1. 

A védjegyoltalom lényegét tekintve területi jellegű. Ennek oka, hogy a védjegy olyan tulajdoni jog, amely valamely megjelölést egy meghatározott területen részesít oltalomban. Az Európai Unión belül a nemzeti és a közösségi védjegyoltalom párhuzamosan létezik. A nemzeti védjegy jogosultja a védjegyhez fűződő jogokat azon tagállam területén gyakorolhatja, amelynek nemzeti joga szerint a védjegy oltalomban részesül. A közösségi védjegy jogosultja ugyanezt a 27 tagállam területén teheti meg, mivel a védjegy ezen a területen hatályos. ( 2 )

2. 

A 207/2009/EK tanácsi rendelet ( 3 ) (a továbbiakban: rendelet) 15. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a közösségi védjegyoltalomra alkalmazni kell a jogkövetkezményeket, amennyiben a lajtromozástól számított öt éven belül nem kezdték meg „a közösségi védjegy tényleges használatát a Közösségben az árujegyzékben szereplő árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban” (kivéve, ha a használat elmaradását kellőképpen igazolják). ( 4 )

3. 

Míg a közösségi védjegy által nyújtott oltalom terjedelmét jogilag a 27 tagállam területére hivatkozva állapítják meg, az a kérdés, hogy a védjegy tényleges használatát hol kell megkezdeni, nem szükségszerűen válaszolható meg ugyanígy. A jelen ügyben a Bíróságtól azt kérik, hogy határozza meg azon terület terjedelmét, amelyen egy védjegyet használni kell ahhoz, hogy a rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében meghatározott „tényleges használat” feltétele teljesüljön, és különösen azt, hogy elegendő-e, ha a védjegyet egyetlen tagállam területén használják.

4.

A közösségi védjegy a rendeletben „foglalt feltételeknek megfelelően […] lajstromozott áruvédjegy vagy szolgáltatási védjegy” ( 5 ). Védjegyoltalomban részesülhet „minden grafikailag ábrázolható megjelölés, így különösen szó – beleértve a személyneveket –, ábra, kép, alakzat, betű, szám, továbbá az áru vagy a csomagolás formája, ha e megjelölés alkalmas arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztesse más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól” ( 6 ).

5.

A rendelet (2) preambulumbekezdése szerint „[a]z ilyen piac létrehozása és minél egységesebb piaccá alakítása érdekében nemcsak az áruk szabad mozgásának és a szolgáltatásnyújtás szabadságának akadályait kell lebontani és a verseny torzítását kizáró intézkedéseket kell bevezetni, hanem ezen túlmenően olyan jogi feltételeket kell teremteni, amelyek lehetővé teszik, hogy a vállalkozások – akár az áruk előállítása és forgalmazása, akár a szolgáltatások nyújtása tekintetében – közösségi méretekhez igazítsák tevékenységeiket”. A (2) preambulumbekezdés kimondja továbbá a következőket:

„E célok érdekében a vállalkozások rendelkezésére álló jogi eszközök között szerepelniük kell olyan védjegyeknek, amelyek lehetővé teszik termékeiknek és szolgáltatásaiknak a Közösség egész területén azonos eszközökkel történő, a határokra való tekintet nélküli megkülönböztethetőségét.”

6.

A (3) preambulumbekezdés kimondja, hogy a Közösség említett célkitűzéseinek elérése érdekében „szükségesnek látszik a védjegyekre vonatkozó olyan közösségi rendelkezések megalkotása, amelyek révén a vállalkozások egyetlen eljárási rend keretében egységes oltalmat élvező, a Közösség területének egészére kiterjedő hatályú közösségi védjegyet szerezhetnek”. Ez a közösségi védjegy egységes jellegének elve, amelyet „ha [a] rendelet másként nem rendelkezik, alkalmazni kell”.

7.

A (6) preambulumbekezdés elismeri a vállalkozások jogát arra, hogy egy védjegyet nemzeti védjegyként vagy közösségi védjegyként lajstromoztassanak, hangsúlyozva, hogy „[a]nnak előírása, hogy a vállalkozások védjegyeiket közösségi védjegyként lajstromoztassák, nem tűnik indokoltnak”. E preambulumbekezdés szerint „[a] nemzeti védjegyoltalom fennmaradása továbbra is szükséges az olyan vállalkozások számára, amelyek védjegyeikre nem igénylik a közösségi szintű oltalmat”.

8.

A (10) preambulumbekezdés szerint „[c]sak akkor indokolt oltalomban részesíteni a közösségi védjegyet és a vele ütköző, korábban lajstromozott védjegyet, ha e védjegyeket ténylegesen használják”.

9.

Az 1. cikk (2) bekezdése értelmében:

„A közösségi védjegyoltalom egységes, és a Közösség egész területén azonos hatállyal rendelkezik: csak a Közösség egésze tekintetében lajstromozható, ruházható át vagy lehet róla lemondani, illetve képezheti megszűnést megállapító vagy törlést kimondó, illetve használatát tiltó határozat tárgyát. Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, ezt az elvet és jogkövetkezményeit kell alkalmazni.”

10.

Egy védjegy közösségi védjegyként való lajstromozása bizonyos kizárólagos jogokat biztosít a jogosult számára. E jogokat különösen a 9. cikk tartalmazza, amely a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A közösségi védjegyoltalom a jogosult számára kizárólagos jogokat biztosít. A kizárólagos jogok alapján a jogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ

[…]”

11.

A 15. cikk szerint a jogosultnak meg kell kezdenie a közösségi védjegy használatát:

„(1)   Ha a jogosult a lajstromozástól számított öt éven belül nem kezdte meg a közösségi védjegy tényleges használatát a Közösségben az árujegyzékben szereplő árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban, vagy ha az ilyen használatot öt éven át megszakítás nélkül elmulasztotta, a közösségi védjegyoltalomra alkalmazni kell az e rendeletben meghatározott jogkövetkezményeket, kivéve, ha a jogosult a használat elmaradását kellőképpen igazolja.

Az első albekezdés alkalmazásában használatnak minősülnek a következők is:

(2)   A közösségi védjegynek a jogosult engedélyével történő használatát a jogosult részéről történő használatnak kell tekinteni.”

12.

„A felszólalás vizsgálata” című 42. cikk a következőket mondja ki:

„(2)   Ha a felszólalást korábbi közösségi védjegy jogosultja nyújtotta be, a bejelentő kérelmére igazolnia kell, hogy a közösségi védjegybejelentés meghirdetését megelőző öt évben a felszólalás alapjául szolgáló korábbi közösségi védjegy tényleges használatát az árujegyzékben szereplő és a felszólalásban hivatkozott árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban a Közösségben megkezdte, vagy kellőképpen igazolja a használat elmaradását, feltéve hogy a korábbi közösségi védjegyet a közösségi védjegybejelentés meghirdetésének napjánál legalább öt évvel korábban lajstromozták. Ilyen igazolás hiányában a felszólalást el kell utasítani. Ha a korábbi védjegyet csak az árujegyzékben szereplő áruk, illetve szolgáltatások egy részével kapcsolatban használták, az (1), (2) és (3) bekezdés alkalmazásában úgy kell tekinteni, mintha a védjegyet csak a szóban forgó árukra vagy szolgáltatásokra lajstromozták volna.

(3)   A 8. cikk (2) bekezdésének a) pontjában említett korábbi nemzeti védjegyre a (2) bekezdést kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a Közösségben való használaton az abban a tagállamban való használatot kell érteni, amelyben a korábbi nemzeti védjegy oltalom alatt áll.”

13.

Az 51. cikk címe „A védjegyoltalom megszűnésének okai” és a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A hivatalhoz [OHIM-hoz] benyújtott kérelem vagy a védjegybitorlási perben előterjesztett viszontkereset alapján a közösségi védjegyoltalom megszűnését kell megállapítani, ha

[…]”

14.

A 112. cikknek megfelelően a jogosult a közösségi védjegy nemzeti védjegybejelentéssé való átalakítását kérheti:

„(1)   A közösségi védjegybejelentés vagy a közösségi védjegy jogosultja közösségi védjegybejelentésének vagy közösségi védjegyének nemzeti védjegybejelentéssé való átalakítását kérheti, feltéve hogy

(2)   Nincs helye átalakításnak, ha

[…]”

15.

Az irányelv (9) preambulumbekezdése szerint „elengedhetetlen a lajstromozott védjegyek tényleges használatának megkövetelése, illetve használat hiánya esetén az oltalom megszűnésének megállapítása”; e követelmény célja a „Közösségben lajstromozott és oltalom alatt álló védjegyek, és ezáltal a közöttük felmerülő ütközések számának csökkentése”.

16.

Az „A védjegy használata” című 10. cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ha a jogosult a lajstromozástól számított öt éven belül nem kezdte meg a tagállamban a védjegy tényleges használatát az árujegyzékben szereplő árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, vagy ha az ilyen használatot öt éven át megszakítás nélkül elmulasztotta, a védjegy oltalmára alkalmazni kell az ebben az irányelvben előírt jogkövetkezményeket, kivéve, ha a jogosult a használat elmaradását kellőképpen igazolja.

[…]”

17.

A 11. cikk (2) bekezdése értelmében:

„Bármely tagállam előírhatja, hogy a védjegybejelentés ne legyen elutasítható, ha a megjelölés olyan korábbi védjeggyel ütközik, amelynek használata – az esettől függően – nem felel meg a 10. cikk (1) és (2) bekezdésében vagy a 10. cikk (3) bekezdésében foglalt előírásoknak.”

18.

Az irányelv 4. cikkének (2) bekezdése egyértelművé teszi, hogy „korábbi védjegy” a közösségi védjegy is.

19.

A szellemi tulajdonról (védjegyek és formatervezési minták) szóló Benelux egyezmény (a továbbiakban: Benelux egyezmény) határozza meg többek között a Benelux-védjegy és a hozzá kapcsolódó jogok megszerzésének és megtartásának feltételeit.

20.

A Benelux-védjegy lajstromozás révén szerezhető meg. A bejelentés elsőbbségének megállapítása során ( 7 ) a Benelux egyezmény 2.3 cikkének b) pontja szerint figyelembe kell venni „az azonos vagy hasonló árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban bejelentett azonos vagy hasonló védjegyeket, amelyek tekintetében fennáll a fogyasztók általi összetévesztés veszélye, amely magában foglalja azt az esetet is, ha a fogyasztók a megjelölést gondolati képzettársítás (asszociáció) útján kapcsolhatják a korábbi védjegyhez” ( 8 ). Az ilyen korábbi védjegy jogosultja a 2.14. cikk (1) bekezdésével összhangban felszólalást nyújthat be a védjegy lajtromozásával szemben.

21.

A 2.46. cikk szerint a 2.3. cikk „azon közösségi védjegyekre [is] alkalmazandó, amelyek tekintetében a korábbi elsőbbségi napot a Benelux-terület vonatkozásában a [közösségi védjegyrendelet] szerint jogszerűen érvényesítik” […].

22.

A Leno Merken BV (a továbbiakban: Leno) és a Hagelkruis Beheer BV (a továbbiakban: Hagelkruis) olyan vállalkozások, amelyek jogvitába kerültek az utóbbi által 2009. július 27-én benyújtott, a Nizzai Megállapodás szerinti 35., 41. és 45. osztályába tartozó egyes szolgáltatások tekintetében Benelux védjegyként lajstromoztatni kívánt „OMEL” szómegjelölés kérelmével kapcsolatban. ( 9 )2009. augusztus 18-án a Leno felszólalt e lajtromozással szemben, arra hivatkozva, hogy a 2003. október 2-án a Nizzai Megállapodás szerinti 35., 41. és 42. osztályába tartozó egyes szolgáltatásokkal összefüggésben lajtromozott „ONEL” közösségi védjegy jogosultja. ( 10 ) A felszólalás a 2009. október 26-i levélben kifejtett érveken alapult, amelyre a Hagelkruis 2009. december 2-án válaszolt.

23.

2009. november 6-án a Hagelkruis kérte a Lenót, hogy bizonyítsa az „ONEL” közösségi védjegy tényleges használatát. A Leno erre 2009. november 19-én válaszolt.

24.

2010. január 15-én a Benelux Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatal (a továbbiakban: BOIP) elutasította a Leno felszólalását, és megállapította, hogy a Hagelkruisnek engedélyezni kell az „OMEL” Benelux-védjegy lajstromozását.

25.

A Leno jogorvoslati kérelemmel élt e határozattal szemben a Gerechtshof ’s-Gravenhage (regionális fellebbviteli bíróság, Hága) előtt. E bíróság előtt nem vitatott, hogy: i. az „ONEL” és az „OMEL” hasonló védjegyek; ii. a védjegyeket azonos vagy hasonló szolgáltatások tekintetében lajstromozták; iii. az „ONEL” és az „OMEL” között fennáll a fogyasztók részéről az összetévesztés veszélye, a Benelux egyezmény 2.3. cikke b) pontjának megfelelően, valamint iv. a Leno az „ONEL” védjegyet ténylegesen használta Hollandiában. A Leno és a Hagelkruis közötti vita arra vonatkozik, hogy a Lenónak az „ONEL” védjegy tényleges használatát egynél több tagállamban kell-e bizonyítania annak érdekében, hogy felszólalhasson az „OMEL” védjegy Hagelkruis általi lajstromoztatása ellen.

26.

A kérdést előterjesztő bíróság a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:

27.

Írásbeli észrevételt a Leno, a Hagelkruis, a belga, a dán, a német, a magyar, a holland kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő.

28.

A 2012. április 19-i tárgyaláson a Leno, a Hagelkruis, a dán és a magyar kormány, valamint a Bizottság fejtette ki szóban álláspontját.

29.

A négy előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel a Gerechtshof ’s-Gravenhage lényegileg azt kéri a Bíróságtól, hogy határozza meg azt a területet, amelyen a közösségi védjegy jogosultjának használnia kell a védjegyet annak érdekében, hogy elkerülje a rendeletben meghatározott jogkövetkezményeket, és ezáltal fenntartsa a védjegyhez fűződő kizárólagos jogokat.

30.

A közösségi védjegy oltalmának indoka megszűnik, ha a védjegyet ténylegesen nem használják. ( 11 ) Amennyiben egy védjegy puszta lajstromozása közösségi védjegyként elegendő lenne ahhoz, hogy az oltalomban részesüljön a 27 tagállam területén, akkor a vállalkozások olyan védjegyek oltalmát kérhetnék, amelyeket nem használnak (nem kívánnak használni). Ezáltal kizárhatnák annak lehetőségét, hogy a versenytársak ezt a védjegyet vagy hasonló védjegyet használjanak, amikor olyan árukat és/vagy szolgáltatásokat hoznak forgalomba/nyújtanak a belső piacon, amelyek azonosak vagy hasonlóak a védjegy hatálya alá tartozókkal. Ezért, ha közösségi védjegy jogosultja a lajstromozástól számított öt éven belül nem kezdte meg a közösségi védjegy tényleges használatát a Közösségben, a továbbiakban már nem hivatkozhat a kizárólagos monopoljogokra.

31.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés kevés részletet tartalmaz az „ONEL” közösségi védjegyként való lajstromozása, illetve azon körülmények kapcsán, amelyek alapján megállapították, hogy azt Hollandiában ténylegesen használták. ( 12 ) A végzés szerint a Leno azon állítását, amely szerint, ha az „ONEL” holland védjegy lett volna, akkor úgy tekintették volna, hogy Hollandiában ténylegesen használták, nem vitatták. A Bíróságnak nem nyújtottak részletes tájékoztatást az „ONEL” védjegy hatálya alá tartozó szolgáltatások piacáról, vagy a védjegy konkrét hollandiai használatáról. Ezért azon terület kiterjedésének kérdését, amelyen a közösségi védjegy használatát bizonyítani kell, általánosságban tárgyalom.

32.

A Bíróság korábban már vizsgálta a „tényleges használat” kifejezés jelentését, elsősorban a nemzeti vagy Benelux-védjegyek vonatkozásában. ( 13 ) A nemzeti védjegyek „használatát ténylegesen meg kell kezdeni a tagállamban” ( 14 ). Ezzel szemben a közösségi védjegyek „tényleges használatát a Közösségben” kell megkezdeni. ( 15 ) Bár e védjegytípusok különböző joghatóságok alá tartoznak, úgy vélem, hogy a „tényleges használat” követelményének célja azonos. Annak biztosítását célozza, hogy a lajstrom ne tartalmazzon olyan védjegyeket, amelyek ahelyett, hogy javítanák, akadályozzák a versenyt a piacon, mivel korlátozzák azon megjelölések skáláját, amelyeket mások védjegyként lajstromoztathatnak, nem szolgálnak üzleti célt, és ténylegesen nem segítik az áruk vagy szolgáltatások megkülönböztetését az érintett piacon, valamint azt, hogy azokat a védjegy jogosultjához kapcsolják.

33.

Amennyiben a közösségi védjegyet nem használják céljának megfelelően, a védjegyoltalomnak a 27 tagállam teljes területén meg kell szűnnie. Ugyanez az elv vonatkozik a nemzeti védjegyre, ugyanakkor az oltalom elveszítése nyilvánvalóan azon tagállam területére korlátozódik, amelyben a védjegyet lajstromozták. Ezért nem látom okát, hogy a Bíróságnak miért ne olyan módon kellene értelmeznie a rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében használt „tényleges használat” fogalmát, amely általánosságban megfelel az ugyanezen fogalomnak az irányelvben tulajdonított jelentésnek. ( 16 )

34.

Az irányelv 10. cikke (1) bekezdésének és a rendelet 15. cikke (1) bekezdésének szövegezése mindazonáltal eltér, mivel az előbbi a „tagállamban”, míg az utóbbi a „Közösségben” kifejezést használja. Ennek alapján úgy tűnik, hogy az, hogy a közösség védjegy használatát ténylegesen megkezdték-e, a releváns szempontok olyan földrajzi összefüggésben történő értékelésétől függ, amely túllép azon az összefüggésen, amelyben a nemzeti védjegy tényleges használatát bizonyították.

35.

A „Közösség területén” szövegrész a rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében egyértelműen azt jelenti, hogy a közösségi védjegynek a 27 tagállam területén kívüli használata nem alapozhatja meg a rendeletben meghatározott jogkövetkezmények elkerülés érdekében annak megállapítását, hogy a védjegy tényleges használatát megkezdték. ( 17 ) A 15. cikk (1) bekezdésének ezen értelmezése összhangban áll azzal az elvvel, amely szerint a közösségi védjegyoltalom erre a területre korlátozódik.

36.

Továbbá, amennyiben az ellentétes értelmezés volna helyes, akkor a jogalkotónak semmi oka nem lett volna kifejezetten rögzíteni a 15. cikk (1) bekezdésének b) pontjában, hogy a közösségi védjegy elhelyezése az árun vagy annak csomagolásán kizárólag az onnan történő kivitel céljából az „első albekezdés alkalmazásában [szintén] használatnak [minősül]”.

37.

A rendelet 15. cikke (1) bekezdésének szövegezése nem tesz különbséget a tényleges használat típusai között attól függően, hogy a használatra a Közösségen kívül hol került sor. A szabályozás arra fókuszál, hogy „ténylegesen megkezdték-e a Közösségben” a védjegy használatát, ami álláspontom szerint egységes fogalom. Ez azt jelenti, hogy a „tényleges használat” és a „Közösségben” nem kumulatív feltételek, amelyeket külön-külön kell megvizsgálni.

38.

A Bíróság elfogadta, hogy „a használat területi kiterjedtsége csak egyike azon tényezőknek, melyeket figyelembe kell venni annak megállapítása során, hogy tényleges használatról van-e szó” ( 18 ). A használat helye tehát olyan tényező, amelyet figyelembe kell venni annak értékelésénél, hogy megkezdték-e a védjegy tényleges használatát a Közösségben. Nem olyan független feltételről van szó, amelyet a tényleges használat követelményével együttesen kell alkalmazni, ( 19 ) emellett pedig nem ez a kizárólagos vagy legfontosabb tényező annak meghatározásánál, hogy mi képez tényleges használatot a Közösségben.

39.

Kizárólag ezen ok miatt úgy vélem, hogy a közösségi védjegy használata egyetlen tagállam határain belül önmagában nem szükségképpen elegendő ahhoz, hogy a védjegy tényleges használatát képezze, mivel a használat területi kiterjedtsége csak egyike azon tényezőknek, amelyeket az értékelésnél figyelembe kell venni.

40.

Több, észrevételt előterjesztő fél megjegyzi, hogy a Törvényszék a HIWATT-ügyben hozott ítéletben már megállapította, hogy „a tényleges használat azt jelenti, hogy a védjegynek jelen kell lennie azon terület jelentős részén, amelyen oltalomban részesül”, vagyis a Közösségben. ( 20 ) Ez ugyanaz a szempont, mint amelyet a Bíróság a Pago-ügyben hozott ítéletében ( 21 ) annak meghatározása érdekében használt, hogy egy védjegy jóhírnevet élvez-e a Közösségben. ( 22 )

41.

Álláspontom szerint a Pago-ügyben hozott ítélet egy másik kérdésre vonatkozott. Abban az ítéletben a Bíróság úgy döntött, hogy ahhoz, hogy a közösségi védjegy a Közösség területén jóhírnevet élvezzen – annak érdekében, hogy a rendelet 9. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében további oltalomban részesüljön – a Közösség területének jelentős részében jóhírnevet kell szereznie, azt megelőzően, hogy jogosultja gyakorolhatná az e rendelkezésben előírt jogot. ( 23 ) E terület lehet egy tagállam területe. Ezzel szemben a jelen ügyben a Bíróságot arra kérik, hogy határozza meg azon terület kiterjedtségét, amelyen a közösségi védjegyet használni kell ahhoz, hogy elkerülje az olyan jogkövetkezményeket, mint az oltalom megszűnése.

42.

Kiindulópontom tehát az, hogy a Pago-ügyben hozott ítéletben alkalmazott értelmezés közvetlenül nem ültethető át a közösségi védjegyoltalom megszűnésének összefüggésére és a tényleges használat feltételére.

43.

A Bíróság a Sunrider-ügyben hozott ítéletben megállapította, hogy egy nemzeti védjegy tényleges használata akkor valósul meg, „ha azon alapvető rendeltetésének megfelelően használják, hogy biztosítsa azon áruk vagy szolgáltatások származásának azonosíthatóságát, amelyekre vonatkozóan a védjegyet lajstromozták, abból a célból, hogy ezeknek az áruknak és szolgáltatásoknak piacot hozzon létre vagy tartson fenn” ( 24 ). A használatnak elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy „a védjeggyel megjelölt áruk vagy szolgáltatások részére fenntartson vagy létrehozzon piaci részesedést” ( 25 ). Azt, hogy a védjegyet ténylegesen használták-e, az ügy valamennyi ténye és körülménye alapján kell megállapítani, beleértve a gazdasági szektor és a piac jellegzetességeit, a védjeggyel ellátott áruk és szolgáltatások természetét, valamint a használat terjedelmét és gyakoriságát. ( 26 )

44.

A védjegyeket tehát lényegileg piacokon használják. A közösségi védjegy esetében az érintett piac a belső piac, amely az EUMSZ 26. cikk (2) bekezdésével összhangban „egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben […] biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása”.

45.

A közösségi védjegy lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy tevékenységeiket a belső piac méretéhez igazítsák. Azt valójában olyan vállalkozások számára hozták létre, amelyek haladéktalanul vagy rövid időn belül közösségi szintű tevékenységet kívánnak kezdeni vagy folytatni. Lehetővé teszi a kereskedők, fogyasztók, előállítók és forgalmazók számára, hogy azonosítsák az árukat és szolgáltatásokat a piacon, valamint megkülönböztessék azokat mások áruitól és szolgáltatásaitól az egész Közösségben. Ez összhangban áll a közösségi védjegyoltalom általános céljaival, amelyek a gazdasági tevékenység ösztönzése és hozzáférhetővé tétele a teljes belső piacon, azáltal, hogy információkat közölnek a védjeggyel ellátott árukról vagy szolgáltatásokról. ( 27 )

46.

Ennek érdekében a közösségi védjegyeket oltalomban részesítik az egész Közösségben, bármiféle, a tagállamok közötti területi határokon alapuló megkülönböztetés nélkül.

47.

A rendelet 15. cikke úgy rendelkezik, hogy ezen oltalom fenntartása érdekében a közösségi védjegyet ténylegesen használni kell „az árujegyzékben szereplő árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban”. Amennyiben a védjegyet így nem használják, jogosultja a rendelet 42. cikke (2) bekezdésének megfelelően elveszítheti jogát arra, hogy felszólaljon hasonló védjegy lajstromozásával szemben azonos vagy hasonló szolgáltatások tekintetében. ( 28 ) Ez az elv alkalmazandó akkor is, ha egy korábbi nemzeti védjegy jogosultja szólal fel egy közösségi védjegy lajstromozásával szemben: ilyen esetben a rendelet 42. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Közösségben való használaton az abban a tagállamban való használatot kell érteni, amelyben a korábbi nemzeti védjegy oltalom alatt áll. Álláspontom szerint ugyanezt az elvet kell megfelelően alkalmazni akkor is, ha a nemzeti védjegy elleni felszólalás egy korábbi közösségi védjegyen alapul: az utóbbi jogosultja felszólítható arra, hogy bizonyítsa a tényleges használatot a Közösségben. ( 29 ) A közösségi védjegy egységes jellege azt jelenti, hogy a védjegynek egyenlő védelmet kell élveznie a felszólalási eljárásokban, beleértve a nemzeti védjegyek lajstromozását és a közösségi védjegyek lajstromozását is.

48.

Annak eldöntése érdekében, hogy a Közösségben való tényleges használat feltétele teljesült-e, úgy vélem, hogy a nemzeti bíróságnak meg kell vizsgálnia a védjegy belső piaci használatának minden formáját. Ebben az összefüggésben az érintett piac földrajzi meghatározása a 27 tagállam teljes területe. A tagállamok közötti határok és területük mérete e vizsgálat szempontjából nem releváns. Ami számít, az a védjegy, és ebből következően a védjeggyel ellátott áruk vagy szolgáltatások kereskedelmi jelenléte a belső piacon.

49.

A jelen ügyben úgy vélem, hogy a védjegy használata a hollandiai piacon részét képezi ennek az értékelésnek, és hozzájárulhat annak megállapításához, hogy a védjegy a védjeggyel ellátott szolgáltatások tekintetében behatolt-e a belső piacra. A Hollandián kívüli használat (vagy a használat elmaradása) ugyanakkor szintén releváns.

50.

E tekintetben különbség van a nemzeti és a közösségi védjegyek között. A nemzeti védjegy tényleges használatának megállapítása szempontjából csak az azon tagállam területén történt használatok relevánsak, amelyben a védjegyet lajstromozták, még akkor is, ha a jogosult azt máshol használja. A közösségi védjegynek a rendelet 15. cikkének (1) bekezdése értelmében vett használatát viszont a teljes belső piacon történt használatok figyelembevételével kell értékelni. Az, hogy a közösségi védjegyet egy vagy több tagállamban használták, nem releváns. Ami számít, az a használat hatása a belső piacra: konkrétabban az, hogy az elegendő-e ahhoz, hogy piaci részesedést tartson fenn vagy teremtsen e piacon a védjeggyel ellátott áruk és szolgáltatások számára, és az, hogy hozzájárul-e ezen áruk és szolgáltatások kereskedelmileg releváns jelenlétéhez ezen a piacon. ( 30 ) Az, hogy a használat tényleges üzleti sikert eredményez-e, nem releváns. ( 31 )

51.

A Bíróság a La Mer ügyben hozott ítéletben megállapította, hogy az a kérdés, hogy a használat elegendőnek tekinthető-e, „több tényezőtől és egyedi esetenkénti mérlegeléstől függ, amelyet a nemzeti bíróságnak kell elvégeznie”; figyelembe lehet venni „ezen áruk vagy szolgáltatások tulajdonságait, a védjegy használatának gyakoriságát vagy ismétlődését, azt, hogy a védjegyet a jogosult vállalkozás azonos áruinak vagy szolgáltatásainak mindegyike vagy csak ezek közül néhány forgalmazása tekintetében használják, valamint a védjegy használatára vonatkozó és magától a védjegyjogosulttól származó bizonyítékokat” ( 32 ). A Bíróság megállapította, hogy „nem lehetséges már kiindulásként, elvont módon meghatározni, milyen mennyiségi határ átlépése szükséges ahhoz, hogy a használatot ténylegesnek lehessen tekinteni, vagy sem”; egy ilyen határ „nem tenné lehetővé a nemzeti bíróság számára, hogy az elé utalt jogvita valamennyi körülményét értékelje” ( 33 ). Úgy vélem, hogy ezt az érvelést kell alkalmazni a tényleges használat egészére – beleértve a szükséges mértékben a védjegy területi használata kiterjedtségének értékelését is.

52.

Álláspontom szerint a tényleges használat esetenkénti értékelése kiterjed a belső piac tulajdonságainak meghatározására az érintett áruk vagy szolgáltatások tekintetében. Emellett ahhoz figyelembe kell venni, hogy ezek a jellemzők idővel változhatnak.

53.

A kereslet, a kínálat, illetve az elérhetőség a belső piac egyes részei tekintetében korlátozott lehet, például nyelvi akadályok, szállítási vagy befektetési költségek, fogyasztói ízlések vagy szokások függvényében. A védjegy használata egy olyan piacon, amely különösen koncentrált, tehát jelentősebb szerepet játszhat az értékelésben, mint ugyanezen védjegy használata a piac olyan részén, ahol ezen áruk vagy szolgáltatások tekintetében a kínálat és kereslet forrásai alig állnak fenn vagy jönnek létre.

54.

Az is elképzelhető, hogy a közösségi védjegy helyi használata ennek ellenére hatásokkal bír a belső piacon, például azáltal, hogy biztosítja, hogy az áruk – üzletileg releváns módon – ismertek egy olyan piac szereplői számára, amely nagyobb annál a piacnál, amely megfelel annak a területnek, amelyen a védjegyet használják. ( 34 )

55.

Ezért nem gondolom, hogy a kizárólag egy tagállam területének megfelelő piacon való használat szükségképpen kizárja azt, hogy a használat ténylegesnek minősüljön a Közösségben. Ugyanakkor nem gondolom például azt, hogy a védjegy használata egy olyan weboldalon, amely mind a 27 tagállamban elérhető, meghatározásszerűen tényleges használatot jelent a Közösségben.

56.

A „Közösségben való tényleges használat” követelményének ilyen értelmezése biztosítja mindenfajta vállalkozás számára, hogy eldönthesse, a védjegyet nemzeti védjegyként vagy közösségi védjegyként lajstromoztatja. ( 35 ) A közösségi védjegyet, és a nemzeti védjegyekkel való párhuzamos létezését azért alakították ki, hogy kielégítsék valamennyi piaci szereplő szükségleteit, nem pedig csak az egy tagállamban vagy a belső piac egy kis részén működő kisvállalkozásokéit, illetve a belső piac egészén vagy nagy részén aktív nagyvállalkozásokéit. A közösségi védjegyoltalomnak mindenfajta vállalkozás számára elérhetőnek kell lennie, amely oltalmat kíván nyerni védjegyei számára a 27 tagállam területén, amennyiben az a célja, hogy oly módon használja a védjegyet, hogy az piaci részesedést tartson fenn vagy alakítson ki az érintett belső piacon.

57.

A jelen ügyben úgy vélem, hogy a nemzeti bíróság arra vonatkozó döntése, hogy a rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében szereplő tényleges használat feltétele teljesült-e, nem alapulhat kizárólag azon alkalmak értékelésén, amikor az „ONEL” szóvédjegyet Hollandiában használták. Ezzel szemben a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie a belső piacon történt valamennyi használatot, amelyek értelemszerűen magukban foglalják a hollandiai használatokat is, és értékelnie kell azok súlyát a piac konkrét sajátosságai, valamint a jogosult e piacon fennálló piaci részesedése alapján. Amennyiben a nemzeti bíróság például azt állapítja meg, hogy az „ONEL” szóvédjeggyel ellátott szolgáltatások belső piaca különösen koncentrált Hollandiában és esetlegesen a környező területeken, akkor a védjegy kizárólagos hollandiai használatának különös súlyt kell tulajdonítania. Ugyanakkor a nemzeti bíróságnak vizsgálatát ki kell terjesztenie, úgy, hogy az kiterjedjen azokra a használati formákra is, amelyek adott esetben nem relevánsak egy hollandiai nemzeti védjegy tényleges használatának értékelése szempontjából, mint például a közösségi védjegy olyan használata, amely a szolgáltatásokat üzletileg értelmezhető módon ismertté teszi a Hollandián kívüli lehetséges fogyasztók számára.

58.

Ezen értékelés elvégzése során a nemzeti bíróságnak azt is figyelembe kell vennie, hogy nem statikus tényeket kell bizonyítania és értékelnie. E tények idővel változhatnak, beleértve a védjegy lajstromozása óta eltelt öt évet is.

59.

Ezért úgy vélem, hogy a rendelet 15. cikkének (1) bekezdése értelmében vett tényleges használat a Közösségben olyan használat, amely – figyelemmel az érintett piac egyedi tulajdonságaira – elegendő ahhoz, hogy a közösségi védjeggyel megjelölt áruk és szolgáltatások számára fenntartson vagy létrehozzon piaci részesedést.

60.

E megállapításra jutva nem gondolom, hogy a közös nyilatkozat és a felszólalási eljárásra vonatkozó OHIM-útmutatások – amelyek nyilvánvalóan a Bíróságra nézve nem kötelező dokumentumok – szükségesek lennének az elemzéshez. Álláspontom szerint a 15. cikk (1) bekezdésének összefüggése, tárgya és célja alapján értelmezett szövege kellően egyértelmű. Mindenesetre láthatóan sem a közös nyilatkozat, sem a felszólalási eljárásra vonatkozó OHIM-útmutatások nem állnak ellentétben indítványommal.

61.

Végül, ellentétben egyes észrevételeket előterjesztő felekkel, úgy vélem, hogy a rendelet 15. cikke (1) bekezdésének általam tulajdonított értelmezés nem csorbítja ugyanezen rendelet 112. cikke (2) bekezdése a) pontjának hatékony érvényesülését. Emellett a 112. cikke sem döntő a közösségi védjegy tényleges használatának és a nemzeti védjegy tényleges használatának megkülönböztetése szempontjából.

62.

A 112. cikk írja le azokat a körülményeket, amelyek között a közösségi védjegy nemzeti védjeggyé alakítható át. Az átalakítás kizárt, ha „a közösségi védjegyoltalom használat hiánya miatt megszűnt”. A 112. cikk (2) bekezdésének a) pontja kivételt határoz meg e szabály alól „ha abban a tagállamban, amelynek tekintetében az átalakítás iránt kérelmet nyújtottak be, a közösségi védjegynek e tagállam jogszabályai szerinti tényleges használatnak minősülő használatát már megkezdték”.

63.

A használat hiánya tehát egyrészt ellentétben áll a tényleges használattal a Közösségben, másrészt pedig a nemzeti védjegy tényleges használatával egy tagállam joga alapján. Amennyiben az egyetlen tagállamon belüli használat, figyelemmel az összes többi tényre, a Közösségben való tényleges használatot jelenthet, akkor nincs alapja a védjegyoltalom megszűnésének, és az átalakítást kizáró körülmények nem merülnek fel. Bizonyos körülmények között a védjegy ugyanezen használata kielégíti mind a közösségi védjegy tényleges használatának, mind a nemzeti védjegy tényleges használatának feltételét. Ilyen esetben a 112. cikk nem alkalmazandó. Ezzel szemben, ha a nemzeti bíróság, figyelemmel az ügy valamennyi tényére, azt állapítja meg, hogy az egy tagállamban való használat nem volt elegendő a Közösségben való tényleges használat megalapozásához, még mindig át lehet alakítani a közösségi védjegyet nemzeti védjeggyé, a 112. cikk (2) bekezdésének a) pontjában szereplő kivétel alkalmazásával.

64.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Gerechtshof ’s-Gravenhage által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:

„A közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26-i 207/2009/EK rendelet 15. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy i. a közösségi védjegy tényleges használatának meglétéhez önmagában nem szükségképpen elegendő, ha a védjegyet egyetlen tagállamban használják, ugyanakkor ii. lehetséges, hogy figyelemmel az összes releváns tényre, egy közösségi védjegy használata egy egyetlen tagállam területének megfelelő területen a Közösségen belüli tényleges használatot jelent.

A 207/2009/EK rendelet 15. cikkének (1) bekezdése értelmében vett tényleges használat a Közösségben olyan használat, amely – figyelemmel az érintett piac egyedi tulajdonságaira – elegendő ahhoz, hogy fenntartson vagy létrehozzon piaci részesedést a közösségi védjeggyel megjelölt áruk és szolgáltatások számára.”