Felek
Az ítélet indoklása
Rendelkező rész

Felek

A T-133/09. sz. ügyben,

az I Marchi Italiani Srl (székhelye: Nápoly [Olaszország]),

Antonio Basile (lakóhelye: Giugliano in Campania [Olaszország])

(képviselik őket: G. Militerni, L. Militerni és F. Gimmelli ügyvédek)

felpereseknek,

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli kezdetben: A. Sempio, később: P. Bullock, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a másik fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban, beavatkozó a Törvényszék előtti eljárásban:

az Osra SA (székhelye: Rovereta [San Marino], képviselik: A. Masetti Zannini de Concina, R. Cartella és G. Petrocchi ügyvédek),

az OHIM második fellebbezési tanácsának az Osra SA és az I Marchi Italiani Srl közötti törlési eljárással kapcsolatban 2009. január 9-én hozott határozata (R 502/2008-2. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),

tagjai: H. Kanninen (elnök), N. Wahl és S. Soldevila Fragoso (előadó) bírák,

hivatalvezető: C. Heeren tanácsos,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2009. március 27-én benyújtott keresetlevélre,

tekintettel az OHIM-nak a Törvényszék Hivatalához 2009. szeptember 8-án benyújtott válaszbeadványra,

tekintettel a beavatkozónak a Törvényszék Hivatalához 2009. augusztus 27-én benyújtott beadványára,

tekintettel a válasz benyújtását elutasító 2009. október 14-i határozatra,

tekintettel a Törvényszék tanácsai összetételének módosulására,

a 2012. március 8-i tárgyalást követően,

meghozta a következő

Ítéletet

Az ítélet indoklása

A jogvita előzményei

1. 2000. január 14-én a második felperes, Antonio Basile, a B. Antonio Basile 1952 név alatt működő egyéni kereskedőként eljárva, a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) (jelenleg a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26-i 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL 2009. L 78., 1. o.]) alapján közösségi védjegybejelentést tett a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).

2. A lajstromoztatni kívánt védjegy a következő ábrás megjelölés volt:

>image>1

3. A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15-i Nizzai Megállapodás szerinti 14., 18. és 25. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették.

4. A B. Antonio Basile 1952 közösségi védjegyet 2001. április 27-én lajstromozták az 1 462 555. számon.

5. 2006. április 21-én a beavatkozó, az Osra SA, a 40/94 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 8. cikkének (1) bekezdése alapján (jelenleg a 207/2009 rendelet 53. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 8. cikkének (1) bekezdése) törlési kérelmet nyújtott be a 25. osztályba tartozó áruk tekintetében, az alábbi védjegyek alapján:

– a 738 901. számon 1995. március 7-én lajstromozott BASILE olasz szóvédjegy (a továbbiakban: korábbi védjegy);

– az R 413 396 B. számon 1995. január 13-án lajstromozott BASILE nemzetközi szóvédjegy (a továbbiakban: korábbi nemzetközi védjegy).

6. A korábbi védjegyet és a korábbi nemzetközi védjegyet a Nizzai Megállapodás szerinti 25. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban lajstromozták, amelyek az alábbi leírásnak felelnek meg: „Textil-, bőr-, kötött vagy más anyagból készült férfi felsőruházat, például zakók, nadrágok, ideértve a farmernadrágokat is, ingek, pólók, sporttrikók, pulóverek, dzsekik, felsőkabátok, felöltők, esőkabátok, kabátok, öltönyök, fürdőruhák, köntösök.

7. A közösségi védjegy az első felperes, az I Marchi Italiani Srl javára részlegesen átruházásra került. Ezen részleges átruházást követően létrehozták az 5 274 121. sz. megosztott oltalmat (a továbbiakban: vitatott védjegy) az említett társaság javára a 25. osztályba tartozó, alábbi áruk tekintetében: „Ingek, hurkolt/kötöttáruk, férfi-, női és gyermek-felsőruházat a bőrruházat kivételével, nyakkendők, alsóneműk, cipők, kalapok, zoknik, férfi-, női és gyermeksálak”.

8. 2006. november 2-án az OHIM tájékoztatta a beavatkozót, hogy törlési kérelmét az említett megosztott oltalomra is kiterjesztették.

9. 2008. január 21-én a törlési osztály a törlési kérelemnek helyt adott, majd az első felperes e határozat ellen 2008. március 18-án fellebbezést nyújtott be az OHIM-nál.

10. 2009. január 9-i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az OHIM második fellebbezési tanácsa a fellebbezést elutasította, mivel úgy vélte először is, hogy a belenyugvás általi jogvesztés nem állapítható meg, mivel az ötéves határidő még nem telt le, másodszor hogy az ütköző védjegyek Olaszországban való párhuzamos jelenléte nem nyert bizonyítást, harmadszor pedig hogy a vitatott védjegy és a korábbi védjegy között fennáll az összetévesztés veszélye, mivel egyrészt az említett védjegyekkel érintett áruk azonosak vagy hasonlóak, másrészt az ütköző védjegyek hasonlóak vizuális, hangzásbeli és fogalmi szinten.

A felek kérelmei

11. A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

– mondja ki a B. Antonio Basile 1952 védjegy lajstromozásának érvényességét és hatályosságát;

– az OHIM-ot kötelezze a költségek viselésére.

12. Az OHIM és a beavatkozó azt kéri, hogy a Törvényszék:

– utasítsa el a keresetet;

– a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

13. A tárgyaláson az első felperes kijelentette, hogy második kereseti kérelmétől eláll, amint az a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben rögzítésre került. A második felperes, aki a fellebbezési tanács előtti eljárásban nem vett félként részt, ugyancsak elállt a megtámadott határozattal szemben indított keresetétől.

Indokolás

Az első alkalommal a Törvényszék előtt előterjesztett érvek és dokumentumok elfogadhatóságról

14. Az első felperes azt állítja egyrészt, hogy a Basile családnevet már számos alkalommal lajstromozták védjegyként Olaszországban, másrészt hogy a vitatott védjegy egy bizonyos közismertségnek és jóhírnévnek örvend, és ennek tagadása „ellentétes lenne a toleranciával és a jóhiszeműséggel, amely általános elveknek bármely kereskedelmi viszonyban irányadóaknak kellene lenniük”.

15. Az OHIM azt állítja, hogy a Basile családnév Olaszországban védjegyként történt lajstromozására, a vitatott védjegy jóhírnevére és a jóhiszeműség elvének megsértésére vonatkozó érveket, valamint a keresetlevél 7., 13., 14. és 15. mellékletében szereplő dokumentumokat első alkalommal a Törvényszék előtt terjesztették elő, ennélfogva azok elfogadhatatlanok.

16. Az eljárási szabályzat 135. cikkének 4. §-a szerint a felek beadványai nem változtathatják meg a fellebbezési tanács előtti eljárás tárgyát. Az OHIM fellebbezési tanácsa által hozott határozat jogszerűségének ellenőrzése ugyanis a Törvényszék feladata. Következésképpen a Törvényszék által gyakorolt ellenőrzés nem nyúlhat túl a jogvita ténybeli és jogi keretén, ahogyan az a fellebbezési tanács előtt bemutatásra került (a Törvényszék T-66/03. sz., „Drie Mollen sinds 1818” kontra OHIM - Nabeiro Silveira [Galáxia] ügyben 2004. június 22-én hozott ítéletének [EBHT 2004., II-1765. o.] 45. pontja). A felperes ugyancsak nem jogosult módosítani a Törvényszék előtt a jogvita tartalmát, amint az az általa és a beavatkozó által előterjesztett indítványokból és állításokból következik (lásd a C-412/05. P. sz., Alcon kontra OHIM ügyben 2007. április 26-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-3569. o.] 43. pontját és a C-16/06. P. sz., Les Éditions Albert René kontra OHIM ügyben 2008. december 18-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-10053. o.] 122. pontját).

17. A jelen ügyben az ügy iratainak vizsgálatából az következik, hogy a Basile családnév Olaszországban védjegyként számos alkalommal történt lajstromozására, a vitatott védjegy jóhírnevére és a jóhiszeműség elvének megsértésére vonatkozó érveket a fellebbezési tanács előtt nem vetették fel. Mindazonáltal a keresetlevél vizsgálata azt mutatja, hogy a Basile családnév védjegyként számos alkalommal történt lajstromozására vonatkozó érv az említett név megkülönböztető képességének hiányára vonatkozó érveléshez kapcsolódik. Márpedig ez az érvelés az ütköző védjegyek közötti összetévesztés veszélye fennállásának vitatását célozza, és azt már a fellebbezési tanács előtt is előterjesztették. Ennélfogva ez az érv a fellebbezési tanács előtti fellebbezés során felvetett jogalap kibővítése, amelyet elfogadhatónak kell tekinteni (lásd ebben az értelemben a fenti 16. pontban hivatkozott Alcon kontra OHIM ügyben hozott ítélet 40. pontját). Ezzel szemben a vitatott védjegy jóhírnevére és a jóhiszeműség elvének megsértésére vonatkozó érvek semmilyen kapcsolatot nem mutatnak a jogvita tartalmával, amint az az első felperes által és a fellebbezési tanács előtt beavatkozó fél által előterjesztett indítványokból és állításokból következik. Ezen érveket tehát elfogadhatatlannak kell tekinteni.

18. Továbbá, még ha feltételezzük is, hogy az első felperesnek a vitatott védjegy jóhírnevére vonatkozó érve értelmezhető akként, mint amely e védjegy fokozott megkülönböztető képességének megállapítására irányul az összetévesztés veszélye fennállása értékelésének keretében, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint valamely megjelölés fokozott megkülönböztető képességének a korábbi védjeggyel kapcsolatban, nem pedig a későbbi védjeggyel kapcsolatban van szerepe (lásd analógia útján a Bíróság C-251/95. sz. SABEL-ügyben 1997. november 11-én hozott ítéletének [EBHT 1997., I-6191. o.] 24. pontját; a C-39/97. sz. Canon-ügyben 1998. szeptember 29-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-5507. o.] 18. pontját és a C-342/97. sz. Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben 1999. június 22-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-3819. o.] 20. pontját). Következésképpen a későbbi védjegy jóhírneve nem tartozik azon jogkérdések körébe, amelyek vizsgálata, figyelemmel a felek által előterjesztett jogalapokra és kérelmekre, a 40/94 rendelet alkalmazásához szükséges. Mivel a vitatott védjegy jóhírnevének kérdése olyan jogkérdés, amelyet korábban nem vittek az OHIM eljáró fórumai elé, és amelynek vizsgálata, figyelemmel a felek által előterjesztett jogalapokra és érvekre, nem szükséges ahhoz, hogy a 40/94 rendelet helyes alkalmazását biztosítsák, nem érintheti valamely viszonylagos kizáró ok alkalmazására vonatkozó, megtámadott határozat jogszerűségét, minthogy nem tartozik a fellebbezési tanács elé vitt jogvita jogi hátteréhez. Következésképpen ezen érvet elfogadhatatlannak kell tekinteni (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-57/03., SPAG kontra OHIM – Dann és Backer [HOOLIGAN] ügyben 2005. február 1-jén hozott ítéletének [EBHT 2005., II-287. o.] 22. pontját).

19. Ami a keresetlevélnek az első alkalommal a Törvényszék előtt benyújtott mellékleteit illeti, azokat nem lehet tekintetbe venni. Ugyanis a 40/94 rendelet 63. cikkének (jelenleg a 207/2009 rendelet 65. cikke) értelmében a Törvényszékhez benyújtott keresetek az OHIM fellebbezési tanácsai által hozott határozatok jogszerűségének vizsgálatára irányulnak, így a Törvényszéknek nem az a feladata, hogy az első ízben előtte benyújtott bizonyítékok fényében újból megvizsgálja a tényállási elemeket. A fenti dokumentumokat el kell tehát utasítani, anélkül hogy szükséges lenne azok bizonyítóerejének vizsgálata (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-346/04. sz., Sadas kontra OHIM – LTJ Diffusion [ARTHUR ET FELICIE] ügyben 2005. november 24-én hozott ítéletének [EBHT 2005., II-4891. o.] 19. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

A tanúbizonyítás elfogadása iránti kérelemről

20. Az első felperes tanúbizonyítás elfogadását kéri többek között az Olaszországban békésen párhuzamosan jelen lévő védjegyek közötti összetéveszthetőség hiányának, valamint a vitatott védjegy nemzeti és nemzetközi ismertségének alátámasztása céljából.

21. Az OHIM úgy véli, hogy e kérelem nem indokolt, mivel egyrészt az első felperes nem terjesztett elő érveket az említett védjegyek párhuzamos jelenléte és az összetéveszthetőség ebből következő hiánya tekintetében, másrészt a tanúvallomás tételére felkért személy ek kompetenciáját nem határozták meg pontosan.

22. Meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben az első felperes írásbeli beadványaiban egyetlen érvet sem hozott fel a fellebbezési tanácsnak az ütköző védjegyek olasz piacon fennálló párhuzamos jelenlétére vonatkozó és a megtámadott határozat 20. pontjában szereplő megállapításaival szemben, amelyek szerint a felperes nem bizonyította, hogy az említett védjegyek olasz piacon fennálló párhuzamos jelenlétéhez hozzájárult a beavatkozó, sem azt, ebből következően, hogy az érintett közönség tudatában nem áll fenn az összetévesztés veszélye, ami annak a következménye, hogy az évek folyamán e közönség hozzászokott, hogy a védjegyeket különböző vállalkozások megkülönböztető megjelöléseiként észlelje. A keresetlevélben az első felperes a tanúbizonyítás elfogadása iránti kérelemre szorítkozott annak alátámasztása céljából, hogy az ütköző védjegyek között nem áll fenn az összetévesztés veszélye, és az említett védjegyek békésen jelen vannak egymás mellett az olasz piacon.

23. E tekintetben meg kell jegyezni egyrészt, hogy mivel az első felperes a keresetlevélben egyetlen olyan további érvet sem terjesztett elő, amely lehetővé tenné a fellebbezési tanács ütköző védjegyek párhuzamos jelenlétére vonatkozó megállapításainak vitatását, a tanúbizonyítás elfogadása iránti kérelem, amely az említett, párhuzamos jelenlét alátámasztását célozza, indokolatlannak bizonyul. Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy az első felperes nem kérheti az ezen párhuzamos jelenlét alátámasztása céljából az igazgatási eljárás folyamán benyújtott bizonyítékok Törvényszék előtt történő kiegészítését. Amint az a fenti 19. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, a 40/94 rendelet 63. cikke értelmében a Törvényszékhez benyújtott keresetek az OHIM fellebbezési tanácsai által hozott határozatok jogszerűségének vizsgálatára irányulnak, így a Törvényszéknek nem az a feladata, hogy az első ízben előtte benyújtott bizonyítékok fényében újból megvizsgálja a tényállási elemeket. Az első felperes által előterjesztett, tanúbizonyítás lehetővé tétele iránti kérelmet tehát el kell utasítani.

24. Az első felperes egyébként a tanúbizonyítás elfogadását elsősorban a vitatott védjegy nemzeti és nemzetközi szintű, folyamatos és megszakítás nélküli használatának, másodsorban a második felperes vállalkozása által 1970 óta különböző védjegyek, köztük 1998 óta a vitatott védjegy használatával gyakorolt tevékenységeknek, harmadsorban a vitatott védjeggyel megjelölt áruk nemzeti és nemzetközi piacon való ismertségének alátámasztása céljából kéri.

25. Lényegében úgy tűnik, hogy a tanúbizonyítás iránti kérelem célja a vitatott védjegy jóhírnevének és közismertségének alátámasztása. Ugyanakkor, amint az a fenti 17. és 18. pontból következik, ezen érv elfogadhatatlan, és ennélfogva az említett kérelmet el kell utasítani.

26. Még ha feltételezzük is, hogy az első felperes a tanúbizonyítás iránti kérelmével azon tényt kívánja alátámasztani, hogy a korábbi védjegy jogosultja tudomással bírt a vitatott védjegy piacon való használatáról, és következésképpen megállapítható a belenyugvás általi jogvesztés, e kérelmet el kell utasítani. Amint az alábbi 32. pontból következik, a vitatott védjegy releváns használata az említett védjegy lajstromozását követő használat. Tekintettel arra, hogy kevesebb, mint öt év telt el a lajstromozás időpontja és a törlési kérelem benyújtásának időpontja között, a vitatott védjegy piacon való használatának alátámasztását célzó tanúbizonyítás iránti kérelem nem releváns.

Az ügy érdeméről

27. Az első felperes keresete alátámasztásául lényegében két jogalapra hivatkozik: az elsőt a 40/94 rendelet 53. cikke (2) bekezdésének (jelenleg a 207/2009 rendelet 54. cikke (2) bekezdése) megsértésére, a másodikat pedig az említett rendelet 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 8. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapítja.

A 40/94 rendelet 53. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított első jogalapról

28. Az első felperes azt állítja, hogy a törlési kérelmet a vitatott védjegy lajstromozása iránti kérelem benyújtásától számított ötéves határidő letelte után nyújtották be.

29. A 40/94 rendelet 53. cikke (2) bekezdésének értelmében a korábbi nemzeti védjegy jogosultja, ha öt egymást követő éven át eltűrte egy későbbi közösségi védjegynek abban a tagállamban történő használatát, amelyben a korábbi védjegy vagy a más korábbi megjelölés oltalom alatt áll, noha tudomása volt e használatról, nem kérheti a későbbi védjegy törlését, továbbá nem léphet fel a későbbi védjegy használata ellen, kivéve ha a későbbi közösségi védjegyet rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra.

30. A jelen ügyben a vitatott védjegyet 2001. április 27-én lajstromozták, és a beavatkozó 2006. április 21-én nyújtotta be a törlési kérelmet, azaz a lajstromozás időpontja után kevesebb, mint öt évvel. Az első felperes ugyanakkor azt állítja, hogy az ötéves határidőt a vitatott védjegy lajstromozása iránti kérelem benyújtásának időpontjától, azaz 2000. január 14-től kell számítani.

31. Az ítélkezési gyakorlat szerint négy feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a belenyugvás határideje megkezdődjön a korábbi védjeggyel azonos, vagy ahhoz az összetéveszthetőségig hasonló későbbi védjegy használata esetén. Először is a későbbi védjegynek lajstromozott védjegynek kell lennie, másodszor bejelentésének a jogosultja részéről jóhiszeműen kell történnie, harmadszor a későbbi védjegy használat tárgya kell, hogy legyen abban a tagállamban, amelyben a korábbi védjegyet lajstromozták, negyedszer a korábbi védjegy jogosultjának tudomása kell, hogy legyen a későbbi védjegynek a lajstromozását követő használatáról (lásd analógia útján a Bíróság C-482/09. sz. Budějovický Budvar ügyben 2011. szeptember 22-én hozott ítéletének [EBHT 2011., I-8701. o.] 54. és 56–58. pontját).

32. Az első felperes állításával ellentétben a jogvesztő határidő nem a későbbi közösségi védjegy lajstromozása iránti kérelem benyújtásának időpontjában veszi kezdetét. Noha ez az időpont tekinthető kezdőnapnak a 40/94 rendelet más olyan rendelkezései alkalmazása során, mint az említett rendelet 51. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 8. cikkének (2) bekezdése (jelenleg a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 8. cikkének (2) bekezdése), amelyek tárgya az ütköző védjegyek közötti időbeli elsőbbség meghatározása, ugyanezen időpont nem tekinthető kezdőnapnak, amikor a 40/94 rendelet 53. cikkének (2) bekezdésében előírt belenyugvás határideje kezdőnapjának meghatározásáról van szó. A 40/94 rendelet 53. cikke (2) bekezdésének célja ugyanis az, hogy szankcionálja valamely korábbi védjegy olyan jogosultját, aki egy későbbi közösségi védjegy használatát egymást követő öt éven át eltűrte, noha tudomása volt e használatról, azzal, hogy elveszíti jogát az említett védjegy törlése iránti kérelem benyújtása vagy a felszólalás iránt, amely védjegy így tehát párhuzamosan jelen lehet a korábbi védjegy mellett. A korábbi védjegy jogosultjának a közösségi védjegy használatáról való tudomásszerzését követően nyílik lehetősége arra, hogy e használatot ne tűrje, az ellen tehát fellépjen, vagy a későbbi védjegy törlését kérje. Nem tekinthető úgy, hogy a korábbi védjegy jogosultja belenyugodott a későbbi közösségi védjegy használatába, miután tudomást szerzett róla, ha nem volt lehetősége e használat ellen fellépni, vagy e védjegy törlését kérni (lásd analógia útján a fenti 31. pontban hivatkozott Budějovický Budvar ügyben hozott ítélet 44–50. pontját).

33. A 40/94 rendelet 53. cikke (2) bekezdésének teleologikus értelmezéséből az következik, hogy a jogvesztő határidő kezdőnapjának számítása szempontjából releváns időpont az, amikor e védjegy használatáról tudomást szereznek. Ezen időpontnak későbbinek kell lennie a lajstromozás időpontjánál, azaz annál, amikor a közösségi védjegyoltalomból eredő jogok megszerzésre kerültek (lásd a 40/94 rendelet (7) preambulumbekezdését), és az említett védjegyet a piacon lajstromozott védjegyként használják, miáltal e használatról harmadik feleknek tudomásuk lehet. Ennélfogva, az első felperes állításával ellentétben a belenyugvás határideje akkor veszi kezdetét, amikor a korábbi védjegy jogosultja tudomást szerez a későbbi közösségi védjegy használatáról, annak lajstromozását követően, nem pedig a közösségi védjegybejelentés benyújtásának időpontjában.

34. A jelen ügyben az első felperes nem terjesztett elő olyan bizonyítékokat, amelyek lehetővé tennék azon időpont meghatározását, amikor a beavatkozó tudomást szerzett a vitatott védjegy használatáról, annak lajstromozását követően. Az első felperes mindössze annak állítására szorítkozott, hogy a vitatott védjegyet Olaszországban több mint öt éven át használták, és hogy a beavatkozónak e használatról tudomással kellett volna bírnia. Mindazonáltal, amint az a fenti 30. pontban megállapítást nyert, kevesebb, mint öt év telt el a vitatott védjegy lajstromozásának időpontja és a törlési kérelem benyújtásának időpontja között, és az említett védjegynek a lajstromozást megelőző használata nem releváns, mivel e védjegyet akkor még nem lajstromozták.

35. A fentiek összességére tekintettel az első jogalapot el kell utasítani.

A 40/94 rendelet 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 8. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított második jogalapról

36. Az első felperes lényegében a megtámadott határozatot először is azon részében vitatja, amely a korábbi védjegy és a vitatott védjegy között vizuális, hangzásbeli és fogalmi hasonlóság fennállására, másodszor amely a két védjegyben szereplő Basile családnév megkülönböztető képességére vonatkozik.

37. A 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának (jelenleg a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja) értelmében a korábbi védjegy jogosultjának felszólalása alapján a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha azt azon a területen, ahol a korábbi védjegy oltalom alatt áll, a fogyasztók összetéveszthetik a korábbi védjeggyel való azonossága vagy hasonlósága, valamint a védjeggyel megjelölt termékek vagy szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt. Az összetéveszthetőség magában foglalja azt az esetet is, ha a fogyasztók a megjelölést gondolati képzettársítás (asszociáció) útján kapcsolhatják a korábbi védjegyhez.

38. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint fennáll az összetévesztés veszélye, ha a vásárlóközönség azt hiheti, hogy a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások ugyanattól a vállalkozástól, vagy gazdaságilag egymással kapcsolatban álló vállalkozásoktól származnak. Ugyanezen állandó ítélkezési gyakorlat szerint az összetéveszthetőséget átfogóan kell értékelni az alapján, hogy az érintett vásárlóközönség milyen képet alkot a megjelölésekről és a szóban forgó árukról vagy szolgáltatásokról, és figyelembe kell venni valamennyi, az adott ügyre jellemző tényezőt, különösen a megjelölések és a megjelölt áruk vagy szolgáltatások hasonlósága közötti kölcsönös függőséget (lásd a Törvényszék T-162/01. sz., Laboratorios RTB kontra OHIM – Giorgio Beverly Hills [GIORGIO BEVERLY HILLS] ügyben 2003. július 9-én hozott ítéletének [EBHT 2003., II-2821. o.] 30–33. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

39. A jelen ügyben az első felperes nem vitatja sem az érintett vásárlóközönség meghatározását, sem az ütköző védjeggyel megjelölt áruk azonosságát és hasonlóságát, amelyet egyebekben bizonyítani szükséges.

40. Az összetéveszthetőség átfogó értékelésénél az ütköző megjelölések vizuális, hangzásbeli vagy fogalmi hasonlóságát illetően a megjelölések által keltett összbenyomást kell alapul venni, különösen a megkülönböztető és domináns elemeik figyelembevételével. Az összetéveszthetőség átfogó értékelésénél az játszik meghatározó szerepet, hogy a védjegyet hogyan érzékeli a szóban forgó áruk átlagos fogyasztója. E tekintetben az átlagos fogyasztó rendszerint egészében érzékeli a védjegyet, és nem vizsgálja annak egyes részleteit (lásd a Bíróság C-334/05. P. sz., OHIM kontra Shaker ügyben 2007. június 12-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-4529. o.] 35. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

41. Az ítélkezési gyakorlat szerint két védjegy akkor hasonló, ha az érintett vásárlóközönség nézőpontjából legalább részben azonosak, ami egy vagy több lényeges szempontot, nevezetesen a vizuális, a hangzásbeli és a fogalmi szempontokat illeti (a Törvényszék T‐6/01. sz., Matratzen Concord kontra OHIM – Hukla Germany [MATRATZEN] ügyben 2002. október 23-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II-4335. o.] 30. pontja és a T-325/06. sz., Boston Scientific kontra OHIM – Terumo [CAPIO] ügyben 2008. szeptember 10-én hozott ítéletének [az EBHT-ban nem tették közzé] 89. pontja).

42. Két védjegy közötti hasonlóság értékelése nem korlátozódhat az összetett védjegy csupán egyik alkotóelemének figyelembevételére és annak valamely másik védjeggyel történő összehasonlítására. Ellenkezőleg: az összehasonlítást a kérdéses védjegyeket megvizsgálva kell elvégezni, mindegyiket egészében tekintve, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összetett védjegy által az érintett fogyasztókban keltett összbenyomás szempontjából bizonyos körülmények esetén ne lehetne domináns a védjegy egy vagy több alkotóeleme (lásd a fenti 40. pontban hivatkozott OHIM kontra Shaker ügyben hozott ítélet 41. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Csak abban az esetben értékelhető a hasonlóság egyedül a domináns elem alapján, ha a védjegy összes többi eleme elhanyagolható (a Bíróság fenti 40. pontban hivatkozott OHIM kontra Shaker ügyben hozott ítéletének 42. pontja és a C-193/06. P. sz., Nestlé kontra OHIM ügyben 2007. szeptember 20-án hozott ítéletének [az EBHT-ban nem tették közzé] 42. pontja). Ilyen lehet különösen az az eset, amikor ez az összetevő önmagában képes meghatározni azt a képet, amelyet az érintett vásárlóközönség fel tud idézni a védjegyről, és így a védjegy többi összetevőjének szerepe elhanyagolható a védjegy által keltett összbenyomásban (a fent hivatkozott Nestlé kontra OHIM ügyben hozott ítélet 43. pontja).

43. A jelen ügyben, az ütköző védjegyek közötti összetévesztés veszélye fennállásának megállapítása céljából először is a Basile családnév megkülönböztető képességét, másodszor pedig az ütköző védjegyek hasonlóságát célszerű megvizsgálni.

– A Basile családnév megkülönböztető képességéről

44. A fellebbezési tanács úgy ítélte meg a megtámadott határozat 31. pontjában, hogy a fogyasztók, legalábbis Olaszországban, általános szabály szerint nagyobb megkülönböztető képességet tulajdonítanak a védjegyekben szereplő családnévnek, mint a keresztnévnek, és arra következtetett a megtámadott határozat 32. pontjában, hogy a Basile családnév magasabb fokú megkülönböztető képességgel rendelkezik, mint az Antonio keresztnév.

45. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis általános szabály szerint az olasz fogyasztó nagyobb megkülönböztető képességet tulajdonít a szóban forgó védjegyekben szereplő családnévnek, mint a keresztnévnek (a Törvényszék T-185/03. sz., Fusco kontra OHIM – Fusco International [ENZO FUSCO] ügyben 2005. március 1-jén hozott ítéletének [EBHT 2005., II-715. o.] 54. pontja).

46. Amint az ugyancsak az ítélkezési gyakorlatból következik, ezen, tapasztalatból eredő szabály nem alkalmazható automatikusan, a szóban forgó ügy sajátosságainak figyelembevétele nélkül (a Törvényszék T-97/05. sz., Rossi kontra OHIM – Marcorossi [MARCOROSSI] ügyben 2006. július 12-én hozott ítéletének [az EBHT-ban nem tették közzé] 45. pontja). E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy figyelembe kell venni különösen azt, hogy a szóban forgó családnév kevéssé elterjedt, vagy épp ellenkezőleg, nagyon gyakori, ami szerepet játszhat e megkülönböztető képességet illetően, továbbá annak a személynek az esetleges közismertségét, aki keresztnevének és családnevének együttes lajstromozását kéri védjegyként (a Bíróság C-51/09. P. sz., Becker kontra Harman International Industries ügyben 2010. június 24-én hozott ítéletének [EBHT 2010., I-5805. o.] 36. és 37. pontja).

47. A jelen ügyben először is a fellebbezési tanács kijelentette a megtámadott határozat 24. pontjában egyrészt azt, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a Basile családnév nagyon elterjedt lenne Olaszországban, másrészt hogy az említett családnév nem tartozik az e területen leggyakoribb családnevek közé. Az első felperes vitatja e kijelentéseket, ugyanakkor nem terjeszt elő egyetlen bizonyítékot sem, amelyből ennek ellenkezője megállapítható lenne. Az említett családnév megkülönböztető képességének vitatása céljából kijelenti továbbá, hogy e családnevet számos alkalommal lajstromozták védjegyként. Ugyanakkor az ügy irata között nem szerepel olyan bizonyíték, amelyből e tény megállapítható lenne, mivel az erre vonatkozóan első alkalommal a Törvényszék előtt benyújtott bizonyítékokat elfogadhatatlannak kell tekinteni (lásd a fenti 19. pontot). Egyébiránt az első felperes nem vitatja a fellebbezési tanács megtámadott határozat 32. pontjában foglalt értékelését, amely szerint az Antonio keresztnév, amely a vitatott védjegyben a Basile családnevet megelőzi, nagyon elterjedt Olaszországban.

48. Másodsorban az első felperes a kijelentései ellenére sem terjesztett elő olyan bizonyítékokat, amelyek alapján megállapítható lenne, hogy az Antonio keresztnév és a Basile családnév, együttesen tekintve, olyan személyt azonosítanak, aki közismertségnek örvend legalábbis Olaszországban, és a fogyasztó ezt összességében úgy észleli, mint egy keresztnévből és családnévből álló, az említett személyt azonosító összetett védjegyet, nem pedig úgy, mint bizonyos elemekkel, különösen az Antonio keresztnévvel kiegészített Basile családnevet.

49. Következésképpen a fellebbezési tanács helytállóan állapította meg a megtámadott határozat 32. pontjában, hogy a vitatott védjegyben a Basile családnév nagyobb fokú megkülönböztető képességgel rendelkezik, mint az Antonio keresztnév.

– Az ütköző védjegyek hasonlóságáról

50. A fellebbezési tanács úgy ítélte meg a megtámadott határozat 30. pontjában, hogy az ütköző védjegyek egyrészt bizonyos hasonlóságot mutatnak vizuális és hangzásbeli szinten, másrészt, „basile” elemükre tekintettel, fogalmi szinten hasonlóak. E tekintetben a fellebbezési tanács az említett elem erőteljes megkülönböztető képességét, valamint azt a körülményt vette figyelembe, hogy ezen alkotóelem családnévként megőrizte a vitatott védjegyen belüli önálló megkülönböztető pozícióját (a megtámadott határozat 32. és 33. pontja).

51. Az első felperes úgy véli, hogy az ütköző védjegyek közötti hasonlóság csekély, mivel egyrészt az ezekben közös „basile” elem nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, másrészt az említett védjegyek szerkezete, hossza és grafikai elemei eltérőek. Az első felperes e tekintetben arra hivatkozik, hogy a vitatott védjegy esetében a Basile családnevet az erőteljes megkülönböztető képességgel rendelkező, stilizált „B” nagybetű, valamint az Antonio keresztnév előzi meg, és az évszámra utaló, „1952” elem követi.

52. Meg kell állapítani, hogy a „basile” elem szerepel az ütköző védjegyek mindegyikében, ez a korábbi védjegy egyetlen eleme, és – amint az a fenti 49. pontból következik – megkülönböztető képessége erőteljesebb, mint az „antonio” elemé, amely a vitatott védjegyben megelőzi.

53. Ugyanakkor, ellentétben a fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozat 33. pontjában foglalt állításával, a „basile” elem nem őrzi meg családnévként a vitatott védjegyen belül önálló megkülönböztető pozícióját. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis valamely családnév nem őrzi meg minden esetben az önálló megkülönböztető pozícióját kizárólag amiatt, hogy azt családnévként észlelik. E pozíció megállapítása ugyanis kizárólag az eset valamennyi releváns tényezőjének vizsgálatára alapozható (a fenti 38. pontban hivatkozott Becker kontra Harman International Industries ügyben hozott ítélet 46. pontja), amely vizsgálatot a fellebbezési tanács a jelen ügybe n nem végezte el.

54. Mindazonáltal a fellebbezési tanács ezen értékelési hibája nem befolyásolhatja a megtámadott határozat jogszerűségét.

55. Így meg kell állapítani, hogy az ütköző védjegyek, a „basile” elem jelenléte folytán, amely a megtámadott határozat 30. pontjának értelmében a vitatott védjegy legsajátosabb eleme, bizonyos hasonlóságot mutatnak vizuális és hangzásbeli szinten. Az első felperes állításával ellentétben az ütköző védjegyek eltérő szerkezetéhez és hosszához, valamint a grafikai elemek vitatott védjegyben való hozzátételéhez kapcsolódó különbségek nem elegendőek ezen megállapítás elvetéséhez.

56. Vizuális szinten ugyanis a stilizált „B” nagybetű, amely után egy pont áll, a Basile családnév kezdőbetűjének felel meg és az Antonio keresztnév és a Basile családnév felett helyezkedik el, valamint az „1952” elem, amely e kifejezés alatt helyezkedik el, és kisebb karakterrel van szedve, nem olyan elemek, amelyek kellően jelentősek ahhoz, hogy elvethető legyen az ütköző védjegyek között, a vitatott védjegy és a korábbi védjegy legjellegzetesebb elemének egybeesése folytán létrejövő bármely hasonlóság (lásd ebben az értelemben, a Törvényszék T-137/05. sz., La Perla kontra OHIM – Worldgem Brands [NIMEI LA PERLA MODERN CLASSIC] ügyben 2007. május 16-án hozott ítéletének [az EBHT-ban nem tették közzé] 46. pontját). Ugyanis, noha a stilizált „B” nagybetű egy mérettel nagyobb a vitatott védjegy többi eleménél, nem ad jelentésbeli többletet a „basile” elemnek, mivel ezen elem kezdőbetűjének vagy monogramjának felel meg. Ehhez hasonlóan az évszámként észlelhető „1952” elem, tekintettel a vitatott védjegyen belüli elhelyezkedésére és betűtípusának kisebb méretére, másodlagos pozíciót foglal el a vitatott védjegyben, és nem hívja fel a fogyasztók figyelmét annyira, mint e védjegy többi eleme, még ha ez nem is jelenti azt, hogy elhanyagolható lenne.

57. Az, hogy a „basile” elemet megelőzi az „antonio” elem, ezen megállapítást nem teheti kétségessé. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, noha igaz, hogy a védjegyek eleje jobban felkeltheti a fogyasztó figyelmét, mint a további részei, ez a megállapítás nem lehet érvényes valamennyi esetre (a Törvényszék T-158/05. sz., Trek Bicycle kontra OHIM – Audi [ALLTREK] ügyben 2007. május 16-án hozott ítéletének [az EBHT-ban nem tették közzé] 70. pontja). A jelen ügyben, amint arra a fenti 47. pont rámutat, az Antonio nagyon elterjedt név Olaszországban, következésképpen csekélyebb megkülönböztető képességgel rendelkezik, mint a Basile családnév. Ennélfogva az „antonio”elem, a vitatott védjegy elején való elhelyezkedése ellenére, nem képes a fogyasztó figyelmét jobban felkelteni, mint a „basile” elem.

58. Hangzásbeli szinten, noha a hat szótagból – „an”, „to”, „nio”, „ba”,„si” és „le” – álló vitatott védjegy hosszabb, mint a három szótagból – „ba”, „si” és „le” – álló korábbi védjegy, a vitatott védjegy szótagjainak fele, illetve a korábbi védjegy valamennyi szótagja, azaz a Basile családnévnek megfelelő szótagok, azonosak. Az első felperes állításával ellentétben az ütköző védjegyek között a „B” nagybetű és az „1952” elem Antonio keresztnévhez és Basile családnévhez való hozzátételéből eredően fennálló különbségek nem vonhatják kétségbe egy bizonyos hangzásbeli hasonlóság fennállását, mivel egyrészt főszabály szerint a „B” nagybetűt a fogyasztók nem ejtik ki önmagában, hanem azt az említett családnév kezdőbetűjeként vagy monogramjaként észlelik, és másrészt, amint az a fenti 56. pontban szerepel, az érintett közönség által évszámként észlelhető „1952” elemet, amely a vitatott védjegyben másodlagos pozíciót foglal el, tehát az érintett közönség a priori nem valószínű, hogy kiejti az „antonio basile” elemet követően. Egyebekben, amint az az előző pontban szerepel, tekintettel annak csekély megkülönböztető képességére, az hogy az „antonio” elem a „basile” elem előtt helyezkedik el, nem elegendő a két védjegy között fennálló hasonlóságok semlegesítésére.

59. Következésképpen a fellebbezési tanács helytállóan állapította meg a megtámadott határozat 30. pontjában, hogy az ütköző védjegyek vizuális és hangzásbeli szinten bizonyos hasonlóságot mutatnak.

60. Fogalmi szinten a két védjegyet az olasz Basile családnév alkotja az érintett áruk megjelölésére, anélkül hogy ezen megállapítást megváltoztatná az Antonio keresztnévnek a vitatott védjegyhez való hozzátétele. Az ütköző védjegyekkel érintett áruk kereskedelmi származását az érintett fogyasztó mindkét esetben úgy észleli, mint amely egy, az említett családnevet viselő személyhez kötődik. Következésképpen a fellebbezési tanács helytállóan állapította meg a megtámadott határozat 30. pontjában, hogy a két védjegy fogalmi szempontból hasonló.

61. A fentiek összességéből az következik, hogy az ütköző védjegyek bizonyos hasonlóságot mutatnak vizuális és hangzásbeli szinten, és hasonlóak fogalmi szinten. A fenti 41. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel meg kell állapítani tehát, hogy az ütköző védjegyek hasonlóak.

– Az összetéveszthetőségről

62. Az összetéveszthetőség átfogó értékelése bizonyos kölcsönös függőséget feltételez a figyelembe vett tényezők, és különösen a védjegyek és a megjelölt áruk vagy szolgáltatások hasonlósága között. Így a megjelölt áruk vagy szolgáltatások kisebb mértékű hasonlóságát ellensúlyozhatja a védjegyek közötti hasonlóság magasabb foka, és fordítva (a fenti 18. pontban hivatkozott Canon-ügyben hozott ítélet 17. pontja és a Törvényszék T-81/03., T-82/03. és T-103/03. sz., Mast-Jägermeister kontra OHIM – Licorera Zacapaneca [VENADO kerettel és társai] ügyben 2006. december 14-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-5409. o.] 74. pontja).

63. Amint arra a fenti 39. pont rámutat, nem vitatott az ütköző védjeggyel megjelölt áruk azonossága és hasonlósága. Továbbá, amint az a fenti 61. pontból következik, az ütköző védjegyek hasonlóak.

64. Következésképpen a fellebbezési tanács helytállóan állapította meg a megtámadott határozat 37. pontjában, hogy az ütköző védjegyek között fennáll az összetévesztés veszélye.

65. Az első felperes úgy véli mindazonáltal, hogy a fellebbezési tanács az ütköző védjegyek közötti összetévesztés veszélyének fennállását nem vizsgálta úgy, hogy elemezte volna többek között a vitatott védjegy használat révén megszerzett megkülönböztető képességét. Úgy tűnik, az első felperes azt állítja továbbá, hogy a korábbi nemzetközi védjegy használatára vonatkozó bizonyítékot nem értékelték.

66. Ezen érveknek nem adható hely. Először is, a megtámadott határozat 26–38. pontjából az következik, hogy a fellebbezési tanács részletekbe menően megvizsgálta az ütköző védjegyek közötti összetévesztés veszélyének fennállását, ami lehetővé tette az első felperes számára, hogy az említett határozatot a Törvényszék előtt a fentebb vizsgált érvek előterjesztése révén vitassa.

67. Másodsorban, ami a vitatott védjegy használat révén szerzett megkülönböztető képességének vizsgálatára vonatkozó érvet illeti, emlékeztetni kell arra, hogy noha e vizsgálatnak jelentős szerepet kell játszania a feltétlen kizáró okok vagy egy feltétlen törlési ok vonatkozásában, nem releváns ugyanakkor viszonylagos kizáró okok vagy egy viszonylagos törlési ok, így jelen esetben az összetévesztés veszélye fennállásának összefüggésében. Még ha feltételezzük is, hogy ezen érvével az első felperes a vitatott védjegy megnövekedett jóhírnevére vagy megkülönböztető képességére szándékozott hivatkozni az összetéveszthetőség értékelésére tekintettel, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően valamely megjelölés fokozott megkülönböztető képességének a korábbi védjeggyel kapcsolatban, nem pedig a későbbi védjeggyel kapcsolatban van szerepe (lásd analógia útján a fenti 18. pontban hivatkozott SABEL-ügyben hozott ítélet 24. pontját, a fenti 18. pontban hivatkozott Canon-ügyben hozott ítélet 18. pontját és a fenti 18. pontban hivatkozott Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben hozott ítélet 20. pontját).

68. Harmadsorban, ami a korábbi nemzetközi védjegy használatára vonatkozó bizonyíték értékelését illeti, mivel az összetévesztés veszélyének a fennállását a korábbi védjeggyel kapcsolatban értékelték, a korábbi nemzetközi védjegy használatára vonatkozó bizonyíték értékelése és az összetévesztés veszélyének a szóban forgó megjelöléssel kapcsolatban történő értékelése nem releváns (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-342/02. sz., Metro-Goldwyn-Mayer Lion kontra OHIM – Moser Grupo Media [Moser Grupo Media] ügyben 2004. szeptember 16-án hozott ítéletének [EBHT 2004., II-3191. o]. 48. pontját).

69. A fentiek alapján meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács helyesen járt el, amikor úgy ítélte meg, hogy az ütköző védjegyek között a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében fennáll az összetévesztés veszélye. A második jogalapot, következésképpen a keresetet egészében el kell utasítani.

A költségekről

70. Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az első felperes pervesztes lett, őt az OHIM és a beavatkozó kérelmének megfelelően a költségek viselésére kell kötelezni.

71. Az eljárási szabályzat 87. cikke 5. §-ának harmadik albekezdése értelmében, a keresettől való elállás esetén, költségviselésre irányuló kérelmek hiányában a felek maguk viselik saját költségeiket. A második felperes tehát maga viseli saját költségeit.

Rendelkező rész

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1) A Törvényszék a T-133/09. sz. ügyben a második felperes, Antonio Basile nevét törli a felperesek listájáról.

2) A Törvényszék a keresetet elutasítja.

3) A Törvényszék az I Marchi Italiani Srl-t kötelezi a költségek viselésére, az elálláshoz kapcsolódó költségek kivételével.

4) A. Basile maga viseli a saját költségeit.