1.

A Cour de cassation (Belgium) jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelme az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1985. december 20‑i 85/611/EGK tanácsi irányelv ( 2 ) 45. cikkének értelmezésére irányul. A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy olyan körülmények között, amikor az ÁÉKBV befektetési jegyeit a székhelyén kívüli tagállamban forgalmazzák, úgy kell‑e értelmezni a 85/611 irányelv 45. cikkét, hogy a „befektetők részére történő kifizetések” fordulat vonatkozik a befektetési jegyek (a továbbiakban: befektetési jegyek) ÁÉKBV befektetői részére történő, az ÁÉKBV ezen másik tagállamban működő képviselője (a továbbiakban: képviselő) általi kiadására is.

2.

E kérdés megválaszolása két kérdés vizsgálatát igényli a Bíróság részéről. Először, a befektetési alap székhelyén kívüli tagállamban forgalmazott befektetési jegyek tulajdonosa (a továbbiakban: befektető) hivatkozhat‑e a befektetési alap által kijelölt képviselővel szemben a 85/611 irányelv 45. cikkére annak érdekében, hogy a forgalmazás helyszínéül szolgáló tagállamban biztosítsa a 85/611 irányelv 45. cikkében hivatkozott „eszközöket”, ha a képviselő és a befektető között nincs a befektetési alaphoz kapcsolódó szerződéses viszony? Másodszor, úgy kell‑e értelmezni a 85/611 irányelv 45. cikkét, hogy a „befektetők részére történő kifizetések” fordulat a befektetési jegyek befektetők részére történő, ugyanezen képviselő általi kiadására is vonatkozik?

3.

A 85/611 irányelv viszonylag felfedezetlen területet jelent a Bíróság számára. Különösen a hozzáadottérték‑adóval kapcsolatban van olyan ítélkezési gyakorlat ( 3 ), amelyben fontos volt az irányelv, de tudomásom szerint nincs olyan ügy, amelyben a bíróság az irányelv alapvető rendelkezéseit értelmezte volna.

4.

Az értékpapírpiacra vonatkozó első közösségi intézkedések egyikeként a 85/611 irányelv célja az, hogy megteremtse az ÁÉKBV‑khez kapcsolódó szolgáltatások közösségi keretét a székhely szerinti állam ellenőrzésének elvére és a kölcsönös elismerés elvére alapozva, anélkül azonban, hogy az ÁÉKBV‑kre alkalmazandó nemzeti jogszabályok teljes harmonizációjára törekedne. ( 4 ) A 85/611 irányelvhez fűzött egyik korai kommentár értelmében „követendő utat mutatott annak érdekében, hogy kiteljesedjen a pénzügyi szolgáltatások türelmetlenül várt egységes piaca” ( 5 ).

5.

A 85/611 irányelv határokon átnyúló ÁÉKBV szolgáltatásokkal kapcsolatos megközelítését az ötödik preambulumbekezdés fejti ki, amely a következőket tartalmazza: „mivel ezeknek a közös szabályoknak az alkalmazása elégséges biztosítékot nyújt a tagállamokban honos kollektív befektetési vállalkozásoknak ahhoz, hogy engedélyhez jussanak a tőkemozgásokra vonatkozó rendelkezések figyelembevételével befektetési jegyeik más tagállamokban történő forgalmazására, és hogy az adott tagállamok se a társaságokat, se ezek befektetési jegyeit ne vonhassák semmilyen egyéb rendelkezés hatálya alá, kivéve azokat, amelyek az adott országban az irányelv által szabályozott területen kívül esnek; figyelemmel azonban arra is, hogy amennyiben egy adott tagállamban lévő kollektív befektetési vállalkozás egy másik tagállam piacain forgalmazza befektetési jegyeit, minden szükséges lépést meg kell tennie annak biztosítása érdekében, hogy a szóban forgó tagállamban a befektetési jegyek tulajdonosai minden nehézség nélkül gyakorolhassák pénzügyi jogaikat és biztosítsák számukra a szükséges tájékoztatást” (kiemelés tőlem).

6.

A 85/611 irányelvet a vagyonkezelő társaság által kezelt közös befektetési alapokra, a (85/611 irányelv alkalmazásában a „közös alapokhoz” tartozó) befektetési alapokra és a befektetési társaságokra kell alkalmazni (az 1. cikk (3) bekezdése). ( 6 ) Különös jelentőséggel bír az a tény, hogy az ÁÉKBV‑ket meghatározzák egyrészt céljuk szerint, amely a befektetőktől nyilvánosan bevont tőke átruházható értékpapírokba és/vagy más likvid pénzügyi eszközökbe történő kollektív befektetés, a kockázatmegosztás elvén alapulva, másrészt pedig az alapvető működési elvük szerint, amely az ÁÉKBV‑k azon kötelezettségén alapul, hogy a tulajdonosok kérésére az érintett ÁÉKBV eszközeinek terhére kötelesek visszavásárolni vagy visszaváltani a befektetési jegyeiket (az 1. cikk (2) bekezdése).

7.

A 85/611 irányelv két rendelkezése különösen fontos a jelen ügyben. A 44. cikk értelmében amennyiben valamely ÁÉKBV egy másik tagállamban forgalmazza a befektetési jegyeit, köteles betartani az adott tagállam mindazon hatályos törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit, amelyek nem az irányelvben szabályozott területekre vonatkoznak (az (1) bekezdés). Azonban bármely ÁÉKBV jogosult a befektetési jegyeit hirdetni abban a tagállamban, amelyben forgalmazza azokat. Ilyen esetben köteles betartani az adott állam hirdetésre vonatkozó rendelkezéseit (a (2) bekezdés).

8.

A 85/611 irányelv 45. cikke, amely a jelen előzetes döntéshozatalra utaló határozat központjában áll, kimondja, hogy „a 44. cikkben említett esetben az ÁÉKBV köteles, többek között, a forgalmazás helyszínéül szolgáló tagállam hatályos törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseivel összhangban meghozni azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy az adott államban rendelkezésre álljanak a befektetők részére történő kifizetésekhez, a befektetési jegyek visszavásárlásához vagy visszaváltásához, illetve az ÁÉKBV által kötelezően nyújtandó tájékoztatás elérhetőségéhez szükséges eszközök”.

9.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint a közös befektetési alapok kezelésének bizonyos formáiról szóló, 2004. július 20‑i törvény 130. cikke (korábban a pénzügyi ügyletekről és a pénzügyi piacokról szóló, 1990. december 4‑i törvény 138. cikke) ( 7 ) értelmében a befektetési szervezetnek ki kell jelölnie egy szervezetet, amely a befektetők részére történő kiosztást, a befektetési jegyek értékesítését vagy visszavásárlását, valamint azon információkat biztosítja, amelyek nyújtására a kollektív befektetési szervezet köteles. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat megállapítja továbbá, hogy ez a jogszabály ülteti át a 85/611 irányelvet.

10.

1996 januárjában a malajziai lakóhellyel és belgiumi tartózkodási hellyel rendelkező P. Gruslin, az alapeljárás felperese befektetett a luxemburgi jog szerinti Citiportfolios befektetési alapba. A Citiportfolios alap alapkezelője a Citiportfolios társaság, a letétkezelő bankja pedig a Citibank Luxembourg. Mindkét utóbbi jogalany a luxemburgi jog szerint jött létre.

11.

A Citiportfolios alap tájékoztatóját Belgiumban az alapeljárásban ellenérdekű fél, a Citibank Belgium, jelenleg Beobank SA/NV (a továbbiakban: Beobank) terjesztette. A Citibank Belgiumot a Citiportfolios a pénzügyi ügyletekről és a pénzügyi piacokról szóló, 1990. december 4‑i törvény 138. cikkének második bekezdésével összhangban megbízta a 85/611 irányelv 45. cikkében szereplő szolgáltatások nyújtásával. P. Gruslin írásbeli beadványa értelmében a tájékoztatót a waterlooi Citibank Belgium Citigold szolgálatán keresztül kapta.

12.

A befektetés eszközlése érdekében azonban P. Gruslin közvetlenül Luxemburgban jegyezte befektetési jegyeit a Citibank Luxembourgnál. A Citibank Belgium nem járt el jegyzési helyként, nem szerződött vagy kötött más jogi megállapodást a felperessel, és ilyen minőségben semmilyen megbízási díjat nem kapott. Ugyanakkor azonban banki átutalást hajtott végre a jegyzés kifizetése érdekében a Citiportfolios felé.

13.

1996. szeptember 9‑én a Citibank Luxembourg 1996. szeptember 17‑i hatállyal minden számlavezetési és üzleti kapcsolatot megszüntetett P. Gruslinnel, és felhívta, hogy vegye fel a számláin lévő összes befektetési jegyet és értékpapírt. A Citibank Luxembourg tájékoztatta P. Gruslint arról, hogy amennyiben nem ad számára utasításokat a Citiportfolios alapban meglévő befektetési jegye megváltásának érdekében végrehajtandó ügyletekkel kapcsolatban, e befektetési jegyet a neve alatt bejegyzik a befektetési jegyek kibocsátó által vezetett nyilvántartásába. A felperestől származó utasítások hiányában a Citibank Luxembourg 1996. október 14‑én végre is hajtotta ezt a bejegyzést.

14.

1996 decemberében P. Gruslin a Citiportfolios alapban vásárolt befektetési jegyeihez kapcsolódó tulajdonjogának bizonyítása céljából az összes bemutatóra szóló befektetési jegye ( 8 ) kiadását kérte a Citibank Belgiumtól. A Citibank Belgium azt válaszolta, hogy mivel a befektetési jegyeket a Citibank Luxembourgtól vásárolták, azok nincsenek a nála lévő iratok között, és jelezte, hogy ebben a kérdésben forduljon közvetlenül a Citibank Luxembourghoz. A tárgyaláson a Citibank Belgium azonban azt jelezte, hogy P. Gruslin kérését továbbította a Citibank Luxembourg felé.

15.

Mivel a Citibank Belgium nem adta át a kért befektetési jegyeket, P. Gruslin különböző jogi eljárásokat indított a belga bíróságok előtt annak érdekében, hogy többek között kötelezzék a Citibank Belgiumot a Citiportfolios alap tájékoztatójában hivatkozott befektetési jegyek kiadására. P. Gruslin kérelme alátámasztásaként a 85/611 irányelvre hivatkozott.

16.

A Cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) 2011. január 11‑én azzal az indokolással utasította el a keresetet, hogy nem tudta megállapítani sem a P. Gruslin és a Citibank Belgium közötti szerződéses kapcsolatot, sem azt, hogy fennáll a Citibank Belgium szerződésen kívüli felelőssége a Citiportfolios alap kibocsátásáról szóló tájékoztató terjesztése miatt. P. Gruslin a belga Cour de cassation előtt fellebbezett ezen ítélettel szemben.

17.

A Cour de cassation felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette az Európai Unió Bírósága elé:

„Úgy kell‑e értelmezni [a 85/611/EGK] irányelv 45. cikkét, hogy a »befektetők részére történő kifizetések« fordulat a névre szóló befektetési jegyek befektetők részére történő kiadására is vonatkozik?”

18.

P. Gruslin, a Beobank, a Belga Királyság Kormánya, a Cseh Köztársaság Kormánya és a Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. P. Gruslin, a Beobank és a Bizottság képviselői vettek részt a 2013. november 27‑i tárgyaláson.

19.

Írásbeli észrevételeiben a Bizottság kétségét fejezte ki a tekintetben, hogy elfogadható‑e a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdés. Ezt arra alapozta, hogy a felperes a befektetési jegyeket közvetlenül az ÁÉKBV székhelye szerinti tagállamban, azaz Luxemburgban vásárolta. A Bizottság úgy véli, hogy a 85/611 irányelv 45. cikkének alkalmazhatósága függhet attól, hogy a befektető az ÁÉKBV forgalmazás helyszínéül szolgáló tagállamban székhellyel rendelkező képviselőjén keresztül szerzi‑e meg a befektetési jegyeket. A Bizottság megkérdőjelezte, hogy ilyen kapcsolat hiányában elfogadható‑e az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés.

20.

A tárgyaláson azonban a Bizottság eltérő álláspontot képviselt. Azzal érvelt, hogy a 85/611 irányelv 45. cikkében szereplő kötelezettségek érvényesülése előtt nem kell jogi kapcsolatnak fennállnia a befektető és a képviselő között.

21.

Emlékezni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikk szerinti eljárásokban kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörébe tartozik az előzetes döntéshozatal szükségességének és a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciájának megítélése. A Bíróság ezért alapvetően köteles döntést hozni az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdésekről. ( 9 ) Következésképpen vélelmezni kell a nemzeti bíróságok által az uniós jog értelmezése céljából előterjesztett kérdések relevanciáját. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson. ( 10 )

22.

A jelen ügyben az uniós jog egyik rendelkezése, nevezetesen a 85/611 irányelv 45. cikkének értelmezése céljából előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés összefüggésben van az alapügy tényállásával, illetve aktuális céljával. A 85/611 irányelv 45. cikke valójában az irányelv „A befektetési jegyeiket a székhelyükön kívüli tagállamokban forgalmazó ÁÉKBV‑kre vonatkozó különös szabályok” címet viselő VIII. szakaszának része. A Citiportfolios alap székhelye Luxemburgban volt, és befektetési jegyeit Belgiumban forgalmazták oly módon, hogy a tájékoztatóit és kiadványait a Citibank Belgium terjesztette. Következésképpen a jelen ügyben nem zárható ki a 85/611 irányelv relevanciája.

23.

Következésképpen úgy vélem, hogy elfogadható az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés.

24.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolása érdekében tisztázni kell a 85/611 irányelv 45. cikkének az ötödik preambulumbekezdéssel összefüggésben értelmezett alkalmazási körét. Mielőtt megvizsgálom ezt a kérdést, felmerül egy előzetes szempont, amely a kérdés megválaszolása tekintetében központi jelentőségű. Mégpedig az, hogy szabályozza‑e a 85/611 irányelv azt, hogy a befektetők hogyan igazolják az alap befektetési jegyein fennálló tulajdonjogukat az ÁÉKBV‑vel, annak a befektetési jegyek forgalmazása helyszínéül szolgáló tagállamban található képviselőjével, valamint harmadik felekkel szemben.

25.

Az, hogy hogyan tartják nyilván és hogyan bizonyítják a befektetési jegyek tulajdonjogát, természetesen különösen fontos a befektetőnek az alapkezelő társasággal, a jelen esetben a luxemburgi Citiportfolios alapkezelővel, és a letétkezelő bankkal, a jelen esetben a Citibank Luxembourggal szembeni viszonyaiban. Tulajdonjog bizonyítása hiányában nem gyakorolhatók a tulajdonosi jogok. A befektetési jegyek tulajdonjoga igazolásának kérdése hasonlóképpen felmerül az alap képviselőivel szemben is, valamint harmadik felekkel szemben is, általában az ügyletekkel összefüggésben, amikor a befektetési jegyeket az alap székhelyén kívüli tagállamokban forgalmazzák.

26.

Ez utóbbi szempont tekintetében elegendő megjegyezni, hogy a 85/611 irányelv azon az elven alapul, hogy a befektetők azáltal realizálhatják befektetéseik gazdasági értékét, hogy kérik az ÁÉKBV‑től befektetési jegyeik visszavásárlását vagy visszaváltását. Következésképpen az ügyletek tekintetében kisebb jelentőséggel bír a befektetési jegyekhez fűződő jogosultság megállapításának módja, még ha a 85/611 irányelv semmilyen módon nem is zárja ki azt, hogy a részesedéseket és/vagy az azokat megtestesítő befektetési jegyeket harmadik feleknek értékesíthető forgatható értékpapír formájában állítsák ki.

27.

A Beobank képviselője megemlítette a tárgyaláson, hogy számos módon sor kerülhet a befektető helyzetének igazolására. Ez alapulhat például azon, hogy a befektető be van jegyezve az alap befektetői nyilvántartásába, vagy a tulajdonjog bizonyítható az átruházható, bemutatóra szóló befektetési jegy birtoklásával, amelynek bemutatása teszi lehetővé a jogok gyakorlását. Megjegyzem azonban, hogy egyre ritkábbá válik az, amikor bemutatóra szóló befektetési jegyek bemutatásával bizonyítják a befektetési alapok befektetési jegyein fennálló tulajdonjogot. A befektetési alapok befektetési jegyein fennálló tulajdonjog ugyanígy bizonyítható névre szóló értékpapírokkal is, amelyeket az alapkezelő társaságra kiterjedő joghatállyal nem lehet értékesíteni, a befektetési jegyek lehetnek továbbá dematerializált értékpapírok, ami azt jelenti, hogy a pénzügyi szolgáltató a befektetések nyilvántartására számlát vezet.

28.

Ez magától értetődően nem jelent problémát akkor, amikor a befektető a forgalmazás helyszínéül szolgáló tagállamon kívüli alap releváns befektetési jegyeit az e tagállamban működő képviselőn keresztül szerzi meg, ahogyan ez a 85/611 irányelv 45. cikkében szerepel. ( 11 ) Problémát jelenthet azonban akkor, ha a befektető a befektetési jegyeket nem a képviselőn keresztül jegyzi, hanem közvetlenül az alap székhelye szerinti tagállamban működő alapkezelő társaságon keresztül. A jelen ügyben éppen ez a probléma merült fel; P. Gruslin ugyanis a Citibank Luxembourgtól vette a befektetési jegyeket, nem pedig a Citibank Belgiumtól.

29.

Álláspontom szerint a befektetési alapban fennálló tulajdonjog bizonyítása függ egyrészt a befektetési alap szabályzatától, amelyet a székhely szerinti tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságainak jóvá kell hagynia a 85/611 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében, és másrészt a releváns nemzeti jogtól, amely a jelen ügyben a luxemburgi jog. Ezt az uniós jog nem harmonizálja.

30.

A 85/611 irányelv I. melléklete A. listájának 1.10. pontjából valóban az következik, hogy az alap szabályainak és a nemzeti jognak kell szabályozni ezt a kérdést. Máskülönben a befektetőknek nem állna rendelkezésére semmilyen gyakorlati eszköz a 85/611 irányelvből fakadó jogaik gyakorlására. Álláspontom szerint azonban semmi alapja annak, hogy úgy kellene értelmezni az irányelv ezen vagy bármely más részét, mint amely kötelező követelményeket támaszt azon módokkal szemben, ahogyan a tagállamokban megállapítják vagy nyilvántartják a befektetési alapokban fennálló tulajdonjogokat. ( 12 )

31.

Itt nem értek egyet a Bizottsággal annyiban, amennyiben a képviselője a tárgyaláson azzal érvelt, hogy a 85/611 irányelv kötelezi a tagállamokat annak előírására, hogy a befektetőknek befektetési jegyet kell biztosítani annak érdekében, hogy igazolni tudják magukat a forgalmazás helyszínéül szolgáló tagállamban működő alapkezelő társaságok azon képviselőivel szemben, akikkel korábban nem álltak jogviszonyban. A Bizottság azzal érvelt, hogy ez a tőke szabad mozgása szempontjából szükséges.

32.

Álláspontom szerint a 85/611 irányelv melléklete A. listájának 1.10. pontjában szereplő „a tulajdonjogot bizonyító eredeti értékpapírok vagy tanúsítványok; részvénykönyvbe vagy számlára történő bejegyzés” felsorolás a befektetéseken fennálló tulajdonjog négyféle különböző bizonyítási módját azonosítja. Az első kettő, nevezetesen a névre vagy bemutatóra szóló befektetési jegy azokban a rendszerekben fontos, ahol (még) használnak materializált értékpapírokat, míg a két utóbbi, azaz a befektetői nyilvántartásba vagy értékpapírszámlára történő bejegyzés a dematerializált rendszerben releváns.

33.

Aligha hihető, hogy a közösségi jogalkotó 1985‑ben kötelezővé kívánta volna tenni a materializált befektetési jegyek használatát, mikor abban az időben a tagállamok már az értékpapírok kezelésének teljesen dematerializált rendszere felé tartottak. ( 13 ) Emlékeztetek arra, hogy 1980‑ra elfogadták a francia Sivocam rendszert megalapozó jogszabályokat. ( 14 ) Az 1980‑as években ezen túlmenően több értékpapír‑kezelő és ‑elszámoló nemzeti rendszer az úgynevezett központi értéktárakra (gyakran hivatkoznak rá CSD‑ként) hagyatkozott, amely a fizikai értékpapírokat őrizte. Ezeket az értékpapírokat rendszerint fizikailag nem mozgatták az ügyletek végrehajtásához, és a rajtuk fennálló tulajdonjog a pénzügyi intézmények által vezetett értékpapírszámlákon nyilvántartott bejegyzéseken alapult. Úgy tűnik, hogy ez volt a helyzet P. Gruslin bemutatóra szóló befektetési jegyei esetében, amelyek a névre szóló értékpapírrá való átalakítást megelőzően a részesedését megtestesítették.

34.

Nem értek egyet a Bizottság azon érvelésével sem, amely szerint a tőke szabad mozgásának elve azt jelenti, hogy a befektetők rendelkezésére kell bocsátani a befektetési jegyeket, és ezekkel igazolhatják magukat az érintett részesedés tulajdonosaként az alap székhelyén kívüli tagállam pénzügyi szolgáltatóival szemben. Valójában a tőke szabad mozgása jelenleg sokkal jobban megvalósítható, mint bármikor korábban, mert azt támogatják az értékpapír‑kereskedelem, ‑elszámolás és tulajdonjog‑nyilvántartás modern, digitalizált módszerei, anélkül hogy vissza kellene térni a materializált értékpapírokra épülő elavult, nem biztonságos és költséges módszerekhez.

35.

Ehhez hozzátenném az internettel megjelent technológiai előrelépéseket. Nemcsak minden korábbinál egyszerűbben hozzáférhetők határokon átnyúlóan a pénzügyi információk, hanem az internet megkönnyítette a határon átnyúló kifizetéseket és befektetési ügyleteket is. A nemzetközi pénzátutalások ma már gyorsan, egyszerűen és alacsony költség mellett végrehajthatók az internet segítségével. A Bizottság (materializált) befektetési jegyek szükségessége tekintetében előadott érvelése ellentétes e jelenkori fejlődéssel. Épp ellenkezőleg, a befektetők számára ma sokkal kevésbé fontosak az ÁÉKBV‑k helyi képviselőinek szolgáltatásai, mint az 1980‑as években.

36.

Következésképpen a tagállamoknak és az egyes ÁÉKBV‑knek kell eldönteniük azt, hogy a részesedésen fennálló tulajdonjogot bemutatóra szóló befektetési jegyek formájában, névre szóló befektetési jegyek formájában, a befektetők nyilvántartásába való bejegyzéssel, vagy értékpapírszámlára való bejegyzéssel lehet‑e bizonyítani.

37.

A forgalmazás helyszínéül szolgáló tagállamban az ÁÉKBV képviselője jogszabály alapján köteles, és álláspontom szerint jogosult meggyőződni arról, hogy valóban befektető legyen mindenki, akivel üzleti kapcsolatba kerül. Más szavakkal kifejezve, a befektető és a képviselő közötti releváns, befektetési alaphoz kapcsolódó szerződéses kapcsolat hiányában a befektetőnek igazolnia kell magát a képviselővel szemben az alap szabályzatában és a nemzeti jogban e tekintetben biztosított módszerek segítségével. Az alapkezelő társaság aligha jogosíthatja fel helyi képviselőjét arra, hogy a befektetővel szemben kifizetéseket, visszaváltásokat vagy visszavásárlásokat hajtson végre ilyen bizonyíték hiányában, vagy a befektető azon kérése hiányában, hogy az alapkezelő társaság hatalmazza fel a helyi képviselőt a neki történő kifizetések végrehajtására. ( 15 )

38.

A 85/611 irányelv 44. és 45. cikkének alkalmazhatósága az alapnak a székhelyén kívüli tagállamban forgalmazott befektetési jegyeitől függ.

39.

A 85/611 irányelv 44. cikkének (1) bekezdésében a forgalmazás álláspontom szerint azt jelenti, hogy a befektetési jegyek jegyzése vagy vásárlása a forgalmazás helyszínéül szolgáló tagállamban anélkül lehetséges, hogy a befektetőnek bármilyen intézkedést kellene tennie e tagállam területén kívül. Ha a forgalmazás sikeres és jegyzéshez vezet, akkor a 85/611 irányelv 45. cikkében szereplő célok megvalósításához az alapkezelő társaságnak rendelkeznie kell egy, a nevében eljáró helyi képviselővel, akihez a befektető fordulhat. A jelen ügyben nem vitatott, hogy a Citiportfolios (Luxemburg) és a Citibank Belgium között ilyen viszony állt fenn.

40.

A 85/611 irányelv 45. cikke alkalmazási körének helyes megértése érdekében e rendelkezés szerepét az irányelv általános rendszerén belül kell megvizsgálni, figyelemmel arra, hogy az irányelv célja annak lehetővé tétele, hogy ebben a szektorban szabadon nyújthassanak határokon átnyúló szolgáltatásokat.

41.

Itt ismét hasznos felidézni a Bizottság által az irányelvhez 1988‑ban kiadott kommentárt. E kommentár rögzíti, hogy „mindenesetre, az ÁÉKBV befektetési jegyei forgalmazásának helyszínéül szolgáló tagállam nem lenne képes [semmilyen] körülmények között érvényesíteni a [45. cikk szerinti] szabályt annak megalapozására, hogy jogi képviselet kijelölésére kötelezze területén, mivel ez attól tenné függővé az ÁÉKBV befektetési jegyeinek a székhelyén kívüli tagállamban való forgalmazását, hogy ott is rendelkezzen telephellyel, amely ellentétes a Szerződésben szereplő szolgáltatásnyújtás eszméjével. Következésképpen minden félreértés elkerülése érdekében, a Bizottság eredeti javaslatában szereplő azon követelmény, hogy az ÁÉKBV rendelkezzen pénzügyi szolgáltatással a forgalmazás helyszínéül szolgáló tagállamban, még ha általánosan elfogadott is az, hogy a pénzügyi szolgáltatás csupán egy igazgatási szolgáltatás, és – a jogi képviselettől eltérően – nem tekinthető telephellyel egyenértékűnek” ( 16 ).

42.

Ezen túlmenően a fogadó tagállam (például a 85/611 irányelv 45. cikke értelmében az ÁÉKBV‑k befektetési jegyeivel kapcsolatos kifizetésekhez, visszaváltáshoz vagy visszavásárláshoz szükséges eszközök tekintetében fennálló) felelősségi területei szigorúan korlátozottak annak érdekében, hogy elkerüljék a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtás szabadságának akadályait. Így álláspontom szerint nem értelmezhető tágan a 85/611 irányelv 45. cikke.

43.

Megjegyzem azt is, hogy a 85/611 irányelv aprólékosan meghatározza a befektetők tájékoztatáshoz való jogát. Itt különösen a 85/611 irányelv VI. szakaszára hivatkozom, amely a tájékoztatóra, az időszaki jelentésekre és egyéb információkra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.

44.

Mindazonáltal, és a belga kormány megállapításaival ellentétben, a befektetési jegyek kiállítása még a név szerint azonosított befektető részére kiállított befektetési jegyek esetén sem tekinthető a 85/611 irányelv értelmében vett tájékoztatási kötelezettség teljesítésének. Ez olyan cselekmény, amely a részesedésen fennálló tulajdonjog megállapítása vagy bizonyítása érdekében az alap szabályzata és a nemzeti jog értelmében előírt vagy megengedett lehet.

45.

Ahogyan arra a Beobank a tárgyaláson rámutatott, a 85/611 irányelv VI. szakasza többek között a tájékoztató, az éves jelentés és a féléves jelentés közzétételére, valamint a befektetési jegyek kibocsátási, értékesítési, visszavásárlási vagy visszaváltási árának rendszeres nyilvánosságra hozatalára irányuló kötelezettséget tartalmazza. Ezek az információk tükrözik azt, amit a közösségi jogalkotó szükségesnek tartott ahhoz, hogy egy befektető jól megalapozott döntést hozhasson arról, hogy befektet, vagy akár arról, hogy megválik a befektetésétől. Másrészt a 85/611 irányelv VI. szakaszának semmi köze a részesedéseken fennálló tulajdonjog bizonyításához.

46.

Álláspontom szerint a 85/611 irányelv 45. cikke szerinti „befektetők részére történő kifizetések” fordulatban nincs benne sem a befektetései jegyek kiállítása, sem azok kiadása. A kifizetés itt olyan pénzügyi kötelezettség teljesítésére utal, mint a befektetésekből származó kamatok vagy osztalékok kifizetése, illetve a befektetési jegy visszaváltása vagy visszavásárlása esetén a befektetőnek kifizetendő összeg kifizetése.

47.

Ahogyan azt a Beobank a tárgyaláson kifejtette, a forgalmazás helyszínéül szolgáló tagállamban működő képviselő pusztán olyan pénzügyi szolgáltatást nyújt, amely abban az értelemben egyenértékűnek tekinthető egy kifizetésekért felelős ügynök szolgáltatásának, hogy átadja az alapból a helyi befektetőknek kifizetendő összegeket. A befektetési jegyekhez kapcsolódó kifizetések előtt a képviselők megvárják azt, hogy az alap teljesítse feléjük a kifizetést. Ezen túlmenően csak azt követően tájékoztatják a befektetőt az őket megillető információkról, és közvetítik az alap letétkezelőjéhez a visszaváltásra vagy visszavásárlásra irányuló kérelmeket, és fizetik ki a befektetési jegyek árát a befektetőknek, hogy ezeket előtte megkapták az alaptól.

48.

Más szavakkal kifejezve, a 85/611 irányelv 45. cikke nem ró önálló jogi kötelezettséget a 45. cikkben szereplő tevékenységek elvégzéséért felelős képviselőkre, legalábbis az alap, vagy pontosabban adott esetben az alapkezelő vagy a letétkezelő együttműködése hiányában. Az ettől eltérő értelmezés ütközne azzal az elvvel, hogy az ÁÉKBV határokon átnyúló pénzügyi szolgáltatást nyújt az ÁÉKBV székhelye szerinti tagállamból a forgalmazás helyszínéül szolgáló tagállamba. Így a helyi képviselőtől nem várható el az, hogy kifizetést teljesítsen a befektetőknek, visszavásárolja vagy visszaváltsa a befektetési jegyeket, vagy akár csak rendelkezésre bocsássa az ÁÉKBV által kötelezően rendelkezésre bocsátandó információt abban az esetben, ha az alap ezt nem teszi meg. Következésképpen a 45. cikk szerinti képviselő nem kötelezhető a befektetési jegyek kiadására.

49.

Következésképpen a 85/611 irányelv 45. cikkében szereplő „befektetők részére történő kifizetések” fordulatból lehetetlen levezetni az ÁÉKBV forgalmazás helye szerinti tagállamban működő helyi képviselőjének arra irányuló kötelezettségét, hogy befektetési jegyeket adjon ki a befektetők részre.

50.

Következésképpen azt javaslom, hogy a Cour de cassation (Belgium) előzetes döntéshozatal iránti kérelmére a Bíróság a következő választ adja:

Úgy kell értelmezni az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1985. december 20‑i 85/611/EGK tanácsi irányelv 45. cikkét, hogy a „befektetők részére történő kifizetések” fordulat nem vonatkozik a névre szóló befektetési jegyek befektetők részére történő kiadására.