1. 

Az Európai Unió Törvényszéke nemrégiben számos, okafogyottság miatti végzést fogadott el a felperesek neveinek a korlátozó intézkedéseket előíró listákról történő levétele miatt ( 2 ).

2. 

A jelen fellebbezés a Törvényszék T-127/09. sz., Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ügyben 2012. február 28-án hozott végzése (a továbbiakban: megtámadott végzés) ellen irányul, amelyben a Törvényszék többek között megállapította, hogy a 2008. december 22-i 1330/2008/EK bizottsági rendelettel ( 3 ) módosított, az Oszáma bin Ládennel, az Al-Qaida [helyesen: al-Kaida]-hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító [helyesen: korlátozó] intézkedések bevezetéséről, valamint az egyes termékek és szolgáltatások Afganisztánba történő kivitelének tilalmáról, a repülési tilalom megerősítéséről és az afganisztáni Tálibánt illető pénzkészletek és egyéb pénzügyi források befagyasztásáról szóló, 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2002. május 27-i 881/2002/EK tanácsi rendelet ( 4 ) vagy az 1330/2008 rendelet megsemmisítése iránt A. Abdulrahim által benyújtott keresetről már nem szükséges határozni.

3. 

A jelen fellebbezés középpontjában az a kérdés áll, hogy továbbra is fennáll-e a felperesek eljáráshoz fűződő érdeke, ha a rájuk vonatkozó korlátozó intézkedést az eljárás során hatályon kívül helyezték. ( 5 )

4. 

A jelen indítványban ismertetem azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy már nem szükséges A. Abdulrahim megsemmisítés iránti keresetéről határozni, mivel megszűnt az eljáráshoz fűződő érdeke.

5.

2008. október 21-én A. Abdulrahim nevét felvették az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának az afganisztáni helyzetről szóló, 1999. október 15-i 1267. (1999) számú határozatával létrehozott Szankcióbizottság által összeállított listára.

6.

Ennélfogva A. Abdulrahim nevét az 1330/2008 rendelettel felvették azon személyek és szervezetek listájára (a továbbiakban: vitatott lista), akiknek, illetve amelyeknek a pénzeszközeit és egyéb gazdasági erőforrásait a 881/2002 rendelet alapján be kell fagyasztani.

7.

Keresetlevelével – amelynek aláírt, eredeti példánya 2009. április 15-én érkezett be a Törvényszék Hivatalához – A. Abdulrahim az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság ellen indított keresetet, amelynek tárgyát lényegében egyrészről a 881/2002 rendelet, illetve az 1330/2008 rendelet őt érintő részében történő megsemmisítése iránti kérelem, másrészről pedig az állítólag az említett jogi aktusok által okozott kár megtérítése iránti kérelem képezte. A keresetet T-127/09. szám alatt iktatták.

8.

2010. december 22-én a Szankcióbizottság úgy határozott, hogy A. Abdulrahim nevét törli a listájáról.

9.

2011. január 6-án A. Abdulrahim ügyvédei írásban azzal a kérelemmel fordultak a Bizottsághoz, hogy az törölje A. Abdulrahim nevét a vitatott listáról.

10.

A 881/2002 tanácsi rendelet 143. alkalommal történő módosításáról szóló, 2011. január 18-i 36/2011/EU bizottsági rendelettel ( 6 ) A. Abdulrahim nevét törölték a vitatott listáról.

11.

A Bizottság – a Törvényszék Hivatalához 2011. július 27-én érkezett levelében – közölte a Törvényszékkel a 36/2011 rendelet egy példányát.

12.

A Törvényszék Hivatalának 2011. november 17-i levelében felkérték a feleket, hogy írásban nyilatkozzanak a 36/2011 rendelet elfogadásából – különösen a kereset tárgya tekintetében – levonandó következtetésekről.

13.

A Tanács és a Bizottság a Törvényszék Hivatalához 2011. december 6-án benyújtott írásbeli észrevételeikben annak megállapítását kérték a Törvényszéktől, hogy a megsemmisítés iránti kérelem okafogyottá vált, valamint hogy e tekintetben már nem szükséges határozni. A kártérítési és a költségekkel kapcsolatos kérelmet illetően az említett felek fenntartották korábbi kérelmeiket.

14.

A. Abdulrahim kifogásolta a megsemmisítés iránti kérelem okafogyottságára irányuló kérelmet. Elsősorban a PKK kontra Tanács ügyben 2008. április 3-án hozott ítéletre ( 7 ) hivatkozva a megtámadott végzés 19. pontjában összefoglalt érvekre hivatkozott, amelyekre a Törvényszék az ítéletben reagált.

15.

A megtámadott végzést a Törvényszék eljárási szabályzatának 113. cikke alapján hozták, amelynek értelmében a Törvényszék hivatalból a felek meghallgatását követően bármikor határozhat arról, hogy a kereset eljárásgátló okok fennállása miatt nem elfogadhatatlan-e, illetve megállapíthatja, hogy a kereset okafogyottá vált, és már nincs szükség határozathozatalra ( 8 ). A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az ügy iratainak vizsgálata révén kellő információval rendelkezik ahhoz, hogy a kérelemről a szóbeli szakasz megnyitása nélkül döntsön.

16.

E végzés 22. pontjában a Törvényszék mindenekelőtt emlékeztetett az ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a felperes eljáráshoz fűződő érdekének – a kereset tárgyára tekintettel – a kereset benyújtásakor kell fennállnia, ellenkező esetben a kereset elfogadhatatlannak minősül. A jogvita tárgyának – az eljáráshoz fűződő érdekhez hasonlóan – a bírósági határozat kihirdetéséig fenn kell maradnia, ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik; ez tehát feltételezi, hogy a kereset eredményénél fogva alkalmas arra, hogy az azt kezdeményező fél számára előnnyel járjon. ( 9 )

17.

A megtámadott végzés 24. pontjában a Törvényszék arra is emlékeztetett, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében a megtámadott aktus alperes intézmény általi visszavonása, illetve – bizonyos körülmények között – hatályon kívül helyezése megalapozza a megsemmisítés iránti kereset tárgyának okafogyottá válását, mivel az a felperes számára a kívánt eredménnyel jár, és számára teljes elégtétellel szolgál. ( 10 )

18.

A Törvényszék e végzés 27. pontjában megállapította, hogy a Bizottság a 36/2011 rendelettel törölte A. Abdulrahim nevét a vitatott listáról, nevének megemlítése pedig az 1330/2008 rendeletből eredt. A névnek ilyetén törlése az említett rendelet A. Abdulrahimot érintő részének hatályon kívül helyezését vonta maga után. A Törvényszék által a megtámadott végzés 28. pontjában kifejtettek szerint az említett hatályon kívül helyezés A. Abdulrahim számára a kívánt eredménnyel járt, és számára teljes elégtétellel szolgált, mivel a 36/2011 rendelet elfogadását követően rá már nem vonatkoznak a számára sérelmes korlátozó intézkedések.

19.

Az említett végzés 29. és 30. pontjában a Törvényszék emlékeztetett arra, hogy a megsemmisítés iránti keresettel összefüggésben a felperesnek ugyan továbbra is érdeke fűződhet az eljárás során hatályon kívül helyezett jogi aktus megsemmisítéséhez, ha ezen aktus megsemmisítése önmagában jogi jogkövetkezményeket válthat ki. ( 11 ) Valamely jogi aktus megsemmisítése esetén ugyanis, az az intézmény, amelynek jogi aktusát a Bíróság megsemmisítette, az EUMSZ 266. cikk értelmében köteles megtenni az ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. Ezek az intézkedések nem a jogi aktusnak a közösségi jogrendből való kivonására irányulnak, mivel ez már az aktus Bíróság általi megsemmisítésével bekövetkezik. Inkább a megsemmisítést kimondó ítéletben megállapított jogellenességek megszüntetésére irányulnak. Ez az érintett intézmény részéről tehát azt jelentheti, hogy a felperes helyzetét megfelelő módon helyreállítja, illetve kerüli azonos jogi aktus elfogadását. ( 12 )

20.

A Törvényszék a megtámadott végzés 31. pontjában ugyanakkor megállapította, hogy a jelen ügyben sem az iratokból, sem a felperes érveiből nem tűnik ki, hogy a 36/2011 rendelet elfogadását követően a felperesnek oly módon származhatott volna – az ugyanezen végzés 22. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerinti – előnye a megsemmisítés iránti keresetből, hogy az eljáráshoz fűződő érdeke továbbra is fennállna.

21.

Különösen – elsősorban – azon körülményt illetően, hogy valamely uniós intézmény jogi aktusának hatályon kívül helyezése nem jelenti jogellenességének elismerését, és ex nunc hatással jár, eltérően a megsemmisítést kimondó ítélettől, amelynek értelmében a megsemmisített jogi aktust visszamenőleg törlik a jogrendből, mintha soha nem létezett volna ( 13 ), a Törvényszék a megtámadott végzés 32. pontjában rámutatott arra, hogy nem tudja megállapítani a felperesnek a megtámadott rendelet megsemmisítéséhez fűződő érdekét.

22.

Az említett végzés 33. pontjában a Törvényszék jelezte, hogy egyrészt ugyanis – az ügy körülményei között – semmilyen tényező nem utal arra, hogy e jogi aktus ex tunc hatállyal történő törlése bármiféle előnyt jelentene a felperes számára. Kiváltképpen semmiből nem lehet megállapítani azt, hogy megsemmisítést kimondó ítélet esetén a Bizottság – az EUMSZ 266. cikk alapján – elfogadná a megállapított jogellenesség megszüntetésére irányuló intézkedéseket.

23.

A Törvényszék a megtámadott végzés 34. pontjában másrészt magát a jogi aktus feltételezett jogellenességének elismerését illetően jelezte, hogy ennek elismerése az EUMSZ 268. cikken és az EUMSZ 340. cikken alapuló kártérítési keresettel elérni kívánt kártérítési formák egyikét képezi. Ugyanakkor nem elegendő az EUMSZ 263. cikkel és az EUMSZ 264. cikkel végrehajtott intézményi jogi aktusok megsemmisítésére irányuló objektív jellegű jogvitában való eljáráshoz fűződő érdek fennállásának megállapításához. Ellenkező esetben a felpereseknél mindenkor fennállna az ahhoz fűződő érdek, hogy – a jogi aktus visszavonása vagy hatályon kívül helyezése ellenére – kérje annak megsemmisítését, ami összeegyeztethetetlen lenne az említett végzés 24. és 29. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlattal.

24.

Azon ítélkezési gyakorlatot illetően, amely szerint a felperesnél továbbra is fennállhat a korlátozó intézkedéseket előíró, hatályon kívül helyezett és más jogi aktussal felváltott határozat megsemmisítéséhez fűződő érdek ( 14 ), a Törvényszék a megtámadott végzés 35. pontjában megállapította, hogy az említett ítélkezési gyakorlatot sajátos és a jelen ügyétől eltérő kontextusban dolgozták ki. Az 1330/2008 rendelettől eltérően ugyanis az ezekben az ügyekben szóban forgó jogi aktusokat nemcsak hatályon kívül helyezték, hanem azok helyébe új jogi aktusokat léptettek, az érintett szervezetekre vonatkozó korlátozó intézkedéseket pedig megtartották. A hatályon kívül helyezett jogi aktusoknak az érintett szervezetekkel szembeni kezdeti hatásai tehát – az azok helyébe lépő jogi aktusok révén – továbbra is fennálltak. Márpedig a jelen ügyben a 36/2011 rendelet pusztán a felperest törölte a vitatott listáról, ily módon az 1330/2008 rendeletet a felperest érintő részében helyezve hatályon kívül, anélkül hogy annak helyébe más jogi aktust léptetett volna. Az az által kiváltott hatások tehát már nem állnak fenn. Az említett ítélkezési gyakorlat ráadásul valamely jogi aktus hatályon kívül helyezésének és megsemmisítésének hatásai közötti különbségen alapul, ez a körülmény pedig – amint az a megtámadott végzés 32. pontjából kitűnik – a jelen ügyben nem releváns.

25.

A megtámadott végzés 36. pontjában a Törvényszék jelezte, hogy ezt a különbségtételt a Hassan és Ayadi kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben a Bíróság által 2009. december 3-án hozott ítélet ( 15 ) is megerősíti. Egyrészről ugyanis a Bíróság, ahelyett hogy az érintett felperesek szóban forgó ügyekben való eljáráshoz fűződő érdekének fennmaradását állapította volna meg automatikusan, ezen ítélet 57. pontjában hivatalból tette fel azt a kérdést, hogy a vitatott rendelet visszavonására és annak egy másik jogi aktussal való visszaható hatályú felváltására tekintettel, szükséges-e még határozatot hozni ezekben az ügyekben. Másrészről a Bíróság – az említett ítélet 59–63. pontjában – az elé terjesztett ügyet illetően számos olyan sajátosságra mutatott rá, amelyek alapján ugyanezen ítélet 64. és 65. pontjában azt a következtetést tudta levonni, hogy „e sajátos körülmények között”, valamint a Lezzi Pietro kontra Bizottság ügyben a Bíróság által 1993. március 8-án hozott végzésben ( 16 ) megállapítottaktól eltérően, valamely új jogi aktus elfogadását (ezzel egyidejűleg pedig a vitatott rendelet hatályon kívül helyezését) nem lehet úgy tekinteni, mint a vitatott rendeletnek a fellebbezőket érintő részében történő puszta megsemmisítését. Márpedig ezek a sajátosságok a jelen ügyben nem állnak fel. Még pontosabban: a jelen esetben a 36/2011 rendelet végleges, mivel nem képezheti megsemmisítés iránti kereset tárgyát. Ennélfogva – a fent hivatkozott, Hassan és Ayadi kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 63. pontjában Bíróság által megállapítottakkal ellentétben – kizárható, hogy az 1330/2008 rendelet a felperest érintő részében ismét hatályba lépjen.

26.

Másodsorban azt illetően, hogy valamely felperesnek továbbra is fennállhat az ahhoz fűződő érdeke, hogy annak elkerülése érdekében kérje valamely uniós intézmény jogi aktusának megsemmisítését, hogy a jogi aktushoz állítólagosan fűződő jogellenesség a jövőben ne ismétlődhessen meg ( 17 ), a Törvényszék a megtámadott végzés 37. pontjában emlékeztetett arra, hogy az EUMSZ 266. cikk első bekezdéséből eredő, eljáráshoz fűződő ezen érdek csak akkor állhat fenn, ha a feltételezett jogellenesség a benyújtott kereset alapjául szolgáló ügyben szereplő körülményektől függetlenül a jövőben is megismétlődhet. ( 18 ) Márpedig a jelen ügyben az iratokban semmi nem utal arra, hogy ez lehetne a helyzet. Éppen ellenkezőleg, mivel a 36/2011 rendeletet a felperes egyedi helyzetére, valamint – nyilvánvalóan – a líbiai helyzet alakulására tekintettel fogadták el, a Törvényszék úgy vélte, hogy nem tűnik valószínűnek, hogy a feltételezett jogellenesség a benyújtott kereset alapjául szolgáló körülményektől függetlenül a jövőben is megismétlődhet.

27.

Harmadsorban az arra alapított érvet illetően, hogy valamely kötelező erejű nemzetközi jogi norma feltételezett megsértésének szankcionálásához nyomós közérdek fűződne, a Törvényszék a megtámadott végzés 38. pontjában – anélkül, hogy e tekintetben a Bizottságot illetően bármiféle büntetlenséget ismert volna el – úgy vélte, hogy ez az érv nem elegendő a felperesnek a kereset fenntartásához fűződő személyes érdekének megállapításához. Még akkor is, ha – amint azt a felperes megjegyzi – a Bizottságnak tiszteletben kell tartania a kötelező erejű nemzetközi jogi normákat, és nem jogosult kínzással megszerzett információkon alapuló határozatot elfogadni, a felperes nem jogosult a törvény vagy az intézmények érdekében eljárni, továbbá kizárólag az őt személyesen érintő érdekre és sérelmekre hivatkozhat. ( 19 )

28.

Negyedsorban, az adott esetben az 1330/2008 rendelet állítólagos jogellenességéből esetlegesen eredő kedvezőtlen következményeket illetően a Törvényszék a megtámadott végzés 39. pontjában rámutatott arra, hogy az alperes intézmények által megfogalmazott, az okafogyottá válás megállapítására irányuló kérelem kizárólag a megsemmisítés iránti kérelemre vonatkozott. Így tehát a Törvényszék szerint A. Abdulrahim – az EUMSZ 268. cikken és az EUMSZ 340. cikk második és harmadik bekezdésén alapuló kártérítési kérelmében – továbbra is kérheti az általa állítólagosan elszenvedett kár megtérítését. ( 20 )

29.

Végül pedig, ötödsorban a felperesnél felmerült költségek megtérítése céljából a jelen kereset megalapozottságára vonatkozó határozathozatal állítólagos szükségességére alapított érvet illetően a Törvényszék visszautal a megtámadott végzés 69–71. pontjára.

30.

E fejtegetések eredményeként a Törvényszék a megtámadott végzés 41. pontjában megállapította, hogy a megsemmisítés iránti kérelemre vonatkozóan már nem szükséges határozatot hozni.

31.

A kártérítési kérelmet illetően a Törvényszék úgy vélte, hogy – az eljárási iratokra, az ügy irataiban szereplő adatokra, valamint írásbeli beadványaikban a felek által előterjesztett magyarázatokra tekintettel – úgy tűnik, hogy a kérelem nyilvánvalóan nélkülöz minden jogi alapot, sőt nyilvánvalóan elfogadhatatlan.

32.

A Törvényszék – miután a megtámadott végzés 45. pontjában emlékeztetett az Európai Unió intézményei jogellenes magatartásáért fennálló szerződésen kívüli felelősségének megállapításához szükséges feltételekre – e végzés 48. pontjában megállapította, hogy a kárt nem számszerűsítették és nem is bizonyították.

33.

A Törvényszék a megtámadott végzés 52. pontjában azt is kimondta, hogy nem állapítottak meg okozati összefüggést, mivel az A. Abdulrahim által – pénzeszközei, vagyoni értékei és más gazdasági erőforrásai rendelkezésre állásának hiánya miatt és ezek használatának megfosztásában rejlő – állítólagosan elszenvedett vagyoni kár közvetlen oka nem a jelen ügyben szóban forgó közösségi jogi aktusok elfogadásában, hanem korábbi határozatok – azaz egyrészről A. Abdulrahim nevének a Szankcióbizottság listájára való felvételére vonatkozóan az említett bizottság által hozott 2008. október 21-i határozat, másrészről pedig a brit hatóságoknak a vele szembeni korlátozó intézkedések elfogadására irányuló döntésnek az – elfogadásában keresendő.

34.

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

35.

Kérelmeinek alátámasztása érdekében a fellebbező két jogalapra hivatkozik.

36.

Három részre tagolódó első jogalapjában a fellebbező előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy elmulasztott főtanácsnoki indítványt kérni, és/vagy felhívni a fellebbezőt észrevételeinek előterjesztésére az eljárás szóbeli szakaszának esetleges megnyitásával kapcsolatban, és/vagy megnyitni az eljárás szóbeli szakaszát azon kérdés tekintetében, hogy a megsemmisítés iránti kereset okafogyottá vált-e.

37.

Második jogalapjában a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy vélte, hogy a kereset okafogyottá vált.

38.

A fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék ezzel megsértette az eljárási szabályzat 114. cikkének 4. §-át, amelyre az eljárási szabályzat – megtámadott végzés elfogadásának alapjául szolgáló – 113. cikke hivatkozik.

39.

E tekintetben elegendő a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára emlékeztetni, amelynek értelmében a Törvényszék eljárási szabályzata 2. cikkének 2. §-a, valamint 18. és 19. cikke fényében kell értelmezni a Törvényszék azon kötelezettségét, hogy a határozathozatal előtt meghallgassa a főtanácsnokot, amely cikkekből egyrészről az következik, hogy a Törvényszék valamely bírájának főtanácsnokként történő kijelölése nem kötelező akkor, ha a Törvényszék tanácsban jár el, másrészt pedig az, hogy az említett szabályzatban a főtanácsnokra való hivatkozások kizárólag abban az esetben alkalmazandók, ha valamely bírát ténylegesen főtanácsnokként jelölték ki. ( 21 ) Mivel a T-127/09. sz. ügyben a Törvényszék második tanácsa munkájának elősegítése céljából nem jelöltek ki főtanácsnokot, nem állt fenn az a kötelezettség, hogy főtanácsnokot hallgassanak meg annak megállapítását megelőzően, hogy határozathozatalra már nincs szükség. A Törvényszék tehát ebben a kérdésben nem alkalmazta tévesen a jogot.

40.

Következésképpen az első jogalap első részét – mint megalapozatlant – el kell utasítani.

41.

A fellebbező a Bíróság eljárási szabályzata jelen fellebbezés benyújtásának időpontjában hatályos változatának és a Törvényszék eljárási szabályzatának összehasonlítására, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkére hivatkozik azon állításának alátámasztása érdekében, hogy a Törvényszék nem mellőzhette volna az eljárás szóbeli szakaszát anélkül, hogy azt megelőzően fel ne hívta volna az e kérdésre vonatkozó észrevételeinek ismertetésére.

42.

E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 113. cikkének és 114. cikke 3. és 4. §-ának szövege nem teszi kötelezővé a felek meghallgatását. Amint arra a Tanács helyesen mutat rá, a Törvényszék – azzal, hogy felkérte a feleket a 36/2011 rendelet elfogadásából különösen a kereset tárgya tekintetében levonandó következtetésekre vonatkozó álláspontjuk írásban történő kifejtésére – eljárási szabályzata 113. cikkének megfelelően járt el. A Törvényszék a felek meghallgatását követően az eljárási szabályzat 114. cikke 3. §-ának megfelelően járt el, amikor úgy határozott, hogy a határozathozatal előtt nem szükséges megnyitni a szóbeli szakaszt. Ezt a kérdést illetően tehát nem lehet felróni a Törvényszéknek, hogy bármilyen módon tévesen alkalmazta volna a jogot.

43.

Következésképpen az első jogalap második részét – mint megalapozatlant – el kell utasítani.

44.

A fellebbező úgy véli, hogy a Törvényszék csupán kivételes esetben rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy mellőzze az eljárás szóbeli szakaszát, amely utóbbi alkotmányos jelentőségét a fellebbező hangsúlyozza. A fellebbező szerint az eljárás szóbeli szakaszát csak abban az esetben szabad mellőzni, ha nem merül fel semmilyen kulcsfontosságú jogi és/vagy ténybeli kérdés. A fellebbező megjegyzi, hogy az eljáráshoz fűződő érdekének fennmaradásával kapcsolatban általa a Törvényszékhez intézett válasz, valamint a Bizottság és a Tanács rövid észrevételei után a Törvényszék közvetlenül határozott.

45.

A fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék érvelése csaknem teljes egészében olyan témákra és ítélkezési gyakorlatra vonatkozik, amelyek nem képezték megvitatás tárgyát, és amelyekre vonatkozóan sem írásban, sem szóban nem hallgatták meg. A hivatkozott ítélkezési gyakorlat elvont alkalmazásával a Törvényszék különösen a líbiai helyzetre vonatkozó ténybeli elemeket, és azt vetette fel, hogy feltételezhetően valószínűtlen, hogy az állítólagos jogsértés a jövőben is megismétlődjön.

46.

A Bizottsághoz hasonlóan elegendő rámutatni arra, hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 113. cikkének és 114. cikke 3. §-ának megfelelően a Törvényszék az eljárás szóbeli szakaszának megnyitása nélkül akkor fogadhatta el a megtámadott végzést, ha úgy vélte, hogy elegendő információ állt rendelkezésére, és ha a felperes lehetőséget kapott a kérdésre vonatkozó írásbeli észrevételei előterjesztésére. ( 22 ) Egyebekben – amint azt a Tanács megjegyzi – a fellebbező nem jelzi konkrétan, hogy az általa előterjesztett írásbeli észrevételekhez képest a tárgyaláson milyen új tényezőket tudott volna a Törvényszék elé tárni.

47.

E körülmények alapján úgy véleményem, hogy az első jogalap harmadik részét – mint megalapozatlant – el kell utasítani.

48.

Mivel az első jogalap egyik részére való hivatkozás sem volt sikeres, az első jogalapot teljes egészében – mint megalapozatlant – el kell utasítani.

49.

A fellebbező véleménye szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amennyiben úgy vélte, hogy keresete okafogyottá vált, és hogy megsemmisítés iránti kérelmére vonatkozóan már nem szükséges határozatot hozni. Általánosságban a Törvényszék arra vonatkozó szigorú vizsgálatát bírálja, amely szerint az eljárás folytatása – annak eredményénél fogva – nem járhat előnnyel a felperes számára.

50.

Különösen, a fellebbező által a Bíróság előtt kifejtett érvelésből következik, hogy a fellebbező azt vitatja, hogy nevének a vitatott listáról való, az 1330/2008 rendelet hatályon kívül helyezésével járó törlése – a megtámadott végzés 28. pontjában a Törvényszék által megállapítottakkal ellentétben – olyan jellegű lenne, hogy számára „teljes elégtétellel” szolgáljon. A fellebbező ezzel valójában az eljáráshoz fűződő érdekének fennállására vonatkozóan a Törvényszék által adott kedvezőtlen értékelést vonja kétségbe.

51.

Az eljáráshoz fűződő érdek meglétéhez az szükséges, hogy a fellebbező hivatkozhasson arra a gyakorlati hatásra, amely számára a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséből eredne. ( 23 ) Az eljáráshoz fűződő érdekre vonatkozó követelmény mind a megsemmisítés iránti keresetre irányuló eljárásban, mind pedig a fellebbezési eljárásban megtalálható. ( 24 ) Ezen érdeknek nem csupán személyesnek, hanem egyúttal ténylegesnek is kell lennie.

52.

Az eljáráshoz fűződő érdek személyes vetületét az jellemzi, hogy a megtámadott jogi aktusnak a fellebbező érdekkörét kell sértenie, azaz valamely ilyen jogi aktusnak a fellebbező számára sérelmet kell okoznia. ( 25 ) Másként fogalmazva: az említett jogi aktusnak „kedvezőtlenül kell érintenie” a fellebbező helyzetét ( 26 ), ennek pedig sérelem meglétében kell tükröződnie. ( 27 ) Ily módon – ugyan e szabálynak megvannak a maga fokozatai ( 28 ) – főszabály szerint senkinek sem fűződik érdeke egy számára kedvező határozat jogszerűségének vitatásához. ( 29 )

53.

A megtámadott jogi aktus megsemmisítésének előnyt kell biztosítania a fellebbező számára, a javát kell szolgálnia. Ahogyan azt Lenz főtanácsnok jelzi, a megtámadott jogi aktus esetleges megsemmisítése révén „[a fellebbező] jogi helyzetének javulnia” ( 30 ) kell ahhoz, hogy az eljáráshoz fűződő érdek személyes vetülete jelen legyen. Arra van szükség, hogy a fellebbező hasznot húzhasson a megsemmisítésből, abban az értelemben, hogy ez utóbbi megszünteti a szóban forgó jogi aktus által a fellebbező jogi helyzetére gyakorolt kedvezőtlen következményeket. ( 31 ) Az az ekként kifejtett követelmény, amely szerint az érdeknek személyesnek kell lennie, azt az elgondolást tükrözi, hogy a felperesek nem járhatnak el a törvény érdekében. ( 32 )

54.

Az eljáráshoz fűződő érdek egyébként azt feltételezi, hogy a felperes megállapítsa, hogy a vitatott jogi aktus eléggé közvetlenül és bizonyosan érinti jogi vagy anyagi helyzetét, az ítélet pedig tényleges – akár pusztán erkölcsi – elégtétellel szolgálhasson számára. ( 33 ) A személyes érdekkel kapcsolatos feltétel vizsgálatával összefüggésben az a meghatározó, hogy a jogi aktus ténylegesen sérelmet okozzon a felperesnek. Nem elegendő tehát az, hogy a megtámadott jogi aktus önmagában sérelmet okozzon. Más szóval az eljáráshoz fűződő érdeket nem elvontan, hanem a felperes személyes helyzetére tekintettel kell vizsgálni. ( 34 )

55.

Még akkor is a felperesnek kell bizonyítania anyagi vagy jogi helyzetének érintettségét, ha a valóságban ennek bizonyítása magából a kereset tárgyából is következhet. Ráadásul olykor azt a körülményt is elegendőnek tekintették az eljáráshoz fűződő érdek felperes részére történő biztosításához, hogy ő a címzettje a számára kedvezőtlen valamely határozatnak. ( 35 )

56.

Az eljáráshoz fűződő érdek időbeli vetületét illetően, ez azt jelenti, hogy az eljáráshoz fűződő érdeknek léteznie kell a kereset benyújtásakor, az eljárás során pedig végig fenn kell állnia. Ahogyan azt a Törvényszék a megtámadott végzés 22. pontjában jelezte, a jogvita tárgyának – az eljáráshoz fűződő érdekhez hasonlóan – a bírósági határozat kihirdetéséig fenn kell maradnia, ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik; ez tehát feltételezi, hogy a kereset eredményén keresztül alkalmas arra, hogy az azt indító fél számára előnnyel járjon. Különösen – és a Törvényszék ugyanezen végzés 29. pontjában erre szintén emlékeztetett – a megsemmisítés iránti keresettel összefüggésben a felperes akkor is megőrizheti az eljárás során hatályon kívül helyezett jogi aktus megsemmisítéséhez fűződő érdekét, ha e jogi aktus megsemmisítése önmagában jogkövetkezményekkel járhat.

57.

Amint annak pontosítására a Törvényszéknek egy másik ügy kapcsán lehetősége nyílt: a gondos igazságszolgáltatás érdeke az, hogy a Törvényszék megállapíthassa, hogy a keresetről már nem szükséges határozni abban az esetben, ha az a felperes, aki eredetileg rendelkezett az eljáráshoz fűződő érdekkel, az említett kereset benyújtását követően bekövetkező valamely esemény miatt elveszítette a megtámadott határozat megsemmisítéséhez fűződő személyes érdekét. ( 36 )

58.

Mindazonáltal úgy vélem, hogy a Törvényszék a megtámadott végzésben túlságosan szigorúan vizsgálta a felperes eljáráshoz fűződő érdekének fennállását. A felpereshez hasonlóan magam is úgy vélem, hogy a Törvényszék érvelése több kérdésben is bírálható.

59.

Ily módon – a Törvényszék által a megtámadott végzés 32. pontjában megállapítottaktól eltérően – úgy vélem, hogy a jelen üggyel összefüggésben megalapozhatja A. Abdulrahimnak az 1330/2008 rendelet megsemmisítéséhez fűződő érdekét az a körülmény, hogy valamely uniós intézmény jogi aktusának hatályon kívül helyezése nem jelenti annak jogellenessége elismerését, és csak ex nunc hatással jár, eltérően a megsemmisítést kimondó ítélettől, amelynek értelmében a megsemmisített jogi aktust visszamenőleg törlik a jogrendből, mintha soha nem létezett volna. ( 37 ) E tekintetben – meglátásom szerint – téves azt állítani, hogy „a jelen ügyben semmi nem utal arra, hogy e jogi aktus visszaható hatállyal történő törlése bármilyen előnnyel járna A. Abdulrahim számára”, ahogyan ezt a Törvényszék a megtámadott végzés 33. pontjában tette.

60.

A fellebbezőnek ugyanis – a megtámadott jogi aktusnak az eljárás során történő hatályon kívül helyezése ellenére – továbbra is személyes érdeke fűződik ahhoz, hogy neve vitatott listára való felvételének az uniós jogrendből való visszaható hatályú törlését próbálja elérni, ami valamely uniós jogi aktus Bíróság általi megsemmisítésének magát a lényegét képezi. E tekintetben – ellentétben azzal, ahogyan azt a Törvényszék a megtámadott végzés 33. pontjában, úgy tűnik, döntő fontosságúnak tekinti – vajmi csekély jelentősége van annak, hogy megsemmisítési ítélet esetén a Bizottság és/vagy a Tanács nem fogadná el az EUMSZ 266. cikk alapján a megsemmisítést kimondó ítéletben megállapított jogellenességek megszüntetésére irányuló további intézkedéseket.

61.

Véleményem szerint a jelen ügyben szóban forgó vagyoni értékek befagyasztására irányuló intézkedésekkel összefüggésben – amelyek esetében vitathatatlan, hogy az érintett személyek számára nemcsak tulajdonhoz való joguk használatának korlátozásával, hanem azzal is sérelmet okoznak, hogy őket nyilvánosan valamely terrorista szervezettel összeköttetésben állóként jelölik meg ( 38 ) – nyilvánvaló, hogy a fellebbezőnek a szóban forgó uniós jogi aktus hatályon kívül helyezése ellenére is folyamatos érdeke fűződik ahhoz, hogy az uniós bíróságokkal ismertesse el azt, hogy soha nem kellett volna őt felvenni a vitatott listára, illetve soha nem kellett volna őt az uniós intézmények által folytatott eljárás szerint arra felvenni. A fellebbező és az általa a listára való felvételével szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresettel elérni kívánt elégtétel szempontjából a megtámadott jogi aktus alaki és/vagy anyagi jogellenességének elismerése nem egyenértékű a listáról a jövőre nézve történő törlésével. E tekintetben szem előtt kell tartani, hogy a jövőre nézve történő ilyen törlés nem szünteti meg a listára való felvétel és/vagy az e felvételt eredményező unióbeli eljárás jogszerűségének megalapozottságával vagy megalapozatlanságával kapcsolatos kétséget.

62.

Az eljáráshoz fűződő érdek fennállása – amelyre a fellebbező a jelen ügy körülményei között hivatkozhat – még pontosabban a következő tényezőkben rejlik.

63.

Elsősorban, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a felperes megőrizheti a valamely uniós intézmény által hozott jogi aktus megsemmisítéséhez fűződő érdekét azért, hogy azon jogsértés, amely e jogi aktust állítólag érinti, a jövőben ne ismétlődhessék meg. ( 39 ) Másként fogalmazva, az eljáráshoz fűződő érdek fennmarad akkor, ha a megtámadott jogi aktus megsemmisítése önmagában jogkövetkezményekkel, különösen az uniós intézmények részéről folytatott szabálytalan gyakorlat megismétlődésének megakadályozásával járhat. ( 40 ) Az eljáráshoz fűződő ezen érdek az EUMSZ 266. cikk első bekezdéséből következik, amelynek értelmében a megsemmisített aktust kibocsátó intézmények kötelesek megtenni a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. ( 41 )

64.

A Bíróság ugyanakkor pontosította, hogy ez az eljáráshoz fűződő érdek csak akkor áll fenn, ha a feltételezett jogellenesség a fellebbező által benyújtott kereset alapjául szolgáló ügyben szereplő körülményektől függetlenül a jövőben is megismétlődhet. A Törvényszék által a megtámadott végzés 37. pontjában megállapítottaktól eltérően azonban ez a feltétel teljesül a felperes által benyújtott megsemmisítés iránti keresettel összefüggésben. Ez a kereset ugyanis különösen a megtámadott rendelet uniós joggal való összeegyeztethetőségének eljárási szempontból történő megkérdőjelezésére irányul, különösen a meghallgatáshoz való jogra és a hatékony bírósági felülvizsgálathoz való jogra tekintettel. A fellebbezőnek ily módon továbbra is érdeke fűződik a vitatott listára való felvételét eredményező unióbeli eljárás jogszerűségére vonatkozó ítélethez, azzal a céllal, hogy a feltételezett jogellenesség a jövőben ne ismétlődhessen meg egy esetlegesen vele szemben indult, hasonló eljárás keretében. ( 42 ) Az uniós bíróságok által hozott ítélet eredményeként az uniós intézmények – adott esetben – megfelelő módosításokat eszközölhetnek a listákra való felvétel rendszerében. ( 43 )

65.

A fellebbező – másodsorban – jogszerűen hivatkozhat arra, hogy a feltételezett jogellenesség elismerésével – jóhírnevének helyreállítása révén – visszaszerezné becsületét. Ekként tehát úgy vélem, hogy a fellebbezőnek legalábbis erkölcsi érdeke fűződik annak uniós bíróságok általi megállapításához, hogy soha nem kellett volna őt felvenni a vitatott listára, illetve soha nem kellett volna őt az uniós intézmények által folytatott eljárás szerint arra felvenni. ( 44 ) Egyebekben megjegyzem, hogy megsemmisítés iránti keresetlevelében a fellebbező – különösen a jóhírnevében okozott sérelem szempontjából – a magán- és családi élethez való jogának megsértésére hivatkozik. ( 45 ) A kártérítési keresettől függetlenül tehát a megsemmisítést kimondó ítélet a fellebbező által elszenvedett erkölcsi kár megtérítésének egyik formáját képezheti.

66.

Nem értek tehát egyet a Bizottsággal és a Tanáccsal, amikor ezen intézmények azt állítják, hogy az eljárásjogi jogalapokon alapuló, megsemmisítést kimondó ítélet nem segítheti elő a fellebbező jóhírnevének helyreállítását. Számomra ugyanis úgy tűnik, hogy az ehhez hasonló érvelés tagadja, hogy a forma és a tartalom szorosan kapcsolódik egymáshoz, tehát hogy valamely eljárási szabálytalanság befolyásolhatja a megtámadott jogi aktus tartalmát. ( 46 ) Ez annál inkább igaz akkor, ha – mint a jelen ügyben is – a fellebbező meghallgatáshoz való jogának megsértésére hivatkozik, ami megakadályozhatta annak bizonyításában, hogy semmiféle kapcsolatban nem állt valamely terrorista szervezettel, és hogy ennélfogva nem kellett volna felvenni a vitatott listára.

67.

Harmadsorban a Törvényszék elmulasztotta figyelembe venni azt az ítélkezési gyakorlatot, amely szerint a fellebbezőnek akkor is fűződhet érdeke az őt hátrányosan érintő valamely jogi aktus megsemmisítése kérelmezéséhez, ha esetében a jogellenesség uniós bíróság általi megállapítása a megtámadott jogi aktussal neki okozott kár megfelelő módon történő megtérítésére irányuló esetleges kártérítési kereset alapjául szolgálhatna. ( 47 )

68.

Ezek az elemek véleményem szerint bizonyítják, hogy a fellebbező számára nem szolgált „teljes” elégtétellel az, hogy a megtámadott jogi aktust az eljárás során hatályon kívül helyezték. Ugyan részben elérte, amit szeretett volna, azaz nevének a vitatott listáról való törlését és az abból eredő hatások megszüntetését. Ám az e listára való felvételét övező esetleges hibák nem szűntek meg. A fellebbező részéről tehát nem szűnt meg az eljáráshoz fűződő valamennyi személyes érdek.

69.

Azt is leszögezem, hogy bár elfogadhatónak tartom, hogy – amint azt a Törvényszék a megtámadott végzés 35. és 36. pontjában kifejtette – különbséget kell tenni az olyan ügyek között, amelyek tárgyát az érintettek vitatott listán való megtartásával egyidejűleg hatályon kívül helyezett és felváltott korlátozó intézkedések képezték ( 48 ), valamint a jelen ügy között, amelyben a fellebbező nevét egyszerűen törölték a vitatott listáról, ez a különbség – a fent kifejtett okok miatt – egyáltalán nem jelenti azt, hogy a fellebbezők eljáráshoz fűződő érdekét a második esetben megszűntnek kellene tekinteni.

70.

Mindezen okok miatt úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy vélte, hogy a megsemmisítés iránti kérelmet illetően – a felperes eljáráshoz fűződő érdekének megszűnése miatt – már nincs szükség határozathozatalra. Következésképpen a második jogalap megalapozott, a megtámadott végzést pedig hatályon kívül kell helyezni. Egyúttal azt javaslom, hogy a Bíróság utalja vissza a jelen ügyet a Törvényszék elé, hogy az hozzon határozatot A. Abdulrahim megsemmisítés iránti kérelméről, a Bíróság a költségekről pedig ne határozzon.

71.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság: