–

F. Jahin képviseletében E. d’Onorio di Meo avocat,

–

a francia kormány képviseletében D. Colas és R. Coesme, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében D. Martin és L. Malferrari, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 63–65. cikknek, valamint a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.) 11. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Frédéric Jahin és a ministre de l’Économie et des Finances (gazdasági és pénzügyi miniszter, Franciaország), valamint a ministre des Affaires sociales et de la Santé (szociális és egészségügyi miniszter, Franciaország) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya a 2012–2014 évekre vonatkozó több olyan adójogi hozzájárulásnak és levonásnak a megfizetése, amelyek a Franciaországban szerzett tőkejövedelmet terhelik.

3

A 883/2004 rendelet 2010. május 1‑jétől hatályon kívül helyezte az 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel módosított és naprakésszé tett, valamint a 1999. február 8‑i 1997/1999/EK tanácsi rendelettel (HL 1997. L 28., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 47. kötet, 3. o.) módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendeletet (a továbbiakban: 1408/71). A 883/2004 rendeletnek a jelen ügy szempontjából releváns rendelkezései ugyanakkor nem vezettek be lényeges módosítást a hatályon kívül helyezett rendeletben szereplő megfelelő rendelkezésekhez képest.

4

A 883/2004 rendeletnek „A rendelet személyi hatálya” című 2. cikke (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„Ezt a rendeletet a tagállamok állampolgáraira, egy tagállamban lakóhellyel rendelkező hontalanokra és menekültekre – akik egy vagy több tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak vagy tartoztak –, valamint ezek családtagjaira és túlélő hozzátartozóira kell alkalmazni.”

5

E rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Ezt a rendeletet a következő szociális biztonsági ágakra vonatkozó valamennyi jogszabályra kell alkalmazni:

6

Az említett rendelet 11. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az e rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. […]”

7

A 883/2004 rendelet az Európai Gazdasági Térség (EGT) Vegyes Bizottságnak az EGT‑Megállapodás VI. mellékletét (Szociális biztonság) és 37. jegyzőkönyvét módosító, 2011. július 1‑jei 76/2011 határozata (HL 2011. L 262., 33. o.) az egész EGT‑ben alkalmazandó.

8

Ezenfelül a Svájci Államszövetség tekintetében a 2002. június 1-jétől hatályos, egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség között a személyek szabad mozgásáról szóló, 1999. június 21‑én Luxembourgban aláírt megállapodás (HL 2002. L 114., 6. o.; kihirdette: a 2006. évi CXXV. törvény) 8. cikke értelmében a Szerződő Felek, a II. mellékletnek megfelelően, rendelkezéseket fogadnak el a szociális biztonsági rendszerek összehangolásáról. Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a személyek szabad mozgásáról szóló megállapodás által létrehozott Vegyes Bizottságnak a megállapodáshoz tartozó, a szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló II. melléklet cseréjéről szóló, 2012. március 31‑i 1/2012 határozatával (HL 2012. L 103., 51. o.), amely 2012. április 1‑jén lépett hatályba, az említett melléklet A. szakaszát naprakésszé tették, és az ezen időpont óta a 883/2004 rendeletre hivatkozik.

9

A code général des impôts (általános adókódex) 1600‑0 C. cikkének az alapügy tényállására alkalmazandó változata értelmében:

„A tőkejövedelmet terhelő általános szociális hozzájárulás megállapítása, ellenőrzése és beszedése a code de la sécurité sociale (a szociális biztonságról szóló törvénykönyv) L. 136‑6. cikkének rendelkezései szerint történik.”

10

A 2012. augusztus 16‑i 2012‑958. sz. törvénnyel módosított, a szociális biztonságról szóló törvénykönyv L. 136‑6. cikke a következőképpen rendelkezik:

„I. – Azok a természetes személyek, akik az általános adókódex 4B. cikke értelmében Franciaországban rendelkeznek adóügyi illetőséggel, kötelesek a tőkejövedelmek után hozzájárulást fizetni a jövedelemadó alapját képező nettó összeg […] alapján.

I bis. – E hozzájárulás megfizetésére az általános adókódex 4B. cikke értelmében Franciaországban adóügyi illetőséggel nem rendelkező természetes személyek is kötelesek a személyi jövedelemadó megállapítása tekintetében megállapított, az említett kódex 164 B. cikkének I. bekezdésében meghatározott jövedelmek nettó összege alapján.

[…]”

11

F. Jahin, aki francia állampolgár, 2003 óta Kínában él. Az említett országban keresőtevékenységet folytat, és a társadalombiztosítási rendszerben magánbiztosítással rendelkezik.

12

F. Jahinnak 2012 és 2014 között különböző levonásokat kellett fizetnie az ingatlanjövedelmei után, valamint azon nyereség után, amelyre egy ingatlanátruházás során tett szert.

13

A Bíróság, amelyhez a kérdést előterjesztő bíróság, a Conseil d’État (államtanács, Franciaország) már előterjesztett egy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet egy ugyanilyen levonásokra vonatkozó másik ügyben, amely a 2015. február 26‑ide Ruyter ítélet (C‑623/13, EU:C:2015:123) alapjául szolgált, lényegében azt állapította meg, hogy az ilyen levonások, amennyiben az 1408/71 rendelet 4. cikkében felsorolt bizonyos szociális biztonsági ágazatokkal közvetlen és releváns kapcsolatban állnak, e rendelet hatálya alá tartoznak, és azokra kiterjed az egyetlen tagállami szabályozás alkalmazására vonatkozó, e rendelet 13. cikkének (1) bekezdésében előírt elv, még akkor is, ha e levonásokat kizárólag az érintett adóalanyok tőkejövedelmei alapján állapítják meg, függetlenül attól, hogy ezen adóalanyok folytatnak‑e kereső tevékenységet.

14

Ezen ítélet nyomán a kérdést előterjesztő bíróság a 2015. július 27‑i határozatban megállapította, hogy a más tagállam szociális biztonsági rendszerében biztosított valamennyi természetes személy jogosult annak kérelmezésére, hogy mentesüljön a tőkejövedelmei után Franciaországban fizetendő levonások alól.

15

A levonások visszatérítésének az uniós jogot sértő módjairól számolt be két 2015. október 20‑i sajtóközlemény, melyeket egyrészt a secrétaire d’État chargé du Budget (költségvetési államtitkár, Franciaország) másrészt pedig a directeur général des Finances publiques (adóügyi főigazgató, Franciaország) bocsátott ki. E sajtóközlemények többek között arról adnak számot, hogy a visszatérítésre csupán azok a természetes személyek jogosultak, akik a Francia Köztársaságon kívüli más, az Európai Unióban, vagy az EGT-ben található állam, vagy a Svájci Államszövetség szociális biztonsági rendszerében biztosítottak, e jogosultságból kizártak tehát azok a természetes személyek, akik harmadik ország szociális biztonsági rendszerében biztosítottak.

16

F. Jahin 2016. március 11‑én a kérdést előterjesztő bíróság előtt keresetet indított e sajtóközleményekkel szemben hatáskörtúllépés miatt, azzal érvelve, hogy ez a kizárás ellentétes a 883/2004 rendelettel és a tőke szabad mozgásának az EUMSZ 63. cikkben előírt elvével.

17

E körülmények között a Conseil d’État (államtanács) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„Az [EUMSZ] 63., 64. és 65. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy:

18

Két kérdésével, melyeket együttesen célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 63. és EUMSZ 65. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy a harmadik országokból származó vagy ilyen országokba irányuló tőkemozgás tiltott korlátozásának a megvalósítása miatt e cikkekkel ellentétes az olyan tagállami szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amely szerint e tagállam valamely olyan állampolgára, aki az EGT tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli valamely más harmadik országban rendelkezik lakóhellyel, és e harmadik ország szociális biztonsági rendszerében biztosított, az említett tagállamban köteles a tőkejövedelme után levonásokat fizetni az e tagállam által bevezetett szociális biztonsági rendszerhez való hozzájárulásként, míg az Unió tagállamának olyan állampolgára, aki egy más tagállam szociális biztonsági rendszerében biztosított, mentesül e levonások alól a 883/2004 rendelet 11. cikkében előírt azon elv alapján, amely szerint csak egyetlen szociális biztonsági szabályozás alkalmazható.

19

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 63. cikk a tőke szabad mozgását írja elő egyrészt a tagállamok, másrészt pedig a tagállamok és harmadik országok között.

20

Az EUMSZ 63. cikk, amely az EUM‑Szerződés IV. címének a „Tőke‑ és fizetési műveletek” című 4. fejezetében található, e célból előírja, hogy tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgásra vonatkozó minden korlátozás.

21

Ebből következően a tőkének az EUMSZ 63. cikkben előírt szabad mozgásának a területi hatálya nem korlátozódik a tagállamok közötti tőkemozgásokra, hanem kiterjed a tagállamok és a harmadik országok közötti ilyen mozgásokra is.

22

Az EUMSZ 63. cikk tárgyi hatálya tekintetében meg kell állapítani, hogy bár az EUM‑Szerződés nem határozza meg a „tőkemozgás” fogalmát, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az e cikk értelmében vett tőkemozgások magukban foglalják többek között az olyan műveleteket, amelyek során a külföldi illetőségű személyek valamely tagállam területén ingatlanbefektetéseket valósítanak meg (lásd ebben az értelemben: 2001. január 11‑iStefan ítélet, C‑464/98, EU:C:2001:9, 5. pont; 2002. március 5‑iReisch és társai ítélet, C‑515/99, C‑519/99–C‑524/99 és C‑526/99–C‑540/99, EU:C:2002:135, 30. pont; 2005. szeptember 8‑iBlanckaert ítélet, C‑512/03, EU:C:2005:516, 35. pont).

23

A fentiekből következően az olyan levonások, mint amelyeket az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás alapján alkalmaznak, az EUMSZ 63. cikk értelmében a „tőkemozgás” fogalmába tartoznak, mivel egy olyan természetes személynek egy tagállamban megszerzett ingatlanjövedelmére és ingatlan átruházásából származó nyereségére vonatkoznak, aki e tagállam állampolgárságával rendelkezik, de az EGT tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli más harmadik országban rendelkezik lakóhellyel.

24

Ezt követően meg kell állapítani, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás által az azon állampolgárokkal szemben alkalmazott adójogi bánásmód, akik az EGT tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli más harmadik országban rendelkeznek lakóhellyel, és akik e harmadik ország szociális biztonsági rendszerében biztosítottak, az EUMSZ 63. cikk értelmében a tőkemozgás korlátozásának minősül‑e.

25

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdésében tiltott, tőkemozgást korlátozó intézkedések azon intézkedéseket foglalják magukban, amelyek alkalmasak arra, hogy eltántorítsák a külföldi illetőségűeket attól, hogy valamely tagállamban beruházásokat hajtsanak végre, illetve az említett tagállam illetőségével rendelkezőket attól, hogy más tagállamokban hajtsanak végre beruházásokat (2006. február 23‑ivan Hilten‑van der Heijden ítélet, C‑513/03, EU:C:2006:131, 44. pont; 2016. május 26‑iNN (L) International ítélet, C‑48/15, EU:C:2016:356, 44. pont; 2016. június 2‑iPensioenfonds Metaal en Techniek ítélet, C‑252/14, EU:C:2016:402, 27. pont).

26

A jelen ügyben nem vitatott, hogy a francia szabályozás azonos módon kezeli egyrészt azokat az állampolgárait, akik az EGT tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli valamely más harmadik országban rendelkeznek lakóhellyel, és akik ezen ország szociális biztonsági rendszerében biztosítottak, valamint másrészt azokat a francia állampolgárokat, akik Franciaországban rendelkeznek lakóhellyel, és Franciaország szociális biztonsági rendszerében biztosítottak, mivel e személyek mindkét esetben kötelesek a tőkejövedelemre vonatkozó, ezen nemzeti szabályozás által előírt levonások megfizetésére.

27

Ezzel szemben kedvezőbb adójogi bánásmódban részesítik az uniós tagállamok azon állampolgárait, akik valamely más uniós tagállamnak, az EGT valamely tagállamának vagy a Svájci Államszövetségnek a szociális biztonsági rendszerében biztosítottak, mivel az ilyen személyek mentesülnek az említett levonások alól.

28

Márpedig az ilyen eltérő bánásmód alkalmas arra, hogy visszatartsa az EGT tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli valamely más harmadik ország szociális biztonsági rendszerében biztosított természetes személyeket attól, hogy ingatlanberuházásokat hajtsanak végre abban a tagállamban, amelynek az állampolgárságával rendelkeznek, és így az akadályozhatja az ilyen harmadik országból az említett tagállamba irányuló tőkemozgást.

29

Így az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, a tagállam és a harmadik ország közötti tőkemozgás szabadságának a korlátozását képezi, amely főszabály szerint az EUMSZ 63. cikk értelmében tilos.

30

Végezetül értékelni kell, hogy a tőke szabad mozgásának ilyen jellegű korlátozása igazolható‑e.

31

Az EUMSZ 65. cikk (1) bekezdésének a) pontja értelmében „a 63. cikk rendelkezései nem érintik a tagállamoknak azt a jogát, hogy […] alkalmazzák adójoguk azon vonatkozó rendelkezéseit, amelyek a lakóhely […] alapján az adózók között különbséget tesznek.”

32

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy e rendelkezést a tőkemozgás szabadságának alapvető elvétől való eltérésként szigorúan kell értelmezni. Következésképpen e rendelkezés nem értelmezhető úgy, hogy minden adójogi szabályozás, amely az adózók között a lakóhely tagállama alapján különbséget tesz, automatikusan összeegyeztethető a Szerződéssel (2013. október 17‑iWelte ítélet, C‑181/12, EU:C:2013:662, 42. pont; 2013. november 7‑iK ítélet, C‑322/11, EU:C:2013:716, 34. pont).

33

Magát az EUMSZ 65. cikk (1) bekezdésében előírt kivételt korlátozza ugyanis ugyanezen cikk (3) bekezdése, amely szerint az említett (1) bekezdésben hivatkozott nemzeti intézkedések „nem szolgálhatnak a 63. cikkben meghatározott szabad tőkemozgásra és fizetési műveletekre vonatkozó önkényes megkülönböztetés vagy rejtett korlátozás eszközéül” (lásd: 2013. október 17‑iWelte ítélet, C‑181/12, EU:C:2013:662, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Különbséget kell tehát tenni az EUMSZ 65. cikk (1) bekezdése értelmében megengedett egyenlőtlen bánásmód és az ugyanezen cikk (3) bekezdése által tiltott önkényes megkülönböztetés között. E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy ahhoz, hogy az olyan nemzeti szabályozást, mint amilyen a jelen ügy tárgyát képezi, összeegyeztethetőnek lehessen tekintetni a Szerződésnek a tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseivel, az szükséges, hogy az eltérő bánásmód objektíve össze nem hasonlítható helyzetekre vonatkozzon vagy valamely, közérdeken alapuló kényszerítő ok alapján igazolható legyen (2000. június 6‑iVerkooijen ítélet, C‑35/98, EU:C:2000:294, 43. pont; 2004. szeptember 7‑iManninen ítélet, C‑319/02, EU:C:2004:484, 28. és 29. pont; 2005. szeptember 8‑iBlanckaert ítélet, C‑512/03, EU:C:2005:516, 42. pont).

35

Felmerül tehát a kérdés, hogy az olyan levonások beszedése tekintetében, mint amelyek a jelen ügy tárgyát képezik, fennáll‑e a helyzetek közötti objektív különbség az uniós tagállamnak az érintett tagállamon kívüli más tagállam szociális biztonsági rendszerében biztosított állampolgára, valamint az e tagállam állampolgárságával rendelkező, az EGT tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli valamely más harmadik ország szociális biztonsági rendszerében biztosított személy között a lakóhelyük szempontjából.

36

E tekintetben meg kell állapítani, hogy bár a természetes személynek minősülő adóalanyok helyzete közötti különbségtétel érdekében az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás által alkalmazott kritérium nem kötődik kifejezetten a lakóhelyükhöz, az a szociális biztonsági rendszerben való biztosítottságon alapul.

37

Ugyanakkor mivel azok a természetes személyek, akik egy tagállam szociális biztonsági rendszerében nem biztosítottak, többnyire nem rendelkeznek lakóhellyel ezen államban, az ilyen kritérium valójában a természetes személynek minősülő adóalanyok tekintetében a lakóhelyük alapján való különbségtételhez vezet (lásd ebben az értelemben: 2005. szeptember 8‑iBlanckaert ítélet, C‑512/03, EU:C:2005:516, 38. pont).

38

Következésképpen ellenőrizni kell, hogy az uniós tagállam olyan állampolgára, aki valamely már tagállam szociális biztonsági rendszerében biztosított, e tagállam szabályozásának célkitűzése, valamint tárgya és tartalma tekintetében összehasonlítható helyzetben van‑e az említett tagállam olyan állampolgárának a helyzetéhez képest, aki az EGT tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli valamely más harmadik országban rendelkezik lakóhellyel, és aki ezen ország szociális biztonsági rendszerében biztosított (lásd ebben az értelemben: 2016. június 2‑iPensioenfonds Metaal en Techniek ítélet, C‑252/14, EU:C:2016:402, 48. pont).

39

A jelen ügyben a francia szabályozás célját érintően emlékeztetni kell arra, amint az a jelen ítélet 13–15. pontjában megállapításra került, hogy az alapügy tárgyát képező sajtóközlemények a Franciaországban tőkejövedelemben részesülő, de más tagállam szociális biztonsági rendszerében biztosított természetes személyek tekintetében végrehajtott levonás‑visszatérítéseknek az uniós jogot sértő módjairól szóló közlésekre szorítkoznak.

40

Az egyetlen szociális biztonsági szabályozás alkalmazására vonatkozó elv szerint ugyanis, melyet a 883/2004 rendelet 11. cikke ír elő, a tagállam számára nem megengedett, hogy az olyan uniós tagállambeli állampolgárok vonatkozásában, akik más tagállam szociális biztonsági rendszerében biztosítottak, olyan levonásokat alkalmazzanak, mint amelyek az alapügy tárgyát képezik, amelyek, bár a nemzeti szabályozás szerint adónak minősülnek, közvetlen és kellőképpen releváns kapcsolatban állnak a 883/2004 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében felsorolt szociális biztonsági ágazatokra vonatkozó szabályozással, és amelyeket kifejezetten az előbbi tagállam szociális biztonsági rendszerének finanszírozására különítettek el (lásd ebben az értelemben: 2015. február 26‑ide Ruyter ítélet, C‑623/13, EU:C:2015:123, 23., 24., 26. és 39. pont).

41

Az egyetlen szociális biztonsági szabályozás alkalmazására vonatkozó ezen elv célja az Unión belül mozgó uniós tagállambeli állampolgárok vonatkozásában azon bonyodalmaknak az elkerülése, amelyek a több nemzeti szabályozás egyidejű alkalmazásából származhatnak, továbbá az alkalmazandó jogszabályok részleges vagy teljes halmozódásából eredő egyenlőtlen bánásmód megszüntetése (lásd ebben az értelemben: 2015. február 26‑ide Ruyter ítélet, C‑623/13, EU:C:2015:123, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

A fenti megfontolásokból az következik, hogy objektív különbség áll fenn egyrészt az érintett uniós tagállamnak az EGT tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli valamely más harmadik országban lakóhellyel rendelkező, és ezen ország szociális biztonsági rendszerében biztosított állampolgárának a helyzete, és másrészt az olyan uniós tagállambeli állampolgár helyzete között, aki egy másik tagállam szociális biztonsági rendszerében biztosított, mivel kizárólag ezen utóbbi tekintetében alkalmazható az egyetlen szociális biztonsági szabályozás alkalmazására vonatkozó elv, amelyet a 883/2004 rendelet 11. cikke ír elő, az Unión belüli mozgására tekintettel.

43

Ezzel szemben nem áll fenn objektív különbség a valamely tagállamnak az EGT tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli valamely más harmadik országban lakóhellyel rendelkező, és ezen ország szociális biztonsági rendszerében biztosított állampolgárának a helyzete, és ugyanezen tagállam azon állampolgárának a helyzete között, aki ezen tagállamban rendelkezik lakóhellyel, és ezen tagállam szociális biztonsági rendszerében biztosított, mivel mindkét esetre igaz, hogy ezen állampolgárok nem éltek az Unión belüli szabad mozgásra vonatkozó jogukkal, és ezért nem hivatkozhatnak az egyetlen szociális biztonsági szabályozás alkalmazására vonatkozó elvre.

44

Következésképpen az olyan nemzeti szabályozás, mint amely a jelen ügy tárgyát képezi, az EUMSZ 65. cikk (1) bekezdésének a) pontjára tekintettel igazolható azzal az objektív különbséggel, amely a valamely tagállam állampolgárságával rendelkező, az EGT tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli valamely más harmadik országban lakóhellyel rendelkező, és ezen ország szociális biztonsági rendszerében biztosított természetes személy helyzete, valamint az olyan uniós tagállambeli állampolgár helyzete között áll fenn, aki más tagállamban rendelkezik lakóhellyel, és más tagállam szociális biztonsági rendszerében biztosított.

45

Hozzá kell fűzni mindenesetre, hogy az ettől eltérés esetén az olyan uniós tagállambeli állampolgárokra, akik az EGT tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli valamely más harmadik országban rendelkeznek lakóhellyel, mint F. Jahin, alkalmazni kellene az egyetlen szociális biztonsági szabályozásra vonatkozó, a 883/2004 rendelet 11. cikkében előírt elvet, jóllehet e rendelet 2. cikkének (1) bekezdése szerint az csupán a tagállamok azon állampolgáraira alkalmazandó, akik egy vagy több tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak.

46

Márpedig mivel az EUM‑Szerződés nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a munkavállalók szabad mozgását kiterjeszti a harmadik országokba kivándorló személyekre, el kell kerülni, hogy az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdésének értelmezése az EGT tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli valamely más harmadik országokkal fennálló kapcsolatok tekintetében lehetővé tegye, hogy a munkavállalók szabad mozgásának a területi hatályába nem tartozó személyek abból hasznot húzzanak (lásd ebben az értelemben: 2012. november 13‑iTest Claimants in the FII Group Litigation ítélet, C‑35/11, EU:C:2012:707, 100. pont).

47

A fentiekre tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 63. és EUMSZ 65. cikket úgy kell értelmezni, hogy e cikkekkel nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amely szerint e tagállam valamely olyan állampolgára, aki az EGT tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli valamely más harmadik országban rendelkezik lakóhellyel, és e harmadik ország szociális biztonsági rendszerében biztosított, az említett tagállamban köteles a tőkejövedelme után levonásokat fizetni az e tagállam által bevezetett szociális biztonsági rendszerhez való hozzájárulásként, míg az Unió tagállamának olyan állampolgára, aki egy más tagállam szociális biztonsági rendszerében biztosított, mentesül e levonások alól a 883/2004 rendelet 11. cikkében előírt azon elv alapján, amely szerint csak egyetlen szociális biztonsági szabályozás alkalmazható.

48

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (tizedik tanács) a következőképpen határozott:

Az EUMSZ 63. és EUMSZ 65. cikket úgy kell értelmezni, hogy e cikkekkel nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amely szerint e tagállam valamely olyan állampolgára, aki az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamain és a Svájci Államszövetségen kívüli valamely más harmadik országban rendelkezik lakóhellyel, és e harmadik ország szociális biztonsági rendszerében biztosított, az említett tagállamban köteles a tőkejövedelme után levonásokat fizetni az e tagállam által bevezetett szociális biztonsági rendszerhez való hozzájárulásként, míg az Unió tagállamának olyan állampolgára, aki egy más tagállam szociális biztonsági rendszerében biztosított, mentesül e levonások alól a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikkében előírt azon elv alapján, amely szerint csak egyetlen szociális biztonsági szabályozás alkalmazható.