C‑617/15. sz. ügy

Hummel Holding A/S

kontra

Nike Inc.

és

Nike Retail BV

(az Oberlandesgericht Düsseldorf által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Szellemi tulajdon – 207/2009/EK rendelet – Európai uniós védjegy – A 97. cikk (1) bekezdése – Joghatóság – Valamely harmadik államban letelepedett társaság ellen indított védjegybitorlási kereset – Az eljáró bíróság tagállamának területén található, a vállalati láncban két szinttel lejjebb elhelyezkedő leányvállalat – A »telephely« fogalma”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (második tanács), 2017. május 18.

1. Európai uniós jog–Értelmezés–Módszerek–Szó szerinti, rendszertani és teleologikus értelmezés

2. Európai uniós védjegy–Az európai uniós védjegy bitorlásával és érvényességével összefüggő jogviták–Joghatóság–Tagállamban székhellyel nem rendelkező alperes telephelye szerinti bíróság joghatósága–A telephely fogalma–Szó szerinti, rendszertani és teleologikus értelmezés

   (207/2009 tanácsi rendelet, (16) preambulumbekezdés, 94. cikk, 95. cikk (1) bekezdés, 96. cikk és 97. cikk (1) bekezdés; 44/2001 tanácsi rendelet, 4. cikk, 5. cikk (1) és (5) bekezdés és 18. cikk (2) bekezdés)

3. Európai uniós védjegy–Az európai uniós védjegy bitorlásával és érvényességével összefüggő jogviták–Joghatóság–Tagállamban székhellyel nem rendelkező alperes telephelye szerinti bíróság joghatósága–A telephely fogalma–Olyan anyavállalatnak a vállalati láncban két szinttel lejjebb elhelyezkedő leányvállalata, amelynek a székhelye nem az Európai Unión belül található–Bennfoglaltság–Feltételek

   (207/2009 tanácsi rendelet, 97. cikk, (1) bekezdés; 44/2001 tanácsi rendelet, (11) preambulumbekezdés és 2. cikk, (1) bekezdés)

1.  Lásd a határozat szövegét.

   (lásd a 22. pontot)

2.  Az európai uniós védjegyről szóló 207/2009 rendelet – a rendeletben kifejezetten meghatározott kivételek fenntartása mellett – a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001 rendelet rendelkezéseinek alkalmazását írja elő az európai uniós védjegyekkel és védjegybejelentésekkel kapcsolatos eljárásokra, ami a 207/2009 rendelet (16) preambulumbekezdéséből, valamint 94. cikkéből és 97. cikkének (1) bekezdéséből kifejezetten kiderül.

   E tekintetben, még ha a 44/2001 rendelet egyes rendelkezései – mint például 5. cikkének (5) bekezdése és 18. cikkének (2) bekezdése – szintén hivatkoznak a „telephely” fogalmára, és ily módon nem zárható ki, hogy a Bíróságnak az e két rendelkezésre vonatkozó ítélkezési gyakorlatából levezethető következtetések bizonyos mértékben relevánsak lehetnek a 207/2009 rendelet értelmében vett „telephely” fogalmának értelmezése szempontjából, mégsem tekinthető úgy, hogy az említett fogalomnak mindenképpen azonos hatályt kell tulajdonítani, aszerint, hogy e két rendelet közül az egyik vagy a másik keretében alkalmazzuk.

   Ugyanis, azon elv ellenére, amely szerint az európai uniós védjeggyel összefüggő keresetekre a 44/2001 rendeletet kell alkalmazni, e rendelet bizonyos rendelkezéseinek alkalmazását – különösen 4. cikkének és 5. cikke (1) bekezdésének alkalmazását – a 207/2009 rendelet 94. cikkének (2) bekezdése kizárja az utóbbi rendelet 96. cikkében említett keresetek és viszonkeresetek alapján indult eljárások esetében. E kizárásra tekintettel az európai uniós védjegybíróságoknak a 207/2009 rendelet 95. cikkének (1) bekezdése szerinti, az e rendelet 96. cikkében említett keresetek és viszontkeresetek elbírálására vonatkozó joghatósága közvetlenül az e rendeletben foglalt szabályokból ered, amely szabályok lex specialisnak minősülnek a 44/2001 rendeletben megfogalmazott szabályokhoz képest.

   Ezenfelül, egyrészről a 44/2001 rendelet, másrészről a 207/2009 rendelet olyan célokat kíván megvalósítani, amelyek nem azonosak. Így tehát, a 44/2001 rendelet célja, (12) és (13) preambulumbekezdése értelmében, az alperes lakóhelyén kívül a bíróság és a per közötti szoros kapcsolaton alapuló vagylagos joghatósági okokat is megállapítani az igazságszolgáltatás megbízható működésének előmozdítása érdekében, illetve a biztosítási, fogyasztói és munkaszerződésekkel kapcsolatban a gyengébb felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal részesíteni védelemben.

   Ami a 207/2009 rendeletet illeti, annak célja, a (15)–(17) preambulumbekezdése szerint, erősíteni az európai uniós védjegyek oltalmát, elkerülni a különböző bíróságok által hozott határozatok közötti ellentmondásokat, valamint az említett védjegyek egységes jellegének veszélyeztetését, az európai uniós védjegybíróságoknak az Unió egészére kiterjedő hatállyal rendelkező határozatai segítségével.

   A 207/2009 rendelet 97. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „telephely” fogalmára jellemző elemek meghatározásához nem csupán e rendelkezés szövegét, hanem annak összefüggéseit és céljait is figyelembe kell venni.

   (lásd a 24–29. pontot)

3.  Az európai uniós védjegyről szóló 207/2009 rendelet 97. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a valamely tagállamban letelepedett, jogilag független társaság, amely egy olyan anyavállalatnak a vállalati láncban két szinttel lejjebb elhelyezkedő leányvállalata, amelynek a székhelye nem az Unión belül található, ezen anyavállalat e rendelkezés értelmében vett „telephelyének” minősül, amennyiben e leányvállalat egy olyan tevékenységi központ, amely az elhelyezkedése szerinti tagállamban egyfajta valódi és stabil jelenléttel rendelkezik, ahonnan gazdasági tevékenységet gyakorolnak, és amely a külvilág számára tartós jelleggel az említett anyavállalat részeként jelenik meg.

   A 207/2009 rendelet 97. cikkének (1) bekezdése, amely azon tagállam bíróságainak joghatóságát állapítja meg, amelynek területén az olyan társaság telephelye található, amely az Unióban nem rendelkezik székhellyel, nem kivételt képez az alperes lakóhelye/székhelye szerinti általános joghatósági szabály alól, amely a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001 rendeletnek a (11) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett 2. cikkének (1) bekezdéséből következik, hanem inkább annak végrehajtását képezi, ami e fogalom tág értelmezése mellett szól.

   Ugyanis az az általános jelleg, amellyel e joghatósági szabály rendelkezik, ami nem más, mint az actor sequitur forum rei alapelvének kifejeződése, azzal magyarázható, hogy lehetővé tegye az alperes számára, hogy főszabály szerint könnyebben el tudja látni a védelmét. Márpedig ez az eset áll fenn olyankor is, amikor valamely félnek egy olyan állam bíróságai előtt kell a védelmét képviselnie, amelyben telephellyel rendelkezik, és amellyel ennélfogva közelebbi kapcsolatban áll.

   Ez az értelmezés nem sérti egyébként az uniós védjegyekre vonatkozó szabályozás céljait, hiszen a 207/2009 rendelet 97. cikke alapján joghatósággal rendelkező európai uniós védjegybíróságok határozatainak az Unió egészére kiterjedő érvénye és hatálya van.

   E tág értelmezés alapján úgy tekinthető, hogy elengedhetetlenek az olyan tárgyi jellegzetességek, amelyek alapján könnyen elismerhető a 207/2009 rendelet 97. cikkének (1) bekezdése szerinti „telephely” megléte. A telephely megléte tehát egyfajta valódi és stabil jelenlétet követel meg, ahonnan a gazdasági tevékenységet végzik, amely személyzetben és tárgyi felszerelésben nyilvánul meg. Ezenfelül, e telephelynek a külvilág számára tartósan valamely anyavállalat részeként kell megjelennie.

   E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy egy olyan társaság valamely tagállam területén található telephelye, amelynek székhelye az Unión kívül található, rendelkezik‑e jogi személyiséggel vagy sem. Így a harmadik feleknek a telephely által az anyavállalat részeként keltett külső benyomásra kell tudniuk hagyatkozni.

   Annak a körülménynek, hogy az azon tagállamban letelepedett társaság, amelynek bíróságai előtt keresetet indítanak, azon társaságnak a vállalati láncban két szinttel lejjebb elhelyezkedő leányvállalata, amelynek a székhelye az Unión kívül található, és nem annak egy közvetlen leányvállalata, szintén nincs jelentősége, hiszen a fentebb említett feltételek teljesülnek.

   Egyébként a 207/2009 rendelet 97. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában főszabály szerint nem számít, hogy az így meghatározott telephely részt vett‑e az állítólagos bitorlásban. Ugyanis e követelmény, amelyről a 207/2009 rendelet 97. cikkének (1) bekezdése nem rendelkezik, egyébként sem lenne összeegyeztethető a „telephely” fogalma – előbbiekben említett – tág értelmezésének szükségességével.

   (lásd a 34–41. pontot és a rendelkező részt)