5.12.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 356/37

—

elismeri, hogy az éghajlatváltozás globális hatásai éppolyan jelentősek lehetnek, mint az egyes európai városokra és régiókra gyakorolt következmények, és ezért úgy véli, hogy az alkalmazkodási stratégiát az EU-n túlmenően is ki kell terjeszteni,

—

úgy véli, hogy a zöld infrastruktúra egy klasszikus, többnyire társadalmi-gazdasági előnyökkel és alacsony költséggel járó alkalmazkodási lehetőség, amely hozzájárul a városi területek ellenálló képességének növeléséhez,

—

különös aggodalmát fejezi ki az éghajlatváltozásnak a mezőgazdasági, erdészeti és halászati termelésre gyakorolt hatása miatt,

—

hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó stratégiában nagyobb figyelmet kell fordítani az alkalmazkodás helyi szintű elősegítésére, mivel a hatások ott érzékelhetők a leginkább, és ott kerül sor az elsődleges válaszintézkedésekre,

—

elismeri, hogy a finanszírozás kulcsfontosságú az alkalmazkodási válaszlépések helyi szintű végrehajtásához,

—

elismeri a helyi és regionális hálózatok jelentőségét az alkalmazkodási intézkedések népszerűsítésében, és úgy véli, hogy az uniós finanszírozást az ilyen hálózatok megfelelő támogatására kellene felhasználni. Nem ajánlja azonban az alkalmazkodásra irányuló új szervezet létrehozását vagy önkéntes kötelezettségvállalást, amint az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó stratégia javasolja, mivel ez átfedést eredményezne, zavaró lenne a résztvevők számára, és értékes forrásokat pazarolna el. A jelenlegi Polgármesterek Szövetségét több forrással kellene ellátni, és olyan hálózattá kellene átszervezni, amely az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekre összpontosít azok mindkét területén: a mérséklés és az alkalmazkodás terén,

—

arra a következtetésre jut, hogy a sürgősségre való tekintettel a stratégia 2017-ben javasolt felülvizsgálata során nemcsak a tagállami alkalmazkodási stratégiák terén elért előrelépésekre és a jogalkotás jövőbeli szükségességére kell összpontosítani, hanem 2017-et kell célul kitűzni a valamennyi kormányzati szinten való végrehajtás számos fontos állomásának eléréséhez is, valamint hogy az uniós stratégiát a szubnacionális szintű testületeknek és a tagállamoknak az ilyen fontos állomások eléréséről szóló iránymutatással és támogatással kell kiegészíteni.

Előadó:

Neil SWANNICK (UK/PES), Manchester városi tanácsának tagja

Referenciaszöveg:

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó uniós stratégia

COM(2013) 216 final

1.

tudomásul veszi, hogy a 2015-re várható éghajlat-változási ENSZ-egyezmény nemcsak a mérséklésről, hanem az alkalmazkodásról is szól majd. Az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség kiépítése – különösen a világ legszegényebb és legkiszolgáltatottabb, sérülékenyebb népei esetében – létfontosságú ahhoz, hogy az egyezmény méltányos legyen;

2.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás mérséklése a legjobb módja annak, hogy az alkalmazkodás legfontosabb problémáit megelőzzük, és hogy minél erőteljesebbek és nagyratörőbbek lesznek az éghajlatváltozás mérséklését célzó intézkedések, annál korlátozottabbak lehetnek majd a változás hatásaihoz való alkalmazkodást célzóak;

3.

megjegyzi, hogy a légköri szén-dioxid jelenlegi, 400 ppm szintjével a világ átlépett egy veszélyes küszöböt;

4.

arra kéri az uniós tárgyalókat, hogy növeljék a céltudatosságot és szerezzenek nemzetközi támogatást a 2015-ben várható egyezményhez, amelynek kétségkívül részét képezi a világ energiarendszerének átalakítása is;

5.

pontosan tisztában van azzal, hogy számos fejlődő országot fenyegetnek olyan lassú éghajlat-változási folyamatok, mint a tengerszint emelkedése és a hőmérséklet növekedése, amelyek súlyosbítják a szélsőséges időjárási események által jelentett veszélyeket, és súlyosan aláássák a globális fenntartható fejlődés megvalósításának kilátásait;

6.

hangsúlyozza, hogy a vízkészletekre közvetlenül hat az éghajlatváltozás, és az ilyen készletek kezelése hatást gyakorol az ökoszisztémákra, a növényi és állati termékenységre, a társadalmi-gazdasági tevékenységekre és az emberi egészségre;

7.

arra kéri a Tanácsot és az Európai Bizottságot, hogy az RB-t ne csak az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló tevékenységekbe, hanem az ökoszisztéma-alapú alkalmazkodásra és a biodiverzitásra összpontosító Nairobi Munkaprogrammal kapcsolatos technikai munkába is vonják be;

8.

üdvözli, hogy az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó uniós stratégia hivatkozásokat tartalmaz az ellenálló képességre, valamint hogy a stratégia átfogó célja az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenálló Európa felé való haladás támogatása. Az RB úgy véli, hogy ésszerű megközelítés az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást az ellenálló képesség egyik vetületének tekinteni. A városok talpra tudnak állni egy (éghajlati vagy más) sokk után, ha nagy az ellenálló képességük, de súlyosan meggyengülhetnek, ha ez a képességük kicsi;

9.

úgy véli, hogy létfontosságú kapcsolatokat kiépíteni az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, valamint a katasztrófavédelem és a vészhelyzeti terveket kidolgozó közösségek között;

10.

az ellenálló képességgel kapcsolatosan úgy véli, hogy az alkalmazkodásnak a következőket kell jelentenie:

11.

megérti, hogy az éghajlatváltozás negatív hatásai várhatóan még akkor is jelentkeznek, ha határozott alkalmazkodási válaszlépéseket dolgoznak ki, és ha teljesül a felmelegedés átlagosan 2 °C-ra való korlátozásának célja. Az elsődleges cél az ilyen eseményekkel szembeni ellenálló képesség, ezért a „climate-resilience” kifejezés használata megfelelőbb, mint a „climate-proofing”;

12.

elismeri, hogy az éghajlatváltozás globális hatásai éppolyan jelentősek lehetnek, mint az egyes európai városokra és régiókra gyakorolt következmények a globális logisztikai és ellátási láncokra, az élelmiszerbiztonságra és a migrációra (ide értve az emberek, az állat- és növényvilág és a betegségek vándorlását) gyakorolt hatásokból adódóan, ezért úgy véli, hogy az alkalmazkodási stratégiát az EU-n túlmenően is ki kell terjeszteni. Amint a fejlesztés és együttműködés, az élelmiszer és az energia globális támogatást élvez, ugyanígy támogatni kell az alkalmazkodást is, tekintettel annak az EU-ra gyakorolt potenciális kockázataira és hasznaira;

13.

megjegyzi, hogy a kutatás jórészt az éghajlatváltozásnak a kulturális örökségre gyakorolt hatására összpontosít, és hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodási stratégiáknak elemezniük kellene azt is, hogy a kulturális javak – például épületek, műtárgyak és archívumok – mennyire sérülékenyek a szélsőséges időjárási jelenségekkel és a környezetszennyezéssel szemben;

14.

úgy véli, hogy a zöld infrastruktúra egy klasszikus, többnyire társadalmi-gazdasági előnyökkel és alacsony költséggel járó alkalmazkodási lehetőség, amely a felszíni hőmérséklet enyhítésével és a csapadékvíz-elfolyás csökkentésével járul hozzá a városi területek ellenálló képességének növeléséhez. Létfontosságú, hogy az alkalmazkodási megközelítés a természetes és városi rendszereken alapuljon, mint például az adminisztratív határokat keresztező ökológiai folyosók a vadállatok változó éghajlat miatti vándorlásának megkönnyítésére. Ezért célszerű támogatni az ökoszisztémákat vagy a zöld infrastruktúrát mint létfontosságú infrastruktúrákat;

15.

úgy véli, hogy az egészséges ökoszisztémák és a biodiverzitás gazdagsága elősegíti a helyi és regionális közösségek ellenálló képességét, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás ezekre a rendszerekre is fenyegetést jelent. Ezt a témát alaposabban át kellene gondolni az uniós stratégia, a nemzeti alkalmazkodási stratégiák és az uniós programok keretein belül;

16.

üdvözli, hogy az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó stratégia összekapcsolja a szélsőséges időjárási és éghajlat-változási veszélyekhez való alkalmazkodást Európa jövőbeli gazdasági jólétének biztosításával, de figyelmeztet arra, hogy az alkalmazkodást a növekedés és a versenyképesség fenntartása érdekében elősegítő intézkedések nem veszélyeztethetik a társadalmi jólétet és egészséget;

17.

elismeri, hogy az időjárási és éghajlati veszélyek jelentős közvetlen költségekkel járnak, mint például az épületekben és az infrastruktúrában okozott károk. Ezért az olyan alkalmazkodási válaszintézkedéseket kell ösztönözni, amelyeknek része a meglévő javak helyreállítása és az ellenálló képességnek a jövőbeli rendszerekbe való beépítése is, például a vasútvonalak és a lakóépületek terén;

18.

megállapítja, hogy a biztosítótársaságok arra az álláspontra juthatnak, hogy egy város vagy régió talaja, épületei és infrastruktúrái nem eléggé védettek az éghajlatváltozás veszélyeivel szemben, ez pedig a biztosítások elérhetőségének korlátozásához vagy magasabb fedezeti költségekhez vezethet. Az ilyen problémákat tapasztaló területek azzal szembesülhetnek, hogy nehezen tudják elérni növekedési céljaikat, egyes városi területek pedig „nem biztosíthatókká” válhatnak. Ezért üdvözlendő, hogy az Európai Bizottság „Zöld könyv a természeti és ember okozta katasztrófák biztosításáról” című dokumentuma foglalkozik majd ezzel a témakörrel;

19.

fontosnak tartja az éghajlatváltozás hatásai okozta költségek elemzését, hogy a megelőző alkalmazkodási intézkedések értéke összehasonlítható legyen. Ezáltal érthetőbbé válnának az alkalmazkodás gazdasági előnyei és a megtakarított költségek. Az ún. Stern-jelentés már elemezte az éghajlatváltozás gazdasági vetületeit. Ezen a területen további kutatásokat kellene ösztönözni, hogy támogatást kapjon az alkalmazkodásnak a különböző politikákba és stratégiákba való beépítésére irányuló üzleti tervek kidolgozása;

20.

a költségek és előnyök egész életciklust figyelembe vevő megközelítése mellett érvel annak biztosítása érdekében, hogy az ellenálló képességet növelő beruházások hosszú távon kifizetődőek legyenek. Meg kellene követelni, hogy a mérlegekben és kockázat-nyilvántartásokban szerepeljenek azoknak az intézkedéseknek és tőkebefektetéseknek a gazdasági, környezeti és szociális hatásai, amelyek nem veszik figyelembe az éghajlatváltozást;

21.

úgy véli, hogy az alkalmazkodási stratégiáknak elsősorban arra kell összpontosítaniuk, hogy a szélsőséges időjárás és éghajlatváltozás károsíthatja az infrastruktúra-hálózatok rendszereit. Az időjárási vagy éghajlati veszélyek, például egy elektromos alállomás vagy egy ikt-elosztó elvesztése, több gazdasági ágazaton és szolgáltatáson végigsöprő közvetett hatással járhatnak vagy dominóeffektust okozhatnak;

22.

úgy látja, hogy a társadalmi-gazdasági rendszerek, az éghajlatváltozás és az infrastruktúra közötti kapcsolatok az utazási vagy energiafogyasztási szokások megváltozását eredményezhetik, ami jelentős hatással jár az infrastrukturális szolgáltatások keresletére és kínálatára;

23.

nagyon aggasztják az éghajlatváltozás által a mezőgazdasági, erdészeti és halgazdálkodási termelésre gyakorolt hatások; kéri, hogy az e témákkal kapcsolatos európai politikák segítsék elő a fenti nélkülözhetetlen, elsődleges termelési források és az e termeléseket lehetővé tevő ökoszisztémák éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességének fokozását;

24.

elismeri, hogy bizonytalanság uralkodik az üvegházhatású gázok jövőbeli légköri koncentrációját és az azzal járó hőmérséklet-emelkedést és hatásokat illetően. Az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó stratégia a világ 2 °C fokkal való felmelegedésének hatásaihoz való alkalmazkodásra összpontosít. A tudomány jelenlegi álláspontja, valamint az IPCC negyedik értékelő jelentése (1) szerint azonban a jelenlegi légköri koncentráció (amennyiben nem változik) 2 °C-nál nagyobb felmelegedéshez vezet. Ezért az elővigyázatosság elvének megfelelően olyan intézkedések bevezetését javasoljuk, amelyek egy magasabb jövőbeli hőmérséklet-emelkedéshez való alkalmazkodásra irányulnak;

25.

üdvözli, hogy az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó stratégia hivatkozik a sebezhetőségre, amely fontos eleme az éghajlatváltozás tudatosításának és a hozzá való alkalmazkodásnak; az alkalmazkodás elsődleges célja az érintettek – így: az emberek, az infrastruktúra és a gazdasági ágazatok – sebezhetőségének csökkentése a szélsőséges időjárási és éghajlat-változási veszélyekkel szemben;

26.

a sebezhetőségre összpontosító alkalmazkodási megközelítés mellett foglal állást, mivel:

27.

úgy véli, hogy az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó stratégiának javára szolgálna bizonyos kifejezések, mint a kockázat, a sebezhetőség, a kitettség és az ellenálló képesség pontosabb magyarázatának kidolgozása, valamint az alapvető fogalommeghatározások megadása;

28.

megjegyzi, hogy az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó stratégia az alkalmazkodásnak az uniós intézkedésekbe való beépítésére és nemzeti alkalmazkodási stratégiák kidolgozására összpontosít, de kevesebb figyelmet fordít a tagállamok támogatásának fontosságára az alkalmazkodás regionális és helyi szintű megvalósításában;

29.

hangsúlyozza, hogy sokkal nyomatékosabban el kell ismerni a többszintű kormányzás szerepét az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó intézkedésekben. Ez elősegítené a következőket:

30.

elismeri, hogy a nemzeti stratégiák széles körű áttekintést nyújthatnak a hatásokról és a kockázatokról, azonban regionális és helyi szintű betekintést érthető módon nem biztosítanak;

31.

hangsúlyozza, hogy a tagállami alkalmazkodási stratégiáknak irányítási lehetőségeket kellene megadniuk az alkalmazkodás regionális és helyi szintű támogatásához, valamint hogy a tagállamoknak a helyi és regionális önkormányzatokkal együttműködve felügyelniük kellene az alkalmazkodási stratégiák regionális és helyi szinten való kidolgozását és megvalósítását; az EU-nak pedig iránymutatást kellene adnia e feladatok elvégzésének módjáról;

32.

a tagállamokat arra kell ösztönözni, hogy hozzanak létre hálózatokat, amelyek különböző ágazatok szereplőit tömörítik a határokon átnyúló alkalmazkodási stratégiák közös kidolgozása érdekében;

33.

hangsúlyozza, hogy a regionális alkalmazkodási stratégiák a legalkalmasabbak arra, hogy háttérinformációkat nyújtsanak, jelentős forrásokat mutassanak fel és iránymutatást nyújtsanak a helyi intézkedésekhez. A helyi és regionális önkormányzatok hangsúlyozhatják az éghajlatváltozás olyan domináns hatásait is, amelyek általában regionális jellegűek az olyan földrajzi adottságok miatt, mint a szigeti fekvés, hegyvidéki régiók, nagyvárosi és partvidéki területek;

34.

elismeri, hogy a tagállamok között különbségek vannak a stratégiák helyi végrehajtására szolgáló kormányzati struktúrák között, mivel néhány – de nem minden – tagállamban jelentős regionális tervezési struktúrák állnak rendelkezésre, amellett érvel azonban, hogy minden esetben szükség van valamilyen formában szubnacionális alkalmazkodási irányítási keretre ahhoz, hogy a tagállamok alkalmazkodással kapcsolatos beruházásai, jogalkotása és intézkedései eljussanak a helyi szinthez;

35.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó stratégiában nagyobb figyelmet kell fordítani az alkalmazkodás helyi szintű elősegítésére, mivel a hatások ott érzékelhetők a leginkább, és ott kerül sor az elsődleges válaszintézkedésekre. Az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás európai válaszlépéseinek sikerét az mutatja majd, hogy helyi szinten milyen mértékben dolgoztak ki és hajtottak végre alkalmazkodási válaszintézkedéseket a szélsőséges időjárási és éghajlat-változási veszélyek csökkentésére;

36.

elismeri, hogy a városok olyan területek, ahol az alkalmazkodási válaszlépések létfontosságúak. Az uniós polgárok túlnyomó része városokban él. A városokban fokozottan jelentkeznek az éghajlatváltozás hatásai (pl. a városi hőszigethatás miatt), több a sérülékeny érintett, valamint a városok kulcsfontosságú gazdasági és kulturális központot jelentenek;

37.

hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodás kérdését – mivel az döntő szerepet játszik a táj és az épített környezet hosszú távú változásának biztosításában – érvényre kell juttatni minden téren, különösen például a területfejlesztésben;

38.

üdvözli azt a kötelezettségvállalást, miszerint a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós költségvetésnek legalább 20 %-át különítik el az éghajlat-politikai kiadások növelésére, valamint beépítik az alkalmazkodást az uniós szintű finanszírozásba, politikába és kutatási programokba, köztük a strukturális alapokba, a Horizont 2020, a Life+ és a vidékfejlesztési programokba;

39.

megállapítja, hogy a szubszidiaritás elvének megfelelően végeredményben a tagállamok felelősek az alkalmazkodás regionális és helyi politikába és gyakorlatba való beépítésének ösztönzéséért;

40.

elismeri, hogy az alkalmazkodás szintje különböző lesz az egyes tagállamok, régiók és városok között, mivel különbözőek az éghajlatváltozás jelentette kockázatok, az ezekkel szembeni sérülékenység és az alkalmazkodási képesség. Ez pedig befolyással van arra, hogy hogyan képesek felkészülni és választ adni a szélsőséges időjárásra és az éghajlatváltozásra;

41.

„alkalmazkodási tipológiák” kidolgozása mellett érvel a városi szintű stratégiák kidolgozásának támogatása érdekében. A városok közötti hasonlóságok – mint például a jelenlegi és várható éghajlati kockázatok és a társadalmi-gazdasági jellegzetességek – megállapítása segíthet a hasonló alkalmazkodási szükséglettel rendelkező várostípusok hálózatba szerveződésében. Az ilyen városcsoportok elősegítenék a hatékonyabb alkalmazkodási stratégiai tervezést és az intézkedések kidolgozását, a források elosztását, a megfelelő iránymutatások biztosítását és az oktatási hálózatok létrehozását. Az RB megjegyzi, hogy már létezik néhány önkéntes egyesület, ezeket pedig támogatni kellene;

42.

rámutat, hogy az alkalmazkodási igények és kapacitások – például a különböző irányítási szabályozások, a forrásokhoz való hozzáférés, valamint az alkalmazkodási válaszlépések kidolgozását és végrehajtását befolyásoló biofizikai jellegzetességek – különbözőségét tekintve a „bevált módszerek” kifejezés félrevezető. Ebben az összefüggésben, mivel a módszerek teljes mértékben nem vihetők át, a „jó módszerek” kifejezés alkalmasabb lehet;

43.

megállapítja, hogy az alkalmazkodóképesség fejlesztése alapvetően fontos az alkalmazkodási válaszlépések kidolgozásához és végrehajtásához. Ezért létfontosságú a tagállami és szubnacionális csomópontok létrehozása az alkalmazkodási kapacitások kiépítéséhez, a képzéshez, valamint az információk és tapasztalatok városok és régiók közötti megosztásához;

44.

megerősíti a környezeti nevelés és a kommunikáció fontosságát, különösen az éghajlatváltozás témájában. Ezért a kommunikációs témák és eszközök helyi közönséghez és sajátosságokhoz való igazítását ösztönzi, és utal a kommunikációs és oktatási kampányok hosszú távú finanszírozásának jelentőségére;

45.

elismeri, hogy a finanszírozás kulcsfontosságú az alkalmazkodási válaszlépések helyi szintű végrehajtásához. Tisztázni kell, hogyan lehet előteremteni az alkalmazkodás terén történő előrehaladáshoz szükséges jelentős összegeket, különösen azt követően, hogy az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerének említett aukciós bevételei némileg kétségessé váltak. Különösen szükséges az alkalmazkodás beépítése az ERFA-hoz hasonló strukturális alapokba a következő tervezési időszakban, méghozzá anélkül, hogy csökkentenénk az éghajlatváltozás mérsékléséhez szükséges költségvetési kereteket;

46.

elismeri a helyi és regionális hálózatok jelentőségét az alkalmazkodási intézkedések népszerűsítésében, és az ilyen hálózatok uniós eszközökkel való megfelelő pénzügyi támogatása mellett foglal állást. Az RB azonban nem javasolja az alkalmazkodásra irányuló új szervezet létrehozását vagy önkéntes kötelezettségvállalást, amint az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó stratégia javasolja, mivel ez átfedést eredményezne, zavaró lenne a résztvevők számára, és értékes forrásokat pazarolna el. A jelenlegi Polgármesterek Szövetségét több forrással kellene ellátni, és olyan hálózattá kellene átszervezni, amely az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekre összpontosít azok mindkét területén: a mérséklés és az alkalmazkodás terén;

47.

hangsúlyozza, hogy a stratégia alkalmazkodásra vonatkozó elképzelésének inkább proaktívnak kellene lennie, mint reaktívnak: az alkalmazkodási válaszlépések kidolgozása és végrehajtása során mindkét stratégiára – a hosszú távú kockázatok csökkentésére és a napjainkra jellemző időjárási és éghajlati szélsőségek kezeléséhez szükséges felkészültség és képességek fokozására – figyelmet kell fordítani;

48.

elismeri, hogy az alkalmazkodás és mérséklés az átfogó éghajlat-változási stratégia alapvető elemei. Jóllehet a jelenlegi és az elkerülhetetlen jövőbeli szélsőséges időjáráshoz és éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás elengedhetetlen, az nem helyettesítheti az éghajlatváltozás mérséklését. Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének keretében kidolgozott cancúni megállapodás hangsúlyozza, hogy a feleknek ugyanolyan fontosként kell kezelniük az alkalmazkodást és a mérséklést. A források szubnacionális szintű elosztása azonban különböző;

49.

rámutat, hogy Európa versenyképessége és életminősége megerősítésének legfontosabb aspektusa abban áll majd a következő évtizedekben, hogy a társadalmakat és gazdaságokat arra ösztönözzük, hogy ellenállóbbak legyenek a változó éghajlattal szemben. Elengedhetetlen ugyanakkor mielőbb megsokszorozni az éghajlatváltozásért felelős, káros gázok kibocsátásának számottevő csökkentését célzó intézkedéseket;

50.

megállapítja, hogy míg az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás és a hatások mérséklése elvben szorosan összekapcsolódik, jelenleg igen ritka az integrált alkalmazkodási/mérséklési tevékenység, valamint hogy a politikának, a gyakorlatnak és a kutatásnak sürgős válaszlépéseket kell tennie a szinergiák elismerése és ösztönzése érdekében. Fontos egyébiránt, hogy az Európai Unió valamennyi politikája előmozdítsa e két célkitűzés teljesülését;

51.

elismeri a mérséklést, illetve az alkalmazkodást célzó, egymást kiegészítő intézkedések lehetséges előnyeit, különben jelentős hátrányok keletkezhetnek az alkalmazkodást, illetve a mérséklést célzó, egymással ütköző intézkedésekből, mint például mechanikus hűtés biztosítása az épületek magasabb hőmérsékletének csökkentésére, amely növeli az üvegházhatású gázok kibocsátását;

52.

arra a következtetésre jut, hogy a sürgősségre való tekintettel a stratégia 2017-ben javasolt felülvizsgálata során nemcsak a tagállami alkalmazkodási stratégiák terén elért előrelépésekre és a jogalkotás jövőbeli szükségességére kell összpontosítani, hanem 2017-et kell célul kitűzni a valamennyi kormányzati szinten való végrehajtás számos fontos állomásának eléréséhez is, esetleg az „alkalmazkodási felkészültség eredménytáblája” megközelítést felhasználva, valamint hogy az uniós stratégiát a szubnacionális szintű testületeknek és a tagállamoknak az ilyen fontos állomások eléréséről szóló iránymutatással és támogatással kell kiegészíteni.

53.

úgy véli, hogy az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó uniós stratégiában szereplő európai bizottsági javaslatok összhangban állnak a szubszidiaritás és az arányosság elvével.