C-482/18. sz. ügy

Google Ireland Limited

kontra

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Adó- és Vámigazgatósága

(a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság [Magyarország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2020. március 3.

„Előzetes döntéshozatal – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – EUMSZ 56. cikk – Korlátozások – Adórendelkezések – Reklámtevékenységek után kivetett és az árbevételen alapuló adó – Az adóhatóságnál történő nyilvántartásba vételre vonatkozó kötelezettségek – A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve – Bírságok – Az arányosság elve”

1. Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – A tagállamok közötti szolgáltatásnyújtást a tisztán egy tagállamon belüli szolgáltatásnyújtásnál nehezebbé tevő nemzeti szabályozás – Megengedhetetlenség – A korlátozás fogalma – A szóban forgó szolgáltatások nyújtása tekintetében többletköltséget eredményező intézkedés – Kizártság – Feltétel – A tagállamok közötti és a tagállamon belüli szolgáltatásnyújtást ugyanolyan módon érintő intézkedés

   (EUMSZ 56. cikk)

   (lásd: 25., 26. pont)

2. Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – Adójogszabályok – Reklámtevékenységek után kivetett és az árbevételen alapuló adóra vonatkozó nemzeti szabályozás – Az említett adó hatálya alá tartozás érdekében fennálló bejelentkezési kötelezettség – A belföldi illetőségű szolgáltatókat a más adónemek tekintetében fennálló bejelentkezési kötelezettségükre tekintettel megillető mentesség – Megengedhetőség

   (EUMSZ 56. cikk)

   (lásd: 36. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

3. Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – Adójogszabályok – Reklámtevékenységek után kivetett és az árbevételen alapuló adóra vonatkozó nemzeti szabályozás – Az említett adó hatálya alá tartozás érdekében fennálló bejelentkezési kötelezettség – Az e kötelezettség teljesítését elmulasztó külföldi illetőségű szolgáltatók szankcionálására vonatkozó lehetőség – A belföldi illetőségű szolgáltatókkal szemben fennálló jelentősen kedvezőbb szankcionálási feltételek – Megengedhetetlenség – Közérdekre alapított igazolás – Az adóellenőrzés és az adóbeszedés hatékonysága – Bennfoglaltság – Igazolás hiánya a jelen ügyben – Az arányosság elvének megsértése

   (EUMSZ 56. cikk)

   (lásd: 45., 47., 54. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

Összefoglalás

A magyar reklámadóhoz kapcsolódó szankciórendszer összeegyeztethetetlen az uniós joggal. Ezzel szemben nem ellentétes e joggal azon bejelentkezési kötelezettség, amelynek hatálya alá a külföldi illetőségű reklámszolgáltatók ezen adóval összefüggésben tartoznak.

A 2020. március 3-i Google Ireland ítéletben (C-482/18) a Bíróság nagytanácsa kimondta, hogy valamely olyan tagállami szabályozás, amely a valamely másik tagállamban letelepedett reklámszolgáltatókat a reklámadó‑kötelezettségük tekintetében bejelentkezési kötelezettség alá veti, nem ellentétes a szolgáltatásnyújtásnak az EUMSZ 56. cikkben biztosított szabadságával. Ez még abban az esetben is így van, ha a Magyarországon letelepedett ilyen szolgáltatásokat nyújtók mentesülnek e kötelezettség alól arra tekintettel, hogy az említett tagállam területén alkalmazandó bármely másik adó tekintetében fennálló adóalanyiságuk címén összehasonlítható bejelentési vagy nyilvántartásba vételi kötelezettség alá esnek.

Ezzel szemben a Bíróság megállapította, hogy e szabályozás azon része, amely azt írja elő, hogy a Magyarországtól eltérő másik tagállamban letelepedett olyan szolgáltatásnyújtókkal szemben, amelyek nem tettek eleget a bejelentkezési kötelezettségüknek, néhány nap alatt egymást követően több mulasztási bírság kerül kiszabásra, amelyek halmozott összege elérheti a több millió eurót, anélkül hogy az illetékes hatóság az e bírságok halmozott összegét végleges jelleggel megállapító határozat elfogadását megelőzően biztosítaná e szolgáltatók számára a kötelezettségeik teljesítéséhez szükséges időt, hogy lehetőséget adna számukra az észrevételeik megtételére, illetve hogy e hatóság maga vizsgálatot folytatna le a jogsértés súlyossága tekintetében. A Bíróság e tekintetben hangsúlyozza, hogy azon mulasztási bírság összege, amelyet a Magyarországon letelepedett szolgáltatásnyújtóval szemben szabnak ki arra tekintettel, hogy az a nemzeti adózási szabályozás általános rendelkezéseinek a megsértésével nem tett eleget egy hasonló bejelentkezési vagy nyilvántartásba vételi kötelezettségnek, lényegesen alacsonyabb, és az az ilyen kötelezettség folyamatos be nem tartása esetén nem ugyanilyen mértékben és nem is szükségszerűen ilyen rövid határidőkön belül növekszik.

A jelen ügyben az ír jog szerinti Google Ireland társaság, amely a reklámadó hatálya alá tartozó tevékenységet folytat, elmulasztotta az ezen adóval összefüggő bejelentkezési kötelezettségének teljesítését. Erre tekintettel e szolgáltatóval szemben, első alkalommal, tízmillió HUF (hozzávetőleg 31000 euró) összegű mulasztási bírság, ezt követően pedig néhány napon belül további mulasztási bírságok kerültek kiszabásra, amelyek együttes összege elérte az 1 milliárd HUF-ot (hozzávetőleg 3,1 millió euró). Ezen összeg a bejelentkezési kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetére a magyar szabályozásban előírt mulasztási bírságok maximális összegének felelt meg. A Google Ireland a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Magyarország) előtt vitatta egyrészt a külföldi illetőségű reklámszolgáltatókkal szemben fennálló bejelentkezési kötelezettségnek, másrészt pedig az ilyen bejelentkezés elmulasztásához kapcsolódó szankciórendszernek az uniós joggal való összeegyeztethetőségét. Ezen érvelés arra vezette e bíróságot, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel forduljon a Bírósághoz.

A Bíróság emlékeztet arra, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága tiltja minden olyan nemzeti szabályozás alkalmazását, amely alkalmas arra, hogy a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtást a tisztán egy tagállamon belüli szolgáltatásnyújtásnál nehezebbé tegye. Ezen elv ily módon megköveteli az ezen alapvető szabadságot érintő minden olyan korlátozás megszüntetését, amely azon alapul, hogy a szolgáltatás nyújtója a szolgáltatásnyújtás helyétől eltérő tagállamban telepedett le.

A Bíróság, miután rámutatott arra, hogy a szóban forgó bejelentkezési kötelezettség nem köti feltételekhez a reklámok közzétételére irányuló tevékenység Magyarország területén való folytatását, és az fennáll függetlenül attól, hogy mindezen, a magyar reklámtörvény hatálya alá tartozó szolgáltatók letelepedési helye hol található, a Bíróság megállapította, hogy ezen adminisztratív követelmény önmagában nem képezi a szolgáltatásnyújtás szabadságának akadályát.

Ugyanis a jelen ügyben egyáltalán nem volt megállapítható olyan eltérő bánásmód, amely alkalmas arra, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősüljön. Jóllehet egyes szolgáltatók, különösen a Magyarországon letelepedett szolgáltatók, mentesülnek a bejelentkezési kötelezettség alól, ez azon körülmény miatt van így, hogy azok bármely más Magyarországon kivetett közvetlen vagy közvetett adónem hatálya alá tartozó adózóként már bejelentkeztek vagy nyilvántartásba vételre kerültek az adóhatóságnál. E mentesség nem bír visszatartó erővel, ugyanakkor a már nyilvántartásba vett szolgáltatók tekintetében elkerülhető valamely adminisztratív követelmény felesleges teljesítése, mivel a reklámadóhoz kapcsolódó bejelentkezési kötelezettség éppen arra irányul, hogy lehetővé tegye a magyar adóhatóság számára a reklámadó alanyainak azonosítását.

Az adózással kapcsolatos szankciókat illetően a Bíróság emlékeztetett arra, hogy jóllehet az adóztatással kapcsolatos szankciók rendszere uniós szintű harmonizáció hiányában a tagállamok hatáskörébe tartozik, az ilyen rendszerek nem járhatnak az EUM-Szerződésben előírt szabadságok veszélyeztetésével.

Ebben az összefüggésben a Bíróság azt vizsgálta, hogy a jelen ügyben szóban forgó szabályozással előírt bejelentkezési kötelezettség elmulasztásához kapcsolódó szankciók ellentétesek‑e a szolgáltatásnyújtás szabadságával. A Bíróság e tekintetben megállapította, hogy a szóban forgó szankciórendszer formális szempontból megkülönböztetés nélkül alkalmazandó minden olyan adóalanyra, amely nem teljesíti a bejelentkezési kötelezettségét, függetlenül attól, hogy melyik tagállamban telepedett le. Ugyanakkor valójában csak a Magyarországon adóilletőséggel nem rendelkező adóalanyokat fenyegeti annak veszélye, hogy velük szemben e szankció kiszabására kerül sor.

Nem vitás, hogy a Magyarországon letelepedett reklámszolgáltatók szankcionálhatók a nemzeti adójogi szabályozás általános rendelkezései alapján velük szemben előírt hasonló bejelentkezési és nyilvántartásba vételi kötelezettségek teljesítésének elmulasztása miatt.

Ugyanakkor a reklámadóhoz kapcsolódó szankciórendszer olyan mulasztási bírságok kiszabását teszi lehetővé, amelyek összege jelentősen magasabb, mint azon rendszer keretében kiszabott mulasztási bírságok, amelyeket valamely Magyarországon letelepedett reklámszolgáltató által a nyilvántartásba vételi kötelezettségének megsértése esetére írnak elő. Másfelől sem az ez utóbbi rendszerben kiszabott összegek, sem e rendszerhez kapcsolódó határidők nem olyan szigorúak, mint amelyeket a reklámadóról szóló törvény által előírt szankciók keretében alkalmaznak. Ebből következően e szankciórendszer a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősül.

A Bíróság ezt követően elismerte, hogy az adóellenőrzések hatékonysága és a hatékony adóbeszedés közérdeken alapuló nyomós indoknak minősülhet, amely igazolhatja az ilyen korlátozást, és hogy a kellően magas összegű mulasztási bírság megállapítása ténylegesen alkalmas lehet arra, hogy visszatartsa a nyilvántartásba vételi kötelezettség hatálya alá tartozó reklámszolgáltatókat attól, hogy megsértsék e kötelezettséget. Mindazonáltal a Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó szankciórendszer aránytalan. E tekintetben különösen azt a körülményt hangsúlyozza, hogy e rendszer alapján semmilyen összefüggés nem áll fenn a mulasztási bírságok halmozott összegének rendkívül rövid időn belül történő exponenciális növekedése és az adminisztratív követelmény elmulasztásának súlyossága között, valamint azt, hogy az érintett adóalany nem képes arra, hogy a bejelentkezési kötelezettség azt megelőzően történő teljesítésével, hogy közlik vele azon utolsó szankciót kiszabó határozatot – amellyel ezen összeget elérik –, elkerülje, hogy vele szemben a mulasztási bírság maximális mértékét alkalmazzák.