16.8.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 192/12

1.1

a jelenleg megfigyelhető tendenciák alapján, melyek arra engednek következtetni, hogy az energiafelhasználás az EU-n belül az elkövetkező 15 évben 10 %-kal is emelkedhet, üdvözli az Európai Bizottság zöld könyvét, illetve általában az energia hatékonyságának javítását célzó kezdeményezéseket;

1.2

hangsúlyozza az energiahatékonyság rendkívül nagy jelentőségét, különösen a gázpiac jelenlegi válságára való tekintettel. Európa energiaellátását diverzifikálni kell, hogy minimalizálhatók legyenek a napjainkban Ukrajnában és Bulgáriában tapasztalhatóhoz hasonló függőségek. Az energiahatékonyságról szóló zöld könyv lehetőséget teremt arra, hogy összességében csökkenjen a kőolajtól és földgáztól való függőség, és egy európai cselekvési terv szülessen;

1.3

üdvözli, hogy az intézkedéseket az összes lehetséges végrehajtási szinten (EU, nemzeti, regionális vagy helyi) figyelembe veszik, és figyelmeztet a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartására végrehajtásuk során;

1.4

tudatában van annak, hogy az energiahatékonyság nagymértékben hozzájárul az energiapolitika mindhárom lényeges céljához: az ellátás biztonságához, a környezet- és klímavédelemhez, valamint a versenyképességhez;

1.5

hangsúlyozza az energiahatékonyságra irányuló intézkedések jelentős szociális dimenzióját is, amely a helyi és regionális munkahelyek megteremtését és fenntartását jelenti, valamint védi a fogyasztókat az elviselhetetlenül magas energiaköltségektől;

1.6

utal arra, hogy a tagállamok számára készült, az energiahatékonyságra vonatkozó további előírások megállapításakor nem szabad túlzottan sietve eljárni. Ahogy a zöld könyv maga is megjegyzi, az EU-ban már jelenleg is többféle hatályban lévő, illetve kidolgozás alatt álló energiahatékonysági intézkedés létezik, amelyeknek még nem volt idejük kifejteni hatásukat vagy még végre sem hajtották őket. Ezek sorában például az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv, a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés támogatásáról szóló irányelv, a kibocsátási egységek kereskedelméről szóló irányelv vagy az energia végfelhasználásának hatékonyságáról szóló irányelv említhető;

1.7

felhívja a figyelmet arra, hogy több tagállamban és régióban már léteznek olyan, hasonló célú és hasonló következményekkel járó stratégiai tervek és intézkedések, mint amilyeneket a zöld könyv követel. Ilyenek például a klímavédelemre irányuló stratégiák (a Kiotói Jegyzőkönyv ratifikálása óta), a kiosztási tervek (a kibocsátási egységek kereskedelmének keretében), valamint a levegőt szennyező káros anyagok kibocsátásának csökkentése (a bizonyos levegőszennyező anyagok maximális kibocsátási mennyiségéről szóló irányelv keretében). A hangsúly középtávon nem az új hatékonysági tervek kidolgozásán van, hanem a létező tervek következetes megvalósításán.

Az ilyen tervek megvalósítása során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy gyakran olyan intézkedésekről van szó, melyeknek megvalósítása ugyan rövid távra szól, hatásuk azonban csak hosszú távon fog megmutatkozni;

1.8

utal az energiahatékonyság és a megújuló energiák terén tett számos helyi és regionális szintű kezdeményezésre, amelyek eredményei számos weboldalon hozzáférhetők a nyilvánosság számára. Példaként említhetjük a Managenergy és az Energie Cités honlapjait, amelyek jó példákat gyűjtenek össze egész Európából; (6)

1.9

tudatában van annak, hogy az energiahatékonyság növelése kis lépésekből álló politikát jelent. E kis lépéseket főként a helyi és regionális szinten kell megtenni, ezek a szintek ugyanis polgárközeliségük miatt fontos tudatosító szerepet töltenek be;

1.10

kritikusan megjegyzi, hogy a liberalizálással kapcsolatos uniós célkitűzések (a verseny fokozása az árak csökkentése érdekében) és az energiahatékonyság egymással csak nehezen összeegyeztethetőek. A csökkenő árak nem ösztönzik az energiahatékonyságot. Emellett a nem kielégítő beruházási feltételek miatt késlekedik az erőműpark felújítása;

1.11

ésszerűnek tartja a keresletorientált politikát szolgáló intézkedéseket a liberalizált energiapiacon. Ez a környezetvédelmi költségeknek a fogyasztói árba való beépítésével, valamint a hálózathoz való egyenlő hozzáférés biztosításával jár együtt. Az energiahatékonyságot fokozó stratégiáknak központi szerep jut ott, ahol ellensúlyozni kell a jelenlegi kínálatorientált politikákat;

2.1

kéri, hogy ha döntés születik az energiahatékonysági tervek bevezetéséről, akkor ezeket öt évre szóló, kétszer értékelendő tervekként hozzák létre. Az egy évre szóló tervek és az évenkénti értékelések a gyakorlatban nem mutatnak fel kielégítő eredményeket, ezért nem ésszerűek (3. kérdés);

2.2

különösen hangsúlyozza, hogy az intézkedések kidolgozásakor feltétlenül ügyelni kell arra, hogy az egyes tagállamok előzetes teljesítménye és további lehetőségei eltérőek, valamint, hogy minden intézkedést költség-haszon elemzés előzzön meg;

2.3

elutasítja abszolút célok kijelölését az energiahatékonyság növelését illetően. El kell kerülni, hogy a zöld könyv versenyelőnyhöz jutassa azokat a tagállamokat, amelyek eddig kevésbé takarékosan bántak az energiával. Azoknak a tagállamoknak, melyek már takarékossági intézkedéseket hajtottak végre, illetve ahol különösen hatékony technológiákat alkalmaznak, kevesebb lehetőségük marad a hatékonyság javítására, így abszolút célok kijelölése esetén nyilvánvalóan hátrányos helyzetbe kerülnének;

2.4

ehelyett olyan teljesítményértékelési rendszer mellett érvel, amely a különböző éghajlati adottságok elemzése, illetve az energiahatékonyság terén végzett előzetes teljesítmények alapján minden tagállam számára nemzeti energiahatékonysági célokat fogalmaz meg. Ezek a nemzeti célok ennek következtében beépülhetnének az európai szabványok definíciójába, így lehetővé tennék a nemzeti adottságok figyelembevételét és az előzetes teljesítmények igazságosabb beszámítását;

2.5

úgy véli, hogy a kibocsátási egységek kereskedelmének mechanizmusát úgy kell alakítani, hogy a kiosztási terv keretében – megfelelő átmeneti időszak után – minden erőmű csak annyi kibocsátási egységet kapjon, amennyi egy kapcsolt energiatermelő gázturbinás fűtőerőműben megfelel a tervezett hő- és villamosenergia-mennyiség előállítási igényének. Ez egyértelműen támogatná a villamosenergia-termelés energiahatékonyságának fokozására irányuló célkitűzéseket (13. kérdés);

2.6

javasolja, hogy mérlegeljék az ipar részére kiosztott kibocsátási egységek hasonló módon történő kiszámítását. Minden ipari létesítmény csak annyi kibocsátási egységet kaphatna, amennyi a legmagasabb energiahatékonysági mutatókkal rendelkező létesítményekben megfelel a tervezett termékmennyiség előállítási igényének. Egy ilyen intézkedés révén a „szennyező fizet” elvnek megfelelő költségátcsoportosítást, valamint jelentős mértékű energia- és szén-dioxid-megtakarítást lehetne elérni (2. kérdés);

2.7

szükségesnek tartja az állami támogatások felhasználhatóságát az olyan intézkedések területén, amelyek az energiahatékonyság fokozására szolgáló környezetvédelmi innovációkat és termelékenységnövekedést segítik elő. Az ilyen támogatásokat egyrészről beruházási támogatásokként lehetne kezelni, amelyek az innovatív energiahatékony technológiákat ösztönző támogatásokat mentesítik a bejelentési kötelezettség alól. Másrészről az energiahatékonyságot a környezetvédelmi támogatások általános kritériumaként is figyelembe kellene venni, mivel ezek a támogatások elsősorban a helyi és regionális szinten kerülnek felhasználásra; különösen támogatja az energiahatékonyság fokozására szolgáló támogatások csoportos mentesítését, vagy legalábbis megfelelően magas küszöbértékek kialakítását az adminisztratív terhek és az ilyesfajta projektek végrehajtásakor jelentkező esetleges késedelmek csökkentésének érdekében (5. kérdés);

2.8

támogatja, hogy a közbeszerzési szerződések területén minden szinten (EU, nemzeti, regionális vagy helyi) vegyék figyelembe az energiahatékonyság kritériumait. Mivel az EU GDP-jének 16 %-áról van szó, az energiahatékony berendezések, járművek, épületek stb. iránti megnövekedett kereslet nagy vonzerőt jelenthetne az ipar számára ilyesfajta termékek kifejlesztésére, illetve olcsóbbá tételére. Az ökológiai vonatkozású közbeszerzési kritériumokat illetően utalhatunk az egyes tagállamok széles körű tapasztalataira;

2.9

elutasítja azonban az ajánlatkérők közbeszerzésjogi elkötelezését, hiszen sok regionális és helyi önkormányzatnak rendkívül szűkös költségvetéssel kell gazdálkodnia. Ehelyett megfelelő mértékben tájékoztatni kell a pénzügyileg gyenge településeket az energiahatékony közbeszerzések előnyeiről, így azok maguk tudnak dönteni a legolcsóbb, illetve a legjobb ajánlat között (6. kérdés);

2.10

üdvözli az energiahatékonysági projektek finanszírozási programjait. A regionális és a helyi szint számára azonban ez csak azt jelentheti, hogy pénzügyi eszközöket és támogatást csak önkéntes alapon, az adott költségvetési helyzetnek megfelelő módon lehet rendelkezésre bocsátani (7. és 22. kérdés);

2.11

kéri az Európai Bizottságot, hogy az energiahatékonysági kritériumokat minden, az EU illetékességi köréhez tartozó politikaterületen vegye figyelembe. Az Európai Bizottság főként a strukturális és kohéziós alapok, a vidékfejlesztés és a kutatástámogatás területén tehetné az energiahatékonyságot kötelező kritériummá a projektek kialakítása során. Ezt a helyi és a regionális szint közvetett ösztönzésének is tekinthetjük (12. kérdés);

2.12

elutasítja az épületek energiateljesítményéről szóló európai irányelv kibővítését, illetve megszigorítását, amíg a jelenlegi változat átültetésének hatásait nem értékelték ki. A kibővítést megelőzően elegendő idő kell, hogy rendelkezésre álljon a jelenlegi irányelv értékelésére (8. kérdés);

2.13

síkra száll amellett, hogy intenzív közönségkapcsolati tevékenységet kell folytatni minden szinten. Kampányokat – amelyeknél megkívánt a nemzeti, regionális vagy helyi vonatkozás – elsősorban olyan témákban kell indítani, ahol a célcsoport valóban gyakorlati cselekvési alternatívákkal rendelkezik. Ebben a tekintetben kívánatos lenne az Európai Bizottság, illetve a tagállamokban működő képviseleteinek együttműködése a regionális és helyi szinttel (12. kérdés);

2.14

hangsúlyozza a tájékoztatás és a képzés szükségességét, mégpedig nem csak az energiaszektor terén tevékenykedő szakemberekre korlátozódóan, hanem az energiaszektoron kívül dolgozókra, például építészekre, építőipari vállalatokra, ingatlanfejlesztőkre, tervezőkre és infrastruktúra-működtetőkre is kiterjedően;

2.15

határozottan támogatja kapcsolt energiatermelő létesítmények előnyben részesített alkalmazását. A kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés támogatásáról szóló irányelv elkötelezett átültetése mellett feltétlenül szükséges az oda tartozó hőenergia-piacnak az eddiginél gyorsabb ütemű fejlesztése (13. kérdés);

2.16

támogatja a régebbi – gazdaságtalan – távhőrendszerek felújítását mint az energiahatékonyság fokozásának nagyon fontos alkotóelemét, és felhívja a tagállamokat, hogy e célból bocsássanak rendelkezésre eszközöket a strukturális és kohéziós alapokból;

2.17

támogatja az Európai Parlamentnek az Európai Bizottsághoz intézett kérését, amely szerint az Európai Bizottság készítsen javaslatot a hő- és hűtési energia hatékony piacának szabályozására. A helyi szint számára éppen olyan fontos a hőenergia hatékony felhasználása, mint az ésszerű megoldások alkalmazása a hűtés területén. A légkondicionáló berendezések az utóbbi években rendkívüli mértékben megemelték az áramfogyasztást. Mivel a hő- és a fűtési energia piaca az építésügyi előírások révén a helyi szint illetékességi körébe tartozik, itt is lényegesnek tűnik a témával kapcsolatos tájékoztatási politika és a tanácsadás. Szükséges a helyi döntések nagyobb energiahatékonyság irányába történő befolyásolása. A távfűtés és -hűtés területének innovatív példái hozzáférhetők az interneten, a bevált eljárásmódokat összegyűjtő, fent említett oldalakon;

2.18

helyesli a decentralizált termelés zöld könyvben említett keresztülvitelét és ösztönzését, ugyanakkor rámutat arra is, hogy az erőmű-kapacitásnak a helyi fogyasztáshoz viszonyított arányát gondosan figyelemmel kell kísérni. Mint a termelés különösen gazdaságos formáját, a kapcsolt energiatermelést itt is előnyben kellene részesíteni. Nagy energiahatékonyság elsősorban akkor biztosítható, ha az előállított hőenergia helyben kerül felhasználásra;

2.19

hangsúlyozza, hogy a megújuló energiaforrásokat hasznosító energia-előállítás terén is ügyelni kell az energiahatékonyságra és a meglévő erőforrásokkal való minél kíméletesebb gazdálkodásra. Az új berendezések alkalmazásakor számos területen először a fogyasztást kell optimalizálni, és csak azután kell az ellátási rendszert az optimális fogyasztáshoz igazítani. A következő tényezőkre kell tekintettel lenni, illetve ezeket – az adott tagállamra jellemző jogi helyzetnek megfelelően – az illetékes önkormányzatok bevonásával megvizsgálni: a helyszín kiválasztása, a technológiák fajtája, a létesítmények nagysága és a kapacitáskihasználás mértéke;

2.20

elutasítja az energiahatékonyságra vonatkozó „fehér tanúsítványok” rendszerét, amely arra kötelezi a szolgáltatót, hogy a végső ügyfél számára takarékossági intézkedéseket hajtson végre. Félő, hogy egy további kereskedelmi rendszer bevezetése és üzemeltetése nemzetgazdasági szempontok alapján többe kerül, mint az elért megtakarítások; A sok adminisztratív teher mellett az igazságos elosztás itt még nehezebben megvalósíthatónak tűnik, mint a kibocsátási egységek kereskedelmének esetében (15. kérdés);

2.21

szükségesnek tartja a helyi tömegközlekedés kiépítésébe és a vasúti infrastruktúrába történő további beruházásokat. Hosszabb távon csak akkor várható az autóforgalom csökkenése, ha a magánközlekedés (személygépkocsi) mellett más ésszerű alternatívák is rendelkezésre állnak; üdvözli ebben az összefüggésben az Európai Bizottság vasúti és közúti tömegközlekedésről szóló rendeletjavaslatában szereplő felismerést, amely szerint a települések és régiók maguk határoznak e közhasznú szolgáltatások végzéséről, amivel elismerik a helyi és regionális önkormányzatok szerepét a helyiérdekű tömegközlekedés biztosításában;

2.22

kéri az Európai Bizottságot, hogy az ipar számára is határozzon meg kötelezettségeket, és különböző intézkedések által érje el, hogy csökkenjenek az energiahatékony berendezések és a megújuló energiák technológiáinak végfelhasználói árai; osztja az Európai Parlament véleményét, amely szerint egyes technológiák esetében sikerült jelentős költségcsökkenést elérni az elmúlt években, további költségcsökkentések szükségesek azonban ahhoz, hogy a nyilvánosság számára vonzóvá váljanak az energiahatékonyság növelésére szolgáló intézkedések;

2.23

Tekintettel az Európában hatályban lévő viszonylag magas szintű környezeti normákra, úgy véli, az EU-nak kötelessége, hogy az a WTO-nál tarifális vagy nem tarifális előnyöket alkudjon ki az energiahatékony termékekre vonatkozóan.