–

a spanyol kormány képviseletében A. Gavela Llopis, meghatalmazotti minőségben,

–

a belga kormány képviseletében P. Cottin és M. Jacobs, meghatalmazotti minőségben,

–

a görög kormány képviseletében K. Boskovits, E. Zisi és A. Dimitrakopoulou, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében P. Arenas és M. Wasmeier, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 65. cikk és a Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szóló, 2005. október 26‑i 1889/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2005. L 309., 9. o.) 9. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Lu Zheng és a Ministerio de Economía y Competitividad (gazdasági és versenyügyi minisztérium, Spanyolország) azon bírság tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amelyet azon okból szabtak ki vele szemben, hogy a spanyol terület elhagyásakor elmulasztotta a nála lévő bizonyos mennyiségű készpénzre vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettségének teljesítését.

3

Az 1889/2005 rendelet (2) és (3) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

4

E rendelet 1. cikkének értelmében:

„(1)   Ez a rendelet kiegészíti a hitelintézeteken és pénzügyi szervezeteken keresztül folytatott ügyletek, valamint egyes szakmai formák tekintetében a [91/308 irányelv] rendelkezéseit azáltal, hogy harmonizált szabályokat állapít meg a Közösség területére belépő, illetve az azt elhagyó készpénz hatáskörrel rendelkező hatóságok általi ellenőrzésére.

(2)   Ez a rendelet nem érinti a Közösségen belüli készpénzforgalom ellenőrzését célzó nemzeti intézkedéseket, amennyiben az ilyen intézkedéseket az [EUMSZ 65. cikkével] összhangban hozták.”

5

Az említett rendelet 3. cikkének (1) bekezdése ekképp rendelkezik:

„Az a Közösségbe belépő, vagy a Közösséget elhagyó természetes személy, aki 10000 EUR vagy azt meghaladó értékű készpénzt tart magánál, köteles erről az összegről e rendelettel összhangban azon tagállam hatóságának nyilatkozni, amelyen keresztül a Közösségbe belép vagy elhagyja azt. A nyilatkozattételi kötelezettség nem teljesül, amennyiben a közölt információ téves vagy hiányos.”

6

Ugyanezen rendelet 9. cikkének (1) bekezdése előírja:

„Minden tagállam köteles a 3. cikk szerinti nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztásának esetén alkalmazandó szankciókat bevezetni. E szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.”

7

A 2010. április 28‑i Ley 10/2010 de prevención del blanqueo de capitales y de la financiación del terrorismo (a pénzmosás, valamint a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló, 2010. április 28‑i 10/2010 törvény, a BOE 2010. április 29‑i 103. száma 2. cikke (1) bekezdése v) pontjának, valamint 34. cikkének együttes rendelkezéséből az következik, hogy azok a természetes személyek, akik 10000 eurónak megfelelő vagy annál nagyobb összegű fizetőeszköz birtokában lépnek be az ország területére vagy hagyják el az ország területét, előzetesen nyilatkozatot kell tenniük, amelyben fel kell tüntetni a fizetőeszközök birtokosára, tulajdonosára, címzettjére, összegére, jellegére, eredetére, előrelátható felhasználására, útvonalára, valamint szállítási eszközeire vonatkozó pontos adatokat.

8

E törvény 35. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az előírt nyilatkozat elmulasztása, amennyiben az kötelező, illetve a nyilatkozatban foglalt adatok valódiságának hiánya, amennyiben az különösen jelentősnek tekinthető, megalapozza az összes talált fizetési eszköznek a vámhivatal vagy a rendőrség eljáró tisztviselői általi lefoglalását, a megélhetést szolgáló minimumösszeg levonásával.

9

A 10/2010 törvény 52. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében az említett nyilatkozattételi kötelezettség megsértése súlyos, e törvény 57. cikkének (3) bekezdése értelmében legalább 600 euró bírsággal szankcionálható, amely bírság összege elérheti a be nem jelentett készpénz összegének kétszeresét.

10

Az említett törvény 59. cikkének (3) bekezdése értelmében:

„A 34. cikkben előírt nyilatkozattételi kötelezettség megsértése miatt alkalmazandó szankció meghatározása szempontjából súlyosító körülménynek minősülnek a következők:

11

2014. augusztus 10‑én L. Zheng kínai állampolgár feladta poggyászát Gran Canaria (Spanyolország) repülőterén egy madridi (Spanyolország) és egy amszterdami (Hollandia) köztes leszállással Hong Kongba (Kína) tartó járatra.

12

A Madrid‑Barajas repülőtéren történő köztes leszállás során történő ellenőrzés alkalmával megállapításra került, hogy L. Zheng poggyásza 92900 euró összegű készpénzt tartalmazott, amelyre vonatozóan elmulasztotta a nyilatkozattételt, és így megsértette a 10/2010 törvény 34. cikkében előírt kötelezettséget.

13

Ezt az összeget lefoglalták, az e törvény 35. cikkének (2) bekezdésében előírt, megélhetéshez szükséges összegnek megfelelő 1000 euró levonásával.

14

2015. április 15‑én a gazdasági és versenyügyi minisztérium szervezetébe tartozó Secretario General del Tesoro y Política Financiera (kincstári és pénzügyi politikai főtitkár, Spanyolország) 91900 euró közigazgatási bírságot szabott ki L. Zhengre a súlyosító körülmények, nevezetesen a be nem jelentett összeg nagysága, a készpénz jogszerű eredete igazolásának hiánya, az érdekelt szakmai tevékenységére vonatkozó nyilatkozatainak összefüggéstelen jellege, valamint azon tény okán, hogy a készpénz olyan helyen volt, amely annak szándékos elrejtésére utalt.

15

L. Zheng keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz a vele szemben bírságot kiszabó határozattal szemben, a bírság törlését, minimális szankció kiszabását, illetve az elkövetett jogsértéssel arányos szankció kiszabását kérve. E tekintetben az arányosság elvének megsértésére hivatkozott.

16

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében úgy ítéli meg, hogy – még ha az alapügyben szóban forgó készpénz az Európai Unió területén maradt is – L. Zhengre az 1889/2005 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerinti kötelezettség vonatkozott, tekintettel arra, hogy az érdekelt Kína területére történő érkezése előtt nem férhetett volna a Gran Canaria repülőterén feladott poggyászában található készpénzhez.

17

Tekintettel azon értelmezésre, amelyet a Bíróság adott e rendelet 9. cikke (1) bekezdésének a 2015. július 16‑iChmielewski ítéletében (C‑255/14, EU:C:2015:475), a kérdést előterjesztő bíróság e rendelkezés hatályára, illetve arra vonatkozó kérdést tesz fel, hogy összeegyeztethetők‑e ezen rendelkezéssel a nemzeti szabályozás bizonyos olyan előírásai, amelyek a készpénzmozgásra vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettségének megsértését szankcionálják.

18

A Tribunal Superior de Justicia de Madrid (madridi legfelsőbb bíróság, Spanyolország) e körülmények között úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

19

A spanyol kormány azon okból vitatja az előterjesztett első kérdés elfogadhatóságát, hogy az alapügyben szóban forgó bírság alacsonyabb a be nem jelentett készpénz összegénél, következésképpen közel sem a kétszerese annak. Az e kérdésre adandó válasz tehát nem lenne hasznos az alapjogvita megoldása szempontjából.

20

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy kizárólag a jogvitát tárgyaló és a meghozandó határozatért felelős nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőire és az előzetes döntéshozatalra utalás szükségességére tekintettel valóban relevánsak‑e a Bíróságnak feltett kérdések az ítélet meghozatalához. Következésképpen, ha a nemzeti bíróság által előterjesztett kérdések uniós jogszabály értelmezésére vagy érvényességére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (2015. június 16‑iGauweiler és társai ítélet, C‑62/14, EU:C:2015:400, 24. pont).

21

Ebből következik, hogy az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéséről való határozathozatalt, ha valamely uniós jogi szabály kért értelmezése vagy érvényességének kért értékelése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2015. június 16‑iGauweiler és társai ítélet, C‑62/14, EU:C:2015:400, 25. pont).

22

A jelen ügyben a spanyol kormány nem vitatja, hogy az alapügyben szereplő nemzeti szabályozás lehetővé teszi olyan bírság megállapítását, amelynek összege a be nem jelentett készpénz összegének kétszereséig terjedhet. Amint ugyanis az a jelen ítélet 9. pontjából is következik, a 10/2010 törvény 57. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló nyilatkozattételi kötelezettség bármely megsértése bírsággal szankcionálható, amelynek összege legalább 600 euró, és amelynek felső határa a be nem jelentett készpénz összegének kétszerese.

23

Bár az alapügyben szóban forgó bírság összege nem éri el az e törvényben megengedett felső határt, nem vitatott, hogy e bírság összegét az említett szabályozás alkalmazásával határozták meg, az abban előírt felső határra figyelemmel.

24

Következésképpen nem tűnik ki egyértelműen az, hogy az előterjesztett első kérdés elméleti jellegű lenne, vagy semmilyen módon nem függene össze az alapeljárás tényállásával és tárgyával.

25

E körülményekre figyelemmel e kérdést elfogadhatónak kell nyilvánítani.

26

Az első és a második kérdés – amelyeket célszerű együtt vizsgálni – az 1889/2005 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének értelmezésére, illetve pontosabban arra vonatkozik, hogy e rendelkezéssel ellentétes‑e az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, hogy az ezen államba bevitt vagy az ezen államot elhagyó jelentős mennyiségű készpénzösszegekre vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettség megsértése bizonyos súlyosító körülmények figyelembevételével számított bírsággal szankcionálható, amelynek összege a be nem jelentett összeg kétszereséig terjedhet.

27

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ennek érdekében adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia a feltett kérdéseket. A Bíróság ezenkívül figyelembe vehet olyan uniós jogi szabályokat, amelyekre a nemzeti bíróság kérdésében nem hivatkozott (2016. október 13‑iM. és S. ítélet, C‑303/15, EU:C:2016:771, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság abból az előfeltevésből indul ki, hogy az alapügyben vitatott készpénzmozgást az Unió területét elhagyó mozgásnak kell minősíteni, tekintve, hogy L. Zheng Kínába való érkezése előtt nem férhetett volna hozzá a Gran Canaria repülőterén feladott bőröndjében található pénzhez.

29

Ezen összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a 1889/2005 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében előírt nyilatkozattételi kötelezettség kizárólag az Unióba legalább 10000 euró készpénzzel belépő, illetve az Uniót ily módon elhagyó természetes személyekre vonatkozik. Ezenfelül e rendelkezésből az következik, hogy az e rendelet által előírt nyilatkozatot az érintett személynek kell megtennie azon tagállam hatóságai előtt, amelyen keresztül belép az Unióba, vagy elhagyja az Uniót.

30

Bár az említett rendelet nem határozza meg az Unióba „belépő, vagy [az Uniót] elhagyó természetes személy” fogalmát, a Bíróság már megállapította, hogy ez a fogalom nem érthető félre, és a szokásos értelmében kell érteni, tehát az a valamely természetes személynek az Unió területének részét nem képező helyről az e terület részét képező helyre, vagy az utóbbi helyről az említett terület részét nem képező helyre történő mozgására utal (2017. május 4‑iEl Dakkak és Intercontinental ítélet, C‑17/16, EU:C:2017:341, 19–21. pont).

31

Ebből következik, hogy az 1889/2005 rendelet 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az L. Zhenghez hasonló valamennyi olyan természetes személy, aki belép az Unióba, vagy elhagyja az Uniót, és legalább 10000 euró készpénzt tart magánál, köteles a nála lévő összegről nyilatkozni azon tagállam illetékes hatóságainak, amelyen keresztül elhagyja az Uniót.

32

A jelen ügyben, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az tűnik ki, hogy L. Zhengnek feltételezetten az amszterdami repülőtéren kellett volna elhagynia az Unió területét, az említett rendelet értelmében az alapügyben szóban forgó készpénzről nem a spanyol hatóságoknak, hanem az illetékes holland hatóságoknak kellett volna nyilatkoznia.

33

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az 1889/2005 rendelettel főszabály szerint nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely az e rendeletben előírtaktól eltérő nyilatkozattételi kötelezettségeket állapít meg.

34

E rendelet (3) preambulumbekezdéséből, valamint 1. cikkének (2) bekezdéséből ugyanis az következik, hogy ez a rendelet nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy az EUM‑Szerződés rendelkezéseivel összhangban az Unión belüli készpénzforgalomra vonatkozó nemzeti ellenőrzést alkalmazzanak.

35

Következésképpen az első és a második kérdést úgy kell érteni, hogy azokkal a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 63. és EUMSZ 65. cikket, hogy azokkal ellentétes valamely tagállamnak az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan szabályozása, amely előírja, hogy az ezen államba belépő vagy az ezen államot elhagyó jelentős készpénzösszegekre vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztása bizonyos súlyosító körülmények figyelembevételével kiszámított bírsággal szankcionálható, amelynek összege a be nem jelentett összeg kétszereséig terjedhet.

36

Az EUMSZ 65. cikk (1) bekezdésének b) pontja úgy rendelkezik, hogy az EUMSZ 63. cikk, amely az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében általánosan tiltja a tagállamok közötti tőkemozgásra vonatkozó korlátozásokat (2018. március 6‑iSEGRO és Horváth ítélet, C‑52/16 és C‑113/16, EU:C:2018:157, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy – többek között – eljárásokat alakítsanak ki a tőkemozgások igazgatási vagy statisztikai célú bejelentésére, illetve hogy a közrend vagy a közbiztonság által indokolt intézkedéseket hozzanak.

37

Ennek alapján a tőke szabad mozgását korlátozó nemzeti intézkedések az EUMSZ 65. cikkben említett indokokkal igazolhatók, feltéve, hogy ezen intézkedések tiszteletben tartják az arányosság elvét, ami azt követeli meg, hogy azok alkalmasak legyenek az általuk elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és ne lépjenek túl az annak megvalósításához szükséges mértéken (lásd ebben az értelemben: 2018. március 6‑iSEGRO és Horváth ítélet, C‑52/16 és C‑113/16, EU:C:2018:157, 76. és 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bíróság már elfogadta, hogy a pénzmosás elleni küzdelem, amely a közrend védelmének célkitűzéséhez igazodik, olyan törvényes célnak minősül, amely alkalmas a Szerződésben garantált alapvető szabadságok korlátozásának igazolására (2013. április 25‑iJyske Bank Gibraltar ítélet, C‑212/11, EU:C:2013:270, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Egyébiránt, ami konkrétan az alapügyben szereplő nyilatkozattételi kötelezettséget illeti, az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a tőkemozgásnak a szerződésekben rögzített szabadságával nem ellentétes az, hogy a bankjegyek kivitelét előzetes nyilatkozattételhez kötik (lásd ebben az értelemben: 1995. február 23‑iBordessa és társai ítélet, C‑358/93 és C‑416/93, EU:C:1995:54, 31. pont; 1995. december 14‑iSanz de Lera és társai ítélet, C‑163/94, C‑165/94 és C‑250/94, EU:C:1995:451, 10. pont).

40

Mindazonáltal az arányosság elvét nemcsak a jogsértés tényállási elemeinek meghatározását illetően kell tiszteletben tartani, hanem a bírságok mértékével kapcsolatos szabályok meghatározása, és a bírság kiszabása során figyelembe vehető tényezők megítélése tekintetében is (lásd ebben az értelemben: 2012. február 9‑iUrbán ítélet, C‑210/10, EU:C:2012:64, 53. és 54. pont).

41

Különösen a nemzeti jogszabály által előírt közigazgatási intézkedések és szankciók nem léphetik túl azt a mértéket, amely szükséges az e jogszabály által jogszerűen elérni kívánt cél megvalósításához (lásd analógia útján: 2015. július 16‑iChmielewski ítélet, C‑255/14, EU:C:2015:475, 22. pont).

42

E vonatkozásban a jogsértések visszaszorítására irányuló szankciók szigorúságának összhangban kell állnia a jogsértés súlyával (lásd analógia útján: 2015. július 16‑iChmielewski ítélet, C‑255/14, EU:C:2015:475, 23. pont).

43

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már megállapította, hogy még ha a tagállamok az 1889/2005 rendelet 9. cikkének (1) bekezdése értelmében széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek is az e rendelet 3. cikke szerinti nyilatkozattételi kötelezettség betartásának biztosítása céljából általuk alkalmazott szankciók megválasztása terén, az a bírság, amelynek összege az 50000 eurót meghaladó összegű be nem jelentett készpénz 60%‑ának felel meg, az érintett jogsértés jellegét figyelembe véve nem tekinthető arányosnak. A Bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy az ilyen bírság meghaladja azt a mértéket, ami az említett kötelezettség betartásának és az említett rendelet által követett célok megvalósításának biztosításához szükséges, tekintettel arra, hogy az e 9. cikkben előírt szankció nem az esetleges csalások és jogellenes tevékenységek, hanem kizárólag ugyanezen kötelezettség megsértésének szankcionálására irányul (2015. július 16‑iChmielewski ítélet, C‑255/14, EU:C:2015:475, 29–31. pont).

44

Márpedig a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a 10/2010 törvény 57. cikkének (3) bekezdése, akárcsak az 1889/2005 rendelet 9. cikke nem az esetleges csalások és jogellenes tevékenységek, hanem egy nyilatkozattételi kötelezettség megsértésének szankcionálására irányul.

45

Ezenfelül, még ha e bírság kiszámítására bizonyos súlyosító körülmények figyelembevételével kerül is sor az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett, az a tény, hogy annak felső határa elérheti a be nem jelentett készpénz összegének kétszeresét, illetve, amint a jelen ügyben is, a bírság ezen összeg 100%‑ának megfelelő összegben is meghatározható, túlmegy azon a mértéken, amely egy nyilatkozattételi kötelezettség tiszteletben tartásának biztosításához szükséges.

46

A fenti megfontolásokra figyelemmel az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 63. és EUMSZ 65. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes valamely tagállamnak az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan szabályozása, amely előírja, hogy az ezen államba belépő vagy az ezen államot elhagyó jelentős készpénzösszegekre vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztása bírsággal szankcionálható, amelynek összege a be nem jelentett összeg kétszereséig terjedhet.

47

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a jelen ügyben releváns uniós jogot úgy kell‑e értelmezni, hogy egy olyan bírság kiszabása, amely a pénzmozgás tárgyát képező összegtől függetlenül elérheti a be nem jelentett készpénzösszeg 25%‑át, megfelel az arányosság követelményének.

48

E tekintetben, bár az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdéseket relevánsnak kell vélelmezni, amint az a jelen ítélet 20. és 21. pontjában is említésre került, az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az uniós jognak a nemzeti bíróság számára hasznos értelmezése megköveteli, hogy a nemzeti bíróság meghatározza az általa feltett kérdések ténybeli és jogszabályi hátterét, vagy legalább kifejtse azokat a ténybeli körülményeket, amelyeken e kérdések alapulnak. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatnak ezenkívül pontosan meg kell jelölnie azon okokat, amelyek arra indították a nemzeti bíróságot, hogy felvesse az uniós jog értelmezésének kérdését, és amelyek alapján szükségesnek tartotta előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé terjeszteni a kérdését (2017. június 14‑iOnline Games és társai ítélet, C‑685/15, EU:C:2017:452, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az a gazdasági szankció, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésében utal, nem felel meg annak a bírságnak, amelyet az alapügy felperesére szabtak ki, és egyébként is úgy tűnik, hogy ilyen nem is létezik a spanyol jogrendben. Mindenesetre a Bíróság rendelkezésére álló iratok egyike sem tanúsítja ilyen szankció létezését.

50

E kérdést tehát elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, mivel az EUMSZ 267. cikk keretében a Bíróságra ruházott feladat a tagállamok igazságszolgáltatásához való hozzájárulás, nem pedig általános vagy hipotetikus kérdésekről való jogi véleménynyilvánítás (lásd többek között: 2013. február 26‑iÅkerberg Fransson ítélet, C‑617/10, EU:C:2013:105, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

Az EUMSZ 63. és EUMSZ 65. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes valamely tagállamnak az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan szabályozása, amely előírja, hogy az ezen államba belépő vagy az ezen államot elhagyó jelentős készpénzösszegekre vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztása bírsággal szankcionálható, amelynek összege a be nem jelentett összeg kétszereséig terjedhet.