—

semmisítse meg az Európai Bizottság Elszámolási Hivatalának 2018. augusztus 27-i határozatát, amely nem biztosította a felperes számára a külföldi munkavégzési támogatást;

—

az eljárási szabályzatnak megfelelően határozzon a költségekről.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy az 1995. december 14-i Diamantaras kontra Bizottság ítélet (T-72/94, EU:T:1995:212) 48. pontjával és a 2010. március 9-i Tzvetanova kontra Bizottság ítélet (F-33/09, EU:F:2010:18) 57. pontjával összhangban a felperes nem Belgiumban gyakorolta a főfoglalkozását, és nem ott rendelkezett szokásos tartózkodási hellyel a teljes referencia-időszak alatt. Ezért a külföldi munkavégzési támogatás teljes összegére jogosult.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a 2007. szeptember 26-i Rocío Salvador Roldán kontra Bizottság végzéssel (F-129/06, EU:F:2007:166) összhangban valamely országon belül egy társaság bejegyzése vagy ott ingatlan vásárlása egyértelmű jelzésként szolgál az ezen országgal (a jelen esetben Romániával) fennálló tartós kapcsolat bizonyításakor. Mivel a felperes tekintetében ez a helyzet, a felperes a külföldi munkavégzési támogatás teljes összegére jogosult.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a fent említett F-33/09. sz. Tzvetanova kontra Bizottság ítélettel összhangban a belga község által szolgáltatott és az alperes által alapul vett tájékoztatás pusztán formális, és az nem használható valamely személy szokásos tartózkodási helyének megállapítására. Következésképpen a felperes a külföldi munkavégzési támogatás teljes összegére jogosult.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a 2001. április 24-i Miranda kontra Bizottság ítélet (T-37/99, EU:T:2001:122) 32. és 33. pontjával, a Del Vaglio ítélkezési gyakorlattal (amely a 2004. október 12-i Del Vaglio kontra Bizottság ügyben csúcsosodott ki, C-352/03 P, EU:C:2004:613), valamint a 2011. március 15-i Gaëtan Barthélémy Maxence Mioni kontra Európai Bizottság ítélettel (F-28/10, EU:F:2011:23) összhangban a felperes arra irányuló szándéka, hogy tartós jelleggel ruházza fel az érdekeinek központját, és így határozza meg a szokásos tartózkodási helyét, semmilyen kapcsolatot nem mutat Belgiummal, tekintettel arra, hogy a felperes a referencia-időszak alatt többek között úgynevezett „Limosa-bejelentést” tett. Ezért a külföldi munkavégzési támogatás teljes összegére jogosult. Felhívja a figyelmet arra, hogy válaszában az alperes tévesen helyezi a hangsúlyt kizárólag a felperes Belgiumban való fizikai jelenlétére.