C‑71/20. sz. ügy

A VAS Shipping ApS

ellen folytatott büntetőeljárás

(a Østre Landsret [Dánia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2021. július 8.

„Előzetes döntéshozatal – EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikk – A letelepedés szabadsága – Nemzeti szabályozás, amely a valamely tagállam lobogója alatt közlekedő hajón alkalmazott harmadik országbeli állampolgároktól megköveteli, hogy e tagállamban munkavállalási engedéllyel rendelkezzenek – A tagállam kikötőibe egy egyéves időszak során legfeljebb 25 alkalommal behajózó hajókra vonatkozó kivétel – Korlátozás – Az EUMSZ 79. cikk (5) bekezdése – Nemzeti szabályozás, amelynek célja annak meghatározása, hogy az érintett tagállam területére harmadik országok hány olyan állampolgárát engedik be, akik a harmadik országból azzal a szándékkal érkeznek, hogy önálló vállalkozóként vagy alkalmazottként vállaljanak munkát”

1. A letelepedés szabadsága – A Szerződés rendelkezései – Hatály – Más tagállamban letelepedett társaságok – A hajóknak egy második tagállamban való lajstromozása – Az említett hajók vonatkozásában ügyvezető tagként egy, e második tagállamban letelepedett és az első tagállamban székhellyel rendelkező társaság tulajdonában álló társaság kijelölése – Bennfoglaltság

   (EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikk)

   (lásd: 17–20. pont)

2. A letelepedés szabadsága – Korlátozások – Tagállam lobogója alatt közlekedő hajón alkalmazott harmadik országbeli állampolgárok – Az e tagállamban megszerzett munkavállalási engedéllyel való rendelkezés kötelezettsége – Az említett tagállam kikötőibe évente legfeljebb 25 alkalommal behajózó hajókra vonatkozó kivétel – Nemzeti szabályozás, amelynek célja annak meghatározása, hogy a tagállam területére harmadik országok hány olyan állampolgárát engedik be, akik a harmadik országból azzal a szándékkal érkeznek, hogy munkát vállaljanak – Megengedhetőség

   (EUMSZ 49. cikk és EUMSZ 79. cikk, (5) bekezdés)

   (lásd: 25., 27., 29–32. pont és a rendelkező rész)

Összefoglalás

A VAS Shipping egy svéd társaság tulajdonában álló, dániai székhelyű társaság, amely négy, Svédországban székhellyel rendelkező hajózási vegyesvállalat ügyvezető tagja. Ezen utóbbiak Dániában négy hajót lajstromoztattak abból a célból, hogy ott folytassák a tengeri szállítási tevékenységüket. A dán jog szerint a VAS Shipping rendelkezik felhatalmazással minden olyan jogi aktus elvégzésére, amelyet e tevékenység rendszerint magában foglal.

2018‑ban egy dán bíróság bírságot szabott ki a VAS Shippinggel szemben amiatt, hogy e négy dán lobogó alatt közlekedő hajó fedélzetén olyan harmadik ország állampolgárságával rendelkező tengerészeket alkalmazott, akik nem rendelkeztek dán munkavállalási engedéllyel, és nem is mentesültek az ezen engedéllyel való rendelkezés kötelezettsége alól. A hajón dolgozó harmadik országbeli állampolgárok ugyanis csak abban az esetben mentesülnek a dán munkavállalási engedéllyel való rendelkezés kötelezettsége alól, ha e hajó a dán kikötőkbe legfeljebb évente 25 alkalommal hajózik be. A jelen ügyben a négy hajó a 2010 augusztusától 2011 augusztusáig terjedő időszakban több mint 25 alkalommal hajózott be a dán kikötőkbe. Az említett bíróságnak az az álláspontja, hogy – bár a munkavállalási engedélynek a nemzeti szabályozás által előírt követelménye a letelepedésnek az EUMSZ 49. cikk értelmében vett szabadságára vonatkozó korlátozást valósít meg – , e követelmény a nemzeti munkaerőpiac zavarainak elkerülésére irányuló indokokra tekintettel igazolt és arányos.

Az Østre Landsret (keleti fellebbviteli bíróság, Dánia), amelyhez a VAS Shipping fellebbezést nyújtott be, úgy határozott, hogy kérdést terjeszt a Bíróság elé azt illetően, hogy összeegyeztethető‑e a letelepedés szabadságával azon dán szabályozás, amely a dán lobogó alatt közlekedő és egy más tagállamban székhellyel rendelkező társaság tulajdonában álló hajón alkalmazott, harmadik országbeli állampolgároktól megköveteli, hogy Dániában munkavállalási engedéllyel rendelkezzenek, kivéve, ha az érintett hajó egy éven belül legfeljebb 25 alkalommal hajózott be a dán kikötőkbe.

A Bíróság az ítéletében pontosítja a tagállamoknak a letelepedés szabadsága keretében azon joggal összefüggésben fennálló kötelezettségeit, amely a tagállamokat az EUMSZ 79. cikk (5) bekezdése értelmében illeti meg annak meghatározása tekintetében, hogy a területükre harmadik országok hány olyan állampolgárát engedik be, akik a harmadik országból azzal a szándékkal érkeznek, hogy önálló vállalkozóként vagy alkalmazottként vállaljanak munkát.

A Bíróság álláspontja

A Bíróság előzetesen a megállapítja, hogy az alapügy tárgyát képező helyzet a letelepedésnek az EUMSZ 49. cikkben biztosított szabadságának a hatálya alá tartozik. A Bíróság e tekintetben emlékeztet arra, hogy e szabadság az EUMSZ 54. cikknek megfelelően magában foglalja, hogy a valamely tagállam jogszabályai alapján jogszerűen létrehozott társaságok jogosultak a tevékenységüket valamely más tagállamban leányvállalat, fióktelep vagy képviselet útján gyakorolni, ideértve azt is, ha az ilyen társaság az ezen más tagállamban letelepedett társaság tőkéjében olyan részesedést szerez, amely lehetővé teszi számára, hogy irányítást biztosító befolyást gyakoroljon e társaság döntéseire, és meghatározza annak tevékenységeit. Ezenfelül a hajó lajstromozását illetően a Bíróság hangsúlyozza, hogy azt nem lehet elválasztani a letelepedés szabadságának gyakorlásától, amennyiben e hajó eszközét képezi a lajstromozás helye szerinti tagállamban állandó telephely létesítését magában foglaló gazdasági tevékenység gyakorlásának.

A Bíróság e pontosításokra tekintettel vizsgálja meg, hogy az érintett nemzeti szabályozás a letelepedés szabadságára vonatkozó korlátozásnak minősülhet‑e.

E tekintetben a Bíróság mindenekelőtt megállapítja, hogy az EUMSZ 79. cikk (5) bekezdése értelmében a tagállamok továbbra is jogosultak annak a meghatározására, hogy harmadik országok hány olyan állampolgárát engedik be területükre, akik a harmadik országból azzal a szándékkal érkeznek, hogy munkát vállaljanak, és ebben az összefüggésben a hajó lobogója szerinti államot kell azon államnak tekinteni, amelyben az e hajó fedélzetén alkalmazásban álló harmadik országbeli állampolgárt foglalkoztatják.

A Bíróság ezt követően e rendelkezést alapul véve megállapítja, hogy a valamely tagállam területén – az e tagállamban lajstromozott hajót is ideértve – alkalmazott, harmadik országbeli állampolgárok azon kötelezettsége, hogy munkavállalási engedéllyel rendelkezzenek, az említett harmadik országbeli állampolgároknak a nemzeti területen történő munkavállalására és tartózkodására vonatkozó feltételek szabályozására irányuló intézkedésnek minősül. Következésképpen az érintett tagállamnak jogában áll előírni, hogy az említett harmadik országbeli állampolgároknak munkavállalási engedélyt kell szerezniük, adott esetben az említett kötelezettség alóli kivételek megállapítása mellett. A Bíróság tehát megállapítja, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás, amely az érintett tagállam lobogója alatt közlekedő valamennyi hajóra megkülönböztetés nélkül alkalmazandó, és amely az ilyen hajón alkalmazott személyzet valamennyi harmadik ország állampolgárságával rendelkező tagja tekintetében előírja a munkavállalási engedéllyel rendelkezés kötelezettségét, valamint e kötelezettség alól kizárólag az olyan hajó személyzetének tagjait mentesíti, amely egy egyéves időszak során legfeljebb 25 alkalommal hajózik be e tagállam kikötőibe, nem minősül az EUMSZ 49. cikk első bekezdése értelmében a letelepedés szabadsága korlátozásának.

Végezetül a Bíróság megállapítja, hogy igaz, hogy az ilyen rendelkezés alkalmas arra, hogy az olyan társaságot, amely valamely első tagállamban rendelkezik székhellyel, és valamely második tagállamban telepedik le annak érdekében, hogy ott az utóbbi tagállam lobogója alatt közlekedő hajót üzemeltessen, hátrányos helyzetbe hozza azon társaságok helyzetéhez képest, amelyek a második tagállamban olyan hajót üzemeltetnek, amely az utóbbitól eltérő más, olyan tagállam lobogója alatt közlekedik, amelynek a szabályozása nem ír elő hasonló kötelezettséget. Az ilyen hátrányos következmények azonban azokból az esetleges különbségekből származnak, amelyek abban a tekintetben állnak fenn, hogy a tagállamok hogyan alkalmazzák az EUMSZ 79. cikk (5) bekezdésében előírt, annak ellenőrzésére vonatkozó jogukat, hogy hány harmadik országbeli állampolgár lép be a területükre abból a célból, hogy ott munkát vállaljon, amely jog a tagállamok számára kifejezetten biztosított.