Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62010CJ0327

A Bíróság (első tanács) 2011. november 17-i ítélete.
Hypoteční banka a.s. kontra Udo Mike Lindner.
Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Okresní soud v Chebu - Cseh Köztársaság.
Joghatóság és a határozatok elismerése a polgári és kereskedelmi ügyekben - Valamely tagállam állampolgárságával rendelkező fogyasztó és más tagállamban letelepedett bank között létrejött ingatlanhitel-szerződéssel kapcsolatos joghatóság - Olyan tagállami jogszabály, amely lehetővé teszi ezen állam bíróságai előtt az ismeretlen helyen tartózkodó fogyasztóval szembeni keresetindítást.
C-327/10. sz. ügy.

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2011:745

C‑327/10. sz. ügy

Hypoteční banka a.s.

kontra

Udo Mike Lindner

(az Okresní soud v Chebu [Cseh Köztársaság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Joghatóság és a határozatok elismerése a polgári és kereskedelmi ügyekben – Valamely tagállam állampolgárságával rendelkező fogyasztó és más tagállamban letelepedett bank között létrejött ingatlanhitel‑szerződés – Olyan tagállami jogszabály, amely lehetővé teszi ezen állam bíróságai előtt az ismeretlen helyen tartózkodó fogyasztóval szembeni keresetindítást”

Az ítélet összefoglalása

1.        Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság és a határozatok elismerése a polgári és kereskedelmi ügyekben – 44/2001 rendelet – Hatály – Valamely tagállam bírósága joghatóságának meghatározása

(44/2001 tanácsi rendelet)

2.        Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság és a határozatok elismerése a polgári és kereskedelmi ügyekben – 44/2001 rendelet – Joghatóság fogyasztói szerződések esetén – A fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam bírósága – Ismert lakóhely hiánya – Az utolsó ismert lakóhely szerinti bíróság joghatósága – Feltételek

(44/2001 tanácsi rendelet, 16. cikk, (2) bekezdés, 59. cikk)

3.        Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság és a határozatok elismerése a polgári és kereskedelmi ügyekben – 44/2001 rendelet – Ismeretlen helyen tartózkodó személlyel szemben eljárás folytatását lehetővé tevő nemzeti rendelkezés – Megengedhetőség – Feltételek

(44/2001 tanácsi rendelet)

1.        A joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az e rendeletben megállapított joghatósági szabályok alkalmazásának feltétele, hogy az adott tagállam bírósága elé terjesztett jogvitában szóban forgó helyzet alkalmas legyen az e bíróság joghatóságának meghatározására vonatkozó kérdések felvetésére. Ilyen helyzet áll fenn abban az esetben, amikor valamely tagállam bírósága elé olyan keresetet terjesztenek, amely másik tagállam állampolgárságával rendelkező, e bíróság számára ismeretlen helyen tartózkodó személy ellen irányul.

Ugyanis bár tény, hogy 44/2001 rendeletben megállapított joghatósági szabályok nem veszik figyelembe a jogvitában részes fél külföldi állampolgárságát, különbséget kell tenni egyrészt az e rendelet joghatósági szabályai alkalmazási feltételeinek, másrészt pedig az e szabályok alapján a joghatóságot megalapozó szempontoknak a kérdése között. Márpedig az alperes külföldi állampolgársága felvethet azon bíróság joghatóságának meghatározására vonatkozó kérdéseket, amely elé a jogvitát terjesztették.

(vö. 31–32., 35. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2.        A joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy olyan helyzetben, amelyben a hosszú lejáratú ingatlankölcsönre vonatkozó szerződést kötő fogyasztó, aki ennek keretében tájékoztatni köteles a másik szerződő felet a lakcíme bármilyen megváltozásáról, az ellene a szerződéses kötelezettségei nemteljesítése miatt indított kereset előterjesztése előtt megszünteti lakóhelyét, a fogyasztó utolsó ismert lakóhelye szerinti tagállam bíróságai az említett rendelet 16. cikkének (2) bekezdése alapján joghatósággal rendelkeznek e kereset elbírálására, amennyiben ugyanezen rendelet 59. cikke alapján nem tudják meghatározni az alperes aktuális lakóhelyét, továbbá nem rendelkeznek olyan bizonyítékkal sem, amely alapján azt állapíthatnák meg, hogy e fogyasztónak ténylegesen az Unió területén kívül van a lakóhelye.

(vö. 55. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

3.        A joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy e rendelettel nem ellentétes olyan tagállami belső eljárásjogi rendelkezés alkalmazása, amely az igazságszolgáltatás megtagadásának elkerülése érdekében lehetővé teszi, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó személlyel szemben a távollétében folytassanak eljárást, amennyiben az a bíróság, amely elé a jogvitát terjesztették, az arról való döntést megelőzően meggyőződik arról, hogy az alperes felkutatása érdekében a gondosság és a jóhiszeműség elve által megkövetelt minden intézkedést megtettek.

(vö. 55. pont és a rendelkező rész 2. pontja)







A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2011. november 17.(*)

„Joghatóság és a határozatok elismerése a polgári és kereskedelmi ügyekben – Valamely tagállam állampolgárságával rendelkező fogyasztó és más tagállamban letelepedett bank között létrejött ingatlanhitel‑szerződés – Olyan tagállami jogszabály, amely lehetővé teszi ezen állam bíróságai előtt az ismeretlen helyen tartózkodó fogyasztóval szembeni keresetindítást”

A C‑327/10. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Okresní soud v Chebu (Cseh Köztársaság) a Bírósághoz 2010. július 5‑én érkezett, 2010. június 1‑jei határozatával terjesztett elő az előtte

a Hypoteční banka a.s.

és

Udo Mike Lindner

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: A. Tizzano tanácselnök, M. Safjan (előadó), A. Borg Barthet, J.‑J. Kasel, és M. Berger bírák,

főtanácsnok: V. Trstenjak,

hivatalvezető: K. Sztranc‑Sławiczek tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. május 25‑i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        a Hypoteční banka a.s. képviseletében J. Hrouzek advokát,

–        a cseh kormány képviseletében M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–        a dán kormány képviseletében C. Vang, meghatalmazotti minőségben,

–        a francia kormány képviseletében G. de Bergues és B. Beaupère‑Manokha, meghatalmazotti minőségben,

–        a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., Szíjjártó K. és Molnár K., meghatalmazotti minőségben,

–        a holland kormány képviseletében C. Wissels, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Bizottság képviseletében M. Šimerdová és A.‑M. Rouchaud‑Joët, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2011. szeptember 8‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 81. cikknek, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o., helyesbítve: HL 2006. L 242., 6. o. és HL 2011. L 124., 47. o.) 16. cikke (2) bekezdésének, 17. cikke 3. pontjának és 24. cikkének, valamint a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.) 6. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2        Ezt a kérelmet a Hypoteční banka a.s. (a továbbiakban: Hypoteční banka) és U. M. Lindner – jelenlegi lakcíme ismeretlen – között mintegy 4,4 millió cseh korona (CZK) megfizetése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amely összeg a Hypoteční banka által az említett személynek nyújtott jelzáloghitel hátraléka.

 Jogi háttér

 Az uniós szabályozás

 A 44/2001 rendelet

3        A 44/2001 rendelet (2) preambulumbekezdése szerint:

„A joghatóságra és a határozatok elismerésére vonatkozó nemzeti jogszabályok között fennálló egyes különbségek akadályozzák a belső piac megfelelő működését. A polgári és kereskedelmi ügyekben az e rendelet hatálya alá tartozó tagállamok határozatainak gyors és egyszerű elismerése és végrehajtása céljából elengedhetetlenül szükségesek a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályok egységesítésére és az alaki követelmények egyszerűsítésére irányuló rendelkezések.”

4        E rendelet 2. cikke értelmében:

„(1)      E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.

(2)      Arra a személyre, aki nem állampolgára annak a tagállamnak, ahol lakóhellyel rendelkezik, a tagállam állampolgáraira irányadó joghatósági szabályokat kell alkalmazni.”

5        Az említett rendelet 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

(1)      „Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt kizárólag e fejezet 2–7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető.

(2)      Különösen az I. mellékletben megállapított nemzeti joghatósági szabályokat nem lehet alkalmazni ezekre a személyekre.”

6        Ugyanezen rendelet 4. cikke a következőképpen fogalmaz:

„(1)      Ha az alperes nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban, valamennyi tagállam bíróságainak joghatóságát a 22. és 23. cikk alapján az adott tagállam joga határozza meg.

(2)      Ilyen alperessel szemben, valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező bármely személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam állampolgáraihoz hasonló módon igénybe veheti az állam hatályos joghatósági szabályait, különösen az I. mellékletben meghatározott szabályokat.”

7        A 44/2001 rendelet II. fejezetének „Joghatóság fogyasztói szerződések esetén” című 4. szakaszába e rendelet 15–17. cikke tartozik.

8        E rendelet 16. cikkének (2) bekezdése szerint:

„A fogyasztó ellen a másik szerződő fél kizárólag a fogyasztó lakóhelyének [helyesen: lakóhelye szerinti tagállam] bíróságai előtt indíthat eljárást.”

9        Ugyanezen rendelet 17. cikke a következőképpen fogalmaz:

„E szakasz rendelkezéseitől kizárólag olyan megállapodással lehet eltérni, amely:

[…]

3.      a szerződés megkötésének időpontjában azonos tagállam területén lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező fogyasztó és a másik fél között jött létre, és az említett állam bíróságainak joghatóságát köti ki, amennyiben az ilyen megállapodás az említett állam jogával nem ellentétes.”

10      A 44/2001 rendelet 24. cikke szerint:

„Az e rendelet egyéb rendelkezései alapján fennálló joghatóságtól eltekintve, valamely tagállamnak az a bírósága rendelkezik joghatósággal, amely előtt az alperes perbe bocsátkozik. E szabály nem alkalmazható, amennyiben az alperes a bíróság joghatósága hiányának kifogásolása céljából jelent meg a bíróságon, vagy amennyiben a 22. cikk alapján más bíróság kizárólagos joghatósággal rendelkezik.”

11      Az említett rendelet II. fejezetének van egy 8. szakasza, amelynek címe „A joghatóság és az elfogadhatóság vizsgálata”; e szakaszba tartozik a 26. cikk, amelynek (1) és (2) bekezdése a következőképpen fogalmaz:

„(1)      Amennyiben a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező alperes ellen másik tagállam bíróságán indítanak peres eljárást, és az alperes a bíróság előtt nem jelenik meg, a bíróság hivatalból megállapítja joghatóságának hiányát, kivéve ha e rendelet rendelkezései alapján joghatósággal rendelkezik.

(2)      A bíróság mindaddig felfüggeszti az eljárást, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy az alperes a védelméről történő gondoskodáshoz megfelelő időben kézhez vehette az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot, illetve valamennyi szükséges intézkedést megtették ennek érdekében.”

12      Ugyanezen rendelet „Elismerés és végrehajtás” című III. fejezetében található a rendelet 34. cikke, amelynek 2. pontja szerint a határozat nem ismerhető el, amennyiben „[…] az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére megfelelő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve ha az alperes elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá”.

13      A 44/2001 rendelet 59. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Annak megállapítása során, hogy a fél rendelkezik‑e lakóhellyel abban a tagállamban, amelynek bíróságához fordultak, a bíróság saját belső jogát alkalmazza.

(2)      Amennyiben a fél nem rendelkezik lakóhellyel abban a tagállamban, amelynek bíróságához fordultak, annak megállapítása során, hogy a fél más tagállamban rendelkezik‑e lakóhellyel, a bíróság az említett másik tagállam jogát alkalmazza.”

 A 93/13 irányelv

14      A 93/13 irányelvnek az 1. cikkének (1) bekezdése értelmében az a célja, hogy közelítse a tagállamoknak az eladó vagy szolgáltató és fogyasztó között kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit.

15      Az említett irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

 A nemzeti szabályozás

16      A cseh polgári perrendtartás (a továbbiakban: polgári perrendtartás) 29. cikke (3) bekezdésének 2009. június 30‑án hatályban lévő szövege szerint a tanács elnöke – amennyiben nem hoz más intézkedést – ügygondnokot rendelhet ki azon fél részére, aki ismeretlen helyen tartózkodik, aki részére lehetetlen volt ismert külföldi címre kézbesíteni, aki mentális betegségben szenved, aki más egészségi okból tartósan nem képes az eljárásban részt venni, vagy aki nem képes arra, hogy magát érthető módon kifejezze.

17      A kérdéseket előterjesztő bíróság jelzi, hogy az Ústavní soud (alkotmánybíróság) 2005. március 31‑i ítéletében a következőket mondta ki az ismeretlen helyen tartózkodó alperes ügygondnokáról:

„Az ügygondnok intézményét azért hozták létre, hogy a távolmaradó személy érdekeit minden következményre kiterjedően ugyanolyan módon védje, mint ahogyan e védelmet a meghatalmazott képviselőnek el kellene látnia. Ha a fél saját választott képviselővel rendelkezik, maga felelős a választásáért és az eljárásban tett konkrét lépésekért. Ha azonban a bíróság rendel ki ügygondnokot a fél képviseletére, felelősséggel tartozik annak biztosításáért, hogy az ügygondnok a fél jogait és törvényes érdekeit védje. A bíróság köteles az ügygondnokot feladatainak teljesítése alól felmenteni, ha megállapítja, hogy az ügygondnok egyáltalán nem tölti be eljárásbeli szerepét […], vagy azt nem kielégítő módon tölti be.”

18      A polgári perrendtartás 89a. cikke első mondatának a tényállás megvalósulása idején hatályban lévő változata szerint a kereskedelmi jogvitában részes felek – kivéve, ha törvény kizárólagos illetékességet ír elő – írásban egy másik elsőfokú bíróság illetékességét is kiköthetik.

19      A polgári perrendtartás 173. cikkének (1) bekezdése szerint a fizetési meghagyást személyesen az alperesnek kell kézbesíteni, a kézbesítésre más módon nem kerülhet sor.

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

20      A Hypoteční banka – amely a cseh jog hatálya alá tartozó társaság és Prágában (Cseh Köztársaság) van a székhelye – által a kérdéseket előterjesztő bírósághoz 2008. szeptember 16‑án benyújtott kereset arra irányul, hogy a német állampolgárságú U. M. Lindnert kötelezzék arra, hogy fizessen a Hypoteční bankának 4 383 584,60 CZK‑t a késedelmi kamatokkal együtt, az e társaság által a közöttük 2005. augusztus 19‑én létrejött szerződés (a továbbiakban: szerződés) alapján nyújtott jelzáloghitel hátralékai címén.

21      A Hypoteční banka és U. M. Lindner a hitelszerződés VIII. cikkének 8. pontjában a polgári perrendtartás 89a. §‑ára hivatkozva abban állapodtak meg, hogy „a […] szerződésre vonatkozó esetleges jogvitákban a bank bírósága illetékes, amelyet a banknak a cégjegyzékbe a kereset benyújtásának időpontjában bejegyzett székhelye határoz meg”.

22      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy U. M. Lindner lakóhelye a szerződéskötés időpontjában vélhetőleg Mariánské Láznĕban (Cseh Köztársaság) volt, vagyis 150 km‑re Prágától, a szerződő felek által a „bank bíróságaként” megjelölt bíróság székhelyétől.

23      A Hypoteční banka azt állítja, hogy ennek ellenére az „alperes általános illetékességű bíróságához” fordult a „bank székhelye szerinti általános illetékességű bíróság” helyett, mivel a kereset előterjesztésének időpontjában tőle független okok miatt nem tudta a bíróságnak benyújtani a szerződés eredeti példányát, így nem tudta teljesíteni az e bíróság előtti keresetindítás jogszabályi feltételét.

24      2008. október 16‑án a kérdéseket előterjesztő bíróság fizetési meghagyás kibocsátásával helyt adott a kereseti kérelemnek, amely meghagyásban felhívta az alperest egyrészt a felperes által követelt összeg és a késedelmi kamatok megfizetésére, másrészt az eljárás költségeinek viselésére. E fizetési meghagyást azonban nem lehetett személyesen az alperesnek kézbesíteni, amint azt a polgári perrendtartás 173. cikkének (1) bekezdése megköveteli, így azt a kérdéseket előterjesztő bíróság 2009. szeptember 8‑i végzésében hatályon kívül helyezte.

25      Mivel az alperes a kérdéseket előterjesztő bíróság által ismert egyik címen sem tartózkodott, és a bíróság semmilyen más cseh területen található helyet nem tudott az alperes lakóhelyeként meghatározni, e testület alkalmazta a polgári perrendtartás 29. cikkének (3) bekezdését, és a 2009. június 3‑i határozatában ügygondnokot rendelt ki az alperes részére, akit ismeretlen helyen tartózkodó személynek tekintett.

26      A kérdéseket előterjesztő bíróság elé terjesztett ügyben benyújtott első eljárási iratát képező 2009. október 26‑i beadványában az ügygondnok érdemi kifogást emelt a Hypoteční banka kamatokra vonatkozó követelésével szemben.

27      Az Okresní soud v Chebu e körülmények között felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1)      Megalapozza‑e a Szerződés 81. cikkének (az EKSZ korábbi 65. cikkének) értelmében vett, a [44/2001] rendelet […] alkalmazhatóságának egyik feltételét képező határokon átnyúló elemet az a tény, hogy [a] bírósági eljárásban résztvevő felek egyike az eljárás helye szerinti államtól eltérő állam állampolgára?

2)      Ellentétes‑e a [44/2001] rendelettel az a nemzeti jogi rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy ismeretlen helyen tartózkodó személy ellen eljárást folytassanak?

3)      A második kérdésre adandó nemleges válasz esetén a bíróság által kirendelt alperesi ügygondnok bíróság előtti perbe bocsátkozása a megkeresett bíróság joghatóságának a [44/2001] rendelet 24. cikke értelmében vett elfogadásának tekinthető‑e, még akkor is, ha a jogvita tárgya fogyasztói szerződésből eredő követelés, és a Cseh Köztársaság bíróságai [ugyanezen] rendelet 16. cikkének (2) bekezdése alapján nem rendelkeznének joghatósággal a jogvita eldöntésére?

4)      Úgy tekinthető‑e egy adott bíróság illetékességét kikötő megállapodás, hogy a 44/2001 rendelet 17. cikke 3. pontja értelmében megalapozza e bíróság joghatóságát is, és ha igen, ez vonatkozik‑e arra az esetre is, ha az illetékességet kikötő megállapodás a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló [93/13] irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével való ellentétessége miatt semmis?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

 Az első kérdésről

28      Első kérdésével a kérdéseket előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 44/2001 rendeletet úgy kell‑e értelmezni, hogy a rendeletben megállapított joghatósági szabályok alkalmazásának feltételei teljesülnek, ha a bírósági eljárásban részt vevő egyik fél az eljárás helye szerinti tagállamtól eltérő tagállam állampolgára.

29      E tekintetben már ezen a ponton meg kell jegyezni, hogy az új tagállamok csatlakozására vonatkozó egyes egyezményekkel módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló 1968. szeptember 27‑i egyezményhez (HL 1972. L 299., 32. o.; a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) hasonlóan – amely egyezmény rendelkezéseit a Bíróság értelmezte, és ezen értelmezés a 44/2001 rendelet rendelkezéseire is érvényes, amennyiben ezen uniós jogi aktusok rendelkezései egyenértékűnek tekinthetők (a C‑189/08. sz., Zuid‑Chemie‑ügyben 2009. július 16‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑6917. o.] 18. pontja) – az említett rendelet joghatósági szabályainak alkalmazásához is külföldi elem szükséges.

30      Amint azt a Bíróság a Brüsszeli Egyezményt illetően már kimondta, valamely jogviszony nemzetközi jellege eredhet abból a körülményből, hogy a jogvita tárgyát képező helyzet a bíróságok joghatóságának a nemzetközi rendszerben való meghatározására vonatkozó kérdéseket vethet fel (a C‑281/02. sz. Owusu‑ügyben 2005. március 1‑jén hozott ítélet [EBHT 2005., I‑1383. o.] 26. pontja).

31      Tény, hogy 44/2001 rendeletben megállapított joghatósági szabályok nem veszik figyelembe a jogvitában részes fél külföldi állampolgárságát. Mindazonáltal – ahogyan azt a főtanácsnok is megállapítja az indítványa 65. pontjában – különbséget kell tenni egyrészt az e rendelet joghatósági szabályai alkalmazási feltételeinek, másrészt pedig az e szabályok alapján a joghatóságot megalapozó szempontoknak a kérdése között.

32      Nyilvánvaló, hogy olyan körülmények között, mint amelyekről az alapeljárásban szó van, az alperes külföldi állampolgársága felvethet a megkeresett bíróság joghatóságának meghatározására vonatkozó kérdéseket.

33      Olyan helyzetben ugyanis, mint amelyről az alapeljárásban szó van, az alperes állampolgársága szerinti tagállam bíróságai szintén úgy ítélhetik meg, hogy joghatósággal rendelkeznek, még akkor is, ha az alperesnek ezen államban nincs ismert lakóhelye. E körülmények között a 44/2001 rendeletben megállapított egységes joghatósági szabályoknak a különböző tagállamokban hatályban lévő szabályok helyett való alkalmazása megfelel a jogbiztonság követelményének, és e rendelet azon céljának, hogy a lehető legteljesebb védelmet biztosítsák az Európai Unió területén lakóhellyel rendelkező alpereseknek.

34      Következésképpen olyan helyzetben, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, és amelyben az alperes külföldi, és nem rendelkezik ismert lakóhellyel abban az államban, amelynek területén az a bíróság található, amely elé a jogvitát terjesztették, alkalmazhatók lehetnek a 44/2001 rendelet joghatósági szabályai.

35      A fentiekre tekintettel az első kérdésre azt kell válaszolni, hogy a 44/2001 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az e rendeletben megállapított joghatósági szabályok alkalmazásának feltétele, hogy az adott tagállam bírósága elé terjesztett jogvitában szóban forgó helyzet alkalmas legyen az e bíróság joghatóságának meghatározására vonatkozó kérdések felvetésére. Ilyen helyzet áll fenn abban az esetben, amikor – mint az alapeljárás tárgyát képező ügyben – valamely tagállam bírósága elé olyan keresetet terjesztenek, amely másik tagállam állampolgárságával rendelkező, e bíróság számára ismeretlen helyen tartózkodó személy ellen irányul.

 A második kérdésről

36      Második kérdésével a kérdéseket előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 44/2001 rendeletet, hogy azzal ellentétes az a tagállami belső jogi rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy ismeretlen helyen tartózkodó személy ellen folytassanak eljárást.

37      A kérdés megválaszolásához már ezen a ponton meg kell állapítani, hogy a 44/2001 rendeletnek – csakúgy, mint a Brüsszeli Egyezménynek – nem az a célja, hogy egységesítse a tagállamok valamennyi eljárási szabályát, hanem hogy az ezen államok közötti viszonyokban szabályozza a polgári és kereskedelmi ügyekkel kapcsolatos jogviták megoldására vonatkozó bírósági joghatóságot, és elősegítse a bírósági határozatok végrehajtását (lásd ebben az értelemben a C‑18/02. sz. DFDS Torline ügyben 2004. február 5‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑1417. o.] 23. pontját).

38      Mivel a 44/2001 rendeletben nincs olyan rendelkezés, amely kifejezetten meghatározná az olyan esetekre vonatkozó bírósági joghatóságot, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, és amelyben az alperes ismeretlen helyen tartózkodik, előzetesen meg kell vizsgálni, hogy e rendelet ennek ellenére alkalmazható‑e, és ha igen, melyik rendelkezés alapján, valamint hogy a rendeletből következik‑e olyan szempont, amelyre valamely bíróság joghatósága alapítható.

39      E tekintetben, mivel az alapügyben a fogyasztó ellen a másik szerződő fél által indított eljárásról van szó, emlékeztetni kell arra, hogy az említett rendelet 16. cikkének (2) bekezdése szerint ezen eljárást kizárólag a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam bíróságai előtt lehet megindítani.

40      Ennek megfelelően a nemzeti bíróságnak, amennyiben fogyasztó elleni keresetet terjesztenek elé, először is a 44/2001 rendelet 59. cikke (1) bekezdésének megfelelően a saját joga alapján meg kell vizsgálnia, hogy az alperes rendelkezik‑e lakóhellyel a bíróság tagállamának területén.

41      Ezt követően, amennyiben az említett bíróság – csakúgy, mint az alapeljárás tárgyát képező ügyben – azt állapítja meg, hogy az alapeljárás alperese nem rendelkezik lakóhellyel a bíróság tagállamának területén, azt kell megvizsgálnia, hogy ezen alperesnek van‑e lakóhelye valamely más tagállamban. E célból az említett rendelet 59. cikke (2) bekezdésének megfelelően e más tagállam jogát alkalmazza.

42      Végül, amennyiben a nemzeti bíróság egyrészt továbbra sem tudja meghatározni, hogy hol van a fogyasztó lakóhelye, másrészt nem rendelkezik olyan bizonyítékkal sem, amely alapján azt állapíthatná meg, hogy e fogyasztónak ténylegesen az Unió területén kívül van lakóhelye – amely esetben a 44/2001 rendelet 4. cikkét kellene alkalmazni –, meg kell vizsgálni, hogy az említett rendelet 16. cikkének (2) bekezdését lehet‑e úgy értelmezni, hogy az olyan esetben, mint amelyről szó van, az ez utóbbi rendelkezésben szereplő, azon tagállam bíróságainak joghatóságára vonatkozó szabály, amelynek területén a fogyasztó lakóhelye található, vonatkozik‑e e fogyasztó utolsó ismert lakóhelyére is.

43      Úgy tűnik, e megoldás felel meg az említett rendelet logikájának, és illeszkedik az általa létrehozott rendszer keretébe.

44      Ugyanis e megoldás először is összhangban van a 44/2001 rendelet azon céljával, hogy fokozzák az Unióban letelepedett személyek jogi védelmét, egyszerre lehetővé téve egyrészt a felperesnek azon bíróság nehézségek nélküli azonosítását, amelyhez fordulhat, másrészt az alperesnek annak ésszerűen történő felmérését, hogy mely bíróság előtt indítható ellene eljárás (lásd különösen a C‑509/09. és C‑161/10. sz., eDate Advertising és társai egyesített ügyekben 2011. október 25‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 50. pontját).

45      E megoldás továbbá – miközben az eltérő nemzeti szabályok helyett a 44/2001 rendeletben megállapított egységes szabályok alkalmazásának biztosít elsőbbséget – lehetővé teszi annak elkerülését, hogy az alperes aktuális lakóhelye azonosításának lehetetlensége megakadályozza a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározását, és így megfossza a felperest a bírói jogorvoslathoz való jogától. Ilyen helyzet megvalósulhat többek között olyan esetben, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, és amelyben egy olyan fogyasztó, aki ellen az említett rendelet 16. cikkének (2) bekezdése alapján eljárás indul a lakóhelye szerinti tagállam bíróságai előtt, az ellene irányuló kereset előterjesztése előtt megszünteti lakóhelyét.

46      Végül a fogyasztó utolsó ismert lakóhelyére vonatkozó, a 44/2001 rendelet 16. cikke (2) bekezdésének alkalmazását szolgáló kritérium lehetővé teszi a felperes és az alperes jogai közötti megfelelő egyensúly biztosítását, mégpedig éppen olyan esetben, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, és amelyben az utóbbi köteles volt tájékoztatni a másik szerződő felet a lakcímét illetően a hosszú lejáratú ingatlankölcsönre vonatkozó szerződés aláírását követően bekövetkező bármilyen változásról.

47      A fentiekre tekintettel tehát úgy kell tekinteni, hogy olyan helyzetben, mint amelyről az alapeljárásban szó van, és amelyben a hosszú lejáratú ingatlankölcsönre vonatkozó szerződést kötő fogyasztó, aki ennek keretében tájékoztatni köteles a másik szerződő felet a lakcíme bármilyen megváltozásáról, az ellene a szerződéses kötelezettségei nemteljesítése miatt indított kereset előterjesztése előtt megszünteti lakóhelyét, a fogyasztó utolsó ismert lakóhelye szerinti tagállam bíróságai a 44/2001 rendelet 16. cikkének (2) bekezdése alapján joghatósággal rendelkeznek az említett kereset elbírálására, amennyiben ugyanezen rendelet 59. cikke alapján nem tudják meghatározni az alperes aktuális lakóhelyét, továbbá nem rendelkeznek olyan bizonyítékkal sem, amely alapján azt állapíthatnák meg, hogy e fogyasztónak ténylegesen az Unió területén kívül van a lakóhelye.

48      Ezzel együtt az említett kereset nyomán induló eljárás során tiszteletben tartandó követelményeket illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 44/2001 rendelet minden rendelkezése az arról való gondoskodás iránti törekvést fejezi ki, hogy a rendelet célkitűzéseinek keretében a bírósági határozatok elfogadásához vezető eljárásokat a védelemhez való jog tiszteletben tartása mellett folytassák le (lásd a 125/79. sz. Denilauler‑ügyben 1980. május 21‑én hozott ítélet [EBHT 1980., 1553. o.] 13. pontját és a C‑394/07. sz. Gambazzi‑ügyben 2009. április 2‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑2563. o.] 23. pontját).

49      Mindazonáltal az Európai Unió alapjogi chartájának 47. cikkében is szereplő, védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó követelményt a felperes azon jogának egyidejű tiszteletben tartásával kell teljesíteni, hogy a követeléseinek megalapozottságáról való döntés érdekében bírósághoz fordulhat.

50      Ezzel kapcsolatban a Bíróság a fent hivatkozott Gambazzi‑ügyben hozott ítéletének 29. pontjában kimondta, hogy az alapvető jogok – amilyen a védelemhez való jog is – nem korlátlan jogosultságként jelennek meg, hanem tartalmazhatnak korlátozásokat. Mindazonáltal e korlátozásoknak ténylegesen meg kell felelniük a szóban forgó intézkedés által követett közérdekű céloknak, és az elérni kívánt célra tekintettel nem jelenthetik az említett jogok aránytalan sérelmét.

51      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy az igazságszolgáltatás megtagadását eredményező helyzetek – amilyenben az alperes lakóhelye meghatározásának lehetetlensége miatt a felperes lenne – elkerülésére való törekvés ilyen közérdekű célnak minősül (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Gambazzi‑ügyben hozott ítélet 31–33. pontját), amellyel kapcsolatban a kérdéseket előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás ténylegesen annak megvalósítására irányul‑e.

52      A védelemhez való jog aránytalan sérelmének elkerülésére vonatkozó követelményt illetően meg kell állapítani, hogy az különösen fontos a 44/2001 rendelet 26. cikkének (2) bekezdésének értelmezésekor. E rendelkezést úgy kell érteni, hogy az e rendelet alapján joghatósággal rendelkező bíróság, amennyiben nem lehet megbizonyosodni arról, hogy az alperes kézhez vehette az eljárást megindító iratot, csak akkor folytathatja jogszerűen az eljárást, ha valamennyi szükséges intézkedést megtették annak érdekében, hogy az alperes védekezni tudjon. E tekintetben a megkeresett bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy az alperes felkutatása érdekében a gondosság és a jóhiszeműség elve által megkövetelt minden intézkedést megtettek.

53      Tény, hogy az alperes elleni eljárás olyan módon való folytatásának lehetősége, hogy – amint az alapeljárásban is – a keresetet a megkeresett bíróság által kijelölt ügygondnoknak kézbesítik, még az említett feltételek teljesülése esetén is korlátozza az alperes védelemhez való jogát. E korlátozás azonban igazolható a felperes hatékony védelemhez való jogával, mivel eljárás hiányában e jog nem érvényesülne.

54      Ugyanis az alperes helyzetével ellentétben, akinek abban az esetben, ha nem tudja hatékonyan védeni magát, lehetősége van a védelemhez való joga érvényesítésére oly módon, hogy a 44/2001 rendelet 34. cikkének 2. pontja alapján kifogást emel a vele szemben hozott ítélet elismerése ellen (lásd ebben az értelemben a 49/84. sz., Debaecker és Plouvier ügyben 1985. június 11‑én hozott ítélet [EBHT 1985., 1779. o.] 11. pontját), a felperes esetében fennáll az a veszély, hogy jogorvoslatra egyáltalán nem lesz lehetősége.

55      A második kérdésre tehát azt kell válaszolni, hogy a 44/2001 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy

–        olyan helyzetben, mint amelyről az alapeljárásban szó van, és amelyben a hosszú lejáratú ingatlankölcsönre vonatkozó szerződést kötő fogyasztó, aki ennek keretében tájékoztatni köteles a másik szerződő felet a lakcíme bármilyen megváltozásáról, az ellene a szerződéses kötelezettségei nemteljesítése miatt indított kereset előterjesztése előtt megszünteti lakóhelyét, a fogyasztó utolsó ismert lakóhelye szerinti tagállam bíróságai az említett rendelet 16. cikkének (2) bekezdése alapján joghatósággal rendelkeznek e kereset elbírálására, amennyiben ugyanezen rendelet 59. cikke alapján nem tudják meghatározni az alperes aktuális lakóhelyét, továbbá nem rendelkeznek olyan bizonyítékkal sem, amely alapján azt állapíthatnák meg, hogy e fogyasztónak ténylegesen az Unió területén kívül van a lakóhelye;

–        e rendelettel nem ellentétes olyan tagállami belső eljárásjogi rendelkezés alkalmazása, amely az igazságszolgáltatás megtagadásának elkerülése érdekében lehetővé teszi, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó személlyel szemben a távollétében folytassanak eljárást, amennyiben az a bíróság, amely elé a jogvitát terjesztették, az arról való döntést megelőzően meggyőződik arról, hogy az alperes felkutatása érdekében a gondosság és a jóhiszeműség elve által megkövetelt minden intézkedést megtettek.

56      Az első és a második kérdésre adott válaszra tekintettel a harmadik és negyedik kérdésre nem szükséges válaszolni.

 A költségekről

57      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

1)      A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az e rendeletben megállapított szabályok alkalmazásának feltétele, hogy az adott tagállam bírósága elé terjesztett jogvitában szóban forgó helyzet alkalmas legyen az e bíróság joghatóságának meghatározására vonatkozó kérdések felvetésére. Ilyen helyzet áll fenn abban az esetben, amikor – mint az alapeljárás tárgyát képező ügyben – valamely tagállam bírósága elé olyan keresetet terjesztenek, amely másik tagállam állampolgárságával rendelkező, e bíróság számára ismeretlen helyen tartózkodó személy ellen irányul.

2)      A 44/2001 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy

–        olyan helyzetben, mint amelyről az alapeljárásban szó van, és amelyben a hosszú lejáratú ingatlankölcsönre vonatkozó szerződést kötő fogyasztó, aki ennek keretében tájékoztatni köteles a másik szerződő felet a lakcíme bármilyen megváltozásáról, az ellene a szerződéses kötelezettségei nemteljesítése miatt indított kereset előterjesztése előtt megszünteti lakóhelyét, a fogyasztó utolsó ismert lakóhelye szerinti tagállam bíróságai az említett rendelet 16. cikkének (2) bekezdése alapján joghatósággal rendelkeznek e kereset elbírálására, amennyiben ugyanezen rendelet 59. cikke alapján nem tudják meghatározni az alperes aktuális lakóhelyét, továbbá nem rendelkeznek olyan bizonyítékkal sem, amely alapján azt állapíthatnák meg, hogy e fogyasztónak ténylegesen az Európai Unió területén kívül van a lakóhelye;

–        e rendelettel nem ellentétes olyan tagállami belső eljárásjogi rendelkezés alkalmazása, amely az igazságszolgáltatás megtagadásának elkerülése érdekében lehetővé teszi, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó személlyel szemben a távollétében folytassanak eljárást, amennyiben az a bíróság, amely elé a jogvitát terjesztették, az arról való döntést megelőzően meggyőződik arról, hogy az alperes felkutatása érdekében a gondosság és a jóhiszeműség elve által megkövetelt minden intézkedést megtettek.

Aláírások


* Az eljárás nyelve: cseh.

Top