1. 

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel az Østre Landsret (keleti regionális bíróság, Dánia) az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről szóló 2002/19/EK irányelv 2. cikke a) pontjának, valamint 8. és 12. cikkének értelmezését kéri a Bíróságtól. ( 2 ) Pontosabban a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az optikai hálózat üzemeltetője számára megállapított kötelezettség, amely szerint egy másik versenyző üzemeltető kérelmére legfeljebb 30 méter távolságban bekötőkábeleket kell lefektetnie, összhangban áll‑e a hivatkozott rendelkezésekkel.

2. 

Az ügy több jelentős kérdést vet fel, mivel a 2002/19 irányelv nem minden rendelkezése egyértelmű, és többek között nem határozza meg pontosan azt, hogy a bekötőkábel lefektetése, és konkrétan a fennálló hálózat bővítése egy versenytárs kérelmére, az irányelv értelmében vett „hozzáférésnek” minősül‑e.

3.

A 2009/140/EK irányelvvel módosított 2002/19 irányelv 2. cikke a következők szerint határozza meg a „hozzáférés” fogalmát:

4.

Az irányelv 8. és 12. cikke alapján ugyanakkor a nemzeti hatóságok kötelezettségeket állapíthatnak meg a távközlési üzemeltetők számára. A jelen eljárás szempontjából a vonatkozó cikkekben a következő rendelkezéseket kell kiemelni:

„8. cikk

Kötelezettségek előírása, módosítása, illetve visszavonása

(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a nemzeti szabályozó hatóságoknak legyen hatásköre arra, hogy a 9–13a. cikkben meghatározott kötelezettségeket írjanak elő.

(2)   Amennyiben a 2002/21/EK irányelv (keretirányelv) 16. cikke szerint végzett piacelemzés eredményeként egy üzemeltetőt egy bizonyos piacon jelentős piaci erővel rendelkezőként jelölnek ki, a nemzeti szabályozóhatóságok szükség szerint előírják az ezen irányelv 9–13. cikkében meghatározott kötelezettségeket.

[...]

(4)   Az e cikk szerint előírt kötelezettségeknek az azonosított probléma jellegén kell alapulniuk, és a 2002/21/EK irányelv (keretirányelv) 8. cikkében megállapított célokhoz képest arányosaknak és indokoltaknak kell lenniük. Ilyen kötelezettségek csak az ugyanazon irányelv 6. és 7. cikkének megfelelő konzultációt követően írhatók elő.

(5)   A (3) bekezdés első albekezdésének harmadik francia bekezdésével összefüggésben, a nemzeti szabályozó hatóságok a piaci szereplők számára kötelezettséget megállapító, módosító, illetve megszüntető határozatokról – a 2002/21/EK irányelv (keretirányelv) 7. cikkében említett eljárással összhangban – értesítik a Bizottságot.

[...]

12. cikk

A meghatározott hálózati eszközökhöz való hozzáférésnek és azok használatának a lehetővé tételére vonatkozó kötelezettségek

(1)   A nemzeti szabályozó hatóság a 8. cikk rendelkezéseivel összhangban kötelezettségeket állapíthat meg az üzemeltetők számára a meghatározott hálózati elemekhez és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférés iránti, és azok használata iránti ésszerű kérelmek teljesítésére vonatkozóan, többek között olyan helyzetekben, amikor a nemzeti szabályozó hatóság úgy ítéli meg, hogy a hozzáférés biztosításának megtagadása, illetve az ahhoz hasonló hatású indokolatlan feltételek kikötése gátolná kiskereskedelmi szinten a fenntartható versenypiac kialakulását, vagy nem szolgálná a végfelhasználók érdekeit.

Az üzemeltetőktől megkövetelhető többek között, hogy:

[...]

A nemzeti szabályozó hatóságok az említett kötelezettségekhez a tisztességességre, az ésszerűségre és az időszerűségre vonatkozó feltételeket fűzhetnek.

(2)   A nemzeti szabályozó hatóságok annak mérlegelése során, hogy az (1) bekezdésben említett kötelezettségeket előírják‑e és különösen annak vizsgálata során, hogy az ilyen kötelezettségek arányosak lennének‑e a 2002/21/EK irányelv (keretirányelv) 8. cikkében foglalt célokkal, különösen a következő tényezőket kötelesek figyelembe venni:

[...]”

5.

A TDC A/S (a továbbiakban: TDC) a távközlési ágazatban hagyományosan jelen lévő dán üzemeltető, e körülmény folytán jelenleg jelentős piaci erővel rendelkező üzemeltetőnek minősül a réz, kábeltévé és optikai hálózatokon nyújtott széles sávú hozzáférés piacán.

6.

2009‑ben a TDC megvette a DONG Energy optikai hálózatát 425 millió dán koronáért. Ezen adásvétel által a TDC jelentős piaci erővel rendelkező üzemeltetővé vált az optikai hálózati kapcsolatok piacán.

7.

A TDC‑nek az említett piacon betöltött helyzetéből adódóan az IT‑ og Telestylrelsen (nemzeti információtechnológiai és távközlési hatóság) a 2002/19 irányelv 8. és 12. cikke alapján több kötelezettséget támasztott a TDC‑vel szemben, amelyek közül kiemelkedik a jelen eljárásban vitatott kötelezettség. Az IT‑ og Telestyrelsen ugyanis előírta a TDC számára, hogy amennyiben valamelyik versenyző üzemeltető azt előzetesen kéri, köteles bekötőkábeleket lefektetni az optikai infrastruktúrájától a végfelhasználóhoz, ha az nem igényel 30 métert meghaladó ásási munkálatokat.

8.

A TDC fellebbezést nyújtott be a Teleklagenævnethez (távközlési panaszbizottság) az IT‑ og Telestyrelsen határozata ellen, amely azt elutasította és teljes egészében helybenhagyta a megtámadott határozatot. A TDC immár bírósági úton újra jogorvoslattal élt, amelynek eredménye a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem.

9.

Az Østre Landsret által előterjesztett alábbi előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2012. december 3‑án érkezett a Bíróság Hivatalához:

10.

A TDC, a Dán Királyság, a Belga Királyság és a Francia Köztársaság kormánya, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztett elő.

11.

Lényegében véve az Østre Landsret által előterjesztett négy kérdés kiegészíti egymást. Először is az első két kérdés azt az elvi kérdést veti fel, hogy a „bekötőkábel”‑lefektetés kötelezettségét lehet‑e az irányelv értelmében vett, a „hozzáférés” biztosítására vonatkozó kötelezettségnek tekinteni. Másodsorban az előírt kötelezettség arányosságát érintő körülményekre vonatkozóan tesz fel kérdést. A kérdést előterjesztő bíróság a kábel maximális hosszára vonatkozó feltételt a hivatkozott első kérdésnél is figyelembe veszi, ez a megoldás pedig, ahogy látni fogjuk, hozzájárul a fő kérdés megválaszolásához.

12.

Először az első két kérdésre adandó válaszokat vizsgálom, mégpedig együttesen. A fő kérdés megválaszolását követően, és a harmadik, illetve negyedik kérdésre adandó válaszon keresztül állást foglalok azon körülmények tekintetében, amelyek – ha azokat a nemzeti bíróság megfelelően értékelte – különösen az arányosság elvének szempontjából igazolhatják az előírt kötelezettséget.

13.

Az Østre Landsret előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdésével azt a kérdést veti fel, hogy a bekötőkábel egy versenyző üzemeltető kérésére történő lefektetésének kötelezettsége a 2002/19 irányelv 2. cikkének a) pontja, valamint a 8. és 12. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „hozzáférés” egyik formájának tekinthető‑e, amely két utóbbi rendelkezés a távközlési infrastruktúrák tekintetében valamennyi üzemeltető számára használati jogot, és e célból az infrastruktúrákhoz való hozzáférési jogot is biztosít.

14.

A TDC írásbeli észrevételében azt az elméletet képviselte, amely szerint egy bekötőkábel‑fektetés semmilyen esetre sem képezheti az infrastruktúra‑hálózathoz való „hozzáférés” 2002/19 irányelv értelmében vett egyik módját. A TDC szerint az említett irányelvnek a fogalmat meghatározó 2. cikke a) pontjában hivatkozott „hozzáférés” a fennálló infrastruktúrákhoz való hozzáférés lehetőségére, és nem új infrastruktúrák építésére vonatkozik. Ezen értelmezés nemcsak a 2. cikk a) pontjában található meg, hanem ugyanezen irányelv 12. cikkének (1) bekezdésében is, amely a hozzáférés különös eseteként hivatkozik a „meghatározott hálózati elemekre és/vagy kapcsolódó eszközökre, beleértve a nem aktív hálózati elemekhez való hozzáférést és/vagy a helyi hurok átengedését, többek között a közvetítőválasztás és/vagy előválasztás, és/vagy az előfizetői vonal viszonteladásának lehetővé tétele érdekében”. A TDC véleménye szerint, ha az irányelv felsorolja a különös hozzáférési eseteket, a hálózat bővítését, konkrétan a bekötőkábel‑lefektetést is különös esetként kellett volna szabályoznia.

15.

A Dán Királyság, a Belga Királyság és a Francia Köztársaság kormánya, valamint az Európai Bizottság is ezzel ellenkező álláspontot képviselt. Röviden, ezen felek a 2002/19 irányelv teleologikus értelmezését javasolják, amely szerint a „hozzáférés” fogalmába tartozik egy részben új infrastruktúra létrehozása is, amennyiben ez szükséges a hálózathoz való hatékony hozzáférés biztosításához. Ezen felek álláspontja szerint, ha a TDC esetéhez hasonlóan az adott üzemeltető jelentős piaci erővel rendelkezik, a versenyző üzemeltetők nincsenek egyenlő helyzetben, ha kizárólag akkor tudnak szolgáltatást nyújtani, ha a TDC úgy dönt, hogy elvégzi a bekötőkábelek lefektetési munkálatait. Mivel a bekötőkábeleket gyakran a szolgáltatás iránti fogyasztói igény bejelentése esetén fektetik le, a TDC ahhoz a feltételhez köthetné e lefektetést, hogy a fogyasztó a TDC által nyújtott szolgáltatást válassza, és ne a versenyző üzemeltető által nyújtott szolgáltatást. Ezen kockázat igazolja a „hozzáférés” fogalmának tág értelmezését, amennyiben az irányelv céljaival összhangban a távközlési üzemeltetők közötti tényleges verseny biztosítását szolgálná.

16.

A 2002/19 irányelv 2. cikkének a) pontja a „hozzáférés” fogalmának az említett szöveg valamennyi rendelkezésére irányadó meghatározását adja. E meghatározás a kimerítő jellegre törekszik, és a távközlési üzemeltetők által elérhető hálózathoz való hozzáférés valamennyi lehetséges formáját felsorolja. Ezt erősíti meg az irányelv preambuluma annak megállapításával, hogy „a »hozzáférés« kifejezésnek számos jelentése van, ezért szükséges pontosan meghatározni e kifejezés ezen irányelvben történő használatának módját […] ( 3 )”.

17.

Az első említésre méltó szempont a rendelkezés első mondatában szerepel, amely általános jelleggel rendelkezik arról, hogy a „hozzáférés”„az eszközök és/vagy szolgáltatások rendelkezésre bocsátása más vállalkozás számára, meghatározott feltételek mellett, […] elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása céljából” ( 4 ). Ugyanezen mondatból általánosságban és a rendelkezés tartalmának rendszerezése céljából arra lehet következtetni, hogy a hálózat rendelkezésre bocsátása magában foglal egy „passzívként” és egy „aktívként” jellemezhető vetületet, amely vetületek nyilvánvalóan a hálózat tulajdonosának kötelezettségét jellemzik. A jogosultat ugyanis a hálózat – amelyen keresztül szükségképpen a kommunikációt megalapozó adatok áthaladnak – tulajdonosaként őt jellemző stratégiai helyzetéből adódóan terheli a hálózathoz való hozzáféréssel kapcsolatos „passzív” kötelezettség, vagyis az a kötelezettség, hogy tartózkodjon más üzemeltetőknek a hálózatához való hozzáférése akadályozásától, de egy olyan „aktív”, cselekvési kötelezettség is terheli, amely kifejezetten a hozzáférés biztosítására irányuló szolgáltatást jelent részéről.

18.

A rendelkezés második mondatában újra megjelenik a hozzáférés „aktív” és „passzív” vetülete, amikor különböző példákat említ a „hozzáféréssel” kapcsolatban. A rendelkezés többek között „a hálózati elemekhez és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésre vonatkozik, amely tartalmazhatja a berendezések helyhez kötött vagy nem helyhez kötött módon történő csatlakoztatását (ez különösen tartalmazza a helyi hurokhoz való hozzáférést és a helyi hurok révén történő szolgáltatásnyújtáshoz szükséges eszközökhöz és szolgáltatásokhoz való hozzáférést)” ( 5 ) . Megállapítható, hogy a hálózat tulajdonosa rendelkezésre bocsátja a hálózatát és emellett biztosítania kell bizonyos szükséges szolgáltatásokat, azaz a tényleges és hatékony hozzáféréshez elengedhetetlen szolgáltatásokat.

19.

A „hozzáférés”„aktív” vetületét a 2002/19 irányelvnek a jelen eljárás szempontjából releváns egyéb rendelkezései tartalmazzák. A 8. cikk ugyanis – amely általános jelleggel felsorolja a nemzeti szabályozó hatóságok által megállapítható kötelezettségeket – semmilyen pontosítást nem tesz a kötelezettségek típusát illetően, akár tartózkodásra, akár cselekvésre irányuló kötelezettségről van szó, és csupán annyit tesz hozzá, hogy ha egy üzemeltetőt egy bizonyos piacon jelentős piaci erővel rendelkezőként jelölnek ki, a nemzeti szabályozó hatóságok „szükség szerint előírják az ezen irányelv 9–13. cikkében meghatározott kötelezettségeket”. Ezt követően a 8. cikk továbbra is „kötelezettségekre” hivatkozik, a hálózat üzemeltetőjével szemben elvárt magatartás pontos meghatározása nélkül.

20.

A hivatkozott 9–13. cikk, és különösen a 12. cikk, pontosan meghatározza a nemzeti szabályozó hatóságok által előírható „hozzáférés biztosítására vonatkozó kötelezettség” lehetséges tartalmát. A 12. cikk különös jelentőséggel bír a jelen eljárásban, mivel meghatározott hálózati eszközökhöz való hozzáférésnek és azok használatának a lehetővé tételére vonatkozó kötelezettségekről rendelkezik. A fent kifejtettek szerint a bekötőkábel lefektetése, amelyet a nemzeti hatóság a jelen ügyben is előírt, alapvetően az ilyen „meghatározott eszközök” egyikének minősül.

21.

A hivatkozott 12. cikk (1) bekezdése hatalmazza fel a nemzeti szabályozó hatóságokat, hogy kötelezettségeket állapítsanak meg a hálózati jogosultsággal rendelkező üzemeltetők számára a „meghatározott hálózati elemekhez és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférés iránti, és azok használata iránti ésszerű kérelmek teljesítésére vonatkozóan”. Ezt követően a rendelkezés egy sor olyan kötelezettséget vesz számba, amelyet a nemzeti szabályozó hatóság kiszabhat. E felsorolás – amelynek példálózó jellegére maga a rendelet is rámutat elemeinek sorra vétele előtt, hozzátéve, hogy „többek között” – tartalmaz mind tartózkodásra, mind cselekvésre irányuló kötelezettségeket. Így az előbbiek között szerepel a nem aktív hálózati elemekhez való hozzáférés biztosítására és a helyi hurok átengedésére vonatkozó kötelezettség. ( 6 ) Az utóbbiak körében a rendelkezés a hozzáférés iránti kérelmek jóhiszemű megtárgyalására ( 7 ), a harmadik felek általi viszonteladás céljából nagykereskedelmi szinten meghatározott szolgáltatások nyújtására ( 8 ), illetve a felhasználóknak nyújtott, végpontok közötti szolgáltatások együttműködési képességének biztosításához szükséges, meghatározott szolgáltatások nyújtására vonatkozó kötelezettségeket említi. ( 9 )

22.

A 2002/19 irányelv által a nemzeti szabályozó hatóságok számára a meghatározott eszközökhöz való hozzáférés biztosítására vonatkozó kötelezettségek előírása tekintetében megállapított korlát a már hivatkozott 12. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdésében, valamint a (2) és (3) bekezdésében szerepel. A kötelezettség megállapításakor a nemzeti szabályozó hatóságoknak meg kell győződniük arról, hogy eljárásuk megfelel a tisztességességre, az ésszerűségre és az időszerűségre vonatkozó szempontoknak, ( 10 ) valamint egy sor olyan tényezőt is figyelembe kell venniük, mint a kötelezettség műszaki és gazdasági megvalósíthatósága, ( 11 ) az eszköz tulajdonosának kezdeti befektetése ( 12 ) vagy a verseny hosszú távú megőrzésének szükségessége. ( 13 )

23.

Ha megfigyeljük a 12. cikkben felsorolt kötelezettségek listáját, kétségtelen, hogy – amint azt a TDC jelen eljárásban álláspontjában kifejtette – abban nem szerepel a bekötőkábelek lefektetése, azaz a hálózatnak a végfelhasználónál található végpontig történő bővítési munkálata egy versenyző üzemeltető kérelmére. Mindazonáltal, és a fent kifejtettek szerint, az a tény, hogy a kötelezettség ott nem szerepel, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a 2002/19 irányelv által a nemzeti szabályozó hatóságoknak biztosított jogokkal összeegyeztethetetlen kötelezettségről van szó. Ellenkezőleg, amennyiben a hozzáférés biztosítására vonatkozó kötelezettség tárgya, akár tartózkodásra, akár cselekvésre irányul, – ahogy azt a 2. cikk a) pontja is előírja – „elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása”, arra kell következtetni, hogy a kötelezettség a 8. cikk és különösen a 12. cikk hatálya alá tartozik.

24.

A versenyjogi érvektől függetlenül, amelyeket a 2002/19 irányelv céljainak vizsgálata során később elemzünk, a jelen pillanatban elegendő annyit hozzáfűzni, hogy a 2002/19 irányelv 2. cikke a) pontjának, valamint 8. és 12. cikkének szövegére tekintettel a bekötőkábel lefektetésével kapcsolatos szolgáltatásnyújtási kötelezettség a hozzáférés biztosítására vonatkozó azon kötelezettségek körébe tartozik, amelyeket a nemzeti szabályozó hatóság előírhat.

25.

Végezetül figyelembe kell venni azt, hogy a hálózat itt említett bővítése nem jelenti a fennálló hálózati pályák bármilyen módon történő bővítését, hanem kizárólag a végfelhasználó csatlakozását segíti elő ott, ahol már létezik egy hálózat. Tehát egy nagyon korlátozott értelemben vett bővítésről van szó. Ezenkívül az a tény, hogy a vitatott kötelezettség csak 30 méternél rövidebb bekötőkábelekre vonatkozik, megerősíti, hogy az intézkedésnek nem az a célja, hogy a TDC‑t a hálózat bővítésére kötelezze, hanem kizárólag a végső csatlakozást teszi lehetővé ott, ahol már létezik ilyen hálózat.

26.

Következésképpen a 2002/19 irányelv már hivatkozott 2. cikke a) pontjának, valamint 8. és 12. cikkének szövege alapján úgy vélem, hogy az alapeljárásban vitatott kötelezettség tárgya a hálózathoz való „hozzáférés” biztosítására vonatkozó eszköz.

27.

A fenti következtetést támasztja alá a 2002/19 irányelv célkitűzéseinek vizsgálata is, azok nem kizárólag az összekapcsolás és az együttműködési képesség biztosítására korlátozódnak, hanem a piacon megjelenő üzemeltetők közötti verseny feltételeinek a fenntartására is kitérnek. A preambulum hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy a távközlési piacon ne legyenek olyan korlátozások, amelyek akadályozzák a vállalkozások közötti nyílt és tisztességes versenyt. Ahogy azt a preambulum kiemeli, az ágazati üzemeltetőknek, köztük logikusan a hálózat tulajdonosának is úgy kell eljárniuk, hogy semmi ne akadályozza „a tényleges versennyel, nagyobb választékkal és a fogyasztók részére nyújtott versenyképesebb szolgáltatásokkal jellemezhető, hatékonyabb, valóban páneurópai piac létrehozatalára” ( 14 ) irányuló megállapodások létrejöttét.

28.

A 2002/19 irányelv 8. cikkében általánosságban felsorolt kötelezettségek, bár azokat a nemzeti szabályozó hatóságok írják elő, megállapításukat követően a rendelkezés által „egy bizonyos piacon jelentős piaci erővel rendelkező üzemeltetőknek” nevezett szereplőket terhelik. Vagyis olyan kötelezettségekről van szó, amelyek célja terheket róni az erőfölényben lévő üzemeltetőre abból a célból, hogy helyzete ne befolyásolja a piac fejlődéséhez szükséges feltételeket.

29.

Ez az aggodalom világosan kifejeződik a 2002/19 irányelv 12. cikkében, amely különösen fontos rendelkezés a jelen eljárás szempontjából, mivel meghatározott eszközökhöz való hozzáférés biztosítására irányuló kötelezettségekre, pontosabban a jelen ügyben vitatott kötelezettségekre vonatkozik. Azt követően, hogy a nemzeti szabályozó hatóságokat felhatalmazta a hálózatok tulajdonosainak címzett kötelezettségek előírására, a rendelkezés az utolsó mondatában kimondja, hogy az említett kötelezettségeket „olyan helyzetekben kell megállapítani, amikor a nemzeti szabályozó hatóság úgy ítéli meg, hogy a hozzáférés biztosításának megtagadása, illetve az ahhoz hasonló hatású indokolatlan feltételek kikötése gátolná kiskereskedelmi szinten a fenntartható versenypiac kialakulását, vagy nem szolgálná a végfelhasználók érdekeit”. A 2002/19 irányelv 12. cikke szerinti tartózkodásra és cselekvésre irányuló kötelezettségek végső célja tehát a valamennyi üzemeltető közötti verseny egyes feltételének biztosítása. A „hozzáférés”, amelynek garanciáit az idézett irányelv szabályozza, önmagában nem cél, hanem a versenyen alapuló távközlési piac eléréséhez szükséges eszköz.

30.

A jelen esetben a TDC által vitatott kötelezettség az elosztási pont és a végfelhasználó ingatlanán lévő végződtetési szegmens közötti csatlakoztatást lehetővé tevő bekötőkábel lefektetésének előírása az egyik versenyző üzemeltető kérelme alapján. A lefektetés költséges, legalábbis ez tűnik ki az iratokból. A TDC szerint a bekötőkábelek lefektetése átlagosan megközelítőleg 12000 DKK‑ba kerül lehetséges végfelhasználónként. A dán hatóság, a dán kormány írásbeli észrevételeiben nyújtott tájékoztatása szerint, azért írta elő a szóban forgó kötelezettséget, mert Dániában több ezer olyan háztartás van, amely esetében nem vezet bekötőkábel az optikai hálózattól az ingatlanhoz. A bekötőkábelt jellemzően csupán akkor fektetik le, amikor a végfelhasználó hivatalosan kéri az optikai hálózaton keresztüli széles sávú terméket. A nemzeti szabályozó hatóság szerint az a tény, hogy a TDC szabadon dönthet arról, hogy e háztartások mikor kapcsolódhatnak az optikai hálózathoz, és hogy melyek csatlakozzanak, versenyelőnyt biztosít a TDC számára más üzemeltetőkkel szemben. Következésképpen a bekötőkábelek lefektetésére vonatkozó kötelezettség előírásának csak a versenyző üzemeltető kérésekor van helye. E kötelezettség teljesítésének magas költségeire tekintettel a dán hatóság azon esetekre korlátozta annak előírását, amelyekben a munkálatok nem haladják meg az elosztási pont és végződtetési szegmens közötti 30 méteres távolságot.

31.

Egyetértek az Európai Bizottsággal, valamint a Dán Királyság, a Belga Királyság és a Francia Köztársaság kormányával, és álláspontom szerint a Teleklagenævnet által megállapított kötelezettség összeegyeztethető a távközlési piaci verseny megfelelő feltételeinek fenntartásával, konkrétan az optikai hálózaton keresztül nyújtott szolgáltatások piacán. Összeegyeztethető, mert a kötelezettség [teljesítése] folytán a versenyző üzemeltetők hozzáférhetnek a hálózathoz azért, hogy innentől kezdve egyenlő feltételekkel kínáljanak szolgáltatásokat az említett hálózaton. A kötelezettség teljesítésével felmerülő magas költség ellenére, amelynek kérdésére az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik és negyedik kérdés vizsgálatánál térek ki, kétségtelen, hogy azon lefektetési építkezések, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az optikai hálózat több háztartáshoz érjen el, különösen a jelen ügyben vitatott hálózat esetén, amely jelenleg építési szakaszban található, megfelelő eszközt jelentenek az infrastruktúrához való hozzáféréshez fűződő jog hatékony érvényesüléséhez. Nem arról van tehát szó, hogy a TDC új infrastruktúrát építsen, ahogy arra az írásbeli észrevételeiben hivatkozott. Ellenkezőleg, arról van szó, hogy a TDC meghatározott pontokon végezzen olyan lefektetési munkálatokat, amelyek biztosítják a hozzáféréshez fűződő jogot abból a célból, hogy az üzemeltetők közötti verseny feltételei hatékonyak legyenek.

32.

A fent kifejtett érvek alapján az a véleményem, hogy a bekötőkábel lefektetésére vonatkozó kötelezettség, amely egy versenyző üzemeltető előzetes kérelmén alapul, és 30 méteres maximális távolságra van korlátozva, az olyan kötelezettségek közé sorolható, amelyeket a 2002/19 irányelv 8. és 12. cikkének felhatalmazása alapján a nemzeti szabályozó hatóság előírhat a jelentős piaci erővel rendelkező üzemeltető számára. E kötelezettség nemcsak a szóban forgó optikai hálózathoz való „hozzáférés” biztosításának célkitűzésével egyeztethető össze, hanem a piacon jelenlévő valamennyi üzemeltető között fennálló verseny megfelelő feltételei biztosításának céljával is.

33.

Első közbenső következtetésként az a véleményem, hogy a 2002/19 irányelv 2. cikkének a) pontját és különösen a 8. és 12. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a távközlési hálózatokhoz való „hozzáférés” biztosítására vonatkozó „kötelezettség”, az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett, főszabály szerint magában foglalhat bekötőkábel‑fektetésre vonatkozó olyan kötelezettséget is, amely egy versenyző üzemeltető előzetes kérelmén alapul, és 30 méteres maximális távolságra van korlátozva. A harmadik és negyedik kérdésre adandó válasz mentén a továbbiakban megvizsgálom azokat a körülményeket, amelyek arányossá teszik ezt az intézkedést.

34.

Az Østre Landsret az előzetes döntéshozatalra utaló végzésében foglalt harmadik és negyedik kérdésen keresztül azzal kapcsolatban fejezi ki kétségeit, hogy milyen hatással van a TDC számára előírt kötelezettség jogszerűségére egyrészt az a tény, hogy a kötelezettség teljesítésére fordított költség magasabb az elvégzett beruházás költségénél, másrészt a fennálló árszabályozási rendszer, amely biztosítja a TDC számára a lefektetési költségek megtérülését.

35.

Jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság két önálló kérdésre választja szét az említett két körülményt, kétségtelen, hogy az intézkedés jogszerűségére együttesen gyakorolnak hatást. Azaz mindkét körülmény befolyásolja a TDC számára előírt kötelezettség arányosságának vizsgálatát.

36.

A 2002/19 irányelv 8. cikkének (4) bekezdése a nemzeti szabályozó hatóságok által megállapítható kötelezettségekre történő hivatkozás során hangsúlyozza, hogy az ilyen intézkedéseknek „az azonosított probléma jellegén kell alapulniuk, és a 2002/21/EK irányelv (keretirányelv) 8. cikkében megállapított célokhoz képest arányosaknak és indokoltaknak kell lenniük”. E rendelkezés céljai között szerepel egyebek mellett a fogyasztók védelme, az egyetemes szolgáltatás és a hálózatok épségének biztosítása. ( 15 )

37.

A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdéseket e szemszögből vizsgálva hangsúlyozni kell, hogy a már említett 12. cikk az üzemeltetőket terhelő kötelezettségek megállapítása kapcsán megköveteli a nemzeti szabályozó hatóságoktól, hogy e kötelezettségek „ésszerűek” legyenek, minden esetben különböző elemeket figyelembe véve, amelyek között szerepel az eszközök tulajdonosának kezdeti befektetése. Emellett a hivatkozott irányelv 13. cikke az árszabályozásra vonatkozó kötelezettségre összepontosít, amelyet a nemzeti szabályozó hatóságok írhatnak elő az üzemeltetők számára. A rendelkezés (1) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy „az üzemeltető általi befektetések – többek között az új generációs hálózatokba való befektetések – ösztönzése érdekében a nemzeti szabályozó hatóság figyelembe veszi az üzemeltető befektetését, és a megfelelő befektetett tőke ésszerű megtérülését biztosítja számára”. Mindazonáltal a rendelkezés (2) bekezdésében hozzáteszi, hogy a megállapított költségmegtérülési mechanizmusnak vagy árképzési módszernek „a hatékonyság és a fenntartható verseny előmozdítását kell szolgálnia, valamint a lehető legtöbb fogyasztói előnyt biztosítania”.

38.

A fent kifejtettekből következik, hogy az üzemeltetőt terhelő kötelezettség arányossága, egyéb tényezők mellett, az eszközök tulajdonosának kezdeti beruházásától és a fennálló árszabályozási rendszertől függ. Ugyanakkor e megállapításból egyáltalán nem következik, hogy automatikusan e körülményektől függne az arányosság vizsgálata. A 2002/19 irányelv olyan értékelést vár el a nemzeti szabályozó hatóságoktól, amely során ezeket és egyéb tényezőket is figyelembe vesznek. Következésképpen a kezdeti beruházás és az árszabályozás az intézkedés arányosságának értékelése szempontjából fontos elemnek minősül, ezek hiányát azonban pótolhatják egyéb olyan intézkedések, amelyek a kötelezettséget végül arányos intézkedéssé teszik.

39.

Mindenesetre ezen értékelés nem a Bíróság, hanem a nemzeti bíróság feladata. Nyilvánvalóan olyan vizsgálatról van szó, amelyben olyan tényállási elemeket is vizsgálni kell, amelyek nem tartoznak a jelen esethez hasonló előzetes döntéshozatal iránti eljárás vizsgálatának körébe. A legtöbb, amit a Bíróság tehet, hogy biztosítja az ahhoz szükséges értelmezési elemeket, hogy a kérdést előterjesztő bíróság el tudja végezni a szóban forgó arányossági vizsgálatot.

40.

Jóllehet a Bíróságnak a 2002/19 irányelv értelmezésekor már alkalma nyílt hangsúlyozni annak jelentőségét, hogy az üzemeltetők számára előírt kötelezettségek arányosak legyenek, ( 16 ) a nemzeti szabályozó hatóságok „kiterjedt intézkedési hatáskörét” is kiemelte. ( 17 ) A 2002/19 irányelv 8. és 12. cikkének értelmezése és konkrétan az e cikkeken alapuló arányossági vizsgálat során tehát abból az előfeltevésből kell kiindulni, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok széles mozgástérrel rendelkeznek a piaci üzemeltetők és különösen a legjelentősebb üzemeltetők számára szükségesnek vélt kötelezettségek megállapítása során.

41.

A kérdést előterjesztő bíróságnak ezt követően meg kell vizsgálnia, hogy a nemzeti szabályozó hatóság intézkedésével elérni kívánt célok összhangban vannak‑e a 2002/21 irányelv 8. cikkében és a 2002/19 irányelvben foglalt célkitűzésekkel, amelyek közül kiemelkedik a távközlési hálózatokhoz való hozzáférés biztosítása az üzemeltetők számára, az üzemeltetők közötti hatékony verseny biztosítása és a szolgáltatás minőségének fenntartása a végfelhasználók számára.

42.

Amennyiben az intézkedés célkitűzései összhangban vannak az uniós szabályozásban foglaltakkal, a következő lépés az intézkedés szigorú értelmében vett megfelelőségi, szükségességi és arányossági vizsgálatának elvégzése. Az első esetben azt kell vizsgálni, hogy az alkalmazott intézkedés ténylegesen alkalmas‑e a kitűzött célok elérésére. A másodiknál a hivatkozott célok elérését biztosító kevésbé korlátozó eszközök lehetőségét kell vizsgálni. Végül a szigorú értelemben vett arányosság a szóban forgó anyagi kérdések és érdekek mérlegelését igényli.

43.

Éppen az utolsó pont, az arányossági vizsgálatra vonatkozó harmadik lépés az, ahol a kérdést előterjesztő bíróságnak értékelnie kell, hogy a nemzeti szabályozó hatóság az intézkedésből fakadó előnyökre figyelemmel megfelelően mérlegelte‑e az intézkedéssel kirótt terheket. Ennek kapcsán különös jelentőséggel bír egyrészt a TDC által megvalósított befektetés költségeinek értékelése, és másrészt egy olyan fennálló árszabályozási rendszer, amely a megállapított kötelezettségek ellenére lehetővé teszi az üzemeltető számára a megvalósított befektetés megtérülését.

44.

Természetesen ezen értékelés a kérdést előterjesztő bíróság feladata, azonban figyelembe kell vennie a most kifejtett értelmezési szempontokat.

45.

Második közbenső következtetésként úgy vélem, hogy a nemzeti szabályozó hatóságnak a 2002/19 irányelv 8. és 12. cikke értelmében vett kötelezettség megállapításakor figyelembe kell vennie mind a kötelezett által megvalósított kezdeti beruházást, mind pedig a fennálló olyan árszabályozási rendszert, amely lehetővé teszi az üzemeltető számára a megvalósított befektetés megtérülését. Emellett arra is emlékeztetni kell, hogy ezeket az elemeket, más elemekhez kapcsolódva, az arányossági vizsgálat keretében kell értékelni, amely lehetővé teszi, hogy a nemzeti szabályozó hatóság arányos döntést hozzon.

46.

A kifejtett okokra tekintettel az javaslom a Bíróságnak, hogy az Østre Landsret által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

„A 2009. november 25‑i 2009/140/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről szóló, 2002. március 7‑i 2002/19 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 108., 7. o; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 323. o.) 2. cikkének a) pontját, valamint 8. és 12. cikkét annak 13. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy a meghatározott hálózati eszközökhöz való hozzáférés biztosítására vonatkozó kötelezettségek körébe tartozik az optikai hálózat tulajdonosát – jelentős piaci erővel rendelkező üzemeltetőt – terhelő azon kötelezettség, hogy a versenyző üzemeltető előzetes kérelmére bekötőkábeleket fektessen le legfeljebb 30 méter távolságban.

E tekintetben a nemzeti szabályozó hatóságoknak figyelembe kell venniük a kötelezett által megvalósított kezdeti beruházást és a fennálló árszabályozási rendszert, amely lehetővé teszi az üzemeltető számára az elvégzett beruházás megtérülését. A kérdést előterjesztő bíróságnak az arányosság vizsgálatának keretében értékelnie kell azt, hogy a nemzeti szabályozó hatóság megfelelt‑e az említett követelményeknek.”