C‑151/12. sz. ügy

Európai Bizottság

kontra

Spanyol Királyság

„Tagállami kötelezettségszegés — Környezet — 2000/60/EK irányelv — A vízpolitika terén a közösségi fellépés kerete — A 2000/60 irányelv 4. cikke (8) bekezdésének, 7. cikke (2) bekezdésének, 10. cikke (1) és (2) bekezdésének, valamint V. melléklete 1.3. és 1.4. szakaszának átültetése — Autonóm közösségeken belüli és autonóm közösségek közötti vízgyűjtők — A spanyol alkotmány 149. cikke (3) bekezdésének vége — Kiegészítő szakasz”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2013. október 24.

1. Intézmények jogi aktusai – Irányelvek – A tagállamok általi végrehajtás – Irányelv jogalkotás nélküli átültetése – Feltételek – Az irányelv teljes körű alkalmazását biztosító általános jogi környezet fennállása

   (EUMSZ 288. cikk, harmadik bekezdés)

2. Környezet – Uniós vízpolitika – 2000/60 irányelv – A felszíni vizek ökológiai és kémiai állapotának megfigyelésére vonatkozó kötelezettség – Valamely tagállam autonóm közösségei által hozott átültetési intézkedések hiánya – Állami átültetési intézkedések alkotmányos kiegészítő szakasz révén történő alkalmazása – Megengedhetetlenség – Kötelezettségszegés

   (2000/60 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 4. cikk, (8) bekezdés, 7. cikk, (2) bekezdés, 8. cikk, (2) bekezdés, 10. cikk, (1) és (2) bekezdés, V. melléklet, 1.3. szakasz és 1.4.1. alszakasz, i)–iii) pont)

3. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A kötelezettségszegés bizonyítása – A tagállamra háruló teher – A kötelezettségszegés megcáfolhatóságához elegendő bizonyíték benyújtása

   (EUMSZ 258. cikk)

4. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A megalapozottság Bíróság általi vizsgálata – Figyelembe veendő helyzet – Az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor fennálló helyzet – E határidőt megelőzően hatályban lévő, azonban a pert megelőző eljárás során nem hivatkozott átültetési intézkedések – Figyelembevétel

   (EUSZ 4. cikk, (3) bekezdés; EUMSZ 258. cikk)

5. Környezet – Uniós vízpolitika – 2000/60 irányelv – Határidő a kibocsátási ellenőrzések kialakítása – Jogi jelleg

   (2000/60 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 10. cikk, (2) bekezdés)

1.  Valamely irányelv előírásainak kifejezett és különös jogi rendelkezés formájában történő formális átvétele nem mindig szükséges, az irányelvek végrehajtása, azok tartalmától függően, általános jogi keretek között is megvalósulhat. Különösen az alkotmányjog, illetve a közigazgatási jog általános elveinek megléte feleslegessé teheti a jogalkotási vagy szabályozási rendelkezések útján történő átültetést, azzal a feltétellel ugyanakkor, hogy ezen elvek hatékonyan garantálják azt, hogy a nemzeti hatóságok az irányelvet teljes mértékben alkalmazzák, és hogy amennyiben az irányelv szóban forgó rendelkezése magánszemélyek számára jogokat keletkeztet, az ezen elvekből keletkező jogi helyzet kellőképpen pontos és egyértelmű, és a kedvezményezettek jogaikat teljes mértékben megismerhetik, és adott esetben azokat a nemzeti bíróságok előtt érvényesíthetik.

   (vö. 26–28. pont)

2.  A tagállam – azzal, hogy az adott autonóm közösségtől eltérő, autonóm közösségeken belüli vízgyűjtők tekintetében nem tette meg a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló 2000/60 irányelv 4. cikke (8) bekezdésének, 7. cikke (2) bekezdésének, 10. cikke (1) és (2) bekezdésének, valamint az irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében hivatkozott V. melléklet 1.3. szakasza és 1.4.1. szakasza i–iii. alpontjának, ezen autonóm közösségben található, autonóm közösségeken belüli vízgyűjtők tekintetében pedig a 2000/60 irányelv 7. cikke (2) bekezdésének, valamint 10. cikke (1) és (2) bekezdésének átültetéséhez szükséges valamennyi intézkedést – nem teljesítette az ezen irányelvből eredő kötelezettségeit.

   A szóban forgó tagállam e tekintetben nem hivatkozhat alkotmányának azon kiegészítő szakaszára, amelynek értelmében amennyiben az autonóm közösségek nem gyakorolták jogalkotási hatáskörüket, a nemzeti szabályozást kell alkalmazni, amennyiben e szabályozás kifejezetten a közösségeken belüli vízgyűjtőkre korlátozza az alkalmazási körét. E szabályozás alkalmazását a közösségeken belüli vízgyűjtőkre kiterjesztő értelmezés olyan jogi helyzet eredményezne, amely nem felelne meg az egyértelműségre és pontosságra vonatkozó azon követelményeknek, amelyeknek az átültetésre szolgáló nemzeti rendelkezéseket jellemezniük kell, annál is inkább, hogy az érintett tagállam jogában bizonytalanság áll fenn a kiegészítő szakasz – mint az uniós jog végrehajtását garantáló eszköz – hatályával kapcsolat.

   (vö. 30–35. pont, a rendelkező rész 1. pontja)

3.  Lásd a határozat szövegét.

   (vö. 36. pont)

4.  A kötelezettségszegés megtörténtét a tagállamnak az indokolással ellátott véleményben foglalt határidő lejártakor fennálló helyzete alapján kell megítélni, és a későbbi változásokat a Bíróság nem veheti figyelembe. Jóllehet nem egyeztethető össze az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése alapján a tagállamokra háruló, jóhiszemű együttműködési kötelezettséggel az, hogy a tagállam az átültetésre szolgáló intézkedésekre első alkalommal az ellenkérelemben hivatkozik, a kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset tárgya azonban nem a tájékoztatási kötelezettség megszegése, hanem az uniós jog átültetésére irányuló kötelezettség megsértése. Nem elegendő az állítólagos kötelezettségszegés megállapításához önmagában az a tény, hogy a tagállam a pert megelőző eljárás során nem tájékoztatta a Bizottságot arról, hogy az átültetésre már sor került. Amennyiben ugyanis a belső jogi rendelkezések az indokolással ellátott véleményben rögzített határidő lejártakor hatályban voltak, azokat a Bíróságnak figyelembe kell vennie a kötelezettségszegés tényleges fennállásának megítéléséhez.

   (vö. 40., 45., 49., 50. pont)

5.  A vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló 2000/60 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése nem e rendelkezés átültetésének határidejét, hanem azon határidőt állapítja meg, amelyen belül az e rendelkezésben foglalt kibocsátási ellenőrzéseket el kell végezni.

   (vö. 41. pont)

C‑151/12. sz. ügy

Európai Bizottság

kontra

Spanyol Királyság

„Tagállami kötelezettségszegés — Környezet — 2000/60/EK irányelv — A vízpolitika terén a közösségi fellépés kerete — A 2000/60 irányelv 4. cikke (8) bekezdésének, 7. cikke (2) bekezdésének, 10. cikke (1) és (2) bekezdésének, valamint V. melléklete 1.3. és 1.4. szakaszának átültetése — Autonóm közösségeken belüli és autonóm közösségek közötti vízgyűjtők — A spanyol alkotmány 149. cikke (3) bekezdésének vége — Kiegészítő szakasz”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2013. október 24.

1. Intézmények jogi aktusai — Irányelvek — A tagállamok általi végrehajtás — Irányelv jogalkotás nélküli átültetése — Feltételek — Az irányelv teljes körű alkalmazását biztosító általános jogi környezet fennállása

   (EUMSZ 288. cikk, harmadik bekezdés)

2. Környezet — Uniós vízpolitika — 2000/60 irányelv — A felszíni vizek ökológiai és kémiai állapotának megfigyelésére vonatkozó kötelezettség — Valamely tagállam autonóm közösségei által hozott átültetési intézkedések hiánya — Állami átültetési intézkedések alkotmányos kiegészítő szakasz révén történő alkalmazása — Megengedhetetlenség — Kötelezettségszegés

   (2000/60 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 4. cikk, (8) bekezdés, 7. cikk, (2) bekezdés, 8. cikk, (2) bekezdés, 10. cikk, (1) és (2) bekezdés, V. melléklet, 1.3. szakasz és 1.4.1. alszakasz, i)–iii) pont)

3. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset — A kötelezettségszegés bizonyítása — A tagállamra háruló teher — A kötelezettségszegés megcáfolhatóságához elegendő bizonyíték benyújtása

   (EUMSZ 258. cikk)

4. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset — A megalapozottság Bíróság általi vizsgálata — Figyelembe veendő helyzet — Az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor fennálló helyzet — E határidőt megelőzően hatályban lévő, azonban a pert megelőző eljárás során nem hivatkozott átültetési intézkedések — Figyelembevétel

   (EUSZ 4. cikk, (3) bekezdés; EUMSZ 258. cikk)

5. Környezet — Uniós vízpolitika — 2000/60 irányelv — Határidő a kibocsátási ellenőrzések kialakítása — Jogi jelleg

   (2000/60 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 10. cikk, (2) bekezdés)

1.  Valamely irányelv előírásainak kifejezett és különös jogi rendelkezés formájában történő formális átvétele nem mindig szükséges, az irányelvek végrehajtása, azok tartalmától függően, általános jogi keretek között is megvalósulhat. Különösen az alkotmányjog, illetve a közigazgatási jog általános elveinek megléte feleslegessé teheti a jogalkotási vagy szabályozási rendelkezések útján történő átültetést, azzal a feltétellel ugyanakkor, hogy ezen elvek hatékonyan garantálják azt, hogy a nemzeti hatóságok az irányelvet teljes mértékben alkalmazzák, és hogy amennyiben az irányelv szóban forgó rendelkezése magánszemélyek számára jogokat keletkeztet, az ezen elvekből keletkező jogi helyzet kellőképpen pontos és egyértelmű, és a kedvezményezettek jogaikat teljes mértékben megismerhetik, és adott esetben azokat a nemzeti bíróságok előtt érvényesíthetik.

   (vö. 26–28. pont)

2.  A tagállam – azzal, hogy az adott autonóm közösségtől eltérő, autonóm közösségeken belüli vízgyűjtők tekintetében nem tette meg a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló 2000/60 irányelv 4. cikke (8) bekezdésének, 7. cikke (2) bekezdésének, 10. cikke (1) és (2) bekezdésének, valamint az irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében hivatkozott V. melléklet 1.3. szakasza és 1.4.1. szakasza i–iii. alpontjának, ezen autonóm közösségben található, autonóm közösségeken belüli vízgyűjtők tekintetében pedig a 2000/60 irányelv 7. cikke (2) bekezdésének, valamint 10. cikke (1) és (2) bekezdésének átültetéséhez szükséges valamennyi intézkedést – nem teljesítette az ezen irányelvből eredő kötelezettségeit.

   A szóban forgó tagállam e tekintetben nem hivatkozhat alkotmányának azon kiegészítő szakaszára, amelynek értelmében amennyiben az autonóm közösségek nem gyakorolták jogalkotási hatáskörüket, a nemzeti szabályozást kell alkalmazni, amennyiben e szabályozás kifejezetten a közösségeken belüli vízgyűjtőkre korlátozza az alkalmazási körét. E szabályozás alkalmazását a közösségeken belüli vízgyűjtőkre kiterjesztő értelmezés olyan jogi helyzet eredményezne, amely nem felelne meg az egyértelműségre és pontosságra vonatkozó azon követelményeknek, amelyeknek az átültetésre szolgáló nemzeti rendelkezéseket jellemezniük kell, annál is inkább, hogy az érintett tagállam jogában bizonytalanság áll fenn a kiegészítő szakasz – mint az uniós jog végrehajtását garantáló eszköz – hatályával kapcsolat.

   (vö. 30–35. pont, a rendelkező rész 1. pontja)

3.  Lásd a határozat szövegét.

   (vö. 36. pont)

4.  A kötelezettségszegés megtörténtét a tagállamnak az indokolással ellátott véleményben foglalt határidő lejártakor fennálló helyzete alapján kell megítélni, és a későbbi változásokat a Bíróság nem veheti figyelembe. Jóllehet nem egyeztethető össze az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése alapján a tagállamokra háruló, jóhiszemű együttműködési kötelezettséggel az, hogy a tagállam az átültetésre szolgáló intézkedésekre első alkalommal az ellenkérelemben hivatkozik, a kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset tárgya azonban nem a tájékoztatási kötelezettség megszegése, hanem az uniós jog átültetésére irányuló kötelezettség megsértése. Nem elegendő az állítólagos kötelezettségszegés megállapításához önmagában az a tény, hogy a tagállam a pert megelőző eljárás során nem tájékoztatta a Bizottságot arról, hogy az átültetésre már sor került. Amennyiben ugyanis a belső jogi rendelkezések az indokolással ellátott véleményben rögzített határidő lejártakor hatályban voltak, azokat a Bíróságnak figyelembe kell vennie a kötelezettségszegés tényleges fennállásának megítéléséhez.

   (vö. 40., 45., 49., 50. pont)

5.  A vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló 2000/60 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése nem e rendelkezés átültetésének határidejét, hanem azon határidőt állapítja meg, amelyen belül az e rendelkezésben foglalt kibocsátási ellenőrzéseket el kell végezni.

   (vö. 41. pont)