1

Fellebbezésével a Villeroy & Boch Belgium SA (a továbbiakban: Villeroy & Boch Belgium) az Európai Unió Törvényszéke 2013. szeptember 16‑iVilleroy & Boch Austria és társai kontra Bizottság ítéletének (T‑373/10, T‑374/10, T‑382/10 és T‑402/10, nem tették közzé, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2013:455) hatályon kívül helyezését kéri, amennyiben ezzel az ítélettel a Törvényszék elutasította az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39092 – „fürdőszobai szerelvények és felszerelések”‑ügy) 2010. június 23‑án hozott C(2010) 4185 végleges bizottsági határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) őt érintő részében történő megsemmisítése iránti keresetét.

2

Az [EUMSZ 101. cikkben] és az [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 23. cikkének (2) és (3) bekezdése a következőket írja elő:

„(2)   A Bizottság határozattal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira, amennyiben azok akár szándékosan, akár gondatlanságból:

A jogsértésben részt vevő vállalkozások és vállalkozások társulásai tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 10%‑át.

[…]

(3)   A bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát.”

3

Az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (HL 2006. C 210., 2. o.; továbbiakban: 2006. évi iránymutatás) 2. pontja jelzi, hogy a bírságok megállapítását illetően „a Bizottságnak meg kell vizsgálnia mind a jogsértés időtartamát, mind a súlyosságát”, valamint hogy a „kiszabott bírság nem haladhatja meg az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének második és harmadik albekezdésében szereplő határértékeket”.

4

A 2006. évi iránymutatás 37. pontja szerint:

„Bár a jelen Iránymutatás meghatározza az általános módszertant a bírságok megállapítását illetően, azonban az egyes ügyek egyedisége vagy egy bizonyos ügy esetében az elrettentő hatás elérésének szükségessége okán a Bizottság eltérhet ezektől a módszerektől, valamint a 21. pontban megszabott határértékektől.”

5

A kartell által érintett termékek a következő termékek három alcsoportjának valamelyikébe tartozó fürdőszobai szerelvények és felszerelések: csaptelepek, zuhanykabinok és kiegészítők, valamint kerámiaáruk (a továbbiakban: a termékek három alcsoportja).

6

A jogvita előzményeit a Törvényszék a megtámadott ítélet 1–19. pontjában fejti ki, és azokat a következőképpen lehet összefoglalni.

7

A vitatott határozatban a Bizottság megállapította a fürdőszobai szerelvények és felszerelések ágazatában elkövetett, az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe és az Európai Gazdasági Térségről szóló, 1992. május 2‑i megállapodás (HL 1994. L 1., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 52. kötet, 3. o., a továbbiakban: EGT‑Megállapodás) 53. cikkébe ütköző jogsértés fennállását. Ezt a jogsértést, amelyben 17 vállalkozás vett részt, 1992. október 16. és 2004. november 9. közötti különböző időszakokban követték el, és az Belgium, Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia és Ausztria területén versenyellenes megállapodások és összehangolt magatartások összességében nyilvánult meg.

8

Közelebbről, a Bizottság a vitatott határozatban kifejtette, hogy a megállapított jogsértés először is abban állt, hogy az említett fürdőszobai szerelvények és felszerelések gyártói nemzeti szakmai szövetségek keretében tartott rendszeres találkozókon összehangolták az éves áremeléseket és más árszabási tényezőket, másodszor különleges események alkalmával – úgymint a nyersanyagköltségek emelkedése, az euró bevezetése, valamint úthasználati díjak kivetése – megállapították, illetve összehangolták az árakat, harmadszor pedig érzékeny kereskedelmi információkat tettek hozzáférhetővé, illetve cseréltek. Ezenkívül a Bizottság megállapította, hogy a fürdőszobai szerelvények és felszerelések ágazatában az árak rögzítésére éves ciklusokban került sor. Ennek keretében a gyártók megállapították az ártáblázataikat, amelyek általában egy éven keresztül maradtak érvényben, és a nagykereskedőkkel való üzleti kapcsolatok alapjául szolgáltak.

9

A Villeroy & Boch Belgium, valamint az elsőfokú eljárás többi felperese, a Villeroy & Boch Austria GmbH (a továbbiakban: Villeroy & Boch Ausztria), a Villeroy & Boch AG és a Villeroy & Boch SAS (a továbbiakban: Villeroy & Boch Franciaország) a fürdőszobai szerelvények és felszerelések ágazatában működik. A Villeroy & Boch Ausztria, a Villeroy & Boch Franciaország, a Villeroy & Boch Belgium, az Ucosan BV és a leányvállalatai, valamint a Villeroy & Boch SARL (a továbbiakban: Villeroy & Boch Luxembourg) teljes tőkéjének a Villeroy & Boch a tulajdonosa.

10

2004. július 15 én a Masco Corp. és leányvállalatai – köztük a csaptelepeket gyártó Hansgrohe AG és a zuhanykabinokat gyártó Hüppe GmbH – arról tájékoztatták a Bizottságot, hogy a fürdőszobai szerelvények és felszerelések ágazatában kartell áll fenn, és kérték, hogy a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o., a továbbiakban: 2002. évi engedékenységi közlemény) alapján mentesítsék őket a bírságok alól, illetve hogy – ennek hiányában – csökkentsék a velük szemben esetlegesen kiszabott bírságok összegét. A Bizottság 2005. március 2‑án e közlemény 8. pontjának a) alpontja és 15. pontja alapján a Masco javára feltételes bírságmentességről szóló határozatot hozott.

11

2004. november 9‑én és 10‑én a Bizottság bejelentés nélküli helyszíni vizsgálatokat végzett a fürdőszobai szerelvények és felszerelések ágazatában működő több társaság és nemzeti szakmai szövetség helyiségeiben.

12

A Grohe Beteiligungs GmbH és leányvállalatai, valamint az American Standard Inc. 2004. november 15‑én és 19‑én a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján bírságmentességet, illetve ennek hiányában a bírságuk összegének csökkentését kérték.

13

A Bizottság – miután 2005. november 15. és 2006. május 16. között információkéréssel fordult a fürdőszobai szerelvények és felszerelések ágazatában működő több társasághoz és szövetséghez, köztük az elsőfokú eljárás felpereseihez – 2007. március 26‑án kifogásközlést fogadott el, amelyet közölt e felperesekkel.

14

A Roca SARL, valamint a Hansa Metallwerke AG és leányvállalatai 2006. január 17‑én és 19‑én a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján szintén bírságmentességet, illetve ennek hiányában a bírságuk összegének csökkentését kérték. Az Aloys F. Dornbracht GmbH & Co. KG Armaturenfabrik 2006. január 20‑án hasonló kérelmet terjesztett elő.

15

A Bizottság – miután 2007. november 12‑én és 14‑én meghallgatást tartott, amelyen az elsőfokú eljárás felperesei részt vettek, majd 2009. július 9‑én tényállást közlő levelet küldött e felpereseknek, amelyben felhívta a figyelmüket egyes olyan bizonyítékokra, amelyekre a Bizottság a végleges határozat elfogadása keretében támaszkodni kívánt, ezt követően pedig további információkéréseket intézett többek között az említett felperesekhez – 2010. június 23‑án elfogadta a vitatott határozatot. E határozatban megállapította, hogy a jelen ítélet 8. pontjában leírt magatartások az említett határozat címzettjei közötti verseny korlátozására irányuló átfogó terv részét képezték, továbbá az egységes és folyamatos jogsértés jellemzőivel bírnak, amelynek az alkalmazási köre kiterjedt a termékek három alcsoportjára, továbbá Belgium, Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia és Ausztria területére. A Bizottság e tekintetben különösen azon tényt hangsúlyozta, hogy az említett magatartások megfeleltek egy visszatérő modellnek, amely egyformának bizonyult a vizsgálata által lefedett hat tagállamban. Rámutatott továbbá arra, hogy fennálltak a termékek valamennyi három alcsoportját érintő nemzeti szakmai szövetségek, amelyeket „koordinációs szervezeteknek” nevezett, továbbá olyan tagokat magukban foglaló nemzeti szakmai szövetségek, amelyeknek a tevékenysége a termékek három alcsoportja közül legalább kettővel összefüggött, amelyeket „több termékre kiterjedő szövetségeknek” nevezett, valamint olyan tagokat magukban foglaló szakszövetségek, amelyeknek a tevékenysége a termékek három alcsoportjának valamelyikével függött össze. Végül megállapította, hogy létezett a vállalkozások egy központi csoportja, amely különböző tagállamokban koordinációs szervezetek és több termékre kiterjedő szövetségek keretében vett részt a kartellben.

16

A Bizottság szerint az elsőfokú eljárás felperesei a következő szövetségek tagjaiként vettek részt a szóban forgó jogsértésben: Németországban az IndustrieForum Sanitär, amely 2001‑től a Freundeskreis der deutschen Sanitärindustrie helyébe lépett, továbbá az Arbeitskreis Baden und Duschen, amely 2003‑tól az Arbeitskreis Duschabtrennungen helyébe lépett, valamint a Fachverband Sanitär‑Keramische Industrie; Ausztriában az Arbeitskreis Sanitärindustrie; Belgiumban a Vitreous China‑group (a továbbiakban: VCG); Hollandiában a Sanitair Fabrikanten Platform, Franciaországban pedig az Association française des industries de céramique sanitaire. A Hollandiában elkövetett jogsértést illetően a Bizottság a vitatott határozat (1179) preambulumbekezdésében lényegében azt állapította meg, hogy az abban részt vevő vállalkozásokkal szemben e jogsértés címén elévülés folytán nem lehet bírságot kiszabni.

17

A vitatott határozat 1. cikkében a Bizottság felsorolta azon vállalkozásokat, amelyeket az EUMSZ 101. cikkbe és 1994. január 1‑jétől az EGT‑Megállapodás 53. cikkébe ütköző jogsértés miatt szankcionál, mivel Belgiumban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában és Ausztriában 1992. október 16. és 2004. november 9. közötti különböző időszakokban a fürdőszobai szerelvények és felszerelések ágazatában kartellben vettek részt. Ami az elsőfokú eljárás felpereseit illeti, a Bizottság az említett határozat 1. cikkének (1) bekezdésében a Villeroy & Boch‑t az említett egységes jogsértésben 1994. szeptember 28‑tól 2004. november 9‑ig tartó részvételéért, míg a leányvállalatait, a Villeroy & Boch Belgiumot, a Villeroy & Boch Franciaországot és a Villeroy & Boch Ausztriát a legkorábban 1994. október 12‑től 2004. november 9‑ig terjedő időszak vonatkozásában szankcionálta.

18

A vitatott határozat 2. cikkének (8) bekezdésében a Bizottság a következő bírságokat szabta ki: először, a Villeroy & Bochkal szemben 54436347 eurót; másodszor, a Villeroy & Bochkal és a Villeroy & Boch Ausztriával szemben egyetemlegesen 6083604 eurót; harmadszor, a Villeroy & Bochkal és a Villeroy & Boch Belgiummal szemben egyetemlegesen 2942608 eurót, negyedszer pedig a Villeroy & Bochkal és a Villeroy & Boch Franciaországgal szemben 8068441 eurót. Az elsőfokú eljárás felpereseivel szemben kiszabott bírságok teljes összege tehát 71531000 euró volt.

19

E bírságok kiszámítása során a Bizottság a 2006. évi iránymutatásra támaszkodott.

20

A Törvényszék Hivatalához 2010. szeptember 9‑én benyújtott keresetlevelével a T‑402/10. sz. ügy felperese a vitatott határozat őt érintő részében történő megsemmisítése, illetve másodlagosan a vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránti keresetet nyújtott be.

21

A felperes a megsemmisítés iránti kérelmeinek alátámasztása érdekében a Törvényszék előtt azt állította, hogy a Bizottság a megállapított jogsértést tévesen minősítette egységes, összetett és folyamatos jogsértésnek, másodlagosan pedig arra hivatkozott, hogy a Bizottság ezzel az eljárással megsértette az indokolási kötelezettséget azáltal, hogy nem határozta meg kellő pontossággal az érintett piacokat. A felperes azt is előadta, hogy a belgiumi jogsértésben való részvételét a Bizottság nem bizonyította. Végül vitatta a vele szemben kiszabott bírság egyetemleges jellegét, és azt állította, hogy e bírság kiszámítása során a Bizottság mérlegelési hibát követett el, továbbá hogy e bírságot a közigazgatási eljárás túlzott időtartamára tekintettel csökkenteni kellett volna, valamint hogy e bírság aránytalan volt.

22

A felperes másodlagosan a kiszabott bírság összegének csökkentése iránti kérelmeket terjesztett elő.

23

A Törvényszék a megtámadott ítéletben a keresetet teljes egészében elutasította.

24

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

25

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

26

Fellebbezésének alátámasztása érdekében a fellebbező négy jogalapra hivatkozik. Az első jogalap azon alapul, hogy a Belgiumban állítólag elkövetett jogsértés mérlegelése során a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot. A második jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék az összetett és folyamatos jogsértés megállapítása során tévesen alkalmazta a jogot. A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék azáltal, hogy a kiszabott bírság összegét nem csökkentette, nem gyakorolta a korlátlan felülvizsgálati jogkörét. A negyedik jogalap az arányosság elvének megsértésén alapul.

27

A fellebbező a négy részre tagolódó első jogalapjában azt állítja, hogy a Törvényszék a Belgiumban állítólag elkövetett jogsértést illetően elferdítette a bizonyítékokat, és megsértette az indokolási kötelezettségét. A Törvényszék által az ítélet 243. és azt követő pontjaiban kifejtett indokolás ugyanis azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint Z. 2003. január 1‑jét követően még a fellebbező személyi állományában volt. Valójában, mint azt a fellebbező a Törvényszék előtti tárgyaláson kifejtette, és mint azt a Törvényszék e tárgyalás során maga is megállapította, Z. ettől az időponttól nem állt semmilyen szervezeti vagy munkaszerződésből eredő kapcsolatban a fellebbezővel, ami következésképpen kizárja, hogy a tényeket bármilyen módon be lehessen tudni a fellebbezőnek.

28

Másodszor, a fellebbező másodlagosan azt állítja, hogy a Törvényszék megsértette az EUMSZ 101. cikket, amikor megállapította, hogy a fellebbező részt vett a kerámiaárukkal kapcsolatos belgiumi jogsértésben, miközben e társaság 2002 vége óta már nem tevékenykedett e piacon, továbbá nem nyert bizonyítást, hogy a fellebbezőnek szándékában állt volna hozzájárulni a kartell tagjai által követett célok megvalósításához. Különösen, a Törvényszék nem jelölte meg, hogy a fellebbező piacról való kivonulását követően mely „cselekmények” révén egyeztethetett volna a kartell többi résztvevőjével annak érdekében, hogy e piacon korlátozza a versenyt. A Törvényszék által a 2013. szeptember 16‑iWabco Europe és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑380/10, EU:T:2013:449, 79. és azt követő pontok), valamint a 2013. szeptember 16‑iKeramag Keramische Werke és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑379/10 és T‑381/10, nem tették közzé, EU:T:2013:457, 222. és azt követő pontok) kifejtett indokolásra tekintettel nem lehet a fellebbezőnek betudni a harmadik személyek olyan cselekményeiért való felelősséget, amelyeket e kivonulás időpontját követően követtek el, és vele szemben e jogcímen bírságot sem lehet kiszabni. Mindenesetre a tényállási elemeknek a megtámadott ítéletben és a 2013. szeptember 16‑iWabco Europe és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑380/10, EU:T:2013:449) lefolytatott, egymásnak ellentmondó értékelése az egyenlő bánásmód elvének a fellebbező hátrányára történő megsértését képezi.

29

Harmadszor, a 2003. április 28‑án és 29‑én Belgiumban tartott találkozó során tanúsított összehangolt magatartások fennállásának bizonyítását illetően a Törvényszék a megtámadott ítélet 271. pontjában elismerte, hogy a bizonyításfelvétel arra az észrevételre szorítkozott, amely szerint a nagykereskedői jutalékok nyújtásával kapcsolatos egységes százalékos mérték meghatározásának hiánya „nem teszi lehetővé annak kizárását, hogy a szóban forgó információcserék következtében torzult a verseny”. Ugyanakkor, még ha a Törvényszék e feltevését megalapozottnak is kellene tekinteni, ez logikusan nem lenne elegendő a jogsértés bizonyításához. Ez vagy az EUMSZ 296. cikk második bekezdése szerinti indokolási kötelezettség megsértését, vagy pedig az Európai Unió Alapjogi Chartája 48. cikkének (1) bekezdésében szabályozott in dubio pro reo elv megsértését eredményezné.

30

Negyedszer, a megtámadott ítélet 272. és 274. pontjában a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amennyiben a fürdőszobai kerámiaáruk belga piacán kifogásolt valamennyi jogsértés tekintetében egységes, összetett és folyamatos jogsértést állapít meg.

31

A Bizottság által a VCG‑találkozók alapján megállapított tények alapján ugyanis nem lehet arra következtetni, hogy a megállapított jogsértés teljes időszakát akként kellene értelmezni, hogy az egységes jogsértést képez. Épp ellenkezőleg, a 2003. április 28‑i és 29‑i VCG‑találkozót követően olyan nyilvánvaló megszakítás volt tapasztalható, amely kizárja, hogy a korábbi és a későbbi találkozókat jogi szempontból egységes és folyamatos jogsértéssé lehessen összevonni.

32

A Bizottság szerint az első jogalapot el kell utasítani.

33

Először is, ami az első jogalapnak az indokolási kötelezettség azáltal történő megsértésére, valamint a bizonyítékok azáltal történő elferdítésére alapított első részét illeti, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe a fellebbező azon állítását, amely szerint Z.‑nek 2003. január 1‑jétől kezdve nem állt fenn semmilyen kapcsolata a fellebbezővel, meg kell állapítani, hogy a Törvényszék előtti írásbeli eljárás során a fellebbező a belgiumi kartellben ettől az időponttól kezdve történő részvételének vitatása érdekében csupán annyit jelzett, hogy a Villeroy & Boch Luxembourg „2002 végén átvette a belga társaság kerámiaipari vállalkozását”. Így a fellebbező első alkalommal csak a Törvényszék előtti szóbeli eljárás során állította kifejezetten, hogy a kerámiaáruk belgiumi piacán tanúsított versenyellenes magatartásért 2003. január 1‑jétől kezdve nem lehet őt felelősségre vonni, mivel a kartelltalálkozókon részt vevő személy, vagyis Z. ettől az időponttól kezdve már nem a fellebbező, hanem a Villeroy & Boch Luxembourg alkalmazásában állt.

34

Márpedig a Törvényszék eljárási szabályzata 48. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan jogi és ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Következésképpen a fellebbező által a Törvényszék előtti tárgyalás során előadott érv nyilvánvalóan elfogadhatatlan volt, mivel az olyan ténybeli helyzetből származó új jogalapra vonatkozott, amelyről elsőként a fellebbező szerzett tudomást, és amely nem az eljárás során merült fel.

35

Kétségtelen, hogy a Törvényszék kifejezetten nem bírálta el ennek az érvnek az elfogadhatóságát vagy a megalapozottságát. Ugyanakkor a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint nem várható el a Törvényszéktől, hogy minden egyes alkalommal, amikor valamely fél az eljárás során olyan új jogalapot hoz fel, amely nyilvánvalóan nem felel meg a Törvényszék eljárási szabályzata 48. cikke 2. §‑ában meghatározott követelményeknek, akár megmagyarázza az ítéletében, hogy e jogalap milyen okokból elfogadhatatlan, akár pedig érdemben megvizsgálja e jogalapot (lásd többek között: 2014. március 20‑iRousse Industry kontra Bizottság ítélet, C‑271/13 P, nem tették közzé, EU:C:2014:175, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

A fentiekből következik, hogy a Törvényszék nem sértette meg az indokolási kötelezettségét, amikor a megtámadott ítélet 248. pontjában – anélkül, hogy figyelembe vette volna a fellebbező azon késedelmes állítását, amely szerint Z. 2003. január 1‑jétől már nem az ő alkalmazásában állt, továbbá anélkül, hogy megmagyarázta volna, hogy ez az állítás miért nyilvánvalóan elfogadhatatlan – azt állapította meg, hogy Z.‑nek a kartelltalálkozókon való részvétele „bizonyítja, hogy a Villeroy & Boch Belgium továbbra is tevékenyen részt vett a jogsértésben, szem előtt tartva mind a saját érdekét, mind pedig annak a vállalkozásnak az érdekét, amelynek a versenyjog értelmében a részét képezte”.

37

Következésképpen az első jogalap első része megalapozatlan.

38

Másodszor, e jogalapnak az EUMSZ 101. cikk megsértésére alapított második részét illetően hangsúlyozni kell, hogy a fellebbező nem vonja kétségbe a Törvényszék azon megállapítását, amely szerint a 2003. január 1‑je előtti és utáni VCG‑találkozók jogellenesek voltak, viszont úgy véli, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a fellebbező részt vett a jogsértésben, miközben a fellebbező 2002 végétől kezdve már nem tevékenykedett a kerámiaáruk belgiumi piacán.

39

Márpedig a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében nem lehet arra következtetni, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése kizárólag azokra a vállalkozásokra vonatkozik, amelyek a versenykorlátozásokkal érintett piacon vagy feljebb, illetve lejjebb lévő piacokon vagy az említett piac szomszédos piacain tevékenykednek, vagy pedig azokra a vállalkozásokra, amelyek valamely megállapodás vagy összehangolt magatartás értelmében egy adott piacon korlátozzák magatartásuk önállóságát. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából ugyanis az következik, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének a szövege általánosan hivatkozik valamennyi olyan megállapodásra és összehangolt magatartásra, amely horizontális vagy vertikális viszonyokban torzítja a versenyt a belső piacon, függetlenül attól a piactól, amelyen a felek tevékenykednek, valamint attól a ténytől, hogy a szóban forgó megállapodások rendelkezései kizárólag az egyik fél kereskedelmi magatartását érintik (lásd ebben az értelemben: 2015. október 22‑iAC‑Treuhand kontra Bizottság ítélet, C‑194/14 P, EU:C:2015:717, 34. és 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

A fentiekből következik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 242. pontjában helyesen állapította meg, hogy valamely vállalkozás megsértheti az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében előírt tilalmat, ha a más vállalkozásokkal egyeztetett magatartásának célja a verseny korlátozása a releváns piacon, anélkül hogy mindez szükségképpen azt feltételezné, hogy ő maga az említett releváns piacon tevékenykedik.

41

E tekintetben pontosítani kell egyrészt, hogy a fellebbező állításával ellentétben a Törvényszék alátámasztotta, hogy a fellebbező tevékenyen részt vett a kifogásolt jogsértésben. Így a megtámadott ítélet 244. és 248. pontjában hangsúlyozta: az, hogy Z. a fellebbező nevében 2003. január 1‑je előtt és után – vagyis azt követően is, hogy a fellebbező minden tevékenységet megszüntetett a kerámiaáruk piacán – megszakítás nélkül részt vett a VCG‑találkozókon, amelyek jogellenességét a fellebbező nem vitatja, alátámasztotta a fellebbező jogsértésben való tevékeny részvételét. Másrészt, a fellebbező állításával ellentétben az e jogsértés résztvevőivel, köztük a fellebbezővel szemben kifogásolt különböző cselekményeket részletesen kifejtette a megtámadott ítélet 255–277. pontja.

42

A fentiekből következik, hogy el kell utasítani a fellebbező arra alapított érvét, hogy a fellebbező 2002 végétől kezdve minden tevékenységet megszüntetett a kerámiaáruk területén.

43

E következtetés nem vonható kétségbe a 2013. szeptember 16‑iWabco Europe és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑380/10, EU:T:2013:449, 84. pont) és a 2013. szeptember 16‑iKeramag Keramische Werke és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑379/10 és T‑381/10, nem tették közzé, EU:T:2013:457, 220. és azt követő pontok) kialakított megoldás alapján. A Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében ugyanis a Törvényszék azon kötelezettsége, hogy megindokolja az ítéleteit, főszabály szerint nem terjedhet annak előírásáig, hogy az adott ügyben kialakított megoldást egy másik ügy megoldásához viszonyítva is igazolja, még akkor sem, ha e másik ügy ugyanarra a határozatra vonatkozik (lásd: 2013. július 11‑iTeam Relocations és társai kontra Bizottság ítélet, C‑444/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:464, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

A fentiekből következik, hogy az első jogalap második része megalapozatlan.

45

Végül harmadszor, a fellebbező által e jogalap harmadik és negyedik része keretében előadott érveket illetően meg kell állapítani, hogy ezekkel az érvekkel a fellebbező a Törvényszék általi téves jogalkalmazással kapcsolatos érvek leple alatt lényegében a bizonyítékok Törvényszék általi értékelését próbálja vitatni. Márpedig a Bíróság fellebbezés keretében főszabály szerint nem vizsgálhatja felül, hogy a Törvényszék hogyan értékelte valamely tényállási elem bizonyító erejét. Mint az ugyanis kitűnik az EUMSZ 256. cikkből és az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből, a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat. Ezért kizárólag a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel a releváns tények megállapítására és értékelésére, valamint a bizonyítékok értékelésére, feltéve, hogy nem ezen tények és bizonyítékok elferdítéséről van szó (lásd ebben az értelemben: 2003. október 2‑iSalzgitter kontra Bizottság ítélet, C‑182/99 P, EU:C:2003:526, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

A fenti érveket tehát mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani.

47

Az eddigi megfontolásokra tekintettel az első jogalapot mint részben elfogadhatatlant, részben pedig megalapozatlant el kell utasítani.

48

Második jogalapjában a fellebbező azt állítja, hogy a megtámadott ítélet megsérti az EUMSZ 101. cikket és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét, mivel a Törvényszék a jelen ügyben tévesen állapította meg egységes, összetett és folyamatos jogsértés fennállását.

49

E tekintetben a fellebbező először is előadja, hogy az egységes, összetett és folyamatos jogsértés fogalma önmagában összeegyeztethetetlen az EUMSZ 101. cikkel és az EGT‑Megállapodás 53. cikkével, vagyis nem lehet alkalmazni. E fogalomnak ugyanis az uniós jogban nincs semmilyen jogi alapja. Ezenkívül az egységes, összetett és folyamatos jogsértés fogalmának használatával a Bizottság mesterségesen egy csoportba vonta a különböző önálló piacokat annak érdekében, hogy egyetlen átfogó jogsértéshez jusson, megkerülve ezáltal az adott esetben elkülönülő jogsértések elévülését. A fellebbező ezenkívül azt állítja, hogy a megtámadott ítéletnek hiányos az indokolása, amennyiben a Törvényszék nem válaszolt az ezzel kapcsolatos érveire.

50

Másodszor, a fellebbező azt állítja, hogy a megtámadott ítélet megsértette a tisztességes eljárás alapelveit azáltal, hogy a jelen ügyben olyan egységes jogsértés fennállását állapította meg, amely a jelen ügyben lefedi többek között Olaszország területét. Mivel ugyanis a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a fellebbezőnek betudható egy olyan jogsértés, amelyben nem vett részt, viszont amely olyan egységes jogsértés körébe tartozik, amelyben a fellebbező részt vett, a fellebbező ezen egységes jogsértés vitatása céljából nem tudott eredményesen arra hivatkozni, hogy az említett első jogsértésben nem vett részt, vagyis megfosztották őt egy hatékony védekezési jogalaptól. Így a fellebbező kizárólag a szóban forgó jogsértésről való tudomását vitathatta.

51

Harmadszor, a fellebbező másodlagosan úgy véli, hogy az egységes jogsértés elismerésének feltételei a jelen ügyben nem teljesültek, mivel a Bizottság nem határozta meg az érintett piacot, továbbá nem nyert bizonyítást a különböző kifogásolt cselekmények közötti, egymást kiegészítő viszony.

52

Negyedszer, a fellebbező úgy véli, hogy mindazonáltal amiatt, hogy a Törvényszék a 2013. szeptember 16‑iWabco Europe és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑380/10, EU:T:2013:449), a 2013. szeptember 16‑iKeramag Keramische Werke és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑379/10 és T‑381/10, nem tették közzé, EU:T:2013:457), valamint a 2013. szeptember 16‑iDuravit és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑364/10, nem tették közzé, EU:T:2013:477) bizonyos tagállamok vonatkozásában részben megsemmisítette a vitatott határozatot, valamint amiatt, hogy bizonyos vállalkozások nem feltétlenül tudtak az egész jogsértésről, nem állhatott fenn az e határozatban meghatározott átfogó jogsértés.

53

A Bizottság szerint a második jogalapot el kell utasítani.

54

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének megsértése nemcsak elszigetelt cselekmény eredménye lehet, hanem cselekmények sorozata, vagy akár folyamatos magatartás eredménye is, miközben a cselekmények sorozata vagy a folyamatos magatartás egyes elemei önmagukban is a fenti rendelkezés megsértésének minősülhetnek. Így amennyiben a különböző cselekmények – azonos, a belső piacon fennálló versenyt torzító tárgyuk alapján – „átfogó terv” keretébe illeszkednek, a Bizottság az e cselekmények miatti felelősséget jogszerűen tudhatja be az összességében figyelembe vett jogsértésben való részvétel alapján (lásd ebben az értelemben: 2015. június 24‑iFresh Del Monte Produce kontra Bizottság és Bizottság kontra Fresh Del Monte Produce ítélet, C‑293/13 P és C‑294/13 P, EU:C:2015:416, 156. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

Az a vállalkozás, amely ilyen egységes és összetett jogsértésben a saját magatartása révén vett részt, amely magatartás az EK 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett versenyellenes célú megállapodás vagy összehangolt magatartás fogalmába tartozik, és amely a jogsértés egészének megvalósításához való hozzájárulásra irányul, az említett jogsértésben való részvételének teljes időszakát illetően felelősségre vonható azon magatartásokért is, amelyeket ugyanezen jogsértés keretében más vállalkozások tanúsítottak. Ez a helyzet áll fenn akkor, ha bizonyított az, hogy az említett vállalkozás saját magatartásával hozzá kívánt járulni a valamennyi résztvevő által követett közös célokhoz, és tudomása volt a más vállalkozások által azonos célok elérése végett tervezett vagy ténylegesen megvalósított jogsértő magatartásokról, illetve e magatartásokat észszerűen előre láthatta, és kész volt azok kockázatát elfogadni (lásd ebben az értelemben: 2015. június 24‑iFresh Del Monte Produce kontra Bizottság és Bizottság kontra Fresh Del Monte Produce ítélet, C‑293/13 P és C‑294/13 P, EU:C:2015:416, 157. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

Így lehetséges, hogy valamely vállalkozás közvetlenül részt vett az egységes és folyamatos jogsértést képező versenyellenes magatartások összességében, amely esetben a Bizottság jogosult megállapítani az összes magatartásért, és ennélfogva az e jogsértés egészéért fennálló felelősségét. Az is megtörténhet, hogy valamely vállalkozás csupán az egységes és folyamatos jogsértést képező versenyellenes magatartások egy részében vett közvetlenül részt, ám tudomása volt a kartell többi résztvevője által azonos célok elérése végett tervezett vagy ténylegesen megvalósított többi jogsértő magatartásról, illetve e magatartásokat észszerűen előre láthatta, és kész volt azok kockázatát elfogadni. Ilyen esetben a Bizottság jogosult arra, hogy az ilyen jogsértést képező versenyellenes magatartások összességéért és következésképpen a jogsértés egészéért fennálló felelősséget is betudja e vállalkozásnak (lásd: 2015. június 24‑iFresh Del Monte Produce kontra Bizottság és Bizottság kontra Fresh Del Monte Produce ítélet, C‑293/13 P és C‑294/13 P, EU:C:2015:416, 158. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57

Másfelől ahhoz, hogy különböző cselekményeket egységes és folyamatos jogsértésnek lehessen minősíteni, nem kell megvizsgálni azt, hogy e cselekmények kiegészítik‑e egymást abban az értelemben, hogy mindegyiknek a rendes verseny egy vagy több következményével való szembenézés volt a célja, és a kölcsönhatás révén hozzájárultak a gazdasági szereplők által – az egységes célra irányuló átfogó terv keretében – kívánt versenyellenes hatás egészének megvalósításához. Ezzel szemben az egységes cél fogalmával kapcsolatos feltétel magában foglalja, hogy meg kell vizsgálni, hogy nincsenek‑e a jogsértés részét képező különböző magatartásokat meghatározó olyan elemek, amelyek arra utalhatnak, hogy a többi résztvevő vállalkozás által ténylegesen végrehajtott magatartások nem ugyanazon versenyellenes célra vagy hatásra irányulnak, következésképpen pedig nem illeszkednek „átfogó terv” keretébe az azonos, a belső piacon fennálló versenyt torzító céljuk alapján (lásd ebben az értelemben: 2013. december 19‑iSiemens és társai kontra Bizottság ítélet, C‑239/11 P, C‑489/11 P és C‑498/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:866, 247. és 248. pont).

58

Továbbá a Bíróság ítélkezési gyakorlatából nem lehet arra következtetni, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése kizárólag azokra a vállalkozásokra vonatkozik, amelyek a versenykorlátozásokkal érintett piacon vagy feljebb, illetve lejjebb lévő piacokon vagy az említett piac szomszédos piacain tevékenykednek, vagy pedig azokra a vállalkozásokra, amelyek valamely megállapodás vagy összehangolt magatartás értelmében egy adott piacon korlátozzák magatartásuk önállóságát. A Bíróságnak a jelen ítélet 39. pontjában hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlatából ugyanis az következik, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének a szövege általánosan hivatkozik valamennyi olyan megállapodásra és összehangolt magatartásra, amely horizontális vagy vertikális viszonyokban torzítja a versenyt a belső piacon, függetlenül attól a piactól, amelyen a felek tevékenykednek, valamint attól a ténytől, hogy a szóban forgó megállapodások rendelkezései kizárólag az egyik fél kereskedelmi magatartását érintik (lásd ebben az értelemben: 2015. október 22‑iAC‑Treuhand kontra Bizottság ítélet, C‑194/14 P, EU:C:2015:717, 34. és 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59

Tekintettel a fenti ítélkezési gyakorlatra, először is el kell utasítani a fellebbező azon érveit, amelyek szerint az egységes, összetett és folyamatos jogsértés jogi fogalma összeegyeztethetetlen az EUMSZ 101. cikkel és az EGT‑Megállapodás 53. cikkével, továbbá megsérti a tisztességes eljárás alapelveit, tekintet nélkül az utóbbi érv elfogadhatóságára.

60

Másodszor, meg kell állapítani, hogy a fellebbező állításával ellentétben a Törvényszék azáltal, hogy a megtámadott ítélet 32–34., 41., 42. és 46–48. pontjában felidézte ezt az ítélkezési gyakorlatot, a jogilag megkövetelt módon megindokolta az ítéletet.

61

Harmadszor, ami a fellebbező azon érvét illeti, amely szerint az egységes jogsértés elismerésének feltételei a jelen ügyben nem teljesülnek, mivel a Bizottság nem határozta meg az érintett piacot, meg kell állapítani, mint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 54. pontjában helyesen kiemelte, és mint azt a fellebbező is elismeri, hogy az a körülmény, hogy a jogsértéssel lefedett termékpiacok és földrajzi piacok elkülönülnek egymástól, semmiképp nem zárja ki az egységes jogsértés megállapítását. Következésképpen ez az érv mindenképpen hatástalan.

62

Negyedszer, a Törvényszék a megtámadott ítélet 63–71. pontjában nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a Bizottság a jelen ügyben jogosan következtetett olyan egységes cél fennállására, amely alátámasztja az egységes jogsértést. A megtámadott ítélet 66., 69. és 71. pontjában tett ténybeli megállapítások alapján ugyanis a Törvényszék a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a különböző kifogásolt magatartásoknak ugyanaz volt a céljuk, vagyis az, hogy a fürdőszobai szerelvények és felszerelések valamennyi gyártója vonatkozásában összehangolja a nagykereskedőkkel szembeni magatartásukat. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a fellebbező állításával ellentétben a közös cél fogalmát – mint az kitűnik az említett 66., 69. és 71. pontból – a Törvényszék nem a jogsértés által érintett piacokon bekövetkező versenytorzulásra való általános utalással határozta meg, hanem olyan különböző objektív elemekre utalt, mint például a nagykereskedők által a forgalmazási láncban játszott központi szerep, e lánc jellemzői, a koordinációs szervek és többtermékes szövetségek létezése, az összejátszásra irányuló megállapodások végrehajtásának hasonlósága, valamint az érintett magatartások közötti anyagi, földrajzi és időbeli átfedések.

63

E feltételek mellett anélkül, hogy bizonyítani kellene, hogy a kifogásolt magatartások között egymást kiegészítő kapcsolat áll fenn, mivel az egységes és folyamatos jogsértés betudható a nem versenytárs vállalkozásoknak, és nem igényli az érintett piacok szisztematikus meghatározását, továbbá figyelembe véve, hogy a fellebbező egyrészt felelős a kifogásolt jogsértésben való közvetlen részvételéért, másrészt pedig felelős az e jogsértésben való közvetett résztvételéért, amennyiben tudomása volt a szóban forgó kartell egyéb résztvevői által ugyanazon célok megvalósítása érdekében tervezett vagy végrehajtott valamennyi egyéb magatartásról, továbbá mert észszerűen előreláthatta azokat, és hajlandó volt vállalni azok kockázatát, a Törvényszékkel szemben nem kifogásolható, hogy úgy ítélte meg, hogy a Bizottság nem követett el semmilyen hibát, amikor a jelen ügyben egységes és folyamatos jogsértés fennállását állapította meg.

64

Végül, ami a vitatott határozatnak a jelen ügy tárgyát képezővel megegyező jogsértésre vonatkozóan a Törvényszék által hozott ítéletekben kimondott részleges megsemmisítéseivel kapcsolatos érvelést illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a különböző nemzeti piacokkal kapcsolatos bizonyítékok értékelése kizárólag a Törvényszék hatáskörébe tartozik. Amennyiben ez az érvelés az egységes, összetett és folyamatos jogsértés fennállását próbálja kétségbe vonni, hangsúlyozni kell: az, hogy a Törvényszék adott időszakok vonatkozásában bizonyos földrajzi piacokon az érintett vállalkozások némelyikével szemben kifogásolt jogsértésben való részvételt illetően megsemmisítette a vitatott határozatot, nem elegendő a termékek három alcsoportját és az érintett hat tagállamot lefedő átfogó terv és a versenyt torzító azonos cél fennállásával kapcsolatban a Törvényszék által tett megállapítás megkérdőjelezéséhez. Adott esetben az ilyen részleges megsemmisítések csak az egyes érintett vállalkozásokkal szemben kiszabott bírság csökkentését eredményezhetik, amennyiben az érintett földrajzi piacokat az e vállalkozásokkal szemben kiszabott bírság kiszámítása során figyelembe vették.

65

Következésképpen a második jogalapot mint részben megalapozatlant és részben elfogadhatatlant el kell utasítani.

66

Harmadik jogalapjában a fellebbező azt állítja, hogy a jogbiztonsággal összefüggő okokból és a tisztességes eljáráshoz való jog biztosítása érdekében a Törvényszék és a Bíróság köteles ténylegesen gyakorolni az 1/2003 rendelet 31. cikkében az uniós jogalkotó által részére biztosított korlátlan felülvizsgálati jogkört, mindezt pedig az előttük indított minden olyan ügyben, amelyekben a Bizottság által kiszabott bírságot vagy kényszerítő bírságot vitatják, különösen olyan környezetben, amelyben semmilyen jogi norma nem rendelkezik a szankciók harmonizálásáról, és amelyben a Bizottság az 1998–2006. években három különböző módszert alkalmazott a bírságok kiszámítására.

67

Márpedig a megtámadott ítéletben a Törvényszék a fellebbező kérelmeivel ellentétben kizárólag a bírság összegének meghatározása tekintetében gyakorolt jogszerűségi felülvizsgálatot.

68

Másfelől a fellebbező úgy véli, hogy a Törvényszéknek a jelen ügyben csökkentenie kellett volna a bírság összegét, figyelembe véve azon jogsértés súlyosságát, amely csak korlátozott számú tagállamot érint. A fellebbező szerint a Bizottság e jogsértést aránytalanul és az ugyanilyen természetű azon jogsértésekhez képest súlyosabban szankcionálta, amelyek az egész Európai Gazdasági Térséget lefedték.

69

A fellebbező ezenkívül azt kifogásolja, hogy nem részesítették őt bírságcsökkentésben a közigazgatási eljárás nagyon hosszú, vagyis közel hatéves időtartama folytán.

70

Negyedik jogalapjában a fellebbező azt állítja, hogy a megtámadott ítélet megsérti az arányosság elvét, amelyből az következne, hogy a szankciónak tükröznie kell a jogsértés súlyosságát. E tekintetben a fellebbező úgy véli, hogy e súlyosság meghatározása érdekében a Törvényszék köteles figyelembe venni a szóban forgó jogsértés piacra gyakorolt hatásait, valamint az érintett piacokon elért forgalmat, amit nem tett meg.

71

A Törvényszéknek arról is meg kellett volna győződnie, hogy a vitatott határozatban kiszabott bírság összege abszolút értékben arányos‑e, ami a fellebbező szerint nem így van, amennyiben a megállapodás által lefedett, hozzávetőleg 5,2 millió euró mértékű forgalomhoz képest 2,94 millió euró összegű bírságot szabtak ki.

72

Következésképpen a fellebbező azt kéri a Bíróságtól, hogy orvosolja a Törvényszék e jogellenes mulasztásait, és maga csökkentse a kiszabott bírság összegét.

73

A Bizottság a harmadik és a negyedik jogalap elutasítását kéri.

74

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 263. cikkben bevezetett jogszerűségi vizsgálat magában foglalja, hogy az uniós bíróság a fellebbező által hivatkozott érvek alapján mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból felülvizsgálja a megtámadott határozatot, és jogosult a bizonyítékokat értékelni, az említett határozatot megsemmisíteni és a bírságok összegét megváltoztatni (lásd: 2014. július 10‑iTelefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélet, C‑295/12 P, EU:C:2014:2062, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75

A jogszerűség vizsgálatát kiegészíti az EUMSZ 261. cikknek megfelelően az 1/2003 rendelet 31. cikke alapján az uniós bíróságnak biztosított korlátlan felülvizsgálati jogkör. E jogkör feljogosítja a bíróságot arra, hogy a szankció jogszerűségének egyszerű felülvizsgálatán túl a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse, és következésképpen a kiszabott bírságot vagy kényszerítő bírságot törölje, csökkentse vagy növelje (lásd: 2011. december 8‑iChalkor kontra Bizottság ítélet, C‑386/10 P, EU:C:2011:815, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke értelmében vett korlátlan felülvizsgálat követelményeinek a bírság tekintetében történő teljesítéséhez az uniós bíróság az EUMSZ 261. cikkben és az EUMSZ 263. cikkben foglalt hatásköreinek gyakorlása során köteles megvizsgálni minden, annak bizonyítására irányuló jogi, illetve ténybeli kifogást, hogy a bírság összege nem felel meg a jogsértés súlyának és időtartamának (lásd: 2014. december 18‑iBizottság kontra Parker Hannifin Manufacturing és Parker‑Hannifin ítélet, C‑434/13 P, EU:C:2014:2456, 75. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

77

Márpedig e korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása ugyanakkor nem egyezik meg a hivatalból való felülvizsgálattal, az eljárás pedig kontradiktórius. Főszabály szerint a felperesnek kell felhoznia a megtámadott határozattal szembeni jogalapokat, és neki kell bizonyítékokat előterjesztenie e jogalapok alátámasztása érdekében (lásd: 2014. december 18‑iBizottság kontra Parker Hannifin Manufacturing és Parker‑Hannifin ítélet, C‑434/13 P, EU:C:2014:2456, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az egész megtámadott határozat hivatalból való felülvizsgálatának hiánya nem sérti a hatékony bírói jogvédelem elvét. Ezen elv tiszteletben tartásához ugyanis nem nélkülözhetetlen az, hogy a Törvényszék – amely ugyan köteles megválaszolni a felhozott jogalapokat, és mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból felülvizsgálatot gyakorolni – köteles legyen hivatalból újból megvizsgálni az ügy összes iratát (lásd: 2011. december 8‑iChalkor kontra Bizottság ítélet, C‑386/10 P, EU:C:2011:815, 66. pont).

79

Másfelől a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében kizárólag a Törvényszék jogosult felülvizsgálni azt, hogy a Bizottság adott ügyben hogyan értékelte a jogsértő magatartások súlyosságát. A fellebbezés keretében a Bíróság felülvizsgálatának tárgya egyrészt az, hogy a Törvényszék jogilag mennyire megalapozottan vette figyelembe a meghatározott magatartás súlyosságának az EUMSZ 101. cikk és az 1/2003 rendelet 23. cikke keretében történő értékelésének összes alapvető elemét, másrészt annak vizsgálata, hogy a Törvényszék a jogilag megkövetelt módon megválaszolta‑e a bírság összegének csökkentése iránti kérelem alátámasztása érdekében előadott összes érvet. Az uniós versenyjog megsértéseinek súlyosságát számos elemre tekintettel, így többek között a következők alapján kell bizonyítani: a bírságok elrettentő ereje, az ügy különleges körülményei és annak háttere, ideértve az egyes vállalkozások magatartását, a kartell létrehozásában játszott szerepüket, az abból származó előnyüket, a méretüket és az érintett termékek értékét, valamint az, hogy az ilyen típusú jogsértések milyen kockázatot jelentenek az Unió céljaira (lásd ebben az értelemben: 2013. július 11‑iTeam Relocations és társai kontra Bizottság ítélet, C‑444/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:464, 95., 99. és 100. pont).

80

Ezenkívül a Bíróságnak nem feladata, amikor a fellebbezés keretében jogkérdésekről határoz, hogy méltányossági okból saját értékelésével helyettesítse a Törvényszék értékelését, amely korlátlan felülvizsgálati jogkörében dönt a vállalkozásokkal szemben az uniós jog megsértése miatt kiszabott bírságok összegéről. Így a bírság összegének nem megfelelő szintje folytán csak akkor lehetne megállapítani, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy a szankció mértéke nem csupán nem megfelelő, hanem oly mértékben eltúlzott, hogy már aránytalan (lásd többek között: 2013. május 30‑iQuinn Barlo és társai kontra Bizottság ítélet, C‑70/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:351, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

81

A harmadik és a negyedik jogalapot ezen ítélkezési gyakorlat alapján kell megvizsgálni.

82

Márpedig az említett ítélkezési gyakorlatból világosan kitűnik, hogy először is, a korlátlan felülvizsgálati jogkör kizárólag a kiszabott szankcióra vonatkozik, nem az egész megtámadott határozatra; másodszor, hogy sem a korlátlan felülvizsgálati jogkör, sem pedig a jogszerűség felülvizsgálata nem egyenlő a hivatalbóli felülvizsgálattal, ezért pedig azok nem követelik meg, hogy a Törvényszék hivatalból vizsgálja meg újra az ügy összes iratát, függetlenül a felperes által felhozott kifogásoktól.

83

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 335. pontjától kezdve tényleges felülvizsgálatot gyakorolt a bírság összege felett, továbbá válaszolt a fellebbező különböző érveire, az ítélet 397–402. pontjában pedig elbírálta a bírság összegének csökkentésére irányuló kérelmeket, vagyis a fellebbező állításával ellentétben nem szorítkozott ezen összeg jogszerűségének felülvizsgálatára. E tekintetben a Törvényszék az ítélet 384. pontjában különösen megállapította, hogy a „jogsértés súlyossága” és a „kiegészítő összeg” címén alkalmazott 15%‑os együttható a jogsértés különös súlyosságára tekintettel minimális volt, majd ugyanezen ítélet 397–401. pontjában úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú eljárás felperesei által előadott egyetlen elem sem indokolja a bírság összegének csökkentését.

84

Konkrétabban, a kifogásolt jogsértés súlyosságának vizsgálatát illetően meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 381. pontjában emlékeztetett többek között a 2006. évi iránymutatás 23. pontjára, amely akként rendelkezik, hogy „[a]z árak rögzítéséről, a piac felosztásáról és a termelés korlátozásáról szóló – általában titkos – horizontális megállapodások természetüknél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások közé számítanak. A versenypolitika elvei jegyében szigorú bírságokat kell ellenük alkalmazni. Ezért az ilyen jellegű jogsértések esetén az eladások arányát általában a legmagasabb szinten állapítják meg”. A Törvényszék az ítélet 383. pontjában ismertette a Bizottság által a vitatott határozat (1211) preambulumbekezdésében kifejtett indokolást, amely szerint a horizontális árösszehangolás magánál a természeténél fogva az egyik legártalmasabb versenykorlátozás, továbbá hogy a jogsértés hat tagállamot lefedő és a termékek három alcsoportját érintő egységes, folyamatos és összetett jogsértés volt, mielőtt megállapította volna a megtámadott ítélet 384. pontjában a szóban forgó jogsértés különös súlyosságát, amely 15%‑os súlyossági együttható alkalmazását indokolta, az ítélet 385. pontjában pedig azt, hogy a fellebbező részt vett a „vállalkozások azon központi csoportjában”, amely a megállapított jogsértést végrehajtotta.

85

Így azáltal, hogy figyelembe vette a kifogásolt jogsértés súlyosságának mérlegelése szempontjából releváns valamennyi paramétert, a horizontális árösszehangolás és a fellebbező abban való részvétele pedig egyébként is bizonyított, továbbá azáltal, hogy válaszolt a fellebbező ezzel kapcsolatos érveire, a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, és eleget tett a vitatott határozat tényleges bírósági felülvizsgálatára irányuló kötelezettségének.

86

A közigazgatási eljárás túlzott időtartamának értékelését illetően emlékeztetni kell arra, hogy jóllehet az észszerű időn belüli határozathozatal Bizottság általi tiszteletben tartásával kapcsolatos elv megsértése indokolhatja az EUMSZ 101. cikken és az EUMSZ 102. cikken alapuló közigazgatási eljárás során hozott határozat megsemmisítését akkor, ha az érintett vállalkozás védelemhez való jogának megsértésével is jár, az észszerű időn belüli határozathozatal tiszteletben tartásával kapcsolatos elv ilyen megsértése – még ha azt bizonyítottnak is feltételezzük – nem eredményezheti a kiszabott bírság összegének csökkentését (lásd többek között: 2016. június 9‑iCEPSA kontra Bizottság ítélet, C‑608/13 P, EU:C:2016:414, 61. pont és 2016. június 9‑iPROAS kontra Bizottság ítélet, C‑616/13 P, EU:C:2016:415, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Márpedig a jelen ügyben – mint az a jelen ítélet 69. pontjából is kitűnik – nem vitatott, hogy a fellebbező a közigazgatási eljárás túlzott időtartamának a Törvényszék általi téves értékelésére vonatkozó érvével kizárólag azt kívánja elérni, hogy a vele szemben kiszabott bírságot csökkentsék.

87

Következésképpen ezt az érvet a megalapozottságára tekintet nélkül mint hatástalant el kell utasítani.

88

Végül maga a kiszabott bírság összegének arányosságát illetően a fellebbező nem ad elő semmilyen érvet, amely bizonyíthatná, hogy az alkalmazott szankció szintje aránytalan vagy túlzott. E tekintetben el kell utasítani azt az érvet, amely szerint egy 2,94 millió euró összegű bírság a kartellel érintett, 5,2 millió euró összegű forgalomhoz képest aránytalan. Nem vitatott ugyanis, hogy a jelen ügyben a Villeroy & Bochkal és a leányvállalataival szemben kiszabott bírság végleges összegét az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésével összhangban csökkentették oly módon, hogy az ne haladja meg a fellebbező által az előző üzleti év során elért teljes forgalom 10%‑át. Márpedig e korlát már biztosítja, hogy e bírság szintje ne legyen aránytalan a vállalkozás méretéhez képest, amelyet a teljes forgalma alapján kell meghatározni (lásd ebben az értelemben: 2005. június 28‑iDansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408, 280–282. pont).

89

Következésképpen a harmadik és a negyedik jogalapot részben mint elfogadhatatlanokat, részben mint megalapozatlanokat el kell utasítani.

90

Mivel a fellebbező által felhozott jogalapok egyikének sem lehet helyt adni, a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

91

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése alapján, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről. Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése, amelyet e szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, akként rendelkezik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: