–

M. M. képviseletében G. Falso és E. Iorio avvocati,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítői: L. Fiandaca és F. Sclafani avvocati dello Stato,

–

az Európai Bizottság képviseletében B.‑R. Killmann és D. Recchia, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 288. cikknek, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 17., 31., 34. és 47. cikkének, a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2003. L 299., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 381. o.; helyesbítés: HL 2020. L 92., 22. o.) 7. cikkének, az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról szóló, 1997. december 15‑i 97/81/EK tanácsi irányelv (HL 1998. L 14., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 267. o.) mellékletében szereplő, a részmunkaidős foglalkoztatásról 1997. június 6‑án kötött keretmegállapodás (a továbbiakban: a részmunkaidős foglalkoztatásról szóló keretmegállapodás) 4. szakaszának, valamint a az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv (HL 1999. L 175., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 368. o.) mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodás (a továbbiakban: a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás) 4. szakaszának az értelmezésére irányul.

2

E kérelmet az M. M., tiszteletbeli ügyészhelyettes és a Presidenza del Consiglio dei ministri (a minisztertanács elnöksége, Olaszország), a Ministero della Giustizia (igazságügyi minisztérium, Olaszország) és a Ministero dell’Economia e delle Finanze (gazdasági és pénzügyminisztérium, Olaszország) között folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amelynek tárgyát M. M.‑et a tiszteletbeli ügyészi tisztségének gyakorlása címén állítólagosan megillető összegek megfizetése iránti kérelme képezi.

3

A részmunkaidős foglalkoztatásról szóló keretmegállapodásnak „A megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés] tilalmának elve” című 4. szakasza az 1. pontjában kimondja az alábbiakat:

„A foglalkoztatási feltételek szempontjából a részmunkaidőben foglalkoztatottak nem részesülhetnek kedvezőtlenebb bánásmódban, mint a velük összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatottak, csupán azért, mert részmunkaidőben dolgoznak, kivéve ha az eltérő bánásmód objektív alapon [helyesen: objektív okokkal]igazolható.”

4

A határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás „Hatály” címet viselő 2. szakasza a következőket írja elő:

„Ez a megállapodás olyan határozott időre alkalmazott munkavállalókra vonatkozik, akik a törvény, kollektív szerződés vagy a tagállamokban kialakult gyakorlat szerint munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkeznek.”

5

A határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodásnak „A megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés] tilalmának elve” című 4. szakasza az 1. pontjában kimondja:

„A foglalkoztatási feltételek szempontjából a határozott időre foglalkoztatott munkavállalók nem részesülhetnek kedvezőtlenebb bánásmódban, mint a velük összehasonlítható, állandó [helyesen: határozatlan időre alkalmazott] munkavállalók, csupán azért, mert határozott idejű munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkeznek, kivéve, ha az eltérő bánásmód objektív alapon [helyesen: objektív okokkal] igazolható.”

6

A határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodásnak „A visszaélés megakadályozására irányuló intézkedések” című 5. szakasza kimondja:

„1. Az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélés megakadályozása érdekében a tagállamok a szociális partnerekkel a nemzeti jognak, kollektív szerződéseknek vagy gyakorlatnak megfelelően folytatott konzultációt követően és/vagy a szociális partnerek, a visszaélés megakadályozására irányuló megfelelő jogi intézkedések hiányában, meghatározott ágazatok és/vagy munkavállalói kategóriák igényeinek figyelembevételével, a következő intézkedések közül vezetnek be egyet vagy többet:

2. A szociális partnerekkel folytatott konzultációt követően a tagállamok és/vagy a szociális partnerek, ha szükséges, meghatározzák, hogy a határozott időre létrejött munkaszerződéseket vagy munkaviszonyokat milyen feltételek mellett tekintik:

7

A 2003/88 irányelv „Éves szabadság” címet viselő 7. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót legalább négy hét [helyesen: négy hét fizetett] éves szabadság illessen meg a nemzeti jogszabályok és/vagy gyakorlat által megállapított ilyen szabadságra való jogosultság és a szabadság biztosítása [helyesen: és ennek megadása] feltételeinek megfelelően.”

8

A 2017. július 13‑i decreto legislativo n. 116 – Riforma organica della magistratura onoraria e altre disposizioni sui giudici di pace, nonché disciplina transitoria relativa ai magistrati onorari in servizio, a norma della legge 28 aprile 2016, n. 57‑tel (a 2016. április 28‑i 57. sz. törvény alapján a tiszteletbeli bírói és ügyészi testület átfogó reformjáról és a békebírákra vonatkozó más rendelkezésekről, valamint a szolgálatban lévő tiszteletbeli bírákra és ügyészekre vonatkozó átmeneti szabályozásról szóló 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet; a GURI 2017. július 31‑i 177. száma, 1. o.; a továbbiakban: 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet) 29. cikkének 1–3. és 5. bekezdése, amely cikk helyébe lépett a 2021. december 30‑i legge n. 234 – Bilancio di previsione dello Stato per l’anno finanziario 2022 e bilancio pluriennale per il triennio 2022–2024 (a 2022. költségvetési évre vonatkozó állami költségvetésről és a 2022–2024‑es többéves költségvetésről szóló 234. sz. törvény; a GURI 2021. december 31‑i 310. száma, 1. o.) 1. cikkének (629) bekezdése (a továbbiakban: a 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikke), a következőket írja elő:

„1.   A jelen felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet hatálybalépésének napján szolgálatban lévő tiszteletbeli bírák és ügyészek kérelem alapján a hetvenedik életévük betöltéséig megerősíthetők hivatalukban.

2.   A jelen felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet hatálybalépésekor szolgálatban lévő tiszteletbeli bírák és ügyészek, amennyiben nem kapják meg a megerősítést, mert nem kérelmezték azt, vagy nem feleltek meg a 3. bekezdés szerinti értékelési eljáráson, jogosultak – fenntartva az elutasítás lehetőségét – minden olyan szolgálati év után, amelyben legalább 80 napot tárgyaltak, 2500 euró adózás előtti juttatásra, minden olyan szolgálati év után, amelyben 80 napnál kevesebbet tárgyaltak, 1500 euró adózás előtti juttatásra, összesen azonban legfeljebb 50000 euró adózás előtti juttatásra. A hat hónapot meghaladó szolgálati idő az előző időszakra fizetendő díjazás kiszámítása szempontjából egy évnek felel meg. A juttatás elfogadása a megszűnt tiszteletbeli bírói vagy ügyészi jogviszony megszűnéséből eredő minden további követelésről való lemondást eredményezi.

3.   Az 1. bekezdésben említett megerősítés céljából a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács határozat útján három külön értékelési eljárást szervez, amelyekre a 2022–2024‑es hároméves időszak során évente kerül sor. Ezen eljárások azokra a szolgálatban lévő tiszteletbeli bírákra és ügyészekre vonatkoznak, akik a jelen rendelet hatálybalépésének időpontjában:

[…]

5.   A 3. bekezdésben foglalt értékelési eljárásokon való részvétel iránti kérelem magában foglalja a korábbi tiszteletbeli bírói vagy ügyészi tisztség gyakorlásából eredő bármilyen további követelésről való lemondást, a 2. bekezdés szerinti juttatáshoz való jog sérelme nélkül a megerősítés elmaradása esetén.”

9

M. M. a tiszteletbeli bírói‑ügyészi testület tagja, aki 2001. április 4. óta látja el a tiszteletbeli ügyészhelyettes feladatát. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy M. M. feladata hasonló az ügyészként eljáró rendes ügyészéhez, és jogállása, valamint illetménye azonos a békebírák jogállásával és illetményével. Ezen ügyészt szolgálatba lépése óta többször meghosszabbították tisztségében, legutóbb a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács 2020. április 29‑i határozatával.

10

2001. április 4. óta M. M. részt vett egyebek mellett az ügyészség képviselőjeként az alapjogvita tárgyát képező tíz büntetőtárgyaláson, amelyek után tárgyalásonként 98 euró összeget kapott, amelyből még levonásra került az adó. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy semmilyen társadalombiztosítási vagy biztosítási járulékot nem fizettek M. M. javára, ekként megfosztva őt minden szociális védelemtől. Ezzel szemben a feladatait határozatlan ideig ellátó rendes ügyész bruttó díjazása napi 248 euró, és az állam minden egyes rendes bíró vagy ügyész után járulékot fizet az illetékes intézményeknek, biztosítva számára a szociális védelmet.

11

M. M., mivel úgy vélte, hogy vele szemben jogellenes hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak feladatainak díjazása tekintetében, keresetet nyújtott be a Tribunale di Roma (római bíróság, Olaszország) előtt azon kár megtérítése iránt, amely őt állítása szerint annak folytán érte, hogy az olasz jogrendbe nem ültették át az 1999/70 irányelvet, a 2003/88 irányelvet, valamint a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1992. október 19‑i 92/85/EGK tanácsi irányelvet (tizedik egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmében) (HL 1992. L 348., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 2. kötet, 110. o.). 2021. január 13‑i végzésével e bíróság kötelezte a Presidenza del Consiglio dei ministrit (minisztertanács elnöksége) az M. M.‑nek az említett irányelvek átültetésének elmaradása folytán okozott vagyoni és nem vagyoni kár megtérítésére, ugyanakkor az előzetes döntéshozatalra utaló határozat benyújtásának időpontjában e kötelezés címén még semmilyen kártérítést nem fizettek meg a számára.

12

Ezt követően M. M. a Giudice di pace di Fondi (fondi békebíróság, Olaszország), a kérdést előterjesztő bíróság előtt keresetet nyújtott be az említett tárgyalásokra vonatkozóan tárgyalásonként további 150 euró, azaz mindösszesen 1500 euró összegnek az említett irányelvek átültetésének továbbra is fennálló elmulasztása miatti károk megtérítése címén. Keresete alátámasztása érdekében M. M. arra hivatkozik, hogy az illetménye, valamint a rendes bírák és ügyészek illetménye közötti eltérés az 1999/70, az 1997/81 és a 2003/88 irányelv által tiltott hátrányos megkülönböztetést valósít meg.

13

E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy M. M. azt állítja, jóllehet a tiszteletbeli ügyészi feladatokat 2001. április 4. óta folyamatosan látta el, arra kényszerült, hogy 2022. június 28‑án a 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikke szerinti értékelési eljárásban való részvétel iránti kérelmet nyújtson be annak érdekében, hogy elkerülje tisztségének 2022. június 28‑i azonnali megszüntetését.

14

E cikk értelmében a szolgálatban lévő tiszteletbeli bírák és ügyészek kérhetik az értékelési és állandósítási eljárásban való részvételt, amely sikeres értékelési eljárás esetén lehetővé teszi a számukra, hogy 70 éves korukig szolgálatban maradjanak. Arra is van lehetőségük, hogy ne nyújtsanak be az ezen eljárásban való részvétel iránti kérelmet, és következésképpen megszűnjön a tisztségük. Ebben az esetben juttatásra tarthatnak igényt mindösszesen bruttó 50000 euró összeg erejéig, amely 1500 euró adózás előtti összegnek felel meg minden olyan szolgálati év után, amelyben 80 napnál kevesebbet tárgyaltak, vagy 2500 euró adózás előtti összegnek minden olyan szolgálati év után, amelyben legalább 80 napot tárgyaltak. Ez a juttatás megilleti azokat a tiszteletbeli bírákat és ügyészeket is, akik, noha kérték az említett eljárásban való részvételt, az nem járt sikerrel.

15

Márpedig az állandósítási eljárásban való részvétel vagy az említett juttatás iránti kérelem egy olyan tiszteletbeli bíró vagy ügyész tekintetében, mint amilyen M. M., ex lege lemondással jár a korábbi tiszteletbeli bírói vagy ügyészi tisztségük gyakorlásából eredő minden más, bármilyen jellegű követelésükről. Az egyetlen lehetőség, hogy ne mondjanak le e követelésükről, az, ha a szolgálatból anélkül távoznak, hogy juttatásban részesülnének.

16

Következésképpen M. M. azt állítja a kérdést előterjesztő bíróság előtt, hogy az olasz szabályozás nem teszi lehetővé a számára azon összegek követelését, amelyekre az 1999/70, a 2003/88 és a 92/85 irányelv átültetésének elmaradása miatt jogosult lenne, ekként egyrészt e szabályozás ellentétes az uniós joggal, másrészt e bíróságnak el kell tekintenie az említett szabályozás alkalmazásától.

17

Az említett bíróság rámutat, hogy a Bíróság 2020. július 16‑iGoverno della Repubblica italiana (Az olasz békebírák jogállása) (C‑658/18, EU:C:2020:572) ítéletében és 2022. április 7‑iMinistero della Giustizia és társai (Az olasz békebírák jogállása) (C‑236/20, EU:C:2022:263) ítéletében kimondta, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell a jelen ítélet 16. pontjában említett irányelvek átültetését a békebírák tekintetében, akik tisztsége az olasz jog értelmében egyenértékűnek tekinthető a tiszteletbeli ügyészhelyettesek feladatával.

18

Márpedig a jelen ügyben, ha a 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikkét alkalmaznák M. M. tekintetében, le kellene mondania a korábbi tiszteletbeli ügyészi tisztségével kapcsolatos minden más, bármilyen jellegű követeléséről, ekként meg lenne fosztva jogainak az ezen irányelv által biztosított védelmétől.

19

Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság lényegében rámutat arra, hogy a tiszteletbeli bírák és ügyészek bizonytalan helyzete elleni küzdelem céljából az olasz szabályozás e nemzeti rendelkezés útján azok tisztségét bizonytalan módon állandósítja az értékelési vagy állandósítási eljárásban való részvételükkel, vagy szerény juttatásnak a tisztségük megszűnésével kapcsolatban elszenvedett káruk címén történő biztosításával.

20

E körülmények között a Giudice di pace di Fondi (fondi békebíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.

„Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 288. cikket, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 17., 31., 34. és 47. cikkét, a [részmunkaidős foglalkoztatásról szóló keretmegállapodás] 4. szakaszát, valamint a [határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás] 4. szakaszát, hogy azokkal ellentétes [a 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikkében] foglalthoz hasonló nemzeti szabályozás, amely az [1999/70, 97/81 és 2003/88] irányelvek átültetésével kapcsolatos valamennyi követelésről való automatikus ex lege lemondást írja elő, az európai jog által biztosított, minden egyéb, díjazással és foglalkoztatással kapcsolatos védelem, valamint szociális biztonság elvesztése mellett:

21

A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 105. cikke alapján kérte a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem gyorsított eljárásban történő elbírálását. Kérelme alátámasztásául e bíróság előadja, hogy a 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikke értelmében az alapeljárás felperesének választania kell aközött, hogy egyrészt lemond minden olyan követelésről, amelyet az olasz állammal szemben érvényesíthetne, másrészt hogy azonnal megszűnik minden igazságügyi tisztsége, anélkül, hogy kompenzációban részesülne az őt azáltal ért kár tekintetében, hogy az Olasz Köztársaság nem ültette át a 97/81, az 1999/70 és a 2003/88 irányelvet. Ez a választás súlyosan veszélyeztetheti a bírói és ügyészi testület függetlenségét, ami indokolja, hogy a jelen ügy vizsgálatára a lehető leghamarabb kerüljön sor.

22

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 105. cikkének (1) bekezdése értelmében a kérdést előterjesztő bíróság kérelmére vagy kivételesen hivatalból a Bíróság elnöke az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően dönthet úgy, hogy az előzetes döntéshozatal tekintetében e szabályzat rendelkezéseitől eltérve gyorsított eljárást alkalmaz, ha az ügy jellege megköveteli, hogy elbírálására a lehető legrövidebb időn belül kerüljön sor.

23

A jelen ügyben a Bíróság elnöke 2022. szeptember 30‑án az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően úgy döntött, hogy elutasítja a jelen ítélet 21. pontjában említett kérelmet.

24

Ugyanis az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem érthető a Bíróság számára sem az, hogy milyen következményekkel járna M. M. számára, ha nem alkalmaznának gyorsított eljárást, sem azt, hogy ezen eljárás hiánya milyen módon veszélyeztethetné konkrétan a bírói és ügyészi testület függetlenségét.

25

Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy az azt alátámasztó bizonyítékok hiányában, hogy az ügy gyorsított eljárásban való elbírálása ilyen következmények elkerülését tenné lehetővé, az alapeljárás felperesét érintő jogi bizonytalanság önmagában nem indokolhatja az ilyen eljárás alkalmazását (lásd e tekintetben: a Bíróság elnökének 2016. június 27‑iS. végzése, C‑283/16, EU:C:2016:482, 11. pont).

26

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén a Bíróság megadja számukra az uniós jog értelmezéséhez azokat a támpontokat, amelyek az általuk eldöntendő jogvita megoldásához szükségesek (2024. február 22‑iEnte Cambiano società cooperativa per azioni ítélet, C‑660/22, EU:C:2024:152, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27

Mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozat ezen eljárás alapjául szolgál, a nemzeti bíróság köteles magában az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban kifejteni az alapeljárás ténybeli és jogszabályi hátterét, és meg kell adnia a szükséges magyarázatokat az értelmezni kért uniós rendelkezések kiválasztásának okairól, valamint arról a kapcsolatról, amelyet e rendelkezések és az előtte folyamatban lévő jogvitára alkalmazandó nemzeti jog között felállít (2024. február 22‑iEnte Cambiano società cooperativa per azioni ítélet, C‑660/22, EU:C:2024:152, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28

E tekintetben azt is hangsúlyozni kell, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokban szereplő információknak lehetővé kell tenniük egyrészt a Bíróság számára, hogy a nemzeti bíróság által feltett kérdésekre hasznos választ adhasson, másrészt pedig a tagállamok kormányai és az egyéb érdekeltek számára, hogy gyakorolják az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikkében számukra biztosított, az észrevételek előterjesztésére vonatkozó jogukat. A Bíróságra hárul e jog védelmének biztosítása, tekintettel arra, hogy az említett rendelkezés értelmében az érdekelt felekkel csak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokat közlik (2024. február 22‑iEnte Cambiano società cooperativa per azioni ítélet, C‑660/22, EU:C:2024:152, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmára vonatkozó ezen együttes követelmények kifejezetten szerepelnek a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében, amelyről a kérdést előterjesztő bíróságnak – az EUMSZ 267. cikkben létrehozott együttműködés keretében – feltételezhetően tudomása van, és amelyeket szigorúan tiszteletben kell tartania. E követelményeket ezenkívül felidézi az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek előterjesztésére vonatkozóan az Európai Unió Bírósága által a nemzeti bíróságok részére megfogalmazott ajánlások (HL 2019. C 380., 1. o.) is (2024. február 22‑iEnte Cambiano società cooperativa per azioni ítélet, C‑660/22, EU:C:2024:152, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

Rá kell mutatni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérdésével lényegében arra keres választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 288. cikket, a Charta 17., 31., 34. és 47. cikkét, a részmunkaidős foglalkoztatásról szóló keretmegállapodás 4. szakaszát, valamint a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás 4. szakaszát, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a tiszteletbeli bíráknak és ügyészeknek ahhoz, hogy folytathassák tisztségük gyakorlását, olyan értékelési eljárásban kell részt venniük, amely egyrészt, az eljárás sikeressége esetén, 70 éves korukig lehetővé teszi számukra határozott idejű munkaviszonyuk határozatlan idejű munkaviszonnyá történő átalakítását, másrészt, az eljárás sikertelensége esetén, lehetővé teszi ezen bírák és ügyészek számára, hogy juttatásban részesüljenek, amennyiben mind az eljárás sikeressége, mind annak sikertelensége a juttatás elfogadásával azt eredményezi, hogy ex lege le kell mondaniuk minden olyan követelésükről, amelyet e rendelkezések alapján érvényesíthetnének a korábban tiszteletbeli bíróként vagy ügyészként gyakorolt tisztségekkel kapcsolatban.

31

E tekintetben meg kell jegyezni először is, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével nem kéri az EUMSZ 288. cikk vagy a Charta 17., 31., 34. és 47. cikkének önálló értelmezését, mivel azokra kizárólag a 2003/88 irányelv, a részmunkaidős foglalkoztatásról szóló keretmegállapodás, valamint a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás értelmezésére irányuló kérelem alátámasztása érdekében hivatkoztak (2022. április 7‑iMinistero della Giustizia és társai [Az olasz békebírák jogállása] ítélet (C‑236/20, EU:C:2022:263, 26. pont).

32

Másodszor, a 2003/88 irányelv 7. cikkével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az nem releváns az alapjogvita megoldása szempontjából, mivel e jogvita keretében M. M. nem a fizetett éves szabadsághoz való, e rendelkezésben előírt jog tiszteletben tartására, hanem lényegében a rendes bírákkal és ügyészekkel azonos díjazás megfizetésére hivatkozik.

33

Harmadszor, ami a részmunkaidős foglalkoztatásról szóló keretmegállapodás 4. szakaszát illeti, meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat egyetlen eleme sem enged arra következtetni, hogy M. M. e keretmegállapodás értelmében részmunkaidőben dolgozna.

34

Negyedszer, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás 4. szakaszával kapcsolatban meg kell állapítani, hogy kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy e szakaszra tekintettel jogszerű‑e a 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikkében előírt mechanizmus, amennyiben e nemzeti rendelkezés, miközben lehetővé teszi a tiszteletbeli bíró vagy ügyész határozott idejű munkaviszonyának határozatlan idejű munkaviszonnyá történő átalakítását, megakadályozza, hogy e bíró vagy ügyész ugyanolyan díjazásban részesüljön, mint a hasonló feladatokat ellátó rendes bírák és ügyészek, mivel ezen átalakítás a tiszteletbeli bíró vagy ügyész által korábban gyakorolt tisztség megszűnéséből eredő valamennyi követelésről való ex lege lemondással jár.

35

E kérdés megválaszolása céljából elöljáróban meg kell határozni, hogy a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás említett szakasza előírja‑e, hogy a betöltött tisztségek címén a tiszteletbeli bírák és ügyészek ugyanolyan díjazásban részesüljenek, mint a rendes bírák és ügyészek. E tekintetben különösen azt kell értékelni először is, hogy valamely, M. M. helyzetében lévő tiszteletbeli bíró vagy ügyész minősíthető‑e határozott idejű „munkavállalónak” a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás 2. szakasza értelmében, másodszor, hogy az állítólagos eltérő bánásmód „foglalkoztatási feltételre” vonatkozik‑e e keretmegállapodás 4. szakasza értelmében, harmadszor, hogy e tiszteletbeli ügyész hasonló helyzetben van‑e egy rendes bírához vagy ügyészhez képest, negyedszer pedig hogy igazolható‑e, és ha igen, milyen mértékben ezen eltérő bánásmód az e szakasz értelmében vett „objektív okokkal” (lásd ebben az értelemben: 2024. június 27‑iPeigli ítélet, C‑41/23, EU:C:2024:554, 39–50. pont).

36

Márpedig meg kell állapítani, hogy – még azt feltételezve is, hogy a jelen ítélet előző pontjában bemutatott kérdés tárgyát képező első három feltétel teljesül – a Bíróságnak nem állnak rendelkezésére azok a tényezők, amelyek lehetővé tennék számára az e keretmegállapodás 4. szakaszának (1) bekezdése szerinti „objektív ok” esetleges fennállásának értékelését. Ezzel összefüggésben a Bíróság nem rendelkezik olyan információkkal, amelyek lehetővé tennék annak tisztázását, hogy esetleges, például a bírák és ügyészek e két kategóriája által tárgyalt jogviták tárgyára vagy értékére vonatkozó különbségek, vagy akár az említett bírák és ügyészek felvételének módja, igazolhatja‑e a szóban forgóhoz hasonló eltérő bánásmódot. Végezetül, a Bíróság rendelkezésére álló információk nem teszik lehetővé a tiszteletbeli bírák és ügyészek, valamint a rendes bírák és ügyészek díjazása közötti eltérések értékelését.

37

Meg kell állapítani továbbá, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy jóllehet M. M. ugyanolyan „napi díjazásra” tart igényt, mint amely egy rendes bírát vagy ügyészt megillet, az eltérő bánásmódra hivatkozva olyan díjazásra utal, amelyet nem egy napra, hanem – az ötórás időtartamot nem meghaladó – tárgyalásokon való részvételre kapna. E körülmények között a Bíróság nem rendelkezik információkkal arra vonatkozóan, hogy az alapügy felperesének követelései ugyanolyan szolgáltatásokra vonatkoznak‑e, mint amelyeket a rendes bírák és ügyészek nyújtanak.

38

Egyébiránt a főtanácsnok indítványának 34. és 36. pontjából lényegében az tűnik ki, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján nem megállapítható, hogy az alapeljárás felperese által kapott díjazást, amely alacsonyabb a rendes bírák vagy ügyészek díjazásánál, indokolatlan kedvezőtlenebb bánásmódnak kell‑e tekinteni a határozott idejű munkavégzésről szóló keretmegállapodás 4. szakasza értelmében.

39

A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem felel meg az eljárási szabályzat 94. cikkében foglalt követelményeknek, következésképpen azt elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

40

Emlékeztetni kell azonban arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak továbbra is lehetősége van arra, hogy új előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen elő, a Bíróság rendelkezésére bocsátva a határozathozatalhoz szükséges valamennyi adatot (lásd ebben az értelemben: 2024. február 22‑iEnte Cambiano società cooperativa per azioni ítélet, C‑660/22, EU:C:2024:152, 23. pont, C‑676/22, 35. pont).

41

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A Giudice di pace di Fondi (fondi békebíróság, Olaszország) által a 2022. augusztus 18‑i határozattal előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan.