EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62013CJ0409

A Bíróság (nagytanács) 2015. április 14-i ítélete.
Az Európai Unió Tanácsa kontra Európai Bizottság.
Megsemmisítés iránti kereset – Makroszintű pénzügyi támogatás harmadik országoknak – Valamely keretrendeletre irányuló javaslat visszavonásáról szóló bizottsági határozat – EUSZ 13. cikk, (2) bekezdés, és EUSZ 17. cikk – EUMSZ 293. cikk – A hatáskörmegosztás elve – Az intézményi egyensúly elve – A lojális együttműködés elve – EUMSZ 296. cikk – Indokolási kötelezettség.
C-409/13. sz. ügy.

Court reports – general

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2015:217

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2015. április 14. ( *1 )

„Megsemmisítés iránti kereset — Makroszintű pénzügyi támogatás harmadik országoknak — Valamely keretrendeletre irányuló javaslat visszavonásáról szóló bizottsági határozat — EUSZ 13. cikk, (2) bekezdés, és EUSZ 17. cikk — EUMSZ 293. cikk — A hatáskörmegosztás elve — Az intézményi egyensúly elve — A lojális együttműködés elve — EUMSZ 296. cikk — Indokolási kötelezettség”

A C‑409/13. sz. ügyben,

az EUMSZ 263. cikk alapján megsemmisítés iránt 2013. július 18‑án

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: G. Maganza, A. de Gregorio Merino és I. Gurov, meghatalmazotti minőségben)

felperesnek,

támogatják:

a Cseh Köztársaság (képviselik: M. Smolek, J. Vláčil és J. Škeřík, meghatalmazotti minőségben),

a Németországi Szövetségi Köztársaság (képviseli: T. Henze, meghatalmazotti minőségben),

a Spanyol Királyság (képviseli: M. Sampol Pucurull, meghatalmazotti minőségben),

a Francia Köztársaság (képviselik: G. de Bergues, D. Colas és N. Rouam, meghatalmazotti minőségben),

az Olasz Köztársaság (képviseli: G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Gentili avvocato dello Stato, kézbesítési cím: Luxembourg),

a Holland Királyság (képviselik: M. Bulterman, B. Koopman és J. Langer, meghatalmazotti minőségben),

a Szlovák Köztársaság (képviseli: B. Ricziová, meghatalmazotti minőségben),

a Finn Köztársaság (képviseli: H. Leppo, meghatalmazotti minőségben),

a Svéd Királyság (képviselik: U. Persson és A. Falk, meghatalmazotti minőségben),

Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága (képviseli: V. Kaye, meghatalmazotti minőségben, segítője: R. Palmer barrister)

beavatkozók,

az Európai Bizottság (képviselik: B. Smulders, P. Van Nuffel és M. Clausen, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: V. Skouris elnök, K. Lenaerts elnökhelyettes (előadó), M. Ilešič, L. Bay Larsen, T. von Danwitz, C. Vajda, S. Rodin és K. Jürimäe tanácselnökök, A. Rosas, Juhász E., A. Borg Barthet, J. Malenovský, E. Levits, J. L. da Cruz Vilaça és F. Biltgen bírák,

főtanácsnok: N. Jääskinen,

hivatalvezető: V. Tourrès tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. szeptember 23‑i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2014. december 18‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1

Keresetével az Európai Unió Tanácsa a 2013. május 8‑i európai bizottsági határozat megsemmisítését kéri, amelyben a Bizottság visszavonta a harmadik országoknak nyújtandó makroszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó általános rendelkezések meghatározásáról szóló, európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatát (a továbbiakban: megtámadott határozat).

A jogvita előzményei és a megtámadott határozat

A keretrendeletre irányuló javaslat

2

A makroszintű pénzügyi támogatás célja makrogazdasági jellegű pénzügyi segítség nyújtása rövid távú fizetésimérleg‑problémákkal küzdő harmadik országok számára. E támogatást eredetileg a Tanácsnak az EK‑Szerződés 235. cikke, később az EK 308. cikk (amelyeknek az EUMSZ 352. cikk felel meg) alapján hozott eseti határozataival ítélték meg. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta a makroszintű pénzügyi támogatást az EUMSZ 212. cikk alapján az Európai Parlament és a Tanács által a rendes jogalkotási eljárásnak megfelelően hozott eseti határozatok alapján nyújtják, az EUMSZ 213. cikk szerinti sürgősségi eljárás sérelme nélkül.

3

2011. július 4‑én a Bizottság előterjesztett egy javaslatot a harmadik országoknak nyújtandó makroszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó általános rendelkezések meghatározásáról szóló, az EUMSZ 209. cikken és az EUMSZ 212. cikken alapuló, európai parlamenti és tanácsi rendeletre (a továbbiakban: keretrendeletre irányuló javaslat).

4

A keretrendeletre irányuló javaslat (2)–(4), (6)–(8) és (13) preambulumbekezdése értelmében:

„(2)

A harmadik országoknak nyújtott makroszintű pénzügyi támogatás jelenleg az Európai Parlament és a Tanács eseti, országspecifikus határozatain alapul. Ez csökkenti a támogatás hatékonyságát és eredményességét, mivel szükségtelen időbeli eltolódást okoz a makroszintű pénzügyi támogatás iránti kérelem és a támogatás tényleges végrehajtása között.

(3)

Az Unióval szoros politikai, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatban álló harmadik országok számára nyújtandó makroszintű pénzügyi támogatást szabályozó keretnek hatékonyabbá kell tennie a segítségnyújtást. Mindenekelőtt lehetővé kell tenni, hogy a harmadik országok a makroszintű pénzügyi támogatás révén ösztönzést kapjanak olyan gazdaságpolitikai intézkedések elfogadásához, amelyekkel valószínűleg meg tudják oldani a fizetésimérleg‑válságot.

(4)

Az Európai Parlament a harmadik országoknak nyújtott makroszintű pénzügyi támogatás végrehajtásáról szóló, 2003. június 3‑i állásfoglalásában[…] a makroszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó keretrendelet megalkotására szólított fel a döntéshozatali eljárás meggyorsítása és e pénzügyi eszköz hivatalos és átlátható alapjának létrehozása céljából.

[...]

(6)

Az Unió 2006‑ban a hatékonyság növelése érdekében átalakította és egyszerűsítette külső támogatásokat szabályozó keretét. Valamennyi alapvető külső pénzügyi eszközre keretrendeleteket fogadott el, végrehajtási hatáskört biztosítva a Bizottságnak. A makroszintű pénzügyi támogatás az egyetlen olyan fontos eszköz, amelyet jelenleg még nem szabályoz keretrendelet.

(7)

A Tanács 2002. október 8‑i következtetéseiben[…] kritériumokat határozott meg (az úgynevezett genvali kritériumok), amelyek iránymutatással szolgálnak az uniós makroszintű pénzügyi támogatási műveletekhez. Helyénvaló ezeket a kritériumokat – korszerűsítésükkel és egyértelművé tételükkel egyidejűleg – a Parlament és a Tanács által egyaránt jóváhagyott jogi aktusban hivatalos keretbe foglalni.

(8)

Előzetesen megfelelő eljárásokat és eszközöket kell létrehozni azért, hogy azok képessé tegyék az Uniót makroszintű pénzügyi támogatás gyors rendelkezésre bocsátására, különösen ha a körülmények azonnali cselekvést igényelnek. Ez növelné a makroszintű pénzügyi támogatás végrehajtására vonatkozó kritériumok egyértelműségét és átláthatóságát is.

[...]

(13)

A makroszintű pénzügyi támogatásnak ki kell egészítenie a Nemzetközi Valutaalap és más multilaterális pénzügyi intézmények által nyújtott forrásokat, és biztosítani kell a többi támogatóval való méltányos tehermegosztást. A makroszintű pénzügyi támogatásnak biztosítania kell az uniós szerepvállalás hozzáadott értékét.”

5

A keretrendeletre irányuló javaslat „A támogatás célja és alkalmazási köre” című 1. cikke így rendelkezett:

„(1)   Ez a rendelet megállapítja a 2. cikkben felsorolt, támogatható harmadik országoknak és területeknek nyújtandó makroszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó általános rendelkezéseket.

(2)   A makroszintű pénzügyi támogatás arra jogosult harmadik országoknak és területeknek nyújtható kivételes jellegű, feltétel nélküli és célhoz nem kötött fizetésimérleg‑támogatás. Célja, hogy segítséget nyújtson külső finanszírozási nehézségekkel küzdő országok számára fenntartható külső egyenleg helyreállításához. A támogatás alátámasztja a fizetésimérleg‑nehézségek leküzdésére kidolgozott erőteljes kiigazítási intézkedések és strukturális reformok végrehajtását.

(3)   Makroszintű pénzügyi támogatás azzal a feltétellel nyújtható, hogy a kedvezményezett ország erőteljes gazdasági stabilizációs és reformprogramok végrehajtása ellenére a Nemzetközi Valutaalap és más multilaterális intézmények által biztosított forrásokon felüli, jelentős fennálló külső finanszírozási réssel rendelkezik, amely a multilaterális pénzügyi intézményekkel közösen kerül megállapításra.

(4)   A makroszintű pénzügyi támogatás átmeneti jellegű, és nyújtása megszűnik, amint a kedvezményezett ország külső finanszírozási helyzete újra fenntarthatóvá válik.”

6

A keretrendeletre irányuló javaslat 2. cikke a makroszintű pénzügyi támogatásra jogosult országokkal volt kapcsolatos, és e tekintetben az „A 2. cikk a) és b) pontja szerinti, támogatható országok és területek” című I. mellékletre utalt. E cikk rendelkezett arról a lehetőségről is, hogy ilyen támogatást nyújtsanak más, e mellékletben nem szereplő harmadik országoknak, kivételes és kellően indokolt esetben, amennyiben ezen országok szoros politikai, gazdasági és földrajzi kapcsolatban állnak az Unióval.

7

E javaslat 3. cikke a makroszintű pénzügyi támogatás formájáról (hitel, vissza nem térítendő támogatás vagy a kettő kombinációja), és e támogatás finanszírozási módjairól rendelkezett.

8

Az említett javaslat 4. cikke határozta meg a makroszintű pénzügyi támogatásnak az uniós jog releváns pénzügyi rendelkezéseivel való összhangjának biztosítására szolgáló feltételeket. E javaslat 5. cikke rendelkezett a makroszintű pénzügyi támogatás összegének meghatározására vonatkozó szabályokról.

9

A keretrendeletre irányuló javaslat „Feltételrendszer” című 6. cikke így rendelkezett:

„(1)   A makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásának előfeltétele, hogy a kedvezményezett ország tartsa tiszteletben a hatékonyan működő demokratikus mechanizmusokat, többek között a többpárti parlamentáris rendszert, a jogállamiságot és az emberi jogokat.

(2)   A makroszintű pénzügyi támogatás feltétele az IMF‑finanszírozással együtt járó program megléte.

(3)   A támogatás folyósításának feltétele az IMF‑program keretében elért kielégítő eredmény. Feltétele továbbá egy sor egyértelműen meghatározott, strukturális reformokra összpontosító gazdaságpolitikai intézkedés konkrét időtartamon belüli végrehajtása, amelyekről a Bizottság és a kedvezményezett ország állapodik meg, és amelyeket egyetértési megállapodásba kell foglalni.

(4)   Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme és a kedvezményezett országokbeli kormányzás megerősítése céljából az egyetértési megállapodásnak tartalmaznia kell az államháztartás irányítási rendszerének hatékonyságát, átláthatóságát és elszámoltathatóságát erősítő intézkedéseket.

(5)   A szakpolitikai intézkedések kidolgozásakor megfelelő mértékben figyelembe kell venni a kölcsönös piacnyitás, a szabályokon alapuló méltányos kereskedelem fejlesztése és más, az Unió külpolitikájával összefüggő prioritások terén elért előrelépést is.

(6)   A szakpolitikai intézkedéseknek összhangban kell lenniük az Unió és a kedvezményezett ország között kötött partnerségi megállapodásokkal, együttműködési vagy társulási megállapodásokkal, valamint a kedvezményezett ország által az IMF támogatásával megvalósított makrogazdasági kiigazítási és strukturálisreform‑programokkal.”

10

A keretrendeletre irányuló javaslat 7. cikke a makroszintű pénzügyi támogatás nyújtására irányuló eljárásra vonatkozott.

11

E javaslat 7. cikkének (1) bekezdésében előírták, hogy a makroszintű pénzügyi támogatást igénylő ország írásbeli kérelemmel fordul a Bizottsághoz.

12

Az említett javaslat 7. cikkének e javaslat 14. cikkének (2) bekezdésével együtt értelmezett (2) bekezdése úgy rendelkezett, hogy abban az esetben, ha teljesülnek az ugyanezen javaslat 1., 2., 4. és 6. cikkében említett feltételek, a Bizottság a kért támogatást a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16‑i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 55., 13. o.) 5. cikkében szabályozott, úgynevezett vizsgálóbizottsági eljárás szerint nyújtja.

13

A keretrendeletre irányuló javaslat 7. cikkének (3) bekezdése annak meghatározására vonatkozott, hogy minek kell szerepelni a hitelnyújtásról szóló határozatban, illetve a vissza nem térítendő támogatás nyújtásáról szóló határozatban. E rendelkezés meghatározta, hogy a makroszintű pénzügyi támogatás rendelkezésre állásának időtartama főszabály szerint egyik esetben sem haladhatja meg a három évet.

14

E javaslat 7. cikkének e javaslat 14. cikkének (3) bekezdésével együtt értelmezett (4) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásáról szóló határozat jóváhagyását követően a Bizottság – a 182/2011 rendelet 4. cikkében szabályozott, úgynevezett tanácsadó bizottsági eljárás szerint – megállapodik a harmadik országgal az említett javaslat 6. cikkének (3)–(6) bekezdésében említett szakpolitikai intézkedésekről.

15

A keretrendeletre irányuló javaslat 7. cikkének (5) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásáról szóló határozat jóváhagyását követően a Bizottság – vissza nem térítendő támogatásról szóló megállapodás vagy hitelmegállapodás keretében – megállapodik a kedvezményezettel a támogatás részletes pénzügyi feltételeiről.

16

E javaslat 8., illetve 9. cikke a Bizottság felelősségévé tette a végrehajtást, a pénzügyi irányítást és a makroszintű pénzügyi támogatás folyósítását, valamint hatáskört biztosított számára arra, hogy bizonyos esetekben e folyósítást felfüggessze, csökkentse vagy leállítsa. Az említett javaslat 10. cikke a támogató intézkedésekre vonatkozott.

17

Végül a keretrendeletre irányuló javaslat 11. cikke az Unió pénzügyi érdekeinek védelmére, annak 12. cikke a makroszintű pénzügyi támogatás hatékonyságának értékelésére, e javaslat 13. cikke pedig a makroszintű pénzügyi támogatás végrehajtásáról szóló éves jelentésre vonatkozott.

A keretrendeletre irányuló javaslattal kapcsolatos intézményközi tárgyalások

18

A pénzügyi tanácsosok tanácsi munkacsoportja több ülését követően a keretrendeletre irányuló javaslat a Tanács „általános megközelítésének” tárgyát képezte, amelyet az állandó képviselők bizottsága (Coreper) 2011. december 15‑én hagyott jóvá. Ebben az „általános megközelítésben” a Tanács többek között azt javasolta e javaslat 7. cikkének (2) bekezdését illetően, hogy a Bizottság végrehajtási hatáskörét a rendes jogalkotási eljárás alkalmazása váltsa fel az összes makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásáról szóló határozat elfogadása érdekében.

19

2012. május 24‑i plenáris ülésén a Parlament elfogadta a nemzetközi kereskedelmi bizottságának a keretrendeletre irányuló javaslatra vonatkozó jelentését. E jelentés többek között felhatalmazáson alapuló jogi aktusok alkalmazását javasolta az összes makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásáról szóló határozat elfogadása érdekében.

20

Az első három háromoldalú egyeztető ülés, amelyre a Parlament, a Tanács és a Bizottság között került sor 2012. június 5‑én és június 28‑án, valamint szeptember 19‑én, megerősítette e három intézmény eltérő álláspontját a keretrendeletre irányuló javaslat 7. cikkében szereplő, a makroszintű pénzügyi támogatás nyújtására irányuló eljárás kérdésére vonatkozóan. Különösképpen, a Parlament és a Tanács aggályaikat fejezték ki a döntéshozatali eljárás e cikkben előírt politikai és demokratikus ellenőrzésének elégtelenségével kapcsolatban.

21

2013 januárjában a Bizottság a negyedik háromoldalú egyeztető ülésre tekintettel bemutatta a „Landing zone on implementing acts, delegated acts and co‑decision in the MFA Framework Regulation” („Megállapodási övezet a makroszintű pénzügyi támogatásról szóló keretrendeletben szereplő végrehajtási aktusok, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok és együttdöntés vonatkozásában”) című munkadokumentumot, amelynek az volt a célja, hogy közelítse a három érintett intézmény e kérdéssel kapcsolatos álláspontját, illetve hogy választ adjon a Parlament és a Tanács aggályaira.

22

A negyedik háromoldalú egyeztető ülésen 2013. január 30‑án folytatott tárgyalásokból kitűnt, hogy a Parlament és a Tanács egyet tudott érteni a javasolt rendelet keretében egy olyan megoldásban, amely a következő elemekből állt: az összes makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásáról szóló határozat elfogadása érdekében rendes jogalkotási eljárás alkalmazása, a kedvezményezett országgal kötendő egyetértési megállapodás elfogadása érdekében bizottsági végrehajtási aktus előírása, és egyes, a nyújtott makroszintű pénzügyi támogatáshoz kapcsolódó aktusok elfogadására a Bizottság felhatalmazása.

23

A 2013. február 27‑én tartott ötödik háromoldalú egyeztető ülés során a Parlament és a Tanács képviselői megerősítették arra irányuló szándékukat, hogy fenntartsák a rendes jogalkotási eljárás alkalmazását az összes makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásáról szóló határozat elfogadása érdekében. A Bizottság képviselője kifejezésre juttatta, hogy mivel e megközelítés elferdíti a keretrendeletre irányuló javaslatot, a Bizottság lehet, hogy megfontolja annak visszavonását.

24

A Bizottság végrehajtási hatáskörének rendes jogalkotási eljárással való felváltása a makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásáról szóló határozatok elfogadása érdekében elvi egyetértés tárgyát képezte a Parlament és a Tanács között, amelyet a 2013. április 25‑én tartott hatodik háromoldalú egyeztető ülés során kifejezésre juttattak. Ez alkalommal a Bizottság képviselője hivatalosan közölte ezen intézmény egyet nem értését e megközelítéssel, kijelentve, hogy a Bizottság lehet, hogy megfontolja a keretrendeletre irányuló javaslat visszavonását, ha a rendes jogalkotási eljárást fogadják el az összes makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásáról szóló határozat elfogadása érdekében, tekintve hogy az említett intézmény szerint egy ilyen módosítás elferdítené ezt a javaslatot, és jelentős alkotmányossági nehézségeket vetne fel.

25

2013. május 6‑án O. Rehn, a Bizottság alelnökre részére címzett levelében a Coreper elnöke – sajnálatát fejezve ki a Bizottság képviselője által a hatodik háromoldalú egyeztető ülés során tett bejelentéssel kapcsolatban – azt kérte, hogy a Bizottság vizsgálja felül álláspontját, tekintettel többek között a Parlament és a Bizottság között küszöbön álló megállapodás lehetőségére.

26

2013. május 8‑i levelében O. Rehn jelezte a Parlament elnökének és a Tanács elnökének, hogy 2045. ülésén a biztosok testülete az EUMSZ 293. cikk (2) bekezdésének megfelelően úgy határozott, hogy visszavonja a keretrendeletre irányuló javaslatot.

A felek kérelmei és a Bíróság előtti eljárás

27

A Tanács azt kéri a Bíróságtól, hogy semmisítse meg a megtámadott határozatot, és a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

28

A Bizottság azt kéri a Bíróságtól, hogy a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el, és a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

29

A Bíróság megengedte a Cseh Köztársaság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Holland Királyság, a Szlovák Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága beavatkozását a Tanács kérelmeinek támogatása végett.

A keresetről

30

A Tanács a keresete alátámasztása érdekében három jogalapra hivatkozik. Az első jogalap az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében megfogalmazott hatáskörmegosztás elvének, valamint az intézményi egyensúly elvének a megsértésére vonatkozik. A második jogalap az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében foglalt, lojális együttműködés elvének a megsértésén alapul. A harmadik jogalap az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében előírt indokolási kötelezettség megsértésén alapul.

A felek érvei

31

Az első jogalap keretében a Tanács és a beavatkozó tagállamok összessége azt állítja, hogy a Bizottság a jelen ügyben megsértette az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében megfogalmazott hatáskörmegosztás elvét, amely az intézményi egyensúly elvét tükrözi.

32

Először is, a Tanács és e tagállamok általános megfontolásként arra hivatkoznak, hogy a Szerződések nem ruháznak a Bizottságra olyan általános előjogot, amely lehetővé teszi számára, hogy visszavonja azokat a javaslatokat, amelyeket maga terjesztett az uniós jogalkotó elé.

33

E tekintetben először is azt állítják, hogy a Bizottságnak az EUSZ 17. cikk (2) bekezdésében biztosított jogalkotás‑kezdeményezési jogából nem következik szimmetrikus, diszkrecionális jellegű visszavonási joga.

34

A Bizottság visszavonási jogát objektív helyzetekre kell korlátozni, úgy mint az időmúlás, illetve az olyan új körülmények, vagy adatok felmerülése, amelyek elavulttá vagy tárgytalanná teszik a jogalkotási javaslatot, továbbá a jogalkotási eljárás jelentős előrehaladásának olyan tartós elmaradása, amely alapján előre látható a kudarc, illetve az uniós jogalkotóval a lojális együttműködés szellemében és az intézményi egyensúly tiszteletben tartásával kialakított közös stratégia fennállásának az esete.

35

Másodszor, a Bizottság általános visszavonási előjogát nem lehet az EUMSZ 293. cikk alapján elismerni. Éppen ellenkezőleg, az ilyen előjog elismerése azt eredményezné, hogy megfosztanák a hatékony érvényesüléstől a Tanács EUMSZ 293. cikk (1) bekezdésében biztosított azon jogát, hogy tárgya és célja határai között módosítsa a Bizottság javaslatát.

36

Harmadszor, annak elismerése, hogy a Bizottság diszkrecionális jogkörébe tartozik a jogalkotási javaslat visszavonása minden olyan esetben, amikor nem ért egyet a társjogalkotók között megállapított módosításokkal, illetve nem elégedett valamely tárgyalás végeredményével, azt eredményezné, hogy ezen intézmény a jogalkotási munkálatok lefolyását illetően indokolatlan nyomásgyakorlási eszközhöz, valamint a jogalkotási tevékenység feletti, politikai célszerűségtől függően igénybe vehető vétójoghoz jutna.

37

Negyedszer, a Tanács és a Német Szövetségi Köztársaság szerint annak elismerése, hogy a Bizottság ilyen diszkrecionális visszavonási jogkörrel rendelkezik, ellenkezik a demokrácia elvével, amely az EUSZ 10. cikk (1) és (2) bekezdése értelmében kifejezést nyer mind a Parlamentben, mind pedig abban, hogy a Tanács tagjai olyan kormányokhoz tartoznak, amelyek politikai felelősséget viselnek nemzeti parlamentjeik előtt.

38

Ezen általános megfontolások folytán a Tanács és a beavatkozó tagállamok másodszor azt állítják, hogy a vitatott határozat elfogadásával a Bizottság – azáltal, hogy objektív ok nélkül, illetve pusztán politikai célszerűségi megfontolásból ellenezte azt a kompromisszumos megállapodást, amelyet a Parlament és a Tanács véglegesíteni készültek – megakadályozta, hogy ez utóbbiak a jogalkotási előjogaikat gyakorolják.

39

E tekintetben a Tanács és e tagállamok azt állítják először is, hogy a jogalkotási javaslat állítólagos elferdítése, az intézményi egyensúly állítólagos súlyos megsértése, vagy a társjogalkotók által elfogadni szándékozott jogi aktus állítólagos nyilvánvaló jogellenessége nem jogosítja fel a Bizottságot arra, hogy visszavonja a javaslatát.

40

Másodlagosan a Tanács és az említett tagállamok másodszor arra hivatkoznak, hogy mindenesetre a jelen ügyben egyik körülmény sem áll fenn.

41

E tekintetben a Tanács és a beavatkozó tagállamok azt állítják egyfelől a jogalkotási javaslat állítólagos elferdítését illetően, hogy az ilyen elferdítés csupán akkor képzelhető el, ha a jogalkotó el kíván térni annak hatályától, tárgyától vagy céljától. Márpedig a jelen ügyben nem ez volt a helyzet, tekintve hogy a Parlament és a Tanács között született kompromisszumos megoldás nem járt azzal a hatással, hogy a keretrendeletre irányuló javaslatot megfosztotta volna hatékony érvényesülésétől, vagy okafogyottá tette volna azt, továbbá nem is veszélyeztette a kitűzött célok elérését.

42

A keretrendeletre irányuló javaslatnak a makroszintű pénzügyi támogatás nyújtására irányuló eljárásra vonatkozó eleme ugyanis másodlagos, illetve technikai jellegűnek bizonyult, ennélfogva nem képezte e javaslat olyan sarokkövét, amely nélkül annak többi eleme elvesztette volna értelmét. Az említett kompromisszumos megállapodás célja legfeljebb az volt, hogy orvosolja a keretrendeletre irányuló javaslat szabálytalanságát, amely azáltal, hogy végrehajtási határozat meghozatalára vonatkozó hatáskört ruház a Bizottságra, sértette az uniós jogalkotónak az EUMSZ 209. cikk és az EUMSZ 212. cikk által a makroszintű pénzügyi támogatás területén – annak politikai dimenziójára tekintettel – biztosított hatáskörét.

43

A Tanács, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Svéd Királyság és az Egyesült Királyság egyébiránt azt állítják, hogy a Parlament és a Tanács által tervezett kompromisszumos megállapodás a keretrendeletre irányuló javaslatnak arra vonatkozó általános célkitűzését sem kérdőjelezte meg, hogy ésszerűsítse a makroszintű pénzügyi támogatás nyújtására irányuló eljárást, azáltal hogy hivatalos keretbe foglalja és egyértelművé teszi e támogatás végrehajtására vonatkozó szabályokat, abból a célból, hogy erősítse ezen eszköz átláthatóságát és kiszámíthatóságát.

44

A tervezett keretrendeletben szintén megjelölt, összhangra irányuló célkitűzést illetően a Francia Köztársaság észrevételezi, hogy a makroszintű pénzügyi támogatás nem hasonlítható a többi, pénzügyi támogatás területén létező uniós eszközhöz, amely a rendeletre irányuló javaslat preambulumbekezdéseiben szerepel. Ennélfogva a makroszintű pénzügyi támogatás területén alkalmazandó eljárásokat nem kellett hozzáigazítani e többi eszköz összefüggésében alkalmazandó eljárásokhoz.

45

Ami másfelől az intézményi egyensúly súlyos megsértésének veszélyét illeti, a Tanács, a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Finn Köztársaság és az Egyesült Királyság azt állítják, hogy az ilyen veszély a jelen ügyben kizárt, tekintettel többek között az uniós jogalkotási aktusokkal szembeni jogorvoslati lehetőségek és ezen aktusok bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárások teljes körű jellegére.

46

A Francia Köztársaság és a Svéd Királyság arra is hivatkoznak, hogy a társjogalkotók által elért kompromisszumos megállapodás olyan jellegű volt, amely valamely makroszintű pénzügyi támogatás nyújtására irányuló kérelem esetén meghagyta a Bizottság szabadságát annak eldöntése tekintetében, hogy célszerű‑e ilyen támogatás nyújtására irányuló javaslatot terjesztenie az uniós jogalkotó elé, valamint a tekintetben, hogy adott esetben meghatározza e támogatás összegét, illetve hogy biztosítsa annak végrehajtását, valamint ellenőrzését.

47

A második felhozott jogalap keretében a Tanács és a beavatkozó tagállamok összessége azt állítja, hogy a Bizottság a jelen ügyben megsértette az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elvét.

48

Azt róják fel a Bizottságnak, hogy sem fenntartással, sem figyelmeztetéssel nem élt akkor, amikor 2011 decemberében, illetve 2012 májusában a társjogalkotók elfogadták a keretrendeletre irányuló javaslattal kapcsolatos álláspontjukat. Azt is felróják a Bizottságnak, hogy nem közölte megfelelő időben a társjogalkotókkal a keretrendeletre irányuló javaslatának visszavonására vonatkozó szándékát, és ekképpen megakadályozta, hogy ez utóbbiak a közös megközelítésük módosításával elkerülhessék a tervezett visszavonást. Egyébiránt azt állítják, hogy a Bizottság éppen ugyanaznap vonta haladéktalanul vissza e javaslatot, amikor a Parlament és a Tanács egy olyan megállapodást készült véglegesíteni, amely a Bizottság számára nem megfelelő jogi aktus elfogadásához vezetett volna.

49

Azt, hogy a Bizottság nem tartotta tiszteletben a lojális együttműködés elvét, súlyosbítja az a tény, hogy a Bizottság nem merítette ki a Tanács eljárási szabályzatának elfogadásáról szóló, 2009. december 1‑jei tanácsi határozat (HL L 325., 35. o.) mellékletét képező, a Tanács eljárási szabályzata 3. cikkének (2) bekezdésében és 11. cikkének (1) bekezdésében előírt eljárási lehetőségeket annak ellenőrzése érdekében, hogy a keretrendeletre irányuló javaslat módosításához az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdésében előírt egyhangúság a jelen ügyben megvalósult‑e.

50

Az Olasz Köztársaság és az Egyesült Királyság hozzáteszik, hogy a Bizottság eleve kizárt bármilyen megbeszélést vagy tárgyalást a társjogalkotókkal a keretrendeletre irányuló javaslat 7. cikkének tartalmáról, noha azoknak e tekintetben azonos volt a megközelítésük.

51

A harmadik jogalap keretében a Tanács, valamint a beavatkozó tagállamok összessége arra hivatkozik, hogy a jogalkotási javaslat visszavonására vonatkozó határozat bírósági felülvizsgálat alá vonható jogi aktus, amelynek következésképpen tiszteletben kell tartania az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében előírt indokolási kötelezettséget.

52

Márpedig a 2003. május 8‑i levél, amelyben a Bizottság alelnöke tájékoztatta a Parlament elnökét és a Tanács elnökét a megtámadott határozatról, nem tartalmaz egyetlen elemet sem, amely e határozat indokaira vonatkozik. Ezen indokok kizárólag belső bizottsági dokumentumokban szerepelnek, amelyeket a Tanács csupán a jelen bírósági eljárás során ismert meg.

53

Az indokolás e teljes hiánya alátámasztja a megtámadott határozat önkényes jellegét.

54

Az első jogalapra válaszul a Bizottság először is hangsúlyozza, hogy valamely jogalkotási javaslat visszavonása – hasonlóan az ilyen javaslat előterjesztéséhez vagy módosításához – ezen intézménynek az EUSZ 17. cikk (1) bekezdésének első mondatában biztosított, az Unió általános érdekeiben történő kezdeményezési joga egyik kifejezésének minősül. E visszavonási jog ezen intézmény egyik olyan eszköze, amely révén eleget tesz az uniós jogi aktusok elfogadásához vezető eljárások során a Szerződések folytán rá háruló kötelezettségeknek.

55

Ennélfogva, miként kizárólag a Bizottság jogosult afelől határozni, hogy valamely jogalkotási javaslatot előterjeszt‑e, vagy sem, illetve hogy eredeti javaslatát módosítja-e, vagy sem, vagy valamely korábban módosított javaslatot módosít, vagy sem, kizárólag a Bizottság határoz afelől, hogy javaslatát – amennyiben még nem fogadták el – fenntartja vagy visszavonja.

56

A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozatot nem célszerűségi megfontolások vagy az uniós jogalkotás „harmadik ágának” szerepét bitorolva állítólagosan érvényre juttatni szándékozott politikai döntés alapján fogadta el, hanem abból az indokból, hogy az a jogi aktus, amelyet a társjogalkotók el akartak fogadni, a Bizottság keretrendeletre irányuló javaslata elferdítésének minősült, és súlyosan sértette az intézményi egyensúlyt a Parlament és a Tanács arra vonatkozó elvi megállapodása okán, hogy e javaslat 7. cikkében a Bizottságnak juttatott végrehajtási hatáskört felváltják a rendes jogalkotási eljárás alkalmazásával az összes makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásáról szóló határozat elfogadása érdekében.

57

A Bizottság másodszor vitatja azt a tényt, hogy a megtámadott határozat sértette a hatáskörmegosztás, illetve az intézményi egyensúly elvét.

58

E tekintetben azt állítja, hogy az uniós jogalkotó hatáskörébe nem tartozik olyan szuverén hatáskör, amely alapján a Bizottság javaslatának értelmét alapvetően megváltoztató vagy azt okafogyottá tevő jogi aktust fogadhat el.

59

Ezen intézmény azt is állítja, hogy a megtámadott határozat egyáltalán nem sértette az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdését, és jogszerűen alapulhatott az EUMSZ 293. cikk (2) bekezdésén, amely a Bizottság általános felelősségét mutatja be a rendes jogalkotási eljárás keretében.

60

Végül a Bizottság vitatja azt az érvet, amely szerint e határozat érintette a demokrácia elvét, hangsúlyozva azt, hogy a többi uniós intézményhez hasonlóan a Bizottság saját demokratikus legitimitással rendelkezik.

61

A második jogalapra válaszul a Bizottság – emlékeztetve a megtámadott határozat elfogadását megelőző munkálatok lefolyására – azt állítja, hogy a Tanács által ellene felhozott két, a lojális együttműködés elvének állítólagos megsértésén alapuló kifogás nem megalapozott.

62

A harmadik jogalapra válaszul a Bizottság azt állítja, hogy a megtámadott határozat belső eljárási határozat, amelyre az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolási kötelezettség nem alkalmazható. Hozzáteszi, hogy mindenesetre teljes mértékben eleget tett azon kötelezettségének, hogy tájékoztassa a Parlamentet és a Tanácsot a megtámadott határozat elfogadásáról, valamint annak indokairól. A Bizottság képviselői ugyanis folyamatosan ismételték ezen indokokat a pénzügyi tanácsosok tanácsi munkacsoportjának különböző ülései, valamint a 2013. február 26. és 2013. május 7. között tartott háromoldalú egyeztető ülések során.

A Bíróság álláspontja

63

A Tanács – a beavatkozó tagállamok támogatásával – az együttesen vizsgálandó három jogalapjával azt állítja, hogy a megtámadott határozatot az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésének, valamint az EUMSZ 296. cikk második bekezdésének megsértésével fogadták el.

64

Az EUSZ 13. cikk (2) bekezdése szerint az egyes uniós intézmények a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök határain belül, az ott meghatározott eljárások, feltételek és célok szerint járnak el. E rendelkezés az Unió intézményi struktúrájára jellemző, intézményi egyensúly elvét közvetíti (lásd Meroni kontra Főhatóság ítélet, 9/56, EU:C:1958:7, 44. o.), amely elv magában foglalja, hogy valamennyi intézmény úgy gyakorolja hatásköreit, hogy közben a többi intézmény hatáskörét tiszteletben tartja (lásd ebben az értelemben: Parlament kontra Tanács ítélet, C‑70/88, EU:C:1990:217, 22. pont; Parlament kontra Tanács ítélet, C‑133/06, EU:C:2008:257, 57. pont).

65

Az EUSZ 13. cikk (2) bekezdése egyébiránt úgy rendelkezik, hogy az uniós intézmények jóhiszeműen és kölcsönösen együttműködnek egymással.

66

Ami az EUMSZ 296. cikk második bekezdését illeti, az többek között úgy rendelkezik, hogy az uniós jogi aktusoknak indokolást kell tartalmazniuk.

67

A Tanács és a beavatkozó tagállamok érvelése lényegében annak állításából áll, hogy a keretrendeletre irányuló javaslatnak a megtámadott határozat általi visszavonása révén a Bizottság túllépett a Szerződésekben ráruházott hatáskörökön, és ezáltal megsértette az intézményi egyensúlyt, mivel a Szerződések nem ruháznak rá olyan hatáskört, amely alapján olyan körülmények között, mint amilyenek a jelen esetben állnak fenn, visszavonhatja valamely jogalkotási javaslatát. A Bizottság továbbá megsértette a lojális együttműködés elvét. A megtámadott határozat egyébiránt sérti az indokolási kötelezettséget.

68

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az EUSZ 17. cikk (2) bekezdése értelmében az Unió jogalkotási aktusait kizárólag „a Bizottság javaslata alapján” lehet elfogadni, kivéve azon, a jelen ügyre nem jellemző esetet, amikor a Szerződések eltérően rendelkeznek.

69

Hasonlóképpen, az EUMSZ 289. cikk értelmében a rendes jogalkotási eljárás – amelyre a keretrendeletre irányuló javaslatban foglalt EUMSZ 209. cikk és EUMSZ 212. cikk utal – rendeleteknek, irányelveknek vagy határozatoknak „a Bizottság javaslata alapján”, a Parlament és a Tanács által történő közös elfogadásából áll.

70

A Bizottságnak az ezen EUSZ 17. cikk (2) bekezdésében, illetve EUMSZ 289. cikkben biztosított jogalkotás‑kezdeményezési hatásköre azt jelenti, hogy a Bizottságnak kell arról határoznia, hogy előterjeszt‑e, vagy sem valamely jogalkotási aktusra irányuló javaslatot, kivéve azon, a jelen ügyre nem jellemző esetet, amikor az uniós jog értelmében köteles ilyen javaslatot tenni. E hatáskör alapján valamely jogalkotási aktusra irányuló javaslat előterjesztése esetén szintén a Bizottság – amely intézmény az EUSZ 17. cikk (1) bekezdésének megfelelően előmozdítja az Unió általános érdekeit, és ennek érdekében megteszi a megfelelő kezdeményezéseket – feladata e javaslat tárgyának, céljának és tartalmának a meghatározása.

71

Az EUMSZ 293. cikk e jogalkotás‑kezdeményezési hatáskört kettős biztosítékkal látja el.

72

Egyfelől az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Tanács – az EUMSZ e cikkben említett rendelkezéseiben foglalt esetek kivételével –, ha a Szerződések értelmében a Bizottság javaslata alapján jár el, a javaslatot csak egyhangúlag módosíthatja.

73

Másfelől, az EUMSZ 293. cikk (2) bekezdése értelmében, amíg a Tanács nem határozott, a Bizottság az uniós jogi aktus elfogadásához vezető eljárások során javaslatát bármikor módosíthatja.

74

Kitűnik az EUSZ 17. cikk (2) bekezdésének, valamint az EUMSZ 289. cikk és az EUMSZ 293. cikk együttes értelmezéséből, hogy a Bizottság hatásköre a rendes jogalkotási eljárás keretében – ellentétben azzal, amit a Tanács és egyes beavatkozó tagállamok állítanak – nem korlátozódik valamely javaslat előterjesztésére, majd a kommunikáció elősegítésére, illetve arra, hogy a Parlament és a Tanács álláspontját igyekszik közelíteni. Éppúgy, ahogyan fő szabály szerint a Bizottságnak kell határozni arról, hogy valamely jogalkotási javaslatot előterjeszt‑e, vagy sem, illetve adott esetben ezen intézménynek kell meghatároznia e javaslat tárgyát, célját és tartalmát, a Bizottság mindaddig, amíg a Tanács nem határozott, módosíthatja a javaslatát, szükség szerint akár vissza is vonhatja azt. Egyébiránt önmagában e visszavonási hatáskör fennállása a jelen ügyben nem vitatott, mivel csupán e hatáskör terjedelme és korlátai képezik a vita tárgyát. Egyébiránt nem vitatott, hogy a Tanács még nem határozott a keretrendeletre irányuló javaslatról akkor, amikor a Bizottság úgy döntött, hogy visszavonja azt.

75

A Bizottságnak a jelen ítélet előző pontjában említett rendelkezésekből eredő visszavonási hatásköre mindazonáltal nem ruházza fel ezen intézményt a jogalkotási eljárás lefolytatása során vétójoggal, amely ellenkezne a hatáskörmegosztás, illetve az intézményi egyensúly elvével.

76

Következésképpen, ha a Bizottság, miután rendes jogalkotási eljárás keretében előterjesztett valamely javaslatot, úgy határoz, hogy azt visszavonja, ki kell fejtenie a Parlament és a Tanács számára e visszavonás okait, amelyeket – azok vitatása esetén – meggyőző elemekkel alá kell támasztani.

77

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a jelen ügy körülményeihez hasonló körülmények között meghozott visszavonási határozat megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusnak minősül, mivel az ilyen határozat, azáltal hogy véget vet a Bizottság javaslatának előterjesztésével kezdeményezett jogalkotási eljárásnak, megakadályozza a Parlamentet és a Tanácsot abban, hogy akaratuknak megfelelően gyakorolják jogalkotási hatáskörüket az EUSZ 14. cikk (1) bekezdése és az EUSZ 16. cikk (1) bekezdése alapján.

78

A bírósági felülvizsgálat, amelyet – mint a jelen ügyben – megsemmisítés iránti kereset benyújtása esetén a Bíróságnak kell gyakorolnia, következésképpen azt igazolja, hogy a megtámadott határozathoz hasonló határozatot az indokolási kötelezettség tiszteletben tartásával kell meghozni (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑370/07, EU:C:2009:590, 42. pont).

79

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében azt, hogy valamely határozat indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikkben foglalt követelményeknek, nemcsak szövegére, hanem összefüggéseire is figyelemmel kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben: Delacre és társai kontra Bizottság ítélet, C‑350/88, EU:C:1990:71, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Tanács kontra Bamba ítélet, C‑417/11 P, EU:C:2012:718, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Különösképpen, valamely sérelmet okozó jogi aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érintettek előtt ismert összefüggésben hozzák meg (lásd ebben az értelemben: Tanács kontra Bamba ítélet, C‑417/11 P, EU:C:2012:718, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

80

A jelen ügyben – amint azt a Tanács és egyes beavatkozó tagállamok hangsúlyozzák – kétségtelen, hogy a 2013. május 8‑i levél, amellyel a Bizottság alelnöke tájékoztatta a Parlament elnökét, illetve a Tanács elnökét a megtámadott határozat elfogadásáról, azonkívül, hogy az EUMSZ 293. cikk (2) bekezdését jelölte meg e határozat alapjául, hallgatott annak indokairól. A Bírósághoz benyújtott ügyiratokból mindazonáltal kitűnik, hogy a pénzügyi tanácsosok tanácsi munkacsoportjának 2013. február 26‑i és 2013. április 9‑i ülései során, valamint a 2013. február 27‑i és 2013. április 25‑i háromoldalú egyeztető ülések során a Bizottság kijelentette, hogy lehet, hogy megfontolja a keretrendeletre irányuló javaslat visszavonását abból az okból, hogy a Parlament és a Tanács által tervezett módosítás az említett javaslat 7. cikkét illetően oly mértékben elferdíti a javaslatot, hogy a különböző célkitűzéseivel szembemenve, okafogyottá teszi azt.

81

Meg kell tehát állapítani, hogy a megtámadott határozat indokairól a jogilag megkövetelt módon tájékoztatták a Parlamentet és a Tanácsot.

82

Az érdemet illetően, az olyan indokok, mint amelyekre a jelen ügyben a Bizottság hivatkozik, igazolhatják valamely jogalkotási aktusra irányuló javaslat visszavonását.

83

El kell ugyanis ismerni, hogy ha valamely, a Parlament és a Tanács által tervezett módosítás olyan irányban ferdíti el a jogalkotási aktusra irányuló javaslatot, amely megakadályozza e javaslat célkitűzéseinek elérését, és amely ennélfogva okafogyottá teszi azt, a Bizottságnak joga van a javaslatot visszavonni. Ezt azonban csupán akkor teheti meg, ha – a lojális együttműködés elvének szellemében, amely elvnek az EUSZ 13. cikk (2) bekezdése szerint a rendes jogalkotási eljárás keretében uralnia kell az uniós intézmények közötti kapcsolatot (lásd ebben az értelemben: Parlament kontra Tanács ítélet, C‑65/93, EU:C:1995:91, 23. pont) – megfelelően figyelembe vette a Parlament és a Tanács e javaslat módosítására irányuló szándékának alapját képező aggályokat.

84

Először is tehát ellenőrizni kell, hogy a Bizottság által a jelen ügyben hivatkozott elemek alátámasztják‑e azon indokokat, amelyeket a megtámadott határozat támogatására hozott fel.

85

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a keretrendeletre irányuló javaslat fő célkitűzése – annak (2) és (8) preambulumbekezdése szerint – az volt, hogy a makroszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó uniós politikát olyan keretbe illessze, amely lehetővé teszi az ilyen támogatás gyors végrehajtását, és hogy megszüntesse e politika hatékonyságát csökkentő, abból fakadó lassúságot, hogy a Parlament és a Tanács az összes, makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásával kapcsolatos esetben együttesen hoz határozatot.

86

Amint az a keretrendeletre irányuló javaslat (4) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottság a jogalkotási kezdeményezése révén a Parlament 2003. június 3‑i állásfoglalását szándékozott követni, amelyben a Parlament olyan makroszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó keretrendelet megalkotására szólított fel, amely többek között a döntéshozatali eljárás meggyorsítására irányul ezen a területen.

87

A keretrendeletre irányuló javaslat (4) és (6)–(8) preambulumbekezdése értelmében e javaslat célkitűzése volt továbbá egyrészt a makroszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó uniós politika átláthatóságának növelése, többek között az ilyen támogatás nyújtására vonatkozó feltételek tekintetében, valamint másrészt e politika és más, a külső támogatás területén irányadó – a Bizottságnak végrehajtási hatáskört biztosító keretrendeletek által szabályozott – uniós politikák közötti összhang biztosítása.

88

E különböző célkitűzések elérése érdekében a keretrendeletre irányuló javaslat – amint az a jelen ítélet 5–9. pontjából kitűnik – a makroszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó uniós politika olyan szabályozási keretének a Parlament és a Tanács általi, az EUMSZ 209. cikk és EUMSZ 212. cikken alapuló elfogadására irányult, amely megjelölte volna az ilyen támogatásra jogosult országokat, e támogatás formáit, finanszírozási módjait, valamint nyújtásának különböző feltételeit, tekintettel különösen a demokratikus mechanizmusok tiszteletben tartására, a strukturális gazdasági reformok végrehajtására és az államháztartás irányításának javítására irányuló intézkedésekre, valamint a nyitott, szabályokon alapuló és tisztességes kereskedelemmel kapcsolatos elvek alkalmazására.

89

Ebben az összefüggésben a keretrendeletre irányuló javaslat 7. cikke úgy rendelkezett, hogy végrehajtási hatáskört ruház a Bizottságra, annak érdekében, hogy a tervezett szabályozási keretben szereplő korlátokon belül és feltételek mellett makroszintű pénzügyi támogatás nyújtására vonatkozó határozatokat, valamint az ilyen támogatásban részesülő országokkal megkötendő egyetértési megállapodásokat fogadjon el.

90

Amint arra a Bizottság helyesen hivatkozott, a módosítás, amelyet a Parlament és a Tanács e 7. cikkben végre tervezett hajtani, azáltal hogy annak (2) bekezdésében a Bizottság végrehajtási hatáskörét felváltja a rendes jogalkotási eljárás alkalmazásával az összes makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásáról szóló határozat elfogadását illetően, a keretrendeletre irányuló javaslat egyik alapvető elemét ferdítette volna el, e javaslatnak a makroszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó uniós politika hatékonyságának növelésére irányuló célkitűzésével összeegyeztethetetlen módon.

91

Egy ilyen módosítás ugyanis azt jelentette volna, hogy fennmarad az az eljárás, amelynek keretében a Parlament és a Tanács esetenként dönt a támogatás nyújtásáról a rendes jogalkotási eljárás keretében, miközben a keretrendeletre irányuló javaslat fő célkitűzése – azáltal, hogy megteremti a makroszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó uniós politika végrehajtása feltételeinek szabályozási keretét – éppen az volt, hogy e döntéshozatali eljárásnak véget vessen, annak érdekében, hogy meggyorsítsa a határozathozatalt, és ekképpen növelje e politika hatékonyságát.

92

Amint azt a Bizottság a Bíróságnak benyújtott dokumentumok szerint a pénzügyi tanácsosok tanácsi munkacsoportjának 2013. február 26‑i ülésén megállapította, a rendes jogalkotási eljárás szabályainak alkalmazása elkerülhetetlenül több hónapon keresztül elhúzódó döntéshozatali eljáráshoz vezet, ami bonyolítja a makroszintű pénzügyi támogatás összehangolását a Nemzetközi Valutaalap vagy más multilaterális pénzügyi intézmények által nyújtott források megszerzésével, amely forrásokat a makroszintű pénzügyi támogatás hivatott kiegészíteni, amint arra a keretrendeletre irányuló javaslat 1. cikkének (3) bekezdése, illetve 6. cikkének (2) bekezdése – akárcsak annak (13) preambulumbekezdése – emlékeztet.

93

Ezenkívül a Parlament és a Tanács által tervezett módosítás sértette volna a keretrendeletre irányuló javaslat azzal kapcsolatos célkitűzésének elérését, hogy – a koherencia érdekében – a makroszintű pénzügyi támogatás nyújtására irányuló eljárást hozzáigazítsák a többi uniós pénzügyi eszközre alkalmazandó eljáráshoz a külső támogatások területén.

94

Kitűnik a jelen ítélet 85–93. pontjában kifejtett elemzésből, hogy a Bizottság joggal vélte úgy, hogy a Parlamentnek és a Tanácsnak a keretrendeletre irányuló javaslat 7. cikkére vonatkozóan tervezett módosítása e javaslatot a makroszintű pénzügyi támogatás nyújtására irányuló eljárással kapcsolatos alapvető kérdésben ferdíthette volna el, olyan irányban, amely megakadályozta volna a Bizottság célkitűzéseinek az említett javaslat általi elérését, és amely javaslat ennélfogva okafogyottá vált volna.

95

Következésképpen a Bizottság azon döntése, hogy ilyen megfontolásokra tekintettel visszavonja a keretrendeletre irányuló javaslatot, nem sértette sem az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében biztosított hatáskörmegosztás elvét, sem az ugyanitt szereplő intézményi egyensúly elvét.

96

Ami az EUSZ 10. cikk (1) és (2) bekezdésében megfogalmazott demokrácia elvének megsértésére alapított érvelést illeti, kitűnik az EUSZ 17. cikknek az EUMSZ 289. cikkel és EUMSZ 293. cikkel összefüggésben értelmezett (2) bekezdéséből, hogy a Bizottságnak nemcsak arra terjed ki a hatásköre, hogy jogalkotási javaslatot terjesszen elő, hanem – amennyiben a Tanács még nem határozott – hogy javaslatát módosítsa, illetve szükség szerint akár vissza is vonja azt. A Bizottság e visszavonási hatásköre elválaszthatatlan az ezen intézményt megillető kezdeményezési jogtól, és az EUM‑Szerződés hivatkozott cikkeinek rendelkezései révén feladatainak részét képezi, a jelen ügyben nem lehet szó ezen elv megsértéséről. Ezt az érvet tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

97

Másodszor, a Tanács és a beavatkozó tagállamok által emelt kifogások fényében meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság által 2013. május 8‑án elhatározott visszavonás az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében szintén szereplő, lojális együttműködés elvének tiszteletben tartásával történt‑e.

98

E tekintetben általános jelleggel meg kell állapítani, hogy a Bizottság csupán akkor vonta vissza a keretrendeletre irányuló javaslatot, amikor bebizonyosodott, hogy a Tanács és a Parlament e javaslatot annak célkitűzéseivel ellentétesen tervezi módosítani.

99

Különösképpen, kitűnik a Bírósághoz benyújtott ügyiratokból, hogy a Tanács és a Parlament először eltérő álláspontot képviseltek a keretrendeletre irányuló javaslat 7. cikke által érintett, a makroszintű pénzügyi támogatás nyújtására irányuló döntéshozatali eljárással kapcsolatos kérdésre vonatkozóan. A Coreper által 2011. december 15‑én jóváhagyott „általános megközelítésben” a Tanács e tekintetben a rendes jogalkotási eljárás fenntartását javasolta, míg egy 2012. május 24‑én jóváhagyott jelentésben a Parlament felhatalmazáson alapuló jogi aktusok alkalmazásán nyugvó megoldást ajánlott.

100

Amennyiben a társjogalkotók között nem volt konszenzus a rendes jogalkotási eljárás fenntartására vonatkozóan az összes makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásáról szóló határozat elfogadása érdekében, nem lehet felróni a Bizottságnak, hogy akkoriban még nem hivatkozott a keretrendeletre irányuló javaslat visszavonásának a lehetőségére.

101

Amint az a jelen ítélet 21. pontjában említett, 2013 januárjában bemutatott munkadokumentumból kitűnik, amelyet a Bizottság a 2013. január 30‑i háromoldalú egyeztető ülés érdekében készített, megállapítható, hogy a Parlament és a Tanács azon közös aggályával szemben, amelynek értelmében a keretrendeletre irányuló javaslat 7. cikkében szabályozott, makroszintű pénzügyi támogatás nyújtására irányuló döntéshozatali eljárás politikai és demokratikus ellenőrzése elégtelen, a Bizottság – épp ellenkezőleg – el kívánta érni az érintett intézmények álláspontjának közelítését.

102

E dokumentum ugyanis egy olyan kompromisszumos megoldást kínált, amely lényegében a következők kombinációján alapult: a keretrendeletre irányuló javaslat szerinti részletes keretrendelet, amely meghatározza a makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásának – többek között – politikai feltételeit; a Parlament és a tagállamok valamely makroszintű pénzügyi támogatás nyújtására vonatkozó, bizottsági végrehajtási jogi aktusra irányuló tervezetekkel kapcsolatos informális konzultációjának mechanizmusai; a szabályozási keret egyes, többek között a makroszintű pénzügyi támogatásra jogosult országok listáját, és a pénzügyi eszköz (hitel vagy vissza nem térítendő támogatás) kiválasztási szempontjait illető, nem lényeges elemeinek módosítására vagy kiegészítésére irányuló, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok korlátozott számban – a jelen esetben négyszer – való alkalmazása; a komitológia szelektív alkalmazása; valamint különböző értékelési mechanizmusok, és a Parlament, illetve a Tanács felé való jelentés mechanizmusa.

103

Ellentétben azzal, amit egyes beavatkozó tagállamok állítottak, a Bizottság – távolról sem zárva ki a makroszintű pénzügyi támogatás nyújtására irányuló eljárással kapcsolatos bármely megbeszélést – ekképpen olyan megoldásra igyekezett jutni, amely a makroszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó keretrendeletre irányuló javaslat célkitűzéseinek megőrzése mellett figyelembe kívánta venni a Parlament és a Tanács aggályát.

104

Onnantól kezdve, hogy a 2013. január 30‑án tartott negyedik háromoldalú egyeztető ülésen megszületett a Parlament és a Tanács közös szándéka a rendes jogalkotási eljárás fenntartására az összes makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásáról szóló határozat elfogadása érdekében, a Bizottság – amint azt az ügyiratokhoz csatolt dokumentumok igazolják – a pénzügyi tanácsosok tanácsi munkacsoportjának 2013. február 26‑i ülésén, valamint a 2013. február 27‑én tartott ötödik háromoldalú egyeztető ülésen hivatkozott a keretrendeletre irányuló javaslat visszavonásának lehetőségére, valamint a tervezett visszavonás indokaira. Ugyanígy járt el a pénzügyi tanácsosok tanácsi munkacsoportjának 2013. április 9‑i ülése során, valamint a hatodik háromoldalú egyeztető ülés során, amelyet 2013. április 25‑én tartottak. Mind a 2013. február 27‑i háromoldalú egyeztető üléssel kapcsolatos dokumentumokból, mind a 2013. április 25‑i háromoldalú egyeztető ülést követően a Coreper elnöke által a Bizottság alelnökének 2013. május 6‑án címzett levélből világosan kitűnik, hogy a társjogalkotók világosan megértették a Bizottság e figyelmeztetéseit.

105

Következésképpen, az azon alapuló érv, hogy a Bizottság későn jelentette be a keretrendeletre irányuló javaslat visszavonására vonatkozó szándékát, nem megalapozott.

106

Egyébiránt, a jelen ítélet 104. pontjában hivatkozott körülmények között, és tekintettel arra, hogy a Bírósághoz benyújtott ügyiratokban nincs olyan elem, amelyből az tűnne ki, hogy a Parlament és a Tanács elállhatott volna a keretrendeletre irányuló javaslat 7. cikkének módosításától, sem az, hogy a Bizottság nem élt a Tanács eljárási szabályzata 3. cikkének (2) bekezdésében és 11. cikkének (1) bekezdésében írt, annak kérelmezésére vonatkozó lehetőséggel, hogy a Tanács szavazzon e javaslatról, sem az a tény, hogy a megtámadott határozat elfogadása ugyanaznap történt, amikor a Parlament és a Tanács állítólagosan éppen készült hivatalos keretbe foglalni az említett javaslatról való megállapodásukat, nem tekinthető úgy, mint ami a lojális együttműködés elve Bizottság általi megsértésének minősül.

107

A fenti megfontolások összességéből következően a megtámadott határozatnak a Bizottság általi elfogadása nem sértette sem az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében meghatározott hatáskörmegosztás elvét, sem az ugyanott meghatározott intézményi egyensúly, illetve lojális együttműködés elvét, továbbá az EUSZ 10. cikk (1) és (2) bekezdésében biztosított demokrácia elvét sem. Egyébiránt a Bizottság a jelen ügyben eleget tett az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében előírt indokolási kötelezettségnek.

108

Következésképpen, a Tanács által a keresete alátámasztása érdekében felhozott három jogalapot mint meglapozatlanokat el kell utasítani.

109

Ennélfogva a keresetet el kell utasítani.

A költségekről

110

Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Tanácsot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére. Ugyanezen szabályzat 140. cikke (1) bekezdésének megfelelően, amelynek értelmében az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket, úgy kell határozni, hogy a Cseh Köztársaság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Holland Királyság, a Szlovák Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, valamint az Egyesült Királyság maguk viselik saját költségeiket.

 

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

 

1)

A Bíróság a keresetet elutasítja.

 

2)

A Bíróság az Európai Unió Tanácsát kötelezi a költségek viselésére.

 

3)

A Cseh Köztársaság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Holland Királyság, a Szlovák Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága maguk viselik saját költségeiket.

 

Aláírások


( *1 ) Az eljárás nyelve: francia.

Top