1

Fellebbezésében az Európai Közösségek Bizottsága az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T-304/04. és T-316/04. sz., Olaszország és Wam kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. szeptember 6-án hozott ítéletének (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette az Olaszország által a WAM SpA-nak nyújtott C 4/2003. (ex NN 102/2002.) számú állami támogatásról szóló, 2004. május 19-i 2006/177/EK bizottsági határozatot (HL 2006. L 63., 11. o.; a továbbiakban: vitatott határozat).

2

Az olasz exportra vonatkozó támogatási intézkedésekről szóló, 1981. július 29-i 394. sz. törvény (a GURI 1981. július 29-i 206. száma) 2. cikke képezi azt a jogalapot, amelynek értelmében az olasz hatóságok a harmadik országok piacára való belépést elősegítő programokban részt vevő egyes exporttársaságok részére támogatást nyújthatnak.

3

A Wam SpA (a továbbiakban: Wam) olyan olasz társaság, amelynek tevékenysége elsősorban az élelmiszeripar, a vegyipar, a gyógyszeripar és a környezetvédelmi ipar terén használt ipari keverőgépek tervezésére, gyártására és értékesítésére terjed ki.

4

1995. november 24-én az olasz hatóságok úgy döntöttek, hogy kedvezményes kamatozású kölcsön formájában 2281450000 ITL (hozzávetőleg 1,18 millió euró) összegű első támogatást nyújtanak a Wam részére a japán, dél-koreai és tajvani piacra való belépéssel kapcsolatos programok megvalósításának elősegítése céljából. A Koreában és Tajvanon kialakult gazdasági válság következtében a projekteket ezen országokban nem valósították meg. A Wam ténylegesen 1358505421 ITL (hozzávetőleg 700000 euró) összegű kölcsönhöz jutott a távol-keleti állandó szervezeti struktúrákkal, valamint az ottani értékesítés ösztönzésével kapcsolatos költségek csökkentése érdekében.

5

2000. november 9-én ugyanezen hatóságok úgy döntöttek, hogy másodszor is támogatást nyújtanak a Wam részére, mégpedig 3603574 ITL (hozzávetőleg 1,8 millió euró) összegű kedvezményes kamatozású kölcsön formájában. Az e kölcsönnel finanszírozott programot a Wamnak és a Wam Bulk Handling Machinery (Sanghai) Co. Ltd-nek – a Wam által 100%-ban ellenőrzött helyi társaságnak – Kínában kellett volna végrehajtania.

6

Az 1999-ben érkezett panaszt követően a Bizottság vizsgálatot indított a Wam részére nyújtott állítólagos állami támogatással kapcsolatban. A Bizottság 2003. január 21-én úgy határozott, hogy megindítja az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást; e határozat a Wam részére nyújtott állítólagos támogatásokra vonatkozott.

7

A Bizottság 2004. május 19-én elfogadta a vitatott határozatot. Azt a kérdést illetően, hogy az első és a második támogatás (a továbbiakban: vitatott támogatások) az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásokat” képeznek-e, a vitatott határozat indokolásának (75)–(79) preambulumbekezdése a következőket tartalmazza:

8

Egyrészt az Olasz Köztársaság, másrészt pedig a Wam keresetet indított az Elsőfokú Bíróság előtt a vitatott határozat megsemmisítése iránt. Az Elsőfokú Bíróság ezt követően a két ügyet egyesítette. Az Olasz Köztársaság a keresetében hét megsemmisítési jogalapot hozott fel, a Wam pedig tizet. Az előterjesztett kifogások egyike arra vonatkozott, hogy a Bizottság a vitatott határozatot nem megfelelően indokolta.

9

Az Elsőfokú Bíróság második tanácsa a megtámadott ítéletben megsemmisítette a vitatott határozatot. Az Elsőfokú Bíróság annak megállapításával jutott erre a következtetésre, hogy a Bizottság megsértette az indokolási kötelezettséget.

10

Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 59. pontjában emlékeztetett arra, hogy a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami „támogatásnak” minősítéshez az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti valamennyi feltételnek teljesülnie kell. E feltételek a következők. Először is állami vagy állami forrásból származó beavatkozásnak kell fennállnia. Másodszor e beavatkozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet. Harmadszor előnyhöz kell juttatnia a kedvezményezettet azáltal, hogy bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését előnyben részesíti. Negyedszer torzítania a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie.

11

Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 63. pontjában úgy ítélte meg, hogy nem volt magától értetődő, hogy a vitatott támogatások érintették a tagállamok közötti kereskedelmet, illetve torzították a versenyt, vagy ezzel fenyegettek, ennek lehetőségét tehát bizonyítani kell. Ezzel kapcsolatban a Bizottságnak a vitatott határozatban említést kellett volna tennie a vitatott támogatások előre látható hatásaira utaló releváns körülményekről. Mindazonáltal az Elsőfokú Bíróság hangsúlyozta, hogy a Bizottságnak nem kellett bizonyítania e támogatások tényleges hatásait.

12

Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 66. pontjában megállapította, hogy a vitatott határozat indokolásának (75) és (77) preambulumbekezdésében foglalt indokolás „az ítélkezési gyakorlatból következő elvek felidézésén és azon a tényen alapult, hogy a kereskedelemre vagy a versenyre gyakorolt hatásokat nem lehetett kizárni, [és] önmagában nem tekinthető úgy, hogy megfelel az EK 253. cikkből eredő követelményeknek”.

13

A vitatott határozat indokolásának (75) preambulumbekezdésében tett azon megállapítással kapcsolatban, mely szerint „[e] hozzájárulások javították a támogatás kedvezményezettjének pénzügyi helyzetét”, az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy e megállapítás nem közvetlenül a kereskedelem érintettségére vagy a verseny torzítására vonatkozó feltételekre utal, hanem általánosabban arra a feltételre, amely a bizonyos vállalkozásnak nyújtott előnyre vonatkozik, ez pedig az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatás fogalmának más elemét képezi. Ezt követően az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 67. pontjában megállapította: „a támogatás bizonyos vállalkozásnak történő odaítélése, amely minden állami támogatás velejárója, valamint e vállalkozás pénzügyi helyzetének ezzel együtt járó javulása nem elegendő annak bizonyításához, hogy az említett támogatás az EK 87. cikk (1) bekezdésében foglalt valamennyi feltételnek megfelel”.

14

A vitatott határozat indokolásának (76) és (78) preambulumbekezdésében foglalt indokokkal kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 68. pontjában megállapította, hogy ezek az indokok „olyan adatokat képeznek, amelyek annak bizonyítását teszik lehetővé, hogy a Wam tevékenységet fejt ki a világpiacon és a közösségi piacon, továbbá hogy a kereskedelemben többek között az exporttevékenysége útján vesz részt, valamint hogy e tevékenysége során versenyben áll más vállalkozásokkal”.

15

Ezzel szemben az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 69. pontjában megállapította, hogy „ezek az információk nem jelölik meg, hogy a vitatott támogatások odaítélése folytán, valamint e támogatások jellemzőire és az ügy körülményeire tekintettel a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége mennyiben állhatott fenn, sem pedig azt, hogy a verseny mennyiben torzulhatott, illetve mennyiben lehetett torzulással fenyegetett. Másfelől olyan körülményekről van szó, amelyek csupán egy részét képezik azoknak, amelyeket a vitatott támogatások lehetséges hatásainak elemzése szempontjából figyelembe kell venni”.

16

Az Elsőfokú Bíróság nem fogadta el a Bizottság azon érvét, amely szerint a verseny torzulása azon ténynek tulajdonítható, hogy a vitatott támogatásoknak köszönhetően a Wam helyzete megerősödött azon más tagállambeli vállalkozásokhoz képest, amelyek versenyhelyzetbe kerülhettek volna vele.

17

Az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a fenti érv nem bizonyulhat relevánsnak, mivel a vitatott határozat nem tartalmazott sem kifejezett említéseket ezzel kapcsolatban, sem pedig megfelelő magyarázatokat e megerősödés vonatkozásában. Az Elsőfokú Bíróság ugyanezen okból elutasította azt az érvet, amely szerint a vitatott támogatások lehetővé tették a Wam számára, hogy végrehajtsa a külföldi piacra történő belépésre irányuló programját, valamint közösségi szinten forrásokat szabadítson fel más célkitűzések megvalósítása érdekében.

18

Az Elsőfokú Bíróság elutasította a Bizottság azon állítását, amely szerint felesleges volt vizsgálni a közösségi piac és a távol-keleti piac közötti kölcsönös függőségi kapcsolatokat, mivel a Wam a Közösségen belüli kereskedelemben vesz részt. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 74. pontjában úgy ítélte meg, hogy „önmagában az a ténymegállapítás, hogy a Wam részt vesz a Közösségen belüli kereskedelemben, nem elegendő e kereskedelem érintettségének vagy a verseny torzításának alátámasztásához, következésképpen pedig szükségessé teszi a támogatások hatásainak alapos vizsgálatát, amelynek során tekintettel kell lenni többek között arra a körülményre, hogy e támogatások a távol-keleti piaccal kapcsolatban felmerülő kiadásokat fedezik, valamint adott esetben a távol-keleti piac és az európai piac közötti kölcsönös függésre”.

19

Ezenkívül az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 74. pontjában megjegyezte, hogy a vitatott határozat a közösségi vállalkozások működésének terét képező piacok kölcsönös függésére utalt, anélkül azonban – ellentmondva a C-142/87. sz., Belgium kontra Bizottság, ún. „Tubemeuse”-ügyben 1990. március 21-én hozott ítélet (EBHT 1990., I-959. o.) 36–38. pontjának –, hogy olyan pontos és meggyőző tényekre hivatkozott volna, amelyek alátámaszthatják az e határozat indokolásának (75) preambulumbekezdésében megfogalmazott és a fent hivatkozott Tubemeuse-ügyben kialakított elvből levezetett azon állítást, amely szerint a vitatott támogatások e kölcsönös függés folytán torzíthatják a versenyt a Közösségen belül.

20

Végül a vitatott határozat indokolásának (79) preambulumbekezdésével kapcsolatban, amely azt állapította meg, hogy „attól a ténytől függetlenül, hogy a [vitatott támogatások] az EU más tagállamaiba irányuló, vagy az EU-n kívülre irányuló exportot támogat[nak]-e, az[ok] képes[ek] a tagállamok közötti kereskedelmet befolyásolni, és ezért vonatkozik rá[juk] [az EK] 87. [cikk] (1) bekezdése”, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 75. pontjában úgy ítélte meg, hogy a vitatott határozat „nem tartalmaz formális értékelést a verseny torzításával kapcsolatban, ezáltal láthatóan elvonatkoztatva attól, hogy e feltétel teljesülése szükséges az említett cikk alkalmazásához”.

21

Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 75. pontjában megjegyezte, hogy egyrészt „semmi nem utal arra, hogy a más tagállamokba irányuló export támogatása a vitatott támogatások céljai között szerepelne, másrészt pedig, hogy az említett támogatások nem az Európai Unión kívülre irányuló export közvetlen és azonnali támogatását, hanem a valamely piacra való belépéssel kapcsolatos program finanszírozását célozzák”.

22

Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 76. pontjában úgy ítélte meg, hogy a vitatott határozat indokolásának (74)–(79) preambulumbekezdésében kifejtett indokok nem teszik lehetővé annak megértését, hogy a vitatott támogatások a jelen ügy körülményei között mennyiben érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet, és mennyiben torzíthatják a versenyt, illetve mennyiben fenyegethetnek a verseny torzításával, ennek következtében pedig a vitatott határozatban előadott körülmények nem képeznek megfelelő indokolást azon következtetések vonatkozásában, amelyekre a Bizottság az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazása kapcsán jutott.

23

Következésképpen az Elsőfokú Bíróság – anélkül, hogy vizsgálta volna az Olasz Köztársaság és a Wam által előterjesztett többi jogalapot – az indokolás elégtelensége miatt megsemmisítette a vitatott határozatot, mivel e határozat nem tartalmazott megfelelő bizonyítékokat, amelyek lehetővé tették volna annak megállapítását, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdése alkalmazásának valamennyi feltétele teljesült.

24

A Bizottság fellebbezésében az alábbiakat kéri a Bíróságtól:

25

Az Olasz Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság a Bizottság fellebbezését nyilvánítsa elfogadhatatlannak vagy utasítsa el, és a Bizottságot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

26

A Wam azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, elsődlegesen azért, mert az elfogadhatatlan, másodlagosan pedig azért, mert megalapozatlan. A Wam ezekhez képest másodlagosan azt kéri, hogy a Bíróság egyéb indokok alapján semmisítse meg a vitatott határozatot, illetve még ehhez képest is másodlagosan azt, hogy az ügyet határozathozatal céljából utalja vissza az Elsőfokú Bírósághoz, valamint minden esetben azt, hogy a Bíróság a Bizottságot kötelezze az eljárás valamennyi költségének viselésére, beleértve azokat is, amelyek az újabb eljárás során merülnek fel.

27

Mind az Olasz Köztársaság, mind pedig a Wam vitatják a fellebbezés elfogadhatóságát.

28

Az Olasz Köztársaság azzal érvel, hogy a Bizottság azon állítása, mely szerint az Elsőfokú Bíróság ítélete nincs összhangban a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, olyan jogalapot képez, amely nem jogkérdésre vonatkozik.

29

Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság alapokmányának 58. cikke értelmében a Bírósághoz benyújtott fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat. A fellebbezésben többek között a közösségi jognak az Elsőfokú Bíróság általi megsértésére lehet hivatkozni.

30

Mint azt a főtanácsnok az indítványának 20. pontjában megjegyzi, a Bizottság fellebbezése pontosan azon alapul, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a közösségi jogot, amennyiben nem követte és nem alkalmazta az EK 87. cikknek és az EK 253. cikknek a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kialakított értelmezését.

31

Ebből következik, hogy el kell utasítani az Olasz Köztársaság azon érvét, amely szerint a fellebbezés nem jogkérdésre vonatkozik.

32

A Wam azon érvével kapcsolatban, amely szerint a Bizottság fellebbezése arra irányul, hogy a Bíróság egyrészt érdemben vizsgálja felül a megtámadott ítéletet, ahelyett hogy a „lényeges eljárási szabályok” betartásának ellenőrzésére szorítkozna, amint azt az EK 230. cikk előírja, másrészt pedig a vitatott határozat olyan érdemi felülvizsgálatát folytassa le, amelyre a Bíróságnak a fellebbezés szakaszában nincs hatásköre, először is meg kell állapítani, hogy az EK 230. cikk az Elsőfokú Bíróságon kívüli közösségi intézmények jogi aktusainak felülvizsgálatára biztosít hatáskört a Bíróságnak. Az Elsőfokú Bíróság ítéletei ellen benyújtott fellebbezéseket ezzel szemben az EK 225. cikk (1) bekezdése, valamint a Bíróság alapokmánya szabályozza.

33

Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy az indokolási kötelezettség olyan lényeges eljárási szabálynak minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik (lásd ebben az értelemben a C-310/99. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2002. március 7-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-2289. o.] 48. pontját). Mivel a Bizottság egyetlen fellebbezési jogalapja pontosan arra irányul, hogy az indokolási kötelezettség vonatkozásában vitassa az Elsőfokú Bíróság által lefolytatott jogi elemzést, nem hozható fel a Bizottsággal szemben, hogy a vitatott határozat érdemi felülvizsgálatát kérné a Bíróságtól.

34

Ebből következik, hogy el kell utasítani a Wam azon érvét is, amely a Bizottság egyetlen fellebbezési jogalapjának elfogadhatóságára vonatkozik.

35

Ezért a fellebbezést elfogadhatónak kell nyilvánítani.

36

A Bizottság egyetlen megtámadási jogalapra hivatkozik, amely szerint a megtámadott ítélet téves jogalkalmazáson alapul, amennyiben a vitatott határozat indokolásának hiányát állapítja meg. A Bizottság azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette az EK 87. cikk (1) bekezdése és az EK 253. cikk együttesen értelmezett rendelkezéseit, amennyiben úgy ítélte meg, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából önmagában az a ténymegállapítás, hogy valamely vállalkozás részt vesz a Közösségen belüli kereskedelemben, nem elegendő e kereskedelem érintettségének vagy a verseny torzításának alátámasztásához. A Bizottság arra hivatkozik, hogy amikor az Elsőfokú Bíróság ilyen indokolást követel meg, szembehelyezkedik a Bíróság e tárgyra vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlatával.

37

A Bizottság azt állítja, hogy a Wam részvétele a Közösségen belüli kereskedelemben már önmagában bizonyítja azt a hatást, amelyet a támogatás e kereskedelemre gyakorolhatott.

38

Ellentétben a megtámadott ítélet 73. és 74. pontjával – amelyek azt kifogásolják, hogy a vitatott határozat nem tartalmaz megfelelő magyarázatokat a Wam versenyhelyzetének megerősödésével kapcsolatban –, a Bizottság azt állítja, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint, ha valamely támogatás mentesít valamely vállalkozást azon költségek alól, amelyeket rendes körülmények között viselnie kell, valamint a tagállamok közötti kereskedelemben versenytársaknak minősülő egyéb vállalkozásokhoz képest megerősíti a helyzetét, akkor hatással van a kereskedelemre, és elvileg torzítja a versenyfeltételeket. Ezzel kapcsolatban a Bizottság ragaszkodik ahhoz, hogy ne kelljen vizsgálnia a támogatás tényleges következményeit.

39

A Bizottság kifogásolja, hogy a megtámadott ítélet az indokolás hiányaként értékeli azt a tényt, hogy a vitatott határozat nem tartalmaz semmilyen érvet a közösségi piac és azon távol-keleti piac közötti kölcsönös függést illetően, amelyet a vitatott támogatások érintenek. A Bizottság szerint az Elsőfokú Bíróság figyelmen kívül hagyta azt a magától értetődő megfontolást, amely szerint a pénz helyettesíthető dolog, vagyis ha valamely vállalkozás tevékenységet gyakorol a Közösségen belül, nem szükséges külön bizonyítani annak lehetőségét, hogy az e vállalkozás Közösségen kívüli piacokra történő belépését elősegíteni hivatott támogatások a tagállamok közötti kereskedelemre is hatással vannak, és versenytorzító hatást válthatnak ki.

40

Végül a Bizottság a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, amely szerint, ha már a támogatás nyújtásának körülményeiből kitűnik, hogy a támogatás érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet, és torzíthatja a versenyt, vagy azzal fenyegethet, a Bizottság a határozatának indokolásában e körülmények megjelölésére szorítkozhat. A Bizottság arra hivatkozik, hogy a vitatott határozatban éppen ezt tette.

41

A Wam azt állítja, hogy a fellebbezés teljes mértékben megalapozatlan. A Wam szerint az Elsőfokú Bíróság helyesen járt el, amikor a Bíróság azon állandó ítélkezési gyakorlatát követte, amely szerint az indokolási kötelezettséget nem teljesíti az olyan indokolás, amely elvont vagy csupán feltételezéseken nyugvó értékeléseken alapul. A Wam azt állítja, hogy a kereskedelem érintettségére és a verseny torzítására vonatkozó feltételek teljesülését csak olyan adatok alapján lehet megállapítani, amelyek konkrétan, és nem csupán elvont módon bizonyítják, hogy jelen esetben az állam általi vagy állami forrásból történő beavatkozások a kedvezményezett vállalkozás versenyhelyzetének megerősítését és a termelési költségeinek csökkentését eredményezik.

42

Az Olasz Köztársaság szerint az Elsőfokú Bíróság nem sértette meg az EK 87. cikk (1) bekezdését, és az ítélkezési gyakorlatnak megfelelő ítéletet hozott. A 730/79. sz., Philip Morris Holland kontra Bizottság ügyben 1980. szeptember 17-én hozott ítélet (EBHT 1980., 2671. o.) akként határozta meg a kereskedelem érintettségét, hogy a támogatás „valamely vállalkozás helyzetét megerősíti olyan vállalkozásokkal szemben, amelyek a Közösségen belüli kereskedelemben versenytársai”.

43

Az Olasz Köztársaság azt állítja, hogy a vitatott határozatból éppen az hiányzik, hogy – akár általánosságban – megvizsgálja a Közösségen belüli, a támogatással potenciálisan érintett verseny jellemzőit, vagyis a „relatív megerősödés” esetének fennállását, amely magyarázatot adhatna a Közösségen belüli kereskedelem érintettségére. A fellebbezés 15. pontjában tett, az esetleges megerősítő hatásra vonatkozó utalás elfogadhatatlan, mivel az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 73. pontjában megállapította, hogy erre a hatásra az általa tartott tárgyalás során hivatkoztak először.

44

Az Olasz Köztársaság ugyanezen elfogadhatatlansági kifogást terjeszti elő a fellebbezés 15. pontjában foglalt megjegyzéssel szemben, amely a verseny azon tényből eredő torzulására vonatkozik, hogy a vállalkozás a szóban forgó támogatásnak köszönhetően mentesül azon költségek alól, amelyeket rendes körülmények között viselnie kellene.

45

E tagállam szerint a C-372/97. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-3679. o.) 56. pontja megállapítja, hogy az indokolás akkor megfelelő, ha a Bizottság legalább általánosságban megjelöli azokat a rendes költségeket, amelyek az érintett vállalkozások kategóriáját terhelik, és azokat a támogatás tárgyára vonatkoztatja. Jelen esetben a vitatott határozat indokolása nem tartalmazza, hogy a felmerült kiadások milyen okból minősülnének „rendes költségeknek”.

46

Az Olasz Köztársaság ezenkívül azt állítja, hogy a fent hivatkozott Tubemeuse-ügyben hozott ítéletből világosan következik: nem vélelmezhető, hogy a Közösségen kívüli verseny területén biztosított esetleges előny a közösségi verseny területén is előnyt jelent. Az Elsőfokú Bíróság tehát ezzel kapcsolatban helyesen állapította meg az indokolás hiányát.

47

Az Olasz Köztársaság végül arra hivatkozik, hogy a Bizottság azon érvelése, amely szerint az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe a pénz helyettesíthető jellegét, elfogadhatatlan, mivel nem az indokolás hiányára alapított jogalaphoz kapcsolódik, és a vitatott határozatban foglalt indokoláshoz képest kiegészítő indokolást képez. Mindazonáltal a „források felszabadításával” kapcsolatos állítás a kiegészítő pontosítások hiányában nem képez megfelelő indokolást, mivel ez az állítás éppen úgy szolgálhatna annak bizonyítására is, hogy a vitatott támogatások semmilyen hatást nem gyakoroltak a közösségi piacra.

48

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 253. cikk által megkövetelt indokolást az adott jogi aktus természetéhez kell igazítani, valamint világosan és kétértelműségtől mentesen kell megfogalmazni a jogi aktust kiadó intézmény érvelését, hogy az az érdekeltek számára a meghozott intézkedés indokait megismerhetővé, a hatáskörrel rendelkező bíróság számára pedig a felülvizsgálati jogkört gyakorolhatóvá tegye. Nem követelmény az indokolással szemben, hogy a releváns tény- és jogkérdések minden részletére kitérjen, mivel azt, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel-e az EK 253. cikkben felsorolt követelményeknek, nemcsak a szövege, hanem a háttere, valamint az érintett témára vonatkozó jogszabályok összessége alapján kell megítélni (a C-88/03. sz., Portugália kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 6-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-7115. o.] 88. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

Valamely intézkedés állami támogatássá történő minősítése esetén a fenti elv megköveteli, hogy a Bizottság sorolja fel azokat az indokokat, amelyek miatt a kérdéses intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá esik. Ezzel kapcsolatban, még ha a támogatás odaítélésének körülményeiből ki is derül, hogy e támogatás érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet, illetve torzíthatja a versenyt, vagy azzal fenyegethet, a Bizottság feladata, hogy e körülményekre a határozata indokolásában hivatkozzon (a fent hivatkozott Portugália kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 89. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a szintén állandó ítélkezési gyakorlat szerint annak értékelése keretében, hogy valamely nemzeti intézkedés állami támogatásnak minősítendő-e, nem azt kell megállapítani, hogy a támogatásoknak tényleges hatása van a tagállamok közötti kereskedelemre, hanem csak azt kell megvizsgálni, hogy e támogatások képesek-e hatást gyakorolni a kereskedelemre, és torzítani a versenyt (a C-222/04. sz., Cassa di Risparmio di Firenze és társai ügyben 2006. január 10-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-289. o.] 140. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

Ami közelebbről a tagállamok közötti kereskedelem érintettségének feltételét illeti, az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy ha valamely tagállam adócsökkentés formájában támogatást nyújt bizonyos adóalanyoknak, ezt úgy kell tekinteni, hogy érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet, következésképpen pedig megfelel e feltételnek, amennyiben az említett adóalanyok olyan gazdasági tevékenységet folytatnak, amelynek tárgya az ilyen kereskedelem, illetve nem zárható ki, hogy versenyhelyzetben vannak más tagállamokban letelepedett gazdasági szereplőkkel (lásd ebben az értelemben a C-172/03. sz. Heiser-ügyben 2005. március 3-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-1627. o.] 35. pontját, valamint a fent hivatkozott Portugália kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 91. pontját).

52

Ezenkívül a Bíróság úgy ítélte meg, hogy ha az állam által nyújtott támogatás valamely vállalkozás helyzetét megerősíti a Közösségen belüli kereskedelemben versenytársaival szemben, a támogatást olyannak kell tekinteni, mint amely érinti ezt a kereskedelmet (a fent hivatkozott Cassa di Risparmio di Firenze és társai ügyben hozott ítélet 141. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

Ezzel kapcsolatban az a körülmény, hogy valamely gazdasági ágazatot közösségi szinten liberalizálnak, eleget tesz annak a feltételnek, hogy a támogatásnak tényleges vagy potenciális hatással kell járnia a versenyre, illetve a tagállamok közötti kereskedelemre (a fent hivatkozott Cassa di Risparmio di Firenze és társai ügyben hozott ítélet 142. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54

A verseny torzítására vonatkozó feltétellel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy azok a támogatások, amelyek a vállalkozás által rendes tevékenysége vagy mindennapos üzletvezetése keretében általában viselendő költségek csökkentésére irányulnak, főszabály szerint torzítják a verseny feltételeit (a C-156/98. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 19-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-6857. o.] 30. pontja, valamint a fent hivatkozott Heiser-ügyben hozott ítélet 55. pontja).

55

Jelen esetben meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság nem mondott ellent az állami támogatások tárgyában a Bizottságot terhelő indokolási kötelezettségre vonatkozó, fent ismertetett ítélkezési gyakorlatnak, amikor a megtámadott ítélet 76. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a vitatott határozat indokolásának (74)–(79) preambulumbekezdésében kifejtett indokok nem teszik lehetővé annak megértését, hogy a vitatott támogatások a jelen ügy körülményei között mennyiben érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet, és mennyiben torzíthatják a versenyt, illetve mennyiben fenyegethetnek a verseny torzításával.

56

A jelen ügy körülményeivel kapcsolatban ugyanis az Elsőfokú Bíróság helyesen hangsúlyozta többek között a megtámadott ítélet 63. pontjában, hogy a vitatott támogatások a harmadik országok piacára történő belépéssel összefüggésben felmerülő, az állandó szervezeti struktúrák létesítésére vagy az értékesítés ösztönzésére vonatkozó költségek kedvezményes kamatozású kölcsönök útján történő finanszírozására irányulnak, támogatástartalmuk pedig viszonylag csekély összegű. Ezenkívül az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 75. pontjában kiemelte, hogy az említett támogatások nem az Európai Unión kívülre irányuló export közvetlen és azonnali támogatását, hanem a valamely piacra való belépéssel kapcsolatos program finanszírozását célozzák.

57

Figyelembe véve az ügy sajátos körülményeit, az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 63. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Bizottság feladata lett volna különösen annak vizsgálata, hogy a vitatott támogatások érinthetik-e a tagállamok közötti kereskedelmet, és torzíthatják-e a versenyt, megjelölve a vitatott határozatban a támogatások előre látható hatásaira utaló releváns tényezőket.

58

Ezzel kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 64. pontjában helyesen állapította meg, hogy elegendő lett volna, ha a Bizottság megfelelően kifejti, hogy a vitatott támogatások mennyiben érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet, és mennyiben torzíthatják a versenyt, illetve mennyiben fenyegethetnek a verseny torzításával. Az Elsőfokú Bíróság ebben az összefüggésben még hangsúlyozta is, hogy a Bizottság nem volt köteles az érintett piac valós helyzetének vagy a tagállamok közötti szóban forgó kereskedelmi forgalomnak a gazdasági elemzését elvégezni, sem pedig a vitatott támogatások tényleges hatását, nevezetesen a Wam által alkalmazott árakra gyakorolt hatást bizonyítani, vagy akár a Wam által az Egyesült Királyság piacán végzett értékesítéseket megvizsgálni.

59

Márpedig ezen elvek konkrét alkalmazása kapcsán az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 66. pontjában helyesen állapította meg, hogy az olyan általános indokolás, mint amelyet a vitatott határozat indokolásának (75) és (77) preambulumbekezdése tartalmaz, és amely a fent hivatkozott Tubemeuse-ügyben hozott ítéletből következő elvek felidézésén alapul, önmagában nem tekinthető úgy, hogy megfelel az EK 253. cikkből eredő követelményeknek.

60

A vitatott határozat indokolásának (76) és (78) preambulumbekezdésében foglalt indokokkal kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 68–74. pontjában, különösen pedig annak 72. pontjában úgy ítélte meg, hogy az indokolás említett preambulumbekezdései – még a vitatott határozat indokolásának (75) preambulumbekezdésben kifejtett elvekkel, valamint azon megállapítással együtt is értelmezve, amely szerint a Wam pénzügyi helyzete javult – nem elegendőek ahhoz, hogy lehetővé tegyék annak megértését, hogy a vitatott támogatások jelen esetben mennyiben érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet, és mennyiben torzíthatják a versenyt, illetve mennyiben fenyegethetnek a verseny torzításával.

61

Ellentétben ugyanis azzal, amit a Bizottság ezzel kapcsolatban állít, önmagában az a tény, hogy a Wam az Európai Unión belüli termelése jelentős részének exportjával részt vesz a Közösségen belüli kereskedelemben, a jelen ügynek a jelen ítélet 55. pontjában említett sajátos feltételei mellett nem elegendő az említett hatások bizonyításához.

62

Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani nevezetesen azt, hogy jóllehet a jelen ítélet 50. és 52. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következően elvileg származhatnak ilyen hatások abból a tényből, hogy valamely támogatás kedvezményezettje liberalizált európai piacon folytatja tevékenységét, jelen esetben – és ellentétben az említett ügyek alapjául szolgáló körülményekkel – a vitatott támogatások nem közvetlenül a kedvezményezett e piacon folytatott tevékenységéhez kapcsolódnak, hanem a harmadik országok piacára történő belépés költségeinek finanszírozására irányulnak. E feltételek mellett – továbbá annál is inkább, hogy olyan támogatásokról van szó, amelyek támogatástartalma viszonylag csekély összegű – az említett támogatásoknak a Közösségen belüli kereskedelemre és versenyre gyakorolt hatása kevésbé közvetlen, és nehezebben érzékelhető, ez pedig megköveteli, hogy a Bizottság alaposabban indokolja a határozatát.

63

Végül a jelen ítélet 53. pontjában hivatkozott azon ítélkezési gyakorlat kapcsán, amely szerint azok a támogatások, amelyek a vállalkozás által rendes tevékenysége vagy mindennapos üzletvezetése keretében általában viselendő költségeinek csökkentésére irányulnak, főszabály szerint torzítják a verseny feltételeit, elegendő megállapítani, hogy a szóban forgó támogatások kifejezetten nem arra irányulnak, hogy csökkentsék a Wam ilyen költségeit.

64

Az eddigiekből következik, hogy amikor az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 62–76. pontjában kifejtett mérlegelésének eredményeként lényegében úgy ítélte meg, hogy a Bizottságnak alaposabban elemeznie kellett volna a vitatott támogatások által a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt potenciális hatásokat, és a vitatott határozatban kiegészítő pontosításokat kellett volna tennie e hatásokról, nem a fentiekben hivatkozott ítélkezési gyakorlattól szándékozott eltérni, hanem az ügy sajátos körülményeit kívánta figyelembe venni, anélkül hogy kifogásolni lehetne vele szemben, hogy ennek során tévesen alkalmazta volna a jogot.

65

Másfelől a fenti következtetést nem vonják kétségbe azok az érvek, amelyeket a Bizottság az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 74. pontjában tett megállapításokkal kapcsolatban terjesztett elő. Ezen, az európai piac és a távol-keleti piac közötti kölcsönös függőségi kapcsolatok vizsgálatával kapcsolatos megállapítások ugyanis a Közösségen belüli kereskedelem és verseny közvetett érintettségének lehetőségére vonatkoznak, amint azt elsődlegesen a fent hivatkozott Tubemeuse-ügyben hozott ítélet kifejti. Márpedig, jóllehet igaz, hogy az ilyen kölcsönös függőségi kapcsolat vizsgálata nem várható el abban az esetben, ha bizonyított, hogy az állami támogatás közvetlen hatással van a Közösségen belüli piacokra, meg kell állapítani, hogy a vitatott határozat – amint azt a jelen ítélet megelőző pontjai kiemelték – nem vezeti le megfelelő módon ennek bizonyítását.

66

Az eddigiekből következik, hogy a fellebbezést el kell utasítani.

67

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság pervesztes lett, az Olasz Köztársaság és a Wam kérelmének megfelelően kötelezni kell az első- és a másodfokú eljárás költségeinek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: