C‑51/08. sz. ügy

Európai Bizottság

kontra

Luxemburgi Nagyhercegség

„Tagállami kötelezettségszegés – EK 43. cikk – Letelepedés szabadsága – Közjegyzők – Állampolgársági feltétel – EK 45. cikk – A közhatalom gyakorlásában való részvétel – 89/48/EGK irányelv”

Az ítélet összefoglalása

1.        Személyek szabad mozgása – Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Eltérések – A közhatalom gyakorlásához kapcsolódó tevékenységek – Közjegyzői tevékenységek – Kizártság – Állampolgársági feltétel a közjegyzői szakma gyakorlásához – Megengedhetetlenség

(EK 43. cikk és EK 45. cikk, első bekezdés)

2.        Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A megalapozottság Bíróság általi vizsgálata – Figyelembe veendő helyzet – Az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor fennálló helyzet – A jogalkotási eljárás során felmerült sajátos körülményekből eredő bizonytalan helyzet – Kötelezettségszegés hiánya

(EK 43. cikk, EK 45. cikk, első bekezdés és EK 226. cikk; 2005/36 európai parlamenti és tanácsi irányelv)

1.        Nem teljesíti az EK 43. cikk alapján rá háruló kötelezettségeket az a tagállam, amelynek szabályozása állampolgársági feltételhez köti a közjegyzői szakma gyakorlását, ha e tagállam jogrendjében a közjegyzőkre bízott feladatok nem jelentenek az EK 45. cikk első bekezdése értelmében vett, a közhatalom gyakorlásában való részvételt. E tekintetben az EK 45. cikk első bekezdése kivételt jelent a letelepedés szabadságának alapvető elve alól, amely kivételnek olyan értelmezést kell adni, amely annak hatályát az e rendelkezés által a tagállamok számára védeni engedett érdekek megóvásához feltétlen szükséges mértékre korlátozza. Emellett e kivételt azon tevékenységekre kell korlátozni, amelyek önmagukban véve is a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősülnek.

Annak ellenőrzése érdekében, hogy a közjegyzőkre bízott tevékenységek a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt jelentenek‑e, figyelembe kell venni a közjegyzők által végzett tevékenységek jellegét. E tekintetben az EK 45. cikk első bekezdése értelmében vett, a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvétel hiányzik a közjegyzők által gyakorolt különböző tevékenységekből, a közjegyzők jogi aktusainak tulajdonított jelentős joghatások ellenére, mivel vagy a felek akarata, vagy a bíróság felügyelete, illetve döntése különös jelentőséggel bír.

Ugyanis egyrészt a közokiratokat illetően kizárólag olyan okiratok vagy megállapodások hitelesítésére kerül sor, amelyekben a felek szabadon megegyeztek, és a közjegyző egyoldalúan nem módosíthatja a hitelesíteni kért megállapodást, hanem ehhez a felek előzetes jóváhagyása szükséges. Másfelől, noha a közjegyzőt terhelő ellenőrzési kötelezettség közérdekű célt követ, e cél követése önmagában nem igazolhatja, hogy az annak biztosítására szolgáló jogosítványokat az érintett tagállam állampolgárságával rendelkező közjegyzők számára tartsák fenn, és ahhoz sem elegendő, hogy adott tevékenységet a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek kelljen tekinteni.

Másrészt, ami a végrehajthatóságot illeti, noha a végrehajtási záradék közjegyző általi rávezetése a közokiratra végrehajthatóságot biztosít ez utóbbinak, e végrehajthatóság a felek azon szándékán alapul, hogy valamely okiratot vagy megállapodást – miután annak törvényességét a közjegyző ellenőrizte – ilyen hatással ruházzanak fel. Ugyanígy a közjegyzői okirathoz kapcsolódó bizonyító erő a bizonyítási rendszer részét képezi, és nincs közvetlen hatása azon kérdésre, hogy az ezen okirat elkészítését magában foglaló tevékenység önmagában véve a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősül‑e, főként, ha a magánokirat az érintett tagállam jogszabályai szerint ugyanolyan bizonyító erővel rendelkezik, mint a közokirat.

Ugyanez a helyzet a közjegyzőre bízott más tevékenységek esetében is, mint amilyen az ingatlanfoglalás, bizonyos ingatlanértékesítések, hagyatéki, vagyonközösségi vagy osztatlan közös tulajdoni leltár elkészítésével, pecsétek elhelyezésével és eltávolításával, valamint bírósági vagyonmegosztással kapcsolatos tevékenységek, az ingatlanok feletti dologi jogok átruházására vonatkozó közokirat bejegyzés érdekében való benyújtása és az adóbeszedői feladatok.

Végül, ami a közjegyzők sajátos jogállását illeti, először is abból a tényből, hogy a szolgáltatás minősége közjegyzőnként változhat, többek között az érintett személyek szakmai képességeitől függően, az következik, hogy területi illetékességük korlátain belül a közjegyzők versenyfeltételek között gyakorolják szakmájukat, ami nem jellemző a közhatalom gyakorlására. Másodszor a közjegyzők az ügyfeleikkel szemben közvetlenül és személyesen felelnek a tevékenységük gyakorlása során elkövetett hibákból eredő károkért.

(vö. 82., 84., 85., 87–92., 94–97., 100–104., 106., 108–117., 125. pont)

2.        Amikor a jogalkotási eljárás során sajátos körülmények, mint például a jogalkotó egyértelmű állásfoglalásának hiánya vagy a pontosság hiánya az uniós jog valamely rendelkezése hatályának meghatározásában, bizonytalan helyzetet eredményeznek, nem lehet megállapítani, hogy az indokolással ellátott véleményben megszabott határidő lejártakor kellően egyértelmű kötelezettség hárult volna a tagállamokra valamely irányelv átültetése tekintetében.

(vö. 141–143. pont)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2011. május 24.(*)

„Tagállami kötelezettségszegés – EK 43. cikk – Letelepedés szabadsága – Közjegyzők – Állampolgársági feltétel – EK 45. cikk – A közhatalom gyakorlásában való részvétel – 89/48/EGK irányelv”

A C‑51/08. sz. ügyben,

az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2008. február 12‑én,

az Európai Bizottság (képviselik: J.‑P. Keppenne és H. Støvlbæk, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek,

támogatja:

Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága (képviselik: E. Jenkinson és S. Ossowski, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó,

a Luxemburgi Nagyhercegség (képviseli: C. Schiltz, meghatalmazotti minőségben, segítője: J.‑J. Lorang, ügyvéd)

alperes ellen,

támogatja:

a Cseh Köztársaság (képviseli: M. Smolek, meghatalmazotti minőségben),

a Francia Köztársaság (képviselik: G. de Bergues és M. Messmer, meghatalmazotti minőségben),

a Lett Köztársaság (képviselik: L. Ostrovska, K. Drēviņa és J. Barbale, meghatalmazotti minőségben),

a Litván Köztársaság (képviselik: D. Kriaučiūnas és E. Matulionytė, meghatalmazotti minőségben),

a Magyar Köztársaság (képviselik: Fazekas J., Somssich R., Veres K. és Fehér M., meghatalmazotti minőségben),

a Lengyel Köztársaság (képviselik: M. Dowgielewicz és C. Herma valamint D. Lutostańska, meghatalmazotti minőségben),

a Szlovák Köztársaság (képviseli: J. Čorba, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozók,

benyújtott keresete tárgyában,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: V. Skouris elnök, A. Tizzano, J. N. Cunha Rodrigues, K. Lenaerts, J.‑C. Bonichot, A. Arabadjiev (előadó) és J.‑J. Kasel tanácselnökök, R. Silva de Lapuerta, Juhász E., G. Arestis, M. Ilešič, C. Toader és M. Safjan bírák,

főtanácsnok: P. Cruz Villalón,

hivatalvezető: M.‑A. Gaudissart egységvezető,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. április 27‑i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2010. szeptember 14‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Keresetével az Európai Közösségek Bizottsága a Bíróságtól annak megállapítását kéri, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség – mivel a közjegyzői hivatás gyakorlását állampolgársági feltételhez kötötte, és a közjegyzői hivatás tekintetében nem ültette át a 2001. május 14‑i 2001/19/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 206., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 138. o.) módosított, a legalább hároméves szakoktatást és szakképzést lezáró felsőfokú oklevelek elismerésének általános rendszeréről szóló, 1988. december 21‑i 89/48/EGK tanácsi irányelvet (HL L 19., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 337. o.; a továbbiakban: 89/48 irányelv) – nem teljesítette az EK‑Szerződésből, és különösen az EK 43. és az EK 45. cikkből, valamint a 89/48 irányelvből eredő kötelezettségeit.

 Jogi háttér

 Az uniós jog

2        A 89/48 irányelv tizenkettedik preambulumbekezdése kimondta, hogy „a felsőfokú oklevelek elismerésének általános rendszere semmiképpen sem sérti [helyesen: sem érinti] az [EK 45. cikk] alkalmazását”.

3        A 89/48 irányelv 2. cikke a következőképpen fogalmazott:

„Ezt az irányelvet a tagállamok minden olyan állampolgárára alkalmazni kell, aki önálló vállalkozóként vagy munkavállalóként egy másik tagállamban kíván egy szabályozott szakmát gyakorolni.

Ez az irányelv nem vonatkozik azokra a foglalkozásokra, amelyekkel az oklevelek tagállamok általi kölcsönös elismeréséről szóló külön irányelv foglalkozik.”

4        A közjegyzői hivatásra nem vonatkozik semmiféle olyan szabályozás, amelyre a fent hivatkozott 2. cikk második bekezdése utal.

5        A 89/48 irányelv átültetésére előírt határidő az irányelv 12. cikkének megfelelően 1991. január 4‑én járt le.

6        A szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7‑i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 255., 22. o.) 62. cikke 2007. október 20‑i hatállyal hatályon kívül helyezte a 89/48 irányelvet.

7        A 2005/36 irányelv (41) preambulumbekezdése kimondja, hogy ez az irányelv „nem előzi meg [helyesen: nem érinti] a[z] [EK] 39. cikk (4) bekezdése és a[z] [EK] 45. cikk alkalmazását mindenekelőtt [helyesen: többek között] a közjegyzők vonatkozásában.”

 A nemzeti szabályozás

 A közjegyzői hivatás általános szabályozása

8        A luxemburgi jogrendben a közjegyzők tevékenységüket szabad foglalkozás keretében végzik. A közjegyzői hivatás szabályozását a 2004. november 12‑i törvénnyel (Mémorial A 2004., 2766. o.) módosított, a közjegyzői hivatás szabályozásáról szóló, 1976. december 9‑i törvény szabályozza (Mémorial A 1976., 1230. o.; a továbbiakban: a közjegyzői hivatás szabályozásáról szóló törvény).

9        A közjegyzői hivatás szabályozásáról szóló törvény 1. cikke értelmében a közjegyzők „állami tisztviselők, akiknek feladata mindazon okiratok és szerződések átvétele, amelyet a felek fel kívánnak ruházni vagy kötelesek felruházni a közokiratokhoz fűződő hitelességgel, valamint ezen iratok dátumozása, megőrzése, másolatának kibocsátása és átadása”.

10      E törvény 3. cikke kimondja, hogy a közjegyzők tevékenységüket az állam egész területén gyakorolják. Ahogyan az többek között az említett törvény 7. cikkének 4. pontjából következik, a felek szabadon választhatnak közjegyzőt.

11      A közjegyzők számát és székhelyét, valamint díjazásukat és javadalmazásukat ugyanezen törvény 13. illetve 59. cikke alapján nagyhercegi rendelet állapítja meg.

12      A közjegyzői hivatás szabályozásáról szóló törvény 15. cikkének megfelelően ahhoz, hogy valaki Luxemburgban közjegyzővé váljon, az érdekeltnek többek között luxemburgi állampolgárnak kell lennie.

 A közjegyzői tevékenység

13      A közjegyző különféle tevékenységeit illetően egyértelmű, hogy a luxemburgi jogrendben a közjegyzők legfontosabb feladata a közokiratok kiállítása. A közjegyző közreműködése a hitelesítendő okirat rendeltetésétől függően lehet kötelező vagy alapulhat a felek választásán. A közjegyző eljárása során megállapítja az okirat kiállításához szükséges, törvényben előírt összes feltétel fennállását, a felek jog‑ és cselekvőképességét.

14      A közokirat fogalmát a polgári törvénykönyv III. könyve III. címének „a kötelezettség és a kifizetés bizonyításáról” című VI. fejezetében szereplő 1317. cikke határozza meg. E cikk értelmében ilyen okirat az, „amelyet az okirat elkészítésének helyén kiállításra jogosult állami tisztviselő vett át, a szükséges alakszerűségek betartásával”.

15      A közjegyzői hivatás szabályozásáról szóló törvény 37. cikke értelmében a közjegyzői okirat a polgári törvénykönyv rendelkezéseinek megfelelően hiteles, és végrehajtási záradékkal való ellátását követően végrehajtható.

16      A polgári törvénykönyv 1319. cikke pontosítja, hogy „[a] közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt megállapodást, a szerződő felek, azok örökösei vagy jogutódai között.”

17      A polgári törvénykönyv 1322. cikke kimondja, hogy „[a] magánokirat – amelyet elismert az, akivel szemben arra hivatkoznak, vagy aki törvény alapján azt elismerni köteles – annak aláírói, valamint azok örökösei és jogutódai között ugyanolyan bizonyító erővel rendelkezik, mint a közokiratok.”

18      A bírósági végrehajtók szolgálatának szabályozásáról szóló 1990. december 4‑i tövény (Mémorial A 1990., 1248. o.) 13. cikkének megfelelően kizárólag bírósági végrehajtó jogosult többek között a bírósági határozatok, valamint végrehajtható okiratok, illetve végrehajtási záradékkal ellátott okiratok végrehajtására. Emellett az új polgári perrendtartás 690. cikkéből következik, hogy a végrehajtás során felmerülő nehézségek esetén a végrehajtási bíró jogosult dönteni. Sürgős esetben a helyben lévő bíróság hoz ideiglenes határozatot.

19      A luxemburgi jogrend a hitelesítés mellett többek között a következő feladatokat bízza a közjegyzőkre.

20      Az új polgári perrendtartás 890. és azt követő cikkeinek megfelelően a közjegyző bizonyos ingatlanfoglalással kapcsolatos tevékenységet is végez. E rendelkezések szerint a végrehajtás foganatosítását bírósági végrehajtó kezdi meg, aki fizetési felszólítást küld az adósnak. Ez utóbbinak meghatározott idő áll rendelkezésére a teljesítésre. Végül, e határidő lejártával, ha az adós nem teljesített, az érintett ingatlanokra nézve a bírósági végrehajtó végzést hoz, amelyet bejegyeznek a jelzálog‑nyilvántartásba. A végrehajtást kérő által benyújtott kérelem alapján a bíróság határoz az abban szereplő állítások és észrevételek felől, valamint a foglalás érvényessége felől, és közjegyzőt jelöl ki az árverés lefolytatása céljából. Ezt követően a közjegyző elvégzi az értékesítést: megszervezi a közzétételt, írásba foglalja az árverési feltételeket, megadva az árverés napját és a vételár hitelezők közötti felosztásának módját. Az ingatlanvégrehajtással kapcsolatos bármely közbenső kérelemmel a bírósághoz kell fordulni. Emellett a felek az említett perrendtartás 879. cikke értelmében hitelesített szerződésben megállapodhatnak, hogy közjegyző közreműködésével a hitelező is elvégezheti az értékesítést, a fent leírt alakszerűségek betartása nélkül. Vita esetén a közjegyző az összes műveletet felfüggeszti, és ideiglenes intézkedéssel a hatáskörrel rendelkező bíróság elnökéhez fordul, hogy az határozzon a jogvitában.

21      Az új polgári perrendtartás 1131–1164. cikkével összhangban a közjegyző a pecsétek elhelyezésével és eltávolításával kapcsolatos bizonyos feladatokat is ellát. A pecsétek elhelyezését és eltávolítását a juge de paix engedélyezi. Amennyiben a pecsét eltávolításánál való jelenlétre jogosult személy nem jelenik meg, a bíróság elnöke annak képviseletére hivatalból közjegyzőt jelöl ki.

22       Az említett törvény 1165–1168. cikke értelmében a közjegyző feladata, hogy azon személy kérelmére, aki a pecsét eltávolítását kérheti, elkészítse a leltárt. Nehézség esetén a közjegyző lehetőséget ad a feleknek, hogy ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel a bíróság elnökéhez forduljanak, és amennyiben székhelye a bíróság székhelyével azonos kantonban található, maga is előterjeszthet ilyen kérelmet.

23      Az új polgári perrendtartás 1177–1184. cikke szabályozza a közjegyző bizonyos ingatlanértékesítéssel kapcsolatos feladatait. Ilyen értékesítésre kizárólag engedély alapján kerülhet sor, amelyet többek között a gyámügyi bíróság adhat meg. Az engedély megadása esetén ez utóbbi közjegyzőt jelöl ki az árverés lebonyolítására. Az árverés a gyámügyi bíróság előtt zajlik, amely az elszámolás jóváhagyását követően a közjegyzőt mentesíti a felelősség alól. A gyámügyi bíróság indokolt végzéssel megállapodás útján történő értékesítést is engedélyezhet.

24      A polgári törvénykönyv 815. és azt követő cikkeinek megfelelően a bírósági vagyonmegosztással kapcsolatos bizonyos tevékenységek ugyancsak a közjegyző feladatkörébe tartoznak. E törvénykönyv 822. cikke értelmében a vagyonmegosztás iránti kereset és az eljárás során felmerülő kifogások a bíróság hatáskörébe tartoznak. Ez utóbbi előtt zajlik a licitálás, és hozzá kell fordulni az osztozkodó felek közötti, a vagyonrészek biztosítása iránti, valamint a megosztás megsemmisítése iránti kérelmekkel. Ha valamely örököstárs nem járul hozzá a megosztáshoz, vagy vitatja akár a megosztás módját, akár annak végeredményét, a bíróságnak kell döntenie. Amennyiben az ingatlant megfelelően megosztani nem lehet, azt a bíróság előtti licitálás útján értékesítik. Azonban a felek – amennyiben mindannyian nagykorúak – megállapodhatnak abban, hogy a licitálás a választásuk szerinti közjegyző előtt történjen. Az ingóságok és ingatlanok felbecslését és értékesítését követően a felszámoló bíró – ha annak helye van – az ügyet közjegyző elé utalja, aki elvégzi a számadást annak érdekében, hogy a vagyonmegosztásban részt vevők felmérhessék a vagyontömeget, valamint elvégezhessék a felosztást és a szükséges beszolgáltatást. Ha a közjegyző előtt zajló műveleteket vitatják, a közjegyző jegyzőkönyvet vesz fel a felmerült nehézségekről és a felek állításairól, majd azt megküldi a felszámolással megbízott felszámolóbiztosnak.

25      Az ingatlanok tulajdonjogának átírásáról szóló, 1905. szeptember 25‑i törvény (Mémorial 1905., 893. o.) 1. cikke előírja, hogy az élők közötti, az elővásárlási jogtól és a jelzálogjogtól eltérő dologi jog akár ingyenes, akár visszterhes átruházására vonatkozó, minden okiratot be kell jegyeztetni az ingatlan fekvése szerinti jelzálog‑nyilvántartó hivatalnál. E törvény 2. cikke értelmében az átírás alapjául ítélet, közokirat, valamint a bíróság vagy a közjegyző előtt elismert vagy el nem ismert magánokirat szolgálhat.

 A pert megelőző eljárás

26      A Bizottsághoz panaszt nyújtottak be amiatt, hogy Luxemburgban a közjegyzői hivatás gyakorlása állampolgársági feltételhez van kötve. E panasz megvizsgálását követően a Bizottság 2000. november 8‑i levelében felszólította a Luxemburgi Nagyhercegséget, hogy két hónapos határidőn belül terjessze elő észrevételeit, egyrészt az említett állampolgársági feltételnek az EK 45. cikk első bekezdésével való összhangjára, másrészt a közjegyzői hivatás tekintetében a 89/48 irányelv átültetésének elmaradására vonatkozóan.

27      A Luxemburgi Nagyhercegség 2001. január 11‑i levelében válaszolt az említett felszólító levélre.

28      2002. július 12‑én a Bizottság kiegészítő felszólító levelet küldött e tagállamnak, amelyben az EK 43. cikkből, az EK 45. cikk első bekezdéséből, valamint a 89/48 irányelvből eredő kötelezettségek megszegését rótta fel neki.

29      Az említett tagállam a kiegészítő felszólító levélre 2002. szeptember 10‑i levelében válaszolt.

30       A Bizottság, mivel nem győzték meg a Luxemburgi Nagyhercegség érvei, 2006. október 18‑án indokolással ellátott véleményt küldött e tagállamnak, amelyben megállapította, hogy az nem teljesítette az EK 43. cikkből és az EK 45. cikk első bekezdéséből, valamint a 89/48 irányelvből eredő kötelezettségeit. A Bizottság felszólította a Luxemburgi Nagyhercegséget, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy ezen indokolással ellátott véleményben foglaltaknak a vélemény kézhezvételétől számított két hónapon belül megfeleljen.

31      2006. december 14‑i levelében a Luxemburgi Nagyhercegség előadta arra vonatkozó érveit, hogy a Bizottság álláspontja szerinte miért megalapozatlan.

32      A Bizottság ilyen körülmények között döntött úgy, hogy előterjeszti a jelen keresetet.

 A keresetről

 Az első kifogásról

 A felek érvei

33      Első kifogásában a Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség azáltal, hogy a közjegyzői hivatás gyakorlását kizárólag saját állampolgárai számára tartja fenn, megszegte az EK 43. cikkből és az EK 45. cikk első bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

34      A Bizottság mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy a közjegyzői hivatás gyakorlása bizonyos tagállamokban semmilyen állampolgársági feltételhez nincs kötve, továbbá más tagállamok – mint például a Spanyol Királyság, az Olasz Köztársaság és a Portugál Köztársaság – e feltételt megszüntették.

35      A Bizottság először is emlékeztet arra, hogy az EK 43. cikk az uniós jog egyik alapvető rendelkezése, melynek célja az, hogy valamely tagállam minden polgárának, aki – akár csupán másodlagos – lakóhely létesítésével egy másik tagállamban valamely önálló vállalkozói tevékenység gyakorlása végett letelepszik, a belföldiekkel azonos bánásmódot biztosítson, és megtilt az állampolgárságon alapuló bármilyen hátrányos megkülönböztetést.

36      A Bizottság, valamint Nagy Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága azzal érvel, hogy az EK 45. cikk első bekezdését önállóan és egységesen kell értelmezni (a 147/86. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 1988. március 15‑én hozott ítélet [EBHT 1988., 1637. o.] 8. pontja). Emellett e cikket szigorúan kell értelmezni annyiban, amennyiben a közhatalom gyakorlásához kapcsolódó tevékenységekre nézve kivételt állapít meg a letelepedés szabadsága alól (a 2/74. sz., Reyners‑ügyben 1974. június 21‑én hozott ítélet [EBHT 1974., 631. o.] 43. pontja).

37      Az EK 45. cikk első bekezdésében megfogalmazott kivételt tehát azon tevékenységekre kellene korlátozni, amelyek önmagukban közvetlen és sajátos részvételt jelentenek a közhatalom gyakorlásában (a fent hivatkozott Reyners‑ügyben hozott ítélet 44. és 45. pontja). A Bizottság szerint a közhatalom fogalma magában foglalja az általános jogon túlmenő döntési jogkör gyakorlását, amely a mások akaratától független vagy akár azzal szemben történő cselekvés képességében nyilvánul meg. Közelebbről, a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a közhatalom gyakorlása a kényszerítő jogkör alkalmazásaként jelenik meg (a C‑114/97. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 1998. október 29‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑6717. o.] 37. pontja).

38      A Bizottság és az Egyesült Királyság véleménye szerint a közhatalom gyakorlásában való részvétellel járó tevékenységeket meg kell különböztetni a köz érdekében végzett tevékenységektől. Ugyanis különféle szakmákat sajátos hatáskörökkel ruháznak fel a köz érdekében, azonban a közhatalom gyakorlásában való részvétel nélkül.

39      Nem tartoznak az EK 45. cikk első bekezdésének hatálya alá a közhatalom működését segítő vagy abban közreműködő tevékenységek sem (lásd ebben az értelemben a C‑42/92. sz., Thijssen‑ügyben 1993. július 13‑án hozott ítélet [EBHT 1993., I‑4047. o.] 22. pontját).

40      Emellett a Bizottság és az Egyesült Királyság emlékeztet arra, hogy az EK 45. cikk első bekezdése főszabály szerint meghatározott tevékenységekre vonatkozik, nem pedig valamely szakma egészére, kivéve azt az esetet, ha az érintett tevékenységek nem választhatók el az említett szakma gyakorlásával együtt járó tevékenységek összességétől.

41      A Bizottság másodszor megvizsgálja a luxemburgi jog alapján a közjegyzők által végzett különböző tevékenységeket.

42      A Bizottság először is, az okiratok és megállapodások hitelesítésével kapcsolatban, azzal érvel, hogy a közjegyző a felek tájékoztatása után csupán tanúsítja azok akaratát, valamint joghatással ruházza azt fel. E tevékenység gyakorlása során a közjegyző a felekkel szemben semmiféle döntési jogkörrel nem rendelkezik. Így a hitelesítés csupán a felek között előzőleg kialakult megállapodás megerősítése. Az a tény, hogy bizonyos okiratokat kötelező hitelesíttetni, nem releváns, mivel számos olyan eljárás létezik, amely kötelező ugyan, mégsem jár a közhatalom gyakorlásával.

43      Ugyanez a helyzet a közjegyzői okiratokhoz kapcsolódó bizonyítási rendszer sajátosságai esetén, ugyanis hasonló bizonyító erővel más okiratok is rendelkeznek, anélkül hogy a közhatalom gyakorlása körébe tartoznának, mint például a hivatásos vadőr által készített jegyzőkönyv. Az a tény, hogy a közjegyző a közjegyzői okiratért felelősséget vállal, szintén nem releváns. Ugyanis a legtöbb független szakma képviselői ezt teszik, így az ügyvédek, az építészek vagy az orvosok esetében is.

44      A közokiratok végrehajthatóságát illetően a Bizottság úgy véli, hogy a végrehajtási záradék rávezetése megelőzi a tulajdonképpeni végrehajtást, anélkül hogy annak részét képezné. Így a végrehajthatóság biztosítása semmilyen kényszerítő jogkörrel nem ruházza fel a közjegyzőket. Másfelől bármely esetleges vitában a bíróság dönt, nem pedig a közjegyző.

45      Másodszor a közjegyzőnek az ingatlanfoglalás, az ingatlan‑árverezés, leltárkészítés, pecsétek elhelyezése, valamint a bírósági vagyonmegosztás terén végzett feladatait illetően a Bizottság úgy véli, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség csupán leírja e tevékenységeket, annak bizonyítása nélkül, hogy azok a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősülnek.

46      Harmadszor, ami a közjegyzőknek a luxemburgi jog szerinti sajátos jogállását illeti, a Bizottság szerint ez közvetlenül nem releváns a szóban forgó tevékenységek jellegének értékelése során.

47      Harmadsorban a Bizottság az Egyesült Királysághoz hasonlóan úgy véli, hogy az uniós jognak és a nemzetközi jognak a közjegyzői tevékenységre való utalást tartalmazó szabályai nem érintik az EK 43. cikknek és az EK 45. cikk első bekezdésének e tevékenységre való alkalmazását.

48      Ugyanis mind a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8‑i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 178., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 25. kötet, 399. o.) („elektronikus kereskedelemről szóló irányelv”) 1. cikke (5) bekezdésének d) pontja, mind a 2005/36 irányelv (41) preambulumbekezdése csupán annyiban zárja ki a hatálya alól a közjegyzői tevékenységeket, amennyiben azok a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősülnek. Olyan fenntartásról van tehát szó, amely semmilyen hatással nincs az EK 45. cikk első bekezdésének értelmezésére.

49      A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendeletet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o; helyesbítés: HL L 242., 2006.9.5., 6. o.), a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendeletet (HL L 338., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.), valamint a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló, 2004. április 21‑i 805/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet (HL 143., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 38. o.) illetően a Bizottság úgy véli, hogy e rendeletek csupán azon kötelezettséget fogalmazzák meg a tagállamok számára, hogy elismerjék és végrehajtsák a más tagállamokban elfogadott és végrehajtható okiratokat.

50      Emellett az európai részvénytársaság (SE) statútumáról szóló, 2001. október 8‑i 2157/2001/EK tanácsi rendelet (HL L 294., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 4. kötet, 251. o.), valamint a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló, 2005. október 26‑i 2005/56/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 310., 1. o.) nem relevánsak a jelen jogvita megoldása szempontjából, mivel azok csupán a társaságok létrehozása, egyesülése és székhelyének áthelyezése esetére bízza a közjegyzőkre valamint a tagállam által kijelölt más hatóságokra bizonyos előzetes aktusok és alakszerűségek teljesítése igazolásának feladatát.

51      A külföldi közokiratok felülhitelesítésének mellőzéséről szóló, 1961. október 5‑i hágai egyezményt illetően, az a „közokirat” fogalmát csupán az egyezmény alkalmazásában állapítja meg.

52      Ami a jogi szakmákról és a jogrendszerek működéséhez fűződő általános érdekről szóló, 2006. március 23‑i európai parlamenti állásfoglalást illeti (HL C 292E., 105. o., a továbbiakban: 2006‑os állásfoglalás), az pusztán politikai aktus, amelynek tartalma kétértelmű, mivel egyfelől az állásfoglalás 17. pontjában az Európai Parlament kimondta, hogy az EK 45. cikket alkalmazni kell a közjegyzői szakmára, másfelől viszont az állásfoglalás 2. pontjában megerősítette a Közösség tizenkét tagállamában a közjegyzők szervezetének helyzetéről szóló, 1994. január 18‑i állásfoglalásában (HL C 44., 36. o., a továbbiakban: 1994‑es állásfoglalás) megfogalmazott álláspontját, amelyben kifejezte azon óhaját, hogy szűnjön meg a több tagállam jogszabályaiban meglévő, a közjegyzői hivatás gyakorlására vonatkozó állampolgársági feltétel.

53      Negyedsorban a Bizottság és az Egyesült Királyság hozzáteszi, hogy a C‑405/01. sz., Colegio de Oficiales de la Marina Mercante Española ügyben 2003. szeptember 30‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑10391. o.], amelyre írásbeli észrevételeiben több tagállam is utalt, a kereskedelmi hajók kapitányai és másodkapitányai által gyakorolt számos, a biztonság fenntartásával, a rendfenntartással, valamint a családi állapottal kapcsolatos és közjegyzői feladat összességére vonatkozott. Ennélfogva a Bíróságnak nem volt alkalma részletesen, az EK 45. cikk első bekezdésére tekintettel megvizsgálni a közjegyzők által végzett tevékenységet. Következésképpen ezen ítélet nem elegendő annak megállapításához, hogy e rendelkezést a közjegyzőkre alkalmazni kell.

54      Másfelől, a Luxemburgi Nagyhercegség állításától eltérően, a Bíróság ítélkezési gyakorlata megkülönbözteti a közjegyzőket a közhatalmi szervektől, amikor elismeri, hogy a közokiratokat közhatalmi szerv vagy más, erre feljogosított szerv állítja ki (a C‑260/97. sz., Unibank‑ügyben 1999. június 17‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑3715. o.] 15. és 21. pontja).

55      A Luxemburgi Nagyhercegség elsősorban azzal érvel, hogy az EK 45. cikk első bekezdése értelmében vett „közhatalom gyakorlását” a Bíróság ítélkezési gyakorlata széles körben alkalmazza. A Bíróság a fent hivatkozott Colegio de Oficiales de la Marina Mercante Española ügyben hozott ítéletében elismerte, hogy a közjegyzői tevékenység a közhatalmi jogosítványok gyakorlásában való részvételnek minősül. Emellett a fent hivatkozott Unibank‑ítéletből következik, hogy közokirat valamely állami tisztviselő – mint amilyen a közjegyző – általi kiállítása a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősül.

56      E tagállam lényegében osztja a Bizottság azon álláspontját, amely szerint a közhatalom fogalma eltér a közérdekétől, amely annak szükséges, de nem elegendő feltétele. Ezzel szemben e tagállam, valamint a Cseh Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és a Szlovák Köztársaság szerint a közhatalom fogalma nem egyenértékű a perbeli igazságszolgáltatással.

57      A Luxemburgi Nagyhercegség másodsorban úgy véli, hogy a közjegyzők közvetlenül és sajátosan vesznek részt a közhatalom gyakorlásában, egyrészt az általuk kiállított okiratokhoz kapcsolódó, az általános jogon túlmenő joghatások, másrészt a luxemburgi jogrendben őket megillető sajátos jogállás miatt.

58      Az első szempontot illetően a Luxemburgi Nagyhercegség hangsúlyozza, hogy a közokirat, amely teljesen bizonyítja a benne foglalt nyilatkozatokat, olyan bizonyító erővel rendelkezik, amely azt az írásbeli bizonyítékok legmagasabb szintjére emeli. Másfelől hitelessége csupán eredetiségvizsgálati eljárás útján kérdőjelezhető meg.

59      A közjegyzői okiratok továbbá végrehajthatók anélkül, hogy ehhez előzetes bírói döntésre volna szükség. Így a hitelezőnek elegendő az okirat végrehajtható másolatát átadnia a végrehajtónak, aki köteles állami kényszer útján elvégezni a végrehajtást.

60      A Szlovák Köztársaság hozzáteszi, hogy a közjegyző köteles megtagadni a hitelesítést, ha a törvényben előírt feltételek nem teljesülnek.

61      Emellett a Luxemburgi Nagyhercegség emlékeztet arra, hogy a közjegyző adóbeszedői szerepet tölt be, mivel átveszi az esetleges nyilvántartásba vételi díjat.

62      Másfelől e tagállam szerint a közjegyző által az okiratok hitelesítése során végzett jogi konzultáció továbbá a hitelesítéshez kapcsolódó és kötelező előkészítő elem.

63      A közjegyzőknek a luxemburgi jog szerinti sajátos jogállásából az következik, hogy a közjegyző közfeladatot lát el, amely többek között az állam által gyakorolt szigorú ellenőrzésben, a közjegyző és az állam közötti bizalmi viszonyban és szolidaritásban, valamint külső jelekben nyilvánul meg, mint amilyen az állami pecsétek birtoklásának engedélyezése, a közjegyzői eskü, a közjegyző függetlensége és az összeférhetetlenségi szabályok, amelyeknek meg kell felelnie.

64      Harmadsorban a Luxemburgi Nagyhercegség azzal érvel, hogy a luxemburgi jogrend a közjegyzőkre bíz bizonyos tevékenységeket, amelyek a közhatalom gyakorlásában való részvételt bizonyítják.

65      Először is a közjegyzőnek az ingatlanfoglalás során végzett feladatait illetően e tagállam rámutat, hogy az új polgári perrendtartás 832. cikke értelmében a bíróság közjegyzőt jelöl ki az árverés lefolytatása céljából. A közjegyzőt ezzel teljes hatáskörrel ruházzák fel. Emellett, e perrendtartás 879. cikke szerint, a felek hitelesített szerződésben megállapodhatnak, hogy közjegyző közreműködésével a hitelező is elvégezheti az értékesítést, az ingatlanfoglalásra előírt alakszerűségek betartása nélkül.

66      Másodszor a közjegyzőnek a közhatalom gyakorlásában való részvétele abban nyilvánul meg, hogy a közjegyzői okiratokat be kell jegyeztetni jelzálog‑nyilvántartó hivatalnál, ahogyan az az ingatlanok tulajdonjogának átírásáról szóló, 1905. szeptember 25‑i törvény 2. cikkéből kitűnik.

67      Harmadszor, amikor az ingatlan kiskorú vagy gondnokság alatt álló nagykorú tulajdonát képezi, az új polgári perrendtartás 1180. cikkének megfelelően a gyámügyi bíróság közjegyzőt bíz meg az árverés lebonyolításával. Emellett megállapodás útján történő vagyonmegosztás esetén a gyámügyi bíróság annak elvégzésére közjegyzőt jelöl ki.

68      Negyedszer az említett perrendtartás 1167. és az követő cikkei értelmében a közjegyző feladata a hagyatéki, vagyonközösségi vagy osztatlan közös tulajdoni leltár elkészítése. Nehézség esetén azonban a közjegyző a kérdést bíróság elé terjeszti.

69      Ötödször, amennyiben a pecsét eltávolításánál való jelenlétre jogosult személy nem jelenik meg, az új polgári perrendtartás 1152. cikkének megfelelően a bíróság elnöke annak képviseletére hivatalból közjegyzőt jelöl ki.

70      Hatodszor a polgári törvénykönyv 815. és azt követő cikkeinek megfelelően a közjegyzőnek a bírósági vagyonmegosztással kapcsolatban több feladata is van, többek között a megosztható vagyontömeg felmérése, a felosztás elvégzése, a sorshúzás intézése és adott esetben, nehézségek esetén jegyzőkönyv felvétele. Mindazonáltal vita esetén a bírósághoz kell fordulni.

71      Negyedsorban a Luxemburgi Nagyhercegség és a Litván Köztársaság azzal érvel, hogy az uniós jogalkotó megerősítette, hogy a közjegyzők részt vesznek a közhatalom gyakorlásában. E tekintetben e tagállamok a jelen ítélet 48–51. pontjában említett uniós és nemzetközi jogi jogszabályokra hivatkoznak, amelyek vagy kizárják a közjegyzők tevékenységét a hatályuk alól amiatt, mert azok részt vesznek a közhatalom gyakorlásában, vagy elismerik, hogy a közokiratok a bírósági ítéletekhez vagy valamely közhatalmi szerv által kiállított okiratokhoz hasonlatosak. A Litván Köztársaság hozzáteszi, hogy a Parlament az 1994‑es és a 2006‑os állásfoglalásában kimondta, hogy a közjegyző részt vesz a közhatalom gyakorlásában.

72      Másodlagosan a Luxemburgi Nagyhercegség azzal érvel, hogy mivel a luxemburgi nyelv használatára szükség van a közjegyzői tevékenységek gyakorlásakor, a szóban forgó állampolgársági feltétel célja a történelem, a kultúra, a hagyomány és a luxemburgi identitás tiszteletben tartásának biztosítása, az EU 6. cikk (3) bekezdésének megfelelően.

 A Bíróság álláspontja

–       Bevezető megállapítások

73      Első kifogásában a Bizottság azt rója fel a Luxemburgi Nagyhercegségnek, hogy a közjegyzői hivatás tekintetében a saját államterületén korlátozza más tagállamok polgárainak letelepedését azáltal, hogy e szakma gyakorlását az EK 43. cikket megsértve kizárólag saját állampolgárai számára tartja fenn.

74      E kifogás tehát kizárólag a szóban forgó luxemburgi szabályozás által e szakma gyakorlására vonatkozóan előírt állampolgársági feltételt érinti, az EK 43. cikk tekintetében.

75      Következésképpen pontosítani kell, hogy az említett kifogás nem vonatkozik sem a közjegyzők jogállására, sem a luxemburgi jogrendben rájuk vonatkozó általános szabályokra, sem pedig e tagállamban a közjegyzői hivatás gyakorlásának más feltételeire, az állampolgárságra vonatkozó feltételt leszámítva.

76      Végezetül hangsúlyozni kell – ahogyan arra a Bizottság a tárgyaláson rámutatott –, hogy az első kifogás nem érinti az EK‑Szerződésnek a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazását sem. Az említett kifogás nem vonatkozik a Szerződésnek a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseire sem.

–       Az ügy érdeméről

77      Bevezetésként érdemes emlékeztetni arra, hogy az EK 43. cikk az uniós jog egyik alapvető rendelkezése (lásd ebben az értelemben többek között a fent hivatkozott Reyners‑ügyben hozott ítélet 43. pontját).

78      A letelepedés fogalma a Szerződés értelmében nagyon tág fogalom, magába foglalja az uniós polgárok azon jogát, hogy tartósan és folyamatos módon részt vegyenek a származási helyüktől eltérő tagállamok gazdasági életében, és hogy abból hasznot húzzanak, ami elősegíti a gazdasági és társadalmi kölcsönhatást az Európai Unión belül a gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő gyakorlása területén (lásd többek között a C‑161/07. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2008. december 22‑én hozott ítélet [EBHT 2008., I‑10671. o.] 24. pontját).

79      A valamely tagállam állampolgárai számára elismert, más tagállam területén való letelepedés szabadsága magában foglalja többek között a jogot gazdasági tevékenységnek az önálló vállalkozóként történő, a letelepedés tagállamának joga által a saját állampolgáraira előírt feltételek szerinti megkezdésére és folytatására (lásd többek között a 270/83. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1986. január 28‑án hozott ítélet [EBHT 1986., 273. o.] 13. pontját és ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 27. pontját). Másként fogalmazva az EK 43. cikk valamennyi tagállamnak megtiltja, hogy jogszabályaiban azon személyekre nézve, akik az ott történő letelepedés szabadságával kívánnak élni, tevékenységük gyakorlására eltérő feltételeket írjanak elő, mint saját állampolgáraikra nézve (a fent hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 28. pontja).

80      Az EK 43. cikk célja tehát az, hogy valamely tagállam minden polgárának, aki egy másik tagállamban valamely önálló vállalkozói tevékenység gyakorlása végett letelepszik, a belföldiekkel azonos bánásmódot biztosítson, és e cikk megtiltja a tagállami szabályozásból eredő, állampolgárságon alapuló bármilyen hátrányos megkülönböztetést, amely a letelepedés szabadságának korlátozását jelentené (a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 14. pontja).

81      Márpedig a jelen ügyben a vitatott nemzeti szabályozás a luxemburgi állampolgárok számára tartja fenn a közjegyzői hivatás gyakorlását, így az EK 43. cikk által főszabály szerint tiltott állampolgárságon alapuló eltérő bánásmódot jelent.

82      A Luxemburgi Nagyhercegség eközben azzal érvel, hogy a közjegyzői tevékenységek nem tartoznak az EK 43. cikk hatálya alá, mivel azok az EK 45. cikk első bekezdése értelmében véve a közhatalom gyakorlásában való részvételnek minősülnek. Először is meg kell tehát vizsgálni a közhatalom gyakorlása fogalmának terjedelmét e rendelkezés értelmében véve, másodszor pedig ellenőrizni kell, hogy a luxemburgi jogrendben a közjegyzőkre bízott tevékenységek e fogalom körébe tartoznak‑e.

83      Az EK 45. cikk értelmében vett „közhatalom gyakorlása” fogalmat illetően érdemes hangsúlyozni, hogy ennek értékelésekor az állandó ítélkezési gyakorlat szerint figyelembe kell venni a letelepedés szabadsága alóli kivételekre vonatkozóan az e rendelkezésben előírt korlátok uniós jogi sajátos jellegét, annak érdekében, hogy a Szerződés hatékony érvényesülését ne befolyásolhassák a tagállamok egyoldalú rendelkezései (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Reyners‑ügyben hozott ítélet 50. pontját, a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 8. pontját és a C‑438/08. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2009. október 22‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑10219. o.] 35. pontját).

84      Ugyancsak az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 45. cikk első bekezdése kivételt jelent a letelepedés szabadságának alapvető elve alól. Mint ilyennek, e kivételnek olyan értelmezést kell adni, amely a hatályát az e rendelkezés által a tagállamok számára védeni engedett érdekek megóvásához feltétlen szükséges mértékre korlátozza (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 7. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 34. pontját; a C‑451/03. sz. Servizi Ausiliari Dottori Commercialisti ügyben 2006. március 30‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑2941. o.] 45. pontját; a C‑393/05. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2007. november 29‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑10195. o.] 35. pontját; a C‑404/05. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2007. november 29‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑10239. o.] 37. és 46. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 34. pontját).

85      Emellett a Bíróság több alkalommal kiemelte, hogy az EK 45. cikk első bekezdésében előírt kivételt azon tevékenységekre kell korlátozni, amelyek önmagukban véve is a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősülnek (lásd a fent hivatkozott Reyners‑ügyben hozott ítélet 45. pontját, Thijssen‑ügyben hozott ítélet 8. pontját, Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 35. pontját, Servizi Ausiliari Dottori Commercialisti ügyben hozott ítélet 46. pontját, Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 38. pontját és Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 36. pontját).

86      E tekintetben a Bíróságnak lehetősége nyílt kimondani, hogy nem tartoznak az EK 45. cikk első bekezdésében előírt kivétel hatálya alá bizonyos, a közhatalom gyakorlásához képest kisegítő vagy előkészítő jellegű tevékenységek (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Thijssen‑ügyben hozott ítélet 22. pontját, Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 38. pontját, Servizi Ausiliari Dottori Commercialisti ügyben hozott ítélet 47. pontját, Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 38. pontját és Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 36. pontját), vagy bizonyos olyan tevékenységek, amelyek – bár gyakorlásuk a bírósági vagy közigazgatási hatóságokkal való akár rendszeres és szerves kapcsolattal, sőt a velük való akár kötelező együttműködéssel jár együtt – működésüket tekintve érintetlenül hagyják az említett hatóságok mérlegelési és döntési jogkörét (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Reyners‑ügyben hozott ítélet 51. és 53. pontját), továbbá bizonyos olyan tevékenységek, amelyek nem járnak döntési jogkör gyakorlásával (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Thijssen‑ügyben hozott ítélet 21. és 22. pontját, Bizottság kontra Ausztria ügyben 2007. november 29‑én hozott ítélet 36. és 42. pontját, Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 38. és 44. pontját, valamint Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 36. és 41. pontját), kényszerítő jogkör gyakorlásával (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 37. pontját) vagy kényszer alkalmazására vonatkozó jogkör gyakorlásával (lásd ebben az értelemben a C‑47/02. sz., Anker és társai ügyben 2003. szeptember 30‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑10447. o.] 61. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 44. pontját).

87      A fenti megállapításokra tekintettel ellenőrizni kell, hogy a luxemburgi jogrendben a közjegyzőkre bízott tevékenységek a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt jelentenek‑e.

88      E célból figyelembe kell venni a szóban forgó szakma képviselői által végzett tevékenységek jellegét (a fent hivatkozott Thijssen‑ügyben hozott ítélet 9. pontját).

89      A Luxemburgi Nagyhercegség és a Bizottság egyetértenek abban, hogy a luxemburgi jogrendben a közjegyzők fő tevékenysége a közokiratok kiállítása a szükséges alakszerűségek betartásával. Ennek elvégzéséhez a közjegyzőnek többek között ellenőriznie kell, hogy az okirat kiállításához szükséges, törvényben előírt összes feltétel teljesült‑e. A közokirat emellett bizonyító erővel rendelkezik, és végrehajtható.

90      E tekintetben érdemes kiemelni, hogy a luxemburgi szabályozás értelmében olyan okiratok vagy megállapodások hitelesítésére kerül sor, amelyekben a felek szabadon megegyeztek. A felek ugyanis a törvény adta korlátok között maguk határozzák meg jogaik és kötelezettségeik terjedelmét, és szabadon választják ki azon szerződéses rendelkezéseket, amelyeket magukra nézve kötelezőnek kívánnak elfogadni, amikor az okirat vagy megállapodás hitelesítése végett a közjegyzőhöz fordulnak. A közjegyző közreműködése tehát a felek előzetes beleegyezését vagy egyetértését feltételezi.

91      Emellett a közjegyző egyoldalúan nem módosíthatja a hitelesíteni kért megállapodást, hanem ehhez a felek előzetes jóváhagyása szükséges.

92      A közjegyzőre bízott hitelesítési tevékenység tehát önmagában nem jelent az EK 45. cikk első bekezdése értelmében vett, a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt.

93      Az a tény, hogy bizonyos okiratok vagy megállapodások hitelesítése semmisség terhe mellett kötelező, nem kérdőjelezheti meg e következtetést. Megszokott ugyanis, hogy a nemzeti jogrendekben és az ott előírtaknak megfelelően a különféle okiratok érvényessége alakszerűségi követelményektől vagy kötelező hitelesítéstől függ. Ennélfogva e körülmény nem elegendő a Luxemburgi Nagyhercegség álláspontjának alátámasztásához.

94      A fenti következtetést az sem kérdőjelezi meg, hogy a közjegyzők az okirat vagy megállapodás hitelesítését megelőzően kötelesek megvizsgálni, hogy az ezen okirat vagy megállapodás létrehozásához szükséges, törvényben előírt összes feltétel teljesült, és ha nem ez a helyzet, kötelesek megtagadni a hitelesítést.

95      Igaz, hogy a közjegyző – ahogyan azt a Luxemburgi Nagyhercegség hangsúlyozza – e vizsgálatot a köz érdekében végzi, vagyis a magánszemélyek között létrejött okiratok tekintetében a jogszerűség és jogbiztonság biztosítása céljából. Mindazonáltal e cél követése önmagában nem igazolhatja, hogy az annak biztosítására szolgáló jogosítványokat az érintett tagállam állampolgárságával rendelkező közjegyzők számára tartsák fenn.

96      A közérdekű cél érdekében való fellépés önmagában nem elegendő ahhoz, hogy valamely tevékenységet a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek kelljen tekinteni. Vitathatatlan ugyanis, hogy a különféle szabályozott szakmák keretében végzett tevékenységek gyakorlása a nemzeti jogrendekben gyakran magában foglalja e tevékenység gyakorlója számára az ilyen cél követésének kötelezettségét, anélkül hogy e tevékenység ettől a közhatalom gyakorlása körébe tartozna.

97      Ugyanakkor az a tény, hogy a közjegyzői tevékenység olyan közérdekű célt követ, amely többek között a magánszemélyek között létrejött okiratok tekintetében a jogszerűség és jogbiztonság biztosítására irányul, olyan közérdeken alapuló kényszerítő indoknak minősül, amely a közjegyzői tevékenység sajátosságaiból fakadóan igazolhatja az EK 43. cikk esetleges korlátozását, amely vonatkozhat például a közjegyzők felvételi eljárás során való képzésére, a közjegyzők számának és illetékességi területének korlátozására vagy a díjazásuk, függetlenségük, összeférhetetlenségük és elmozdíthatatlanságuk szabályaira, feltéve, hogy e korlátozások lehetővé teszik az említett célok elérését, és ahhoz szükségesek.

98      Az is igaz, hogy a közjegyzőnek a felek szándékától függetlenül meg kell tagadnia az olyan okirat vagy megállapodás hitelesítését, amely nem felel meg a törvényben előírt feltételeknek. Ugyanakkor ezen elutasítást követően a felek szabadon orvosolhatják a megállapított jogsértést, módosíthatják az érintett okirat vagy megállapodás tartalmát, avagy elállhatnak az okirat kiállításától vagy a megállapodástól.

99      Másfelől az említett okiratok vagy megállapodások hitelesítése során a közjegyzővel való konzultáció és az általa végzett jogi segítségnyújtás még akkor sem tekinthető a közhatalom gyakorlásában való részvételnek, ha jogszabályban előírt kötelezettség terheli a közjegyzőt az ilyen konzultáció lefolytatására vagy a segítségnyújtásra (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Reyners‑ügyben hozott ítélet 52. pontját).

100    A közjegyzői okirat bizonyító erejét és végrehajthatóságát illetően vitathatatlan, hogy ezek fontos joghatásokat biztosítanak az említett okiratoknak. Ugyanakkor az a tény, hogy adott tevékenység ilyen hatású okiratok elkészítésével jár, nem elegendő ahhoz, hogy e tevékenységet az EK 45. cikk első bekezdése értelmében vett, a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek kelljen tekinteni.

101    Közelebbről megvizsgálva ugyanis pontosítani kell, hogy a közjegyzői okirathoz kapcsolódó bizonyító erő a szóban forgó jogrend bizonyítási rendszerének részét képezi. A polgári törvénykönyv 1319. cikke, amely meghatározza a közokirat bizonyító erejét, az említett törvénykönyvnek „A kötelezettség és a kifizetés bizonyításáról” című VI. fejezetében található. Tehát az adott okirat törvény által biztosított bizonyító erejének nincs közvetlen hatása azon kérdésre, hogy az ezen okirat elkészítését magában foglaló tevékenység önmagában véve a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősül‑e, amint azt az ítélkezési gyakorlat megköveteli (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Thijssen‑ügyben hozott ítélet 8. pontját és a Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 35. pontját).

102    Emellett a polgári törvénykönyv 1322. cikkének megfelelően a magánokirat – amelyet elismert az, akivel szemben arra hivatkoznak, vagy aki törvény alapján azt elismerni köteles – annak aláírói, valamint azok örökösei és jogutódai között „ugyanolyan bizonyító erővel rendelkezik, mint a közokiratok”.

103    A közokirat végrehajthatóságát illetően meg kell jegyezni – ahogyan arra a Luxemburgi Nagyhercegség hivatkozik –, hogy az a bíróság előzetes közreműködése nélkül lehetővé teszi az okiratban foglalt kötelezettség végrehajtását.

104    A közokirat végrehajthatósága azonban nem jelenti a közjegyzőnek a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételét. Ugyanis, noha a végrehajtási záradék közjegyző általi rávezetése a közokiratra végrehajthatóságot biztosít ez utóbbinak, e végrehajthatóság a felek azon szándékán alapul, hogy valamely okiratot vagy megállapodást – miután annak törvényességét a közjegyző ellenőrizte – ilyen hatással ruházzanak fel.

105    Meg kell azt is vizsgálni, hogy a luxemburgi jogrendben a közjegyzőre bízott más tevékenységek, amelyekre a Luxemburgi Nagyhercegség hivatkozik, a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt jelentenek‑e.

106    Elsősorban a közjegyző ingatlanfoglalással kapcsolatos tevékenységét illetően érdemes megjegyezni, hogy a közjegyző elsődlegesen árverést vagy megállapodás útján történő értékesítést szervez, ez utóbbit a bíróság engedélye alapján és az általa meghatározott feltételeknek megfelelően. A közjegyző köteles megszervezni a helyszín bejárását, írásba foglalni az árverési feltételeket, megadva az árverés napját és a vételár hitelezők közötti felosztásának módját.

107    E tekintetben meg kell állapítani, hogy egyrészt a közjegyzőnek magának nincs hatásköre a foglalás elvégzésére. Másrészt a hatáskörrel rendelkező bíróság az, amely – miután határozott a keresetlevélben esetleg szereplő állítások és észrevételek felől, valamint a foglalás érvényességéről – kijelöli a közjegyzőt, és megbízza az árverés lebonyolításával. Emellett az ingatlanvégrehajtással kapcsolatos bármely közbenső kérelemmel a bírósághoz kell fordulni. Másfelől, még az új polgári perrendtartás 879. cikkében szereplő, és a Luxemburgi Nagyhercegség által hivatkozott azon az esetben is, ha a hitelező számára hitelesített szerződésben megengedték, hogy közjegyző közreműködésével, az ingatlanfoglalásra előírt alakszerűségek betartása nélkül elvégezze az értékesítést, vita esetén a közjegyző köteles az összes műveletet felfüggeszteni, és ideiglenes intézkedéssel a hatáskörrel rendelkező bíróság elnökéhez fordulni.

108    Úgy tűnik, hogy a közjegyzőkre az ingatlanfoglalás keretében bízott feladatokat a végrehajtási bíró felügyeli, akihez a közjegyző esetleges vita esetén fordulni köteles, és aki egyébként végső fokon dönt. Következésképpen e feladatok önmagukban nem tekinthetők úgy, mint amelyek közvetlen és sajátos részvételt jelentenek a közhatalom gyakorlásában (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Thijssen‑ügyben hozott ítélet 21. pontját, Bizottság kontra Ausztria ügyben 2007. november 29‑én hozott ítélet 41. és 42. pontját, valamint Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 37. és 41. pontját).

109    Másodsorban a bíróságokról szóló törvény 1177–1184. cikke által az ingatlanértékesítéssel kapcsolatban a közjegyzőre bízott feladatokat illetően ugyanerre a következtetésre jutunk. E rendelkezésekből ugyanis kitűnik, hogy az ilyen értékesítés engedélyezése felől a gyámügyi bíróság dönt.

110    Harmadsorban a hagyatéki, vagyonközösségi vagy osztatlan közös tulajdoni leltár elkészítésével, valamint a pecsétek elhelyezésével és eltávolításával kapcsolatos tevékenységet illetően kiemelendő, hogy ezek a juge de paix engedélye alapján történnek. Nehézség esetén a közjegyző a kérdést az új polgári perrendtartás 1168. cikke alkalmazásával a tribunal de première instance elé terjeszti.

111    Negyedsorban, ami a bírósági vagyonmegosztással kapcsolatos közjegyzői tevékenységet illeti, hangsúlyozni kell, hogy a vagyonmegosztás iránti kereset a polgári törvénykönyv 822. cikkének megfelelően a bíróság hatáskörébe tartozik. A közjegyző közreműködésére csupán akkor kerül sor, ha a felek úgy állapodtak meg, hogy a licitálás előtte történik. Ilyen esetben a közjegyző feladata többek között a leltár elkészítése, a vagyontömeg felmérése és a felosztás elvégzése. Mindazonáltal, még ilyen esetben is a bíróság dönt az esetleges jogvitákban. Következésképpen e tevékenységek nem jogosítják fel a közjegyzőt közhatalom gyakorlására.

112    Emellett a jelen ítélet 106–111. pontjában említett közjegyzői tevékenységekkel kapcsolatban pontosítani kell, hogy – ahogyan az a jelen ítélet 86. pontjában említésre került – a bíróságok működéséhez kapcsolódó, akár kötelező együttműködéssel járó szakmai szolgáltatások ettől még nem minősülnek a közhatalom gyakorlásában való részvételnek (a fent hivatkozott Reyners‑ügyben hozott ítélet 51. pontja).

113    Ötödsorban az a tény, hogy az ingatlanok tulajdonjogának átruházásáról szóló közokiratokat be kell jegyeztetni a jelzálog‑nyilvántartásba, közvetlenül nem releváns a jelen jogvita megoldása szempontjából. Ezen átírás, amely egyébként a jelzálog‑nyilvántartó feladata, az említett okiratok nyilvánosságához kapcsolódik, így nem jelenti a közjegyzőnek a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételét.

114    Hatodsorban az adóbeszedői feladatokat illetően, amelyeket a közjegyző akkor lát el, amikor átveszi a nyilvántartásba vételi díjat és a jelzálogbejegyzési díjat, e feladatok önmagukban nem tekinthetők a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek. E tekintetben pontosítani kell, hogy a közjegyző a beszedést az adós érdekében végzi, majd az összeget az állam hatáskörrel rendelkező szervének adja át, így a beszedés alapvetően nem tér el a hozzáadottérték‑adó beszedésétől.

115    A közjegyzőknek a luxemburgi jog szerinti sajátos jogállására vonatkozóan elegendő arra emlékeztetni, hogy – ahogyan az a jelen ítélet 85. és 88. pontjából kitűnik – a szóban forgó, önmagukban vett tevékenységek jellegére tekintettel, nem pedig magának e jogállásnak a fényében kell megvizsgálni azt, hogy e tevékenységek az EK 45. cikk első bekezdésében előírt kivétel hatálya alá tartoznak‑e.

116    Mindazonáltal e tekintetben két pontosítást kell tenni. Először is egyértelmű, hogy azon eseteket leszámítva, amikor a közjegyző kijelölése bírósági úton történik, a felek – többek között a közjegyzői hivatás szabályozásáról szóló törvény 7. cikke 4. pontjának megfelelően – szabadon választhatnak közjegyzőt. Igaz ugyan, hogy a közjegyzők díjazását nagyhercegi rendelet állapítja meg, azonban a szolgáltatás minősége közjegyzőnként változhat, többek között az érintett személyek szakmai képességeitől függően. Ebből következik, hogy területi illetékességük korlátain belül a közjegyzők – ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 18. pontjában rámutatott – versenyfeltételek között gyakorolják szakmájukat, ami nem jellemző a közhatalom gyakorlására.

117    Másodszor ki kell emelni, hogy – ahogyan arra a Bizottság hivatkozott anélkül, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség ennek ellentmondott volna – a közjegyzők az ügyfeleikkel szemben közvetlenül és személyesen felelnek a tevékenységük gyakorlása során elkövetett hibákból eredő károkért.

118     Végezetül nem meggyőző a Luxemburgi Nagyhercegségnek a bizonyos uniós és nemzetközi jogi aktusokra való hivatkozása sem. A jelen ítélet 48. pontjában említett jogi aktusokkal kapcsolatban pontosítani kell, hogy az a tény, hogy a jogalkotó bizonyos jogi aktus hatálya alól kivette a közjegyzői tevékenységeket, nem jelenti azt, hogy e tevékenységek szükségszerűen az EK 45. cikk első bekezdésében előírt kivétel hatálya alá tartoznak. Közelebbről a 2005/36 irányelvet illetően annak (41) preambulumbekezdésének szövegéből – amely szerint ezen irányelv „nem előzi meg [helyesen: nem érinti] […] a[z] [EK] 45. cikk alkalmazását mindenekelőtt [helyesen: többek között] a közjegyzők vonatkozásában” – kitűnik, hogy az uniós jogalkotó az EK 45. cikk első bekezdésének alkalmazhatóságáról viszont nem foglalt állást.

119    A jelen ítélet 49. és 50. pontjában szereplő rendeletekre alapozott érvelés szintén nem releváns. A jelen ítélet 49. pontjában említett rendeletek ugyanis a más tagállamokban elfogadott és végrehajtható közokiratok elismerésére és végrehajtására vonatkoznak, ebből következően nem érintik az EK 45. cikk első bekezdésének értelmezését. Ugyanezen következtetés vonatkozik a jelen ítélet 50. pontjában említett uniós jogszabályokra is, amelyek – ahogyan arra a Bizottság helyesen hivatkozott – arra korlátozódnak, hogy a közjegyzőkre, valamint a tagállam által kijelölt más hatóságokra bízzák bizonyos előzetes aktusok és alakszerűségek teljesítése igazolásának feladatát a társaságok létrehozása, egyesülése és székhelyének áthelyezése esetére.

120    A Luxemburgi Nagyhercegség nem hivatkozhat a külföldi közokiratok felülhitelesítésének mellőzéséről szóló, 1961. október 5‑i hágai egyezmény 1. cikkére sem, mivel e rendelkezés a „közokirat” fogalmát csupán az említett egyezmény alkalmazásában állapítja meg.

121    A jelen ítélet 52. pontjában említett 1994‑es és 2006‑os állásfoglalásokat illetően kiemelendő, hogy azok nem bírnak joghatással, mivel az ilyen állásfoglalások jellegüknél fogva nem kötelezőek. Végezetül, noha ezen állásfoglalások kimondják, hogy a közjegyzői hivatás az EK 45. cikk hatálya alá tartozik, a Parlament az első állásfoglalásban kifejezetten hangot adott azon óhajának, hogy szűnjön meg a közjegyzői hivatás gyakorlására vonatkozó állampolgársági feltétel, és ezt az álláspontot a 2006‑os állásfoglalásban hallgatólagosan újra megerősítette.

122    A Luxemburgi Nagyhercegségnek a Colegio de Oficiales de la Marina Mercante Española ügyben hozott ítéletre vonatkozó érvelését illetően pontosítani kell, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy az EK 39. cikk (4) bekezdésének értelmezésére vonatkozott, nem pedig az EK 45. cikk első bekezdésének értelmezésére. Emellett az említett ítélet 42. pontjából kitűnik, hogy amikor kimondta, hogy a kapitányok és másodkapitányok feladatai a közhatalmi jogosítványok gyakorlásában való részvételnek minősülnek, a Bíróság az általuk gyakorolt feladatok összességét vette tekintetbe. A Bíróság tehát nem kizárólag a kapitányok és másodkapitányok közjegyzői feladatkörét vizsgálta, vagyis külön a végrendeletek átvételét, megőrzését és visszaszolgáltatását, a többi jogkörtől függetlenül, hanem többek között a rájuk bízott, kényszer alkalmazására és szankció kiszabására vonatkozó jogkört is.

123    A fent hivatkozott Unibank‑ügyben hozott ítéletet illetően – amelyre szintén hivatkozik a Luxemburgi Nagyhercegség – meg kell állapítani, hogy az ítélet alapjául szolgáló ügy semmilyen módon nem érinti az EK 45. cikk első bekezdésének értelmezését. Emellett a Bíróság az említett ítélet 15. pontjában kimondta, hogy ahhoz, hogy valamely okirat a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i brüsszeli egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.) 50. cikke értelmében „közokiratnak” minősüljön, valamely közhatalmi szerv vagy az állam által feljogosított bármely más szerv közreműködése szükséges.

124    Annak szükségességét illetően, hogy biztosítani kell a luxemburgi nyelv használatát a közjegyzői tevékenység gyakorlása során – amire a Luxemburgi Nagyhercegség hivatkozott –, meg kell állapítani, hogy a jelen jogvitában az első kifogás kizárólag a szóban forgó állampolgársági feltételre vonatkozik. Noha a tagállamok nemzeti identitásának megőrzése az Unió jogrendje által tiszteletben tartott jogszerű célkitűzés – amelyet egyébként az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése elismer – a Nagyhercegség által hivatkozott érdek más eszközökkel is megóvható, nem csupán más tagállamok állampolgárainak teljes körű kizárásával (lásd ebben az értelemben a C‑473/93. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben 1996. július 2‑i ítélet [EBHT 1996., I‑3207. o.] 35. pontját).

125    Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a luxemburgi jogrend jelen állása szerint meghatározott közjegyzői tevékenységek az EK 45. cikk első bekezdése értelmében nem jelentenek a közhatalom gyakorlásában való részvételt.

126    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a közjegyzői hivatás gyakorlására vonatkozóan a luxemburgi szabályozás által előírt állampolgársági feltétel az EK 43. cikkben tiltott, állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül.

127    A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy az első kifogás megalapozott.

 A második kifogásról

 A felek érvei

128    A Bizottság azt rója fel a Luxemburgi Nagyhercegségnek, hogy a közjegyzői hivatás tekintetében nem ültette át a 89/48 irányelvet. A Bizottság szerint e szakma nem vonható ki az említett irányelv hatálya alól, mivel a közjegyző nem vesz részt közvetlen és sajátos módon a közhatalom gyakorlásában.

129    A Bizottság emlékeztet arra, hogy a 89/48 irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára alkalmassági vizsga vagy adaptációs időszak előírását, amely biztosítaná a közjegyzőktől megkövetelt képesítés magas szintjét. Emellett ezen irányelv alkalmazása nem akadályozná meg a közjegyzők versenyeztetés útján való felvételét, hanem csupán más tagállamok állampolgárai számára is hozzáférést biztosítana e versenyhez. Az irányelv alkalmazása a közjegyzők kinevezési eljárására sem lenne hatással.

130    Emellett az Egyesült Királyság úgy véli, hogy a 2005/36 irányelv (41) preambulumbekezdésében a közjegyzői hivatásra való utalás nem zárja ki teljes egészében e szakmát ezen irányelv hatálya alól.

131    Anélkül, hogy formálisan elfogadhatatlansági kifogást emelt volna, a Belga Királyság megjegyzi, hogy a második kifogás nem a 2005/36 irányelv, hanem a 89/48 irányelv átültetésének állítólagos elmulasztására vonatkozik. Márpedig a 2005/36 irányelv 2007. október 20‑i hatállyal hatályon kívül helyezte a 89/48 irányelvet.

132    A kifogás érdemét illetően a Luxemburgi Nagyhercegség, a Magyar Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és a Szlovák Köztársaság azzal érvel, hogy a 2005/36 irányelv (41) preamulumbekezdése kifejezetten kimondja, hogy az irányelv „nem előzi meg [helyesen: nem érinti] a[z] [EK] 39. cikk (4) bekezdése és a[z] [EK] 45. cikk alkalmazását mindenekelőtt [helyesen: többek között] a közjegyzők vonatkozásában.” E fenntartás megerősíti azt a tényt, hogy a közjegyzői hivatásra az EK 45. cikk első bekezdése érvényes, oly módon, hogy a 2005/36 irányelv e szakmára nem alkalmazható. Emellett a Litván Köztársaság emlékeztet arra, hogy hasonló, de kevésbé pontos fenntartás szerepel a 89/48 irányelv tizenkettedik preambulumbekezdésében.

 A Bíróság álláspontja

–       Az elfogadhatóságról

133    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 226. cikk szerinti eljárásban a kötelezettségszegés fennállását a Bizottság által a szóban forgó tagállam számára az indokolással ellátott véleménynek való megfelelésre kitűzött határidő leteltekor hatályos közösségi jogszabályok alapján kell megítélni (lásd különösen a C‑365/97. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1999. november 9‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑7773. o.] 32. pontját, a C‑275/04. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2006. október 5‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑9883. o.] 34. pontját és a C‑270/07. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2009. március 19‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑1983. o.] 49. pontját).

134    A jelen ügyben az említett határidő 2006. december 18‑án járt le. Márpedig ezen időpontban a 89/48 irányelv még hatályban volt, mivel azt a 2005/36 irányelv csupán 2007. október 20‑ától kezdődően helyezte hatályon kívül. Következésképpen a 89/48 irányelv átültetésének elmulasztására alapított kereset nem okafogyott (lásd analógia útján a C‑327/08. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2009. június 11‑én hozott ítélet 23. pontját).

135    Következésképpen a Luxemburgi Nagyhercegség kifogását el kell utasítani.

–       Az ügy érdeméről

136    A Bizottság azt rója fel a Luxemburgi Nagyhercegségnek, hogy a közjegyzői hivatás tekintetében nem ültette át a 89/48 irányelvet. Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy ezen irányelv célja az volt‑e, hogy e szakmára vonatkozzon.

137    E tekintetben figyelembe kell venni azon jogszabályi környezetet, amelybe ezen irányelv illeszkedik.

138    Rá kell mutatni, hogy a 89/48 irányelv tizenkettedik preambulumbekezdésében a jogalkotó kifejezetten kimondta, hogy a felsőfokú oklevelek elismerésének az ezen irányelvben létrehozott általános rendszere „semmiképpen sem sérti [helyesen: sem érinti] […] a[z] [EK 45.] cikk alkalmazását”. Az így megfogalmazott fenntartás a jogalkotó azon szándékát tükrözi, hogy az EK 45. cikk első bekezdésének hatálya alá tartozó tevékenységeket kivegye az említett irányelv hatálya alól.

139    Márpedig a 89/48 irányelv elfogadásának időpontjában a Bíróságnak még nem volt alkalma nyilatkozni azon kérdésről, hogy a közjegyzői tevékenységek az EK 45. cikk első bekezdésének hatálya alá tartoznak‑e vagy sem.

140    Másfelől a 89/48 irányelv elfogadását követő évek során a Parlament a jelen ítélet 52. és 121. pontjában említett 1994‑es és 2006‑os állásfoglalásában kimondta egyrészt, hogy az EK 45. cikk első bekezdésének teljes körűen érvényesülnie kell a közjegyzői hivatás vonatkozásában, miközben másrészt azon óhajának adott hangot, hogy szűnjön meg a közjegyzői hivatás gyakorlására vonatkozó állampolgársági feltétel.

141    Emellett a 2005/36 irányelv elfogadásakor, amely irányelv a 89/48 irányelv helyébe lépett, az uniós jogalkotó gondoskodott arról, hogy a 2005/36 irányelv (41) preambulumbekezdésében pontosítsa, hogy az nem érinti az EK 45. cikk alkalmazását „mindenekelőtt [helyesen: többek között] a közjegyzők vonatkozásában”. Ahogyan az a jelen ítélet 118. pontjában szerepel, e fenntartás kimondásával az uniós jogalkotó nem foglalt állást az EK 45. cikk első bekezdésének, ebből következően a 2005/36 irányelvnek a közjegyzői tevékenységekre való alkalmazhatóságáról.

142    Erről tanúskodnak többek között a 2005/36 irányelv előkészítési munkálatai. Az Európai Parlament a 2004. február 11‑i, első olvasatban elfogadott, a szakképesítések elismeréséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvjavaslatra vonatkozó jogalkotási állásfoglalásában (HL 2004. C 97E., 230. o.) azt javasolta, hogy a 2005/36 irányelv szövegében kifejezetten szerepeljen, hogy az irányelv nem vonatkozik a közjegyzőkre. Bár e javaslatot nem tartották meg a szakképesítések elismeréséről szóló, módosított európai parlamenti és tanácsi irányelvjavaslatban (COM (2004) 317 végleges), sem a 2004. december 21‑én az Európai Közösséget létrehozó szerződés 251. cikkében említett eljárással összhangban eljárva, a szakmai képesítések elismeréséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadása céljából a Tanács által elfogadott 10/2005/EK közös álláspontban (HL 2005. C 58E., 1. o.), ez nem amiatt történt, mert a tervezett irányelvet alkalmazni kellene a közjegyzői hivatásra, hanem többek között azért, mert „az EK 45. cikk [első bekezdése] a letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága alóli kivételt ír[t] elő a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvétellel járó tevékenységekre nézve”.

143    E tekintetben a jogalkotási eljárás sajátos körülményeire, valamint az ebből eredő bizonytalan helyzetre tekintettel – ahogyan az a fenti jogalkotási háttérből kitűnik – nem lehet megállapítani, hogy az indokolással ellátott véleményben megszabott határidő lejártakor kellően egyértelmű kötelezettség hárult volna a tagállamokra a 89/48 irányelvnek a közjegyzői hivatás tekintetében való átültetésére.

144    Ebből következően a második kifogást el kell utasítani.

145     A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség – mivel a közjegyzői hivatás gyakorlását állampolgársági feltételhez kötötte – nem teljesítette az EK 43. cikkből eredő kötelezettségeit, ezt meghaladó részében pedig a keresetet el kell utasítani.

 A költségekről

146    Az eljárási szabályzat 69. cikkének 3. §‑a értelmében részleges pernyertesség esetén a Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit. A jelen esetben, mivel a Bíróság csak részben adott helyt a Bizottság keresetének, úgy kell határozni, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

147    Ugyanezen szabályzat 69. cikke 4. §‑ának első albekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Cseh Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovák Köztársaság és az Egyesült Királyság maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

1)      A Luxemburgi Nagyhercegség – mivel a közjegyzői hivatás gyakorlását állampolgársági feltételhez kötötte – nem teljesítette az EK 43. cikkből eredő kötelezettségeit.

2)      A Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      Az Európai Bizottság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Cseh Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága maguk viselik saját költségeiket.

Aláírások

---

* Az eljárás nyelve: francia.