1.

Az észt jogszabályok arra kötelezik a közúti fuvarozási vállalkozásokat, hogy bizonyos utascsoportokat (lényegében a még nem tanköteles korú gyermekeket és fogyatékossággal élő személyeket) díjmenetesen szállítsanak.

2.

A Tallinna Halduskohus (tallini közigazgatási bíróság, Észtország) lényegében azt kérdezi, hogy e jogszabályi kötelezettség a közszolgáltatási kötelezettségnek az 1370/2007 rendelet ( 2 ) által meghatározott fogalma alá tartozik-e, és ha igen, akkor az érintett vállalkozások jogosultak‑e a megfelelő bevételkiesés ellentételezésére.

3.

Az 1. cikk („Cél és hatály”) értelmében:

„(1)   E rendelet célja annak meghatározása, hogy a közösségi jog szabályainak megfelelően az illetékes hatóságok hogyan avatkozhatnak be a személyszállítás területén az olyan általános érdekű szolgáltatások nyújtásának biztosítása érdekében, amelyek többek között számosabbak [helyesen: egyenletesebb üteműek], biztonságosabbak, magasabb minőségűek vagy alacsonyabb költséggel járnak, mint azok, amelyek nyújtását a piaci verseny lehetővé tenné.

Ebből a célból ez a rendelet meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az illetékes hatóságok a közszolgáltatási kötelezettségek előírásakor vagy ilyen kötelezettségek ellátására vonatkozó szerződés megkötése esetén ellentételezik a közszolgáltatóknál felmerült költségeket, és/vagy kizárólagos jogokat biztosítanak a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése fejében.

[...]”

4.

A 2. cikk („Fogalommeghatározások”) megállapítja:

„E rendelet alkalmazásában:

[...]

[...]

[...]”.

5.

A 3. cikk („Közszolgáltatási szerződések és általános szabályok”):

„(1)   Amennyiben valamely illetékes hatóság úgy dönt, hogy a választása szerinti szolgáltatónak a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének fejében kizárólagos jogot és/vagy bármilyen jellegű ellentételezést biztosít, ezt közszolgáltatási szerződés keretében kell megtennie.

(2)   Az (1) bekezdéstől eltérően, azon közszolgáltatási kötelezettségek is, amelyek célja maximált díjak megállapítása valamennyi utas vagy az utasok egyes csoportjai számára, általános szabályok hatálya alá vonhatók. Az illetékes hatóság – a 4. és a 6. cikkben, valamint a mellékletben meghatározott elvekkel összhangban – oly módon ellentételezi a közszolgáltatók részére az általános szabályokban meghatározott díjszabási kötelezettségek betartása miatt felmerült költségekre és elért bevételre gyakorolt nettó – pozitív vagy negatív – pénzügyi hatást, hogy elkerüljék a túlkompenzációt. Ez nem áll ellentétben az illetékes hatóságok azon jogával, hogy a legmagasabb díjakat megállapító közszolgáltatási kötelezettségeket közszolgáltatási szerződésekbe foglalják.

(3)   A Szerződés 73., 86., 87. és 88. cikke rendelkezéseinek sérelme nélkül, a tagállamok e rendelet alkalmazási köréből kizárhatják a közszolgáltatási kötelezettségek pénzügyi ellentételezésére vonatkozó olyan általános szabályokat, amelyek az iskolai tanulók, a hallgatók, a gyakornokok és a csökkent mozgásképességű személyek számára maximált díjakat határoznak meg. Ezekről az általános szabályokról a Szerződés 88. cikkének megfelelően értesítést kell küldeni. Minden ilyen értesítés tartalmazza az intézkedéssel és különösen a számítási módszer részleteivel kapcsolatos valamennyi információt.”

6.

A 4. cikk („A közszolgáltatási szerződések és az általános szabályok kötelező tartalma”) így szól:

„(1)   A közszolgáltatási szerződéseknek és az általános szabályoknak:

[...]”

7.

A 6. cikk („Közszolgáltatási ellentételezés”) meghatározza:

„(1)   Valamely általános szabályhoz vagy közszolgáltatási szerződéshez kapcsolódó valamennyi ellentételezésnek meg kell felelnie a 4. cikkben foglalt rendelkezéseknek [...].”

8.

A melléklet („A 6. cikk (1) bekezdésében említett esetekben az ellentételezésre alkalmazandó szabályok”) szerint:

„(1)   Az 5. cikk (2), (4), (5) és (6) bekezdésének megfelelően közvetlenül odaítélt közszolgáltatási szerződésekhez vagy egy általános szabályhoz kapcsolódó ellentételezéseket az e mellékletben meghatározott szabályoknak megfelelően kell kiszámítani.

(2)   Az ellentételezés nem haladhatja meg az azon nettó pénzügyi hatásnak megfelelő összeget, amely megfelel a közszolgáltatási kötelezettség teljesítése által a közszolgáltató költségeire és bevételeire gyakorolt – pozitív vagy negatív – hatások összegének. A hatásokat úgy kell értékelni, hogy azt a helyzetet, amelyben a közszolgáltatási kötelezettséget teljesítik, összehasonlítják azzal a helyzettel, amely akkor állt volna fenn, ha a kötelezettséget nem teljesítették volna. A nettó pénzügyi hatás kiszámítása érdekében az illetékes hatóságnak az alábbi rendszert kell követnie:

[…]

(3)   A közszolgáltatási kötelezettség teljesítése hatást gyakorolhat a szolgáltatónak a kérdéses közszolgáltatási kötelezettség(ek)en túli esetleges szállítási tevékenységeire. Ezért annak érdekében, hogy elkerüljék a túlkompenzációt vagy az ellentételezés hiányát, a szolgáltató érintett hálózatára gyakorolt bármely, mennyiségileg kifejezhető pénzügyi hatást figyelembe kell venni a nettó pénzügyi hatás kiszámításakor.

[...]”

9.

A 34. § előírja:

„Belföldi menetrend szerinti közúti, vízi és vasúti személyszállítás keretében a fuvarozó díjmentesen köteles szállítani a folyamatban lévő iskolaév októberének 1. napján a hetedik életévüket még be nem töltött gyermekeket és azon gyermekeket, akik esetében a tankötelezettség kezdetét elhalasztották, a 16. életévüket még be nem töltött, fogyatékossággal élő személyeket, a 16. életévüket betöltött, súlyos fogyatékossággal élő személyeket, a jelentős mértékben látássérült személyeket, a súlyosan vagy jelentős mértékben látássérült személy kísérőit, valamint a fogyatékossággal élő személy vakvezető, illetve segítő kutyáját. A fuvarozó nem részesül ellentételezésben az utasok e csoportjának díjmentes szállítása fejében.”

10.

2019. június 5‑én az Eesti Buss OÜ és az AS Lux Express Estonia, amelyek kereskedelmi célú közúti személyszállítással foglalkozó vállalkozások, ( 4 ) az ÜTS 34. §‑a alapján az észt gazdasági és infrastrukturális minisztertől ellentételezést kértek azon menetjegyek után, amelyek összegétől elestek.

11.

A gazdasági és infrastrukturális miniszter 2019. július 10‑én azzal az indokkal utasította el a kérelmeket, hogy az ÜTS 34. §‑a szerint a vállalkozások nem jogosultak az abban meghatározott kategóriákba tartozó személyek díjmentes szállítása fejében történő ellentételezésre.

12.

2019. augusztus 12‑én a Lux Express Estonia keresetet nyújtott be a Tallinna Halduskohus‑hoz (tallinni közigazgatási bíróság), amelyben elsősorban kártérítést, ( 5 ) másodlagosan pedig a bíróság által megállapított, arányos összegű pénzügyi ellentételezés kamatokkal együtt történő megfizetésére kötelezést kért.

13.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint:

14.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja továbbá megtudni, hogy amennyiben az 1370/2007 rendelet nem lenne alkalmazható, az ellentételezést megalapozhatja‑e más uniós jogi aktus (például az Európai Unió Alapjogi Chartája [a továbbiakban: Charta]), vagy a jogvitát kizárólag a nemzeti jog alapján kell‑e rendezni.

15.

Végül, ha a fuvarozó számára ellentételezést kell biztosítani, a kérdést előterjesztő bíróság kétségei az ezen ellentételezés összegének az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal összhangban történő meghatározására vonatkozó követelményekre is kiterjednek.

16.

E körülmények között a Tallinna Halduskohus (tallini közigazgatási bíróság) előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

17.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2020. november 18‑án érkezett a Bírósághoz.

18.

A Lux Express Estonia, az észt kormány és az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket.

19.

A Bíróság nem tartotta szükségesnek tárgyalás tartását.

20.

Az Észt Köztársaságban a tömegközlekedés működtetését az ÜTS szabályozza. Az ÜTS hatálya a közúti személyszállításra terjed ki, amely történhet menetrend szerinti, alkalmi és taxival nyújtott szolgáltatás formájában.

21.

A szárazföldi tömegközlekedési eszközöket is magában foglaló, menetrend szerinti személyszállítást közszolgáltatási szerződések keretében vagy kereskedelmi szolgáltatások formájában végzik. ( 6 )

22.

Az üzletszerű menetrend szerinti személyszállításra alkalmazandó díjat a fuvarozó határozza meg. A közszolgáltatási szerződés keretében kínált menetrend szerinti személyszállítás esetében a járműkilométerenkénti maximált díjat vagy a menetjegy maximális árát az illetékes hatóság határozza meg.

23.

Az ÜTS 34. §‑a a belföldi menetrend szerinti személyszállítást végző valamennyi szolgáltatót arra kötelezi, hogy az utasok egyes csoportjait, például a még nem tanköteles korú gyermekeket és a fogyatékossággal élő személyeket a fent meghatározott feltételek mellett díjmentesen szállítsa. ( 7 ) A szolgáltató nem kap ellentételezést ezen utasok díjmentes szállításáért.

24.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az észt jog által előírt díjmentes szállítási kötelezettség az 1370/2007 rendelet értelmében vett közszolgáltatási kötelezettség fogalma alá tartozik‑e.

25.

Az 1370/2007 rendelet a „közszolgáltatási kötelezettséget” a következőképpen határozza meg: „valamely illetékes hatóság által annak érdekében meghatározott vagy megállapított kötelezettség, hogy biztosítsa az olyan általános érdekű személyszállítási közszolgáltatások nyújtását, amelyeket egy szolgáltató – amennyiben saját gazdasági érdekeit venné figyelembe – ellenszolgáltatás nélkül nem, vagy nem olyan mértékben vagy nem ugyanolyan feltételekkel végezne el”. ( 8 )

26.

A közszolgáltatási kötelezettségek előírása az illetékes hatóságok beavatkozásának egyik formája a személyszállítási ágazatban, amelyet maga az 1370/2007 rendelet általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősít (2. cikk a) pont). A cél „az olyan általános érdekű szolgáltatások nyújtásának biztosítása […], amelyek többek között számosabbak [helyesen: egyenletesebb üteműek], biztonságosabbak, magasabb minőségűek vagy alacsonyabb költséggel járnak, mint azok, amelyek nyújtását a piaci verseny lehetővé tenné”. ( 9 )

27.

A közszolgáltatási kötelezettség teljesítése érdekében az 1370/2007 rendelet kétféle jogi eszköz alkalmazását teszi lehetővé: a közszolgáltatási szerződések és az általános szabályok alkalmazását. ( 10 )

28.

Az 1370/2007 rendelet által példaként említett közszolgáltatási kötelezettségek egyike éppen az a kötelezettség, „amely[n]ek célja maximált díjak [általános szabályok útján történő] megállapítása […] az utasok egyes csoportjai számára” (az 1370/2007 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése).

29.

Az észt kormány elismeri, hogy az ÜTS 34. §‑a ( 11 ) a vitatott kötelezettséget a kereskedelmi fuvarozókkal szemben írja elő azzal a céllal, hogy „a kisgyermekes családok és a fogyatékossággal élők számára lehetővé tegye a tömegközlekedés igénybevételét azáltal, hogy azt megfizethetőbbé és hozzáférhetőbbé teszi számukra”. ( 12 )

30.

Az észt kormány ezen állításaiból minden kétséget kizáróan kiderül, hogy a kereskedelmi autóbusz‑járatokon bizonyos társadalmi csoportok számára a „nullás” díj bevezetése szociális kritériumoknak megfelelő, általános érdekű célt szolgál.

31.

E szociális érdeknek nem felelne meg díjmentesen az olyan szolgáltató, amely csak a kereskedelmi tevékenységéből származó nyereséget veszi figyelembe. Az ellenszolgáltatás nélküli szolgáltatásnyújtás idegen a piaci logikától, ezért a törvény a díjmentes szállításra vonatkozó kötelezettséget szükségszerűen teljesítendő közszolgáltatási kötelezettséggé alakítja át (amelyet ebben az esetben „általános szabály” ír elő).

32.

Az ÜTS 34. §‑a tehát valódi, a belföldi menetrend szerinti személyszállítást nyújtó szolgáltatókkal szemben megkövetelhető közszolgáltatási kötelezettséget tükröz, amelynek lényege bizonyos utascsoportok díjmentes szállítása. ( 13 )

33.

Mivel az ÜTS a legszélső határig („nullás” összegig) viszi a díjszabási korlátozást, az eredmény az, hogy egy általános szabály által valódi közszolgáltatási kötelezettséget ír elő a fuvarozókkal szemben, amelynek célja „az utasok egyes csoportjainak” előnyben részesítése.

34.

Eltérő a helyzet akkor, ha az 1370/2007 rendelet értelmében e kötelezettséget a fuvarozónak nyújtandó ellentételezésnek ( 14 ) kell kísérnie, ami az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés tárgya.

35.

A kérdést előterjesztő bíróság helyesen állapítja meg, hogy amennyiben az ÜTS az 1370/2007 rendelet értelmében vett közszolgáltatási kötelezettséget ír elő, akkor főszabály szerint és az említett rendelet 3. cikkének (2) bekezdése és 4. cikke alapján az e kötelezettséget teljesítő fuvarozó számára ellentételezést kell biztosítani.

36.

A kérdést előterjesztő bíróságban azonban felmerül az a kétség, hogy az 1370/2007 rendelet 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. alpontja értelmében valamely tagállam megkerülheti‑e egy nemzeti jogszabállyal ezen ellentételezés kifizetését a fuvarozó számára, és ha igen, milyen feltételek mellett.

37.

Ezen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elemzése először is az ellentételezésre, másodszor pedig annak az 1370/2007 rendelet 4. cikke (1) bekezdése b) pontja i. alpontja alapján történő lehetséges kizárására vonatkozik.

38.

Az 1370/2007 rendelet ellentételezést ( 15 ) ír elő az érintett vállalkozások számára megterhelő közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért. Az a közlekedési szolgáltató, akit e kötelezettségek terhelnek, ellentételezésre ( 16 ) vagy kizárólagos jog biztosítására jogosult. ( 17 )

39.

A „közszolgáltatási ellentételezés” fogalma – különösen pénzügyi – előnyt kapcsol az olyan közszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez, amely nem gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtását foglalja magában.

40.

Az 1370/2007 rendelet előzményei ezzel összhangban arra mutatnak rá, hogy ezen ellentételezés „ellenszolgáltatással járónak” nevezhető.

41.

A közszolgáltatási kötelezettségekből eredő terhek ellentételezésének elve jelenleg az 1370/2007 rendelet különböző rendelkezéseiben jelenik meg:

42.

Így érhető el az, hogy a közszolgáltatási kötelezettségek, amennyiben megterhelőek, ne okozzanak gazdasági hátrányt az azokat teljesíteni köteles szolgáltatóknak: vagy – ismétlem – ellentételezik számukra az ebből eredő költségeket, vagy kizárólagos jogokat biztosítanak részükre.

43.

Az 1370/2007 rendelet tehát nem írja elő, hogy az utasok bizonyos csoportjai érdekében előírt közszolgáltatási kötelezettségekből eredő költséget kizárólag a közlekedési szolgáltatóknak kell viselniük (ebben az esetben – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság állítja – valószínűleg egyikük sem vállalná a szolgáltatás nyújtását, amely önmagában nem gazdasági érdekű).

44.

Összefoglalva, e kötelezettségeket, amelyek közszolgáltatási szerződés vagy – ahogyan a jelen ügyben is – általános szabály formájában jelenhetnek meg, megfelelő pénzügyi ellentételezésnek vagy kizárólagos jog biztosításának kell kísérnie.

45.

Meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben vitatotthoz hasonló, a díjszabással kapcsolatos általános szabályok nem ugyanolyan jellegűek, mint az utasbiztonságra, a környezet- és munkahelyvédelemre vagy a személyszállítási szolgáltatás minőségére vonatkozó szabályok. ( 23 ) Az ez utóbbiaknak való megfelelés, amennyiben azok alkotják azt a – díjszabásra vonatkozótól eltérő – szabályozási keretet, amelyen belül a tevékenységet végzik, nem jogosít ellentételezésre.

46.

Az 1370/2007 rendelet 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. alpontja „azon paraméterek[re utal], amelyeket ellentételezés esetén az ellentételezés kiszámításához alapul kell venni”. ( 24 )

47.

Ezt az alpontot, amelynek értelmezését a kérdést előterjesztő bíróság kéri, nem úgy érteni, hogy lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra, hogy az ellentételezést megadják vagy azt mellőzzék. Az említett alpont inkább azon lehetőségre utal vissza, hogy a közszolgáltatási szerződés megkötésekor az 1370/2007 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében „valamely illetékes hatóság úgy dönt, hogy a választása szerinti szolgáltatónak a pénzügyi ellentételezés alternatívájaként „kizárólagos jogot [...] biztosít”.

48.

Bár a 3. cikk (1) bekezdésében előírt, „közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének fejében” biztosított ellentételezést” közszolgáltatási szerződésben kell rögzíteni, ( 25 ) e kötelezettség nem áll fenn abban az esetben, ha a maximált díjak megállapítására vonatkozó kötelezettséget az „általános szabályok” írják elő (az 1370/2007 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése).

49.

Ez utóbbi esetben (amely a jelen ügyben is fennáll) már emlékeztettem arra, hogy az 1370/2007 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerint „[a]z illetékes hatóság [...] oly módon ellentételezi a közszolgáltatók részére az általános szabályokban meghatározott díjszabási kötelezettségek betartása miatt felmerült költségekre és elért bevételre gyakorolt nettó – pozitív vagy negatív – pénzügyi hatást, hogy elkerüljék a túlkompenzációt”.

50.

Ezzel szemben az az érv hozható fel, hogy mivel a közszolgáltatási kötelezettség minden fuvarozót egyformán érint, annak nem kell ellentételezendőnek lennie, mivel nem okoz versenyhátrányt egyeseknek mások előnyére.

51.

Nem hiszem azonban, hogy az 1370/2007 rendelet alátámasztja ezt az álláspontot.

52.

A Bíróság megállapította, hogy az 1191/69 rendelet – amely a jelenlegi rendelet előzménye – felhatalmazta „a tagállamokat közszolgáltatási kötelezettségek előírására a valamely település tömegközlekedésének biztosításával megbízott közvállalkozás számára, és hogy az említett rendelet a fenti kötelezettségekből eredő költségek tekintetében [előírta] az említett rendelet rendelkezéseinek megfelelően meghatározott kompenzáció nyújtását”. ( 26 )

53.

Az 1370/2007 rendelet egyenértékű alapot biztosít ezen álláspont fenntartásához. Az, hogy az Antrop ítélet alapjául szolgáló ügyben a szolgáltató egy állami vállalkozás volt, míg a jelen ügyben egy magánvállalkozásról van szó, nem jelent akadályt. ( 27 ) Éppen ellenkezőleg, egy megterhelő közszolgáltatási kötelezettségnek a tevékenységükért járó ellenszolgáltatás egy részétől megfosztott, kereskedelmi jellegű magánjogi vállalkozásokkal szemben történő előírása ( 28 ) indokolja az ellentételezések bevezetését a piaci versenyképességüket esetlegesen befolyásoló negatív hatások ellensúlyozása érdekében.

54.

Igaz, hogy az 1370/2007 rendelet gondoskodik arról, hogy ne legyen olyan túlzott mértékű ellentételezés, amely állami támogatásnak minősülne, amire később még utalni fogok. Az említett rendelet ezért számos korlátozó mechanizmusról rendelkezik, ( 29 ) de nem teszi lehetővé, hogy a jelen ügyben vitatotthoz hasonló közszolgáltatási kötelezettségeket ellentételezés nélkül írjanak elő.

55.

A Bíróság figyelmet fordított az ellentételezések nagyságára és azoknak az állami támogatásra vonatkozó szabályoknak való megfelelésére. ( 30 ) Ha nem tévedek, a Bíróság nem foglalt állást olyan nemzeti jogszabállyal kapcsolatban, amely a személyszállítási ágazatban egyszerűen kizárja az olyan közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért járó ellentételezést, mint amely a jelen ügyben vizsgálat tárgyát képezi.

56.

Az Altmark ítéletben ( 31 ) a Bíróság a menetrend szerinti személyszállítás végzésének lehetővé tételére irányuló egyes állami támogatások jogszerűségét vizsgálta. Annak megállapítása során, hogy e támogatások az EUMSZ 107. cikk hatálya alá tartoznak‑e, azt kellett megvizsgálni, hogy azok „a kedvezményezett vállalkozás által a közszolgáltatási kötelezettség teljesítéseként nyújtott szolgáltatások ellenértékét képviselő ellentételezésnek tekinthetők‑e” ( 32 ).

57.

Az Altmark ítélet tehát kimondta, hogy az a vállalkozás, amelyet egyértelműen meghatározott közszolgáltatási kötelezettségek terhelnek, jogosult ellentételezésre (megtérítés), amelynek kiszámításakor nem lehet meghaladni az e közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése során felmerült költségek egészének vagy egy részének fedezéséhez szükséges mértéket. ( 33 )

58.

Az Altmark ítélet tehát megerősítette az általános elvet (a fuvarozónak a számára megterhelő közszolgáltatási kötelezettség teljesítéséért járó ellentételezés elvét), ugyanakkor rámutatott az ahhoz szükséges feltételekre, „hogy az adott esetben egy ilyen ellentételezés ne minősüljön állami támogatásnak”. ( 34 )

59.

A jelen jogvita sajátossága abban rejlik, hogy ‑ amint azt már megjegyeztem ‑ a nemzeti jog eltörli az ellentételezést. Ebben az összefüggésben az a vitatott, hogy az 1370/2007 rendelet támpontot nyújt‑e a szolgáltatónak ahhoz, hogy ezen ellentételezést a tagállam hatóságaival szemben követelje.

60.

Álláspontom szerint a felhasználóknak nyújtott szolgáltatásokért járó ellentételezéshez való jog elválaszthatatlan a közúti személyszállítási ágazatban folytatott vállalkozói tevékenység gyakorlásától, amennyiben a fuvarozó vállalkozásnak a menetdíjakon kívül nincs más bevétele. ( 35 ) E szolgáltatásokért vagy a felhasználók, vagy a számukra a szolgáltatások díjmentes biztosítását előíró hatóságok fizetnek.

61.

Az előírt korlátozás ezenkívül nem terjed ki olyan „egyszerű kereskedelmi érdekekre vagy lehetőségekre, amelyek esetlegessége magának a gazdasági tevékenységnek a lényegéhez tartozik, hanem olyan vagyoni értékű jogokra terjed ki, amelyekből a jogrendre tekintettel olyan megszerzett jogi helyzet következik, amely lehetővé teszi, hogy a jogosult e jogait saját maga javára önállóan gyakorolja”. ( 36 )

62.

Következésképpen az 1370/2007 rendelet 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. alpontja nem teszi lehetővé a megfelelő ellentételezés megkerülését a jelen ügyben szereplőhöz hasonló esetben.

63.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az 1370/2007 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése megalapozza‑e az e rendelkezésben meghatározottaktól eltérő utascsoportok számára maximált díjakat megállapító általános szabályoknak az e rendelet hatálya alól történő kivonását. ( 37 )

64.

Az 1370/2007 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése szerint a tagállamok e rendelet alkalmazási köréből kizárhatják „a közszolgáltatási kötelezettségek pénzügyi ellentételezésére vonatkozó olyan általános szabályokat, amelyek az iskolai tanulók, a hallgatók, a gyakornokok és a csökkent mozgásképességű személyek számára maximált díjakat határoznak meg”.

65.

E lehetőségnek az a feltétele, hogy a tagállam értesítse a Bizottságot ezen általános szabályokról, és küldjön meg „az intézkedéssel és különösen a számítási módszer részleteivel kapcsolatos valamennyi információt”.

66.

Az 1191/69 rendeletben ( 38 ) foglalt korábbi szabályozás is hasonló lehetőséget biztosított, amely azon vállalkozásokra volt alkalmazandó, amelyek tevékenysége városi, elővárosi vagy regionális szolgáltatások nyújtására korlátozódott.

67.

Márpedig a Bíróság által már vizsgált más ügyekhez hasonlóan ( 39 ) az 1370/2007 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében foglalt feltételek – az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban foglalt információk, valamint előzetes döntéshozatali eljárásban résztvevő felek észrevételei alapján – ebben az esetben sem teljesülnek.

68.

Ezen információk és észrevételek alapján semmi nem utal arra, hogy az Észt Köztársaság kifejezte volna azon szándékát, hogy a (személyek bizonyos csoportja tekintetében alkalmazandó maximált díjakról szóló) általános szabályait kivonja az 1370/2007 rendelet hatálya alól, és azokról nem is értesítette a Bizottságot.

69.

E körülmények között az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés inkább hipotetikus jellegű (és ezért elfogadhatatlan), mivel az 1370/2007 rendelet 3. cikke (3) bekezdésének alkalmazásához szükséges ténybeli előfeltétel a jelen jogvitában nem áll fenn.

70.

Mindenesetre annak lehetősége, hogy ezen általános szabályok kizárhatók az 1370/2007 rendelet hatálya alól, nem hatalmazza fel a tagállamokat arra, hogy eltekintsenek az uniós jog más szabályaiból és elveiből eredő követelményektől. Nem tartom szükségesnek e pont további vizsgálatát, mivel, ahogyan azt már megjegyeztem, az Észt Köztársaság nem élt ezzel a lehetőséggel.

71.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés abban az esetben merül fel, ha „az 1370/2007 rendelet nem alkalmazható a jelen ügyben”. Ebben az esetben a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az ellentételezés alapozható‑e valamely másik uniós jogi aktusra, például a Chartára.

72.

E kérdésre szükségtelen válaszolni, mivel a jogvitára az 1370/2007 rendeletet kell alkalmazni, és abban az általános szabályok által előírt közszolgáltatási kötelezettségek ellentételezésére vonatkozó szabályozás jelenik meg.

73.

Ezért nem szükséges a Chartára hivatkozni ahhoz, hogy jogalapot lehessen biztosítani az e jogvita tárgyát képező ellentételezéseknek.

74.

A Charta hermeneutikai eszközként használható, tekintettel arra, hogy – amint azt az észt kormány is elismeri – az ÜTS 34. §‑a a fuvarozók alapvető jogainak korlátozását vonja maga után. E kormány többször is megismétli, ( 40 ) hogy e cikk nem korlátozza túlzott mértékben a vállalkozás szabadságát és a tulajdonhoz való jogot, ( 41 ) és ezzel elfogadja, hogy létezik ilyen korlátozás.

75.

Az alapvető jogok korlátozása megengedhető, ha az megfelel a Charta 52. cikke (1) bekezdésében foglaltaknak. ( 42 ) Azokban az ágazatokban, amelyekben az Európai Unió gyakorolja hatáskörét, mint például a közúti személyszállítási ágazat, az alapvető jog elismerése és a Charta említett cikke szerinti (általános érdekű jogszerű célkitűzéseken alapuló) megengedett korlátozások közötti egyensúlyt az uniós jogalkotó határozza meg. ( 43 )

76.

A közúti személyszállítási ágazatban a közszolgáltatási kötelezettségek ellentételezése tekintetében az egyensúlyt az 1370/2007 rendelet rendelkezései biztosítják.

77.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy „[m]ilyen feltételeknek kell megfelelnie az adott esetben a fuvarozónak nyújtandó ellentételezésnek ahhoz, hogy megfeleljen az állami támogatási szabályoknak”.

78.

E megfogalmazásban a kérdés inkább konzultációra, mintsem egy előzetes döntéshozatalra előterjesztett olyan valódi kérdésre hasonlít, amely a jogvitát befolyásoló konkrét uniós jogi rendelkezések értelmezésére irányul.

79.

A válasznak elkerülhetetlenül ugyanazon az absztrakciós szinten kell lennie, és annak felidézésére kell korlátozódnia, hogy:

80.

E kritériumoknak a jogvitára való alkalmazása túlmutat az uniós jog értelmezésének feladatán, amely feladatot az EUMSZ 267. cikk a Bíróságra ruház. A kérdést előterjesztő bíróságra hárul tehát annak meghatározása, hogy a jelen ügyben az ellentételezés összegét a fuvarozási vállalkozás által esetlegesen elszenvedett lucrum cessans alapján kell-e kiszámítani, amely utóbbi összege a menetjegy alapdíja szerint vagy más, e bíróság által megfelelőnek ítélt paraméterek alapján határozandó meg. Az 1370/2007 rendelet mellékletének rendelkezései, amelyekre a bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló végzés utolsó részében hivatkozik, iránymutatást nyújtanak e bíróságnak e feladat elvégzéséhez.

81.

A fent kifejtettek értelmében azt javaslom, a Bíróság a következőképpen válaszoljon a Tallinna Halduskohusnak (tallini közigazgatási bíróság, Észtország):