1.

A jelen ügyben a Bizottság az EK 228. cikk alapján nyújtott be keresetet. A Bizottság arra hivatkozik, hogy a Francia Köztársaság elmulasztotta a Bíróság C-419/03. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2004. július 15-én hozott ítéletében ( 2 ) foglaltak végrehajtását. A Bizottság kezdetben azt kérte, hogy a Bíróság kötelezze a Francia Köztársaságot napi 366744 euró kényszerítő bírság megfizetésére a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet teljesítésének elmulasztása miatt a késedelem minden napjára, a jelen ügyben hozott ítélet meghozatalának napjával kezdődően a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet maradéktalan végrehajtásának napjáig. Ezenkívül a Bizottság átalányösszeg kiszabását kérte a Francia Köztársaságra.

2.

A Bíróság a C-419/03. sz. ügyben hozott ítéletében megállapította, hogy a Francia Köztársaság – mivel az előírt határidőn belül nem fogadta el a géntechnológiával módosított szervezetek környezetbe történő szándékos kibocsátásáról szóló, 1990. április 23-i 90/220/EGK tanácsi irányelv ( 3 ) rendelkezéseitől eltérő, vagy azokon túlmutató azon törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a belső jogába átültesse a géntechnológiával módosított szervezetek környezetbe történő szándékos kibocsátásáról és a 90/220/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2001. március 12-i 2001/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet ( 4 ) – nem teljesítette a 2001/18/EK irányelvből eredő kötelezettségeit.

3.

A 2001/18 irányelv célja, hogy közelítse egymáshoz a tagállamok törvényeit, rendeleteit és közigazgatási rendelkezéseit, és védje az emberi egészséget és a környezetet, amennyiben a géntechnológiával módosított szervezetek (a továbbiakban: GMO-k) környezetbe történő szándékos kibocsátására kerül sor bármilyen más célból, mint a Közösségen belüli forgalomba hozatal, illetve termékekként vagy termékekben megjelenő GMO-kat hoznak forgalomba a Közösségen belül. ( 5 )

4.

A 2001/18 irányelv „Módosítások és új információk kezelése” címet viselő 8. cikke értelmében:

„(1)   Amennyiben az illetékes hatóság írásbeli engedélyének kézhezvétele után a GMO vagy a GMO-k egy kombinációjának szándékos kibocsátását módosítják, vagy nem szándékosan megváltoztatják, amely változásnak következményei lehetnek az emberi egészséget és a környezetet érintő kockázatokat illetően, vagy ha ilyen természetű kockázatokról új információkhoz jutottak – akár az illetékes hatóság még vizsgálja a bejelentést, akár azután, hogy az illetékes hatóság már írásbeli hozzájárulását adta – a bejelentőnek haladéktalanul:

(2)   Ha az (1) bekezdésben említett illetékes hatóságnak olyan információ jut a tudomására, amely jelentős kockázattal járhat az emberi egészségre vagy a környezetre, illetve az (1) bekezdésben leírt feltételekre vonatkozóan, az illetékes hatóságnak értékelnie kell ezen információkat, és azokat hozzáférhetővé kell tennie a közvélemény számára. Megkövetelheti a bejelentőtől, hogy módosítsa a szándékos kibocsátás feltételeit, függessze fel azt, vagy hagyjon fel azzal, és egyúttal tájékoztatnia kell a nyilvánosságot.”

5.

A 2001/18 irányelv „Hozzájárulás” címet viselő 19. cikke értelmében:

„(1)   Egyéb közösségi jogszabályok követelményeinek sérelme nélkül csak akkor lehet a termékként vagy termékekben megjelenő GMO-t a Közösség területén további bejelentés nélkül felhasználni, ha a szervezet forgalomba hozatalára írásos hozzájárulást adtak […].

(2)   A bejelentő csak akkor folytathatja a forgalomba hozatalt, ha a 15., 17. és 18. cikk szerint megkapta az illetékes hatóság írásos hozzájárulását, és megfelel minden olyan feltételnek, amelyet e hozzájárulásban megköveteltek.

[…]”

6.

A 2001/18 irányelv „Védzáradék” címet viselő 23. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„(1)   Ha a tagállam, a hozzájárulás megadása óta ismertté vált, a környezeti kockázatértékelés vagy ismételt felmérés révén rendelkezésre álló információt befolyásoló új vagy további tudományos ismeretek alapján, új vagy további információk következtében elégséges indokkal rendelkezik annak feltételezésére, hogy egy szabályosan bejelentett, termékként vagy termékekben megjelenő GMO az emberi egészségre vagy a környezetre kockázatot jelent, az illető tagállam korlátozhatja vagy megtilthatja saját területén a termékként vagy termékben megjelenő GMO felhasználását és/vagy árusítását.

A tagállam gondoskodik arról, hogy súlyos kockázat esetén biztonsági intézkedéseket – például a forgalomba hozatal felfüggesztését vagy megszüntetését – alkalmazzanak, beleértve a nyilvánosság tájékoztatását.

A tagállamnak azonnal értesítenie kell a Bizottságot és a többi tagállamot az e cikk alapján tett intézkedésekről, és meg kell indokolnia azokat, mellékelve a környezeti kockázatértékelés felülvizsgálatát, rámutatva arra, hogy miért és hogyan kellett módosítania a hozzájárulás feltételeit, vagy hogyan kellett visszavonnia a hozzájárulást, és adott esetben azt az új vagy további információt, amelyre határozatát alapozta.”

7.

A 2001/18 irányelv 34. cikke értelmében:

„(1)   A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek 2002. október 17-e előtt megfeleljenek. […]”

8.

A 2001/18 irányelv 36. cikke értelmében:

„(1)   A 90/220/EGK irányelv 2002. október 17-én hatályát veszti.

(2)   A hatályát vesztett irányelvre való hivatkozásokat úgy kell kezelni, mintha ezen irányelvre vonatkoznának, és azokat a VIII. mellékletben található megfelelési táblázat szerint kell értelmezni.”

9.

A francia környezetvédelmi törvénykönyv (a továbbiakban: a törvénykönyv) L533-6. cikke értelmében:

„Az Európai Unió többi tagállama által az e tagállamok jogszabályai alapján kiadott engedélyeket és az Európai Gazdasági Térségről szóló egyezményben részes államok által az 1990. április 23-i 90/220/EGK irányelv értelmében kiadott engedélyeket a jelen fejezet alapján kiadott engedélyeknek kell tekinteni.

Amennyiben alapos indokok állnak fenn a tekintetben, hogy egy másik tagállam vagy részes állam által engedélyezett termék kockázatot jelent a közegészségre vagy a környezetre, a közigazgatási hatóság ideiglenesen korlátozhatja, illetve megtilthatja a termék felhasználását vagy forgalomba hozatalát.”

10.

A törvénykönyv L535-2. cikke értelmében, amely a törvénykönyv III. címének V. fejezetében helyezkedik el:

11.

A törvénykönyv III. címében található L537-1. cikke értelmében:

„A jelen cím III., V. és VI. fejezetének alkalmazására szolgáló intézkedéseket a Conseil d’État rendeletben határozza meg.”

12.

A teljesen vagy részben géntechnológiával módosított szervezetekből álló termékeknek a forgalomba hozataltól eltérő célú szándékos kibocsátásáról szóló, 2007. március 19-i 2007-358. sz. rendelet 16. cikke értelmében:

„Ha az illetékes közigazgatási hatóságnak új szempontokra vonatkozó olyan információ jut a tudomására, amely jelentős kockázattal járhat az emberi egészségre vagy a környezetre, az illetékes hatóságnak új kockázatértékelést kell elvégeznie, és ezeket a szempontokat hozzáférhetővé kell tennie a nyilvánosság számára.

A [törvénykönyv] L535-6. cikke szerint az illetékes közigazgatási hatóság a szándékos kibocsátásért felelős személy számára előírhatja, hogy módosítsa a szándékos kibocsátás feltételeit, vagy azt függessze fel, illetve szüntesse meg, és erről tájékoztassa a nyilvánosságot.”

13.

A teljesen vagy részben géntechnológiával módosított szervezetekből álló, nem élelmezési célokra szánt termékek forgalomba hozatalának az engedélyezésére vonatkozó eljárásról szóló, 2007. március 19-i 2007-359. sz. rendelet 16. cikke értelmében:

„Az illetékes közigazgatási hatóság ideiglenesen elfogadja a [törvénykönyv] L535-2. cikkének I. bekezdésében meghatározott intézkedéseket. Súlyos kockázat esetén az említett intézkedéseket sürgősséggel kell elfogadni, és a nyilvánosságot megfelelően tájékoztatni.

Az illetékes közigazgatási hatóságnak értesítenie kell az Európai Közösségek Bizottságát és a többi tagállamot az elfogadott intézkedésekről, és meg kell indokolnia azokat, mellékelve a környezeti kockázatértékelés felülvizsgálatát, rámutatva arra, hogy miért kellett módosítania a hozzájárulás feltételeit, vagy hogyan kellett visszavonnia a hozzájárulást, és adott esetben azt az új vagy további információt, amelyre határozatát alapozta.”

14.

A Bíróság C-419/03. sz. ügyben hozott ítélete rendelkező részének 1. pontja értelmében „[a] Francia Köztársaság – mivel az előírt határidőn belül nem fogadta el a [90/220 irányelv] rendelkezéseitől eltérő, vagy azokon túlmutató azon törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a belső jogába átültesse a [2001/18 irányelvet] – nem teljesítette a 2001/18/EK irányelvből eredő kötelezettségeit”.

15.

A Bizottság 2004. november 5-én felszólította a francia hatóságokat, hogy adjanak tájékoztatást a Francia Köztársaság által a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet végrehajtása érdekében elfogadott intézkedésekről. A francia hatóságok 2005. február 4-én arról tájékoztatták a Bizottságot, hogy a GMO-kkal foglalkozó parlamenti tényfeltáró küldöttséget hoztak létre, és a Francia Köztársaság e tényfeltáró küldöttség munkájának elvégzését követően szándékozik a 2001/18 irányelvet a nemzeti jogba átültetni. A francia hatóságok 2005. február 21-én eljuttatták a Bizottsághoz a 2005. január 26-i 2005-51. sz. rendeletet. A francia hatóságok szerint a szóban forgó rendelet a 2001/18 irányelv átültetését hajtja végre.

16.

2005. július 13-án a Bizottság az EK 228. cikk alapján felszólító levelet küldött a Francia Köztársaságnak, amelyben arról tájékoztatta a tagállamot, hogy az elfogadott intézkedések nem megfelelők a C-419/03. sz. ügyben hozott ítéletben foglaltak teljesítéséhez. A Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy a Bíróság ítéletében foglaltak nemteljesítése pénzügyi szankció kiszabásával járhat, és két hónapos határidőt állapított meg arra, hogy a Francia Köztársaság megtegye a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet teljesítéséhez szükséges valamennyi intézkedést. Mivel a Bizottság a Francia Köztársaság által 2005. szeptember 22-én adott válasszal nem volt megelégedve, 2005. december 19-én indokolással ellátott véleményt küldött Franciaországnak, amelyben megállapította, hogy miután a fent hivatkozott C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet végrehajtásához szükséges intézkedéseket még nem fogadta el, e tagállam nem teljesítette az EK 228. cikk (1) bekezdése alapján fennálló kötelezettségeit. A Bizottság felhívta a Francia Köztársaságot, hogy tegyen eleget az ezen indokolással ellátott véleményben foglaltaknak a kézhezvételétől számított két hónapon belül.

17.

A francia hatóságok 2006. február 20-án eljuttatták a Bizottsághoz a 2001/18 irányelv átültetését célzó törvénytervezet szövegét (a továbbiakban: 2006. évi törvénytervezet), amelynek elfogadására várhatóan a 2006. év második harmadévének végén kerül sor. A francia hatóságok 2006. május 8-án tájékoztatták a Bizottságot, hogy a szenátus 2006. március 23-án elfogadta a 2006. évi törvénytervezetet, és másnap azt letétbe helyezték a nemzetgyűlésnél. Mivel álláspontja szerint a Francia Köztársaság továbbra sem hajtotta végre a C-419/03. sz. ügyben hozott ítéletben foglaltakat, a Bizottság 2007. február 28-án benyújtotta a jelen keresetet.

18.

Keresetében a Bizottság kéri, hogy a Bíróság:

19.

A francia kormány kéri, hogy a Bíróság:

„[á]llapítsa meg, hogy a Francia Köztársaság a 2004. július 15-én hozott ítéletben megállapított jogsértést megszüntette, így utasítsa el a Bizottság arra irányuló kérelmét, hogy a Francia Köztársaság kényszerítő bírságot és átalányösszeget fizessen, valamint kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére. Ha a Bíróság a Francia Köztársaságot átalányösszeg fizetésére kötelezné, a tagállam kéri, hogy a Bíróság vegye figyelembe a jelen ügy körülményeit, és a fizetendő összeget a Bizottság által meghatározottnál lényegesebben alacsonyabban állapítsa meg.”

20.

A Bíróság elnöke 2007. szeptember 27-i végzésével elfogadta a Cseh Köztársaságnak a Francia Köztársaság kérelmének támogatásában történő beavatkozását. A Cseh Köztársaság a jelen eljárásban írásbeli és szóbeli kérelmet nem terjesztett elő.

21.

2007. március 20-án kelt levélben a francia hatóságok arról tájékoztatták a Bizottságot, hogy a 2001/18 irányelv nemzeti jogba való átültetése érdekében ezen a napon a Francia Köztársaság hivatalos lapjában három rendeletet és három miniszterelnöki rendeletet tettek közzé. E rendeleteket és miniszterelnöki rendeleteket csatolták a Francia Köztársaság jelen ügyben beadott védekezéséhez.

22.

A francia kormány védekezésében és a tárgyaláson is elismerte, hogy a jelen ügyben a kereset benyújtásakor még nem fogadta el a C-419/03. sz. ügyben hozott ítéletben foglaltak végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

23.

Válaszában a Bizottság úgy véli, hogy a fenti 21. pontban hivatkozott rendeletek és miniszterelnöki rendeletek ugyan a 2001/18 irányelv több rendelkezését átültetik, azonban az irányelv 8. cikkének (2) bekezdése, a 17. cikkének (1), (2) és (9) bekezdése, a 19. cikke, valamint a 23. cikke továbbra sem került átültetésre. Ezért a Bizottság válaszában kéri, hogy a Bíróság:

24.

A 2008. március 12-én tartott tárgyaláson – amelyen a Bizottság és a francia kormány terjesztett elő szóbeli észrevételeket – a Bizottság úgy vélte, hogy a 2001/18 irányelv 17. cikkének (1), (2) és (9) bekezdését a Francia Köztársaság megfelelő módon átültette a nemzeti jogba.

25.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 228. cikk szerinti kötelezettségszegés fennálltának megítéléséhez szükséges referencia-időpont az említett rendelkezés alapján adott indokolással ellátott véleményben megállapított határidő lejárta. ( 7 ) A jelen ügyben megállapítható, hogy a Francia Köztársaság a 2005. december 19-én részére megküldött indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor még nem fogadta el a Bíróság C-419/03. sz. ügyben hozott ítéletének végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

26.

A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a Francia Köztársaság, mivel nem fogadta el a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet végrehajtásához szükséges intézkedéseket, nem teljesítette az EK 228. cikk (1) bekezdésből eredő kötelezettségeit.

27.

Mivel a Bizottság többek közt kényszerítő bírság kiszabását kéri a Francia Köztársaságra, meg kell állapítani, hogy a kötelezettségszegés fennállt-e még a tények Bíróság általi vizsgálatának idején. ( 8 ) Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy folytatódik-e még a 2001/18 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének, 19. cikkének és 23. cikkének nemzeti jogba való átültetésével kapcsolatos kötelezettségszegés.

28.

A Bizottság előadja, hogy a pert megelőző eljárás során a francia hatóságok úgy nyilatkoztak, hogy a 2001/18 irányelv egyes rendelkezései rendeletalkotás helyett törvényhozás útján történő átültetést kívántak meg. A Bizottság szerint a törvénykönyv L531-1–L537-1. cikke kialakítja a GMO-kra vonatkozó jogszabályi hátteret, amely így a törvénykönyv törvényi részében foglal helyet. A Bizottság úgy véli, hogy a Francia Köztársaság védekezésében nem mutatott rá, hogyan volt lehetséges a későbbiekben a 2001/18 irányelvet törvényhozás helyett mégis rendeletalkotás útján átültetni, és szerinte a francia kormánynak igazolnia kell a megközelítésében bekövetkezett ezen változást.

29.

A Bizottság szerint a francia hatóságok nem ültették át megfelelően a 2001/18 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését. A Bizottság azt állítja, hogy a törvénykönyv L535-2. cikke, amely módosítására nem került sor, és amely az alkalmazásról szóló rendelkezésektől – beleértve különösen a 2007-358. sz. rendelet 16. cikkét – függetlenül lép hatályba, a 2001/18 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírtnál jóval szélesebb beavatkozási hatáskörrel ruházza fel a közigazgatási hatóságokat. Ugyan a törvénykönyv L535-2. cikke felruházza a közigazgatási hatóságokat a 2001/18 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírt intézkedések elfogadásához szükséges hatáskörrel, ezen intézkedéseket először, a nyilvánosság tájékoztatása nélkül is, másodszor, a 2001/18 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében meghatározottak szerint az emberi egészségre és a környezetre jelentős kockázattal járó információk értékelése helyett egyszerűen új kockázatértékelés alapján is el lehet fogadni.

30.

A Bizottság azt állítja, hogy a francia hatóságok nem ültették át maradéktalanul és megfelelően a 2001/18 irányelv 19. cikkét, amely a GMO-knak a Közösségben történő felhasználásával kapcsolatos feltételeket állapítja meg. A Bizottság szerint a törvénykönyv L533-6. cikke kifejezetten hivatkozik a többi tagállam által a 90/220 irányelv alapján kiadott engedélyekre, így nem veszi figyelembe a többi tagállam által a 2001/18 irányelv alapján kiadott engedélyeket.

31.

A Bizottság úgy véli, hogy a francia hatóságok nem ültették át megfelelően a 2001/18 irányelv 23. cikkében foglalt védzáradékot, amely alapján a tagállamok – bizonyos feltételek mellett – átmenetileg korlátozhatják, vagy megtilthatják saját területükön a GMO-k felhasználását és/vagy árusítását. A Bizottság hangsúlyozza azt a tényt, hogy a 2001/18 irányelv 23. cikkében foglalt védzáradékra való hivatkozás érdekében a hozzájárulás megadása óta új vagy további információk ismertté válására, vagy a rendelkezésre álló információk felülvizsgálatát szükségessé tevő új vagy további tudományos ismeretekre van szükség. A Bizottság szerint a francia jogban ennek megfelelő rendelkezések a 2001/18 irányelv 23. cikkénél lényegesen szélesebb alkalmazási körrel rendelkeznek. Így a törvénykönyvnek a többi tagállam által kiadott engedélyekről szóló L533-6. cikke „alapos indokokra” való hivatkozással is lehetővé teszi a termékek felhasználásának vagy értékesítésének korlátozását vagy megtiltását. A törvénykönyvnek az illetékes francia hatóságok által kiadott engedélyekre vonatkozó L535-2. cikke alapján az illetékes hatóságok „minden olyan esetben, ha a géntechnológiával módosított szervezetek közegészségre vagy környezetre jelentett kockázatértékelésének felülvizsgálata kellőképpen indokolja”, felfüggeszthetik a kiadott engedélyeket, módosíthatják a szándékos kibocsátás feltételeit, visszavonhatják az engedélyeket, vagy – többek között – elrendelhetik a GMO-k megsemmisítését. Továbbá a 2007-359. sz. rendelet 16. cikke új vagy további információ, illetve tudományos ismeret felmerülése nélkül is lehetővé teszi a környezeti kockázatértékelés felülvizsgálatát.

32.

A francia kormány arra hivatkozik, hogy a 2001/18 irányelv 34. cikkének (1) bekezdése és az EK 249. cikk szerint a tagállamok belső jogrendszerétől függ, hogy valamely irányelvet törvény- vagy rendeletalkotás útján ültetnek-e át a nemzeti jogba. A francia kormány szerint a Conseil constitutionnel nem találta alkotmányellenesnek, ha valamely törvény rendeleti jellegű rendelkezéseket tartalmaz. Továbbá a 2007-358. sz. és a 2007-359. sz. rendeletet a Conseil d’État véleményét követően és azzal összhangban fogadták el.

33.

A francia kormány úgy véli, hogy a 2007-358. sz. rendelet 16. cikke megfelelően ülteti át a 2001/18 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését amely – a törvénykönyv L537-1. cikkével összhangban – a törvénykönyv L535-2. cikke rendelkezéseinek alkalmazási feltételeit határozza meg. A 2007-358. sz. rendelet 16. cikke – a 2001/18 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében lefektetett feltételeknek megfelelően – előírja, hogy ha az illetékes hatóságnak új szempontokra vonatkozó olyan információ jut a tudomására, amely jelentős kockázattal járhat az emberi egészségre vagy a környezetre, az illetékes hatóságnak új kockázatértékelést kell elvégeznie, és ezeket a szempontokat hozzáférhetővé kell tennie a nyilvánosság számára. Ilyen körülmények között a szóban forgó hatóság – a törvénykönyv L535-2. cikkével összhangban – módosíthatja a kibocsátás feltételeit, vagy felfüggesztheti, illetve visszavonhatja a kibocsátásra vonatkozó engedélyt, és erről tájékoztatja a nyilvánosságot.

34.

A francia kormány szerint a 2001/18 irányelv 19. cikke megfelelően került átültetésre. Annak ellenére, hogy a törvénykönyv L533-6. cikke a többi tagállam által a 90/220 irányelv szerint kiadott engedélyek elismerésére hivatkozik, a törvénykönyv említett cikkét úgy kell értelmezni, hogy az a 2001/18 irányelvre is vonatkozik, mivel a 2001/18 irányelv 36. cikke értelmében a hatályon kívül helyezett 90/220 irányelvre való hivatkozásokat úgy kell kezelni, mintha a 2001/18 irányelvre vonatkoznának. Ezenkívül, a francia ítélkezési gyakorlat értelmében, ha valamely rendeleti jellegű aktus olyan jogszabályra hivatkozik, amelyet ugyanezen tárgyra vonatkozó másik jogszabály hatályon kívül helyezett, és annak helyébe lépett, a bírónak az első jogszabályra való hivatkozást a második jogszabályra való hivatkozással kell helyettesítenie. Továbbá a Conseil d’État ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti jogszabályokat a közigazgatási hatóságoknak a közösségi irányelvek szerint kell értelmezniük. A francia kormány hivatkozik arra is, hogy Franciaország több olyan engedélyt elismert, amelyet más tagállamok a 2001/18 irányelv alapján adtak ki.

35.

A francia kormány úgy véli, hogy a 2001/18 irányelv 23. cikkének átültetése is megfelelő volt. A francia kormány előadja, hogy a Bizottság állításával ellentétben a francia jog szerint nincsen két védzáradék. Arra hivatkozik, hogy a törvénykönyv L533-6. cikke az illetékes hatóságokat csupán a többi tagállam által kiadott engedélyek felfüggesztésének jogával ruházza fel, míg a törvénykönyv L535-2. cikke meghatározza a törvénykönyv L533-5. cikke alapján a francia hatóságok, illetve a többi tagállam által kiadott engedélyek felfüggesztésének feltételeit. A francia kormány szerint továbbá a Bizottság tévesen véli úgy, hogy a törvénykönyv L535-2. cikkének alkalmazási köre túlságosan széles körű. Az L-535-2. cikk ugyan nem írja elő, hogy új kockázatértékelésre új vagy további információk, illetve új vagy további tudományos ismeretek felmerülése esetén kerülhet sor, a francia kormány úgy véli, hogy ilyen információk nélkül az új kockázatértékelés eredménye nem különbözhet az engedély kiadásának alapjául szolgáló eredeti értékeléstől. A 2007-359. sz. rendelet 16. cikkét illetően a francia kormány úgy véli, hogy ez a rendelkezés magában foglalja a 2001/18 irányelv 23. cikkében meghatározott kötelezettséget, amely szerint a tagállamnak értesítenie kell a Bizottságot és a többi tagállamot az intézkedésekről, és meg kell indokolnia azokat, mellékelve a környezeti kockázatértékelés felülvizsgálatát, rámutatva arra, hogy kell-e módosítani a hozzájárulás feltételeit, vagy vissza kell-e vonni a hozzájárulást, és adott esetben azt az új vagy további információt, amelyre határozatát alapozta.

36.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a tagállam nem hivatkozhat belső jogrendszere rendelkezéseire, gyakorlatára vagy helyzeteire a közösségi jog által előírt kötelezettségek figyelmen kívül hagyásának igazolásaként. ( 9 ) Következésképpen úgy vélem, nem fogadható el a francia kormány írásbeli és szóbeli kérelmeiben előadott, a GMO-król szóló jogszabályok elfogadásával kapcsolatos belső problémákra vonatkozó érvelése a közösségi jog megsértésének igazolására, és – különösen – a 2001/18 irányelv megfelelő átültetésének és a Bíróság C-419/03. sz. ügyben hozott ítélete végrehajtásának elmulasztására.

37.

Kérelmében a Bizottság előadja, hogy a francia kormánynak rá kell mutatnia, miért véli úgy, hogy a rendeletalkotás a 2001/18 irányelv átültetéséhez megfelelő eszköznek bizonyul, tekintve, hogy a francia kormány előzőleg úgy ítélte meg, hogy az irányelvet törvény- és rendeletalkotás útján kell átültetni.

38.

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely irányelv rendelkezéseit vitathatatlan kötelező erővel, az előírt konkrét módon, pontosan és egyértelműen kell végrehajtani. ( 10 ) Az irányelv átültetéséhez szükséges rendelkezéseknek tehát kellően pontos, egyértelmű és átlátható jogi helyzetet kell teremteniük ahhoz, hogy a jogalanyok valamennyi kötelezettségüket és valamennyi jogukat megismerhessék, illetve adott esetben a nemzeti bíróságok előtt hivatkozhassanak rájuk. ( 11 )

39.

Továbbá, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EK 228. cikk szerinti eljárás keretében a Bizottságra hárul az a feladat, hogy a Bírósággal közölje az annak meghatározásához szükséges információkat, hogy egy adott tagállam a kötelezettségei elmulasztását megállapító ítéletet mennyiben hajtja végre. ( 12 ) Ezenkívül, ha a Bizottság elegendő információt nyújtott a kötelezettségszegés tartósságának nyilvánvalóvá tételéhez, az érintett tagállam feladata érdemben és részleteiben vitatni a nyújtott információkat és azok következményeit. ( 13 )

40.

Álláspontom szerint a Bizottság általános megjegyzései a francia hatóságok által a 2001/18 irányelv átültetése érdekében igénybe vett jogi eszközök megválasztásáról önmagukban nem elegendők annak megállapításához, hogy a nemzeti jogba való átültetés a fenti 38. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint nem volt megfelelő, és így a Francia Köztársaság nem hajtotta végre a Bíróság C-419/03. sz. ügyben hozott ítéletében foglaltakat. Úgy vélem továbbá, hogy a jelen eljárásban a Bizottság – a francia kormány részéről a 2001/18 irányelv átültetése jogi eszközének megválasztásában tapasztalható állítólagos megközelítésbeli változáson kívül – nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy az említett kormánytól annak részletes igazolását kellene kérni, hogy a 2001/18 irányelv átültetése érdekében törvény helyett miért tartotta megfelelőnek rendelet alkotását. Véleményem szerint ezért meg kell vizsgálni a Bizottság kifogásait a 2001/18 irányelv egyes rendelkezéseinek a francia jog szerinti nem megfelelő átültetésére vonatkozóan.

41.

A 2001/18 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének francia hatóságok általi nem megfelelő átültetését illetően úgy vélem, hogy a Bizottság bizonyította, hogy a 2007-358. sz. rendelet 16. cikkének szigorúbb rendelkezései nem határolják be egyértelműen a törvénykönyv L535-2. cikkét, amely a 2001/8 irányelv 8. cikkének (2) bekezdéséhez képest kétség kívül szélesebb alkalmazási körrel rendelkezik.

42.

A törvénykönyv L537-1. cikke ugyan előírja, hogy – többek között – a törvénykönyv L535-2. cikkét tartalmazó fejezetének alkalmazására irányuló jogi aktusokat rendeletben kell elfogadni, és a 2007-358. sz. rendelet 16. cikke gyakorlatilag megismétli a 2001/18 irányelv 8. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek többségét, és valóban kifejezetten hivatkozik a törvénykönyv L535-2. cikkére, a szóban forgó rendelkezések értelmezését követően és a felek érveinek fényében sem vagyok meggyőződve arról, hogy a 2007-358. sz. rendelet 16. cikke szükségképpen korlátozza a törvénykönyv L535-2. cikkét, így ez a cikk nem alkalmazható teljes körűen, és függetlenül a 2007-358. sz. rendelet 16. cikkének rendelkezései nélkül. Következésképpen úgy vélem, hogy a 2001/18 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének átültetése a 2007-358. sz. rendelet korlátozó rendelkezései ellenére sem kellőképpen egyértelmű, pontos és kötelező erővel bíró módon került végrehajtásra.

43.

Úgy vélem továbbá, hogy a Francia Köztársaság nem ültette át megfelelően a 2001/18 irányelv 19. cikkét, mivel a francia jog nem ismeri el kifejezetten a többi tagállam által a 2001/18 irányelv alapján kiadott engedélyeket. Az ilyen engedélyek elismerésére vonatkozó kifejezett rendelkezés hiánya álláspontom szerint jogbizonytalanságot teremt az elismerés vonatkozásában. Az a tény, hogy a törvénykönyv L533-6. cikke hivatkozik a 90/220 irányelv alapján kiadott engedélyek elismerésére, és a 2001/18 irányelv 36. cikke értelmében a 90/220 irányelvre való hivatkozásokat a 2001/18 irányelvre való hivatkozásként kell kezelni, nem elegendő arra, hogy orvosolja a 2001/18 irányelv alapján kiadott engedélyek elismerésére vonatkozó kifejezett rendelkezések hiányát a francia jogban. Ezenkívül álláspontom szerint a francia kormány nem bizonyította, hogy a francia ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti törvényekben vagy rendeletekben az olyan irányelvre való hivatkozást, amelyet ugyanolyan tárgyra vonatkozó irányelv utóbb hatályon kívül helyezett, és annak helyébe lépett, ez utóbbi irányelvre való hivatkozással kell helyettesíteni. Az a tény továbbá, hogy a francia ítélkezési gyakorlat értelmében a közigazgatási hatóságoknak a nemzeti jogszabályokat a közösségi irányelvekkel összhangban kell értelmezniük, ( 14 ) és a többi tagállam által a 2001/18 irányelv alapján kiadott engedélyeket Franciaország ténylegesen elismeri, az erre vonatkozó kifejezett nemzeti rendelkezés hiányában nem oszlatja el a szóban forgó engedélyek elismerésével kapcsolatos jogbizonytalanságot.

44.

A 2001/18 irányelv 23. cikkét illetően úgy vélem, hogy a Francia Köztársaság nem ültette át megfelelően a 23. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdését. ( 15 ) A 2001/18 irányelv 23. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése értelmében a tagállamok kizárólag szabályosan bejelentett, a 2001/18 irányelv alapján írásbeli hozzájárulással rendelkező termékként vagy termékekben megjelenő GMO-k tekintetében fogadhatnak el védő intézkedéseket, amennyiben a tagállam a hozzájárulás megadása óta ismertté vált, új vagy további információk, illetve új vagy további tudományos ismeretek alapján okkal véli úgy, hogy a termékként vagy termékekben megjelenő GMO-k az emberi egészségre vagy a környezetre kockázatot jelentenek. A Bizottság érvelésével egyezően azonban úgy vélem, hogy a törvénykönyv L535-2. cikkének értelmezéséből egyértelmű, hogy a nemzeti közigazgatási hatóságok e rendelkezés alapján sokkal enyhébb feltételekkel is elfogadhatnak védő intézkedéseket, nevezetesen akkor, ha a GMO-k jelenléte által a közegészségre vagy a környezetre jelentett kockázatok értékelésének felülvizsgálata ezt igazolja. Következésképpen nem győzött meg a francia kormány állítása, amely szerint az ilyen új kockázatértékelést kizárólag új vagy további információ, illetve új vagy további tudományos ismeret alapján lehet elvégezni.

45.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a jelen ügyben tartott tárgyalás napjáig a Francia Köztársaság nem ültette át megfelelően a 2001/18 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését, 19. cikkét és a 23. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdését, így nem hajtotta végre maradéktalanul a Bíróság C-419/03. sz. ügyben hozott ítéletében foglaltakat.

46.

A Bizottság az EK-Szerződés 228. cikkének végrehajtásáról szóló bizottsági közleményben (SEC (2005) 1658, a továbbiakban: 2005-ös közlemény) lefektetett számítási módszer alapján keresetében azt javasolja, hogy a Bíróság kötelezze a Francia Köztársaságot, hogy fizessen meg napi 366744 euró kényszerítő bírságot a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet teljesítésének elmulasztása miatt a késedelem minden napjára, a jelen ügyben hozott ítélet meghozatalának napjával kezdődően a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet maradéktalan végrehajtásának napjáig. A kényszerítő bírság összege úgy került kiszámításra, hogy a 600 eurós alapösszeget megszorozták a jogsértés súlyosságát kifejező 10-es együtthatóval (1–20-ig terjedő skálán), 2,8-as együtthatóval (1–3-ig terjedő skálán), amely a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet kihirdetésétől 2006. december 12-ig, azaz a Bizottságnak a kényszerítő bírság kiszabására vonatkozó javaslatáról szóló határozata elfogadásáig eltelt 28 hónapos időszaknak felel meg, és 21,83-as együtthatóval, amely a Francia Köztársaság bruttó hazai összterméke és az Európai Unió Tanácsában a szavazatainak súlyozása alapján került kiszámításra, és amely a tagállam fizetési képességét fejezi ki.

47.

A Bizottság úgy véli, hogy a 2001/18 irányelv a GMO-k kibocsátása és forgalomba hozatala területén a közösségi jogrendszer lényeges eleme. A 2001/18 irányelv a biotechnológia Közösségen belüli biztonságos és szabályozott fejlődését, az irányelv szerint engedélyezett GMO-k szabad mozgását, valamint az emberi egészség és a környezet védelmét kívánja biztosítani. A fenti célkitűzéseket sérti, hogy a Francia Köztársaság elmulasztotta az említett irányelv egyes részeinek átültetését. A Bizottság szerint ez a mulasztás magán- és közérdeket érint, és nemzeti határokat lép át. A Bizottság ezért úgy ítéli meg, hogy a 2001/18 irányelv egyes részei átültetésének elmulasztása mélyreható jogbizonytalansághoz vezet a GMO-k területén, és veszélyezteti a GMO-k előállítóinak érdekeit és a GMO-kkal kapcsolatos biotechnológiai kutatásokat. Ez a jogbizonytalanság gátolhatja a Közösség nemzetközi kapcsolatait is.

48.

A francia kormány szerint a fenti 21. pontban hivatkozott intézkedések a 2001/18 irányelvet teljes mértékben átültetik a nemzeti jogba, és így a kényszerítő bírság kiszabására nincs szükség.

49.

Amennyiben a Bíróság megállapítja, hogy a Francia Köztársaság nem tett eleget a C-419/03. sz. ügyben hozott ítéletében foglaltaknak, a Bíróság az EK 228. cikk (2) bekezdésének harmadik albekezdése alapján, és a C-304/02. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélete fényében a tagállamot átalányösszeg és/vagy kényszerítő bírság fizetésére kötelezheti Minden egyes ügyben a Bíróság feladata annak értékelése, hogy az adott ügy körülményeire figyelemmel milyen pénzügyi szankciót kell kiszabni. ( 16 ) A pénzügyi szankciók vonatkozásában a Bizottság javaslatai a Bíróságot nem kötik, azok csak hasznos hivatkozási alapként szolgálnak. Ugyanígy, a 2005-ös közleményben foglaltak sem kötik a Bíróságot, de hozzájárulnak az átláthatóság, az előreláthatóság és a jogbiztonság biztosításához ezen intézmény tevékenységével kapcsolatban. ( 17 )

50.

A kényszerítő bírságot úgy kell meghatározni, hogy az egyrészt megfeleljen a körülményeknek, másrészt arányos legyen a megállapított kötelezettségszegéssel, valamint az érintett tagállam fizetőképességével. Ezek alapján a közösségi jog egységes és tényleges alkalmazása céljából előírt kényszerítő bírság kényszerítő jellegének biztosítása érdekében figyelembe veendő alapszempontok főszabály szerint a következők: a jogsértés időtartama, a jogsértés súlyossága és a szóban forgó tagállam fizetőképessége. E szempontok alkalmazásához figyelembe kell venni különösen az ítéletben foglaltak teljesítése elmaradásának a magán- és közérdekeket érintő következményeit, továbbá azt, hogy a szóban forgó tagállamot milyen sürgősen kell a kötelezettségei teljesítésére szorítani. ( 18 )

51.

A jelen eljárásban a jogsértés súlyosságát illetően a Bizottság keresetében eredetileg a 10-es együttható (1–20-ig terjedő skálán) alkalmazását javasolta, mivel álláspontja szerint a Francia Köztársaság a 2001/18 irányelv számos rendelkezésének maradéktalan átültetését mulasztotta el. ( 19 ) Meg kell jegyezni azonban, hogy a jelen eljárásban tartott tárgyaláson a Bizottság keresetét csak a 2001/18 irányelv három rendelkezése tekintetében tartotta fenn. A Bizottságnak a jogsértés súlyosságára vonatkozó eredeti javaslata ezért, álláspontom szerint, korlátozott jelentőséggel és használhatósággal bír.

52.

Úgy vélem, a valamely irányelv átültetésének elmulasztásában megnyilvánuló jogsértés súlyosságának értékelése során a szóban forgó irányelvnek a közösségi jogrendszerben betöltött általános jelentőségen túl a Bíróságnak különösen figyelembe kell vennie a tagállam által átültetni elmulasztott irányelv konkrét rendelkezései tartalmát és relatív jelentőségét is.

53.

A 2001/18 irányelv negyedik preambulumbekezdése értelmében az élő szervezetek, amelyeket akár kísérleti céllal, akár mint kereskedelmi terméket a környezetbe bocsátanak, szaporodhatnak a környezetben és átléphetik a nemzeti határokat. Az ilyen jellegű kibocsátások továbbá visszafordíthatatlan hatással lehetnek a környezetre. A 2001/18 irányelv ezért egy átfogó és átlátható jogalkotási keret létrehozásával a tagállamok GMO-k környezetbe történő szándékos kibocsátására vonatkozó jogszabályainak közelítését, továbbá a GMO-kat hasznosító ipari termékek biztonságos fejlesztésének biztosítását célozza. ( 20 ) A 2001/18 irányelv ezenkívül az emberi egészség és a környezet védelmére törekszik, valamint arra, hogy tiszteletben tartsa a Biológiai Sokféleség Egyezményhez kapcsolódó biológiai biztonságról szóló Cartagenai Jegyzőkönyv követelményeit. ( 21 )

54.

Válaszában a Bizottság arra hivatkozik, hogy a 2001/18 irányelvnek a termékként vagy termékekben megjelenő GMO-k forgalomba hozatalára az irányelv szerint kiadott hozzájárulás közösségi vetületére vonatkozó 19. cikke és a védzáradékot megállapító 23. cikke az irányelv pillérjeinek tekinthetők. Álláspontom szerint ezt az állítást erősítik meg – többek között – a 2001/18 irányelv 19. és 23. cikkének rendelkezései, valamint az irányelv (56) preambulumbekezdése is. A 2001/18 irányelv 19. cikke az irányelv alapján engedélyezett termékként vagy termékekben megjelenő GMO-k Közösségen belüli kölcsönös elismerését írja elő, míg a „védzáradék” címet viselő 23. cikke nagyon pontosan harmonizálja és szabályozza azokat a feltételeket, amelyek alapján a tagállamok ideiglenesen korlátozhatják, vagy megtilthatják a termékként vagy termékekben megjelenő GMO-k felhasználását és/vagy árusítását. A Francia Köztársaság mulasztása a 2001/18 irányelv 19. cikkének és a 23. cikk (1) bekezdése első francia bekezdésének megfelelő átültetésében, véleményem szerint, lényeges jogbizonytalanságot eredményez az említett tagállamban az irányelv alapján engedélyezett GMO-k forgalomba hozatalára és korlátozására vonatkozó szabályozás alapvető szempontjait illetően, ezáltal veszélyeztetve szabad mozgásukat. A 2001/18 irányelv e meghatározó rendelkezései átültetésének Francia Köztársaság általi elmulasztása következtében kialakult jogbizonytalanság – álláspontom szerint – különösen a GMO-kat körülvevő vitathatatlan tudományos bizonytalanság miatt hátrányos. Úgy vélem, a 2001/18 irányelv teljes körű átültetésének Francia Köztársaság általi elmulasztása következtében kialakult jogbizonytalanságot nem orvosolja, illetve oszlatja el az a tény, hogy – a Francia Köztársaság állítása szerint – e tagállam, többek között, a vezető közösségi GMO-előállítók között foglal helyet, illetve elismeri a 2001/18 irányelv alapján a többi tagállam által kiadott engedélyeket.

55.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy az 1-től 20-ig terjedő skálán a 6-os együttható fejezi ki a Francia Köztársaság azon mulasztásának súlyosságát, hogy nem ültette át a nemzeti jogba a 2001/18 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését, 19. cikkét és a 23. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdését.

56.

A jogsértés időtartamát kifejező együttható tekintetében a Bizottság által az 1-től 3-ig terjedő skálán javasolt, a késedelem 28 hónapján alapuló 2,8-as mértéket – véleményem szerint – a Bíróság ne vegye figyelembe. A Bírósághoz benyújtott iratanyagból egyértelmű, hogy a Bizottság által javasolt együtthatót a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet kihirdetésének napja és 2006. december 12., azaz a Bizottságnak a kényszerítő bírság kiszabására vonatkozó javaslatáról szóló döntéshozatal napja között eltelt időszak alapulvételével számították ki. Emlékeztetni kell azonban arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a jogsértés időtartamát az EK 226. cikk szerint a jogsértést megállapító eredeti ítélet kihirdetésének napja és az ezt követő EK 228. cikk szerinti eljárásban a tények Bíróság általi mérlegelésének időpontja alapján kell megállapítani. ( 22 )

57.

Egyértelmű továbbá, hogy a Bizottság a 2,8-as együtthatóra vonatkozó javaslatát a 2005-ös közlemény 17. pontjára alapozta, amely értelmében: „[a] jogsértés időtartama megnöveli az átalányösszeg szorzási együtthatóját, melynek legkisebb értéke 1, a legnagyobb pedig 3 lehet, és amelynek értéke 0,10/hónap a 226. cikk értelmében hozott ítélet kihirdetésétől számítva”. Úgy vélem, hogy a 2005-ös közlemény szóban forgó rendelkezése inkoherens, és így nem használható, mivel az időtartam együttható tekintetében 3-as felső határt állapít meg annak ellenére, hogy valamely jogsértés 30 hónapnál hosszabb ideig is folytatódhat. Megjegyzem azt is, hogy a C-177/04. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítéletében a Bíróság kimondta, hogy nem köti a Bizottság által javasolt, 1-től 3-ig terjedő skála. ( 23 )

58.

A jelen esetben csaknem négy év eltelt a C-419/03. sz. ügyben az ítélet 2004. július 15-i kihirdetése és a jelen ügyben 2008. március 12-én tartott tárgyalás között. ( 24 ) Következésképpen úgy ítélem meg, hogy a Bíróság korábbi gyakorlatának fényében a jogsértés időtartamát illetően a jelen eljárásban a 3-as együttható alkalmazása megfelelőbb. E vonatkozásban megjegyzem, hogy a C-177/04. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben ( 25 ) az időtartamot kifejező 3-as együtthatót alkalmaztak egy közösségi jogszabály nem megfelelő átültetése miatti, csaknem négyéves azonos jellegű késedelem esetében. Továbbá a C-278/01. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben a Bíróság elismerte, hogy a jogsértés időtartamát kifejező együttható megállapítása során az EK 226. cikk szerinti ítéletben foglaltak rövid időn belüli végrehajtásában nehézségeket okozó technikai megfontolásokat figyelembe lehet venni. ( 26 ) Álláspontom szerint a Francia Köztársaságban a 2001/18 irányelv átültetése során felmerült belső problémák nem technikai, hanem inkább politikai természetűek voltak, így az időtartamot kifejező együttható megállapítása során ezeket nem kell figyelembe venni.

59.

A Bizottság azon javaslata, miszerint az alapösszeget meg kell szorozni az érintett tagállam bruttó hazai termékén és a Tanácsban rendelkezésére álló szavazatok számán alapuló együtthatóval, főszabályként megfelelő mód arra, hogy tükrözze e tagállam fizetőképességét úgy, hogy emellett fenntartja az egyes tagállamok közötti ésszerű különbséget. ( 27 ) Úgy vélem, a jelen eljárásban megfelelő, ha az időtartamot, a jogsértés súlyosságát és a tagállam fizetőképességét tükröző együtthatókat a Bizottság által javasolt 600 eurós alapösszeggel szorozzuk meg. ( 28 )

60.

A fentiekre tekintettel, ha a 600 eurós átalányösszeget megszorozzuk a jogsértés súlya vonatkozásában megállapított 6-os együtthatóval, az annak időtartama vonatkozásában megállapított 3-as együtthatóval és a Francia Köztársaság fizetőképessége vonatkozásában megállapított 21,83-as együtthatóval, az a jelen esetben a késedelem minden napjára 235764 eurót jelent. A jelen ügyben, amely jogszabály-módosítási rendelkezés elfogadására vonatkozó bírósági ítélet végrehajtására vonatkozik, a kényszerítő bírságot, álláspontom szerint, napi tételek alapján kell meghatározni. ( 29 )

61.

A Bizottság javasolja, hogy a Bíróság a jelen eljárásban a Francia Köztársaságot kötelezze átalányösszeg fizetésére. Abban az esetben, ha a tagállam nem teljesíti a Bíróság EK 226. cikk alapján hozott ítéletében foglaltakat, a Bizottság rendszeresen azt javasolja, hogy a Bíróság az EK 228. cikk szerinti eljárásban a tagállamot kötelezze átalányösszeg fizetésére. ( 30 ) A Bizottság átalányösszeg fizetésére tesz javaslatot annak ellenére is, ha a tagállam az EK 226. cikk szerint hozott korábbi ítéletben foglaltaknak a Bíróság előtt folyamatban lévő, EK 228. cikk szerinti eljárás során eleget tesz.

62.

A Bizottság úgy véli, hogy a Bíróság C-304/02. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélete szerint a pénzügyi szankciók célja nemcsak az, hogy az érintett tagállamot az EK 226. cikk alapján hozott ítélet teljesítésére ösztönözze, hanem megelőző és visszatartó célja is van. Az átalányösszeg célja az EK 226. cikk alapján hozott ítélet végrehajtását elmulasztó tagállam múltbeli magatartásának szankcionálása annak érdekében, hogy a tagállamokat a jövőre nézve visszatartsa a hasonló cselekedetektől. Az átalányösszeg így attól függetlenül fizetendő, hogy a tagállam végrehajtja-e az EK 226. cikk alapján hozott ítéletben foglaltakat az EK 228. cikk szerinti eljárás során vagy közvetlenül az ítélet meghozatalát követően.

63.

A Bizottság úgy véli, hogy a korábbi gyakorlata – amely szerint az EK 228. cikk szerinti eljárásban csak kényszerítő bírság kiszabását javasolta – azt eredményezte, hogy az EK 226. cikk alapján hozott ítélet kései, csak az EK 228. cikk szerinti eljárásban hozott ítélet kihirdetését megelőző teljesítése nem vont maga után szankciót, így nem rendelkezett hatékony visszatartó erővel sem. A Bizottságnak az a véleménye, hogy az Európai Közösségek Bírósága ítéletei végrehajtásának huzamosabb ideig történő elmulasztása komoly veszélyt jelent a jogszerűség elvére és a jogbiztonságra egy olyan közösségben, amely a jogra épül. A Bizottság szerint az EK 226. cikk alapján hozott ítéletek súlyát jelentősen aláássa az egyes tagállamok által meglehetősen rendszeresen követett halogató magatartás. A Bizottság, a Bíróság által feltett kérdésre válaszul, a Francia Köztársaság vonatkozásában közölte, hogy 1996 decembere és 2005 októbere között 50 felszólító levelet (az összesen 296 felszólító levél 16,89%-a) és 25 indokolással ellátott véleményt (az összesen 125 indokolással ellátott vélemény 20%-a) intézett a Francia Köztársasághoz az EK 228. cikke alapján. Ugyanezen időszakban a Bizottság hat alkalommal nyújtott be keresetet a Bírósághoz az EK 228. cikk alapján a Francia Köztársaság ellen (az összesen 21 kereset 28,75%-a). A Bizottság ezért úgy véli, hogy az ilyen halogató magatartástól való visszatartás és a tagállam ismételt mulasztásának megakadályozása érdekében átalányösszeg kiszabására van szükség.

64.

A Bizottság a 2005-ös közlemény alapján úgy véli, hogy a jelen eljárásban az átalányösszeget úgy kell kiszámítani, hogy a 200 eurós alapösszeget meg kell szorozni a jogsértés súlyosságát tükröző 10-es együtthatóval és a fizetőképességet tükröző 21,83-as együtthatóval, amely a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet teljesítése késedelmének minden napja után 43660 eurós összeget eredményez, az ítélet kihirdetésétől kezdve a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet maradéktalan végrehajtásának vagy a jelen ügyben hozott ítélet kihirdetésének napjáig. A Bizottság előadja azt is, hogy a Francia Köztársaság a jelen ügyben nem működött együtt a pert megelőző eljárás során, és megjegyzi, hogy az említett tagállam a 2001/18 irányelvre vonatkozó saját átültetési tervét sem tartotta tiszteletben, amelyet a jelen ügyben kibocsátott indokolással ellátott véleményt követően maga állított fel. A Bizottság rámutat a Francia Köztársaság időben hosszan elnyúló mulasztására a 2001/18 irányelv átültetése tekintetében, amelyet 2002. október 17-ig kellett volna megtennie. A Francia Köztársaság az említett dátum után négy évvel sem fogadott el intézkedéseket – a 2005-51. sz. rendelet kivételével, amely azonban csak csekély jelentőséggel bír – a C-419/03. sz. ítéletben foglaltak végrehajtása érdekében. A Bizottság szerint a Francia Köztársaság mulasztása jelentős jogbizonytalanságot eredményezett ezen az érzékeny területen. Hangsúlyozza a 2001/18 irányelv fontosságát is, amelynek célja az emberi egészség és a környezet védelme, a biotechnológia-fejlődés és a GMO-k szabad mozgásának elősegítése. A Bizottság megjegyzi azt is, hogy a Francia Köztársaság korábban már több alkalommal elmulasztotta a GMO-kra vonatkozó közösségi jogszabályok maradéktalan átültetését. E vonatkozásban a Bizottság előadja, hogy a Bíróság a C-296/01. sz. ügyben ( 31 ) és a C-429/01. sz. ügyben ( 32 ) hozott ítéleteiben megállapította, hogy a Francia Köztársaság nem ültette át a 90/220 irányelv és a 90/219/EGK tanácsi irányelv ( 33 ) egyes rendelkezéseit. Ezenkívül a Bizottság a Francia Köztársaság ellen keresetet nyújtott be az EK 228. cikk alapján a C-429/01. sz. ügyben hozott ítélet végrehajtásának elmulasztása miatt. A szóban forgó, a C-79/06. számon lajstromozott keresetétől a Bizottság elállt, amikor a Francia Köztársaság teljesítette a C-429/01. sz. ügyben hozott ítéletben foglaltakat. ( 34 )

65.

Válaszában a Bizottság úgy vélte, hogy a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet 2007. március 21-i részleges végrehajtásának ( 35 ) figyelembevétele miatt a Bíróság a Bizottság által javasolt átalányösszeget ettől az időponttól kezdve a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet maradéktalan végrehajtásáig ( 36 ) vagy a jelen eljárásban hozott ítélet kihirdetéséig ( 37 ) terjedő időszak tekintetében mérsékelje.

66.

A Francia Kormány úgy véli, hogy mivel a Bíróság C-419/03. sz. ügyben hozott ítéletét végrehajtotta, a Bizottságnak az átalányösszeg kiszabására vonatkozó kérelme a jelen eljárásban okafogyottá vált. A Bizottság a 2005-ös közleményben jelezte ugyan, hogy az EK 228. cikk alapján indított eljárásokban először is, minden esetben kéri az átalányösszeg kiszabását, másodszor, ezen keresetektől akkor sem áll el, ha a tagállam az ítélet kihirdetését megelőzően felhagy a jogsértéssel, a Francia Köztársaság szerint azonban ez a megközelítés ellentétes az EK 228. cikkel és a Bíróságnak az e cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatával. A Francia Köztársaság úgy véli, hogy a Bíróság C-304/02. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélete szerint az EK 228. cikk második bekezdésében lefektetett eljárás célja, hogy a mulasztó tagállamot minél előbb az EK 226. cikk alapján hozott ítélet végrehajtására indítsa, és ezáltal biztosítsa a közösségi jog hatékony alkalmazását. Az EK 228. cikkben meghatározott szankcióknak nem célja a hasonló jogsértések megakadályozása.

67.

A Francia Köztársaság szerint mindenesetre az átalányösszeg kiszabásának feltételei a jelen esetben nem állnak fenn. A Francia Köztársaság azt állítja, hogy a C-304/02. sz., Bizottság kontra Franciaország ügy – a mai napig az egyetlen olyan ügy, amelyben a Bíróság átalányösszeg kiszabását rendelte el – körülményei nem hasonlíthatók össze a jelen ügy körülményeivel, mivel a C-304/02. sz. ügyben a jogsértés 11 éven keresztül fennállt, és a Közösség halállományát veszélyeztette. E tekintetben a Francia Kormány hangsúlyozza, hogy a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet és a jelen eljárásban a kereset benyújtása között kevesebb mint három év telt el, amely késedelem hasonló vagy enyhébb a C-387/97. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben, a C-278/01. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben, a C-177/04. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben és a C-119/04. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben fennállt késedelemnél, amely ügyekben a Bíróság nem szabott ki átalányösszeget. A jogsértés súlyosságát illetően a Francia Köztársaság megjegyzi, hogy a C-419/03. sz. ügyben hozott ítéletben nem a teljes 2001/18 irányelv, hanem mindössze a 90/220 irányelven túlmutató rendelkezések átültetésének elmulasztását állapították meg. Ezenkívül a Francia Köztársaság a szóban forgó jogsértést 2007 márciusában, azaz a jelen ügyben a kereset benyújtását követő egy hónap múlva abbahagyta.

68.

A Francia Köztársaság másodlagosan arra hivatkozik, hogy a Bizottság által javasolt átalányösszeg túlzott mértékű. A jogsértés súlyosságát kifejező, Bizottság által javasolt 10-es együttható túlzott, mivel a jelen ügyben a jogsértés igen csekély következményekkel járt. E tekintetben a francia kormány azt állítja, hogy Európában a legtöbb engedély iránti kérelem a géntechnológiával módosított élelmiszerekre vonatkozik. A 2001/18 irányelv az emberi fogyasztásra szánt géntechnológiával módosított élelmiszerekre azonban nem terjed ki, és az állati fogyasztásra szánt géntechnológiával módosított élelmiszerekre is csak 2004. április 18-ig vonatkozott. Ezenkívül a Francia Kormány előadja, hogy ugyan elmulasztotta a 2001/18 irányelv bizonyos rendelkezéseinek átültetését, viszont a francia hatóságok az irányelvnek ténylegesen megfelelő engedélyezési eljárást vezettek be 2005-ben a géntechnológiával módosított növényekről szóló két útmutató elfogadásával, amelyek meghatározzák a mezőgazdasági minisztérium által követendő vizsgálati eljárást, az engedély iránti kérelem követelményeit és a nyilvánossággal folytatott konzultációt. A Francia Köztársaság szerint a Bizottság nem hivatkozhat a C-79/06. sz. ügy körülményeire sem. A Bizottság az említett ügyben elállt a keresettől, mivel a Francia Köztársaság végrehajtotta a Bíróság C-429/01. sz. ügyben hozott ítéletét.

69.

A felek által a jelen ügyben a 228. cikk szerint kiszabható átalányösszeggel kapcsolatosan felhozott érvek nem kérdőjelezik meg annak a lehetőségét, hogy a Bíróság az EK 228. cikk szerinti eljárásban kényszerítő bírságot és átalányösszeget egyaránt kiszabjon, amely lehetőséget a Bíróság a C-304/02. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben kifejezetten elismert és ténylegesen gyakorolt. ( 38 )

70.

A C-304/02. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben a Bíróság megállapította, hogy az EK 228. cikk szerinti eljárásban meghatározott szankciók közös célja a kötelezettségszegő tagállamnak a kötelezettségszegést megállapító ítéletben foglaltak teljesítésére való ösztönzése, és ezáltal a közösségi jog tényleges alkalmazásának biztosítása. Továbbá a Bíróság feladata a meggyőzés és visszatartás szerinte szükséges mértéke alapján meghatározni az EK 226. cikk alapján indított eljárásban hozott ítéletben foglaltak lehető leghamarabb történő teljesítésének biztosításához és a közösségi jog hasonló megsértése megismétlődésének megelőzéséhez szükséges megfelelő pénzügyi szankciókat. ( 39 )

71.

Az EK 228. cikk szerinti szankciók ezért álláspontom szerint nemcsak az EK 226. cikk alapján hozott ítéletek kikényszerítésének eszközei, hanem általános megelőző intézkedések is egyben. ( 40 )

72.

A Bíróság a C-304/02. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben az EK 228. cikk szerinti szankciók közös célja mellett megállapította azt is, hogy a kényszerítő bírságnak és az átalányösszegnek megvan a saját szerepe. ( 41 ) A Bíróság úgy vélte, hogy a kényszerítő bírság kiszabása különösen arra tűnik alkalmasnak, hogy ösztönözze a tagállamot, hogy a lehető legrövidebb időn belül szüntesse meg az olyan kötelezettségszegést, amely ilyen intézkedés hiányában folytatódna. Ezzel szemben az átalányösszeg kiszabása inkább az érintett tagállam kötelezettségei végrehajtása elmulasztásának a magán- és közérdeket érintő következményeinek értékelésén alapul, különösen, ha a kötelezettségszegés az azt először megállapító ítélet óta tartó hosszú időszakon keresztül tartósan fennállt. ( 42 )

73.

Továbbá, az EK 228. cikkben meghatározott szankciók közös célja ellenére a Bíróság mindössze egy ügyben, a C-304/02. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben szabott ki átalányösszeget az EK 228. cikk szerinti, a Bizottság kontra Görögország ügyben hozott első ítélet 2000. július 4-i kihirdetése óta. ( 43 ) Véleményem szerint a Bíróság csaknem nyolcéves ítélkezési gyakorlatából egyértelmű, hogy a közösségi jog végrehajtásának biztosítása érdekében a kifejezetten az EK 228. cikk szerinti jogsértéssel kapcsolatos ügyekben nincs feltétlenül szükség mind kényszerítő bírság, mind átalányösszeg kiszabására.

74.

Következésképpen úgy ítélem meg, hogy a Bizottság jelen eljárásban beadott kérelmeiben és 2005-ös közleményében szorgalmazott, minden esetben érvényesítendő megközelítése az átalányösszeg kiszabására a konkrét ügyek körülményeinek fényében aránytalan lehet, ezért el kell utasítani. A Bíróságnak ezért az állandó ítélkezési gyakorlatát kell követnie, és az EK 228. cikk szerinti szankciókat a közösségi jog megsértése elleni hatékony fellépés érdekében szükség szerint, megfontoltan, a helyzethez igazítva kell kiszabni.

75.

E tekintetben és az ítélkezési gyakorlat fényében úgy vélem, hogy valamely konkrét esetben a kényszerítő bírság kiszabásával a Bíróság a tagállamot a folyamatos, így a jövőre is kiterjedő, egy adott EK 226. cikk szerinti ítélet végrehajtásának elmulasztásától szándékozik visszatartani az EK 228. cikk szerinti eljárás során hozott ítélet kihirdetésének napjától kezdődően. ( 44 )

76.

Az átalányösszeg kiszabásakor a Bíróság, véleményem szerint, a tagállamot egy konkrét EK 226. cikk szerinti ítélet végrehajtásának elmulasztásában megnyilvánuló múltbeli magatartása miatt szankcionálja, ha ezt a magatartást olyan további súlyosbító körülmények jellemzik, amelyek az adott ítélet tagállam általi azonnali és maradéktalan végrehajtásának elmulasztását súlyosbítják. Álláspontom szerint ezért az átalányösszeg kiszabása csak azokban az esetekben indokolt, amikor ezen további súlyosbító körülmények meggyőző módon bizonyításra kerültek. Az ilyen további súlyosbító körülményeket ugyan nem lehet kimerítő módon előre felsorolni, álláspontom szerint ide tartozik, ha a tagállam nem működik együtt jóhiszeműen a Bizottsággal a jogsértés időben történő abbahagyása érdekében. Továbbá, az átalányösszeg kiszabása akkor lehet indokolt, ha a tagállam jogsértése elfogadhatatlan mértékben érint köz- és magánérdekeket. ( 45 ) Ezenkívül, a Bíróság könnyebben állapítja meg az ilyen további súlyosbító körülmények létezését, és ennek megfelelően szab ki átalányösszeget, ha a jogsértés kényszerítő közösségi jogi érdekeket sért vagy alapvető közösségi jogi elveket veszélyeztet.

77.

Úgy vélem, hogy az átalányösszeg kiszabásának helyességére vonatkozó elemzést a Bíróságnak elvileg az adott ügy konkrét körülményeire kell korlátoznia. Álláspontom szerint a Bíróságnak az átalányösszeg kiszabásának mérlegelése során a tagállam más jogsértéseit kizárólag akkor kell figyelembe vennie, ha a Bizottság meggyőző bizonyítékokon keresztül bizonyítja, hogy a szóban forgó tagállam az EK 226. cikk szerinti ítéletek végrehajtásával kapcsolatosan strukturális vagy rendszeres mulasztást követett el. E tekintetben önmagában nem elegendő, ha a Bizottság csupán statisztikai adatokat nyújt be az EK 226. cikk szerinti ítéletek tagállam általi végrehajtásának elmulasztását illetően.

78.

Tekintve, hogy álláspontom szerint az átalányösszeg célja a tagállam szankcionálása az EK 226. cikk szerinti ítélet végrehajtásának további súlyosbító körülmények közötti elmulasztása esetére, úgy vélem, hogy a szankció összegét úgy kell meghatározni, hogy az tükrözze e konkrét körülményeket. Ezért az átalányösszeg kiszámításának a jelen ügyben a Bizottság által javasolt módja és a 2005-ös közlemény ( 46 ) – amely, többek között, a kényszerítő bírsággal egyenlő mértékű együtthatót határoz meg a jogsértés súlyosságát és a jogsértés időtartamát illetően – nem tükrözi e konkrét körülményeket.

79.

A jelen eljárásban az átalányösszeg kiszabásának helyességét illetően előzetesen megjegyzem, hogy a fenti 36–45. pontban kifejtett érvelésem fényében úgy vélem, hogy a Francia Köztársaság a jelen ügyben tartott tárgyalásig nem hajtotta végre maradéktalanul a Bíróság C-419/03. sz. ügyben hozott ítéletében foglaltakat. Álláspontom szerint ezért nincs jelentősége a felek jelen eljárásban előadott arra vonatkozó érveinek, hogy a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet Francia Köztársaság általi végrehajtása a jelen eljárás alatt az átalányösszeg kiszabását okafogyottá teszi.

80.

Mindenesetre, mivel az átalányösszeg a tagállam olyan magatartását szankcionáló egyszeri büntetés, ( 47 ) amely álláspontom szerint időben jóval megelőzi az EK 228. cikk szerinti eljárás kezdeményezését, irreleváns az a tény, hogy a tagállam az EK 228. cikk szerinti eljárásban a tények vizsgálatát megelőzően végrehajtja az EK 226. cikk szerinti ítéletet. A Bíróság ilyen körülmények között akkor szabhat ki átalányösszeget, ha a Bizottság bizonyítja, hogy a tagállam az EK 226. cikk szerinti ítéletet nem hajtotta végre az EK 228. cikk szerinti eljárásban az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidőn belül, feltéve ha – a fenti 76–78. pontban foglaltak szerint – a szankciót igazoló további súlyosbító körülmények is bizonyításra kerültek.

81.

Úgy vélem, a jelen ügyben a Bizottság nem bizonyította az átalányösszeg kiszabását igazoló további súlyosbító körülmények létezését.

82.

A Bizottság azon állítását illetően, hogy a Francia Köztársaság nem működött együtt, illetve a pert megelőző eljárás során „halogató magatartást” tanúsított, úgy vélem, a Bizottság nem terjesztett elő ilyen magatartásra vonatkozó egyértelmű bizonyítékokat. Nyilvánvaló, hogy a Francia Köztársaság ésszerű időn belül nem hajtotta végre a Bíróság C-419/03. sz. ügyben hozott ítéletét, amely tényt helyteleníteni kell. ( 48 ) A felek fenti 15–17. pontban összegzett levelezésének fényében úgy vélem, hogy a pert megelőző eljárás során a Bizottság tájékoztatás iránti kéréseire a Francia Köztársaság megfelelő módon válaszolt, és bemutatta, hogy jóllehet lassú és végső soron elégtelen, de mégis konkrét lépéseket tesz a Bíróság C-419/03. sz. ügyben hozott ítéletének végrehajtása érdekében.

83.

Azon kérdést illetően, hogy a Francia Köztársaságnak a 2001/18 irányelv maradéktalan átültetésére vonatkozó mulasztása érintett-e köz- és magánérdekeket olyan mértékben, amely átalányösszeg kiszabását igazolja, a Bizottság véleményem szerint bizonyította, hogy e mulasztás egy már korábban is jelentős tudományos bizonytalansággal sújtott területen hozott létre jogbizonytalanságot. ( 49 ) Úgy vélem azonban, a Bizottság – a Clermont-Ferrand-i közigazgatási bíróság előtti eljárásra ( 50 ) vonatkozó állítása kivételével – nem nyújtott be megfelelő bizonyítékot arra nézve, hogy a Francia Köztársaság mulasztása a 2001/18 irányelv maradéktalan átültetése és a C-419/03. sz. ügyben hozott ítélet végrehajtása tekintetében az átalányösszeg kiszabását igazoló elfogadhatatlan mértékben érintett köz- és magánérdekeket. A Francia Köztársaság a jelen eljárásban arra hivatkozott, és amely állítást a Bizottság nem cáfolt, hogy a 2001/18 irányelv maradéktalan átültetésének elmulasztása nem akadályozta a GMO-kra vonatkozó biotechnológiai kutatásokat. Ezenkívül a Francia Köztársaság azzal érvelt, hogy az említett irányelv B. része alapján 2003-ban, 2004-ben és 2005-ben Spanyolország kivételével a többi tagállamnál több kísérleti kibocsátás engedélyezése iránti kérelmet vett nyilvántartásba, és 2004 és 2006 között Európában Franciaország volt a kereskedelemi célú GMO-k második legnagyobb előállítója. Továbbá, a Francia Köztársaság – szintén a Bizottság által nem vitatott módon – azt állította, hogy a Bizottság állításával szemben e tagállamnak a 2001/18 irányelv átültetésére vonatkozó mulasztása nem akadályozta a Közösség nemzetközi kapcsolatait a GMO-k területén, mivel a nemzetközi tárgyalások alkalmával soha nem merült fel az irányelv hiányos átültetése.

84.

Továbbá, a fenti 63. pontban felsorolt statisztikai adatokon és a 64. pontban hivatkozott GMO-kra vonatkozó jogszabályok maradéktalan átültetésének elmulasztása miatt a Bizottság által a Francia Köztársaság ellen indított eljárásokon kívüli más bizonyítékok hiányában úgy vélem, hogy a Bizottság a jelen ügyben nem bizonyította, hogy a Francia Köztársaság olyan mértékben megsértette az EK 228. cikkének első bekezdésén alapuló kötelezettségeit, amely átalányösszeg kiszabását indokolná, vagy ez a szankció megelőzési célzattal szükséges lenne.

85.

Következésképpen úgy vélem, hogy a Francia Köztársaságot nem kell átalányösszeg fizetésére kötelezni.

86.

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Francia Köztársaságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően a költségek viselésére kell kötelezni. Az eljárási szabályzat e cikkének 4. §-ával összhangban a Cseh Köztársaság viseli saját költségeit.

87.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság: