20.10.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 308/36

A.

mivel a 44/2001/EK rendelet elődjével, a Brüsszeli Egyezménnyel együtt az uniós jogszabályok egyik legsikeresebbike, mivel a rendelet lefektette az európai igazságügyi térség alapjait, jól szolgálta az állampolgárokat és a vállalkozásokat azáltal, hogy – az egységes európai szabályozáson, illetve az azt kiegészítő tekintélyes ítélkezési gyakorlaton keresztül – előmozdította a jogbiztonságot és a döntések előreláthatóságát, elkerülve a párhuzamos eljárásokat, továbbá referenciaként és eszközként szolgál más jogi eszközök számára,

B.

mivel ennek ellenére a rendeletet a Bíróság számos határozata nyomán bírálatok érték, és szükség van a korszerűsítésére,

C.

mivel a Bizottság fő célkitűzése, a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás eltörlése felgyorsítaná a bírósági határozatok szabad mozgását, és mérföldkövet jelentene a jog érvényesülésén alapuló európai térség létrehozásában,

D.

mivel a végrehajthatóvá nyilvánítást ritkán utasítják el: csupán a kérelmek 1–5 %-a ellen nyújtanak be fellebbezést, amelyek csak ritkán eredményesek; mivel azonban az egységes piacon nehezen indokolható a külföldi ítéletek elismertetéséhez szükséges idő és anyagi ráfordítás, és ez különösen terhes lehet abban az esetben, ha a kérelmező a végrehajtás alá vont személy több országban található vagyontárgyaira kér végrehajtást,

E.

mivel több uniós jogi eszköz esetében nem követelmény a végrehajthatóvá nyilvánítás: ezek közé tartozik az európai végrehajtható okirat, az európai fizetési meghagyás, a kis értékű követelések európai eljárása és a tartási kötelezettségekről szóló rendelet (20),

F.

mivel a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás eltörlését úgy kell megvalósítani, hogy gondoskodnak arról, hogy egy, a rendelet értelmében elismerhetőnek és végrehajthatónak minősülő bírósági határozat, amely végrehajtható abban a tagállamban, amelyben hozták, végrehajtható legyen Unió-szerte, továbbá arról, hogy egy rendkívüli eljárás álljon annak rendelkezésére, akivel szemben a végrehajtást kérik annak biztosítására, hogy megfelelően jogosult legyen arra, hogy a végrehajtás szerinti állam bíróságához folyamodjon, amennyiben az e rendeletben meghatározott indokok alapján meg kívánja támadni a végrehajtást, mivel biztosítani kell, hogy a felülvizsgálati kérelem benyújtására szabott határidő lejárta előtt a végrehajtás érdekében tett lépések ne legyenek visszafordíthatatlanok,

G.

mivel fenn kell tartani a 44/2001/EK rendeletben előírt minimális biztosítékokat,

H.

mivel a fogadó tagállam tisztviselőinek és bírósági végrehajtóinak képesnek kell lenniük annak megállapítására, hogy a végrehajtás tárgyát képező dokumentum egy nemzeti bíróság hiteles, jogerős ítélete,

I.

mivel a választottbíráskodást kielégítően szabályozza az 1958. évi New York-i Egyezmény és a nemzetközi kereskedelmi ügyekben folytatott választottbíráskodásról szóló 1961. évi Genfi Egyezmény, amelyeknek valamennyi tagállam részes fele, és a rendelet hatálya alól továbbra is ki kell zárni a választottbíráskodást,

J.

mivel a New York-i egyezmény rendelkezései csupán minimumszabályok, és lehetséges, hogy az aláíró államok törvényei inkább a választottbíróságok hatáskörének és a választottbírósági ítéleteknek kedveznek,

K.

mivel ezen túlmenően jelentős zavarokhoz vezethet egy olyan rendelkezés, amely előírja, hogy választottbíráskodás helyszíne szerinti tagállam bíróságai kizárólagos joghatósággal bírnak,

L.

mivel a tagállamok polgári bíróságai számára a választottbírósági eljárást támogató bírósági eljárásokra vonatkozóan kizárólagos elsőbbségi joghatóság létrehozására irányuló javaslat nyomán támadt heves vita azt jelzi, hogy a tagállamok nem jutottak e kérdésben közös álláspontra, és – tekintettel az e téren tapasztalható nemzetközi versenyre – célszerűtlen lenne kényszeríteni őket,

M.

mivel a választottbírósági joghatóság védelmére kifejlesztett különböző nemzeti eljárási eszközöknek (perlési tilalom, ameddig összeegyeztethető a személyek szabad mozgásával és az alapvető jogokkal, választottbírósági rendelkezés érvényesnek nyilvánítása, kártérítés megítélése választottbírósági rendelkezés megsértése miatt, a kompetencia-kompetencia (Kompetenz-Kompetenz) elv kedvezőtlen hatása stb.) továbbra is rendelkezésre kell állniuk, és az ilyen eljárások hatásait és a belőlük eredő más tagállamokban hozott bírósági határozatokat az adott tagállam hatáskörében kell hagyni, a West Tankers-ügyben született határozat előtti álláspontnak megfelelően,

N.

mivel a felek autonómiája kulcsfontosságú, és a perfüggőségi szabály Bíróság által (például a Gasser-ügyben) támogatott alkalmazása lehetővé teszi a joghatósági kikötések visszaélésszerű megtorpedózását,

O.

mivel a joghatósági megállapodás kötelezően vonatkozhat harmadik felekre is (például hajórakjegy esetében), anélkül, hogy ők kifejezetten hozzájárultak volna, ami kedvezőtlenül befolyásolhatja az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésüket, és számukra nyilvánvalóan méltánytalan lehet; mivel ezért a rendeletben külön rendelkezésnek kell foglalkoznia a joghatósági megállapodásokkal a harmadik felek tekintetében,

P.

mivel a zöld könyv szerint számos, a rendelettel kapcsolatban felmerülő probléma enyhíthető lenne a bíróságok közötti komunikáció javításával; mivel gyakorlatilag lehetetlen lenne egy nemzetközi magánjogi eszközben rendelkezni a bírók közötti jobb kommunikációról, ugyanakkor elő lehetne azt mozdítani az európai igazságszolgáltatási kultúra megteremtésének részeként, képzések és hálózatok alkalmazása révén (európai igazságügyi képzési hálózat, bírói tanácsok európai hálózata, az Európai Unió Legfelsőbb Bíróságai elnökei hálózata, polgári és kereskedelmi ügyekkel foglalkozó Európai Igazságügyi Hálózat),

Q.

mivel, a személyiségi jogokat illetően szükséges a „forum shopping” – a legkedvezőbb jog kiválasztása – lehetőségének korlátozása, hangsúlyt helyezve arra, hogy a bíróságok csak akkor fogadják el a joghatóságot, ha az eset kielégítő, lényegi vagy jelentős kapcsolatban áll az országgal, ahol a keresetet benyújtották, mivel így könnyebben el lehet érni az érdekek egyensúlyát, különösen a véleménynyilvánítás szabadságának joga, valamint a jó hírnévhez és a magánélethez való jog között; mivel az alkalmazandó jognak ezzel a problémájával külön fog foglalkozni egy, a Róma II. rendeletről szóló jogalkotási kezdeményezés; mivel azonban a módosított rendeletben bizonyos iránymutatást lehet adni a nemzeti bíroságoknak,

R.

mivel az ideiglenes intézkedések tekintetében a Denilauer-ügyben hozott ítéletet tisztázni kell annak világossá tételével, hogy a rendelet értelmében a másik fél részvétele nélkül zajló intézkedések elismerhetőek és végrehajthatóak, feltéve, hogy az alperesnek lehetősége van megtámadni azokat,

S.

mivel nem világos, hogy az információ és bizonyíték megszerzésére irányuló biztosítási intézkedések milyen mértékben vannak kizárva a rendelet 31. cikkének hatálya alól,

1.

arra ösztönzi a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a joghatóságra, a végrehajtásra és az alkalmazandó jogszabályokra vonatkozó különböző rendeletek közötti kapcsolatokat; úgí véli, hogy a felülvizsgálat általános célja olyan jogi keret kialakítása, amely könnyen hozzáférhető, és felépítése következetes; úgy véli, hogy ennek érdekében valamennyi területen egységesíteni kell és össze kell hangolni a terminológiát, valamint a hasonló szabályok alkalmazására vonatkozó koncepciókat és feltételeket (pl. perfüggőség, a joghatóságról való megállapodásról szóló záradék stb.), a végső cél pedig a nemzetközi magánjog átfogó kodifikációja lehet;

2.

kéri a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás követelményének eltörlését, ugyanakkor úgy véli, hogy ezt azon fél jogainak védelmét szolgáló megfelelő biztosítékokkal kell ellensúlyozni, akivel szemben a végrehajtást kérik; ezért úgy véli, hogy rendelkezni kell egy rendkívüli eljárásról, amely hozzáférhető azon tagállamban, ahol a végrehajtást kérik; úgy véli, hogy ezen eljárást elérhetővé kell tenni azon fél kérésére, akivel szemben a végrehajtást a rendelet III. mellékletének jegyzékén szereplő bíróságnál kérik; úgy véli, hogy a rendkívüli eljárás iránti kérelem indokainak a következőknek kell lenniük: a) amennyiben az ilyen elismerés nyilvánvalóan ellentétes annak a tagállamnak a közrendjével, ahol az elismerést kérik; (b) ahol a határozatot az alperes távollétében hozták, mivel az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére megfelelő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve, ha az alperes elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá; (c) az ítélet összeegyeztethetetlen az azonos felek közötti jogvitában abban a tagállamban hozott határozattal, amelyben az elismerést kérik; és (d) összeegyeztethetetlen más tagállamban vagy harmadik államban, azonos jogalapból származó, azonos felek közötti eljárásban hozott korábbi határozattal, feltéve, hogy a korábbi határozat a címzett tagállamban az elismerés feltételeinek megfelel, úgy véli továbbá, hogy a kérelemnek még a végrehajtás keretében tett lépések előtt benyújthatónak kell lennie bármely bíróhoz, és amennyiben ez a bíró úgy határoz, hogy a kérelem megalapozott, az ügyet a III. melléklet jegyzékében szereplő bíróság elé utalja vizsgálatra a fenti indokok alapján; ajánlja újabb bekezdés hozzáadását a preambulumhoz, amely lehetővé teszi a nemzeti bíróságok számára, hogy büntetést szabjanak ki a terhes vagy indokolatlan beadványokra, többek között a költségek viselését;

3.

arra ösztönzi a Bizottságot, hogy kezdeményezzen nyilvános vitát a közpolitika kérdéséről a nemzetközi magánjogi eszközökkel összefüggésben;

4.

úgy véli, hogy harmonizált eljárási időkeretre van szükség a (2) bekezdésben említett rendkívüli eljárás tekintetében annak érdekében, hogy az eljárást a lehető leggyorsabban lefolytassák, továbbá véleménye szerint biztosítani kell, hogy a külön felülvizsgálati eljárás kérelmezésére szabott határidő lejárta, illetve a rendkívüli eljárás lezárulta előtt a végrehajtás keretében hozott intézkedések ne legyenek visszafordíthatatlanok; különösen hangsúlyozza, hogy a külföldi ítéleteket nem szabad végrehajtani, ha azt nem kézbesítették megfelelően a végrehajtás alá vont személynek;

5.

úgy véli, hogy nemcsak meg kell követelni a hitelesség igazolását, hanem e célra standardizált formanyomtatványt is ki kell alakítani; ezért úgy véli, hogy az V. függelékben említett igazoláson finomítani kell, elkerülve, amennyire csak lehetséges, a fordítás szükségességét;

6.

meggyőződése, hogy a költségek csökkentése érdekében a végrehajtandó határozat fordítását a jogerős határozat (a rendelkező rész és az indokolás összefoglalása) fordítására lehetne korlátozni, ugyanakkor teljes fordítást kell előírni arra az esetre, ha felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be;

7.

úgy véli, hogy a közokiratok nem lehetnek közvetlenül végrehajthatóak anélkül, hogy lehetőség ne lenne a végrehajtás szerinti tagállam igazságügyi hatóságai előtti kifogásolásukra; úgy véli, hogy a bevezetendő rendkívüli eljárás nem korlátozható azokra az esetekre, ha az okirat végrehajtása nyilvánvalóan ellentétes a megkeresett tagállam közrendjével, mivel elképzelhetőek olyan körülmények, amikor egy közokirat összeegyeztethetetlen egy korábbi ítélettel, illetve a közokirat érvényessége (a hitelességével szemben) az eredetileg eljáró állam bíróságán hiba, téves értelmezés stb. indokával még a végrehajtás során is megtámadható;

8.

úgy véli, hogy a 4/2009/EK rendelet hatálya alá tartozó tartási kötelezettségeket ki kell zárni a rendelet hatálya alól, megismétli azonban, hogy a végső cél egy minden tárgyra kiterjedő, átfogó jogszabály létrehozása;

9.

határozottan ellenzi a választottbíráskodás rendelet hatálya alóli kizárásának (akár részleges) megszüntetését;

10.

úgy véli, hogy az 1. cikk (2) bekezdésének d) pontjában világossá kell tenni, hogy nemcsak a választottbírósági eljárások, hanem a választottbírósági hatáskör érvényességéről vagy kiterjedéséről jogvita tárgyaként vagy előzetes, illetve előkérdésként határozó bírósági eljárások sem tartoznak a rendelet hatálya alá; úgy véli továbbá, hogy a 31. cikket ki kell egészíteni egy arról rendelkező bekezdéssel, hogy egy ítélet nem elismerhető, amennyiben a határozathozatal alkalmával az eredetileg eljáró tagállam bírósága egy választottbírósági rendelkezés érvényességével vagy hatályával kapcsolatos kérdés eldöntésekor figyelmen kívül hagyta a végrehajtás szerinti tagállam valamely választottbíráskodásra vonatkozó jogszabályi előírását, kivéve, ha az adott tagállam ítélete ugyanolyan erdménnyel jár, mintha a végrehajtás szerinti tagállam választottbíráskodási jogszabályát alkalmazták volna;

11.

úgy véli, hogy egy preambulumbekezdésben ezt is világossá kell tenni;

12.

szorgalmazza, hogy a „megtorpedózás” problémájának megoldásaként a joghatósági kikötéssel kijelölt bíróság mentesüljön a perfüggőséggel érintett eljárások felfüggesztésére vonatkozó kötelezettsége alól; úgy véli, hogy ennek párosulnia kellene azzal a követelménnyel, hogy a kikötött bíróságnak a joghatóság kérdését előzetes kérdésként, gyorsan el kell bírálnia, amit alá kellene támasztani egy olyan preambulumbekezdéssel, amely hangsúlyozná a felek autonómiájának elsődleges fontosságát;

13.

úgy véli, hogy a rendeletnek tartalmaznia kellene egy új rendelkezést a joghatósági megállapodások harmadik felekkel szembeni megtámadhatóságának kezelésére; úgy véli, hogy egy ilyen rendelkezés előírhatná, hogy egy a szerződésben nem részes személyt csak akkor köt egy a rendelettel összhangban megkötött kizárólagos joghatósági megállapodás, ha: a) a szóban forgó megállapodás írásos dokumentumban vagy elektronikus feljegyzésben van rögzítve; b) a szóban forgó személyt időben és megfelelő módon tájékoztatják arról a joghatóságról, amelyhez a keresetet be kell nyújtani; c) áruszállítási szerződésekben a joghatóság i) a fuvarozó lakóhelye; (ii) a szállítási szerződésben szereplő átvételi hely; (iii) a szállítási szerződésben szereplő rendeltetési hely, vagy iv) az a kikötő, ahol az árukat eredetileg hajóra rakják, vagy az a kikötő, ahol az árukat végül a hajóról kirakodják; úgy véli, hogy arról is rendelkezni kell, hogy minden egyéb esetben a harmadik fél a rendelet szerint egyébként illetékes bíróság előtt indíthat keresetet, amennyiben úgy tűnik, hogy a szóban forgó félnek a választott fórumhoz való utalása nyilvánvalóan méltánytalan;

14.

javasolja, hogy az Owusu kontra Jackson ügyben felmerülthöz hasonló problémák elkerülése érdekében alkalmazzanak egy, a 2201/2003/EK rendelet 15. cikkének megfelelő megoldást, lehetővé téve az ügy érdemében joghatósággal rendelkező tagállam bíróságainak az eljárás felfüggesztését, ha úgy ítélik meg, hogy egy másik tagállam vagy harmadik ország bírósága az ügy vagy annak egyes részei tárgyalására alkalmasabb fórum lenne, hogy ezáltal a felek kérelmet nyújthassanak be ahhoz a bírósághoz, illetve a bíróság a felek jóváhagyásával áttehesse az ügyet ahhoz a bírósághoz; üdvözli erre vonatkozóan az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról szóló javaslatot (21);

15.

úgy véli, hogy nem vizsgálták meg kielégítően azt a kérdést, hogy a rendelet rendelkezései visszaható hatásúak legyenek-e, és ezt a lépést korai lenne megtenni további tanulmányok, széles körű konzultációk és politikai vita lefolytatása nélkül, amelyben a Parlamentnek vezető szerepet kell játszania, és ösztönzi a Bizottságot, hogy kezdeményezze ezt a folyamatot; úgy véli továbbá, hogy a tagállamok és harmadik országok között meglévő számos kétoldalú megállapodásra, a kölcsönösség kérdéseire és a nemzetközi jóviszony elvére való tekintettel a probléma globális szintű, és a megoldást a Hágai Konferencia keretei között kell megtalálni, a nemzetközi határozatokról szóló egyezménnyel kapcsolatos tárgyalások újrakezdése révén; megbízza a Bizottságot, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt e projekt – a nemzetközi magánjog Szent Grálja – újjáélesztése érdekében; sürgeti a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, milyen mértékben szolgálhatna a 2007. évi Luganói Egyezmény (22) modellként és példaként egy ilyen, nemzetközi határozatokról szóló egyezményhez;

16.

mindeközben úgy véli, hogy az ingatlanhoz kapcsolódó dologi jogok vagy ingatlanok bérlete tekintetében a kizárólagos joghatóságra vonatkozó közösségi szabályozást ki lehetne terjeszteni a harmadik államban indított eljárásokra;

17.

szorgalmazza a rendelet módosítását annak lehetővé tétele érdekében, hogy a harmadik országok bíróságai javára történő kizárólagos joghatósági kikötések visszaható hatásúak legyenek;

18.

úgy véli, hogy az Owens Bank kontra Bracco ügyben született ítéletet felülbíráló határozat kérdésének külön felülvizsgálat tárgyát kellene képeznie;

19.

úgy véli, hogy kívánatos lenne a természetes személyek lakóhelye tekintetében egy autonóm, európai fogalommeghatározás (mely végeredményben valamennyi európai jogi eszközre alkalmazható) az olyan helyzetek elkerülése érdekében, amikor valamely személynek egynél több lakóhelye van;

20.

elutasítja a társaságok székhelyének a Brüsszel I. rendeletben szereplő egységes fogalommeghatározását, mivel egy ilyen messzemenő következményekkel járó fogalommeghatározást a jelenleg kidolgozás alatt álló európai társasági jog hatályán belül kell megvitatni, illetve arról döntést hozni;

21.

úgy véli, hogy a rendeletnek tartalmaznia kell egy rendelkezést, amely megakadályozza, hogy a végrehajtást elrendelő bíróság megtagadja az eredetileg eljáró állam bírósága kamatokra vonatkozó automatikus szabályainak érvényesítését, és ehelyett saját nemzeti kamatlábát alkalmazza, és csak a rendkívüli eljárás keretében született végrehajtható okirat kiállításának napjától;

22.

úgy véli, hogy a „megtorpedózás” problémájának megoldása érdekében a másodszor eljáró bíróságot mentesíteni kell a perfüggőséggel érintett eljárások felfüggesztésére vonatkozó kötelezettség alól abban az esetben, ha az először eljáró bíróság nyilvánvalóan nem rendelkezik joghatósággal; ugyanakkor elutasítja azt az elképzelést, hogy a nemleges megállapítási ítéletre irányuló kérelmeket teljességgel kizárják az „első az időben” szabály alól azon az alapon, hogy ezek a kérelmek jogos kereskedelmi célokat szolgálhatnak; úgy véli ugyanakkor, hogy a joghatóságra vonatkozó problémákat az egységes szabadalmi bíráskodási rendszer létrehozására irányuló javaslatok keretében lehetne legjobban megoldani;

23.

úgy véli, hogy az 593/2008/EK rendelet („Róma I.”) (23) és a 44/2001/EK rendelet közti terminológiai következetlenségeket oly módon kell megszüntetni, hogy a Brüsszel I. rendelet 15. cikkének (1) bekezdését ki kell egészíteni a „szakember” fogalmának a Róma I. rendelet 6. cikke (1) bekezdésébe foglalt definíciójával, valamint a Brüsszel I. rendelet 15. cikkének (3) bekezdésében található „az ugyanazért az árért utazást és szállást biztosító szerződés” kifejezést a szervezett utazást szabályozó 90/314/EGK irányelvre (24) történő utalással kell helyettesíteni, ahogyan a Róma I. rendelet 6. cikke (4) bekezdésének b) pontjában is szerepel;

24.

felszólítja a Bizottságot, hogy tekintettel az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatára, hogy keressen a kiszolgáltatottabb félnek nagyobb jogbiztonságot és megfelelő védelmet biztosító megoldást az olyan alkalmazottak számára, akik munkájukat nem egyetlen tagállamban végzik (pl. hosszú távú fuvarozással foglalkozó teherautó-sofőrök, légiutas-kísérők);

25.

úgy véli, hogy a Shevill-ügyben született ítéletet minősíteni kell; ezért véleménye szerint azon állítólagos tendencia visszaszorítása érdekében, hogy bizonyos joghatóságok elfogadják a területi joghatóságot, miközben csak gyenge kapcsolat áll fenn közöttük és a kereset benyújtása szerinti ország között, be kell illeszteni egy preambulumbekezdést, amely egyértelművé teszi, hogy alapvetően csak akkor fogadhatja el valamely ország bírósága a joghatóságot, ha közte és az adott ország között elégséges, lényegi vagy jelentős kapcsolat áll fenn; úgy véli, hogy ez segítené az érdekek közti nagyobb egyensúly kialakítását;

26.

úgy véli, hogy az igazságszolgáltatáshoz való jobb hozzáférés biztosítása érdekében az információk vagy bizonyíték megszerzésére vagy a bizonyíték megőrzésére irányuló rendelkezéseknek bele kell tartozniuk az átmeneti vagy biztosítási intézkedések fogalmába;

27.

úgy véli, hogy a rendeletnek az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bíróságok joghatóságának megállapításán túl ezen intézkedések vonatkozásában annak az országnak a bíróságait kell joghatóságként meghatároznia, ahol a keresett információ vagy bizonyíték fellelhető;

28.

úgy véli, hogy „az átmeneti intézkedéseket, beleértve a biztosítási intézkedéseket is” egy preambulumbekezésben kell meghatározni a St Paul Dairy-ügyben használt kifejezésekkel;

29.

úgy véli, hogy a Van Uden-ügyben tett megkülönböztetést – az olyan ügyek megkülönböztetése, amikor az intézkedést meghozó bíróság az ügy érdemében joghatósággal rendelkezik, az olyan ügyektől, ahol ilyen joghatósággal nem rendelkezik – egy olyan teszttel kell felváltani, amelynek alapját az a kérdés képezi, hogy kérelmeznek-e intézkedéseket az adott tagállam vagy nem tagállam által kezdeményezett vagy kezdeményezendő eljárások támogatása (mely esetben a 31. cikk szerinti korlátozások nem alkalmazandók), vagy egy másik tagállamban folytatott eljárások támogatása (mely esetben a 31. cikk szerinti korlátozások alkalmazandók) céljából;

30.

sürgeti egy preambulumbekezdés beillesztését az ilyen intézkedést meghozó tagállami bíróság területi joghatóságához való „tényleges kapcsolódásra” irányuló, a Van Uden-ügyben elismert követelmény által okozott nehézségek leküzdése érdekében annak egyértelművé tétele céljából, hogy amikor a tagállami bíróságok arról döntenek, hogy meghozzák, megújítsák, módosítsák vagy megsemmisítsék az egy másik tagállamban folyó eljárások támogatására irányuló ideiglenes intézkedéseket, figyelembe kell venniük valamennyi körülményt, beleértve az alábbiakat: i) az elsődleges ügyet tárgyaló tagállami bíróság a szóban forgó intézkedéssel vagy hasonló jellegű intézkedésekkel kapcsolatos bármely nyilatkozata, ii) van-e valós kapcsolat a kért intézkedés és azon tagállam területe közt, ahol az intézkedéseket kérik, iii) az intézkedés másik tagállamban folyamatban lévő vagy kezdeményezendő eljárásokra kifejtett valószínű hatása;

31.

elutasítja a Bizottság elképzelését, melynek értelmében az alapeljárást lefolytató bíróság megsemmisíthetné, módosíthatná vagy adaptálhatná a más tagállam bírósága által hozott ideiglenes intézkedéseket, mivel ez ellenkezne a rendelet által megállapított kölcsönös bizalom elvének szellemével; ezenfelül nem találja egyértelműnek, hogy egy bíróság milyen alapon vizsgálhatná felül egy másik tagállam bíróságának határozatát, és ilyen körülmények közt mely jogszabályok volnának alkalmazandók, valamint úgy véli, hogy ez gyakorlati problémákat eredményezne, például a költségek tekintetében;

32.

hangsúlyozza, hogy a Bizottság kollektív jogorvoslati eszközökkel kapcsolatos, rövidesen elkezdődő munkája során lehetséges, hogy tekintettel kell llenni bizonyos, kollektív jogérvényesítési keresetekkel kapcsolatos különleges joghatósági szabályokra;

33.

úgy véli, hogy a nemzetközi magánjog sajátos nehézségeire, a jogi konfliktusokra vonatkozó uniós jogalkotás vállalkozások, állampolgárok és nemzetközi jogászok számára való fontosságára, valamint a következetes ítélkezési gyakorlat szükségességére tekintettel időszerű egy külön kamara felállítása a Bíróságon belül, amelynek feladata a nemzetközi magánjoggal kapcsolatos előzetes döntéshozatal;

34.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.