1.

Mi a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalmának terjedelme a villamosenergia‑ és földgázágazatban, és különösen e fogalom körébe tartoznak‑e az Európai Unión kívül végzett tevékenységek is? Mi az uniós jog által a nemzeti szabályozó hatóságokra ruházott kizárólagos hatáskörök terjedelme a villamosenergia‑ és földgázipari ágazatban, és e tekintetben milyen szabályozási mozgástérrel rendelkeznek a tagállamok?

2.

Lényegében ezek a jelen keresetben felvetett legfontosabb kérdések, amely keresettel az Európai Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság nem teljesítette a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, ( 2 ) valamint a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/55/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 2009/73/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 3 ) (a továbbiakban együttesen: irányelvek) különböző rendelkezéseiből eredő kötelezettségeit.

3.

A 2009/72 irányelv 2. cikkének 21. pontja értelmében „[e]zen irányelv alkalmazásában: »vertikálisan integrált vállalkozás«: olyan villamosenergia‑ipari vállalkozás vagy olyan villamosenergia‑ipari vállalkozások csoportja, amelyek ellenőrzésére [helyesen: irányítására] közvetlenül vagy közvetve ugyanazon személy vagy személyek jogosultak, és ahol a vállalkozás vagy vállalkozáscsoport az átvitel és az elosztás közül legalább az egyik feladatot, és a villamosenergia‑termelés vagy ‑ellátás közül is legalább az egyik feladatot ellátja”.

4.

A 2009/72 irányelvnek „Az átvitelirendszer‑üzemeltető személyzetének és ügyvezetésének függetlensége” címet viselő 19. cikke (3), (5) és (8) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(3)   Az átvitelirendszer‑üzemeltető ügyvezetéséért felelős személyek és/vagy igazgatási szerveinek tagjai esetében, akikre ez a bekezdés vonatkozik, a kinevezést megelőző hároméves időszakban az átvitelirendszer‑üzemeltetőn kívül sem közvetve, sem közvetlenül semmilyen szakmai beosztással vagy felelősséggel, érdekkel vagy üzleti kapcsolattal nem kötődhetnek a vertikálisan integrált vállalkozáshoz vagy annak bármely részéhez vagy annak irányító részvényeseihez. […]

(5)   Az átvitelirendszer‑üzemeltető ügyvezetéséért felelős személyeknek és/vagy igazgatási szervei tagjainak, valamint alkalmazottainak az átvitelirendszer‑üzemeltetőn kívül sem közvetve, sem közvetlenül nem fűződhet érdeke a vertikálisan integrált vállalkozás egyetlen részéhez sem, és attól semmiféle pénzügyi előnyben nem részesülhetnek. Javadalmazásuk nem függhet a vertikálisan integrált vállalkozásnak tevékenységétől vagy eredményeitől, kivéve az átvitelirendszer‑üzemeltető tevékenységeit vagy eredményeit. […]

(8)   A (3) bekezdés a szállításirendszer‑üzemeltető ügyvezetéséért felelős személyeknek és/vagy igazgatási szervei tagjainak a többségére alkalmazandó.

Az átvitelirendszer‑üzemeltető ügyvezetéséért felelős személyek és/vagy igazgatási szerveinek azon tagjai, akikre a (3) bekezdés nem vonatkozik, a kinevezésüket megelőző legalább hathónapos időszakban semmilyen ügyvezetési vagy más hasonló tevékenységet nem végezhetnek a vertikálisan integrált vállalkozásban.

E bekezdés első albekezdését és a (4)–(7) bekezdéseket a szállításirendszer‑üzemeltető ügyvezetéséhez tartozó személyekre, és az e személyeknek közvetlenül beosztott, a hálózat üzemeltetésével, karbantartásával vagy fejlesztésével kapcsolatos feladatot ellátó valamennyi személyre alkalmazni kell.”

5.

A 2009/72 irányelvnek „A szabályozó hatóságok kijelölése és függetlensége” címet viselő 35. cikke a következőképpen szól:

„(1)   Nemzeti szinten minden tagállam egy nemzeti szabályozó hatóságot jelöl ki. […]

(4)   A tagállamok szavatolják a nemzeti szabályozó hatóság függetlenségét, és biztosítják, hogy a hatóság részrehajlás nélkül és átlátható módon gyakorolja hatáskörét. E célból a tagállamok biztosítják, hogy az ezen irányelv és a kapcsolódó jogi aktusok által ráruházott szabályozói feladat végrehajtása során a szabályozó hatóság:

(5)   A szabályozó hatóság függetlenségének védelme érdekében a tagállamok különösen ügyelnek arra, hogy:

6.

A 2009/72 irányelvnek „A szabályozó hatóság feladatai és hatáskörei” címet viselő 37. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A szabályozó hatóság a következő feladatokat látja el:

(6)   A szabályozó hatóságok felelősek legalább a következőkre vonatkozó feltételek kiszámításához vagy meghatározásához használt módszertanoknak – azok hatálybalépése előtt kellő időben történő – megállapításáért vagy jóváhagyásáért:

7.

A 2009/73 irányelv 2. cikkének 20. pontja, 19. cikkének (3), (5) és (8) bekezdése, 39. cikkének (1), (4) és (5) bekezdése, valamint 41. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja a földgázágazatot illetően értelemszerűen megfelel a 2009/72 irányelv fent hivatkozott rendelkezéseinek.

8.

Az Energiewirtschaftsgesetz (az energiagazdálkodásról szóló törvény, a továbbiakban: EnWG) ( 4 ) 3. §‑ának 38. pontja értelmében a vertikálisan integrált villamosenergia‑szolgáltató vállalkozás „az Európai Unióban a villamosenergia‑ vagy földgázágazatban működő vállalkozás vagy a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló […] 139/2004 rendelet ( 5 ) 3. cikkének (2) bekezdése értelmében vett villamosenergia‑ és földgázipari vállalkozáscsoport, megállapítva, hogy a szóban forgó vállalkozás vagy vállalkozáscsoport az Európai Unióban: a villamosenergia‑ágazatban a villamos energia szállítása vagy elosztása közül legalább az egyik feladatot és a villamos energia termelése vagy értékesítése közül is legalább az egyik feladatot ellátja; vagy a földgázágazatban a földgáz szállítása, elosztása, az LNG‑létesítmény vagy földgáztároló üzemeltetése közül legalább az egyik feladatot és egyúttal a földgáz kitermelése vagy értékesítése közül az egyik feladatot ellátja”.

9.

Az EnWG 10c. §‑ának (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az átvitelirendszer‑üzemeltető ügyvezetéséért felelős személyek többsége a kinevezést megelőző három éves időszakban nem állhat a vertikálisan integrált vállalkozás részének vagy e vállalkozás irányító részvényesének alkalmazásában, illetve azzal nem létesíthet üzleti kapcsolatot, amely vállalkozás/részvényes a villamosenergia‑ágazatban a villamosenergia‑termelés, ‑elosztás, ‑ellátás vagy ‑vásárlás közül az egyik feladatot, valamint a földgázágazatban a földgázkitermelés, ‑elosztás, ‑ellátás, ‑tárolás közül az egyik feladatot ellátja, illetve kereskedelmi, műszaki jellegű vagy az e feladatokkal összefüggő üzemeltetési feladatokat lát el. A független átvitelirendszer‑üzemeltető ügyvezetéséért felelős többi személy a kinevezésüket megelőző legalább hathónapos időszakban nem láthat el vezetői vagy a független átvitelirendszer‑üzemeltető szervezetének keretében a vertikálisan integrált vállalkozás részénél vagy a vállalkozás irányító részvényesénél ellátotthoz hasonló feladatokat, amely vállalkozás/részvényes a villamosenergia‑ágazatban a villamosenergia‑termelés, ‑elosztás, ‑ellátás vagy ‑vásárlás közül az egyik feladatot ellátja, illetve a földgázágazatban a földgázkitermelés, ‑elosztás, ‑vásárlás, ‑tárolás közül az egyik feladatot ellátja, vagy kereskedelmi, műszaki jellegű vagy az e feladatokkal összefüggő üzemeltetési feladatokat lát el […].”

10.

Az EnWG 10c. §‑ának (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A független átvitelirendszer‑üzemeltető és a vertikálisan integrált energiaellátó vállalkozás biztosítja, hogy az ügyvezetésért felelős személyek és a független átvitelirendszer‑üzemeltető egyéb alkalmazottjai 2012. március 3‑át követően semmilyen részesedést nem szereznek a vertikálisan integrált energiaellátó vállalkozás vagy valamely részének tőkéjében, kivéve ha a független átvitelirendszer‑üzemeltetőben fennálló részesedésről van szó. Az ügyvezetésért felelős személyek legkésőbb 2016. március 31‑ig átruházzák a vertikálisan integrált energiaellátó vállalkozás vagy részei részesedéseit. […]”

11.

Az EnWG 10c. §‑ának (6) bekezdése értelmében ugyanezen cikk (2) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó valamennyi, az ügyvezetésért felelős személyeknek közvetlenül alárendelt azon személyekre, akik a hálózat üzemeltetéséért, karbantartásáért vagy fejlesztéséért felelősek.

12.

Az EnWG‑nek „A hálózathoz való hozzáférés feltételeire, a hálózathoz való hozzáférés tarifáira, valamint a kiegyenlítő szolgáltatások nyújtására és igénybevételére vonatkozó rendelkezések; szabályozó hatáskör” címet viselő 24. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A Bundesrat (szövetségi tanács, Németország) jóváhagyásával a szövetségi kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeleti úton:

13.

2014. május 20‑án a Bizottság a 2009/72 és a 2009/73 irányelvnek a német jogba történő átültetésének hivatalból történő vizsgálata keretében az uniós joggal való esetleges összeegyeztethetetlenség fennállásának ellenőrzése céljából a Németországi Szövetségi Köztársasághoz fordult az ezen irányelvek átültetésével kapcsolatos kérdéssorral, amelyre a német hatóságok 2014. szeptember 12‑i levelükben válaszoltak.

14.

Tekintettel arra, hogy a nemzeti jog több vonatkozásban sem felelt meg az irányelveknek, a Bizottság 2015. február 27‑én felszólító levelet küldött a Németországi Szövetségi Köztársaságnak a 2014/2285. sz. kötelezettségszegési eljárásban, amelyre e tagállam 2015. június 24‑én kelt levelében válaszolt.

15.

2016. április 29‑én a Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött a Németországi Szövetségi Köztársaságnak, amelyben megismételte a felszólító levelében kifejtett álláspontját, amely szerint a német jog egyes rendelkezései nem felelnek meg a 2009/72 és a 2009/73 irányelvnek. A Németországi Szövetségi Köztársaság 2016. augusztus 29‑én kelt levelében válaszolt, amelyben jelezte, hogy az indokolással ellátott véleményben felvetett egyes kifogásokkal kapcsolatos jogszabályi változások elfogadása folyamatban van, és 2017. szeptember 19‑én továbbította a módosított, 2017. július 22‑től hatályos törvény szövegét.

16.

Mivel úgy ítélte meg, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság által elfogadott jogi rendelkezések továbbra sem feleltek meg teljes mértékben a két irányelvnek, a Bizottság benyújtotta a jelen keresetet.

17.

A Bizottság keresetét négy kifogásra alapítja, amelyek mindegyike arra vonatkozik, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság nem megfelelően ültette át a 2009/72 irányelvet és a 2009/73 irányelvet az EnWG‑be.

18.

A Bizottság úgy véli, hogy a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalmának az EnWG 3. §‑a 38. pontjában foglalt meghatározása nem felel meg a 2009/72 irányelv 2. cikke 21. pontjának és a 2009/73 irányelv 2. cikke 20. pontjának, és ezért a Németországi Szövetségi Köztársaság nem teljesítette az irányelvek e rendelkezéseiből eredő kötelezettségeit.

19.

A Bizottság kiemeli, hogy az EnWG‑ben foglalt meghatározásban a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalma azokra a vállalkozásokra korlátozódik, amelyek az Unióban folytatnak tevékenységet. Ily módon e meghatározásból ki vannak zárva azok a vállalkozások, amelyek, noha a vertikálisan integrált vállalkozás irányítása alatt állnak, az Unión kívül folytatnak tevékenységet. Így például az Unión kívül végzett termelési vagy ellátási tevékenységek nem tartoznak a fogalommeghatározás alkalmazási körébe. A német szabályozó hatóság a vertikálisan integrált vállalkozás minőségének meghatározása során nem veszi figyelembe az Unión kívül végzett tevékenységeket. Ily módon nem vizsgálja meg, hogy e tevékenységek érdekellentétet eredményeznek‑e.

20.

A Bizottság szerint a német szabályozás ellentétes mind a 2009/72 irányelv 2. cikke 21. pontjában és a 2009/73 irányelv 2. cikkének 20. pontjában foglalt rendelkezéssel, mind pedig a tevékenységeknek az irányelvekben előírt tényleges elkülönítésére vonatkozó normák célkitűzéseivel.

21.

A szó szerinti értelmezés szempontjából e két rendelkezés egyike sem tartalmaz korlátozást azon földrajzi területet illetően, ahol a vertikálisan integrált vállalkozásnak a tevékenységeit folytatnia kellene. Éppen ellenkezőleg, a 2009/72 irányelv (24) preambulumbekezdéséből és a 2009/73 irányelv (21) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a hálózati tevékenységeknek az ellátási és termelési tevékenységektől való tényleges elkülönítését a Közösség egészében meg kell valósítani, az uniós és nem uniós vállalkozások vonatkozásában egyaránt.

22.

Ami a célokat illeti, a tényleges elkülönítésre vonatkozó szabályok annak garantálására irányulnak, hogy az átvitelirendszer‑üzemeltető csak akkor kapja meg a tanúsítványt, ha biztosított, hogy a hálózatot függetlenül és hátrányos megkülönböztetéstől mentesen üzemelteti. E szabályok célja a vertikálisan integrált vállalkozások arra való ösztönzésének megszüntetése, hogy hátrányosan különböztessék meg a versenytársakat a hálózathoz és a kereskedelmi információkhoz való hozzáférés, valamint a beruházások terén. A Bizottság szerint ilyen érdekellentét nemcsak akkor állhat fenn, ha a vertikálisan integrált vállalkozás tevékenységeit az Unión belül folytatja, hanem akkor is, ha e tevékenységeket az Unión kívül folytatja.

23.

Az Unión kívül végzett tevékenységeknek a vertikálisan integrált vállalkozás fogalmának alkalmazási körébe vonása nem eredményezi azt, hogy a nem európai vállalkozások közvetlenül az európai szabályozás értelmében jogok és kötelezettségek címzettjeivé válnak, és nem terjeszti ki az Unió hatásköreit. A tényleges elkülönítésre vonatkozó szabályok hatálya alá tartozó átvitelihálózat‑üzemeltetők ugyanis mindig az Unióban működnek. Az Unión kívül végzett tevékenységeknek a vertikálisan integrált vállalkozás fogalmába vonása lehetővé teszi e tevékenységeknek az Unióban való értékelését. Az ilyen értelmezés nem ellentétes a versenyjog vagy a nemzetközi jog egyetlen elvével sem.

24.

A Németországi Szövetségi Köztársaság vitatja a Bizottság érveit.

25.

Először is, a szó szerinti értelmezés szempontjából az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a tagállamok nem kötelesek az irányelveket szó szerint átültetni, ha azok lényegének átültetése biztosított. A „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalmának az EnWG 3. §‑ának 38. pontja szerinti meghatározása nem ellentétes a 2009/72 irányelv 2. cikkének 21. pontjával és a 2009/73 irányelv 2. cikkének 20. pontjával. Ezek a rendelkezések ugyanis nem tartalmaznak semmilyen utalást a területi hatályra vonatkozóan, ezért e tekintetben pontosítást igényelnek a tagállamok nemzeti jogába történő átültetésük során. A Bíróság egyébként nemrégiben kimondta, hogy ha egy irányelv valamely rendelkezését a jogbiztonság elvének való megfelelés érdekében pontosítani kell, a tagállamok feladata, hogy az átültetés során e pontosításokat megtegyék. ( 6 ) A 2009/72 irányelv (24) és (25) preambulumbekezdése, valamint a 2009/73 irányelv (21) és (22) preambulumbekezdése megerősíti a német kormány értelmezését.

26.

Másodsorban, a Bizottság által képviselt álláspont nincs összhangban a tényleges elkülönítésről szóló irányelvek rendelkezéseinek célkitűzéseivel. Mindenekelőtt a Bizottság nem tett eleget a kötelezettségszegés bizonyítása kötelezettségének, és nem hoz fel egyetlen példát sem az esetleges érdekellentétre. A német kormány szerint a tényleges elkülönítésre vonatkozó rendelkezések célkitűzései nem követelik meg, hogy a villamosenergiaellátó‑vállalkozások által az Unión kívül végzett tevékenységeket figyelembe vegyék a vertikálisan integrált vállalkozás meghatározása során. Az érdekellentét helyzete ugyanis csak akkor állhat fenn, ha valamely vertikálisan integrált vállalkozásnak azok a részei, amelyek a villamosenergia‑ vagy gáztermelés és villamosenergia‑ vagy gázelosztás versenyágazataiban folytatnak tevékenységet, az Unióban működnek. Az Unión belüli tevékenység hiányában egyáltalán nem áll fenn az átvitelirendszer‑üzemeltetőre gyakorolt negatív hatás kockázata.

27.

Harmadsorban, a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalmának kiterjesztése azokra a tevékenységekre, amelyeket harmadik országok vállalkozásai végeznek az Unión kívül, ellentétes lenne mind azzal az ítélkezési gyakorlattal, amely szerint az uniós jogot csak akkor kell alkalmazni, amikor a szóban forgó magatartásnak azonnali és lényeges hatása van az Unión belül, mind pedig a nemzetközi joggal. E harmadik országbeli vállalkozások ugyanis anélkül válnak jogok és kötelezettségek alanyaivá, hogy az Unió területén tevékenységet folytatnának, és hogy az Unión kívül gyakorolt tevékenységeik hatásokat keletkeztetnének az Unió területén.

28.

Negyedsorban, a német kormány úgy véli, hogy az irányelveknek a jogi alapok, valamint az alapvető jogok és szabadságok fényében történő értelmezése alátámasztja álláspontját. Egyrészt azt emeli ki, hogy az irányelveket az EUSZ 47. cikk (2) bekezdése, valamint az EUSZ 55. és EUSZ 95. cikk alapján fogadták el, ( 7 ) amelyek célja a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadsága gyakorlásának megkönnyítése, és amelyek tárgya a belső piac megteremtése és működése. Következésképpen a Szerződés e rendelkezései nem képezhetik a vállalkozások harmadik országban folytatott gazdasági tevékenységeire alkalmazandó szabályok elfogadásának jogi alapját. Másrészt az irányelvek a vertikálisan integrált vállalkozások számára olyan kötelezettségeket írnak elő, amelyek az EUMSZ 63. cikk értelmében a tőke szabad mozgását, valamint a gazdasági tevékenység, illetve a foglalkozás megválasztásának az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 16. cikkében foglalt, a vállalkozásokat, illetve a munkavállalóikat megillető szabadságát és a Charta 17. cikkének (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogot korlátozzák. Mivel a harmadik országbeli vállalkozásoknak az Unión kívül végzett tevékenységei nem keletkeztetnek hatásokat a belső piacon, az alapvető jogok és az alapvető szabadságok e korlátozásai nem szükségesek az átviteli hálózatoknak az Unión belüli hatékony és hátrányos megkülönböztetéstől mentes működése biztosítására irányuló célkitűzés eléréséhez.

29.

A Bizottság első kereseti jogalapja megalapozottságának értékelése a „vertikálisan integrált vállalkozásnak” a 2009/72 irányelv 2. cikkének 21. pontjában és a 2009/73 irányelv 2. cikkének 20. pontjában meghatározott fogalma hatályának meghatározásától függ. Különösen azt kell megvizsgálni, hogy összeegyeztethető‑e ezzel a meghatározással a szóban forgó német szabályozáshoz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely kizárja e fogalomból, következésképpen a hálózatoknak a villamosenergia‑termelési és a földgáz kitermelési tevékenységektől, valamint az e két energiatermékkel való ellátásra irányuló tevékenységektől való tényleges elkülönítésére vonatkozó rendelkezések hatálya alól a vállalkozásnak vagy vállalkozáscsoportnak az Unión kívül folytatott tevékenységét.

30.

E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy sem a 2009/72 irányelv 2. cikkének 21. pontja, sem a 2009/73 irányelv 2. cikkének 20. pontja nem tartalmaz a tagállamok jogára való utalást a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalmának meghatározását illetően.

31.

E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint mind az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből, mind pedig az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezéseket rendes körülmények között az egész Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve nemcsak azok kifejezéseit, hanem e rendelkezések összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját is. ( 8 )

32.

Először is, ami a szóban forgó két rendelkezés szövegét illeti, mindenekelőtt megjegyzem, hogy azok az EnWG 3. §‑ának 38. pontjával ellentétben nem tartalmaznak kifejezetten területi korlátozást a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalma meghatározásának terjedelmét illetően, abban az értelemben, hogy az kizárólag az Unió területén folytatott tevékenységekre korlátozódik.

33.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, ha valamely tagállam nem is köteles az irányelvben szereplő fogalommeghatározások szó szerinti átültetésére, és így egy irányelv belső jogba való átültetéséhez nem feltétlenül szükséges rendelkezéseinek valamely jogi normába történő szövegszerű átvétele, szükséges ugyanakkor, hogy e tagállam kellően egyértelműen és pontosan, ténylegesen biztosítsa az irányelv teljes érvényesülését. ( 9 )

34.

Annak meghatározása döntő jelentőségű tehát, hogy a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalma terjedelmének kizárólag az Unióban folytatott tevékenységekre történő, a német jog által előírt korlátozás az irányelvekben szereplő fogalom meghatározásának egyszerű pontosítását jelenti‑e, ahogyan azt a német kormány állítja, vagy e fogalom meghatározása terjedelmének indokolatlan korlátozását, ahogyan azt a Bizottság állítja.

35.

Noha az adott szöveg nem teszi lehetővé a végső következtetés levonását, e tekintetben úgy vélem, hogy a rendelkezések rendszertani és teleologikus elemzése a második lehetőséget támasztja alá, és megerősíti, hogy az, hogy az irányelvek szövegében nem szerepel a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalma terjedelmének kizárólag az Unióban folytatott tevékenységekre történő kifejezett korlátozása, azt vonja maga után, hogy e fogalommeghatározás alkalmazási köre nem korlátozódik kizárólag e tevékenységekre.

36.

Másodsorban ugyanis, ami azt az összefüggést illeti, amelybe a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalmának meghatározása illeszkedik, meg kell jegyezni, hogy a meghatározás az irányelvek azon rendelkezéseinek keretébe illeszkedik, amelyek célja a hálózatoknak a villamosenergia‑termelési és a földgáz kitermelési tevékenységektől, valamint az e két energiatermékkel való ellátásra irányuló tevékenységektől való tényleges elkülönítésének biztosítása. ( 10 )

37.

E tekintetben érdemes emlékeztetni arra, hogy e tényleges elkülönítés biztosítása érdekében az irányelvek három lehetőséget kínálnak a tagállamok számára. Első lehetőségként a tagállamok rendelkezhetnek a tulajdonjog szétválasztásáról, amelynek során a hálózat tulajdonosát jelölik ki rendszer‑üzemeltetőnek és függetlenné teszik az ellátási/termelési érdekektől. Az irányelv rendszerében ez a forma képezi az érdekellentét feloldására legalkalmasabb eszközt, amely érdekellentétet az irányelvek is „belsőként” határoznak meg, amely egyrészt a termelők és a kereskedők, valamint másrészt az átvitelirendszer‑üzemeltetők között áll fenn. ( 11 )

38.

Az irányelv azonban meghagyja azt a lehetőséget a tagállamok számára, hogy a termelési vagy ellátási tevékenységet folytató villamosenergia‑ipari vállalkozások (vagy a villamosenergia‑ipari vállalkozások csoportja) számára lehetővé tegyék, hogy megtarthassák a hálózati vagyonban meglévő tulajdonukat azáltal, hogy független rendszer‑üzemeltetőt (második opció) vagy szállításirendszer‑üzemeltetőt (harmadik opció) ( 12 ) hoznak létre, azzal a feltétellel azonban, hogy a tényleges elkülönítés biztosított. ( 13 )

39.

A „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalma épp ebben az összefüggésben releváns, ( 14 ) amely fogalom alapvető szerepet játszik az irányelvekben előírt kötelezettségek hatálya alá tartozó jogalanyok meghatározásában a tényleges elkülönítés biztosítása érdekében, amennyiben a tulajdonjog nem került szétválasztásra, vagyis a független rendszer‑üzemeltetők esetében a 2009/72 irányelv 13. és 14. cikkében és a 2009/73 irányelv 14. és 15. cikkében foglalt rendelkezésekről, valamint a független szállításirendszer‑üzemeltetők esetében a 2009/72 irányelv V. fejezetében és a 2009/73 irányelv IV. fejezetében foglalt rendelkezésekről van szó. A „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalmát tehát e rendelkezések elvi keretei között és az irányelvek által az e rendelkezések révén elérni kívánt célok fényében kell értelmezni.

40.

Továbbra is rendszertani szempontból azt is meg kell jegyezni, hogy a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalma az irányítás fogalmára utal, amelynek meghatározása – ahogyan az a 2009/2 irányelv (13) preambulumbekezdéséből és a 2009/73 irányelv (10) preambulumbekezdéséből kitűnik – a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20‑i 139/2004/EK tanácsi rendeletből ( 15 ) származik. Mindazonáltal úgy vélem, hogy e fogalom meghatározása nem releváns a jelen kifogás elemzése szempontjából. ( 16 )

41.

Harmadsorban, az így meghatározott elvi rendszerben kell az irányelv céljaira és különösen a tényleges elkülönítésre vonatkozó szabályokra hivatkozni.

42.

E tekintetben, ahogyan az a két irányelv különböző preambulumbekezdéseiből is kitűnik, ( 17 ) és ahogyan az már megállapításra került, e rendelkezések célja egyrészt a villamosenergia‑termeléssel vagy földgázkitermeléssel, valamint az azok elosztásával foglalkozó vállalkozások, másrészt az átvitelirendszer‑üzemeltetők közötti belső érdekellentét megszüntetése a tisztességes hálózati hozzáférés biztosítása, az infrastrukturális beruházások hátrányos megkülönböztetéstől mentes ösztönzése, a piac átláthatóvá tétele és az energiaellátás biztonságának biztosítása érdekében a villamos energia és a földgáz belső piaca kialakításának végső céljával. ( 18 )

43.

E tekintetben úgy vélem, hogy – amint azt a Bizottság kifejtette – nem zárható ki, hogy érdekellentét áll fenn az Unióban található átvitelihálózat‑üzemeltető és a villamosenergia‑termeléssel vagy földgázkitermeléssel, valamint és az azok elosztásával foglalkozó vállalkozások között abban az esetben, ha e tevékenységeket az Unió területén kívül folytatják oly módon, hogy e tevékenységeknek egy szervezet vertikálisan integrált vállalkozásként való minősítése céljából történő figyelembevétele rendszertanilag kizárható.

44.

Beadványaiban és a tárgyaláson a Bizottság egy olyan helyzetre vonatkozó konkrét példát hozott fel, amelyben egy vállalkozás által az Unión kívül termelt földgázt vagy villamos energiát az ugyanezen vállalkozás tulajdonában lévő átviteli rendszeren keresztül szállítják az Unióba. Egy ilyen esetben egyértelműnek tűnik annak kockázata, hogy a hálózat üzemeltetésénél hátrányosan megkülönböztető magatartást tanúsítanak (mint például a beruházások meghiúsulása vagy késedelme), ami hátrányosan érinti a hálózatnak a versenytársak energiatermékei szállítására használt részeit. Ezenkívül egy ilyen esetben a hálózatüzemeltető hozzáférne a versenytársakra vonatkozó érzékeny adatokhoz, amelyeket a saját javára használhatna fel a termelési/kitermelési vagy ellátási tevékenységei céljából. Kétségtelen, hogy a tényleges elkülönítésről szóló irányelvek rendelkezéseinek céljaira tekintettel az ilyen helyzeteknek az irányelvek hatálya alá kell tartozniuk.

45.

Ebből az következik, hogy a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalmának a német kormány által javasolt megszorító értelmezése veszélyezteti a tényleges elkülönítésről szóló irányelvek hatékony érvényesülését, és e fogalom alkalmazási körének kizárólag az Unión belül folytatott tevékenységekre történő korlátozása miatt – ahogyan az az EnWG 3. §‑ának 38. pontja alapján történik – az előző pontban említetthez hasonló, potenciálisan érdekellentéttel járó helyzeteknek az e fogalom alkalmazási köréből való kizárása nem egyeztethető össze az irányelvek által követett célokkal.

46.

E tekintetben arra is rámutatok, hogy egyrészt a 2009/72 irányelvet illetően a Bíróságnak már volt alkalma tisztázni, hogy ezen irányelv (16), (17) és (19) preambulumbekezdéséből, valamint 47. cikkének (3) bekezdéséből az következik, hogy a tényleges elkülönítésre vonatkozó követelmények az átvitelirendszer‑üzemeltetőknek a kitermelési és ellátási tevékenységek szempontjából vett, teljes körű és valódi függetlenségének biztosítását szolgálják. ( 19 ) Ugyanezek a megfontolások érvényesek a 2009/73 irányelvre is. ( 20 )

47.

Másrészt, a 2009/72 irányelv (24) preambulumbekezdéséből és a 2009/73 irányelv (21) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a hálózati tevékenységeknek az ellátási és termelési tevékenységektől való teljes mértékű elkülönítését az Unió egészében meg kell valósítani, az uniós és nem uniós vállalkozások vonatkozásában egyaránt. A fenti 44. pontban példaként említetthez hasonló helyzetek nem biztosítják a hálózati tevékenységeknek az ellátási és termelési tevékenységektől való teljes mértékű elválasztását az Unióban, ahol a szabályozás tárgyát képező átviteli rendszer található.

48.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy ellentétben azzal, amit a német kormány állít, a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalmának olyan értelmezése, amely e fogalom körébe vonja az Unión kívül folytatott termelési/kitermelési vagy ellátási tevékenységeket is, nem vonja maga után sem az uniós jognak az Unió területén kívül történő, a Bíróság ítélkezési gyakorlatával vagy a nemzetközi joggal ellentétes alkalmazását, sem pedig az Unión belül tevékenységet nem folytató vállalkozások alapvető jogainak vagy szabadságainak megsértését. Ahogyan ugyanis azt a Bizottság helyesen kiemelte, az irányelvek nem a vertikálisan integrált vállalkozás által az Unió területén kívül folytatott tevékenységek szabályozásának minősülnek, hanem azokat a feltételeket határozzák meg, amelyeket e vállalkozásoknak tiszteletben kell tartaniuk ahhoz, hogy az Unión belül villamosenergia‑ vagy földgázátviteli hálózatokat üzemeltethessenek. ( 21 )

49.

A fentiekből véleményem szerint az következik, hogy a Bizottság első kifogásának helyt kell adni.

50.

A Bizottság úgy véli, hogy az EnWG 10c. §‑ának (2) és (6) bekezdésében foglalt rendelkezések indokolatlanul korlátozzák az irányelvek 19. cikkének (3) és (8) bekezdésében foglalt rendelkezések hatályát, és ezért azok ez utóbbi rendelkezések nem megfelelő átültetésének minősülnek. A Németországi Szövetségi Köztársaság tehát nem teljesítette az irányelvek e rendelkezéseiből eredő kötelezettségeit.

51.

A Bizottság szerint az irányelvek 19. cikkének (3) bekezdését valamennyi beosztásra és feladatkörre, valamennyi akár közvetlen, akár közvetett üzleti érdekre vagy kapcsolatra alkalmazni kell a vertikálisan integrált vállalkozás, annak üzletágai, az annak részét képező vállalkozások és az irányító részvényesek körében. E rendelkezések hatálya nem korlátozódik a vertikálisan integrált vállalkozás vagy az e vállalkozás irányító részvényeseinek azon részeire, amelyek az energiaipari‑ágazatban az EnWG 10c. §‑ának (2) bekezdésében felsorolt tevékenységeket gyakorolják.

52.

A német jog által előírt, e tevékenységekre történő korlátozás tehát nem felel meg sem az irányelvek 19. cikke (3) és (8) bekezdése szövegének, sem pedig a tényleges elkülönítésre vonatkozó szabályok céljainak. A független átvitelirendszer‑üzemeltető modellje szerint ugyanis az csak akkor maradhat a vertikálisan integrált vállalkozás része, ha az irányelvekben előírt szigorú szervezeti, irányítási és befektetési feltételek teljesülnek, amelyek a vertikálisan integrált vállalkozástól való tényleges függetlenségét biztosítják. Az energiaágazatban működő vertikálisan integrált vállalkozás részének érdekei ugyanis hatással lehetnek a vertikálisan integrált vállalkozás egészének politikájára és érdekeire, beleértve az energiaágazatban tevékenységet nem folytató részeit is.

53.

A vertikálisan integrált vállalkozásnak az energiaágazatban tevékenységet nem folytató részei kizárása lehetővé teszi a tényleges elkülönítésre vonatkozó szabályok megkerülését. A vertikálisan integrált vállalkozáson belüli egységek ugyanis szükségszerűen szorosan és kölcsönösen összefüggnek egymással. Nem lehet tehát eleve kizárni, hogy e vállalkozás különböző alkotóelemei közötti szükséges kölcsönhatás keretében sor kerülhessen az energiaágazatban tevékenységet nem folytató egységek esetleges befolyásolására, amely a vertikálisan integrált vállalkozásnak a termelés, a kitermelés és az ellátás területein fennálló érdekeiből ered. Az uniós jogalkotó éppen e kockázatok elkerülése és a hálózatüzemeltetőnek a vertikálisan integrált vállalkozástól való tényleges elkülönítése biztosítása érdekében döntött úgy, hogy azt valamennyi részében az irányelvek 19. cikke (3) és (8) bekezdése rendelkezéseinek hatálya alá vonja, és e rendelkezések hatályát nem korlátozza kizárólag az energiaágazatban működő részekre, ahogyan azt az irányelveket átültető német szabályozás tette.

54.

A Németországi Szövetségi Köztársaság vitatja a Bizottság érveit. Először is úgy véli, hogy az irányelvek és az EnWG releváns rendelkezéseinek hatálya megegyezik. A 2009/72 irányelv 2. cikkének 21. pontjából és a 2009/73 irányelv 20. cikkének 20. pontjából ugyanis az következik, hogy a vertikálisan integrált vállalkozást a villamosenergia‑ipari vállalkozások vagy a földgázipari vállalkozások alkotják, nem pedig a más gazdasági ágazatokban működő vállalkozások. Ennélfogva az irányelvekben is – csakúgy, mint a német jogban – a villamosenergia‑ipari vagy földgázipari vállalkozásként való minősítés valamely meghatározott tevékenységi területtől függ.

55.

Másodsorban, az irányelvek által követett célok – nevezetesen a termelők, a kereskedők és az átvitelirendszer‑üzemeltetők közötti érdekellentétekkel kapcsolatos helyzetek megszüntetése – eléréséhez szükséges, és ugyanakkor elegendő az átvitelirendszer‑üzemeltetőnek az energiaágazatban működő vertikálisan integrált vállalkozás részeitől való függetlensége biztosítása. Ezzel szemben az említett érdekellentétek megszüntetése érdekében az átmeneti időszakokra vonatkozó rendelkezések hatályát nem szükséges a vállalkozás e területeken tevékenységet nem folytató részeire kiterjeszteni. Elméletben sem képzelhető el az, hogy a munkavállalóknak a vállalkozás energiaágazatban tevékenységet nem folytató részétől az átvitelirendszer‑üzemeltetőhöz történő áthelyezése érdekellentéthez vezethet a termelők, a kereskedők és az átvitelirendszer‑üzemeltetők között.

56.

Harmadsorban, az átmeneti időszakokra vonatkozó rendelkezések érinthetik a munkavállalóknak az EUMSZ 45. cikk értelmében vett szabad mozgását és a foglalkozás megválasztásának szabadságához való, a Charta 15. cikkének (1) bekezdése értelmében vett alapvető jogot. E jogok korlátozása csak akkor igazolható, ha a korlátozás közérdekű célokat követ, és az szükséges e célok megvalósításához és arányos azzal. Mindazonáltal a független átvitelihálózat‑üzemeltető modelljének tekintetében a tényleges elkülönítés és az érdekellentétek megelőzése a munkavállalóknak csak az energiaágazatban működő vertikálisan integrált vállalkozás különböző részei – nem pedig e vállalkozás más részei – közötti átadása ideiglenes felfüggesztését teszi szükségessé.

57.

A Bizottság keresete második jogalapja megalapozottságának értékelése az irányelvek 19. cikkének (3) és (8) bekezdésében foglalt rendelkezések hatályának meghatározásától függ, amelyek előírják, hogy bizonyos „átmeneti időszakokban” (a kinevezésüket megelőző három év vagy hat hónap) a független átvitelirendszer‑üzemeltető ügyvezetéséért felelős személyeknek és/vagy igazgatási szervei tagjainak, valamint az e rendelkezések (8) bekezdésének harmadik albekezdésében megjelölt semmilyen más személynek nem lehet lényegében szakmai és/vagy üzleti kapcsolata sem a vertikálisan integrált vállalkozással vagy annak részeivel, sem pedig annak irányító részvényeseivel.

58.

Különösen azt kell megvizsgálni, hogy összeegyeztethető‑e az irányelvek e rendelkezéseivel a szóban forgó német szabályozáshoz hasonló, irányelveket átültető olyan nemzeti szabályozás, amely az ott előírt átmeneti időszakok alkalmazhatóságát kizárólag a vertikálisan integrált vállalkozás azon részeinek vagy irányító részvényeseinek munkavállalóira korlátozza, amelyek az energiaágazatban az EnWG 10c. §‑ának (2) bekezdésében felsorolt tevékenységeket folytatják.

59.

E tekintetben, ahogyan az a jelen indítvány 31. pontjából kitűnik, az irányelvek releváns rendelkezéseinek hatályát nem csak szövegük, hanem szövegkörnyezetüket és a szóban forgó szabályozás által követett célt figyelembe véve kell meghatározni.

60.

A szó szerinti értelmezés tekintetében meg kell jegyezni, hogy az EnWG átültető rendelkezésével ellentétben az irányelvek 19. cikkének (3) és (8) bekezdésében foglalt rendelkezések a hatályukat illetően nem tartalmaznak semmilyen, a vertikálisan integrált vállalkozásnak az energiaágazatban tevékenységet folytató részeinek munkavállalóira való kifejezett korlátozást. Éppen ellenkezőleg, mind a (3) bekezdés, mind pedig a (8) bekezdés második albekezdése a vertikálisan integrált vállalkozás egészére utal, és a (3) bekezdés további pontosítás nélkül hivatkozik annak részeire is.

61.

A rendszertani és teleologikus értelmezés tekintetében az irányelvek 19. cikkének (3) és (8) bekezdésében foglalt rendelkezések a 2009/72 irányelv V. fejezete és a 2009/73 irányelv IV. fejezete fent hivatkozott rendelkezéseinek részét képezik, amelyek célja a fenti 38. pontban említett harmadik lehetőség keretében a független átvitelihálózat‑üzemeltetőnek a vertikálisan integrált vállalkozástól való függetlenségének biztosítása annak érdekében, hogy megszüntessék a jellegzetes, a villamosenergia‑termelési vagy földgáz‑kitermelési és az ellátási tevékenységekhez kapcsolódó és az átvitelihálózat‑üzemeltetés közötti érdekellentéteket a fenti 42. pontban megjelölt más célok elérése érdekében.

62.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – ahogyan az a fenti 46. pontban szerepel – a tényleges elkülönítésre vonatkozó rendelkezések az átvitelirendszer‑üzemeltetőknek a vertikálisan integrált társaságon belüli teljes körű és valódi függetlenségének biztosítását szolgálják olyan esetekben, amikor a tulajdonjog szétválasztásától, amely – ahogyan az már említésre került ‑ az uniós jogalkotó szemében a legkedvezőbb megoldást képezi, eltérő lehetőséget választanak. ( 22 ) E megfontolásokból az következik, hogy a tényleges elkülönítésre vonatkozó rendelkezéseket, amelyek alapvető szerepet játszanak az irányelvek által létrehozott rendszerben, nem szigorúan, hanem tág értelemben kell értelmezni, a független átvitelihálózat‑üzemeltetőnek a vertikálisan integrált vállalkozással szembeni teljes körű és valódi függetlensége biztosítása érdekében.

63.

Konkrétan úgy vélem, hogy – amint arra a Bizottság hivatkozik – nem zárható ki eleve, hogy a vertikálisan integrált vállalkozás keretei között érdekellentéthez vezető helyzetek merülhetnek fel a vertikálisan integrált vállalkozás egészének érdekei és az átvitelihálózat‑üzemeltető érdekei között, ami hatással lehet az ez utóbbi irányítására vonatkozó döntésekre. Egy olyan szükségszerűen összetett szervezeti struktúrában, mint például a vertikálisan integrált vállalkozás, amely többek között az energiaágazatban folytatja tevékenységét, nem zárható ki, hogy a termelési vagy kitermelési és az ellátási területeken fennálló érdekek befolyásolhatják a vállalkozás azon részeinek tevékenységét, amelyek nem közvetlenül folytatnak tevékenységet az energiaágazatban. Úgy gondolom, hogy az uniós jogalkotó az irányelvek 19. cikkének (3) és (8) bekezdésében foglalt rendelkezések keretében éppen ezen okból utalt a vertikálisan integrált vállalkozás egészére, és nem korlátozta kifejezetten e rendelkezések hatályát kizárólag az ilyen vállalkozás azon részeire, amelyek az energiaágazatokban folytatnak tevékenységet.

64.

E tekintetben megjegyzem, hogy – amint arra a német kormány is rámutat – a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalmának a 2009/72 irányelv 2. cikkének 21. pontjában és a 2009/73 irányelv 20. cikkének 20. pontjában foglalt meghatározása minden bizonnyal a fent említett cikkek 35., illetve 1. pontjában meghatározott „villamosenergia‑ipari vállalkozásokra” és „földgázipari vállalkozásokra” (vagy az ilyen társaságok csoportjára) vonatkozik. Mindazonáltal, ha ezekből a meghatározásokból az a következtetés vonható le, hogy az ott megjelölt feladatok ( 23 ) legalább egyikét ellátó természetes vagy jogi személyek e fogalmak alkalmazási körébe tartoznak, nem vonható le az a következtetés, hogy ki kellene zárni a „vertikálisan integrált vállalkozás” fogalma alól az ilyen vállalkozás azon részeit, amelyek nem folytatnak tevékenységet ezeken a területeken, ebből következően kizárva ezeket a részeket az irányelvek tényleges elkülönítésére vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alól. Ahogyan arra a Bizottság rámutat, az ilyen megszorító értelmezés a vállalkozás mesterséges megosztását eredményezné, ami nem felel meg a gazdasági valóságnak, és ami véleményem szerint ellentétes lenne a fent említett rendelkezéseknek a fenti 62. pontban említett tág értelemben vett értelmezése követelményével.

65.

Ami a munkavállalóknak a német kormány által hivatkozott, az EUMSZ 45. cikk értelmében vett szabad mozgását illeti, úgy vélem, hogy bár – ahogyan azt e kormány állítja – az irányelvek 19. cikkének (3) és (8) bekezdésében foglalt rendelkezések valóban e szabadság gyakorlásának akadályát képezhetik, ennek ellenére az Unió által követett közérdekű célokat szolgálják, valamint igazoltak és arányosak.

66.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a munkavállalók szabad mozgásának akadályát képező intézkedés csak akkor megengedhető, ha az EUM‑Szerződéssel összeegyeztethető jogszerű célt szolgál vagy közérdeken alapuló kényszerítő indokok igazolják. Ilyen esetben még az is szükséges, hogy alkalmazása az elérni kívánt célkitűzés megvalósítására alkalmas legyen, és ne lépjen túl az annak megvalósításához szükséges mértéken. ( 24 )

67.

E tekintetben megjegyzem, hogy a tényleges elkülönítés biztosításának az irányelvek 19. cikkének (3) bekezdésében és (8) bekezdésében foglalt rendelkezések által követett célja szükséges a belső energiapiacnak az EUMSZ 194. cikk (1) bekezdésében említett működése biztosításának érdekében. Ezek a rendelkezések is alkalmasak e cél elérésére, mivel a vertikálisan integrált vállalkozás vagy annak irányító részvényesei tekintetében az átvitelirendszer‑üzemeltetőnél felelős vagy vezetői beosztásba történő kinevezést megelőzően előírt „átmeneti időszakok” megfelelően biztosítják az utóbbi függetlenségét a vertikálisan integrált vállalat szerkezetével szemben, amelyet a villamosenergia‑ vagy gáztermelési tevékenységekre és az azokkal való ellátás tevékenységére visszavezethető érdekek befolyásolhatnak. Figyelembe véve az előírt korlátozások időbeli korlátozását, úgy vélem, hogy ezek a rendelkezések nem lépik túl a kitűzött célok eléréséhez szükséges mértéket.

68.

Ami a foglalkozás megválasztásának szabadságához való, a Charta 15. cikkének (1) bekezdése értelmében vett alapvető jogot illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint e jog nem korlátlan jogosultságokat jelent, hanem azt a társadalomban betöltött feladata alapján kell megítélni, és következésképpen e jogok gyakorlása korlátozható, feltéve hogy ezek a korlátozások ténylegesen megfelelnek az Unió által elérni kívánt közérdekű céloknak, és a kitűzött cél tekintetében nem jelentenek olyan aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást, amely csorbítaná e jogok lényegét. ( 25 )

69.

A fenti 67. pontban kifejtettekből az következik, hogy az irányelvek 19. cikkének (3) és (8) bekezdésében foglalt rendelkezések ténylegesen megfelelnek az Unió által elérni kívánt közérdekű céloknak. Időben korlátozott jellegük miatt véleményem szerint olyan aránytalan és megengedhetetlen beavatkozásnak sem tekinthetők, amely csorbítaná a Charta 15. cikkének (1) bekezdésében biztosított, a foglalkoztatás megválasztásának szabadságához való alapvető jog lényegét.

70.

A fentiekből véleményem szerint az következik, hogy a Bizottság második jogalapjának is helyt kell adni.

71.

A Bizottság azt rója fel a Németországi Szövetségi Köztársaságnak, hogy nem ültette át kielégítő módon a nemzeti jogba az irányelvek 19. cikkének (5) bekezdésében foglalt azon rendelkezéseket, amelyek a független átvitelirendszer‑üzemeltető opciója vonatkozásában előírják, hogy az átvitelirendszer‑üzemeltető ügyvezetéséért felelős személyeknek és/vagy igazgatási szervei tagjainak, valamint alkalmazottainak az átvitelirendszer‑üzemeltetőn kívül nem fűződhet érdeke a vertikálisan integrált vállalkozás egyetlen részéhez sem, és attól semmiféle pénzügyi előnyben nem részesülhetnek.

72.

Az EnWG 10c. §‑ának (4) bekezdésében meghatározott, a vertikálisan integrált társaságban 2012. március 3. előtt megszerzett részesedés átruházására vonatkozó kötelezettség valójában csak az átvitelirendszer‑üzemeltető ügyvezetéséért felelős személyek részesedésére vonatkozik, a munkavállalók részedésére pedig nem, miközben az irányelvek 19. cikkének (5) bekezdése értelmében e kötelezettség egyaránt vonatkozik az üzemeltető vezetőségének tagjaira és alkalmazottjaira is. A Bizottság szerint, bár az átvitelirendszer‑üzemeltető alkalmazottjai nem tudnak vezetői döntéseket hozni, képesek egyébként a munkáltatójuk tevékenységét befolyásolni, ami igazolná a vertikálisan integrált vállalkozás tőkéjében fennálló részesedés átruházására vonatkozó kötelezettség velük szembeni alkalmazását is. Egy ilyen jellegű kötelezettség nem sérti ezen alkalmazottak tulajdonjogát, mivel azt csak a jövőben kell alkalmazni, így a már kiosztott osztalékokat nem érinti. Ezenkívül, e részesedéseket csak a tulajdonosuk beleegyezésével és megfelelő ellenszolgáltatás fejében ruházhatók át.

73.

A Németországi Szövetségi Köztársaság vitatja a Bizottság érveit. A vertikálisan integrált vállalkozásban fennálló részesedések átruházására vonatkozó kötelezettséget illetően az átvitelirendszer‑üzemeltető ügyvezetéséért felelős személyekkel szembeni, a többi alkalmazottal szembenitől eltérő bánásmód vezető pozíciójuknak köszönhető. Az ügyvezetéséért felelős személyek esetében ugyanis a „részvényopciók” vagy a tőkében való részesedés szokásosan javadalmazásuk részét képezi, amely tehát az ilyen részesedések árfolyamának változásától függ. Ezenkívül e személyek döntő stratégiai befolyással rendelkeznek az átvitelirendszer‑üzemeltető irányítása tekintetében, ami az érdekellentétek felmerülésének különös kockázatával jár. A többi alkalmazott ezzel szemben nem tud jelentős befolyást gyakorolni a hálózat napi irányítására. Ezenfelül, az irányelvek által előírt, megerősített függetlenségi követelmények hatálybalépését megelőzően a vertikálisan integrált vállalkozásban fennálló részesedések szokásosan az alkalmazottak vagyonának vagy egyéni megtakarításának szerves részét képezték. Annak érdekében tehát, hogy ne kerüljön aránytalanul korlátozásra alkotmányosan garantált tulajdonhoz való joguk, az a döntés született, hogy a munkavállalók tekintetében csak az kerül tiltásra, hogy a jövőben részesedést szerezzenek a vertikálisan integrált vállalkozásban. E döntés a tényleges elkülönítésre vonatkozó követelmények és a munkavállaló tulajdonhoz való jogának védelme közötti egyensúly megteremtésének eredménye. Mindenesetre az irányelvek nem határozzák meg, hogy miként kell kezelni a munkavállalók által a határidő előtt megszerzett részesedéseket, így a tagállamok szabadon fogadhatták el az általuk megfelelőnek tartott átmeneti rendelkezéseket.

74.

A Bizottság keresete harmadik jogalapja megalapozottságának értékelése az irányelvek 19. cikkének (5) bekezdésében foglalt rendelkezések hatályának meghatározásától függ. Különösen azt kell megvizsgálni, hogy összeegyeztethető‑e ezekkel a rendelkezésekkel az EnWG 10c. §‑ának (4) bekezdésében előírthoz hasonló, olyan átültető nemzeti szabályozás, amely a vertikálisan integrált vállalkozás vagy annak egy része tőkéjében fennálló részesedések átruházására vonatkozó kötelezettséget csak az ügyvezetésért felelős személyek tekintetében írja elő, kizárva ezzel az átvitelirendszer‑üzemeltető többi alkalmazottját.

75.

E tekintetben, ahogyan az a jelen indítvány 31. pontjából kitűnik, az irányelvek releváns rendelkezéseinek hatályát nemcsak a szövegét, hanem a szövegkörnyezetét, valamint a szóban forgó szabályozás által követett célt figyelembe véve kell meghatározni.

76.

A szó szerinti értelmezés tekintetében meg kell jegyezni, hogy az irányelvek 19. cikkének (5) bekezdésében foglalt rendelkezések egyértelműek a tekintetben, hogy megtiltják, hogy akár az átvitelirendszer‑üzemeltető ügyvezetéséért felelős személyeknek és/vagy igazgatási szervei tagjainak, akár az alkalmazottjainak érdekük fűződjön a vertikálisan integrált vállalkozás bármely részéhez. E rendelkezések nem tesznek különbséget az érintett személyek első és második csoportja között.

77.

A rendszertani és teleologikus értelmezés tekintetében úgy vélem, hogy az irányelvek ugyanezen cikkének (3) és (8) bekezdésére figyelemmel a fenti 61. és 62. pontban kifejtettekhez hasonló megfontolások alkalmazandók az ugyanezen cikkek (5) bekezdéseiben foglalt rendelkezés hatályának meghatározására is. Közelebbről, a tényleges elkülönítésre vonatkozó rendelkezések alapjául szolgáló, az átvitelirendszer‑üzemeltetőknek a vertikálisan integrált vállalkozáson belüli teljes körű és valódi függetlensége biztosításának szükségessége, amikor a tulajdonjog szétválasztásától eltérő lehetőséget választanak, ( 26 ) véleményem szerint igazolja a vertikálisan integrált vállalkozásban fennálló részesedés tilalmának olyan tág értelmezését, amely tiszteletben tartja a rendelkezések szövegét, és amely magában foglalja az átruházási kötelezettséget, amennyiben az alkalmazottak rendelkeznek e részesedéssel. Ahogyan arra a Bizottság rámutatott, még abban az esetben is, ha az alkalmazott nem vesz részt az átvitelirendszer‑üzemeltető napi ügyvezetési döntéseiben, nem zárható ki eleve, hogy képes lehet munkáltatója tevékenységének befolyásolására, és így érdekellentéthez vezető helyzetek alakulhatnak ki abban az esetben is, ha a vertikálisan integrált vállalkozásban vagy annak részeiben részesedéssel rendelkezik.

78.

Ebben az összefüggésben úgy vélem tehát, hogy a tagállamok semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkeztek az irányelv szóban forgó rendelkezéseinek átültetésére vonatkozóan, és ki kellett zárniuk az érdekeltségek átruházására vonatkozó kötelezettség hatálya alól az átvitelirendszer‑üzemeltető alkalmazottjait.

79.

Ami a vertikálisan integrált vállalkozásban fennálló érdekeltségek fennállásának az átvitelirendszer‑üzemeltető valamennyi alkalmazottjára vonatkozóan előírt tilalma arányosságának kérdését illeti, a szóban forgó rendelkezések szövegéből az következik, hogy az uniós jogalkotó úgy döntött, hogy nem tesz különbséget a független átvitelirendszer‑üzemeltetőnek a tilalom által érintett alkalmazottjai különböző típusai között. Ebben az összefüggésben e döntés újbóli megvitatása véleményem szerint lényegében az irányelvek rendelkezéseinek jogszerűségét vonja kétségbe.

80.

E tekintetben azonban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a tagállamok, az EUM‑Szerződés kifejezett felhatalmazó rendelkezései hiányában, nem védekezhetnek eredményesen a rájuk vonatkozó irányelvek jogellenességével az ezen irányelv végrehajtásának elmulasztásából eredő kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset során. Ezen állásponttól csak akkor lehet eltérni, ha az érintett jogi aktusnak olyan különösen súlyos és nyilvánvaló hibái vannak, amelyek miatt a jogi aktus nem létezőnek tekinthető, ( 27 ) amely kérdés a jelen ügyben nem merül fel.

81.

Végül, ami a német kormány azon érvét illeti, amely szerint a nemzeti szabályozás lehetővé teszi az alkalmazottak tulajdonhoz való jogának tiszteletben tartását, emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 17. cikkének (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jog nem abszolút jog, és annak gyakorlását az Unió által kitűzött általános érdekű célok korlátozhatják. Következésképpen, ahogyan az a Charta 52. cikkének (1) bekezdéséből következik, a tulajdonhoz való jog gyakorlása korlátozható, amennyiben ezek a korlátozások ténylegesen az elérni kívánt általános érdekű célkitűzéseket szolgálják, és nem járnak az elérni kívánt cél tekintetében olyan aránytalan és elviselhetetlen beavatkozással, amely magának az így biztosított jognak a lényegét sértenék. ( 28 )

82.

E tekintetben először is megjegyzem, hogy – amint az a fenti 67. pontból kitűnik – az átvitelirendszer‑üzemeltetésének, valamint a villamosenergia‑ vagy földgáztermeléssel és ‑ellátással kapcsolatos tevékenységeknek a tényleges elkülönítésére vonatkozó rendelkezések, amelyeknek az irányelvek 19. cikkének (5) bekezdése is részét képezi, ténylegesen megfelelnek az Unió által elérni kívánt közérdekű céloknak.

83.

Másodsorban úgy vélem továbbá, hogy az e rendelkezésekben előírt tilalom nem sérti a Charta 17. cikkének (1) bekezdésében biztosított, tulajdonhoz való jog lényegét. E tekintetben a Bíróság kimondta, hogy az e rendelkezésben biztosított védelem az olyan „vagyoni értékű jogokra” vonatkozik, amelyekből az érintett jogrendre tekintettel olyan megszerzett jogi helyzet következik, amely lehetővé teszi, hogy a jogosult e jogait saját maga javára önállóan gyakorolja. ( 29 ) Mindazonáltal az irányelv szóban forgó rendelkezései nem kérdőjelezhetik meg az alkalmazottak által esetlegesen birtokolt részesedéseknek megfelelő vagyoni értéket. Az irányelvekkel ugyanis egyáltalán nem ellentétes e részesedések piaci áron történő eladása vagy e részesedések vagyoni értéke elismerésének más formája az átruházási kötelezettség hatálya alá tartozó alkalmazottak javára.

84.

A fenti megfontolások összességére tekintettel úgy vélem, hogy a Bizottság harmadik jogalapjának is helyt kell adni.

85.

A Bizottság úgy véli, hogy azáltal, hogy az EnWG 24. §‑ának (1) bekezdése felhatalmazást adott a kormánynak arra, hogy meghatározza az átviteli és elosztási tarifákat, a nemzeti hálózathoz való hozzáférés és a kiegyenlítő szolgáltatások nyújtásának feltételeit, és e rendelkezés alapján több rendeletet is hoztak a szabályozói feladatok gyakorlásának módjára vonatkozóan, ( 30 ) a Németországi Szövetségi Köztársaság megsértette az uniós jog által a nemzeti szabályozó hatóságra ruházott kizárólagos hatásköröket. E tagállam tehát tévesen ültette át a 2009/72 irányelv 37. cikke (1) bekezdésének a) pontját, (6) bekezdésének a) és b) pontját, valamint a 2009/73 irányelv 41. cikke (1) bekezdésének a) pontját és (6) bekezdésének a) és b) pontját.

86.

A Bizottság megjegyzi, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezések nem egyszerűen a 2009/72 irányelv 35. cikke (4) bekezdése b) pontjának ii. alpontja és a 2009/73 irányelv 39. cikke (4) bekezdése b) pontjának ii. alpontja értelmében vett, a „kormány által kibocsátott általános politikai iránymutatásokról” rendelkeznek. Ezzel szemben e rendelkezések közvetlenül a kormányra ruháznak olyan hatásköröket, amelyeket ezen irányelvek csak a nemzeti szabályozó hatóságok számára tartanak fenn, és amelyek a nemzeti szabályozó hatóság feladataihoz és hatásköreihez kapcsolódnak. Az EnWG 24. §‑a (1) bekezdésének 1. pontja alapján elfogadott nemzeti rendeletek a nemzeti szabályozó hatóságok részére címzett, a szabályozói feladatai gyakorlásának módjára vonatkozó, rendkívül részletes utasításoknak minősülnek. E rendeletek rögzítik a hálózati tarifák meghatározásának eljárását és módszereit, és olyan részletes elemekről rendelkeznek, mint például az amortizáció módszere és az indexálás.

87.

Jóllehet e nemzeti rendeleti rendelkezések alkalmazásukat illetően hagynak bizonyos mérlegelési mozgásteret a nemzeti szabályozó hatóság számára, mivel azonban nagyon részletesek, jelentősen szűkítik a nemzeti szabályozó hatóság hatáskörét a módszerek, az alkalmazandó tarifák és az elismerendő költségek meghatározása tekintetében. Ezenkívül, e rendeleti rendelkezések a hálózathoz való hozzáférés feltételeivel kapcsolatban részletes szabályokat írnak elő, például az átvitelirendszer‑üzemeltetők közötti összekapcsolódási megállapodásokra vagy a szabadon kiosztható kapacitásokra, illetve a területi piacok számára vonatkozó részletes útmutatást. A Bizottság szerint az ilyen részletes rendelkezések előírása megakadályozza a nemzeti szabályozó hatóságot abban, hogy elvégezhesse saját értékelését, és így szűkíti annak mérlegelési mozgásterét, és megfosztja azoktól a hatásköröktől, amelyeket az irányelvek kizárólag e hatóságra ruháznak.

88.

Ami a hatalommegosztás elvére és a jogalkotó szuverenitásának megőrzésére vonatkozó hivatkozást illeti, a Bizottság nem vitatja, hogy a nemzeti szabályozó hatóságokra ruházott feladatokat jogalkotói aktusokban kell meghatározni, ami egyébként is elengedhetetlen, mivel az irányelveket át kell ültetni a nemzeti jogba. A Bizottság ezzel szemben azt kifogásolja, hogy az irányelvek átültetésekor a német jogalkotó nem bízta meg a nemzeti szabályozó hatóságot az uniós jogalkotó által meghatározott feladatokkal. Ahelyett, hogy a német jogalkotó az irányelvekben foglaltnak megfelelően ezeket a feladatokat a nemzeti szabályozó hatóság kizárólagos hatáskörébe utalta volna, az EnWG‑ben úgy rendelkezett, hogy azokat a feltételeket, amelyek mellett a nemzeti szabályozó hatóság e feladatokat elláthatja, a kormány rendeleti jellegű jogi aktusa határozza meg. Mindazonáltal az irányelvek értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a nemzeti szabályozó hatóság kizárólagos hatáskörrel rendelkezzen a 2009/72 irányelv 37. cikkében és a 2009/73 irányelv 41. cikkében meghatározott feladatok végrehajtására.

89.

A Bizottság szerint az irányelvek részletesen meghatározzák a nemzeti szabályozó hatóságok feladatait és hatásköreit, és előírják azokat az eljárásjogi és anyagi jogi követelményeket, amelyeket a nemzeti szabályozó hatóságoknak tiszteletben kell tartaniuk feladataik ellátása során. Az irányelvek a más releváns uniós jogi aktusokkal való kölcsönhatásuk révén ( 31 ) biztosítják, hogy a nemzeti szabályozó hatóság elvégezze az uniós jogalkotó által rábízott feladatokat az ez utóbbi által meghatározott hatáskörök keretében. Az uniós jogi rendelkezések elegendőek a nemzeti szabályozó hatóság közigazgatási tevékenységéhez szükséges jogi keret megállapításához és a hatalommegosztás elvének való megfeleléshez. A nemzeti szabályozó hatóság feladatainak ellátására vonatkozó egyéb nemzeti jogi előírások nem vezethetnek az e hatóságra ruházott kizárólagos hatáskörök megsértéséhez. A Németországban elfogadott, szóban forgó rendeleti rendelkezések nem azon általános szabályok előírására korlátozódnak, amelyeket a nemzeti szerveknek tiszteletben kell tartaniuk a közigazgatási tevékenység jogszerűsége és megalapozottsága tekintetében, hanem az irányelvekben előírt szabályozói feladatok ellátására alkalmazandó részletes szabályokat foglalják magukban. A Bíróság ezt korábban már tagállami mulasztásnak tekintette a 2009. október 29‑iBizottság kontra Belgium ítéletben (C‑474/08, nem tették közzé, EU:C:2009:681, a továbbiakban: Bizottság kontra Belgium ítélet).

90.

A Svéd Királyság által támogatott Németországi Szövetségi Köztársaság vitatja a Bizottság által felhozott érveket. Előzetesen úgy véli, hogy a Bizottság válaszában új kifogást hozott fel a nemzeti szabályozó hatóság függetlenségének megsértésére vonatkozóan. Ezen új kifogás a jogvita tárgyának utólagos kiterjesztését jelenti, és mint ilyen, elfogadhatatlan.

91.

Az ügy érdemét illetően a Németországi Szövetségi Köztársaság azt állítja, hogy az EnWG a „normatív szabályozás”(normative Regulierung) elvén alapul, amely szerint a nemzeti szabályozó hatóság teljes függetlenséggel hozza meg konkrét szabályozói határozatait, de a hálózathoz való hozzáférés módszereinek meghatározását illetően kötve van a parlamenti jogalkotó azon elvi határozataihoz, amelyeket a kormány által elfogadott rendeletek konkretizálnak. Ennek keretében a nemzeti szabályozó hatóság széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, de hatáskörének gyakorlását előzetesen oly módon építették fel (vorstrukturiert), hogy az biztosítsa, hogy a demokratikus legitimációs lánc ne szakadjon meg, ahogyan azt a német alkotmányjog megköveteli. Nem a nemzeti szabályozó hatóság, hanem a jogalkotó feladata, hogy az energiapolitika területén olyan elvi határozatokat fogadjon el, amelyek a megújuló energiaforrásokra való áttérés folyamatában szükségesek.

92.

Az EnWG nem ruház szabályozói hatásköröket a szövetségi kormányra, hanem a jogalkotói hatáskör átruházásával arra ad felhatalmazást e kormánynak, hogy rendeleti úton gyakorolja a jogalkotói hatáskört a Bundesrat (szövetségi tanács, Németország) jóváhagyásával a Grundgesetz (a Németországi Szövetségi Köztársaság alaptörvénye) 80. cikkének (1) bekezdése értelmében. A szövetségi kormány által elfogadott rendeletek tárgyát nem a hálózathoz való hozzáférés egyedi feltételei, hanem azon módszerek elvont és általános meghatározása képezi, amelyeket a nemzeti szabályozó hatóság minden egyes esetben pontosít és alkalmaz. A német alkotmányjogban az ilyen jellegű rendeletek nem általános politikai iránymutatást, hanem anyagi jogi jogszabályt képeznek.

93.

Az EnWG‑ben foglalt szabályozás megfelel az irányelvek azon rendelkezéseinek, amelyek a nemzeti szabályozó hatóságok feladataira vonatkoznak. A – Svéd Királyság által e tekintetben támogatott – Németországi Szövetségi Köztársaság úgy véli ugyanis, hogy az irányelvek semmiképpen sem zárják ki azt, hogy a nemzeti jogalkotó az irányelveknek a szabályozás azon módozataira vonatkozó általános rendelkezéseinél konkrétabb és pontosabb rendelkezéseket fogadjon el, amelyekre a nemzeti szabályozó hatóságnak támaszkodnia kell. Egyébként ellentétes lenne a tagállamok tekintetében a Bíróság által elismert eljárási autonómia elvével, ha az irányelvek rendelkezései nem hagynának mozgásteret a tagállamok számára a nemzeti szabályozó hatóságok hatásköreire vonatkozó szabályok átültetése során.

94.

Az irányelvek lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy különböző szabályozási rendszereket fogadjanak el, amelyek mind az irányelvek megfelelő átültetését jelentik. A „normatív szabályozás” esetében a jogalkotó és a rendeletek elfogadására hatáskörrel rendelkező hatóság általános és elvont értelemben határozza meg a számítási módszereket, a nemzeti szabályozó hatóság pedig e módszerek kiegészítésére és részben módosítására rendelkezik hatáskörrel. Továbbá, ebben az esetben a nemzeti szabályozó hatóság pontos szabályozói határozatot fogad el e számítási módszerek alapján. A Bizottság által javasolt értelmezés ezzel szemben azt eredményezné, hogy a nemzeti szabályozó hatóság mind a tarifák meghatározása, mind a módszerek tekintetében hatáskörrel rendelkezik, ami ellentétes lenne az irányelvek szövegével, szellemével, céljaival és létrejöttének okaival.

95.

A Bizottság kontra Belgium ítélet nem releváns, mivel a jelen esetben az EnWG 24. §‑a alapján elfogadott rendeletek anyagi jogi jogszabályok, és nem a kormány mint a nemzeti szabályozó hatóságnál a hierarchiában magasabb szinten álló végrehajtó hatóság által adott utasítások. Ezenkívül a nemzeti szabályozó hatóság mérlegelési jogkörének a normatív előírások útján történő „előzetes felépítése” nem sérti e hatóság függetlenségét, ami abban nyilvánul meg, hogy a kormány vagy más hatóságok nem adhatnak e hatóság részére utasításokat. Ezt a feltételt a német jog biztosítja.

96.

Ezenkívül a „normatív szabályozás” elvét az uniós jog is elismeri, amit magának a Bizottságnak a hálózati szabályzatok elfogadására vonatkozó felhatalmazása bizonyít, amely szabályzatok nem pusztán általános politikai iránymutatások, hanem tényleges és valós, részletes módszertani előírások. Az uniós jog és különösen az irányelvek nem tartalmaznak kellően pontos, lényegi követelményeket a hálózathoz való hozzáférés és a tarifák megállapítása módjának meghatározására vonatkozóan. A 714/2009 és a 715/2009 rendelet rendelkezései az elosztóhálózatok szintjén sem alkalmazhatók a tagállamon belüli villamosenergia‑ és földgázkereskedelemre. Ebben az összefüggésben az irányelvek helyes átültetésének biztosítása érdekében a tagállamoknak ki kell dolgozniuk saját szempontjaikat a nemzeti szabályozó hatóságok szabályozói hatáskörének behatárolására vonatkozóan.

97.

Végül a Németországi Szövetségi Köztársaság úgy véli, hogy a Bíróság 1958. június 13‑iMeroni kontra Alta Autorità ítéletéig (9/56, EU:C:1958:7, a továbbiakban: Meroni ítélet) visszavezethető ítélkezési gyakorlatban megállapított elvek akkor is alkalmazhatók, ha az uniós jogalkotó bizonyos hatásköröket a független nemzeti szabályozó hatóságokra ruház. Ezen elvek alapján az e hatóságok részére történő hatáskör‑átruházás csak akkor lehetséges, ha a jogalkotó korábban már elég pontos követelményeket fogadott el e hatóságok feladatait és hatásköreit illetően. Az uniós jogszabályok nem tartalmaznak ilyen követelményeket, ezért a tagállamok feladata, hogy elfogadják azokat. Ugyanez a kötelezettség ered a demokrácia és a jogállamiság elvéből is, amelyek a Németországi Szövetségi Köztársaság alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének részét képezik, amelyet az Uniónak az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése alapján tiszteletben kell tartania.

98.

Előzetesen el kell utasítani a Németországi Szövetségi Köztársaság által felhozott azon kifogást, amely szerint a Bizottságnak a nemzeti szabályozó hatóság függetlenségének megsértésével kapcsolatos érvei új, és ezért elfogadhatatlan kifogást képeznek.

99.

E tekintetben megjegyzem, hogy a negyedik kifogás keretében a Bizottság azzal érvel, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság tévesen ültette át az irányelvek egyes rendelkezéseit, mivel a szóban forgó nemzeti szabályozás sérti az irányelvek által a nemzeti szabályozó hatóságokra ruházott kizárólagos hatásköröket. A nemzeti szabályozás az irányelvek által a nemzeti szabályozó hatóságok részére fenntartott egyes hatásköröket a kormányra ruházza át, és jogai gyakorlásának részletes szabályozásával jelentős mértékben csökkenti a nemzeti szabályozó hatóságnak a számára fenntartott hatáskörön belüli mérlegelési mozgásterét.

100.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy mind a nemzeti szabályozó hatóság részére fenntartott jogkörökbe történő beavatkozás jogának az e hatóságtól eltérő jogalanyra való átruházása, mind pedig a nemzeti szabályozó hatóságnak más jogalanyok által elfogadott olyan rendelkezések hatálya alá vonása, amelyek részletesen rendelkeznek e jognak az e hatóság részére fenntartott hatáskörön belüli gyakorlásáról, befolyásolhatják a nemzeti szabályozó hatóság azon lehetőségét, hogy ezeken a területeken önállóan, teljesen szabadon és külső hatások nélkül fogadjon el aktusokat. Ebből az következik, hogy a negyedik kifogás hátterében az irányelvek által a nemzeti szabályozó hatóságok számára biztosított függetlenség megsértésével kapcsolatos kérdések állnak, ezért tehát a Bizottság e tekintetben felhozott érvei nem tekinthetők az eredetileg felhozottól eltérő új, vagyis elfogadhatatlan kifogásnak.

101.

Az ügy érdemére tekintettel a Bizottság által felhozott negyedik kifogás igazolásához véleményem szerint az irányelvek vonatkozó rendelkezéseit kell elemezni, figyelembe véve azok szövegét, annak a szabályozásnak a célkitűzéseit, amelynek e rendelkezések részét képezik, valamint azok szövegkörnyezetét. ( 32 )

102.

E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy az irányelvekben a nemzeti szabályozó hatóságok kijelölését, céljait, feladatait és hatásköreit meghatározó szabályok a villamosenergia‑ és a földgázágazat tekintetében a 2009/72 irányelv IX. fejezetében (35–40. cikk), illetve a 2009/73 irányelv VIII. fejezetében (39–44. cikk) találhatók.

103.

E rendelkezésekkel kapcsolatban a Bíróságnak már volt alkalma megállapítani, hogy a 2009/72 irányelv 35. cikkének (4) bekezdése, amelynek szó szerint megfelel a 2009/73 irányelv 39. cikkének (4) bekezdése, arra kötelezi a tagállamokat, hogy szavatolják a nemzeti szabályozó hatóság függetlenségét, és biztosítsák, hogy a hatóság részrehajlás nélkül és átlátható módon gyakorolja hatáskörét. ( 33 ) Ugyanez a rendelkezés ezt követően pontosítja, hogy ennek érdekében a tagállamok biztosítják, hogy a nemzeti szabályozó hatóság az ezen irányelvek és a kapcsolódó jogszabályok által ráruházott hatáskör gyakorlása során jogilag elkülönüljön, és „funkcionálisan független legyen bármely más köz‑ vagy magánjogi jogalanytól”, személyzete és az ügyvezetéséért felelős személyek pedig „minden piaci érdektől függetlenül tevékenykedjenek”. és szabályozói feladataik végrehajtása során ne kérjenek vagy fogadjanak el közvetlen utasítást semmilyen kormánytól vagy egyéb köz‑ vagy magánjogi jogalanytól. Ugyanezen cikk (5) bekezdése, amelynek a 2009/73 irányelv 39. cikkének (5) bekezdése felel meg, hozzáteszi, hogy a nemzeti szabályozó hatóság függetlenségének védelme érdekében a tagállamok különösen ügyelnek arra, hogy „a szabályozó hatóság bármely politikai szervtől függetlenül önálló döntéseket hozhasson”. ( 34 )

104.

A „függetlenség” fogalmát sem a 2009/72 irányelv, sem a 2009/73 irányelv nem határozza meg. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor a Bíróság – különös tekintettel az energiaágazatban működő nemzeti szabályozó hatóságokra – már kimondta, hogy az állami szerveket illetően e fogalom szokásos értelmében rendszerint olyan jogállást jelent, amely biztosítja az érintett szerv számára a lehetőséget, hogy teljesen szabadon, minden utasítástól és nyomásgyakorlástól mentesen eljárhasson azon szervezetek esetében, amelyekkel szemben a függetlenségét biztosítani kell. ( 35 ) Pontosabban, az energiaágazatban az ezen irányelvek által biztosított döntéshozatali függetlenség magában foglalja, hogy a 2009/72 irányelv 37. cikkében és a 2009/73 irányelv 41. cikkében említett szabályozási feladatok és hatáskörök keretében a nemzeti szabályozó hatóság határozatait kizárólag a közérdek alapján, az említett irányelvek által követett célok tiszteletben tartásának biztosítása érdekében önállóan hozza meg, anélkül hogy más köz‑ vagy magánszervezetek külső utasításainak lenne alávetve. ( 36 )

105.

A Bíróságnak már alkalma volt arra is, hogy kifejezetten kimondja, hogy az irányelvek által előírt, a 103. pontban említett követelmények magukban foglalják, hogy a nemzeti szabályozó hatóságnak a szabályozási feladatait mindenfajta külső befolyástól mentesen kell gyakorolnia. ( 37 ) Ebben a tekintetben azt is megjegyzem, hogy az irányelvekben a nemzeti szabályozó hatóságok funkcionális függetlensége biztosítása szükségességének ismételt megállapítása nem hagy kétségeket afelől, hogy e függetlenséget nem csak a magánjogi jogalanyok és a piaci érdekek tekintetében kell biztosítani, hanem bármely közjogi jogalany, és így nem csak a kormány mint a végrehajtó hatalom jogosultja vonatkozásában. Az irányelvekben használt kifejezések egyértelműek annak megállapítása tekintetében, hogy egyrészt a funkcionális függetlenséget bármely politikai szervvel, így nemcsak a kormánnyal, hanem a parlamenttel szemben is biztosítani kell, másrészt pedig ennek teljeskörűnek kell lennie, és ez nem korlátozódhat formai vagy tartalmi szempontból meghatározott konkrét aktusokra. A nemzeti szabályozó hatóság bármely politikai érdektől való függetlenségének szükségessége kifejezetten szerepel a 2009/72 irányelv (34) preambulumbekezdésében és a 2009/73 irányelv (30) preambulumbekezdésében is.

106.

Ebből az következik, hogy a nemzeti szabályozó hatóság függetlenségét, amelyet az irányelvek a 2009/72 irányelv 37. cikke és a 2009/73 irányelv 41. cikke által kizárólagosan ráruházott feladatok és hatáskörök keretében biztosítanak, még a parlament által hozott törvény vagy más olyan aktusok sem korlátozhatják, amelyek – a német kormány által a tárgyaláson hivatkozott kategóriákat alkalmazva – a nemzeti alkotmányjogra jellemző osztályozás szerint „anyagi jogi jogszabályok”, mint például a kormányrendeletek.

107.

Egyébiránt az irányelvek olyan értelmezése, amely a nemzeti szabályozó hatóságok széles körű funkcionális függetlenségének biztosítására irányul, összhangban áll az irányelv céljaival. Ebben az értelemben a szó szerinti értelmezést megerősíti a teleologikus értelmezés.

108.

E tekintetben a Bíróság már megállapította, hogy a 2009/72 irányelv célja lényegében a villamos energia nyitott és versenyképes belső piacának létrehozása, amely lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy szabadon válasszák meg a szolgáltatóikat, és utóbbiak számára, hogy a fogyasztóikat szabadon ellássák termékeikkel, méltányos versenyfeltételeket teremtsenek e piacon, biztosítsák az ellátás biztonságát, és küzdjenek az éghajlatváltozás ellen. ( 38 ) A Bíróság nagyon hasonló megfogalmazásban határozta meg a 2009/73 irányelv által követett célt. ( 39 )

109.

E tekintetben hozzá kell tenni, hogy – amint az az irányelvek több preambulumbekezdéséből is következik ( 40 ) – a belső piacnak a villamosenergia‑ és földgázágazatban való megvalósulására és az egyenlő feltételeknek az Unióban letelepedett valamennyi villamosenergia‑ipari vállalkozás számára való megteremtésére irányuló elsődleges cél előírására azért volt szükség, mert a korábbi szabályozás nem volt elegendő a tökéletesen működő belső piac létrehozása feltételeinek megteremtéséhez, és egyidejűleg irányul a fogyasztók védelmére, a beruházások ösztönzésére és az ellátás biztonságának biztosítására. Az új irányelvek elfogadásának kifejezett célja többek között annak elkerülése volt, hogy ha a hálózatok nem különülnek el ténylegesen a termelési és ellátási tevékenységektől (amelyet a korábbi irányelvek ( 41 ) rendelkezései nem tudtak biztosítani), ez ne csak a hálózat üzemeltetésében járjon a hátrányos megkülönböztetés kockázatával, hanem a vertikálisan integrált vállalkozásoknak saját hálózataikba történő megfelelő szintű beruházásra való ösztönzése terén is; az irányelvek célja tehát olyan szabályok bevezetése, amelyek a termelési és ellátási tevékenységeknek a hálózatüzemeltetéstől való tényleges elkülönítésének megvalósítására irányulnak. ( 42 )

110.

Ebben az összefüggésben, ahogyan azt a Bíróság már megállapította, az irányelvek éppen e célok elérése érdekében széles jogköröket biztosítottak a nemzeti szabályozó hatóság számára a villamosenergia‑piac szabályozása és felügyelete terén. ( 43 )

111.

Az irányelvek által felállított kereteken belül a nemzeti szabályozó hatóságok felelősek a rendszer egésze megfelelő működésének biztosításáért. Különösen, ahogyan az a 2009/72 irányelv (36) preambulumbekezdéséből és a 2009/73 irányelv (32) preambulumbekezdéséből kifejezetten kitűnik, és ahogyan azt a 37. cikk (1) bekezdésének a) pontja és a 41. cikk (1) bekezdésének l. pontja tükrözi, a szabályozó hatóságok számára lehetőséget kell biztosítani a tarifák vagy a tarifák számításához alkalmazandó módszerek meghatározására, illetve jóváhagyására az átviteli‑ vagy az elosztórendszer‑üzemeltető(k) javaslata, illetve a rendszer‑üzemeltető(k) és a hálózat használói által kölcsönösen jóváhagyott javaslat alapján. Ezeknek a feladatoknak a megvalósítása során a nemzeti szabályozó hatóságok biztosítják, hogy az átviteli és elosztási tarifák megkülönböztetéstől mentesek és költségalapúak legyenek, figyelembe véve az elosztott villamosenergia‑termelésnek, valamint a keresletoldali szabályozási intézkedéseknek köszönhetően elkerült, hosszú távú, hálózati határköltségeket is.

112.

A fent említett célok megvalósításához meg kell határozni a nemzeti szabályozó hatóság függetlenségének legmagasabb szintű biztosítékát, olyan tág értelemben, amely a fenti 102. és az azt követő pontokban hivatkozott rendelkezések szövegéből következik. A gazdasági szereplőktől és a közjogi jogalanyoktól való teljes körű függetlenség, attól eltekintve, hogy közigazgatási vagy politikai szervekről, és az utóbbi esetben a végrehajtó vagy törvényhozó hatalom jogosultjáról van‑e szó, annak biztosítására szolgál, hogy a meghozott döntések valóban pártatlanok és megkülönböztetéstől mentesek legyenek, kizárva eleve a kormányhoz, a többséghez vagy egyébként a politikai hatalomhoz kapcsolódó vállalkozásokkal és piaci érdekekkel szembeni, valamilyen módon kedvezőbb bánásmód lehetőségét. ( 44 ) Ennek megfelelően, ahogyan arra a Bizottság helyesen rámutat, semlegesítésre kerül annak kockázata – amely kockázat bekövetkezése esetén a különféle energiaforrásokból származó villamos energiát nyújtó új kereskedők és az új energiatermelők határon átnyúló piaci hozzáférése előtt nyitott belső energiapiac megvalósulását veszélyeztetné –, hogy a nemzeti vagy a politikai hatalomhoz kötődő vállalkozások kiváltságos helyzetben legyenek, amely kockázat különösen nagy, mivel sok országban a vertikálisan integrált vállalkozás továbbra is a monopóliummal rendelkező régi állami szolgáltató, amely például részvényeken keresztül kapcsolatot tart fenn a kormánnyal. ( 45 )

113.

Ezenkívül, ahogyan az a 2009/72 irányelv (33) preambulumbekezdéséből és a 2009/73 irányelv (29) preambulumbekezdéséből egyértelműen kitűnik, ezen irányelvek – pontosan ebben a megközelítésben – kifejezetten a nemzeti szabályozó hatóságok függetlenségének növelésére irányulnak, és ezen irányelvek, ahogyan az (34) és (30) preambulumbekezdésükből kitűnik, olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek lehetővé teszik, hogy a villamosenergia belső piacának megfelelő működése céljából az energiaszabályozók képesek legyenek a döntéshozatalra minden lényeges szabályozási kérdésben, továbbá függetlenek legyenek minden más köz‑ vagy magánérdektől. ( 46 )

114.

A nemzeti szabályozó hatóság függetlenségére vonatkozóan ily módon felállított általános keretet az irányelvek azon rendelkezései teszik konkréttá, amelyek részletesen meghatározzák a céljait, a feladatait és a hatásköreit. Ebben az értelemben a szó szerinti és a teleológiai értelmezést tehát megerősíti a rendszertani értelmezés. Így a 2009/72 irányelv 37. cikke és a 2009/73 irányelv 41. cikke pontosan meghatározza a nemzeti szabályozó hatóságok hatásköreit, amelyek csak és kizárólag azok, amelyeket az irányelvek állapítanak meg.

115.

Emellett, ezek a hatáskörök egy olyan jogi struktúrába illeszkednek, amely különböző szinteken határozza meg gyakorlásuk céljait és kritériumait. A rájuk ruházott hatáskörök gyakorlása során a nemzeti szabályozó hatóságoknak ugyanis a 2009/72 irányelv 36. cikkében és a 2009/73 irányelv 40. cikkében megjelölt célokkal összhangban kell eljárniuk. Ezek olyan konkrét célkitűzések, amelyek körülhatárolják a nemzeti szabályozó hatóságokra bízott döntések körét, meghatározva azokat a kritériumokat, amelyeket a kitűzött célok elérése érdekében követniük kell. ( 47 )

116.

Bizonyos esetekben ezeket a kritériumokat – a konkrét hatáskörökre való hivatkozással – a 2009/72 irányelv 37. cikke és a 2009/73 irányelv 41. cikke tovább részletezi. Így például ami az átviteli és elosztási tarifákat vagy az ezekre vonatkozó módszereket illeti, azokat e két rendelkezés (1) bekezdésének értelmében átlátható kritériumok alapján kell megállapítani, és azokat, valamint a nemzeti hálózatokhoz való csatlakozás és hozzáférés feltételeit e rendelkezések (6) bekezdésének a) pontja értelmében annak szükségességére figyelemmel kell meghatározni, hogy a hálózatok működőképességének biztosításához szükséges beruházásokat el lehessen végezni. ( 48 ) Ugyanezen rendelkezések (10) bekezdése értelmében ezeknek a feltételeknek, tarifáknak és módszereknek arányosnak és megkülönböztetéstől mentesen alkalmazhatónak kell lenniük. Másrészt, ami a kiegyenlítő szolgáltatások nyújtását illeti, a 2009/72 irányelv 37. cikke és a 2009/73 irányelv 41. cikke (6) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy azt a lehető leggazdaságosabb módon kell végezni, annak megfelelő módon ösztönöznie kell a hálózatfelhasználókat arra, hogy kiegyensúlyozzák az általuk betáplált és vételezett mennyiséget, valamint annak tisztességes és megkülönböztetésmentes módon, objektív kritériumokon kell alapulnia. Emellett a fent említett két rendelkezés (8) bekezdése értelmében a tarifák vagy módszerek és a kiegyenlítő szolgáltatások megállapításakor vagy jóváhagyásakor a szabályozó hatóságok a mind rövid, mind hosszú távon megfelelő ösztönző intézkedéseknek az átviteli‑ vagy elosztórendszer‑üzemeltetők javára történő meghozatalát írják elő a hatékonyság javítása, a piaci integrációnak és az ellátás biztonságának az elősegítése, valamint a kapcsolódó kutatási tevékenységek támogatása érdekében. ( 49 )

117.

Az irányelvek a nemzeti szabályozó hatóságok által feladataik ellátása során tiszteletben tartandó olyan eljárási jellegű garanciákat is előírnak, mint például döntéseik közzétételének kötelezettsége, az üzleti szempontból érzékeny információk bizalmas jellegének megóvására vonatkozó kötelezettség és a teljes körű indokolási kötelezettség. ( 50 )

118.

Az irányelvekben megjelölt kritériumok további pontosításait, amelyeket a nemzeti szabályozó hatóságoknak tiszteletben kell tartaniuk a rájuk ruházott hatáskörök gyakorlása során, egyéb jogszabályok, mint például a 714/2009 és a 715/2009 rendelet tartalmazzák. Így például e két rendelet 14., illetve 13. cikke ( 51 ) konkrét kritériumokat határoz meg a hálózatokhoz való hozzáférés tarifáinak vagy az ezekre vonatkozó számítási módszerek meghatározására ( 52 ) vonatkozóan, a 715/2009 rendelet 21. cikke pedig az egyensúlyozási szabályokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.

119.

Ezeket a rendelkezéseket a Bizottság által rendeletben megállapított különféle hálózati szabályzatok egészítik ki és pontosítják, amelyek részletes rendelkezéseket tartalmaznak többek között az összehangolt földgázszállítási tarifaszerkezetekre, ( 53 ) a felhasználói létesítmények, elosztóberendezések és elosztórendszerek hálózati csatlakozásának követelményeire, ( 54 ) a termelőlétesítmények hálózati csatlakozásának európai szintű követelményeire, ( 55 ) valamint a nagyfeszültségű rendszerek hálózati csatlakozásának követelményeire ( 56 ) vonatkozóan. Egy ilyen részletezett jogi keretben a Németországi Szövetségi Köztársaság véleményem szerint nem állíthatja, hogy a 2009/72 és a 2009/73 irányelv megfelelő átültetése érdekében a tagállamoknak saját tarifaszámítási kritériumokat kellett kidolgozniuk. Arról nem is beszélve, hogy – ahogyan azt a Bizottság helyesen állítja – a tisztességes tarifarendszer meghatározása a nemzeti szabályozó hatóságok klasszikus alapfeladatát képezi, és így azoknak olyan különös szolgálattal rendelkeznek (és kell rendelkezniük), amely képes ellátni ezt a feladatot.

120.

Két fontos következmény ered abból, ahogyan a nemzeti szabályozó hatóságok hatáskörei meghatározásra és rendszerezésre kerültek. Először is úgy tűnik, hogy az uniós jogszabályok a hatáskörök, a célok és a hatáskörök gyakorlására vonatkozó kritériumok pontos meghatározásakor nem hagynak teret a nemzeti beavatkozásoknak, amely az irányelv és az irányelvek által kizárólagosan rájuk ruházott feladatoknak a nemzeti szabályozó hatóságok általi végrehajtása között helyezkednek el. A funkcionális függetlenség tág meghatározása és a hatáskörök szabályozása vezet ehhez a következtetéshez. Aminek az a következménye, hogy azt lehet állítani, hogy az irányelvek a nemzeti szabályozó hatóságok javára való „hatáskörfenntartásról” rendelkeznek a 2009/72 irányelv 37. cikkében és a 2009/73 irányelv 41. cikkében felsorolt feladatok tekintetében. Ebből az következik, hogy működésüknek a nemzeti jogalkotó által történő semmilyen előzetes felépítése (Vorstrukturierung) nem befolyásolhatja az irányelvek által részükre fenntartott hatáskörök központi elemének gyakorlását. Másodsorban, a nemzeti szabályozó hatóságoknak arra kell szorítkozniuk, hogy az európai jogszabályok által felvázolt keretek között járjanak el anélkül, hogy új érdekeket vagy kritériumokat vezetnének be az európai jogalkotó által korábban meghatározottakon túl. A nemzeti szabályozó hatóságoknak technikailag kell végrehajtaniuk a másodlagos uniós jogszabályok rendelkezéseit.

121.

A levont következtetéseknek nem mond ellent az a tény, hogy az irányelvek felhatalmazzák a tagállamokat arra, hogy „általános politikai iránymutatásokat” állapítsanak meg. ( 57 )

122.

Két észrevétel merül fel ezzel kapcsolatban. Először is, mivel az irányelvek kifejezetten csak általános iránymutatásokat ismernek el, azokkal minden bizonnyal összeegyeztethetetlenek azok a különös útmutatók vagy tájékoztatók, amelyek részletes útmutatást írnak elő. Másodszor, ahogyan arra a Bíróság már rámutatott, ( 58 ) az irányelvek vonatkozó rendelkezéseiből egyértelműen kitűnik, hogy az érintett tagállam kormánya által kibocsátott általános politikai iránymutatások nem kapcsolódhatnak a 2009/72 irányelv 37. cikke és a 2009/73 irányelv 41. cikke szerinti szabályozói hatáskörökhöz és feladatokhoz, amelyek különböző tarifák és árak meghatározására, jóváhagyására és felügyeletére vonatkozó feladatokat és hatásköröket foglalnak magukban, különösen azokat, amelyek e cikkek (1) bekezdésének a) pontjában szerepelnek, és amelyek az átviteli és elosztási tarifák vagy az ezekre vonatkozó módszerek átlátható kritériumok alapján történő meghatározásából vagy jóváhagyásából állnak. Ebből az következik, hogy még ha természetesen a tagállamok, és így a parlament és a kormány meg is őrzik az energiapolitika terén fennálló hatásköreiket, ahogyan azt az EUMSZ 194. cikk megerősíti, ez nem változtat azon, hogy az általános politikai iránymutatások a nemzeti szabályozó hatóságok javára fenntartott szabályozás által lefedettől eltérő területekhez kapcsolódnak. E tekintetben azt is meg kell jegyezni, hogy a német kormány mindenesetre egyértelművé tette, hogy a Bizottság által a jelen kifogásban vitatott rendelkezések nem képeznek az irányelvek értelmében vett általános politikai iránymutatásokat.

123.

Az irányelvek vonatkozó rendelkezéseinek szó szerinti, teleológiai és rendszertani elemzéséből eredő, fent említett értelmezés egyebekben összhangban áll a Bíróság ítélkezési gyakorlatában alkalmazott megközelítéssel.

124.

A Bíróság ugyanis a Bizottság kontra Belgium ítéletben a villamosenergia‑ágazatra való utalással kimondta, hogy az átviteli vagy elosztási tarifák kiszámítása esetében meghatározó olyan tényezők megállapítására vonatkozó hatáskör valamely tagállam által a nemzeti szabályozó hatóságtól eltérő hatóságra történő átruházása, mint az amortizáció vagy a haszonkulcs, megsértette a 2003/54 irányelv azon rendelkezéseit, amelyek ezen a területen a nemzeti szabályozó hatóságokra ruházták a hatáskört. A Bíróság megállapította, hogy ezeknek a hatásköröknek a végrehajtó hatalomra való átruházása csökkentette a szóban forgó irányelv által átruházott hatáskörök terjedelmét, mivel a nemzeti szabályozó hatóságot kötötték az ilyen tényezők meghatározásakor valamely más hatóság által megállapított, e tényezők meghatározására vonatkozó különös szabályok. ( 59 ) Ezt a megközelítést a Bíróság megerősítette az ismét a Belga Királyságra vonatkozó, és különösen a 2009/72 irányelv 37. cikke (6) bekezdésének a) pontjával és a 2009/73 irányelv 41. cikke (6) bekezdésének a) pontjával kapcsolatos legutóbbi ítéletében. ( 60 ) A Németországi Szövetségi Köztársaság állításával ellentétben ez az ítélkezési gyakorlat abban az esetben is releváns, ha a szóban forgó jogszabályok a nemzeti szabályozó hatóság számára fenntartott hatáskörökbe történő beavatkozásról anyagi jogi jogszabályok, és nem a kormány mint a nemzeti szabályozó hatóságnál a hierarchiában magasabb szinten álló végrehajtó hatóság által adott utasítások útján rendelkeznek. Ahogyan ugyanis az az előző pontokból is kitűnik, az irányelvek által kizárólag a nemzeti szabályozó hatóságokra átruházott jogokat és függetlenségüket bármely politikai szervvel szemben biztosítani kell, tehát nem csak a kormánnyal, hanem a nemzeti jogalkotóval szemben is, amely – még ha jogszabályokban meg is határozhatja, sőt amelynek meg kell határoznia ezeket a hatásköröket – nem vonhatja el azok egy részét a nemzeti szabályozó hatóságoktól és ruházhatja át más állami szervekre.

125.

Ezenkívül az uniós jog más olyan területein is, ahol olyan független hatóságok létrehozása vált szükségessé, amelyek feladata olyan versenypiac megteremtése volt, amely egyszerre alkalmas más, az európai jogalkotó által kifejezetten megjelölt és szabályozott célok védelmére, mint például egyes alapvető jogok és a fogyasztói jogok védelme, a függetlenség fogalmának a Bíróság általi értelmezése a lehető legtágabb volt.

126.

Ebből a szempontból releváns a 2010. március 9‑iBizottság kontra Németország ítélet (C‑518/07, EU:C:2010:125). Ebben az esetben a jogvita tárgya a „teljes függetlenség” kifejezés jelentése volt, amely kifejezés a személyes adatok védelmére vonatkozó rendelkezések tiszteletben tartásának felügyeletéért felelős nemzeti felügyelő hatóságokra vonatkozott. ( 61 ) Az ügy a felügyelő hatóságok függetlenségének két ellentétes elképzelésére vonatkozott: egyrészt azon tág értelmezésre, amely szerint a függetlenség követelményét úgy kell értelmezni, hogy a felügyelő hatóságnak bármilyen befolyástól mentesnek kell lennie, másrészt a Németországi Szövetségi Köztársaság által javasolt megszorítóbb értelmezésre, amely a függetlenséget a felügyeletük alatt álló nem állami szektorra korlátozta, míg a hatóságok belső közigazgatási ellenőrzési mechanizmusa elfogadható lett volna. A Bíróság a függetlenséget a szóban forgó irányelv céljainak fényében értelmezve az első értelmezést választotta, és megállapította, hogy „a személyes adatok nem állami szektorban való feldolgozásának ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező felügyelő hatóságoknak olyan függetlenséggel kell rendelkezniük, amelynek alapján feladatkörüket külső befolyás nélkül láthatják el. E függetlenség nemcsak a felügyelt szervezetek által gyakorolt bármilyen befolyást zár ki, hanem bármilyen összefonódást vagy más, akár közvetlen, akár közvetett külső befolyást is, ami akadályozhatná az említett hatóságoknak a magánélet védelméhez való alapvető jog és a személyes adatok szabad áramlása közötti helyes egyensúly létrehozásában álló feladatai teljesítését” ( 62 ).

127.

Hasonlóképpen, az elektronikus hírközlés területén is annak biztosítására irányul a Bíróság ítélkezési gyakorlata, hogy tiszteletben tartsák a nemzeti szabályozó hatóságok számára a hatáskörük gyakorlása során biztosított mérlegelési mozgásteret. ( 63 )

128.

Összegzésképpen úgy vélem, hogy a villamosenergia‑ és a gázágazatban a nemzeti szabályozó hatóságok függetlenségére vonatkozó jogszabályok tág értelmezése rendszertanilag teljes mértékben megerősítést nyer, ahogyan azt a Bíróság ítélkezési gyakorlata is megerősíti. Az uniós jog rendszere a függetlenség széles körű fogalmát támogatja a független hatóságokra ruházott különös hatáskörök tekintetében.

129.

Mindazonáltal ezt a következtetést nem kérdőjelezik meg a Németországi Szövetségi Köztársaság által felhozott egyéb érvek.

130.

Ami először is a tagállamok eljárási autonómiájának a Németországi Szövetségi Köztársaság által hivatkozott elvét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 288. cikkből következik, hogy a tagállamok az irányelv átültetésekor kötelesek annak teljes érvényesülését biztosítani, az irányelv végrehajtását biztosító módozatok és eszközök megválasztását illetően azonban széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek. E szabadság így nem érinti az egyes címzett tagállamok arra irányuló kötelezettségét, hogy az érintett irányelv teljes érvényesülésének biztosítása érdekében – az irányelv által követett céllal összhangban – valamennyi szükséges intézkedést megtegyenek. ( 64 )

131.

Ebből az következik, hogy ha – ahogyan arra a Bíróság már rámutatott – a tagállamok intézményi önállósággal rendelkeznek is az irányelvek szerinti szabályozó hatóságaik szervezésének és felépítésének tekintetében, ezen önállóságukat csak az ezen irányelvek által meghatározott célkitűzések és kötelezettségek tiszteletben tartásával gyakorolhatják, ( 65 ) beleértve az ezen irányelvek által a nemzeti szabályozó hatóságok számára biztosított hatáskörök tiszteletben tartását.

132.

Másodsorban, a német kormány állításával ellentétben, úgy gondolom, hogy az irányelvek vonatkozó rendelkezéseinek a nemzeti szabályozó hatóságok függetlensége és hatásköre tekintetében történő fenti értelmezése összhangban áll a Meroni ítéletig visszavezethető ítélkezési gyakorlattal, amely ítéletben foglalt megközelítést a Bíróság az Európai Értékpapír‑piaci Hatóságra ruházott hatáskörökkel kapcsolatos későbbi ítéletében kiterjesztette az európai ügynökségekre. ( 66 )

133.

Ebből az ítélkezési gyakorlatból különösen az következik, hogy a Bíróság elfogadhatatlannak ítéli „a széles mérlegelési jogkör” valamely uniós ügynökségre történő átruházását, amely jogkör széles mérlegelési szabadsággal jár, és amely gyakorlása révén egy valódi gazdaságpolitikát jeleníthet meg, a hatáskört átruházó hatóság döntéseit az átruházott hatáskörrel rendelkező hatóság döntéseivel helyettesítve, és így elvégezve „a felelősségek valódi áthelyezését”. ( 67 ) Ezzel szemben az ilyen ügynökségekre ruházhatók az olyan végrehajtási hatáskörök, amelyek egyértelműen körülhatároltak, és amelyek gyakorlása ezért szigorúan ellenőrizhető objektív kritériumok alapján. ( 68 )

134.

Még azt feltételezve is, hogy ez az ítélkezési gyakorlat alkalmazható a jelen ügyhöz hasonló esetre, amely olyan nemzeti hatóságokra vonatkozik, amelyeket nem maga az Unió hozott létre, hanem az irányelv alkalmazásával a tagállamok jelöltek ki, meg kell jegyezni, hogy a javasolt értelmezés mindenképpen megfelel ennek az ítélkezési gyakorlatnak. Egyrészt ugyanis a nemzeti szabályozó hatóságok részére fenntartott hatáskörök a végrehajtás körébe tartoznak a valóság műszaki‑szakértői értékelése alapján, és semmilyen olyan hatáskört nem biztosít, amely túlmegy az uniós jog által létrehozott szabályozási kereten, ( 69 ) és amely politikai jellegű döntésekkel jár; ( 70 ) másrészt, ahogyan az a fenti 114–119. pontban elemzésre került, az uniós jogszabályokban foglalt rendelkezések körülhatárolják e hatáskörök tartalmát, és rendelkeznek azokról a kritériumokról és feltételekről, amelyek behatárolják a nemzeti szabályozó hatóságok cselekvési körét. ( 71 )

135.

Harmadsorban, a javasolt értelmezést nem kérdőjelezi meg a Németországi Szövetségi Köztársaság által a demokrácia elvével kapcsolatos érvekre tett utalás.

136.

A demokrácia elve és a nemzeti szabályozó hatóságok közötti kölcsönhatást illetően a Bíróság a fent említett, 2010. március 9‑iBizottság kontra Németország ítéletében (C‑518/07, EU:C:2010:125) már számos utalást tett. Ezen ítéletben a Bíróság mindenekelőtt arra emlékeztetett, hogy a demokrácia elve a közösségi jogrendbe tartozik, és azt az EU 6. cikk (1) bekezdése kifejezetten, mint Európai Unió egyik alapját említi. Mint a tagállamok közös alapelveinek egyike, tekintettel kell rá lenni a másodlagos jog olyan rendelkezéseinek értelmezése során, mint például a 95/46 irányelv 28. cikke. ( 72 )

137.

Megjegyezte továbbá, hogy ezzel az elvvel nem ellentétes olyan hatóságok létezése, amelyek a hagyományos hierarchikus közigazgatási struktúrán kívül helyezkednek el, és a kormánytól többé‑kevésbé függetlenek. Az ilyen hatóságok létezését és működéseinek feltételét a tagállamokban törvény, vagy bizonyos tagállamokban maga az alkotmány szabályozza, e hatóságoknak törvényesen kell működniük, és alá vannak vetve a hatáskörrel rendelkező bíróságok felülvizsgálatának. Az ilyen független közigazgatási hatóságok, amint az egyébként a német jogrendszerben is így van, gyakran szabályozási hatáskörrel is rendelkeznek, vagy olyan feladatokat látnak el, amelyeknek politikai befolyástól mentesnek kell lenniük, a törvényesség talaján maradva azonban, és a hatáskörrel rendelkező bíróságok felülvizsgálati jogkörének hatálya alatt. ( 73 )

138.

Ezenkívül a Bíróság megállapította, hogy az uniós jog nem követeli meg „a parlamenti befolyás teljes hiányát”, egyrészt arra figyelemmel, hogy az ellenőrző hatóságok vezetését ellátó személyeket a parlament vagy a kormány nevezheti ki, másrészt a jogalkotó előírhatja az ellenőrző hatóságok számára, hogy tevékenységükről beszámoljanak a parlamentnek. ( 74 )

139.

A Bíróság által tett, a fenti pontokban ismertetett megállapításokat a villamosenergia‑ és a gázágazatban eljáró nemzeti szabályozó hatóságok esetében is alkalmazni kell, és azok függetlenségüknek a demokrácia elvével való összeegyeztethetősége alapját képezik. Közelebbről, egyrészt a 2009/72 irányelv (34) preambulumbekezdéséből és a 2009/73 irányelv (30) preambulumbekezdéséből egyértelműen az tűnik ki, hogy a nemzeti szabályozó hatóságoknak az irányelvek által biztosított függetlensége nem zárja ki a tagállamok alkotmányjoga alapján történő parlament általi felügyelet gyakorlását. Ebből az következik, hogy még ha a nemzeti szabályozó hatóságoknak a politikai szervek bármely megelőző befolyásától mentesnek is kell lenniük, akkor sem mentesülhetnek azon kötelezettség alól, hogy tevékenységükről beszámoljanak a parlamentnek. A demokratikus elvvel való összekapcsolódás szükségessége tehát a nemzeti szabályozó hatóságokra vonatkozó „accountability” egyik formájához vezet, amelyet az egyes tagállamok alkalmazhatnak.

140.

Másrészt egy fontos pontosítást kell tenni. A villamosenergia‑ és gázágazatban a nemzeti szabályozó hatóságok, ahogyan az kifejtésre került, a számukra fenntartott hatáskörökben járnak el az uniós jogot alkalmazva, a nemzeti politikai szervek beavatkozása nélkül, még eljárásjogi vagy anyagi jogi törvényeken keresztül sem. Az uniós jogszabályok azt a helyet foglalják el, amelyet a parlament által hozott törvény a nemzeti közigazgatási modellben a demokratikus elvvel való összekapcsolása érdekében elfoglalt. Mivel az uniós jogszabályokat előkészítő döntéshozatali folyamat demokratikus folyamat, amelyben részt vesz az Unió polgárai által megválasztott Európai Parlament és a Tanács, ahol a tagállamok érdekei a demokratikus legitimációval rendelkező kormányokon keresztül jelennek meg, a nemzeti szabályozó hatóságok így visszakerülnek a demokratikus legitimáció köreibe.

141.

Emellett, ahogyan az a fenti 114–119. pontban megállapításra került, az irányelvek nem csak a nemzeti szabályozó hatóságok hatásköreit határozzák meg és sorolják fel kifejezetten, hanem a másodlagos uniós jog gyakorlásuk célkitűzéseit és kritériumait is meghatározza. A nemzeti szabályozó hatóságok főként műszaki tevékenység révén hajtják végre a másodlagos jogszabályok rendelkezéseit. Ennélfogva a Meroni ítéletig visszavezethető ítélkezési gyakorlatnak megfelelően hiányzik az a széles körű mérlegelési mozgásterük, amely a politikai hatalomra jellemző, és ezért nem hozhatnak energiapolitikai döntéseket, amely politika hatásköre az Unió és a tagállamok között oszlik meg. A nemzeti szabályozó hatóságok nem gyakorolnak semmiféle politikai hatalmat, nem helyettesítik a politikai hatalommal rendelkező azon szerveket, amelyek a demokratikus legitimáció alapján járnak el. A nemzeti szabályozó hatóságok tevékenységi körének ily módon történő körülhatárolását követően a javasolt értelmezés teljes mértékben összeegyeztethető a demokrácia elvével.

142.

A nemzeti szabályozó hatóságok függetlensége és hatáskörei, valamint a cselekvési körüket meghatározó jogszabályok közötti kapcsolat tekintetében felvázolt keret arra a következtetésre vezet, hogy azok teljes mértékben összeegyeztethetők a jogállamiság elveivel. A jogállamiság, amely az Uniónak az EUSZ 2. cikkben megerősített alapértéke, és amelynek mint ilyennek az uniós jog értelmezése során is érvényesülnie kell, megköveteli, hogy a közigazgatás a törvény alapján működjön, ezzel elkerülve az önkényt, biztosítva a polgárok jogait és felülbírálhatóvá téve cselekményeit. A tagállamok alkotmányjoga megköveteli, hogy a közigazgatási eljárást – a német kormány által használt kifejezést alkalmazva – előzetesen a törvények építsék fel. A törvény nem csak abban az értelemben képezi a közigazgatási hatóságok hatáskörének alapját, hogy minden egyes közigazgatási hatáskör jogalapját törvény tartalmazza, hanem abban az értelemben is, hogy a törvény e jogkör gyakorlásának lényegi szabályozását is magában foglalja a közigazgatási hatóságok mérlegelési jogkörének körülírásával és azáltal, hogy a polgárokat a független bíróságok előtt védelemben részesítheti abban az esetben, ha a közigazgatási hatóság eltér a jogi paramétertől. A német jogban a törvény általi korlátozhatóságra történik hivatkozás (Vorbehalt des Gesetzes, amely a demokráciának és a jogállamiságnak a Grundgesetz [alaptörvény] 20. cikkének (2) és (3) bekezdésében biztosított elvére vezethető vissza), amely más alkotmányos rendszerekben is elfogadott jogintézmény, miközben az olasz alkotmányjogi jogtudomány az „anyagi értelemben vett törvényességet” részesíti előnyben annak érdekében, hogy kiemelje a közigazgatási tevékenység előzetes szabályozásának szükségességét.

143.

A közigazgatási hatóságokra vonatkozó korlátozhatósággal kapcsolatos követelmény, nevezetesen a mérlegelési jogkör gyakorlásának körülírása és az eljárása értékelési szempontjának meghatározása, teljes mértékben teljesül a nemzeti szabályozó hatóságok tekintetében is a villamosenergia‑ és a gázágazatban. Ezt a követelményt már nem egy korábbi törvényi rendelkezés, hanem az uniós jogszabályokban foglalt megelőző szabályozás teljesíti. E szabályozásnak köszönhetően a hatásköröknek a nemzeti szabályozó hatóságok részére fenntartott gyakorlását az európai jogalkotó által megjelölt célok és kritériumok vezérlik, és azoknak, illetve az azon nemzeti szabályoknak a megsértése esetén, amelyek a nemzeti szabályozó hatóságok uniós jog által előírt hatásköreinek tiszteletben tartásával szabályozzák tevékenységüket, az érdekelt felek független bíróság előtt járhatnak el egyéni álláspontjuk védelme érdekében. ( 75 )

144.

A jelen esetben a Bizottság által felhozott negyedik kifogást illetően, a fenti megfontolások összességére figyelemmel, meg kell állapítani, hogy nem vitatott, hogy az EnWG 24. §‑ának (1) bekezdése a nemzeti szabályozó hatóságtól eltérő szervre, nevezetesen a szövetségi kormányra ruházza a hálózathoz való hozzáférés feltételei megállapításának hatáskörét, beleértve a kiegyenlítő szolgáltatások igénybevételét és nyújtását, valamint az e feltételek meghatározásához használt módszereket és a hozzáférési tarifák meghatározásának módszerét. Az sem vitatott, hogy a szövetségi kormány által az EnWG ezen rendelkezése alapján elfogadott, a Bizottság által említett rendeletek ( 76 ) célja, hogy konkrét és részletes szabályokat írjanak elő a szállítási és elosztási tarifák meghatározása tekintetében fontos tényezőke, ( 77 ) a nemzeti hálózatokhoz való hozzáférés feltételeire és a kiegyenlítő szolgáltatások nyújtásának feltételeire ( 78 ) vonatkozóan.

145.

Ebben az összefüggésben a fenti megfontolások összességére tekintettel véleményem szerint a Bizottság által javasolt negyedik kifogásnak is helyt kell adni, és meg kell állapítani, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság nem teljesítette a 2009/72 irányelv 37. cikke (1) bekezdésének a) pontjából és (6) bekezdésének a) és b) pontjából, valamint a 2009/73 irányelv 41. cikke (1) bekezdésének a) pontjából és (6) bekezdésének a) és b) pontjából eredő kötelezettségeit.

146.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy: