Az Elsőfokú Bíróság (ötödik tanács) T-405/05. sz., Powerserv Personalservice GmbH kontra Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) ügyben 2008. október 15-én hozott ítélete ellen a Powerserv Personalservice GmbH, korábban Manpower Personalservice GmbH által 2008. december 16-án benyújtott fellebbezés

(C-553/08. P. sz. ügy)

(2009/C 69/35)

Az eljárás nyelve: német

Felek

Fellebbező: Powerserv Personalservice GmbH, korábban Manpower Personalservice GmbH (képviselő: B. Kuchar ügyvéd)

A másik fél az eljárásban: Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)

A fellebbező kérelmei

Jogalapok és fontosabb érvek

A jelen fellebbezést az Elsőfokú Bíróság azon ítélete ellen nyújtották be, amelyben elutasította a fellebbezőnek a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (a továbbiakban: OHIM) negyedik fellebbezési tanácsa 2005. július 22-én hozott, a „MANPOWER” közösségi védjegy törlési iránti kérelemre vonatkozó határozatának hatályon kívül helyezése iránt benyújtott keresetét. Az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a „MANPOWER” közösségi védjegy a lajstromozott áruk és szolgáltatások tekintetében csak az Egyesült Királyságban, Írországban, Németországban és Ausztriában leíró jellegű, és megerősítette a fellebbezési tanács azon határozatát, miszerint a kérdéses védjegy használaton keresztül megkülönböztető képességet szerzett azokban a tagállamokban, amelyekben leíró jellegű.

A fellebbezés alátámasztására hivatkozott jogalapok a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK tanácsi rendelet 51. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 51. cikke (2) bekezdésének – összefüggésben a 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjával és 7. cikke (3) bekezdésével – a megsértése.

Az Elsőfokú Bíróság véleményével ellentétben a „MANPOWER” megjelölés, amint az OHIM fellebbezési tanácsa helyesen megállapította, Hollandiában, Svédországban, Dániában és Finnországban és ezeken kívül minden más olyan tagállamban leíró jellegű, amelyek 2004. május 1-je előtt a Közösség tagállamai voltak. Ha az Elsőfokú Bíróság figyelembe vette volna azt a tényt, hogy az Európai Bizottság statisztikája szerint a Közösségben a kérdéses személyek 47 %-a beszél angolul, arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy a „MANPOWER” szóvédjegy Németországon és Ausztrián kívül további EU-tagállamokban is, különösen Hollandiában, Svédországban, Dániában és Finnországban, leíró jellegű. A Közösség 2004. május 1-je előtti más tagállamaival kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság azt is figyelmen kívül hagyta, hogy az összlakosság releváns része e tagállamok mindegyikének kötelező iskolai képzése miatt kielégítő angol tudással rendelkezik ahhoz, hogy megértse az olyan alapszavak, mint a „MAN” és a „POWER” jelentését, és így a védjegy jogosultja termékeinek és szolgáltatásainak a vonatkozásában a „MANPOWR” szót is leíró jellegűnek érzékelje. Az Elsőfokú Bíróság azonban nem csak hogy nem magyarázta meg, hogy miért kell az Egyesült Királyságon és Írországon kívüli lakosságnak még az alap angoltudását is kétségbe vonni, hanem még azon saját ítélkezési gyakorlatával is szembefordult, miszerint valamely védjegy észlelésével kapcsolatban bizonyos alap angolismeretek elismerhetők az Egyesült Királyságon és Írországon kívüli lakosság egésze esetében.

Ami a használaton keresztül megszerzett megkülönböztető képességre vonatkozó bizonyítékot illeti, az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, mivel az érintett közönséget a fellebbezési tanács határozatához képest kiterjesztette anélkül, hogy a megszerzett megkülönböztető képességre vonatkozó bizonyítékokat újraértékelte volna. Még ha az Elsőfokú Bíróság nézetét osztanánk is a tekintetben, hogy a hírnév bizonyítékát csak az Egyesült Királysággal, Írországgal, Németországgal és Ausztriával kapcsolatban kell benyújtani, a fellebbezési tanács e határozatát a kiterjesztett érintett közönség tekintetében e ponton hatályon kívül kellett volna helyezni, és vissza kellett volna utalni az ügyet a fellebbezési tanács elé. Az Elsőfokú Bíróság szintén tévesen erősítette meg a fellebbezési tanács véleményét a kérdéses szóvédjegy esetleges hírnevének Egyesült Királyságból Írországba való „spillover-hatására” vonatkozóan, bár nem fogadható el valamely védjegy hírnevének sem egyik országról a másikra, sem egyik áruról vagy szolgáltatásról másik árura vagy szolgáltatásra való „átterjedése”.