C‑498/22–C‑500/22. sz. egyesített ügyek

Novo Banco SA – Sucursal en España

kontra

C. F.O

(a Tribunal Supremo [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2024. szeptember 5.

„Előzetes döntéshozatal – Hitelintézetek reorganizációja és felszámolása – 2001/24/EK irányelv – 3. és 6. cikk – Valamely hitelintézettel szemben hozott reorganizációs intézkedés – Az említett hitelintézet kötelezettségeinek és felelősségének átruházása egy »áthidaló bankra« azt megelőzően, hogy az említett hitelintézettel szemben fennálló követelés kifizetése iránt keresetet nyújtanak be – E kötelezettségek és felelősségek közül egyesek ugyanazon hitelintézetre történő visszaruházása – Az érintett eljárás megindításának helye szerinti tagállam joga (lex concursus) – Valamely reorganizációs intézkedés más tagállamokban kifejtett joghatásai – Kölcsönös elismerés – A reorganizációs intézkedés közzétételére irányuló kötelezettség megsértésének joghatásai – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 17., 21., 38. és 47. cikke – A tulajdonhoz való jog – Hatékony bírói jogvédelem – Fogyasztóvédelem – 93/13/EK irányelv – A 6. cikk (1) bekezdése – Tisztességtelen feltételek – A jogbiztonság elve és a bizalomvédelem elve – Az »áthidaló bank« passzív perbeli legitimációja”

1. Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Hitelintézetek – Hitelintézetek reorganizációja és felszámolása – 2001/24 irányelv – A székhely szerinti tagállam által hozott, hitelintézet reorganizációjára irányuló intézkedés – Az említett intézkedés közzétételének hiánya – Ezen intézkedés joghatásainak valamely másik tagállam bírósága általi elismerése – Az érintett hitelintézet kötelezettségeit és felelősségi körét részben egy áthidaló bankra átruházó intézkedés – Megengedhetőség

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 21. cikk, (2) bekezdés, és 47. cikk, első bekezdés; 2001/24 európai parlamenti és tanácsi irányelv, (4) és (16) preambulumbekezdés, valamint 3. cikk, (2) bekezdés, és 6. cikk)

   (lásd: 75., 76., 85., 96., 97. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2. Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Hitelintézetek – Hitelintézetek reorganizációja és felszámolása – 2001/24 irányelv – Folyamatban lévő peres eljárás – A reorganizációs intézkedések folyamatban lévő peres eljárásra gyakorolt joghatásai – A lex concursus alkalmazása – Az irányelvben előírt kivételek

   (2001/24 európai parlamenti és tanácsi irányelv, (23) és (30) preambulumbekezdés, 2. cikk, 3. cikk, (2) bekezdés, és 32. cikk)

   (lásd: 77. pont)

3. Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Hitelintézetek – Hitelintézetek reorganizációja és felszámolása – 2001/24 irányelv – A székhely szerinti tagállam által hozott, hitelintézet reorganizációjára irányuló intézkedés – Közzétételi kötelezettség – Feltételek – A fogadó tagállamban lévő harmadik személyek jogainak érintettsége – Az említett intézkedést elrendelő határozattal szemben a székhely szerinti tagállamban rendelkezésre álló jogorvoslat – A jogorvoslati határidő meghatározásának terjedelme az említett intézkedés közzétételének elmaradása esetén

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 47. cikk; 2001/24 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3. cikk, (1) és (2) bekezdés, 6. cikk, (1)–(5) bekezdés és 83. cikk, (4) bekezdés)

   (lásd: 78–80., 82–84., 88–93. pont)

4. Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Hitelintézetek – Hitelintézetek reorganizációja és felszámolása – 2001/24 irányelv – A székhely szerinti tagállam által hozott, hitelintézet reorganizációjára irányuló intézkedés – Az említett intézkedés közzétételének hiánya – A jogalanyok uniós jogból eredő jogai védelmének biztosítására irányuló nemzeti szabályok alkalmazása – Feltételek – Az egyenértékűség elvének és a tényleges érvényesülés elvének betartása – A hatékony jogorvoslathoz való jog tiszteletben tartása

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 47. cikk; 2001/24 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 6. cikk)

   (lásd: 86., 87. pont)

5. Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Hitelintézetek – Hitelintézetek reorganizációja és felszámolása – 2001/24 irányelv – A székhely szerinti tagállam által hozott, hitelintézet reorganizációjára irányuló intézkedés – A reorganizációs intézkedések joghatásainak a fogadó tagállamban való elismerése – Az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése – Hiány

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 21. cikk, (2) bekezdés; 2001/24 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3. cikk, (2) bekezdés)

   (lásd: 94. pont)

6. Európai uniós jog – Elvek – Bizalomvédelem – Feltételek – Az adminisztráció által adott pontos ígéretek – Magánszemély által valamely hitelintézetre vonatkozó reorganizációs intézkedések keretében létrehozott áthidaló bankkal szemben való hivatkozás – Megengedhetetlenség – Érintett intézmény, amelyet ideiglenesen valamely hatóság ellenőrzött – Hatás hiánya

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 47. cikk, első bekezdés; 2001/24 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3. cikk, (2) bekezdés)

   (lásd: 101–104. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

7. Fogyasztóvédelem – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – 93/13 irányelv – Alapvető jogok – A tulajdonhoz való jog – A székhely szerinti tagállamban a 2001/24 irányelv alkalmazásában hozott, valamely hitelintézet reorganizációjára irányuló intézkedés – Áthidaló bank létrehozását előíró intézkedések – Olyan intézkedések, amelyek előírják az ezen intézkedések tárgyát képező hitelintézet forrásai között a szerződéskötést megelőző vagy szerződéses felelősség alapján járó összegek megfizetésére irányuló kötelezettség fenntartását – Az ilyen intézkedés joghatásainak a fogadó tagállamban való elismerése – Megengedhetőség – A kérdést előterjesztő bíróságra háruló vizsgálatok

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 17., 38. cikk, és 52. cikk, (1) bekezdés; 2001/24 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3. cikk, (2) bekezdés; 93/13 tanácsi irányelv, 6. cikk, (1) bekezdés)

   (lásd: 109–132., 137–147. pont és a rendelkező rész 3. pontja)

Összefoglalás

A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) által három különböző ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában eljáró Bíróság a hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról szóló 2001/24 irányelv, ( 1 ) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13 irányelv, ( 2 ) az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta), valamint a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének értelmezéséről határoz.

E kérelmeket a Novo Banco SA – Sucursal en España (a továbbiakban: Novo Banco) és több ügyfele között folyamatban lévő jogvitákban nyújtották be, amelyek tárgya azon reorganizációs intézkedéseknek a pénzügyi termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó különböző szerződésekre gyakorolt hatása, amelyeket 2014‑ben és 2015‑ben a Banco de Portugal (portugál nemzeti bank) hozott a Banco Espíritu Santo SA (BES), egy portugál hitelintézet és annak spanyol fióktelepe (a továbbiakban: BES Spanyolország) tekintetében, amelynek a Novo Banco mint áthidaló bank a jogutódja, amelyre átruházták a BES Spanyolország egyes eszközelemeit, forráselemeit és egyéb nem vagyoni elemeit.

A C‑498/22. sz. ügyben a felperes kérte az eredetileg a BES Spanyolországgal kötött, később reorganizációs intézkedések révén a Novo Bancóra átruházott jelzálogkölcsön‑szerződésben foglalt úgynevezett „küszöbkikötés” semmisségének megállapítását, mivel úgy vélte, hogy e feltétel tisztességtelen, valamint kérte az említett kikötés alapján jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítését. A C‑499/22. sz. ügyben a felperesek a pénzügyi szerződéseik megsemmisítését, az egyes felek által kapott összegek visszatérítését és az e pénzügyi termékek megszerzéséből eredő veszteségek megtérítését kérték a BES Spanyolország általi téves információközléshez kapcsolódó akarati hiba miatt. A Novo Banco ugyanakkor vitatta a BES Spanyolország összes forráselemének, különösen a BES Spanyolország által kötött szerződések bizonyos kikötéseinek kért megsemmisítéséhez kapcsolódó követelések és kártérítések átruházását. A C‑500/22. sz. ügyben a felperes a lejárt elsőbbségi kötvény névértékének visszafizetésén kívül követelte a Novo Bancótól e BES‑től vásárolt kötvény hozamának megfizetését, amely kötvényt a 2014‑ben hozott reorganizációs intézkedések miatt a Novo Bancóra ruházták át. A Novo Banco azonban úgy vélte, hogy 2015‑ben a portugál nemzeti bank „visszaruházta” a BES‑re az ugyanazon kötelezettséghez kapcsolódó forráselemeket, tehát megalapozottan tagadta meg e kifizetést.

A kérdést előterjesztő bíróság, miután megállapította, hogy a BES tekintetében hozott reorganizációs intézkedések az uniós jog hatálya alá tartoznak, és hogy azok nem képezték a 2001/24 irányelv 6. cikkének (1)–(4) bekezdésében előírt közzététel tárgyát, noha harmadik személyeket érinthetnek, és különösen akadályozhatják őket abban, hogy ezen intézkedésekkel szemben jogorvoslati kérelmet nyújtsanak be, először is arra kérdez rá, hogy összeegyeztethető‑e az ezen reorganizációs intézkedések hatásainak elismerésére vonatkozó kötelezettség a fogadó tagállamban a hatékony bírói jogvédelem, az egyenlőség és az állampolgárság alapján történő bármilyen megkülönböztetés tilalmának elvével, valamint a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével. Ezt követően azt veti fel, hogy a reorganizációs intézkedések hatásainak elismerése nem minősül‑e a Novo Banco ügyfelei tulajdonhoz való jogába való aránytalan beavatkozásnak. Végül a C‑498/22. sz. ügyben e bíróság arra keresi a választ, hogy a fogyasztó és a Novo Banco közötti szerződéses viszonynak a szóban forgó reorganizációs intézkedésekből eredő „töredezettsége” nem jelenti‑e azt, hogy ennélfogva e fogyasztóra hárítják a bírósági úton tisztességtelennek nyilvánított „küszöbkikötés” pénzügyi következményeit, megsértve a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését. Következésképpen e bíróság úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatal céljából több kérdést terjeszt a Bíróság elé.

A Bíróság álláspontja

Először is, ami azt a kérdést illeti, hogy az uniós joggal ( 3 ) ellentétes‑e a 2001/24 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt közzététel hiányában az, ha a székhely szerinti tagállamtól eltérő tagállam bírósága elismeri az e bírósághoz fordulást megelőzően valamely hitelintézettel szemben elfogadott reorganizációs intézkedés joghatásait, amely intézkedés ez utóbbi kötelezettségeit és felelősségi körét részben egy áthidaló bankra ruházta át, a Bíróság mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy ezen irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében a reorganizációs intézkedéseket főszabály szerint a székhely szerinti tagállam jogának megfelelően kell alkalmazni, és azok e tagállam jogszabályai szerint minden további formaság nélkül az Unió egész területén kifejtik joghatásukat. Ez az irányelv tehát az egységesség és az egyetemesség elvén alapul, és elvként ismeri el a reorganizációs intézkedések, valamint joghatásaik kölcsönös elismerését. Ami a reorganizációs intézkedések közzétételére vonatkozó kötelezettséget ( 4 ) illeti, az két együttes feltétel teljesülésétől függ. Egyrészt ezeknek az intézkedéseknek vélhetően érinteniük kell a fogadó tagállamban lévő harmadik személyek jogait, másrészt a székhely szerinti tagállamban léteznie kell jogorvoslatnak az említett intézkedéseket elrendelő döntéssel szemben. ( 5 )

A Bíróság úgy véli, hogy a 2001/24 irányelv 6. cikke (1)–(4) bekezdésének célja, hogy szabályozza a reorganizációs intézkedésekkel érintett hitelintézet hitelezőinek tájékoztatását annak érdekében, hogy azok élhessenek a székhely szerinti tagállamban az e hitelintézetre vonatkozó reorganizációs intézkedéseket elrendelő döntésekkel szembeni jogorvoslati jogukkal, az e hitelezők közötti egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása mellett. ( 6 ) Mivel a reorganizációs intézkedéseket a 6. cikkben ( 7 ) előírt rendelkezésektől függetlenül kell alkalmazni, a székhely szerinti tagállamban elfogadott reorganizációs intézkedések közzétételének hiánya nem kérdőjelezi meg az egységesség és az egyetemesség, sem pedig az ezen intézkedések joghatásainak a fogadó tagállamban történő kölcsönös elismerésének az elveit. A közzététel ilyen elmaradása tehát nem eredményezi sem ezen intézkedések érvénytelenítését, sem pedig joghatásaik végrehajthatatlanságát a fogadó tagállamban.

Ugyanakkor az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik azon eljárási szabályok meghatározása, amelyek a jogalanyok uniós jogból eredő jogai védelmének a biztosítására irányulnak, tiszteletben tartva az egyenértékűség elvét, a tényleges érvényesülés elvét és a Charta 47. cikkének első bekezdésében foglalt hatékony jogorvoslathoz való jogot.

A 2001/24 irányelv 6. cikkében előírt közzététel célja, hogy a székhely szerinti tagállamban biztosítsa az érdekeltek – köztük különösen e hitelintézetnek a fogadó tagállamban letelepedett hitelezői – jogorvoslathoz való jogának védelmét a hitelintézetre vonatkozó reorganizációs intézkedéseket elrendelő döntésekkel szemben. Így amennyiben a reorganizációs intézkedéseket nem az e rendelkezésben előírt követelményeknek megfelelően tették közzé, a székhely szerinti tagállam jogának lehetővé kell tennie azon személyek számára, akiknek az uniós jog által biztosított jogait az ilyen intézkedések érintik, és akiknek a fogadó tagállamban van a lakóhelyük vagy a székhelyük, hogy ezen intézkedésekkel szemben észszerű határidőn belül jogorvoslati kérelmet nyújtsanak be attól az időponttól számítva, amikor e személyeket az említett intézkedésekről értesítették, ők azokról tudomást szereztek, vagy azokról észszerűen tudomást kellett volna szerezniük.

Ami a Charta 21. cikkének (2) bekezdésében biztosított, állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét illeti, a Bíróság megállapítja, hogy nem állították és nem is bizonyították, hogy a reorganizációs intézkedések joghatásainak a fogadó tagállamban való elismerése, amint azt a 2001/24 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése előírja, a jogalany állampolgárságától függően eltérő módon lenne alkalmazandó. Végül a jogbiztonság elvét illetően emlékeztet arra, hogy az megköveteli, hogy a jogszabályok egyértelműek és pontosak legyenek, és hogy azok alkalmazása előre látható legyen a jogalanyok számára, különösen olyankor, amikor a magánszemélyekre és vállalkozásokra nézve kedvezőtlen következményeik lehetnek.

A jelen ügyben a 2001/24 irányelv rendelkezései szerint a fogadó tagállamnak biztosítania kell a területén a székhely szerinti tagállamban elfogadott reorganizációs intézkedések joghatásainak elismerését, azon körülmény ellenére, hogy azok nem képezték az ezen irányelv által előírt közzététel tárgyát. Mivel ezek az intézkedések különböző közzétételi intézkedések tárgyát képezték abban az időpontban, amikor a Novo Banco ügyfelei keresetet nyújtottak be a spanyol bíróságokhoz, ezen ügyfelek rendelkeztek az ahhoz szükséges valamennyi információval, hogy az ügy teljes ismeretében döntsenek e keresetek benyújtásáról, valamint hogy bizonyossággal azonosítani tudják azt a személyt, akivel szemben e keresetet meg kell indítani.

Így az uniós joggal ( 8 ) nem ellentétes, hogy a 2001/24 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt közzététel hiányában a székhely szerinti tagállamtól eltérő tagállam bírósága elismerje egy hitelintézet tekintetében az e bírósághoz fordulást megelőzően elfogadott, e hitelintézet kötelezettségeit és felelősségi körét részben egy áthidaló bankra átruházó reorganizációs intézkedés joghatásait.

A Bíróság másodszor azt a kérdést vizsgálja, hogy az uniós joggal ( 9 ) ellentétes‑e a székhely szerinti tagállamban egy hitelintézet tekintetében hozott olyan reorganizációs intézkedés joghatásainak a fogadó tagállamban történő elismerése, amely e hitelintézet kötelezettségeit és felelősségi körét részben átruházta egy áthidaló bankra, amely az uniós jogot alkalmazó hatóság ellenőrzése alatt áll, ha ezen áthidaló bank ügyfelei azt állítják, hogy jogosan bíztak abban, hogy az említett áthidaló bank a későbbiekben az e hitelintézet ezen ügyfelekkel szemben fennálló összes kötelezettségének és felelősségi körének megfelelő forrásokat is átvette. ( 10 )

E tekintetben a Bíróság megállapítja, hogy mivel a bizalomvédelem elve az Unió azon alapelvei közé tartozik, amelyeket az uniós intézményeknek és a tagállamoknak az uniós jog végrehajtása során tiszteletben kell tartaniuk, az ezen elvre való hivatkozás joga minden olyan jogalanyt megillet, akiben valamely közigazgatási hatóság megalapozott várakozásokat keltett a részére tett pontos ígéretek folytán. Ugyanakkor a jogalany azon joga, hogy erre az elvre hivatkozzon, az uniós jogban csak a neki valamely hatóság által tett pontos ígéretekre terjed ki.

A jelen ügyben a Novo Bancót olyan magánjogi hitelintézetként hozták létre, amely a banki és pénzügyi szolgáltatások versenyző piacán tevékenykedik, és nem rendelkezik az általános jogon túlmenő jogkörrel valamely közszolgáltatási feladat ellátása érdekében. A Bíróság megállapítja, hogy ennélfogva nem tekinthető az uniós jogot végrehajtó közigazgatási hatóságnak, így a jogalany a jelen ügyben nem hivatkozhat a bizalomvédelem elvére.

Következésképpen, magánszemélyek nem hivatkozhatnak a bizalomvédelem elvére egy olyan áthidaló bankkal, vagyis az általános jogot meghaladó jogosultságokkal nem rendelkező magánjogi szervezettel szemben, amelyet egy olyan hitelintézetre vonatkozó reorganizációs intézkedések keretében hoztak létre, amelynek eredetileg ügyfelei voltak, annak érdekében, hogy megállapítsák ezen áthidaló banknak az e hitelintézettel előzetesen kötött szerződésekhez kapcsolódó szerződéskötést megelőző és szerződéses kötelezettségek címén fennálló felelősségét. ( 11 ) Pusztán az a körülmény, hogy e hitelintézetet a privatizációja érdekében valamely hatóság ideiglenesen ellenőrizte, nem minősítheti a banki és pénzügyi szolgáltatások versenyző piacán működő ugyanezen hitelintézetet nemzeti közigazgatási hatóságnak.

A Bíróság harmadszor és utolsó sorban arra a kérdésre ad választ, hogy a Charta 17. cikkével és a jogbiztonság elvével ellentétes‑e a székhely szerinti tagállamban a 2001/24 irányelv alapján elfogadott olyan reorganizációs intézkedések joghatásainak a fogadó tagállamban való elismerése, amelyek előírják egy áthidaló bank létrehozását és az ezen intézkedések tárgyát képező hitelintézet forrásai között a szerződéskötést megelőző vagy szerződéses felelősség alapján járó összegek megfizetésére irányuló kötelezettség fenntartását. ( 12 ) Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság arra kereste a választ, hogy az ilyen elismerés összeegyeztethető‑e a Charta 38. cikkével, ( 13 ) valamint a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével. ( 14 )

A Charta 17. cikkének (1) bekezdésében elismert tulajdonhoz való jogot illetően a Bíróság egyrészt pontosítja, hogy az e rendelkezés által nyújtott védelem olyan vagyoni értékű jogokra terjed ki, amelyekből az érintett jogrendre tekintettel olyan megszerzett jogi helyzet következik, amely lehetővé teszi, hogy a jogosult e jogait saját maga javára önállóan gyakorolja. A tőkepiacokon forgalomképes részvények vagy kötvények ilyen jogoknak minősülnek, amelyek részesülhetnek a Charta 17. cikkének (1) bekezdésében biztosított védelemben. E tekintetben a C‑498/22. és a C‑500/22. sz. ügyben szóban forgó követelés és kötelezettség olyan vagyoni értékkel bír, amely lehetővé teszi jogosultjai számára annak állítását, hogy „jogos várakozással” rendelkeznek a tulajdonhoz való jog tényleges gyakorlására vonatkozóan, így részesülhetnek a Charta 17. cikkének (1) bekezdésében biztosított védelemben. Ami a C‑499/22. sz. ügyben szóban forgó követelést illeti, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy e követelés megfelel‑e az előzetesen hivatkozott feltételeknek, és különösen, hogy a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettséget a hitelintézet terhére rovó nemzeti ítélkezési gyakorlat kellően megalapozott‑e ahhoz, hogy az ilyen kötelezettség megsértésére hivatkozó személy „jogos várakozással” rendelkezzen az e követelésből eredő jog tényleges gyakorlására.

A Bíróság másrészt emlékeztet arra, hogy saját ítélkezési gyakorlata szerint a reorganizációs intézkedéseknek a székhely szerinti tagállam általi elfogadása, amelyek többek között előírják a hitelintézet eszközeinek az áthidaló bankra történő átruházását, a tulajdon használatára vonatkozó, a Charta 17. cikke (1) bekezdésének harmadik mondata értelmében vett szabályozásnak minősül, amely sértheti e hitelintézet olyan hitelezőinek, mint a kötvénytulajdonosoknak a tulajdonhoz való jogát, akiknek a követeléseit nem ruházták át ezen áthidaló bankra. Így a Bíróság azt vizsgálja, hogy az e rendelkezésben foglalt – a Charta 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett – feltételekre tekintettel a reorganizációs intézkedéseknek a fogadó tagállamban fennálló joghatásait, amelyek értelmében az alapügyben szóban forgó követeléseket a BES Spanyolország forrásaihoz rendelik, törvény írja‑e elő, azok tiszteletben tartják‑e a tulajdonhoz való jog lényeges tartalmát, és arányosak‑e többek között az Unió által is követett általános érdekű célkitűzésre tekintettel, amelynek a reorganizációs intézkedések és hatásaik elismerése megfelel, amely célkitűzés nevezetesen a bankrendszer, különösen az euróövezet stabilitásának biztosítása és a rendszerszintű kockázat elkerülése.

A jogbiztonság elvének állítólagos megsértését illetően a Bíróság megerősíti, hogy a szóban forgó reorganizációs intézkedések a 2001/24 irányelv 2. cikke hetedik franciabekezdésének hatálya alá tartoznak. A Bíróság azt is megállapítja, hogy az alapügyekben a hitelezők számíthattak arra, hogy bizonyos felelősségek, mint például a BES Spanyolország által a szerződéskötést megelőzően adott tájékoztatás téves jellegéből eredő felelősség, amely a C‑499/22. sz. ügy alapeljárásának tárgya, vagy bizonyos kockázatok, mint például a C‑498/22. és C‑500/22. sz. ügy alapeljárásainak tárgyát képező kockázatok, nem szállnak át az érintett áthidaló bankra. ( 15 )

Végül, ami ezen intézkedéseknek a fogyasztók magas szintű védelemhez való, a Charta 38. cikkében és a 93/13 irányelvben biztosított jogával való összeegyeztethetőségét illeti, a Bíróság emlékeztet arra, hogy figyelembe véve a fogyasztók védelméhez fűződő közérdek jellegét és fontosságát, a 93/13 irányelv arra kötelezi a tagállamokat, hogy megfelelő és hatékony eszközöket biztosítsanak annak érdekében, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását. Ehhez a nemzeti bíróságoknak mellőzniük kell a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazását annak érdekében, hogy azok ne váltsanak ki kötelező joghatásokat a fogyasztó vonatkozásában, kivéve ha ezt a fogyasztó ellenzi. Egy tisztességtelennek minősített szerződési feltételt főszabály szerint úgy kell tekinteni, mint amely nem is létezett, így az érintett fogyasztóra nézve nem fejthet ki joghatást. A fogyasztóvédelem azonban nem abszolút jellegű. Így jóllehet egyértelmű közérdek fűződik annak biztosításához, hogy a befektetők és a hitelezők védelme az egész Unióban erős és egységes legyen, ez az érdek nem tekinthető úgy, mint amely minden körülmények között érvényesül a banki rendszer stabilitásának biztosítására és a rendszerszintű kockázat elkerülésére irányuló közérdekkel szemben.

A jelen esetben a fogyasztónak az eladóval vagy szolgáltatóval kötött szerződésekben a tisztességtelen feltételek alkalmazásával szembeni, a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdéséből eredő védelme nem vonatkoztathat el a vagyoni felelősségnek a fizetésképtelen hitelintézet és az áthidaló bank közötti megosztásától, amelyet a székhely szerinti tagállam által elfogadott reorganizációs intézkedések rögzítettek. Ha ugyanis a 93/13 irányelv által biztosított védelem lehetővé tenné a fogadó tagállam minden fogyasztójának, aki a fizetésképtelen hitelintézet hitelezője, hogy meghiúsítsa azon intézkedések elismerését, amelyek révén a székhely szerinti tagállam döntött a vagyoni felelősségnek a hitelintézet és az áthidaló bank közötti megosztásáról, e tagállam hatóságainak beavatkozását megfosztanák a hatékony érvényesülésétől minden olyan tagállamban, amelyben a fizetésképtelen hitelintézetnek fióktelepei vannak.

Következésképpen a 93/13 irányelv 6. cikkének a Charta 38. cikkével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésével, valamint a Charta 17. cikkével és a jogbiztonság elvével nem ellentétes a székhely szerinti tagállamban a 2001/24 irányelv alapján elfogadott olyan reorganizációs intézkedések joghatásainak a fogadó tagállamban való elismerése, amelyek előírják egy áthidaló bank létrehozását és az ezen intézkedések tárgyát képező hitelintézet forrásai között a szerződéskötést megelőző vagy szerződéses felelősség alapján járó összegek megfizetésére irányuló kötelezettség fenntartását.

( 1 ) A hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról szóló, 2001. április 4–i 2001/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2001. L 125., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 4. kötet, 15. o.).

( 2 ) A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet 2. kötet 288. o.).

( 3 ) Konkrétan a 2001/24 irányelv 3. cikkének (2) bekezdéséről és 6. cikkéről van szó, ezeket a Charta 21. cikkének (2) bekezdésével és 47. cikkének első bekezdésével, valamint a jogbiztonság elvével összefüggésben értelmezve.

( 4 ) A 2001/24 irányelv 6. cikke (4) bekezdésének megfelelően a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságainak kell közzétenniük a kivonatot, a meghozott döntés célját és jogi alapját, a fellebbezések benyújtására szabott határidőket, konkrétan és világosan megjelölve a határidők lejártának napját, valamint a fellebbezések elbírálásában illetékes hatóságok vagy bíróság pontos címét.

( 5 ) A 2001/24 irányelv 6. cikkének (1)–(3) bekezdése.

( 6 ) Lásd a 2001/24 irányelv (12) preambulumbekezdését.

( 7 ) A 2001/24 irányelv 6. cikkének (5) bekezdése.

( 8 ) A 2001/24 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése és 6. cikke, ezeket a Charta 21. cikkének (2) bekezdésével és 47. cikkének első bekezdésével, valamint a jogbiztonság elvével összefüggésben értelmezve.

( 9 ) Konkrétan a 2001/24 irányelv 3. cikkének – a Charta 47. cikkének első bekezdésével, valamint a jogbiztonság elvével összefüggésben értelmezett – (2) bekezdéséről van szó.

( 10 ) A C‑498/22. sz. és a C‑499/22. sz. ügyben előterjesztett második kérdésekről van szó.

( 11 ) A Bíróság e következtetést a 2001/24 irányelv 3. cikkének – a Charta 47. cikkének első bekezdésével és a jogbiztonság elvével összefüggésben értelmezett – (2) bekezdéséből vezeti le.

( 12 ) A C‑498/22. sz. és a C‑499/22. sz. ügyben előterjesztett harmadik kérdésekről, valamint a C‑500/22. sz. ügyben előterjesztett második kérdésről van szó.

( 13 ) A C‑498/22. és C‑499/22. sz. ügyekben.

( 14 ) A C‑498/22. sz. ügyben. A 93/12 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a] tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

( 15 ) A C‑500/22. sz. ügyben a Bíróság megállapítja, hogy a szóban forgó követelés adósa személyének visszamenőleges hatályú módosítását észszerűen igazolhatja a bankrendszer stabilitásának biztosítására és a rendszerszintű kockázat elkerülésére irányuló általános érdekű célkitűzés, mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az ezen ügy alapjául szolgáló sajátos körülményekre tekintettel megvizsgálja az arányosság elvének tiszteletben tartását.