C-337/08. sz. ügy

X Holding BV

kontra

Staatssecretaris van Financiën

(a Hoge Raad der Nederlanden [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„EK 43. cikk és EK 48. cikk — Adójogszabályok — Társasági adó — Belföldi anyavállalat és egy vagy több belföldi leányvállalat által alkotott adózási egység — A nyereségeknek az anyavállalatnál való adóztatása — A külföldi leányvállalatok kizárása”

J. Kokott főtanácsnok indítványa J. Kokott, az ismertetés napja: 2009. november 19.   I ‐ 1218

A Bíróság ítélete (második tanács), 2010. február 25.   I ‐ 1237

Az ítélet összefoglalása

Személyek szabad mozgása – Letelepedés szabadsága – Adójogszabályok – Társasági adó

(EK 43. cikk és EK 48. cikk)

Az EK 43. cikkel és az EK 48. cikkel nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely az anyavállalat számára lehetővé teszi, hogy a belföldi leányvállalatával egyetlen adózási egységet képezzen, a külföldi leányvállalattal alkotott ilyen adózási egységet azonban nem teszi lehetővé, mivel az említett leányvállalat nyereségére nem terjed ki e tagállam adójogának hatálya.

A más tagállami illetőségű leányvállalattal rendelkező anyavállalatoknak az ezen előnyből való kizárása vitathatatlanul akadályát képezi a letelepedés szabadságának, mivel kevésbé vonzóvá teszi az anyavállalat számára a letelepedés szabadságának a gyakorlását, és visszatartja az anyavállalatot attól, hogy más tagállamban leányvállalatot alapítson. E tekintetben az olyan belföldi anyavállalat helyzete, amely egyetlen adózási egységet kíván alkotni valamely belföldi leányvállalatával, valamint az olyan belföldi anyavállalat helyzete, amely külföldi leányvállalatával kívánja ugyanezt tenni, az ilyen adójogi szabályozás céljára tekintettel objektíve összehasonlítható, mivel mindkettő részesülni kíván az említett szabályozás által kínált előnyökben, amely szabályozás többek közt lehetővé teszi az adózási egységbe összevont társaságok nyereségeinek és veszteségeinek az anyavállalat szintjén történő konszolidálását, és a csoport ügyletei adósemlegességének a megőrzését.

Az ilyen adójogi szabályozást azonban igazolja az adóztatási joghatóság tagállamok közötti megosztása fenntartásának a szükségessége. Mivel ugyanis az anyavállalat szabadon dönthet úgy, hogy a leányvállalatával adózási egységet alkot, és ugyanilyen szabadon az egyik évről a másikra azt is elhatározhatja, hogy az adózási egységet megszünteti, annak a lehetősége, hogy az anyavállalat külföldi leányvállalatot vonjon be az adózási egységbe, egyenértékű lenne annak engedélyezésével, hogy e társaság szabadon válassza meg az ezen leányvállalat veszteségeire vonatkozó adójogi szabályozást, valamint azt, hogy e veszteségeket hol vegyék figyelembe. Mivel az adózási egység adóztatási helye ily módon változtatható, annak lehetősége, hogy külföldi leányvállalatot vonjanak be az adózási egységbe, azzal a következménnyel járna, hogy az anyavállalat szabadon választhatná meg, mely tagállamban számolja el e leányvállalat veszteségeit.

Ami az említett adójogi szabályozás arányos jellegét illeti, az, hogy valamely tagállam úgy határoz, hogy engedélyezi a külföldi telephely veszteségeinek a vállalkozás székhelyén való beszámítását, nem vonja maga után, hogy ezt a lehetőséget a belföldi anyavállalat külföldi leányvállalatai számára is biztosítania kell. A más tagállamban található telephelyek és a külföldi leányvállalatok nincsenek összehasonlítható helyzetben az adóztatási joghatóságnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményekből következő megosztása szempontjából, mivel a leányvállalat, amely önálló jogi személy, teljes mértékben adóalanynak minősül a székhelye szerinti államban, míg a más tagállamban található telephely elvben és részben a származás szerinti tagállam adóztatási joghatósága alatt marad. Igaz, hogy az EK 43. cikk első bekezdésének második mondata által a gazdasági szereplőknek meghagyott azon lehetőség, hogy szabadon válasszák meg azt a jogi formát, amelyet megfelelőnek találnak más tagállamban kifejtett tevékenységükhöz, nem korlátozható hátrányosan megkülönböztető jellegű adójogi rendelkezésekkel. A származás szerinti tagállam ugyanakkor továbbra is szabadon meghatározhatja, hogy az egyes belföldi társaságok külföldön tevékenykedő létesítményeinek formáit milyen feltételekkel és mértékben adóztatja, feltéve hogy azok a hasonló belföldi létesítményekhez képest nem részesülnek hátrányosan megkülönböztető bánásmódban. Mivel a más tagállamban található telephelyek és a külföldi leányvállalatok az adóztatási joghatóság megosztása szempontjából nincsenek összehasonlítható helyzetben, az anyavállalat székhelye szerinti tagállam nem köteles a külföldi leányvállalatokra ugyanazt az adójogi szabályozást alkalmazni, mint a külföldi telephelyekre. Következésképpen az érintett adójogi szabályozást az általa követett célhoz képest arányosnak kell tekinteni.

(vö. 19., 24., 31–33., 37–40., 42–43. pont és a rendelkező rész)