EURÓPAI BIZOTTSÁG

Brüsszel, 2023.2.1.

COM(2023) 44 final

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

a büntetőeljárások során a gyanúsítottak és a vádlottak, valamint az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban a keresett személyek költségmentességéről szóló, 2016 október 26-i (EU) 2016/1919 európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásáról

1.Bevezetés

A költségmentességhez való jogot az Európai Unió Alapjogi Chartája 1 47. cikkének harmadik bekezdése és az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikke (3) bekezdésének c) pontja rögzíti.  

A büntetőeljárás során a gyanúsítottak és vádlottak, valamint az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó keresett személyek részére biztosított költségmentességről szóló (EU) 2016/1919 irányelv 2 (a továbbiakban: irányelv) célja, hogy a költségmentességhez való jogra vonatkozó közös minimumszabályok megállapításával megerősítse a tisztességes eljáráshoz való jogot a büntetőeljárásokban.

Az irányelv az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 3 82. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében elfogadott hatodik eszköz, amely megteremti „a büntetőeljárásban részt vevő személyek jogaira” vonatkozó minimumszabályok elfogadásának jogalapját. Az irányelv 25 tagállamban alkalmazandó 4 .

Az EU az alábbi öt további irányelvet fogadta el ebben a témakörben:

·a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló irányelv 5 ;

·a tájékoztatáshoz való jogról szóló irányelv 6 ;

·a szabadságelvonás alatt az ügyvédi segítség igénybevételéhez és a harmadik személlyel történő kommunikációhoz való jogról szóló irányelv 7 ;

·a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló irányelv 8 ; valamint

·a gyermekek eljárási biztosítékairól szóló irányelv 9 .

Ezek az irányelvek hozzájárulnak a kölcsönös bizalom növeléséhez, és ezáltal erősítik az ítéletek és egyéb igazságügyi határozatok kölcsönös elismerésének elvét.

Az Európai Bizottság az első négy irányelvre vonatkozóan már közzétett végrehajtási jelentést 10 . Az irányelv 10 cikkének (2) bekezdése hasonlóképpen előírja a Bizottság számára, hogy jelentést nyújtson be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az irányelv végrehajtásáról.

Ez a jelentés elsősorban azokon az információkon alapul, amelyeket a tagállamok az irányelvet átültető nemzeti intézkedések bejelentésekor nyújtottak be a Bizottságnak. A jelentés az Európai Unió Alapjogi Ügynökségétől 11 és a Bizottság által finanszírozott, külső érdekelt felek által végzett tanulmányokból 12 származó, nyilvánosan hozzáférhető információkra is támaszkodik.

A jelentés a tagállamok által az irányelv átültetése érdekében eddig hozott intézkedésekre összpontosít 13 . Értékeli, hogy a tagállamok teljes mértékben és helyesen ültették-e át az irányelvet, és hogy a nemzeti jogszabályok elérik-e az irányelv célkitűzéseit és teljesítik-e annak követelményeit.

Az Európai Unió Bírósága néhány alkalommal értelmezte a 2013/48/EU irányelvet 14 . Ez az értelmezés az irányelvnek való megfelelés értékelése szempontjából is releváns, és e jelentésben figyelembe vettük.

2.Általános értékelés

Az irányelv 12. cikke szerint a tagállamok kötelesek voltak az irányelvet 2019. május 25-éig átültetni a nemzeti jogukba. Eddig az időpontig négy tagállam – Németország, Görögország, Horvátország és Málta – nem közölte a Bizottsággal az összes szükséges intézkedést. Ennek eredményeképpen 2019 júliusában a Bizottság az EUMSZ 258. cikke alapján kötelezettségszegési eljárást indított e tagállamok ellen az átültetési intézkedések közlésének elmulasztása miatt. Azóta valamennyi tagállam eleget tett a kötelezettségnek, és a kötelezettségszegési eljárást lezárták.

Az irányelv átültetésének megközelítése tagállamonként eltérő. Néhány tagállam – egyéb jogi vagy gyakorlati végrehajtási intézkedések mellett – bevezetett kifejezetten az irányelv szerinti jogok átültetésére irányuló, konkrét jogalkotási intézkedéseket is. Más tagállamok úgy vélték, hogy meglévő intézkedéseik már nagyjából megfelelnek az irányelv követelményeinek, és nem fogadtak el konkrét átültető intézkedéseket.

Noha a célzottan az átültetésre irányuló rendelkezések hiányát néha legalább bizonyos mértékben orvosolják a gyakorlati végrehajtási intézkedések és az ítélkezési gyakorlat révén, ez nem minden esetben igaz. Így számos tagállamban (huszonkettő) a nemzeti rendelkezések nem elegendőek ahhoz, hogy teljes mértékben megfeleljenek az irányelv egyes kulcsfontosságú rendelkezéseinek. Különösen igaz ez akkor, ha a nemzeti intézkedések hatálya szűkebb, mint az irányelv 2. cikkében szereplő hatály (ebben tizenegy tagállam érintett).

A megfelelés értékelése huszonkét tagállamban egyéb hiányosságokat is feltárt, különösen a költségmentesség indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a kihallgatás, illetve a nyomozási vagy bizonyításfelvételi cselekmények elvégzése előtt történő megadására vonatkozó követelménnyel kapcsolatban.

Ha egyes tagállamok nem tartják be az irányelv összes rendelkezését, ez negatívan hat az irányelv által biztosított jogok tényleges érvényesülésére. A Bizottság minden megfelelő intézkedést megtesz a feltárt hiányosságok orvoslására, többek között az EUMSZ 258. cikke szerinti kötelezettségszegési eljárás megindításával.

3.Az értékelés kiemelt pontjai

3.1.Hatály (2. cikk)

A 2. cikk (1) bekezdése meghatározza az irányelv követelményeinek hatályát. Az irányelvet azokra a gyanúsítottakra és vádlottakra kell alkalmazni a büntetőeljárások során, akiket megillet a 2013/48/EU irányelv szerinti ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog, és:

a)akik szabadságelvonással érintettek;

b)akik számára az ügyvédi segítség biztosítását az uniós jog vagy a nemzeti jog előírja; vagy

c)akiknek a jelenléte valamely nyomozási vagy bizonyításfelvételi cselekményen kötelező vagy megengedett, ideértve legalább a következőket:

I.felismerésre bemutatás;

II.szembesítés;

III.bizonyítási kísérlet.

Számos tagállamban (tizennégy) az irányelvben foglalt jogokat érvényre juttató nemzeti intézkedések összhangban vannak az irányelvvel, még ha nem is ültetik át kifejezetten a 2. cikk (1) bekezdését. Ugyanakkor tizenegy tagállam nemzeti jogszabályaiban megfelelési problémák merültek fel. A 2. cikk (1) bekezdésének átültetésével kapcsolatos megfelelési problémák különösen súlyosak, mivel gyakran az irányelv szerinti konkrét jogokat végrehajtó nemzeti rendelkezések hatályát is érintik. Ez különösen akkor áll fenn, ha az irányelv értelmében vett gyanúsítottakat nemzeti szinten nem ismerik el gyanúsítottként, ha a költségmentesség csak a hivatalos vádemelés után vehető igénybe, vagy ha a nemzeti jogszabályok nem terjednek ki a szabadságelvonás minden olyan formájára, amelynek során költségmentességet kellene nyújtani.

Az irányelv 2. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az irányelvben foglalt jogok azon keresett személyekre vonatkoznak, akik a 2013/48/EU irányelv alapján a végrehajtó tagállamban történő letartóztatásukat követően ügyvédi segítség igénybevételére jogosultak. Tizenkét tagállam esetében állapítottak meg megfelelési problémákat, mivel nem ültették át a „letartóztatáskor” követelményt.

Az összes tagállam közül hét élt azzal a lehetőséggel, hogy a kisebb súlyú bűncselekményeket kizárja az átültető intézkedések hatálya alól (az irányelv 2. cikkének (4) bekezdése). Míg az e lehetőséggel élő legtöbb tagállam (öt) nemzeti joga megfelel az irányelvben előírt korlátozásoknak, úgy tűnik, két tagállam nemzeti joga nem felel meg teljes mértékben.

3.2.Fogalommeghatározás (3. cikk)

Az irányelv 3. cikke az irányelv alkalmazásában a költségmentességet úgy határozza meg, mint az ügyvédi segítség tagállam általi finanszírozását, amely lehetővé teszi az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog gyakorlását. Az irányelv (8) preambulumbekezdése kimondja, hogy a költségmentességnek fedeznie kell a gyanúsítottak, a vádlottak és a keresett személyek védelmének költségeit, és a költségmentesség nyújtásakor a tagállamok illetékes hatóságainak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a gyanúsítottak, a vádlottak és a keresett személyek számára előírhassák, hogy – anyagi lehetőségeiktől függően – maguk viseljék e költségek egy részét.

A (8) preambulumbekezdésben foglaltakon túlmenően a költségmentesség költségei visszatérítésének kérdésével – bár ez releváns – az irányelv közvetlenül nem foglalkozik. Mindazonáltal egyes esetekben a költségtérítésre vonatkozó nemzeti rendelkezések hatással lehetnek az irányelv egyes követelményeinek értékelésére a költségmentességről szóló határozat meghozatalának időpontját vagy a jogbiztonságot illetően.

Az összes tagállam közül tizenkilenc engedélyezi a költségek visszatérítését egy vagy több különleges körülmény fennállása esetén, például:

·tizenkét tagállamban, elítélés esetén, a személy pénzügyi és/vagy családi helyzetének megfelelő figyelembevételével, vagy akár ettől függetlenül, vagy ha a büntetőeljárás olyan körülmények miatt szűnik meg, amelyek nem mentesítik a személyt, mint például az elévülés vagy az amnesztia;

·Nyolc tagállamban, ha kiderül, hogy a személy nem volt jogosult költségmentességre, hamis nyilatkozatot tett, nem működött együtt, vagy visszaélt a költségmentességgel, vagy nem értesítette a hatóságokat arról, hogy a költségmentesség nyújtásának oka megszűnt, vagy ha a költségmentesség költségei gondatlanságból merültek fel; valamint

·négy tagállamban, ha a költségmentesség kedvezményezettjének pénzügyi helyzete javult.

3.3.Költségmentesség a büntetőeljárások során (4. cikk)

Az irányelv 4. cikkének (1) és (2) bekezdése előírja a tagállamok számára, hogy biztosítsák a gyanúsítottak és vádlottak számára a költségmentességhez való jogot, ha nem rendelkeznek elegendő forrással az ügyvédi segítség megfizetéséhez (anyagi helyzet vizsgálata) és/vagy ha az igazságszolgáltatás érdekei ezt megkövetelik (megalapozottság vizsgálata). Ez bizonyos mérlegelési jogkört biztosít a tagállamok számára. Elvben fenntarthatják különböző költségmentességi rendszereik szerkezetét, amennyiben a vonatkozó nemzeti szabályaik alkalmazása nem korlátozza az Európai Unió Alapjogi Chartája és az Emberi Jogok Európai Egyezménye által biztosított jogokat és eljárási garanciákat, illetve nem tér el azoktól, figyelemmel azok értelmezésére a Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában (az irányelv (17) preambulumbekezdésének utolsó mondata).

Az irányelv vonatkozó (18) preambulumbekezdése a következőket mondja ki: „A tagállamoknak meg kell határozniuk a költségmentesség biztosítására vonatkozó gyakorlati szabályokat. E szabályok közt rögzíteni lehet, hogy a költségmentesség engedélyezésére a gyanúsított, a vádlott vagy a keresett személy kérelmére kerül sor. Különösen a veszélyeztetett személyek sajátos szükségleteiből adódóan az ilyen kérelem nem lehet azonban a költségmentesség megadásának érdemi feltétele”.

Megállapítást nyert, hogy három tagállam megköveteli a költségmentesség iránti hivatalos kérelem benyújtását, és nem biztosít lehetőséget a költségmentesség hivatalból történő nyújtására. Ezért a hivatalos kérelem benyújtására vonatkozó követelmény ezekben a tagállamokban az irányelv (18) preambulumbekezdése értelmében a költségmentesség nyújtása anyagi feltételének hatásával bírhat. Az egyik tagállamban azonban ezt enyhíti az a tény, hogy a nemzeti jog szerint a büntetőhatóságok tájékoztatják az érintett személyt a költségmentességhez való jogáról, valamint az, hogy a nemzeti ügyvédi kamara megelőlegezheti a költségeket és díjakat a hivatalos határozat meghozataláig.

Míg öt tagállam csak az anyagi helyzet vizsgálatát, három tagállam pedig csak a megalapozottság vizsgálatát alkalmazza, tizenhat tagállam mind az anyagi helyzet, mind pedig a megalapozottság vizsgálatát alkalmazza. Az összes tagállam közül egy nem élt azzal a lehetőséggel, hogy a költségmentességhez való jogot az anyagi helyzet vagy a megalapozottság vizsgálatához kösse. Következésképpen a költségmentességhez való jog feltétel nélküli, és a tagállam nem ültette át a 4. cikk (2), (3) és (4) bekezdését, mivel az a nemzeti kontextusban nem alkalmazható.

Úgy tűnik, hogy az anyagi helyzet vizsgálatát alkalmazó tizenkilenc tagállamban a jogszabályok megfelelnek az irányelv 4. cikke (3) bekezdésében foglaltaknak, amely előírja e tagállamok számára, hogy vegyenek figyelembe minden lényeges és objektív tényezőt, például az érintett személy jövedelmi, vagyoni és családi helyzetét, valamint az ügyvédi segítség költségeit és a tagállam életszínvonalát annak megállapítása érdekében, hogy az adott tagállamban alkalmazandó kritériumoknak megfelelően a gyanúsított vagy a vádlott nem rendelkezik-e elegendő forrással az ügyvédi segítség megfizetéséhez. Az anyagi helyzet vizsgálatát alkalmazó tagállamok különböző kritériumokat alkalmaznak a költségmentességre való jogosultság meghatározására. Az összes tagállam közül kilenc általános záradékokra támaszkodik, például a kérelmező társadalmi-gazdasági vagy pénzügyi helyzetére való általános hivatkozásra, ami nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé. Ezzel szemben tizenkét tagállam részletesebb rendelkezéseket állapított meg, amelyek konkrét kritériumokat és/vagy rögzített küszöbértéket határoznak meg. A nemzeti intézkedések csak kettő, az anyagi helyzet vizsgálatát alkalmazó tagállamban nem felelnek meg teljes mértékben az irányelv 4. cikkének (3) bekezdésében foglaltaknak. Ezek egyikében ez abból a vélelemből ered, hogy a gyanúsítottak és vádlottak bizonyos kategóriáinak jövedelme meghaladja a költségmentességhez való hozzáféréshez szükséges küszöbértéket. Ez a vélelem kizárja annak a lehetőségét is, hogy a jövőbeni eljárásokban költségmentességben részesüljenek, függetlenül az ilyen eljárások jellegétől és az érintett személy eljárási státuszától. A másik esetben a 4. cikk (3) bekezdésének való meg nem felelést az okozza, hogy az érintett személy pénzügyi helyzetének értékelésére nincsenek konkrét kritériumok, valamint az, hogy az anyagi helyzet vizsgálatát csak az eljárás végén, a költségek esetleges behajtásáról való döntéskor alkalmazzák.

Az irányelv 4. cikke (4) bekezdésének első mondata előírja, hogy a megalapozottság vizsgálatát alkalmazó tagállamoknak figyelembe kell venniük a bűncselekmény súlyosságát, az ügy összetettségét és a kiszabott szankció súlyosságát annak megállapítása érdekében, hogy az igazságszolgáltatás érdekei megkövetelik-e a költségmentesség biztosítását. A megalapozottság vizsgálatát alkalmazó tagállamok közül hét tagállam állapított meg konkrét kritériumokat a szó szoros értelmében vett ilyen vizsgálatra. A megalapozottság vizsgálatát alkalmazó tagállamok túlnyomó többsége (tizennyolc) olyan kötelező védelmi rendszerrel rendelkezik, amely az irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett megalapozottság vizsgálatának felel meg (lásd e jelentés 3.1. szakaszát). Öt tagállam nemzeti jogszabályai az igazságszolgáltatás érdekeire való általános hivatkozásokat is tartalmaznak, de csak 1, a megalapozottság vizsgálatát alkalmazó tagállam támaszkodik kizárólag ilyen általános hivatkozásra. Ebben a tagállamban a bíróság az ügy körülményeitől függően mérlegelési jogkörben alkalmazza az „igazságszolgáltatás érdeke” kritériumát. Valójában azonban, ha a gyanúsítottak vagy vádlottak megfelelnek az anyagi helyzet vizsgálata követelményeinek, a bíróság – az érdekeltek beszámolói szerint – automatikusan úgy ítéli meg, hogy a költségmentesség biztosítása az igazságszolgáltatás érdekeit szolgálja, és ezért a megalapozottság vizsgálatának követelményeit is teljesítettnek tekinti.

Az irányelv 4. cikke (4) bekezdésének második mondata felsorolja azokat a helyzeteket, amelyekben a megalapozottság vizsgálatának követelményeit teljesítettnek kell tekinteni, nevezetesen:

a)amennyiben a jelen irányelv hatálya alá tartozó eljárás bármely szakaszában a gyanúsítottat vagy a vádlottat azzal a céllal állítják az illetékes bíróság vagy bíró elé, hogy a fogva tartásáról döntsenek; valamint

b)a fogva tartás ideje alatt.

A megalapozottság vizsgálatát alkalmazó tizenegy tagállamban elsősorban a fenti a) ponthoz kapcsolódó megfelelési problémák merültek fel. Ezek a kérdések elsősorban azokat az eseteket érintik, amikor az előzetes letartóztatásról szóló határozatot akkor hozzák meg, amikor egy személyt (még) nem fosztottak meg a szabadságától. Ugyanakkor olyan esetekben is felmerültek megfelelési problémák, amikor egy személyt már őrizetbe vett a rendőrség.

Az irányelv 4. cikkének (5) bekezdése előírja a tagállamok számára annak biztosítását, hogy a költségmentességet indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a rendőrség, más bűnüldöző hatóság vagy igazságügyi hatóság általi kihallgatás, illetve az irányelv 2. cikke (1) bekezdésének c) pontjában említett nyomozási vagy bizonyítékgyűjtési cselekmények elvégzése előtt biztosítsák. Ezzel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy tizennégy tagállam rendelkezik ideiglenes vagy sürgősségi költségmentességről. Mindazonáltal huszonkét tagállamban a 4. cikk (5) bekezdésének való megfeleléssel kapcsolatos problémák merültek fel. Számos ilyen tagállamban (tizenhét) az ügyvédi segítséghez való hozzáférés időben biztosítható (a 2013/48/EU irányelv alkalmazása), de az irányelv 4. cikkének (5) bekezdésében meghatározott (ideiglenes) költségmentességhez való jogról nem rendelkeznek egyértelműen. Az ilyen megfelelési problémák az irányelv hatályának helytelen átültetésével és a költségmentesség nyújtásának időzítésével kapcsolatosak, mind általánosságban, mind konkrét esetekben. Továbbá megfelelési problémák merültek fel ott, ahol a költségmentesség megadásának anyagi feltételeként hivatalos kérelem benyújtását szabták meg.

3.4.Költségmentesség az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban (5. cikk)

Az irányelv 5. cikkének (1) bekezdése előírja az európai elfogatóparancsot végrehajtó tagállamok számára, hogy a keresett személyeket megillesse a költségmentességhez való jog az európai elfogatóparancs alapján foganatosított letartóztatástól az átadásukig, vagy az át nem adásukra vonatkozó határozat jogerőre emelkedéséig.

Az összes tagállam közül öt konkrét, önálló rendelkezések útján kifejezetten átültette az európai elfogatóparancs alapján keresett személyek költségmentességhez való jogát. Ezzel szemben a tagállamok nagy többségének (húsz) jogszabályai a büntetőeljárásban nyújtott költségmentességre vonatkozó általános rendelkezésekre való kereszthivatkozásokra támaszkodnak.

Az irányelv 5. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatban tizenöt tagállam esetében állapítottak meg megfelelési problémákat, amelyek főként a 2. cikk (2) bekezdésével kapcsolatban korábban említett „letartóztatáskor” követelmény átültetésének elmulasztásából erednek (lásd e jelentés 3.1. szakaszát). A megfeleléssel kapcsolatos egyéb problémák hat tagállamban olyan nemzeti szabályokhoz kapcsolódnak, amelyek a költségmentesség megítélését hivatalos kérelemhez vagy a költségmentesség megítélésére vonatkozó határozat meghozatalára vonatkozó határidők helytelen átültetéséhez kötik, ami ténylegesen azt jelenti, hogy bár elvileg a letartóztatáskor fennállhat a költségmentességre vonatkozó jog, ez a határozat meghozataláig nem biztosított.

Az 5. cikk (2) bekezdése szerint a kibocsátó tagállam biztosítja, hogy azon keresett személyeket, akik büntetőeljárás lefolytatása céljából európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárás hatálya alatt állnak, és akik élnek a kibocsátó tagállambeli – a végrehajtó tagállambeli ügyvédet segítő – ügyvéd megbízásához való jogukkal az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról szóló 2013/48/EU irányelv 10. cikkének (4) és (5) bekezdésével összhangban, megillesse a kibocsátó tagállamban a költségmentességhez való jog a végrehajtó tagállamban lefolytatandó ilyen eljárások céljából. Tizenkét tagállam nemzeti jogszabályai nem felelnek meg teljes mértékben az irányelv 5. cikkének (2) bekezdésében foglaltaknak, főként az irányelv követelményét érvényre juttató konkrét rendelkezések hiánya, illetve a büntetőeljárásra vagy a költségmentességre vonatkozó rendelkezések alkalmazását az európai elfogatóparancsos eljárásokra kiterjesztő egyértelmű kereszthivatkozások hiánya miatt.

Az irányelv 5. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy az 5. cikk (1) és (2) bekezdésében említett költségmentességhez való jog az irányelv 4. cikkének (3) bekezdésével összhangban – amely értelemszerűen alkalmazandó – az anyagi helyzet vizsgálatának tárgyát képezheti. Ez a rendelkezés azonban nem irányozza elő a megalapozottság vizsgálatának lehetőségét az irányelv 4. cikkének (4) bekezdésével összhangban. A tagállamok több mint fele (tizenöt) úgy döntött, hogy az 5. cikk (3) bekezdésének megfelelően az anyagi helyzet vizsgálatát alkalmazza. Négy tagállamban azonban megfelelési problémák adódnak a következőkből: i. a megalapozottság vizsgálatának alkalmazása az anyagi helyzet vizsgálata mellett; ii. nem egyértelmű, hogy csak az anyagi helyzet vizsgálatát kell-e alkalmazni; iii. vagy az irányelv 4. cikke (3) bekezdésének átültetésével kapcsolatos hiányosságok, amelyek szintén hatással vannak a nemzeti jogszabályoknak az irányelv 5. cikke (3) bekezdésének való megfelelésére (lásd e jelentés 3.3. szakaszát).

3.5.A költségmentesség engedélyezése tárgyában hozott határozatok (6. cikk)

Az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a költségmentesség megadásáról és az ügyvédek költségmentesség alapján történő kirendeléséről szóló döntéseket indokolatlan késedelem nélkül, az illetékes hatóságnak kell meghoznia. A tagállamoknak megfelelő intézkedéseket kell hozniuk annak biztosítására is, hogy az illetékes hatóság a védelemhez való jog tiszteletben tartásával, gondosan hozza meg döntéseit.

Az irányelv (24) preambulumbekezdése kifejti, hogy az illetékes hatóságnak olyan független hatóságnak kell lennie, amely hatáskörrel rendelkezik a költségmentesség nyújtására vonatkozó döntések meghozatalára, vagy bíróságnak, beleértve az egyesbírót is. Sürgős esetekben lehetővé kell tenni azonban a rendőrség és a vádhatóság ideiglenes bevonását, amennyiben ez a költségmentesség kellő időben történő engedélyezéséhez szükséges.

A legtöbb (huszonhárom) tagállamban a költségmentesség megítéléséről a bíróság vagy a bíró és/vagy a költségmentesség ügyében eljáró hivatalok döntenek. A költségmentesség keretében eljáró egyéni ügyvédeket általában a nemzeti ügyvédi egyesületekkel (általában az ügyvédi kamarákkal) együttműködve jelölik ki. Az ügyvédek kijelölése vagy az ügyvédi egyesületek által biztosított vagy kezelt listák vagy elektronikus nyilvántartások alapján történik, vagy maga az ügyvédi egyesület jelöli ki őket az egyes ügyekhez. Két tagállamban a költségmentességet teljes egészében a nemzeti ügyvédi kamarák és azok tagjai szervezik. Másrészt négy tagállamban az ügyvédi kamarákat nem vonják be közvetlenül.

Hat tagállamban a rendőrség és az ügyészség is részt vehet a költségmentességről szóló döntésben: i az eljárások meghatározott típusaiban vagy szakaszaiban; ii. különleges körülmények között, például egy gyanúsított vagy vádlott szabadságelvonása esetén; iii. amikor kötelező védelmet kell alkalmazni; vagy iv. a költségmentesség bizonyos fajtáival kapcsolatban.

A tagállamok több mint felében (tizenöt) problémák merültek fel az irányelv 6. cikke (1) bekezdésének átültetésével kapcsolatban. Ezek a kérdések főként a költségmentességről szóló határozat időzítésével (az irányelv 4. cikke (5) bekezdésének átültetésével kapcsolatos kérdések, amelyek így az irányelv 6. cikke (1) bekezdésének átültetésére is hatással vannak) és/vagy azzal a követelménnyel kapcsolatosak, hogy a határozatot egy illetékes hatóságnak kell meghoznia.

Öt tagállamban állapítottak meg megfelelési problémákat az irányelv 6. cikkének (2) bekezdésével kapcsolatban, amely előírja, hogy a gyanúsítottakat, a vádlottakat és a megkeresett személyeket írásban tájékoztatni kell, ha a költségmentesség iránti kérelmüket részben vagy egészben elutasítják.

3.6.A költségmentesség keretében nyújtott szolgáltatások minősége és a képzés (7. cikk)

Az irányelv 7. cikkének (1) bekezdése előírja a tagállamok számára, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket – ideértve a finanszírozást is – a következők biztosítása céljából:

a)egy hatékony és megfelelő minőségű költségmentességi rendszer létezése; valamint

b)a költségmentesség keretében olyan minőségű szolgáltatások nyújtása, amelyek megfelelőek az eljárás tisztességességének biztosítása szempontjából, a jogászi szakma függetlenségének kellő tiszteletben tartása mellett.

Az irányelv e követelménye szintén gyakorlati végrehajtási kérdés, amely nem minden esetben teszi szükségessé az átültetést jogalkotási intézkedések meghozatalával, ha van megfelelő jogi keret. Három tagállamban azonban a nemzeti jogban nem volt azonosítható olyan konkrét szabály, amely az irányelv 7. cikkének (1) bekezdését érvényesítené. Problémák merültek fel tizenegy olyan tagállamban is, amelyek az irányelv 7. cikkének (1) bekezdése tekintetében külön intézkedéseket hoztak. Ezek a problémák főként a költségmentességi rendszer alulfinanszírozottságára, a költségmentességet igénybe vevő ügyvédeknek fizetett alacsonyabb díjakra vagy a költségmentességet igénybe vevő ügyvédek kiválasztási rendszerének elégtelenségére vezethetők vissza, ami negatív hatással lehet a költségmentesség minőségére. A költségmentesség alapján eljáró ügyvédek számára négy tagállamban létrehozott speciális akkreditációs vagy kiválasztási rendszerek önmagukban nem feltétlenül elegendőek a költségmentességi szolgáltatások minőségének biztosításához.

A legtöbb tagállam nem ültette át konkrétan az irányelv 7. cikke (2) bekezdésének (huszonhárom tagállam) és (3) bekezdésének (tizennyolc tagállam) a költségmentességgel és ügyvédekkel kapcsolatos döntéshozatalban részt vevő személyzet képzésére vonatkozó rendelkezéseit. Többnyire csak általános jellegű releváns intézkedéseket lehetett azonosítani. Amint fentebb jeleztük, e bekezdések esetében nem feltétlenül szükségesek konkrét átültető intézkedések, és végrehajtásuk a gyakorlatban is biztosítható.

Az irányelv 7. cikkének (4) bekezdése előírja a tagállamok számára, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a gyanúsítottakat, a vádlottakat, és a keresett személyeket megillesse az a jog, hogy a számukra a költségmentesség keretében szolgáltatást nyújtó kijelölt ügyvéd helyett másik ügyvéd kijelölését kérjék, ha ez az adott körülmények alapján indokolt. Tizenegy tagállamban merültek fel a megfelelőséggel kapcsolatos kérdések. E tagállamok közül ötben nem volt azonosítható kifejezett átültető intézkedés, de az ügyvéd szabad megválasztására, az ügyfelek és az ügyvédek közötti kapcsolatra, valamint az ügyvédek szakmai és etikai magatartására vonatkozó rendelkezések bizonyos szempontból relevánsak lehetnek. Hat tagállamban az azonosított megfelelési problémák a nemzeti rendelkezések szűkebb hatályához vagy a jogi egyértelműség hiányához kapcsolódnak.

3.7.Jogorvoslatok (8. cikk)

Az irányelv 8. cikke előírja a tagállamok számára annak biztosítását, hogy a gyanúsítottak, a vádlottak és a keresett személyek számára a nemzeti jog alapján hatékony jogorvoslat álljon rendelkezésre az irányelv szerinti jogaik megsértése esetén.

Az összes tagállam közül tizenegy rendelkezik külön jogorvoslatról a költségmentességhez való jog megsértése esetén, míg tizennégy tagállam kizárólag általános jogorvoslatot biztosít az eljárási jogok megsértése esetén. A különleges jogorvoslattal rendelkező tagállamokban a védelemhez való jog megsértése esetén általános jogorvoslati lehetőségek is rendelkezésre állnak.

3.8.Veszélyeztetett személyek (9. cikk)

Az irányelv 9. cikke előírja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a veszélyeztetett gyanúsítottak, vádlottak, és keresett személyek sajátos szükségleteit az irányelv végrehajtása során figyelembe veszik.

A gyermekkoron kívül számos (tizennyolc) tagállamban egyéb különleges veszélyeztetettséget is figyelembe vesznek, amelyek általában automatikusan költségmentességre való jogosultságot eredményeznek. Ez gyakran vonatkozik a fizikai vagy szellemi fogyatékossággal élő személyekre, azokra a személyekre, akik esetében kétséges, hogy képesek-e megvédeni magukat, vagy a sajátos szükségletű személyekre. Figyelembe kell venni például azt a tényt is, ha a kérelmező menedékkérő, lakóhelyét elhagyni kényszerült személy, kísérő nélküli kiskorú, külföldi vagy olyan személy, aki nem beszéli vagy nem érti annak a tagállamnak a nyelvét, ahol az eljárást lefolytatják.

4.Következtetés

Az irányelv célja az volt, hogy javítsa a gyanúsítottak és vádlottak költségmentességhez való jogának hatékony alkalmazását a büntetőeljárásokban, valamint az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos eljárásokban a keresett személyek esetében. Összességében az irányelv uniós hozzáadott értéket teremtett azáltal, hogy növelte a büntetőeljárásban érintett személyek védelmének szintjét.

Ez a jelentés azonban kiemeli, hogy továbbra is fennállnak az irányelv fontos rendelkezéseinek végrehajtásával kapcsolatos bizonyos nehézségek. Ez különösen igaz azokra a nemzeti intézkedésekre, amelyek nem terjednek ki az irányelv hatályának körére (az irányelv 2. cikke), valamint a költségmentesség időben történő nyújtásával kapcsolatos hiányosságokra (az irányelv 4. cikkének (5) bekezdése, 5. cikkének (1) bekezdése és 6. cikkének (1) bekezdése).

A Bizottság továbbra is értékelni fogja, hogy a tagállamok megfelelnek-e az irányelvnek, és minden megfelelő intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az irányelv rendelkezéseinek az egész EU-ban megfeleljenek.

(1)

HL C 326., 2012.10.26., 391. o.

(2)

HL L 297., 2016.11.4., 1. o.; helyesbítve: HL L 91., 2017.4.5., 40. o.

(3)

HL C 326., 2012.10.26., 47. o.

(4)

A 21., illetve a 22. jegyzőkönyvnek megfelelően Írországra és Dániára nem kötelező az irányelv. Ezért a jelen értékelésben a Bizottság nem veszi ezeket az országokat figyelembe.

(5)

2010/64/EU irányelv a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról (HL L 280., 2010.10.26., 1. o.).

(6)

2012/13/EU irányelv a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról (HL L 142., 2012.6.1., 1. o.).

(7)

2013/48/EU irányelv a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról (HL L 294., 2013.11.6., 1. o.).

(8)

Az (EU) 2016/343 irányelv a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről (HL L 65., 2016.3.11., 1. o.).

(9)

Az (EU) 2016/800 irányelv a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról (HL L 132., 2016.5.21., 1. o.).

(10)

COM(2018) 857 final, COM(2018) 858 final, COM(2019) 560 final és COM(2021) 144 final.

(11)

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által készített tanulmány, Jogok a gyakorlatban: ügyvédi segítség igénybevétele és eljárási jogok a büntetőeljárásban és az európai elfogatóparancs-eljárásban. Elérhető a következő címen: Rights in practice: access to a lawyer and procedural rights in criminal and European arrest warrant proceedings (europa.eu) .

(12)

 Lásd például a Magyar Helsinki Bizottság által koordinált projektet az ügyvédhez és a költségmentességhez való jogról a büntetőeljárásokban öt európai joghatóságban, az összehasonlító jelentés elérhető a következő címen Right_to_lawyer_and_legal_aid_COMPARATIVE_REPORT_2018.pdf (helsinki.hu) , és a Litván Jogi Intézet által vezetett „A költségmentesség minőségének javítása: Közös normák a különböző országok számára” című projektet, információ a következő címen érhető el: Enhancing the quality of Legal Aid: Common Standards for Different Countries | LTI (teise.org) .

(13)

A Bizottság 2018 januárjában és októberében két szakértői találkozót szervezett a tagállamok képviselőivel, hogy megvitassa és megkönnyítse a tagállamok munkáját az irányelv átültetésével és alkalmazásával kapcsolatban.

(14)

Lásd különösen a 2018. június 5-i ítéletet, Kolev és társai, C-612/15; a 2019. szeptember 19-i ítéletet, Rayonna Procuratura Lom, C-467/18; és a 2020. március 12-én hozott ítéletet, VW, C-659/18.