—

Bár a munkaviszonyok többsége EU-szerte többnyire szabványos munkaviszony, meg kell állapítanunk, hogy a foglalkoztatásnak az utóbbi években megfigyelhető növekedése főként a nők esetében túlnyomórészt a részmunkaidős munkaviszonyok növekedéséből adódik, az idősebb munkavállalók esetében továbbra is kirívóan nagy a megfelelő munkahelyek hiánya, valamint hogy elsősorban a fiatalok esetében az atipikus (nem szabványos) foglalkoztatási formák erős növekedése figyelhető meg, amelyek közül több nem kellőképpen biztosított jogilag és szociális szempontból.

—

A hátrányos helyzetű csoportok esetében a munkaerő-piaci integrációs esélyek alig javultak (ez a továbbra is magas tartós munkanélküliségből látható, valamint a viszonylag magas munkanélküliségi rátákból főként a fiatalok és alacsony képzettségűek esetében, illetve elsősorban az idősebbek alacsony foglalkoztatási arányából); a társadalmilag kirekesztett csoportok esetében továbbra is rendkívül problematikus a munkaerő-piaci helyzet.

—

a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedésének elősegítését célzó intézkedések, melyek célja olyan első munkahely megszerzésének lehetősége, amely kilátásokat biztosít a jövőre nézve,

—

fokozott küzdelem a számos továbbra is létező, koron, nemen, illetve fogyatékosságon vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetés vagy hátrányos bánásmód ellen, főként a képzési lehetőségek és a munkaerő-piaci hozzáférés és a munkaerőpiacon maradás terén,

—

a munkaerőpiac biztonságának növelése és a „bizonytalan” foglalkoztatási viszonyok megakadályozása, többek között annak elérése által, hogy a munkanélküliek ne kényszerüljenek biztosítás nélküli állások elfogadására, valamint a feketemunka elleni harc és a határozott ideig foglalkoztatott munkavállalók kihasználásának megakadályozása révén,

—

a munkahelyek minőségének javítását célzó intézkedések és a munkavállalók védelme a diszkriminációtól,

—

fokozott beruházások a munkahelyek minőségébe és életkornak megfelelő kialakításába,

—

beruházások a képzés, továbbképzés és az egész életen át tartó tanulás terén, valamint a meglévő és a munkaerőpiacon keresett képesítések közötti különbségek kiküszöbölése,

—

a nem szabványosított foglalkoztatási formák társadalombiztosítási helyzetének korszerűsítése és javítása minden olyan esetben, ahol ez szükséges,

—

a munkaerőpiac nemi alapú szegmentálódásának leépítése, elsősorban a munka és a család összeegyeztethetősége érdekében megvalósuló hatékony intézkedések (főként átfogó gyermekfelügyeleti intézmények létrehozása, valamint a gondozásra szorulók és családjaik számára többek között napközi otthonos intézmények formájában történő támogatási lehetőségek) révén,

—

a munkaerőpiacra lépés (visszatérés) és a munkaerőpiacon maradás során a gondozási kötelességgel rendelkező személyek előtt álló akadályok leépítése, valamint az apák gyermekgondozási feladatokban való nagyobb mértékű részvételének ösztönzése,

—

a vállalatokat ösztönző és támogató lehetőségek kiépítése annak érdekében, hogy nagyobb számban alkalmazzanak fiatalokat, valamint a munkaerő-piacon különleges problémákkal szembesülő idősebb munkavállalókat.

—

például átmeneti munkaerőpiacok létrehozása, a vállalatok megfelelő ösztönzése a nagyobb arányú foglalkoztatásra, ugyanakkor segítség nyújtása a társadalmi kirekesztést okozó problémák megoldásában (a nem kívánt mellékhatásokat ennek során éppúgy ki kell zárni, mint a verseny torzulását),

—

különleges szerep hárul a nonprofit terület foglalkoztatásra irányuló kezdeményezéseire, főként a közhasznú foglalkoztatásra. A munkaerőpiac-politikai költségvetés keretében biztosítani kell az ilyen támogatásokat.

—

Így nemzeti és európai szinten is kevésbé lesznek sikeresek az aktív munkaerőpiac-politikai intézkedések, ha a tagállamok költségvetési terveiben nem fordítanak elegendő figyelmet rájuk.

—

Az EGSZB számos tagállam esetében ellentmondást állapít meg a munkaerőpiac-politikai kezdeményezésekre vonatkozó – például nemzeti reformterveik keretében tett – javaslatok és költségvetési fedezetük között (1).

—

Az egyes országok kedvező tapasztalatait jobban figyelembe kell venni a nemzeti cselekvési tervekben, és az ESZA 2007–2013 alapot megfelelően kell felhasználni.

—

Az EGSZB ebben az értelemben az európai szintű célok nagyobb mértékben kötelező meghatározása mellett foglal állást annak érdekében, hogy a tagállamoknak egyértelmű kötelezettségeket tartalmazó világos keretet írjanak elő. Az EGSZB szerint a tagállami végrehajtás ellenőrzése az Európai Bizottság nagyobb szerepvállalását követeli meg a foglalkoztatási stratégiában.

—

Az EGSZB emellett a célkitűzések további javítása mellett foglal állást, mindenekelőtt a fiatalok foglalkoztatása, a fiatalok munkanélkülisége elleni harc (mint például a munkát vagy szakképzési helyet kereső fiatalok esetében a hat hónapos határidő csökkentése), az esélyegyenlőség ösztönzése terén, a fogyatékkal élők támogatását és a bevándorlók integrációját illetően.

—

Az EGSZB ezáltal azt szeretné elérni, hogy a nemzeti reformprogramok a jövőben ambiciózusabbak legyenek a foglalkoztatáspolitika terén, és minőségi javulás következzen be a kitűzött határidők, a felelősség, a kötelezettségek és a pénzügyi alap tekintetében. Ennek kapcsán az EGSZB annak megfontolására buzdít, hogy hogyan lehet konkrét célokat meghatározni az egyes tagállamok aktív munkaerőpiac-politikai intézkedései számára megfelelő költségvetési eszközök lekötéséhez.

—

a fiatalok munkaerő-piaci helyzetének javítása és a fiatalok munkanélküliségének csökkentése,

—

az aktív időskorra vonatkozó stratégiák megvalósítása, hogy az idősebb embereknek hosszabb ideig lehetősége legyen kereső tevékenységet folytatni,

—

a nők foglalkoztatásának határozott támogatása, valamint mind a férfiak, mind a nők esetében gondoskodás a munka és a magánélet jobb összeegyeztethetőségéről,

—

a fogyatékkal élők munkaerő-piaci integrációjának és tartós munkaerő-piaci szereplésének javítása,

—

a bevándorlók és etnikai kisebbségek munkavállalási arányának és munkaerő-piaci esélyeinek javítása.

—

A lisszaboni és stockholmi köztes célokkal kapcsolatban lassú a haladás és 2005-ben nem sikerült azokat elérni, sem a 67 %-os általános foglalkoztatási rátát (2005-ben 63,8 %), sem a nők esetében az 57 %-ot (2005-ben 56,3 %). Egyre nyilvánvalóbb, hogy a 2010-es célokat számos tagállamban, valamint összességében a Közösségben sem sikerül majd elérni.

—

Bár EU-szerte továbbra is a teljes munkaidő a leggyakoribb foglalkoztatási forma, meg kell jegyeznünk, hogy a foglalkoztatási aránynak az utóbbi időben megfigyelhető növekedése – főként a nők esetében – nagymértékben a részmunkaidős foglalkoztatás növekedéséből ered (ez mutatkozik meg a teljes munkaidőre vonatkoztatott, egyértelműen csekélyebb növekedésben, sőt egyes tagállamokban ennek csökkenésében).

—

A foglalkoztatás növekedése az elmúlt években még az idősebbek foglalkoztatása terén tapasztalható. Az idősebbek foglalkoztatási aránya ennek ellenére messze nem éri el a kitűzött célokat (az 55–64 évesek esetében 2005-ben csupán 42,5 %). Mindössze 9 EU-tagállam érte el az 50 %-os célt (nagy különbségekkel a nők és a férfiak esetében: a férfiaknál 17, a nőknél 4 országban: Skandináviában és Észtországban).

—

A fiatalok munkanélküliségi rátája 2005-ben 18,5 % volt, vagyis az EU-25 átlagában továbbra is kétszer akkora, mint az összesített munkanélküliség.

—

A több tagállamban, főként az igen magas munkanélküliségi rátával rendelkező országokban tapasztalható általános javulás ellenére a munkanélküliség EU-szerte továbbra is a valamivel kevesebb mint 8 %-os magas szinten marad, egyes országokban még nőtt is.

—

A foglalkoztatási arány regionális különbségei (főként a teljes munkaidőre vonatkoztatott arányt figyelembe véve) egyes tagállamokban továbbra is nagyok. A bővítés következtében érezhetően megnőtt azon személyek száma, akik jelenleg a 27 tagú EU több mint 15 %-os munkanélküliségi rátával rendelkező régióiban élnek.

—

A társadalmilag kirekesztett csoportok esetében továbbra is rendkívül problematikus a munkaerő-piaci helyzet.

—

A hátrányos helyzetű csoportok esetében a munkaerő-piaci integrációs esélyek alig javultak (ez a továbbra is magas tartós munkanélküliségből látható, valamint a viszonylag magas munkanélküliségi rátákból főként a fiatalok és alacsony képzettségűek esetében, illetve elsősorban az idősebbek alacsony foglalkoztatási arányából).

—

Bár a munkaviszonyok többsége EU-szerte többnyire szabványos munkaviszony, az adatok szerint erősen növekedik az atipikus (nem szabványos) foglalkoztatási formák aránya, amelyek közül több jogilag és szociális szempontból nem kellőképpen biztosított. Összességében nő a határozott idejű foglalkoztatási formák aránya, ami elsősorban a fiatalokat érinti az átlagosnál nagyobb mértékben. Gyorsan növekedik a megbízási szerződések, az ideiglenes munka és a látszólag önálló munkavállalók (8), valamint a társadalombiztosítási szempontból rosszabb helyzetű foglalkoztatási viszonyok aránya is, bár tagállamonként meglehetősen különbözik a helyzet. Összességében növekszik a bizonytalan foglalkoztatási körülmények aránya, különösen a hátrányos helyzetű csoportok esetében. Az ilyen foglalkoztatási formák csak akkor szolgálhatnak „hídként” a szabványos munkaerőpiac felé, ha önként választották őket és biztosítva vannak.

—

Számos tagállamban elsősorban az alsó képesítési szegmensben, főként az iskolaelhagyók és a szakmai képesítéssel nem rendelkezők körében növekedtek a foglalkoztatási bizonytalanságok. A keresett és a rendelkezésre álló képesítések közötti egyenlőtlen viszony miatt az ilyen esetekben különösen nehéz a munkaerőpiacra való belépés, valamint a munkanélküliségből való visszatérés.

—

A gondozási kötelezettségekkel rendelkezők továbbra is igen nehezen találnak biztos, megfelelő munkahelyet.

—

A fogyatékkal élők nagy része továbbra is a munkaerőpiacról kizártak csoportjához tartozik. A legújabb európai adatok szerint a fogyatékkal élők mindössze 40 %-a dolgozik. A súlyos fogyatékkal rendelkezők esetében még aggasztóbbak az adatok.

—

Ezenfelül sokan vannak, akiknek marginalizációja olyan okokra vezethető vissza, mint szenvedélybetegségek, eladósodás vagy hajléktalanság, és akiknek munkaerő-piaci integrációjához a szociális beilleszkedést célzó különleges intézkedések szükségesek.

—

A legtöbb tagállamban a bevándorlók és a bevándorlói háttérrel rendelkezők munkafeltételei és munkaerő-piaci esélyei bizonytalanabbak, mint a lakosság többi csoportjáé. Különös figyelmet kell fordítani a romák csoportjára is, akik Románia és Bulgária csatlakozása révén Európa legnagyobb kisebbsége lettek, és akiknek munkaerő-piaci helyzete (részben 70–90 %-os munkanélküliségi rátával) különböző okokból is aggasztó. Az EGSZB ezzel külön saját kezdeményezésű véleményben fog foglalkozni.

—

Az Európai Központi Banknak a Szerződésben rögzített feladata szerint árstabilitás esetén elsősorban kamatpolitikájával kellene hozzájárulnia a gazdasági növekedéshez és a foglalkoztatás növeléséhez. A foglalkoztatás nagy arányú növekedése csak a termelékenység középtávú növekedését meghaladó, állandó gazdasági növekedés esetén lehetséges.

—

Ki kell használni a megreformált stabilitási és növekedési paktum megnövekedett mozgásterét, hogy az EU-országoknak lehetőségük legyen a konjunkturális ellenintézkedésekre és költségvetési mozgástérrel rendelkezzenek a szociális szempontból elfogadható strukturális reformokhoz és a megfelelő szintű állami beruházásokhoz.

—

magas szintű képesítések biztosítása az elsődleges képzéstől a szakmai képzésig és szakmai továbbképzésig annak érdekében, hogy az érintettek minél problémamentesebben léphessenek a munkaerőpiacra és folyamatosan ott is maradhassanak, ennek során nemcsak az államnak, hanem a gazdaságnak is meg kell tennie a magáét,

—

a képzési és munkahelyet kereső fiatalok korai aktív segítése (adott esetben már 4 hónap után), a tartósan munkanélküli fiatalok integrációjára, valamint az iskolát elhagyó, tanulmányaikat megszakító fiatalokra irányuló, megerősített speciális programok és egyéni fejlesztés és oktatás, többek között közhasznú foglalkoztatási projektek révén,

—

fiataloknak szóló, átfogó, könnyen hozzáférhető szakmai orientációs és információs lehetőségek kiépítése minden képzettségi szinten, a munkaerőpiac irányításának megfelelő minőségi javítása és személyi erőforrásokkal való ellátása,

—

a meglévő és a munkaerőpiacon keresett képesítések közötti különbségek kiküszöbölése; az elsődleges képzési rendszerek teljesítőképességének fokozása (többek között az iskolaelhagyók arányának csökkentése, az analfabétizmus elleni küzdelem), valamint az iskolai szakképzés és a további szakképzés közötti átjárhatóság növelése; a nemi alapon történő elkülönítés leépítése a szakmai orientáció terén,

—

olyan intézkedések megvalósítása, amelyek biztosítják, hogy a határozott idejű foglalkoztatás és a csekély szociális biztonságot nyújtó munkahelyek átmeneti jelenségek maradnak a fiatalok számára.

—

az egyéni iskolai (vagy iskola előtti) fejlesztés, valamint a nyelvi és szakmai képesítésbe való korai beruházások fokozott figyelembe vétele; a pályakezdés során előforduló hátrányok elkerülése (mindenekelőtt a nyelvi akadályok minél korábbi megszüntetésével), valamint a külföldi képesítések elismerése a migránsok esetében,

—

az integráció vonatkozásában egyenlő esélyek érvényesítése a szociális és munkaerő-piaci politika egészében (többek között az interkulturális kompetenciák növelése a hatóságok körében és a munkaerőpiac igazgatása során, valamint az üzemek, főként a kkv-k támogatása), az integrációt ösztönző intézkedések megfelelő európai és nemzeti támogatása,

—

a tagállamokban a munkaerőpiachoz való hozzáférés intézményi akadályainak és diszkrimináló tényezőinek kiküszöbölése (pl. a várakozási idők lerövidítése a munkavállalási engedélyek kiadása során – különösen a menedékjogot kérők esetében (12)), valamint a bérdömping megakadályozása, ugyanakkor az integrációs perspektívák erősítése az európai bevándorlási politikában (az időszakos migrációt és ezáltal a kényes foglalkoztatási viszonyokat és a marginalizációt ösztönző, így az integrációt megnehezítő bevándorlási politika megakadályozása),

—

az adatok javítása a migrációs háttér és a szegregáció összefüggése, illetve a munkaerő-piaci diszkrimináció tekintetében (13),

—

nemzeti szinten megelőző intézkedések és szankciók, valamint a szociális partnerek és a hatóságok együttműködése a feketemunka elleni harc céljából és a szociális dömping, illetve a versenytorzulások megakadályozása érdekében, főként a munkaerő határokon átnyúló mozgásával összefüggésben.

—

a munkakeresők átfogó tanácsadása és figyelemmel kísérése, a munkaközvetítés aktív támogatása (többek között támogatott foglalkoztatás, beilleszkedési támogatások, közhasznú szociális projektek), valamint szükség esetén rehabilitációs intézkedések a tartós újrabeilleszkedéshez; az aktív munkaerő-piaci politikák megfelelő támogatása a munkaügyi központok hosszú távú tervezési biztonsága érdekében,

—

a későbbi nyugdíjazást ösztönző tényezők megteremtése, valamint, ahol lehetséges vagy kívánatos, a kereső tevékenység és a nyugdíj közötti folyamatos átmenet vonzó modelljeinek kiépítése az állami nyugdíjrendszerek keretében (többek között az időskori részmunkaidős modellek továbbfejlesztése),

—

intézkedések a foglalkoztatásra való fizikai és pszichikai alkalmasság hosszabb megőrzése érdekében, elsősorban a teljesítménykényszer csökkentése az üzemekben, valamint a munkakörülmények életkornak megfelelő kialakítása (többek között a munkahelyi egészségvédelem kiépítésének ösztönzése, átfogó vállalati programok az egészségfejlesztés, a megelőzés és a munkavállalók védelme érdekében),

—

az idősebbek nagyobb részvétele a továbbképzésben (a 40 év felettiekre vonatkozó képesítési kezdeményezés, ösztönzők a vállalati belső továbbképzéseken való csekély részvételi arány növelésére főként az alacsony képesítéssel rendelkező foglalkoztatottak esetében),

—

az idősebb munkavállalók öntudatosságát fokozó intézkedések (a tapasztalatok és a pályafutás során megszerzett kompetenciák értékének méltatása, illetve ezek átadása a fiatalabb munkavállalóknak), valamint a vállalatok, főként a kkv-k támogatása és tanácsadással való segítése az előretekintő személyzeti tervezés és az életkornak megfelelő munkaszervezés kialakítása során.

—

a munkaerőpiacon tapasztalható diszkrimináció és a nemi alapú jövedelemkülönbségek strukturális okainak felszámolását célzó intézkedések, különösen a nők önálló szociális biztonságának fokozása, elsősorban a csekély mértékű, biztosítatlan részmunkaidős foglalkoztatás leépítésére, valamint a részmunkaidős foglalkoztatás általános felértékelésére irányuló intézkedések révén (mint például a részmunkaidős foglalkoztatáshoz való jog kiterjesztése az olyan szülők esetében, akik vissza szeretnének térni a teljes munkaidőhöz, az integrációs hiányosságok megszüntetése a vállalati továbbképzési programokban,

—

az iskolás és kisgyermekek magas szintű, kedvező árú, általánosan megfizethető, házon kívüli gyermekfelügyeleti lehetőségeinek kiépítése; hozzájárulás a gondozási kötelezettség partnerek közötti megosztásának hatékony támogatásához (mindenekelőtt az apák részesedésének növelését ösztönözve),

—

olyan családpolitikai intézkedések megszüntetése, amelyek erősen ösztönzik a kereső tevékenység megszüntetését, illetve hosszabb megszakítását, majd megnehezítik a megfelelő újrakezdési esélyeket; nem szabad, hogy a szülői szabadság kapcsán folyósított támogatások hátrányos következményekkel járjanak a jövedelem alakulására nézve, ösztönözzék a nők pályaelhagyását és akadályozzák a gyermekgondozásnak a két szülő közötti megosztását,

—

munkaerőpiac-politikai intézkedések a szülői szabadság után visszatérő munkavállalók támogatása érdekében (többek között az önállóságra irányuló törekvések támogatása), a képesítések elértéktelenedése és a jövedelemcsökkenés ellen (pl. a gyermekgondozási szabadság alatti továbbképzés, illetve a kisebb óraszámban való további foglalkoztatás rugalmas modelljei),

—

a munkaidő családoknak megfelelő kialakítása (pl. az iskolás és kisgyermekekkel rendelkező szülők lehetőségei a munkaidő meghatározásában, távmunka-megállapodások, valamint az ápolási kötelezettséggel rendelkező személyek változatos munkaidő-szervezésre való jogosultsága).

—

az adó- és szociális ellátási rendszerek kiigazítása oly módon, hogy vonzónak tűnjön a foglalkoztatottság és a kereső tevékenység megkezdése, pl. jövedelemfüggő szociális juttatásokkal (in-work-benefits); emellett azonban lehetőséget kell biztosítani a próbaidőszak után a fogyatékkal élők részére folyósított járadék igénybevételéhez,

—

speciálisan a fogyatékkal élők számára szóló aktív munkaerő-piaci programok (főként rehabilitációs intézkedések) kifejlesztése, megvalósítása és támogatása, valamint a védett foglalkoztatási helyzetből a nyílt munkaerőpiacra történő átmenet megkönnyítését célzó intézkedések (pl. az információs és tájékoztatási tevékenységeknek a fogyatékkal élő munkakeresők igényeihez való igazítása),

—

a munkahelyeknek a fogyatékkal élők szükségleteinek megfelelő kialakítása, valamint a speciálisan az olyan munkavállalókra irányuló pozitív intézkedések támogatása, akik szakmai pályafutásuk során szerezték fogyatékosságukat; emellett a szabadságok kiadását a szakmai továbbképzéssel, az álláspályázatok kiírásának az igényekhez való igazításával vagy alternatív feladatokkal együtt kell tekintetbe venni,

—

a fogyatékkal élő munkavállalók további támogatásának biztosítása, valamint szociális juttatások a fogyatékkal élők számára, hogy a fogyatékkal élő családtaggal rendelkező munkavállalók folytathassák kereső tevékenységüket.