—

a Trespa International BV képviseletében S. D’Hoine, A. Jansen és K. Van den Bosch advocaten,

—

a Nova Haven- en Vervoerbedrijf NV képviseletében J. Stevens és B. Delbaere advocaten,

—

a belga kormány képviseletében L. Van den Broeck és C. Pochet, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében S. Schønberg és H. van Vliet, meghatalmazotti minőségben,

1

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az 1997. január 20-i 89/97/EK bizottsági rendelettel (HL L 17., 28. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 8. kötet, 185. o.) módosított, a 2913/92/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o., a továbbiakban: végrehajtási rendelet) 1a. cikkének, valamint 291. és 297. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

A kérelmet a Trespa International BV (a továbbiakban: Trespa) és a Nova Haven- en Vervoerbedrijf NV (a továbbiakban: Nova) közötti, a Trespa által azon kár, illetve igazgatási díjak megtérítése iránt kezdeményezett eljárásban terjesztették elő, amelyek részére a Nova által állítólagosan elkövetett jogsértések miatt merültek fel.

3

A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.; a továbbiakban: Vámkódex) 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A 64. cikk (2) bekezdésében megállapított feltételek mellett és a 243. cikk (2) bekezdésének b) pontja keretén belül elfogadott rendelkezéseknek megfelelően bármely személy képviselőt jelölhet ki a vámhatóságok előtti ügyeiben a vámjogszabályok által megállapított cselekmények és alakiságok elvégzésére.

(2)   A fenti képviselet lehet:

A tagállam korlátozhatja

történő vámárunyilatkozat-tételi jogot azáltal, hogy a képviselőnek olyan vámügynöknek kell lennie, aki üzleti tevékenységét ezen ország területén folytatja.

[…]

(4)   A képviselőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a képviselt személy érdekében jár el, valamint arról, hogy a képviselet közvetlen vagy közvetett, és meghatalmazással kell rendelkeznie ahhoz, hogy képviselőként eljárjon.

Azt a személyt, aki elmulasztott nyilatkozatot tenni arról, hogy más személy nevében vagy érdekében jár el, illetve aki azt állítja, hogy más személy nevében vagy érdekében jár el anélkül, hogy erre meghatalmazással rendelkezne, úgy kell tekinteni, mint aki saját nevében és saját érdekében jár el.

(5)   A vámhatóságok előírhatják, hogy az a személy, aki azt állítja, hogy más személy nevében vagy érdekében jár el, igazolja azon jogosultságát, hogy képviselőként járhat el.”

4

A Vámkódex 21. cikkének (1) bekezdése a következőket írja el:

„A kedvezményes tarifális elbánásra, amely bizonyos árura annak jellege vagy meghatározott célra történő felhasználása alapján nyújtható, a bizottsági eljárásnak megfelelően megállapított feltételek vonatkoznak. Ha engedély szükséges, a 86. és 87. cikk rendelkezéseit kell alkalmazni.”

5

A Vámkódex 29. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az importált áru vámértéke az ügyleti érték, vagyis a Közösség vámterületére irányuló kivitel céljából történő eladáskor az áruért ténylegesen kifizetett vagy kifizetendő, szükség esetén a 32. és 33. cikknek megfelelően kiigazított ár, feltéve hogy:

[…]

6

A Vámkódex 86. cikke a következőket írja elő:

„A szóban forgó eljárásra vonatkozó egyéb külön feltételek sérelme nélkül a 85. cikkben említett és a 100. cikk (1) bekezdésében említett engedélyt kizárólag:

7

A végrehajtási rendelet 1a. cikke a következőket írja elő:

„A 16–34. és a 291–308. cikk alkalmazásában a Benelux Gazdasági Unió országai egyetlen tagállamnak tekintendők.”

8

A végrehajtási rendeletnek az alapügy szempontjából releváns rendelkezései, nevezetesen 291–304. cikke a rendelet „Az áruk vámjogi sorsa” című II. részében, a „Szabad forgalomba bocsátás” című I. címében, a „Meghatározott célú felhasználásuk miatt kedvezményes tarifális elbánásban részesülő áruk beléptetése” című 2. fejezetének az „Áruk, a vágólovak kivételével” című 1. szakaszában találhatók.

9

A végrehajtási rendelet 291. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A meghatározott célú felhasználásuk miatt kedvezményes tarifális elbánással szabad forgalomba bocsátott áruk beléptetéséhez az árukat szabad forgalomba bocsátás céljából behozó vagy behozató személy részére kiállított írásbeli engedély szükséges.

(2)   Az említett engedélyt az érintett személy írásos kérelme alapján adja ki azon tagállam vámhatósága, ahol az árukat szabad forgalomba bocsátás céljából bejelentették.

(3)   […]

Az érintett személy köteles lehetővé tenni a vámhatóság számára, hogy a terméket a vállalkozás létesítményében vagy létesítményeiben a teljes feldolgozási folyamat során nyomon követhesse.”

10

E rendelet 293. cikkének szövege a következő:

„Az engedélyes köteles:

11

Az említett rendelet 295. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   Az árukat a szóban forgó meghatározott célú felhasználás alá vontnak kell tekinteni:

[…]

[…]”

12

A végrehajtási rendelet 297. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Amennyiben az áruk átadására a Közösségen belül kerül sor, azon személynek, akinek az árukat átadták, a 291. cikk szerint kibocsátott engedéllyel kell rendelkeznie.”

13

A rendelet 298. cikkének (4) és (5) bekezdése a következő rendelkezéseket tartalmazza:

„(4)   Az áruk átvételekor a címzett köteles bevezetni az árukat a 293. cikk b) pontjában meghatározott nyilvántartásba, amelyhez csatolnia kell az eredeti okmányt; a negyedik másolati példányt köteles haladéktalanul megküldeni a rendeltetési tagállam illetékes vámhivatalához a tagállam által előírt módon, az érkezés dátumának feltüntetésével. A címzettnek azonnal jeleznie kell a vámhivatalnak az esetleges többletet, hiányt, az áru kicserélését vagy egyéb szabálytalanságot. Ezenfelül az ötödik példányt továbbítania kell a feladónak.

(5)   A feladó e fejezet alapján fennálló kötelezettségei a (4) bekezdésben említett napon átszállnak a címzettre. Mindaddig ezen kötelezettségek a feladót terhelik.”

14

A rendelet 300. cikke a következőket írja elő:

„A tagállamon belül történő valamennyi áruátadást közölni kell a vámhatósággal. Az értesítés formáját, azt a határidőt, amely alatt az értesítést meg kell küldeni, és minden egyéb követelményt az említett vámhatóság határoz meg. Az értesítésben világosan meg kell jelölni az áruk átadásának időpontját.

A kedvezményezett ettől az időponttól kezdődően magára vállalja az e szakasz alapján az átadott árukkal kapcsolatosan felmerülő kötelezettségeket.”

15

Ugyanezen rendelet 302. cikke a következőképpen rendelkezik:

(1)   A vámhatóság az áruknak a 291. cikk szerinti kedvezményes tarifális elbánáshoz előírt céltól eltérő felhasználását csak akkor hagyhatja jóvá, ha az engedélyes a vámhatóságnak hitelt érdemlően bizonyítani tudja, hogy saját körülményei miatt vagy magukkal az árukkal kapcsolatos okokból eredően lehetetlen volt az árukat az előírt meghatározott célú felhasználás alá vonni.

[…]

(3)   Az előző bekezdésekben említett jóváhagyás feltétele, hogy az engedélyes megfizesse a Vámkódex 208. cikkének megfelelően megállapított behozatali vámok összegét.

16

A Trespa 1995. január 1. óta nátronpapírt hoz be Hollandiába az Amerikai Egyesült Államokból építőanyagokhoz történő felhasználás céljára. Az említett árukat a Trespa a Westvaco nevű amerikai társaságtól vásárolja az úgynevezett delivered duty unpaid (vámfizetés nélkül leszállítás) néven ismert értékesítési feltételek mellett. E feltételek értelmében az eladó viseli a raktározás költségeit, a Trespa pedig a szükségleteinek megfelelően felvehet az érintett raktárkészletből.

17

A nátronpapírt 1997 májusáig Moerdijkbe (Hollandia), a Moerdijk Marine Services nevű társasághoz szállították, ahol aztán az árut raktározták. 1997 májusában a Westvaco társaság európai fióktelepe, a Westvaco Europe NV értesítette a Trespát, hogy a készletét Moerdijkből Antwerpenbe (Belgium) tervezi áthelyezni, és a vámügyintézés, raktározás és az értékesítés műveleteihez a Nova szolgálatait veszi igénybe.

18

A Westvaco Europe NV készletének az Antwerpenbe való áthelyezésével egyidejűleg a Trespa az Európai Közösségek Bizottságánál kérelmezte, hogy a nátronpapírt érintő vámeljárást függessze fel oly módon, hogy ne kelljen behozatali vámot fizetni. A kérelem azon alapult, hogy az Európai Unió nem termel elég nátronpapírt ahhoz, hogy a Trespa szükségleteit kielégítse.

19

Az Európai Unió Tanácsa 1997. június 27-én elfogadta az egyes mezőgazdasági és ipari termékekre vonatkozóan autonóm közösségi vámkontingensek megnyitásáról és kezeléséről szóló, 1996. december 20-i 2505/96/EK tanácsi rendelet és az egyes mezőgazdasági és ipari termékekre vonatkozóan autonóm közösségi vámkontingensek megnyitásáról és kezeléséről (1996. évi első sorozat) szóló 3059/95/EK rendelet módosításáról szóló 1291/97/EK rendeletet (HL L 176., 17. o.), amely alapján 8000 tonna mennyiségig a 4804419110 KN-kódú, továbbá 7000 tonna mennyiségig a 4804519010 KN-kódú nátronpapírra 0%-os vámot kell kivetni.

20

Az 1291/97 rendelet értelmében az e két vámkontingensre vonatkozó kedvezmény csak akkor nyújtható, ha a nátronpapír behozatala meghatározott cél – nevezetesen bizonyos termékek előállítása – érdekében történik.

21

1997 júliusa és 1998 januárja között a Nova a Trespa áruit a behozatali vám alóli mentességgel vámkezeltette, az antwerpeni vámhatóságok pedig ezt nem kifogásolták. 1998 januárjában az említett hatóságok a vámkezelési okmányokra vonatkozó külső ellenőrzést tartottak a nyilvántartásokban, és tájékoztatták a Novát, hogy az említett vámkontingensek kedvezménye nem feltétlen, hanem ahhoz a feltételhez kötött, hogy a behozott árukat olyan meghatározott célra használják fel, amelyhez engedély szükséges.

22

A Trespa, miután a Novától értesült minderről, 1998. január 26-án meghatározott célú felhasználásra szóló engedély iránti kérelmet nyújtott be a holland vámhatóságokhoz, azt kérve, hogy Trespa lemezek előállítása céljából az Amerikai Egyesült Államokból vámmentesen hozhasson be nátronpapírt. 1998. június 17-én a Trespa számára a holland vámhatóságok kiállították az említett engedélyt, és közölték, hogy az 1998. január 1-jétől hatályos.

23

A Nova hasonló engedély iránti kérelmet nyújtott be a belga vámhatóságokhoz, és a meghatározott célú felhasználásra szóló engedélyt 1998. február 17-én állították ki számára, a 4804419910 KN-kódú árukra vonatkozóan. A Nova ezt követően kiegészítő kérelmet nyújtott be, és az engedélyt 1998. június 11-i hatállyal kiterjesztették a 4804419110 és a 4804519010 KN-kódú árukra.

24

A belga vámhatóságok 1999. december 2-án behozatali vám és hozzáadottérték-adó (a továbbiakban: HÉA) utólagos beszedésére vonatkozó határozatot hoztak a Novával szemben a Trespa javára importált árukat érintően. A Nova, miután értesítette a Trespát e dokumentumról, és kérte tőle a megfizetendő összegek megtérítését, maga fizette ki a hozzávetőlegesen 508400 euró összegű vámot és HÉÁ-t.

25

A Trespa ezenfelül arra kérte a holland vámhatóságokat, hogy végezzenek közigazgatási ellenőrzést annak bizonyítása érdekében, hogy 1998. január 1. óta az importált áruk a megfelelő vámtarifaszámhoz tartozó leírásban előírt célra kerültek felhasználásra.

26

A Trespának az importált áruk kisebb mennyiségét kivéve sikerült bizonyítania, hogy az azok az előírt célra kerültek felhasználásra, így a belga vámhatóságok a Nova részére 2000. november 30-án és 2003. december 15-én visszatérítették szinte a teljes általa kifizetett vámösszeget, nevezetesen mintegy 507200 eurót.

27

A Nova azonban 2000. január 18-án az általa kifizetett behozatali vám és HÉA összegére vonatkozóan számlát állított ki a Trespa részére. A Nova 2001. november 7-én keresetet indított a rechtbank van koophandel te Antwerpen (antwerpeni kereskedelmi bíróság), kérelmezve, hogy a bíróság kötelezze a Trespát arra, hogy térítse meg részére a mintegy 203100 eurót kitevő összeget, annak kamatait, valamint adminisztrációs költségként az említett számla összege 10%-ának megfelelő átalány-kártérítést. A Nova a belga hatóságoktól később kapott visszatérítést követően módosította az említett kérelmét, de azt nem vonta vissza teljes mértékben. A Trespa a maga részéről viszontkeresetében kártérítést, és a részéről felmerült adminisztratív költségek megtérítését kérte.

28

A rechtbank van koophandel te Antwerpen 2004. november 26-án hozott határozatot. Megállapította, hogy nem bizonyított, hogy a Nova olyan jogsértést követett el, amely miatt a belga hatóságoknak utólagos beszedésre vonatkozó határozatot kellett hozniuk, és az sem bizonyított, hogy magának a Novának kellett rendelkeznie a meghatározott célú felhasználásra szóló engedéllyel. A bíróság végül mind a Trespát, mind a Novát kötelezte bizonyos összegeknek a másik fél részére történő kifizetésére. A Trespa ezen ítélet ellen 2005. február 1-jén fellebbezett.

29

A Trespa álláspontja szerint a behozatali vámok utólagos beszedése kizárólag a Nova hibájának következménye, ugyanis vámáru-nyilatkozatának a belga vám- és jövedékügyi hatóságokhoz való benyújtásakor rendelkeznie kellett volna a meghatározott célú felhasználásra szóló engedéllyel, de nem volt ilyen engedélye. A Nova álláspontja szerint kizárólag megbízójának, azaz a Trespának kellett rendelkeznie az említett engedéllyel.

30

E körülmények között a hof van beroep te Antwerpen úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

31

A Bizottság kételyeknek ad hangot az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságát illetően. Hangsúlyozza, hogy az alapjogvita az alapügy felei közötti magánjogi viszonyra vonatkozik, amelyet a belga polgári törvénykönyv szabályoz, és a kérdéseknek az említett jogvita megoldása szempontjából nem egyértelmű a relevanciája. Bár a Bizottság elismeri, hogy e kérdések rendelkezhetnek bizonyos jelentőséggel az alapjogvita tekintetében, nincs meggyőződve arról, hogy a kérdésekre adott válasz elég e jogvita megoldásához.

32

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EK 234. cikk szerinti együttműködés keretében egyedül az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági döntésért felelős nemzeti bíróság jogosult az előtte folyamatban lévő ügy sajátosságaira figyelemmel megítélni azt, hogy egyrészt az ítélethozatala szempontjából szükséges-e az előzetes döntéshozatal, másrészt a Bíróság számára feltett kérdések relevánsak-e (lásd különösen a C-144/04. sz. Mangold-ügyben 2005. november 22-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-9981. o.] 34. pontját, a C-217/05. sz. Asociación Nacional de Empresas Forestales ügyben 2006. december 14-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-11987. o.] 16. pontját és a C-119/05. sz. Lucchini-ügyben 2007. július 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-6199. o.] 43. pontját). Ennélfogva ha a nemzeti bíróságok által feltett kérdés valamely közösségi jogi rendelkezés értelmezésére vonatkozik, a Bíróság főszabály szerint köteles a kérelemről határozni.

33

Következésképpen a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – a közösségi jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell (lásd a C-300/01. sz. Salzmann-ügyben 2003. május 15-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-4899. o.] 31. pontját, valamint a C-94/04. és C-202/04. sz., Cipolla és társai ügyben 2006. december 5-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-11421. o.] 25. pontját). Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevanciájának e vélelmét csak kivételesen lehet megdönteni, ha nyilvánvaló, hogy a kérdésekkel érintett közösségi jog kért értelmezése semmilyen kapcsolatban sem áll az alapjogvita tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azon ténybeli és jogi körülmények, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a feltett kérdésekre hasznos módon válaszolhasson (lásd a C-105/03. sz. Pupino-ügyben 2005. június 16-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-5285. o.] 30. pontját és a C-467/05. sz. Dell’Orto-ügyben 2007. június 28-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-5557. o.] 40. pontját).

34

A jelen ügyben a közösségi vámjogi szabályozás értelmezése választ ad arra a kérdésre, hogy a vámügynöknek az alapügyben felmerültekhez hasonló körülmények között rendelkeznie kell-e meghatározott felhasználásra szóló engedéllyel. Az iratanyagból kitűnik, hogy ez az információ szükséges annak eldöntéséhez, hogy a Nova a Trespával fenntartott kapcsolatában követett-e el hibát, illetve azt, hogy a kérdéses vámok utólagos követelése miatt felmerült költségeket kinek kell viselnie. Nincs szó tehát hipotetikus problémáról, vagy olyan kérdésről, amely semmilyen kapcsolatban sem áll az alapjogvita tényállásával vagy tárgyával.

35

Kétségtelenül el kell ismerni azt, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem jelzi egyértelműen, hogy a vámügynök – azaz a Nova – a vámáru-nyilatkozatot a saját vagy a Trespa nevében tette-e meg. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és harmadik kérdés e tekintetben bizonytalanságot teremt, és az alapügy felei által az írásbeli és szóbeli észrevételeikben előadott érvek e bizonytalanságot tovább növelik.

36

Emlékeztetni kell arra, hogy az EK 234. cikkben meghatározott eljárás keretében a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a tényálláshoz kapcsolódó vitát elbíráljon. Az ilyen viták elbírálása – mint ahogy az adott ügy tényállásának az értékelése is – a nemzeti bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik (lásd a C-279/06. sz. CEPSA-ügyben 2008. szeptember 11-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-6681. o.] 30. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

37

A jelen ügyben a Bíróság azonban kellő információval rendelkezik ahhoz, hogy az érintett közösségi jogszabályt értelmezze, és hasznos választ adjon, szükség szerint különbséget téve eltérő esetek között.

38

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tehát elfogadható.

39

A nemzeti bíróság az első kérdésével lényegében arra kíván választ kapni, a végrehajtási rendelet 291. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy az abban szereplő „az árut a szabad forgalomba bocsátás céljából behozó vagy behozató személy” fogalmába azon importőrön kívül, aki számára az árut behozzák, a vámáru-nyilatkozatot tevő vámügynök is beletartozik-e.

40

Először is meg kell állapítani, hogy sem a Vámkódex, sem a végrehajtási rendelet nem határozza meg szövegében a „douaneagent” (vámügynök) kifejezést. A Vámkódex 5. cikke említi a „douanecommissionnaire-t” (vámügynök) mint a vámhatóságok előtti képviselőt.

41

Az említett 5. cikk ezenfelül előírja, hogy bármely személy képviselőt jelölhet ki a vámhatóságok előtti ügyeiben a vámjogszabályok által megállapított cselekmények és alakiságok elvégzésére. Az említett képviselet lehet közvetlen és közvetett, aszerint hogy a képviselő más nevében és javára jár-e el, vagy a saját nevében, de más személy javára.

42

Amint az a jelen ítélet 35. pontjában is megállapításra került, a Bíróság nem határozhatja meg, hogy a Nova vámügynökként (douaneagent) eljárva milyen minőségben tette az alapügy tárgyát képező vámáru-nyilatkozatokat. Ezt a ténybeli körülményt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell tisztáznia.

43

Feltéve, hogy a Nova a Vámkódex 5. cikkének értelmében vett képviselőként járt el, valószínűleg az említett nyilatkozatokat a Trespa javára tette a közvetett képviselet szabályai szerint, tekintve, hogy a Nova és a belga kormány által a Bíróság előtt előadott magyarázatok szerint a belga vámjogi szabályozás nem ír elő közvetlen képviseletet.

44

Nem kizárt azonban, hogy a Nova nem tett nyilatkozatot arról, hogy a Trespa javára jár el, vagy hogy nem rendelkezett meghatalmazással. A Vámkódex 5. cikke (4) bekezdésének második albekezdéséből következik, hogy ilyen esetben a vámáru-nyilatkozatot tevő személyt úgy kell tekinteni, mint aki saját nevében és saját érdekében jár el. Ebben az esetben ezt a személyt importőrnek kell tekinteni, és nem képviselőnek.

45

Ezenfelül meg kell határozni, hogy e két feltevés esetében a Novához hasonló vámügynök köteles-e a végrehajtási rendelet 291. cikkének értelmében írásbeli engedéllyel rendelkezni.

46

Bár igaz, hogy a végrehajtási rendelet II. része I. címének 2. fejezete, amely a meghatározott célú felhasználásuk miatt kedvezményes tarifális elbánásban részesülő egyes áruk beléptetését szabályozza, nem határozza meg „az árukat behozó vagy behozató személy” fogalmát, ez nem változtat azon, hogy az említett szabályozás az engedélyes számára bizonyos kötelezettségeket állapít meg, amelyek alapján meghatározható, hogy ki e rendelet 291. cikkének (1) bekezdésében említett személy.

47

Ily módon a végrehajtási rendelet 291. cikke (3) bekezdésének második albekezdése előírja, hogy az érintett személy köteles lehetővé tenni a vámhatóság számára, hogy a terméket a vállalkozás létesítményében vagy létesítményeiben a teljes feldolgozási folyamat során nyomon követhesse. E rendelet 293. cikkéből továbbá az is következik, hogy az engedélyes köteles az árut az előírt célú felhasználás alá vonni, és olyan nyilvántartást vezetni és megőrizni az áruról, amely lehetővé teszi a vámhatóság számára, hogy elvégezzen minden olyan ellenőrzést, amelyet szükségesnek tart.

48

E kötelezettségek – amint azt a Bizottság jogosan állítja – azt bizonyítják, hogy az árut behozó vagy behozató személy – akinek a végrehajtási rendelet 291. cikkében említett engedéllyel rendelkeznie kell –, az a személy, aki az áru címzettje, és akinek szándékában áll az áru előírt célra való felhasználása. Kizárólag ez a személy képes teljesíteni az e rendelet 291. és 293. cikkében foglalt kötelezettségeket.

49

Az, hogy a végrehajtási rendelet 291. cikkének (1) bekezdése alternatív módon használja a „behozó személy” és a „behozató személy” fordulatokat, azt jelzi, hogy a meghatározott célra szánt áruk a Vámkódex 5. cikke szerinti képviselet igénybevétele útján is behozhatók.

50

Következésképpen a képviselő, aki más javára tesz vámáru-nyilatkozatot, nem a végrehajtási rendelet 291. cikkének (1) bekezdésében említett személy, és e cikk értelmében nem kell rendelkeznie engedéllyel.

51

A vámügynököt kizárólag a jelen ítélet 44. pontjában említett esetben kell importőrnek tekinteni, aki következésképpen köteles írásbeli engedéllyel rendelkezni ahhoz, hogy a behozott áruk után kedvezményes elbánásban részesüljön, nevezetesen abban az esetben, ha a vámügynök elmulasztott nyilatkozatot tenni arról, hogy más személy nevében vagy érdekében jár el, vagy azt állítja, hogy más személy nevében vagy érdekében jár el, anélkül hogy erre meghatalmazással rendelkezne.

52

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Vámkódex 21. és 86. cikkéből következik, hogy az engedélyt csak olyan személyek kaphatják meg, akik a műveletek megfelelő elvégzéséhez szükséges minden biztosítékot megadnak. Ha az engedélyt mégis megadják, de az engedélyes utólag nem tudja igazolni, hogy az árukat teljes mértékben az előírt célra használták fel, a végrehajtási rendelet 302. cikke értelmében az ilyen személy köteles a Vámkódexnek megfelelően megállapított behozatali vámok összegét megfizetni.

53

A belga kormány azon érvét, amely szerint a vámügynöknek szintén rendelkeznie kell meghatározott célú felhasználásra vonatkozó engedéllyel abban az esetben, ha a vámfelügyelet biztosítása érdekében a saját vámraktárában raktározza az árukat a megbízója javára, el kell utasítani. A végrehajtási rendelet 291–304. cikkéből ugyanis csak az következik, hogy a meghatározott célra szánt árukat állandó vámfelügyelet alatt kell tartani. Ugyanakkor ezen árukat szabad forgalomba bocsátják, és a vámhatóságoknak képeseknek kell lenniük arra, hogy ellenőrzéseket végezzenek az importőr vállalkozás létesítményében az említett áruk teljes feldolgozási folyamata során vagy az importőr nyilvántartásai alapján annak érdekében, hogy utólag megbizonyosodjanak arról, hogy a kérdéses áruk ténylegesen az előírt célra kerültek felhasználásra.

54

Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a végrehajtási rendelet 291. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e bekezdésben említett, „az árut behozó vagy behozató személy” fogalma az áru címzettjére utal, akinek a szándékában áll az árunak az előírt célra való felhasználása, függetlenül attól, hogy a vámáru-nyilatkozatot maga teszi meg, vagy a Vámkódex 5. cikkének értelmében képviselő útján jár el. Az említett fogalomba nem tartozik bele e személynek a vámhatóságok előtt eljáró képviselője, kivéve azokat az eseteket, amelyekben a Vámkódex 5. cikke (4) bekezdésének második albekezdése alapján ez utóbbit úgy kell tekinteni, mint aki a saját nevében és saját érdekében jár el, és aki ezért importőrnek minősül.

55

Az előterjesztő bíróság második kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a végrehajtási rendelet 297. cikkének (1) bekezdését a rendelet 1a. cikkével összefüggésben úgy kell-e értelmezni, hogy az áruknak a Közösségen belüli átadásáról van szó akkor, ha az árukat Belgiumba hozzák be, majd onnan Hollandiába szállítják. A nemzeti bíróság ezenfelül azt kívánja megtudni, hogy ebben az esetben a végrehajtási rendelet 291. cikkében említett személynek rendelkeznie kell-e az e cikkben előírt engedéllyel.

56

Elsőként meg kell állapítani, hogy a végrehajtási rendelet 291. és 297. cikke különböző műveleteket szabályoz. Az előbbi azon áruk behozatalára vonatkozik, amelyek a meghatározott célra való felhasználásuk miatt kedvezményes tarifális elbánásban részesülnek, míg az utóbbi az áruknak a behozatalt követő, de az előírt célra való felhasználást megelőző, a Közösségen belül történő átadását érinti.

57

Következésképpen a Bíróságnak nem szükséges a második kérdés második részére részletesen válaszolnia, hiszen amennyiben behozatalról van szó, a válasz már a jelen ítélet 54. pontjából következik. Ezzel szemben abban az esetben, ha átadásról van szó, a végrehajtási rendelet 297. cikkének (1) bekezdése jelzi, hogy ki az a személy, akinek engedéllyel kell rendelkeznie: az átvevő.

58

A végrehajtási rendelet 297. cikke előírja, hogy amennyiben az áruk átadására a Közösségen belül kerül sor, azon személynek, akinek az árukat átadták, a rendelet 291. cikke szerint kibocsátott engedéllyel kell rendelkeznie. Az említett rendelet 1a. cikke előírja, hogy különösen a 291–308. cikk alkalmazásában a Benelux Gazdasági Unió országai egyetlen tagállamnak tekintendők.

59

A Trespa a Bírósághoz benyújtott észrevételeiben azzal érvel, hogy a végrehajtási rendelet 297. cikke értelmében vett átadásról van szó minden olyan alkalommal, amikor a behozott áruk birtokának átruházására kerül sor.

60

A Bizottság álláspontja szerint ilyen átadás csak az érintett áruk tulajdonának az átruházásakor történhet.

61

A Nova álláspontja szerint nem kerül sor a Közösségen belüli átadásra amiatt, hogy a Belga Királyságot és a Holland Királyságot a végrehajtási rendelet 1a. cikkének alkalmazásában egyetlen tagállamnak kell tekinteni.

62

Ezen utóbbi véleménynek nem lehet helyt adni. A Bíróságnak a végrehajtási rendeletnek a 297. cikket megelőző, és e cikkel azonos szövegű rendelkezés értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatából ugyanis az következik, hogy az áruknak a Közösségen belüli átadása mind tagállamok között, mind pedig egyetlen tagállamon belül történhet (lásd ebben az értelemben a 248/88., 254/88–258/88., 309/88. és 316/88. sz., Chimica del Friuli és társai egyesített ügyekben 1989. július 13-án hozott ítélet [EBHT 1989., 2837. o.] rendelkező részét). Következésképpen a végrehajtási rendelet 1a. cikke nem releváns az „átadás” fogalmának a meghatározása szempontjából.

63

Azon kérdést illetően, hogy a végrehajtási rendelet 297. cikkének (1) bekezdésében említett átadás fogalma az áru tulajdonának vagy birtokának az átruházását jelenti-e, meg kell állapítani, hogy a válasz nem következik egyértelműen sem az említett rendelet, sem pedig a Vámkódex szövegéből. E fogalmat a Vámkódex 29. cikke (1) bekezdésének c) pontja a viszonteladás és a használat kifejezésekkel együtt említi, a végrehajtási rendelet 295. cikke (1) bekezdése 2. pontjának c) és d) alpontja pedig e fogalomra „a tulajdonos részére történő ismételt rendelkezésre bocsátás” alternatívájaként utal.

64

A végrehajtási rendelet különböző nyelvű változatainak összehasonlítása szintén nem arra utal, hogy a jogalkotó pontosan meg kívánta jelölni, hogy az áruk tulajdonának, vagy birtokának átruházásáról van szó. Az említett fogalom ugyanis például a spanyol nyelvű változatban a „cesión”, a német nyelvű változatban az „Übertragung”, az angol nyelvű változatban a „transfer”, az olasz nyelvű változatban a „cessione”, a holland nyelvű változatban pedig az „overdracht” elnevezéssel szerepel.

65

Mindenesetre az a kérdés, hogy tulajdon- vagy birtokátruházásról van szó, nem meghatározó annak meghatározása szempontjából, hogy a végrehajtási rendelet 297. cikkének (1) bekezdése értelmében a Közösségen belüli átadásra került-e sor. A rendelet céljából következően annak van jelentősége, hogy az átadás tárgyát képező árukhoz kapcsolódó kötelezettségek átszálljanak az áruk átvevőjére. Ehhez az áruk átvevőjének az említett rendelet 291. cikkének megfelelően kiállított engedéllyel kell rendelkeznie.

66

A végrehajtási rendelet 298. cikkének (4) és (5) bekezdése, valamint 300. cikkének második bekezdése előírja, hogy az áruk átadásának időpontjától a végrehajtási rendelet 291–304. cikkéből következő kötelezettségek az átadóról az átvevőre szállnak, és az utóbbi köteles az átvett árukat nyilvántartásba venni.

67

Mindebből következően a végrehajtási rendelet 297. cikkének (1) bekezdése értelmében az áruk átadása csak olyan személyek között történhet, akik meghatározott célú felhasználásra szóló engedéllyel rendelkeznek, tehát olyan személyek között, akiknek szándékában áll vagy állt az átadott áruknak az előírt célra való felhasználása.

68

Az alapügyben felmerülőhöz hasonló helyzetben – nevezetesen akkor, amikor a vámalakiságok teljesítésére Belgiumban kerül sor, és az árukat ezt követően Hollandiába szállítják – nem tekinthető úgy, hogy az áruknak a végrehajtási rendelet 297. cikkének (1) bekezdése értelmében vett Közösségen belüli átadására került sor, ha az engedéllyel rendelkező személy a végső importőr javára jár el, amely körülményt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie. Önmagában annak, hogy az árukat Belgiumban hozták be, és a vámkezelésre ott került sor, majd Hollandiába szállították, nincs jelentősége annak megállapítása szempontjából, hogy e rendelkezés értelmében történt-e átadás.

69

A fentiekből következően a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a végrehajtási rendelet 297. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy nem került sor az áruk Közösségen belüli átadására abban az esetben, ha azokat Belgiumban hozták be, majd ezt követően Hollandiába szállították őket, amennyiben az engedéllyel rendelkező személy a végső importőr javára jár el, amely körülményt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie. Önmagában annak, hogy az árukat Belgiumban hozták be, és a vámkezelésre ott került sor, majd Hollandiába szállították, nincs jelentősége annak megállapítása szempontjából, hogy e rendelkezés értelmében történt-e átadás. Átadás esetén az átvevőnek az említett rendelet 291. cikkének megfelelően kiállított engedéllyel kell rendelkeznie.

70

Az előterjesztő bíróság harmadik kérdésével arra kíván választ kapni, hogy a végrehajtási rendelet 297. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy az ott említett „átvevő” fogalma alatt azt a vámügynököt kell-e érteni, aki a vámalakiságokat az importőr javára intézi.

71

Amint az alapügy felei, a belga kormány és a Bizottság jogosan állítják, erre a kérdésre nemleges választ kell adni.

72

Az átvevő ugyanis az a személy, aki az átadótól megszerzi az átadott jogokat vagy javakat. A végrehajtási rendelet 297. cikkének (1) bekezdése értelmében az „átvevő” fogalma tehát arra a személyre utal, aki az átvevőtől megszerzi a szabad forgalomba bocsátás során a meghatározott célra való felhasználás miatt kedvezményes tarifális elbánásban részesülő árukat, amelyek azonban az átadáskor még nem kerülnek felhasználásra a meghatározott célra.

73

Márpedig az alapügyben szereplőhöz hasonló vámügynök, aki a harmadik országból származó árukat az importőr javára vámkezelteti, ez utóbbinak a Vámkódex 5. cikke értelmében vett, vámhatóságok előtti képviselője, és az importőr az a személy, aki az árukat a végrehajtási rendelet 291. cikke értelmében a szabad forgalomba bocsátás céljából behozatja.

74

A fentiekből következően a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a végrehajtási rendelet 297. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az ott említett „átvevő” fogalma alatt nem azt a vámügynököt kell érteni, aki a vámalakiságokat az importőr javára teljesíti.

75

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: