52011DC0901

Bevezetés

A harmadik országbeli állampolgároknak az Európai Közösség területén folytatott tudományos kutatás céljából való fogadására vonatkozó külön eljárásról szóló 2005/71/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: az irányelv)[1] a negyedik jogalkotási eszköz volt a jogszerű migráció területén azt követően, hogy az Amszterdami Szerződés bevezette az e területen történő jogalkotásra vonatkozó hatáskört. Az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően a Tanács 2005. október 12-én egyhangúlag elfogadta az irányelvet. Az irányelv Dániára és az Egyesült Királyságra nézve nem kötelező.

Az irányelv átfogó célja, hogy elhárítsa a harmadik országbeli állampolgársággal rendelkező kutatók (a továbbiakban: kutatók) számára az EU-ba való belépés és tartózkodás előtt álló akadályokat, és hogy biztosítsa számukra az EU-n belüli mobilitáshoz való jogokat. Az irányelv egy olyan mechanizmust vezetett be, ami a bevándorlás területén újdonságnak számított az akkor érvényben lévő uniós vívmányokhoz képest. A külön jóváhagyott kutatószervezetek fogadási megállapodásokat köthettek a kutatókkal, amelyek alapján a kutatónak a tartózkodási engedélyen felül már nem volt szükségük munkavállalási engedély igénylésére.

Ez a jelentés az irányelv alkalmazását értékeli[2]. A jelentés a Bizottság számára készített tanulmányra[3], valamint olyan egyéb forrásokra épül, mint az Európai Migrációs Hálózat ad hoc kérdőívei[4] és a tagállamokkal folytatott megbeszélések. A tagállamoknak lehetőségük nyílt arra, hogy áttekintsék és frissítsék az országaikról szóló ténybeli információkat.

NYOMON KÖVETÉS ÉS ÁTÜLTETÉS

A tagállamoknak az irányelvet 2007. október 12-ig kellett átültetniük (17. cikk), és erről tájékoztatniuk kellett a Bizottságot. 2007 és 2011 között a Bizottság találkozókat tartott a tagállamokkal az irányelv végrehajtásával és értelmezésével kapcsolatos kérdések megvitatására.

2007-ben a Bizottság az Európai Unió működéséről szóló szerződés 258. cikke (az EK-Szerződés korábbi 226. cikke) értelmében jogsértési eljárást indított 17 tagállam ellen azért, mert nem hajtották végre időben az irányelvet vagy azért, mert nem tájékoztatták a Bizottságot megfelelően az irányelvet végrehajtó nemzeti jogszabályok elfogadásáról. Azóta fokozatosan valamennyi tagállam átültető intézkedéseket fogadott el, és a Bizottság lezárta a tájékoztatás elmaradása miatt indított jogsértési eljárásokat.

AZ ÁTÜLTETÉSI INTÉZKEDÉSEK MEGFELELőSÉGE

Fogalommeghatározások (2. cikk)

Az irányelv 2. cikke meghatározza a „kutatást”, „kutatószervezetet” és a „kutatót”. Míg a tagállamok többsége a „kutatás” és „kutatószervezet” fogalmát az irányelvvel összhangban határozta meg, a tagállamok kevesebb mint fele járt el így a „kutató” meghatározása esetében. Az Európai Kutatási Térség kiteljesítése és Európa mint kutatási célpont vonzerejének növelése érdekében fontos, hogy a meghatározásokat valamennyi tagállam egységes módon értelmezze és alkalmazza.

Hatály (3. cikk)

Az irányelvet harmadik országok azon állampolgáraira kell alkalmazni, akik kutatási program elvégzése céljából valamely tagállam területére való befogadásukat kérelmezik. A hatályt 12 tagállam határozta meg az irányelvben foglaltaknak megfelelően[5]. Belgium, Észtország, Írország, Franciaország, Olaszország, Ausztria, Portugália és Románia a hatálynak nem minden elemét vette át, míg Spanyolország, Lettország, Litvánia, Hollandia és Szlovénia sem határozott meg konkrét átültetési intézkedéseket. A gyakorlatban ez nem akadályozza a harmadik országbeli állampolgársággal rendelkező kutatókat abban, hogy éljenek az irányelv jelentette előnyökkel.

Kedvezőbb rendelkezések (4. cikk)

Néhány tagállam olyan kétoldalú és/vagy többoldalú megállapodásokat írt alá, amelyek az irányelvben meghatározottaknál kedvezőbb feltételeket kínálnak bizonyos harmadik országbeli állampolgárok számára. Ezen megállapodások fő célja az alkalmazandó szociális biztonsági jogszabályok meghatározása és a szociális biztonság hordozhatóságának garantálása.

Kutatószervezetek (5. és 6. cikk)

A kutatószervezetek jóváhagyása (5. cikk)

Az 5. cikk (1) bekezdése előírja, hogy a kutatókat alkalmazni kívánó kutatószervezeteket külön jóvá kell hagyni. A konkrét nemzeti jóváhagyási eljárást a tagállamok határozzák meg[6]. A jóváhagyás nem tarthat öt évnél rövidebb ideig és csak kivételes esetekben rövidíthető (az 5. cikk (2) bekezdése). E rendelkezéseket a legtöbb tagállamban betartják[7].

Lettország, Litvánia és Portugália csak egy oktatási és kutatóintézményeket akkreditáló általános eljárással rendelkezik, amely nem kifejezetten az irányelven alapul. Általánosságban ez a gyakorlat előnyösebb rendelkezéseket foglal magában, mert a nemzeti kutatószervezeteknek nem kell alávetniük magukat egy további jóváhagyási eljárásnak annak érdekében, hogy az irányelvnek megfelelően kutatókat fogadhassanak. Más tagállamok (Görögország, Franciaország és Ausztria) valamennyi belföldi állami egyetemüket jóváhagyottnak tekintik és csak az egyéb kategóriába tartozó szervezetek esetében írnak elő jóváhagyást. Szlovéniában nincsenek rendelkezések a jóváhagyás időtartamának vonatkozásában, és a jóváhagyó hatóságnak jogában áll bármikor megvizsgálnia, hogy a kutatószervezet továbbra is teljesíti-e a kezdeti feltételeket. Ez nem felel meg az irányelvnek.

Az 5. cikk (3) és (4) bekezdése a tagállamok belátására bízza, hogy előírják-e a kutatószervezetek írásos kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy azok viselik a túltartózkodás és a kutató visszatérésének költségeit, valamint hogy a tagállamok előírják-e a kutatómunka elvégzésének igazolását[8]. Németország, Ciprus, Luxemburg, Málta, Ausztria, Lengyelország, Románia, Szlovénia és Szlovákia élt e két lehetőséggel. Belgium, a Cseh Köztársaság, Görögország, Olaszország, Litvánia, Magyarország és Hollandia csak a túltartózkodásra és a visszatérésre vonatkozó rendelkezést ültette át, míg Írország és Finnország csak a munka elvégzésének igazolására vonatkozó követelményt. Spanyolország, Franciaország, Portugália és Svédország e rendelkezések egyikét sem ültette át. Bulgária, Észtország és Lettország a megfelelő bevándorlási jogszabályában szereplő általános megfogalmazást használja és a kutatószervezeteket olyan támogatókként kezeli, amelyek túltartózkodás esetén kötelesek valamennyi költséget viselni.

A tagállamoknak a jóváhagyott kutatószervezetek jegyzékének közzétételére és rendszeres frissítésére vonatkozó kötelezettségét (az 5. cikk (5) bekezdése) 19 országban ültették át[9]. Míg Észtországban, Írországban, Olaszországban, Litvániában és Portugáliában nincsenek jogi kötelezettségek a jegyzék közzététele tekintetében, a gyakorlatban az mégis hozzáférhető a nemzeti jóváhagyó hatóság honlapján. Néhány tagállam a jegyzéket csak olyan hivatalos dokumentumokban teszi közzé, amelyekhez nehéz lehet hozzáférni. A rendszeres frissítés fogalmát különbözőképpen értelmezik, ami azt jelenti, hogy néhány esetben a frissítés csak évente egyszer történik meg.

Az 5. cikk (6) és (7) bekezdése értelmében a tagállamok egyedi feltételeket állapíthatnak meg a kutatószervezetek jóváhagyásának elutasítása, megújítása vagy visszavonása, valamint a fogadási megállapodásokat és a kutatók tartózkodási engedélyét érintő következmények tekintetében[10]. 14 tagállam ültette át mindkét rendelkezést[11], ugyanakkor a kutatóintézetek újbóli jóváhagyása elutasításnak vagy a jóváhagyás visszavonásának konkrét következményei tekintetében Belgiumban, Bulgáriában, Írországban, Magyarországon, Olaszországban, Máltán, Ausztriában, Szlovéniában és Svédországban nincs szabályozás. A rendelkezést Litvánia és Portugália nem ültette át.

A kutatószervezet és a kutató között létrejött fogadási megállapodás (6. cikk)

A fogadási megállapodásban a kutató vállalja, hogy megvalósítja a kutatási programot, a kutatószervezet pedig vállalkozik a kutató e célból történő fogadására (a 6. cikk (1) bekezdése). A tagállamok különbözőképpen kezelik a rendelkezést, az országok többsége csak a fogadási megállapodást alkalmazza[12], mások a fogadási megállapodás helyett vagy azon felül munkaszerződést is előírnak (Belgium, Észtország, Írország, Spanyolország, Olaszország, Ausztria, Lengyelország[13]), míg Litvánia és Portugália csak munkaszerződést ír elő.

A 6. cikk (2) bekezdése arra kötelezi a kutatószervezeteket, hogy a fogadási megállapodások aláírása előtt ellenőrizzék a kutatói program célját és időtartamát, valamint a megvalósításához szükséges pénzügyi forrásokat, a kutató képesítését, a tagállam szociális segítségnyújtási rendszerének igénybevétele nélkül havonta rendelkezésre álló forrásokat, valamint a betegbiztosítást. A fogadási megállapodásnak pontosan meg kell határoznia a kutató jogviszonyát és munkafeltételeit. A legtöbb tagállam ezt a rendelkezést helyesen ültette át[14]. Ausztria nem írja elő, hogy a fogadási megállapodásnak pontosan meg kell határoznia a kutatók jogviszonyát és munkafeltételeit, mivel munkaszerződéseket alkalmaz, míg Litvánia, Portugália és Szlovénia nem írja elő, hogy a kutatószervezetnek meg kell vizsgálnia a kutatás célját és időtartamát, a pénzügyi források rendelkezésre állását és a kutató képesítését.

A 6. cikk (3) bekezdése a tagállamok belátására bízza, hogy előírják-e a kutatószervezetek számára, hogy a kutatót ellássák az állami pénzeszközökből fedezett költségek vonatkozásában felmerülő pénzügyi felelősségről szóló egyéni nyilatkozattal a túltartózkodás és a visszatérés tekintetében. 10 tagállam ültette át ezt a szabadon választható rendelkezést[15].

A 6. cikk (4) bekezdése rendelkezik arról, hogy a fogadási megállapodás lejár, ha a kutató nem léphet be az országba, vagy ha a kutató és a kutatószervezet közötti jogviszony megszűnik. Ezt a legtöbb tagállam megfelelően szabályozza[16]. Olaszország közvetlenül kiköti, hogy a fogadási megállapodás lejár, ha a kutató nem kap tartózkodási engedélyt. Az átültetés Észtországban és Franciaországban hiányos, ahol a fogadási megállapodás elévülése helyett a kutatók tartózkodási engedélyének lejáratát szabályozzák. Németország és Lengyelország szabályozza a fogadási megállapodás lejáratát azokban az esetekben, amikor a kutatók nem léphetnek be az országba, ám a kutatók és a kutatószervezetek közötti jogviszony megszűnésére nem tér ki. Litvániában, Ausztriában és Portugáliában nincsenek átültetési rendelkezések.

A 6. cikk (5) bekezdése arra kötelezi a kutatóintézeteket, hogy haladéktalanul értesítsék a megfelelő nemzeti hatóságokat, ha bármely esemény megakadályozhatja a fogadási megállapodás megvalósítását. A tagállamok többsége megfelelően ültette át ezt a rendelkezést[17]. Észtországban, Lettországban és Hollandiában a bevándorlási jogszabályok értelmében a támogatók általi bejelentésre vonatkozó általános kötelezettség alkalmazandó abban az esetben, amikor a harmadik országbeli állampolgár már nem teljesíti az engedély kiadásának alapjául szolgáló feltételeket. A rendelkezést Franciaország, Olaszország[18], Litvánia és Portugália nem ültette át.

A kutatók fogadása, tartózkodás és családegyesítés (7., 8., 9. és 10. cikk)

Fogadási feltételek (7. cikk)

A 7. cikk határozza meg a kutatók fogadásának feltételeit. Az átültetés csaknem minden tagállamban megfelelő. Létrehozták a „harmadik országbeli állampolgársággal rendelkező kutató” kategóriáját, vagy az általános bevándorlási jogszabályok szerint kezelik a kutatókat. A tagállamok a kutatókat általában jóhiszemű kérelmezőknek tekintik, akiknek kedvezőbb feltételeket ajánlanak, mint a bevándorlók más kategóriájába tartozóknak.

A (2) bekezdés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ellenőrizzék azokat a feltételeket, amelyeken a fogadási megállapodás alapul, és amelyek szerint azt megkötötték; a lehetőséggel csak Belgium, Bulgária, Görögország, Ciprus, Luxemburg és Hollandia élt. Általánosságban úgy tűnik, hogy ha kétségek merülnek fel a kérelemmel kapcsolatban, a legtöbb idegenrendészeti hatóság ellenőrzi a fogadási megállapodás érvényességét és feltételeit.

A (3) bekezdés értelmében a tagállamoknak fogadniuk kell a kutatókat, ha a szükséges ellenőrzéseket elvégezték, és ha valamennyi ellenőrzés pozitív eredménnyel zárult. A rendelkezést a tagállamok többsége[19] egyértelműen átültette. Más tagállamok nemzeti jogszabályaiból hiányzik azoknak a feltételeknek a meghatározása, amelyek alapján a kutatóknak engedélyezik az adott ország területére történő belépést a fogadási megállapodások szerinti kutatási tevékenység elvégzése érdekében, aminek következtében a kutatók bejutása akadályokba ütközhet, mivel a hatóságok saját belátásuk szerint dönthetnek arról, hogy fogadják-e a kutatót vagy sem; éppen ezért úgy tűnik, hogy ez nem teljes mértékben felel meg az irányelvnek.

A tartózkodási engedély időtartama (8. cikk)

A 8. cikk arra kötelezi a tagállamokat, hogy a tartózkodási engedélyt legalább egy évre bocsássák ki, és hogy azt a feltételek teljesülése esetén újítsák meg. Amennyiben a kutatási programot egy évnél rövidebb időszakra tervezték, a tartózkodási engedélyt a program időtartamára kell kibocsátani. Az irányelvet Bulgária, Németország, Ciprus, Litvánia, Luxemburg, Málta, Lengyelország, Finnország és Svédország szó szerint ültette át. A tartózkodási engedélyt a Cseh Köztársaságban, Észtországban, Ausztriában, Portugáliában és Szlovákiában két évre adják ki, míg az engedély Görögországban és Olaszországban – Belgiumhoz, Spanyolországhoz, Lettországhoz, Magyarországhoz, Hollandiához és Romániához hasonlóan – a kutatási program időtartamára (Spanyolország és Magyarország esetében maximum öt évre) szól. A tartózkodási engedély Franciaország esetében egy évvel, de legfeljebb négy évre, Szlovéniában a fogadási megállapodás időtartamára, de legfeljebb egy évre hosszabbítható meg. Írországban nem határozzák meg az időtartamot.

Családtagok (9. cikk)

A 9. cikk azáltal könnyíti meg a családegyesítést, hogy a kutatók és családtagjaik számára ugyanolyan érvényességi idejű tartózkodási engedélyt kibocsátását teszi lehetővé, a családegyesítésről szóló irányelvhez képest kedvezőbb feltételek mellett[20]. A tagállamok nem szabhatják meg feltételként a kutató számára a tagállamban minimálisan eltöltendő tartózkodási időt, mielőtt családtagjai csatlakozhatnának hozzá; ezáltal lehetővé válik az azonnali családegyesítés, és a kutatók rövid időtartamú programokban is részt vehetnek, és/vagy kiaknázhatják mobilitásukat.

A legtöbb tagállam nem írja elő jogszabályaiban a családegyesítés feltételeként, hogy a kutató egy minimális ideig tartózkodjon a tagállamban. Spanyolország, Ciprus és Szlovénia pontosan az irányelvben szereplő megfogalmazást használja, míg más országok oly módon ültették át a rendelkezést, hogy a családegyesítés követelményeinek jegyzéke ne tartalmazza a minimális tartózkodási időre vonatkozó kötelezettséget.

A tartózkodási engedély tekintetében szinte valamennyi tagállam[21] ugyanazt az érvényességi időt állapította meg a családtagok és a kutató esetében. A legtöbb országban a tartózkodási engedélyhez munkavállalási engedélyt is biztosítanak. Luxemburg nem szabályozza a kutatók családtagjainak biztosított tartózkodási engedély érvényességi idejét, bár a gyakorlat azt mutatja, hogy a családtag számára kibocsátott engedély érvényességi ideje megegyezik a kutató számára kibocsátott engedélyével. A családegyesítés Finnországban csak akkor lehetséges, ha a családegyesítő (kutató) folyamatos vagy állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik[22].

A tartózkodási engedély visszavonása vagy meghosszabbításának elutasítása (10. cikk)

A 10. cikk lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy visszavonják a kutatóknak kibocsátott tartózkodási engedélyt, vagy hogy annak meghosszabbítását elutasítsák, és hogy meghatározzák azokat a különös feltételeket, amelyek alapján az engedélyt vissza lehet vonni vagy annak meghosszabbítását vissza lehet utasítani, ideértve az engedély csalárd megszerzését, a közrendi, a közbiztonsági vagy a közegészségügyi okokat. Ezeket a feltételeket valamennyi tagállam szabályozza nemzeti jogszabályaiban[23].

A kutatók jogai (11., 12. és 13. cikk)

Oktatás (11. cikk)

A 11. cikk feljogosítja a kutatókat arra, hogy a nemzeti jogszabályoknak megfelelően oktassanak, bár a tagállamok meghatározhatják az e tevékenységgel töltött órák vagy napok maximális számát. A nemzeti átültetési rendelkezések a legtöbb országban megfelelőek[24].

Néhány tagállam (Belgium, Észtország, Írország, Luxemburg, Finnország és Svédország) nem hozott egyértelmű rendelkezéseket az oktatáshoz való jog szabályozása tekintetében; mivel azonban a kutatók mentesülnek a munkavállalási engedély alól, az oktatás feltételezhetően engedélyezett. Olaszországban az oktatást kizárólag a fogadási megállapodásban meghatározott kutatási programmal kapcsolatban engedélyezik. Lettországban az oktatást akkor engedélyezik, ha arról a fogadási megállapodás kifejezetten rendelkezik.

Egyenlő bánásmód (12. cikk)

Az irányelv szerint fogadott kutatók jogosultak arra, hogy számos területen az állampolgárokkal egyenlő bánásmódban részesüljenek, így például az oklevelek és szakmai képesítések elismerése, a munkakörülmények, a társadalombiztosítási ellátások, az adókedvezmények, valamint a termékekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférés vonatkozásában. Görögország, Ciprus, Málta, Portugália és Románia pontosan az irányelvben szereplő megfogalmazást használja. Számos ország[25] a hátrányos megkülönböztetés elleni általános jogszabályokat használja, amelyek tiltják a nemi, valamint a faji vagy etnikai alapon történő megkülönböztetést. Szlovénia a konkrétan a harmadik országbeli kutatókat megillető egyenlő bánásmódra vonatkozó rendelkezések és a hátrányos megkülönböztetés elleni általános jogszabályok kombinációját alkalmazza. Nem egészen világos, hogy a hátrányos megkülönböztetés általános tilalmának alkalmazása teljes mértékben megfelel-e az irányelvben foglalt, egyenlő bánásmódra vonatkozó követelményeknek.

Belgiumban az átültetés nem foglalja magában az egyenlő bánásmód valamennyi vonatkozását[26]. Ausztriában nem ültették át az egyenlő bánásmódra vonatkozó rendelkezéseket.

A gyakorlatban – legalábbis az irányelv szerint fogadott kutatók körében végzett felmérés eredményei tükrében – ott sem tapasztalnak hátrányos megkülönböztetést vagy szenvednek hátrányt.

A tagállamok közötti mobilitás (13. cikk)

Az irányelv szerint fogadott kutatók kutatásuk egy részét egy másik tagállamban is elvégezhetik. Ha a kutató három hónapnál nem hosszabb ideig tartózkodik egy másik tagállamban, a kutatást az első tagállamban létrejött fogadási megállapodás alapján lehet elvégezni[27]. Amennyiben a kutató három hónapnál hosszabb időt tölt egy másik tagállamban, a tagállam új fogadási megállapodást kérhet a területén folytatandó kutatás céljára. Ha a jogszabályok vízumot vagy tartózkodási engedélyt írnak elő a mobilitást megelőzően, annak kiadásáról időben gondoskodni kell.

A kutatók mobilitását 17 tagállam építette be nemzeti jogszabályaiba[28]. Más tagállamokban a nemzeti jogszabályok nem rendelkeznek kifejezetten úgy, hogy további munkavállalási engedély nélkül dolgozhatnak a területükön azok a kutatók, akik számára egy másik tagállamban munkavállalási engedélyt bocsátottak ki. Ez jogbizonytalansághoz vezethet, ami akadályozza az EU-n belüli mobilitáshoz való jogot, és ezért nem megfelelőnek minősülhet.

Eljárás és átláthatóság (14. és 15. cikk)

Fogadási kérelmek (14. cikk)

A 14. cikk annak meghatározására kötelezi a tagállamokat, hogy a tartózkodási engedély iránti kérelmet a kutatónak vagy az érintett kutatószervezetnek kell-e benyújtania ((1) bekezdés). A (2) bekezdés azt is kimondja, hogy a kérelmeket akkor kell megvizsgálni és elbírálni, amikor a kutató azon tagállam területén kívül tartózkodik, amelybe be kíván lépni; ugyanakkor a tagállamok elfogadhatnak már a területükről benyújtott kérelmet is ((3) bekezdés). A (4) bekezdés előírja a tagállamok számára, hogy minden könnyítést adjanak meg a feltételeket teljesítő kérelmező számára a szükséges vízumok beszerzéséhez.

A legtöbb ország a kutatók számára írja elő a kérelem benyújtását[29], kivéve Spanyolországot, ahol ezt a kutatószervezetnek kell megtennie. Olaszországban, Cipruson, Litvániában és Szlovéniában mindkét lehetőség adott.

Bulgáriában, Észtországban, Spanyolországban, Cipruson, Luxemburgban, Szlovéniában, Finnországban és Svédországban akkor vizsgálják meg és bírálják el az első alkalommal benyújtott kérelmeket, amikor a kérelmező még az érintett tagállam területén kívül tartózkodik. Németországban, Írországban, Görögországban, Franciaországban, Olaszországban és Portugáliában a kérelmeket akkor bírálják el, amikor a kutató az érintett tagállam területén tartózkodik. Belgiumban, a Cseh Köztársaságban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon[30], Máltán, Hollandiában, Ausztriában, Lengyelországban, Romániában[31], Szlovákiában és Finnországban mindkét lehetőség adott.

Noha számos tagállam[32] biztosít könnyítést a szükséges vízum beszerzéséhez, más tagállamok erről nem gondoskodnak.

Eljárási biztosítékok (15. cikk)

A tagállamok kötelesek mihamarabb döntést hozni a kutatók fogadásáról, és szükség esetén gyorsított eljárást írnak elő ((1) bekezdés). Az átültetés a legtöbb országban teljes mértékben megfelelő[33]; néhányuk az irányelvben szereplő megfogalmazást használja, míg mások konkrét határidőket határoznak meg (például Bulgáriában hét munkanap, illetve Hollandiában két hét). Németországban, Írországban, Litvániában, Luxemburgban és Lengyelországban nem irányoznak elő különösebb könnyítést vagy gyorsított eljárást[34].

A (2) bekezdés megállapítja, hogy a kérelem elbírálása felfüggeszthető, ha a szolgáltatott információ nem megfelelő, és arra kötelezi az illetékes hatóságokat, hogy tájékoztassák a kérelmezőt arról, hogy milyen további információkra van szükség. A Cseh Köztársaság, Németország, Görögország, Ciprus, Luxemburg, Magyarország, Málta, Ausztria, Szlovénia, Szlovákia és Svédország konkrét rendelkezést fogadott el.

A tartózkodási engedély iránti kérelem elutasítása esetén a kutatót tájékoztatni kell a döntésről és a lehetséges jogorvoslati eljárásokról, valamint az eljárás megindítására vonatkozó határidőről ((3) bekezdés). Az eljárások a legtöbb tagállamban megfelelőek[35].

A tartózkodási engedély iránti kérelem elutasítása vagy visszavonása esetén az érintett kutatónak jogában áll a döntést megtámadni az illetékes nemzeti hatóságok előtt ((4) bekezdés). Mindeddig nem jegyeztek fel érdemi ítélkezési gyakorlatot e cikk végrehajtása vonatkozásában.

KÖVETKEZTETÉSEK ÉS TOVÁBBI TEENDőK

A jogi helyzet elemzése azt mutatja, hogy a tagállamok átültették az irányelv kulcsfontosságú elemeit, így a kutatószervezetek, a fogadási megállapodások vagy a kérelmezési eljárások jóváhagyását. Ugyanakkor egyértelműen tökéletesíteni kell a szabályozást az átültetés javítása, az irányelv lehetséges módosításai, valamint a világosabb útmutatás és tájékoztatás révén.

A megerősített, a migrációval és a mobilitással kapcsolatos általános megközelítés[36] megfelelő hátteret biztosít az irányelv alkalmazásának megszilárdításához. A migrációval és a mobilitással kapcsolatos általános megközelítéshez tartozó partnerségi keretek, különösen a mobilitási partnerségek, lehetőséget fognak kínálni arra, hogy kutatók érkezzenek a kulcsfontosságú partnerrégiókból, így például déli és keleti szomszédságunkból[37]. Az irányelv javításának és előmozdításának fontosságát hangsúlyozza az irányelv értelmében fogadott kutatók alacsony száma (2010-ben 6 945 fő; sokan érkeztek Indiából, Kínából, az Egyesült Államokból, Oroszországból és Japánból[38]). Ez éles ellentétben áll a leküzdendő kihívásokkal, hiszen további egy millió kutatóra van szükség ahhoz, hogy teljesíteni lehessen az Európa 2020 stratégia célkitűzését, miszerint a kutatás-fejlesztésbe történő beruházást a GDP 3 %-ára kell növelni[39]. A Tanács kéri, hogy több tehetséges ember számára tegyék vonzóvá az Európai Kutatási Térséget, és közülük többet ösztönözzenek arra, hogy maradjon a Térségen belül[40].

Figyelmet kell fordítani a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiában (2010–2015)[41] kitűzött célra is, mivel még mindig jelentős mértékű a nemek közötti aránytalanság a kutatók között.

A helyzet javítására többféle lehetőség kínálkozik. Az irányelv tagállamok általi hatékony végrehajtása a legfontosabb, különösen oly módon, hogy a kutatók jogait világosan és egyértelműen meghatározzák, védelmezve őket a kutatószervezet jóváhagyásának visszavonása esetén, valamint úgy, hogy egyértelmű különbséget tesznek a kutatók számára biztosított és egyéb engedélyek között. Az olyan alapvető fogalmakat, mint a „kutató” és a „kutatószervezet” valamennyi tagállamban az irányelvben szereplő megfogalmazás szerint, egységesen kell értelmezni. A jelentés számos olyan területre is rámutat, amelyet az irányelvben módosítani kellene. Idetartoznak a fogadási megállapodások jogi minőségére és formátumára vonatkozó egyértelmű meghatározások, a kutatószervezeteket felsoroló jegyzék frissítésének és közzétételének egységesebb módja, valamint lehetőség szerint a kérelmekkel kapcsolatos döntések határidejének meghatározása.

Fontos a tájékoztatás és az irányelv által kínált lehetőségek tudatosítása, és ebben a Bizottság az EURAXESS portálon és az EURAXESS szolgáltató központokon, valamint a bevándorlási portálon keresztül jut szerephez. Ezenfelül a Bizottság a mobilitási partnerségeket és más együttműködési eszközöket, valamint a migrációval és a mobilitással kapcsolatos általános megközelítéshez kapcsolódó partnerségi kereteket fogja felhasználni arra, hogy a kiemelt partnerországok irányába történő tájékoztatást javítsa és a figyelemfelkeltést fokozza.

[1] HL L 289., 2005.11.3., 15. o.

[2] Az irányelv 16. cikkének előírásai szerint.

[3] Készítette: a Nemzetközi Migrációs Politikát Fejlesztő Központ (ICMPD).

[4] Hozzáférhető a http://www.emn.europa.eu webhely „Ad-hoc queries” menüpontja alatt.

[5] Bulgária, Ciprus, a Cseh Köztársaság, Németország, Görögország, Finnország, Magyarország, Luxemburg, Málta, Lengyelország, Svédország és Szlovákia.

[6] A legtöbb tagállamban az oktatásért vagy a kutatásért felelős minisztériumok vagy azok alárendelt intézményei a jóváhagyók, a belügyminisztériumokat csak ritkán vonják be.

[7] Belgium, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Németország, Észtország, Írország (nem törvénybe, hanem közigazgatási eljárásba ültették át), Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Ciprus, Luxemburg, Magyarország, Málta, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Finnország és Svédország.

[8] A fogadási megállapodás lejártától számított két hónapon belül.

[9] Belgium, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Németország, Görögország, Spanyolország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Finnország és Svédország.

[10] A jelentéssel kapcsolatban végzett háttérkutatás során visszavonásra nem találtak példát.

[11] A Cseh Köztársaság, Németország, Észtország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Hollandia, Lengyelország, Románia és Szlovákia.

[12] Bulgária, a Cseh Köztársaság, Németország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Málta, Hollandia, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Finnország és Svédország.

[13] Lengyelország a fogadási megállapodás és a munkaszerződés elegyét írja elő olyan fogadási megállapodás formájában, amelyet a kutatószervezet és a kutató munkaszerződésként, megbízási szerződésként vagy adott feladatra szóló szerződésként ír alá.

[14] Belgium, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Németország, Észtország, Írország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Málta, Hollandia, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Svédország.

[15] A Cseh Köztársaság, Németország, Görögország, Ciprus, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Hollandia és Lengyelország.

[16] Belgium, Bulgária (a poszt betöltéséről szóló megállapodás hivatalos mintájába átültetve), a Cseh Köztársaság, Írország, Görögország, Spanyolország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Málta, Hollandia (az általános munkajogi szabályozás alkalmazandó), Románia, Szlovénia, Szlovákia, Finnország és Svédország.

[17] Belgium, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Németország, Írország, Görögország, Spanyolország, Ciprus, Luxemburg, Málta, Ausztria, Lengyelország, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Finnország és Svédország.

[18] Az olaszországi gyakorlatban azonban a kutatószervezeteknek kötelességük értesíteni a megfelelő idegenrendészeti hatóságokat, ha a fogadási megállapodás végrehajtása nem lehetséges.

[19] A Cseh Köztársaság, Németország, Észtország, Írország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Ciprus, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Lengyelország, Románia, Finnország és Svédország.

[20] A családegyesítési jogról szóló, 2003. szeptember 22-i 2003/86/EK tanácsi irányelv értelmében a tagállamok kérhetik a családegyesítőtől, hogy legfeljebb két évig jogszerűen tartózkodjon területükön, mielőtt családtagjai csatlakoznak hozzá.

[21] Belgium, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Németország, Észtország, Írország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovénia, Szlovákia és Svédország.

[22] Mivel az e jelentéssel kapcsolatos kutatómunka során Finnországban harmadik országbeli kutatók nem folytattak kutatási tevékenységet fogadási megállapodás keretében, nem volt mód információgyűjtésre a családegyesítésre vonatkozó finnországi eljárások működéséről.

[23] Nem volt példa olyan esetre, ahol a kutató tartózkodási engedélyét visszavonták volna. A meghosszabbítás elutasítására azonban több példa is volt. Belgium esetében például az összes hosszabbítási kérelem 3 %-át, Hollandia esetében pedig 22 %-át utasították el.

[24] Bulgária, a Cseh Köztársaság, Németország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Litvánia, Málta, Hollandia, Ausztria, Lengyelország és Portugália; határidőkkel Cipruson, Magyarországon, Romániában, Szlovéniában és Szlovákiában.

[25] Bulgária, a Cseh Köztársaság, Németország, Észtország, Írország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Hollandia, Lengyelország, Szlovákia, Finnország és Svédország.

[26] A képesítések elismerésének követelményét nem ültették át.

[27] Az egyetlen feltétel az, hogy a kutató megfelelő forrásokkal rendelkezzen a másik tagállamban, és hogy a második tagállamban ne jelentsen veszélyt a közérdekre, a közbiztonságra vagy a közegészségre.

[28] Bulgária (jogszabálytervezet), a Cseh Köztársaság, Németország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Ciprus, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Lengyelország, Románia, Szlovénia, Szlovákia és Finnország.

[29] Belgium, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Németország, Észtország, Írország, Görögország, Franciaország, Lettország, Luxembourg, Magyarország, Málta, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Finnország és Svédország.

[30] Csak különleges körülmények között lehet kérelmet benyújtani az ország területén belülről.

[31] Csak bizonyos kategóriába tartozó kutatók nyújthatnak be kérelmet az ország területén belülről.

[32] Belgium, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Németország, Észtország, Írország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Ciprus, Litvánia, Magyarország, Ausztria, Szlovénia és Svédország.

[33] Belgium, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Észtország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Ciprus, Lettország, Magyarország, Málta, Hollandia, Portugália, Románia, Szlovénia, Szlovákia és Finnország.

[34] Néhány nemzeti hatóság úgy érvel, hogy amíg az általános bevándorlási eljárás hatékony és eredményes, addig nincs szükség kifejezetten kutatóknak szóló gyorsított eljárás bevezetésére.

[35] Belgium, a Cseh Köztársaság, Németország, Észtország, Írország, Franciaország, Olaszország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovénia, Szlovákia és Svédország.

[36] COM(2011) 743 végleges.

[37] COM(2011) 248 végleges.

[38] Az Eurostat uniós összesített adatai azon tagállamokról, amelyekről rendelkezésre állnak adatok.

[39] Az Európa 2020 stratégia kiemelt kezdeményezése: Innovatív Unió. COM(2010) 546 végleges.

[40] Az Innovatív Unióról szóló tanácsi következtetések, a Versenyképességi Tanács 3049. ülése, 2010. november 26., Brüsszel.

[41] COM(2010) 491, SEC(2010) 1079 és SEC(2010) 1080.