1.

A jelen jogvitában a Bíróságnak azt a kérdést kell megvizsgálnia, hogy, az uniós távközlési jog alapján a távközlési rádiófrekvencia-használati jogok meghosszabbítása éppúgy díjköteles-e, mint az ilyen jogok eredeti megadása. Az ügy lényege annak meghatározásában áll, hogy valamely tagállam jogszerűen vethet-e ki további egyszeri díjakat a rádiófrekvenciák használatáért olyan esetekben, amikor a távközlési szolgáltatók a piacra lépéskor már jelentős mértékű egyszeri díjat fizettek, és amikor a használati jogokhoz kapcsolódóan már fizetnek éves díjat.

2.

A Cour constitutionnelle (alkotmánybíróság; Belgium) előzetes döntéshozatalra utaló végzést terjesztett elő az egyrészről a Belgacom SA (a továbbiakban: Belgacom), a Mobistar SA (a továbbiakban: Mobistar) és a KPN Group Belgium SA (a továbbiakban: KPN Group Belgium), másrészről a belga állam között folyamatban lévő, arra vonatkozó jogvitában, hogy az előbbiek vitatják az utóbbiak által kivetett díjak összeegyeztethetőségét az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló, 2002. március 7-i 2002/20/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („engedélyezési irányelv”) ( 2 ) 3., 12. és 13. cikkével. A 12. és a 13. cikk a (már hatályon kívül helyezett) 97/13/EK irányelv 11. cikkét felváltó rendelkezés. ( 3 ) A Bíróságnak arra is választ kell adnia, hogy az engedélyezési irányelv 14. cikke, amely a távközlési szolgáltatók fennálló jogainak és kötelezettségeinek tagállamok általi módosítására vonatkozik, meggátolja-e a belga kormányt a szóban forgó díj kivetésében.

3.

A 97/13 irányelv korlátozta a tagállamok azon hatáskörét, hogy a távközlési szolgáltatókra díjakat vessenek ki. A tagállamok az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtásával összefüggésben nem vethetnek ki a 97/13 irányelvben foglaltaktól eltérő díjakat és illetékeket. ( 4 ) A Bíróság ugyanezt erősítette meg korábban ebben az évben az engedélyezési irányelv vonatkozásában a Vodafone España egyesített ügyekben hozott ítéletében. ( 5 )

4.

A keretirányelv 8. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A nemzeti szabályozó hatóságok többek között a következők révén mozdítják elő a versenyt az elektronikus hírközlő hálózatok, az elektronikus hírközlési szolgáltatások, a kapcsolódó eszközök és szolgáltatások nyújtása terén:

[…];

d) ösztönzik a rádiófrekvenciák és számozási erőforrások hatékony használatát és biztosítják ezek hatékony kezelését.”

5.

Az engedélyezési irányelv (31)–(33) preambulumbekezdése kimondja:

6.

Az engedélyezési irányelv 3. cikkének címe „Elektronikus hírközlő hálózatokra és elektronikus hírközlési szolgáltatásokra vonatkozó általános felhatalmazás”, és ez a cikk bevezeti az elektronikus hírközlő hálózatok szolgáltatása és elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása szabadságának elvét, amely tevékenység csak általános felhatalmazás tárgyát képezheti.

7.

Az engedélyezési irányelv 12. cikkének címe „Igazgatási díjak”. A 12. cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az általános felhatalmazás keretében szolgáltatást nyújtó vagy hálózatot szolgáltató vállalkozások számára, illetve a használati joggal rendelkező vállalkozások számára kivetett igazgatási díjnak olyannak kell lennie:

(2)   Ha a nemzeti szabályozó hatóságok igazgatási díjat vetnek ki, az igazgatási költségeiknek és a beszedett díjak teljes összegének áttekintését évente közzéteszik. A díjak teljes összegének és az igazgatási költségeknek a különbözetét figyelembe véve a megfelelő kiigazításokat el kell végezni.”

8.

Az engedélyezési irányelv 13. cikkének címe „A használati jogok és a létesítménytelepítési jogok díjai”. A 13. cikk a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok feljogosíthatják az illetékes hatóságot arra, hogy olyan díjakat vessen ki a rádiófrekvencia- vagy számhasználati jogokért, illetve az állami vagy magántulajdonú ingatlanokon, azok felett vagy alatt létesítmények telepítésére vonatkozó jogokért, amelyek tükrözik az ilyen erőforrások optimális felhasználásának biztosítására vonatkozó igényt. A tagállamok biztosítják, hogy az ilyen díjak tárgyilagos mérce szerint indokoltak, átláthatóak, megkülönböztetéstől mentesek és a céljukkal arányosak legyenek, és hogy megállapításuk a 2002/21/EK irányelv (»keretirányelv«) 8. cikkében szereplő célkitűzések figyelembevétele mellett történjen.”

9.

Az engedélyezési irányelv „Jogok és kötelezettségek módosítása” című 14. cikke ( 6 ) a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok gondoskodnak arról, hogy az általános felhatalmazásokkal, a használati jogokkal, illetve a létesítménytelepítési jogokkal összefüggő jogokat, feltételeket és eljárásokat csak tárgyilagos mérce szerint, indokolt esetekben és csak arányos módon lehessen módosítani. Megfelelő módon közölni kell az ilyen módosításra irányuló szándékot, és az érdekelt feleknek, köztük a felhasználóknak és a fogyasztóknak elegendő időt – legalább négy hetet, a kivételes körülményektől eltekintve – kell biztosítani a javasolt módosításokra vonatkozó álláspontjuk kifejtésére.

(2)   A tagállamok a jogok érvényességi időtartamának lejárta előtt nem korlátozhatják és nem vonhatják vissza a létesítménytelepítési jogokat, kivéve ha ez indokolt, és összhangban van a jogok visszavonásáért járó kártalanításra vonatkozó megfelelő nemzeti rendelkezésekkel.

10.

Az engedélyezési irányelv melléklete B. részének címe „A rádiófrekvencia-használati jogokhoz fűzhető feltételek”. A B. rész 6. pontja a következőképpen rendelkezik:

„Használati díjak ezen irányelv 13. cikkének megfelelően”.

11.

A 2010. március 15-i törvény 2. cikke a lényegében a következőképpen rendelkezik:

„Az elektronikus távközlésről szóló 2005. június 13-i törvény 30. cikke a következők szerint módosul:

(1) Az (1) és (2) bekezdés közé a következő (1/1), (1/2), (1/3) és (1/4) bekezdések kerülnek:

(1/1) [Ezen erőforrások optimális felhasználásának biztosítása] érdekében azok a szolgáltatók, amelyeknek engedélyük van arra, hogy egy hálózat üzemeltetése és a nyilvánosság számára mobiltávközlési szolgáltatások nyújtása céljából rádiófrekvencia-használati jogokkal rendelkezzenek, többek között kötelesek a használati jogok érvényességi időszakának kezdetén egyszeri díjat fizetni.

Az egyszeri díjat a frekvenciák kijelölésekor határozzák meg.

Az egyszeri díj:

1. 51644 EUR MHz-enként és havonta a 880–915 MHz és 925–960 MHz közötti frekvenciasávok esetében […];

2. 20833 EUR MHz-enként és havonta a 1920–1980 MHz és 2110–2170 MHz közötti frekvenciasávok esetében. […];

3. 2778 EUR MHz-enként és havonta a 2500–2690 MHz közötti frekvenciasávok esetében.

A frekvenciák árverés [útján való] kijelölése során az egyszeri díj jelen bekezdésben megjelölt legkisebb összege a pályázók induló ajánlati összege.

(1/2) Az üzemeltetők az engedély minden meghosszabbítási időszaka után kötelesek egyszeri díjat fizetni.

Az egyszeri díj összege megfelel az (1/1) bekezdés első albekezdésében szereplő egyszeri díjnak.

Az összeg számításánál figyelembe veszik a használati jogok azon részét, amelyet az üzemeltető a meghosszabbítás során meg kíván őrizni.

(1/3) (Az egyszeri díj megfizetése)

Az egyszeri díj semmiképpen nem téríthető vissza, sem részben, sem egészben.

(1/4) (A használati jog visszavonása az egyszeri díj megfizetésének elmulasztása esetén)”

[…]”.

12.

A 2010. március 15-i törvény 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Átmeneti jelleggel, amennyiben az engedély hallgatólagos meghosszabbításáról való lemondásra nyitva álló határidő a jelen törvény hatálybalépésének időpontjában már eltelt, a szolgáltató lemondhat használati jogainak meghosszabbításáról, a használati jogok új meghosszabbított időtartamának első napjáig, anélkül hogy ezután az új időszak után egyszeri díjat lenne köteles fizetni.”

13.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet azon eljárással kapcsolatban terjesztették elő, amelyben a Belgacom, a Mobistar és a KPN Group Belgium vitatja az ezen szolgáltatók által a 2005. június 13-i törvény 30. cikkét módosító, 2010. március 15-i törvény 2. és 3. cikke alapján fizetendő díjaknak az engedélyezési irányelv 3., 12., 13. és 14. cikkével való összeegyeztethetőségét.

14.

A Belgacom, a Mobistar és a KPN Group Belgium mobiltelefonhálózati-szolgáltatók, amelyek 1995-től számos frekvenciasávra kaptak engedélyt mobiltávközlési szolgáltatások nyújtása érdekében.

15.

Ezen engedélyek minden egyes megadásakor a Belgacomnak, a Mobistarnak és a KPN Group Belgiumnak meg kellett fizetnie:

16.

Az Institut belge des services postaux et des télécommunications (IBPT) [belga postai és távközlési szolgáltatási hivatal] 2008. november 25-i határozatával lemondott a második generációs rádiófrekvenciák használatára vonatkozóan a Belgacomnak, a Mobistarnak és a KPN Group Belgiumnak megadott engedélyek hallgatólagos meghosszabbításáról annak érdekében, hogy egy új díjat vessen ki, és ezen spektrum vonatkozásában a lehető leghatékonyabb politikát vezesse be. A Belgacom engedélye azonban már hallgatólagosan meghosszabbodott a 2010. április 8-án kezdődő és 2015. április 8-án lejáró ötéves időszakkal, míg a Mobistar engedélye a 2010. november 27-én kezdődő és 2015. november 27-én lejáró időszakkal.

17.

A Belgacom, a Mobistar és a KPN Group Belgium ezt a határozatot a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) előtt megtámadta. A határozatot ez a bíróság a Belgacom esetében a 2009. július 20-i ítéletével, a Mobistar esetében pedig a 2009. szeptember 22-i ítéletével megsemmisítette. Ezen ítéleteket követően az IBPT úgy döntött, hogy a három szolgáltatóval szembeni azonos bánásmód biztosítása érdekében visszavonja a KPN Group Belgiumra vonatkozó 2008. november 25-i határozatát.

18.

A cour d’appel de Bruxelles ezen ítéletei után 2010. március 15-én a belga jogalkotó elfogadta az elektronikus hírközlésről szóló, 2005. június 13-i törvény 30. cikkének módosításáról szóló törvényt. A 2010. március 15-i törvény 2. és 3. cikke a következőkről rendelkezik:

19.

Ugyanakkor fennmaradt a mobiltelefon-szolgáltatók két, éves díj fizetésére vonatkozó kötelezettsége. Azaz a frekvenciák rendelkezésre bocsátása költségeinek fedezésére szolgáló díj és az engedélyekkel kapcsolatos ügyintézés költségeinek fedezésére szolgáló díj.

20.

A Belgacom, a Mobistar és a KPN Group Belgium kérelemmel fordult a Cour constitutionnelle-hez a 2010. március 15-i törvény 2. és 3. cikkének megsemmisítése érdekében. Érvelésük szerint ezek a rendelkezések ellentétesek az engedélyezési irányelv 3., 12., 13. és 14. cikkével. Pontosabban nem fogadják el, hogy az egyszeri díjat nem csak az engedély megadásakor, hanem annak meghosszabbításakor is meg kell fizetni. Azt a tényt is kifogásolják, hogy az kiegészíti a frekvenciák rendelkezésre bocsátásáért fizetett éves díjat. A Belgacom, a Mobistar és a KPN Group Belgium úgyszintén vitatja a fizetendő összeget és az egyszeri díj kiszámításának módját is, amennyiben azt a szolgáltató piaci értéke alapján, nem pedig a frekvenciák gazdasági értéke alapján kell kiszámítani.

21.

A belga kormány szerint azóta, hogy a Cour consitutionnelle 2011. június 16-án elküldte az előzetes döntéshozatalra utaló végzését, egy harmadik generációs hálózat üzemeltetése céljából árverések alapján engedélyt adtak egy negyedik szolgáltatónak az utolsó frekvenciatartományra a 2 GHz-es frekvenciában. A 2,6 GHz-es tartományba tartozó frekvenciák engedélyezésére vonatkozó árverések 2011 októberében kezdődtek. Ez a frekvencia támogatja a negyedik generációs szolgáltatásokat.

22.

A Cour constitutionnelle az előzetes döntéshozatalra utaló végzésében kifejti, hogy a 2010. március 15-i törvény előkészítő munkálataiból kitűnik, hogy az egyszeri díj a frekvenciahasználat miatti kártalanításnak minősül, és az ugyanazt a célt szolgálja, mint a frekvenciák rendelkezésre bocsátásáért fizetett egyszeri díj, anélkül hogy az az utóbbi díjak fizetésének helyébe lépne. A belga jogalkotó szerint a 2010. március 15-i törvény 2. és 3. cikke – amelyek érvényességét a Cour constitutionnelle előtt vitatják – összhangban van az engedélyezési irányelvvel, mivel az utóbbi különbséget tesz a használati jogokért fizetendő díjak között, nevezetesen a használati jogokért fizetendő egyszeri díjak és éves díjak között. Egyrészt az egyszeri díj e frekvenciák használati jogát fedezi, és az e spektrum által képviselt szűkös erőforrás értékének felel meg, míg az éves díj e frekvenciák használatának költségét fedezi, azaz az ellenőrzést, a koordinációt, a vizsgálatot és a hatáskörrel rendelkező hatóság egyéb tevékenységeit.

23.

A Cour constitutionnelle elismeri, hogy az alapeljárásban részt vevő feleknek eltérő az álláspontja arról, hogy a 2010. március 15-i törvény szerinti egyszeri díj összeegyeztethető-e az engedélyezési irányelv 3., 12. és 13. cikkével. Ezenkívül a feleknek eltérő a véleménye az engedélyezési irányelv 14. cikke értelmezéséről és alkalmazásáról az egyszeri díj összege meghatározásának módszere vonatkozásában.

24.

E körülmények között a Cour constitutionnelle úgy határozott, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

25.

A Belgacom, a Mobistar, a KPN Group Belgium, a belga, a ciprusi, a holland és a litván kormány és az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztett elő. A ciprusi, a holland és a litván kormány kivételével az említettek valamennyien részt vettek a 2012. június 11-i tárgyaláson.

26.

A távközlési ágazat díjainak meghatározása összetett gazdasági értékeléseket tesz szükségessé, úgyhogy a nemzeti hatóságoktól – amennyiben az európai uniós jogból következő korlátokon belül maradnak – nem várható el, hogy ebben a tekintetben merev kritériumoknak feleljenek meg. ( 7 ) A Bíróság megállapította, hogy a nemzeti bíróságnak kell „az érintett engedélyek gazdasági értékét megvizsgálni, különös tekintettel az odaítélt frekvenciák különböző sávjaira, az egyes érdekelt gazdasági szereplők piacra lépésének időpontjára, valamint annak fontosságára, hogy mobil távközlési rendszerek komplett kínálatát lehessen nyújtani” ( 8 ). Ennélfogva a belga hatóságok által kivetett díj összegének az engedélyezési irányelv 13. cikkével való összeegyeztethetőségét az e cikk Bíróság általi értelmezésében nyújtott iránymutatás figyelembevételével a nemzeti bíróságnak kell értékelnie.

27.

Valamely európai uniós jogi rendelkezés értelmezésekor nem csupán annak szövegét kell figyelembe venni, hanem összefüggéseit is, és azon szabályozás céljait is, amelynek részét képezi. ( 9 ) Ez azt jelenti, hogy az engedélyezési irányelv 12., 13. és 14. cikkét a távközlési ágazat liberalizációjára vonatkozó összes uniós jogalkotási aktus és különösen a keretirányelv fényében kell értelmezni. ( 10 )

28.

A Bíróság a Vodafone España ügyben hozott ítéletében megállapította, hogy az engedélyezési irányelv 13. cikke közvetlen hatállyal rendelkezik, tehát arra a magánszemélyek hivatkozhatnak a nemzeti bíróságok előtt. ( 11 ) Mindazonáltal a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint nem akadályozhatják meg azt sem, hogy a tagállamok akár jelentős mértékben emeljék az említett díjnak a meghatározott technológia után a távközlési szolgáltatások piacán jelentkező technológiai és gazdasági fejlődés függvényében fizetendő összegét anélkül, hogy ezen összeget más technológia tekintetében módosítanák, amennyiben a különböző kivetett összegek tükrözik a szóban forgó szűkös erőforrás felhasználási formáinak gazdasági értékeit. ( 12 )

29.

Összefoglalva, a Belgacom, a Mobistar és a KPN Group Belgium a belga kormány által a 2010. március 15-i törvényben kivetett egyszeri díj megfizetését vitatják, amennyiben az kiegészíti mind az általuk a piacra lépéskor fizetett egyszeri koncessziós díjat, mind azt a két éves díjat, amelyek közül az egyik a frekvenciahasználat éves díja, a másik pedig az engedélyek ügyintézésének éves díja. Ugyancsak vitatják az általuk fizetendő összeget különös tekintettel arra, hogy azt az egyszeri koncessziós díjra való hivatkozással számították ki, amelyet akkor fizettek, amikor megkapták a piacra lépési engedélyüket (vagy a frekvenciák kijelölésére vonatkozó versenyeztetési eljárásban, vagy a frekvenciák kijelölésére vonatkozó árverésen). A Belgacom, a Mobistar és a KPN Group Belgium azt is kétségbe vonja, hogy az egyszeri díj összeegyeztethető volna az engedélyezési irányelv 14. cikkével.

30.

Álláspontom szerint a felek közötti véleménykülönbségek a következő öt kérdésre vonatkoznak:

31.

A ciprusi kormány azt állította, hogy a 2. kérdés elfogadhatatlan, mivel e kérdés megválaszolása objektíve nem szükséges a jelen jogvita megoldásához. ( 13 ) E kormány számára aggályos, hogy ez a kérdés az új engedélyek megadásakor fizetendő díjakra vonatkozik, míg az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben ismertetett tényállás azt sugallja, hogy a jogvita nem új jogok megadására, hanem a szolgáltatók fennálló jogaira vonatkozik, akik e jogokat meg kívánják hosszabbítani.

32.

Amint azt a Bizottság a tárgyaláson megjegyezte, a jelen ügyben két probléma merül fel. Az első a Belgacom, a Mobistar és a KPN Group által a 900 MHz-es és a 1800 MHz-es frekvenciasávok már megszerzett engedélyek meghosszabbítására vonatkozik. Mindazonáltal mind a három szolgáltató pályázik a 2,6 GHz-es (2600 Mhz) frekvenciasávba tartozó negyedik generációs szolgáltatásokra vonatkozó engedélyekre. Ezt a probléma a 2. kérdés tárgya, és az a nemzeti jogvita szempontjából nem minősül sem feltételezettnek, sem irrelevánsnak.

33.

Ezenfelül a jelen ügy a nemzeti szabályozás érvényességének bírósági felülvizsgálatára vonatkozik. Az ilyen típusú alkotmánybírósági eljárásokban a felek és a jogvita, illetve a megtámadott szabályozás között megkövetelt összefüggés a tagállami jog hatálya alá tartozik. Az uniós jog vonatkozásában pusztán az szükséges, hogy az uniós jogi rendelkezés releváns legyen a tagállami bíróság előtt megtámadott nemzeti rendelkezések jogszerűsége szempontjából. Az engedélyezési irányelv nyilvánvalóan rendelkezik ezzel a relevanciával. A 2. kérdés tehát elfogadható, és arra a Bíróságnak válaszolnia kell.

34.

Mindazonáltal a belga Cour constitutionnelle által előterjesztett kérdések kizárólag az egyedi engedélyek megadásából eredő használati jogokra vonatkoztak, nem pedig általános engedélyekre. Az engedélyezési irányelv 3. cikke az általános engedélyekre vonatkozik. Álláspontom szerint ez azt jelenti, hogy ez a rendelkezés – annak ellenére, hogy arra hivatkoznak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben – nem releváns a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem megoldásához.

35.

Továbbá azt is meg kell jegyezni, hogy a belga kormány az egyszeri díj igazolását az engedélyezési irányelv 13. és 14. cikkére alapította. Az egyszeri díjat vitató szolgáltatók nem kívánták azt állítani, hogy az egyszeri díj a 12. cikk, és azon korlátozások önálló megsértésének minősül, amelyeket ez a rendelkezés a közigazgatási díjak kivetése vonatkozásában megállapít. A 12. cikknek tehát csak annyiban van jelentősége, amennyiben az a 13. cikkre alapított megtámadást összefüggésbe helyezi.

36.

Álláspontom szerint az 1. és a 2. kérdést együttesen kell megvizsgálni, mivel azok csak két vonatkozásban térnek el, és egyebekben közös elemeket tartalmaznak. Az első különbséget az a tény jelenti, hogy az 1. kérdés az egyszeri díjnak az engedélyezési irányelvvel való összeegyeztethetőségét a meglévő frekvenciákra vonatkozó engedélyek meghosszabbításának összefüggésében érinti, míg a 2. kérdés az új engedélyek összefüggésében érinti ugyanezt az összeegyeztethetőséget.

37.

A második különbség abból tényből ered, hogy az 1. kérdés annak meghatározására irányul, hogy a 13. cikk lehetővé teszi-e, hogy az „egyszeri díj” címén fizetendő összeget a belga kormány által az 1990-es évek során fizetett eredeti „egyszeri koncessziós díj” alapján számítsák ki, míg a 2. kérdés ugyanezt a problémát érinti a díjnak a frekvenciák kijelölésére vonatkozó árveréseken meghatározott összegek alapján való kiszámítását illetően.

38.

Mindazonáltal mindkét kérdés érinti az egynél több díj kivetését a 13. cikk alapján, az engedélyezési irányelv 12. és 13. cikkén is alapuló vegyes díjakat, az annak biztosításához szükséges bírósági felülvizsgálat terjedelmét, hogy az engedélyezési irányelv szerinti feltételeket betartsák, valamint a kivetett díj összegét.

39.

Mindazonáltal azt nyomban kijelenthetem, hogy az engedélyezési irányelv rendelkezéseit nem lehet úgy értelmezni, hogy azok megakadályoznák a tagállamok számára az engedélyezési irányelv 13. cikkében hivatkozottakhoz hasonló díjak kivetését a fennálló jogok meghosszabbítása esetén. Amint arra a Bizottság az írásbeli észrevételeiben rámutatott, ez részben azért van így, mert a díjat csak valamely fennálló jog időtartamára lehet kivetni, részben pedig azért, mert a tagállamok jogosultak figyelembe venni a frekvenciák értékében a meghosszabbítás időszaka során bekövetkező bármely növekedést.

40.

Amint arra a litván kormány az írásbeli észrevételeiben rámutatott, az engedélyek meghosszabbítását a jellegüknél fogva új jogok új időszakra történő megadásának is lehet tekinteni. A tagállamok az egyedi használati jogokat korlátozott időszakra biztosítják. Amikor ez az időszak véget ér, a nemzeti hatóságok kötelesek újból megfontolni, hogy megfelelően és hatékonyan használták-e fel ezeket a szűkös erőforrásokat.

41.

A szolgáltatók úgy érvelnek, hogy az engedélyezési irányelv 13. cikke megakadályozza, hogy a tagállamok a szűkös erőforrások optimális felhasználásának biztosítása érdekében egynél több díjat vessenek ki. Így például a KPN Group Belgium a tárgyalás során azt állította, hogy míg a 12. és 13. cikk felsorolja azokat a díjakat, amelyeket a tagállamok jogosultak kivetni, és azok számát kettőre korlátozza, a belga kormány három ilyen díjat vet ki. Úgy érveltek továbbá, hogy ez a helyzet összeegyeztethetetlen a Bíróság által az Albacom és Infostrada ügyben hozott ítélettel ( 14 ), amelyben a Bíróság azt állapította meg, hogy a az uniós jogalkotónak az volt a szándéka, hogy szigorúan korlátozza a kivethető díjak típusait. Ezenkívül a Mobistar megjegyezte, hogy a Bíróság a Telefónica Móviles España ügyben hozott ítéletében ( 15 ) megállapította, hogy noha a rádiófrekvencia-használati díjakat jelentős mértékben meg lehet emelni, ezt az emelést mindig a 13. cikkel összhangban kell elvégezni.

42.

Mindazonáltal, amint azt a holland kormány az írásbeli észrevételeiben már jelezte, az engedélyezési irányelv 12. és 13. cikke az angol és a holland változatban egyaránt többes számban utal a díjakra, és ezt még további nyelvekkel szeretném kiegészíteni. ( 16 ) Ez a nyelvi érv ugyan önmagában nem lehet döntő, hiszen lehetséges, hogy a szöveg a jogszabály fogalmazási stílusához tartozó kérdés, meg kell jegyezni, hogy az engedélyezési irányelv (32) preambulumbekezdése a versenyeztetési vagy összehasonlító kiválasztási eljárások esetében kifejezetten hivatkozik a teljes egészében vagy részben egyszeri összegből álló díjakra.

43.

Az engedélyezési irányelv tehát rendelkezik az egynél több díj kivetésének lehetőségéről a 13. cikk szerinti célkitűzés megvalósítása érdekében, amely célkitűzés a szűkös erőforrás optimális felhasználásának biztosítása. A 13. cikkben foglalt egyetlen további megszorítás előírja, hogy ezek a díjak átláthatók, a céljukkal arányosak, tárgyilagos mérce szerint indokoltak és megkülönböztetéstől mentesek legyenek. Az engedélyezési irányelv által követhető jogszerű célok a keretirányelv 8. cikkében találhatóak, és magukban foglalják a verseny és a rádiófrekvenciák hatékony használatának előmozdítását. ( 17 )

44.

Ezenkívül, amint arra a belga kormány az írásbeli észrevételeiben rámutatott, az Albacom és Infostrada ügyben hozott ítélet nem az erőforrások optimális felhasználásának biztosítása érdekében kivetett díjra irányult, hanem a tagállamokra vonatkozó azon tilalomra, hogy azok a 97/13 irányelvben engedélyezettektől eltérő pénzügyi terheket vessenek ki. ( 18 ) A jelen ügyben szóban forgó egyszeri díj semmilyen hasonlóságot nem mutat az Albacom és Infostrada ügyben hozott ítélet tárgyát képező forgalmi adóval, amely az olasz államnak a távközlési ágazat liberalizációjára irányuló beruházásaihoz járul hozzá, és amelyről a Bíróság megállapította, hogy kívül esik a 97/13 irányelvben engedélyezett díjak körén.

45.

A Telefónica Móviles España ügyben hozott ítéletben a Bíróság kifejezetten úgy határozott, hogy a különböző technológiákért a tagállamok jogosultak „különböző összegeket” kivetni, amennyiben azok tükrözik a szóban forgó szűkös erőforrás felhasználási formáinak gazdasági értékét. ( 19 ) Ezekkel a megállapításokkal ellentétes volna, ha a tagállamokat arra korlátoznák, hogy szolgáltatónként csak egyetlen díjat vessenek ki az engedélyezési irányelv 13. cikkében foglalt célkitűzések érdekében.

46.

Amint azt a belga kormány képviselője a tárgyaláson megjegyezte, nem szabad szem elől téveszteni, hogy az alapeljárásban nem vitatták a Belgacomra, a Mobistarra és a KPN Group Belgiumra a frekvenciák rendelkezésre bocsátásáért már régóta kivetett éves díjnak az engedélyezési irányelv 13. cikkével való összeegyeztethetőségét. Jóval inkább kérdéses a 2010. március 15-i törvénnyel kivetett egyszeri díj összeegyeztethetősége.

47.

Mindazonáltal azt állítják, hogy a 13. cikk szerinti, az erőforrások optimális felhasználásának biztosítására szánt egyszeri díj és az éves díj kombinálása, amely utóbbi mind ennek a célkitűzésnek, mind a 12. cikk szerinti igazgatási költségek fedezésének biztosítására szolgál (ami, ahogyan azt a belga kormány is elismeri, így van a frekvenciák rendelkezésre bocsátásáért járó éves díj esetében), lehetetlenné teszi annak meghatározását, hogy a kivetett díjak tárgyilagos mérce szerint indokoltak, arányosak és megkülönböztetéstől mentesek-e.

48.

Mindazonáltal a Bíróság a Telefónica Móviles España ügyben hozott ítéletében már megállapította, hogy a tagállamok nem kötelesek valamely meghatározott célra fordítani a 97/13 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése (és ennélfogva az engedélyezési irányelv 13. cikke) alapján beszedett díjakból származó bevételeket. A tagállamok „szabadon használhatják fel e bevételt” ( 20 ). Ez akkor is megállja a helyét, ha valamely meghatározott technológia jelentős díjnövekedéssel jár. Az engedélyezési irányelv (32) preambulumbekezdése szerint a használati jogokért beszedett díjak felhasználhatók például a nemzeti szabályozó hatóságok olyan tevékenységeinek finanszírozására, amelyek igazgatási díjakkal nem fedezhetők. Következésképpen az engedélyezési irányelv 13. cikke alapján beszedett díjakat igazgatási költségek fedezésére is fel lehet használni.

49.

A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy jogbiztonsági okok miatt az engedélyezési irányelv 12. cikke alapján kivetett igazgatási díjaknak azonosíthatóknak és számszerűsíthetőknek kell lenniük, hogy lehetővé tegyék az engedélyezési irányelv 12. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett célkitűzés megvalósítását.

50.

Következésképpen a tagállamnak mindig képesnek kell lennie azon összegek megjelölésére, amelyeket igazgatási díjak címén és amelyeket a szűkös erőforrások felhasználásáért fizetendő díj címén vet ki, a távközlési szolgáltatónak pedig mindig képesnek kell lennie arra, hogy a díjak jogalapját és összegét a bíróság előtt vitassa. Mindazonáltal a tagállam által alkalmazott számlázási technikák nem tartoznak az uniós jog hatálya alá.

51.

A nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy a kivetett díjak rendeltetése vonatkozásában a tagállam által rendelkezésre bocsátott információk elegendők-e az engedélyezési irányelv 12. és 13. cikkében előírt feltételek megfelelő bírói felülvizsgálatának biztosításához. Ez az uniós jogrendben alapvető követelmény a hatékony bírói jogvédelem és a hatékony bírói felülvizsgálat elve szempontjából. ( 21 )

52.

Erre a tárgyra vonatkozóan lényeges iránymutatások találhatók a Telefónica Móviles España ügyben hozott ítéletben is. Ebben az ítéletben a Bíróság megállapította, hogy „az annak biztosítására irányuló cél, hogy a szolgáltatók a legelőnyösebb módon használják azon szűkös erőforrásokat, amelyekhez hozzáférnek, maga után vonja, hogy e díj összege megfelelő szinten legyen meghatározva többek között az ezen erőforrások használati értékének kifejezéséhez, ami megköveteli az érintett piac gazdasági és technológiai helyzetének figyelembevételét” ( 22 ).

53.

Míg az engedélyezési irányelv 12. cikke az igazgatási díjak kivetését jogilag az engedély megadásával összefüggő igazgatási munka költségére korlátozza, az irányelv 13. cikke nem tartalmaz hasonló felső határt. Amint azt Litvánia az írásbeli észrevételeiben megjelölte a 13. cikk keretében, annak szövege alapján csak azok a tényezők vehetők figyelembe, amelyek magában a rendelkezésben megjelennek. ( 23 )

54.

A meghosszabbításkor fizetendő díjaknak az eredeti egyszeri koncessziós díjak alapján történő kiszámítását illetően a belga kormány úgy érvelt, hogy ez utóbbi az érintett frekvenciák jövedelmezőségén alapul, megfelelően figyelembe véve az egyes frekvenciák jövedelmezőségének változását is. Ha a nemzeti bíróság elfogadja ezeket az érveket, szükségszerűen fennáll az összefüggés a kivetett díjak és a frekvenciák értéke között. ( 24 )

55.

A szolgáltatók által előterjesztett érvekkel ellentétben ezt a következtetést nem befolyásolja az a tény, hogy az eredeti egyszeri koncessziós díj piacra lépési díj volt, amely ahhoz a típushoz tartozott, amelyet az uniós jog a 97/13 irányelv hatálybalépése óta tiltott. Az a tény, hogy a belépési díjat kivették a tagállamok által kivethető díjak köréből, egyáltalán nem akadályozza meg, hogy ennek a jognak relevanciája legyen az erőforrás értékének megítélése során.

56.

A 13. cikk szerinti, az új engedélyek megadásáért fizetendő díjaknak az árverésen meghatározott összegek alapján történő rögzítése – a holland és a belga kormány érvelése szerint – a frekvenciák értéke meghatározásának klasszikus módszere, nem utolsósorban azért, mert az közvetlenül kifejezi azok piaci értékét.

57.

Az egyszeri díj vissza nem téríthető jellege logikusan kapcsolódik az erőforrások optimális felhasználása biztosításának szükségességéhez. Amint arra a belga és a holland kormány, valamint a Bizottság rámutat, a mobiltávközlési szolgáltatások nyújtását lehetővé tevő frekvenciákhoz való hozzáférés csak korlátozott számú szolgáltató számára lehetséges. Ha ezeket a szolgáltatókat nem ösztönzik a részükre kijelölt frekvenciák használatára, fennáll a piac részekre töredezésének veszélye, mivel a szolgáltatók a részükre kijelölt frekvenciák használatának mellőzésével ténylegesen meggátolják a versenytársak piacra lépését.

58.

Azt javaslom tehát, hogy az 1. és a 2. kérdésre azt a választ adják, hogy a 12. és 13. cikk nem akadályozza meg, hogy valamely tagállam mind a távközlési frekvenciák használati jogainak megadásakor, mind azok meghosszabbításakor egyszeri díjat vessen ki, függetlenül attól, hogy azt a piacra lépéskor versenyeztetési eljárás vagy a frekvenciák kijelölésére irányuló árverés keretében fizetett összegek alapján határozzák meg, még akkor is, ha az éves díjat részben ugyanabból a célból vetik ki, mint az egyszeri díjat.

59.

Ezt a két kérdést is együttesen fogom megválaszolni. Ennek az az oka, hogy mindkét kérdés az engedélyezési irányelv 14. cikkében a fennálló jogok módosítására vonatkozóan előírt korlátozásokat érinti.

60.

A 3. és 4. kérdés annak tisztázására irányul, hogy az egyszeri díj összeegyeztethető-e az engedélyezési irányelv 14. cikkével tekintettel arra, hogy a 14. cikk korlátokat állapít meg a rádiófrekvencia-használati jogok módosítása, korlátozása és visszavonása tekintetében. A Belgacom, a Mobistar és a KPN Group Belgium kétségbe vonták a belga szabályozás e rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségét.

61.

Amint arra a Bizottság rámutatott, ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni lehessen, a 14. cikknek azt a változatát kell figyelembe venni, amely a jogvita konkretizálódásának idején volt alkalmazandó, és amelyre a magánszemélyek a nemzeti bíróságok előtt hivatkozhatnak. Álláspontom szerint ez az időpont 2010. március 25., a 2010. március 15-i törvény hatálybalépésének időpontja. Az engedélyezési irányelv 14. cikkét a 2009. november 25-én kelt jogszabállyal módosították, a módosított változat azonban nem volt alkalmazható 2011. május 26-ig. ( 25 )

62.

Következésképpen a 14. cikknek az időbeli hatályra tekintettel alkalmazandó változata a 2009/140 irányelvnél korábbi változat volt, és ez a változat nem utal a rádiófrekvencia-használati jogokra sem a jogok 14. cikk (1) bekezdése szerinti megadása (4. kérdés), sem pedig a jogok 14. cikk (2) bekezdése szerinti meghosszabbítása tekintetében (3. kérdés).

63.

Jóllehet a Bizottságnak „szigorúan véve” igaza van a 14. cikknek az időbeli hatályra tekintettel alkalmazandó változata tekintetében, emlékeztetek arra, hogy a kérdéses nemzeti szabályozás 2011. május 26-ot követően rendelkezik a díjak kivetéséről. A Cour constitutionnelle olyan körülmények között fog határozatot hozni, amelyekben az engedélyezési irányelv 14. cikkének új megfogalmazása már teljesen hatályba lép. Következésképpen, annak érdekében, hogy a Bíróság célravezető választ adhasson a 3. és a 4. kérdésre, álláspontom szerint figyelembe kell vennie az engedélyezési irányelv 14. cikkének 2011. május 26-tól hatályos változatát is.

64.

Erre tekintettel nem nehéz megválaszolni a 3. és 4. kérdést. Nézetkülönbség van egyrészről a Bizottság és a belga kormány, másrészről a Belgacom, a Mobistar és a KPN Group Belgium között abban a tárgyban, hogy az egyszeri díj a jogok – engedélyezési irányelv 14. cikkének értelmében vett – módosításának, korlátozásának vagy visszavonásának minősül-e.

65.

Álláspontom szerint ez a vita akadémikus jellegű. Először is, az engedélyezési irányelv 14. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok tárgyilagos mérce szerint, indokolt esetekben és csak arányos módon jogosultak a használati jogok módosítására, figyelembe véve adott esetben a rádiófrekvencia-használati jogokra alkalmazandó sajátos körülményeket. Álláspontom szerint ezek a feltételek annak bizonyítása esetén teljesülnek, hogy az egyszeri díjat a szűkös erőforrások optimális felhasználása érdekében vetették ki.

66.

Az engedélyezési irányelv 14. cikkének (2) bekezdése ehhez hasonlóan akként rendelkezik, hogy a tagállamok nem korlátozhatják és nem vonhatják vissza a jogokat, kivéve ha ez indokolt, és összhangban van a jogok visszavonásáért járó kártalanításra vonatkozó megfelelő nemzeti rendelkezésekkel. Ugyanez az indokolás vonatkozik arra az esetre is, ha az irányelv 13. cikke rendelkezéseinek eleget tettek. Azon kérdés eldöntése, hogy léteznek-e a 14. cikk (2) bekezdése szerinti, a jogok visszavonásáért járó kártalanításra vonatkozó nemzeti rendelkezések, nyilvánvalóan a nemzeti bíróság feladata.

67.

Valamennyi szolgáltató kifejezte a kételyeit az egyszeri díjnak az uniós jog és az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján védett különböző alapvető jogokkal való összeegyeztethetőségét illetően. Ezek az érvek a törvények visszaható hatályának tilalmára, a bizalomvédelemre és a tulajdonjoghoz való jog védelmére vonatkoznak. ( 26 )

68.

A Belgacom és a Mobistar úgy érvel, hogy a 2010. március 15-i törvénynek visszaható hatálya van, mivel a második generációs jogok hallgatólagosan meghosszabbításra kerültek a Belgacom esetében 2008. április 8-án (a 2010. április 8-án kezdődő) ötéves időszakra, a Mobistar esetében pedig 2008. november 27-én (a 2010. november 27-én kezdődő) ötéves időszakra. Ezt az érvet annak ellenére előterjesztették, hogy a meghosszabbítás aktív időszaka a Belgacom esetében 2010. április 8-án, a Mobistar esetében pedig 2010. november 27-én kezdődött, azaz a 2010. március 15-i törvény hatálybalépése utáni időpontokban.

69.

Álláspontom szerint a 2010. március 15-i törvényt, amelyről a belga kormány azt állítja, hogy összhangban áll az engedélyezési irányelv 13. cikkével, nem lehet visszaható hatályú intézkedésnek tekinteni, mivel az a távközlési frekvenciákon fennálló olyan jogokra vonatkozik, amelyek még nem léptek hatályba, és a felmondási jogosultságról rendelkezik azon szolgáltatók esetében, akiknek a jogai hallgatólagosan meghosszabbításra kerültek, akik azonban nem kívánnak díjat fizetni. ( 27 ) Ezenkívül, amint arra a belga kormány a tárgyaláson rámutatott, mindhárom szolgáltató szerződésében szerepel, hogy a használati jogokra vonatkozó szabályok bármikor módosíthatók. Álláspontom szerint ez kizárttá tesz bármilyen érvet, amely a jogos bizalmon alapul. ( 28 )

70.

A tulajdonjog állítólagos megsértését illetően – amelyet különösen a Mobistar és a Belgacom hangsúlyozott írásbeli észrevételeiben – a rádiófrekvencia-használatra vonatkozó, időben korlátozott jogok meghosszabbításának összefüggésében az új díjak kivetése nem jelenti az EJEE 1. kiegészítő jegyzőkönyve 1. cikkének értelmében a javak tiszteletben tartásához való jog, vagy akár az Európai Unió alapjogi chartája 17. cikkének megsértését, többek között mivel az ezen használati jogokra vonatkozó szerződéses megállapodások kifejezetten rendelkeznek a felmondás lehetőségéről. ( 29 ) Ez az érv tehát egyáltalán nem állja meg a helyét.

71.

Ennélfogva a 3. és a 4. kérdésre azt a választ javaslom, hogy az engedélyezési irányelv 14. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a tagállamok a mobiltelefon-szolgáltatókra a mobiltelefonos rádiófrekvenciák használatára vonatkozó egyedi jogaik megszerzésével és meghosszabbításával kapcsolatban kivessék a szóban forgó díjakat.

72.

A fenti okokra tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Cour constitutionnelle által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: