10.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 64/4

(1)

2005. december 30-án kelt levelében az Associazione Bancaria Italiana (a továbbiakban: ABI) különböző olyan intézkedések ellen tett panaszt a Bizottságnál, amelyek állítása szerint előnyben részesítették a Poste Italiane SpA (a továbbiakban: PI) banki tevékenységeit. Különösen azt állította, hogy Olaszország körülbelül 4 % kamatot fizetett a postai folyószámlákon felhalmozott, és a Pénzügyminisztériumnál vezetett folyószámlákon betétként elhelyezett pénzeszközökre, míg maguk a postai folyószámlák körülbelül 1 %-on kamatoztak. A PI-nek a betéti kamatlábak és a hitelkamatlábak (2) közötti kamatkülönbözete magasabb volt a „piaci” kamatkülönbözetnél, és így állami támogatásnak minősül.

(2)

2006. február 7-i levelében a Bizottság több kérdést tett fel az olasz hatóságoknak. A válaszadási határidő meghosszabbítására irányuló kérelmet követően Olaszország 2006. április 21-én kelt levelében válaszolt a kérdésekre. 2006. március 30-án megbeszélésre került sor az olasz hatóságokkal és a PI képviselőivel.

(3)

A Bizottság 2006. szeptember 26-i levelében arról tájékoztatta Olaszországot, hogy az intézkedés tekintetében az EK-Szerződés 88. cikkének (2) bekezdésében megállapított eljárás indításáról határozott.

(4)

Az eljárás megindításáról szóló bizottsági határozatot (3) az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé. A Bizottság felkérte az érdekelt feleket észrevételeik megtételére. Az olasz hatóságok 2006. október 31-i és 2006. december 29-i levelükben nyújtottak be észrevételeket, az ABI pedig 2006. december 27-én. A Bizottság – annak érdekében, hogy az olasz hatóságok számára lehetőséget biztosítson a válaszadásra – 2007. január 15-i levelében továbbította az ABI észrevételeit. Az olasz hatóságok 2007. február 16-án kelt levelükben tettek észrevételeket.

(5)

2007. február 21-i levelében a Bizottság további információkat kért. Olaszország 2007. március 30-i, 2007. április 2-i és 2007. június 1-jei levelében válaszolt.

(6)

2007. június 28-án és 2007. október 24-én két megbeszélésre került sor az olasz hatóságokkal és a PI képviselőivel. Az utóbbi megbeszélést követően a Bizottság 2007. október 25-i levelében további információkat kért, és erre Olaszország 2007. november 27-én adott választ.

(7)

Olaszország 2008. február 29-én küldött kiegészítő információkat, 2008. március 4-én pedig az olasz hatóságok és a Bizottság között megbeszélésre került sor.

(8)

A Bizottság 2008. március 5-én, illetve 2008. április 3-án további információkat kért, Olaszország pedig 2008. március 7-én, illetve 2008. április 23-án adott választ.

(9)

A PI Olaszországban az általános postai szolgáltató, amely az általános postai szolgáltatásokra (4) irányadó olasz jogszabályok (5) által előírt általános postai szolgáltatási kötelezettségeket hajt végre. A PI-re bízott általános gazdasági érdekű szolgáltatás pénzügyi szolgáltatásokat nem foglal magában.

(10)

Az általános postai szolgáltatások nyújtásán kívül a PI átfogó hírközlési, logisztikai és pénzügyi termékeket kínál Olaszország egész területén. A 2006-ra vonatkozó főbb számadatok a következők (6):

(11)

Az éves jelentés szerint 2006-ban a postai szolgáltatások a csoport összes árbevételének 33,5 %-át tették ki, a pénzügyi tevékenységek 27,5 %-ot tettek ki, és a biztosítási üzletág 37,6 %-ot jelentett. A pénzügyi szolgáltatások 82 %-kal, a biztosítási szolgáltatások pedig 18,7 %-kal járultak hozzá a PI csoport működési profitjához. A postai szolgáltatások működési vesztesége 4 milliárd EUR volt.

(12)

A PI banki tevékenységeit egy teljes mértékben integrált részleg, a Bancoposta révén működteti.

(13)

A PI 2003 decemberéig teljes egészében az olasz állam tulajdonában volt. Az állam 2003 decemberében a PI-ben lévő részvénytőke 35 %-át a Cassa Depositi e Prestiti (Betéti és Hitelpénztár; a továbbiakban: CDP) javára ruházta át. A CDP 2003 végéig, részvénytársasággá (SpA) való átalakulásáig állami bank volt. Azóta a CDP, bár részvénytőkéjének 30 %-át 65 banki alapítványra ruházta át (7), az állam felügyelete alatt maradt.

(14)

A PI állami felügyelet alatt áll.

(15)

Egy közelmúltbeli tanulmány (8) szerint az olasz postai piac az első postai irányelv (9) végrehajtása előtt viszonylag nyitott volt. A PI-től eltérő szereplők már szabadon kézbesíthettek címzett reklámküldeményeket és hibrid küldeményeket. Néhány helyi postai szereplő a PI alvállalkozójaként kézbesített levélpostai küldeményeket. Az irányelv végrehajtását követően a hibrid levelek kézbesítése a fenntartott terület részévé vált, és az alvállalkozói jogviszonyok megszűntek. A kimenő és a bejövő nemzetközi levélpostai küldemények teljes mértékben a PI számára fenntartott területhez tartoznak. 2003. január 1-je óta az olasz jogszabályok átültették a második postai irányelvet, amely az EU postai piacának a verseny előtt 2009. január 1-jéig történő teljes megnyitásáról rendelkezik: a fenntartott területet a legfeljebb 100 g tömegű levélpostai küldeményekre, az elsőbbségi küldemények esetében pedig az alapdíjszabás háromszorosára korlátozza (10). A fenntartott terület 2006. január 1-jétől a legfeljebb 50 g tömegű levélpostai küldeményekre, az elsőbbségi küldemények esetében pedig az alapdíjszabás 2,5-szeresére korlátozódik (11). A postai piac jelenleg viszonylag nyitott a de jure verseny előtt, mivel a címzett reklámküldemények kézbesítése liberalizált. A belépési szabályozások nem minősülnek szigorúnak (12).

(16)

A Bizottság 2006. október 19-én a közösségi postai szolgáltatások egységes piacát megvalósító, új postai irányelvre tett javaslatot. Az említett irányelv 2008. február 27-én lépett hatályba; és a postai szolgáltatások területén a jogi monopóliumok 2010. december 31-ig történő felszámolásáról rendelkezik, bár néhány tagállam számára engedélyezi a határidő 2012. december 31-ig történő meghosszabbítását (13).

(17)

A 2001. március 14-i 144. sz. elnöki rendelet megállapítja a PI által nyújtható banki és pénzügyi szolgáltatásokra irányadó szabályokat; ezt az üzletágat a Bancoposta bonyolítja. A szolgáltatások a következőkre terjednek ki: a lakossági megtakarítások valamennyi formájának felhalmozása, valutaközvetítés, bankok és más feljogosított közvetítők által nyújtott hitelek népszerűsítése és elhelyezése, bizonyos befektetési szolgáltatások lebonyolítása (harmadik felek javára folytatott kereskedés, valamint megbízások elhelyezése és beszedése, ezáltal legalább 2007-ig kizárva a saját részre folytatott kereskedést és az egyéni portfóliókezelést). A PI számára kifejezetten tilos a finanszírozási tevékenység gyakorlása.

(18)

A Bancoposta takarékbetét-kezelő intézménynek és pénzügyi közvetítőnek tekinthető. Bár nem bank, a PI számos postahivatalát veszi igénybe saját működéséhez, valamint banki és más pénzügyi termékek kínálatához.

(19)

Összesen 13 893, azaz településenként legalább egy postahivatalával a PI Olaszország legnagyobb banki hálózata, és inkább eszköznek, mint kötelezettségnek kell tekinteni: költségeinek többségét ezek a pénzügyi szolgáltatások fedezik, így ezek nem tekintendők az általános szolgáltatóra háruló tehernek (14).

(20)

A Fitch hitelminősítő ügynökség egy 2004-ben közzétett jelentésben megjegyzi, hogy a PI/Bancoposta „a teljes [olasz] lakossághoz eljut, amit a hazai bankok az előrelátható jövőben nem tudnak megvalósítani” (15). Ezen túlmenően a Fitch úgy ítéli meg, hogy a PI „a pénzügyi szolgáltatások fejlesztését tette stratégiájának központi elemévé”.

(21)

A PI széles körű, a bankrendszer által nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal versengő pénzügyi szolgáltatásokat nyújt:

(22)

A PI a betéteket közvetlenül postai folyószámlákon keresztül halmozza fel. Az összes betét éves átlagait az 1995–2006 közötti időszakban az 1. táblázat szemlélteti:

1.   táblázat

(23)

A PI 2001-ben bevezette a „Conto BancoPosta”, vagyis BancoPosta számlát, amely a szokásos bankszámlához hasonló postai folyószámla. A postai folyószámla a BancoPosta számla bevezetése előtt a kapcsolódó szolgáltatások (mint például hitelkártyák és bankkártyák) hiánya miatt nem volt megfelelő lakossági eszköz; a postai folyószámlákat főként a közigazgatási szerveknek és a jelentős mennyiségben számlázó társaságoknak (nemzeti közüzemi szolgáltatóknak) szánták.

(24)

Az Olaszország által közölt adatok alapján a 2000–2007 közötti időszakban a folyószámlák olasz piacán a postai folyószámlák részesedése a következő volt:

(25)

Az ABI azt állítja, hogy a PI közvetlen pénzeszköz-felhalmozása gyorsabban növekedett, mint banki tevékenységet folytató versenytársaié. 1999 és 2004 között a közvetlen banki pénzeszköz-felhalmozás 36 %-kal növekedett a postai folyószámlák 94 %-os növekedésével szemben (17). Az ABI azzal érvel, hogy a PI közvetlen betételhelyezése jelentős mértékben rontotta a banki pénzeszköz-felhalmozást: 1999-ben a postai folyószámlák az együttesen vett banki és postahivatali közvetlen pénzeszköz-felhalmozás 2,2 %-át jelentették; 2004-re pedig ez a részesedés 3,1 %-ra emelkedett. Az ABI úgy ítéli meg, hogy ez a növekedés főként azoknak a vonzó feltételeknek köszönhető, amelyeket a PI az egyenértékű szolgáltatásokért kínál számlatulajdonosainak. A bankoknál vezetett folyószámlák esetében az átlagos betéti kamatláb például 0,6-0,7 % körüli, míg a PI 2005 elején 1 %-ot kínált.

(26)

A postai folyószámlákon keresztül történő közvetlen pénzeszköz-felhalmozáson kívül a PI közvetett módon is szed be pénzeszközöket, postai takarékkönyveknek és takarékleveleknek a CDP nevében történő elhelyezése útján.

(27)

Az elmúlt néhány évben a PI jelentősen bővítette az ügyfeleknek nyújtott fizetési szolgáltatásainak körét, a hagyományos postai eszközöket (folyószámla-betétkönyvek és postai pénzesutalványok) ugyanis számos olyan eszközzel egészítette ki, amelyeket korábban csak bankok kínáltak (bankkártyák és hitelkártyák, hitelfolyósítás, közüzemi terhelési megbízások) (18).

(28)

Végezetül a PI a következők esetében nyújt elhelyezési szolgáltatásokat:

(29)

A PI és a Pénzügyminisztérium közötti kapcsolatokat a 2003. december 5-i rendelet (21) alapján az 1. ábra szemlélteti:

1.   ábra

(30)

Az itt értékelt intézkedés a PI és a Gazdasági és Pénzügyminisztérium közötti, 2006. február 23-i megállapodással [convenzione] (a továbbiakban: a megállapodás) végrehajtott, 2005. december 23-i 266. törvény (22) (a továbbiakban: a 2006. évi pénzügyi törvény).

(31)

A 2006. évi pénzügyi törvény megállapítja, hogy a PI-nek és a Gazdasági és Pénzügyminisztériumnak kell meghatároznia a piaci paramétereket és a Pénzügyminisztériumnál vezetett postai folyószámlákon betétként elhelyezett pénzeszközökre fizetendő kamat kiszámításának módszereit; emellett pedig arról is rendelkezik, hogy a minisztérium által 2005-re fizetendő kamatot 150 millió EUR-val kell csökkenteni.

(32)

A megállapodás meghatározza a hároméves időszakra szóló kamatlábak kiszámításának gyakorlati módszerét; a megállapodás 2005. január 1-től kezdődő visszamenőleges hatállyal 2006. április 4-én lépett hatályba (23), és 2009. április 4-én jár le. Az éves kamatláb alapvetően a harminc év lejáratú többéves államkötvények (BTP) (24) (80 %), a tíz év lejáratú többéves államkötvények (10 %) és a tizenkét hónap lejáratú közönséges kincstárjegyek (BOT) (25) (10 %) éves átlaghozamának súlyozott átlaga. A megállapodásban említett állampapírok éves átlaghozama az MTS SpA – az olasz államkötvényekkel és más fix lejáratú értékpapírokkal való kereskedés elektronikus platformját kezelő társaság – által minden hónap 1. és 15. napján jegyzett 24 jegyzési érték számtani átlagának kiszámításával kapható meg. Az a tény, hogy a paraméterek 15 naponta frissülnek, azt jelenti, hogy a hozamok változóak és ingadozóak. Amennyiben a kamatlábgörbe változása megváltoztatja a rövid és a hosszú távú kamatlábak közötti összefüggést, a PI kérheti a kosár felülvizsgálatát. A megállapodást bármelyik fél felmondhatja, bármelyik év december 31. napja előtt legalább hathónapos felmondási időt biztosítva a másik félnek.

(33)

A megállapodásban foglalt módszertan alkalmazása a következő eredményekhez vezetett:

(34)

A 2005-re szóló kamat kifizetése 2006-ban történt, a 2006-ra járó kamaté pedig 2007-ben. Olaszország azt állítja, hogy a 2007-re szóló kamat kifizetésére még nem került sor.

(35)

Követelmény volt, hogy a postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközöket a Gazdasági és Pénzügyminisztériumnál/a Pénzügyminisztériumnál helyezzék el betétként (a továbbiakban: a kötelezettség) (27).

(36)

Olaszország a 2006. december 27-i 296. törvénnyel (a továbbiakban: a 2007. évi pénzügyi törvény) (28) módosította a 2006. évi pénzügyi törvényben előírt kamatrendszert. Az új törvény értelmében a magán ügyfelektől gyűjtött pénzeszközöket (a nem közigazgatási szerv által vezetett postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközöket) a PI-nek euró-övezetbeli államkötvényekbe kell fektetnie (29). Az új törvény a használatra vonatkozó korlátozást csak a magánügyfelektől gyűjtött pénzeszközök esetében oldja fel. A törvény úgy rendelkezik, hogy az új intézkedéseket szakaszonként kell bevezetni 2007. december 31-ig. A magán ügyfelektől eltérő ügyfelek pénzeszközeit (az egésznek mintegy 25–30 %-át) az eddigiekkel megegyező módon kell befektetni.

(37)

Az eljárás megindításáról szóló, 2006. decemberi határozatában a Bizottság közölte, hogy annak értékelésére, hogy a PI bármilyen előnyhöz jutott-e, elméletileg fontos lehet figyelembe venni a PI által a hitelkamatláb és a betéti kamatláb (30) közötti különbség miatt élvezett pozitív különbözet alkotóelemeit. A határozat azonban hivatalosan azt állapította meg, hogy jelen esetben bármely előny csak a hitelkamatlábból származhat.

(38)

A Bizottság kétségbe vonta, hogy a Pénzügyminisztériumnál 2005-től elhelyezett, folyószámlákról származó pénzeszközökre alkalmazott kamatláb meghatározására szolgáló rendszer megfelelő piaci referenciát biztosít.

(39)

A Bizottságnak az volt az álláspontja, hogy a piaci kamatláb megállapításához általános szabályként azt a kamatlábat kell figyelembe venni, amelyet egy magán hitelfelvevő – ezek jellege és mennyisége ismeretében – hajlandó lenne fizetni a PI-nek az elhelyezett pénzeszközökért. A megállapodásban meghatározott kamatláb nem lehet piaci kamatláb. A PI-nek a Pénzügyminisztériumnál elhelyezett betétje konkrétan folyószámlán volt. A betétként elhelyezett pénzeszközökhöz kapcsolódó likviditási kockázatot a Pénzügyminisztérium, nem pedig a PI fedezte. A folyószámlán felhalmozott, és az arra befizetett pénzt szokásos költségvetési szükségletek finanszírozására használták fel. Nem volt egyértelmű, hogy amennyiben a Pénzügyminisztériumnak fel kellene váltania a PI-n keresztüli jelenlegi pénzeszköz-felhalmozási rendszert, az általa feltételesen használt alternatív finanszírozási eszköz alapvetően hosszú távú értékpapírokból állna-e. Bár Olaszország kitartott amellett, hogy a jelenleg postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközök közelmúltbeli növekedése azt mutatta, hogy a Pénzügyminisztérium rendelkezésére álló források stabilak, a CDP által a Pénzügyminisztériumnak biztosított finanszírozás szintje az évek során tulajdonképpen jelentősen ingadozott.

(40)

Ezen túlmenően a PI sajátos helyzetére tekintettel – mivel a PI-t törvény kötelezte arra, hogy az államnál helyezze el az ügyfeleinek folyószámláin felhalmozott pénzeszközöket – elképzelhető volt, hogy a piacon nem lesz elérhető összehasonlítási norma. Az említett körülmények között a Bizottságnak meg kell állapítania a PI számára az adott számla működtetési költségét (amelynek egy hatékony analitikus számviteli rendszer esetén lehetségesnek kellene lennie), és ahhoz ésszerű különbözetet kell biztosítania. Ez az összeg eseti „piaci” kamatlábat jelezne. Egy ilyen megközelítés akkor is indokolt lenne, ha a Bizottságnak azt kellene megítélnie, hogy a PI pusztán olyan magatartást tanúsítva járt-e el, amely a számos helyen megtalálható postahivatalain keresztül a pénzeszközöknek az állam számára való begyűjtésére irányult.

(41)

Ha bebizonyosodik, hogy a 2006. évi pénzügyi törvény és a megállapodás állami támogatást jelentett, a Bizottság álláspontja az, hogy az ilyen támogatás új, jogellenes és összeegyeztethetetlen a közös piaccal.

(42)

2006. december 27-i levelében az ABI főbb észrevételei a következők voltak.

(43)

Az ABI szerint a Pénzügyminisztériumnál elhelyezett pénzeszközök olyan tartozást jelentenek, amelyet a Pénzügyminisztérium a betétek elhelyezést követő évben fizet ki. Amint arra a Bizottság a 2006. szeptemberi határozatban rámutatott, a betétként elhelyezett pénzeszközökhöz kapcsolódó likviditási kockázatot a Pénzügyminisztérium, és nem a PI fedezi. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az átutalt pénzeszközöknek az előző évhez képest csökkenniük kell, a Pénzügyminisztériumnak a megállapodásban rögzített kamatlábat kellene biztosítania a Bancoposta számára, és a PI-nek vissza kellene térítenie a betétként elhelyezett összegek közötti különbséget.

(44)

Az ABI szerint a Pénzügyminisztériumban felhalmozott pénzeszközöket rövid távúnak kell tekinteni. Ezenkívül azokat szokásos költségvetési szükségletek finanszírozására használják fel.

(45)

A 2003. december 5-i miniszteri rendelet értelmében a CDP két folyószámlát nyitott a Pénzügyminisztériumnál, melyek hat havi lebegő kamatlába megegyezik a közönséges kincstárjegyek (BOT) hat havi bruttó kamatlábának egyszerű számtani átlagával és a havi Rendistato-index (31) értékével.

(46)

Annak értékelésére, hogy a PI számára a Pénzügyminisztériumnál betétként elhelyezett pénzeszközök kamatozása állami támogatás-e, az ABI szerint a PI-nek fizetett kamatlábat a rövid lejáratú (tizenkét hónapos lejáratú) közönséges kincstárjegyek kamatlábával kell összehasonlítani. 2005 januárjában egy tizenkét hónapos lejáratú közönséges kincstárjegy hozama 2,21 %, azaz a PI-nek biztosított kamatnál 1,69 %-kal alacsonyabb volt.

(47)

2006. október 31-i, 2006. december 29-i, 2007. február 16-i, 2007. március 30-i, 2007. április 2-i, 2007. június 1-jei, 2007. november 27-i, 2008. február 29-i, 2008. március 7-i és 2008. április 23-i levelében Olaszország a következő főbb észrevételeket tette.

(48)

A pénzügyi törvény és a megállapodás megállapítja, hogy a PI-nek fizetendő kamatot piaci paraméterek szerint kell megállapítani. A kamatláb semmiféle előnyt nem biztosít a PI számára.

(49)

Olaszország szerint a postai folyószámlák 2001 – az új BancoPosta számla elindítása – óta a banki folyószámlákhoz hasonlíthatók. 2001 előtt a lakossági postai folyószámlát a megfelelő kapcsolt szolgáltatások (például bankkártyák és hitelkártyák) hiánya miatt nem lehetett a banki folyószámlák helyettesítőinek tekinteni, és ezt főként a közigazgatási szervek és a jelentős mennyiségű számlát kiállító társaságok (nemzeti közüzemi szolgáltatók) használták. Olaszország szerint a postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközök 2001 óta tartó növekedése összhangban van a termék közelmúltbeli bevezetésének tényével.

(50)

2001 előtt a betétként elhelyezett pénzeszközök változásait, többek között az 1990-es évek második felében, különösen 1996-ban és 1997-ben tapasztalható számottevő csökkenést az 1996. december 23-i 662. sz. törvény befolyásolta, amely előírta a Pénzügyminisztérium által az állami nyugdíjak kifizetésére használt számlák megszüntetését; ez mintegy 11 milliárd EUR-val csökkentette az 1997. január 1-jei betétállományt. 1997 és 1999 között számos tényező hozzájárult a betétösszegek csökkenéséhez. Az olasz hatóságok azzal érvelnek, hogy – részben a PI jellegéből adódóan (amely akkor állami kereskedelmi intézmény volt) és külső politikai tényezők miatt – nehéz pontosan meghatározni ezeknek a változásoknak az okait. Mivel a PI 1998-ban átalakult részvénytársasággá, a nettó betétösszegek rendszeresen és fokozatosan növekedtek.

(51)

Az olasz hatóságok azzal érvelnek, hogy a Pénzügyminisztérium és a PI közötti megállapodás átlátható módon szabályoz egy hosszú távú eszközt. A megállapodás nem határozatlan idejű, három évre szól, és bármelyik fél számára lehetővé teszi a felmondást, ha a piaci feltételek már nem garantálják a betét kamatozásának kiszámítására szolgáló mechanizmusnak való megfelelést. Ezeknek a záradékoknak az a célja, hogy mindkét felet megvédjék annak kockázatától, hogy a hároméves időszak során esetlegesen különleges piaci feltételek merüljenek fel, vagy a betétek jellemzői megváltozzanak, és esetlegesen befolyásolják a kamatozási mechanizmust.

(52)

Az olasz hatóságok szerint a megállapodásban előírt lebegő kamatláb melletti döntést a piaccal összhangban lévő kamatláb szükségessége indokolja. Különösen a változó hozam tisztességes mindkét fél számára: a Pénzügyminisztérium számára ez azt garantálja, hogy finanszírozási költségei összhangban legyenek saját középtávú, illetve hosszú távú tartozásával, a PI számára pedig piacorientált, és az általa felhalmozott betétekkel összhangban lévő kamatozást biztosít. A mechanizmus piachoz igazításának meghozatalára irányuló határozat kedvezőtlen piaci feltételek mellett került sor, miközben a megállapodás alapján szerzett hozam – 2005-ben 3,9 %, 2006-ban pedig 4,25 % – alacsonyabb volt, mint a PI által az előző években kapott 4,35 %-os fix kamatláb.

(53)

Olaszország megjegyezte, hogy 2007 óta a PI megkezdte saját likviditásának aktív kezelését – nagyon óvatosan – olyan fix kamatlábak alapján, amelyek előre meghatározott időtartam során meghatározott hozamot garantálnak. Ez az aktív pénzeszközkezelés eltér a megállapodásban foglalt passzív kezeléstől, ugyanis lehetővé teszi a PI számára meghatározott hozamokon alapuló portfólió kialakítását, valamint a társaság célkitűzéseinek megfelelő eszközallokációt, az értékelt és jóváhagyott kockázati forgatókönyveknek megfelelően, további kockázatok vállalása mellett. Mivel a PI-nek lehetősége volt aktív pénzeszköz-kezelési rendelkezések végrehajtására, a hozamok javítására irányuló pénzügyi stratégiákat fogadott el, és a megállapodásban kínáltnál magasabb hozamokat ért el.

(54)

Az olasz hatóságok tájékoztatták a Bizottságot, hogy az a kötelezettség, amely előírta a PI számára, hogy a postai folyószámláiból származó pénzeszközöket a Pénzügyminisztériumnál helyezze el, megszűnt. A 2007. évi pénzügyi törvény módosítja a 2006. évi pénzügyi törvényben foglalt rendszert, és arról rendelkezik, hogy a PI által magánügyfelektől beszedett pénzeszközöket euroövezetbeli államkötvényekbe kell befektetni. Az új rendelkezéseket 2007. december 31-ig kell végrehajtani. Olaszország úgy ítéli meg, hogy ez a változás a PI által felhalmozott pénzeszközöket az állami támogatásokra vonatkozó szabályokon kívül helyezi, mert a kapott kamatot nem az állam fizeti.

(55)

Ez a jogszabályváltozás a Pénzügyminisztérium arra vonatkozó kérésére jelent választ, hogy a PI nagyobb pénzügyi függetlenséggel rendelkezzen, ami gazdasági és pénzügyi eredményei, valamint elért mérete miatt vált szükségessé. A nagyobb fokú függetlenség irányába való elmozdulást, ami 1998-ban, a PI részvénytársasággá alakulásakor kezdődött, 2001-ben a BancoPosta lakossági folyószámla bevezetése jelezte, 2005-ben és 2006-ban pedig ez azzal folytatódott, hogy a Pénzügyminisztériumnál betétként elhelyezett pénzeszközök fix kamatlába megszűnt, és azt a megállapodásban foglalt piacorientált mechanizmus váltotta fel, és hasonló volt a helyzet 2007-ben, amikor a kötelezettség – legalább a magánügyfelek pénzeszközei tekintetében – megszűnt.

(56)

Olaszország hangsúlyozza, hogy a PI pénzügyi függetlenségének fokozatos növekedése nem jelenti azt, hogy a pénzeszközök felhasználása nem esik korlátozás alá. Ezenkívül a megállapodás megkötésekor a Pénzügyminisztérium köteles volt figyelembe venni a PI-re háruló jogi kötelezettségeket, és nem számíthatott előre az esetleges jogszabályi változásokra, ami hatáskörén kívül esett.

(57)

A felhalmozott pénzeszközök időbeli stabilitásának bebizonyítására Olaszország rámutat, hogy a szórásnak és a betétek átlagos egyenlegeinek hányadosa, ami a Pénzügyminisztériumnál elhelyezett betétek ingadozásának függvénye, a 2002. évi 8 %-ról, 2005-ben 5 %-ra csökkent, valamint azt, hogy a betétek stabil elemének az összes átlagos betétekben képviselt súlya – amit Olaszország bármely évre az adott év minimális betétösszegeként határoz meg – ugyanebben az időszakban 83,8 %-ról 89,5 %-ra emelkedett, továbbá rámutat, hogy a volatilis elemnek az összes átlagos betétekben képviselt súlya – amely az adott évben az átlagos betétek és a minimális betétek közötti eltérés – ugyanebben az időszakban 16,2 %-ról 10,5 %-ra esett vissza.

(58)

Olaszország kétféle modellre vonatkozó következtetetéseket juttatott el a Bizottságnak: a PI belső statisztikai modelljeit, valamint a PI által […] tanácsadóval együttműködésben kidolgozott modellt, amelynek célja a postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközök prudenciális tendenciájának meghatározása.

(59)

A kamatkockázat-kezelés mechanizmusának meghatározása érdekében maguk a bankfelügyeleti hatóságok olyan modellek használatát javasolják, amelyeknek célja a felhalmozott pénzeszközök prudenciális tendenciáinak, valamint a folyószámlákon felhalmozott pénzeszközök viselkedési élettartamának számszerűsítése (32).

(60)

A belső modellek a felhalmozott pénzeszközök összegei napi eltéréseinek az átlagokkal összehasonlított elemzésén alapulnak, és nem hivatkoznak valószínűségi forgatókönyvekre, hanem egyszerűen csak a folyószámla-állomány történeti alakulását elemzik. Ezek a modellek azt mutatják, hogy a Pénzügyminisztériumnál elhelyezett betétek esetében a napi sorozatok a (jelenleg a postai folyószámlákon felhalmozott összes pénzeszköz 75 %-át jelentő) lakossági folyószámla bevezetése óta növekvő tendenciát mutatnak. Az éves minimumszint (azaz a betétek stabil eleme) is növekvő tendenciát mutat, és az átlagos összes betét 90 %-át teszi ki (a 2002-es 85 %-ról 2006-ban 92 %-ra emelkedett). Ehhez hasonlóan a belső modellek megerősítik, hogy a betéteknek van volatilis eleme, amit az érintett év átlagos szintje és az adott év minimális vagy stabil eleme közötti különbségként határoznak meg; ez az elmúlt években a mérlegnek csak mintegy 10 %-át jelentette.

(61)

Az Olaszország által nagyon konzervatívnak tekintett […] modell azt mutatja, hogy a postai folyószámlák összességének viselkedési időtartama eltér az egyszerű postai folyószámla élettartamától. Bizonyos ügyfelek tulajdonképpen dönthetnek úgy, hogy egyik napról a másikra megszüntetik számlájukat, viszont a PI által felhalmozott pénzeszközökre gyakorolt hatás összességében elhanyagolható, ugyanis az ügyfélfolyószámlák száma magas, ezeken a számlákon az átlagos betétek száma alacsony, az új betétek pedig a visszavont betéteket helyettesítik. A(z) […] által kidolgozott típusú prudenciális modellt számos olasz bank használja a likviditás aktív kezelésére, annak érdekében, hogy meghatározzák folyószámláik viselkedési élettartamát, és azt követően ezt a viselkedési élettartamot olyan kapcsolódó befektetési portfólióban tükrözzék vissza, amely figyelembe veszi az eszköz–forrás gazdálkodásra vonatkozó követelményeiket.

(62)

Ezt a modellt használta a PI a postai folyószámlákon (lakossági ügyfelek) felhalmozott pénzeszközök viselkedési élettartamának meghatározására (33), mind a 2005–2006 közötti időszakban, amikor a PI köteles volt a postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközöket a Pénzügyminisztériumnál betétként elhelyezni („passzív pénzeszközkezelés”), mind pedig a 2007. január 1-jén kezdődő időszaktól, amikor a PI a magánügyfelektől beszedett pénzeszközöket euró-övezetbeli államkötvényekbe kezdte fektetni („aktív pénzeszközkezelés”).

(63)

Olaszország szerint a PI passzív likviditáskezelésével kapcsolatosan a(z) […] modell a postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközök viselkedési élettartamának azonosítására szolgáló modellt határozza meg. A modell a belső modellek által meghatározott betétek stabil és volatilis elemei élettartamának számszerűsítésére törekszik, a postai folyószámlák történeti ingadozása és a számlatulajdonosok valószínűsíthető viselkedése alapján. A modell egyik változatában (nevezetesen a kockázatiérték-modellben, vagy más néven „VaR”-modellben tízéves elhatárolási pont alkalmazásával) azt jelzi, hogy a pénzeszközök megközelítőleg kétharmada (34) nagyon hosszú élettartamú (amit annak a minimumszintnek tekintenek, amely alatt nagyon valószínűtlen, hogy a betétösszegek tíz éven belül jelentősen csökkennek), egyharmaduk pedig 0 és 10 év közötti élettartamú (ami azt jelenti, hogy ezek a betétek tíz éven belül kivehetők). Ezzel a befektetési profillal a kapcsolódó („tükröződő”) befektetési portfólió átlagos élettartama (35) 4,1 év, Macauley-élettartama (36) pedig 3,2 év lesz. Egy alternatív változatban (a lineáris értékcsökkenési modellben tízéves elhatárolási pontot alkalmazva) a kapcsolódó befektetési portfólió átlagos élettartama 4,9 év, Macauley-élettartama pedig 3,8 év lesz (37).

(64)

Olaszország szerint a PI likviditása aktív kezelésének konkrét összefüggésében a(z) […] modell segítséget nyújt a PI-nek az optimális eszközallokáció meghatározásában. Olaszország nagyon óvatos feltételezések alapján közli, hogy a PI számára indokolt a négy-öt év átlagos élettartamú eszközallokáció elfogadása.

(65)

Bár a modell a betétek megközelítőleg kétharmada esetében csaknem korlátlan élettartamot állapított meg, a fennmaradó betétek esetében pedig 0–10 éves élettartamot, a PI 2007-től úgy döntött, hogy az akkori piaci feltételek miatt […] év átlagos élettartammal dolgozik (38). Az öt év lejáratú értékpapírok és a harminc év lejáratú értékpapírok közötti kamatkülönbözet csak 20 bázispont (bp), és ezen okból kifolyólag a PI inkább olyan portfólióba fektet be, amelynek a(z) […] modellben keletkezőnél rövidebb az élettartama: egyébként a harminc év lejáratú kötvények által viselt magasabb kockázat nem térülne meg. 2008. február 28-i levelében […] hozzáteszi, hogy a modell eredményei lehetővé tennék a PI számára, hogy az eddig elfogadottnál hosszabb (legfeljebb 10 év) átlagos élettartamú befektetési stratégiákat dolgozzon ki.

(66)

A PI ügyfeleinek folyószámláiból származó pénzeszközök – a PI analitikus számviteli rendszerében meghatározottaknak megfelelően történő – gyűjtése és elhelyezése éves költségeinek leírásával kapcsolatban Olaszország azt állítja, hogy a számviteli rendszer lehetővé teszi a PI pénzügyi üzletága teljes költségének meghatározását, ugyanakkor az egyes termékek költségeiét nem; Olaszország szerint a PI/Bancoposta százalékos különbözetei alacsonyabbak a bankszektorban elérteknél.

(67)

A hitelkamatláb, amely alapvetően hosszú távú kamatláb, összhangban van a piaccal, mert a felhalmozott pénzeszközök természetükből adódóan hosszú távúak. Ennek a következők az okai.

(68)

Azt a kérdést illetően, hogy a PI kamata összhangban van-e a piaci kritériumokkal, Olaszország négy főbb kérdést emel ki: a hitelkamatláb piaci kamatlábaknak való megfelelését (lásd fent), a franciaországi La Banque Postale-lal való összehasonlítást, a PI könyvvizsgálóinak véleményét, valamint a piaci kamatlábakra való hivatkozást.

(69)

Olaszország szerint a franciaországi La Banque Postale helyzetével való összehasonlítás azt mutatja, hogy a La Banque Postale olyan eszköz-forrás gazdálkodási (ALM-) stratégiát követ, amely a PI által alkalmazotthoz hasonló jellegű statisztikai modellt alkalmaz. A modell meghatározza a postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközök stabil és volatilis elemet. A stabil elemet OECD-beli államkötvényekbe, a volatilis elemet pedig rövid távú eszközökbe fektetik.

(70)

Ezen ALM-stratégia alapján a La Banque Postale a megállapodás szerinti 3,9 %-os hozamhoz képest 2005-ben 4,4 %-os hozamot ért el. Olaszország álláspontja szerint a La Banque Postale olyan gyakorlati példát szolgáltat, amely azt mutatja, hogy – körültekintő kezeléssel és ötéves átlagos élettartammal – a PI mechanizmusának hozamainál magasabb hozamok érhetők el.

(71)

A(z) […] által folytatott, […] című tanulmány (a továbbiakban a […]-ról/-ről szóló tanulmány, vagy a tanulmány) a két társaság összehasonlítására hasonló érveket hoz fel. Azt állítja, hogy 2001-ben a La Banque Postale a PI-éhez hasonló aktív pénzeszköz-kezelési stratégiát indított el, betétei stabil elemének 90 %-át OECD-beli, tíz éven át kamatozó államkötvényekbe fektette, és a kincstári mechanizmus hozamait meghaladó hozamokat ért el. A PI-vel megegyező prudenciális befektetési megszorításokat alkalmazva a La Banque Postale a 2004–2005-ös időszakban mintegy 4,45 % átlagos hozamot ért el.

(72)

A PI könyvvizsgálói egyetértenek abban, hogy ingadozásuk és növekedési arányuk alapján a postai folyószámlákon felhalmozott összegek stabil természetűek.

(73)

Olaszország magánbankok és tanácsadók által eljuttatott leveleket juttatott el a Bizottságnak, amelyek azt állították, hogy a PI által a postai folyószámlákon felhalmozott, és a Pénzügyminisztériumnál betétként elhelyezett pénzeszközök alapján elért hozamok hasonlóak azokhoz a piaci hozamokhoz, amelyeket a PI a megfelelő befektetési és kockázatkezelési stratégia végrehajtásával érhetett volna el.

(74)

Az olasz hatóságok úgy ítélik meg, hogy a Pénzügyminisztériumnál betétként elhelyezett pénzeszközökért a PI által kapott kamat összhangban van a Poste Vita által befektetett pénzeszközök kamatozásával. Különösen azt állítják, hogy az I. osztályú életbiztosítási kötvények a postai folyószámlához hasonlítható termékek, és hogy az e termékek (pl. a Posta Più) kezeléséből adódó átlagos hozam a 2002–2006 közötti időszakban 4,68 % volt, ami összhangban van a megállapodás szerinti 4,55 %-os átlagos kamatlábbal.

(75)

Az olasz hatóságok azzal érvelnek, hogy a postai folyószámlák és az életbiztosítási kötvények a pénzgazdálkodás szempontjából összehasonlítható termékek, mert a postai folyószámlák – bár formailag rövid távú termékek – valójában a garantált tőkét és minimális kamatlábat biztosító rövid távú pénzügyi eszközökhöz hasonlítanak. Az életbiztosítási kötvények lényegében olyan tőkésítő termékek, amelyeknek szintén garantált a tőkéje, minimális a kamatlába, közép-, illetve hosszú távú a lejárata (általában 10 év), és bármikor szankció nélkül visszaválthatók.

(76)

A 2002–2006 közötti időszakban a PI részére fizetett kamatot és a Posta Più ugyanezen időszakban kapott kamatának összehasonlítását a 2. táblázat mutatja be.

2.   táblázat

(77)

Az olasz hatóságok azzal érvelnek, hogy a kincstári betét hozamának az olasz államadóssághoz kapcsolódó paramétereihez való indexálása az egyetlen olyan módszer, amely nem büntetné a Pénzügyminisztériumot, és amely – a Pénzügyminisztériumnál betétként elhelyezett pénzeszközökre vonatkozó kötelezettséget figyelembe véve – összhangban van a Pénzügyminisztérium kibocsátói minőségével.

(78)

Ezen túlmenően a megállapodás a PI számára hosszú távú kamatlábakhoz kapcsolódó kamatot biztosít, ami összhangban van a felhalmozott pénzeszközök természetével. A megállapodás a Pénzügyminisztériumot is védi azokkal a kedvezőtlen piaci feltételekkel szemben, amelyek az ilyen adósságforma költségét a saját hagyományos finanszírozási költségétől különbözővé tehetik.

(79)

Az olasz hatóságok összehasonlítják a megállapodásban előírt kamatlábat a következők alapján kiszámított finanszírozási költséggel:

3.   táblázat

(80)

Az eredmények alapján Olaszország arra a következtetésre jut, hogy a vizsgált öt év során a Pénzügyminisztérium közép- és hosszú távú tartozásának költsége összhangban volt a megállapodás alapján kapott kamattal.

(81)

Ezen túlmenően i. a kamatlábat Olaszország államadósságához kapcsolódó paraméterekhez igazították (állampapírok), amelyek a Pénzügyminisztérium tartozásai szempontjából a legmegfelelőbb hivatkozási alapot jelentik; ii. a finanszírozás stabilitása, amelyet statisztikai modellek igazolnak, valamint a PI által előírt kötelezettség a befektetés időtartamát jórészt állandóvá teszik (figyelmen kívül hagyva az olyan óvintézkedéseket, mint amilyen a lejárat előtti kivét, vagy a jogviszony hároméves időtartama, amely megvédi a Pénzügyminisztériumot a piac előre nem látott változásaitól; továbbá iii. a Pénzügyminisztérium által vállalt likviditási kockázat a postai pénzeszközök bizonyított stabilitása miatt korlátozott, és az említett finanszírozás 10 %-ának rövid távú paraméterhez kötésében tükröződik.

(82)

Ami a hitelkamatláb (90 %, melynek 10 %-a a 10 év lejáratú állampapírok hozamához kapcsolódik, 80 %-a pedig a 30 év lejáratú állampapírokhoz kapcsolódik) hosszú távú elemét illeti, Olaszország úgy ítéli meg, hogy a PI számára előírt kötelezettség, azaz az állampapírok súlyozott átlagára hivatkozással meghatározott hitelkamatláb mellett kamatozó „parametrikus befektetés” (investimento di tipo parametrico) eltér a 2007. évi pénzügyi törvényben bevezetett, a szabadon kiválasztott, és szabadon kezelt, „közvetlen befektetéseknek” (investimenti diretti) minősülő állampapírok befektetésére vonatkozó kötelezettségtől. Különösen a megállapodásban előírt „parametrikus befektetés” változó és kezelhetetlen hozamot eredményez, és így passzív módon ki van téve a piac ingadozásainak. A „parametrikus befektetés” a piaci mozgások esetén rugalmatlanabb, mint a közvetlen befektetés, és legfeljebb 12 hónapra köthető le (mivel a megállapodást bármelyik fél 6 hónapos felmondási idővel felmondhatja), kamata pedig eseti prémiumot tartalmaz éppen a befektetési korlátok ellentételezése érdekében. A prémium, amelyet Olaszország 0,25–0,50 százalékpontnak becsül, történeti minimumokon (0,20–0,40 százalékpont) összhangban van a 30 év lejáratú többéves államkötvények és a 10 év lejáratú többéves államkötvények közötti átlagos hozamkülönbséggel.

(83)

A prémium olyan utólagos kamatnak minősül, amely ellentételezi a kötelezettséget, valamint azt, hogy ezeket a pénzeszközöket nem lehet aktívan kezelni, és a magánszektorbeli hitelfelvevőhöz hasonlóan eljáró Pénzügyminisztérium részéről indokolt kifizetésnek minősül, figyelembe véve a megállapodásnak azokat a záradékait, amelyek megvédik a Pénzügyminisztériumot a kedvezőtlen piaci feltételekkel szemben (a három évre szóló megállapodás felmondásának lehetősége, valamint a paraméterek tizenöt naponkénti frissítése).

(84)

Az olasz hatóságok megküldték a Bizottságnak a(z) […]-ról/-ről szóló tanulmányt annak bebizonyítására, hogy a megállapodásban előírt kamatozás semmilyen előnyt nem biztosít a PI számára.

(85)

A(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány a következő szempontokat vizsgálja.

Egy teljes mértékben indexált portfólió (a kincstári betét) teljesítményének, valamint egy olyan portfóliónak az összehasonlítására, amelyben a pénzeszközöket aktívan kezelik (a fenti első tétel), Olaszország azt állítja, hogy jelentős terjedelmű idősávot – 10 évet – kell figyelembe venni, azon belül pedig legalább egy teljes gazdasági ciklust. A(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány ezért hasonlítja össze a megállapodásban előírt hozamot az alternatív stratégiákból származó hozamokkal 10 éves időszakban, nem pedig annál rövidebb időszakban. Rövidebb elemzési időszakok a gazdasági ciklusnak csak bizonyos fázisait tudják figyelembe venni. A kamatlábak emelkedésekor a fix kamatlábú portfóliók alulteljesítenek a lebegő kamatlábú portfóliókkal szemben; a kamatlábak visszaesésekor fordított a helyzet. A 2005-től 2007 közepéig terjedő időszakban a kamatlábak emelkedtek, és a(z) […] által használthoz hasonló, fix kamatlábakon alapuló alternatív befektetési stratégiák tőkeveszteséghez vezettek, és a megállapodásban előírtnál alacsonyabb hozamot eredményeztek.

Az olasz hatóságok szerint egy tízéves időszak alatt a lebegő kamatlábakon alapuló befektetési portfóliók összehasonlíthatók a fix kamatlábakon alapuló befektetési portfóliókkal, mert a tőkenyereség és -veszteség ellensúlyozza egymást. Egy tízéves időszak alatt a fix kamatlábú portfóliók hozamai lényegében összhangban vannak a lebegő kamatlábú portfóliók hozamával. Az aktív pénzeszközkezelés egyértelműen jobb hozamot eredményez, mint a megállapodásban előírt passzív („parametrikus”) kezelés (például a(z) […] által javasolt, öt év átlagos élettartamú összehasonlítási referencia hozama összhangban van a megállapodásban foglalt, sokkal hosszabb élettartamú paraméter hozamával).

Ezen túlmenően az olasz hatóságok azt állítják, hogy a Bizottságnak különbséget kell tennie a rövid távú kockázat és a hosszabb távú kockázat között. A fix kamatlábú, 10 év lejáratú értékpapírok értéke rövid távon jelentős mértékben változhat, de a teljes tízéves időszak során a fix kamatlábú kötvények megtérülési rátája fix, és nagyon megbízható. Egy tízéves időszak alatt a fix kamatlábú portfóliók hozama összességében azt mutatja, hogy összhangban van a lebegő kamatlábú portfóliók hozamával, bár a lebegő kamatlábú portfóliók kockázatosabbak, mert a kamatlábak éves változásaitól függnek.

A rugalmassági intézkedést fenntartó, és a piacon rendelkezésre álló valamennyi pénzügyi eszközt igénybe vevő valódi alternatív befektetés-kezelés növeli a megállapodásban előírthoz hasonló statikus portfólió eredményeinél jobb eredmények elérésének lehetőségét.

[…]

Olaszország rámutat, hogy a megállapodásnak a Pénzügyminisztériummal való megkötésekor a kamatlábak jövőbeli alakulása és a megállapodás időtartama nem volt ismert. A változó paraméterekre vonatkozó választási lehetőség Olaszország szerint gazdaságilag ésszerű volt, mert mindkét fél, a PI és a Pénzügyminisztérium számára is méltányos és ésszerű volt.

Ami a kockázat és a megtérülés közötti kölcsönhatást illeti, Olaszország úgy véli, hogy a postai folyószámla Pénzügyminisztériumnál való elhelyezésének elkerülhetetlenül kedvezőtlenebb a kockázat/megtérülés aránya, mint a fix kamatlábú 1–10 év élettartamú államkötvényeké. Olaszország szerint a lebegő kamatlábú értékpapírok az ár szempontjából mindig volatilisek; ez az ár a fix kamatlábú értékpapírok áránál alacsonyabb, ami közvetlenül arányban áll az értékpapír élettartamával. Az árak volatilitásának fogalmát azonban nem szabad összetéveszteni a hozamvolatilitás fogalmával: a hozam szempontjából a megállapodás kockázatosabb lehet, mint a PI kamatrése tekintetében a fix kamatlábú portfólió (ha a kamatlábak csökkennek, a lebegő kamatlábú portfóliók kockázatosabbak, mint a fix kamatlábú portfóliók, mert nincsenek védve a kockázatok átárazása ellen, és így csökkentik a PI árrését). Egy lebegő kamatlábú eszköznek ezért alacsony az árvolatilitása és ezért magas a hozamvolatilitása. Ezenkívül a PI által a postai folyószámlák kezelési kockázatainak nyomon követésére alkalmazott, a II. Bázeli Egyezmény elvein alapuló módszerek a várt pénzforgalom kamatláb-változásainak hatását értékelik. Ez az elemzés, amelyet tizenkét hónapos időszakra végeztek, azt mutatja, hogy a legmagasabb kockázat az elkövetkezendő 12 hónapban lejáró kötvényekből (mert újrafinanszírozási kockázatot viselnek) és néhány lebegő kamatlábú kötvényből származik, nem pedig a hosszú távú, fix kamatlábú kötvényekből. Az aktív kezelés lehetővé tenné a PI számára, hogy a jelenlegi piaci forgatókönyvvel összhangban lévő hozamnövelési politikát folytasson, és portfólióját a hozam maximalizálására irányuló stratégiáinak fényében módosítsa.

Az olasz hatóságok szerint a megállapodás azért alapult lebegő kamatlábakon, mert mindkét fél érdekeit védeni kellett: a PI méltányos kamatot akart, a Pénzügyminisztérium pedig azt akarta, hogy a finanszírozási költség összhangban legyen saját közép-, illetve hosszú távú tartozásának költségével.

Olaszország azt állítja, hogy amennyiben a PI-nek határozatlan időre szóló portfóliót kellene összeállítania, az 60 %-ban euró-övezetbeli, 30 év lejáratú állampapírokból és 50 év lejáratú OAT-kötvényekből, 40 %-ban pedig 0–10 év lejáratú többéves államkötvényekből állna. Ez az igen elméleti és valószínűtlen portfólió 2005-ben 3,6 %-os, 2006-ban 3,65 %-os, 2007-ben pedig 3,7 %-os hozamot eredményezett volna. Hozamvolatilitása nagyon alacsony lenne, ugyanakkor nagyon hosszú élettartama miatt jelentős kockázatnak lenne kitéve.

(86)

A(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány azt is közli, hogy a kötelezettség a PI számára haszonáldozati költségeket és kockázatokat keletkeztet azáltal, hogy korlátozza a befektetési lehetőségeinek körét. A kincstári betét kizárólag az Olasz Köztársaság hitelkockázatához kapcsolódott, megakadályozva a PI-t abban, hogy változatos befektetési lehetőségeket keressen az euró-övezetbeli államkötvények piacán. A hitelkockázat – a betét hosszú távú természete és a lejárat előtti visszaváltási jogok hiánya miatt – a likviditási kockázathoz kapcsolódott. A változatos eszközportfólióba való befektetés lehetetlenségével összefüggő haszonáldozati költségeket a hitelkockázatok alapján a térségben évente 1,00–1,50 %-ra becsülik a kötvénypiacon AA minősítésű európai pénzügyi társaságok figyelembevétele esetén, illetve évente 0,60 %-1,00 %-ra, a kötvénypiacon AA minősítésű európai ipari társaságok figyelembevétele esetén. Az aktív portfólió-kezelésre vonatkozó korlátozást nehéz értékelni: a La Poste példája, valamint az euró-övezetbeli állampapírokba való, kereskedési rendszer típusú befektetés aktív kezelése azt mutatja, hogy a kincstári betétek hozamánál magasabb hozamok érhetők el.

(87)

Az olasz hatóságok azzal indokolják a megállapodás szerinti (lebegő kamatlábakon alapuló) mechanizmus és a(z) […] általi (fix kamatlábakon alapuló) aktív kezelés előnyének bizonyítását célzó automatikus mennyiségi modellek közötti összehasonlítást, hogy a kötvényekkel kereskedő piaci szereplők, valamint a PI 2007 óta folytatott szokásos gyakorlata fix kamatlábú értékpapírokba való befektetést követel. Hozzáteszik, hogy nem az értékpapírokat kell összehasonlítani a lebegő kamatlábakkal és a fix kamatlábú értékpapírokkal, hanem inkább a pénzeszközök aktív és passzív kezelését.

(88)

Végezetül Olaszország arra az álláspontra helyezkedik, hogy a megállapodásban foglalt kamatozási mechanizmus, amely a postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközök volatilis elemére rövid távú kamatlábakat alkalmaz, megfelelően becsüli meg a Pénzügyminisztérium által viselt tényleges likviditási kockázatot.

(89)

Olaszország szerint a postai folyószámlákon alkalmazott kamatláb a felhalmozott pénzeszközök stabilitása miatt nem indexálható rövid távú paraméterekre (például a tizenkét hónap lejáratú közönséges kincstárjegyekre).

(90)

2005 referenciaévnek való tekintése, ahogyan azt az ABI tette, félrevezető elemzést eredményez, mert a rövid távú kamatlábak 2005-ben voltak a mélypontjukon: a tizenkét hónap lejáratú közönséges kincstárjegyek hozama 2,21 %, a megállapodásban meghatározott kamatlábnál 1,69 %-kal alacsonyabb volt. Az ABI elemzésének részlegességét Olaszország szerint megerősíti az a tény, hogy 2007 februárjában a tizenkét hónap lejáratú közönséges kincstárjegy hozama 3,9 % körül volt, és e hozam, valamint a megállapodás szerinti kosár átlaga – ami akkor megközelítőleg 4,5 % volt – közötti különbség -0,60 % volt, az ABI által jelzett különbségnek csaknem egyharmada.

(91)

Ami azt az összehasonlítást illeti, amit az ABI végzett a CDP által az államnál elhelyezett pénzeszközeinek kamatozásával kapcsolatban (hat havi lebegő kamatláb a hat hónap lejáratú közönséges kincstárjegyek hozamának, valamint a havi Rendistato-indexnek az egyszerű számtani átlagával egyenlő), Olaszország azt állítja, hogy a CDP nem hasonlítható össze a PI-vel, mivel eltérő a struktúrája, az üzleti tevékenysége, eltérőek a célkitűzései, az ügyletei, a szervezeti felépítése és a befektetési politikái. Másodsorban mivel a havi Rendistato-index közép-, illetve hosszú távú kamatlábat jelent, az ABI ellentmond önmagának, amikor azzal érvel, hogy a PI Pénzügyminisztériumnál betétként elhelyezett pénzeszközeinek rövid távú paraméterek szerint kellene kamatozniuk.

(92)

Olaszország azt is megjegyzi, hogy a postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközök egyedülállóak a piacon, továbbá azt, hogy nehéz bármilyen helyettesítőt találni. A felhalmozott pénzeszközök stabilitása ugyanakkor lehetővé teszi, hogy azok a gyakorlatban egyenértékűnek minősüljenek a pénzeszközök felhalmozására szolgáló, hosszabb távú eszközökkel, és a rövid távú, tizenkét hónap lejáratú kincstárjegyekkel való összehasonlítást irrelevánssá teszi.

(93)

Az értékelendő intézkedés a 2006. évi pénzügyi törvénnyel és a PI betéteiért a Pénzügyminisztériumnak fizetett hitelkamatlábat meghatározó megállapodással létrehozott rendszer.

(94)

Annak tisztázására, hogy valamely intézkedés a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősül-e, a Bizottságnak értékelnie kell, hogy:

(95)

Az állami támogatás az államnak tulajdonítható előnyökhöz kapcsolódik, és azokat – közvetlenül vagy közvetve – állami forrásokon keresztül kell nyújtani.

(96)

A kamatozást a PI-re alkalmazandó konkrét törvények, rendeletek és megállapodások alapján a Gazdasági Minisztérium/Pénzügyminisztérium fizeti.

(97)

A fent említett, két együttes feltétel tehát teljesül. A PI-nek fizetett kamatot állami forrásokból folyósítják.

(98)

A Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése megtiltja az olyan támogatást, amelyet „bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által” nyújtanak, azaz a szelektív támogatást.

(99)

Nem minden vállalkozás tud fenntartani a Pénzügyminisztériumnál kamatozó folyószámlát, bár elméletileg – figyelembe véve a rendszer természetét és gazdaságosságát – ilyen rendelkezésből előnyük származhat. Mindenesetre Olaszország nem bizonyította be, hogy a rendszer természete és gazdaságossága indokolja azt, hogy csak igen kevés piaci szereplő kedvezményezettje az említett számláknak.

(100)

Ezen túlmenően a 2006. évi pénzügyi törvény és a megállapodás csak a PI-re alkalmazandó.

(101)

Következésképp a PI részére fizetett kamatok szelektívek.

(102)

A Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése tiltja az olyan támogatást, amely befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet, és amely torzítja vagy torzítással fenyegeti a tagállamok közötti versenyt.

(103)

Az említett két feltételre vonatkozó értékelésében a Bizottságnak nem azt kell megállapítania, hogy a támogatásnak tényleges hatása van a tagállamok közötti kereskedelemre, és hogy a verseny valójában torzul, hanem csak azt vizsgálja meg, hogy az adott támogatás a szóban forgó kereskedelem befolyásolásával és a verseny torzulásával fenyeget-e (44). Amikor valamely tagállam által nyújtott támogatás a Közösségen belüli kereskedelemben versengő más vállalkozásokhoz képest megerősíti egy vállalkozás helyzetét, úgy kell tekinteni, hogy az adott vállalkozásokat a szóban forgó támogatás befolyásolja.

(104)

Nem szükséges, hogy a PI maga Közösségen belüli kereskedelmet folytasson. Valamely tagállam által egy vállalkozásnak nyújtott támogatás segíthet hazai tevékenységének fenntartásában vagy fokozásában, és ennek eredményeképpen a más tagállamokban letelepedett vállalkozások kevesebb eséllyel juthatnak be az érintett tagállam piacára. Ezen túlmenően egy olyan vállalkozás megerősítése, amely addig nem vett részt Közösségen belüli kereskedelemben, az adott vállalkozást olyan pozícióba juttathatja, amely lehetővé teszi számára, hogy betörjön egy másik tagállam piacára.

(105)

Az e határozat „A PI és a Bancoposta üzleti tevékenysége” című 2. szakaszában leírtaknak megfelelően Olaszországban a postai ágazatban már a közösségi jogszabályok által előmozdított fokozatos liberalizáció előtt is volt verseny.

(106)

Elismert tény, hogy az EU állami postai szereplői számára a legfőbb kihívás eddig az összes piaci szegmensben – levélpostai küldemények, csomagpostai és expressz szolgáltatások – tapasztalható versenyfeszültség volt. Míg a csomagpostai és az expressz szolgáltatások piaca évtizedek óta nyitott volt a verseny előtt, a levélpostai küldemények szegmensében a jogi monopóliumok erőteljesen gátolták a verseny fejlődését. A nemzeti szabályozási hatóságok és állami postai szereplők megítélése szerint a csomagpostai és az expressz szolgáltatások szegmensében a verseny nemzeti és nemzetközi szinten is jelentős volt, míg a levélpostai küldemények szegmensében a verseny még mindig kialakulófélben van (45).

(107)

Olaszországban különösen az expressz küldeményekkel kapcsolatos szolgáltatást, az üzleti ügyfeleknek szánt csomagpostai szolgáltatást és a logisztikai szolgáltatásokat fejlesztették magánvállalkozások, és ezek közül néhánynak – mint a TNT-nek és a DHL-nek – más tagállamban van a székhelye. A Bizottság által 2004-ben közzétett jelentés (46) rávilágít arra a tényre, hogy számos postai szereplő (az Egyesült Királyság-beli Royal Mail, a hollandiai TPG, a németországi Deutsche Post és a franciaországi La Poste) olaszországi postaszolgáltatási vállalkozásokat vásárolt.

(108)

Ami a pénzügyi szolgáltatásokat illeti, a Bizottság kiemelte, hogy a bankszektor sok éve nyitva áll a verseny előtt. A fokozatos liberalizáció fokozta a versenyt, amit már az EK-Szerződésben előírt tőke szabad mozgása indított el.

(109)

Ezen túlmenően, mint már a korábban Ente Poste Italiane elnevezésű PI-hez kapcsolódó előző állami támogatási ügyben (47) kifejtésre került, a PI olyan bankokkal és pénzügyi szereplőkkel van versenyben, amelyek a PI termékeit nagymértékben helyettesítő termékeket kínálnak. A postai folyószámlák legfőképpen banki folyószámlákkal versenyeznek olyan helyeken, ahol bankoknak és a PI-nek is vannak fiókjai. Az elmúlt néhány évben a PI is jelentősen bővítette az ügyfelei részére kínált fizetési szolgáltatásainak választékát, a hagyományos postai eszközöket kiegészítve például a folyószámla-betétkönyvekkel és a postautalványokkal, illetve számos olyan eszközzel, amelyek korábban a bankok hatáskörébe tartoztak (bankkártyák és hitelkártyák, hitelfolyósítások vagy közüzemi számlákhoz kapcsolódó terhelési megbízások). Bizonyos esetekben (bankkártyák és terhelési megbízások) a szolgáltatást maga a PI nyújtja, más esetekben a PI harmadik felek (a hitelkártyák esetében bankok) termékeit forgalmazza. Ezek a fejlemények fokozták a PI kínálta pénzügyi szolgáltatások és a bankok kínálta szolgáltatások helyettesíthetőségét.

(110)

Olaszországban a bankokat és a pénzügyi piac más szereplőit valószínűsíthetően hátrányosan befolyásolja a támogatás. Különösen abban a tekintetben, hogy a PI által betétként elhelyezett összegekre a Pénzügyminisztérium által nyújtott kamat meghaladja a vonatkozó piaci referenciaértéket, a PI ösztönzést kap arra, hogy betétfelhalmozási üzletágát kiterjessze azon a szinten túlra, amelyet akkor választott volna, ha csak a piacon szokásos kamatban részesült volna. A bankok piaci lehetőségei ennek megfelelően csökkennek.

(111)

Ugyanezen okból kifolyólag a Bizottság azon az állásponton van, hogy az intézkedés a más tagállamokban letelepedett vállalkozások számára megnehezíti az olasz piacra való betörést. Különböző tagállamok bankjai működnek Olaszországban, vagy közvetlenül bankfiókokon vagy képviseletek útján, vagy pedig közvetve, olaszországi székhelyű bankokat és pénzintézeteket ellenőrizve. A helyzetet olyan közelmúltbeli határokon átnyúló tőkeügyletek illusztrálják, amelyekben olasz bankok – mint például az Antonveneta és a BNL – is részt vettek. A PI megerősített piaci pozíciója mindkét típusú piacra jutást akadályozza.

(112)

Következésképpen a postai és a pénzügyi szolgáltatások ágazatában létezik tagállamok közötti kereskedelem. A hitelkamatláb megerősíti a PI pozícióját a Közösségen belüli kereskedelemben versenyző postai vállalkozásokkal és bankokkal szemben. Az intézkedés következésképp befolyásolhatja az említett kereskedelmet, és torzíthatja a versenyt.

(113)

Egy intézkedés akkor minősül állami támogatásnak, ha előnyben részesíti az érintett vállalkozásokat.

(114)

Már megállapításra került, hogy a 2006. évi pénzügyi törvény és a megállapodás alapján fizetendő hitelkamatlábak gazdasági előnyt biztosítanak, ha magasabbak annál a kamatlábnál, amelyet a piaci feltételek mellett működő magánszektorbeli hitelfelvevő – természetük és mennyiségük ismeretében – hajlandó lenne fizetni a PI-nek a betétként elhelyezett pénzeszközökért.

(115)

A Bizottságnak az intézkedésre vonatkozó értékelése azt elemzi, hogy a megállapodás ahhoz hasonló kamatot határoz-e meg, amilyet a piacgazdaságban egy magánszektorbeli hitelfelvevő kínált volna az elhelyezett pénzeszközökért, figyelembe véve különösen a kötelezettséget és a kapcsolódó pénzügyi kockázatokat (VII.4.2. szakasz). A megfelelő kamatnak tükröznie kell mind a várt megtérülést, mind pedig a kockázatot, és nem csak az utólag meghatározott megtérülés szempontjából elért teljesítményt.

(116)

Ezenfelül a kötelezettség miatt Olaszország több alkalommal fenntartotta, hogy a PI hátrányos helyzetbe került, mivel a kötelezettség hiányában magasabb hozamokat ért volna el. A Bizottság elemezni fogja, hogy Olaszország érve kellően megalapozott-e (VII.4.3. szakasz).

(117)

A Bizottság értékelése összetett gazdasági értékelést tartalmaz. Az ilyen értékelés elfogadásakor a Bizottság kiterjedt mérlegelési jogkörrel rendelkezik (48).

(118)

Végezetül a 2006. február 23-án létrejött megállapodás 2006. április 4-én hatályba lépett (49). A Bizottság elemzését a megállapodás részes felei számára 2006 februárjától rendelkezésre álló információk alapján kell lefolytatni.

(119)

A hitelkamatláb meghatározásakor a piacgazdaságban működő óvatos hitelfelvevő (a továbbiakban: magánszektorbeli hitelfelvevő) alapvetően a következő tényezőket vette volna figyelembe:

(120)

Ezek a szempontok kölcsönösen összefüggnek, és együttesen határozzák meg azt a kamatlábat, amelyet egy magánszektorbeli hitelfelvevő kockázat/megtérülés tekintetében hajlandó lenne fizetni. Ez a határozat ezeket egyenként tárgyalja. Azt követően lehetséges lesz a kapcsolódó kamatok összegére és felépítésére vonatkozó következtetést levonni, hogy számszerűsíteni lehessen a megállapodásban meghatározott kamatlábak és a magánszektorbeli hitelfelvevők kamatlábai közötti különbséget.

(121)

2004 előtt a postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközöket nemcsak a Pénzügyminisztériumnál, hanem a CDP-nél is elhelyezték betétként (50). A következő táblázat a postai folyószámlák átlagos mennyiségét és az éves átlagos kincstári betéteket mutatja:

4.   táblázat

(122)

A Pénzügyminisztériumnál elhelyezett betétek számottevő növekedése 2002-től a BancoPosta számlák létrehozásához kapcsolódik. A BancoPosta számla bevezetése előtt a postai folyószámla a kapcsolódó szolgáltatások (mint például hitelkártyák és bankkártyák) hiánya miatt nem volt megfelelő lakossági eszköz; a postai folyószámlát főként a közigazgatási szervek és a jelentős mennyiségben számlázó társaságok (nemzeti közüzemi szolgáltatók) használták.

(123)

Az olasz hatóságok azt állítják, hogy a postai folyószámlák a Pénzügyminisztérium számára olyan stabil és megbízható pénzeszközforrást szolgáltatnak, amely piaci alternatívát biztosít a Pénzügyminisztériumnak. Ezenkívül Olaszország azzal érvel, hogy 2005-ben és 2006-ban, a megállapodás kidolgozásakor és aláírásakor a postai folyószámlabetétek növekedésére számítottak.

(124)

Ebben az összefüggésben egyetlen hitelező részéről 35 milliárd EUR jelentős hitelnek minősül. A Bizottság azonban megjegyzi, hogy a 2001–2005 közötti időszakban az olasz Pénzügyminisztérium rövid és hosszú lejáratú értékpapírokat egyaránt kibocsátott, évente 400 milliárd EUR értékben (51), és hozzáteszi, hogy a kibocsátott értékpapírokat túljegyezték. Ezért az adott időszakban nem volt pénzhiány.

(125)

Ezen túlmenően a Bizottság megjegyzi, hogy a postai folyószámlabetétek növekedése nem feltétlenül jelenti a kincstári betét növekedését, mert a kötelezettség – legalábbis elméletileg – módosulhat (lásd lent).

(126)

Az a kamat, amelyet egy magánszektorbeli hitelfelvevő rendes körülmények között hajlandó lenne fizetni, az átadott pénzeszközök élettartamának függvénye. A hosszú távra lekötött pénzeszközök jellemzően jobban kamatoznak, mint a csak rövid távra lekötött pénzeszközök. A megállapodás esetében egyik pénzeszköz sincs ténylegesen lekötve: A PI által felhalmozott betétek szintjének emelkedése esetén a Pénzügyminisztériumnak kiutalt pénzeszközök ennek megfelelően csökkennek. A pénzeszközök történeti szintje és a pénzeszközök időbeli alakulása azonban azt mutatja, hogy különbséget lehet tenni a betétek stabil és volatilis eleme között.

(127)

Mivel a Pénzügyminisztérium ebben az esetben egy viszonylag stabil finanszírozási forráshoz szerez hozzáférést, az olasz hatóságok fenntartják, hogy a kamatot indokolt olyan referenciaértékre alapozni, amely részben tükrözi a pénzeszközök hosszú távú természetét. A Bizottság osztja azt az álláspontot, miszerint egy magánszektorbeli hitelfelvevő a stabil finanszírozási tömeg kamatozását közép-, illetve hosszú távú paraméterekhez, a fennmaradó volatilis részt pedig rövid távú paraméterekhez kötné.

(128)

Olaszország a fenti megállapításoknak megfelelően a postai folyószámlákon elhelyezett összes betét stabil elemét a postai folyószámlákon elhelyezett összes éves betét minimális szintjével egyenlőnek tekintette. Az összes éves betét minimális szintje és a postai folyószámlákon elhelyezett összes betét éves átlaga a postai folyószámlákon elhelyezett éves összes betét volatilis elemét jelenti.

(129)

Olaszország megerősítette és a Bizottság ellenőrizte, hogy más pénzintézetek által a szokásos üzleti tevékenységük során felhalmozott betéteik szintjének jellemzésére „stabil” és „nem stabil” elemeket különböztetnek meg. E különbségtételhez különböző módszereket (52) alkalmaznak, de az olasz hatóságok által javasolt módszer az, amelyik viszonylag könnyen alkalmazható. Ráadásul úgy tűnik, hogy az e módszer alkalmazásával elért referenciaérték közel áll az egyéb módszerekkel elért eredményhez.

(130)

A Bizottság ezért el tudja fogadni az Olaszország által a betétek stabil és volatilis eleme közötti különbségtételre javasolt módszertant.

(131)

1995 óta a betétösszegek abszolút értékben a következők voltak:

5.   táblázat

(132)

A Bizottság kiszámította, hogy a stabil és a volatilis elemek az 1995–2005 közötti időszakban a postai folyószámláknak átlagosan 85,4 %-át, illetve 14,6 %-át jelentik, a volatilis elem esetében 4,1 %-os szórással. Ezenkívül az utóbbi években a betétek volatilis eleme jelentős mértékben csökkent, 2005-ben éves alapon 10,5 %-ot ért el. Havi, negyedéves és féléves időszakokra a betétek volatilis eleme átlagosan 10 %-hoz közeli, vagy annál alacsonyabb az 1995–2005 és a 2001–2005 közötti időszakban. 2006 első hónapjai megerősítik ezt a tendenciát.

(133)

Következésképp a Bizottság véleménye szerint a postai folyószámlabetétek 90 %-a viszonylag stabilnak, 10 %-uk pedig viszonylag volatilisnek tekinthető.

(134)

A Bizottságnak az az álláspontja, hogy mindaddig, amíg a kötelezettség fennáll, a postai folyószámlabetétek stabil és volatilis elemeit egy magánszektorbeli hitelfelvevőnél elhelyezett betét tükrözné.

(135)

Következésképp a megállapodással összhangban a rövid távú elemnek a hitelkamatlábban képviselt 10 %-os súlya ebben az esetben indokoltnak tűnik. A közép- és a hosszú távú elem súlya következésképp 90 %. Az alábbiakban bemutatásra kerül, hogy a közép- és a hosszú távú elemen belül a középtávú elem 10 %-os súlya és a hosszú távú elem 80 %-os súlya tekintetében részletesebb elemzés nem szükséges.

(136)

A finanszírozási források esetében a mérlegforrások elemzése megköveteli a banktól, hogy tisztában legyen a finanszírozó szereplők és a finanszírozási eszközök jellemző tulajdonságaival. A kötelezettségeiből származó pénzforgalom értékeléséhez a bank először a kötelezettségek viselkedését vizsgálná szokásos üzleti körülmények között, és különösen a következőkről győződne meg:

(137)

A rulírozások és az új hiteligénylések értékeléséhez hasonlóan számos olyan technika létezik, amelyet a bank a kötelezettségei tényleges lejáratának megállapításához igénybe vehet, ilyen például a betétek viselkedése történeti mintáinak használata. A látra szóló betéteknél, akár magánszemélyek, akár vállalkozások esetében, számos bank olyan statisztikai elemzést végez, amely figyelembe veszi a szezonális tényezőket, a kamatlábak érzékenységét és más makrogazdasági tényezőket. Néhány nagybefektető esetében, a bank ügyfelenkénti értékelést végezhet a rulírozás valószínűségével kapcsolatban. A kötelezettségek viselkedésének ilyen becslése nehezebbé vált a betétekkel szembeni befektetési alternatívák növekvő versenyével. Értékelés tárgyát képezi a bank kötelezettségeiből (bankspecifikus vagy általános piaci problémákat jelentő) rendkívüli körülmények között keletkező pénzforgalom is.

(138)

A Bizottság ebben az összefüggésben alaposan megvizsgálta azokat az adatokat, amelyeket Olaszország a PI által a postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközök prudenciális és becsült tendenciájának meghatározására alkalmazott statisztikai módszerre vonatkozóan továbbított, a történeti tendenciák elemzése alapján (a(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány) (53).

(139)

A Bizottság hangsúlyozza, hogy a(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány célja a postai folyószámlabetétek viselkedési élettartamának számszerűsítése, és hogy […] egyáltalán nem von le következtetést a kincstári betét élettartamára vonatkozóan.

(140)

A betétek megfelelő viselkedési élettartamának meghatározása érdekében a Bizottságnak ebben az esetben két lehetséges típusú pénzeszközkezelést kell figyelembe vennie: aktív és passzív kezelést.

(141)

Olaszország azzal érvel, hogy a PI 2005-ös és 2006-os passzív likviditáskezelésének sajátos összefüggésében a postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközök élettartamának meghatározására szolgáló kritériumokat a(z) […] modell határozza meg. A valószínűségi modell a postai folyószámlák történeti volatilitásának elemzésén és a PI számlatulajdonosainak viselkedésén alapul (54), és 99 %-os megbízhatósági intervallummal határozza meg a PI ügyfeleinek viselkedési dinamikáját.

(142)

Az említett modell kockázati értékre vonatkozó meghatározása alapján, 10 év elhatárolási pontot alkalmazva, a pénzeszközök […] %-ának „csaknem korlátlan” a viselkedési élettartama (abban az értelemben, hogy igen valószínűtlennek tekinthető, hogy 10 éven belül a betétösszegek a jelenlegi szint kétharmadára esnek vissza), a fennmaradó résznek 0–10 év közötti az élettartama (azaz ezeket a betéteket 10 éven belül várhatóan kiveszik).

(143)

A Bizottság arra az álláspontra helyezkedik, hogy a pénzeszközök PI általi passzív kezelése főként a kötelezettség következménye. Ezért kritikus fontosságú annak értékelése, hogy egy magánszektorbeli hitelfelvevő az idő függvényében hogyan elemezte volna a kötelezettséget és a kötelezettség fenntartását (55).

(144)

Először is a kötelezettségnek az a hatása, hogy a postai folyószámlákon felhalmozott pénzeszközök összességének átlagos élettartamát áthelyezi a PI által a Pénzügyminisztériumnál vezetett folyószámlára. Olaszország osztja azt a véleményt, miszerint a kötelezettség kulcsfontosságú érv a Pénzügyminisztériumnál elhelyezett betéttömeg hosszú távúként való leírására. A kötelezettség hiányában a PI betétje meglehetősen hasonlítana egy magánszektorbeli hitelfelvevő folyószámlájához.

(145)

Másodszor, amint azt az alábbi ábra mutatja, a Pénzügyminisztériumnál betétként elhelyezett összegek 1995 óta jelentős mértékben változtak (56).

2.   ábra

[…]

(146)

A változások különösen a vonatkozó nemzeti jogszabályok változásainak tulajdoníthatók:

(147)

Az olasz hatóságok megerősítik, hogy a jogszabály-módosításokra amiatt került sor, mert a Pénzügyminisztériumnak határozott szándéka volt, hogy a PI-nek nagyobb pénzügyi autonómiát biztosít. Ezt a folyamatot, amely 1998-ban részvénytársasággá való átalakulással kezdődött, a BancoPosta lakossági folyószámla 2001-es bevezetése fémjelezte.

(148)

Egy 2005-ben és 2006-ban még nem teljesen előrejelezhető (különösen ami a pontos előfordulási napot illeti), esemény 2007 elején megint bekövetkezett, amikor a 2007. évi pénzügyi törvény jelentősen leszűkítette a kötelezettség alkalmazási körét. Ennek következtében a PI által a Pénzügyminisztériumnál elhelyezett betétösszegek határozottan csökkentek: 2007 decemberében a kincstári betét összege a postai folyószámlabetéteknek csak megközelítőleg 25 %-át tették ki. A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a megállapodás megkötésekor egy óvatos piaci szereplőnek jogszabály-módosítással kellett volna ezt megelőznie, azaz a Pénzügyminisztériumnál, vagy adott esetben magánszektorbeli hitelfelvevőnél elhelyezett összeg csökkentésével, mert a PI pénzgazdálkodásának nagyobb fokú függetlensége irányába mutató tendencia néhány évvel korábban elkezdődött.

(149)

A Bizottság véleménye szerint a megállapodás megkötésekor egy magánszektorbeli hitelfelvevő arra számított volna, hogy a kötelezettség legfeljebb öt éven belül módosul. A 2. ábrában és a fenti (146) preambulumbekezdésben ismertetetteknek megfelelően az 1995–2005 közötti időszakban, amikor a Pénzügyminisztérium a PI-nek nagyobb pénzügyi autonómiát akart biztosítani, a jogszabály első alkalommal 1997-ben, második alkalommal négy évvel később, és harmadik alkalommal azután két évvel módosult. Egy magánszektorbeli hitelfelvevő ezt figyelembe vette volna, és legfeljebb öt éven belül további jogszabály-változásra számított volna, beleértve egy néhány hónapos lehetséges átmeneti időszakot is. Egy óvatos magánszektorbeli hitelfelvevő nem számított volna arra, hogy a postai betét előnyét öt évnél hosszabb ideig használja ki.

(150)

Ebben az összefüggésben Olaszországnak az az érve, miszerint a kötelezettség élettartama korlátlan, nem fogadható el. Egy magánszektorbeli hitelfelvevő a kötelezettséget csak abban az esetben tekintette volna határozatlan időre szólónak, ha a vonatkozó jogszabályokat nem lehetett volna módosítani, amire nyilvánvalóan sor került 2005-ben (utólagos észrevétel alapján). A Bizottság Olaszország másik érvét is elfogadhatatlannak tartja, nevezetesen azt, hogy a megállapodás megkötésekor a Pénzügyminisztérium köteles volt figyelembe venni a kötelezettséget, és nem tudta megelőzni az esetleges jogszabályváltozásokat, amelyek hatáskörén kívül estek. A Pénzügyminisztériumnak – óvatos piacgazdasági hitelfelvevőként – figyelembe kellett volna vennie ezt a kiemelkedően fontos szempontot.

(151)

Ezenkívül a Pénzügyminisztériumnál betétként elhelyezett összegek változásainak az 1995–2005 közötti időszakban – a jogszabályi változások következményeként – szintén arra kellett volna ösztönözniük a magánszektorbeli hitelfelvevőt, hogy az általa kínált kamatláb megállapításához a fent említett prudenciális modellben meghatározott, öt év átlagos élettartamot vegye figyelembe felső határként.

(152)

Ezért a passzív pénzeszközkezelés összefüggésében a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a PI pénzügyi autonómiájának megerősítésére való tekintettel (jogszabályváltozás kockázata mellett, melynek következtében a Pénzügyminisztériumnál vagy a magánszektorbeli hitelfelvevőnél elhelyezett összeg jelentősen csökken), a magánszektorbeli hitelfelvevő a megállapodás megkötésekor saját felajánlásának megállapításához maximális lejárati időként öt évet vett volna figyelembe.

(153)

Olaszország úgy véli, hogy a PI aktív likviditáskezelésének sajátos összefüggésében (amely 2007-től megvalósult), a(z) […] modell alátámasztja a PI optimális eszközallokációra, valamint a kockázat és a megtérülés kiegyenlítésére vonatkozó választását. Ebben az összefüggésben, és nagyon óvatos feltételezés alapján ésszerű, hogy a PI az alkalmazott modelltől (57) függően […]–[…] év átlagos élettartamú eszközallokációt fogadjon el.

(154)

Ezzel kapcsolatban a Bizottság a következőket jegyzi meg:

(155)

A Bizottság hangsúlyozza, hogy az aktív pénzeszközkezelésben a postai folyószámlákon felhalmozott teljes összeg átlagos élettartama legfeljebb öt év.

(156)

Következésképp akár aktív, akár passzív pénzeszközkezelésről van szó, a betétek tényleges lejárata, amelyet egy magánszektorbeli hitelfelvevő figyelembe vett volna, legfeljebb öt év.

(157)

Olaszország szerint – mint már láttuk – a betét stabil eleme, amely jellege szerint hosszú távú, a hitelkamatláb hosszú távú eleméhez kapcsolódik (90 %, melyből i. 10 % a tíz év lejáratú többéves államkötvény hozamához, és ii. 80 % a harminc év lejáratú többéves államkötvény hozamához kapcsolódik). A volatilis elem a hitelkamatláb (10 %, tizenkét hónap lejáratú kincstárjegy) rövid távú elemében tükröződik.

(158)

A megállapodásban megállapított hitelkamatlábat alkotó eszközök súlyozott lejárati ideje következésképp 25 év.

(159)

A Bizottság osztja azt a nézetet, hogy egy magánszektorbeli hitelfelvevő a likviditástömeg stabil kamatát közép- és hosszú távú paraméterekhez, a fennmaradó volatilis rész kamatát pedig rövid távú paraméterekhez kötné.

(160)

Mivel egy magánszektorbeli hitelfelvevő betétei stabil elemének tényleges lejáratát legfeljebb öt évre becsülte volna, a stabil elem piaci kamatának az öt év lejáratú többéves államkötvény hozamán kellett volna alapulnia. A Bizottság úgy ítéli meg, hogy van értelme ezeket a többéves államkötvényeket közép-, illetve hosszú távú referenciaértékként használni, mert ezek a befektetők számára referenciaként szolgáló finanszírozási eszközök.

(161)

A hitelkamatláb rövid távú eleme a Pénzügyminisztériumnál vagy a magánszektorbeli hitelfelvevőnél elhelyezett betét volatilis elemére vonatkozik. Ha a postai folyószámlákon betétként elhelyezett összegek naponta az előző naphoz képest csökkennek, a különbözetet automatikusan vissza kell téríteni a PI-nek. Ilyen körülmények között egy magánszektorbeli hitelfelvevő a betétek volatilis elemét nem fektetné 12 hónap lejáratú közönséges kincstárjegyekbe.

(162)

A Bizottság véleménye szerint a betétek változásainak napi szintű kezeléséhez indokolt három hónap lejáratú közönséges kincstárjegyekre és éjszakai eszközökre hivatkozni (59). A PI részére fizetett kamatnak az említett két eszköz kamatát kellene tükröznie.

(163)

Míg elméletileg a rövid távú eszközök több kombinációja is lehetséges, a Bizottság úgy ítéli meg, hogy három hónap lejáratú közönséges kincstárjegyek és az éjszakai eszközök 50–50 százalékos arányú bontása (60) megfelelő kockázatkezelést tesz lehetővé, és összhangban van az óvatos piaci szereplő magatartásával.

(164)

Bár az éjszakai bankközi kamatláb a monetáris bankközi piacra vonatkozik, és nem a Pénzügyminisztérium tartozási kötelezettségét képviseli, a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az éjszakai műveletekhez tartozó kamatláb helyettesítőjeként alkalmazható.

(165)

A Bizottság rámutat, hogy a 2007. évi pénzügyi törvény alapján a PI megkezdte a postai folyószámlákról származó pénzeszközök aktív kezelését. A PI értékpapír-befektetéseinek átlagos élettartama […]–[…] év (61). Ebből 85 %-ot […]–[…] év lejáratú kötvényekbe fektet, míg a fennmaradó részt legfeljebb […] év lejáratú eszközökbe. Ezek a számadatok megerősítik a Bizottság utólagos észrevételeit.

(166)

Általában négyféle pénzügyi kockázatot lehet megkülönböztetni:

(167)

A betétként elhelyezett pénzeszközöket figyelembe véve a Bizottságnak az az álláspontja, hogy a hitel- és a piaci kockázat nagyon korlátozott (62).

(168)

A betétként elhelyezett pénzeszközök két fő kockázati kategóriája a kamatlábkockázat és a likviditási kockázat (63).

(169)

A kamatlábkockázat (64) azt a kockázatot jelenti, hogy a rövid távú kamatlábak a hosszú távú befektetések ideje alatt emelkedhetnek, míg a hosszú távú kamatlábak blokkolva vannak; vagy pedig azt a kockázatot jelenti, hogy – egyenértékű piaci érték kilátására számítva – a törzstőke piaci értéke leesik, míg a hozamgörbe emelkedik, mivel az eszközök értéke tovább csökken, mint a kötelezettségeké, ha a kötelezettségek tényleges élettartama rövidebb.

(170)

A megállapodás indexálási mechanizmusa azonban az elemek kéthetente történő újbóli megállapítását foglalja magában, ezért lebeg az indexálás. A betétként elhelyezett pénzeszközök így nincsenek kitéve tőkeveszteség kockázatának, csak a kamatveszteség kockázatának (65). Lebegő kamatláb mellett a kockázat megoszlik a felek között.

(171)

A likviditási kockázat az eszközök növekedésének finanszírozására, valamint az esedékessé váló kötelezettségek teljesítésére való képességhez kapcsolódik (66). A likviditáskezelés ezért a pénzintézetek, illetve bankok fontos tevékenysége. A finanszírozási likviditás vizsgálata nemcsak a bank likviditási helyzetének folyamatos mérését követeli meg a bank vezetésétől, hanem annak vizsgálatát is, hogy a finanszírozási követelmények valószínűsíthetően hogyan fognak alakulni különböző forgatókönyvek – azon belül kedvezőtlen feltételek – mellett (67).

(172)

Jelen esetben a finanszírozási likviditási kockázatot és a hozamgörbe-kockázatot teljes egészében a hitelfelvevő, és nem a PI viseli. Konkrétabban: abban a feltételezett esetben, ha a betételhelyezők tömegesen vennék ki pénzeszközeiket, az állam köteles lenne biztosítani a PI számára azokat a pénzeszközöket, amelyek a PI betételhelyezőinek visszatérítéséhez voltak szükségesek, és a PI-nek nem kellene magát újrafinanszíroznia.

(173)

A Bizottság kiemelné, hogy a rendszer a hitelfelvevő rendelkezésére álló készpénz tekintetében nem szolgáltat ugyanilyen fokú bizonyosságot. Amikor valamely szereplő kötvényeket bocsát ki és ad el, a kötvények teljes időtartama alatt, azok lejáratáig az adott szereplő rendelkezik a teljes összeggel. A betételhelyezési mechanizmusnak ettől eltérő az eredménye, mivel a hitelfelvevő számára hozzáférhető pénzeszközök naponta változnak, és kedvezőtlen feltételek fennállása esetén jelentősen csökkenhetnek.

(174)

Következésképp a PI-nek fizetett kamatlábnak elvileg alacsonyabbnak kell lennie, mint az azonos lejáratú kötvényekre kínált kamatlábnak. A Bizottság ezért úgy ítéli meg, hogy – a finanszírozási likviditási kockázat figyelembevétele érdekében – le kell szállítani azt az alapkamatlábat, amelyet egy magánszektorbeli hitelfelvevő kínálna.

(175)

A Bizottság tisztában van azzal, hogy a likviditási kockázat esetében nehéz pontosan számszerűsíteni a kamatleszállítást. Ebben az esetben már megfelelő kamatleszállítást építettek a megállapodásba és a Bizottság módszertanába, amelyek volatilis elemet határoztak meg, és azt nagyon rövid távú eszközökön alapuló kamatlábhoz kötötték.

(176)

Végezetül a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az Olaszország által a megállapodásban meghatározott parametrikus befektetés feltételezett rugalmatlanságával kapcsolatban felhozott érveket a következő okok miatt kell elutasítani.

(177)

A megállapodásban előírt kamatoknak és annak a kamatnak az összehasonlítása, amelyet – a Bizottság elemzése szerint – magánszektorbeli hitelfelvevő (68) kínálna, az alábbiakban található:

6.   táblázat

6a.   táblázat

(178)

Mivel a megállapodásban használt referenciaeszközök hosszabb lejáratúak, mint a „piaciak”, és következésképp az érintett időszakban magasabb a hozamuk (69), és mivel a PI számára kedvezőbb a kockázat megoszlása, mint abban az esetben, ha a PI-nek kellene viselnie a betétként elhelyezett pénzeszközökhöz kapcsolódó likviditási kockázatot, az Olaszország által meghatározott hitelkamatláb előnyt biztosít a PI számára.

(179)

Ezért az a rendszer, amelyben a PI által a 2006. évi törvény és a megállapodás alapján betétként elhelyezett pénzeszközökért a hitelkamatlábat a Pénzügyminisztérium fizeti, állami támogatásnak minősül.

(180)

Végezetül a Bizottság szerint a rövid lejáratú és a hosszú lejáratú eszközöknek nem létezik olyan kombinációja, amely a piacnak megfelelő egyetlen kombináció lenne. A Bizottság álláspontja szerint a használt eszközök általános egyensúlya és a súlyuk teszi lehetővé annak eldöntését, hogy a hitelkamatláb megfelel-e a piacgazdaságban működő óvatos hitelfelvevő elvének. A megállapodásban előírt hitelkamatláb nem tesz eleget ennek az arányossági vizsgálatnak, amelyet egy magánszektorbeli hitelfelvevő alkalmazott volna a betétként elhelyezett pénzeszközökre.

(181)

A következetesség kedvéért és teleológiai szempontból helyénvaló megvizsgálni, hogy azok a lehetséges alternatív befektetések, amelyeket a PI azon feltételezés alapján vázolt fel, hogy nem vonatkozott rá a kötelezettség, hasonló vagy magasabb hozamokat eredményeztek volna, mint a megállapodásban vagy a Bizottság saját módszertanában kialakított hozamok.

(182)

A következő értékelésben a Bizottság mind a pénzügyi kockázatot, mind a megtérülést elemzi; ezek a pénzügyi ügyletek bocsátkozó piaci szereplő viselkedését meghatározó tényezők.

(183)

Olaszország azzal érvelt, hogy a kötelezettség bünteti Olaszországot az eszközallokációjában, mivel a PI előtt nem áll más (feltehetőleg jövedelmezőbb) lehetőség az ügyfelei folyószámláin felhalmozott pénzeszközök felhasználására.

(184)

Olaszország szerint a kötelezettség hiányában a PI:

(185)

A Bizottság először azt bizonyítja be, hogy ezek az alternatív befektetési politikák ezen elemzés szempontjából nem lényegesek, másodszor pedig azt, hogy ezek eredményei nem használhatók annak igazolására, hogy a megállapodás nem részesíti előnyben a PI-t.

(186)

A PI és magánszektorbeli bankok összehasonlítása alapján Olaszország azzal is érvel ((85) preambulumbekezdés, ii. alpont), hogy bizonyos magánszektorbeli bankok által a finanszírozásuk betéti eleme után elért kamatrések lényegesen magasabbak, mint a PI kamatrései. Ezen túlmenően az állami szektorban működő bankok befektetési mintái hasonlóak a PI befektetési mintáihoz (85. pont iii. alpont). Ezek a tények az érvelés szerint azt mutatják, hogy a PI nem részesül állami támogatásban.

(187)

A Bizottság bizonyítani fogja, hogy az Olaszország által (nevezetesen a(z) […]-ról/-ről szóló tanulmányban) végzett összehasonlításoknak nincs értelme.

(188)

A(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány és a pénzügyi közvetítők által a PI-nek elküldött levelek, amelyek azzal érvelnek, hogy a megállapodásban előírt kamatláb összhangban van a piaccal, a Bizottság részéről általános észrevételeket tesznek szükségessé.

(189)

Következésképp a Bizottság sem a levelekből, sem a pénzügyi közvetítők leveleiből, sem a tanulmányból nem tud arra vonatkozó következtetést levonni, hogy a kötelezettség bünteti-e a PI-t.

(190)

A Bizottság még a kötelezettség figyelembevételével sem osztja az olasz hatóságok azon álláspontját, miszerint a Poste Vita SpA által értékesített I. osztályba tartozó életbiztosítási kötvények a postai folyószámlákkal összehasonlítható termékek, mert a források eltérő természetűek. Például:

(191)

Következésképp a megállapodásból származó kamatlábak és az életbiztosítási kötvények kezeléséből származó kamatlábak ezen elemzés szempontjából nem lényegesek.

(192)

Bár ez nem volt szigorúan szükséges, a Bizottság összehasonlította a megállapodás alapján elért hozamot a Posta Più kezeléséből származó átlagos hozammal; a Posta Più a PosteVita SpA I. osztályú, külön kezelt számláihoz kapcsolódó biztosítási termék, amelyet Olaszország a PI számára a kötelezettség hiányában alternatív befektetésként rendelkezésre állóként mutatott be.

(193)

A Posta Più Olaszország által közölt hozama nettó értékben van kifejezve (a kezelési költségek előtt) (75), és nem tekinthető egyenértékűnek azzal a hozammal, amit a PI a kötelezettség hiányában érhetett volna el a piacon. A Bizottságnak az az álláspontja, hogy a megállapodásban előírt hitelkamatláb inkább olyan nettó jellegű kamatláb, amelyet az összes kezelési költség (76) levonásával kínálnak a befektetőnek.

(194)

A következő elemzésben a Bizottság évről évre megvizsgálta a számadatokat, és átlagos számadatokat is figyelembe vett, például a kamatláb-ingadozás hatásának korlátozása érdekében.

(195)

A Bizottság összehasonlította a megállapodásból származó, 2005–2007 közötti időszak kamatlábait a Poste Vita SpA – külön kezelt, I. osztályú (Posta Più és Posta Valore  (77) számláihoz kapcsolódó – biztosítási termékeinek nettó hozamaival.

8.   táblázat

(196)

A megállapodás útján meghatározott kamatlábak jóval magasabbak a Posta Più nettó hozamainál; ezt Olaszország a kötelezettség hiányában a PI rendelkezésére álló alternatív befektetési politikának tekinti.

(197)

A megállapodás útján megállapított kamatlábak a Posta Valore nettó hozamainál is magasabbak.

(198)

A különbség még nagyobb lenne, ha a piaci és a likviditási kockázatot megfelelően figyelembe vennék.

(199)

Következésképp a megállapodásból származó kamatlábak és az életbiztosítási termékek kezeléséből származó kamatlábak összehasonlítása nem bizonyítja, hogy a megállapodás nem részesíti előnyben a PI-t. 2005-ben a magánszektorbeli hitelfelvevőre vonatkozó módszertanból, valamint a Posta Più és a Posta Valore számlákból származó hozamok nagyjából hasonlóak (79), és ezért nem változtatják meg a magánszektorbeli hitelfelvevőre vonatkozó módszertan helytállóságával kapcsolatban a Bizottság által elvégzett értékelést. A 2005–2007 közötti időszakban a magánszektorbeli hitelfelvevőre vonatkozó módszertanból származó átlagos hozamok hasonlóak a Posta Più és a Posta Valore hozamaihoz.

(200)

A(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány megjegyzi, hogy a kötelezettség haszonáldozati költségeket keletkeztet, melyek különösen ahhoz kapcsolódnak, hogy hitelkockázatok alapján nem lehetséges változatos eszközportfólióba befektetni. Az AA minősítésű európai vállalatok és pénzügyi vállalkozások által kibocsátott kötvények kamata legalább 60, és legfeljebb 150 bázisponttal magasabb, mint az államkötvényeké.

(201)

Először is rá kell mutatni, hogy egy, a PI-vel kapcsolatos másik állami támogatási ügyben (80) Olaszország azt jelezte, hogy a különböző típusú kibocsátók (állami, pénzügyi, banki és vállalati kibocsátók) közötti árszabás közötti különbség igen csekély: ugyanolyan kockázatminősítés esetén a két végletes tartomány közötti finanszírozási költségbeli különbség 5-6 bázispont körüli, a pénzügyi és a vállalati kibocsátók közötti különbség pedig 2-3 bázispont körüli.

(202)

Másodszor maga a(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány elismeri, hogy a hitelkockázat szerint diverzifikált portfólió-befektetési stratégiák magasabb hitelkockázatnak vannak kitéve, mint az államkötvények vagy a befektetések. A(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány ezt a magasabb kockázatot nem számszerűsíti.

(203)

Harmadszor, még ha az (AA minősítésű) állami, pénzügyi és vállalati kibocsátók szolgáltattak is bizonyos adatokat, a Bizottság úgy ítéli meg, hogy ezek a befektetések is egyéb olyan kockázatoknak vannak kitéve, amelyek a – megállapodásban előírt – kincstári betét esetében nem állnak fenn. Például a PI egyáltalán nem visel likviditási kockázatot a betétként elhelyezett pénzeszközökért, ugyanis a likviditási kockázatot teljes egészében a Pénzügyminisztérium viseli. Ezt a(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány nem említi, de az eset értékelése szempontjából lényeges.

(204)

Ennélfogva a tanulmányban az elméleti befektetési stratégiára való rövid utalás nem bizonyítja, hogy a PI a megállapodás következtében nem részesül előnyben, mégpedig a kockázat és a megtérülés tekintetében.

(205)

Az Efiposte – a La Poste francia postai szereplő pénzügyi üzletága – 2005-ben elért hozamával való összehasonlítással kapcsolatban a Bizottság a következőket jegyezné meg:

(206)

A fenti észrevételek mindegyike önmagában elég annak szemléltetéséhez, hogy az Olaszország által készített összehasonlítás nem meggyőző.

(207)

Olaszország azzal érvel, hogy a kereskedési rendszer típusú aktív kezelés – az államkötvényekbe való befektetés – a betéti piachoz vagy a kötvénypiachoz képest jelentős többlethozamot eredményezhet.

(208)

A Bizottság nem tagadja, hogy az aktív kezelés bizonyos formái elméletileg eredményezhetnek magasabb hozamokat, mint más pénzeszköz-kezelési formák, ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy a(z) […] a következő okok miatt nem teszi lehetővé olyan következtetések levonását, amelyek ebben az esetben relevánsak lennének.

(209)

Következésképp a PI részéről az aktív pénzeszközkezeléssel elméletileg elérhető hozamok a(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány szerint nem hasonlíthatók össze a megállapodás (vagy a magánszektorbeli hitelfelvevő módszertana) szerint elért hozamokkal, mert a mögöttes pénzügyi eszközök eltérő természetűek. Különösen a befektetéstípusok kockázati profiljai mutatnak jelentős eltérést. Ezen túlmenően az utólagos adatokon (a megállapodás tárgyalásakor nem ismert adatokon) alapuló tanulmány állami támogatásra vonatkozó értékeléshez nem megfelelő. A Bizottság ezért arra az álláspontra helyezkedik, hogy a(z) […]-ról/-ről szóló tanulmányban kifejtett aktív kezelési modell nem mutatja, hogy a kötelezettség bünteti a PI-t. Épp ellenkezőleg, a megállapodás alkalmazási időszakában, 2005–2007 között úgy tűnik, hogy a javasolt aktív pénzeszközkezelés alacsonyabb hozamokat eredményezett volna, mint a megállapodás és a magánszektorbeli hitelfelvevő módszertana szerinti hozamok.

(210)

A(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány azt állítja, hogy a PI kamatrése 2005-ben és 2006-ban alacsonyabb volt, mint az olasz magánbankrendszer átlagos kamatrése.

(211)

A Bizottság felhívná a figyelmet az eljárás megindításáról szóló határozatban foglaltakra: „A hitel-/betéti kamatlábak különbözetét alkotó elemek elemzése annak értékelésekor helytálló, hogy fennáll-e előny a PI/Bancoposta számára. A Bizottság megjegyzi, hogy a piaci különbözet bizonyos körülmények között tartalmazhat állami támogatással kapcsolatos elemeket, mégpedig akkor, ha az egyes hitelkamatlábak és betéti kamatlábak piacon kívüliek. Ebben az esetben nem ez a helyzet. A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a végfogyasztó folyószámláira kínált betéti kamatláb nem minősül a PI/Bancoposta javára nyújtott állami támogatásnak. E kamatláb megállapítása különösen nem tartalmazza a PI/Bancoposta javára állami források átutalását. Ezen túlmenően úgy tűnik, hogy a hasonló termékekért a bankok által kínált kamatlábak összehasonlításakor az érintett időszakban kínált kamatlábak láthatóan piaci tartományon belül vannak. Végezetül a betéti kamatláb kedvezményezettjei magánszemélyek. Ezért ebben a szakaszban a különbözet vizsgálata során a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy ebben az esetben előny csak a hitelkamatlábakból származhat. Az állam által fizetett hitelkamatláb akkor biztosítana gazdasági előnyt, ha magasabb lenne a PI/Bancoposta részére a magánszektorbeli hitelfelvevő által a betétként elhelyezett pénzeszközökért – azok természetéről és összegétől függően – piaci körülmények között fizetett kamatlábnál.”

(212)

Az eljárás megindításáról szóló határozat alapján ezért a PI és más magánszektorbeli bankok kamatrései közötti összehasonlítás nem helytálló, és az ezen esetben elemzendő egyetlen elem az állam által a PI részére a betétként elhelyezett pénzeszközökért fizetett kamatláb.

(213)

Ezenkívül nincs olyan olasz magánbank, amely mérlegszerkezete szempontjából a PI-vel összehasonlítható lenne. A PI kötelezettségei alapvetően folyószámlákból (postai folyószámlákból) állnak. A „normál” bankok esetében nem ez a helyzet, azok kötvényekre, folyószámlákra, takarékszámlákra stb. támaszkodnak.

(214)

A Bizottság arra is rámutat, hogy a PI nem jogosult arra, hogy ügyfeleinek pénzeszközöket kölcsönözzön, az általa kínált személyi kölcsönöket és jelzáloghiteleket más bankok nevében nyújtja.

(215)

Következésképpen a PI és a magánbankok kamatrései összetételükben eltérőek, és érdemben nem hasonlíthatók össze.

(216)

A(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány azt állítja, hogy a PI postai folyószámlái – ügyfelei jelentős változatossága és stabil viselkedése miatt – hosszú lejáratú kötelezettségek. Azt is megállapítja, hogy a bankrendszerben általánosan alkalmazott gyakorlat a hosszú lejáratú eszközök nagy részének betétekkel történő finanszírozása. E tekintetben a tanulmány összehasonlítja a PI eszközökkel és kötelezettségekkel kapcsolatos megközelítését azoknak a magánbankoknak a megközelítésével, amelyek pénzeszközeiket az állami szektornak nyújtott hitelekbe fektetik (Depfa, Dexia, CCF stb.).

(217)

[…] szerint ezek a bankok ugyanazt a megközelítést követik, mint a PI, ugyanis nagyon hosszú (15 évnél hosszabb) lejáratú állami eszközökbe fektetnek, valamint rövid és hosszú lejáratú források kombinációjából jutnak pénzeszközökhöz. Saját szükségleteik mintegy 50 %-át különösen közép–hosszú távú alapon halmozzák fel, a fennmaradó rövid lejáratú eszközöket az Európai Központi Bankkal folytatott újravásárlási ügyletekből és pénzügyi közvetítők betéteiből finanszírozzák, és pénzügyi keretösszegüket általában hatóságoknak nyújtott, 10–50 év lejáratú hitelekbe fektetik. A fentiek alapján […] azt a következtetést vonja le, hogy a PI eszköz–forrás gazdálkodása összhangban van a hasonló piaci szereplőkével, ha nem óvatosabb azokénál.

(218)

A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a PI és a hasonló szereplők eszköz–forrás gazdálkodásának összehasonlításából a következő okok miatt nem vonhatók le következtetések.

(219)

Először is a PI kötelezettségeinek szerkezete nem hasonlítható össze a hozzá hasonló piaci szereplőkével: a PI kötelezettségeinek csaknem 90 %-át postai folyószámlák teszik ki, míg az állami szektorbeli eszközökbe fektető magánbankok kötelezettségeinek alig 50 %-a áll újravásárlási ügyletekből és rövid lejáratú betétekből: a fennmaradó rész közép- és hosszú távú finanszírozásból származik.

(220)

Másodszor a más bankokkal való összehasonlítást az a tény is érvényteleníti, hogy a PI nincs kitéve olyan kockázatoknak, mint más bankok, amelyekért azok piaci feltételek mellett várnak kompenzációt.

(221)

Harmadszor […] helyesen állítja, hogy a La Banque Postale 2006-tól nem hasonlítható össze a PI-vel, mert a La Banque Postale abban az évben kezdett hiteleket nyújtani a magánszektornak (92); és ugyanezen okokból kifolyólag nem vonhatók le következtetések a PI és az állami szektorban működő magánbankok közötti összehasonlításból, ugyanis ezek is az állami szektoron kívül biztosítanak finanszírozást (például a Dexia hiteleinek csaknem 50 %-át nem állami szektorbeli ügyfeleknek nyújtja).

(222)

Negyedszer, mint az már az Efiposte/La Poste esetével való összehasonlítással kapcsolatban említésre került, annak meghatározásához, hogy valamely vállalkozás előnyben részesült-e, a Bizottság nem hasonlítja össze a különböző tagállamokban fennálló helyzetet.

(223)

Az összehasonlítás lezárásaként a Bizottság megjegyzi, hogy a „CDP SpA készpénzét a Központi Államkincstárnál vezetett, 29814 számú, »Cassa DP SpA – gestione separata« elnevezésű kamatozó folyószámlán helyezték el betétként. A 2003. december 5-i gazdasági és pénzügyminiszteri rendelet 6. cikkének (2) bekezdése értelmében az adott számlán elhelyezett pénzeszközök kamatának kifizetése félévente, hathavi lebegő kamatláb alapján történik, amely a hat hónap lejáratú közönséges kincstárjegyek bruttó hozamának és a Rendistato-index mozgásának egyszerű számtani átlagával egyenlő. 2006. január 1-jétől az Infrastrutture SpA-nak a CDP SpA-val való fúzióját követően (a 2005. december 23-i 266. törvény 1. cikkének (79) és azt követő bekezdései) a 20347 számú, az ISPA nevén szereplő kamatozó folyószámla »Cassa DP SpA – gest. Patrimonio TAV« elnevezésűre változott. A Gazdasági és Pénzügyminisztérium az említett számlán elhelyezett betétekre hathavi kamatot fizet, melynek kamatlába megegyezik az előző hathónapos időszak alatt kibocsátott, hat hónap lejáratú közönséges kincstárjegyek átlagos hozamával. A Banca d’Italia kincstári és kifizetési szolgáltatásainak igénybevétele érdekében a CDP SpA továbbra is a 29815 számú, »CDP SpA – pagamenti« elnevezésű, nem kamatozó folyószámlát használja. A bankközi fizetési rendszerek egyre növekvő igénybevételével a be- és a kifizetésekhez a nemzeti kincstári lánc igénybevétele jelentős mértékben visszaesett” (93). A Bizottság tisztában van azzal, hogy a PI és az állítólagosan hasonló – a PI-től különböző módokon eltérő – szereplők közötti összehasonlításokból nehéz érdemi következtetéseket levonni. A fentiek alapján azonban látható, hogy az állami szektorba befektető pénzügyi közvetítők, mint például a CDP, nem feltétlenül hosszú távú paraméterekkel összhangban jutnak kamathoz (94).

(224)

Ez megerősíti a Bizottság azon álláspontját, miszerint e határozat alkalmazásában nem vonhatók le következtetések a PI és az állítólagosan hasonló piaci szereplők összehasonlításából.

(225)

A Bizottság azt a következtetést vonja le, hogy a PI kamatréseinek és a magánszektorban működő bankok kamatréseinek, valamint a PI lejárati eltérésének és az állami szektorban finanszírozásra szakosodott szereplők lejárati eltéréseinek fent említett összehasonlításai nem helytállóak, és nem mutatják, hogy a megállapodás nem juttatja előnyhöz a PI-t.

(226)

Összegzésképpen, a megállapodásban előírt kamatláb kockázat/megtérülés szempontból összehasonlítható az alternatív befektetések kamatlábával. Hasonló kockázati szinthez a megállapodás az alternatív befektetésekénél magasabb hozamokról rendelkezik, hasonló hozamok esetén pedig alacsonyabb kockázatoknak van kitéve.

(227)

Maga Olaszország arra az álláspontra helyezkedik, hogy a kincstári betétnek magasabb a kockázat/megtérülés aránya, mint amekkora a fix kamatlábú portfóliónak lenne. A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a kockázat/megtérülés-alapú megközelítés megfelelőbb, mint a pusztán megtérülésen alapuló elemzés.

(228)

A Bizottság azt a következtetést vonja le, hogy a vonatkozó időszakban a kötelezettség hiányában a lehetséges alternatív befektetések nem tették volna lehetővé a PI számára olyan hozamok elérését, amelyek a kockázat/megtérülés szempontjából a megállapodásban előírtakhoz hasonlóak vagy azoknál jobbak lennének.

(229)

A magánszektorbeli hitelfelvevő módszertanának megfelelősége ezért megerősítést nyer.

(230)

Az eljárás megindításáról szóló, 2006. szeptember 26-i határozatában a Bizottság azt állította, hogy a PI különleges helyzetére tekintettel lehetséges, hogy a piacon egyáltalán nem áll majd rendelkezésre összehasonlítási norma. Ilyen körülmények között a Bizottságnak meg kellene állapítania a PI működési költségét, és ahhoz ésszerű különbözetet kellene adnia. Ez a megközelítés akkor is indokolt lenne, ha a Bizottságnak azt kellene figyelembe vennie, hogy a PI csak olyan magatartást tanúsítva járt el, mintha az állam számára halmozott volna fel pénzeszközöket széles körben elterjedt postahivatalain keresztül.

(231)

A 7.4.2. szakaszban kifejtetteknek megfelelően a Bizottság elégedett azzal, hogy a magánszektorbeli hitelfelvevő módszertanának alkalmazásával a piacon tulajdonképpen lehetséges egy összehasonlítási norma meghatározása.

(232)

A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a PI semmiképpen sem csupán ilyen, az állam számára való pénzeszköz-felhalmozási magatartást folytat. A PI banki tevékenységeinek fejlesztése érdekében aktív politikát folytatott, nevezetesen azáltal, hogy fokozta postai folyószámlájának népszerűségét. Ezenkívül egy másik, a PI-re vonatkozó, 2006 novemberében elfogadott határozatban (95), egy olyan esetben, amelyben a postai szereplő a CDP nevében postatakarékkönyveket forgalmazott, és a felhalmozott pénzösszeget átadta a CDP-nek, a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az a tevékenység nem volt egyenértékű a magatartás rendeltetésével, a PI-nek fizetett díjazás a takarékkönyveken évente elhelyezett átlagos betéteken alapult. Végezetül még az ABI sem véli úgy, hogy a PI díjazásának a költségein kell alapulnia.

(233)

Olaszország azzal érvel, hogy a Pénzügyminisztérium közép- és hosszú távú finanszírozási költsége gyakran magasabb a megállapodásban előírt mértéknél ((77) és azt követő preambulumbekezdések).

(234)

A Bizottság a következőket emelné ki:

(235)

Ismét megjegyzendő, hogy a fentiekben meghatározott pontok mindegyike önmagában is elegendő annak kimutatására, hogy az Olaszország által végzett összehasonlítás nem meggyőző.

(236)

Annak bizonyítására, hogy a PI által azokra a betétekre szerzett hozam, amelyeket a Pénzügyminisztériumnál köteles tartani, hasonló kockázati profil mellett elérhető a pénzügyi piacokon, Olaszország a megállapodásban foglalt kamatlábbal szemben feltételes egy éves swap-ügyletet említett. Az aktuális piaci feltételek alapján Olaszország azzal érvel, hogy az ilyen ügylet értéke a hat havi Euribor-kamatláb és 2005 végén 1 %-os különbözet, 2006 végén 0,40 %-os különbözet, 2007 októberében pedig 0,30 %-os különbözet összege lenne. A kötelezettség haszonáldozati költsége sokkal részletesebb elemzésének ismertetése előtt […] közli, hogy az a rövid távú kamatláb, amelyet a PI-nek a Pénzügyminisztérium által fizetett hozamért kellene fizetnie a piacon (állandó esedékességű swapügyletben) hat havi Euribor-kamatláb és 0,43 %-os különbözet összege lenne. A Bizottság úgy ítéli meg, hogy ez a nem kellően alapos érv nem megfelelő, és nem is lényeges ennek az elemzésnek a szempontjából.

(237)

Az ABI azt állítja, hogy a Pénzügyminisztériumnál a CDP által nyitott, két kamatozó számla minden hónapban lebegő kamatláb mellett olyan összeget kamatozik, amely a hat hónap lejáratú közönséges kincstárjegyek bruttó hozamának és a havi Rendistato-index mozgásának egyszerű számtani átlagával egyenlő.

(238)

A Bizottság a következő észrevételeket tenné:

(239)

Ezért a CDP számláinak, valamint a Pénzügyminisztérium és a PI számláinak meggyőző összehasonlítása nem lehetséges.

(240)

Olaszország ezt az új támogatási rendszert nem jelentette be előzetesen, és következésképp jogellenesen, a Szerződés 88. cikke (3) bekezdésével ellentétesen léptette azt hatályba.

(241)

Meg kell határozni, hogy a támogatás az EK-Szerződés 87. cikkének (2) és (3) bekezdésében megállapított bármely kivétel alapján összeegyeztethető-e a közös piaccal.

(242)

A támogatás a 87. cikkének (2) bekezdése értelmében nem egyeztethető össze a közös piaccal. Ez nem magánszemély fogyasztóknak nyújtott szociális jellegű támogatás, nem természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás, és nem a Németországi Szövetségi Köztársaság Németország felosztása által érintett egyes területei gazdaságának nyújtott támogatás.

(243)

A 87. cikk (3) bekezdésének b) és d) pontjában megállapított kivételekre térve, a kérdéses támogatás nem valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósításának előmozdítására vagy Olaszország gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére nyújtott támogatás, és nem is a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás.

(244)

A 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja megállapítja, hogy az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétben, összeegyeztethetőnek tekinthető a közös piaccal, a vizsgált intézkedés azonban nem befektetéshez vagy munkahelyteremtéshez kapcsolódik, és feltétlen működési támogatásnak minősül. A Bizottság bevált gyakorlata szerint az ilyen támogatás nem tekinthető az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését elősegítő támogatásnak.

(245)

A támogatást az egész országban ugyanolyan módon alkalmazzák, és ezért a 87. cikk (3) bekezdése a) vagy c) pontjának a regionális fejlesztésre vonatkozó rendelkezése értelmében nem tekinthető összeegyeztethetőnek a közös piaccal.

(246)

A Bizottság úgy véli, hogy ez működési támogatás, amely a 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja értelmében nem tekinthető az egyes gazdasági tevékenységek előmozdítására irányuló támogatásnak, mégpedig azért, mert az említett rendelkezés előírja, hogy a támogatás „támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétben”, amely feltétel a Bizottság véleménye szerint ebben az esetben nem teljesül. A támogatás semmiféle közös érdek általános célkitűzésére nem irányul. Végezetül az a tény, hogy ezt csak a PI-re alkalmazzák, nem változtatja meg az értékelés következtetését, ugyanis a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatások és az ilyen jellegű működési támogatások hatásai a versenytorzítás szempontjából különösen érzékenyek a pénzügyi és a postai ágazatban, ahol a PI működik.

(247)

Olaszország egyetlen esetben sem említette ezeket a kivételeket.

(248)

Következésképp a támogatási rendszer nem egyeztethető össze a közös piaccal, és meg kell szüntetni.

(249)

Bármely olyan, a Pénzügyminisztérium által a betétekért a PI-nek fizetett kamathoz kapcsolódó, a 2007. évi pénzügyi törvény hatálya alá nem tartozó megállapodásnak a pénzeszközök természetére és a felek által viselt kockázatokra vonatkozó részletes elemzésen kell alapulnia. A Bizottság szerint a(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány, valamint a 2007 előtti időszakra vonatkozó statisztikák eredményei további vizsgálat nélkül nem használhatók fel, mert a pénzeszközök természete megváltozhatott. A(z) […]-ról/-ről szóló tanulmány és a statisztikák főként magánügyfelek tulajdonában lévő pénzeszközökön alapultak, és a 2007-től a Pénzügyminisztérium részére átutalt pénzeszközök elsősorban nem ugyanazoktól az ügyfelektől származnának.

(250)

A 659/999/EK rendelet 14. cikke megállapítja, hogy amennyiben jogellenes támogatások esetén elutasító határozat születik, a Bizottság dönt arról, hogy az érintett tagállam hozza meg a szükséges intézkedéseket a támogatásnak a kedvezményezettől történő visszavételére. A Bizottság azonban nem követeli meg a támogatás visszatérítését, amennyiben az ellentétes a közösségi jog valamelyik általános elvével.

(251)

A Bizottság úgy ítéli meg, hogy ebben az esetben nincs olyan közösségi jogi általános elv, amely a visszatérítés útjában állna.

(252)

Annak meghatározására, hogy mit kell visszatéríteni, azt kell figyelembe venni, hogy az előző helyzet hogyan állítható vissza, felmérve, hogy létezik-e olyan alternatív befektetési stratégia, amely – jogellenes támogatás hiányában, és a közösségi joggal összeegyeztethető nemzeti szabályokkal összhangban – hasonló előnyt biztosított volna a PI-nek. A Bizottságnak az az álláspontja, hogy az Olaszország által javasolt, egymásnak ellentmondó alternatív befektetési stratégiákból „szokásos” helyzet nem állapítható meg. A visszatérítés nem határozható meg olyan különböző ügyletek fényében, amelyeket a vállalkozások esetlegesen végrehajtottak volna, ha nem a támogatással járó művelettípust választották volna. Ez múltbeli események rekonstruálását jelentené feltételezett elemek alapján. Az egyetlen hivatkozási pont, amelyet a Bizottság használhat, az a piacgazdaságban működő magánszektorbeli hitelfelvevő elvéből származó módszertan.

(253)

A korábbi helyzet visszaállítása érdekében visszatérítendő összeg ezért i. a megállapodás értelmében a PI-nek fizetett éves összeg és ii. a magánszektorbeli hitelfelvevő megközelítésének alkalmazásából származó összeg közötti különbség (lásd a 6. és a 6a. táblázatot).

(254)

Az eljárás megindításáról szóló határozat a 2007. évi pénzügyi törvényről nyilvánvalóan nem tett említést. Ez azonban minden nehézség nélkül értékelhető az állami támogatásra vonatkozó szabályok alapján.

(255)

A 2007. évi pénzügyi törvény értelmében a PI által a postai banki tevékenysége során magánügyfelektől gyűjtött pénzeszközöket a PI köteles euró-övezetbeli államkötvényekbe fektetni. Az ilyen kötvényekre fizetett kamat nem tartalmaz állami támogatásra vonatkozó elemet, mivel nem biztosít szelektív előnyt.

(256)

A Bizottság megállapítja, hogy Olaszország jogellenesen léptette hatályba azt a támogatási rendszert, amelyben a Pénzügyminisztérium fizeti a PI által a 2006. évi pénzügyi törvény és a megállapodás értelmében – a Szerződés 88. cikke (3) bekezdésének megsértésével – elhelyezett betétekre alkalmazott hitelkamatlábat.

(257)

A rendszert meg kell szüntetni. A jogellenes és a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásokat vissza kell téríteni.

(258)

A 2007. évi pénzügyi törvény nem tartalmaz állami támogatást,

a)

a kedvezményezettől behajtandó teljes összeg (tőke és kamat);

b)

az e határozatnak való megfelelés érdekében már meghozott vagy tervezett intézkedések ismertetése;

c)

azt bizonyító dokumentumok, hogy a kedvezményezett számára előírták a támogatás visszafizetését.