–

a Markt24 GmbH képviseletében G. Herzog Rechtsanwalt,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, J. Vláčil és I. Gavrilová, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Wilderspin és M. Heller, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.) 7. cikke 1. pontjának és 21. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az ausztriai lakóhellyel rendelkező természetes személy BU és a német jog szerint alapított Markt24 GmbH társaság – amelynek székhelye a Landkreis München (müncheni járás, Németország) területén lévő Unterschleißheimben található – között, munkabérhátralék megfizetése, a rendkívüli juttatások időarányos megfizetése, valamint a ki nem vett szabadság pénzbeli megváltása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

Az 1215/2012 rendelet (14) és (18) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

4

E rendelet II. fejezete a bírósági joghatóságról szól. E fejezet „Általános rendelkezések” című 1. szakaszába a 4–6. cikk tartozik.

5

E rendelet 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”

6

Ugyanezen rendelet 5. cikke előírja:

„(1)   Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt kizárólag e fejezet 2–7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető.

(2)   Különösen azokat a nemzeti joghatósági szabályokat nem lehet alkalmazni az (1) bekezdésben említett személyekre, amelyekről a tagállamoknak a 76. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerint értesíteniük kell a Bizottságot.”

7

Az 1215/2012 rendelet II. fejezetének „Különös joghatóság” című 2. szakaszába e rendelet 7–9. cikke tartozik.

8

E rendelet 7. cikke kimondja:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban az alábbiak szerint perelhető:

[…]

[…]”

9

A 1215/2012 rendelet II. fejezetének „Joghatóság fogyasztói szerződések esetén” című 5. szakaszába e rendelet 20–23. cikke tartozik.

10

E rendelet 20. cikke (1) bekezdésének szövege az alábbi:

„A 6. cikk, a 7. cikk 5. pontjának és a munkaadó ellen indított eljárás esetén a 8. cikk 1. pontjának sérelme nélkül az egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot e szakasz határozza meg.”

11

Ugyanezen rendelet 21. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező munkaadó perelhető:

12

Az 1985. március 7‑i Bundesgesetz über die Arbeits‑ und Sozialgerichtsbarkeit (Arbeits‑ und Sozialgerichtsgesetz) (a munka‑ és szociális ügyi bíróságokról szóló törvény, a továbbiakban: ASGG) 4. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az 50. § (1) bekezdésében felsorolt jogvitákban a felperes választása szerint illetékességgel rendelkezik

[…]”

13

Az Ausztriában lakóhellyel rendelkező BU‑val a müncheni járás területén lévő Unterschleißheimben található székhelyű Markt24 egyik alkalmazottja lépett kapcsolatba, és BU e munkavállaló közvetítésével takarítási feladatokra szóló munkaszerződést írt alá e vállalkozással a 2017. szeptember 6. és december 15. közötti időszakra (a továbbiakban: szóban forgó szerződés).

14

A Markt24 a szóban forgó szerződéssel létrehozott munkaviszony kezdetekor egy salzburgi irodával rendelkezett. E szerződést viszont nem ebben az irodában, hanem egy salzburgi pékségben írták alá. A munkába állás megállapodás szerinti időpontja 2017. szeptember 6. volt, és a munkát Münchenben kellett végezni. A Markt24 azonban végül semmilyen munkát nem bízott BU‑ra.

15

BU, noha telefonon elérhető volt, és készen állt a munkára, semmilyen tényleges munkát nem végzett a Markt24 számára. BU nem rendelkezett a Markt24 azon alkalmazottjának telefonszámával, aki vele kapcsolatba lépett a szóban forgó szerződés megkötése érdekében, ám ez az alkalmazott megemlítette a Markt24 osztrák telefonszámát és e társaság német címét. BU‑t az osztrák társadalombiztosítási szervnél 2017. december 15‑ig nyilvántartásba vették munkavállalóként. A Markt24 ezt követően felmondta BU szerződését.

16

2018. április 27‑én BU a Landesgericht Salzburg (salzburgi regionális bíróság) előtt keresetet indított a Markt24‑gyel szemben a 2017. szeptember 6. és december 15. közötti időszakra járó munkabérhátralék megfizetése, a rendkívüli juttatások időarányos megfizetése, valamint a ki nem vett szabadság pénzbeli megváltása iránt. BU három, 2017. szeptember–november hónapra szóló munkabér‑elszámolást nyújtott be, amelyeken a Markt24 munkáltatóként szerepel.

17

Mivel BU keresetlevelét különböző címeken tett többszöri, postai és az Amtsgericht München (müncheni helyi bíróság, Németország) általi kézbesítési kísérlet ellenére sem lehetett kézbesíteni a Markt24‑nek, és e társaság képviselői ismeretlen helyen tartózkodtak, 2018. december 26‑i végzéssel az osztrák rendelkezéseknek megfelelően ügygondnokot rendeltek ki e társaságnak az eljárás keretében történő képviseletére. A kirendelt ügygondnok 2019. január 7‑i beadványában az vitatta mind az osztrák bíróságok joghatóságát általában, mind az eljáró bíróság illetékességét különösen.

18

Ebben az összefüggésben e bíróság számára az a kérdés merül fel, hogy olyan munkaviszonyokra is alkalmazandó‑e az 1215/2012 rendelet 21. cikke, amelyben a munkavállaló, noha Ausztriában munkaszerződést kötött, nem végzett munkát, ám készen állt a munkavégzésre.

19

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a munkaviszony időtartama és stabilitása a 2017. szeptember 6. és december 15. közötti időszak tekintetében bizonyított. E bíróság hozzáteszi, hogy mind a szóban forgó szerződés megkötésének előkészületeire, mind magára a szerződéskötésre Ausztriában került sor, és BU‑t az osztrák társadalombiztosítási szervnél vették nyilvántartásba.

20

A kérdést előterjesztő bíróság szerint továbbá a munkavállalók esetében, ahogy a fogyasztók esetében is, abból lehet kiindulni, hogy a személyek olyan védelemre érdemes csoportjáról van szó, amelyet a rájuk vonatkozó uniós jogi rendelkezések nem hozhatnak a nemzeti szabályozáson alapulónál hátrányosabb helyzetbe. E tekintetben különösen a munkavállaló csekély díjazás miatti pénzügyi helyzetére kell utalni, amely megnehezíti a másik tagállambeli jogérvényesítést.

21

E körülmények között a Landesgericht Salzburg (salzburgi regionális bíróság, Ausztria) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén:

A második és harmadik kérdésre adandó nemleges válasz esetén:

Az első kérdésre adandó nemleges válasz esetén:

22

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az 1215/2012 rendelet II. fejezetének „Joghatóság egyedi munkaszerződéseknél” című 5. szakaszában szereplő rendelkezéseket akként kell‑e értelmezni, hogy azok alkalmazandók az egyik tagállamban lakóhellyel rendelkező munkavállaló által egy másik tagállamban székhellyel rendelkező munkáltatóval szemben indított keresetre abban az esetben, ha a munkaszerződést a munkavállaló lakóhelye szerinti tagállamban tárgyalták meg és kötötték meg, és az a munkavégzés helyét a munkáltató tagállamában jelölte ki, ám munkavégzésre e munkáltatónak felróható okból nem került sor.

23

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1215/2012 rendelet 20. cikkének megfelelően az egyedi munkaszerződéseknél a joghatóságot – e rendelet 6. cikkének, 7. cikke 5. pontjának és a munkáltató ellen indított eljárás esetén a 8. cikke 1. pontjának sérelme nélkül – e rendelet II. fejezetének „Joghatóság egyedi munkaszerződéseknél” című 5. szakasza határozza meg, amely e rendelet 20–23. cikkét foglalja magában.

24

Az 1215/2012 rendelet 20. cikkében szereplő „egyedi munkaszerződés” fogalmát önállóan kell értelmezni az e rendeletben megállapított joghatósági szabályok egységes alkalmazásának biztosítása érdekében valamennyi tagállamban (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 14‑iNogueira és társai ítélet, C‑168/16 és C‑169/16, EU:C:2017:688, 47. és 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

Amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, e fogalom azt feltételezi, hogy a munkavállaló alárendeltségi viszonyban áll a munkáltatóval, mivel a munkaviszony lényeges jellemzője az a körülmény, hogy valaki köteles meghatározott ideig más javára és irányítása alatt tevékenykedni, amelynek ellenszolgáltatásaként díjazásra jogosult (lásd analógia útján: 2015. szeptember 10‑iHolterman Ferho Exploitatie és társai ítélet, C‑47/14, EU:C:2015:574, 40. és 41. pont; 2019. április 11‑iBosworth és Hurley ítélet, C‑603/17, EU:C:2019:310, 25. és 26. pont).

26

Ilyen esetben meg kell állapítani, hogy a feleket az 1215/2012 rendelet 20. cikke értelmében vett „munkaszerződés” köti, függetlenül attól, hogy az e szerződés tárgyát képező munkát elvégezték‑e, vagy sem.

27

Következésképpen, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügyben a szóban forgó szerződés alárendeltségi viszonyt hozott létre a munkáltató és a munkavállaló között, és munkaviszony keretében mindkét fél számára jogokat és kötelezettségeket keletkeztetett, az e szerződésre vonatkozó jogvita az 1215/2012 rendelet II. fejezete 5. szakasza rendelkezéseinek hatálya alá tartozik, tekintet nélkül arra, hogy e szerződést nem teljesítették.

28

Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1215/2012 rendelet II. fejezetének „Joghatóság egyedi munkaszerződéseknél” című 5. szakaszában szereplő rendelkezéseket akként kell értelmezni, hogy azok alkalmazandók az egyik tagállamban lakóhellyel rendelkező munkavállaló által egy másik tagállamban székhellyel rendelkező munkáltatóval szemben indított keresetre abban az esetben, ha a munkaszerződést a munkavállaló lakóhelye szerinti tagállamban tárgyalták meg és kötötték meg, és az a munkavégzés helyét a munkáltató tagállamában jelölte ki, ám munkavégzésre e munkáltatónak felróható okból nem került sor.

29

Az együttesen vizsgálandó második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az 1215/2012 rendelet II. fejezetének 5. szakaszában szereplő rendelkezéseket akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes a nemzeti joghatósági szabályoknak a jelen ítélet 28. pontjában említetthez hasonló keresetre történő alkalmazása abban az esetben, ha e szabályok a munkavállaló számára kedvezőbbnek bizonyulnak.

30

Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint mind az új tagállamok ezen egyezményhez való csatlakozásáról szóló későbbi egyezményekkel módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.), mind az ezen egyezmény helyébe lépő rendeletek – a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o.; HL 2011. L 124., 47. o.) és az 1215/2012 rendelet – egységes joghatósági szabályok létrehozását tűzték ki célul (1997. július 3‑iBenincasa ítélet, C‑269/95, EU:C:1997:337, 25. pont); 2011. november 17‑iHypoteční banka ítélet, C‑327/10, EU:C:2011:745, 33. és 45. pont; 2016. július 7‑iHőszig ítélet, C‑222/15, EU:C:2016:525, 31. pont).

31

A 1215/2012 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében „valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető”. E rendelet 5. cikke (1) bekezdésének megfelelően „[v]alamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt kizárólag [az e rendelet II. fejezetének] 2–7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető”.

32

Ebből – amint arra a főtanácsnok indítványának 41. és 42. pontjában rámutatott – az következik, hogy amennyiben a külföldi elemet tartalmazó jogvita e rendelet tárgyi hatálya alá tartozik, és az alperes valamely tagállam területén rendelkezik lakóhellyel vagy székhellyel, az 1215/2012 rendeletben előírt egységes joghatósági szabályoknak elsőbbséget kell élvezniük a nemzeti joghatósági szabályokkal szemben (lásd ebben az értelemben: 2011. november 17‑iHypoteční banka ítélet, C‑327/10, EU:C:2011:745, 33. és 45. pont; 2013. december 19‑iCorman‑Collins ítélet, C‑9/12, EU:C:2013:860, 22. pont).

33

Ez a nemzeti joghatósági szabályok alóli elvi kizárás az 1215/2012 rendelet II. fejezetének 5. szakaszában szereplő rendelkezésekre is vonatkozik, amelyekről a Bíróság kimondta, hogy ezek nemcsak különös, hanem egyben kimerítő jellegűek is (lásd analógia útján: 2018. június 21‑iPetronas Lubricants Italy ítélet, C‑1/17, EU:C:2018:478, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Következésképpen az e rendelet II. fejezetének 5. szakaszában szereplő rendelkezések hatálya alá tartozó bírósági eljárás keretében nem alkalmazhatók az egyéni munkaszerződésekkel kapcsolatos joghatóság meghatározására vonatkozó olyan nemzeti szabályok, amelyek eltérnek az e rendelkezésekben előírtaktól, függetlenül attól, hogy az említett nemzeti szabályok kedvezőbbek‑e a munkavállaló számára.

35

A második és a harmadik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy az 1215/2012 rendelet II. fejezetének 5. szakaszában szereplő rendelkezéseket akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes a nemzeti joghatósági szabályoknak a jelen ítélet 28. pontjában említetthez hasonló keresetre történő alkalmazása, függetlenül attól, hogy e szabályok a munkavállaló számára kedvezőbbnek bizonyulnak‑e.

36

Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az 1215/2012 rendelet 21. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy az alkalmazandó a jelen ítélet 28. pontjában említetthez hasonló keresetre. Adott esetben a kérdést előterjesztő bíróság az e cikk alapján joghatósággal rendelkező bíróság meghatározását is kéri.

37

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy valamely tagállamban székhellyel rendelkező munkáltató perelhető e rendelet 21. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint a székhelye szerinti tagállam bíróságai előtt, vagy e rendelet 21. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. és ii. alpontja szerint annak a helynek a bíróságai előtt, ahol vagy ahonnan a munkavállaló rendszeresen munkát végez, vagy annak a helynek a bíróságai előtt ahol a munkavállaló legutoljára rendszeresen munkát végzett, vagy amennyiben a munkavállaló egyik országban sem végez vagy végzett rendszeresen munkát, annak a helynek a bíróságai előtt, ahol a telephely, amely a munkavállalót foglalkoztatta, található vagy található volt.

38

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a bíróságok, amelyek előtt a munkavállaló keresetet indított, nem a munkáltató székhelye szerinti tagállam bíróságai, amint azt az 1215/2012 rendelet 21. cikke (1) bekezdésének a) pontja lehetővé teszi. Az alapügy körülményeiből az sem tűnik ki, hogy a munkavállaló keresete e rendelet 21. cikke (1) bekezdése b) pontja ii. alpontjának hatálya alá tartozna.

39

Meg kell tehát határozni, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló kereset – akkor is, ha semmilyen munkát nem végeztek – e rendelet 21. cikke (1) bekezdése b) pontja i. alpontjának hatálya alá tartozik‑e, amely kimondja, hogy a valamely tagállamban székhellyel rendelkező munkáltató más tagállamban perelhető annak a helynek a bíróságai előtt, ahol vagy ahonnan a munkavállaló rendszeresen munkát végez, vagy annak a helynek a bíróságai előtt ahol a munkavállaló legutoljára rendszeresen munkát végzett.

40

E tekintetben „a munkavállaló szokásos munkavégzési helyének” a 44/2001 rendelet 19. cikke 2. pontjának a) alpontjában szereplő fogalmát – e rendelkezés felel meg az 1215/2012 rendelet 21. cikke (1) bekezdése b) pontja i. alpontjának – úgy kell értelmezni, hogy az arra a helyre vonatkozik, ahol vagy ahonnan a munkavállaló a munkáltatójával szembeni kötelezettségeinek lényegét ténylegesen teljesíti (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 14‑iNogueira és társai ítélet, C‑168/16 és C‑169/16, EU:C:2017:688, 59. pont).

41

Amint arra a főtanácsnok az indítványának 61. és 63. pontjában rámutatott, amennyiben a munkaszerződést nem teljesítették, a szerződő felek által az e teljesítés helyére vonatkozóan kifejezett szándék főszabály szerint az egyetlen olyan tényező, amely lehetővé teszi az 1215/2012 rendelet 21. cikke (1) bekezdése b) pontja i. alpontjának értelmében vett szokásos munkavégzési hely megállapítását. Ez az értelmezés biztosítja ugyanis a lehető legnagyobb mértékben a joghatósági szabályok kiszámíthatóságát, mivel a felek által a munkaszerződésben tervezett munkavégzési hely főszabály szerint könnyen beazonosítható.

42

Következésképpen az 1215/2012 rendelet 21. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. alpontját úgy kell értelmezni, hogy a jelen ítélet 28. pontjában említett, munkaviszonyra vonatkozó keresetet azon tagállam bírósága előtt lehet megindítani, amelyben a munkavállalónak a munkaszerződésnek megfelelően teljesítenie kellett a munkáltatójával szembeni kötelezettségeinek lényegét.

43

Márpedig, amint az a jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, az a hely, ahol a munkavállalónak a szóban forgó szerződésnek megfelelően a munkáltatójával szembeni kötelezettségeinek lényegét teljesítenie kellett, Münchenben volt.

44

Az 1215/2012 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése szerint az egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot e rendelet „6. cikk[ének], a 7. cikk[e] 5. pontjának és a munkaadó ellen indított eljárás esetén a 8. cikk[e] 1. pontjának sérelme nélkül” e rendelet II. fejezetének 5. szakasza határozza meg.

45

Továbbá e 7. cikk 5. pontja kimondja, hogy valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban „fióktelep, képviselet vagy más telephely működéséből származó jogvita tekintetében a fióktelep, képviselet vagy más telephely helyének bírósága előtt” perelhető.

46

A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy e rendelkezés alkalmazható‑e a jelen ügyben is, mivel – amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik – egyrészt a Markt24 a szóban forgó szerződés által létrehozott munkaviszony elején salzburgi irodával rendelkezett, másrészt pedig a munkavállalónak a szóban forgó szerződés értelmében a munkáltatójával szembeni kötelezettségeinek túlnyomó részét Münchenben kellett teljesítenie.

47

Emlékeztetni kell arra, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 5. pontjában szereplő „fióktelep”, „képviselet” és „más telephely” fogalmát önállóan kell értelmezni, mint amelyek olyan tevékenységi központ fennállását feltételezik, amely a külvilág felé tartósan egy anyavállalat kiterjesztéseként jelenik meg. E központnak saját üzletvezetéssel kell rendelkeznie, és megfelelően felszereltnek kell lennie ahhoz, hogy harmadik felekkel tárgyaljon, akiknek így nem kell közvetlenül az anyavállalathoz fordulniuk (lásd ebben az értelemben: 2019. április 11‑iRyanair ítélet, C‑464/18, EU:C:2019:311, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48

Fontos hozzátenni ehhez, hogy e rendelkezés csak akkor alkalmazható, ha a jogvita vagy ezen egységek működtetésével kapcsolatos cselekményekre, vagy az ezen egységek által az anyavállalkozás nevében vállalt, az ezen egységek székhelye szerinti államban teljesítendő kötelezettségekre vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2019. április 11‑iRyanair ítélet, C‑464/18, EU:C:2019:311, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

A fenti megfontolások összességére tekintettel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1215/2012 rendelet 21. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. alpontját akként kell értelmezni, hogy a jelen ítélet 28. pontjában említetthez hasonló keresetet e rendelet 7. cikke 5. pontjának sérelme nélkül azon hely bírósága előtt lehet megindítani, ahol vagy ahonnan a munkavállalónak a munkaszerződésnek megfelelően teljesítenie kellett a munkáltatójával szembeni kötelezettségeinek lényegét.

50

Az első kérdésre adott igenlő válaszra tekintettel az ötödik kérdésre – mivel csak arra az esetre terjesztették elő, ha az első kérdésre adott válasz nemleges – nem kell válaszolni.

51

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: