C‑52/16. és C‑113/16. sz. egyesített ügyek

„SEGRO” Kft.
kontra
Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Földhivatala

és

Günther Horváth
kontra
Vas Megyei Kormányhivatal

(a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság [Magyarország]
által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek)

„Előzetes döntéshozatal – EUMSZ 63. cikk – A tőke szabad mozgása – Mezőgazdasági földterületekre létesített haszonélvezeti jogok – Olyan nemzeti szabályozás, amely a jövőre nézve az ilyen jogok megszerzésének lehetőségét a földterület tulajdonosának közeli hozzátartozói számára tartja fenn, és úgy írja elő a jogi személyek és az említett tulajdonossal közeli hozzátartozói viszonyt igazolni nem tudó magánszemélyek által korábban megszerzett jogok törlését, hogy nem rendelkezik a vagyoni hátrányok kiegyenlítéséről”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (nagytanács), 2018. március 6.

1. A tőke szabad mozgása–A Szerződés rendelkezései–Hatály–Mezőgazdasági földterületek feletti haszonélvezeti jog megszerzése–Bennfoglaltság

   (EUMSZ 63. cikk; 88/361 tanácsi irányelv, I. melléklet)

2. A tőke szabad mozgása–Az ingatlanügyletek korlátozásai–Nemzeti szabályozás, amely a mezőgazdasági földterületek felett szerzett haszonélvezeti jogok megszűnését írja elő, amennyiben nem tudják igazolni az e földterületek tulajdonosaival fennálló közeli hozzátartozói viszonyt–Megengedhetetlenség–A közvetlen hátrányos megkülönböztetés hiánya

   (EUMSZ 63. cikk)

3. A tőke szabad mozgása–Az ingatlanügyletek korlátozásai–Nemzeti szabályozás, amely a mezőgazdasági földterületek felett szerzett haszonélvezeti jogok megszűnését írja elő, amennyiben nem tudják igazolni az e földterületek tulajdonosaival fennálló közeli hozzátartozói viszonyt–Megengedhetetlenség–Igazolás–Hiány

   (EUMSZ 63. cikk)

1.  Lásd a határozat szövegét.

   (lásd: 56–60. pont)

2.  Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdése általánosan tiltja a tagállamok közötti tőkemozgásra vonatkozó korlátozásokat (2013. október 22‑iEssent és társai ítélet, C‑105/12–C‑107/12, EU:C:2013:677, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozás, amely előírja a mezőgazdasági földterületre vonatkozó, szerződésen alapuló haszonélvezeti jogok, köztük a tőke szabad mozgásához való jog gyakorlása révén megszerzett jogok megszűnését, maga a célja alapján, csupán e ténynél fogva korlátozza az említett szabadságot. E megállapítást nem befolyásolja az ilyen jogokat megszerző, majd azoktól az e rendelkezés által megfosztott személyek kártalanítására irányuló intézkedésnek a kérdést előterjesztő bíróság által a C‑52/16. sz. ügyben feltett második kérdésben említett esetleges elfogadása.

   Ugyanis az említett szabályozás az érdekeltet nem csak azon lehetőségtől fosztja meg, hogy továbbra is élvezhesse az általa megszerzett jogokat, többek között megakadályozva az érintett mezőgazdasági földterületek olyan módon történő hasznosítását, amelyre tekintettel e jogot megszerezték, hanem e jog elidegenítésének lehetőségétől is. Márpedig azáltal, hogy a Magyarországtól eltérő tagállamok állampolgárait, akik a tőke szabad mozgásának kedvezményezettjei, megfosztják azon javaik élvezetétől, amelybe tőkét fektettek, az alapügyben szereplő szabályozás korlátozza e mozgásszabadságot. Továbbá, ahogyan az az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdése szerint tiltott, tőkemozgást korlátozó intézkedések azon intézkedéseket foglalják magukban, amelyek alkalmasak arra, hogy eltántorítsák a külföldi illetőségű személyeket attól, hogy valamely tagállamban beruházásokat hajtsanak végre, vagy ilyen beruházásokat fenntartsanak (2007. január 25‑iFestersen ítélet, C‑370/05, EU:C:2007:59, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2009. október 1‑jeiWoningstichting Sint Servatius ítélet, C‑567/07, EU:C:2009:593, 21. pont). Ebből következik, hogy az alapügyben szereplő nemzeti szabályozás az EUMSZ 63. cikkben biztosított alapszabadság korlátozásának minősül.

   Azon kérdést illetően, hogy az említett szabályozást hátrányos megkülönböztetést megvalósítónak kell‑e tekinteni, amire a C‑113/16. sz. ügyben előterjesztett második kérdés vonatkozik, a főtanácsnok indítványának 72. pontjában említettekhez hasonlóan rá kell mutatni, hogy a jelen ügyben szereplőhöz hasonló olyan követelmény, amely a haszonélvezeti jog jogosultja és a termőföld tulajdonosa közötti közeli hozzátartozói viszony fennállását követeli meg, a haszonélvező állampolgárságától és a tőke eredetétől látszólag független szempontot alkalmaz, így nem jelent közvetlen hátrányos megkülönböztetést.

   (lásd: 61–67. pont)

3.  Az EUMSZ 63. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló tagállami szabályozás, amelynek értelmében a mezőgazdasági földterületen korábban létesített olyan haszonélvezeti jogok, amelyek jogosultjai e földterületek tulajdonosának nem közeli hozzátartozói, a törvény erejénél fogva megszűnnek, és azokat az ingatlan‑nyilvántartásból törölni kell.

   E tekintetben először is fel kell hívni a figyelmet arra, hogy – ahogyan arra a Bizottság hivatkozik és a főtanácsnok indítványának 111–113. pontjában rámutat – az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozás, amely csupán akkor teszi lehetővé a termőföldön fennálló haszonélvezeti jogok fenntartását, ha a haszonélvezeti jog jogosultja e föld tulajdonosának közeli hozzátartozója, nem tűnik alkalmasnak a magyar kormány által felhozott célok elérésére, amelyekkel e szabályozás semmilyen kapcsolatot nem mutat. A hozzátartozói viszony fennállása ugyanis nem biztosítja, hogy a haszonélvezeti jog jogosultja maga hasznosítja az érintett területet, és hogy a haszonélvezeti jogot nem pusztán spekulatív célból szerezte meg. Ugyanígy semmi sem enged a priori arra következtetni, hogy a tulajdonos családján kívüli személy, aki ilyen területen szerzett haszonélvezeti jogot, ne volna képes maga hasznosítani e területet, és hogy a jog megszerzése szükségszerűen pusztán spekulatív célból történt, az említett terület megművelésének bármilyen szándéka nélkül.

   Másodszor, és feltételezve, hogy az alapügyben szereplő szabályozás elfogadását akár részben a devizagazdálkodásra vonatkozó szabályok megsértése szankcionálásának szándéka vezérelte – amit adott esetben a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia –, meg kellene bizonyosodni arról is, hogy a haszonélvezeti jogoknak az említett szabályozásban előírt megszűnése nem aránytalan‑e ezen célhoz képest. E tekintetben, ahogyan azt a főtanácsnok indítványának 95. és 98. pontjában szintén megjegyzi, nyilvánvaló, hogy más, az érintett dologi jog megszüntetésénél enyhébb hatású intézkedéseket is el lehetett volna fogadni a devizagazdálkodásra vonatkozó szabályozás esetleges megsértésének ab initio szankcionálása érdekében, mint amilyenek például a közigazgatási bírságok (lásd analógia útján: 2005. december 1‑jeiBurtscher ítélet, C‑213/04, EU:C:2005:731, 60. pont).

   Ami a nemzeti törvény megkerülésére irányuló gyakorlat elleni küzdelmet illeti, a Bíróság már elfogadta, hogy valamely alapszabadságot korlátozó nemzeti intézkedés akkor is igazolható, ha az kifejezetten olyan mesterséges megállapodásokkal szembeni küzdelemre irányul, amelyek célja az érintett tagállam jogszabályainak megkerülése (2014. április 1‑jeiFelixstowe Dock and Railway Company és társai ítélet, C‑80/12, EU:C:2014:200, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az arányosság elvének való megfelelés érdekében a kifejezetten a mesterséges megállapodások elleni küzdelmet célzó intézkedésnek éppen ellenkezőleg, lehetővé kellene tennie a nemzeti bíróság számára, hogy az eset sajátosságaira figyelemmel, objektív bizonyítékokat alapul véve esetről esetre vizsgálatot folytasson az érintett személyek visszaélésszerű vagy csalárd magatartásának figyelembevételével (lásd ebben az értelemben: 2009. szeptember 17‑iGlaxo Wellcome ítélet, C‑182/08, EU:C:2009:559, 99. pont). Márpedig úgy tűnik, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozás nem tesz eleget a jelen ítélet 115–117. pontjában felidézett egyik követelménynek sem.

   Először is, noha az Alkotmánybíróság 25/2015. (VII. 21.) AB határozatának a jelen ítélet 25. pontjában ismertetett részeiből kitűnik, hogy az alapügyben szereplő szabályozásnak legalábbis részben az volt a célja, hogy megszüntesse a termőföldek megszerzése céljából kialakult gyakorlatnak a jogkövetkezményeit, amelynek alapján a haszonélvezeti jogot diszfunkcionálisan alkalmazták, e részek arra is rávilágítanak, hogy e megszüntetésre különösen azért volt szükség, hogy teljeskörűen érvényesülhessen az új jogi rendelkezésekkel követett nemzetstratégiai cél, vagyis hogy a termőföldek kizárólag az azokat megművelő személyek tulajdonában legyenek. Ilyen körülmények között nem tekinthető úgy, hogy az ilyen szabályozás sajátos célja a mezőgazdasági földterületek megszerzésére vonatkozó nemzeti szabályozás megkerülését célzó mesterséges megállapodások létrehozására irányuló magatartásokkal szembeni küzdelem volna. Másodszor és feltételezve, hogy úgy lehetne tekintetni, hogy az alapügyben szereplő szabályozást a mesterséges megállapodásokkal szembeni küzdelem sajátos célját követve fogadták el, nem volna észszerű kizárólag azon körülményből, hogy a haszonélvezeti jog jogosultja olyan természetes vagy jogi személy, aki e föld tulajdonosának nem közeli hozzátartozója, arra következtetni, hogy e személy az ilyen haszonélvezeti jog megszerzésekor visszaélésszerűen járt el. Ahogyan az a jelen ítélet 116. pontjában szerepel, nem hagyható jóvá a visszaélések általános vélelmének kimondása.

   (lásd: 86., 87., 105., 106., 114., 117–121., 129. pont és a rendelkező rész)