52006DC0514

[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA |

Brüsszel, 21.9.2006

COM(2006) 514 végleges

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

a távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1997. május 20-i 1997/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásáról

ELŐSZÓ

E közlemény célja, hogy jelentést tegyen a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak a távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 1997/7/EK irányelv tagállamok általi végrehajtásáról.

Ezen kívül tartalmaz egy nyilvános konzultációra szánt kérdőívet is a II. mellékletben. A kérdőív céljai illetve a válaszadási eljárás szintén megtalálható a II. mellékletben.

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

a távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1997. május 20-i 1997/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásáról (EGT vonatkozású szöveg)

TARTALOMJEGYZÉK

ELŐSZÓ 2

1. Bevezetés 4

2. Az irányelv legfontosabb rendelkezései 5

3. Meghatározások – 2. cikk 6

4. Alkalmazási kör – 3. cikk: mentességek 7

5. Előzetes tájékoztatási követelmények – 4. cikk 8

6. Az információk írásbeli megerősítése – 5. cikk 9

7. Elállási jog – 6. cikk 10

8. Szerződésteljesítés – 7. cikk 11

9. Egyes távközlő eszközök használatának korlátozása – 10. cikk 12

10. Következtetések 12

I. MELLÉKLET 13

II. MELLÉKLET 15

III. MELLÉKLET 19

IV. MELLÉKLET 20

1. BEVEZETÉS

A távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1997. május 20-i 1997/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet[1] (a továbbiakban: az irányelv) valamennyi tagállam átültette a nemzeti jogba (lásd: I. melléklet). Ebben a dokumentumban (a továbbiakban: a jelentés) a Bizottság jelentést ad az irányelv végrehajtásáról, az annak 15. cikke (4) bekezdésében[2] előírtak szerint. A Bizottság eleinte azért késett a 15. cikk (4) bekezdésének való megfelelés terén, mert a 15-ből néhány tagállam későn ültette át az irányelvet. A Bizottság ezért úgy döntött, hogy a jelentés közzétételét a 10 tagállam csatlakozása utánra halasztja, hogy így olyan jelentést készíthessen, amely mind a 25 tagállam helyzetére kiterjed.

A jelentés mellékletében egy kérdőív (a továbbiakban: a kérdőív) is szerepel (II. melléklet). A kérdőív célja az érdekelt felekkel konzultáció folytatása az irányelvhez kapcsolódó néhány kérdésről. A Bizottság különösen azt fogja megvizsgálni, hogy vajon az irányelvben szereplő szabályozási lehetőségekből fakadó, a nemzeti jogba való átültetéskor felmerülő eltéréseknek illetve a 14. cikkben szereplő minimumzáradéknak – amely kimondja, hogy a tagállamok a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket is elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak – volt-e hatása a belső piacra, és befolyásolta-e az üzleti vagy fogyasztói bizalmat a határokon átnyúló kereskedelemben.

A Bizottság úgy véli, addig nem helyénvaló javaslatot tenni az irányelv felülvizsgálatára, amíg fogyasztói közösségi vívmányok (a továbbiakban: a vívmányok) felülvizsgálatának diagnosztikai szakasza le nem zárul (lásd III. melléklet). A felülvizsgálat célja a fogyasztóvédelem esetleges hiányosságainak felmérése, különösen az új marketing gyakorlatok és -technológiák – mint például az interneten és mobiltelefonon zajló kereskedelem – fényében, valamint a különböző felülvizsgálandó fogyasztóvédelmi irányelvek közötti következetlenségek azonosítása. A kérdőívvel indított konzultáció és a felülvizsgálat eredményei alapján a Bizottság mérlegelni fogja további jogalkotási kezdeményezések szükségességét a távértékesítés terén, összhangban a Bizottságnak a jobb szabályozásra és a szabályozási környezet egyszerűsítésére irányuló törekvéseivel.[3]

Az irányelv nemzeti jogba való átültetéseinek vizsgálatakor a Bizottság gyakran fordításokat használt. Néhány, ebben a jelentésben azonosított nemzeti átültetési probléma ezért fordítási nehézségekből is származhat.

2. AZ IRÁNYELV LEGFONTOSABB RENDELKEZÉSEI

Az irányelv célja annak biztosítása, hogy azok a fogyasztók, akik távértékesítési eszközök révén – tehát a szállítóval való bármilyen személyes kapcsolat nélkül – vásárolnak árut vagy szolgáltatást, ne legyenek rosszabb helyzetben, mint a személyes kapcsolat révén vásárlók.

Az irányelv hatálya az árukra és a szolgáltatásokra is kiterjed. A 3. cikk ugyanakkor oly módon korlátozza az irányelv hatályát, hogy bizonyos szerződéstípusokat kivon az irányelv összes vagy néhány rendelkezésének hatálya alól. Ezeket a mentességeket az ide tartozó áruk vagy szolgáltatások jellege indokolja. A mentességek közé tartoznak összetettségük és értékük folytán a pénzügyi szolgáltatások, amelyek – a közeljövőben szintén felülvizsgálandó[4] – a pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról szóló 2002/65/EK irányelv[5] hatálya alá tartoznak. Ez a jelentés ezért nem tér ki a pénzügyi szolgáltatásokra. A 2002/65/EK irányelv felülvizsgálata mindazonáltal figyelembe fogja venni az ezen irányelv felülvizsgálatára vonatkozó megállapításokat is (pl. a „tartós hordozófelülettel” kapcsolatban).

Az irányelv 4. cikke felsorolja azokat az információkat, amelyeket a távértékesítési szerződés megkötése előtt a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. Ez az információ megfelel annak, amely akkor állna a fogyasztó rendelkezésére, ha az eladóval való személyes találkozás során vásárolna (pl. az áru vagy szolgáltatás főbb jellemzői és adókat is tartalmazó ára). Az irányelv előírja az információ megadásának módját és idejét is.

A fogyasztók szerződés megkötése utáni védelme érdekében az 5. cikk úgy rendelkezik, hogy a fogyasztó számára mindig meg kell adni egy címet, ahová benyújthatja kifogásait. Ezt a követelményt írásban vagy egy másik tartós hordozófelületen kell teljesíteni, egyedi időkereten belül. Ezen kívül az 5. cikk (1) bekezdése szerint minden esetben meg kell erősíteni a legtöbb előzetes információt és a szerződés megkötése után lényegessé váló olyan kiegészítő információkat, mint a vevőszolgálat és szavatossági, illetve jótállási jogok.

Mivel egy távértékesítés útján árut vagy szolgáltatást vásárló fogyasztó a rendeléskor nem képes teljes mértékig femérni, hogy a vásárlás megfelel-e az igényeinek, az irányelv tartalmaz egy legalább 7 napos elállási jogot. E jog gyakorlása esetén a fogyasztónak nem kell döntését megindokolnia. Nem büntethető, és a vásárlás összegét azonnal vissza kell számára téríteni. Csak az áru visszaküldésének költségei követelhetők tőle. A 6. cikk (3) bekezdése szerint bizonyos áruk és szolgáltatások jellegüknél fogva (pl. romlandó áruk) mentesülnek az elállási jog alól.

Az irányelv a szerződés túlzottan késedelmes teljesítésétől is védi a fogyasztót. Így a 7. cikk szerint a szerződést a megrendelés elküldését követő 30 napon belül teljesíteni kell. A tagállamok belátására bízták, hogy amennyiben az eredetileg megrendelt áru nem szállítható le vagy a szolgáltatás nem teljesíthető, rendelkeznek-e ezek pótlásáról. Amennyiben a tagállamok nem éltek ezzel a lehetőséggel vagy a szállító nem nyújt pótlást, a fogyasztó 30 napon belüli teljes visszatérítésre jogosult.

A 10. cikk a fogyasztó előzetes beleegyezését írja elő, ha a szállító telefaxot vagy automata hívókészüléket használ. Más távközlő eszközök csak akkor használhatók, ha ellenük a fogyasztó nem emel kifogást.

Ez a jelentés nem terjed ki a nem kért értékesítésről szóló 9. cikk rendelkezéseire, mivel ezeket leváltja és teljesen harmonizálja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv[6] 15. cikke. A hitelkártyával történő fizetésről szóló 8. cikk rendelkezéseit e jelentés szintén nem tárgyalja, mivel már tárgyalások folynak a fizetési szolgáltatásokról szóló bizottsági javaslatról[7], amely a 8. cikk törlését javasolja. A jogorvoslatról szóló rendelkezéseket (11. cikk) a felülvizsgálatnak és a Bizottság jogorvoslatról végzett munkájának tágabb összefüggéseiben fogják áttekinteni.

3. MEGHATÁROZÁSOK – 2. CIKK

A 2. cikk határozza meg az irányelvben használt fogalmakat. A „szállító” és a „fogyasztó” meghatározásai nem kizárólag a távértékesítési szabályozás sajátjai, és a vívmányok felülvizsgálatának tágabb összefüggésében lesznek áttekintve.

A 2. cikk (1) bekezdésében szereplő „távértékesítési szerződés” meghatározás nem vetett fel különösebb problémát. A tagállamok általában viszonylag hűségesen követték az irányelv megfogalmazását. Jóllehet a Bizottság eddig nem kapott konkrét panaszt a „szervezett távértékesítési rendszer” fogalmával kapcsolatban, mégis úgy véli, a fogyasztók esetleg nincsenek tudatában annak, hogy az irányelv nem alkalmazható, ha egy szállító eseti alapon végez távértékesítést. Számos tagállam, köztük Franciaország, Lettország és Szlovákia, nem ültette át ezt a fogalmat, talán éppen a probléma elkerülése végett.

A Bizottság úgy véli, a „távközlő eszköz” jelenlegi meghatározása elég rugalmas ahhoz, hogy lefedje a távközlés új eszközeit is, mint például az m-kereskedelmet (vagyis a rövid szöveges üzenetek (SMS( útján lebonyolított kereskedelmet). Átültetését ugyanakkor még tisztázni kell bizonyos tagállamokkal. Úgy tűnik, a Cseh Köztársaság ebből például kizárta a „levélpostát” .

Ausztria, a Cseh Köztársaság, Dánia, Franciaország, Görögország, Lengyelország, Lettország, Németország, Svédország, Szlovákia és Szlovénia nem értesítette a Bizottságot a „távközlő eszköz üzemeltetője” meghatározás átültetéséről, míg Hollandia, Litvánia, Málta és Spanyolország átültetéseit pontosítani kell.

A meghatározásokkal kapcsolatban további kérdések is meg fognak jelenni ebben a jelentésben, ott és úgy, ahogy felmerültek.

4. ALKALMAZÁSI KÖR – 3. CIKK: MENTESSÉGEK

A 3. cikk oly módon korlátozza az irányelv alkalmazási körét, hogy bizonyos távértékesítési szerződéseket kivon az irányelv összes vagy néhány rendelkezésének hatálya alól. A Bizottságnak meg kell állapítania, hogy megfelelők-e még a mentességek, és szükség van-e felülvizsgálatukra, kiterjesztésükre vagy hatályon kívül helyezésükre. Ez a jelentés áttekint számos olyan problémát, amellyel a Bizottság találkozott.

A tagállamok különböző módokon ültették át ezeket a mentességeket. Hollandia láthatóan csak az ingatlanok építését zárta ki, értékesítésüket viszont nem.

A Bizottság számos tisztázandó kérdésre bukkant. Belgium például a 3. cikk mentességeinek átültetései közül kizárólag a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozókat küldte el a Bizottságnak. A Bizottságnak ugyanakkor tudomása van arról, hogy ezek közül legalább néhányat átültettek.

A 3. cikkben meghatározott mentességeken túlmenően Spanyolország és Luxemburg nemzeti távértékesítési jogszabályaiban az elektronikus eszközökkel kötött szerződések általános mentességéről is rendelkezik, jóllehet az e-kereskedelmi irányelv[8] pontosítja, hogy az a tárgyalt irányelv sérelme nélkül történik.

Szükség lehet az időben megosztott használatra vonatkozó irányelv[9] és ezen irányelv közötti kapcsolat, valamint az „ingatlannal kapcsolatos jogok” jelentésének tisztázására. Néhány tagállam – többek között Dánia, az Egyesült Királyság, Magyarország és Szlovénia – a mentességek közül részben vagy teljesen kizárták az időben megosztott használatot átültetésük hatálya alól, míg mások ezt nem tették meg.

Az irányelv elfogadása óta az online árverések népszerűségének növekedése a fogyasztói panaszok jelentős megszaporodásához vezetett. Míg az eBayhez hasonló honlapok eredetileg a használt áruk fogyasztók közötti (C2C) adásvételével foglalkoztak, addig manapság egyre inkább új áruk vállalkozások részéről fogyasztók részére (B2C) történő értékesítésére használják őket. A Bizottság ismeri a nemzeti esetjogot arról, hogy az eBayhez hasonló honlapok aukciós háznak minősülnek-e, és így mentesülnek-e az irányelv alól. Az átültetések ellenőrzései megerősítették, hogy a nemzeti jogszabályokban az „árverés” kifejezés jelentését meg kell vizsgálni. Franciaországban például a „nyilvános” árverésekre korlátozták a mentességet, Dániában pedig azokra az árverésekre alkalmazzák, amelyeket oly módon szerveznek meg, hogy az ajánlattevők nagy része rendes körülmények között az árverés helyszínén tartózkodik. Néhány tagállam, úgy tűnik, csak részben ültette át a mentességet (Észtországban például az árverésekre vonatkozó mentesség mindössze arra korlátozódik, hogy eltekintenek az elállási jog alkalmazásától).

Bizonyos tagállamok (pl. a Cseh Köztársaság, Görögország és Szlovénia) mintha az irányelv valamennyi rendelkezésére kiterjesztették volna a 3. cikk (2) bekezdésében található részleges mentességeket. Mások jogszabályai ilyen tekintetben homályosak (pl. Dánia, Finnország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország és Szlovénia). Példának okáért a 3. cikk (2) bekezdésének első francia bekezdésében található „rendszeres árukihordó” -ra vonatkozó mentesség értelmezési problémákat okozhatott. A finn távértékesítési törvény bizottsági fordítása „rendszeres elosztó rendszereket” említ, ami szélesebb értelmezést tesz lehetővé. A magyar átültetés áruknak a fogyasztó részére történő rendszeres szállítására vonatkozik. Az új piaci fejlemények, mint például az internetes élelmiszervásárlás elterjedése, azt sugallják, hogy ezt a mentességet újra meg kellene vizsgálni. A minimumzáradék használatára is e mentességek összefüggésében került sor. A lengyel átültetés például nem hivatkozik mindennapos fogyasztásra szánt italokra vagy árukra.

A 3. cikk (2) bekezdésének második francia bekezdésében szereplő mentesség is számos tagállamban vezetett értelmezési problémákhoz. Például Lettország, Litvánia és Lengyelország azokra a szerződésekre is kiterjesztette a mentességet, amelyekben a teljesítés időpontját a szerződés megkötése után határozzák meg. Az Európai Közösségek Bíróság az easyCar-ügyben[10] született döntésében – amelyben a Bíróság úgy döntött, hogy az autókölcsönzés az irányelv értelmében vett „szállításnak” minősül – rámutat arra, hogy az irányelv nem terjed ki néhány olyan távértékesítési szerződésre, amelyekre a Bizottság és legalább néhány tagállam[11] szeretné, ha kiterjedne. A „szabadidős szolgáltatások” fogalma szintén homályos lehet. Ez lehet a magyarázata annak, hogy miért csak Ciprus, az Egyesült Királyság, Írország és Portugália ültette át a szállító azon jogát, hogy szabadtéri szabadidős szolgáltatások esetében meghatározott körülmények között nem kell alkalmaznia a 7. cikk (2) bekezdését. Az ezt a mentességet alkalmazó tagállamokban a „meghatározott körülmények” fogalom pontatlansága jogbizonytalanságot eredményezhet mind a fogyasztók, mind a szolgáltatók körében.

5. ELőZETES TÁJÉKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK – 4. CIKK

Az irányelv 4. cikkében meghatározott előzetes tájékoztatási követelmények fontos értelmezési kérdéseket vetnek fel.

Bár sok tagállam szó szerint ültette át a 4. cikk (1) bekezdését, legtöbbjük a nemzeti fogyasztóvédelem erősítése érdekében a minimumzáradékot is kihasználta. Az átültetések ellenőrzése felfedte, hogy pár tagállamban hiányosan ültettek át néhány követelményt. Ez a jelentés azokra a követelményekre összpontosít, amelyeket az irányelv értelmezésének esetleges nehézségei miatt rosszul ültethettek át.

Elképzelhető, hogy az előzetes tájékoztatás időzítését és formáit újra át kell gondolni annak biztosítására, hogy a fogyasztók megfelelő tájékoztatást kapjanak, amikor egy tranzakció megindításáról döntenek. A „bármely szerződés megkötése előtt megfelelő idővel” (4. cikk (1) bekezdés) és a „a használt távközlő eszköznek mindenképpen megfelelő, pontos és közérthető módon” (4. cikk (2) bekezdés) fogalmak eltérő értelmezésekhez vezettek. Lengyelországban például úgy tűnik, még a távközlő eszköz használata előtt kell előzetes tájékoztatást nyújtani.

A 4. cikk (1) bekezdésének c) pontjában szereplő árról adott előzetes tájékoztatás jó példa arra, hogyan határozhatja meg az előzetes információ, hogy a fogyasztó megindítja-e a tranzakciót. Átültetésében néhány tagállam, köztük Belgium és Svédország nem hivatkozik kifejezetten az adókra. A Bizottság tisztázni fogja velük, hogy vajon nemzeti jogi elv-e, hogy az adók mindig bele vannak foglalva az árakra történő hivatkozásokba. Mérlegelni fogja azt is, hogy az irányelv hivatkozzék-e kifejezetten a fogyasztókra háruló terhek egyéb formáira is, mint pl. a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló irányelv 7. cikke (4) bekezdésének c) pontjában említett foglalási/kezelési díjak.

A Bizottság tudatában van az árak átláthatóságával és az emelt díjas szolgáltatások működtetésével kapcsolatos problémáknak is. Meg fogja vizsgálni, hogy szükség van-e az irányelv emelt díjas szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéseinek megerősítésére (pl. a 4. cikk (1) bekezdésének g) pontjában a távközlő eszköz használatának díjáról szóló előzetes információ, ha azt az alapdíjtól eltérően állapítják meg).

A tagállamok többsége (pl. Ausztria, Cseh Köztársaság, Dánia, Finnország, Luxemburg, Málta, Szlovákia és Szlovénia) arra használta a minimumzáradékot, hogy kötelezővé tegye annak a címnek a megadását, ahová a panaszokat be lehet nyújtani, valamint több tagállam (pl. Belgium, Hollandia, Németország, Olaszország, Spanyolország és Szlovénia) döntött úgy, hogy meg kell jelölni, hogy az elállás joga alkalmazható-e, vagy sem.

A minimumzáradékot számos egyéb módon is felhasználták. Olaszországban például személyes távközlő eszköz használata esetén a fogyasztó olaszul is kérhet előzetes tájékoztatást; Észtország és Spanyolország pedig kiegészítő tájékoztatási követelményeket vezetett be az áruk pótlásáról.

Sok tagállam nem ültette át kifejezetten a 4. cikk (2) bekezdésében szereplő jóhiszeműség elvére vonatkozó követelményt és/vagy nem hivatkozik kifejezetten bizonyos fogyasztótípusok – köztük a kiskorúak – védelmére. A felülvizsgálat során később ezek a rendelkezések is mérlegelésre kerülnek.

6. AZ INFORMÁCIÓK ÍRÁSBELI MEGERőSÍTÉSE – 5. CIKK

Az 5. cikk rendelkezik bizonyos információk, köztük a 4. cikkben említett legtöbb információ írásbeli megerősítéséről. Az 5. cikket ezért a 4. cikkel együtt kell áttekinteni. Az írásbeli megerősítés időzítését számos tagállammal (Dánia, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország és Németország) meg kell vitatni.

Az írásban megerősítendő információval kapcsolatban szintén tájékoztatást kell kérni néhány tagállamtól, mivel többen nem írják elő a megkövetelt információk egészének vagy egy részének megerősítését (pl. a Cseh Köztársaságban csak a szállító személyazonosságával és címével kapcsolatos információkat kell írásban megerősíteni).

Ezen kívül a minimumzáradék olyan nemzeti követelmények különbözőségéhez vezetett, mint például nyelvi követelmények (Cipruson, Görögországban és Spanyolországban) vagy további írásos információk megadására vonatkozó követelmények. Különösen az elállás jogához kötődő információk megerősítése eredményezett kiegészítő nemzeti szabályokat. Ciprus előírta, hogy az írásbeli megerősítéssel együtt az elállási értesítés mintáját is közölni kell a fogyasztóval. Spanyolországban a szállítónak az írásbeli megerősítéssel együtt egy meghatározott információkat tartalmazó elállási/visszavonási dokumentumról is gondoskodnia kell. Belgium még tovább ment: egységes záradékokat írt elő meghatározott formában, illetve az ennek elmulasztásakor felmerülő következményekről is rendelkezett.

Néhány tagállam és érdekelt fél jelezte, hogy a 2002/65/EK irányelv és az új technológiák fényében pontosítani kellene az 5. cikk (1) bekezdésében említett „tartós hordozófelület” fogalmát. Olaszország szigorúbb szabályok bevezetésével kerülte el az értelmezési problémákat: a megerősítést csak akkor lehet más tartós hordozófelületen elküldeni, ha a fogyasztó így dönt. A Cseh Köztársaság, Lengyelország, Litvánia és Szlovákia azt választotta, hogy nem hivatkozik „tartós hordozófelületre” .

7. ELÁLLÁSI JOG – 6. CIKK

Az elállási jogot – amelyet négy irányelvben vezettek be, köztük az irányelv 6. cikkében is – gyakran úgy emlegetik, mint a közösségi vívmányok és a minimumzáradék kihasználásból adódó nemzeti következetlenségek legszembetűnőbb példáját (ugyanis a gondolkodási idő hossza minden irányelvben más és más)[12]. A távértékesítés terén az irányelv legalább hét munkanapos időszakot biztosít a fogyasztónak a szerződéstől való elállásra. A tagállamok ezt a követelményt számtalan módon ültették át, a legáltalánosabb a 7 munkanap vagy a 14 naptári nap (lásd: IV. melléklet).

A gondolkodási idő hosszát és kezdetét meghatározó 6. cikk (1) bekezdésének átültetése nem okozott sok nehézséget. A francia gondolkodási időt jours francs -ban (teljes nap, nem számítva a szabad- és munkaszüneti napokat, valamint a kézbesítés napját) számolják, amelynek pontos jelentését még tisztázni kell a francia hatóságokkal. Az időszak kezdetének időpontja több alapvető kérdést is felvet. Például az áruk „átvétele” különbözőképpen értelmezhető a tagállamokban. Időnként felmerült az is, hogy mikor történik meg az átvétel (pl. ha egy csomagot a fogyasztó távollétében kézbesítenek, akkor történik-e meg az átvétel, amikor a postás otthagyja a küldemény kézbesítésének megkísérléséről szóló értesítést, vagy amikor a fogyasztó felveszi a csomagot a postán). A tágabb körű felülvizsgálati munka során áttekintik a kérdést. A Bizottság arra is kíváncsi, hogy a tételenkénti szállítások kezelését is át kell-e újra tekinteni a felülvizsgálat során. Észtországban, Lettországban, Németországban és Svédországban a nemzeti jog szerint az időszak az áru első részének leszállításával kezdődik. Úgy tűnik, a (10) preambulumbekezdés megengedi ezt az értelmezést. A Bizottság véleménye szerint ugyanakkor amennyiben a megrendelés különböző termékeket foglal magába, a fogyasztót minden egyes megrendelt termék szállítása után megilleti a gondolkodási idő. Ez nem áll fenn, amikor egyetlen megrendelt terméket szállítanak tételenként. Például különböző könyvek (pl. egy regény és egy életrajz) internetes megrendelése, amelyeket az egyik tétel hiánya miatt nem lehet egy tételben szállítani, nem kezelhető ugyanúgy, mint egy enciklopédiasorozatnak adott időszak alatt történő szállítására kötött szerződés.

A szerződéstől való elállás pénzügyi következményit és a visszatérítés időzítését (6. cikk (1)–(2) bekezdés) is meg kell vitatni számos tagállammal (pl. úgy látszik, a Cseh Köztársaság nem ültette át a 6. cikk (2) bekezdését; Litvánia és Németország pedig nem állapított meg határidőt a visszatérítésre). Magyarország átültetése homályos, amint Ausztria és Svédország által kirótt büntetések is azok. Finnországban a visszaküldéstől számított 30 napon belül kell végrehajtani a visszatérítést. Minthogy az irányelv hallgat arról, hogy a 30 napos időszak mikor kezdődik (pl. az elállásról való értesítéskor vagy az árunak a szállító általi átvételétől), így nem egyértelmű, hogy ez az értelmezés elfogadható-e.

A 6. cikk (3) bekezdése az elállási jog alóli mentességeket sorolja föl. Általánosságban úgy tűnik, hogy ezek a mentességek megfelelően lettek átültetve, bár néhol pontosítani kell őket (pl. Lengyelországban, Luxemburgban, Olaszországban és Spanyolországban a 6. cikk (3) bekezdésének negyedik francia bekezdésében említett mentesség alkalmazási köre tágabb lehet, mint amit az irányelv lehetővé tesz). A felülvizsgálat összefüggésében ezeket a mentességeket alaposan meg fogják vizsgálni annak eldöntésére, hogy vajon aktuálisak-e még.

A minimumzáradékot a 6. cikk átültetésekor is igénybe vették. A 6. cikk (3) bekezdésében szereplő néhány mentességet nem egyformán ültették át Európa-szerte (Belgiumban például a mentességek nem alkalmazhatók, ha az előzetes tájékoztatás során a szállító elmulasztotta megemlíteni, hogy nincs elállási jog; Dániában pedig csak bizonyos körülmények között alkalmazható a napilapokra vonatkozó mentesség). A nemzeti különbségek különösen egyértelműek, ha az elállási jog gyakorlásának módját tekintve: Portugáliában 30 napon belül vissza kell küldeni az árukat; néhány tagállamban az elállási értesítés formája is elő van írva; számos tagállam – köztük az Egyesült Királyság, Finnország és Portugália – gondossági kötelezettséget ír elő, amíg az áru a fogyasztó birtokában van. A tagállamok az áruk visszaküldésének költségeiről szóló szabályozási lehetőségeket is különbözőképpen használták ki, többek között: minden esetben a fogyasztó fizet (pl. Ciprus), bizonyos körülmények között a fogyasztó fizet (pl. Belgium, Egyesült Királyság, Írország), a fogyasztó fizet a szállító belátása szerint (Észtország, Málta) illetve a fogyasztó fizet, amennyiben a visszaküldés nem intézhető el hagyományos postai úton (Finnország). Észtországban az áru visszaküldésekor a fogyasztót 10 euró többletköltség terheli.

Nem minden tagállam (pl. Szlovénia) jelentette be az elállási jog gyakorlásakor a hitel-megállapodás felmondására kiterjedő 6. cikk (4) bekezdésének átültetését, más tagállamokkal (pl. Ciprus, Cseh Köztársaság és Lengyelország) pedig tisztázni kell az átültetést.

Végül említésre méltó, hogy a belga átültetési intézkedés egyedi szabályok bevezetését teszi lehetővé kis- és középvállalkozások esetén. Jóllehet a Bizottságnak egyelőre nincs bizonyítéka e lehetőség alkalmazására, ilyen szabályok ellentétesek lehetnek az irányelvvel.

8. SZERZőDÉSTELJESÍTÉS – 7. CIKK

A szerződés teljesítéséről szóló 7. cikk átültetése kapcsán általában az időzítéssel kapcsolatban jelentek meg problémák. Rá kell mutatni, hogy sem a Cseh Köztársaság, sem Németország nem jelentette be, hogy átültette volna a 7. cikk (1) bekezdését.

A 7. cikkhez fűzhető legfőbb észrevétel a terminológia következetlen használata az irányelvben mindenütt, de különösen a 7. cikkben. A 7. cikk valójában „napokat” említ, míg a 6. cikk „munkanapokat” . Ráadásul a számítási időszak kezdetét a 7. cikk (1) bekezdése meghatározza (a megrendelést „követő naptól” ), a 7. cikk (2) bekezdése viszont nem. Amint ez a következőkben látható, a 7. cikk (2) bekezdését sokféle módon értelmezték. Néhány tagállam úgy értelmezte az időzítési követelményt, hogy az kizárólag a visszatérítésre vonatkozik, míg mások szerint a visszatérítésre és a rendelkezésre nem állásról szóló értesítésre egyaránt. E kérdéseket meg kell vitatni Ausztriával, az Egyesült Királysággal, Észtországgal, Görögországgal, Hollandiával, Lettországgal, Litvániával és Magyarországgal. Más tagállamok – mint például Ciprus, Finnország, Szlovákia és Szlovénia – ellenben szigorítottak néhány vagy az összes időzítési követelményen. Megint mások – Dánia és Franciaország – kamat formájában pénzbírságot rónak ki.

A 7. cikk (3) bekezdésének átültetése néhány tagállamban szintén hagy maga után kívánnivalókat. Olaszország például nem említi, hogy a fogyasztókat „egyértelmű és érthető módon” kell tájékoztatni arról, hogy a szállítónak lehetősége van helyettesíteni az árut vagy a szolgáltatást. Észtország oly módon kerülte meg ezt a problémát, hogy ezt a tájékoztatási kötelezettséget belefoglalta a 4. és az 5. cikket átültető rendelkezésekbe. Úgy látszik, Ausztria, Belgium, Dánia, Luxemburg és Németország oly módon élt mérlegelési jogával, hogy a 7. cikk (3) bekezdésében az áruk helyettesítésére vonatkozó rendelkezést nem ültette át.

9. EGYES TÁVKÖZLő ESZKÖZÖK HASZNÁLATÁNAK KORLÁTOZÁSA – 10. CIKK

Számos tagállam elmulasztotta bejelenteni ezt a cikket átültető nemzeti rendelkezéseit, vagy azok egy részét. Ezt indokolhatja az a tény, hogy az alábbi közösségi jogszabály szintén kiterjed ezekre a korlátozásokra. , Az elektronikus hírközlési adatvédelemről szóló 2002/58/EK irányelv[13] valóban megköveteli a tagállamoktól az arról való gondoskodást, hogy az emberi beavatkozás nélkül működő automata hívórendszereket, a távmásoló készülékeket vagy az elektronikus postát kizárólag azon előfizetők esetében lehessen direkt marketing céljára felhasználni, akik előzőleg ehhez hozzájárultak („opt-in” rendszer). A távközlés más formáival kapcsolatban a tagállamoktól függ annak eldöntése, hogy a fogyasztónak a részvételt (opt-in) vagy a kimaradást (opt-out) kell kifejezetten kérnie.

10. KÖVETKEZTETÉSEK

Az irányelv átültetése a tagállamokban számos megerősített vagy nyilvánvaló problémát vet fel. Ezek közül sok az irányelv megszövegezéséből ered. Jóllehet az irányelv elég rugalmasnak látszik ahhoz, hogy az új technológiákra és marketingformákra is kiterjedjen, nem biztos, hogy az irányelv gyakorlati alkalmazása is kiállja az idő próbáját. Az irányelvben meghatározott jogok és kötelezettségek megfelelő végrehajtása nem mindig valósítható meg. Az átültetések ellenőrzése ráadásul a nemzeti jogszabályok közötti jelentős eltérésekre világított rá a minimumzáradék eredményeként. Egyelőre nem egyértelmű, hogy ezek a eltérések mennyiben érintik a belső piac megfelelő működését és a fogyasztói bizalmat. A Bizottságnak ezt meg kell állapítania annak érdekében, hogy eldönthesse: felül kell-e vizsgálni az irányelvet.

Mindezeket a kérdéseket a közösségi vívmányok felülvizsgálata során fogják tovább vizsgálni. Ennek során a Bizottságnak nem csupán a fogyasztóvédelmi jogszabályokat kell figyelembe vennie, hanem a közösségi jog más területeit is, beleértve az e-kereskedelem és a magánélet védelmének szabályozását.

I. MELLÉKLET

A TAGÁLLAMOK NEMZETI VÉGREHAJTÓ INTÉZKEDÉSEINEK TÁBLÁZATA

Tagállam | A Bizottság által 2006. április 1-jén ismert végrehajtási intézkedések | Hatályba lépés dátuma |

Belgique | Loi du 14 juillet 1991 sur les pratiques du commerce et sur l’information et la protection du consommateur, modifiée par la loi du 25 mai 1999 transposant la directive européenne concernant la protection des consommateurs en matière de contrats à distance. | 1999. november 1. |

Česká republika | Zákon č. 367/2000 Sb., kterým se mění zákon č. 40/1964 Sb., občanský zákoník, ve znění pozdějších předpisů, a některé další zákony | 2001. január 1. |

Danmark | Bekendtgørelse af lov om visse forbrugeraftaler (Dørsalg mv., fjernsalg og løbende tjenesteydelser) (Forbrugeraftaleloven), som ændret ved lov nr 262 af 6. maj 1993, lov nr. 1098 af 21.december og lov nr. 442 af 31. maj 2000. | 2000. június 1. és 2000. július 1. |

Deutschland | Gesetz über Fernabsatzverträge und andere Fragen des Verbraucherrechts sowie zur Umstellung von Vorschriften auf Euro vom 27. Juni 2000 | 2000. június 30. |

Eesti | Võlaõigusseadus RT I 2004, 37, 255 | 2004. május 1. |

Ellás | Κοινή Υπουργική Απόφαση Ζ1-496/2000 περί πωλήσεων από απόσταση και συγκριτικής διαφήμισης, τροποποιητική του Ν.2251/94 για την Προστασία των Καταναλωτών | 2000. december 18. |

España | Ley 47/2002, de 19 de diciembre, de reforma de la Ley 7/1996, de 15 de enero, de Ordenación del Comercio Minorista, para la transposición al ordenamiento jurídico español de la Directiva 97/7/CE, en materia de contratos a distancia, y para la adaptación de la Ley a diversas Directivas comunitarias | 2003. január 1. |

France | Articles 5 à 15 de l’ordonnance n° 2001-741 du 23 août 2001 et Article 36 de la Loi n°2001-1062 du 15 novembre 2001 relative à la sécurité quotidienne | 2001. augusztus 25. |

Ireland | European Communities (Protection of Consumers in Respect of Contracts made by Means of Distance Communication) Regulations 2001 (S.I. 207 of 2001) | 2001. május 15. |

Italia | Decreto Legislativo 6 settembre 2005, n.206, “Codice del consumo, a norma dell’ articolo 7 della legge 29 luglio 2003, n.229”. | 2005. október 23. (eredetileg egy 1999 októberében hatályba lépő rendeletben lett átültetve) |

Κypros | Ο περί της Σύναψης Καταναλωτικών Συμβάσεων εξ Αποστάσεως Νόμος του 2000 (Ν.14(Ι)/2000) | 2000. március 28. |

Latvija | Patērētāju tiesību aizsardzības likums, Grozījumi: 22.11.2001. likums Miniostru kabineta 2002.gada.28 maija noteikumi Nr 207 “Noteikumi par distances lîgumi” | Nincs adat |

Lietuva | Lietuvos Respublikos vartotojų teisių gynimo įstatymo pakeitimo įstatymas Nr. VIII – 1946 (nauja redakcija) Lietuvos Respublikos ūkio ministro 2001 m. rugpjūčio 17 d. įsakymas Nr.258 „Dėl daiktų pardavimo ir paslaugų teikimo, kai sutartys sudaromos naudojant ryšio priemones, taisyklių patvirtinimo | Nincs adat |

Luxembourg | Loi du 16 avril 2003 concernant la protection des consommateurs en matière de contrats à distance et abrogeant l’article 7 de la loi modifiée du 25 août 1983 relative à la protection juridique du consommateur | 2003. május 11. |

Magyarország | 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollévők között kötött szerződésekről | Nincs adat |

Malta | Distance Selling Regulations (LN186/01) Consumer Affairs Act (Chapter 378) | 2002. január 1. |

Nederland | Wet van 21.12.2000 tot aanpassing van Boek 7 van het Burgerlijk Wetboek aan richtlijn nr. 97/7/EG van het Europees Parlement en de Raad van de Europese Unie van 20 mei 1997 betreffende de bescherming van de consument bij op afstand gesloten overeenkomsten (PbEG L 144) (21.12.2000) | 2001. február 1. |

Österreich | Bundesgesetz, mit dem Bestimmungen über den Vertragsabschluß in Fernabsatz in das Konsumentenschutzgesetz eingefügt und das Bundesgesetz gegen den unlauteren Wettbewerb 1984 sowie das Produkthaftungsgesetz geändert werden (Fernabsatz-Gesetz) BGBI. Nr. 185/1999 | 2000. június 1. |

Polska | Ustawa z dnia 2 marca 2000r. o ochronie niektórych praw konsumentów oraz o odpowiedzialności za szkodę wyrzadzoną przez produkt niebezpieczny | 2000. június 30. |

Portugal | Decreto-Lei nº 143/2001 de 26 de Abril 2000 | 2001. május 25. |

Slovenija | Zakon o varstvu potrošnikov - uradno prečiščeno besedilo (N 700-01/190-6/24 (ZVPot-UPB1)) | 2003 |

Slovenska republika | Zákon č. 108/2000 Z. z. o ochrane spotrebiteľa pri podomovom predaji a zásielkovom predaji | 2000. április 1. |

Suomi | Laki kuluttajansuojalain muuttamisesta, 15.12.2000 (Suomen säädöskokoelma 2000 N° 1072) Laki sopimattomasta menettelystä elinkeinotoiminnassa annetun lain 2 §:n muuttamisesta, 15.12.2000 (Suomen säädöskokoelma 2000 N° 1073). | 2001. március 1. |

Sverige | Lag (2000:274) om konsumentskydd vid distansavtal och hemforsaljningsavtal | 2000. június 1. |

United Kingdom | The Consumer Protection (Distance Selling) Regulations 2000 (SI 2000 No. 2334) as amended by The Consumer Protection (Distance Selling) (Amendment) Regulations 2005 (SI 2005 No. 689) | 2000. október 31.* |

II. MELLÉKLET

KÉRDÉSEK A NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓHOZ

A Bizottság szeretné összegyűjteni a tagállamok és az érdekelt felek véleményét az irányelv alkalmazásáról és arról, hogy az megfelel-e az új piaci körülményeknek és/vagy termékeknek. Ebből a célból összeállított egy listát a nyilvános konzultáció kérdéseiből. Ezeket azzal a jelentéssel együtt kell megvizsgálni, amelyhez a kérdőívet csatolták, annak érdekében, hogy teljes képet lehessen alkotni a Bizottság által eddig a távértékesítés terén meghatározott kérdésekről. Emellett a Bizottság örömmel veszi a jelentésben vagy a kérdőíven nem szereplő problémák megjelölését.

A konzultációs időszak lezárultával a Bizottság honlapján közzéteszi a válaszok összefoglalását. Az érdekelt felek válaszait és észrevételeit szintén közzé fogják tenni az Európai Bizottság honlapján, kivéve, ha a küldő ezt kifejezetten másként kéri. A válaszok azokat a bizonyítékokat egészítik ki, amelyeket jelenleg a fogyasztóvédelmi szabályozási keret felülvizsgálatán folyó átfogóbb munka folytatása érdekében gyűjtenek.

A Bizottság azt is meg fogja vizsgálni, hogy szükség van-e nyilvános meghallgatás megszervezésére a jelentésben és a kérdőíven felmerülő kérdésekről szóló vita támogatása érdekében. A Bizottság ezért figyelembe fogja venni a fogyasztóvédelmi szabályozási keret tágabb felülvizsgálatáról szóló zöld könyv által megindítandó nyilvános konzultáció eredményeit is. A zöld könyv fel fogja mérni a vívmányok felülvizsgálatára irányuló munka állását. Az eddig összegyűjtött bizonyítékok alapján meghatározza a fogyasztóvédelmi szabályozási keret reformjának lehetőségeit, és a tagállamok és az érdekelt felek körében felmérést készít arról, hogy melyik a legcélravezetőbb irány. A zöld könyv elfogadása 2006 őszére van tervbe véve.

A kérdőívre válaszolni kívánó érdekelt felek 2006.11.21-ig küldjék el válaszukat az Európai Bizottságnak. Kérjük, a lehető legkimerítőbben válaszoljanak, és észrevételeiket („First consultation on the Distance Selling Directive”, vagyis a távértékesítési irányelv első konzultációja megjelöléssel) küldjék el postán a következő címre:

European Commission (Európai Bizottság)

Directorate-General for Health and Consumer Protection (Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság)

Rue de la Loi 200

B-1049 Brüsszel

Belgium

vagy e-mailen a következő címre: SANCO-B2@ec.europa.eu.

2. cikk – Meghatározások

1. Megfelelő-e a „fogyasztó” és a „szállító” jelenlegi meghatározása a 97/7/EK irányelv által szabályozott terület alkalmazásában? (Ezt a témát a fogyasztói vívmányok tágabb felülvizsgálata során is át fogják tekinteni.) 2. Elég egyértelmű-e a „távértékesítési szerződés” jelenlegi meghatározása? Különösen a „szervezett távértékesítési rendszer” fogalma egyértelmű-e, vagy a fogyasztóvédelmet minden távértékesítési szerződése ki kellene terjeszteni, tekintet nélkül arra, hogy a szállító általában is távértékesítéssel foglalkozik-e? 3. Elég egyértelmű-e a „távközlő eszköz” jelenlegi meghatározása? 4. A „távközlő eszköz üzemeltetője” fogalom meghatározása jelent-e bármilyen hozzáadott értéket? 5. Bármely más fogalom meghatározása pontatlan-e, illetve szükség van-e a távértékesítéshez kötődő újabb fogalmak meghatározására? |

3. cikk – Mentességek

6. Szükséges-e a jelenlegi mentességeket felülvizsgálni, kiterjeszteni vagy hatályon kívül helyezni tekintettel az új piaci fejleményekre (pl. zene vagy más szolgáltatások letöltése az internetről) és/vagy az új technológiákra (pl. az m-kereskedelem megjelenése) vagy bizonyos értelmezési nehézségekre (pl. az Európai Közösségek Bíróságának döntése az easyCar-ügyben, amelyben úgy határozott, hogy a gépkocsikölcsönzés „szállítási szolgáltatásnak” minősül, és következésképpen nem tartozik az irányelv hatálya alá; vagy az olyan tág terminológia használata, mint pl. a „szabadidős szolgáltatások”)? 7. Megoldotta-e a pénzügyi szolgáltatások meghatározása – amelyet a 2002/65/EK irányelv 18. cikke illesztett be az irányelvbe – azokat a problémákat, amelyekkel a tagállamok eredetileg az irányelv átültetésekor szembesültek? (Ezt a témát a 2002/65/EK irányelv felülvizsgálatakor fogják részletesebben áttekinteni.) 8. Okozott-e bármilyen értelmezési nehézséget az ingatlan építésére vagy értékesítésére, illetve ingatlannal kapcsolatos más jogokra kiterjedő mentesség (pl. ezen irányelv és az időben megosztott használatra vonatkozó irányelv kölcsönhatása)? 9. Ki kellene-e terjednie az irányelvnek az árverésekre vagy azok bizonyos típusaira? |

4. cikk – Előzetes tájékoztatás

10. Javítható-e a 4. cikk (pl. pontosabb rendelkezések az előzetes tájékoztatás időzítéséről vagy formájáról, további követelmények bevezetése vagy bizonyos követelmények hatályon kívül helyezése)? 11. Megfelelően védi-e az irányelv valamennyi fogyasztói csoportot (pl. a kiskorúakat)? Ha nem, hogyan lehetne védelmüket javítani? |

5. cikk – Írásbeli megerősítés

12. Javítható-e az 5. cikk (pl. a 2002/65/EK irányelvben szereplő „tartós hordozófelület” meghatározásának bevezetésével; további, írásban megerősítendő információ bevezetésével, vagy néhány információ törlésével)? 13. A 4. cikk (1) bekezdésének és az 5. cikk (1) bekezdésének összevonása egyszerűbbé tenné-e ezeket a szabályokat a fogyasztók és a szállítók számára? |

6. cikk – Elállási jog

14. Úgy véli-e, hogy a távértékesítés terén érvényes gondolkodási időt harmonizálni kellene a tagállamokban, és ha igen, milyen hosszú legyen ez az időszak? (Azt a kérdést, hogy a különböző fogyasztóvédelmi irányelvekben meghatározott gondolkodási idő hosszát a vívmányok összességében harmonizálni kellene-e, a fogyasztóvédelmi vívmányok szélesebb felülvizsgálati munkája során fogják áttekinteni. Mindazonáltal szívesen vesszük ehhez kapcsolódó észrevételeit is.) 15. Szükség van-e az elállási jog gyakorlásához és következményeihez kötődő szabályok pontosítására? 16. Szükség van-e az elállási jog alóli jelenlegi mentességek felülvizsgálatára, kiterjesztésére vagy hatályon kívül helyezésére az új piaci fejlemények és/vagy technológiák fényében? 17. Harmonizálni kell-e a visszaküldés költségeiről szóló rendelkezéseket a távértékesítés terén, és ha igen, kinek kellene fizetnie a visszaküldés költségeit? (Ezt a témát a fogyasztói vívmányok tágabb felülvizsgálata során is át fogják tekinteni.) |

7. cikk – Szerződésteljesítés

18. A 7. cikk rendelkezései biztosítják-e a távértékesítési szerződések megfelelő teljesítését, pl. világosak-e az időzítésről és a teljesítésről szóló szabályok? 19. Kötelezővé kellene-e tenni a 7. cikk (3) bekezdésében található, áruk helyettesítéséről szóló választható rendelkezést a belső piaci fogyasztóvédelem szintjének azonos mértékű emelése érdekében? |

10. cikk

20. Kifejezetten hatályon kívül kell-e helyezni a 10. cikket, az említett cikk és az elektronikus hírközlési adatvédelemről szóló 2002/58/EK irányelv közötti kapcsolat világosabbá tétele érdekében? |

Általános kérdések

21. A minimumzáradék – vagyis a tagállamok azon lehetősége, hogy magasabb fogyasztóvédelmi normákat biztosító rendelkezéseket is megtarthatnak vagy bevezethetnek – hogyan befolyásolta a határokon átnyúló kereskedelmet és versenyt (pl. akadályozta-e a határokon átnyúló kereskedelmet vagy a letelepedési jog gyakorlását)? Amennyiben igen, említsen példákat. 22. Találkozott-e problémákkal a távértékesítési szabályozás kapcsán, annak jelenlegi állapotában? 23. Vannak-e ön szerint a távértékesítésnek olyan egyéb vonatkozásai, amelyek szabályozást igényelnek? |

III. MELLÉKLET

ÁTVIZSGÁLÁS ALATT ÁLLÓ FOGYASZTÓVÉDELMI IRÁNYELVEK

A Tanács 1985. december 20-i 85/577/EGK irányelve az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről (HL L 372., 1985.12.31., 31. o.)

A Tanács 1990. június 13-i 90/314/EGK irányelve a szervezett utazási formákról (HL L 158., 1990.6.23., 59. o.)

A Tanács 1993. április 5-i 93/13/EGK irányelve a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről (HL L 95., 1993.4.21., 29. o.)

Az Európai Parlament és a Tanács 1994. október 26-i 94/47/EK irányelve az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések egyes szempontjai vonatkozásában a fogyasztók védelméről (HL L 280., 1994.10.29., 83. o.)

A Európai Parlament és a Tanács 1997. május 20-i 97/7/EK irányelve a távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről (HL L 144., 1997.6.4., 19. o.)

Az Európai Parlament és a Tanács 1998. február 16-i 98/6/EK irányelve a fogyasztók számára kínált termékek árának feltüntetésével kapcsolatos fogyasztóvédelemről (HL L 80., 1998.3.18., 27. o.)

Az Európai Parlament és a Tanács 1998. május 19-i 98/27/EK irányelve a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról (HL L 166., 1998.6.11., 51. o.)

Az Európai Parlament és a Tanács 1999. május 25-i 1999/44/EK irányelve a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól (HL L 171., 1999.7.7., 12. o.)

IV. MELLÉKLET

A GONDOLKODÁSI IDő HOSSZA A TAGÁLLAMOKBAN

Tagállam | A gondolkodási idő hossza |

Ausztria | 7 munkanap (szombat kifejezetten kizárva) |

Belgium | 7 munkanap |

Ciprus | 14 nap |

Cseh Köztársaság | 14 nap |

Dánia | 14 nap |

Egyesült Királyság | 7 munkanap |

Észtország | 14 nap |

Finnország | 14 nap |

Franciaország | 7 munkanap? (a „jours francs” jelentése tisztázást igényel) |

Görögország | 10 munkanap |

Hollandia | 7 munkanap |

Írország | 7 munkanap |

Lengyelország | 10 nap |

Lettország | legalább 14 nap |

Litvánia | 7 munkanap |

Luxemburg | 7 munkanap |

Magyarország | 8 munkanap |

Málta | 15 nap |

Németország | 2 hét |

Olaszország | 10 munkanap |

Portugália | 14 nap |

Spanyolország | 7 munkanap a szállítási ország jogszabályai alapján |

Svédország | 14 nap |

Szlovákia | 7 munkanap |

Szlovénia | 15 nap |

[1] HL L 144., 1997.4.6., 19. o.

[2] A 15. cikk (4) bekezdése kiköti, hogy „Ennek az irányelvnek a hatálybalépése után legkésőbb négy évvel a Bizottság az Európai Parlament és a Tanács számára ezen irányelv végrehajtásáról jelentést készít, amelyet szükség esetén az irányelv módosítására vonatkozó javaslattal egészít ki.”

[3] Lásd a jobb szabályozás a növekedés és a munkahelyteremtés területén az Európai Unióban című 2005. március 16-i, a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett bizottsági közleményt (COM(2005) 97 végleges) és a Közösség lisszaboni programjának végrehajtása: a szabályozási környezet egyszerűsítésére irányuló stratégiáról szóló, 2005. október 25-i az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett bizottsági közleményt (COM(2005) 535 végleges). A fogyasztóvédelmi vívmányok felülvizsgálatát az utóbbi közleményhez csatolt, jogszabályok egyszerűsítését célzó gördülő program tartalmazza.

[4] A fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23-i 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv felülvizsgálatáról szóló bizottsági közlemény (COM(2006) 161 végleges).

[5] A fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23-i 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 271., 2002.10.9., 16. o.)

[6] A belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”), HL L 149., 2005.6.11., 22. o.

[7] A COM(2005) 603 végleges javaslat javasolt 81. cikke.

[8] A belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8-i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv”) 1. cikkének (3) bekezdése a (11) preambulumbekezdéssel együtt olvasva (HL L 178., 2000.7.17., 1. o.).

[9] Az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések egyes szempontjai vonatkozásában a fogyasztók védelméről szóló, 1994. október 26-i 94/47/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 280. szám, 1994.10.29., 83. o.).

[10] C-336/03 easyCar (UK) Ltd. kontra Office of Fair Trading ügy (EBHT 2005., I-1947. o.).

[11] Franciaország, Spanyolország és az Egyesült Királyság.

[12] Az időmegosztási irányelv legalább 10 naptári napot említ, míg a házhozszállítási irányelv legalább 7 napot határoz meg (Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1985. december 20-i 85/577/EGK tanácsi irányelv, HL L 372., 1985.12.31., 31. o.). A pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról szóló irányelv 14 naptári napot említ.

[13] Az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló, 2002. július 12-i 2002/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv”), HL L 201., 2002.7.31., 37. o.