—

semmisítse meg teljes egészében a megtámadott határozatot azzal a következménnyel, hogy a jogsértést megállapító határozat semmilyen változatát se lehessen közzétenni addig, amíg a Törvényszék nem döntött a jogsértést megállapító határozat megsemmisítése iránti keresetről;

—

vagylagosan, részben semmisítse meg a megtámadott határozatot, valamint tartsa fenn azokat a kitakart részeket, amelyeket az Európai Bizottság elutasított, amint az a második, harmadik és negyedik jogalapban kifejtésre került;

—

kötelezze a Bizottságot a felperesek költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az ártatlanság vélelmének elvét azzal, hogy elutasította a felperesek azzal kapcsolatos kérelmét, hogy a 2016. december 7-i határozat (jogsértést megállapító határozat) (1) bármely nem bizalmas változatának a közzétételét el kell halasztani addig, amíg a Törvényszék a felpereseknek a jogsértést megállapító határozat megsemmisítése iránti keresetéről nem határoz. Magát a jogsértést megállapító határozatot az ártatlanság vélelmének a megsértésével hozták, amint az a 2017. november 10-i Icap és társai kontra Bizottság ítéletben (T-180/15, EU:T:2017:795, 253–269. pont) megállapításra került. Következésképpen a felperesek ugyanabban a helyzetben vannak mint a nem címzetti státuszú személy: nem biztosítottak számukra mindazok az általános garanciák, amelyeket az ügy érdekében meghozandó határozathoz vezető eljárás rendszerinti lefolytatása során a védelemhez való gyakorlásához biztosítanak. A felperesek azt állítják, hogy ez megakadályozná a jogsértést megállapító határozat bármilyen közzétételét addig, amíg a Törvényszék a Bizottság megállapításait teljes mértékben felül nem vizsgálja.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a meghallgató tisztviselőn keresztül túllépte hatáskörét a 2011/695/EU határozat (2) 8. cikkének (2) bekezdése alapján (a meghallgatási tisztviselő megbízatása) a Versenypolitikai Főigazgatóság azon határozatának való ellentmondás szándékával, hogy a jogsértést megállapító határozat egy részét nem teszik közzé (és ezen jogellenes határozatra hivatkozva annak elutasítása érdekében, hogy megakadályozzák a jogsértést megállapító határozat hasonló részeinek közzétételét). A meghallgató tisztviselőn keresztül eljáró Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy ezt megtegye (lásd: 2015. július 15-i Pilkington Group kontra Bizottság ítélet, T-462/12, EU:T:2015:508, 31. pont).

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a felperesek állításait a meghallgatási tisztviselő megbízatása 8. cikkének (2) bekezdése alapján értékelte, és ezért nem tartotta tiszteletben a szakmai titoktartást, amint azt ez a rendelkezés, az EUMSZ 339. cikk, valamint az 1/2003/EK tanácsi rendelet (3) 28. cikke megköveteli. A Bizottság tévedett annak megállapításával, hogy a vitatott adatok nem teljesítik a szakmai titoktartása vonatkozó kötelezettség hatálya alá tartozó információkkal kapcsolatos tesztet (lásd: 2006. május 30-i Bank Austria Creditansalt kontra Bizottság ítélet, T-198/03, EU:T:2006:136), és más indokokból.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az egyének azonosításának védelmét szabályozó elvet a felperesek korábbi alkalmazottja, valamint a felperesek vállalkozása irányításában részt vevő személyek tekintetében, beleértve az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 8. cikkében és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. cikkében szereplő, a magánélet tiszteletben tartásához való jogot. A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság olyan információk közzétételét javasolta, amelyek felfednék vagy felfedhetik ezen korábbi alkalmazottnak a kilétét, valamint a felperesek akkori alkalmazottainak állítólagos lelkiállapotát.