–

a Gerencia Regional de Salud de Castilla y León képviseletében D. Vélez Berzosa, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében I. Galindo Martín és B.‑R. Killmann, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 45. cikknek és a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról szóló, 2011. április 5‑i 492/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2011. L 141., 1. o.) 7. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet az M. Delia és a Gerencia Regional de Salud de Castilla y León (Kasztília és León regionális egészségügyi igazgatósága, Spanyolország) főigazgatója között amiatt folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy az utóbbi megtagadta az érintett fél Portugáliában megszerzett szakmai tapasztalatának figyelembevételét a szolgálati idejének a – szakmai fejlődésének elismerésével összefüggésben történő – kiszámítása során.

3

A 492/2011 rendelet I. fejezete a „Foglalkoztatás, egyenlő bánásmód és a munkavállalók családja” címet viseli. E rendelet – az e fejezet „Foglalkoztatás és egyenlő bánásmód” című 2. szakaszában szereplő – 7. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Valamely tagállamnak egy másik tagállam területén foglalkoztatott állampolgárát a foglalkoztatási és munkafeltételek tekintetében nem kezelhetik állampolgársága miatt a hazai állampolgároktól [helyesen: munkavállalóktól] eltérő módon, különösen, ami a javadalmazást, a munkaviszony megszüntetését és munkanélkülivé válás esetén az újraelhelyezést vagy újrafoglalkoztatást illeti.”

4

Az 1986. április 25‑i Ley 14/1986, General de Sanidad (az egészségügyről szóló 14/1986. sz. általános törvény, a BOE 1986. április 29‑i 102. száma, 15207. o.) alapügyben alkalmazandó változatának 44. cikke a következőképpen határozza meg a nemzeti egészségügyi rendszert:

„1.   Az egészségügyi közszolgálat valamennyi szervezete és szolgálata a nemzeti egészségügyi rendszer részét képezi.

2.   A nemzeti egészségügyi rendszert az állami egészségügyi szolgálatok és az autonóm közösségek egészségügyi szolgálatainak összessége alkotja, a jelen törvényben megállapított feltételeknek megfelelően.”

5

A 2015. március 13‑i Real Decreto 184/2015, por el que se regula el catálogo homogéneo de equivalencias de las categorías profesionales del personal estatutario de los servicios de salud y el procedimiento de su actualización (az egészségügyi szolgálatoknál dolgozó közalkalmazottak szakmai kategóriái homogén egyenértékűségi katalógusának létrehozásáról, valamint az e kategóriák naprakésszé tételéről szóló 184/2015. sz. királyi rendelet, a BOE 2015. április 7‑i 83. száma, 29447. o.) alapügyben alkalmazandó változata létrehozza a szakmai kategóriák egyenértékűségi táblázatát, amely lehetővé teszi a közalkalmazottak számára, hogy betöltsék a más egészségügyi szolgálatoknál megüresedett álláshelyeket, ami – a 2003. május 28‑i Ley 16/2003, de cohesión y calidad del Sistema Nacional de Salud (a nemzeti egészségügyi rendszer kohéziójáról és minőségéről szóló 16/2003. sz. törvény, a BOE 2003. május 29‑i 128. száma, 20567. o.) alapügyben alkalmazandó változatának 43. cikkében szereplő rendelkezéseknek megfelelően – javítja az ellátás minőségét és ténylegesen biztosítja e személyek mobilitását a teljes nemzeti egészségügyi rendszerben.

6

A 2003. november 21‑i Ley 44/2003, de ordenación de las profesiones sanitarias (az egészségügyi szakmák megszervezéséről szóló 44/2003. sz. törvény; a BOE 2003. november 22‑i 280. száma, 41442. o.) alapügyben alkalmazandó változatának (a továbbiakban: 44/2003. sz. törvény) a szakmai fejlődés elismerésével foglalkozó 37. cikke a következőképpen rendelkezik:

„1.   Létrejön az egészségügyi szakemberek szakmai fejlődése elismerésének az e törvény 6. és 7. cikkében említett rendszere. Ez a rendszer az egészségügyi szakemberek által az ellátási, oktatási és kutatási területen megszerzett tudás és tapasztalatok szempontjából, valamint az ellátási és kutatási célkitűzések megvalósítása szempontjából azon a szervezeten belül elért szakmai fejlődési szint nyilvános, kifejezett és személyre szabott elismeréséből áll, amelynél ez a szakember a szolgáltatásait nyújtja.

[…]

3.   A belföldön letelepedett, illetve ott szolgáltatásokat nyújtó szakemberek önként kérhetik felvételüket az említett rendszerbe.”

7

A 44/2003 törvény 38. cikke a következőképpen szabályozza a szakmai fejlődés elismerésével kapcsolatos bizonyos általános elveket:

„1.   Az egészségügyi igazgatási szervek – a saját központjaik és intézményeik vonatkozásában – az alábbi általános elvek tiszteletben tartásával szabályozzák a szakmai fejlődés elismerését:

[…]

[…]”

8

A Comunidad Autónoma de Castilla y León (Kasztília és León autonóm közösség, Spanyolország) esetében az alkalmazandó rendszert a 2009. július 2‑i Decreto 43/2009, por el que se regula la carrera profesional del personal estatutario de los centros e instituciones sanitarias del Servicio de Salud de Castilla y León (a Kasztília és León egészségügyi központjaiban és intézményeiben dolgozó közalkalmazottak szakmai előmenetelének szabályozásáról szóló 43/2009. sz. rendelet, a BOCYL 2009. július 3‑i 125. száma, 20084. o.) alapügyben alkalmazandó változata (a továbbiakban: 43/2009. sz. rendelet) írja elő, amelynek 6. cikke a következőképpen rendelkezik:

„1.   A szakmai fejlődésnek a Kasztíliai és León‑i egészségügyi szolgálatnál való elismerése négy fokozat szerint történik.

2.   Az első fokozat teljesítéséhez, illetve az egyes magasabb fokozatokba lépéshez szükséges feltételek a következők:

9

Kasztília és León regionális egészségügyi igazgatóságának főigazgatója 2017. október 6‑i határozatával megindította a hosszú távú szerződéssel rendelkező ideiglenes alkalmazottak számára a rendes kiválasztási eljárást, és elkezdődött a pályázatok benyújtásának határideje a 2010‑es évre vonatkozóan a szakmai fejlődés elismerési rendszere első fokozatába lépés céljából. Az első fokozatba lépés iránti kérelmet csak azok a hosszú távú szerződéssel rendelkező ideiglenes alkalmazottak nyújthatták be, akik a Kasztília és León‑i egészségügyi szolgálatnál egészségügyi területen dolgozó közalkalmazottként és/vagy nem közalkalmazottként ötéves szakmai tapasztalatot igazoltak ugyanabban a szakmai kategóriában, mint amelyből a jelentkező a szakmai előmeneteli kategória következő fokozatába lépést kéri. Az egészségügyi közalkalmazottak e határozat 1. mellékletében felsorolt kategóriái között szerepel az „ápoló/nő”.

10

2017. október 26‑án M. Delia ebben a kategóriában nyújtotta be pályázatát, és arra hivatkozott, hogy 2010. december 31‑ig tíz év és három hónapos szolgálati időt teljesített ebben a szakmai kategóriában. A szolgáltatások magukban foglalják a 2000. november 20. és 2007. július 25. közötti időszakban a lisszaboni (Portugália) Santa María kórházban nyújtott szolgáltatásokat.

11

Kasztília és León regionális egészségügyi igazgatóságának főigazgatója a 2019. február 25‑i határozatával elismerte, hogy a spanyol egészségügyi rendszerben teljesített szakmai tapasztalatot figyelembe lehet venni a megkövetelt ötéves szakmai tapasztalat keretében. Ezzel szemben megtagadta annak az időszaknak a figyelembevételét, amely során az érintett személy Portugáliában nyújtott szolgáltatásokat, azzal az indokkal, hogy a szakmai fejlődés Kasztília és León autonóm közösség által létrehozott elismerési rendszere ezt nem írja elő.

12

Ezt az időszakot azonban figyelembe vették az ideiglenes közalkalmazottak esetében a szolgálatban eltöltött idő után háromévente járó juttatás kiszámításakor.

13

M. Delia mulasztási közigazgatási keresetet indított a 2017. október 6‑i és a 2019. február 25‑i határozat ellen azzal a céllal, hogy a szakmai fejlődésének elismerése keretében a szolgálati idejének kiszámítása során figyelembe vegyék azt az időszakot, amelyben az említett szolgáltatásokat a portugál nemzeti egészségügyi rendszerben nyújtotta.

14

2019. december 16‑i ítéletével a Juzgado de lo Contencioso‑Administrativo no 3 de Valladolid (valladolidi 3. sz. közigazgatási bíróság, Spanyolország) helyt adott e keresetnek. Kasztília és León autonóm közösség ezt követően fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Tribunal Superior de Justicia de Castilla y Leónhoz (Kasztília és León felsőbírósága, Spanyolország).

15

E bíróság szerint az alapügyben szóban forgó rendelkezés közvetett hátrányos megkülönböztetésnek, a munkavállalók szabad mozgása elve és az egyenlő bánásmód elve megsértésének tekinthető. Ugyanakkor úgy is lehet tekinteni, hogy ez a rendelkezés az érintett munkavállalók állampolgárságától független megfontolásokon alapul, és hogy azt a nemzeti egészségügyi rendszer felépítése és szervezeti elvei, valamint azon szervezet sajátos célkitűzései indokolják, amelynek keretében az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtják, továbbá hogy ez a rendelkezés arányos e célkitűzésekkel, az eltérő bánásmódot pedig a tagállamok különböző egészségügyi rendszerei közötti elismerési kritériumok hiánya is igazolhatja.

16

E körülmények között a Tribunal Superior de Justicia de Castilla y León (Kasztília és León felsőbírósága) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

17

Együttesen vizsgálandó kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy az EUMSZ 45. cikket és a 492/2011 rendelet 7. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes a valamely tagállam egészségügyi szolgálatán belül a szakmai fejlődés elismerésére vonatkozó azon nemzeti szabályozás, amely megakadályozza, hogy a valamely másik tagállam közegészségügyi szolgálatánál szerzett szakmai tapasztalatot a munkavállaló szolgálati idejének részeként figyelembe vegyék. A kérdést előterjesztő bíróság továbbá arra keresi a választ, hogy e tekintetben releváns‑e, hogy uniós szinten nem létezik az egészségügyi személyzet szakmai előmenetelének a különböző tagállamok közötti elismerésére vonatkozó általános kritériumok előzetes jóváhagyási rendszere.

18

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 168. cikk (7) bekezdésének megfelelően az uniós jog nem érinti a tagállamok hatáskörét az egészségügyi szolgáltatások megszervezésére vonatkozó rendelkezések meghozatala terén. Mindazonáltal e hatáskör gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogot, különösen az EUM‑Szerződésnek az alapvető szabadságokra vonatkozó rendelkezéseit, amelyek értelmében e szabadságoknak az egészségügyi ellátások terén történő gyakorlásával szemben a tagállamok nem írhatnak elő vagy tarthatnak fenn nem igazolt korlátozásokat (2017. december 20‑iSimma Federspiel ítélet, C‑419/16, EU:C:2017:997, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19

Amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, az alapügyben szóban forgó szabályozás az érintett munkavállaló szakmai fejlődésének elismerése keretében a valamely fokozatba lépés céljából kizárja annak az időszaknak a figyelembevételét, amelyben ez a munkavállaló egy másik tagállam közegészségügyi szolgálatánál nyújtott szolgáltatásokat.

20

Kasztília és León regionális egészségügyi igazgatósága szerint azonban nemcsak az Unió más tagállamaiban eltöltött tevékenységi időszakok nem számítanak bele a szolgálati idő kiszámításába, hanem a Spanyolországban, olyan egészségügyi intézményekben töltött időszakok sem, amelyek nem tartoznak funkcionálisan és szervezetileg a spanyol egészségügyi szolgálathoz. Ennélfogva a szakmai fejlődés szempontjából a valamely más tagállam állampolgárságával rendelkező munkavállalók nem részesülhetnek a spanyol munkavállalókat megilletőtől eltérő bánásmódban. Ez a szabályozás nem akadályozza az Unió más tagállamainak munkavállalóit abban, hogy az alapügyben szóban forgó szakmai kategóriába tartozzanak, és nem alkalmaz hátrányos megkülönböztetést velük szemben, mivel ez a szabályozás a spanyol munkavállalókra is vonatkozik.

21

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUM‑Szerződés személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseinek összessége annak megkönnyítését szolgálja, hogy az uniós polgárok az Unió egész területén bármilyen szakmai tevékenységet folytathassanak, és azzal ellentétesek az olyan intézkedések, amelyek ezeket az uniós polgárokat hátrányosan érinthetik, amennyiben a származási tagállamuktól eltérő tagállam területén kívánnak tevékenységet folytatni (2019. július 11‑iA ítélet, C‑716/17, EU:C:2019:598, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22

Elsősorban az kell megvizsgálni, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás a munkavállalók szabad mozgásának az EUMSZ 45. cikk (1) bekezdése által tiltott akadályát képezi‑e.

23

E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az olyan nemzeti rendelkezések, amelyek megakadályozzák valamely tagállam állampolgárát abban vagy visszatartják őt attól, hogy a szabad mozgásra vonatkozó jogát gyakorolva elhagyja származási államát, e szabadság korlátozásának minősülnek, még abban az esetben is, ha azok az érintett munkavállalók állampolgárságától függetlenül alkalmazandók (2019. július 11‑iA ítélet, C‑716/17, EU:C:2019:598, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24

Ezen túlmenően, az EUMSZ 45. cikk célja többek között annak elkerülése, hogy az a munkavállaló, aki a szabad mozgáshoz való jogával élve több tagállamban állt alkalmazásban, ne kerüljön – objektív igazolás nélkül – kedvezőtlenebb helyzetbe azzal szemben, aki teljes pályafutását egyetlen tagállamban töltötte (2021. május 12‑iCAF‑ítélet, C‑27/20, EU:C:2021:383, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

A személyek szabad mozgása ugyanis nem valósulna meg teljes mértékben, ha a tagállamok megtagadhatnák az említett rendelkezés által biztosított kedvezményeket azon állampolgáraiktól, akik éltek az uniós jog által meghatározott könnyítésekkel, és akik e könnyítéseknek köszönhetően az állampolgárságuk szerinti tagállamtól eltérő tagállamban szereztek szakmai képesítést (lásd ebben az értelemben: 2020. december 17‑iOnofrei ítélet, C‑218/19, EU:C:2020:1034, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

A Bíróság ily módon megállapította, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely nem veszi figyelembe egészében a migráns munkavállaló által a származási tagállamától eltérő tagállamban szerzett korábbi egyenértékű tevékenységi időszakokat, alkalmas arra, hogy kevésbé vonzóvá tegye a munkavállalók szabad mozgását, megsértve ezzel az EUMSZ 45. cikk (1) bekezdését (2020. április 23‑iLand Niedersachsen [Korábbi releváns tevékenységi időszakok] ítélet, C‑710/18, EU:C:2020:299, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27

Ezért meg kell állapítani, hogy visszatarthatja a munkavállalót a szabad mozgáshoz való, az EUMSZ 45. cikkben előírt jogának gyakorlásától az alapügyben szereplőhöz hasonló azon tagállami szabályozás, amely a szakmai előmenetelre jelentkező személy által kizárólag a spanyol egészségügyi szolgálatoknál ugyanazon szakmai kategóriában megszerzett szakmai tapasztalat figyelembevételét teszi lehetővé, amelyből a szakmai előmeneteli kategóriába való belépést kéri. Az ilyen munkavállalót visszatartják attól, hogy elhagyja származási tagállamát azért, hogy másik tagállamban dolgozzon vagy telepedjen le, ha ez megfosztja őt attól a lehetőségtől, hogy az e másik tagállamban megszerzett szakmai tapasztalatát figyelembe vetesse.

28

Ily módon úgy kell tekinteni, hogy egy, a Spanyol Királyságtól eltérő tagállamban található egészségügyi intézményben vagy központban az „ápoló/nő” szakmai kategóriában dolgozni kívánó spanyol migráns munkavállalókat visszatartják ettől, ha az ott szerzett egyenértékű szakmai tapasztalatot a Spanyolországba való visszatérésükkor nem veszik figyelembe a szakmai fejlődésük értékelése során.

29

Másodsorban emlékeztetni kell arra, hogy az EK 45. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy a munkavállalók szabad mozgása magában foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka‑ és foglalkoztatási feltételek tekintetében. E cikk rendelkezéseit a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése pontosítja, amely szerint valamely tagállamnak valamely másik tagállam területén foglalkoztatott állampolgára a hazai munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezményeket élvez (2017. március 2‑iEschenbrenner ítélet, C‑496/15, EU:C:2017:152, 32. pont).

30

Arra is emlékeztetni kell, hogy az EUMSZ 45. cikkben és a 492/2011 rendelet 7. cikkében szereplő egyenlő bánásmód elve nem csupán az állampolgárságon alapuló, közvetlen hátrányos megkülönböztetést tiltja, hanem a hátrányos megkülönböztetés valamennyi leplezett formáját is, ezek ugyanis más megkülönböztető ismérvek alkalmazásával valójában ugyanahhoz az eredményhez vezetnek (2017. március 2‑iEschenbrenner ítélet, C‑496/15, EU:C:2017:152, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

Ezzel összefüggésben a Bíróság pontosította, hogy a nemzeti jog valamely rendelkezése, még ha állampolgárság szerinti különbségtétel nélkül alkalmazandó is az összes munkavállalóra, közvetetten hátrányosan megkülönböztetőnek tekintendő, amennyiben jellegénél fogva inkább a más tagállamok állampolgárságával rendelkező munkavállalókat érintheti, mint a belföldi munkavállalókat, és következésképpen fennáll annak a veszélye, hogy különösen az előbbieket hozza hátrányosabb helyzetbe, kivéve ha azt objektív okok igazolják, és az arányos az elérni kívánt céllal (2019. október 10‑iKrah ítélet, C‑703/17, EU:C:2019:850, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

Ahhoz, hogy valamely intézkedést közvetetten hátrányosan megkülönböztetőnek lehessen minősíteni, nem szükséges, hogy az összes belföldi állampolgárt előnyben részesítse, vagy kizárólag a határ menti ingázó munkavállalókat érintse hátrányosan, a belföldi állampolgárokat kivéve (2013. december 5‑iZentralbetriebsrat der gemeinnützigen Salzburger Landeskliniken ítélet, C‑514/12, EU:C:2013:799, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

A jelen ügyben az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás – mivel megtagadja a Spanyol Királyságtól eltérő tagállam egészségügyi szolgálatánál a migráns munkavállaló által szerzett szakmai tapasztalat figyelembevételét – inkább a migráns munkavállalókat érintheti, mint a belföldi munkavállalókat, különösen az előbbieket hátrányosabb helyzetbe hozva, mivel e munkavállalók nagy valószínűség szerint a Spanyol Királyságtól eltérő tagállamban szereztek szakmai tapasztalatot, mielőtt az előbbi tagállam egészségügyi szolgálatába léptek volna. Így az olyan migráns munkavállaló, aki a Spanyol Királyságtól eltérő tagállamban letelepedett munkáltatóknál szerzett releváns és a pályafutását a spanyol egészségügyi szolgálatoknál folytató munkavállalóéval azonos időtartamú szakmai tapasztalatot, hátrányos helyzetbe kerül, ha ezt a szakmai tapasztalatot nem veszik figyelembe a szakmai fejlődésének elismerése keretében a valamely fokozatba lépés céljából (lásd analógia útján: 2013. december 5‑iZentralbetriebsrat der gemeinnützigen Salzburger Landeskliniken ítélet, C‑514/12, EU:C:2013:799, 28. pont).

34

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás a munkavállalók szabad mozgásának az EUMSZ 45. cikkben és a 492/2011 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében főszabály szerint tiltott korlátozását képezi.

35

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azon tagállami rendelkezések, amelyek alkalmasak arra, hogy zavarják vagy kevésbé vonzóvá tegyék a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok gyakorlását, kizárólag azzal a feltétellel fogadhatók el, hogy közérdekű célt szolgálnak, alkalmasak e célok megvalósításának biztosítására, és nem haladják meg az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértéket (2017. december 20‑iSimma Federspiel ítélet, C‑419/16, EU:C:2017:997, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

Hangsúlyozni kell, hogy a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörébe tartozik annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján a Bíróság elé terjesztett ügyben az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás valójában milyen célokat kíván megvalósítani (2017. december 20‑iSimma Federspiel ítélet, C‑419/16, EU:C:2017:997, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás a nemzeti egészségügyi szolgálat céljainak és megszervezésének biztosítására vonatkozó közérdekű cél elérésére irányul. A munkavállaló szakmai fejlődésének elismerése nemcsak a szolgálati idő figyelembevételét jelenti, hanem azt is megköveteli, hogy bizonyos szolgáltatások nyújtására egy meghatározott szakmai kategóriában és olyan konkrét egészségügyi szolgáltatnál kerüljön sor, amely azon szervezet célkitűzéseinek elérésére törekszik, amelyen belül ezeket a szolgáltatásokat nyújtják. Nehéz lenne azonban felmérni, hogy egy másik tagállam célkitűzései milyen mértékben valósultak meg.

38

Kasztília és León regionális egészségügyi igazgatósága szerint, mivel a szakmai fejlődés elismerése céljából az érintett szolgáltatások nyújtása szerinti szakmai kategóriára jellemző feladatokat értékelik, és előfordulhat, hogy a spanyol egészségügyi rendszeren kívül végzett feladatok az ezen egészségügyi rendszerben megköveteltnél alacsonyabb minőségi előírásoknak vagy célkitűzéseknek felelnek meg, az utóbbi feladatok figyelembevétele azt vonná maga után, hogy elismerik azon alkalmazottak szakmai fejlődését, akik az e minőségi előírásoknak vagy célkitűzéseknek nem megfelelő bizonyos szolgáltatásokat nyújtottak.

39

Ennélfogva az alapügyben szóban forgó szabályozást lényegében a megszerzett szakmai tapasztalat figyelembevételére vonatkozó rendszerek uniós szintű harmonizációjának hiánya, valamint az egészségügyi rendszerek minőségi előírásainak, elveinek és célkitűzéseinek összehasonlítására szolgáló kritériumok hiánya igazolja.

40

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok feladata eldönteni, hogy milyen szinten óhajtják biztosítani a közegészség védelmét, és azt milyen módon kívánják megvalósítani. Mivel az említett szint tagállamonként változhat, a tagállamok részére bizonyos mérlegelési mozgásteret kell engedni e kérdésben (2017. december 20‑iSimma Federspiel ítélet, C‑419/16, EU:C:2017:997, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

Ebből következik, hogy a jelen ítélet 35. pontjában említett ítélkezési gyakorlat értelmében vett közérdekű célnak tekinthető a kérdést előterjesztő bíróság által a jelen ügyben említett célkitűzés, nevezetesen – az érintett egészségügyi rendszeren belül az ellátások minőségének javításához és a magas szintű egészségvédelem megvalósításához kapcsolódó közegészségügyi politikai célkitűzésként – a nemzeti egészségügyi szolgálat célkitűzéseinek és megszervezésének biztosítása.

42

Ha – a kérdést előterjesztő bíróság által lefolytatandó vizsgálatra is figyelemmel – ez a közérdekű cél elfogadható, akkor ahhoz, hogy a munkavállalók szabad mozgása e nemzeti rendelkezésben foglalt korlátozása igazolható legyen, az is szükséges, hogy az alkalmas legyen az általa elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és ne lépje túl az eléréséhez szükséges mértéket.

43

A Bíróság rendelkezésére álló iratokra, valamint a kérdést előterjesztő bíróság által lefolytatandó vizsgálatra is figyelemmel nem tűnik úgy, hogy az érintett egészségügyi szakember szolgálati idejének, valamint az általa az ellátási, oktatási és kutatási területen szerzett tudás és tapasztalat szempontjából, továbbá az ellátási és kutatási célkitűzések megvalósítása szempontjából az érintett szervezeten belül elért egyéni fejlődési szintnek a figyelembevétele nem megfelelő intézkedésnek minősülhetne az egészségvédelem fokozott védelmére irányuló, az általa elérni kívánt célkitűzés megvalósításához.

44

Az alapügyben szóban forgó szabályozás feltétlenül szükséges voltának értékelése során a kérdést előterjesztő bíróságnak figyelembe kell majd vennie, hogy egyrészről az érintett munkavállaló által egy másik tagállam egészségügyi rendszerében megszerzett szakmai tapasztalat elismerése általánosságban nem tekinthető e cél megvalósítása akadályának.

45

Másrészről e bíróságnak figyelembe kell majd vennie azt a körülményt, hogy e szakmai tapasztalatot olyan eljárás keretében is elismerhetik, amely lehetőséget kínál az érintett személynek arra, hogy bizonyítsa a más tagállamokban szerzett szakmai tapasztalatának egyenértékűségét, ahogyan – amint az a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik – az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás ezt lehetővé is teszi az ideiglenes közalkalmazottak szolgálatban eltöltött idő után háromévente járó juttatásainak megszerzése esetében.

46

Egy, a nem a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7‑i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2005. L 255., 22. o.), hanem az EUMSZ 45. cikk hatálya alá tartozó helyzetben ugyanis – amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia – az érintett fogadó tagállamnak tiszteletben kell tartania a szakmai képesítések elismerésére vonatkozó kötelezettségeit (2022. március 3‑i Sosiaali‑ ja terveysalan lupa‑ ja valvontavirasto [Orvosi alapképzés] ítélet, C‑634/20, EU:C:2022:149, 41. pont).

47

Így a Bíróság megállapította, hogy a tagállami hatóságoknak, amikor uniós tagállam állampolgára nyújt be hozzájuk olyan szakma gyakorlásának engedélyezésére irányuló kérelmet, amelynek a megkezdése a nemzeti jogszabályok szerint oklevélhez, szakmai képesítéshez, illetve gyakorlati tapasztalati időtartamhoz van kötve, figyelembe kell venniük az érintett okleveleinek, bizonyítványainak és egyéb tanúsítványainak összességét, valamint releváns szakmai tapasztalatát, összehasonlítva egyfelől az ezen okiratok és e tapasztalat által igazolt képzettséget, másfelől a nemzeti jogszabályok által megkívánt ismereteket és képesítéseket (2022. március 3‑i Sosiaali‑ ja terveysalan lupa‑ ja valvontavirasto [Orvosi alapképzés] ítélet, C‑634/20, EU:C:2022:149, 38. pont és az idézett ítélkezési gyakorlat).

48

Amennyiben az okiratok összehasonlító vizsgálatát követően arra a következtetésre lehet jutni, hogy a külföldi okirat által tanúsított ismeretek és képesítések megfelelnek a nemzeti rendelkezések által előírtaknak, a tagállam köteles elismerni, hogy ezen okirat megfelel az e rendelkezések által meghatározott követelményeknek. Ezzel szemben, amennyiben kitűnik, hogy e szakértelem és képesítés a nemzeti jogszabályok által előírt követelményeknek csak részben felel meg, e tagállam jogosult az érintettet arra kötelezni, hogy bizonyítsa, megszerezte a hiányzó szakértelmet és képesítést (2015. október 6‑iBrouillard ítélet, C‑298/14, EU:C:2015:652, 57. pont; 2021. július 8‑iLietuvos Respublikos sveikatos apsaugos ministerija ítélet, C‑166/20, EU:C:2021:554, 39. pont).

49

Ebből következően el kell utasítani Kasztília és León regionális egészségügyi igazgatóságának arra alapított érvelését, amely szerint az Unión belül nincs közös rendszer a tagállamok egészségügyi szolgálatainak megszervezésére.

50

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 45. cikket és a 492/2011 rendelet 7. cikkét akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes a valamely tagállam egészségügyi szolgálatán belül a szakmai fejlődés elismerésére vonatkozó azon nemzeti szabályozás, amely megakadályozza, hogy a valamely másik tagállam közegészségügyi szolgálatánál szerzett szakmai tapasztalatot a munkavállaló szolgálati idejének részeként figyelembe vegyék, kivéve ha a munkavállalók szabad mozgásának az e szabályozásban foglalt korlátozása közérdekű célnak felel meg, lehetővé teszi e célkitűzés megvalósításának biztosítását, és nem lépi túl az ezen utóbbi eléréséhez szükséges mértéket.

51

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:

Az EUMSZ 45. cikket és a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról szóló, 2011. április 5‑i 492/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikkét akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes a valamely tagállam egészségügyi szolgálatán belül a szakmai fejlődés elismerésére vonatkozó azon nemzeti szabályozás, amely megakadályozza, hogy a valamely másik tagállam közegészségügyi szolgálatánál szerzett szakmai tapasztalatot a munkavállaló szolgálati idejének részeként figyelembe vegyék, kivéve ha a munkavállalók szabad mozgásának az e szabályozásban foglalt korlátozása közérdekű célnak felel meg, lehetővé teszi e célkitűzés megvalósításának biztosítását, és nem lépi túl az ezen utóbbi eléréséhez szükséges mértéket.