27.7.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 201/107

(1)

Az Unió célul tűzte ki, hogy fenntartja és továbbfejleszti a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget, amelyben biztosított a személyek szabad mozgása. E térség fokozatos kialakítása érdekében az Unió intézkedéseket fogad el a határokon átnyúló vonatkozású polgári ügyekben való igazságügyi együttműködésre vonatkozóan, különösen, ha ez a belső piac megfelelő működéséhez szükséges.

(2)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 81. cikke (2) bekezdésének c) pontjával összhangban az ilyen intézkedések magukban foglalhatnak többek között a tagállamokban alkalmazandó kollíziós szabályok, illetve joghatósági összeütközésekre vonatkozó szabályok összeegyeztethetőségének biztosítására irányuló intézkedéseket.

(3)

Az Európai Tanács 1999. október 15-én és 16-án Tamperében tartott ülésén – a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés sarokköveként – jóváhagyta az igazságügyi hatóságok ítéletei és egyéb határozatai kölcsönös elismerésének elvét, továbbá felkérte a Tanácsot és a Bizottságot, hogy fogadjanak el intézkedési programot ennek az elvnek a végrehajtására.

(4)

A Bizottság és a Tanács 2000. november 30-án elfogadta a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerése elvének érvényesítésére irányuló közös intézkedési programot (3). A program a kollíziós szabályok harmonizációjához kapcsolódó olyan intézkedéseket határoz meg, amelyek elősegítik a határozatok kölcsönös elismerését, és amely előírja egy, a végrendeletekre és az öröklésre vonatkozó jogi eszköz kidolgozását.

(5)

Az Európai Tanács a 2004. november 4-én és 5-én Brüsszelben tartott ülésén új programot fogadott el, melynek címe: „Hágai program: a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének erősítése az Európai Unióban” címmel (4). Ez a program hangsúlyozza, hogy az öröklési ügyekre vonatkozó olyan jogi eszközt kell elfogadni, amely foglalkozik különösen a jogszabályok közötti kollízió, a joghatóság, az öröklési kérdésekkel kapcsolatban hozott határozatok kölcsönös elismerése és végrehajtása, valamint az európai öröklési bizonyítvány kérdésével.

(6)

Az Európai Tanács a 2009. december 10-én és 11-én Brüsszelben tartott ülésén új többéves programot fogadott el „A stockholmi program – A polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa” címmel (5). Ebben a programban az Európai Tanács úgy vélte, hogy a kölcsönös elismerést – a tagállamok jogrendszereit, közrendjét („ordre public”) és az e területen fennálló nemzeti hagyományait tiszteletben tartva – ki kell terjeszteni a még nem lefedett, de a mindennapi élet szempontjából létfontosságú területekre, így az öröklésre és a végrendeletekre.

(7)

Elő kell segíteni a belső piac megfelelő működését azáltal, hogy megszüntetik azoknak a személyeknek a szabad mozgása előtti akadályokat, akik jelenleg nehézségekbe ütköznek a határokon átnyúló vonatkozású örökléssel összefüggő jogaik érvényesítése során. Az európai igazságszolgáltatási térségben a polgároknak képesnek kell lenniük öröklésük előzetes megszervezésére. Az örökösök és a hagyományosok, az örökhagyóhoz közel álló más személyek, valamint a hagyatéki hitelezők jogait hatékonyan kell biztosítani.

(8)

Az említett célkitűzések megvalósítása érdekében ennek a rendeletnek egybe kell gyűjtenie a joghatósággal, az alkalmazandó joggal, a határozatok, a közokiratok és a perbeli egyezségek elismerésével – vagy adott esetben elfogadásával –, végrehajthatóságával és végrehajtásával, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetésével kapcsolatos rendelkezéseket.

(9)

E rendelet hatályának ki kell terjednie a hagyaték öröklésének valamennyi polgári jogi szempontjára, azaz a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átszállásának valamennyi formájára, akár végintézkedés szerint megvalósuló átruházás, akár törvényes öröklés révén történő átszállás útján.

(10)

A rendelet hatálya nem terjedhet ki adókérdésekre vagy közjogi jellegű igazgatási ügyekre. Ezért a nemzeti jognak kell rendelkeznie például az adók vagy egyéb közigazgatási tartozások kiszámítási és behajtási módjáról, legyen szó az örökhagyónak az elhalálozás időpontjában fennálló adótartozásáról, illetve a hagyatékból vagy a kedvezményezettek által fizetendő bármilyen, az öröklés kapcsán felmerülő adóról. A nemzeti jognak kell rendelkeznie arról is, hogy a hagyatéki javaknak a kedvezményezettek számára az e rendelet értelmében történő átadása és a hagyatéki javak nyilvántartásba vétele közül melyik adóköteles.

(11)

E rendelet nem lehet alkalmazandó a polgári jog örökléstől eltérő területeire. Az egyértelműség érdekében a rendelet hatálya alól kifejezetten ki kell zárni néhány olyan kérdést, amely öröklési üggyel kapcsolatosnak tekinthető.

(12)

Ennek megfelelően e rendelet nem lehet alkalmazandó a házassági vagyonjoggal kapcsolatos kérdésekre, beleértve az egyes jogrendszerekben házassági szerződésként ismert megállapodásokat is, amennyiben azok nem foglalkoznak öröklési kérdésekkel, valamint a házasságéval hasonló joghatásúnak tekintett kapcsolatokra vonatkozó vagyonjogi rendszereket. Az egy adott öröklés ügyében az e rendelet értelmében eljáró hatóságoknak mindazonáltal az örökhagyó hagyatékának és a kedvezményezetteknek jutó részesedés meghatározása során a helyzettől függően figyelembe kell venniük a házassággal vagy az örökhagyó hasonló jogviszonyával kapcsolatos vagyonjogi helyzet megszűnését is.

(13)

A célvagyon (trust) létrehozásával, kezelésével és felszámolásával kapcsolatos kérdéseket szintén ki kell zárni e rendelet hatálya alól. Ez a kizárás nem értelmezendő a célvagyonok (trust) általános kizárásaként. A végrendelet útján létrehozott célvagyont vagy a törvényes örökléssel összefüggésben, törvény erejénél fogva létrejövő célvagyont az e rendelet értelmében az öröklésre alkalmazandó jog szabályozza a vagyontárgyak öröklési rendje és a kedvezményezettek meghatározása tekintetében.

(14)

Az örökléstől eltérő módon – például ajándékozás révén – létrehozott vagy átszállt vagyoni jogokat és vagyontárgyakat szintén ki kell zárni e rendelet hatálya alól. Mindazonáltal az e rendelet által az öröklési jogra alkalmazandóként meghatározott jognak kell irányadónak lennie arra nézve, hogy az ajándékozás vagy más formájú, a halált megelőzően dologi jogot alapító, élők közötti rendelkezés – az öröklésre alkalmazandó jog értelmében – a kedvezményezettek részesedésének kiszámításakor helyt adhat-e osztályra bocsátási, levonási vagy hozzászámítási kötelezettségnek.

(15)

A rendeletnek lehetővé kell tennie az öröklésre alkalmazandó jogban előírtak szerinti, ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok létrehozását vagy öröklés révén történő átszállását. Nem érintheti azonban a néhány tagállam nemzeti jogában korlátozott számban („numerus clausus”) létező dologi jogokat. A tagállamok nem kötelezhetők arra, hogy elismerjék az adott tagállamban található tulajdonhoz kapcsolódó dologi jogokat, ha a szóban forgó dologi jog nem ismert a jogukban.

(16)

Annak érdekében azonban, hogy a kedvezményezettek valamely más tagállamban élhessenek az öröklés útján keletkezett vagy rájuk átszállt jogokkal, e rendeletnek elő kell írnia, hogy az ismeretlen dologi jogot a másik tagállam jogában létező, az eredetihez legközelebb álló dologi joghoz kell hozzáigazítani. Az ilyen hozzáigazítás keretében figyelembe kell venni az adott dologi jog célját, valamint az ahhoz fűződő joghatást. Az eredetihez legközelebb álló nemzeti dologi jog megállapítása céljából az öröklésre alkalmazott jog szerinti állam hatóságaihoz vagy illetékes személyeihez lehet fordulni az adott jog jellegével és joghatásával kapcsolatos további információkért. Ebből a célból a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén meglévő hálózatokat, valamint a külföldi jog megértését elősegítő, egyéb rendelkezésre álló eszközöket lehet igénybe venni.

(17)

Az ismeretlen dologi jogok e rendeletben kifejezetten előírt hozzáigazítása nem zárhatja ki az e rendelet alkalmazásával összefüggésben végzett hozzáigazítás egyéb formáit.

(18)

E rendelet hatálya nem terjedhet ki az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételére vonatkozó követelményekre. Ezért a nyilvántartás helye szerinti tagállam jogának (ingatlan esetén a lex rei sitae-nek) kell meghatároznia, hogy milyen jogi feltételekkel és hogyan kell elvégezni a bejegyzést, és mely hatóságok – földhivatalok vagy közjegyzők – feleljenek annak ellenőrzéséért, hogy minden követelmény teljesül-e, és hogy a benyújtott vagy összeállított dokumentáció elegendő-e, illetve hogy tartalmazza-e a szükséges adatokat. A hatóságok különösen azt ellenőrizhetik, hogy az örökhagyónak a nyilvántartásba vételhez bemutatott okiratban feltüntetett hagyatéki vagyontárgyhoz való joga be van-e jegyezve a nyilvántartásba, vagy más módon igazolt-e a nyilvántartás helye szerinti tagállam jogával összhangban. Az okiratok párhuzamos kiállításának elkerülése érdekében a nyilvántartó hatóságoknak el kell fogadniuk a más tagállamok illetékes hatóságai által kiállított olyan okiratokat, amelyek forgalmáról e rendelet rendelkezik. Nevezetesen, az e rendelet szerint kiállított európai öröklési bizonyítvány olyan okirat, amely érvényes jogcímet képez a hagyaték tárgyát képező vagyontárgynak valamely tagállam nyilvántartásába való bejegyzéséhez. Ez nem zárhatja ki annak lehetőségét, hogy a nyilvántartásban közreműködő hatóságok a nyilvántartásba vételt kérelmező személytől olyan kiegészítő információk rendelkezésre bocsátását vagy olyan további okiratok bemutatását kérjék, amelyeket a nyilvántartás helye szerinti állam joga előír, például adófizetéssel kapcsolatos információkat vagy okiratokat. Az illetékes hatóság tájékoztathatja a nyilvántartásba vételt kérelmező személyt arról, hogy a hiányzó információ vagy okirat hogyan szerezhető be.

(19)

Valamely jog nyilvántartásba vételének joghatásai szintén nem tartoznak e rendelet hatálya alá. Ezért a nyilvántartás helye szerinti tagállam jogának kell meghatároznia azt, hogy például a nyilvántartásba vétel deklaratív vagy konstitutív hatályú-e. Így például, ha a nyilvántartás szerinti tagállam joga szerint a nyilvántartás erga omnes joghatásának biztosítása vagy a jogügyletek védelme érdekében az ingatlanon történő jogszerzéshez nyilvántartásba vétel szükséges, akkor az ilyen jogszerzés időpontjára annak a tagállam joga kell, hogy irányadó legyen.

(20)

E rendeletnek tiszteletben kell tartania a tagállamokban az öröklési ügyek rendezésére alkalmazott eltérő rendszereket. E rendelet alkalmazásában a „bíróság” fogalmát ennélfogva tágan kell értelmezni, hogy abba ne csak a szó szoros értelmében vett, igazságszolgáltatási feladatokat ellátó bíróságok tartozzanak bele, hanem egyes tagállamokban azon közjegyzők vagy nyilvántartó hivatalok is, akik vagy amelyek bizonyos öröklési ügyekben a bírósághoz hasonlóan igazságszolgáltatási feladatokat látnak el, továbbá azon közjegyzők és jogi szakemberek, akik egyes tagállamokban bíróság felhatalmazásával bizonyos öröklési ügyben igazságszolgáltatási feladatokat látnak el. Az e rendeletben meghatározott valamennyi bíróság a rendeletben foglalt joghatósági szabályok hatálya alá tartozik. Ezzel szemben a „bíróság” fogalmába nem tartoznak bele a tagállamoknak a nemzeti jog szerint öröklési ügyekben való eljárásra fejogosított nem igazságügyi hatóságai, például a közjegyzők a tagállamok többségében, ahol általában nem látnak el igazságszolgáltatási feladatokat.

(21)

E rendeletnek lehetővé kell tennie, hogy mindazon közjegyzők, akik a tagállamokban hatáskörrel rendelkeznek öröklési ügyekben, gyakorolhassák e hatáskörüket. Az, hogy egy adott tagállam közjegyzőire vonatkoznak-e az e rendeletben meghatározott joghatósági szabályok, attól függ, hogy a „bíróság” e rendelet szerinti fogalommeghatározásának hatálya alá tartoznak-e vagy sem.

(22)

A tagállamok közjegyzői által öröklési ügyekben kiállított valamennyi okirat forgalmára e rendeletet kell alkalmazni. Amennyiben a közjegyzők igazságszolgáltatási feladatokat látnak el, vonatkoznak rájuk a joghatósági szabályok, és az általuk hozott határozatok forgalmára a határozatok elismerésére, végrehajthatóságára és végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Amennyiben a közjegyzők nem látnak el igazságszolgáltatási feladatokat, nem vonatkoznak rájuk a joghatósági szabályok, és az általuk kiállított közokiratok forgalmára a közokiratokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

(23)

Tekintettel az európai polgárok növekvő mobilitására, továbbá annak érdekében, hogy biztosított legyen az Európai Unión belül a megfelelő igazságszolgáltatás, valamint a tényleges kapcsolat az öröklés és azon tagállam között, amelyben a joghatóságot gyakorolják, e rendeletnek elő kell írnia, hogy mind a joghatóság, mind az alkalmazandó jog meghatározása tekintetében az általános kapcsoló elv az örökhagyónak az elhalálozás időpontjában szokásos tartózkodási helye kell, hogy legyen. A szokásos tartózkodási hely meghatározása céljából az öröklés ügyében eljáró hatóságnak átfogóan kell értékelnie az örökhagyónak a halálát megelőző években és az elhalálozása időpontjában fennálló életkörülményeit, figyelembe véve az összes releváns tényállási elemet, különösen az örökhagyónak az érintett államban való tartózkodása időtartamát és gyakoriságát, valamint annak körülményeit és indokait. Az így meghatározott szokásos tartózkodási hely szoros és tartós kapcsolatot kell, hogy jelentsen az érintett állammal e rendelet konkrét célkitűzéseinek figyelembevételével.

(24)

Egyes esetekben az örökhagyó szokásos tartózkodási helyének megállapítása összetettnek bizonyulhat. Ez különösen akkor fordulhat elő, ha az örökhagyó szakmai vagy gazdasági okokból külföldre került és ott dolgozott, esetenként hosszú ideig, azonban a származási államával szoros és tartós kapcsolatot őrzött meg. Ez az eset az adott körülményektől függően úgy is értékelhető, hogy az örökhagyó szokásos tartózkodási helye továbbra is a családi és társadalmi életének központját képező származási államban található. További összetett esetek adódhatnak abból, ha az örökhagyó élete során felváltva több államban élt, vagy az egyik államból a másikba utazott, ugyanakkor egyik államban sem telepedett le állandó jelleggel. Amennyiben az örökhagyó az egyik érintett állam állampolgára volt, illetve összes jelentősebb vagyontárgya az egyik érintett államban volt fellelhető, akkor az örökhagyó állampolgársága vagy ezeknek a vagyontárgyaknak a fellelhetősége különleges tényező lehet az egész tényállás átfogó értékelésekor.

(25)

Az öröklésre alkalmazandó jog meghatározását illetően, kivételes esetben – például ha az örökhagyó a szokásos tartózkodási helye szerinti államba igen kevéssel az elhalálozása előtt költözött, és az ügy összes körülménye arra utal, hogy egy másik államhoz nyilvánvalóan szorosabb kapcsolat fűzte – az öröklés ügyében eljáró hatóság arra a következtetésre juthat, hogy az öröklésre alkalmazandó jog ne az örökhagyó szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga legyen, hanem annak az államnak a joga, amelyhez az örökhagyót nyilvánvalóan szorosabb kapcsolat fűzte. A nyilvánvalóan legszorosabb kapcsolat körülményét azonban nem lehet automatikusan kiegészítő kapcsoló elvként felhasználni minden olyan esetben, amikor bonyolultnak bizonyul annak megállapítása, hogy mi volt az örökhagyó szokásos tartózkodási helye az elhalálozás időpontjában.

(26)

E rendelet rendelkezései nem akadályozhatják meg, hogy egy bíróság alkalmazza a jog kikerülésének – például a nemzetközi magánjog területén a fraude à la loi – leküzdése céljából kidolgozott mechanizmusokat.

(27)

Az e rendeletben szereplő szabályok kidolgozására oly módon került sor, hogy azok biztosítsák, hogy az öröklés ügyében eljáró hatóság az esetek többségében a saját jogát alkalmazza. E rendelet ennélfogva rendelkezik olyan mechanizmusokról, amelyek olyan esetekben játszanak szerepet, amikor az örökhagyó az öröklésre irányadó jogként azon tagállam jogát választotta, amelynek állampolgára volt.

(28)

Az egyik ilyen mechanizmusnak annak kell lennie, amely lehetővé teszi, hogy az érintett felek joghatósági megállapodásban kössék ki, hogy a választott jog szerinti tagállam bíróságát választják. Eseti alapon kell meghatározni, különösen a joghatósági megállapodás hatálya alá tartozó kérdés függvényében, hogy a megállapodást az öröklésben érintett valamennyi fél között kell-e megkötni, vagy közülük néhányan is megállapodhatnak arról, hogy egy bizonyos kérdéssel a választott bírósághoz fordulnak olyan esetben, amikor az adott bíróság által az adott ügyben hozott döntés nem érintené az öröklésben érintett többi fél jogait.

(29)

Ha az öröklési ügyben – mint egyes tagállamok esetében – a bíróság hivatalból indít eljárást, az adott bíróságnak meg kell szüntetnie az eljárást, ha az eljárásban részt vevő felek arról állapodnak meg, hogy az öröklési ügyet békés úton, peren kívül rendezik a választott jog szerinti tagállamban. Amennyiben az öröklési ügyben a bíróság nem indít hivatalból eljárást, e rendelet nem akadályozhatja meg a feleket abban, hogy az öröklési ügyet békés úton, peren kívül, például közjegyző előtt rendezzék, valamely általuk választott tagállamban, amennyiben ez az említett tagállam joga alapján lehetséges. Erre még abban az esetben is lehetőséget kell adni, ha az adott tagállam joga nem az öröklésre alkalmazandó jog.

(30)

Annak biztosítása érdekében, hogy valamennyi tagállam bíróságai – ugyanazon az alapon – joghatóságot gyakorolhassanak az olyan személyek utáni öröklés tekintetében, akik az elhalálozásuk időpontjában nem a szokásos tartózkodási helyük szerinti tagállamban tartózkodtak, e rendeletnek hierarchikus sorrendben tartalmaznia kell azon okok kimerítő felsorolását, amelyek alapján kiegészítő joghatóság gyakorolható.

(31)

E rendeletben – különösen az olyan helyzetek orvoslására, amelyekben az igazságszolgáltatás megtagadása áll fenn – rendelkezni kell a forum necessitatis elvének alkalmazásáról, amely valamely tagállam bírósága számára lehetővé teszi, hogy kivételes esetekben egy harmadik államhoz szorosan kapcsolódó öröklés tárgyában határozatot hozzon. Ilyen kivételes eset állhat fenn, ha az érintett harmadik államban például polgárháború miatt nincs lehetőség az eljárás lefolytatására, vagy ha a kedvezményezettől ésszerűen nem várható el, hogy az említett államban eljárást kezdeményezzen, vagy abban részt vegyen. A forum necessitatis elvén alapuló joghatóság azonban kizárólag abban az esetben gyakorolható, ha az ügy a megkeresett bíróság szerinti tagállammal elegendően szoros kapcsolatban áll.

(32)

Az öröklés ügyében eljáró vagy eljárni hivatott tagállamtól eltérő tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező örökösök és hagyományosok helyzetének megkönnyítése érdekében e rendeletnek lehetővé kell tennie bármely, az öröklésre alkalmazandó jog értelmében az örökség, a hagyomány vagy a kötelesrész elfogadására vagy visszautasítására, illetve a hagyatéki tartozásokért való felelőssége korlátozására vonatkozó nyilatkozat megtételére jogosult személy számára, hogy ezeket a nyilatkozatokat a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam jogában előírt formában, ezen tagállam bíróságai előtt tegye meg. Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az említett nyilatkozatokat az adott tagállam valamely olyan egyéb hatósága előtt tegyék meg, amely az ilyen nyilatkozatok átvételére a nemzeti jog szerint hatáskörrel rendelkezik. Azon személyek, akik élni kívánnak azzal a lehetőséggel, hogy a szokásos tartózkodási helyük szerinti tagállamban tegyenek nyilatkozatot, az öröklésre alkalmazandó jog értelmében megállapított határidőn belül értesítik az öröklés ügyében eljáró vagy eljárni hivatott bíróságot vagy hatóságot az ilyen nyilatkozatok meglétéről.

(33)

A hagyatéki tartozásokért való felelősségét korlátozni kívánó személy ezt nem intézheti el pusztán a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága vagy egyéb illetékes hatósága előtt egy erre vonatkozóan tett nyilatkozattal abban az esetben, ha az öröklésre alkalmazandó jog előírja, hogy az illetékes bíróság előtt külön bírósági eljárást – például hagyatéki leltározási eljárást – kell indítani. Ennélfogva a valamely személy által a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban ezen tagállam jogában előírt formában a fenti körülmények között tett nyilatkozat e rendelet alkalmazásában nem lehet alakilag érvényes. A bírósági eljárást megindító iratok sem tekinthetők e rendelet alkalmazásában nyilatkozatnak.

(34)

Az igazságszolgáltatás harmonikus működése érdekében el kell kerülni, hogy a különböző tagállamokban egymással összeegyeztethetetlen határozatokat hozzanak. E célból ennek a rendeletnek a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén meglévő egyéb uniós eszközökhöz hasonló általános eljárási szabályokat kell előírnia.

(35)

Az egyik ilyen eljárási szabály a perfüggőségi szabály, amely abban az esetben játszik szerepet, ha ugyanazon öröklési ügyet különböző tagállamok különböző bíróságai elé viszik. Az említett szabály határozza meg, hogy melyik bíróság folytathatja le az öröklési ügyben az eljárást.

(36)

Tekintve, hogy néhány tagállamban adott esetben nem igazságügyi hatóság jár el öröklési ügyekben, úgy mint a közjegyzők, akiket nem kötelez az e rendelet szerinti joghatósági szabály, nem zárható ki, hogy ugyanazon öröklési üggyel kapcsolatosan peren kívüli egyezségre és bírósági eljárásra vagy pedig párhuzamosan két peren kívüli egyezségre is sor kerüljön különböző tagállamokban. Ilyen esetben az érintett feleknek kell megegyezniük a folytatandó eljárásról, amint tudomást szereznek a párhuzamos eljárásokról. Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy az öröklési ügyben az e rendelet szerint joghatósággal rendelkező bíróság jár el és hoz határozatot.

(37)

Annak érdekében, hogy a polgárok teljes jogbiztonságban élvezhessék a belső piac nyújtotta előnyöket, ennek a rendeletnek lehetővé kell lennie számukra, hogy előzetesen megismerjék az öröklésükre alkalmazandó jogot. Harmonizált kollíziós szabályokat kell bevezetni az ellentmondásos eredmények elkerülése érdekében. A főszabálynak biztosítania kell, hogy az öröklésre olyan kiszámítható jog legyen irányadó, amellyel szoros kapcsolat áll fenn. Jogbiztonsági okokból és a hagyaték felosztásának elkerülése érdekében az említett jognak kell szabályoznia az öröklés egészét, azaz a hagyatékba tartozó valamennyi vagyontárgyat, tekintet nélkül a vagyontárgyak természetére, és függetlenül attól, hogy a vagyontárgyak valamely másik tagállamban vagy valamely harmadik államban találhatók-e.

(38)

E rendeletnek lehetővé kell tennie a polgárok számára, hogy előzetesen megszervezzék öröklésüket azáltal, hogy megválasztják a saját hagyatékukra alkalmazandó jogot. Ezt a választást az állampolgárságuk szerinti állam jogára kell korlátozni annak biztosítása érdekében, hogy kapcsolat legyen az örökhagyó és a választott jog között, valamint annak elkerülése érdekében, hogy az adott jog kiválasztását kötelesrészre jogosult személyek jogos elvárásai érvényesülésének hátráltatása motiválja.

(39)

Az alkalmazandó jog megválasztásáról kifejezetten, végintézkedés formájában, nyilatkozatban kell rendelkezni, vagy annak a végintézkedésből megállapíthatónak kell lennie. A jog megválasztása akkor tekinthető egy végintézkedésből megállapíthatónak, amennyiben például az örökhagyó végintézkedésében hivatkozott az állampolgársága szerinti állam valamely jogszabályának konkrét rendelkezéseire, vagy egyéb módon ezt a jogot említette.

(40)

Az e rendelet értelmében történő jogválasztásnak akkor is érvényesnek kell lennie, ha a választott jog nem írja elő az öröklés ügyében történő jogválasztást. Mindazonáltal a választott jognak kell meghatároznia a jogválasztás aktusának tartalmi érvényességét, vagyis azt, hogy a választást végző személy tekinthető-e úgy, hogy annak jelentőségével tisztában volt, és egyetértett azzal. Ugyanez vonatkozik a jogválasztás módosításának és visszavonásának aktusára is.

(41)

E rendelet alkalmazásában egy személy állampolgárságának vagy többes állampolgárságának megállapítását előzetes kérdésként kell megoldani. Annak megítélése, hogy egy személy valamely államnak állampolgára-e, nem tartozik e rendelet hatálya alá, hanem arra – adott esetben nemzetközi egyezményekkel együtt – a nemzeti jog irányadó, amelynek azonban teljes mértékben figyelembe kell vennie az Európai Unió általános elveit.

(42)

Az öröklésre irányadóként meghatározott jog alkalmazandó az öröklésre az öröklés megnyílásától kezdve a hagyatékba tartozó vagyontárgyak tulajdonjogának a kedvezményezettekre történő átszállásáig, az adott jogban meghatározott szabályok szerint. Rendelkeznie kell a hagyaték kezelésével kapcsolatos kérdésekről, valamint a hagyatéki tartozásokért való felelősségről. A hagyatéki tartozások megfizetésekor – különösen az öröklésre alkalmazandó jogtól függően – adott esetben figyelembe kell venni a hitelezők meghatározott rangsorát is.

(43)

Az e rendelet szerinti joghatósági szabályok bizonyos esetekben azt eredményezhetik, hogy az öröklés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság nem saját jogát alkalmazza. Amennyiben ez a helyzet olyan tagállamban alakul ki, amelynek jogszabályai értelmében kötelező hagyatéki gondnok kirendelése, e rendeletnek lehetővé kell tennie, hogy az adott tagállam eljáró bírósága saját joga értelmében hagyatéki gondnokot vagy gondnokokat rendeljen ki. Ez a rendelkezés nem sértheti a felek azon választását, hogy az öröklési ügyet békés úton, peren kívül rendezzék egy másik olyan tagállamban, amelynek jogszabályai azt lehetővé teszik. Az öröklésre alkalmazandó jog és a kinevezésre jogosult bíróság szerinti tagállam jogszabályai közötti zökkenőmentes összhang biztosítása érdekében a bíróságnak kell kineveznie a hagyaték kezelésére az öröklésre alkalmazandó jog szerint jogosult személyt vagy személyeket, aki lehet például a végrendeleti végrehajtó vagy maguk az örökösök, illetve amennyiben az öröklésre alkalmazandó jog úgy rendelkezik, a hagyaték kezelésével megbízott harmadik fél. A bíróságok a nemzeti jogszabályokban előírt bizonyos esetekben annak ellenére is megbízhatnak harmadik felet a hagyaték kezelésével, ha az öröklésre alkalmazandó jog erről nem rendelkezik. Amennyiben az örökhagyó gondoskodott végrendeleti végrehajtó kinevezéséről, a végrehajtót ettől a jogosítványától megfosztani nem lehet, kivéve, ha az öröklésre alkalmazandó jog lehetővé teszi megbízása megszüntetését.

(44)

Az eljáró bíróság szerinti tagállamban kinevezett hagyatéki gondnok által gyakorolt jogosítványoknak meg kell egyezniük az öröklésre alkalmazandó jog értelmében általa gyakorolható jogosítványokkal. Így tehát ha az örököst nevezik ki hagyatéki gondnoknak, a hagyaték kezelését illetően olyan jogosítványok illetik meg, mint amilyenek az adott jogszabályok értelmében egy örököst megilletnének. Amennyiben az öröklésre alkalmazandó jog értelmében gyakorolható hagyatéki gondnoki jogosítványok nem elegendők a hagyatéki vagyontárgyak megőrzéséhez vagy a hitelezők, illetve az örökhagyó tartozásaira garanciát vállaló más személyek jogainak biztosításához, az eljáró bíróság szerinti tagállamban kirendelt hagyatéki gondnok(ok) az adott tagállam jogszabályainak értelmében gyakorolhat(nak) erre kiterjedő kiegészítő gondnoki jogosítványokat. Az ilyen kiegészítő jogosítványok kiterjedhetnének például a hagyatéki vagyontárgyak és a hagyatéki tartozások nyilvántartásba vételére, a hitelezők tájékoztatására a hagyaték megnyílásáról és felkérésükre, hogy követeléseiket ismertessék, továbbá a hagyatéki vagyontárgyak megóvására irányuló ideiglenes, többek között óvintézkedések megtételére. A hagyatéki gondnok által a kiegészítő jogosítványok gyakorlása során hozott intézkedéseknek tiszteletben kell tartaniuk az öröklésre alkalmazandó jogot a hagyatéki vagyontárgyak tulajdonjogának átszállását illetően, ideértve a hagyatéki gondnok kirendelését megelőzően a kedvezményezettek között született bármilyen megállapodásokat, a felelősséget a hagyatéki tartozásokért, valamint a kedvezményezettek – többek között adott esetben az örökség elfogadására vagy visszautasítására vonatkozó – jogait. Az intézkedések, amennyiben az öröklésre alkalmazandó jog ezt lehetővé teszi, csak például a vagyontárgyak elidegenítésére vagy a tartozások rendezésére terjedhetnek ki. Amennyiben az öröklésre alkalmazandó jog értelmében harmadik fél hagyatéki gondnokként történő kirendelése megváltoztatja az örökösök felelősségi körét, ezt a változást tiszteletben kell tartani.

(45)

Ez a rendelet nem zárhatja ki, hogy a hitelezők például képviselő kinevezése révén a nemzeti jog értelmében és adott esetben a vonatkozó uniós jogi eszközökkel összhangban jogaik biztosítására irányuló további intézkedéseket hozzanak.

(46)

Ennek a rendeletnek lehetővé kell tennie, hogy a hagyaték megnyílásáról tájékoztassák a vagyontárgyak fellelési helyétől eltérő tagállamban tartózkodó potenciális hitelezőket. E rendelet alkalmazása során tehát fontolóra kell venni egy olyan mechanizmus létrehozásának lehetőségét, amely lehetőség szerint az e-igazságszolgáltatási portálon keresztül lehetőséget biztosít a más tagállamokban tartózkodó potenciális hitelezők számára, hogy követelésük ismertetése érdekében hozzáférjenek az őket érintő információkhoz.

(47)

Az öröklésre alkalmazandó jognak meg kell határoznia bármely adott öröklés kedvezményezettjeit. A „kedvezményezett” fogalom a legtöbb jog értelmében kiterjed az örökösökre és hagyományosokra, valamint azon személyekre, akik kötelesrészre jogosultak, noha például a hagyományosok jogi helyzetét nem minden jog szabályozza egyformán. Egyes jogok értelmében a hagyományosok közvetlenül részesülhetnek a hagyatékból, míg más jogok szerint a hagyományos csak igényt támaszthat az örökösökkel szemben.

(48)

Annak érdekében, hogy az öröklésüket előzetesen megszervezni kívánó személyek számára jogbiztonságot nyújtson, a rendeletnek konkrét kollíziós szabályt kell meghatároznia a végintézkedések megengedettségének és tartalmi érvényességének vonatkozásában. E szabály egységes alkalmazását biztosítandó, a rendeletben fel kell sorolni, hogy mely elemek tekintendők a tartalmi érvényességre vonatkozó elemeknek. A végintézkedés tartalmi érvényességének vizsgálata annak megállapítását eredményezheti, hogy a végintézkedés jogilag nem létezik.

(49)

Az öröklési szerződés a végintézkedés egyik típusa, amelynek megengedettsége és elfogadása tagállamonként változó. Az öröklési jogoknak a tagállamokban elfogadott öröklési szerződés eredményeként történő megszerzését megkönnyítendő, e rendeletnek meg kell határoznia, mely jog szabályozza az öröklési szerződések megengedettségét, tartalmi érvényességét és a felekre nézve kötelező erejét, ideértve a szerződések felbontásának feltételeit is.

(50)

Az a jog, amely e rendelet értelmében a végintézkedés megengedettségére és tartalmi érvényességére irányadó lesz az öröklési szerződések és az ilyen szerződések felek közötti kötelező ereje vonatkozásában, nem sértheti azoknak a jogait, akik az öröklésre alkalmazandó jog szerint kötelesrészre vagy egyéb olyan jogra jogosultak, amelytől az örökhagyó nem foszthatja meg őket.

(51)

A rendeletben az arra a jogra való hivatkozás, amely a végintézkedést megtevő személy utáni öröklésre irányadó lett volna, ha az illető a végintézkedés megtételének, illetve módosításának vagy visszavonásának napján halálozott volna el, az adott napon a szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogára, vagy a rendelet szerinti jogválasztás esetén az adott napon az állampolgársága szerinti állam jogára történő hivatkozásként értelmezendő.

(52)

A rendeletnek szabályoznia kell az írásban tett végintézkedések szabályainak alaki érvényességét, a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. október 5-i hágai egyezmény szabályaival összhangban lévő szabályok révén. Annak meghatározása során, hogy egy adott végintézkedés e rendelet értelmében alakilag érvényes-e, az illetékes hatóságnak figyelmen kívül kell hagynia az olyan nemzetközi tényező csalárd módon történő létrehozását, amelynek célja a végintézkedések alaki érvényességére vonatkozó szabályok megkerülése.

(53)

E rendelet alkalmazásában minden olyan jogi rendelkezés alakiságra vonatkozó rendelkezésnek tekintendő, amely a végintézkedést tevő személy bizonyos személyes körülményére (pl. életkorára) való hivatkozás alapján korlátozza a végintézkedés lehetséges alaki jellemzőit. Ez nem úgy értelmezendő, hogy a végintézkedés alaki érvényességére a rendelet értelmében alkalmazandó jog határozza meg, hogy kiskorú személy képes-e végintézkedés megtételére. Ez a jog csak azt határozza meg, hogy személyes körülmény (pl. az, hogy egy személy kiskorú) meggátolhatja-e, hogy egy személy valamilyen formában végintézkedést tegyen.

(54)

Gazdasági, családi vagy társadalmi megfontolások miatt egyes ingatlanok, vállalkozások és más különleges vagyonkategóriák esetében a fellelhetőségük szerinti tagállamban különleges szabályok érvényesek, melyek e vagyontárgyak öröklésével kapcsolatos vagy azt érintő korlátozásokat állapítanak meg. A rendeletnek biztosítania kell e különleges szabályok alkalmazását. Ez az öröklésre irányadó jog alkalmazása alóli kivétel azonban szűk értelmezést tesz szükségessé annak érdekében, hogy összeegyeztethető maradjon e rendelet általános célkitűzésével. Ezért sem az olyan kollíziós szabályok, amelyek az ingatlanokat az ingó vagyonra vonatkozótól eltérő jog alapján szabályozzák, sem pedig a hagyatékból a rendelet szerinti, öröklésre alkalmazandó jogban előírttól eltérő kötelesrészt biztosító rendelkezések nem tekinthetők bizonyos vagyontárgyak öröklését érintő vagy arra vonatkozóan korlátozásokat megállapító különös szabályoknak.

(55)

Az olyan esetek egységes kezelését biztosítandó, amelyekben bizonyossággal nem állapítható meg, hogy két vagy több, az öröklést tekintve eltérő jog hatálya alá tartozó személy halála milyen sorrendben következett be, a rendeletnek tartalmaznia kell egy szabályt, amely kimondja, hogy az elhalálozott személyek egyike sem rendelkezik jogokkal a másik személy(ek) utáni öröklésben.

(56)

A nyugvó hagyaték esetét az egyes jogok eltérően szabályozzák. Van olyan jog, melyben az állam örökösként a vagyontárgyak fellelhetőségétől függetlenül igényt támaszthat a nyugvó hagyatékra. Más jogban az állam csak a területén fellelhető vagyontárgyakhoz juthat hozzá. Ezért e rendeletnek tartalmaznia kell egy szabályt, mely meghatározza, hogy az öröklésre alkalmazandó jog alkalmazása nem zárhatja ki azt, hogy egy tagállam saját joga szerint a saját területén fellelhető vagyontárgyakhoz hozzájuthasson. Azonban annak biztosítása érdekében, hogy ez a szabály a hagyatéki hitelezőket ne érintse hátrányosan, azt ki kell egészíteni egy rendelkezéssel, amelynek értelmében a hagyatéki hitelezők a hagyatéki vagyontárgyak összességére vonatkozó követelésüknek érvényt szerezhetnek, azok fellelhetőségétől függetlenül.

(57)

A rendeletben foglalt kollíziós szabály harmadik állam jogának alkalmazását eredményezheti. Ilyen esetben figyelembe kell venni ezen állam jogának nemzetközi magánjogi szabályait. Amennyiben e szabályok olyan tagállam vagy olyan harmadik állam jogára való vissza- vagy továbbutalást (renvoi) tartalmaznak, mely saját jogát alkalmazná az öröklésre, a nemzetközi összhang biztosítása érdekében a renvoi-t el kell fogadni. A renvoi-t azonban ki kell zárni azokban az esetekben, amikor az örökhagyó jogválasztással harmadik állam jogát választotta.

(58)

Kivételes körülmények között közérdekű megfontolások alapján a tagállami bíróságok és az öröklési ügyekben eljáró más illetékes tagállami hatóságok számára lehetővé kell tenni a külföldi jog egyes rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyását, ha valamely konkrét esetben azok alkalmazása nyilvánvalóan ellentétes lenne az érintett tagállam közrendjével. A bíróságok vagy más illetékes hatóságok a közrendre („ordre public”) vonatkozó kivételt azonban nem alkalmazhatják másik állam jogának figyelmen kívül hagyására, illetve másik tagállamban hozott határozat, ott kiállított közokirat vagy ott létrejött perbeli egyezség elismerésének – vagy adott esetben elfogadásának –, vagy végrehajtásának megtagadására, ha a megtagadás ellentétes lenne az Európai Unió Alapjogi Chartájával, különösen annak 21. cikkével, amely a megkülönböztetés minden formáját tiltja.

(59)

E rendeletnek – általános célkitűzésének, azaz a tagállamokban öröklés tárgyában hozott határozatok kölcsönös elismerésének fényében, attól függetlenül, hogy a határozatot peres vagy peren kívüli eljárás eredményeként hozták, – a határozatok elismerésére, végrehajthatóságára és végrehajtására vonatkozó, a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén meglévő uniós eszközökhöz hasonló szabályokat kell előírnia.

(60)

Az öröklési ügyek rendezésére szolgáló, eltérő tagállami rendszerek figyelembevétele érdekében e rendeletnek valamennyi tagállamban biztosítania kell az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadását és végrehajthatóságát.

(61)

A közokiratok az eredeti tagállamhoz képest egy másik tagállamban ugyanolyan bizonyító erővel vagy legalábbis a lehető legnagyobb mértékben hasonló joghatással kell, hogy bírjanak. Egy adott közokirat valamely másik tagállamban érvényes bizonyító erejének vagy a lehető legnagyobb mértékben hasonló joghatásnak a meghatározásakor említést kell tenni arra vonatkozóan, hogy a közokirat milyen jellegű és körű bizonyító erővel bír az eredeti tagállamban. Következésképpen azt, hogy egy adott közokiratnak milyen bizonyító erővel kell bírnia egy másik tagállamban, az eredeti tagállam joga határozza majd meg.

(62)

A közokirat „hitelességének” olyan önálló fogalomnak kell lennie, amely olyan kérdésekre terjed ki, mint az okirat valódisága, az okirat alaki követelményei, az okiratot kiállító hatóság jogosítványai, valamint az okirat kiállítására vonatkozó eljárás. Emellett a hitelesség fogalmának az érintett hatóság által a közokiratba foglalt tényállási elemekre is ki kell terjednie, így például arra, hogy az adott felek egy adott napon megjelentek a hatóságnál, és megtették az adott nyilatkozatokat. Ha valamely fél a közokirat hitelességét kétségbe kívánja vonni, annak azt az eredeti tagállam illetékes bírósága előtti eljárásban kell megtennie, az adott tagállam joga alapján.

(63)

A „közokiratban foglalt jogügyletek vagy jogviszonyok” kifejezés a közokirat érdemi tartalmára történő hivatkozásként értelmezendő. A közokiratban foglalt jogügylet lehet például a felek megállapodása a hagyatéki osztályról, végrendelet, az öröklési szerződés vagy egyéb szándéknyilatkozat. A jogviszonyba tartozhat például az öröklésre irányadó jog szerint az örökösöknek és az egyéb kedvezményezetteknek a meghatározása, a részesedésük és a kötelesrész létezése, vagy az öröklésre irányadó jog szerint megállapított bármely egyéb tényező. Ha valamely fél a közokiratban foglalt jogügyletekkel vagy jogviszonyokkal kapcsolatban kifogást kíván emelni, annak azt az e rendelet alapján joghatósággal rendelkező bíróságok előtti eljárásban kell megtennie, és arról az említett bíróságoknak az öröklésre alkalmazandó jog alapján kell dönteni.

(64)

Amennyiben egy, a közokiratban foglalt jogügyletekkel vagy jogviszonyokkal kapcsolatos kérdés egy tagállami bíróság előtt folyamatban lévő eljárás keretében előzetes kérdésként merül fel, az említett bíróságnak joghatósággal kell rendelkeznie e kérdésben.

(65)

Amennyiben a közokirat hitelességét kétségbe vonják, az eredeti tagállamtól eltérő tagállamban mindaddig nem rendelkezik bizonyító erővel, amíg a hitelesség kérdésének elbírálása folyamatban van. Amennyiben a kifogás kizárólag a közokiratban foglalt jogügyletekkel vagy jogviszonyokkal kapcsolatos konkrét kérdésre vonatkozik, a kérdéses közokirat a vitatott kérdést illetően az eredeti tagállamtól eltérő tagállamban mindaddig nem rendelkezhet bizonyító erővel, amíg folyamatban van a kifogás elbírálása. A jogorvoslati eljárás eredményeként érvénytelennek nyilvánított közokirat többé nem rendelkezik bizonyító erővel.

(66)

Amennyiben egy hatósághoz a rendelet alkalmazásában két, egymással ellentétes közokiratot nyújtanak be, meg kell vizsgálnia, hogy a konkrét ügy körülményeire tekintettel – adott esetben – melyik közokiratot indokolt előnyben részesíteni. Ha a körülmények alapján nem állapítható meg, hogy – adott esetben – melyik közokiratot indokolt előnyben részesíteni, a kérdést az e rendelet értelmében joghatósággal rendelkező bíróságoknak kell eldönteniük, vagy ha a kérdés folyamatban lévő eljárás keretében előzetes kérdésként merül fel, akkor az említett eljárást folytató bíróságnak kell eldöntenie. Abban az esetben, ha egy közokirat és egy határozat ellentétes egymással, figyelembe kell venni a határozatok elismerése megtagadásának e rendelet szerinti indokait.

(67)

Az Unióban a határokon átnyúló vonatkozású öröklések gyors, zökkenőmentes és hatékony rendezése érdekében az örökösöknek és a hagyományosoknak, a végrendeleti végrehajtóknak, illetve a hagyatéki gondnokoknak egy másik tagállamban, például a hagyatéki javak fellelhetősége szerinti tagállamban könnyen tudniuk kell igazolni jogállásukat és/vagy jogaikat és jogosítványaikat. Ennek lehetővé tétele érdekében a rendeletben elő kell írni egy egységes bizonyítvány, az európai öröklési bizonyítvány (a továbbiakban: bizonyítvány) létrehozását, amelyet egy másik tagállamban való felhasználásra állítanak ki. A szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása érdekében a bizonyítvány nem veheti át a tagállamokban hasonló célokra esetlegesen létező belső okiratok helyét.

(68)

Az ingatlannak a nyilvántartás helye szerinti tagállamban történő bejegyzésére vonatkozó alaki követelményeket a bizonyítványt kiállító hatóságnak be kell tartania. Ennek érdekében a rendeletben rendelkezni kell az alaki követelményekre vonatkozó információk tagállamok közötti megosztásáról.

(69)

A bizonyítvány alkalmazása nem kötelező. vagyis azok, akik jogosultak a bizonyítvány kérelmezésére, nem kötelesek erre, hanem szabadon igénybe vehetik az e rendelet alapján rendelkezésre álló egyéb eszközöket is (határozatok, közokiratok és perbeli egyezségek). Azonban azok a hatóságok vagy személyek, amelyeknek vagy akiknek egy másik tagállamban kiállított bizonyítványt mutatnak be, nem kérhetik helyette határozat, közokirat vagy perbeli egyezség bemutatását.

(70)

A bizonyítványt abban a tagállamban kell kiállítani, amelynek bíróságai e rendelet értelmében joghatósággal rendelkeznek. Az egyes tagállamoknak kell meghatározniuk nemzeti jogukban, hogy a bizonyítvány kiállítására mely hatóságok legyenek illetékesek: vagy az e rendelet alkalmazásában meghatározott bíróságok, vagy az öröklési ügyekben hatáskörrel rendelkező egyéb hatóságok, például a közjegyzők. Az egyes tagállamoknak kell belső jogukban meghatározniuk azt is, hogy a kiállító hatóság a kiállítási eljárásba bevonhat-e más illetékes szervet, például az eskü helyetti kötelező nyilatkozatok átvételére illetékes szerveket is. A tagállamoknak tájékoztatniuk kell a Bizottságot a kiállító hatóságaikra vonatkozó információkról, hogy azokat közzé lehessen tenni.

(71)

A bizonyítványnak valamennyi tagállamban azonos joghatással kell bírnia. Önmagában nem képezhet végrehajtható jogcímet, azonban bizonyító erővel kell bírnia, továbbá feltételezni kell, hogy hitelesen bizonyítja az öröklésre alkalmazandó jognak vagy a bizonyos tényezőkre alkalmazandó egyéb jognak megfelelően megállapított tényezőket, például a végintézkedések tartalmi érvényességét. A bizonyítvány bizonyító ereje nem terjedhet ki az e rendeletben nem szabályozott kérdésekre, mint például a hozzátartozói minőség kérdésére, vagy annak eldöntésére, hogy egy vagyontárgy tulajdonjoga az örökhagyót illette-e meg. Megfelelő védelemben kell részesíteni mindazokat, akik kifizetéseket teljesítenek vagy hagyatéki vagyontárgyat adnak át a bizonyítványban feltüntetett, az említett kifizetés vagy vagyontárgy elfogadására örökösként vagy hagyományosként jogosult személynek, amennyiben jóhiszeműen, a bizonyítványban igazolt adatok hitelességében bízva járnak el. Ugyanilyen védelemben kell részesíteni azokat is, akik a bizonyítványban igazolt adatok hitelességében bízva vásárolják meg vagy fogadják el a hagyatéki vagyontárgyat a bizonyítványban az adott vagyontárggyal való rendelkezésre jogosultként feltüntetett személytől. A védelmet még érvényes hiteles másolatok bemutatása esetén kell biztosítani. E rendelettel nem helyénvaló megállapítani, hogy egy harmadik személy ily módon ténylegesen tulajdont szerez-e.

(72)

Az illetékes hatóság kérésre köteles kiállítani a bizonyítványt. A bizonyítvány eredeti példányát a kiállító hatóságnak meg kell őriznie, és arról a kérelmező, illetve bármely, jogos érdekét bizonyító személy részére egy vagy több hiteles másolatot ki kell állítania. Ez nem zárhatja ki annak lehetőségét, hogy a tagállamok az okiratokhoz való nyilvános hozzáférésre vonatkozó saját szabályaikkal összhangban lehetővé tegyék az öröklési bizonyítványok nem hiteles másolatainak a nyilvánosság számára történő kiadását. E rendeletben rendelkezni kell a kiállító hatóság határozatai, ideértve a bizonyítvány kiállításának megtagadására vonatkozó határozat elleni jogorvoslati lehetőségéről. A bizonyítvány helyesbítése, módosítása vagy visszavonása esetén a kiállító hatóságnak tájékoztatnia kell azokat a személyeket, akik részére hiteles másolatot állítottak ki, az ilyen másolatok téves használatának elkerülése érdekében.

(73)

A tagállamok által vállalt nemzetközi kötelezettségek tiszteletben tartása megköveteli, hogy e rendelet ne sértse azon nemzetközi egyezmények alkalmazását, amelyekben egy vagy több tagállam e rendelet elfogadásakor részes. Konkrétan azoknak a tagállamoknak, amelyek szerződő felei a végrendeleti intézkedések alakiságaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. október 5-i hágai egyezménynek, lehetőségük van arra, hogy e rendelet rendelkezései helyett továbbra is az egyezmény rendelkezéseit alkalmazzák a végrendeletek és a közös végrendeletek alaki érvényessége terén. A rendelet általános célkitűzéseivel való összhang azonban megköveteli, hogy a rendelet elsőbbséget élvezzen a tagállamok között azon egyezményekkel szemben, melyeket kizárólagos jelleggel két vagy több tagállam között kötöttek meg, amennyiben az egyezmények a rendelet által szabályozott kérdéseket érintik.

(74)

A rendelet nem zárja ki a Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország között létrejött, az öröklésre, a végrendeletekre és a hagyatékok kezelésére vonatkozó nemzetközi magánjogi rendelkezéseket tartalmazó és az említett államok közötti kormányközi megállapodással felülvizsgált 1934. november 19-i egyezmény egyes rendelkezéseinek az abban részes tagállamok általi alkalmazását.

(75)

E rendelet alkalmazásának elősegítése érdekében a tagállamok számára indokolt olyan kötelezettséget előírni, hogy a 2001/470/EK tanácsi határozattal (6) létrehozott polgári és kereskedelmi ügyekben illetékes Európai Igazságügyi Hálózat útján közöljenek bizonyos információkat az öröklési jogukkal és eljárásaikkal kapcsolatban. Ahhoz, hogy a rendelet gyakorlati alkalmazását érintő információkat az Európai Unió Hivatalos Lapjában időben közzé lehessen tenni, a tagállamoknak az említett információkat a Bizottsággal is közölniük kell a rendelet alkalmazását megelőzően.

(76)

A rendelet alkalmazását elősegítendő, valamint a modern kommunikációs technológiák használatának lehetővé tétele érdekében formanyomtatványokat kell előírni azon tanúsítványok esetében, melyeket a határozatok, közokiratok vagy perbeli egyezségek végrehajthatóvá nyilvánítása iránti kérelem, valamint az európai öröklési bizonyítvány iránti kérelem, illetve maga a bizonyítvány kapcsán kell benyújtani.

(77)

A rendeletben előírt időtartamok és határidők kiszámításánál az időtartamokra, időpontokra és határidőkre vonatkozó szabályok meghatározásáról szóló, 1971. június 3-i 1182/71/EGK, Euratom tanácsi rendeletet (7) kell alkalmazni.

(78)

Ezen rendelet végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni a határozatok, perbeli egyezségek és közokiratok végrehajthatóvá nyilvánításával, valamint az európai öröklési bizonyítvánnyal kapcsolatos tanúsítványok és formanyomtatványok meghatározása és későbbi módosítása tekintetében. Ezeket a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16-i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (8) megfelelően kell gyakorolni.

(79)

Tanácsadó bizottsági eljárást kell alkalmazni az e rendeletben előírt tanúsítványok és formanyomtatványok létrehozásáról és a későbbiekben azok módosításáról szóló végrehajtási jogi aktusok elfogadására a 182/2011/EU rendelet 4. cikkében foglalt eljárás keretében.

(80)

Mivel e rendelet célkitűzéseit – azaz a személyek szabad mozgását, a polgárok utáni öröklések uniós összefüggésben történő, előzetes megszervezését, az örökösök és a hagyományosok, valamint az örökhagyóhoz közel álló más személyek, továbbá a hagyatéki hitelezők jogainak védelmét – a tagállamok nem tudják kielégítő módon megvalósítani, és következésképp azok – a rendelet léptéke és joghatásai miatt – uniós szinten jobban megvalósíthatók, az Unió az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően intézkedéseket hozhat. Az említett cikkben foglaltak szerinti arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl a célkitűzéseinek megvalósításához szükséges mértéket.

(81)

Ez a rendelet tiszteletben tartja az alapvető jogokat, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájában elismert elveket. A tagállamok bíróságainak és más illetékes hatóságainak e jogok és elvek tiszteletben tartásával kell alkalmazni ezt a rendeletet.

(82)

Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban ezek a tagállamok nem vesznek részt ennek a rendeletnek az elfogadásában, az rájuk nézve nem kötelező és nem alkalmazandó. Ez azonban nem érinti az Egyesült Királyság és Írország arra vonatkozó lehetőségét, hogy az említett jegyzőkönyv 4. cikkével összhangban bejelentsék azon szándékukat, hogy e rendelet elfogadását követően elfogadják ezt a rendeletet.

(83)

Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikke értelmében Dánia nem vesz részt ennek a rendeletnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó,

a)

a természetes személyek személyi állapotára, valamint a családi kapcsolatokra és az ilyen kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint hasonló joghatásúnak tekintett kapcsolatokra;

b)

a természetes személyek jogképességére és cselekvőképességére, a 23. cikk (2) bekezdése c) pontjának, valamint a 26. cikk sérelme nélkül;

c)

a valamely természetes személy eltűnésével, távollétével vagy holtnak nyilvánításával kapcsolatos kérdésekre;

d)

a házassági vagyonjoggal és az ilyen kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint a házassággal hasonló joghatásúnak tekintett kapcsolatokra alkalmazandó vagyonjogi jogszabályokkal kapcsolatos kérdésekre;

e)

a nem haláleset folytán keletkező tartási kötelezettségekre;

f)

a szóbeli végrendelkezések alaki érvényességére;

g)

az örökléstől eltérő módon létrehozott vagy átszállt vagyoni jogokra, érdekeltségekre és vagyontárgyakra, mint például – a 23. cikk (2) bekezdése i) pontjának sérelme nélkül – az ajándékok, a közös tulajdon a túlélő tulajdonostárs várományi jogával, a nyugdíjprogramok, a biztosítási szerződések és a hasonló megállapodások;

h)

a társasági jog, valamint a más jogi személyekre vagy jogi személyiség nélküli szervezetekre irányadó jogszabályok által szabályozott kérdésekre, mint például a társaságok, valamint a más jogi személyek vagy jogi személyiség nélküli szervezetek létesítő okiratában vagy alapszabályában foglalt záradékok, amelyek tagjaik halála esetére rögzítik a részesedés sorsát;

i)

a társaságok, valamint a más jogi személyek vagy jogi személyiség nélküli szervezetek megszűnésére, megszüntetésére és egyesülésére;

j)

célvagyon (trust) létrehozására, kezelésére és felszámolására;

k)

a dologi jogok természetére, valamint

l)

az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételére – beleértve az e nyilvántartásba vételre vonatkozó jogi követelményeket is – és az ilyen jogok nyilvántartásba vételének vagy nyilvántartásba vétele elmulasztásának a joghatásaira.

a)

határozataik ellen igazságügyi hatóság előtt jogorvoslattal lehet élni, vagy azokat igazságügyi hatóság felülvizsgálhatja; és

b)

határozataik hasonló hatállyal és joghatással rendelkeznek, mint az igazságügyi hatóságok által ugyanilyen ügyben hozott határozatok.

a)

az eljárásban részt vevő egyik fél kérelmére megállapíthatja joghatóságának hiányát, ha úgy ítéli meg, hogy – figyelembe véve az öröklés gyakorlati körülményeit, például a felek szokásos tartózkodási helyét és a vagyontárgyak fellelhetőségét – a választott jog szerinti tagállam bíróságai alkalmasabbak az öröklés tárgyában történő határozathozatalra; vagy

b)

megállapítja joghatóságának hiányát, ha az eljárásban részt vevő felek az 5. cikkel összhangban arról állapodtak meg, hogy a választott jog szerinti tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki.

a)

valamely korábban eljáró bíróság ugyanazon ügyben a 6. cikk szerint megállapította joghatóságának hiányát;

b)

az eljárásban részt vevő felek az 5. cikkel összhangban arról állapodtak meg, hogy az említett tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki; vagy

c)

az eljárásban részt vevő felek kifejezetten elfogadták az eljáró bíróság joghatóságát.

a)

az örökhagyó elhalálozásának időpontjában rendelkezett ennek a tagállamnak az állampolgárságával; vagy ennek hiányában;

b)

az örökhagyó előző szokásos tartózkodási helye az említett tagállamban volt, amennyiben ez a szokásos tartózkodási hely a bírósági eljárás kezdő időpontjától visszafelé számított öt évnél nem korábban változott meg.

a)

az eljárást megindító irat, illetve az azzal egyenértékű irat bírósághoz történő benyújtásának időpontjában, feltéve, hogy a felperes ezt követően nem mulasztotta el megtenni az alperes részére történő kézbesítés érdekében számára előírt intézkedéseket;

b)

ha az iratot a bírósághoz történő benyújtást megelőzően kell kézbesíteni, abban az időpontban, amikor azt a kézbesítésért felelős hatóság megkapja, feltéve, hogy a felperes ezt követően nem mulasztotta el megtenni az iratnak a bírósághoz történő benyújtása érdekében számára előírt intézkedéseket; vagy

c)

ha a bíróság hivatalból indít eljárást, abban az időpontban, amikor a bíróság meghozza az eljárás megindításáról szóló határozatot, vagy ha ilyen határozatra nincs szükség, abban az időpontban, amikor a bíróság iktatja az ügyet.

a)

az öröklés megnyílásának okai, időpontja és helye;

b)

a kedvezményezettek, a részesedésük és az örökhagyó által esetlegesen rájuk ruházott kötelezettségek meghatározása, valamint egyéb öröklési jogok meghatározása, a túlélő házastárs vagy élettárs öröklési jogait is ideértve;

c)

az öröklési képesség;

d)

kitagadás és érdemtelenség;

e)

a hagyatékba tartozó vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek átszállása az örökösökre és adott esetben a hagyományosokra, beleértve az örökség vagy a hagyomány elfogadásának, illetve visszautasításának feltételeit és joghatásait is;

f)

az örökösök, a végrendeleti végrehajtók és más hagyatéki gondnokok jogosítványai, különösen a vagyontárgyak értékesítése és a hitelezők kifizetése tekintetében, a 29. cikk (2) és (3) bekezdésében említett jogosítványok sérelme nélkül;

g)

a hagyatéki tartozásokért való felelősség;

h)

a hagyaték rendelkezés alá eső része, a kötelesrészek, valamint a végintézkedésre vonatkozó egyéb korlátozások, valamint az örökhagyóhoz közel álló személyeknek a hagyatékkal vagy az örökösökkel szemben esetlegesen támasztott igényei;

i)

az ajándékok, ingyenes adományok vagy juttatások visszaadásának, osztályra bocsátásának és betudásának kötelezettsége a különböző kedvezményezettek részesedésének kiszámításakor; és

j)

a hagyatéki osztály.

a)

a végintézkedést megtevő személy képessége a végintézkedés megtételére;

b)

azon különös okok, amelyek meggátolják, hogy a végintézkedést megtevő személy bizonyos személyek javára rendelkezzen, vagy amelyek meggátolják, hogy valamely személy a végintézkedést megtevő személy hagyatéki vagyonából részesüljön;

c)

a végintézkedés megtételében való képviselet megengedettsége;

d)

a végintézkedés értelmezése;

e)

megtévesztés, kényszer, tévedés és a végintézkedést megtevő személy akaratának hibáival vagy végintézkedési akaratával kapcsolatos bármilyen más kérdés.

a)

azon állam jogának, amelyben a végintézkedést megtették, vagy az öröklési szerződést megkötötték;

b)

a végrendelkezőnek vagy az öröklési szerződés által érintett örökhagyók legalább egyikének – akár a végintézkedés megtételekor vagy a szerződés megkötésekor, akár az elhalálozás időpontjában fennálló – állampolgársága szerinti állam jogának;

c)

a végrendelkezőnek vagy az öröklési szerződés által érintett örökhagyók legalább egyikének – akár a végintézkedés megtételekor vagy a szerződés megkötésekor, akár az elhalálozás időpontjában fennálló – lakóhelye szerinti állam jogának;

d)

a végrendelkezőnek vagy az öröklési szerződés által érintett örökhagyók legalább egyikének – akár a végintézkedés megtételekor vagy a szerződés megkötésekor, akár az elhalálozás időpontjában fennálló – szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogának; vagy

e)

ingatlan érintettsége esetén az ingatlan fekvésének helye szerinti állam jogának.

a)

a 21. vagy a 22. cikk alapján az öröklésre alkalmazandó jog; vagy

b)

azon állam joga, amelyben a nyilatkozó személy szokásos tartózkodási helye található.

a)

valamely tagállam joga; vagy

b)

olyan egyéb harmadik állam joga, amely a saját jogát alkalmazná.

a)

az alkalmazandó jognak az örökhagyó szokásos tartózkodási helyére hivatkozó rendelkezések szerinti meghatározásához az (1) bekezdésben említett állam jogára való hivatkozásokat azon területi egység jogára való hivatkozásként kell értelmezni, amelyben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye volt elhalálozásának időpontjában;

b)

az alkalmazandó jognak az örökhagyó állampolgárságára hivatkozó rendelkezések szerinti meghatározásához az (1) bekezdésben említett állam jogára való hivatkozásokat azon területi egység jogára való hivatkozásként kell értelmezni, amelyhez az örökhagyót a legszorosabb kapcsolat fűzte;

c)

az alkalmazandó jognak az egyéb tényezőkre kapcsoló elvként hivatkozó egyéb rendelkezések szerinti meghatározásához az (1) bekezdésben említett állam jogára való hivatkozásokat azon területi egység jogára való hivatkozásként kell értelmezni, amelyben az adott tényező található.

a)

az elismerés nyilvánvalóan ellentétes azon tagállam közrendjével („ordre public”), amelyben az elismerést kérelmezik;

b)

a határozatot az alperes távollétében hozták, amennyiben az eljárást megindító iratot vagy az azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére megfelelő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve, ha az alperes elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá;

c)

összeegyeztethetetlen egy, az azonos felek közötti eljárásban abban a tagállamban hozott határozattal, amelyben az elismerést kérelmezik;

d)

összeegyeztethetetlen egy másik tagállamban vagy harmadik államban, azonos jogalapból származó, azonos felek közötti eljárásban hozott korábbi határozattal, feltéve, hogy a korábbi határozat megfelel az elismerés feltételeinek abban a tagállamban, amelyben az elismerést kérelmezik.

a)

a határozatnak a hitelessége megállapításához szükséges feltételeknek megfelelő másolatát;

b)

az eredeti tagállam bírósága vagy illetékes hatósága által – a 81. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében meghatározott – formanyomtatványon kiállított tanúsítványt, a 47. cikk sérelme nélkül.

a)

a bizonyítványban említett minden örökös, illetve adott esetben hagyományos jogállása és/vagy jogai és az őket megillető részesedés a hagyatékban;

b)

a hagyatékba tartozó konkrét vagyontárgynak vagy vagyontárgyaknak a bizonyítványban említett örökösök, illetve adott esetben hagyományosok javára való juttatása;

c)

a bizonyítványban említett személynek a végrendelet végrehajtására vagy a hagyaték kezelésére vonatkozó jogosultsága.

a)

a 3. cikk (2) bekezdésében meghatározott bíróság; vagy

b)

olyan más hatóság, amely a nemzeti jog szerint hatáskörrel rendelkezik arra, hogy öröklési ügyekben eljárjon.

a)

az örökhagyó adatai: családi név (adott esetben születési név), utónév (utónevek), nem, születési idő és hely, családi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (adott esetben), az elhalálozás időpontjában érvényes cím, az elhalálozás ideje és helye;

b)

a kérelmező adatai: családi név (adott esetben születési név), utónév (utónevek), nem, születési idő és hely, családi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (adott esetben), cím és az örökhagyóval esetlegesen fennálló rokoni kapcsolat;

c)

a kérelmező esetleges képviselőjének adatai: családi név (adott esetben születési név), utónév (utónevek), cím, valamint képviselői minőség;

d)

az örökhagyó házastársának vagy élettársának, és adott esetben volt házastársának (házastársainak) vagy volt élettársának (élettársainak) adatai: családi név (adott esetben születési név), utónév (utónevek), nem, születési idő és hely, családi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (adott esetben) és cím;

e)

az esetleges egyéb, végintézkedés alapján és/vagy a jogszabály erejénél fogva kedvezményezettnek minősülő személyek adatai: családi név és utónév (utónevek) vagy cégnév, személyi azonosító szám (adott esetben) és cím;

f)

a bizonyítvány célzott rendeltetése a 63. cikkel összhangban;

g)

adott esetben annak a bíróságnak vagy más illetékes hatóságnak az elérhetősége, amelyik az öröklés ügyében eljár vagy eljárt;

h)

azok a tények, amelyekre a kérelmező adott esetben a hagyatékkal kapcsolatban érvényesített jogát és/vagy az örökhagyó végrendeletének végrehajtásához és/vagy az örökhagyó hagyatékának kezeléséhez való állítólagos jogát alapozza;

i)

annak feltüntetése, hogy az örökhagyó tett-e végintézkedést; ha nem csatolják sem az eredeti példányt, sem a másolatot, az eredeti példány fellelhetőségének feltüntetése;

j)

annak feltüntetése, hogy az örökhagyó kötött-e házassági szerződést vagy olyan kapcsolatra vonatkozó szerződést, amely a házassághoz hasonló joghatású lehet; ha nem csatolják sem a szerződés eredeti példányát, sem a másolatát, az eredeti példány fellelhetőségének feltüntetése;

k)

annak feltüntetése, hogy a kedvezményezettek bármelyike tett-e nyilatkozatot az örökség elfogadásáról vagy annak visszautasításáról;

l)

nyilatkozat, amelyben a kérelmező kijelenti, hogy legjobb tudomása szerint az igazolandó tényekkel kapcsolatban nincs folyamatban jogvita;

m)

a kérelmező által a bizonyítvány kiállítása céljából hasznosnak ítélt egyéb adat.

a)

az igazolandó tényekkel kapcsolatban jogorvoslati eljárás van folyamatban; vagy

b)

a bizonyítvány nem lenne összhangban valamely, ugyanazon tényekre vonatkozó határozattal.

a)

a kiállító hatóság neve és címe;

b)

ügyiratszám;

c)

azok a tényezők, amelyek alapján a kiállító hatóság úgy ítéli meg, hogy illetékes a bizonyítvány kiállítására;

d)

a kiállítás dátuma;

e)

a kérelmező adatai: családi név (adott esetben születési név), utónév (utónevek), nem, születési idő és hely, családi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (adott esetben), cím és az örökhagyóval esetlegesen fennálló rokoni kapcsolat;

f)

az örökhagyó adatai: családi név (adott esetben születési név), utónév (utónevek), nem, születési idő és hely, családi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (adott esetben), az elhalálozás időpontjában érvényes cím, az elhalálozás ideje és helye;

g)

a kedvezményezettek adatai: családi név (adott esetben születési név), utónév (utónevek) és személyi azonosító szám (adott esetben);

h)

információ az örökhagyó által kötött házassági szerződésről vagy adott esetben az örökhagyó által olyan kapcsolat keretében kötött szerződésről, amelyet az ilyen kapcsolatra alkalmazandó jog szerint a házassággal hasonló joghatásúnak tekintenek, valamint információ az örökhagyó házassági vagy azzal egyenértékű jogviszonnyal kapcsolatos vagyonjogi helyzetéről;

i)

az öröklésre alkalmazandó jog, valamint azok a tények, amelyek alapján e jogot meghatározták;

j)

információ arról, hogy végintézkedés alapján történő öröklésről vagy törvényes öröklésről van-e szó, beleértve az azon tényekre vonatkozó információkat is, amelyekből az örökösök, a hagyományosok, a végrendeleti végrehajtók, illetve a hagyatéki gondnokok jogai és/vagy jogosultságai következnek;

k)

adott esetben az örökség elfogadásának, illetve visszautasításának a természetére vonatkozó információ minden egyes kedvezményezett vonatkozásában;

l)

az egyes örökösöket megillető örökrész, valamint adott esetben valamely adott örököst megillető jogok és/vagy vagyontárgyak felsorolása;

m)

valamely adott, a hagyományost megillető jogok és/vagy vagyontárgyak felsorolása;

n)

az örökös(ök) és adott esetben a hagyományos(ok) jogainak az öröklésre alkalmazandó jog és/vagy a végintézkedés szerinti korlátozásai;

o)

a végrendeleti végrehajtó és/vagy a hagyatéki gondnok jogosultságai, valamint e jogosultságoknak az öröklésre alkalmazandó jog és/vagy a végintézkedés szerinti korlátozásai.

a)

a kiállító hatóság a jogos érdekét bizonyító bármely személy kérelmére a bizonyítvány 71. cikk szerinti módosításáig vagy visszavonásáig; vagy

b)

az igazságügyi hatóság a kiállító hatóság által hozott határozatok elleni jogorvoslatra a 72. cikk szerint jogosult bármely személy kérelmére, a jogorvoslati eljárás lezárulásáig.

a)

a hagyaték egyezmény szerinti kezelésének eljárási vonatkozásaival kapcsolatos szabályokról, és az e tekintetben az egyezmény szerződő államainak hatóságai által biztosított segítségnyújtásról; valamint

b)

az öröklési ügyekben hozott határozatok elismerését és végrehajtását szolgáló egyszerűbb és gyorsabb eljárásokról.

a)

a 45. cikk (1) bekezdésével összhangban benyújtott, végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelmek és az ilyen kérelmekkel kapcsolatos határozatok ellen az 50. cikk (2) bekezdésével összhangban benyújtott fellebbezések elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróságok vagy hatóságok neve és elérhetőségei;

b)

az 51. cikkben említett, a jogorvoslat tárgyában hozott határozat megtámadására vonatkozó eljárások;

c)

a 64. cikk alapján a bizonyítvány kiállítására hatáskörrel rendelkező hatóságokra vonatkozó releváns információk; és

d)

a 72. cikkben említett jogorvoslati eljárások.