A Natura 2000 területek kezelése

Az élőhelyek védelméről szóló 92/43/EGK irányelv 6. cikkének rendelkezései

(2019/C 33/01)

TARTALOM

ELŐSZÓ

4

1.

Bevezetés

5

1.1.

A cikk szerepe az élőhelyvédelmi irányelv és a madárvédelmi irányelv általános rendszerében, valamint tágabb összefüggésben

5

1.2.

Kapcsolat a fajok védelméről szóló fejezettel

7

1.3.

A 6. cikk átültetése a nemzeti jogba: az átültetési kötelezettség

7

1.4.

A 6. cikk alkalmazásának ideje: Mikortól alkalmazandóak a 6. cikkben előírt kötelezettségek?

8

1.4.1.

Az uniós madárvédelmi irányelv értelmében kijelölt különleges madárvédelmi területek

8

1.4.2.

Az élőhelyvédelmi irányelv hatálya alá tartozó területek

9

2.

A 6. cikk (1) bekezdése

10

2.1.

A bekezdés szövege

10

2.2.

Hatály

10

2.3.

Mit tartalmazzanak a „szükséges természetvédelmi intézkedések”?

11

2.3.1.

Területi szintű természetvédelmi célkitűzések megállapítása

11

2.3.2.

A szükséges természetvédelmi intézkedések megállapítása

13

2.3.3.

Ökológiai szükségletek

14

2.4.

Milyen formát ölthetnek a szükséges természetvédelmi intézkedések?

15

2.4.1.

Intézkedési tervek

15

2.4.2.

Törvényi, közigazgatási vagy szerződéses aktusok

16

3.

A 6. cikk (2) bekezdése

17

3.1.

A bekezdés szövege

17

3.2.

Hatály

17

3.3.

Mit jelent az, hogy „megteszik a szükséges intézkedéseket […] megakadályozására”?

19

3.4.

Különbözik a végrehajtás a károsodás és a megzavarás esetén?

20

3.5.

A károsodás és a megzavarás mutatói

20

3.5.1.

Az élőhelytípusok és a fajok élőhelyeinek károsodása

21

3.5.2.

Fajok megzavarása

22

4.

A 6. cikk (3) bekezdése

22

4.1.

A bekezdés szövege

22

4.2.

Hatály

23

4.3.

A 6. cikk (2) bekezdésének és a 6. cikk (3) bekezdésének viszonya

23

4.4.

Mi értendő az olyan terv vagy projekt alatt, „amely nem kapcsolódik közvetlenül, illetve nem nélkülözhetetlen a természeti terület kezeléséhez”?

24

4.4.1.

Projekt

25

4.4.2.

Terv

25

4.4.3.

[…] Kezeléséhez közvetlenül nem kapcsolódó vagy nem nélkülözhetetlen

26

4.5.

Hogyan állapítható meg, hogy egy terv vagy projekt „valószínűleg jelentős hatással lesz” egy területre, „akár önmagában, akár pedig más terv vagy program részeként”?

27

4.5.1.

Valószínűleg

27

4.5.2.

Jelentős hatás

29

4.5.3.

akár önmagában, akár pedig más terv vagy program részeként

29

4.6.

Mit kell érteni azalatt, hogy „Figyelembe véve az adott természeti terület védelmével kapcsolatos célkitűzéseket, megfelelő vizsgálatot kell folytatni”?

30

4.6.1.

Mit kell „megfelelő vizsgálat” alatt érteni?

30

4.6.2.

A megfelelő vizsgálat tartalma

32

4.6.3.

Figyelembe véve az adott természeti terület védelmével kapcsolatos célkitűzéseket […]

33

4.6.4.

A „terület épségének” fogalma

33

4.6.5.

A természeti területre gyakorolt hatások vizsgálata

34

4.6.6.

Megfelelő mérséklő intézkedések megfontolása a következmények elkerülése vagy csökkentése céljából

35

4.7.

Döntéshozatal

36

4.7.1.

Az „illetékes nemzeti hatóságok”

36

4.7.2.

Mikor helyénvaló kikérni a lakosság véleményét?

37

4.7.3.

Döntéshozatal a megfelelő vizsgálat alapján

37

5.

A 6. cikk (4) bekezdése

38

5.1.

A bekezdés szövege

38

5.2.

Hatály

38

5.3.

Kezdeti megfontolások

39

5.3.1.

Az alternatív megoldások vizsgálata

39

5.3.2.

Kiemelten fontos közérdek vizsgálata

40

5.4.

Kiegyenlítő intézkedések alkalmazása

42

5.4.1.

Mit kell „kiegyenlítő intézkedések” alatt érteni, és mikor kell megfontolni ilyen intézkedések meghozatalát?

42

5.4.2.

A Natura 2000 hálózat „általános egységessége”

43

5.4.3.

A kiegyenlítő intézkedések célja és általános tartalma

44

5.4.4.

Kulcsfontosságú szempontok a kiegyenlítő intézkedések megállapítása kapcsán

46

5.5.

Kritériumok a kiegyenlítő intézkedésekkel szemben

46

5.5.1.

Célzott kiegyenlítés

46

5.5.2.

Eredményes kiegyenlítés

47

5.5.3.

Műszaki megvalósíthatóság

47

5.5.4.

A kiegyenlítés mértéke

48

5.5.5.

A kiegyenlítő intézkedések célterülete

48

5.5.6.

A kiegyenlítés időzítése

49

5.5.7.

Hosszú távú megvalósítás

49

5.6.

Ki viseli a kiegyenlítő intézkedések költségeit?

50

5.7.

A Bizottság tájékoztatása az elfogadott kiegyenlítő intézkedésekről

50

5.8.

Mi történik az elsődleges fontosságú élőhelyeket magukban foglaló és/vagy veszélyeztetett fajoknak otthont adó területekkel?

51

5.8.1.

Az érintett területek

51

5.8.2.

Az „emberi egészség”, a „közbiztonság” és „a környezet szempontjából elsődlegesen fontos előnyök” fogalma

51

5.8.3.

A Bizottság véleményének elfogadása és következményei

52

I. melléklet

A megfelelő vizsgálat és a környezeti hatásvizsgálat, illetve a stratégiai környezeti hatásvizsgálat eljárásainak összehasonlítása

53

II. melléklet

A Natura 2000 területeket érintő tervek és projektek megfontolása

56

III. melléklet

Űrlap az Európai Bizottság felé teljesítendő adatszolgáltatáshoz a 6. cikk (4) bekezdése alapján

57

ELŐSZÓ

A JELEN DOKUMENTUM CÉLJA ÉS JELLEGE

A természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló (92/43/EGK) irányelv 6. cikke központi szerepet játszik a Natura 2000 hálózatot alkotó területek kezelése szempontjából. Az integrálás szellemében megjelöli a területek természetvédelmi érdekeinek védelméhez szükséges feladatokat.

E dokumentum célja, hogy iránymutatásul szolgáljon a tagállamok részére az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkében használt főbb fogalmak értelmezéséhez.

A „Cselekvési terv a természetért, az emberekért és a gazdaságért” (1) című közlemény keretében a Bizottság kötelezettséget vállalt „az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének a Natura 2000 területek védelmére és kezelésére vonatkozó rendelkezéseihez értelmezési céllal készített iránymutatás frissítésére”. Jelen dokumentum tehát a 2000 áprilisában kiadott eredeti változat (2) helyébe lép.

E naprakésszé tett változat magában foglalja az évek során az Európai Unió Bírósága által a 6. cikk kapcsán elfogadott tekintélyes mennyiségű ítéletet (3). Támaszkodik továbbá a Natura 2000 hálózat kezelésével foglalkozó számos bizottsági feljegyzésre, valamint a 6. cikkre vonatkozó egyéb bizottsági útmutató dokumentumokra, amelyek kiegészítik e dokumentumot (4).

A dokumentum elsősorban a tagállami hatóságok részére készült. Ugyanakkor remélhetőleg elősegíti az élőhelyvédelmi irányelv működésének jobb megértését a Natura 2000 területek kezelésében és a 6. cikk szerinti engedélyezési eljárásban résztvevők körében.

A dokumentum a tagállamok természetvédelmi hatóságaival és érdekelt felekkel folytatott konzultációk után született meg. Célja, hogy segítségül szolgáljon a tagállamok hatóságai részére, valamint mindenkinek, aki részt vesz az élőhelyvédelmi irányelv alkalmazásának keretében a Natura 2000 területek kezelésében vagy a 6. cikk szerinti engedélyezési eljárásban. Az uniós jog hitelt érdemlő értelmezése az Európai Unió Bírósága kizárólagos hatáskörébe tartozik.

A Bizottság értelmezése nem haladhatja meg az irányelvben meghatározottakat. Ez különösen vonatkozik erre az irányelvre, amely messzemenően tükrözi a szubszidiaritás elvét, és nagy mozgásteret biztosít a tagállamoknak a Natura 2000 hálózat különböző területeivel kapcsolatos konkrét intézkedések gyakorlati végrehajtásához. Hiszen a tagállamok szabadon választhatják meg a gyakorlati intézkedések megvalósítására legalkalmasabb módot, feltéve, hogy az eléri az irányelvben elvárt eredményeket.

Bár jelen dokumentum értelmező jellegű, nem célja, hogy egyértelmű választ adjon az egyes konkrét területekre vonatkozó kérdésekben. Ilyen kérdésekkel eseti alapon kell foglalkozni, az e dokumentumban nyújtott iránymutatások szem előtt tartásával.

A DOKUMENTUM SZERKEZETE

A 6. cikk tartalmát és logikáját leíró bevezető megjegyzések után az egyes bekezdések (6. cikk (1), (2), (3) és (4) bekezdése) részletes bemutatása következik, azonos felépítést követve. Ez azt jelenti, hogy a bekezdés és annak hatályának leírása után a bekezdésben tárgyalt főbb fogalmak és kérdések ismertetése következik a Bizottság ismeretei, az Európai Unió Bírósága jelenlegi ítélkezési gyakorlata és adott esetben egyéb uniós jogszabályok alapján.

A lényeges következtetések gyors olvasását elősegítendő a Bizottság elemzéséből leszűrt főbb pontokat az egyes szakaszok végén összefoglaljuk (félkövér betűkkel kiemelve).

1.   BEVEZETÉS

A 6. cikk tágabb összefüggései

1.1.   A CIKK SZEREPE AZ ÉLŐHELYVÉDELMI IRÁNYELV ÉS A MADÁRVÉDELMI IRÁNYELV ÁLTALÁNOS RENDSZERÉBEN, VALAMINT TÁGABB ÖSSZEFÜGGÉSBEN

Mielőtt a 6. cikkel részletesen foglalkoznánk, érdemes felidézni, milyen szerepet tölt be a 92/43/EGK irányelv (5) (a továbbiakban: élőhelyvédelmi irányelv) és a 2009/147/EK irányelv (6) (a továbbiakban: madárvédelmi irányelv) általános rendszerében, valamint tágabb jogi összefüggésben.

Az élőhelyvédelmi irányelv első fejezete, amely az 1. és 2. cikkből áll, a „Fogalommeghatározások” címet viseli. Felvázolja az irányelv célját, amely „hogy a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelmével hozzájáruljon a biológiai sokféleség biztosításához a Szerződésben érintett tagállamok európai területén belül.” (7). Továbbá általános iránymutatást nyújt az irányelv végrehajtásához, amikor kimondja, hogy az irányelv értelmében hozott intézkedéseket úgy kell kialakítani, hogy azok fenntartsák, illetve helyreállítsák egyes élőhelyek és fajok „kedvező védettségi helyzetét” (8), ugyanakkor azt is kimondja, hogy az irányelv értelmében hozott intézkedések „figyelembe veszik a gazdasági, társadalmi és kulturális igényeket, valamint a regionális és a helyi sajátosságokat is” (9).

Az élőhelyvédelmi irányelvben megfogalmazott legfőbb konkrét követelményeket a következő két fejezet tartalmazza. Az első a „Természetes élőhelyek és fajok élőhelyeinek védelme” címet viseli, és a 3–11. cikkeket öleli fel. A második a „Fajok védelme” címet viseli, és a 12–16. cikkeket tartalmazza.

A „Természetes élőhelyek és fajok élőhelyeinek védelme” fejezet az irányelv I. és II. mellékletében felsorolt, közösségi jelentőségű élőhelytípusok és fajok részére kijelölt területek létrehozásával és védelmével foglalkozik. A madárvédelmi irányelv alapján besorolt területekkel együtt e területek alkotják a Natura 2000 hálózatot (3. cikk (1) bekezdés). E fejezeten belül a 6. cikk rendelkezései vonatkoznak a Natura 2000 területek védelmére és kezelésére. Ebben az összefüggésben az irányelv 24 cikke közül az egyik legnagyobb jelentőségű a 6. cikk, mivel ez határozza meg leginkább a természetvédelem és az egyéb társadalmi-gazdasági tevékenységek közötti kapcsolatot.

A cikk rendelkezései három csoportra oszthatók. Az 6. cikk (1) bekezdése a védelemhez szükséges intézkedések megállapításával foglalkozik, valamint pozitív és megelőző intézkedésekre összpontosít a vadon élő állat- és növényfajok természetes élőhelyei és populációi kedvező védettségi helyzetének fenntartása, illetve helyreállítása érdekében. A 6. cikk (2) bekezdése az élőhelyek károsodásának és a fajok számottevő megzavarásának megakadályozását írja elő. A hangsúly itt tehát a megelőzésen van. A 6. cikk (3) és (4) bekezdései több eljárási és érdemi biztosítékról rendelkeznek a Natura 2000 területekre valószínűleg jelentős hatást gyakorló tervek és programok [helyesen: projektek] tekintetében.

E felépítésben látható, hogy különbség van egyrészről a 6. cikk általános rendszert meghatározó (1) és (2) bekezdései, másrészről a sajátos körülményekre vonatkozó eljárást meghatározó (3) és (4) bekezdései között.

Összességében a 6. cikk rendelkezései a 2. cikkben, valamint az irányelv preambulumbekezdéseiben felvázolt általános megközelítést tükrözik. Ez magában foglalja a biológiai sokféleség előmozdításának szükségességét egyes élőhelyek és fajok „kedvező védettségi állapotának” fenntartásával vagy helyreállításával az EU-ban található teljes természetes előfordulási területükön belül, figyelembe véve a gazdasági, társadalmi, kulturális és regionális követelményeket mint a fenntartható fejlődés elérésének eszközét.

A 6. cikk által az élőhelyvédelmi irányelv keretében betöltött szereptől eltekintve ugyancsak fontos megemlíteni e cikknek a madárvédelmi irányelv rendszerével fennálló kapcsolatát:

—	Egyrészt a madárvédelmi irányelv rendszere nagy mértékben hasonlít az élőhelyvédelmi irányelv rendszerére. Az élőhelyvédelmi irányelv „Természetes élőhelyek és fajok élőhelyeinek védelme” című fejezete különösen hasonló a madárvédelmi irányelv 3. és 4. cikkéhez.

—

Másrészt a két irányelv rendszerei napjainkra jelentős mértékben összefonódtak vagy egybeolvadtak. Először is a madárvédelmi irányelv keretében besorolt különleges madárvédelmi területek (KMT-k) ma már a Natura 2000 hálózat szerves részét képezik (10). Másodszor az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (2), (3) és (4) bekezdése a különleges madárvédelmi területekre is vonatkozik (11).

A 6. cikk az EU biológiai sokféleséggel kapcsolatos politikájának tágabb összefüggésében is releváns (12), és kulcsfontosságú a biodiverzitási politika céljainak eléréséhez. A 6. cikk végrehajtása szempontjából az ebben az összefüggésben hozott más intézkedések is előnyösek lehetnek. Az ökoszisztémák és szolgáltatásaik feltérképezése és értékelése (MAES) (13) keretében az ökoszisztémák állapotának felmérésére vonatkozóan elkezdett munka különösen hasznos és releváns iránymutatást, közte ágazatspecifikus iránymutatást nyújt az olyan kérdések megoldásához mint az élőhelyvédelmi irányelv által érintett főbb élőhelytípusoknak megfelelő ökoszisztéma-típusok állapotának felmérése és értékelése; az ökoszisztémákra nehezedő nyomások számbavétele; az ökológiai szükségletek, valamint a területek károsodásának és ökológiai épségének számszerűsítése.

Az Európai Unióról szóló szerződés tágabb összefüggésében vizsgálva a 6. cikk lényeges keretül szolgál az integrálás elvének érvényre juttatása szempontjából, mivel a tagállamokat a Natura 2000 területek fenntartható kezelésére ösztönzi, továbbá korlátokat szab a védett területekre esetleg káros hatást gyakorló tevékenységeknek, bár bizonyos körülmények között lehetővé teszi az előírásoktól való eltérést. A 6. cikknek megfelelően hozott intézkedések szempontjából előnyös lehet a kapcsolódó más uniós környezetvédelmi politikákkal, úgymint a vízpolitikával, a tengervédelmi politikával és a halászati politikával kialakuló szinergiák is.

Az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikke értelmében hozott intézkedések a közös halászati politika hatálya alá tartozó intézkedések elfogadását is szükségessé tehetik (1380/2013/EU rendelet). Alkalmazhatóak lehetnek különösen a közös halászati politika 11. cikkének az uniós környezetvédelmi jogszabályok szerinti kötelezettségek teljesítéséhez szükséges állományvédelmi intézkedésekre vonatkozó rendelkezései. Ezeket a rendelkezéseket a Bizottság szolgálatainak „Védelmi intézkedések megállapítása a közös halászati politika keretében a Natura 2000 területek és a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv céljaira” című munkadokumentuma (SWD(2018)288 final) egyértelműsíti. A Bizottság már több felhatalmazáson alapuló jogi aktust fogadott el a közös halászati politika 11. cikkének értelmében (itt érhető el: https://ec.europa.eu/fisheries/cfp/fishing_rules_en).

Nemzetközi összefüggésben vizsgálva a 6. cikk hozzájárul a vonatkozó nemzetközi természetvédelmi egyezmények, úgymint a Berni Egyezmény (14) és a biológiai sokszínűségről szóló egyezmény (15) céljainak eléréséhez, ugyanakkor maguknál az egyezményeknél részletesebb kereteket teremt a területek megőrzése és védelme érdekében.

A 6. cikk az élőhelyvédelmi irányelv „Természetes élőhelyek és fajok élőhelyeinek védelme” című fejezetének lényeges elemét képezi. Biztosítja a természeti területek megőrzésének és védelmének kereteit, és proaktív, megelőző és eljárási követelményeket ír elő. A madárvédelmi irányelv értelmében besorolt különleges madárvédelmi területekre és az élőhelyvédelmi irányelv értelmében kijelölt területekre egyaránt vonatkozik. E keretek lényeges szerepet töltenek be a két irányelv általános célkitűzéseinek támogatásában, valamint az EU biodiverzitási politikája célkitűzései és a környezetvédelem más uniós politikákba történő integrálása elve, így végső soron a fenntartható fejlődés megvalósításában.

1.2.   KAPCSOLAT A FAJOK VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ FEJEZETTEL

Mint fentebb említettük, az élőhelyvédelmi irányelv „Fajok védelme” című fejezete a 12–16. cikkeket tartalmazza, és az irányelv IV. mellékletében (16) felsorolt szigorúan védett, illetve az V. mellékletben felsorolt különleges kezelési intézkedéseket igénylő állat- és növényfajokkal foglalkozik.

A 12., 13. és 14. cikkek egyes növény- és állatfajokkal foglalkoznak, amelyek az irányelv II. mellékletében is szerepelhetnek, ezáltal az ezeknek otthont adó Natura 2000 területeken keresztül a 6. cikk rendelkezései is vonatkoznak rájuk (17). Következésképpen egyes tevékenységekre egyszerre mindkét fejezet vonatkozhat.

Például a barnamedve (Ursus arctos) pihenőhelyének megsemmisítése a 12. cikk (1) bekezdésének d) pontjában megfogalmazott tilalomba ütközhet, ezzel egyidejűleg megsértheti a 6. cikket is, amennyiben a pihenőhely a faj miatt kijelölt Natura 2000 területen található.

Bár ez látszólag párhuzamosságokhoz vezet, a következőket kell kiemelni:

—	Egyrészt bizonyos, a 12., 13. és 14. cikkben érintett növény- vagy állatfajokat a II. melléklet nem tartalmaz, így ezekre nem vonatkozik közvetlenül a Natura 2000 keretében biztosított természeti terület megőrzés és védelem.

—

Másrészt az olyan sebezhető fajok esetében, mint a nagytestű húsevők, amelyekre a természetes élőhelyek és a fajok élőhelyeinek védelméről szóló fejezet és a fajok védelméről szóló fejezet egyaránt vonatkozik, a 6. cikk által nyújtott védelem csak a Natura 2000 hálózat részét képező területekre korlátozódik, ezzel szemben a fajok védelméről szóló fejezet által biztosított védelem nem korlátozódik egyes területekre. Így a 6. cikk a fajok számára a Natura 2000 hálózaton belül kijelölt területek megőrzését és védelmét írja elő, míg a fajok védelméről szóló fejezet az egyes fajok egészére vonatkozik az EU-ban található természetes előfordulási területükön belül (ideértve a Natura 2000 hálózaton kívül eső területeket, ahol a faj előfordul, különösen az érintett állatok párzási, költő- és pihenőhelyeit).

Míg egyes növény- és állatfajokra egyaránt vonatkozik a természetes élőhelyek és a fajok élőhelyeinek védelméről, illetve a fajok védelméről szóló fejezet, a vonatkozó rendelkezések alkalmazási köre és jellege eltérő.

1.3.   A 6. CIKK ÁTÜLTETÉSE A NEMZETI JOGBA: AZ ÁTÜLTETÉSI KÖTELEZETTSÉG

Lényeges megjegyezni, hogy a 6. cikk rendelkezéseit át kell ültetni a nemzeti jogba (vagyis követelményeik érvényesítéséhez nemzeti jogszabályi rendelkezésekbe kell foglalni őket). E tekintetben az irányelv 23. cikke kimondja: „A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek az értesítéstől számított két éven belül megfeleljenek”. Tagállamtól függően az átültetés határideje 1994. június 10. vagy a tagállam EU-hoz való csatlakozásának napja volt.

Ez megfelel az alkalmazott jogi eszköz típusának, vagyis az irányelvnek. Az irányelv az elérendő célokat illetően kötelező, azonban ennek eléréséhez a forma és az eszközök megválasztását a tagállamokra hagyja.

Az állandó ítélkezési gyakorlat egyértelművé teszi, hogy az átültetésnek világosnak és pontosnak kell lennie, és vitathatatlan kötelező erővel kell rendelkeznie (lásd az Európai Unió Bírósága (továbbiakban: Bíróság) által a C-363/85. számú ügyben, a C-361/88. sz. ügyben, a C-159/99. számú ügyben (32. pont), a C-415/01. számú ügyben (21. pont), a C-58/02. számú ügyben, a C-6/04. számú ügyben (21., 25., 26. pont), és a C-508/04. számú ügyben (80. pont) hozott ítéleteket) (18).

Az érintett tagállamtól függően a 6. cikk nemzeti jogba történő átültetésének határideje az első 12 tagállam esetében 1994. június 10., a többi tagállam esetében az EU-hoz való csatlakozás napja volt.

1.4.   A 6. CIKK ALKALMAZÁSÁNAK IDEJE: MIKORTÓL ALKALMAZANDÓAK A 6. CIKKBEN ELŐÍRT KÖTELEZETTSÉGEK?

Általában különbséget kell tenni a 6. cikk rendelkezéseinek nemzeti jogba való átültetésére vonatkozó határidő és a rendelkezések egyes területek tekintetében történő alkalmazásának kezdőpontja között.

Az egyes területek kapcsán meg kell különböztetni a madárvédelmi irányelv értelmében kijelölt különleges madárvédelmi területeket (KMT) és az élőhelyvédelmi irányelv alá tartozó egyéb területeket (közösségi jelentőségű természeti területeket (KJTT) és különleges természetmegőrzési területeket (KTT).

1.4.1.   Az uniós madárvédelmi irányelv értelmében kijelölt különleges madárvédelmi területek

A különleges madárvédelmi területekre vonatkozó védelmi követelményeket a madárvédelmi irányelv 4. cikke (4) bekezdésének első mondata határozza meg, amely kimondja, hogy e területek vonatkozásában „a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket az élőhelyek szennyezésének vagy károsodásának, illetve a madarak bármiféle zavarásának elkerülése érdekében, amennyiben azok jelentősek e cikk céljai szempontjából […]”.

Az élőhelyvédelmi irányelv hatálybalépését követően a fenti kötelezettségek helyébe az élőhelyvédelmi irányelv 7. cikkéből eredő kötelezettségek kerülnek, az alábbiak szerint:

Ekként a 6. cikk (1) bekezdésének rendelkezései nem vonatkoznak a különleges madárvédelmi területekre. Ugyanakkor a madárvédelmi irányelv 3. cikke, illetve 4. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében hasonló rendelkezések vonatkoznak a különleges madárvédelmi területekre. Ezen hasonló rendelkezések különleges madárvédelmi területekre történő alkalmazásának elvi kezdőpontja a madárvédelmi irányelv adott tagállam vonatkozásában történő hatálybalépésének napja (C-355/90. számú, Bizottság kontra Spanyolország, ún. „Santoña-mocsarak” ügy, C-166/97. számú, Bizottság kontra Franciaország, ún. „Szajna-torkolat” ügy).

Ami a 6. cikk (2), (3) és (4) bekezdéseinek rendelkezéseit illeti, a 7. cikk megfogalmazásából egyértelmű, hogy ezek az élőhelyvédelmi irányelv hatálybalépésének idején már különleges madárvédelmi területként besorolást kapott területekre is vonatkoznak. Ugyanakkor a 7. cikk megfogalmazására tekintettel felmerül a kérdés, hogy a madárvédelmi irányelv 4. cikke (4) bekezdése első mondatának rendelkezései „jelen irányelv végrehajtási határideje” (az akkori tagállamoknak 1994. június 10., későbbi tagállamoknak csatlakozásuk napja) után is vonatkoznak-e azon területekre, amelyeknek különleges madárvédelmi területként kellene besorolást kapniuk, ám a besorolás még nem történt meg.

A Santoña-mocsarak ügyében (C-355/90. sz. ügy, 22. pont) a Bíróság megállapította, hogy a madárvédelmi irányelv 4. cikke (4) bekezdésének első mondata egy nem besorolt területre is vonatkozik, amelyet a madárvédelmi irányelv végrehajtási határidejétől (azaz az akkori tagállamoknak 1981. április 7., illetve későbbi tagállamoknál a csatlakozás napjától) kezdve különleges madárvédelmi területként kellett volna besorolni.

A Basses Corbières ügy (C-374/98. számú ügy, 43–57. pont; lásd még a C-141/14. számú ügyben) alapján azon területek, amelyeket nem minősítettek különleges madárvédelmi területté, noha fennállt ilyen kötelezettség, továbbra is a madárvédelmi irányelv 4. cikke (4) bekezdése első mondatának sajátos rendszere alá tartoznak, ami szigorúbb kötelezettségeket jelent, mint az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikke (2)–(4) bekezdései által előírtak, mivel kivételeket nem tesz lehetővé. A kettős rendszer a tagállamokat a területek minősítésére ösztönzi, mivel ezáltal olyan eljárást vehetnek igénybe, amely kiemelkedően fontos közérdeken alapuló kényszerítő indok, beleértve társadalmi vagy gazdasági jellegű indok miatt bizonyos feltételek fennállása esetén lehetővé teszi számukra, hogy olyan tervet vagy projektet fogadjanak el, amely egy különleges madárvédelmi területet hátrányosan érint.

Az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (1) bekezdése nem vonatkozik a különleges madárvédelmi területekre. Ugyanakkor a madárvédelmi irányelv 3. cikke, illetve 4. cikkének (1) és (2) bekezdése hasonló rendelkezéseket tartalmaz, amelyeket az irányelv végrehajtási határidejétől kezdve alkalmazni kell. Ami az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikke (2), (3) és (4) bekezdéseinek a különleges madárvédelmi területekre történő alkalmazását illeti, ezek a madárvédelmi irányelv 4. cikke (1) és (2) bekezdései szerint különleges madárvédelmi területté minősített területekre is vonatkoznak az élőhelyvédelmi irányelv alkalmazásának kezdőnapjától. Azon területek, amelyeket nem minősítettek különleges madárvédelmi területté, noha fennállt ilyen kötelezettség, továbbra is a madárvédelmi irányelv 4. cikke (4) bekezdése első mondatának sajátos rendszere alá tartoznak, ami szigorúbb kötelezettségeket jelent, mint az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikke (2)-(4) bekezdései által előírtak.

1.4.2.   Az élőhelyvédelmi irányelv hatálya alá tartozó területek

A 6. cikk (1) bekezdése a különleges természetmegőrzési területekre vonatkozik. Az irányelv 4. cikkének (4) bekezdése értelmében a különleges természetmegőrzési területek azáltal jönnek létre, hogy a tagállamok kijelölik azokat ilyenné. Erre csak azt követően kerülhet sor, hogy az adott területet az irányelv 4. cikke (2) bekezdése szerint közösségi jelentőségű természeti területté nyilvánították. A közösségi jelentőségű természeti területet különleges természetmegőrzési területté kell nyilvánítani „a lehető leghamarabb – de legkésőbb hat éven belül”.

A közösségi jelentőségű természeti területek különleges természetmegőrzési területté nyilvánítása a 6. cikk (1) bekezdésének végrehajtását vonja maga után, mivel a 6. cikk szerinti többi intézkedés – többek között a további károsodás megelőzésének feladata (6. cikk (2), (3) és (4) bekezdés) – eleve vonatkozik a közösségi jelentőségű természeti területekre.

Az élőhelyvédelmi irányelv 4. cikke (5) bekezdése értelmében:

Így a 6. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseivel ellentétben, amelyek csak akkor alkalmazhatók, ha a közösségi jelentőségű természeti területet különleges természetmegőrzési területté nyilvánították, a 6. cikk (2), (3) és (4) bekezdéseinek rendelkezései azonnal alkalmazhatók, amint a terület közösségi jelentőségű természeti területté válik (vagyis mielőtt különleges természetmegőrzési területté minősítik). A 6. cikk (1) bekezdése azon közösségi jelentőségű természeti területekre is vonatkozik, amelyek esetében letelt a hatéves időtartam és a 4. cikk (4) bekezdésében foglalt kötelezettséget megszegve még nem került sor különleges természetmegőrzési területté nyilvánításukra. Más szóval a szükséges természetvédelmi intézkedések megállapításának kötelezettsége legkésőbb addig tart, amíg a hatéves időtartam le nem jár.

A közösségi jelentőségű természeti területeket jóváhagyó bizottsági határozat egyértelműen megállapítja, hogy: […] ki kell azonban emelni, hogy a 92/43/EGK irányelv 4. cikkének (4) bekezdésében és 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségek a biogeográfiai régió közösségi jelentőségű természeti területeit tartalmazó alapjegyzék, illetve a frissített jegyzék elfogadását követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb hat éven belül alkalmazandók, attól függően, hogy az egyes közösségi jelentőségű természeti területek mely jegyzékben kerültek először felvételre.

Ez azt jelenti, hogy a hatéves időtartam azon a napon kezdődik, amikor a területet először felvették a bizottság határozatába. Ha a későbbi határozatok módosítanak egyes részleteket a területtel kapcsolatban, az nem szolgálhat ürügyként a különleges természetmegőrzési területté történő kijelölés elhalasztására. Ezeket a módosításokat azonban bele kell foglalni a különleges természetmegőrzési területek kijelölésének folyamatába, és figyelembe kell venni őket a szükséges természetvédelmi intézkedések megállapításakor.

A Draggagi ügyben (C-117/03. sz. ügy, 29. pont) a Bíróság kimondta, hogy „a közösségi jelentőségű területeknek a Bizottság számára megküldött javasolt nemzeti jegyzékében szereplő területek vonatkozásában – amelyek között szerepelnek különösen az elsődleges fontosságú élőhelyeket magukban foglaló vagy veszélyeztetett fajok élőhelyéül szolgáló területek is – a tagállamoknak az irányelv alapján az említett ökológiai érdek védelmére megfelelő intézkedéseket kell hozniuk”.

A Bund Naturschutz ügyben (C-244/05. sz. ügy, 47. pont) a Bíróság továbbá úgy vélte, hogy „a Bizottsághoz benyújtott, az irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerinti nemzeti jegyzékben szereplő természeti területek esetében alkalmazandó megfelelő védelmi rendszer megtiltja a tagállamok számára, hogy olyan beavatkozást engedélyezzenek, amely komolyan veszélyeztetheti e természeti területek ökológiai jellemzőit”.

A fentiekre tekintettel a tagállami hatóságoknak gondoskodnia kell arról, hogy a nemzeti jegyzékben szereplő közösségi jelentőségű területnek javasolt természeti területek állapota ne károsodjon, és ökológiai jelentőségük megőrizése érdekében védelemben részesüljenek már a közösségi jelentőségű területek uniós listájának elfogadása előtt is. Amennyiben a nemzeti jegyzék nem teljes, javasolt, hogy a tagállamok azon területek ökológiai jelentőségét is védelmezzék, amelyeknek az élőhelyvédelmi irányelv III. mellékletében foglalt feltételeken alapuló tudományos adatok alapján a nemzeti jegyzékben szerepelnie kellene. Ebben az értelemben a gyakorlatban célszerű a környezetre valószínűleg jelentős hatást gyakorló projektek esetében a 2011/92/EU irányelvben (19) előírt környezeti hatásvizsgálatot (KHV) megfelelően alkalmazni (amennyiben a projekt az irányelv hatálya alá tartozik). A Bíróság már megerősítette, hogy az érzékeny természeti területeknek jelentőséget kell tulajdonítani annak eldöntése során, hogy egyes projekteket a fenti irányelv értelmében környezeti hatásvizsgálatnak kell-e alávetni (C-392/96. sz. ügy, 66. pont).

A fenti megfontolások az alábbi táblázatban foglalhatók össze:

Terület helyzete	KJTT-nek javasolt	KJTT	KTT	KMT	Terület, amelyet KMT-vé kellett volna minősíteni
A 6. cikk (1) bekezdése	Nem kötelező	Nem kötelező (kötelező, ha a hatéves időtartam letelt)	Kötelező	Nem alkalmazható, de a madárvédelmi irányelv 3. cikke, 4. cikke (1) és (2) bekezdésének hasonló rendelkezéseit kell alkalmazni.	Nem alkalmazható.
6. cikk (2), (3) és (4) bekezdés	Nem kötelező, de a tagállamoknak a területek ökológiai érdeke védelmére megfelelő védőintézkedéseket kell hozniuk (20).	Kötelező	Kötelező	Kötelező	Nem alkalmazható, de ezekre a területekre továbbra is a madárvédelmi irányelv 4. cikke (4) bekezdése első mondatának sajátos rendszere vonatkozik.

A 6. cikk (2), (3) és (4) bekezdése az élőhelyvédelmi irányelvnek megfelelően kijelölt közösségi jelentőségű természeti területekre és különleges természetmegőrzési területekre vonatkozik. A 6. cikk (1) bekezdése az élőhelyvédelmi irányelvnek megfelelően kijelölt különleges természetmegőrzési területekre vonatkozik. Nem vonatkoznak olyan területekre, amelyek a Bizottsághoz az irányelv 4. cikke (1) bekezdésnek megfelelően benyújtott nemzeti jegyzékben szerepelnek. A tagállamoknak ugyanakkor a területek ökológiai érdeke védelmére megfelelő védőintézkedéseket kell hozniuk. Ide értendő az is, hogy nem engedélyezhetnek olyan beavatkozást, amely komolyan veszélyeztetheti a szóban forgó természeti területek ökológiai jellemzőit. Amennyiben a tagállamok nem nyújtottak be teljes nemzeti jegyzéket, javasolt hasonlóképpen eljárniuk azon területek kapcsán, amelyeknek az irányelvben foglalt tudományos feltételek alapján nyilvánvalóan szerepelnie kellene a nemzeti jegyzékben.

2.   A 6. CIKK (1) BEKEZDÉSE

A szükséges természetvédelmi intézkedések, a természetvédelmi célkitűzések, az ökológiai szükségletek, az intézkedési tervek, valamint törvényi, közigazgatási és szerződéses aktusok, fogalmak magyarázata

2.1.   A BEKEZDÉS SZÖVEGE

2.2.   HATÁLY

A 6. cikk (1) bekezdése általános természetvédelmi rendszert ír elő, amelyet a tagállamok valamennyi különleges természetmegőrzési terület (KTT) vonatkozásában kötelesek létrehozni.

A 6. cikk (1) bekezdése:

—

pozitív természetvédelmi intézkedéseket ír elő, megfelelő esetben ideértve intézkedési terveket, továbbá olyan törvényi, közigazgatási, vagy szerződéses aktusokat is, amelyek az adott természeti területen megtalálható, I. mellékletben szereplő természetes élőhelytípusok, illetve II. mellékletben szereplő fajok ökológiai szükségleteinek megfelelnek. E tekintetben a 6. cikk (1) bekezdése különbözik a 6. cikk másik három bekezdésétől, amelyek megelőző intézkedéseket írnak elő a Natura 2000 területek károsodása, megzavarása vagy a területet érő jelentős hatások megakadályozása érdekében;

—	hivatkozási alapul szolgál a 6. cikk és annak másik három bekezdésének logikájához és általános értelmezéséhez;

—

általános természetvédelmi rendszert hoz létre, amely a Natura 2000 hálózat részét képező valamennyi különleges természetmegőrzési területre kivétel nélkül vonatkozik, valamint az adott területen előforduló, az I. mellékletben szereplő valamennyi természetes élőhelytípusra és a II. mellékletben szereplő fajokra alkalmazandó, azok kivételével, amelyek a Natura 2000 hálózat egységes űrlapja szerint nem szignifikánsak (21);

—

kifejezetten a különleges természetmegőrzési területekre vonatkozik: a 6. cikk (1) bekezdése nem vonatkozik a különleges madárvédelmi területekre, a 6. cikk (2), (3) és (4) bekezdéseivel ellentétben. Ezáltal a jogalkotó létrehozott: — egy „különleges védelmi intézkedéseket” előíró rendszert a madárvédelmi irányelvnek megfelelően minősített különleges madárvédelmi területekre, az irányelv 3. cikke, illetve 4. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében; — egy „szükséges védelmi intézkedéseket” előíró rendszert az élőhelyvédelmi irányelvnek megfelelően kijelölt különleges természetmegőrzési területekre, az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése alapján;

—

vonatkozik továbbá azon közösségi jelentőségű természeti területekre is, amelyek esetében letelt a hatéves időtartam, és amelyeket a 4. cikk (4) bekezdésébe ütköző módon mégsem nyilvánítottak különleges természetmegőrzési területté. Más szóval a szükséges védelmi intézkedések megállapításának kötelezettsége legkésőbb addig tart, amíg a hatéves időtartam le nem jár;

—	kapcsolódik az 1. cikk (a) pontjához, amely a védelmi intézkedéseket ekként határozza meg: valamennyi, a vadon élő állat- és növényfajok természetes élőhelyei és populációi kedvező védettségi helyzetének fenntartásához, illetve helyreállításához szükséges intézkedés;

—	kapcsolódik a 2. cikk (2) bekezdéséhez, amely rögzíti, hogy az irányelv alapján hozott intézkedéseket úgy kell kialakítani, hogy azok révén a vadon élő, közösségi jelentőségű állat- és növényfajok természetes élőhelyeinek kedvező védettségi helyzete megmaradjon vagy helyreálljon;

—	kapcsolódik a 2. cikk (3) bekezdéséhez, amely rögzíti, hogy az intézkedéseknek figyelembe kell venniük a gazdasági, társadalmi és kulturális igényeket, valamint a regionális és a helyi sajátosságokat.

A tagállamok valamennyi különleges természetmegőrzési terület vonatkozásában kötelesek természetvédelmi intézkedéseket megállapítani, továbbá megfelelő törvényi, közigazgatási vagy szerződéses aktusokat elfogadni. Ezen intézkedéseket legkésőbb a közösségi jelentőségű területeket tartalmazó uniós jegyzékek elfogadását követő hat éven belül meg kell hozni. Ezek az intézkedések pozitívak és adott területekre vonatkoznak; az adott területen előforduló, az I. mellékletben szereplő valamennyi természetes élőhelytípusra és a II. mellékletben szereplő fajokra vonatkoznak, azok kivételével, amelyek jelenléte a Natura 2000 hálózat egységes űrlapja szerint nem szignifikáns. Céljuk, hogy a vadon élő, közösségi jelentőségű állat- és növényfajok természetes élőhelyeinek kedvező védettségi helyzete megmaradjon vagy helyreálljon; továbbá figyelembe veszik a gazdasági, társadalmi és kulturális igényeket, valamint a regionális és helyi sajátosságokat.

2.3.   MIT TARTALMAZZANAK A „SZÜKSÉGES TERMÉSZETVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK”?

2.3.1.   Területi szintű természetvédelmi célkitűzések megállapítása (22)

Az irányelv preambulumában számos utalás található a „természetvédelmi célkitűzések” kifejezésre, illetve explicit módon a 6. cikk (3) bekezdésében is szerepel. A fogalom indokoltságát az irányelv 4. cikkének (4) bekezdése és 6. cikkének (1) bekezdése is hangsúlyozza. Célszerű tehát megvizsgálni, mit is értünk „természetvédelmi célkitűzések” alatt, és ezek miként kapcsolódnak a különleges természetmegőrzési területekre a 6. cikk (1) bekezdése értelmében megállapítandó szükséges természetvédelmi intézkedésekhez.

Az 1. cikk megállapítja, hogy az irányelv alkalmazásában a „védelem: valamennyi, a vadon élő állat- és növényfajok természetes élőhelyei és populációi […] kedvező védettségi helyzetének fenntartásához, illetve helyreállításához szükséges intézkedés”.

Miként a 2. cikk fogalmaz, az élőhelyvédelmi irányelv átfogó célja, hogy a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelmével hozzájáruljon a biológiai sokféleség biztosításához. Az irányelv értelmében hozott intézkedések célja az érintett fajok és élőhelytípusok „kedvező védettségi állapotának” biztosítása, azaz hosszú távú fennmaradásuk biztosítása az EU területén található teljes természetes előfordulási területen.

A kedvező védettségi állapot (KVÁ) eléréséhez ugyan valamennyi terület hozzájárul, ez az általános célkitűzés csak egy faj vagy egy élőhelytípus természetes elterjedési területének szintjén határozható meg és érhető el (lásd az irányelv 1. cikke e) és i) bekezdéseit). A kedvező védettségi állapot elérésére irányuló általános természetvédelmi célkitűzést ezért csak megfelelő szinten lehet alkalmazni, például országos, biogeográfiai vagy európai szinten.

Ugyanakkor az élőhelyvédelmi irányelv I. és II. mellékletében felsorolt valamennyi élőhelytípus és faj kedvező védettségi állapotának elérésére irányuló általános célkitűzést területszintű természetvédelmi célkitűzésekre kell lefordítani. Fontos különbséget tenni az egyes területek természetvédelmi célkitűzései és a kedvező védettségi állapot elérésének általános célkitűzése között.

A területi szintű természetvédelmi célkitűzések meghatározott célkitűzések összességét jelentik, amelyeket a szóban forgó területen annak biztosítása érdekében kell teljesíteni, hogy az adott terület a lehető legjobban hozzájáruljon a kedvező védettségi állapot megfelelő szintű eléréséhez (figyelembe véve az adott fajok, illetve élőhelytípusok természetes előfordulási területeit).

Területi szintű természetvédelmi célkitűzéseket nem csak az élőhelyvédelmi irányelv alapján kijelölt különleges természetmegőrzési területekre vonatkozóan kell meghatározni, hanem a madárvédelmi irányelv alapján minősített különleges madárvédelmi területekre vonatkozóan is az utóbbi irányelv 2. és 3. cikkében, valamint 4. cikkének (1), (2) és (4) bekezdésében meghatározott követelmények teljesítése érdekében.

Főszabályként a területi szintű természetvédelmi célkitűzéseket az élőhelyvédelmi irányelv hatálya alá tartozó valamennyi közösségi jelentőségű fajra és élőhelytípusra, valamint a madárvédelmi irányelv I. mellékletében feltüntetett madárfajokra vagy rendszeresen előforduló vonuló madárfajokra meg kell állapítani, amelyek az adott területen jelentős számban megtalálhatóak. Ugyanakkor nem szükséges konkrét természetvédelmi célkitűzéseket vagy természetvédelmi intézkedéseket hozni azon fajokra vagy élőhelytípusokra, amelyek jelenléte a Natura 2000 hálózat egységes űrlapja szerint nem szignifikáns (23).

A területi szintű természetvédelmi célkitűzéseknek az adott területen található természetes élőhelytípusok és fajok ökológiai szükségletein kell alapulniuk (lásd alább a 2.3.3. pontban), és meg kell határozniuk a területen kívánatos védettségi állapotukat. Tükrözniük kell az adott terület jelentőségét a területen található élőhelytípusok és fajok fenntartása vagy helyreállítása, illetve a Natura 2000 hálózat egységessége szempontjából. Tükrözniük kell továbbá, hogy milyen mértékben fenyegeti a károsodás vagy a pusztulás veszélye az adott területen található élőhelyeket és fajokat, beleértve az éghajlatváltozás hatásai által előidézett károsodást és pusztulást.

A területi szintű természetvédelmi célkitűzéseknek a területen található fajok és élőhelyek kívánatos védettségi állapotát kellene meghatároznia annak érdekében, hogy az a lehető legnagyobb mértékben hozzájáruljon a megfelelő szinten a kedvező védettségi állapot eléréséhez. Néha adott idő alatt elérendő célokként határozzák meg őket. Ezeket a célokat a területen található egyes fajok és élőhelytípusok tekintetében a Natura 2000 hálózat egységes űrlapján rögzített védelmi értékelés függvényében kell megállapítani.

A természetvédelmi célkitűzések tükrözhetik az adott területre érvényes prioritásokat. A C-241/08. számú ügyben a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy „a védelmi és helyreállítási célkitűzések meghatározása a Natura 2000 keretében – amint arra a főtanácsnok is rámutatott indítványának 71. pontjában – megkövetelheti a különböző célkitűzések közötti összeütközés feloldását”.

Fontos, hogy egyértelmű különbséget tegyünk a célkitűzések és az intézkedések között. Például a természetvédelmi célkitűzésekkel kapcsolatban elvárható, hogy azok az idő előrehaladtával is észszerű mértékben állandóak legyenek, és lényegében a legtöbb esetben hosszú távú céloknak kell lenniük. Ugyanakkor a célkitűzések eléréséhez szükséges természetvédelmi intézkedések valószínűleg megváltoznak, többek között a területeket fenyegető veszélyek változása, valamint természetesen a már meghozott intézkedések remélhetőleg pozitív hatásai miatt.

Attól kezdve, hogy az adott Natura 2000 terület vonatkozásában meghatározták a természetvédelmi célkitűzéseket, a természetvédelmi intézkedések meghatározása és megállapítása során van lehetőség némi rugalmasságra. Több lehetőséget is meg lehet fontolni (közigazgatási, szerződéses vagy törvényi aktusok elegyéből válogatva), amelyek figyelembe veszik a területeken folytatott egyéb társadalmi-gazdasági tevékenységet.

Példák területi szintű védelmi célkitűzésekre 1. X területet az alábbi élőhelytípus szempontjából megítélt jelentőségére tekintettel jelölték ki: féltermészetes gyepek (6210). Az egységes űrlap szerint az élőhelytípus védettségi helyzete gyenge (az űrlapon C osztályként jelölve). E területre nézve tehát azt a természetvédelmi célkitűzést lehetne megállapítani, hogy az élőhelytípus védettségét tíz éven belül A osztályra (kiváló) kell javítani, tekintve hogy az élőhelytípus védettségi állapota igen kedvezőtlen a térségben. A 6. cikk (1) bekezdése szerint megállapított szükséges védelmi intézkedéseket úgy alakították ki, hogy ezt a célkitűzést elérjék. 2. Az Y területet azért jelölték ki, mert nagy kiterjedésű aktív dagadólápnak (7110) ad otthont. Az egységes űrlap szerint az élőhelytípus kiváló helyzetben van (az űrlapon A osztályként jelölve). E területre megállapított védelmi célkitűzés tehát az, hogy ezt az állapotot fenn kell tartani annak ellenére, hogy a térségben az élőhelytípus védettségi állapota kedvezőtlen. A 6. cikk (1) bekezdése alapján nem állapítottak meg védelmi intézkedéseket, mivel a terület nem kíván aktív kezelési intézkedést az állapot fenntartása érdekében. Főszabályként a természetvédelmi célkitűzéseket az egyes területek szintjén, illetve az adott területen jelentős számban megtalálható minden egyes fajra és élőhelytípusra kell meghatározni. A célkitűzéseknek a jelen lévő fajok és élőhelyek ökológiai szükségletein kell alapulniuk, és e fajok és élőhelytípusok e természeti területen kívánatos védettségi állapotát kell meghatározniuk. A célkitűzéseket az egyes fajokra és élőhelytípusokra vonatkozó, az egységes űrlapon rögzített védelmi értékelés függvényében kell megállapítani. A természetvédelmi célkitűzéseknek tükrözniük kell az adott terület jelentőségét a Natura 2000 hálózat egységessége szempontjából is, annak érdekében, hogy az adott fajok vagy élőhelytípusok természetes elterjedési területén belül a megfelelő földrajzi szinten minden terület a lehető legjobban hozzájáruljon a kedvező védettségi állapot eléréséhez.

2.3.2.   A szükséges természetvédelmi intézkedések megállapítása (24)

A természetvédelmi intézkedések azokat a tényleges mechanizmusokat és tevékenységeket jelentik, amelyeket egy Natura 2000 terület vonatkozásában kell alkalmazni a terület természetvédelmi célkitűzéseinek eléréséhez, valamint a területen jelen lévő fajokra és élőhelyekre nehezedő nyomások és veszélyek kiküszöbölése érdekében.

A 6. cikk (1) bekezdése értelmében „a tagállamok megállapítják a különleges természetvédelmi területek védelméhez szükséges intézkedéseket”, amelyek az adott természeti területen megtalálható és közösségi jelentőségű élőhelyek és fajok ökológiai szükségleteinek megfelelnek. Ez alatt azt is kell érteni, hogy minden szükséges természetvédelmi intézkedést meg kell hozni .

Ezt a Bíróság is megerősítette, amikor megállapította: „Az irányelv tehát előírja a szükséges védelmi intézkedések megállapítását, amely e tekintetben a tagállamok mindenfajta mérlegelési mozgásterét kizárja, és a nemzeti hatóságok esetleges szabályozási vagy döntéshozatali lehetőségeit az alkalmazandó eszközökre és az említett intézkedések keretében meghozandó technikai döntésekre korlátozza. A közösségi jogalkotó a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 92/43 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében használt kifejezésekkel a tagállamok számára azt a kötelezettséget kívánta előírni, hogy hozzák meg azokat a szükséges védelmi intézkedéseket , amelyek megfelelnek az irányelv I. és II. mellékletében meghatározott természetes élőhelytípusok, illetve fajok ökológiai szükségleteinek” (C-508/04. sz. ügy, 76. és 87. pont).

A Bíróság megállapította továbbá, hogy „az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és a madárvédelmi irányelv 4. cikkének (1) és (2) bekezdése – a hatékony érvényesülése elveszítésének terhe mellett – nem csak az érintett területen belül az élőhelyek és a védett fajok kedvező védettségi állapotának fenntartásához szükséges védelmi intézkedések elfogadását követeli meg, de kiváltképp azok tényleges végrehajtását is” (C-441/17. sz. ügy, 213. pont).

A szükséges természetvédelmi intézkedéseket attól függetlenül meg kell állapítani, hogy azokat önálló területeken alkalmazzák-e, vagy néhány esetben a területek határain kívül vagy több területen. Bizonyos esetekben lehetséges, hogy egy tagállam a 6. cikk (1) bekezdésében foglalt kötelezettségeit jórészt szélesebb körű intézkedések révén teljesíti, amelyek mindazonáltal hozzájárulnak a területre vonatkozó természetvédelmi célkitűzésekhez, és megfelelnek a KTT területén megtalálható védett élőhelyek és fajok ökológiai szükségleteinek. Ez különösen a tengeri területek esetében lehet érvényes, ahol példának okáért a 6. cikk (1) bekezdése tiszteletben tartásának jelentős elemét a halászati tevékenységek átfogó szabályozása (25) képezheti.

Kulcsfontosságú szempontok a szükséges természetvédelmi intézkedések megállapítása során (26) Kellően alapos ismeretek az adott terület aktuális viszonyairól, a fajok és élőhelyek állapotáról és az őket esetlegesen befolyásoló fő tényezőkről és fenyegetésekről, a jelenlegi földhasználati módokról és az érdekeltek szempontjairól. Ennek az információnak tartalmaznia kell a főbb természeti jellemzők (élőhelytípusok és fajok) pontos elhelyezkedését; az adott élőhelyek és fajok védettségi állapotát esetlegesen befolyásoló fő földhasználati módokat és tevékenységeket; azonosítania kell valamennyi érintett érdekelt felet, akiket az intézkedési terv kidolgozásának folyamatába be kell vonni, illetve akiknek a véleményét ki kell kérni; az esetleges konfliktusokat és ezek megoldásának lehetséges módjait és eszközeit. A részvétel, konzultáció és kommunikáció a Natura 2000 területek természetvédelmi kezelésének tervezésében és kidolgozásában lehetővé teszi az adott területen élő, dolgozó vagy az azt használó emberek véleményének figyelembevételét, és a különböző érdekeltek ráébresztését a területek kezelésében való részvétel fontosságára, ami által növelhető a siker esélye. A részvétel az intézkedési terv kidolgozásának teljes folyamata során megvalósítható, kezdve már a korai konzultációval és az érdekeltek bevonásával, hogy tájékoztatást kapjanak az adott területre vonatkozó természetvédelmi célkitűzésekről és a terület jelentőségéről, valamint a megfelelő kezeléshez szükséges lépésekről. Ez megoldható például irányító csoportok vagy bizottságok felállítása révén, amelyekben az érintett helyi hatóságok, valamint a Natura 2000 területen található földterületek tulajdonosai, használói és fő üzemeltetőinek képviselői vesznek részt. Ehhez szükség van a folyamat hatékony megszervezésére és a különböző szakpolitikai szintek közötti együttműködésre, továbbá megfelelő nagyságú személyzetre és költségvetésre, valamint hatékony kommunikációs eszközök alkalmazására; igen hasznosak lehetnek továbbá a célirányos képzések és hatékony konfliktusmegoldási módszerek is, valamint az egész folyamat előmozdítása egy erre a célra kinevezett „területfelelős” által. A szükséges természetvédelmi intézkedések kellően részletes meghatározása (ki mit csinál, mikor és hogyan) elősegíti a végrehajtást és megelőzheti az esetleges konfliktusokat. Az intézkedések legyenek reálisak, számszerűek, kezelhetőek, megfogalmazásuk pedig legyen egyértelmű; támaszkodjanak megfelelő szintű szakértelemre, amely lehetővé teszi a lényeges intézkedések, valamint az olyan intézkedések azonosítását, amelyek esetében több alternatív lehetőség kínálkozik a végrehajtásra, a helyi érdekekhez igazodva. Meg kell határozni a pontos helyszínt, és ismertetni kell a végrehajtáshoz szükséges eszközöket és módszereket, pl. egy rugalmas ütemtervvel, amely szükség esetén lehetővé teszi a felülvizsgálatot és átdolgozást. Emellett fontos meghatározni a végrehajtott természetvédelmi intézkedések abból a szempontból történő felülvizsgálatának időbeli menetét, hogy mennyire alkalmasak a természetvédelmi célkitűzések teljesítésére, és milyen eredményeket értek el. A természetvédelmi intézkedések végrehajtásához szükséges erőforrásokat figyelembe kell venni a Natura 2000 területek kezelése során használt jogi aktusokban, többek között a végrehajtásra és nyomon követésre, az adminisztrációra, a kártérítési kifizetésekre stb. vonatkozó becsült költségeket, valamint az igényelt emberi erőforrásokat és képességeket, továbbá a lehetséges pénzügyi eszközöket. Ennek megfelelően kellő mértékben figyelembe kell venni a Natura 2000 hálózatba történő befektetésekkel az ökoszisztéma-szolgáltatások révén biztosítható előnyök sokaságát. A társadalmi-gazdasági tevékenységeket és ezek természeti környezettel fennálló kölcsönhatásait ugyancsak elemezni kell, hogy a terület kezelésével járó lehetséges költségeket és előnyöket, valamint a ténylegesen szükséges pénzügyi támogatást meg lehessen határozni. A hatékony végrehajtásról és kommunikációról olyan mechanizmus révén kell gondoskodni, amely tanúsítja, hogy a szükséges természetvédelmi intézkedéseket nem csak kidolgozták, hanem végre is hajtották; az intézkedéseket továbbá nyilvánosan elérhetővé kell tenni (pl. honlap vagy hivatalos nyilvántartás útján), hogy valamennyi érdekelt számára információul szolgálhassanak.

Az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a tagállamok részére azt a kötelezettséget írja elő, hogy az irányelv I. és II. mellékletében meghatározott természetes élőhelytípusok, illetve fajok ökológiai szükségleteinek megfelelő szükséges védelmi intézkedéseket kell megállapítaniuk és végrehajtaniuk, és e tekintetben a tagállamok bármiféle mérlegelési mozgástere kizárt.

2.3.3.   Ökológiai szükségletek

A 6. cikk (1) bekezdése rögzíti, hogy a védelemhez szükséges intézkedések „az adott természeti területen megtalálható, I. mellékletben szereplő természetes élőhelytípusok, illetve II. mellékletben szereplő fajok ökológiai szükségleteinek megfelelnek”.”. A tagállamoknak tehát a természetes élőhelytípusok és fajok ökológiai szükségleteire figyelemmel kell meghatározniuk a természetvédelmi intézkedéseket.

Bár az irányelv nem tartalmazza az „ökológiai szükségletek” definícióját, a 6. cikk (1) bekezdésének célja és tágabb összefüggésrendszere arra utal, hogy ezek az élőhelytípusok és fajok megőrzésének biztosításához szükségesnek tartott valamennyi ökológiai szükségletet, többek között az abiotikus és a biotikus tényezőket is magukban foglalják, ideértve a fizikai környezettel (levegő, víz, talaj, vegetáció stb.) való kapcsolatukat is (27).

Ezek a szükségletek tudományos ismereteken alapulnak, és egyedi elbírálás alapján kell meghatározni őket az I. mellékletben szereplő természetes élőhelytípusoknak, a II. mellékletben szereplő fajoknak és az ezeknek otthont adó területeknek megfelelően. Az ilyenfajta ismeretek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a természetvédelmi intézkedéseket minden egyes területre külön ki lehessen alakítani.

Az ökológiai szükségletek fajok szerint eltérhetnek, de akár ugyanazon faj esetében is lehet különbség az egyes területek között. Így például az irányelv II. mellékletében szereplő denevérek ökológiai szükségletei eltérőek az áttelelés idején (amikor is föld alatti környezetben, üreges aknákban vagy lakóépületekben pihennek) és az aktív időszakban tavasztól kezdve (amikor téli szállásukat elhagyják és újra elkezdenek rovarokra vadászni). A II. mellékletben szereplő Triturus cristatus (tarajos gőte) kétéltű esetében az ökológiai szükségletek az életciklus során változnak. A faj egyedei a földben telelnek át (üregekben, repedésekben), majd tavasszal és nyár elején a tavakban petét raknak. Ekkor elhagyják a vízi környezetet és a szárazföldön élnek tovább a nyár és az ősz során. Az ökológiai szükségletek tehát egyazon fajra nézve is változhatnak az adott (vízi vagy szárazföldi) területtől függően. Ez a faj egész Európában sok helyen előfordul, ami azt jelenti, hogy ökológiai szükségletei az elterjedési terület egyes részei között eltérhetnek.

A területen megtalálható, az I. mellékletben szereplő természetes élőhelytípusok és a II. mellékletben szereplő fajok ökológiai szükségleteinek azonosítása a tagállamok feladata. Utóbbiak e téren szerzett tudásukat megoszthatják egymással, amihez az Európai Bizottság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség Biológiai Sokféleség Európai Témaközpontjának támogatást nyújt.

A természetvédelemi intézkedéseknek meg kell felelniük az adott természeti területen előforduló, az I. mellékletben szereplő természetes élőhelytípusok, illetve a II. mellékletben szereplő fajok ökológiai szükségleteinek. Ezen természetes élőhelytípusok és fajok ökológiai szükségletei az élőhelytípusok és fajok megőrzésének biztosításához szükségesnek tartott valamennyi ökológiai szükségletet jelentik. Csak eseti alapon, tudományos ismeretek felhasználásával határozhatóak meg.

2.4.   MILYEN FORMÁT ÖLTHETNEK A SZÜKSÉGES TERMÉSZETVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK?

A természetvédelmi intézkedések „megfelelő törvényi, közigazgatási vagy szerződéses aktusok […]”, illetve „megfelelő esetben”„intézkedési tervek” formáját ölthetik.

A döntés a szubszidiaritás elvével összhangban a tagállamokra van bízva. Az irányelv az elérendő célokat rögzíti, a tagállamokra bízva annak eldöntését, ezt miként kívánják elérni a gyakorlatban. A 6. cikk (1) bekezdésében említett különböző lehetőségeket gyakran együttesen használják a Natura 2000 területek kezelése során.

A természetvédelmi intézkedések végrehajtásával kapcsolatos felelősségi köröket, továbbá a vonatkozó pénzügyi forrásokat valamennyi esetben egyértelműen meg kell határozni.

2.4.1.   Intézkedési tervek

A szükséges védelmi intézkedések között szerepelnek „megfelelő esetben […] a kifejezetten az egyes természeti területekre kidolgozott vagy más fejlesztési tervek részét képező intézkedési tervek”. Az intézkedési terveknek minden létező tevékenységgel foglalkozniuk kell, így az olyan folyamatos, rendszeres tevékenységekkel is mint a mindennapi mezőgazdasági tevékenységek; ezzel szemben az új tervekkel és projektekkel a 6. cikk (3) és (4) bekezdése foglalkozik.

Általában a területi szintű intézkedési terveket a terület természetvédelmi célkitűzéseinek kialakításához használják, a területen megtalálható fajok és élőhelyek természetvédelmi helyzete, valamint a rájuk nehezedő nyomások és veszélyek elemzése alapján, az ezen célkitűzések eléréséhez szükséges intézkedésekkel együtt. Az intézkedési terveket gyakorta használják annak eszközéül, hogy útmutatóul szolgáljanak a vezetés és más érdekelt felek számára a Natura 2000 területek védelmével kapcsolatos ügyekben; az azonosított szükséges természetvédelmi intézkedések végrehajtásába továbbá bevonják a különböző társadalmi-gazdasági érdekelteket és hatóságokat, így a helyi közösségeket, földtulajdonosokat, mezőgazdasági gazdálkodókat, halászokat és egyéb érdekcsoportokat.

Az intézkedési tervek hasznos eszközül szolgálnak annak biztosítására, hogy a 6. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezések végrehajtása egyértelműen és átláthatóan történjék, ami valamennyi érdekelt számára lehetővé teszi, hogy a Natura 2000 hálózat céljairól tájékozódjon, és ezek megvitatásában aktívan részt vegyen. Az intézkedési tervek emellett hozzájárulhatnak az intézkedésekhez szükséges támogatási forrásigények meghatározásához és az intézkedések jobb integrálásához más tervekbe.

A „megfelelő esetben” kifejezés azt jelzi, hogy nem mindig van szükség intézkedési tervre. Amennyiben a tagállam intézkedési terv mellett dönt, ezt általában érdemes még azelőtt kialakítani, hogy a 6. cikk (1) bekezdésében említett egyéb intézkedésekre, különösen a szerződéses aktusokra sor kerülne. A szerződéses aktusok gyakorta az illetékes hatóságok és az egyes földtulajdonosok közötti kapcsolatot jelentenek, és az egyes birtokokra korlátozódnak, amelyek rendszerint az érintett természeti területnél kisebbek. Ilyen körülmények között a természeti területre kidolgozott intézkedési terv tágabb kereteket nyújt, a benne foglaltak pedig hasznos kiindulópontul szolgálhatnak az egyes szerződéses aktusok konkrét elemeihez.

Az intézkedési terveknek „megfelelőnek” és „kifejezetten az egyes természeti területekre kidolgozottnak” kell lenniük, azaz a Natura 2000 hálózat területeire kell irányulniuk. A más védett területi kategóriákra (pl. nemzeti vagy természetvédelmi park) kidolgozott, már meglévő intézkedési tervek nem minden esetben elegendőek a Natura 2000 területek gondozásához, ezért ezeket további intézkedésekkel kell átdolgozni vagy támogatni a területen megtalálható közösségi jelentőségű fajokra és élőhelytípusokra megfogalmazott természetvédelmi célkitűzések eléréséhez. Emellett az egyéb típusú védett területek és a Natura 2000 területek határa nem mindig esik egybe.

Az intézkedési tervek lehetnek önálló dokumentumok vagy „más fejlesztési tervek részét is képezhetik”, a természetvédelem egyéb EU-szakpolitikákba történő integrálása elvének megfelelően. Integrált terv esetében fontos, hogy egyértelmű természetvédelmi célkitűzések és intézkedések kerüljenek meghatározásra az adott területen található érintett élőhelyekre és fajokra vonatkozóan.

A Natura 2000 területekre vonatkozó intézkedési tervek hasznos eszközként szolgálnak ahhoz, hogy a 6. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezések egyértelmű és átlátható végrehajtása biztosítható legyen valamennyi érdekelt részvételével. Nem minden esetben van szükség intézkedési tervre, ám amennyiben alkalmaznak ilyet, a tervet kifejezetten a szóban forgó természeti területre kell kidolgozni, vagy ha létezik más fejlesztési terv, akkor ennek részét kell képeznie. A tervnek minden már ismert emberi tevékenységre ki kell terjednie, míg az újonnan javasolt tervekkel és projektekkel a 6. cikk (3) és (4) bekezdése foglalkozik.

2.4.2.   Törvényi, közigazgatási vagy szerződéses aktusok

A „megfelelő esetben” kifejezés csak az intézkedési tervekre vonatkozik, a törvényi, közigazgatási vagy szerződéses intézkedésekre nem, ezek minden esetben szükségesek (C-508/04. sz. ügy, 71. bekezdés). Így ha a tagállam intézkedési tervet nem is tart szükségesnek, ezeket az intézkedéseket akkor is meg kell hoznia.

Az intézkedések besorolása e három kategóriába tágabb értelmezést igényel. Számos intézkedés tekinthető megfelelőnek az egyes területekre megfogalmazott természetvédelmi célkitűzések eléréséhez. Gyakran aktív kezelési intézkedésekre van szükség, de néhány esetben passzívabb, megelőző intézkedések is elképzelhetők (például a beavatkozás kerülése). Másrészről nem feltétlenül van szükség új intézkedésekre, mivel a már meglévő intézkedések is elegendőek lehetnek, amennyiben a céloknak megfelelnek.

—	A törvényi intézkedések általában egy, a jogban meghatározott rendszert követnek, és az adott területen engedélyezhető, korlátozható és tiltható tevékenységekre vonatkozó konkrét követelményeket írhatnak elő.

—	A közigazgatási intézkedések a természetvédelmi intézkedések végrehajtásával vagy az adott területen folytatott egyéb tevékenységek engedélyezésével kapcsolatos rendelkezéseket állapíthatnak meg.

—	A szerződéses intézkedések közé tartoznak általában a kezeléssel foglalkozó hatóságok és a földterületek tulajdonosai vagy használói közötti szerződések vagy megállapodások.

Az agrár-környezetvédelmi, illetve az erdészeti-környezetvédelmi intézkedések jól mutatják, hogyan lehet figyelembe venni a társadalmi-gazdasági igényeket a Natura 2000 területek érdekeit szolgáló megállapodások megkötésekor. Az adott területre megállapított természetvédelmi intézkedéseknek megfelelően, a természetvédelmi célkitűzések elérésének céljával kell kialakítani őket. — A vidékfejlesztési programok értelmében a gazdálkodókkal kötöttagrár-környezetvédelmi megállapodások szerződéses intézkedésként használhatók, amelyek célja egyes élőhelytípusok (például mezők, legelők) és fajok védettségi állapotának fenntartása vagy helyreállítása több területen. — Erdészeti-környezetvédelmi intézkedések is használhatók arra, hogy erdőgazdálkodási szerződéseket és megállapodásokat kössenek az erdők tulajdonosaival az élőhelyek és fajok védelme érdekében.

Ebből a szempontból minden alkalmas uniós alap (pl. vidékfejlesztési és regionális alapok, valamint a LIFE program (28)) számba vehető az intézkedések végrehajtásának eszközeként (29).

A törvényi, közigazgatási vagy szerződéses intézkedések között a tagállamok döntenek. Ez a megközelítés megfelel a szubszidiaritás elvének. A tagállamoknak ugyanakkor legalább az egyik kategóriát választaniuk kell (törvényi, közigazgatási, szerződéses).

A három kategória között nincs hierarchikus viszony. Így a tagállamok eldönthetik, hogy egy adott Natura 2000 területen csak egy intézkedéskategóriát (pl. kizárólag szerződéses aktusokat) használnak-e, vagy vegyes intézkedéseket (pl. törvényi, közigazgatási és szerződéses aktusokat vegyesen, a területen megtalálható, I. mellékletben szereplő természetes élőhelytípusok, illetve II. mellékletben szereplő fajok megőrzése érdekében). A kiválasztott kötelező intézkedéseken túl a tagállamok megállapíthatnak és végrehajthatnak intézkedési terveket is.

Mindhárom intézkedési kategória „megfelelőnek” minősül. Magát a jelzőt az irányelv nem határozza meg. Ugyanakkor a 6. cikk (1) bekezdése esetében a törvényi, közigazgatási vagy szerződéses intézkedések beletartoznak a természetvédelmi intézkedések fogalmába. A „megfelelő” jelző célja egyedül annyi, hogy emlékeztessen rá: bármilyen típusú intézkedést válasszon is a tagállam, köteles gondoskodni arról, hogy az illeszkedjen az egyes Natura 2000 területek megcélzott jellemzőinek ökológiai szükségleteihez, és tiszteletben tartsa az irányelv 2. cikkének (1) és (2) bekezdésében meghatározott általános célját.

A tagállamok a különleges természetmegőrzési területekre kötelesek megfelelő törvényi, közigazgatási vagy szerződéses intézkedéseket megállapítani és végrehajtani. Ezeknek az intézkedéseknek a) meg kell felelniük a területen megtalálható és az I. mellékletben szereplő élőhelytípusok, illetve a II. mellékletben szereplő fajok ökológiai szükségleteinek, és b) teljesíteniük kell az irányelv közösségi jelentőségű természetes élőhelyek, illetve növény- és állatfajok kedvező védettségi állapotának fenntartására vagy helyreállítására vonatkozó általános célját.

3.   A 6. CIKK (2) BEKEZDÉSE

A megfelelő megelőző lépések megtétele, a károsodás, és a megzavarás fogalmak magyarázata

3.1.   A BEKEZDÉS SZÖVEGE

3.2.   HATÁLY

A cikk kiindulási alapja a megelőzés elve: „A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket a különleges természetvédelmi területeken található olyan természetes élőhelytípusok és olyan fajok élőhelyei károsodásának és megzavarásának megakadályozására…” .

Ezek az intézkedések túlmutatnak a természetmegőrzési szempontból szükséges kezelési intézkedéseken, mivel ezeket a 6. cikk (1) bekezdése már lefedi. A „megakadályozás” és a „jelentős hatással lehet” kifejezések a meghozandó intézkedések megelőző jellegét emelik ki. Nem elfogadható mindaddig várni az intézkedések bevezetésével, amíg a károsodás vagy megzavarás be nem következik (C-418/04. sz. ügy – lásd még a 4.4.1. pontban a 6. cikk (3) bekezdésében szereplő „valószínűleg” kifejezés értelmezését).

A 6. cikk (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a tagállamok számára előírja minden olyan megfelelő lépés meghozatalát, amely biztosítja, hogy nem következik be károsodás vagy jelentős megzavarás. A természetes élőhelyek és a fajok élőhelyeinek mind ember által okozott, mind előrelátható természetes károsodását kerülni kell.

A 6. cikk (2) bekezdésének alkalmazási köre szélesebb a (3) és (4) bekezdéseknél, amelyek csak tervekre és programokra vonatkoznak. A (2) bekezdés valamennyi folytatólagosan végzett tevékenységre is vonatkozik, úgymint a mezőgazdaság, halászat vagy vízgazdálkodás, amelyekre a 6. cikk (3) bekezdése esetleg nem alkalmazható (30), az olyan tervekkel és projektekkel együtt, amelyeket korábban engedélyeztek, de később valószínűleg károsodáshoz vagy megzavaráshoz vezetnek (31). Ugyancsak vonatkozik azokra a tervekre vagy projektekre, amelyeket a 6. cikk (3) bekezdésének hatálybalépését megelőzően engedélyeztek (C-399/14. sz. ügy, 33. pont).

A 6. cikk (2) bekezdése:

—

Tartósan érvényes a különleges természetmegőrzési területeken, közösségi jelentőségű természeti területeken és különleges madárvédelmi területeken. Múltbeli, jelen idejű vagy jövőbeli tevékenységekre vagy eseményekre vonatkozik. Ha egy már létező tevékenység egy különleges természetmegőrzési területen vagy különleges madárvédelmi területen valószínűleg a terület kijelölésének alapját jelentő természetes élőhelyek károsodását vagy fajok megzavarását okozza, az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (2) bekezdésében vagy a madárvédelmi irányelv 4. cikkének (4) bekezdésében előírt megfelelő intézkedéseket kell alkalmazni. Ez adott esetben azzal is járhat, hogy a negatív következményeknek a tevékenység leállításával kell véget vetni és/vagy mérséklő vagy helyreállító intézkedéseket kell alkalmazni. Ez utólagos értékeléssel is megtehető. Mindezt az Owenduff-ügy (C-117/00. sz. ügy, 28–30. pont) (32) támasztja alá, amelyben a Bíróság kimondta, hogy a 6. cikk (2) bekezdése sérült, mert a különleges madárvédelmi területen nem fogadtak el intézkedéseket a terület kijelölésének alapját jelentő fajok élőhelyei károsodásának megelőzésére. A Bíróság azt is kimondta: a tagállam azáltal, hogy általánosságban írta elő, hogy a hatályban lévő törvények és rendeletek által engedélyezett feltételek mellett és területeken bizonyos tevékenységek nem minősülnek zavaró vagy ilyen hatással járó tevékenységeknek, nem teljesítette az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikke (2) bekezdése által előírt kötelezettségét (C-241/08. sz. ügy, 76. pont).

—

Nem csak a szándékosan elkövetett cselekedetekre vonatkozik, hanem bármely véletlenszerűen bekövetkező eseményre is vonatkozhat (tűz, árvíz stb.), amennyiben az előrelátható – például pár évente rendszeresen előfordul (33). Katasztrófák esetében a kötelezettség (relatív) elővigyázatossági intézkedések meghozatalát jelenti az ilyenfajta katasztrófák kockázatának csökkentésére, amennyiben az irányelv célját veszélyeztethetik. — Nem csak az emberi tevékenységekre vonatkozik. A C-6/04. sz. ügyben (34. pont) a Bíróság úgy vélte, hogy „az élőhelyekről szóló irányelv 6. cikke (2) bekezdésének végrehajtásához szükséges lehet mind az ember által okozott külső veszélyeztetések és zavarások elhárítását célzó, mind pedig a KTT-ken belüli fajok és természetes élőhelyek védettségi állapotának károsítására alkalmas természetes folyamatok megfékezésére szánt intézkedések megtétele”. Például a természetes utánpótlás vagy az éghajlatváltozás hatásainak esetében intézkedésekre van szükség e folyamatok megállításához vagy ellensúlyozásához, ha úgy ítélhető meg, hogy negatív következményekkel járnak azokra a fajokra és élőhelytípusokra, amelyek megalapozták a kérdéses terület kijelölését. Következésképpen a természetes okokból dinamikusan változó helyzeteket, illetve az éghajlatváltozáshoz köthető módosulásokat (pl. a tengerszint emelkedése, fajok eltűnése vagy új fajok megjelenése) egyedileg kell mérlegelni (34).

A jogalkotó a tagállamok felelősségviselésének bizonyos korlátait állapította meg:

—

Területi korlát: az intézkedések kizárólag „a különleges természetmegőrzési területeken belül” található fajokra és élőhelyekre irányulnak. Másrészről elképzelhető, hogy az intézkedéseket a különleges természetmegőrzési területen kívül kell végrehajtani, ha külső események a KTT-n belül található fajokra és élőhelyekre hathatnak. Például egy vizes élőhelyet fenyegető mérgező anyag kiömlése esetén a 6. cikk (2) bekezdésének alkalmazása azt kívánná meg, hogy minden megelőző intézkedést meg kell tenni a kiömlés elkerülése érdekében, még akkor is, ha arra a vizes élőhelytől messze kerül sor. A bekezdés nem úgy rendelkezik, hogy az intézkedéseket a KTT-n belül kell végrehajtani, hanem a KTT-n belüli károsodás megakadályozására. Ugyanez vonatkozik a különleges madárvédelmi területekre is.

—

Korlát az érintett élőhelyek és fajok tekintetében: a megfelelő intézkedések csak azokra az élőhelyekre és fajokra vonatkoznak, „amelyek céljára az egyes területeket kijelölték”. A tervezett intézkedésekkel érintett élőhelyek és fajok a Natura 2000 hálózat egységes űrlapján azonosított élőhelyek és fajok lehetnek (lásd a 2.2. és 4.6.3. pontot). A cél tehát nem az, hogy általános védőintézkedéseket kell hozni, hanem hogy az adott terület kiválasztását megalapozó (pl. az egységes űrlapon szignifikánsnak jelzett és a terület kijelöléséről szóló aktusban megadott) fajokra és élőhelyekre irányuló intézkedésekre kerüljön sor. A zavarást és/vagy a károsodást tehát a tagállamok által közölt és az érintett fajok és élőhelyek vonatkozásában a Natura 2000 hálózat egységességének biztosításához használt információ alapján lehet megállapítani.

A tagállamok kötelesek megelőző intézkedéseket hozni az előre jelezhető eseménnyel, tevékenységgel vagy folyamattal kapcsolatos károsodás és megzavarás megakadályozása érdekében. Ezeket az intézkedéseket minden olyan fajra és élőhelyre alkalmazni kell, amelyek céljára az egyes területeket kijelölték, és szükség esetén a területeken kívül is végre kell őket hajtani.

3.3.   MIT JELENT AZ, HOGY „MEGTESZIK A SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSEKET […] MEGAKADÁLYOZÁSÁRA”?

A 6. cikk (2) bekezdése a tagállamok számára előírja, hogy „megteszik a szükséges intézkedéseket […] megakadályozására”. Több bírósági ügy tisztázta, hogy az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikke (2) bekezdésének alkalmazásában milyen típusú jogi védelmi rendszert kell kialakítani. A Bíróság ítéletei különösen hangsúlyozzák, hogy a jogi rendszernek egyedinek, koherensnek és teljesnek kell lennie, és képesnek az érintett területekkel való fenntartható gazdálkodás és a területek hatékony védelmének biztosítására (C-293/07. sz. ügy, 26–29. pont) (35).

A Bíróság emellett jogsértést állapított meg olyan ügyekben is, ahol a kialakított rendszer „túl általános és nem kifejezetten a különleges madárvédelmi területtel vagy az ott élő fajokkal foglalkozik” (C-166/04. sz. ügy, 15. pont), ahol a rendelkezések „azt követően jöhetnek szóba, hogy az említett tevékenységek már megkezdődtek, tehát azután, hogy az esetleges károsodások már bekövetkeztek” (C-418/04. sz. ügy, 208. pont) vagy ahol a különleges madárvédelmi területekre „heterogén jogi szabályozások [vonatkoztak], amelyek a különleges madárvédelmi területek számára nem biztosítottak elégséges védelmet” (C-293/07. sz. ügy, 26. pont).

Bizonyos esetekben a tagállam 6. cikk (2) bekezdéséből eredő kötelezettségének teljesítéséhez nem feltétlenül elegendő a károsodásért vagy zavarért felelős fél ellen büntetőeljárást indítani vagy pénzbírságot kiszabni (C-504/14. sz. ügy, 55. és 56. pont).

A Bíróság véleménye szerint „az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdésében foglalt »megfelelő intézkedések« kifejezés ugyanis azt feltételezi, hogy a tagállamok e rendelkezés alkalmazásakor mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek. Emlékeztetni kell azonban arra, hogy valamely tevékenység csak akkor felel meg az élőhelyirányelv 6. cikke (2) bekezdésének, ha biztosított, hogy az nem okoz semmiféle olyan zavart, amely alkalmas arra, hogy jelentősen sértse az említett irányelv célkitűzéseit, különösen az irányelv által követett megőrzési célokat” (a C-404/09. számú, Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 126. pontja és az abban idézett esetjog). A Bíróság megállapítja továbbá, hogy „amennyiben az utólagos vizsgálat az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdése alapján a jelen ügyben az e rendelkezés értelmében vett »megfelelő intézkedésnek« bizonyulna, e vizsgálatnak részletesen meg kell határoznia, hogy az érintett tervnek vagy projektnek a végrehajtása az említett rendelkezés értelmében esetlegesen jelentős hatást gyakorló károsodásnak vagy megzavarásnak milyen kockázataival jár, és az ezen irányelv 6. cikkének (3) bekezdésében foglalt követelményeknek megfelelően kell elvégezni” (C-399/14. sz. ügy, 40., 41. és 54. pont).

A 6. cikk (2) bekezdése értelmében létrehozandó jogi rendszernek egyedinek, koherensnek és teljesnek kell lennie, és képesnek az érintett területekkel való fenntartható gazdálkodás és a területek hatékony védelme biztosítására. A tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a 6. cikk (2) bekezdésének végrehajtása céljából hozott megfelelő intézkedések vonatkozásában, feltéve, hogy a károsodás és a megzavarás megakadályozása biztosított. Ha a 6. cikk (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek történő megfelelés érdekében egy terv vagy projekt felülvizsgálata szükséges, azt a 6. cikk (3) bekezdésében foglalt követelményeknek megfelelően kell elvégezni.

3.4.   KÜLÖNBÖZIK A VÉGREHAJTÁS A KÁROSODÁS ÉS A MEGZAVARÁS ESETÉN?

Ami a fajok megzavarását illeti, a 6. cikk (2) bekezdése rögzíti, hogy ennek megakadályozása érdekében megfelelő lépéseket kell tenni, „amennyiben a zavarás mértéke ezen irányelv céljaira tekintettel jelentős hatással lehet”.

A kérdéses megzavarásnak az irányelv célja szempontjából relevánsnak kell lennie a fajok védettségi helyzetére nézve (következménnyel jár). A tagállamnak tehát e célok ismeretében kell eldöntenie, hogy a megzavarás jelentős-e.

Az élőhelyek károsodását illetően (ami a természetes élőhelyekre és a fajok élőhelyeire egyaránt vonatkozik) ugyanakkor a 6. cikk (2) bekezdésének megfogalmazása nem utal kifejezetten az irányelv céljának szempontjából mért hatásra. Egyszerűen az áll benne, hogy el kell kerülni az élőhelyek károsodását.

Nehéznek tűnhet a károsodást abszolút értékben mérni anélkül, hogy mérhető határértékekre lehetne támaszkodni. Ugyanakkor a károsodást a területi szintű természetvédelmi célkitűzésekhez kötve, amelyek hozzájárulnak az irányelv céljának eléréséhez, lehetővé válhat azon határok értelmezése, hogy mi jelent károsodást (lásd a 3.5.1. pontot).

Az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikk (2) és (3) bekezdéseit koherens egységként kell értelmezni, céljuk, hogy ugyanolyan szintű védelmet biztosítsanak élőhelytípusoknak és fajoknak egyaránt (C-258/11. sz. ügy, 32. pont; a C-521/12. sz. ügyben hozott ítélet 19. pontja; C-387. és 388. sz. ügy). Ennek értelmében a károsodás vizsgálatánál, amennyiben erre szükség van, hasonló kritériumokat és módszereket kell alkalmazni, mint a 6. cikk (3) bekezdésének alkalmazása esetén (lásd még a C-399/14. sz. ügy 54. pontját).

Az adott területen megtalálható élőhelytípus vagy fajok élőhelye védettségi állapota a Natura 2000 egységes űrlapon közölt védettségi helyzethez képest mérhető, feltéve, hogy az naprakész információkat tartalmaz.

Egy adott terület védettségi állapotának az érintett élőhelyek és fajok dinamikus jellegét kell tükröznie.

A fajok megzavarását el kell kerülni, amennyiben a megzavarás az irányelv célja szempontjából jelentős lehet. Másrészről egy természetes élőhely vagy egy faj élőhelyének károsodásának nem feltétlenül kell jelentősnek lennie az irányelv célja szempontjából, azt egész egyszerűen el kell kerülni. A károsodást és a zavarást az adott terület természetvédelmi célkitűzéseihez és az azon megtalálható fajok és élőhelytípusok védettségi állapotához képest kell vizsgálni, a 6. cikk (3) bekezdése szerinti eljárásban használt kritériumokkal megegyező kritériumok alapján. A fogalom dinamikusan értelmezendő, az adott területen megtalálható élőhely vagy fajok védettségi állapotának alakulása szerint.

3.5.   A KÁROSODÁS ÉS A MEGZAVARÁS MUTATÓI

A tagállamoknak megfelelő védelmi intézkedéseket kell hozniuk a Natura 2000 területek ökológiai jellemzőinek fenntartása érdekében attól kezdve, hogy az adott területet közösségi jelentőségű természeti területként javasolják kijelölni.

A Bíróság ezt a Bund ügyben (C-244/05. sz. ügy, 45. pont) erősítette meg: „emlékeztetni kell arra, hogy az irányelv III. melléklete 1. szakaszának értelmében az illetékes nemzeti hatóságok által kijelölt területek ökológiai jellemzői az ott szereplő értékelési szempontokat – azaz az érintett természetes élőhelytípus reprezentativitási fokát, az általa elfoglalt területet, struktúráját és funkcióját, az érintett faj vizsgált területen élő populációjának nagyságát és sűrűségét, az érintett faj szempontjából fontos jellegzetességeit, a területen élő populáció elszigeteltségének fokát, valamint a terület értékét az érintett természetes élőhelytípus és fajok védelmének szempontjából – tükrözik”.

Ebből következik, hogy nem szabad hagyni, hogy károsodás miatt egy adott terület ökológiai jellemzői a kijelölés idején mért szint alá essenek. Ha időközben jobb állapotot sikerült elérni, ezt a kedvezőbb állapotot kell referenciának tekinteni. Főszabályként egy adott területen a megzavarás vagy károsodás értékelése eseti alapon történik, az értékváltozás jelentőségére utaló mutatók (lásd alább) felhasználásával (36).

3.5.1.   Az élőhelytípusok és a fajok élőhelyeinek károsodása

Károsodás alatt egy élőhelyen bekövetkező bármely jellegű romlást kell érteni. A tagállamnak az adott élőhelynek otthont adó környezetre ható valamennyi környezeti hatást figyelembe kell vennie (tér, víz, levegő, talaj). Amennyiben ezek a környezeti hatások ahhoz vezetnek, hogy az adott élőhely védettségi mutatói romlanak a korábbiakhoz képest, úgy lehet tekinteni, hogy a károsodás bekövetkezett.

Lényeges emlékeztetni arra, hogy a károsodás elkerülésének követelménye nem csak az élőhelyvédelmi irányelv I. mellékletében felsorolt és a terület kijelölésének alapját jelentő élőhelytípusokra vonatkozik, hanem az élőhelyvédelmi irányelv II. mellékletében és a madárvédelmi irányelv I. mellékletében felsorolt fajok, valamint a madárvédelmi irányelv 4. cikkének (2) bekezdése által lefedett, a kérdéses terület kijelölését megalapozó vonuló fajok élőhelyeire is.

E károsodás értékeléséhez támaszkodni lehet az adott terület természetvédelmi célkitűzéseire, valamint a terület azon ökológiai jellemzőire, amelyek megalapozták a terület kiválasztását közösségi jelentőségű természeti területként (az irányelv III. mellékletében rögzített kiválasztási szempontoknak megfelelően) vagy különleges madárvédelmi területként.

Az élőhelytípusok ezen ökológiai jellemzőit az egységes űrlapon tüntetik fel, az alábbi paramétereket felhasználva (37):

—

Az élőhelytípus reprezentativitásának foka – azt mutatja, hogy az élőhelytípus „mennyire tipikus”. Ez az I. mellékletben szereplő élőhelytípusok értelmező kézikönyvéhez (38) kötendő, mivel ez a kézikönyv valamennyi élőhelytípus meghatározását tartalmazza, a jellemző fajok és egyéb lényeges elemek jelölésével. Károsodásként értékelhető minden esemény, tevékenység vagy folyamat, amely az élőhelytípus reprezentativitásának elvesztését okozza.

—

Az élőhely területe az adott Natura 2000 területen belül, illetve relatív felszíne az élőhelytípus adott ország területén megtalálható teljes területéhez viszonyítva. Károsodásnak tekinthető minden esemény, tevékenység vagy folyamat, amely hozzájárul a kérdéses terület kijelölését megalapozó élőhelytípus vagy fajok élőhelye adott területen belüli méretének csökkenéséhez.

—	Az érintett természetes élőhelytípus struktúrájának és funkcióinak védettségi foka , továbbá helyreállításának lehetőségei.

Hasonló megfontolásokat lehet alkalmazni a fajok élőhelyei, pl. vizes madárélőhelyek esetében. Az élőhelyek és a fajok élőhelyeinek hosszú távú fenntartásához szükséges tényezők bármilyen veszélyeztetése károsodásnak tekinthető, pl. a károsodást nem csak az élőhely fizikai méretének csökkenése, hanem a terület szaporodási, táplálkozó-, pihenő- vagy gyülekezőhely-minőségének elvesztése is okozhatja.

A hosszú távú fenntartáshoz szükséges funkciók értelemszerűen mindig a kérdéses élőhelytől függenek. A tagállamoknak ismerniük kell ezeket a követelményeket (tanulmányok, adatgyűjtés stb. révén), mivel a 6. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy olyan intézkedéseket kell hozniuk, „amelyek az adott természeti területen megtalálható, I. mellékletben szereplő természetes élőhelytípusok, illetve II. mellékletben szereplő fajok ökológiai szükségleteinek megfelelnek”.

Az élőhelyek károsodása akkor következik be egy területen, amikor a kérdéses területen belül csökken az élőhelytípus vagy a fajok élőhelye által lefedett terület, vagy az élőhely vagy az élőhelyhez társított fajok állapotának hosszú távú fenntartásához szükséges konkrét struktúrák és funkciók csökkennek eredeti vagy helyreállított állapotukhoz képest. Ennek értékelését az adott terület természetvédelmi célkitűzéseinek, valamint a hálózat egységességéhez való hozzájárulásának alapján kell elvégezni.

3.5.2.   Fajok megzavarása

A károsodással ellentétben a megzavarás nem hat közvetlenül egy terület fizikai állapotára; a fajokra vonatkozik, és időben korlátozott lehet (zaj, fényforrás stb.) A megzavarás intenzitása, időtartama és az ismétlődés gyakorisága ezért fontos paraméternek számít.

Annak értékeléséhez, hogy egy adott megzavarás jelentős-e az irányelv céljának szempontjából, a kedvező védettségi helyzet 1. cikk i) bekezdésében megadott definíciójára lehet hivatkozni, amely az alábbi tényezőkön alapszik:

—

„Az érintett faj populációinak dinamikájára vonatkozó adatok azt mutatják, hogy a faj képes hosszú távon fenntartani magát természetes élőhelyének életképes alkotórészeként.” Jelentős károsodásnak tekinthető minden esemény, tevékenység vagy folyamat, amely hozzájárul a faj populációjának hosszú távú hanyatlásához az adott területen belül.

—

„A faj természetes előfordulási területe nem csökken , és valószínűleg a belátható jövőben sem fog csökkenni” Jelentős károsodásnak tekinthető minden esemény, tevékenység vagy folyamat, amely hozzájárul a faj természetes előfordulási területének csökkenéséhez vagy a csökkenés kockázatához az adott területen belül.

—	„ Kellő nagyságú élőhely áll rendelkezésre jelenleg és valószínűleg a jövőben is a faj populációinak hosszú távú fennmaradásához”. Jelentős károsodásnak tekinthető minden esemény, tevékenység vagy folyamat, amely hozzájárul a fajok számára rendelkezésre álló élőhely méretének csökkenéséhez.

E tekintetben az olyan hatások mint a zaj, a vibráció és a faj részsokaságainak elszigetelődése mind jelentős zavart okozhatnak egy fajra nézve. Ezért ha egy tagállam nem hoz megfelelő intézkedéseket ezek megakadályozására, az azt jelenti, hogy a tagállam nem teljesíti az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeit (C-404/09. sz. ügy).

Az olyan tényezők, mint a zavarás intenzitása, gyakorisága és időtartama, figyelembe vehetők annak eldöntéséhez, hogy mekkora a zavarás jelentősége, amely fajonként, valamint különböző időpontokban és körülmények között eltérő mértékű lehet (pl. táplálékforrások, vagy a közelben található elegendő zavartalan terület).

Adott területen egy faj megzavarása olyan események, tevékenységek vagy folyamatok hatására következik be, amelyek hozzájárulnak a faj populációjának hosszú távú csökkenéséhez a területen, a természetes elterjedési terület csökkenéséhez vagy ennek kockázatához, és a rendelkezésre álló élőhely csökkenéséhez. Ennek értékelését az adott terület természetvédelmi célkitűzései, valamint a hálózat egységességéhez való hozzájárulása alapján kell elvégezni.

4.   A 6. CIKK (3) BEKEZDÉSE

A terv vagy projekt, jelentős hatások valószínűsége, megfelelő vizsgálat, a természeti terület védelmével kapcsolatos célkitűzések; kumulatív hatások, illetékes hatóság, lakosság véleménye, terület integritása fogalmak magyarázata

4.1.   A BEKEZDÉS SZÖVEGE

4.2.   HATÁLY

A bekezdés célja és tágabb összefüggései szempontjából a 6. cikk harmadik és negyedik bekezdésének szerepét a cikk első bekezdéséhez (különleges madárvédelmi területek esetén a madárvédelmi irányelv 3. és 4. cikkének első és második bekezdéséhez), valamint a 6. cikk második bekezdéséhez viszonyítva kell mérlegelni. Lényeges emlékeztetni különösen arra, hogy még ha egy kezdeményezésről vagy tevékenységről meg is állapítják, hogy az nem tartozik a 6. cikk (3) bekezdésének hatálya alá, a fent említett egyéb rendelkezéseknek attól még meg kell felelnie.

Érdemes megjegyezni, hogy a terület védelméhez kapcsolódó célkitűzésekhez hozzájáruló vagy azokkal kompatibilis tevékenységek esetleg már eleget tesznek a 6. cikk (1) és (2) bekezdésének (például az egyes élőhelytípusokat és fajokat fenntartó hagyományos gazdálkodási módszerek). A 6. cikk (3) és (4) bekezdése egyfajta engedélyezési rendszert alkot, rögzítve azokat a körülményeket, amelyek mellett a Natura 2000 területekre valószínűleg jelentős negatív hatással járó tervek és projektek engedélyezhetőek vagy nem. Ezáltal biztosítják, hogy a gazdasági és egyéb nem ökológiai szükségletek teljes mértékben figyelembe vehetők a terület természetvédelmi célkitűzéseinek fényében.

A 6. cikk (3) bekezdése a tervek és projektek mérlegeléséhez lépcsőzetes eljárást ír elő (39).

a)

Az eljárás első része egy előzetes értékelési fázis („előszűrés”) annak eldöntésére, hogy egyrészről a terv vagy projekt közvetlenül kapcsolódik-e vagy szükséges-e a terület gondozásához, másrészről valószínűleg jelentős hatással lenne-e a területre; erre a 6. cikk (3) bekezdésének első mondata vonatkozik.

b)	Az eljárás második része, amelyet a 6. cikk (3) bekezdésének második mondata szabályoz, a megfelelő értékeléshez és az illetékes nemzeti hatóságok döntéséhez kapcsolódik.

Az eljárás harmadik része (a 6. cikk (4) bekezdése szerint) akkor esedékes, ha a kedvezőtlen értékelés ellenére azt javasolják, hogy a tervet vagy projektet ne kerüljön elutasításra, hanem további mérlegelés tárgyává kívánják tenni. Ebben az esetben a 6. cikk (4) bekezdése bizonyos feltételek fennállása esetén lehetővé teszi az eltérést a 6. cikk (3) bekezdésétől.

Az eljárás alkalmazhatósága, valamint alkalmazásának mértéke több tényezőtől függ, és az egymást követő lépéseket befolyásolja az azt közvetlenül megelőző lépés. A lépések egymást követő rendje tehát a 6. cikk (3) bekezdése helyes alkalmazásához elengedhetetlen.

Ami a földrajzi hatályt illeti, a 6. cikk (3) bekezdésének rendelkezései nem csak a kizárólag a védett területen megvalósuló vagy arra vonatkozó tervekre vagy projektekre vonatkoznak, hanem olyan tervekre és projektekre is, amelyek a területen kívül helyezkednek el, de valószínűleg jelentős hatással lennének rá, attól függetlenül, hogy milyen távolságra vannak a kérdéses területtől (C-98/03. sz. ügy, 51. pont és C-418/04. sz. ügy, 232. és 233. pont).

A Bíróság továbbá kimondta, hogy az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (3) bekezdése nem zárja ki eleve a szigorúbb nemzeti védőintézkedéseket, amelyek például kimondhatják egy bizonyos fajta tevékenység teljes tilalmát anélkül, hogy az egyes projektek vagy tervek a környezetre gyakorolt hatásának elemzését megkövetelnék az érintett Natura 2000 terület tekintetében (C-2/10. sz. ügy, 39–75. pont).

A 6. cikk (3) bekezdése lépcsőzetes eljárást ír elő a Natura 2000 területre esetleg jelentős hatást gyakorló tervek és projektek mérlegelésére. Azon tevékenységeknek, amelyek nem tartoznak a 6. cikk (3) bekezdésének hatálya alá, ettől függetlenül meg kell felelniük a madárvédelmi irányelv 6. cikkének (1) bekezdése (a különleges madárvédelmi területek esetében pedig a madárvédelmi irányelv 3. cikke és a 4. cikk (1) és (2) bekezdése), valamint a 6. cikk (2) bekezdése rendelkezéseinek.

4.3.   A 6. CIKK (2) BEKEZDÉSÉNEK ÉS A 6. CIKK (3) BEKEZDÉSÉNEK VISZONYA

A 6. cikk (2) bekezdése és a 6. cikk (3) bekezdése egyaránt az adott területet érő káros hatások megelőzését szolgálja. A 6. cikk (2) bekezdése esetében a cél a „károsodás […] vagy jelentős megzavarás” megakadályozása. A 6. cikk (3) bekezdése esetében a cél az olyan tervek vagy projektek engedélyezésének elkerülése, amelyek képesek „hátrányosan befolyásolni az érintett természeti terület épségét”. A célkitűzések tehát nagyjából hasonlók. Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy a 6. cikk (2) bekezdésének rendelkezései a természeti területre mindenkor vonatkoznak, ezzel szemben a 6. cikk (3) bekezdésének rendelkezései csak akkor irányadóak, ha terv- vagy projektjavaslatot nyújtanak be, amely jelentős hatással lehet a területre. Mivel mindkét bekezdés ugyanazt az általános célkitűzést szolgálja, logikus a következtetés, hogy a 6. cikk (3) bekezdésének megfelelően jóváhagyott terv vagy projekt a 6. cikk (2) bekezdésének rendelkezéseinek is meg fog felelni, kivéve, ha később kiderül, hogy valószínűleg károsítaná az élőhelyet és/vagy megzavarná a fajt, amely megalapozta a kérdéses terület kijelölését.

Ezt a Bíróság is megerősítette (C-127/02. sz. ügy, 35-37. pont): „Amennyiben valamely tervet vagy projektet az »élőhely«-irányelv 6. cikkének (3) bekezdésben foglalt eljárás szerint engedélyeztek, ezen tervnek vagy projektnek a védett természeti területre gyakorolt hatása tekintetében már szükségtelen az ugyanezen cikk (2) bekezdésében foglalt általános védelmi kötelezettséget tartalmazó norma egyidejű alkalmazása. Valamely tervnek vagy projektnek az »élőhely«-irányelv 6. cikke (3) bekezdése alapján történő engedélyezése ugyanis szükségképpen azt feltételezi, hogy a tervet vagy projektet úgy minősítették, hogy az nem befolyásolja hátrányosan az érintett természeti terület épségét, és következésképpen a 6. cikk (2) bekezdés értelmében azt nem károsítja vagy zavarja meg jelentősen.

Nem zárható ki azonban, hogy az ilyen terv vagy projekt megvalósulása később mégis a természet károsítását vagy megzavarását vonja maga után anélkül, hogy ezzel kapcsolatban az illetékes nemzeti hatóságokat bármiféle mulasztás terhelné. Az »élőhely«-irányelv 6. cikkének (2) bekezdése ilyen esetekre vonatkozóan biztosítja az irányelv első preambulumbekezdésében meghatározott, a környezet minőségének megőrzésére és védelmére – ideértve a természetes élőhelytípusok, valamint az állat- és növényvilág védelmét is – vonatkozó fő cél megvalósulását.”

Másrészről amennyiben egy tervre vagy projektre vonatkozóan az engedélyt az irányelv 6. cikke (3) bekezdésének a megsértésével adták meg, a 6. cikk (2) bekezdésének megsértése is vélelmezhető abban az esetben, ha megállapított valamely élőhely károsítása, vagy azon fajok zavarása, amelyek védelmének céljára a kérdéses területet kijelölték (C-304/05., C-388/05., C-404/09. és C-141/14. sz. ügy).

Ugyanez vonatkozik valamennyi tervre és projektre, amelyekre vonatkozóan azelőtt adtak ki engedélyt, hogy a területeket a közösségi jelentőségű természeti területek jegyzékére vették volna vagy különleges madárvédelmi területként minősítették volna, és amelyekre nem vonatkozik a 6. cikk (3) bekezdése értelmében az élőhelytípusokra és fajokra gyakorolt következmények vizsgálatának kötelezettsége, ugyanakkor hatásaik hátrányosan érintheti a területek épségét. Az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (2) és (3) bekezdéseit koherens egységként kell értelmezni; céljuk, hogy ugyanolyan szintű védelmet biztosítsanak a természetes élőhelyeknek és a fajok élőhelyeinek egyaránt (C-258/11., C-521/12., C-399/14., C-387/15. és 388/15 sz. ügyek).

Ennek értelmében amennyiben a 6. cikk (2) bekezdése alapján utólagos vizsgálatot kell végezni a tervnek vagy projektnek az érintett területre gyakorolt hatásait illetően, a vizsgálatot a 6. cikk (3) bekezdésében foglalt követelményeknek megfelelően kell elvégezni (C-399/14. sz. ügy, 54. pont).

A 6. cikk (3) bekezdése nem alkalmazható egyetlen olyan tevékenység vonatkozásában sem, amelynek végzése engedélyhez van kötve, ám amelyet ilyen engedély hiányában, vagyis jogellenesen végeztek. Ugyanakkor ezen tevékenységeknek lehet a 6. cikk (2) bekezdését megsértő következménye, és a tagállam köteles e jogszabályi rendelkezéssel összhangban cselekedni (C-504/14. sz. ügy).

4.4.   MI ÉRTENDŐ AZ OLYAN TERV VAGY PROJEKT ALATT, „AMELY NEM KAPCSOLÓDIK KÖZVETLENÜL, ILLETVE NEM NÉLKÜLÖZHETETLEN A TERMÉSZETI TERÜLET KEZELÉSÉHEZ”?

Mivel az élőhelyvédelmi irányelv nem határozza meg a „terv” vagy a „projekt” fogalmát, kellően figyelembe kell venni az általános értelmezési elveket, különösen azt, mely szerint az uniós jog egyedi rendelkezéseinek értelmezését a rendelkezés megfogalmazása és szándéka, valamint a tágabb összefüggéseinek alapján kell végezni.

Két érv szól amellett, hogy a „terv” és „projekt” kifejezésnek tág értelmezést adjunk:

—	Először is az irányelv nem írja le sem a „terv”, sem a „projekt” szó terjedelmét azzal, hogy egyes kategóriáikra utalna. Ehelyett a fő korlátozó tényezőt az jelenti, hogy egy területre jelentős hatást gyakorolnak-e vagy sem.

—

Másodszor, az egyik következménye annak, hogy a 6. cikk (3) és (4) bekezdéseinek hatálya alá nem tartozó tevékenységekre a 6. cikk (2) bekezdése folyamatosan alkalmazható, az, hogy minél szűkebb a „terv” és a „projekt” meghatározása, annál korlátozottabban lehet a természetvédelmi érdeket egy ártalmas nem-természetvédelmi érdekkel szemben figyelembe venni, és így a 6. cikk (2) bekezdésének megfelelő alkalmazását – azaz a károsodás és megzavarás elkerülését – biztosítani.

4.4.1.   Projekt

A „projekt” tágabb értelmű meghatározása mellett szól az is, ha az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 2011/92/EU irányelvre (40) (a továbbiakban: környezetvédelmi hatásvizsgálatokról szóló irányelv) hagyatkozunk. Ez az irányelv hasonló kontextusban működik, a környezetre valószínűleg jelentős hatást gyakoroló projektek értékelésének szabályait rögzíti. A környezetvédelmi hatásvizsgálatokról szóló irányelv 1. cikkének (2) bekezdése szerint a „projekt” szó jelentése:

„—	épületek vagy egyéb létesítmények kivitelezése, – egyéb beavatkozások a természetes környezetbe és tájba, beleértve az ásványkincsek kiaknázását is.”

Ez rendkívül tág meghatározás (C-72/95. sz. Kraaijeveld ügy, 30. és 31. pont), amely nem korlátozódik fizikai építkezésre, hanem a természetes környezetbe történő egyéb beavatkozásokat is fedi, ideértve a természeti erőforrások felhasználására irányuló rendszeres tevékenységeket is (41). Például beleférne a mezőgazdaság jelentős intenzifikációja, amely egy terület félig természetes tulajdonságainak károsításával vagy elpusztításával fenyeget (42).

A Bíróság számos ítéletet hozott a 6. cikk (3) bekezdésének alkalmazását szükségessé tevő beavatkozás-típusokkal kapcsolatban.

A Waddenzee-ügyben (C-127/02. számú ügy, 25-29. pont) tisztázódott az is, hogy az élőhelyvédelmi irányelv hatálya alatt önálló tervnek vagy programnak minősül minden olyan tevékenység, amelyet az érintett területen már több éve folytatnak, de amelyre vonatkozóan minden évben korlátozott időre szóló engedélyt adnak ki, amelynek kiadásakor minden esetben újból értékelik, hogy ezt a tevékenységet lehet-e folytatni, és ha igen, akkor mely területen.

A Papenburg ügyben (C-226/08. sz. ügy, 50-51. pont) a Bíróság továbbá úgy vélte, hogy „[…] a tölcsértorkolatok hajózható medervonalában zajló azon folytatólagos karbantartási munkálatokat, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül, illetve nem nélkülözhetetlenek a természeti terület kezeléséhez […], amennyiben projektnek minősülnek, és az érintett területre jelentős hatással lehetnek, […] alá kell vetni az említett rendelkezések [a 6. cikk (3) bekezdése] szerinti hatásvizsgálatnak”.

Ugyanakkor „[…] amennyiben a munkálatok – figyelemmel többek között azok gyakoriságára, jellegére vagy elvégzésének feltételeire – egységes műveletnek tekinthetők, különösen amikor a céljuk a hajózható meder bizonyos mélységének azonos állapotban tartása az e célból végzett rendszeres és szükséges kotrások által, e karbantartási munkálatok az élőhely-irányelv 6. cikke (3) bekezdésének értelmében vett egy és ugyanazon programnak (helyesen: projektnek) tekinthetők.”

A Bíróság azt is kimondta, hogy bizonyos tevékenységek általános felmentésének lehetősége nem felel meg a 6. cikk (3) bekezdése rendelkezéseinek (C-256/98., C-6/04., C-241/08., C-418/04. és C-538/09. sz. ügy). Ezen túlmenően a Bíróság kimondta, hogy a vizsgálat elvégzésének kötelezettsége alól nem zárhatóak ki projektek egyedül azért, mert nem kell engedélyt kérni rájuk (C-98/03. sz. ügy, 43–52. pont).

A Bíróság azt is kimondta, hogy a projekt mérete nem meghatározó, mert önmagában ez nem zárja ki annak eshetőségét, hogy egy védett területre jelentős hatást gyakoroljon (C-98/03. és C-418/04. sz. ügy, 244. pont).

4.4.2.   Terv

A 6. cikk (3) bekezdésének alkalmazásában a „terv” kifejezés értelmezése is igen tág lehet. Mutatis mutandis a bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 2001/42/EK irányelvre (43) hivatkozva (a továbbiakban: SKV-irányelv), utóbbi 2. cikkének (a) bekezdése a terveket és programokat ekként határozza meg:

„azok a tervek és programok, beleértve az Európai Közösség által közösen finanszírozottakat is, illetve ezek bármely módosítása:

—	amelyeket valamely nemzeti, regionális vagy helyi szintű hatóságnak kell kidolgoznia, illetve elfogadnia, illetve amelyeket valamely hatóság dolgoz ki parlamenti vagy kormány általi jogalkotási eljárás útján történő elfogadásra, valamint

—	amelyeket törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések írnak elő”.

E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy „[…] a 2001/42 irányelv céljára, vagyis a környezet magasabb szintű védelmének biztosítására tekintettel, az ezen irányelv hatályát körülhatároló rendelkezéseket és különösen az irányelv hatálya alá tartozó aktusok meghatározását tartalmazóakat, kiterjesztően kell értelmezni .” (C-567/10. sz. ügy, 24–43. pont).

Az élőhelyvédelmi irányelv szempontjából a földhasználattal vagy területhasználattal kapcsolatos tervek nyilvánvaló jelentőséggel bírnak. Egyes tervek a földhasználatra nézve közvetlen joghatást fejtenek ki, mások csak közvetett hatással vannak rá. Például a regionális vagy földrajzilag nagy kiterjedésű területhasználati terveket sokszor nem közvetlenül alkalmazzák, hanem ezek részletesebb tervek alapját jelentik, vagy a fejlesztési engedélyezés keretéül szolgálnak, amelyeknek már közvetlen joghatása van. Mindkét típusú földhasználati tervet úgy kell tekinteni, mint amire a 6. cikk (3) bekezdése vonatkozik amennyiben egy adott Natura 2000 területre valószínűleg jelentős hatást gyakorolnak.

A Bíróság ezt a véleményt támasztotta alá (C-6/04. sz. ügy, 52. pont), amikor kimondta: a földhasználati tervek, bár nem mindig jelentik a fejlesztések engedélyezését és a fejlesztési projektekhez a rendes eljárás szerint építési engedélyt kell beszerezni, nagy befolyást gyakorolnak a fejlesztési döntésekre. Ezért a területhasználati terveket megfelelő vizsgálatnak kell alávetni az adott területre kifejtett következményeik tekintetében (lásd még a C-418/04. sz. ügyet).

Az ágazati terveket is úgy kell tekinteni, mint amire a 6. cikk (3) bekezdése vonatkozik, szintén amennyiben egy adott Natura 2000 területre valószínűleg jelentős hatást gyakorolnak. Példaként említhetőek a közlekedési hálózati tervek, az energiával kapcsolatos tervek, a hulladékgazdálkodási tervek, a víz- vagy az erdőgazdálkodási tervek (lásd C-441/17. sz. ügy, 122–124. o.)

Ugyanakkor meg kell különböztetni a szakpolitikai jellegű „terveket”, vagyis azokat a szakpolitikai dokumentumokat, amelyek egy minisztérium vagy alacsonyabb szintű hatóság általános politikai akaratát vagy szándékát fejezik ki. Ennek egy példája lehetne a fenntartható fejlődésre vonatkozó általános terv az egyik tagállam területén vagy annak egy földrajzi térségében. Nem tűnik helyénvalónak ezeket a 6. cikk (3) bekezdése értelmében vett „tervnek” tekinteni, különösen ha az ilyenfajta szakpolitikai nyilatkozatokból eredő kezdeményezéseknek először földhasználati vagy ágazati tervek közvetítésével kell keresztülmennie (C-179/06. sz. ügy, 41. pont) (44). Ugyanakkor ha az ilyen kezdeményezés tartalma és egy adott Natura 2000 területre valószínűleg gyakorolt jelentős hatásai között egyértelmű és közvetlen kapcsolat van, a 6. cikk (3) bekezdését kell alkalmazni.

Amikor egy terv több konkrét projektet tartalmaz általános vonalakban, ám a projektek részletei nélkül, a tervszintű vizsgálat nem mentesíti az egyes projekteket a 6. cikk (3) bekezdésében foglalt vizsgálat követelménye alól egy későbbi szakaszban, amikor jóval több részlet ismert a projektről (45).

4.4.3.   […] Kezeléséhez közvetlenül nem kapcsolódó vagy nem nélkülözhetetlen

A 6. cikk tágabb összefüggéséből és szándékából nyilvánvaló, hogy a „kezelés” kifejezést úgy kell felfogni, mint ami a természeti terület „megőrzésének” kezelésére utal, vagyis abban az értelemben értendő, mint ahogyan a 6. cikk (1) bekezdése használja. Tehát ha egy tevékenység közvetlenül kapcsolódik és nélkülözhetetlen a természetvédelmi célkitűzések eléréséhez, az mentesül a vizsgálati kötelezettség alól.

Azáltal, hogy az intézkedési tervek megállapításának lehetőségét bevezeti, a 6. cikk (1) bekezdése rugalmasságot biztosít a tagállamoknak annak kapcsán, hogy a tervek milyen formát ölthetnek. A tervek lehetnek kifejezetten az egyes természeti területekre kidolgozottak vagy „más fejlesztési tervek részét képező” intézkedési tervek. Így lehetnek „tiszta” természetvédelmi intézkedési tervek vagy „vegyes” tervek, amelyeknek a természetvédelem mellett más célkitűzéseik is vannak.

Az „amely nem kapcsolódik közvetlenül, illetve nem nélkülözhetetlen […]” kifejezés biztosítja, hogy a természetvédelmi kezelést legalább részben célul kitűző terv vagy projekt nem természetvédelmi összetevője esetén szükség lehet a megfelelő vizsgálat elvégzésére.

Például a kereskedelmi fakitermelés egy különleges természetmegőrzési területnek kijelölt erdőre kidolgozott természetvédelmi intézkedési terv részét képezheti. Mivel az üzleti dimenzió a terület természetvédelmi kezeléséhez nem nélkülözhetetlen, elképzelhető, hogy esetleg megfelelő vizsgálatnak kell alávetni.

A Bíróság is alátámasztotta ezt az álláspontot (C-241/08. sz. ügy, 55. pont), amikor rámutatott: „az, hogy a Natura 2000 szerződések megfelelnek a terület védelmére irányuló célkitűzéseknek, nem minősíthető elégségesnek az élőhely-irányelv 6. cikkének (3) bekezdése tekintetében, mivel a szóban forgó szerződésekben előírt építési munka, munkálat vagy rendezési munka szisztematikusan mentesítésre kerül az e területekre vonatkozó hatásvizsgálat alól”.

Elképzelhetőek olyan körülmények is, amikor egy terület kezeléséhez közvetlenül kapcsolódó vagy nélkülözhetetlen terv vagy projekt egy másik területre lehet hatással.

Például egy terület árvízrendszerének javítása érdekében elképzelhető, hogy gát építését javasolják egy másik területen, amelyre ez jelentősen káros hatással lehet. Ilyen esetben a tervet vagy projektet az érintett terület vonatkozásában vizsgálatnak kell alávetni.

A C-441/17. sz. ügy (123. pont) továbbá példaként utal egy tervre (amelynek egyetlen célja a szóban forgó aktív erdőgazdálkodási műveletek adott Natura 2000 területen való végrehajtása révén a kitermelhető fa mennyiségének emelése volt), amely a természetvédelemhez nem kapcsolódik közvetlenül, mivel egyáltalán nem állapít meg megőrzéssel kapcsolatos célokat és intézkedéseket, ezért a 6. cikk (3) bekezdése alapján kellene mérlegelni.

A „projekt” kifejezést tágan kell értelmezni, hogy az építési munkálatokat és a természeti környezetbe történő egyéb beavatkozásokat egyaránt magába foglalja. A „terv” kifejezés jelentése szintén tág, kiterjed a földhasználati vagy ágazati tervekre és programokra is. A terület természetvédelmi kezeléséhez közvetlenül, akár önmagukban, akár más tervek vagy projektek összetevőjeként kapcsolódó terveket és projekteket általában ki kell zárni a 6. cikk (3) bekezdése rendelkezéseinek alkalmazási köréből, azonban a nem természetvédelmi összetevőiket szükséges lehet vizsgálni.

4.5.   HOGYAN ÁLLAPÍTHATÓ MEG, HOGY EGY TERV VAGY PROJEKT „VALÓSZÍNŰLEG JELENTŐS HATÁSSAL LESZ” EGY TERÜLETRE, „AKÁR ÖNMAGÁBAN, AKÁR PEDIG MÁS TERV VAGY PROGRAM RÉSZEKÉNT”?

Ez a kifejezés mind az ok-okozati összefüggést, mind a kumulatív szempontokat magában foglalja. Egyrészről szükség van annak felderítésére, hogy milyen típusú hatások tartoznak ide („jelentős hatás”), majd fel kell tárni, milyen okok vezethetnek ilyen hatásokhoz („de akár önmagában, akár pedig más terv vagy projekt részeként valószínűleg jelentős hatással lesz arra”).

Annak meghatározása, hogy egy terv vagy projekt valószínűleg jelentős hatással lesz, gyakorlati és jogi következményeket von maga után. Ezért amikor egy tervet vagy projektet javasolnak, fontos, hogy először is ezt a kulcskérdést mérlegeljük, másodszor pedig hogy a mérlegelés képes legyen kiállni a tudományos és szakértői vizsgálat próbáját.

Azon tervek és projektek, amelyekről a mérlegelés eredményeként úgy vélhető, hogy valószínűleg nem gyakorolnak jelentős hatást, a 6. cikk (3) bekezdésében leírt további lépések nélkül vihetők tovább. Ugyanakkor a tagállamoknak igazolniuk és rögzíteniük kell, hogy milyen alapon jutottak erre a vizsgálati következtetésre.

4.5.1.   Valószínűleg

A 6. cikk (3) bekezdésében rögzített védintézkedéseket nem a jelentős hatások bizonyossága, hanem azok valószínűsége indítja meg. Így az elővigyázatosság elvének megfelelően nem elfogadható a vizsgálat elvégzését elmulasztani azon az alapon, hogy a jelenős hatások nem voltak bizonyosak.

Ezt a Bíróság is megerősítette a Waddenzee ügy ítéletében (C-127/02. sz. ügy, 39–44. pont): „a 6. cikk (3) bekezdésében előírt természetvédelmi célú mechanizmus »működésbe lépésének« nem feltétele az, hogy a szóban forgó tervről vagy projektről teljes bizonyossággal meg lehessen állapítani, hogy jelentős hatással van az érintett természeti területre, elégséges a puszta valószínűsége annak, hogy a szóban forgó terv ilyen hatásokkal járhat. […] kötelező vizsgálatot folytatni, ha a természeti területet sújtó jelentős hatások bekövetkezésének elmaradása vonatkozásában kétség merül fel […]. […] az »élőhely«-irányelv 6. cikkének (3) bekezdését [helyesen: a bekezdés első mondatát] úgy kell értelmezni, hogy a természeti terület védelmével kapcsolatos célkitűzéseket figyelembe véve megfelelő vizsgálatot kell lefolytatni minden olyan terv vagy projekt hatásait illetően, amely nem kapcsolódik közvetlenül, illetve nem nélkülözhetetlen a természeti terület kezeléséhez, ha objektív körülmények alapján nem zárható ki annak lehetősége , hogy a terv vagy projekt – akár önmagában, akár más terv vagy projekt részeként – jelentős hatást gyakorolhat az érintett természeti területre”.

Ismét célszerű a környezeti hatásvizsgálatokról szóló, módosított 2011/92/EU irányelvre utalni, mivel a „valószínűleg jelentős hatással lesz” kifejezés szinte szóról szóra megegyezik a KHV-irányelv szerint a tagállamok vizsgálatra vonatkozó kötelezettségét létrehozó alapvető formulával (46). A KHV-irányelv abban is segítségül szolgál, hogy felsorolja azokat a tényezőket, amelyek hozzájárulhatnak a jelentős hatás valószínűségéhez (47). Bármely javaslatról, amelyet a KHV-irányelv alapján meg kell vizsgálni többek között azért, mert valószínűleg jelentős hatást fog gyakorolni egy Natura 2000 területre, elmondható, hogy vonatkozik rá a 6. cikk (3) bekezdése szerinti vizsgálatra vonatkozó követelmény is (48).

A jelentős következmények valószínűségének és ezáltal a megfelelő vizsgálat szükségének meghatározásánál nem vehetők figyelembe a mérséklésre irányuló intézkedések (pl. a hátrányos hatások elkerülésének vagy csökkentésére irányuló intézkedések). Ezt a Bíróság is megerősítette a C-323/17. sz. ügyben hozott ítéletében: „A természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy annak meghatározásakor, hogy szükség van-e a későbbiekben valamely terv vagy projekt érintett területre gyakorolt hatásainak a megfelelő vizsgálatára, az előzetes értékelés szakaszában nem vehetők figyelembe az említett terv vagy projekt e területre gyakorolt káros hatásainak elkerülésére vagy csökkentésére irányuló intézkedések” (49).

Jelentős hatások valószínűsége nem csak a védett területen belül megvalósított tervek vagy projektek esetén áll fenn, hanem a védett területen kívüli tervek vagy projektek esetén is (C-142/16. sz. ügy, 29. bekezdés). Például egy vizes élőhelyet károsíthat egy a határvonalától meglehetős távolságra kivitelezett csatornázási projekt is, vagy egy területre hathat a külső forrásból származó szennyező anyag-kibocsátás. Ezért lényeges, hogy a tagállamok lehetővé tegyék (a jogszabályokban és a gyakorlatban egyaránt) a 6. cikk (3) bekezdésében foglalt biztosítékok alkalmazását bármely fejlesztésre irányuló nyomás esetén, közte azokra is, amelyek nem Natura 2000 területen valósulnának meg, viszont valószínűleg jelentős hatást gyakorolnának valamelyikre.

Ez vonatkozik az esetleges határon átnyúló hatások mérlegelésére is. Ha az egyik országban megvalósítandó terv vagy projekt valószínűleg jelentősen hathat egy másik ország területén fekvő Natura 2000 területre – akár önmagában, akár más terv vagy projekt részeként –, megfelelő vizsgálatot kell végezni, amely többek között tisztázza az esetleges hatásokat a másik országban található Natura 2000 területek épségére is.

A határon átnyúló tervek és projektek (azaz egynél több tagállam területét érintő tervek vagy projektek, például cső- vagy kábelvezetékek, hidak vagy alagutak révén) ennek megfelelő kezelést igényelnek, biztosítva a Natura 2000 területeket esetleg érő valamennyi hatás számbavételét. Ebből a célból, illetve a párhuzamosságok elkerülése érdekében az érintett országok hatáskörrel rendelkező hatóságainak össze kellene hangolnia a vizsgálatokat.

Ez összhangban van az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló egyezménnyel és annak stratégiai környezeti vizsgálatról szóló jegyzőkönyvével (50), amelyek uniós végrehajtását a KVH- és az SKV-irányelvek biztosítják (51). Mivel ezek az irányelvek olyan tervekre és projektekre vonatkoznak, amelyek az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikke értelmében is valószínűleg vizsgálatra szorulnak, ebből következik, hogy a határon átnyúló hatásokat ugyancsak bele kell foglalni az élőhelyvédelmi irányelvnek szerint elvégzett megfelelő vizsgálatokba az irányelvek vonatkozó rendelkezéseivel összhangban.

A 6. cikk (3) bekezdése szerinti eljárást nem a tervekből vagy projektekből eredő jelentős hatások bizonyossága, hanem azok valószínűsége váltja ki, függetlenül attól, hogy a tervek vagy projektek védett területen belül vagy kívül valósulnak-e meg. E valószínűség fennáll, ha a területre nézve jelentős hatásokat nem lehet kizárni. A mérséklésre irányuló intézkedéseket ebben a szakaszban nem lehet figyelembe venni. A határon átnyúló hatásokat ugyancsak mérlegelni kell.

4.5.2.   Jelentős hatás

Az, hogy mi minősül „jelentős” hatásnak, nem határozható meg önkényesen. Mindenekelőtt ezt a kifejezést az irányelv objektív összefüggésben használja (vagyis nem minősíti tetszés szerinti előírásokkal). Másodsorban konzisztens megközelítésre van szükség a „jelentős” fogalmának meghatározásához annak biztosítása érdekében, hogy a Natura 2000 hálózat koherens egészként működjön.

Míg a „jelentős” szó értelmezéséhez objektív megközelítésre van szükség, az objektivitás értelemszerűen nem jelentheti azt, hogy a kérdéses terv vagy projekt által érintett védett terület egyedi vonásaira és környezetvédelmi állapotára nincs tekintettel. Ebben a tekintetben egy adott természeti terület védelmével kapcsolatos célkitűzések, valamint a területre vonatkozó korábbi vagy alapinformációk rendkívül fontosak lehetnek a természetmegőrzési szempontból érzékeny sajátosságok pontosabb azonosításához (C-127/02. sz. ügy, 46–48. pont)

Az élőhelyvédelmi és a madárvédelmi irányelveknek megfelelő kiválasztási folyamatot kísérő egységes űrlap részben tartalmazza ezeket az információkat (lásd a 3.5.1. pontban). A tagállamoknak rendelkezésére állhatnak továbbá a természeti terület megőrzésére vonatkozó részletes intézkedési tervek, amelyek bemutatják az egy adott területen megtalálható élőhelyek és fajok eltérő fokú érzékenységét különböző fenyegetésekkel szemben.

A jelentőség olyan tényezőkön múlik, mint a hatások hordereje, típusa, kiterjedése, időtartama, intenzitása, időzítése, valószínűsége, kumulatív hatások, valamint az érintett élőhelyek és fajok sebezhetősége.

Mindennek fényében nyilvánvaló, hogy ami az egyik területre nézve jelentős, az egy másikra nézve nem feltétlenül az.

Például 100 négyzetméter élőhely elvesztése jelentősnek mondható egy ritka orchideáknak otthont adó kisebb területen, míg hasonló veszteség egy tágas sztyeppés területen jelentéktelen lenne, ha a terület természetvédelmi célkitűzéseire nincs hatással.

Az, hogy mi számít „jelentősnek”, objektív értelmezést igényel. A hatások jelentőségét a kérdéses terv vagy projekt által érintett védett terület egyedi vonásaira és környezetvédelmi állapotára nézve kell meghatározni, különösen figyelembe véve a terület természetvédelmi célkitűzéseit és ökológiai jellemzőit.

4.5.3.   akár önmagában, akár pedig más terv vagy program részeként

Az egyenként csekély hatások sorozata együttesen jelentős hatást eredményezhet. Amint a Bíróság rámutatott: „a projektek halmozott hatása figyelembevételének hiánya a gyakorlatban azt eredményezi, hogy bizonyos típusú programok összességét mentesíthetik a vizsgálatra vonatkozó kötelezettség alól, pedig egészében véve várhatóan jelentős hatást gyakorolnak a környezetre” (C-418/04. sz. ügy, C-392/96. sz. ügy, 76. és 82. pont).

A 6. cikk (3) bekezdése ezt azáltal igyekszik orvosolni, hogy az egyéb tervekből vagy projektekből származó összesített hatást veszi figyelembe. Ebben a tekintetben a 6. cikk (3) bekezdése nem határozza meg kifejezetten, milyen egyéb tervekre és projektekre vonatkozik az összevonásra vonatkozó rendelkezés.

Fontos megjegyezni, hogy az összevonási rendelkezés alapvető szándéka a kumulatív hatások számításba vétele, ami pedig gyakorta hosszabb idő alatt következik be. Ebben az összefüggésben olyan tervek vagy projektek jöhetnek számításba, amelyek lezárultak, jóváhagyást szereztek de nem zárultak le , vagy javaslatok :

— A vizsgálat fő tárgyát jelentő tervek vagy projektek hatásai mellett a vizsgálat eme második szintjén célszerű lehet a korábban már lezárt tervek és projektek hatásait is mérlegelni, beleértve az olyan terveket és projekteket, amelyekre az irányelv átültetésének vagy a terület kijelölésének idejét megelőzően került sor (lásd például a C-142/16. sz. ügy 61. és 63. pontját). A már lezárt tervek és projektek ugyan mentesülnek a 6. cikk (3) bekezdése szerinti vizsgálati követelmények alól, ennek ellenére fontos ezeket is számításba venni egy aktuális terv vagy projekt hatásainak értékeléséhez azért, hogy meg lehessen állapítani, a jelenlegi projektnek a korábban már lezárt tervekkel és projektekkel együttesen lehet-e kumulatív hatása. A már lezárt tervek és projektek hatásai rendszerint a terület eredeti állapotának részét alkotják, amelynek mérlegelése ebben a szakaszban történik (52). — Az összevonás vonatkozik az olyan tervekre és projektekre, amelyeket a múltban engedélyeztek, de a végrehajtásukra vagy lezárásukra még nem került sor. — Ami az egyéb terveket vagy projekteket illeti, a jogbiztonság igényéből fakadóan célszerű lenne az összevonást azon tervekre és projektekre szűkíteni, amelyeket ténylegesen javasoltak, azaz jóváhagyási vagy engedélyezési kérelmet nyújtottak be rájuk. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy egy javasolt terv vagy projekt mérlegelésekor a tagállamok nem keletkeztethetnek vélelmet egyéb jövőbeli, még be nem nyújtott tervekre vagy projektekre vonatkozóan.

Például ha egy lakóövezeti fejlesztésről a hatóság úgy véli, hogy nem gyakorol jelentős hatást, és ezért jóváhagyja, a jóváhagyás nem keletkeztethet vélelmet további lakóövezeti fejlesztések jóváhagyására a jövőben.

Emellett fontos megjegyezni, hogy a kumulatív hatások vizsgálata nem korlátozódik az ugyanazon tevékenységi ágazatba tartozó hasonló tervek vagy projektek vizsgálatára (pl. lakásépítési projektek). A vizsgálat során figyelembe kell venni mindenfajta projektet vagy tervet, amely a mérlegelés alatt álló projekttel együtt jelentős hatást gyakorolhat.

Hasonlóképpen, a vizsgálatnak a kumulatív hatásokat nem csak projektekre vagy csak tervekre nézve kell mérlegelnie, hanem projektekre és tervekre közösen is (és megfordítva). Például egy nagyobb autópálya adott területen történő építését jelentő új projekt lehet, hogy önmagában nem érinti hátrányosan a területet, de egy ugyanarra a területre korábban már jóváhagyott lakásépítési fejlesztéssel együtt nézve ezek hatása már elég jelentős lehet ahhoz, hogy a területet hátrányosan sújtsa. Másrészről lehet, hogy egy tervnek önmagában nincs jelentős hatása Natura 2000 területekre, de más megítélés alá eshet, ha egy korábban javasolt vagy engedélyezett, ám nem a terv részét képező nagyobb fejlesztési projekttel együtt értékeljük.

A potenciális kumulatív hatásokat megbízható alapadatok segítségével kell értékelni, és nem szabad pusztán minőségi kritériumokra támaszkodni. E hatásokat ugyancsak az átfogó vizsgálat elválaszthatatlan részeként kell értékelni, és nem csak a vizsgálati folyamat végén, mintegy utólagos megfontolásként.

A valószínűleg jelentős hatások meghatározásakor számításba kell venni más terveket és/vagy projekteket is, hogy a kérdéses terv vagy projekt vizsgálata során az azokkal együttes kumulatív hatásokat is értékelni lehessen. Az összevonás olyan egyéb terveket vagy projekteket érint, amelyek már lezárultak, jóváhagyást nyertek de még nem zárultak le, vagy amelyeket ténylegesen javasoltak.

4.6.   MIT KELL ÉRTENI AZALATT, HOGY „FIGYELEMBE VÉVE AZ ADOTT TERMÉSZETI TERÜLET VÉDELMÉVEL KAPCSOLATOS CÉLKITŰZÉSEKET, MEGFELELŐ VIZSGÁLATOT KELL FOLYTATNI”?

4.6.1.   Mit kell „megfelelő vizsgálat” alatt érteni?

A megfelelő vizsgálat célja a terv vagy projekt hatásainak értékelése a természeti terület védelmével kapcsolatos célkitűzések vonatkozásában, akár önmagában, akár egyéb tervekkel vagy projektekkel együtt. A következtetések lehetővé teszik az illetékes hatóságok számára, hogy megállapítsák, a terv vagy projekt hátrányosan fogja-e érinteni az érintett terület épségét. A megfelelő vizsgálat középpontjában tehát kifejezetten azok a fajok és/vagy élőhelyek állnak, amelyek a Natura 2000 terület létrehozását indokolták.

A Waddenzee ügy ítéletében (C-127/02. sz. ügy, 52–54. és 59. pont) a Bíróság kiemelte a legkorszerűbb tudományos ismeretek felhasználásának fontosságát a megfelelő vizsgálat során, hogy az illetékes hatóságok megbizonyosodhassanak arról, hogy a terület épségét nem fogja hátrányos hatás érni.

Az olyan vizsgálatok, amelyek általános leírásokra és a meglévő adatok felületes áttekintésére szorítkoznak a területen található „környezet” vonatkozásában tehát a 6. cikk (3) bekezdése alkalmazásában nem tekinthetők „megfelelőnek”. A Bíróság szerint a megfelelő vizsgálatnak teljes, pontos és végleges, olyan jellegű megállapításokat és következtetéseket kell tartalmaznia, amelyek minden észszerű tudományos kételyt eloszlatnának az érintett különleges védelmi területen tervezett munkálatoknak a hatásait illetően (C-304/05. sz. ügy, 69. pont) (53). Nem lehet úgy tekinteni, hogy megfelelő a vizsgálat, ha hiányoznak az érintett KVT élőhelyeire és fajaira vonatkozó megbízható és naprakész elemek, illetve adatok (C-43/10. sz. ügy, 115. pont).

A program kivitelezését engedélyező határozat meghozatalának időpontjában nem lehet tudományos szempontok alapján semmilyen észszerű kétség a tekintetben, hogy az nem jár az érintett természeti terület épségét veszélyeztető káros hatásokkal (C-239/04. sz. ügy, 24. pont).

Továbbá a több szakaszban megvalósuló felügyeletet illetően meg kell állapítani, hogy az sem elég az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (3) bekezdésében előírt kötelezettség tiszteletben tartásának a biztosításához (C-142/16. sz. ügy, 43. pont).

A fentiekből következik, hogy a megfelelő vizsgálatot indoklással kell ellátni és írásban rögzíteni kell. Ha a vizsgálat feljegyzése nem tartalmazza a végső döntés indokolt megalapozását (ha a feljegyzés indoklást nélkülöző egyszerű, kedvező vagy negatív vélemény a tervről vagy projektről), a vizsgálat nem tölti be a célját, és nem tekinthető „megfelelőnek”.

Végezetül az időzítés is lényeges. A vizsgálat a következő lépéseket – különösen egy terv vagy projekt engedélyezését vagy elutasítását megelőző, azokat megalapozó lépés. A vizsgálatot tehát azelőtt kell elvégezni, mielőtt az illetékes hatóság döntést hoz a terv vagy projekt elfogadásáról vagy engedélyezéséről (C-127/02. sz. ügy, 42. pont). Természetesen ha egy terv vagy projekt megváltozik, mielőtt döntés születik róla, nagyon is elfogadható az értékelést felülvizsgálni egy iteratív folyamat részeként. Ugyanakkor a hatóságoknak nem lehet szabad hozzátenni valamit a vizsgálathoz, ha egyszer a 6. cikk (3) és (4) bekezdésében bemutatott lépéssorban a következő lépésre más sor került.

A környezetvédelmi hatásvizsgálatról és a stratégiai környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelvekkel fennálló viszony A megfelelő vizsgálatra gyakran a környezetvédelmi hatásvizsgálat vagy stratégiai környezeti hatásvizsgálat folyamat részeként vagy amellett kerül sor, és eredményeit az érintett KHV- vagy SKV-jelentés tartalmazza. Ez a megközelítés segíthet a fejlesztési engedély uniós környezetvédelmi jogszabályok szerinti beszerzésére vonatkozó közigazgatási lépések egyszerűsítésében (54). A környezetvédelmi hatásvizsgálatról szóló felülvizsgált irányelv (55) (2. cikk (3) bekezdés) előírja, hogy olyan projektek esetében, amelyekre a környezeti hatások vizsgálatának elvégzésének kötelezettsége a környezetvédelmi hatásvizsgálatról szóló és az élőhelyvédelmi irányelvek szerint egyidejűleg fennáll, a tagállamok szükség esetén gondoskodnak összehangolt és/vagy közös eljárásról. Erre vonatkozóan a bizottság útmutatót adott ki (56). Ugyanakkor lényeges, hogy a megfelelő vizsgálathoz és az az alapján levont következtetésekhez szükséges információk a környezeti hatásvizsgálati jelentésben egyértelműen megkülönböztethetőek és azonosíthatóak legyenek, hogy elkülöníthetőek legyenek az általános környezetvédelmi hatásvizsgálat vagy a stratégiai környezeti hatásvizsgálat információitól és következtetéseitől. Ez azért szükséges, mivel van néhány fontos különbség a környezetvédelmi hatásvizsgálat/stratégiai környezeti hatásvizsgálat és a megfelelő vizsgálati eljárás között, ami azt jelenti, hogy a stratégiai környezeti hatásvizsgálat vagy a környezetvédelmi hatásvizsgálat nem helyettesítheti vagy pótolhatja a megfelelő vizsgálatot, mivel egyik eljárás sem írja felül a másikat. Ezt a Bíróság megerősítette (C-418/04. sz. ügy): „E két [KHV- és SKV-] irányelv a döntéshozatali eljárásra vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket, de nem köti a tagállamokat a döntést illetően, és csak bizonyos tervekre és programokra vonatkozik. Az élőhely-irányelv 6. cikke (3) bekezdésének második mondata értelmében viszont az illetékes nemzeti hatóságok csak azután hagynak jóvá valamely tervet vagy programot, ha megbizonyosodtak arról, hogy az nem fogja hátrányosan befolyásolni az érintett természeti terület épségét. A 85/337 irányelv vagy a 2001/42 irányelv szerinti vizsgálatok ezért nem léphetnek az élőhely - irányelv 6. cikke (3) és (4) bekezdésében előírt eljárás helyébe ”. A megfelelő vizsgálat, a környezetvédelmi hatásvizsgálat és stratégiai környezeti hatásvizsgálat közötti főbb hasonlóságok és különbségek összefoglalása az I. mellékletben található.

4.6.2.   A megfelelő vizsgálat tartalma

A Natura 2000 alá tartozó természeti területekre várhatóan kiható tervek vagy projektek megfelelő vizsgálatának garantálnia kell a természeti terület épsége szempontjából releváns kérdések maradéktalan figyelembevételét (lásd a 3.7.4. pontot), éspedig mind a viszonyítási alap meghatározása során, mind pedig a lehetséges hatások, a kárenyhítő intézkedések és a maradandó hatások feltárásához vezető egyes vizsgálati szakaszokban.

E tekintetben biztosítani kell, hogy a megfelelő vizsgálat az adott területre vonatkozó természetvédelmi célkitűzésekből és az egységes űrlapon megadott adatokból kiindulva, a kérdéses tudományterületre vonatkozó legkorszerűbb ismereteket latba vetve minden, a természeti terület épsége szempontjából releváns kérdéssel foglalkozik.

A szükséges információ legyen naprakész (C-43/10. sz. ügy, 115. pont), és a következőket tartalmazhatja:

—	a természeti terület ökológiai elemeinek struktúrája, funkciója és sajátos szerepe;

—	a természeti területen megtalálható élőhelytípusok kiterjedése, reprezentativitása és védettségének foka;

—	a természeti területen előforduló, az élőhelyvédelmi irányelv II. mellékletében felsorolt fajok, vagy a KMT minősítésének alapját jelentő madárfajok populációinak mérete, elszigeteltségének foka, ökotípusa, genetikai állománya, kor szerinti összetétele és védettségi állapota;

—	a természeti területen található egyéb ökológiai elemek és funkciók; valamint

—	bármilyen veszély, amely a természeti területen megtalálható élőhelyekre vagy fajokra nézve hatást gyakorol vagy kockázatot jelenthet.

A megfelelő vizsgálatban átfogó módon fel kell tárni a terv vagy projekt minden lehetséges hatását, amelynek az adott természeti terület szempontjából jelentősége lehet, figyelemmel a kumulatív hatásokra és minden olyan egyéb következményre, amely a vizsgált terv vagy projekt más tervekkel vagy projektekkel együttes hatása folytán beállhat.

A vizsgálatban a rendelkezésre álló legjobb technikákat és módszereket latba vetve kell értékelni azon következmények nagyságrendjét, amelyek a terv vagy projekt hatására a terület(ek) épségében előállhatnak. A terület épségének leírását és a hatásvizsgálatot a lehető legjobb olyan, a Natura 2000 terület jellegzetességeire jellemző mutatók alapján kell elvégezni, amelyek a terv vagy projekt megvalósításából fakadó következmények ellenőrzésére is felhasználhatók.

A megfelelő vizsgálatról készült jelentésnek kellően részletesnek kell lennie, hogy bemutassa, a döntéshozó miként és milyen tudományos alapokon jutott a végső döntésre. Például a C-404/09. számú ügyben hozott ítéletében a Bíróság a szóban forgó megfelelő vizsgálatban több hiányosságot azonosított (egész pontosan azt, hogy nem fordított kellő figyelmet arra, hogy a kérdéses területen több faj is megzavarható, például a zaj és a vibráció révén, vagy a részpopulációk elszigetelésének veszélye miatt, az e részpopulációkat más populációkkal összekötő folyosók lezárásával) (57).

4.6.3.   Figyelembe véve az adott természeti terület védelmével kapcsolatos célkitűzéseket […]

A megfelelő vizsgálat a terv vagy program (akár önmagában, akár pedig más terv vagy program részeként kifejtett) hatásainak értékelésére összpontosít, figyelembe véve az adott természeti terület védelmével kapcsolatos célkitűzéseket. A 6. cikk (3) bekezdését tehát a 6. cikk (1) és (2) bekezdésével együtt kell értelmezni, mivel a megfelelő vizsgálathoz használandó természetvédelmi célkitűzések a két előző bekezdéshez is kapcsolódnak.

A 2.3.1. pont magyarázata szerint a „természetvédelmi célkitűzéseket” az egyes területek szintjén kell meghatározni, és a célkitűzéseknek az adott területen belül fellelhető minden olyan fajra és élőhelytípusra vonatkozniuk kell, amelyek a terület élőhelyvédelmi irányelv szerinti kijelölését vagy a madárvédelmi irányelv szerinti minősítését alapvetően indokolták.

A természetvédelmi célkitűzéseknek a jelen lévő fajok és élőhelyek ökológiai szükségletein kell alapulniuk, és a területen található fajok és élőhelytípusok kívánatos védettségi állapotát kell meghatározniuk. Ezt az egyes fajok és élőhelytípusok egységes űrlapon rögzített természetvédelmi állapotának függvényében kell megállapítani. A természetvédelmi célkitűzéseknek azt is tükrözniük kell, hogy az adott terület jelentősége mekkora a Natura 2000 területek egységessége szempontjából, hogy minden terület a lehető legjobban hozzájáruljon a kedvező védettségi állapot eléréséhez a megfelelő földrajzi szinten az adott fajok vagy élőhelytípusok természetes elterjedési területén belül.

Amennyiben egy területre természetvédelmi célkitűzéseket fogadtak el, a hatásokat ezen célkitűzések figyelembevételével kell értékelni.

Ezt a Bíróság is megerősítette a Waddenzee ügy ítéletében (C-127/02. sz. ügy, 46–48. pont): „Az »élőhely«-irányelv 6. cikke (3) bekezdése első mondatának és ugyanezen irányelv 10. preambulumbekezdésének együttes értelmezéséből az következik, hogy a természeti terület kezeléséhez nem közvetlenül kapcsolódó vagy ahhoz nem nélkülözhetetlen terv vagy projekt természeti területre gyakorolt hatásainak jelentőségét a természeti terület védelmével kapcsolatos célkitűzések figyelembevételével kell megítélni. Ha valamely terv vagy projekt hatást gyakorol ugyan a természeti területre, de a természeti terület védelmével kapcsolatos célkitűzéseket nem veszélyezteti, nem tekinthető olyan tervnek vagy projektnek, amely jelentős hatással lehet az adott természeti területre.”

Amennyiben egy adott természeti terület védelmével kapcsolatosan még nem fogadtak el célkitűzéseket, és mindaddig, amíg erre nem kerül sor, a megfelelő vizsgálatban legalább azt kell feltételezni, hogy a cél annak biztosítása, hogy a jelen lévő élőhelytípusok vagy a fajok élőhelyei ne károsodjanak a jelenlegi szinthez képest, vagy a fajokat ne zavarják meg jelentős mértékben, a 6. cikk (2) bekezdésében előírt követelményeknek megfelelően és a 6. cikk (1) bekezdésében rögzített követelmények teljesítéséhez szükséges természetmegőrzési intézkedések hatékonyságának sérelme nélkül.

Ezt az álláspontot a Bíróság is megerősítette (C-127/02. sz. ügy, 36. pont): „Valamely tervnek vagy projektnek az »élőhely«-irányelv 6. cikke (3) bekezdése alapján történő engedélyezése ugyanis szükségképpen azt feltételezi, hogy a tervet vagy projektet úgy minősítették, hogy az nem befolyásolja hátrányosan az érintett természeti terület épségét, és következésképpen a 6. cikk (2) bekezdés értelemében azt nem károsítja vagy zavarja meg jelentősen.”

4.6.4.   A „terület épségének” fogalma

Az irányelv tágabb összefüggéséből és céljából nyilvánvaló hogy a „terület épsége” a terület természetvédelmi célkitűzéseihez kapcsolódik (lásd fent a 4.6.3. pontot). Például elképzelhető, hogy egy terv vagy projekt a területet csak vizuálisan érinti hátrányosan, vagy csak olyan élőhelytípusokat vagy fajokat érint, amelyek nem játszottak szerepet a terület kijelölésében, és nincsenek az I. és II. mellékletben felsorolva. Ilyen esetekben a hatások a 6. cikk (3) bekezdésének alkalmazásában nem minősülnek hátrányos következménynek.

Más szóval, ha a terv vagy projekt a terület kijelölését indokló élőhelytípusok vagy fajok közül egyiket sem érint jelentősen, akkor nem tekinthető úgy, hogy a terület épsége hátrányosan érintett lenne. Ugyanakkor ha csak egyikük is jelentősen érintett, figyelembe véve a terület természetvédelmi célkitűzéseit, akkor a terület épsége is szükségszerűen hátrányosan érintett.

Ezt a Bíróság is megerősítette a C-258/11. sz. ügyben hozott ítéletében (48. pont): „az élőhely-irányelv 6. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a természeti terület kezeléséhez közvetlenül nem kapcsolódó, illetve ahhoz nem nélkülözhetetlen terv vagy program hátrányosan befolyásolja e természeti terület épségét, ha megakadályozhatja az érintett természeti területnek az olyan elsődleges fontosságú természetes élőhely jelenlétéhez kötődő alapvető tulajdonságainak fenntartását , amelynek megőrzéséhez fűződő cél indokolta e természeti területnek a KJTT-k jegyzékébe való felvételét ezen irányelv értelmében. E vizsgálat során az elővigyázatosság elve alkalmazandó.” Ennek az értelmezésnek a logikája a nem elsődleges fontosságú élőhelytípusokra és fajok élőhelyeire is alkalmazható.

A „terület épsége” kifejezés mutatja hogy itt a hangsúly az adott területen van. Így nem megengedett egy terület vagy részterület elpusztítása azon az alapon, hogy az ott megtalálható élőhelytípusok és fajok természetvédelmi állapota ettől függetlenül kedvező maradna az adott tagállam európai területén.

Ami az „épség” szó értelmét vagy jelentését illeti, itt egyértelműen az ökológiai épségről van szó. Ez a teljességet feltételezi. Dinamikus ökológiai összefüggésben a kifejezés ellenálló képességet és a természetmegőrzés szempontjából kedvező fejlődési képességet is jelent.

A „terület épsége” tehát célszerűen úgy határozható meg, mint a terület ökológiai struktúrája, funkciója és az ökológiai folyamatok koherens összessége a teljes területen, ami lehetővé teszi, hogy a terület eltartsa azon élőhelyeket, élőhelykomplexumokat és/vagy azon fajok populációit, amelyek védelme érdekében a területet kijelölték.

Egy területről akkor mondható el hogy épsége nagyfokú, ha megvalósulnak a benne rejlő lehetőségek a természetvédelmi célkitűzések elérésére, a helyreállás és a megújulás képességét dinamikus körülmények között is megőrzi, és minimális külső támogatásra van szükség a fenntartásához.

A „terület épségének” felmérésekor tehát fontos, hogy különböző tényezőket kell számításba venni, köztük azt a lehetőséget, hogy a következmények rövid, közép vagy hosszú távon jelentkeznek.

Egy terület épsége alatt a területet alapvető tulajdonságai és ökológiai funkciói értendők. Annak megállapításakor, hogy egy területet hátrányosan érint-e egy terv vagy projekt, a terület kijelölését indokló élőhelyekre és fajokra, valamint a természeti terület megőrzésével kapcsolatos célkitűzésekre kell összpontosítani, és csak ezeket szabad figyelembe venni.

4.6.5.   A természeti területre gyakorolt hatások vizsgálata

Maga a megfelelő vizsgálat a Natura 2000 területre potenciálisan jelentős hatást gyakorló tervvel vagy projekttel kapcsolatos valamennyi megfontolás áttekintését jelenti. Ebben az összefüggésben a terv vagy a projekt valamennyi elemét egyenként meg kell vizsgálni, és lehetséges hatásait valamennyi olyan fajjal vagy élőhelytípussal kapcsolatban mérlegelni kell, amely a terület kijelölését indokolta (58). Ezt követően a terv vagy projekt egyes elemeinek hatásai együtt, illetve egymással kapcsolatban vizsgálandók a közöttük fennálló kölcsönhatások feltárása érdekében.

Például lehetséges, hogy a szélerőműnek való ütközésből eredő állománypusztulás kockázata önmagában valószínűleg nem jelentős, de elektromos távvezetékek kiépítésével együtt, ami szintén az állománypusztulás veszélyével járó ütközésekhez vezethet, egy adott madárpopulációra nézve már jelentős következményekkel járhat.

Nyilvánvalóan minden egyes projekt hatásai egyediek lesznek, és egyenként kell ezeket értékelni. A Waddenzee ügy ítélete szerint (C-127/02. sz. ügy, 48. pont), „az adott terv vagy projekt által gyakorolt lehetséges hatások jelentőségét, az adott tervhez vagy projekthez kötődő jövőbeli hatásokat is mérlegelve, az érintett terv vagy projekt egyedi környezeti jellemzőinek és feltételeinek figyelembevételével kell megítélni.” E célra a tagállamok által megállapított vonatkozó általános szabályozások és feltételek is felhasználhatók.

Miközben a terület kijelölését indokló közösségi jelentőségű fajokra és élőhelyekre (ideértve a madárvédelmi irányelv 4. cikke (1) és (2) bekezdésében azonosított madárfajokat) kell összpontosítani, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a megcélzott élőhelyek és fajok más fajokkal és élőhelyekkel is kölcsönhatásban állnak, valamint összetett módon a fizikai környezetükkel is.

Így tehát fontos, hogy a terület funkcióira és struktúrájára, valamint az azon jelen lévő élőhelytípusokra és fajokra nézve alapvető valamennyi elemet mérlegeljük. Továbbá más fajok is lényegesek lehetnek a védett területekre gyakorolt lehetséges hatások meghatározásánál, ha a kérdéses élőhelyen jellemző fajok (59), vagy szerepet játszanak a táplálékláncban, amelytől a terület megcélzott élőhelyei és fajai függenek.

A következmények értékelésének objektív, és lehetőleg számszerűsített kritériumokon kell alapulnia. A következményeket a lehető legpontosabban előre kell jelezni, és az előrejelzések alapját a megfelelő vizsgálatról készített jelentésben egyértelműen fel kell jegyezni (ezt azt is jelenti, hogy a jelentésben az előrejelzés bizonyosságának fokáról is némi magyarázatot kell nyújtani). Mint minden hatásvizsgálat, a megfelelő vizsgálatot is strukturált keretek között kell elvégezni annak érdekében, hogy az előrejelzések a lehető legobjektívebbek és legpontosabbak lehessenek.

Figyelembe véve, hogy a Bíróság kiemelte a legkorszerűbb tudományos ismeretek alkalmazásának fontosságát a megfelelő vizsgálat elvégzésénél, a meglévő adatok kiegészítésére további környezeti és helyszíni felmérésekre lehet szükség. A részletes felméréseknek és terepmunkának kellően hosszú ideig kell tartania és azokra a megcélzott élőhelyekre és fajokra kell összpontosítania, amelyek a projekttevékenységekre érzékenyek. Az érzékenység elemzéséhez figyelembe kell venni a projekttevékenységek (jellege, mértéke, módszerei stb.) és az érintett élőhelyek és fajok (elhelyezkedése, ökológiai szükségletei, létfontosságú területei, viselkedése stb.) között lehetséges kölcsönhatásokat.

4.6.6.   Megfelelő mérséklő intézkedések megfontolása a következmények elkerülése vagy csökkentése céljából

Amennyiben a megfelelő vizsgálat a természeti területre nézve káros hatásokat azonosított, vagy ezek nem zárhatók ki, a kérdéses terv vagy projekt nem engedélyezhető. Ugyanakkor az azonosított hatás mértékétől függően lehet, hogy bizonyos mérséklő intézkedések bevezethetőek a káros hatások elkerülése vagy olyan szintre való csökkentése érdekében, amely a terület épségét már nem érinti hátrányosan.

A mérséklő intézkedéseknek közvetlenül kapcsolódniuk kell a megfelelő vizsgálatban azonosított valószínű hatásokhoz, meghatározásukra pedig csak akkor kerülhet sor, ha a megfelelő vizsgálat során megtörtént a hatások teljeskörű vizsgálata és leírása. Amint tehát a 4.5.1. pont rámutatott, a mérséklő intézkedések megfontolása csak ebben a szakaszban lehetséges, az előzetes értékelés szakaszában nem.

A mérséklő intézkedéseket – a hatásvizsgálathoz hasonlóan – az érintett fajokra és élőhelyekre vonatkozó megbízható ismeretek alapján kell meghozni. Ilyenek lehetnek:

—	a végrehajtás időpontja és menetrendje (pl. adott faj tenyészidőszaka alatt nem működtethető);

—	a végrehajtáshoz szükséges eszközök és műveletek típusa (pl. sajátos kotróháló használata a vízparttól megadott távolságra, hogy a sérülékeny élőhelyeket ne zavarja, vagy az ártalmas szennyező anyagok lerakódásához vezető kibocsátások csökkentése); valamint

—	szigorúan elzárt területek kijelölése a természeti területen belül (pl. egy állatfaj által áttelelésre használt üregek miatt).

A mérséklő vagy kárenyhítő intézkedések, amelyek a hatások elkerülését vagy csökkentését, netán eleve azok megakadályozását célozzák, nem keverendőek össze a kiegyenlítő intézkedésekkel, amelyek a projekt által okozott esetleges károk enyhítésére irányulnak. Kiegyenlítő intézkedések csak abban az esetben jöhetnek számításba a 6. cikk (4) bekezdése alapján, ha a tervet vagy projektet kiemelkedően fontos közérdeken alapuló kényszerítő indok miatt minősítették szükségesnek és hagyták jóvá, és nem léteznek alternatív megoldások (lásd az 5. pontot).

Ezt a megkülönböztetést a Bíróság megerősítette, amikor úgy találta, hogy „az élőhelyirányelv 6. cikkének (3) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a KJT kezeléséhez közvetlenül nem kapcsolódó vagy ahhoz nem nélkülözhetetlen, a KJT-n belüli természetes élőhelytípusra kedvezőtlen hatásokat gyakorló, valamint ezen a területen az ezen élőhelytípus azonos nagyságú vagy nagyobb területének kialakítása céljából intézkedéseket előirányzó terv vagy projekt veszélyezteti az említett természeti terület épségét. Az ehhez hasonló intézkedések adott esetben csak akkor minősülhetnek az e cikk (4) bekezdésének értelmében vett »kiegyenlítő intézkedéseknek«, ha teljesülnek az ott rögzített feltételek. […] Meg kell állapítani, hogy ezek az intézkedések nem az ezen élőhelytípusra a [projekt] által közvetlenül gyakorolt súlyos káros hatások elkerülését, és nem is azok csökkentését célozzák, hanem e hatások ezt követő ellensúlyozására irányulnak. Ebben a kontextusban nem képesek biztosítani azt, hogy a projekt – az élőhelyirányelv 6. cikkének (3) bekezdése értelmében – nem befolyásolja hátrányosan az említett természeti terület épségét” (C-521/12. sz. ügy, 29–35. és 38–39. pont; lásd még a C-387/388. sz. ügyben hozott ítélet 48. pontját).

Ezen megállapításokkal kapcsolatban a Bíróság rámutatott, hogy „[…] a közösségi jelentőségű természeti terület kezeléséhez közvetlenül nem kapcsolódó vagy ahhoz nem nélkülözhetetlen, az ilyen terület jövőbeni fejlesztését – az e területen belüli természetes élőhelytípusra irányuló kedvezőtlen hatások bekövetkezését megelőzően – előirányzó olyan tervben vagy projektben szereplő intézkedések, amelynek a megvalósítására csak az említett terület épségére esetlegesen gyakorolt hatás jelentőségének vizsgálata után kerül sor, nem vehetők figyelembe e vizsgálat során” (C-387/15. és 388/15. sz. ügy, 64. pont).

Természetesen a jól kialakított és végrehajtott mérséklő intézkedések korlátozni fogják a szükséges kiegyenlítő intézkedések mértékét (adott esetben, a 6. cikk (4) bekezdésének alkalmazásában), mivel csökkentik a kiegyenlítést szükségessé tevő maradandó hatásokat.

Ahhoz, hogy az illetékes hatóság el tudja dönteni, elegendőek-e a mérséklő intézkedések a terv vagy projekt területre gyakorolt esetleges káros hatásainak eltávolítására (illetve nem okoznak-e véletlenül más káros hatást a kérdéses fajokra és élőhelytípusokra nézve), valamennyi mérséklő intézkedést részletesen le kell írni, tudományos eredményeken alapuló magyarázattal ellátva arra vonatkozóan, hogy miként fogja kizárni vagy csökkenteni az azonosított káros hatásokat. Az információnak arra is ki kell térnie, hogy az intézkedést hogyan, mikor és ki fogja végrehajtani, továbbá milyen megoldásokkal fogják eredményességüket nyomon követni, és szükség esetén korrekciós intézkedéseket hozni. A végleges adatok rendelkezésre állásának szüksége az engedélyezés idején a C-142/16. számú ügyben is felmerült (37–45. pont).

Ha az illetékes hatóság elégségesnek tartja a mérséklő intézkedéseket a megfelelő vizsgálatban a terület épségére hátrányosként azonosított hatások elkerüléséhez, a mérséklő intézkedések a végleges terv vagy projekt leírásának szerves részévé válnak, vagy a projekt jóváhagyási feltételei között kerülnek felsorolásra. Amennyiben azonban még a mérséklő intézkedések bevezetése után is létezik maradandó káros hatás a terület épségére nézve, a terv vagy projekt nem hagyható jóvá (kivéve ha a 6. cikk (4) bekezdésében rögzített feltételek teljesülnek).

Mérséklő intézkedéseket javasolhat a terv- vagy projektgazda, és/vagy előírhat az illetékes nemzeti hatóság a megfelelő vizsgálatban azonosított lehetséges hatások elkerülésére, vagy olyan szintre történő csökkentésére, amely mellett a terv vagy projekt már nem hat hátrányosan a természeti terület épségére. A mérséklő intézkedések azonosítását – akárcsak a hatásvizsgálatot – az érintett fajokra és élőhelyekre vonatkozó megbízható ismeretek alapján kell elvégezni, és ezen intézkedésekről részletes leírást kell készíteni. A jól kialakított és végrehajtott mérséklő intézkedések korlátozni fogják az adott esetben a 6. cikk (4) bekezdése alkalmazása esetén szükségessé váló kiegyenlítő intézkedések mértékét, mivel csökkentik a kiegyenlítést szükségessé tevő maradandó hatásokat.

4.7.   DÖNTÉSHOZATAL

4.7.1.   Az „illetékes nemzeti hatóságok”

Egyértelmű, hogy ebben a kifejezésben a „nemzeti” szó az „EU” vagy a „nemzetközi” szavakkal szembeállítva értendő. Így tehát a kifejezés nem csak a központi közigazgatási szervekre utal, hanem a regionális, tartományi vagy települési hatóságokra is, amelyek engedélyt vagy hozzájárulást bocsátanak ki egy tervhez vagy projekthez. Bíróság is lehet illetékes hatóság, amennyiben mérlegelési jogkörrel rendelkezik egy tervezett tervről vagy projektről érdemben döntést hozni a 6. cikk (3) bekezdésének alkalmazásában (C-127/04. sz. ügy, 69. pont).

Bizonyos körülmények mellett egy tervre vagy projektre törvényhozó hatalom (nemzeti vagy regionális parlament) is adhat engedélyt, amely jogalkotási szöveg formáját ölti. Ebben az összefüggésben a C-182/10. számú ügyben (69-70. pont) a Bíróság úgy vélte, hogy: „E kötelezettségek az élőhelyirányelv alapján a szóban forgó terv vagy projekt engedélyezésére hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság jellegétől függetlenül terhelik a tagállamokat. Ezen irányelv 6. cikkének (3) bekezdése értelmében, amelyben a »hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok« szerepel, egyetlen különös szabályt sem ír elő a jogalkotó által jóváhagyott tervekre vagy projektekre vonatkozóan. Ez a minőség következésképpen nem befolyásolja azon kötelezettségek tartalmát vagy terjedelmét, amely a tagállamokat az élőhelyirányelv 6. cikke (3) bekezdésének rendelkezései alapján terheli. […] az élőhelyirányelv 6. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy ennek alapján a nemzeti hatóság – ideértve a jogalkotót is – nem engedélyezhet anélkül valamely tervet vagy projektet, hogy megbizonyosodott volna arról, hogy az nem fogja hátrányosan befolyásolni az érintett természeti terület épségét”.

Másként fogalmazva egy terv vagy projekt nem engedélyezhető jogszabályokkal, ha előtte nem került sor megfelelő vizsgálatra az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (3) bekezdésével összhangban, vagy amennyiben a megfelelő vizsgálat nem zárult azzal a bizonyossággal, hogy a természeti terület épségére a terv vagy projekt nem fog káros hatást gyakorolni (60).

Illetékes nemzeti hatóság az a hatóság, amely egy terv vagy projekt vonatkozásában engedélyt vagy hozzájárulást adhat ki.

4.7.2.   Mikor helyénvaló kikérni a lakosság véleményét?

Az élőhelyvédelmi irányelv nem tartalmaz kifejezett kötelezettséget a lakosság véleményének beszerzésére a megfelelő vizsgálatot igénylő tervek vagy projektek engedélyezésekor. A 6. cikk (3) bekezdésének megfogalmazása szerint ez csak „adott esetben” kötelező. Ugyanakkor a lakosság véleményének kikérése a KHV- és az SKV-irányelvek alapvető vonása. Ezért nyilvánvalóan ha a 6. cikk (3) bekezdése által igényelt vizsgálatra ez utóbbi irányelvek szerinti vizsgálattal összehangoltan kerül sor, ezek követelményeinek megfelelően nyilvános konzultációra van szükség.

Mindazonáltal még akkor is, ha egy tervre vagy projektre az SKV- vagy a KHV-irányelv nem alkalmazható, és kizárólag az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (3) bekezdése alapján vizsgálják, a Bíróság egy nemrég hozott ítéletben tisztázta, hogy az Aarhusi Egyezmény (61) követelményei alapján az érintett lakosságnak, beleértve az elismert környezetvédelmi nem kormányzati szervezeteket is, joga van az engedélyezésére vonatkozó döntéshozatali eljárásban részt venni (C-243/15. sz. ügy, 49. pont). Ez a jog kiterjed különösen „»a környezeti döntéshozatali folyamatban való hatékony részvételre«, hogy »írásban, vagy amikor szükségesnek látszik, közmeghallgatás formájában előterjesszék megjegyzéseiket, információikat, elemzéseiket vagy véleményüket, melyeket a javasolt tevékenységgel kapcsolatosan fontosnak tartanak«” (C-243/15. sz. ügy, 46. pont).

Ebben az összefüggésben érdemes megjegyezni továbbá, hogy a nyilvánosság részvételével kapcsolatos jogok alapján a Bíróság az elismert nem kormányzati szervezetek részére különösen jogot biztosít arra, hogy kifogásolják „az illetékes nemzeti hatóságok által a 92/43 irányelv 6. cikkének (3) bekezdése keretében hozott határozatok[at], függetlenül attól, hogy az engedélyezési eljárásban való részvétel iránti kérelemre, valamely terv vagy projekt védett területre gyakorolt hatásai környezeti vizsgálata szükségességének értékelésére vagy pedig az ilyen vizsgálatból e projekt vagy terv által az ilyen terület egészére gyakorolt hatások tekintetében levont következtetések helytálló jellegére vonatkoznak-e” (C-243/15. sz. ügy, 56. pont).

4.7.3.   Döntéshozatal a megfelelő vizsgálat alapján

Az illetékes nemzeti hatóságok feladata – a megfelelő vizsgálatnak a terv vagy projekt érintett Natura 2000 területre gyakorolt hatásaira vonatkozó következtetéseinek fényében – a terv vagy projekt jóváhagyása. Ez csak azt követően lehetséges, hogy meggyőződtek arról, hogy a terv vagy projekt nem lesz káros hatással a természeti terület épségére. Ez az eset akkor áll fenn, ha tudományos szempontból, észszerűen mérlegelve, kétség nélkül megállapítható, hogy ilyen hatások nem következnek be.

Ha bizonytalanság mutatkozik annak megítélésében, hogy valamely tervvel vagy projekttel kapcsolatban az érintett természeti terület épségét veszélyeztető káros hatások felléphetnek-e, az illetékes hatóság köteles megtagadni az adott tervre vagy projektre vonatkozó engedély kiadását (C-127/02. sz. ügy, 57. pont).

Továbbá „az »élőhely«-irányelv (6) cikke (3) bekezdésének második mondatában foglalt engedélyezési kritérium magában foglalja az elővigyázatosság elvét, és hatékony módon hozzájárul ahhoz, hogy elkerülhetők legyenek a kérdéses terv vagy projekt következtében fellépő, a védett természeti terület épségét veszélyeztető káros hatások. A jelenleginél kevésbé szigorú engedélyezési kritérium nem lenne képes ilyen hatékonyan biztosítani a természeti területek védelmével kapcsolatos célkitűzések megvalósulását” (C-127/02. sz. ügy, 58. pont).

Az elővigyázatosság elvének megfelelően azt kell tehát bizonyítani, hogy a káros hatások nem lépnek fel, nem pedig azt, hogy fellépnek (C-157/96. sz. ügy, 63. pont). Ebből következik, hogy a megfelelő vizsgálatnak kellően részletesnek és indokoltnak kell lennie, hogy bizonyítsa a káros hatások hiányát a kérdéses tudományterületre vonatkozó legkorszerűbb ismeretek tükrében (C-127/02. sz. ügy, 61. pont).

5.   A 6. CIKK (4) BEKEZDÉSE

Az alternatív megoldás, kiemelt fontosságú közérdek, kiegyenlítő intézkedés, általános egységesség, a Bizottság véleménye fogalmak magyarázata

5.1.   A BEKEZDÉS SZÖVEGE

5.2.   HATÁLY

A rendelkezés olyan tervek és projektek értékelésére és a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság általi esetleges engedélyezésére vonatkozik, amelyek hatással lehetnek egy különleges természetvédelmi területre, különleges védelmi területre vagy közösségi jelentőségű természeti területre. Két alapvetést kell tenni:

—

egyrészről a (4) bekezdés olyan kivételes esetekre vonatkozik, amelyek a 6. cikk (3) bekezdésében foglalt rendelkezéstől eltérő, kivételes elbírálást igényelnek, a (3) bekezdés értelmében ugyanis csak olyan terveket és projekteket szabad engedélyezni, amelyek nem befolyásolják hátrányosan az érintett természeti terület(ek) épségét;

—	másrészről a (4) bekezdés gyakorlati alkalmazása során az irányelvben előírt lépéseket kell az irányelvben előírt sorrend szerint követni. Ezt a Bíróság többször megerősítette (C-209/02., C-239/04., C-304/05., C-560/08. és C-404/09. számú ügyek).

A C-304/05. számú ügyben hozott ítéletben (83. pont) a Bíróság egyértelműen úgy vélte, hogy: „a 92/43 irányelv 6. cikkének (4) bekezdése csak azt követően alkalmazható, hogy a terv vagy a projekt hatásait az irányelv 6. cikke (3) bekezdésének megfelelően vizsgálták . Az említett hatások ismerete a kérdéses területre vonatkozó védelmi célkitűzések tekintetében ugyanis elengedhetetlen előfeltétele az említett 6. cikk (4) bekezdése alkalmazásának , mivel ezen információk hiányában az említett eltérő rendelkezésnek semmilyen alkalmazási feltétele nem értékelhető. Az esetleges nyomós közérdeken alapuló kényszerítő indokoknak és a kevésbé káros alternatívák fennállásának a vizsgálata ugyanis a mérlegelt terv vagy projekt által a terület tekintetében okozott veszélyekhez viszonyított mérlegelést tesz szükségessé. Ezenfelül az esetleges kiegyenlítő intézkedések meghatározása érdekében az említett terület tekintetében fennálló veszélyeket pontosan meg kell határozni ” (lásd még a C-399/14., C-387/15 és 388/15., valamint C-142/16. számú ügyeket).

A 6. cikk (4) bekezdése nem alkalmazható automatikusan. A hatóságok feladata eldönteni, hogy a 6. cikk (3) bekezdésétől való eltérés feltételei alkalmazhatók-e abban az esetben, ha a megfelelő vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a terv vagy projekt káros hatást gyakorol az érintett természeti terület épségére, vagy ha kétség merül fel a káros hatások hiánya felől.

A 6. cikk (4) bekezdésének nem kötelező jellegét a Bíróság megerősítette a C-241/08. sz. ügyben hozott ítéletben (72. pont): „Ily módon az élőhely-irányelv 6. cikkének (3) bekezdése alapján végrehajtott vizsgálat értelmében és e vizsgálat kedvezőtlen eredménye esetén a hatóságok a között választhatnak, hogy vagy elutasítják az említett program engedélyezését, vagy engedélyezik azt az ezen irányelv 6. cikkének (4) bekezdése alapján , amennyiben az e rendelkezésben megállapított feltételek teljesülnek”.

A terv vagy projekt engedélyezéséről meghozandó döntésnek eleget kell tennie a 6. cikk (4) bekezdésében előírt feltételeknek és követelményeknek. Dokumentálni kell különösen, hogy:

1.

a jóváhagyásra előterjesztett alternatíva – gazdasági szempontokat nem mérlegelve – a legkevésbé károsítja az élőhelyeket, a fajokat és a Natura 2000 alá tartozó természeti terület(ek) épségét, és nincs olyan lehetséges további alternatíva, amely ne érintené hátrányosan a természeti terület(ek) épségét;

2.	érvényesül kiemelkedően fontos közérdek, ideértve a „társadalmi és gazdasági jellegű” érdekeket is;

3.	minden szükséges kiegyenlítő intézkedést megtesznek a Natura 2000 általános egységességének megóvása érdekében.

Minthogy a 6. cikk (3) bekezdése alóli kivételről van szó, ez a rendelkezés szigorúan értelmezendő (C-239/04. sz. ügy, 25–39. pont), és csak akkor alkalmazható, ha az irányelvben előírt valamennyi követelmény teljes mértékben teljesül. Ezért az egyes konkrét esetekben az említett feltételek teljesülését annak kell bizonyítania, aki ezzel a kivétellel élni kíván.

Ha kellő dokumentálás mellett teljes mértékben sikerült megbizonyosodni afelől, hogy nincsenek megfelelő alternatívák és érvényesül kiemelkedően fontos közérdek, akkor minden olyan kiegyenlítő intézkedést meg kell tenni, amely a Natura 2000 hálózat általános egységessége védelmének biztosításához szükséges. Az elfogadott kiegyenlítő intézkedésekről mindig értesíteni kell a Bizottságot.

A 6. cikk (4) bekezdése kivételt tesz lehetővé a 6. cikk (3) bekezdésében foglalt általános szabály alól, ám alkalmazása nem automatikus. A hatóságok feladata eldönteni, hogy a 6. cikk (3) bekezdésétől való eltérés alkalmazható-e. A 6. cikk (4) bekezdését az irányelvben előírt sorrend szerint követve kell alkalmazni, vagyis miután a 6. cikk (3) bekezdése valamennyi rendelkezésének kielégítő módon eleget tettek.

5.3.   KEZDETI MEGFONTOLÁSOK

5.3.1.   Az alternatív megoldások vizsgálata

A 6. cikk (4) bekezdése szerinti eltérési eljárásban elsőként azt kötelező megvizsgálni, hogy léteznek-e alternatív megoldások a terv vagy projekt helyett. E tekintetben a Bíróság tisztázta, hogy ez a vizsgálat hivatalosan a 6. cikk (4) bekezdésének hatálya alá, nem a (3) bekezdés hatálya alá tartozik (C-441/03. sz. ügy, 15. pont, C-241/08. sz. ügy 69. pont, C-142/16. sz. ügy, 72. pont).

A Natura 2000 hálózat nem kívánatos károsításának megelőzésére vonatkozó érdekkel összhangban ha a vizsgálat során az derül ki, hogy az előterjesztett terv vagy projekt negatív hatást gyakorolna a természeti terület épségére, akkor meg kell fontolni a terv vagy projekt alapos átdolgozását és/vagy visszavonását. Így az illetékes hatóságnak meg kell vizsgálnia és bizonyítania kell a terv vagy projekt szükségességét, ebben a szakaszban fontolóra véve a be nem avatkozás lehetőségét is.

Ezt követően az illetékes hatóságnak meg kell vizsgálnia az olyan alternatív megoldásokat, amelyek jobban tiszteletben tartják a kérdéses természeti terület épségét. Valamennyi, a gyakorlatban megvalósítható és a terv vagy projekt célját elérő alternatívát elemezni kell különösen abból a szempontból, hogy egymáshoz viszonyítva milyen hatást gyakorolnak a természeti területre vonatkozó természetvédelmi célkitűzések megvalósítására, a természeti terület épségére, illetve a Natura 2000 hálózat általános egységességére, figyelembe véve költségarányosságukat is. Ilyen alternatívát jelenthet másik helyszín vagy nyomvonal keresése, a lépték vagy a kialakítás megváltoztatása vagy másféle folyamat alkalmazása.

Ami az alternatívák áttekintésekor megfontolt lépések gazdasági költségét illeti, ez nem lehet az egyedüli meghatározó tényező az alternatív megoldások kiválasztásában (C-399/14. sz. ügy, 77. pont). Más szóval a projektgazda nem állíthatja, hogy az alternatívákat azért nem vették számításba, mert túl sokba kerülnének.

A szubszidiaritás elvével összhangban az illetékes nemzeti hatóságnak kell értékelnie az egyes alternatív megoldások által a kérdéses természeti területre gyakorolt relatív hatásokat. Hangsúlyozni kell, hogy az összehasonlítás során figyelembe veendő paramétereknek a természeti terület és annak ökológiai funkciói védelmére és épségének megőrzésére kell vonatkozniuk. Ebben a szakaszban tehát más – például gazdasági jellegű – szempontokat nem szabad elsődlegesen fontos ökológiai kritériumnak tekinteni.

Az alternatív megoldások hiányát bizonyítani kell, mielőtt annak a vizsgálatára kerülne sor, hogy a terv vagy projekt kiemelkedően fontos közérdeken alapuló kényszerítő indok miatt szükséges-e (a C-239/04. számú „Castro Verde” ügyben hozott ítélet 36–39. pontja).

Az illetékes nemzeti hatóságok feladata azt biztosítani, hogy valamennyi, a gyakorlatban megvalósítható és a terv vagy projekt célját elérő alternatívát ugyanolyan részletességgel megvizsgálják. Ezt az értékelést a terület kijelölését indokló élőhelyek és fajok, valamint a természeti terület megőrzésével kapcsolatos célkitűzések alapul vételével kell elvégezni.

5.3.2.   Kiemelten fontos közérdek vizsgálata

Ha nincs alternatív megoldás, illetőleg ha az alternatív megoldások az irányelv fent említett természetvédelmi céljaira figyelemmel környezeti szempontból még kedvezőtlenebb hatást gyakorolnának a szóban forgó természeti terület(ek)re, akkor az illetékes hatóságnak azt kell megvizsgálnia, hogy a kérdéses terv vagy projekt megvalósításához fűződik-e kiemelkedően fontos közérdek, ideértve a társadalmi és a gazdasági jellegű közérdekeket is.

A „közérdek kényszerítő indokai” fogalma nincs meghatározva az irányelvben. A 6. cikk (4) bekezdésének második albekezdése azonban az ilyen okokra példaként az emberi egészséget, a közbiztonságot és a környezet szempontjából elsődlegesen fontos előnyöket említi. Ami az elsődlegesen fontos, társadalmi vagy gazdasági jellegű közösségi érdek”-et illeti, a megfogalmazásból világos, hogy csakis közérdek állítható szembe az irányelv természetvédelmi céljaival, függetlenül attól, hogy ezt a közérdeket a köz- vagy a magánszektorhoz tartozó jogalany képviseli-e. A magánszektorbeli jogalanyok által képviselt projekteket tehát csak akkor szabad megfontolás tárgyává tenni, ha kimutathatóan ilyen közérdeket szolgálnak.

Ezt a Bíróság is megerősítette a C-182/10. sz. ügyben hozott ítéletében (75–78. pont): „Az élőhely irányelv 6. cikkének (4) bekezdése értelmében vett, igazoló jellegű érdeknek egyszerre kell »közérdeknek« és »nyomósnak« lenni, ami azt jelenti, hogy olyan jelentőséggel kell bírnia, amely az irányelvnek a természetes élőhelyek, a vadon élő állatok és növények védelmére irányuló céljával egyensúlyban áll. Valamely vállalkozás létrehozatalára vagy kibővítésére szolgáló munkálatok főszabály szerint csak kivételes körülmények között felelnek meg e feltételeknek. E helyzet fennállása nem zárható ki, amennyiben egy – bár magánjellegű – projekt jellegénél fogva, valamint azon gazdasági és társadalmi összefüggések miatt, amelybe illeszkedik, valóban nyomós közérdekkel bír , és ha az alternatív megoldások hiánya bizonyított. Ezen kritériumokra tekintettel valamely társaság központi ügyvezetésének helyt adó létesítmény puszta létrehozása főszabály szerint nem minősül az élőhely irányelv 6. cikkének (4) bekezdése értelmében vett nyomós közérdeken alapuló kényszerítő indoknak.”

Hasznos lehet felidézni az uniós jog néhány olyan területét is, ahol hasonló fogalmakkal operálnak.

A Bíróság a „kényszerítő indok” fogalmát az áruk szabad mozgása alapelv egy kivételére dolgozta ki. A szabad mozgást korlátozó nemzeti intézkedést megalapozó kényszerítő indokok között a Bíróság a közegészség és a környezet védelmét, valamint a gazdaság- és szociálpolitika legitim céljait ismerte el.

Az uniós jog továbbá ismeri az „általános gazdasági érdekű szolgáltatás” fogalmát is (az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikkének (2) bekezdése), amely azzal függ össze, hogy az ilyen szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozásokra könnyített versenyjogi szabályok vonatkoznak. Az európai általános érdekű szolgáltatásokról szóló közleményében (62) a Bizottság az irányadó esetjog figyelembevételével a következőképpen határozta meg az általános gazdasági érdekű szolgáltatások fogalmát: „olyan közjavak létrejöttét eredményező gazdasági tevékenység, amelyeket állami beavatkozás nélkül a piac nem állítana elő (vagy a minőségre, biztonságra, megfizethetőségre, egyenlő elbánásra és egyetemes hozzáférésre vonatkozó eltérő feltételek mellett állítana elő)”.

A rendelkezés felépítését megvizsgálva azt látjuk, hogy az egyes konkrét esetekben az illetékes nemzeti hatóság a kérdéses tervet vagy projektet akkor hagyhatja jóvá, ha a kezdeményezéssel érintett terület természetvédelmi célkitűzéseinek teljesüléséhez fűződő érdeket és a fent említett kiemelkedően fontos közérdeket összevetve ez utóbbi felé billen a mérleg nyelve. Erről a következő megfontolások alapján kell dönteni:

a)	Elsődlegesen fontos, társadalmi vagy gazdasági jellegű közösségi érdeknek kell fennállnia a terv vagy projekt végrehajtására;

b)	a közérdeknek elsőrendű fontosságúnak kell lennie: ebből következően nem valamennyi társadalmi vagy gazdasági természetű közérdek megfelelő, különös tekintettel kell lenni az irányelv által védett érdekekre (lásd például a (4) preambulumbekezdését, amely „a Közösség természeti örökségét” említi);

c)

ebben az értelemben szintén észszerűnek tűnik megállapítani, hogy a közérdek abban az esetben elsődleges fontosságú, ha hosszú távú érdek; rövid távú gazdasági érdekek vagy egyéb olyan érdekek, melyek csak rövid távon hasznosak a társadalomnak, nem elegendőek az irányelv által védett hosszú távú természetmegőrzési érdekek felülírásához.

Példaként arra, milyen megfontolások minősülhetnek kiemelkedően fontos közérdeknek, a Bíróság egy nagy kiterjedésű térséghez (Thesszália térség, Görögország) kapcsolódó ügyben megállapította, hogy: „Az öntözés és az ivóvízellátás – főszabály szerint – megfelel ezeknek a feltételeknek, ennélfogva pedig – alternatív megoldások hiányában – igazolhatja a vízelvezetéssel kapcsolatos projekt kivitelezését” (C-43/10. sz. ügy, 122. pont) (63).

Észszerűen feltételezhető, hogy az „elsődlegesen fontos, társadalmi vagy gazdasági jellegű közösségi érdek”, azokra az esetekre vonatkozik, ahol a tervek vagy projekt nélkülözhetetlennek bizonyul: — a lakosság mindennapi életéhez kötődő alapvető értékek (egészség, biztonság, környezet) védelmét célzó törekvések vagy politika részeként; — az állam és a társadalom alapvető politikáinak keretében; — speciális közszolgálati kötelezettségeket kielégítő gazdasági vagy társadalmi természetű tevékenységekkel kapcsolatban. Az illetékes hatóságok feladata mérlegelni a terv vagy projekt mellett szóló elsődlegesen fontod közérdekek kényszerítő indokait a természetes élőhelyek, a vadon élő állatok és növények védelmének céljával szemben. Csak abban az esetben engedélyezhetik a tervet vagy projektet, ha annak kényszerítő indoka ellensúlyozza a természetvédelmi célkitűzésekre gyakorolt hatását.

Hogy az olvasó pontosabb képet kapjon arról, milyen megfontolások minősülhetnek kiemelkedően fontos közérdeknek, ajánljuk a Bizottság által a 6. cikk (4) bekezdésének második albekezdése alapján adott vélemények és a tagállamok által kérelmük indokolásául előadott érvek tanulmányozását: http://ec.europa.eu/environment/nature/natura2000/management/opinion_en.htm

5.4.   KIEGYENLÍTŐ INTÉZKEDÉSEK ALKALMAZÁSA

5.4.1.   Mit kell „kiegyenlítő intézkedések” alatt érteni, és mikor kell megfontolni ilyen intézkedések meghozatalát?

A „kiegyenlítő intézkedések” fogalmát az élőhelyvédelmi irányelv nem határozza meg. A tapasztalat azt sugallja, hogy az alábbi különbségek tehetők a kiegyenlítő és a kárenyhítő intézkedések között:

—

a tágabb értelemben vett kárenyhítő intézkedések olyan intézkedések, amelyek a terv vagy projekt megvalósítása során az adott területen várhatóan előálló negatív hatások minimalizálására, illetve lehetőség szerint kizárására irányulnak oly módon, hogy a természeti terület épségét nem érik káros hatások. Ezek az intézkedések a 6. cikk (3) bekezdése összefüggésében merülnek fel, és a terv vagy projekt szerves részét képezik, esetleg feltételt jelentenek az engedélyezéséhez (lásd 4.6.5. pont).

—

a kiegyenlítő intézkedések ezzel szemben olyan intézkedések, amelyek függetlenek a projekttől (így a projekthez kapcsolódó kárenyhítő intézkedésektől is). Ezeknek az intézkedéseknek az a céljuk, hogy ellensúlyozzák a terv vagy projekt maradandó negatív hatását oly módon, hogy a Natura 2000 hálózat egységessége fennmaradjon. Csak a 6. cikk (4) bekezdése alapján jöhetnek számításba.

Természetesen a jól kialakított és végrehajtott mérséklő vagy kárenyhítő intézkedések korlátozhatják a szükséges kiegyenlítő intézkedések mértékét, mivel csökkentik a kiegyenlítést szükségessé tevő maradandó negatív hatásokat.

Például ha egy projektnek az a célja, hogy egy szénbányában a föld alatti fejtést kiterjessze olyan területekre, amelyek addig nem estek bányászati művelés alá, akkor komoly talajsüllyedésre, belvizekre és talajvízszint-emelkedésre kell számítani, ami jelentős hatást gyakorolhat a terület valamennyi ökoszisztémájára. A projekt negatív hatásainak ellensúlyozása érdekében ökológiai kritériumok alapján olyan területeket kell kijelölni, ahol újraerdősítéssel, illetőleg a meglévő erdők átalakításával vagy feljavításával nem elsődleges fontosságú élőhelytípusok (bükk- és tölgyerdők) alakíthatók ki. Ezzel párhuzamosan azt is meg kell fontolni, hogy ártéri erdők telepítésével vagy feljavításával, illetőleg a folyómedrek helyreállításával vagy optimalizálásával ellensúlyozzák az érintett elsődleges fontosságú élőhelytípus (ártéri ligeterdők – alnion glutinoso-incanae-vel) és nem kiemelt jelentőségű élőhelytípus (alföldektől a hegyvidékekig előforduló vízfolyások lebegő növényzettel) megszűnését. Az intézkedés hozzá fog járulni a projekt által hátrányosan érintett Lampetra planeri halfaj helyzetének javításához is.

A kiegyenlítő intézkedéseknek túl kell mutatniuk az élőhely- és a madárvédelmi irányelv keretében rendesen végzett tevékenységen, illetve az uniós jogban előírt kötelezettségek teljesítésén. A 6. cikk (1) bekezdése alapján végzett természetmegőrzés, illetve a közösségi jelentőségű területként már nyilvántartásba vett terület kijelölése vagy az ilyen tárgyú javaslattétel „rendes” tagállami intézkedésnek számít. A kiegyenlítő intézkedéseknek tehát túl kell lépniük a Natura 2000 hatálya alá tartozó természeti területek kijelöléséhez, védelméhez és kezeléséhez szükséges rendes/szokásos intézkedéseken.

A kiegyenlítő intézkedésekre másik példa egy kikötőbővítéssel kapcsolatban hozható, amely a madarak pihenőterületének tönkretételével és a sekély vízzel időlegesen elárasztott homokpadok és nádasok területének csökkenésével jár. A projekt negatív hatásai ilyenkor a madarak részére dagálykor is igénybe vehető pihenőterületek, illetőleg sekély homokpadok kialakításával, továbbá vízépítési eszközökkel: a nádasok és a nedves rétek élőhelytípusainak helyreállításával, a nádasok és a rétek mezőgazdasági felhasználásának környezeti indíttatású szabályozásával ellensúlyozhatók.

A kiegyenlítő intézkedések nem szolgálhatnak mentségül olyan tervek vagy projektek megvalósításához, amelyek kapcsán egyébként nem teljesítik a 6. cikkben előírt megfelelő vizsgálat követelményeit. A 6. cikk (4) bekezdésének sorrendiségéből kitűnik, hogy ezek az intézkedések „végső eszközt” jelentenek. Csak abban az esetben jöhetnek számításba, ha a Natura 2000 terület épségére káros hatás biztosan felmerül vagy nem zárható ki minden egyéb olyan intézkedés ellenére, amelyet a káros hatások elkerülése vagy csökkentése érdekében hoztak; és csak amikor megszületett a döntés a projekt vagy terv engedélyezéséről az elsődlegesen fontos közérdekek kényszerítő indokaira tekintettel, mert nincsenek alternatív megoldások.

A kiegyenlítő intézkedések az adott tervhez vagy projekthez kötődnek, és túlmutatnak az élőhely- és a madárvédelmi irányelv alapján szokásos feladatokon. Céljuk az, hogy pontosan a terv vagy projekt miatt érintett fajok, illetőleg élőhelyek által elszenvedett negatív következményeket egyensúlyozzák. Végső eszközt jelentenek, és csak akkor szabad ezzel a lehetőséggel élni, ha az irányelvben előírt egyéb óvintézkedéseket kimerítették, ugyanakkor már megszületett a döntés, hogy a tervet vagy projektet a Natura 2000 alá tartozó természeti területre gyakorolt negatív hatás vagy ennek lehetősége ellenére is meg kell valósítani.

5.4.2.   A Natura 2000 hálózat „általános egységessége”

Az „általános egységesség” fogalma a 6. cikk (4) bekezdésében jelenik meg azzal az esettel összefüggésben, amikor valamely kiemelkedően fontos közérdekre tekintettel engedélyezni kell a terv vagy projekt megvalósítását, és a veszteség kiegyenlítésére intézkedéseket kell hozni.

Ugyanez a fogalom a 3. cikk (1) bekezdésében is előfordul. Ez a rendelkezés azt mondja ki, hogy a Natura 2000 „különleges természetmegőrzési területek” olyan „egységes hálózata”, amelynek „célja, hogy biztosítsa az érintett természetes élőhelytípusok, valamint az érintett fajok élőhelyeinek kedvező védettségi állapotának fenntartását vagy adott esetben helyreállítását természetes kiterjedésükön illetve elterjedési területükön belül”. Az irányelv két különböző kritériumrendszert vesz tehát figyelembe: az egyik a védelem alatt álló fajok és élőhelyek mennyiségi és minőségi megőrzésére vonatkozik, a másik a természeti terület azon funkciójára, hogy megfelelő földrajzi eloszlást biztosít az elterjedési területen belül.

A 3. cikk (3) bekezdése értelmében „[a] tagállamok, amennyiben szükségesnek ítélik, törekedni fognak a Natura 2000 ökológiai egységességének javítására azáltal, hogy a 10. cikknek megfelelően fenntartják, illetve megfelelő esetben fejlesztik a táj azon jellegzetes vonásait, amelyek különösen fontosak a vadon élő állatok és növények számára.”

A területrendezéssel és területfejlesztéssel általánosabban foglalkozó 10. cikk a következő rendelkezéseket tartalmazza:

Az egységesség természetének megjelölésére mind a 3., mind a 10. cikk az „ökológiai” jelzőt alkalmazza. Nyilvánvaló, hogy a 6. cikk (4) bekezdésében megjelenő „általános egységesség” is így értendő.

Egyértelmű, hogy egy adott természeti terület fontossága a hálózat egységessége szempontjából függ a területtel kapcsolatos természetvédelmi célkitűzésektől, a terület kijelölését indokló élőhelyek és fajok számától és állapotától, illetőleg az érintett élőhelyek és fajok megfelelő földrajzi eloszlását, illetve elterjedési területét illetően játszott szerepétől.

Ha a terv vagy projekt például károsítani fogja egy ritka és korlátozott elterjedésű élőhelytípus területét, amely nehezen teremthető újra, továbbá a kérdéses terület azon csupán 10 természeti terület egyike, amelyeket erre az élőhelytípusra kijelöltek, a kiegyenlítő intézkedéseknek nyilvánvalóan igen jelentőseknek kell lenniük ahhoz, hogy képesek legyenek megóvni a Natura 2000 általános egységességét. Amennyiben azonban a terv vagy projekt egy olyan faj (pl. Triturus cristatus) élőhelyét károsítja, amelynek elterjedési területe EU-szerte jelentős, az élőhely viszonylag egyszerűen kialakítható, és védelme tekintetében a kérdéses természeti terület csak kisebb szerepet tölt be, a kiegyenlítő intézkedések jobban megvalósíthatóak és kevésbé költségesek lesznek.

A 6. cikk (4) bekezdése a Natura 2000 hálózat általános egységességének „megóvását” írja elő. Tehát az irányelv abból indul ki, hogy az „eredeti” hálózat egységes volt. Ha élni kívánunk a kivétel adta lehetőséggel, akkor a helyzetet úgy kell kiigazítani, hogy a hálózat egységessége teljes mértékben helyreálljon.

A terv vagy projekt vonatkozásában mindez azt jelenti, hogy a Natura 2000 hálózat általános egységességének megóvását célzó kiegyenlítő intézkedéseknek a fent említett kritériumokat kell teljesíteniük. Ebből viszont az következik, hogy a kiegyenlítés során a terület természetvédelmi célkitűzéseiből kell kiindulni, és az intézkedéseket azokra az élőhelyekre és fajokra kell koncentrálni – számuk és védettségi állapotuk figyelembevételével –, amelyeket a terv vagy projekt hátrányosan érint. Ezzel párhuzamosan a kérdéses természeti területnek a bioföldrajzi régión belül betöltött szerepét is helyre kell állítani.

Ezen a ponton érdemes felidézni, hogy az élőhelyvédelmi irányelv értelmében egy természeti terület Natura 2000 alá tartozó területté nyilvánításakor a következő szempontokat kell figyelembe venni:

—	az egységes adatszolgáltatási űrlapon megadott adatoknak megfelelően a természeti területen található élőhelyeket és fajokat (földrajzi terület/elterjedés, populáció) jellemző adatok;

—	a terület elhelyezkedése az adott bioföldrajzi régión belül; valamint

—	az Élőhelyvédelmi Bizottság által kidolgozott minősítési kritériumok, amelyeket az Európai Biodiverzitási Témaközpont egy-egy terület közösségi jegyzéken tartására vonatkozóan a Bizottságnak adott szakvélemények elkészítéséhez felhasznál (64).

A projekthez kapcsolódó kiegyenlítő intézkedések meghatározásakor az eljáró hatóságnak ezeket a kritériumokat kell mérlegelnie, és arról kell gondoskodnia, hogy a megteendő intézkedésekkel megteremthetők legyenek azok a jellemzők és funkciók, amelyek alapján az eredeti természeti területet Natura 2000 alá tartozó területté nyilvánították.

A madárvédelmi irányelv sem bioföldrajzi régiók meghatározásáról, sem uniós szintű területminősítésről nem rendelkezik. Analógia alapján azonban azt mondhatjuk, hogy a hálózat általános egységessége akkor marad sértetlen, ha:

—	a kiegyenlítő intézkedések megfelelnek azoknak a céloknak, amelyek alapján a területet a madárvédelmi irányelv 4. cikkének (1) vagy (2) bekezdése alapján védelmi területté minősítették;

—	a kiegyenlítés ugyanazon a vonulási útvonalon ugyanazokat a funkciókat biztosítja; valamint

—	a projekt által érintett területen szokásosan előforduló madarak biztosan megtalálják a kiegyenlítés céljára igénybe vett területeket.

Ha például egy különleges védelmi területnek az a funkciója, hogy pihenőterületként szolgáljon az észak felé tartó vonuló madárfajok számára, és ezt a területet a vizsgált projekt hátrányosan befolyásolja, akkor a javasolt kiegyenlítő intézkedésnek a terület ezen funkciójára kell irányulnia. Ezért a hálózat általános egységessége szempontjából nem elegendő az a kiegyenlítő intézkedés, amely a vonulási útvonalon kívül fekvő vagy a vonulási útvonal mentén, de az eredeti területtől távol fekvő helyen alakítja ki az adott madárfajok számára a pihenéshez szükséges feltételeket. A kiegyenlítő intézkedésnek ilyen esetben olyan alkalmas pihenőterületet kell biztosítania a célfajok számára, amely a vonulási útvonal mentén úgy helyezkedik el, hogy azt a máskor a projekttel érintett eredeti területet igénybe vevő madarak reálisan megtalálhassák.

A Natura 2000 hálózat általános egységességének biztosítása érdekében egy projekthez tartozó kiegyenlítő intézkedéseknek tehát: a) a károsan érintett élőhelyekre és fajokra hasonló arányban kell kiterjedniük; és b) földrajzilag megfelelő helyen kell biztosítaniuk azokat a funkciókat, amelyek a kérdéses terület eredeti minősítését megalapozták. Önmagában nem elegendő tehát, ha a kiegyenlítő intézkedés ugyanannak a tagállamnak ugyanarra a bioföldrajzi régiójára irányul. Az eredeti terület és a kiegyenlítő intézkedés célterülete közötti távolság nem feltétlenül jelent problémát mindaddig, amíg nem befolyásolja a terület funkcióit, a földrajzi elterjedésben betöltött szerepét és a minősítés eredeti okait.

5.4.3.   A kiegyenlítő intézkedések célja és általános tartalma

A kiegyenlítő intézkedéseknek azt kell biztosítaniuk, hogy „az érintett bioföldrajzi régiókon belül” a természeti terület továbbra is a korábbi mértékben járuljon hozzá a természetes élőhelyek és az egyes fajok élőhelyei kedvező védettségi állapotának megőrzéséhez, vagyis biztosítsa a Natura 2000 hálózat általános egységességének fenntartását. A fentiekből következik, hogy:

—

általános elvárás, hogy a projekt keretében a természeti területen nem hajtható végre visszafordíthatatlan beavatkozás mindaddig, amíg a kiegyenlítő intézkedéseket meg nem tették. Előfordulhat azonban, hogy erre nincs lehetőség. Például egy erdei élőhely kialakítása esetén több évbe is telhet, amíg az új élőhely maradéktalanul átveszi a projekt által hátrányosan érintett eredeti élőhely funkcióit. Tehát mindent meg kell tenni annak biztosítására, hogy a kiegyenlítés a projekt megkezdése előtt megtörténjék, viszont ha ez nem vihető végbe maradéktalanul, akkor az eljáró hatóságnak mérlegelnie kell további, az átmeneti veszteséget ellensúlyozó kiegyenlítő intézkedések alkalmazásának lehetőségét;

—	a kiegyenlítésnek túl kell mutatnia azon a hozzájáruláson, amelyet a tagállamnak az irányelv értelmében a Natura 2000 hálózat fenntartása érdekében egyébként is meg kellene tennie.

Különös figyelmet igényel a tagállam részéről, ha a terv vagy projekt hátrányos következményei ritka természetes élőhelytípust érintenek, illetőleg ha olyan természetes élőhelytípusról van szó, amelynek esetében hosszú idő szükséges az ökológiai funkciók teljes helyreállításához.

Bár a 6. cikk (4) bekezdésében előírt kiegyenlítő intézkedések körében új, a Natura 2000 alá tartozó természeti területek kijelölésére is sor kerülhet, ez önmagában nem elegendő, ha nem társulnak hozzá kísérő kezelési intézkedések.

A madárvédelmi irányelv esetében a kiegyenlítés jelentheti a már minősített vagy a minősítésre szánt terület biológiai értékének növelését oly módon, hogy a terület eltartóképessége vagy a területen rendelkezésre álló táplálék mennyisége ugyanolyan mértékben növekedjen, amilyen mértékben a projekttel érintett területen romlott a helyzet. Ennek megfelelően elfogadhatónak tekinthető az a megoldás, hogy valahol másutt az érintett madárfajok számára kedvező élőhelyet alakítanak ki, feltéve, hogy az új élőhely már készen áll az érintett fajok fogadására akkor, amikor az eredeti terület elveszíti természeti értékét.

Az élőhelyvédelmi irányelv esetében a fentiekhez hasonlóan a kiegyenlítés jelentheti új, hasonló adottságokkal rendelkező élőhely kialakítását, egy már a Natura 2000 hálózathoz tartozó terület részét képező, de a környező területektől elmaradó színvonalú hasonló típusú élőhely biológiai feljavítását, de akár a Natura 2000 hálózat új, az eredeti területhez hasonló minőségű területtel való kibővítését is. Ez utóbbi esetben ellenérv lehet, hogy ily módon a projekt tagállami szinten egy élőhely nettó elveszítését eredményezi. Uniós szinten ugyanakkor új természeti terület kerül a 6. cikk szerinti védelem alá, így ez az új terület fog hozzájárulni az irányelv célkitűzéseinek valóra váltásához.

A Natura 2000 területre gyakorolt káros hatások ellensúlyozása érdekében kívánatos vagy szükséges kiegyenlítő intézkedések (az irányelvben elírtakon túlmenően) a következő formát ölthetik:

—	élőhelyfejlesztés a meglévő területeken: a megmaradó élőhely feljavítása azzal arányosan, amilyen mértékű negatív hatást a terv vagy projekt a Natura 2000 alá tartozó területre gyakorolt;

—	élőhely áthelyezése: az élőhely kialakítása új vagy nagyobb területen, amely majd a Natura 2000 hálózat részévé válik; vagy

—	mint a fentiekben láttuk, illetve más munkálatokkal együtt: új, megfelelő minőségű természeti terület kijelölése az élőhely- vagy a madárvédelmi irányelv által nyújtott védelem céljára, és ezen az új területen természetvédelmi intézkedések megállapítása/végrehajtása.

Az élőhelyvédelmi irányelv keretében az Európai Unióban jelenleg a következő kiegyenlítő és kísérő intézkedéseket alkalmazzák még a gyakorlatban:

—	fajok visszatelepítése;

—	fajok megmentése és megerősítése, ideértve a ragadozófajok megerősítését is;

—	földterület tulajdonjogának megszerzése;

—	jogok szerzése;

—	rezervátumok létesítése (ideértve a földhasználat szigorú szabályozását is);

—	olyan gazdasági tevékenységek ösztönzése, amelyek hozzájárulnak az ökológiai alapfunkciók fenntartásához;

—	az elsősorban egyes fajokat fenyegető (egyéb) kockázatok csökkentése vagy egyetlen forrásra irányuló, vagy valamennyi kockázati tényezőre egyszerre irányuló összehangolt fellépéssel (például a terület túlzsúfoltságából eredő tényezők).

A kiegyenlítő intézkedések eredményének főszabályként már akkor érezhetőnek kell lennie, amikor az eredeti területen a károkozásra sor kerül. Bizonyos esetekben erre nincs mód, ilyenkor az átmeneti veszteségeket többletkompenzációval kell ellentételezni.

5.4.4.   Kulcsfontosságú szempontok a kiegyenlítő intézkedések megállapítása kapcsán

A 6. cikk (4) bekezdésében előírt kiegyenlítő intézkedéseknek minden olyan technikai, jogi, pénzügyi és egyéb jellegű kérdésre ki kell terjedniük, amely a terv vagy projekt által okozott negatív következmények ellensúlyozásához és a Natura 2000 hálózat egységességének megőrzéséhez szükséges.

Az alábbiakban áttekintést adunk azokról az elemekről, amelyeket mérlegelni kell:

—	szoros koordináció és együttműködés a Natura 2000 terén hatáskörrel rendelkező hatóságok, az értékelést végző hatóságok és a terv- vagy projektgazda között;

—	világos célkitűzések és célszámok, összhangban a terület természetvédelmi célkitűzéseivel;

—

a kiegyenlítő intézkedések leírása, tudományosan megalapozott magyarázattal ellátva arra vonatkozóan, hogy miként ellensúlyozzák ténylegesen a terv vagy projekt negatív hatásait az érintett fajokra és élőhelyekre, tekintettel a természeti terület természetvédelmi célkitűzéseire, továbbá hogyan biztosítják majd a Natura 2000 hálózat egységességének megóvását;

—	az intézkedések műszaki megvalósíthatóságának igazolása a célkitűzések fényében;

—	az intézkedések jogi és/vagy pénzügyi megvalósíthatóságának igazolása az időütemezés fényében;

—	alkalmas helyszínek elemzése és a kiegyenlítő intézkedésekhez használt földterület használati jogának (adásvételi, bérleti szerződés stb.) megszerzése;

—	annak az időkeretnek a kijelölése, amelyen belül várható a természetvédelmi célkitűzések teljesülése;

—	az intézkedések végrehajtásának menetrendje és koordinálása a terv vagy projekt megvalósításával;

—	a nyilvánosság tájékoztatásának és részvételének egyes állomásai;

—	konkrét ellenőrzési és jelentéstételi ütemezés az elért eredményeket jelző mutatók alapján, a kiegyenlítő intézkedések célkitűzéseinek fényében;

—	a szükséges időszakra jóváhagyott, az intézkedések sikerét garantáló pénzügyi program.

5.5.   KRITÉRIUMOK A KIEGYENLÍTŐ INTÉZKEDÉSEKKEL SZEMBEN

5.5.1.   Célzott kiegyenlítés

Az élőhelyvédelmi irányelvben előírt kiegyenlítő intézkedéseket a terület épsége megszűnésének, illetve várható károsodásának leírása nyomán meghatározott referenciafeltételekhez képest kell kidolgozni, és ennek során figyelembe kell venni azokat a várható jelentős negatív következményeket, amelyek a kárenyhítés után is megmaradnak.

Miután megtörtént annak meghatározása, hogy terület épségének tekintetében a károsodás várhatóan mit és mennyiben érint, a kiegyenlítési intézkedéseknek kifejezetten ezekre a következményekre kell irányulniuk oly módon, hogy hosszú távon ellensúlyozódjanak a biológiai épség azon összetevői, amelyek hozzájárulnak a Natura 2000 hálózat általános egységességéhez. Ezeket az intézkedéseket tehát úgy kell megválasztani, hogy a várható hatások jellegét figyelembe véve a lehető leghelyénvalóbbak legyenek, és egyértelműen a Natura 2000 hálózat azon elemeire összpontosuljanak, amelyeket a kiegyenlítendő beavatkozás érint. Az intézkedéseknek egyértelműen a természeti terület épségének strukturális és funkcionális aspektusaira, illetőleg a kiegyenlítendő beavatkozás által érintett élőhelytípusokra és fajpopulációkra kell irányulnia.

A fentiekből következik, hogy a kiegyenlítési intézkedéseknek szükségképpen ökológiai jellegű intézkedésekből kell állniuk. Az élőhelyvédelmi irányelv alkalmazásában tehát nem fogadhatók el megoldásként a magánszemélyek vagy speciális alapok javára tett pénzadományok, akkor sem, ha ezeket végül természetvédelmi projektek finanszírozására fogják felhasználni. Ezen túlmenően a kulcsfontosságú kiegyenlítő intézkedések hatásosságának javítása érdekében esetleg javasolt másodlagos vagy közvetett intézkedéseknek egyértelműen kapcsolódniuk kell a kiegyenlítő intézkedések céljaihoz.

Például a fajokra irányuló kiegyenlítő intézkedések kialakításakor azonosítani kell:

—	a legfontosabb érintett fajok és a faj szempontjából az érintett populáció jelentőségét;

—	a várhatóan károsodó élőhelyek azon legfontosabb funkcióit, amelyektől a fajok függnek (pl. táplálkozás, pihenés stb.);

—	azon intézkedéseket, amelyek az élőhelyfunkciókban és az érintett fajokban beálló károsodás ellentételezéséhez szükségesek annak érdekében, hogy a kérdéses terület kedvező természetvédelmi állapotát tükröző állapot helyreállítható legyen.

5.5.2.   Eredményes kiegyenlítés

A kiegyenlítő intézkedések megvalósíthatósága és eredményessége központi jelentőségű az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (4) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek az elővigyázatosság elvének és a helyes gyakorlatnak megfelelően történő végrehajtása szempontjából. Az eredményesség biztosítása során a műszaki megvalósíthatóságra és a kiegyenlítő intézkedések megfelelő mértékére, időzítésére és célterületére egyaránt oda kell figyelni.

A kiegyenlítő intézkedéseknek úgy kell megvalósíthatónak és operatívnak lenniük, hogy helyreállítsák a Natura 2000 hálózat általános egységességét biztosító ökológiai feltételeket. A becsült időhorizontot és a hatás javítása érdekében szükséges esetleges fenntartó intézkedéseket kezdetektől fogva, már az intézkedések bevezetése előtt ismerni kell és/vagy fel kell rájuk készülni. Ezeket az információkat a rendelkezésre álló legkorszerűbb tudományos ismeretek, valamint a kiegyenlítő intézkedések célterületén végzett célirányos vizsgálatok alapján kell meghatározni. A 6. cikk (4) bekezdésének alkalmazásában nem szabad fontolóra venni olyan intézkedéseket, amelyek sikerét – észszerűen végiggondolva – nem garantálja semmi, és a megelőzés elvének megfelelően a terv vagy projekt végső jóváhagyása során számításba kell venni a kiegyenlítő intézkedések várható sikerét. Amikor pedig a kiegyenlítés különböző lehetőségei között kell dönteni, akkor a leghatásosabb, a legnagyobb sikert ígérő megoldást kell kiválasztani.

A hosszú távú eredményesség biztosítása érdekében a kiegyenlítő intézkedések programjának rendelkeznie kell az eredmények ellenőrzéséről. Mivel a kiegyenlítés a Natura 2000 hálózathoz kapcsolódik, ezt az ellenőrzést az élőhelyvédelmi irányelv 11. cikkében előírt felügyelettel össze kell hangolni, illetőleg lehetőleg annak szerves részeként kell végrehajtani.

Ha a gyakorlatban az intézkedés a célkitűzések teljesítése szempontjából nem bizonyul eléggé eredményesnek, akkor megfelelő módosításokat kell érvényesíteni.

5.5.3.   Műszaki megvalósíthatóság

Jelen ismereteink szerint nagyon valószínűtlen, hogy az ökológiai struktúrát és funkciót, vagy az érintett élőhelyeket és fajpopulációkat ugyanolyan állapotba tudjuk hozni, mint amilyenben a terv vagy projekt okozta károk előtt voltak. Az ökológiai feltételek teljes sikerét eleve aláásó nehézségek leküzdése érdekében a kiegyenlítő intézkedések tervezése során:

(1)	a legkorszerűbb tudományos ismeretekből kiindulva, tudományos kritériumok és szakmailag megalapozott értékelés alapján kell eljárni, valamint

(2)	figyelembe kell venni a helyreállítandó ökológiai jellemzők különleges sajátosságait (például talaj, nedvességtartalom, expozíció, a helyreállítás sikere szempontjából kritikus kockázati és egyéb tényezők).

A gyakorlati megvalósíthatóság kritikus szempontjai fogják meghatározni a kiegyenlítő intézkedések célterületének alkalmasságát (térbeli megvalósíthatóság), illetőleg kívánatos időütemezését és hatókörét.

A konkrét intézkedések megválasztásának és tartalmának emellett igazodnia kell az egyes gyakorlati megoldásokra, vagyis az élőhelyek létrehozására, az élőhelyek helyreállítására, a populációk megerősítésére, a fajok visszatelepítésére és más hasonló, a kiegyenlítési programban figyelembe vett intézkedésekre vonatkozó meglévő útmutatásokhoz is.

5.5.4.   A kiegyenlítés mértéke

A kiegyenlítő intézkedések hatásosságához szükséges hatókör közvetlen kapcsolatban van a biológiai épség egyes, várhatóan károsodó elemeinek (azaz egyebek mellett a struktúra és a funkciók, továbbá ezek szerepe a Natura 2000 hálózat általános egységességében) mennyiségi és minőségi aspektusaival, illetőleg az intézkedések becsült eredményességével.

Ezért a kiegyenlítés mértékét eseti alapon, kiindulásképpen a 6. cikk (3) bekezdése értelmében elvégzett megfelelő vizsgálat során nyert információk alapján, az ökológiai funkcionalitást garantálva kell meghatározni. A mérték ezután az eredményesség ellenőrzése során tett megfigyelések alapján pontosítható, és a kiegyenlítés mértékéről hozott végleges döntésnek kellően megalapozottnak kell lennie.

Széles körű az egyetértés abban, hogy a kiegyenlítés relatív mértékének általában jóval az 1:1 arány felett kell lennie. Az 1:1 vagy még kisebb relatív mérték csak akkor lehet elfogadható, ha kimutatható, hogy az intézkedések ilyen mérték mellett is rövid időn belül teljes mértékű eredményességet biztosítanak a struktúra és a funkciók helyreállításában (azaz például a terv vagy projekt következtében nem szenvednek kárt az élőhelyek vagy a legfontosabb fajok populációi vagy a rájuk vonatkozó védelmi célkitűzések).

5.5.5.   A kiegyenlítő intézkedések célterülete

A kiegyenlítő intézkedések célterületét úgy kell megválasztani, hogy a Natura 2000 hálózat általános egységességének fenntartása szempontjából a lehető legeredményesebbek legyenek. Ebből következnek azok az előfeltételek, amelyeknek minden kiegyenlítő intézkedésnek meg kell felelnie:

—

A kiegyenlítés céljára kiválasztott területnek az adott tagállamban, ugyanazon a bioföldrajzi régión belül (élőhelyvédelmi irányelv), illetőleg a madárfaj ugyanazon elterjedési területén belül, vonulási útvonala mentén vagy telelőterületén belül (madárvédelmi irányelv) kell lennie. A területnek emellett biztosítania kell azokat a funkciókat, amelyek a kérdéses terület eredeti minősítését megalapozták, különösen a földrajzilag megfelelő elhelyezkedés vonatkozásában.

—

A kiegyenlítés céljára kiválasztott területnek rendelkeznie kell – vagy ki kell tudnia alakítani – azokat a konkrét tulajdonságokat, amelyeket az ökológiai struktúra és funkciók szempontjából az érintett élőhelyek és fajpopulációk igényelnek. Ezek a tulajdonságok olyan minőségi jegyekkel függnek össze, mint például a károsodott természeti elemek egyedisége, és értékelésük során figyelembe kell venni a helyi ökológiai feltételeket.

—

A kiegyenlítő intézkedések nem lehetetleníthetik el a Natura 2000 részét képező, a hálózat általános egységességéhez hozzájáruló más természeti területek épségének megőrzését. Ha az intézkedések végrehajtása olyan területen vagy területeken történik, amelyek már a Natura 2000 hálózathoz tartoznak, akkor igazodni kell e terület(ek) természetvédelmi célkitűzéseihez, és az intézkedéseknek túl kell mutatnia a 6. cikk (1) bekezdése alapján megállapított természetvédelmi célkitűzéseken. Az intézkedési tervek hasznos referenciaként szolgálnak az észszerű kiegyenlítő intézkedések kialakításához.

Általános az egyetértés abban is, hogy a károsított ökológiai elemek helyreállításához szükséges helyi feltételek általában a tervvel vagy projekttel érintett terület közelében vannak meg leginkább. Ezért az intézkedések sikere szempontjából az látszik a legkívánatosabb megoldásnak, ha a kiegyenlítésre a Natura 2000 alá tartozó területen vagy annak közelében elhelyezkedő, az elvárt feltételeknek megfelelő helyszínen kerül sor. Ez azonban nem mindig lehetséges, ezért az élőhelyvédelmi irányelv követelményeinek megfelelő helyszín keresése során különböző prioritásokat kell követni:

1.	A kiegyenlítésre a Natura 2000 alá tartozó területen belül kerüljön sor. Ennek az a feltétele, hogy meglegyenek az ökológiai egységességet és a hálózat funkcionalitását biztosító feltételek.

2.

A kiegyenlítésre a Natura 2000 alá tartozó területen kívül, de még ugyanazon a domborzati vagy tájképi egységen belül kerüljön sor. Ennek az a feltétele, hogy a kiválasztott területen megoldható legyen ugyanazon ökológiai struktúra és/vagy hálózatfunkció biztosítása. Az új helyszín a Natura 2000 hálózat céljára kijelölt vagy még kijelöletlen terület egyformán lehet. Utóbbi esetben a területet ki kell jelölni a Natura 2000 hálózat céljára, és érvényesíteni kell rajta a természetvédelmi irányelvekben előírt valamennyi követelményt.

3.

A kiegyenlítésre a Natura 2000 alá tartozó területen kívül, másik domborzati vagy tájképi egységben kerüljön sor. Az új helyszín lehet a Natura 2000 hálózat céljára kijelölt másik terület. Ha a kiegyenlítésre kijelöletlen területen kerül sor, akkor a kérdéses területet ki kell jelölni a Natura 2000 hálózat céljára, és érvényesíteni kell rajta a természetvédelmi irányelvekben előírt valamennyi követelményt.

Ha a kiegyenlítő intézkedés keretében új kijelölésre is sor kerül, akkor erről az intézkedések végrehajtása és a projekt megvalósítása előtt, de a projekt engedélyezése után értesíteni kell a Bizottságot. Az új kijelölésről a Bizottságot a meglévő csatornákon, a közösségi jelentőségű természeti területek jegyzékének elfogadása, illetve a különleges védelmi területté nyilvánítás céljára alkalmazott eljárásokat követve kell értesíteni; a kérdéses területeknek továbbá az élőhely- és a madárvédelmi irányelvekben foglalt kritériumok alapján meg kell felelnie a kijelölési feltételeknek.

Ha a projekt több tagállamot is érint, akkor a kiegyenlítés céljára igénybe veendő terület megválasztása során az érintett tagállamoknak a döntés összehangolása érdekében a lehető legszorosabban együtt kell működniük.

5.5.6.   A kiegyenlítés időzítése

A kiegyenlítés időzítését a konkrét körülményeknek megfelelően kell megválasztani. Az alkalmazott időütemezésnek biztosítania kell a folytonosságot mindazon ökológiai folyamatok szempontjából, amelyek nélkülözhetetlenek a Natura 2000 hálózat általános egységessége szempontjából releváns struktúra és funkciók fenntartásához. Ehhez szigorúan össze kell hangolni a terv vagy projekt megvalósítását és a kiegyenlítő intézkedések végrehajtását, és figyelembe kell venni egyebek mellett azt az időt, amely az élőhelyek kialakulásához és/vagy az egyes fajpopulációk adott területen való újjáéledéséhez vagy megtelepedéséhez szükséges.

A következő további tényezőkre és folyamatokra ugyancsak tekintettel kell lenni:

—	A természeti területen mindaddig nem szabad visszafordíthatatlan beavatkozást végezni, amíg sor nem került a kiegyenlítésre.

—	A kiegyenlítés eredményének már működnie kell akkor, amikor a kérdéses terület károsodása bekövetkezik. Bizonyos esetekben erre nincs mód, ilyenkor az átmeneti veszteségeket többletkompenzációval kell ellentételezni.

—	A kiegyenlítés késleltetése csak akkor fogadható el, ha bizonyos, hogy nem sérül a Natura 2000 hálózat általános egységessége.

—

A kiegyenlítést nem szabad késleltetni például akkor, ha ezzel az élőhelyvédelmi irányelv II. mellékletében vagy a madárvédelmi irányelv I. mellékletében felsorolt területeken védett fajok populációi csökkennének. Külön figyelmet igényelnek az élőhelyvédelmi irányelv II. mellékletében felsorolt veszélyeztetett fajok.

—	A kiegyenlítő intézkedések időben lerövidíthetők attól függően, hogy a jelentős negatív hatás várhatóan rövid, közép- vagy hosszú távon jelentkezik-e.

A természetvédelmi célkitűzések teljesüléséig jelentkező átmeneti veszteségek ellensúlyozására tanácsos lehet különleges intézkedéseket alkalmazni. A kiegyenlítő intézkedések végrehajtásához szükséges technikai, jogi vagy pénzügyi jellegű teendőt már a terv vagy projekt megvalósításának megkezdése előtt el kell végezni annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek az intézkedések eredményességét esetleg veszélyeztető előre nem látott csúszások.

5.5.7.   Hosszú távú megvalósítás

Ahhoz, hogy a kiegyenlítő intézkedések hosszú távon is hatásosak legyenek, illetve ahhoz, hogy kialakuljon a természeti területek védelmének, ellenőrzésének és fenntartásának rendszere, már az élőhelyeket és/vagy fajokat érő negatív hatások jelentkezése előtt stabil jogi és pénzügyi hátteret kell biztosítani. Ehhez többek között szükség lehet:

—	ideiglenes védelem biztosítására, ha a közösségi jelentőségű természeti területté, illetve különleges védelmi területté nyilvánítás várat is magára;

—

a jogérvényesülés nemzeti szintű, jogilag kötelező érvényű eszközökkel történő biztosítására azzal a céllal, hogy a kiegyenlítés teljes mértékű és kellően hatásos legyen (például adott esetben a környezetvédelmi hatásvizsgálatokról szóló irányelv, illetve adott esetben a környezeti felelősségről szóló irányelv kárfelelősségi rendelkezéseiből kiindulva; esetleg a terv vagy projekt jóváhagyását ahhoz kötve, hogy mennyire megbízhatóak a kiegyenlítő intézkedésekre vonatkozó tervek);

—	a szükséges jogi eszközök alkalmazására abban az esetben, ha a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az intézkedések hatékony végrehajtásához földterületet kell vásárolni vagy jogokat kell szerezni (például a természetmegőrzési célú kötelező földvásárlás rendes eljárásait követve);

—

monitoringprogram létrehozása annak biztosítására, hogy a kiegyenlítő intézkedések érjék el céljukat és hosszabb távon fennmaradjanak, illetve ha ez nem valósul meg, akkor ennek orvoslására korrekciós intézkedéseket hozzanak, a célkitűzések, a felelős szervek, a forrásigény, a mutatók és a Bizottság felé teljesítendő jelentéstételi kötelezettség követelményeinek megjelölésével. Ezt a feladatot független, külön erre a célra létrehozott szervekre érdemes bízni, amelyek munkájuk során szorosan együttműködnek és egyeztetnek a Natura 2000 hálózat fenntartásáért felelős hatóságokkal.

5.6.   KI VISELI A KIEGYENLÍTŐ INTÉZKEDÉSEK KÖLTSÉGEIT?

Logikusnak tűnik, hogy a „szennyező fizet” elv alapján a kiegyenlítő intézkedések költségeit a terv vagy projekt gazdája állja. Társfinanszírozás esetén ezek a költségek figyelembe vehetők a közigazgatási szerveknek benyújtott költségvetésben. Ebben tekintetben például az európai alapok társfinanszírozást nyújthatnak olyan közlekedési infrastruktúra-fejlesztési projektek kiegyenlítő intézkedéseihez, amelyek a transzeurópai közlekedési hálózatba illeszkednek és amelyek az alapokból maguk is részesülnek finanszírozásban, de azzal a feltétellel, hogy a finanszírozásra a kérdéses alap célkitűzéseinek, szabályainak és eljárásainak megfelelően kerül sor.

5.7.   A BIZOTTSÁG TÁJÉKOZTATÁSA AZ ELFOGADOTT KIEGYENLÍTŐ INTÉZKEDÉSEKRŐL

Az illetékes nemzeti hatóságok az elfogadott kiegyenlítő intézkedésekről kötelesek értesíteni a Bizottságot. A 6. cikk (4) bekezdése nem rendelkezik a tájékoztatás formájáról vagy céljáról. Hogy a folyamatot megkönnyítse, a Bizottság egységes formanyomtatványt (65) dolgozott ki, amelynek segítségével teljesíthető a 6. cikk (4) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettség. Azt azonban le kell szögezni, hogy a Bizottságnak nem feladata sem kiegyenlítő intézkedéseket javasolni, sem pedig tudományos szempontból validálni ezeket az intézkedéseket.

A tájékoztatásnak lehetővé kell tennie, hogy a Bizottság felmérje, miképpen kívánják a káros hatásokat ellensúlyozni oly módon, hogy hosszú távon fennmaradjanak a biológiai épség azon összetevői, amelyek hozzájárulnak a Natura 2000 hálózat általános egységességéhez. Bár a nemzeti hatóságok értesítési kötelezettsége kifejezetten csak az elfogadott kiegyenlítő intézkedésekre vonatkozik, szükségesnek bizonyulhat az elvetett alternatívák egyes elemeinek ismertetése, illetőleg azon kiemelkedően fontos közérdek megjelölése is, amely a terv vagy projekt engedélyezéséhez vezetett, amennyiben ezek a kiegyenlítő intézkedések kiválasztását indokolták.

A tagállamok azon kötelezettségét, hogy az elfogadott kiegyenlítő intézkedésekről a Bizottságot értesíteni kell – a 6. cikk (4) bekezdése első albekezdésének második mondata szerint – teljes mértékben át kell ültetni a nemzeti jogba. Ha ez a rendelkezés, amely kellően részletes szabályokat rögzít a kiegyenlítő intézkedésekre vonatkozó tájékoztatásra vonatkozóan, a tagállami jogrendből hiányzik, „nem lehetséges annak biztosítása, hogy a 6. cikk (4) bekezdése első albekezdésének második mondata teljes mértékben érvényesüljön és elérje célját” (C-324/01. sz. ügy, 21. pont).

—	A tervezés során mikor kell tájékoztatni a Bizottságot a kiegyenlítő intézkedésekről, és kinek a feladata a tájékoztatás?

Annak érdekében, hogy a Bizottság kiegészítő információkat kérhessen, illetőleg felléphessen, ha úgy ítéli meg, hogy a tagállam nem alkalmazta helyesen az irányelvben foglalt jogi követelményeket, a kiegyenlítő intézkedésekről végrehajtásuk előtt és mindenképpen a terv vagy projekt megvalósításának megkezdését megelőzően, de engedélyezése után kell értesíteni a Bizottságot. Ennek megfelelően az értesítésre azon nyomban sort kell keríteni, amint a kiegyenlítő intézkedéseket elfogadták, mert a Bizottság mint a Szerződés őre így tudja a legjobban megítélni, hogy az irányelv rendelkezéseit helyesen alkalmazzák-e.

Ebben a folyamatban a Natura 2000 hálózatért felelős tagállami hatóságoknak kell játszaniuk a főszerepet, hiszen az ő feladatuk a Natura 2000 általános egységességének megőrzése és a hálózatra vonatkozó információk naprakészen tartása. A nemzeti hatóságnak a tájékoztatást a természeti területek jegyzékének összeállítása során alkalmazott módon, az adott tagállam állandó képviseletén keresztül kell megadnia.

A kiegyenlítő intézkedésekről nyújtott tájékoztatásnak lehetővé kell tennie, hogy a Bizottság fel tudja mérni, miképpen kívánja a tagállam a káros hatásokat ellensúlyozni oly módon, hogy hosszú távon fennmaradjanak a biológiai épség azon összetevői, amelyek hozzájárulnak a Natura 2000 hálózat általános egységességéhez. A Bizottságnak ugyanakkor nem feladata, hogy kiegyenlítő intézkedéseket javasoljon.

5.8.   MI TÖRTÉNIK AZ ELSŐDLEGES FONTOSSÁGÚ ÉLŐHELYEKET MAGUKBAN FOGLALÓ ÉS/VAGY VESZÉLYEZTETETT FAJOKNAK OTTHONT ADÓ TERÜLETEKKEL?

A 6. cikk (4) bekezdésének második albekezdése értelmében speciális szabályok vonatkoznak azokra az esetekre, ha egy terv vagy projekt olyan területet érint, amely elsődleges fontosságú élőhelyeket foglal magában és/vagy veszélyeztetett fajoknak ad otthont, és ezekre az elsődleges fontosságú élőhelyekre és/vagy veszélyeztetett fajokra negatív hatást fog gyakorolni. Ilyen esetekben a terv vagy projekt megvalósítása csak az emberi egészséggel, a közbiztonsággal vagy „a környezet szempontjából elsődlegesen fontos előnyökkel” kapcsolatos kiemelkedően fontos közérdekre hivatkozva engedélyezhető, illetőleg akkor, ha az engedélyezés előtt a Bizottság véleményt nyilvánít a tervezett beavatkozásról.

Egy természeti terület károsítására tehát csak akkor van mód az irányelvben előírt célkitűzések ellenére, ha a fenti kiemelkedően fontos érdekeket kell érvényesíteni, vagy ennek hiányában akkor, ha a Bizottság – egy további eljárási jellegű óvintézkedést követve – független értékelésnek veti alá a körülményeket.

A rendelkezés több kérdést is felvet:

—	Milyen természeti területek esetében kell alkalmazni?

—	Hogyan kell érteni az „emberi egészség”, a „közbiztonság” és „a környezet szempontjából elsődlegesen fontos előnyök” fogalmát? valamint

—	Milyen eljárással kell elfogadni a Bizottság véleményét, és milyen jogkövetkezményei vannak ennek a véleménynek?

5.8.1.

Az érintett területek

A 6. cikk (4) bekezdésének második albekezdését akkor kell alkalmazni, ha a terv vagy projekt megvalósítása olyan természeti területet fog hátrányosan érinteni, amely elsődleges fontosságú élőhelyeket foglal magában és/vagy veszélyeztetett fajoknak ad otthont. Ebben az összefüggésben észszerű feltételezni, hogy:

a)	az elsődleges fontosságú élőhelyet, illetőleg veszélyeztetett fajt hátrányosan nem érintő terv vagy projekt esetében, vagy

b)	olyan terv vagy projekt esetében, amely csak olyan élőhelyet/fajt érint hátrányosan, amely a természeti terület kijelölésében nem játszott szerepet (az egységes űrlap szerinti „nem jellemző (nem szignifikáns) jelenlét”),

de facto nem indokolt alkalmazni a második albekezdést.

Mivel a madárvédelmi irányelv nem határoz meg veszélyeztetett fajokat, a különleges védelmi területeken előforduló madárpopulációkra gyakorolt negatív hatás ellensúlyozására szolgáló kiegyenlítő intézkedésekhez sohasem kell beszerezni a Bizottság véleményét.

A 6. cikk (4) bekezdésének második albekezdése értelmezhető úgy, hogy minden olyan természeti területre alkalmazni kell, amely elsődleges fontosságú élőhelyeket foglal magában és/vagy veszélyeztetett fajoknak ad otthont, feltéve, hogy ezeket az élőhelyeket vagy fajokat a terv vagy projekt hátrányosan érinti.

5.8.2.   Az „emberi egészség”, a „közbiztonság” és „a környezet szempontjából elsődlegesen fontos előnyök” fogalma

Az emberi egészség, a közbiztonság és a környezet szempontjából elsődlegesen fontos előnyök a kiemelkedően fontos közérdek legfontosabb kategóriáit alkotják. A „kiemelkedően fontos közérdekhez” hasonlóan azonban az irányelv ezekre a fogalmakra sem ad explicit meghatározást.

Amint az 5.3.2. pont utal rá, az uniós jogban a közegészségi és a közbiztonsági megfontolások indokolhatnak az áruk, a munkaerő és a szolgáltatások szabad mozgását, illetőleg a letelepedési jogot korlátozó nemzeti intézkedéseket. Emellett az EU környezetpolitikájának egyik alapvető célkitűzése az emberek egészségének védelme. Ugyanígy a környezet szempontjából elsődlegesen fontos előnyöket is a környezetpolitika ezen alapvető célkitűzései közé kell sorolni.

A szubszidiaritás elvének megfelelően a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok feladata eldönteni, hogy fennáll-e ilyen helyzet. Az efféle helyzeteket természetesen a Bizottság is jó eséllyel vizsgálni fogja akkor, amikor az uniós jog helyes alkalmazását ellenőrzi.

A „közbiztonság” fogalmával kapcsolatban érdemes felidézni a Bíróság által a C-57/89. számú ún. „Leybuchti gát” ügyben hozott ítéletet. Az ítélet még a 92/43/EGK irányelv, így a 6. cikk elfogadása előtt született, ugyanakkor ma is jó hivatkozási alap nem utolsósorban azért, mert a Bíróság által kifejtett elvek hatással voltak a 6. cikk megszövegezésére. Az ügy az Északi-tenger mentén, Leybucht közelében lévő védőgát megerősítésével foglalkozott. A projekt megvalósításával lecsökkent egy különleges védelmi terület kiterjedése. A Bíróság általános elvként kimondta, hogy ezt a csökkenést csak olyan általános érdek indokolhatja, amely magasabb rendű a vonatkozó irányelvben foglalt ökológiai célkitűzéssel megfogalmazott általános érdeknél. Ebben a konkrét esetben a Bíróság álláspontja szerint az árveszély és a partvédelem olyan elegendően súlyos érdeket képviselt, amely indokolta a gátépítést és a part menti szerkezet megerősítését azzal a feltétellel, hogy az intézkedéseknek szigorúan a szükséges minimumra kell szorítkoznia. Egy későbbi ítéletben (C-43/10. sz. ügy, 128. pont) a Bíróság úgy vélte, hogy: „Amennyiben egy ehhez hasonló projekt hátrányosan befolyásolja az elsődleges fontosságú természetes élőhelytípust magában foglaló és/vagy veszélyeztetett faj élőhelyéül szolgáló KJTT épségét, úgy annak kivitelezését – főszabály szerint – igazolhatják az ivóvízellátással kapcsolatos indokok. Bizonyos körülmények között a projekt kivitelezését az öntözés által kiváltott, a környezet szempontjából elsődlegesen fontos előnyök igazolhatják. Az öntözés ezzel szemben – főszabályként – nem tartozhat az alapügyben szóban forgóhoz hasonló projekt kivitelezését igazoló, az emberi egészséggel és a közbiztonsággal kapcsolatos megfontolások körébe.” A C-504/14. sz. ügyben hozott ítélet 77. pontjában a Bíróság megállapította, hogy „egy mozgássérült személyek közlekedését elősegítő terasz főszabály szerint tekinthető úgy, hogy azt […] az emberi egészséghez kapcsolódó nyomós közérdeken alapuló kényszerítő okokból építették […]”.

A nemzeti hatóságok csak akkor engedélyezhetik a tervet vagy projektet, ha bizonyított a fent említett kiemelkedően fontos közérdek fennállása, és csak abban a mértékben, amelyben a kérdéses terv vagy projekt a szóban forgó közérdek kielégítéséhez szükséges.

5.8.3.   A Bizottság véleményének elfogadása és következményei

Az emberi egészségtől, a közbiztonságtól és a környezeti előnyöktől eltérő kiemelkedően fontos közérdek esetében szükséges kikérni a Bizottság előzetes véleményét. A 6. cikk (4) bekezdésének második albekezdése nem rendelkezik a vélemény elfogadásának rendjéről, sem a véleménnyel szemben támasztott tartalmi követelményekről (66). A korábbiakhoz hasonlóan ebben az esetben is a gazdaságosság követelményéből és a kérdéses rendelkezés céljából kell kiindulni.

A véleménynek a terv vagy projekt által valószínűsíthetően hátrányosan érintett ökológiai értékek elemzését, a hivatkozott kiemelkedően fontos közérdek relevanciájának vizsgálatát, valamint e két ellentétes érdek összevetését és a kiegyenlítő intézkedések értékelését kell tartalmaznia. Az értékelésnek tudományos és gazdaságossági megfontolásokra egyaránt ki kell térnie, és a hivatkozott kiemelkedően fontos közérdek szempontjából meg kell vizsgálnia a terv vagy projekt szükségességét és arányosságát.

A Bizottság ugyanakkor ellenőrizheti, hogy a terv vagy projekt megvalósítása megfelel-e az uniós jog követelményeinek, és szükség esetén jogi lépéseket tehet.

Bár az irányelv nem szab konkrét határidőt a vélemény elfogadására, a Bizottság mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy minél gyorsabban elvégezze az értékelést és közzétegye véleményét.

Véleményének megalkotása során a Bizottság szembeállítja egymással a hátrányosan érintett ökológiai értékeket és a hivatkozott kiemelkedően fontos közérdeket, és értékeli a kiegyenlítő intézkedéseket.

---

(1)  http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?qid=1525786532904&uri=CELEX:52017DC0198

(2)  ‘Managing Natura 2000 sites’ – The provisions of Article 6 of the Habitats Directive 92/43/EEC, European Communities, 2000 – ISBN 92-828-9048 [„A Natura 2000 területek kezelése”. A természetes élőhelyek védelméről szóló 92/43/EGK irányelv 6. cikkének rendelkezései. Európai Közösségek, 2000 – ISBN 92-828-9048]

(3)  A 6. cikkhez kapcsolódó legfontosabb esetek itt érhetők el: http://ec.europa.eu/environment/nature/legislation/caselaw/index_en.htm

(4)  Bizottsági feljegyzések a különleges természetmegőrzési területek kijelöléséről, a Natura 2000 területekre vonatkozó természetvédelmi célkitűzések megállapításáról,

a Natura 2000 területekre vonatkozó természetvédelmi intézkedések megállapításáról

Bizottsági útmutatások a 6. cikk alkalmazásáról különböző ágazatokban

Elérhető a következő címen: http://ec.europa.eu/environment/nature/natura2000/management/guidance_en.htm

(5)  HL L 206., 1992.7.22., 7. o.

(6)  HL L 27., 2010.1.26., 7. o., a 79/409/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló irányelv

(7)  2. cikk (1) bekezdés.

(8)  2. cikk (2) bekezdés. A „kedvező védettségi állapot” kifejezés, amelynek meghatározását az 1. cikk e) és i) pontjai tartalmazzák, utal a közösségi jelentőségű fajok vagy élőhelytípusok védettségi helyzetére az EU-ban található teljes természetes előfordulási területükön belül.

(9)  2. cikk (3) bekezdés.

(10)  Az élőhelyvédelmi irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint „A Natura 2000 hálózat a tagállamok által a 79/409/EGK irányelvnek megfelelően minősített különleges természetvédelmi területeket is magában foglalja.”

(11)  Az élőhelyvédelmi irányelv 7. cikke.

(12)  A Bizottság közleménye: Életbiztosításunk, természeti tőkénk: a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégia, COM(2011) 244

(13)  http://ec.europa.eu/environment/nature/knowledge/ecosystem_assessment/index_en.htm

(14)  A Tanács 82/72/EGK határozata (1981. december 3.) a vadon élő állatok és a természetes élőhelyek megőrzéséről szóló egyezmény megkötéséről (HL L 38., 1982.2.10., 1. o.).

(15)  A Tanács 93/626/EGK határozata (1993. október 25.) a biológiai sokféleségről szóló egyezmény megkötéséről (HL L 309., 1993.12.13., 1. o.).

(16)  Az élőhelyvédelmi irányelv fajokra, illetve a természeti területek védelmére vonatkozó rendelkezéseinek viszonyát részletesebben a közösségi jelentőségű fajok szigorú védelméről kiadott bizottsági útmutató tárgyalja. http://ec.europa.eu/environment/nature/conservation/species/guidance/index_en.htm

(17)  Az élőhelyvédelmi irányelv fajok védelmére vonatkozó rendelkezései vonatkoznak egyes közösségi jelentőségű fajokra, de közösségi jelentőségű élőhelytípusokra nem. Utóbbiakra csak „A természetes élőhelyek és a fajok élőhelyeinek védelme” fejezet (3–11. cikkek) rendelkezései vonatkoznak; ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a Natura 2000 hálózaton kívül lelhetőek fel, semmilyen védelmet nem élveznek az élőhelyvédelmi irányelv értelmében.

(18)  https://curia.europa.eu/jcms/jcms/Jo2_7045/en/

(19)  HL L 26., 2011.1.28., 1. o. a 2014/52/EU irányelvvel (HL L 124., 2014.4.25., 1. o.) módosított irányelv.

(20)  Hasonló követelmény vonatkozik azokra a területekre is, amelyeknek az élőhelyvédelmi irányelv III. mellékletében foglalt feltételeken alapuló tudományos adatok szerint a KJTT-nek javasolt területek nemzeti jegyzékében szerepelnie kellene.

(21)  A Natura 2000 területek adatszolgáltatási űrlapjáról szóló 2011/484/EU bizottsági határozat http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2011:198:0039:0070:EN:PDF

(22)  További részletes információkat lásd a természetvédelmi célkitűzések megállapításáról szóló bizottsági feljegyzésben (2013): http://ec.europa.eu/environment/nature/natura2000/management/docs/commission_note/commission_note2_EN.pdf

(23)  Például minden olyan faj, amely populációjának nagysága és sűrűsége az országos populációhoz viszonyítva nem szignifikáns (populáció nagysága: D kategória), illetve a nem szignifikáns reprezentativitású élőhelyek (D kategória).

(24)  Lásd a Bizottság feljegyzését a Natura 2000 területekre vonatkozó természetvédelmi intézkedések megállapításáról (2013): http://ec.europa.eu/environment/nature/natura2000/management/docs/commission_note/comNote%20conservation%20measures_EN.pdf.

(25)  A közös halászati politika szabályainak megfelelően, beleértve a 1380/2013 (EU) rendelet 11. cikke értelmében hozott intézkedéseket.

(26)  Kivonat a Természetvédelmi intézkedések megállapítása Natura 2000 területekre című bizottsági feljegyzésből, amely itt érhető el: http://ec.europa.eu/environment/nature/natura2000/management/docs/commission_note/comNote%20conservation%20measures_EN.pdf.

(27)  Az ökoszisztémák és szolgáltatásaik feltérképezése és értékelése keretében zajló munka alátámaszthatja az I. mellékletben szereplő természetes élőhelytípusok ökológiai szükségleteinek azonosítását, lásd különösen az ötödik szakértői jelentést (http://ec.europa.eu/environment/nature/knowledge/ecosystem_assessment/index_en.htm).

(28)  1293/2013/EK rendelet.

(29)  A Natura 2000 finanszírozása – http://ec.europa.eu/environment/nature/natura2000/financing/index_en.htm

(30)  Lásd még jelen dokumentum 4.4.1. pontját a „projekt” kifejezéssel kapcsolatban.

(31)  C-127/02. sz. ügy, 37. pont. Lásd még jelen dokumentum 4.3. pontját a 6. cikk (2) és (3) bekezdései közötti kapcsolatról.

(32)  Lásd még a C-75/01., a C-418/04., a C-508/04. és a 301/12. sz. ügyeket.

(33)  Például az éghajlati előrejelzések a szélsőséges időjárási események gyakoriságának és erősödésének fokozódását vetítik előre, amit számításba kell venni.

(34)  Lásd az Éghajlatváltozás és a Natura 2000 című útmutatást itt: http://ec.europa.eu/environment/nature/climatechange/pdf/Guidance%20document.pdf.

(35)  Lásd még a C-491/08. sz. és C-90/10. sz. ügyeket.

(36)  Az ökoszisztémák és szolgáltatásaik feltérképezése és értékelése keretében zajló munka mutatókkal szolgál az ökoszisztémákra nehezedő terhelésre vonatkozóan, amelyek a károsodás és a megzavarás értékelésére is alkalmazhatóak – lásd különösen az ötödik szakértői jelentést (http://ec.europa.eu/environment/nature/knowledge/ecosystem_assessment/index_en.htm).

(37)  A Bizottság végrehajtási határozata (2011. július 11.) a Natura 2000 területek adatszolgáltatási űrlapjáról (az értesítés a C(2011) 4892. számú dokumentummal történt), (2011/484/EU) HL L 198., 2011.7.30., 39. o.).

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2011:198:0039:0070:EN:PDF

(38)  http://ec.europa.eu/environment/nature/legislation/habitatsdirective/docs/Int_Manual_EU28.pdf

(39)  Az eljárás egyszerűsített folyamatábráját jelen dokumentum végén a II. melléklet mutatja be.

(40)  HL L 26., 2012.1.28., 1. o., a 2014/52/EU irányelvvel módosítva.

(41)  E meghatározás jelentőségét az élőhelyvédelmi irányelv vonatkozásában a Bíróság is kimondta (C-127/02. sz. ügy, 26. pont).

(42)  A beavatkozásnak/tevékenységnek meg kell változtatnia egy adott terület fizikai tulajdonságait ahhoz, hogy a környezetvédelmi hatásvizsgálatokról szóló irányelv alkalmazható legyen (C-121/11. sz. Pro-Braine ügy, 31. pont; C-275/09. Sz., Brüsszeli repülőtér ügy, 30. pont).

(43)  HL L 197., 2001.7.21., 30. o.

(44)  Ez nem sérti a SKV-irányelv alkalmazását.

(45)  A vizsgálat különböző szakaszainak egyesítéséről részletesen lásd még a közös érdekű projektek esetében a környezeti hatásvizsgálati eljárások egyszerűsítéséről szóló útmutató 3.2 fejezetét: http://ec.europa.eu/environment/eia/pdf/PCI_guidance.pdf.

(46)  Lásd a 2014/52/EU irányelvvel módosított 2011/92/EU irányelv 2. cikkének (1) bekezdését.

(47)  Lásd a 2014/52/EU irányelvvel módosított 2011/92/EU irányelv III. mellékletét.

(48)  Másrészről a 6. cikk (3) bekezdése szerinti megfelelő vizsgálatra szükség lehet olyan projektek esetében is, amelyekre a KHV-irányelv nem alkalmazható.

(49)  Ugyanakkor a környezetvédelmi hatásvizsgálatról szóló irányelv értelmében a projekt vonásait és/vagy a káros hatások elkerülésére vagy megelőzésére tervezett intézkedéseket figyelembe lehet venni annak eldöntésekor, hogy teljes KHV lefolytatására van-e szükség (a módosított KHV-irányelv 4. cikke (5) bekezdésének (b) pontja).

(50)  http://www.unece.org/env/eia/welcome.html

(51)  A 2014/52/EU irányelvvel módosított 2011/92/EU irányelv 7. cikke és a 2001/42/EK irányelv 7. cikke.

(52)  A már lezárt tervek és projektek az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikke (1) és (2) bekezdése kapcsán is kérdéseket vethetnek fel, ha folytatólagos hatásaik miatt a tagállamoknak javító vagy kiegyenlítő természetmegőrzési intézkedéseket kell hozniuk, vagy olyan intézkedéseket, amelyekkel elkerülhető az élőhelyek károsodása vagy a fajok megzavarása.

(53)  Lásd még a C-239/04. sz. és C-404/09. sz. ügyeket.

(54)  Az efféle egyszerűsítés a vízügyi keretirányelv 4. cikkének (7) bekezdése alapján előírt vizsgálatokat is lefedheti – lásd még http://ec.europa.eu/environment/eia/pdf/PCI_guidance.pdf.

(55)  A 2014/52/EU irányelvvel módosított 2011/92/EU irányelv.

(56)  A Bizottság iránymutatása a környezeti hatásvizsgálatot szabályozó, a 2014/52/EU irányelvvel módosított 2011/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján végzett környezeti vizsgálatok egyszerűsítéséről (A Bizottság tájékoztatása, 2016/C 273/01, elérhető itt: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=OJ:C:2016:273:FULL&from=EN)

(57)  Lásd még a C-441/17. sz. ügy 134–144. pontjait.

(58)  Az ökoszisztémák és szolgáltatásaik feltérképezése és értékelése keretében zajló munka támogatást nyújthat a hatások értékeléséhez, például a terület környezeti javainak és funkcióinak azonosítása, az élőhelyeket és fajokat fenyegető tényezők meghatározása, a terület épsége szempontjából lényeges átfogó élőhelytípusok ökológiai struktúrájának és funkcióinak mérése – lásd különösen az ökológiai adottságokról szóló 5. szakértői jelentést (http://ec.europa.eu/environment/nature/knowledge/ecosystem_assessment/index_en.htm)

(59)  Az egyes kifejezések magyarázatához lásd Az Európai Unió élőhelyeinek értelmezési kézikönyve – EUR28 című kiadványt, amely itt érhető el: http://ec.europa.eu/environment/nature/legislation/habitatsdirective/index_en.htm#interpretation

(60)  Lásd még a C-142/16. sz. ügy 33. pontját: „Amint ugyanis a Bíróság megállapította, az illetékes nemzeti hatóságok csak akkor engedélyezhetnek valamely hatásvizsgálat tárgyát képező tevékenységet, ha megbizonyosodtak arról, hogy az nem jár az említett terület épségét veszélyeztető káros hatásokkal. Ez az eset akkor áll fenn, ha tudományos szempontok alapján nem marad semmilyen észszerű kétség a tekintetben, hogy ilyen hatások nem következnek be”.

(61)  A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló egyezmény. Az egyezmény aláírására 1998 júniusában a dániai Aarhus-ban került sor. 2005 óta a 2005/370/EK tanácsi határozat révén az EU is részese http://ec.europa.eu/environment/aarhus/legislation.htm.

(62)  Az általános érdekű szolgáltatások európai minőségi keretrendszere, COM(2011) 900 végleges, 2011. december 20.

(63)  Ebben az összefüggésben ez nem azt jelenti, hogy az ivóvíz-ellátási és öntözési projektek mindig elsőrendű fontosságú közérdeknek minősülnek.

(64)  https://biodiversity.eionet.europa.eu/activities/Natura_2000/chapter6

(65)  Elérhető a következő címen: http://ec.europa.eu/environment/nature/natura2000/management/guidance_en.htm

(66)  Az egységes űrlapon http://ec.europa.eu/environment/nature/natura2000/management/ guidance_en.htm) kérelmezhető a Bizottság 6. cikk (4) bekezdésének második albekezdése szerinti véleménye is.