AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

(első tanács)

2007. június 19.

T‑473/04. sz. ügy

Cristina Asturias Cuerno

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Tisztviselők – Díjazás – Külföldi munkavégzési támogatás – A személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja – Nemzetközi szervezet részére végzett tevékenység – Beilleszkedési támogatás – Napidíj”

Tárgy: A 2004. augusztus 25‑i bizottsági határozat megsemmisítése iránti kereset, amely határozatban a Bizottság elutasította a felperes 2004. április 27‑i panaszát, és nem ismerte el az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti külföldi munkavégzési támogatásra, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatásokra való jogosultságát.

Határozat: Az Elsőfokú Bíróság a 2004. január 28‑i és augusztus 25‑i bizottsági határozatokat megsemmisíti. A felperes jogosult az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata VII. melléklete 4. cikke szerinti külföldi munkavégzési támogatásra, valamint az említett melléklet 5. cikke szerinti beilleszkedési támogatásra. Az Elsőfokú Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja. Az Elsőfokú Bíróság a Bizottságot kötelezi valamennyi költség viselésére.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Kereset – Korlátlan felülvizsgálati jogkör

2.      Tisztviselők – Díjazás – Külföldi munkavégzési támogatás – Az elrendelés feltételei

(EK 189. cikk; személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 4. cikk, (1) bekezdés, a) pont)

3.      Tisztviselők – Díjazás – Külföldi munkavégzési támogatás – A biztosítás feltételei

(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 4. cikk, (1) bekezdés, a) pont)

4.      Tisztviselők – A költségek megtérítése – Napidíj – A biztosítás feltételei

(Személyzeti szabályzat, 20. cikk; VII. melléklet, 10. cikk)

1.      A személyzeti szabályzat 91. cikke (1) bekezdésének utolsó mondata korlátlan felülvizsgálati jogkört ruház az Elsőfokú Bíróságra a vagyoni jellegű jogvitákban. E korlátlan felülvizsgálati jogkör keretében az Elsőfokú Bíróság hatáskörrel rendelkezik a külföldi munkavégzési támogatáshoz és az ahhoz kapcsolódó egyéb támogatásokhoz való jog fennállásának elismerésére.

(lásd a 23. pontot)

Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑18/91. sz., Costacurta Gelabert kontra Bizottság ügyben 1992. április 8‑án hozott ítéletének (EBHT 1992., II‑1655. o.) 50. pontja; T‑15/93. sz., Vienne kontra Parlament ügyben 1993. november 30‑án hozott ítéletének (EBHT 1993., II‑1327. o.) 41. pontja; T‑33/95. sz., Lozano Palacios kontra Bizottság ügyben 1996. december 12‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1996., I‑A‑575. o. és II‑1535. o.) 67. pontja.

2.      A személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdésének utolsó mondatában a külföldi munkavégzési támogatás odaítélésének tárgyában való kivétel alkalmazásában nemzetközi szervezet részére végzett tevékenységnek felel meg a tisztviselő Közösségeknél való szolgálatba lépése előtt az Európai Parlament valamely tagja számára asszisztensként végzett tevékenység. A parlamenti asszisztens ugyanis egyrészt tevékenységet végez a Parlament számára, mivel a feladatkörében és a felelősségének korlátain belül közreműködik a Szerződésben a Parlamentre és annak tagjaira bízott feladatok végrehajtásában. Másrészt a parlamenti asszisztens közvetlen kapcsolatban van ezzel az intézménnyel, mivel a Parlament tagjai nem tekinthetők harmadik személyeknek ezen intézmény vonatkozásában. Az EK 189. cikk megfogalmazása szerint a Parlament „az államok népeinek képviselőiből”, azaz a „Parlament tagjaiból” áll. A képviselők tehát az intézmény elválaszthatatlan részének minősülnek, és a mandátumuk teljesítése során ezáltal egységet alkotnak a Parlamenttel. Márpedig a képviselők az asszisztenseket a választáson alapuló mandátumuk keretében alkalmazzák annak érdekében, hogy a feladataik teljesítése során rendelkezzenek a szükséges támogatással.

Ez a következtetés nem vonható kétségbe sem a rendelet rendelkezései – amelyek szerint a képviselő és az asszisztens kötelesek magánjogi szerződést kötni, amely kifejezetten rendelkezik arról, hogy a Parlament nem tekinthető az asszisztens munkaadójának vagy szerződéses partnerének, és kizárja az intézmény felelősségét az asszisztens panaszai vonatkozásában – sem az e rendelkezéseket végrehajtó szerződéses kikötések alapján. Úgy tűnik ugyanis, hogy e rendelkezéseknek és kikötéseknek kizárólag az a célja, hogy kizárja a Parlament felelősségét a parlamenti asszisztensekért a szerződéses, adóügyi és társadalombiztosítási területre tartozó kérdések vonatkozásában. Mindazonáltal két fél között valamely jogi kapcsolat fennállásának kérdése az ezen felek közötti viszony természetétől és tartalmától függ, és e viszony minősítése kizárólag az Elsőfokú Bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik, nem pedig a felek általi minősítéstől függ. Az a tény azonban, hogy a Parlament szabályozza az asszisztensek alkalmazásának főbb vonatkozásait, elvégzi a képviselők általi alkalmazásuk közigazgatási felülvizsgálatát és főszabály szerint közvetlenül a Parlament feladata az asszisztensek munkájáért vagy az általuk végzett tevékenységéért járó díjazás kifizetése, azt mutatja, hogy mennyire mesterséges volna úgy tekinteni, hogy a Parlament az asszisztensek vonatkozásában harmadik személy, és ezen intézmény és a tagjainak parlamenti asszisztensei között nincs közvetlen jogi kapcsolat.

(lásd a 48., 51., 52., 57., 60., 61., 63., 69. és 70. pontot)

Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑1/90. sz., Pérez-Mínguez Casariego kontra Bizottság ügyben 1991. március 20‑án hozott ítéletének (EBHT 1991., II‑143. o.) 38. pontja; T‑115/92. sz., Hogan kontra Parlament ügyben 1993. július 15‑én hozott végzésének (EBHT 1993., II‑895. o.) 36. pontja; T‑586/93. sz., Kotzonis kontra CES ügyben 1995. március 22‑én hozott ítéletének (EBHT 1995., II‑665. o.) 21. pontja; T‑276/01. sz., Garroni kontra Parlament ügyben 2004. június 10‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑177. o. és II‑795. o.) 52. pontja.

3.      A személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy a külföldi munkavégzési támogatás megállapításánál figyelembe vett elsődleges szempont a tisztviselőnek a szolgálatba lépését megelőző szokásos tartózkodási helye, mivel a szokásos tartózkodási hely az a hely, amelyet az érintett érdekeinek állandó vagy szokásos központjaként, a tartósság igényével kijelölt. Az egyetemi tanulmányok befejezése vagy szakmai gyakorlat végzése céljából valamely külföldi országban való tartózkodás alapján nem feltételezhető az érdekek állandó központjának ezen országba való áthelyezésére vonatkozó szándék.

(lásd a 73 és 74. pontot)

Hivatkozás: a Bíróság C‑452/93. P. sz., Magdalena Fernández kontra Bizottság ügyben 1994. szeptember 15‑én hozott ítéletének (EBHT 1994., I‑4295. o.) 21. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑251/02. sz., E kontra Bizottság ügyben 2004. december 13‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑359. o. és II‑1643. o.) 53. pontja; T‑299/02. sz., Dedeu i Fontcuberta kontra Bizottság ügyben 2005. október 25‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑303. o. és II‑1377. o.) 66. pontja.

4.      A napidíj nyújtása céljából annak meghatározásához, hogy a tisztviselőnek a személyzeti szabályzat 20. cikkében szereplő kötelezettségek teljesítése érdekében meg kellett‑e változtatnia a lakóhelyét, azt a lakóhelyet kell figyelembe venni, ahol a tisztviselő érdekeinek központja található. Ebben a vonatkozásban lehetséges, hogy bizonyos időszak során két lakóhely együttesen áll fenn, az egyik mint szokásos tartózkodási hely, a másik mint a főfoglalkozás helye. Önmagában abból a tényből, hogy az érintett az alkalmazását megelőző időszakban az alkalmazási helyétől különböző helyen dolgozott, nem lehet tehát arra a következtetni, hogy az érdekeinek állandó központját ott szándékozott rögzíteni, ha a szakmai és személyes körülményeire vonatkozó tények ellentmondanak annak, hogy ilyen szándéka volt.

(lásd a 84 és 87. pontot)

Hivatkozás: a Bíróság C‑43/94 P. sz., Parlament kontra Vienne ügyben 1995. augusztus 11‑én hozott ítéletének (EBHT 1995., I‑2441. o.) 21. pontja; a fent hivatkozott Lozano Palacios kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 47. pontja; a fent hivatkozott E kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 73. pontja.