Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62009CJ0051

Az ítélet összefoglalása

Keywords
Summary

Keywords

Közösségi védjegy – A közösségi védjegy meghatározása és megszerzése – Viszonylagos kizáró okok – Azonos vagy hasonló termékek, illetve szolgáltatások vonatkozásában lajstromozott azonos vagy hasonló korábbi védjegy jogosultja általi felszólalás – Az érintett védjegyek hasonlósága – Értékelési szempontok – Összetett védjegy

(40/94 tanácsi rendelet, 8. cikk, (1) bekezdés, b) pont)

Summary

Noha elképzelhető, hogy az Unió egy részében a családneveknek általában erősebb megkülönböztető képességet tulajdonítanak, mint a keresztneveknek, ennek ellenére az ütköző védjegyek fogalmi hasonlóságának értékelésekor figyelembe kell venni az ügy sajátos körülményeit, különösen azt, hogy a szóban forgó családnév kevéssé elterjedt vagy épp ellenkezőleg, nagyon gyakori, ami szerepet játszhat e megkülönböztető képességet illetően. Annak a személynek az esetleges közismertségét is számításba kell venni, aki keresztnevének és családnevének együttes lajstromozását kéri védjegyként, hiszen e közismertségnek mindenképpen hatása lehet a védjegy érintett közönség által történő észlelésére. Egyébként, valamely összetett védjegyen belül a családnév nem őrzi meg minden esetben az önálló megkülönböztető pozícióját kizárólag amiatt, hogy azt családnévként észlelik. E pozíció megállapítása ugyanis kizárólag az eset valamennyi releváns tényezőjének vizsgálatára alapozható.

(vö. 35–38. pont)

Top