1

A jelen kereseteket az Olasz Köztársaság (T‑98/16. sz. ügy), a Banca Popolare di Bari SCpA (a továbbiakban: BPB) (T‑196/16. sz. ügy) és az olasz magánjogi konzorcium, a Fondo interbancario di tutela dei depositi (a továbbiakban: FITD) (T‑198/16. sz. ügy) az Olaszország által a Tercas bank számára nyújtott SA.39451 (2015/C) (ex 2015/NN) állami támogatásról szóló, 2015. december 23‑i (EU) 2016/1208 bizottsági határozattal (HL 2016. L 203., 1. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat) szemben indította.

2

A megtámadott határozatban az Európai Bizottság megállapította, hogy az FITD által a Banca Tercas (Cassa di risparmio della Provincia di Teramo SpA, a továbbiakban: Tercas) érdekében 2014. július 7‑én történt, az Olasz Köztársaság központi bankja, a Banca d’Italia (a továbbiakban: Banca d’Italia) által engedélyezett beavatkozás (a továbbiakban: beavatkozás vagy az FITD által a Tercas érdekében történő beavatkozás) jogellenes és összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül, amelyet az Olasz Köztársaságnak ennek kedvezményezettjével vissza kell téríttetnie.

3

A Tercas egy olyan magántőkével rendelkező bank, amely elsősorban az olaszországi Abruzzo régióban folytatja tevékenységeit. A 2010. év végén a Tercas felvásárolta a Banca Caripe SpA‑t, a szintén e régióban működő regionális bankot.

4

A BPB egy olyan, magántőkével rendelkező bankcsoport holdingtársasága, amely elsősorban Dél‑Olaszországban folytatja tevékenységeit.

5

Az FITD a bankok olyan magánjogi konzorciuma, amelyet önkéntes alapon 1987‑ben alapítottak. E konzorcium szövetkezeti jellegű, és azzal a céllal hozták létre, hogy tagjainak közös érdekeit védje.

6

Az FITD célja, hogy tagjainak a betéteit biztosítsa (lásd az FITD alapszabálya 1. cikkének az alapügy tényállására alkalmazandó változatát, a továbbiakban: az FITD alapszabálya). 1996‑ban a betétbiztosítási rendszerekről szóló, 1994. május 30‑i 94/19/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL 1994. L 135., 5. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 252. o.) az olasz jogba való átültetése következtében a Banca d’Italia azon betétbiztosítási rendszerek egyikének ismerte el az FITD‑t, amelyeknek az Olaszországban való működése e szabályok alapján engedélyezett. Alapszabályának 27. cikke értelmében, amennyiben tagjainak valamelyike felszámolási eljárás alá kerül, az FITD beavatkozik azáltal, hogy betétesenként 100000 euróig kifizeti a betétesek annál elhelyezett betéteit. E rendelkezés (1) bekezdése szerint azon pénzeszközökre vonatkozó követelések, amelyeket a konzorcium tagjai euróban vagy devizában, betétek formájában vagy bármely más formában, visszafizetésre vonatkozó kötelezettséggel szereztek meg, illetve a bankcsekkek és bármely más hasonló hitelviszonyt megtestesítő instrumentumok fizethetők ki.

7

Az FITD‑nek a kezdetek óta lehetősége van arra, hogy tagjainak érdekében ne csak a betétesek betéteinek jogszabályban foglalt e biztosítása címén (kötelező beavatkozás), hanem alapszabályának megfelelően önkéntes alapon is beavatkozzon, ha e beavatkozás lehetővé teszi a tagjaira nehezedő, a betétbiztosításból esetlegesen eredő költségek csökkentését (önkéntes beavatkozás).

8

Így alapszabályának 28. cikke szerint, ha alacsonyabb költségek várhatók, akkor ahelyett, hogy a konzorcium tagjának a felszámolása esetén a betétesek betéteinek a biztosítása címén előírt kifizetést teljesítené, az FITD beavatkozhat az e tagra vonatkozó, eszközök és kötelezettségek átruházási ügyleteibe (alternatív önkéntes beavatkozás). Hasonlóképpen, az alapszabálya 29. cikkének (1) bekezdése alapján a felszámolási eljárás hivatalos megindításától függetlenül az FITD dönthet úgy, hogy finanszírozásokon, biztosításokon, részesedésszerzéseken keresztül vagy más technikai formában beavatkozik azon tagja támogatása érdekében, amelyet rendkívüli vagyonfelügyelet alá vontak, amennyiben a helyreállításra kilátás van, és amennyiben annál alacsonyabb költségek várhatóak, mint amelyek az FITD‑nek az e tag felszámolási eljárása esetén történő beavatkozásából erednének (önkéntes támogatási vagy megelőző beavatkozás, mint a Tercas esetében).

9

A jelen ügyek középpontjában az FITD szerepe, az általa eszközölhető beavatkozások, különösen a tagjai javára eszközölt támogatási beavatkozások, és konkrétabban az a kérdés áll, hogy a megtámadott határozat tárgyát képező beavatkozás minősíthető‑e az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, „államok által vagy állami forrásból […] nyújtott […] támogatásnak”.

10

A Banca d’Italia az Olasz Köztársaság központi bankjának a feladatait ellátó hatóság. Önálló és az olasz államétól elkülönülő jogi személyiséggel rendelkezik. A Banca d’Italiának a Központi Bankok Európai Rendszerének (KBER) tagjaként az EUMSZ 127. cikk (5) bekezdése alapján hozzá kell járulnia a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak a hitelintézetek prudenciális felügyeletére és a pénzügyi rendszer stabilitására vonatkozó politikáinak a zavartalan megvalósításához.

11

Az 1993. szeptember 1‑jei decreto legislativo, no 385, e successive modifiche e integrazioni, Testo unico delle leggi in materia bancaria e creditizia (az olasz banktörvény, a GURI 1993. szeptember 30‑i 230. számának 92. számú rendes melléklete) alapügy idején hatályban lévő változata (a továbbiakban: olasz banktörvény) más feladatok mellett a Banca d’Italiát a bankszektor felügyeleti hatóságának a feladatával bízta meg, és azokat a célokat tűzte ki számára, hogy biztosítsa a felügyelt létesítmények eredményes és prudens irányítását, a pénzügyi rendszer általános stabilitását, hatékonyságát és versenyképességét, valamint a hitel területére vonatkozó rendelkezések tiszteletben tartását.

12

A Banca d’Italia ahhoz, hogy e célkitűzéseknek és különösen azon célkitűzésnek eleget tegyen, hogy biztosítsa a felügyelt létesítmények eredményes és prudens irányítását, széles felügyeleti jogkörökkel rendelkezik, amelyek a következőket foglalják magukban: dokumentumalapú ellenőrzésre vonatkozó jogkör, szabályozási jogkör, vizsgálati jogkör és számos engedélyezési jogkör. E jogkörök lehetővé teszik a Banca d’Italia számára, hogy valamely bank fennállását jellemző valamennyi eseménybe – tiszteletben tartva annak kereskedelmi önállóságát és kizárólag annak vizsgálata céljából, hogy annak irányítása eredményes és prudens‑e – beavatkozzon.

13

Ezen előjogok címén a Banca d’Italia többek között jóváhagyta az FITD alapszabályát, szavazati jog nélkül megfigyelőként részt vesz az FITD ülésein, és az olasz banktörvény 96ter cikke első bekezdésének d) pontja alapján jóváhagyta az FITD Tercas érdekében történő beavatkozását.

14

2012. április 30‑án az olasz gazdasági és pénzügyminisztérium a Banca d’Italia javaslatára, amely a Tercason belüli szabálytalanságokat feltárta, úgy határozott, hogy a Tercast rendkívüli vagyonfelügyelet alá helyezi.

15

A Banca d’Italia ezt követően rendkívüli vagyonfelügyelőt (a továbbiakban: vagyonfelügyelő) nevezett ki, akit a Tercas rendkívüli vagyonfelügyelet során történő vezetésével bíztak meg.

16

2013 októberében a vagyonfelügyelő, miután számos lehetőséget felmért, tárgyalásokat kezdeményezett a BPB‑vel, amely érdeklődését fejezte ki a Tercas tőkeemelésében való részvétel iránt, azzal a feltétellel, hogy elvégzik a Tercas előzetes könyvvizsgálatát, és hogy az FITD teljeskörűen fedezi e bank negatív saját tőkéjét.

17

2013. október 28‑án a Tercas vagyonfelügyelőjének az FITD alapszabályának 29. cikkén alapuló kérelmére az FITD végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy egy legfeljebb 280 millió eurós támogatást nyújt a Tercasnak. Ezt a határozatot az FITD igazgatótanácsa 2013. október 29‑én jóváhagyta. 2013. november 4‑én az olasz banktörvény 96ter cikke első bekezdésének d) pontja alapján a Banca d’Italia jóváhagyta e támogatási beavatkozást.

18

Bár az FITD megkapta az engedélyt a Banca d’Italiától, úgy döntött, hogy a Tercas gazdasági és vagyoni helyzetére és a tervezett beavatkozás adójogi bánásmódjára tekintettel fennálló bizonytalanságok miatt felfüggeszti e beavatkozást. 2014. március 18‑án, a Tercas eszközeinek BPB által kért könyvvizsgálatát követően (lásd a fenti 16. pontot) ugyanis egyet nem értés alakult ki az FITD és a BPB szakértői között. E nézeteltérést egy választottbírósági eljárás során rendezték. Ezenkívül az FITD és a BPB megegyeztek abban, hogy megosztják a beavatkozás adóztatásából abban az esetben adódó esetleges terheket, ha nem lesz alkalmazandó az adómentesség, amellyel számoltak.

19

A beavatkozás 2014. március 18‑i felfüggesztését követően, és annak érdekében, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a Tercas érdekében történő beavatkozás gazdaságilag előnyösebb, mint e bank betéteseinek a kifizetése, az FITD egy könyvvizsgáló és tanácsadó társasághoz fordult. Az e társaság által a 2014. május 26‑i jelentésben előadott megállapításokra tekintettel, és figyelembe véve a beavatkozásnak – felszámolás esetén a betétbiztosítási rendszer címén történő kártalanítás költségeivel összehasonlított – költségeit, az FITD végrehajtó bizottsága és igazgatótanácsa 2014. május 30‑án úgy határozott, hogy a Tercas érdekében beavatkozik.

20

2014. július 1‑jén az FITD új jóváhagyási kérelmet küldött a Banca d’Italiának.

21

2014. július 7‑én a Banca d’Italia engedélyezte az FITD Tercas érdekében történő beavatkozását. E beavatkozás három intézkedést (a továbbiakban: vitatott intézkedések) irányzott elő: először is egy 265 millió eurós, a Tercas negatív saját tőkéjének a fedezetére szánt hozzájárulást; másodszor egy 35 millió euró összegű, a Tercas bizonyos kitettségeihez kapcsolódó hitelkockázat fedezetére szánt garanciát; harmadszor pedig egy 30 millió euró összegű, az első intézkedés adójogi bánásmódjával összefüggésben felmerülő költségek fedezetére szánt garanciát (lásd a megtámadott határozat (38) preambulumbekezdését és 1. cikkét).

22

A Tercas vagyonfelügyelője a Banca d’Italiával egyetértésben összehívta a közgyűlést, hogy a részvényesek dönthessenek a rendkívüli vagyonfelügyelet során feltárt veszteségek fedezéséről és a BPB‑nek fenntartott tőkeemelésről.

23

A Tercas részvényeseinek közgyűlésére 2014. július 27‑én került sor, és az úgy határozott egyrészt, hogy a veszteségek egy részét többek között a saját tőke nullára való csökkentésével és a forgalomban lévő valamennyi törzsrészvény törlésével fedezik, másrészt pedig, hogy új, kizárólag a BPB számára elérhető törzsrészvények kibocsátásával 230 millió euróra emelik a tőkét. E tőkeemelést 2014. július 27‑én hajtották végre.

24

2014. október 1‑jén megszűnt a Tercas rendkívüli vagyonfelügyelete, és a BPB kinevezte e bank új szerveit.

25

2014 decemberében a BPB 500 millió eurós tőkeemelést hajtott végre, amely új részvények kibocsátásából és a 2. kategóriának alárendelt kölcsön kibocsátásából állt. A tőkeemelés arra szolgált, hogy megerősítse a BPB‑nek a Tercas megszerzése miatt meggyengült tőkemegfelelési mutatóját.

26

2015 márciusában a BPB egy új, 135,4 millió euró összegű tőkeemelést jegyzett a Tercas tőkéjében, hogy megküzdjön a 2014 negyedik negyedévében felmerült további veszteségekkel, fedezze a 2015. és 2016. évi szerkezetátalakítási költségeket, illetve javítsa a Tercas tőkemegfelelési mutatóját. Ezen események nem kapcsolódnak az FITD által a Tercas érdekében megvalósított támogatási beavatkozáshoz.

27

2014. augusztus 8‑án és október 10‑én a Bizottság az FITD által a Tercas érdekében történő beavatkozásra vonatkozó információkat kért az olasz hatóságoktól. Ezek 2014. szeptember 16‑án és november 14‑én válaszoltak ezen információkérésre.

28

2015. február 27‑i levelében a Bizottság azon határozatáról tájékoztatta az Olasz Köztársaságot, amely szerint ezen intézkedés tekintetében megindítja az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárást.

29

2015. április 24‑én a Bizottság az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétette a megindításáról szóló határozatát, és felhívta az érdekelt feleket, hogy terjesszék elő észrevételeiket az FITD által a Tercas érdekében eszközölt beavatkozással kapcsolatban. E tekintetben az Olasz Köztársaság, a Banca d’Italia, az FITD, a BPB és a Tercas terjesztett elő észrevételeket a Bizottságnak (lásd a megtámadott határozat (44) és (109) preambulumbekezdését).

30

2015. augusztus 13‑án és szeptember 17‑én két találkozóra került sor az olasz hatóságok és az érintett felek között.

31

2015. december 23‑án a Bizottság elfogadta a megtámadott határozatot.

32

E határozatban a Bizottság megállapította, hogy az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megsértésével 2014. július 7‑én jóváhagyott vitatott intézkedések (lásd a fenti 21. pontot) az Olasz Köztársaság által a Tercasnak nyújtott összeegyeztethetetlen és jogellenes támogatásoknak minősülnek, és elrendelte az említett támogatások visszatéríttetését. E tekintetben a Bizottság megállapította, hogy az első intézkedés, amelyet a Tercas negatív saját tőkéjének a fedezésére szántak, egy 265 millió eurós vissza nem térítendő hozzájárulás volt, hogy a második intézkedést, a bizonyos kitettségekhez kapcsolódó hitelkockázat fedezésére szánt 35 millió eurós biztosítékot 140000 euróra kell értékelni, különösen azon ténynek a figyelembevétele érdekében, hogy e kitettségeket a lejáratkor teljes egészében visszafizették a betétesek, tehát a garanciát nem hívták le, a harmadik intézkedés, az első intézkedés adójogi bánásmódjával összefüggésben felmerülő költségek fedezésére szánt 30 millió eurós biztosíték pedig a garanciával megegyező összegű, vissza nem térítendő hozzájárulás volt.

33

A Törvényszék Hivatalához 2016. március 4‑én benyújtott keresetlevelével az Olasz Köztársaság előterjesztette keresetét a T‑98/16. sz. ügyben.

34

A Törvényszék Hivatalához 2016. április 29‑én benyújtott keresetlevelével a BPB előterjesztette keresetét a T‑196/16. sz. ügyben.

35

A Törvényszék Hivatalához 2016. május 1‑jén benyújtott keresetlevelével az FITD előterjesztette keresetét a T‑198/16. sz. ügyben.

36

A Törvényszék Hivatalához 2016. augusztus 1‑jén előterjesztett beadványával a Fondo di Garanzia dei Depositanti del credito cooperativo (hitelszövetkezetek betéteseinek garancialapja) és a Banca d’Italia kérte, hogy a T‑198/16. sz. ügyre irányuló eljárásba az FITD kereseti kérelmeinek a támogatása végett beavatkozhasson.

37

Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele módosult, a Törvényszék eljárási szabályzata 27. cikkének (5) bekezdése alapján az előadó bírót a harmadik tanácsba osztották be, a jelen ügyeket következésképpen e tanács elé utalták.

38

2017. február 15‑i végzésével a Törvényszék harmadik tanácsának elnöke megtagadta a Fondo di Garanzia dei Depositanti del credito cooperativo számára a beavatkozást, a Banca d’Italiának pedig engedélyezte a beavatkozást. Ez utóbbi benyújtotta beadványát, és a felek az előírt határidőn belül benyújtották az azzal kapcsolatos észrevételeiket.

39

A harmadik tanács javaslatára a Törvényszék úgy határozott, hogy eljárási szabályzat 28. cikke alapján kibővített tanács elé utalja a szóban forgó ügyeket.

40

A Törvényszék kibővített harmadik tanácsának elnöke a 2017. december 14‑i határozatával a T‑98/16. sz., T‑196/16. sz. és T‑198/16. sz. ügyet az eljárási szabályzat 68. cikkével összhangban az eljárás szóbeli szakaszának a lefolytatása és az eljárást befejező határozat meghozatala céljából egyesítette.

41

Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (kibővített harmadik tanács) az eljárás szóbeli szakaszának a megnyitásáról határozott, és a pervezető intézkedések keretében felhívta a feleket arra, hogy számos kérdést válaszoljanak meg.

42

A felek 2018. február 15‑én és 16‑án válaszoltak e kérdésekre.

43

A Törvényszék a 2018. március 22‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait.

44

A T‑98/16. sz. ügyben az Olasz Köztársaság azt kéri, hogy a Törvényszék:

45

A T‑196/16. sz. ügyben a BPB azt kéri, hogy a Törvényszék:

46

A T‑198/16. sz. ügyben a Banca d’Italia által támogatott FITD azt kéri, hogy a Törvényszék:

47

A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

48

A Bizottság anélkül, hogy az eljárási szabályzat 130. cikkének (1) bekezdése alapján alakszerű elfogadhatatlansági kifogást emelt volna, az FITD kereshetőségi jogának hiánya miatt kétségét fejezi ki az FITD által indított kereset elfogadhatóságát illetően. A Bizottság szerint lényegében az FITD olyan közvetítőnek minősülhet, amelyen keresztül az olasz állam úgy határozott, hogy támogatást nyújt, és mivel az olasz állam szintén indított keresetet, e közvetítő keresetét elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

49

Az FITD vitatja a Bizottság érvelését.

50

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében „[b]ármely természetes vagy jogi személy az első és második bekezdésben említett feltételek mellett eljárást indíthat a neki címzett vagy az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusok ellen, továbbá az őt közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen, amelyek nem vonnak maguk után végrehajtási intézkedéseket”. Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy az FITD, mivel jogi személyiséggel rendelkezik, a magánjog hatálya alá tartozó olyan jogi személy, amely az EUMSZ 263. cikk alapján megsemmisítés iránti keresetet indíthat.

51

Meg kell tehát vizsgálni, hogy az FITD‑t közvetlenül és személyében érinti‑e a megtámadott határozat.

52

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az FITD‑t közvetlenül érinti‑e a megtámadott határozat, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint két feltételnek kell teljesülnie. Először is a szóban forgó jogi aktusnak közvetlen hatást kell gyakorolnia a felperes jogi helyzetére, másrészt pedig az említett aktus nem hagyhat mérlegelési lehetőséget az intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az uniós szabályozás alapján történik (lásd: 2018. január 26‑iCentro Clinico e Diagnostico G. B. Morgagni kontra Bizottság ítélet, T‑172/16, nem tették közzé, EU:T:2018:34, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

Márpedig a jelen ügyben a megtámadott határozat elfogadása miatt, amely megállapítja a vitatott intézkedéseknek a belső piaccal való összeegyeztethetetlenségét, az FITD‑nek nincs joga a Tecas támogatása végett beavatkozni. Ezenkívül a megtámadott határozat 2. és 3. cikke alapján az Olasz Köztársaság köteles azonnal és ténylegesen visszafizettetni az FITD által nyújtott és a tagjai által a Tercas esetében finanszírozott támogatásokat, és a nemzeti hatóságok semmiféle mérlegelési jogkörrel nem rendelkeznek e tekintetben. Ebből következik, hogy a megtámadott határozat a fenti 52. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében véve közvetlen hatást gyakorol az FITD jogi helyzetére. Az FITD‑t tehát közvetlenül érinti a megtámadott határozat.

54

Azzal kapcsolatban, hogy az FITD‑t személyében érinti‑e a megtámadott határozat, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a tagállamtól eltérő, jogi személyiséggel rendelkező és a Bizottság végleges határozatában állami támogatásnak minősített intézkedést meghozó szervezet jogi helyzetét akkor érintheti személyében e határozat, ha az megakadályozza abban, hogy önálló jogkörét – amely többek között a szóban forgó támogatás odaítéléséből áll – saját belátása szerint gyakorolja (lásd: 2014. július 17‑iWestfälisch‑Lippischer Sparkassen‑ und Giroverband kontra Bizottság ítélet, T‑457/09, EU:T:2014:683, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

A jelen ügyben egyrészt nem vitatott, hogy az FITD mint magánjogi szervezet (lásd a fenti 5. pontot), amely jogi személyiséggel rendelkezik, a megtámadott határozatban állami támogatásnak minősített intézkedéseket hozott. Egyrészt – az FITD által előadottakhoz hasonlóan – a megtámadott határozat nemcsak lehetetlenné tette az FITD Tercas érdekében történő beavatkozását a jelen ügyben, hanem kizárta annak lehetőségét is, hogy a jövőben más támogatási beavatkozásokat eszközöljön, és ezáltal csökkentette az FITD és az abban tagsággal rendelkező bankok autonómiáját. Így a megtámadott határozat a fenti 54. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében véve személyében érinti az FITD‑t, mivel megakadályozza az FITD‑t abban, hogy önálló jogkörét – amely a jelen ügyben a betétek kifizetésétől eltérő intézkedések elfogadásából áll – saját belátása szerint gyakorolja.

56

El kell tehát utasítani a Bizottság elfogadhatatlansági kifogását annyiban, amennyiben az annak megállapítására irányul, hogy az FITD nem rendelkezik az EUMSZ 263. cikk szerinti kereshetőségi joggal.

57

A T‑98/16. sz. ügyben az Olasz Köztársaság négy jogalapra hivatkozik, amelyek a következő kérdésekre vonatkoznak:

58

A T‑196/16. sz. ügyben a BPB hét jogalapra hivatkozik, amelyek a következőkre vonatkoznak:

59

A T‑198/16. sz. ügyben az FITD öt jogalapra hivatkozik, amelyek a következőkre vonatkoznak:

60

E jogalapok lényegében a megtámadott határozatban követett azon érvelés főbb szakaszaira vonatkoznak, amely lehetővé tette a Bizottság számára a támogatás fennállásának, annak a belső piaccal való összeegyeztethetetlenségének és a támogatás visszatéríttetése elrendelése szükségességének a megállapítását.

61

A jelen ügyben a Törvényszék szükségesnek tartja először is a feleknek az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, „államok által vagy állami forrásból nyújtott” támogatások kritériumára irányuló érveinek a vizsgálatát. E célból csoportosítani kell és együtt kell vizsgálni az Olasz Köztársaság által a T‑98/16. sz. ügyben felhozott második jogalapot, a BPB által a T‑196/16. sz. ügyben felhozott harmadik jogalapot és az FITD által a T‑198/16. sz. ügyben felhozott második jogalapot annyiban, amennyiben azok a támogatás államnak való betudhatóságának a fogalmára vonatkoznak. Hasonlóképpen, csoportosítani kell és együtt kell vizsgálni az Olasz Köztársaság által a T‑98/16. sz. ügyben felhozott első jogalapot, a BPB által a T‑196/16. sz. ügyben felhozott második jogalapot és az FITD által a T‑198/16. sz. ügyben felhozott első jogalapot annyiban, amennyiben azok az állami forrás fogalmára vonatkoznak.

62

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” való minősítéshez négy feltételnek kell teljesülnie, vagyis állami beavatkozásnak vagy állami forrásból történő beavatkozásnak kell fennállnia, e beavatkozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet, a kedvezményezettje számára szelektív előnyt kell biztosítania, és torzítania kell a versenyt, vagy annak torzításával kell fenyegetnie (lásd: 2017. szeptember 13‑iENEA ítélet, C‑329/15, EU:C:2017:671, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63

Ami az állami beavatkozásnak vagy állami forrásból történő beavatkozásnak a fennállására vonatkozó első feltételt illeti, emlékeztetni kell arra, hogy ahhoz, hogy az előnyöket az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében „támogatásnak” lehessen minősíteni, azoknak egyrészt közvetlenül vagy közvetetten állami forrásból kell származniuk, másrészt pedig az államnak betudhatónak kell lenniük (lásd: 2017. szeptember 13‑iENEA ítélet, C‑329/15, EU:C:2017:671, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

64

E tekintetben – általánosan – a priori nincs helye megkülönböztetésnek azok között az esetek között, amikor a támogatást közvetlenül az állam, vagy amikor az ezen állam által kijelölt vagy létrehozott közvetítő állami vagy magánszervezet nyújtja (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 13‑iENEA ítélet, C‑329/15, EU:C:2017:671, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Saugmandsgaard Øe főtanácsnok ENEA ügyre vonatkozó indítványa, C‑329/15, EU:C:2017:233, 67. pont).

65

Az államtól elkülönült szervezetek közvetítésével nyújtott előnyöknek az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá vonása ugyanis az EUMSZ 107–EUMSZ 109. cikkben meghatározott, „állami támogatásokra” vonatkozó szabályok hatékony érvényesülésének a megőrzésére irányul. A Bíróság így pontosította, hogy az uniós jog nem engedheti meg, hogy pusztán az, hogy olyan önálló intézményeket hoznak létre, amelyeket a támogatások szétosztásával bíznak meg, lehetővé tegye az állami támogatásokra vonatkozó szabályok megkerülését (2002. május 16‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, C‑482/99, a továbbiakban: Stardust ítélet, EU:C:2002:294, 23. pont). Másképp fogalmazva ezen ítélkezési gyakorlat a túl szűk hatály kockázatának az ellensúlyozására irányul. Mindazonáltal az államtól elkülönült szervezetek közvetítésével nyújtott előnyök bevonására vonatkozó döntés a túl széles hatály különös kockázatához is vezethet, amely hatály olyan előnyökre is kiterjed, amelyek nem tudhatók be az államnak, vagy amelyek nem járnak állami források felhasználásával (lásd ebben az értelemben: Saugmandsgaard Øe főtanácsnok ENEA ügyre vonatkozó indítványa, C‑329/15, EU:C:2017:233, 68. és 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66

Az államtól elkülönült szervezetek révén nyújtott előnyök mind túl szűk hatályának, mind túl széles hatályának a kockázata elkerülésének szükségessége fényében kell vizsgálni a Bizottság által a vitatott intézkedések állami eredetének a megállapításához figyelembe vett elemeket.

67

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az állami támogatás fogalma jogi jellegű, és azt objektív körülmények alapján kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2008. december 22‑iBritish Aggregates kontra Bizottság ítélet, C‑487/06 P, EU:C:2008:757, 111. pont; 2016. november 30‑iBizottság kontra Franciaország és Orange ítélet, C‑486/15 P, EU:C:2016:912, 87. pont), amelyek között szerepel a szóban forgó támogatást nyújtó jogalany közjogi vagy magánjogi jellege. Amennyiben e jogalany a hatósági beavatkozásokkal és az államháztartással szemben szigorú értelemben vett magánjogi jogállással vagy autonómiával rendelkezik az alapjainak a kezelése tekintetében is, a Bizottságot az uniós bíróság teljes körű felülvizsgálata mellett még inkább terheli az a kötelezettség, hogy pontosítsa és alátámassza azokat az indokokat, amelyek lehetővé tették számára a felhasznált források állami ellenőrzésének és az intézkedések államnak való betudhatóságának, következésképpen pedig az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatás fennállásának a megállapítását.

68

Így egy olyan helyzetben, amelyben a Bizottság az állami vállalkozás leányvállalatai által nyújtott pénzügyi támogatás államnak való betudhatóságát kizárólag abból a tényből vezette le, hogy e társaságok az állam közvetett ellenőrzése alatt állnak, a Bíróság kimondta, hogy még ha az államnak módjában is áll egy állami vállalkozást ellenőrizni és annak tevékenységeire meghatározó befolyást gyakorolni, nem tételezhető fel automatikusan, hogy az állam ezt az ellenőrzést konkrét esetben ténylegesen gyakorolni is fogja (2002. május 16‑iStardust ítélet, C‑482/99, EU:C:2002:294, 50–52. pont). Ilyen esetben a Bizottságnak rendelkeznie kell az adott ügy körülményeiből és azon összefüggésből eredő valószínűsítő körülmények összességével, amelyben e pénzügyi támogatások bekövetkeztek, a célból, hogy megállapítsa ezeknek a valamely közvállalkozás közvetítésével történő nyújtásában való hatósági közreműködés mértékét (lásd ebben az értelemben: 2002. május 16‑iStardust ítélet, C‑482/99, EU:C:2002:294, 52. és 55. pont).

69

A Bizottság erre vonatkozó kötelezettsége még szükségesebb egy olyan helyzetben, amelyben – mint a jelen ügyben – a szóban forgó intézkedést magánjogi jogalany hozta. Ilyen helyzetben ugyanis nem feltételezhető, hogy az államnak az e vállalkozáshoz kapcsolódó tőkekapcsolat és előjogok miatt módjában áll azt ellenőrizni, és annak tevékenységeire meghatározó befolyást gyakorolni. A Bizottságnak kell tehát jogilag megkövetelt módon bizonyítania, hogy az állam a szóban forgó intézkedés nyújtásában kellő mértékben közreműködött, bizonyítva nemcsak azt, hogy az államnak lehetősége van meghatározó befolyást gyakorolni a támogatást nyújtó jogalanyra, hanem azt is, hogy ezen ellenőrzést a konkrét esetben módjában állt gyakorolni.

70

Egyébiránt, azon követelmény ellenére, hogy valamely támogatás államnak való betudhatóságát megkülönböztessék azon kérdéstől, hogy a támogatást állami forrásokból nyújtották‑e, amelyek elkülönült és halmozott feltételek alkotnak (lásd: 2006. április 5‑iDeutsche Bahn kontra Bizottság ítélet, T‑351/02, EU:T:2006:104, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), a Bizottság a jelen ügyben nem törekedett e feltételek egyértelmű megkülönböztetésére (lásd a megtámadott határozat (144) preambulumbekezdését). A Törvényszék tehát megfelelőnek tartja először is a Bizottság által az állami beavatkozásnak való betudhatóság megállapításához figyelembe vett különböző elemeket megvizsgálni, másodszor pedig azon elemeket értékelni, amelyek az FITD Tercas érdekében eszközölt beavatkozásához felhasznált források felett gyakorolt hatósági ellenőrzésre vonatkoznak.

71

A Bizottság, miután a megtámadott határozat (112) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „államok által vagy állami forrásból nyújtott támogatás” fennállásának a meghatározó tényezője nem e források közvetlen eredete, hanem az, hogy a hatóság milyen mértékben avatkozik be az intézkedések és a finanszírozási módjuk meghatározásába, a (117)–(145) preambulumbekezdésben előadta az általa figyelembe vett, „elegendő bizonyítékoknak” minősített különböző elemeket.

72

Először is a Bizottság úgy vélte, hogy az olasz állam az FITD‑t a betétesek védelmére vonatkozó „közpolitikai feladattal” bízta meg, amelyet az különböző formákban gyakorol. Ennek alapján a Bizottság a megtámadott határozat (120) preambulumbekezdésében hangsúlyozta, hogy a megtakarítások és a betétesek védelme különleges helyet foglal el az olasz jogban, amely védi a megtakarítást, és amely a Banca d’Italiára azt a feladatot ruházza, hogy a betétesek védelme céljából megőrizze az olasz bankrendszer stabilitását.

73

Ebben az összefüggésben a megtámadott határozat (121) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy az olasz banktörvény 96bis cikke „a betétesek védelmére vonatkozó közpolitikai feladatként értelmezendő, amely az Olaszországban elismert betétbiztosítási rendszerekre vonatkozik”. A Bizottság ugyanis pontosította, hogy „[az olasz banktörvény] 96bis cikk[e] (1) bekezdésének utolsó mondatával, amely szerint a betétbiztosítási rendszerek »más típusú és formájú beavatkozásban is részt vehetnek« a betétesek kifizetésén túl, az olasz hatóságok úgy döntöttek, hogy lehetővé teszik az elismert betétbiztosítási rendszereik számára a tagként működő bankoktól gyűjtött források más típusú intézkedésekre történő felhasználását”. A Bizottság arra is rámutatott, hogy az olasz banktörvény 96bis cikke így egyrészt az FITD‑nek Olaszországban kötelező betétbiztosítási rendszerként történő elismerése alapjának, másrészt pedig olyan rendelkezésnek minősül, amely az FITD‑re ruházza a „támogatási beavatkozások” – beleértve tehát az FITD által az alapszabályának 29. cikke alapján megvalósított támogatási beavatkozást – végrehajtásának a hatáskörét.

74

Ezért a Bizottság a megtámadott határozat (122) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy „nem lényeges, hogy az FITD [magánjogi] konzorcium, mert az a puszta tény, hogy egy szervet [az általános jog szerint hoztak létre], nem tekinthető elegendőnek annak a lehetőségnek a kizárásához, hogy az ilyen szerv által hozott támogatási intézkedések az államnak tudhatók be”. A Bizottság hangsúlyozta továbbá, hogy „[az] FITD célkitűzései – a tagok közös érdekeinek megvalósítása a betétek fokozott biztosításával és a bankrendszer hírnevének fokozott védelmével – egyértelműen megfelelnek a közérdeknek”. A Bizottság ugyanakkor megjegyezte egyrészt, hogy „[e]z azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a vállalkozás [a jelen ügyben az FITD] meghozhatta volna a határozatát a hatóságok előírásainak figyelembevétele nélkül”, másrészt pedig, hogy „az állami befolyás nem szükségszerűen a hatóságok jogilag kötelező erejű aktusának következtében áll fenn, [mivel a]z autonómia, amelyet a vállalkozás elméletileg élvez, nem akadálya az állam gyakorlati részvételének”.

75

Mindenesetre a Bizottság a megtámadott határozat (123) preambulumbekezdésében pontosította, hogy „az uniós és az olasz jogszabályok felruházzák a Banca d’Italiát a vonatkozó hatáskörrel és eszközökkel annak biztosítására, hogy az FITD mint [az olasz banktörvény] értelmében elismert betétbiztosítási rendszer által hozott valamennyi intézkedés megfeleljen ennek a közjogi megbízásnak és hozzájáruljon a betétesek védelméhez”.

76

Másodszor a Bizottság megállapította, hogy az olasz hatóságoknak lehetőségük volt arra, hogy befolyásolják az olyan támogatási beavatkozás végrehajtásának valamennyi szakaszát, mint amelyről a jelen ügyben szó van.

77

Először is a Bizottság megjegyezte, hogy az olasz banktörvény a Banca d’Italiára ruházta azt a jogkört, hogy engedélyezze a betétbiztosítási rendszerek beavatkozásait, beleértve a támogatási beavatkozásokat is, és hogy ellenőrizze, hogy tiszteletben tartják‑e a bankrendszer stabilitásának és a betétek védelmének a célkitűzéseit (a megtámadott határozat (127), (141) és (142) preambulumbekezdése). E tekintetben a megtámadott határozat (129) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy vélte, hogy a Banca d’Italia jóváhagyásának abban a szakaszban kellett történnie, amikor az FITD még átgondolhatta és módosíthatta a javasolt intézkedést, ha a Banca d’Italia ellenezte azt. A Bizottság tehát megállapította, hogy az olasz hatóságok azt megelőzően gyakoroltak befolyást a támogatási beavatkozásokra, hogy azok elfogadásáról ténylegesen határoztak volna (a megtámadott határozat (130) preambulumbekezdése).

78

Másodszor a Bizottság megállapította, hogy az olasz hatóságoknak lehetőségük volt arra, hogy támogatási beavatkozáshoz vezető eljárást kezdeményezzenek. E tekintetben a megtámadott határozat (128) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy csak a rendkívüli vagyonfelügyelet alá vont bankok részesülhetnek támogatási beavatkozásokban. Márpedig egyrészt a bankokat a Banca d’Italia javaslatára a gazdasági minisztérium helyezi rendkívüli vagyonfelügyelet alá. Másrészt a beavatkozási kérelmet a Banca d’Italia által kinevezett és felügyelt vagyonfelügyelő küldi meg az FITD részére.

79

Harmadszor a Bizottság megállapította, hogy az olasz hatóságok befolyását még tovább erősíti az, hogy a képviselők valamennyi döntéshozatali ülésen jelen vannak, ahol ugyanezen hatóságok a kezdeti szakaszban hangot adhatnak kétségeiknek (a megtámadott határozat (129) és (130) preambulumbekezdése).

80

Következésképpen a Bizottság a megtámadott határozat (138) preambulumbekezdésében megállapította, hogy „a szóban forgó ügyben, elvileg és a gyakorlatban egyaránt, az olasz hatóságok állandó ellenőrzést gyakorol[t]ak annak vonatkozásában, hogy az FITD forrásainak felhasználása megfelel[t]‑e a közérdekű célkitűzéseknek, és befolyásol[t]ák az ilyen források FITD általi felhasználását”.

81

Harmadszor a megtámadott határozat (133)–(136) preambulumbekezdésében a Bizottság megjegyezte, hogy az olasz bankoknak kötelező volt csatlakozniuk az FITD‑hez, és hozzájárulniuk az irányító szerveik által hozott támogatási intézkedésekhez. Egyedi érdekeiktől függetlenül a konzorcium tagjai így se nem vétózhatják meg e határozatot, se nem dönthetnek úgy, hogy nem vesznek részt az intézkedésben. Ezért a Bizottság szerint a beavatkozás az FITD‑nek és nem a konzorcium bankjainak tudható be. Következésképpen, mivel az FITD‑hez való csatlakozás és az általa hozott támogatási intézkedéshez való hozzájárulás is kötelező, a Bizottság rámutatott, hogy az FITD tagjainak „az olasz jog értelmében kötelező hozzájárulni az FITD által hozott támogatási intézkedések költségeihez”, és hogy „az ilyen támogatási intézkedések finanszírozásához használt forrásokat egyértelműen a jogszabályok és egyéb állami szabályok értelmében szedik be, kezelik és osztják el, ezért állami jelleggel bírnak” (lásd a megtámadott határozat (137) preambulumbekezdését).

82

A fentiekre tekintettel a megtámadott határozat (144) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy vélte, hogy a jelen ügyben elegendő valószínűsítő körülmény áll fenn annak bizonyítására, hogy a vitatott intézkedések az államnak tudhatók be, és azokat állami forrásból finanszírozták. Konkrétan a vitatott intézkedések államnak való betudhatóságával kapcsolatban a Bizottság a megtámadott határozat (145) preambulumbekezdésében pontosította, hogy még abban az esetben is, ha néhány, a Bizottság által mérlegelt tényező önmagában nem is elegendő azon következtetés levonásának az indokolására, hogy a vitatott intézkedések az államnak tudhatók be, a Bizottság által megvizsgált valószínűsítő körülmények összessége arról tanúskodik, hogy az FITD intézkedései az államnak tudhatók be.

83

Először is valamely intézkedés tagállamnak való betudhatóságának értékelése érdekében azt kell megvizsgálni, hogy a hatóságok részt vettek‑e ezen intézkedés meghozatalában (2017. szeptember 13‑iENEA ítélet, C‑329/15, EU:C:2017:671, 21. pont).

84

E tekintetben egy olyan helyzetben, amely a közvállalkozás által hozott támogatási intézkedés államnak való betudhatóságára vonatkozott, a Bíróság megállapította, hogy e betudhatóság azon valószínűsítő körülmények összességéből vezethető le, amelyek a konkrét ügy körülményeiből és az intézkedést eredményező kontextusból adódnak, így azon tényből, hogy szóban forgó szervezet az állami hatóságok elvárásainak figyelembevétele nélkül nem hozhatta meg a vitatott határozatot, vagy hogy a közvállalkozások, amelyek közvetítésével a támogatásokat nyújtották, az őket az államhoz kötő szervezeti tényezőkön kívül a gazdasági programozási tárcaközi bizottság által kiadott iránymutatásokat is kötelesek voltak figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 2002. május 16‑iStardust ítélet, C‑482/99, EU:C:2002:294, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

85

Ugyanezen ítélkezési gyakorlat szerint adott esetben más olyan valószínűsítő körülmények is relevánsak lehetnek a közvállalkozás által hozott támogatási intézkedés államnak való betudhatóságának a megállapításához, mint annak a közigazgatási struktúrába való integrációja, a tevékenységeinek a jellege és azoknak a piacon a magánjogi gazdasági szereplőkkel folytatott verseny szokásos feltételei mellett való gyakorlása, a vállalkozás jogállása abban az értelemben, hogy a közjog vagy az általános társasági jog hatálya alá tartozik‑e, a vállalkozás vezetésére gyakorolt hatósági felügyelet intenzitása, vagy bármely más olyan valószínűsítő körülmény, amely az adott ügyben a hatóságoknak az intézkedés meghozatalában való részvételére vagy a részvételük hiányának valószínűtlenségére utal, figyelembe véve az intézkedés alkalmazási körét, tartalmát vagy feltételeit is (lásd ebben az értelemben: 2002. május 16‑iStardust ítélet, C‑482/99, EU:C:2002:294, 56. pont; 2017. november 23‑iSACE és Sace BT kontra Bizottság ítélet, C‑472/15 P, nem tették közzé, EU:C:2017:885, 36. pont).

86

Ezenkívül, figyelembe véve a túl szűk hatály kockázatát (lásd a fenti 64. és 65. pontot), megállapításra került, hogy önmagában az a tény, hogy valamely közvállalkozást az általános jog szerinti tőketársaság formájában hoztak létre, – csupán azért, mert e jogi forma következtében a vállalatot önállóság illeti meg –, még nem tekinthető elegendőnek ahhoz, hogy kizárható legyen az ilyen társaság által meghozott támogatási intézkedés államnak való betudhatósága. Az ellenőrzési helyzet fennállása és a meghatározó befolyás gyakorlására irányuló, az ilyen helyzetből gyakorlatilag származó valós lehetőségek ugyanis – annak ellenére, hogy a közvállalkozás jogi formája önmagában jelentőséggel bír, mint olyan valószínűsítő körülmény, amely egyéb ilyen körülményekkel együtt lehetővé teszi konkrét esetben annak megállapítását, hogy fennáll‑e, vagy sem, az állami közreműködés – megakadályozzák, hogy eleve ki lehessen zárni az ilyen társaság által meghozott intézkedés államnak való betudhatóságát, következésképpen pedig az állami támogatásokra vonatkozó szabályok megkerülésének kockázatát (lásd ebben az értelemben: 2002. május 16‑iStardust ítélet, C‑482/99, EU:C:2002:294, 57. pont).

87

Ellenben, ami a magánjogi jogalany által hozott támogatási intézkedés betudhatóságát illeti, ha az ilyen jogalany jogi formája önmagában nem teszi lehetővé az ilyen intézkedés államnak való betudhatóságának a kizárását, a Bizottság feladata jogilag megkövetelt módon – e magánjogi jogalany helyzete sajátosságainak a figyelembevételével – bizonyítani, hogy az állam közreműködött az említett intézkedés nyújtásában (lásd a fenti 67–69. pontot).

88

Márpedig a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról, illetve egyes vállalkozások pénzügyi átláthatóságáról szóló, 2006. november 16‑i 2006/111/EK bizottsági irányelv (HL 2006. L 318., 17. o.) 2. cikkének b) pontja értelmében vett közvállalkozástól eltérően, amely rendelkezés kimondja, hogy a közvállalkozás fogalma „minden olyan vállalkozás[ra irányul], amelyre a hatóságok közvetlen vagy közvetett módon meghatározó befolyást gyakorolhatnak annak tulajdonosaként, a vállalkozásban fennálló pénzügyi részesedésükön keresztül vagy a vállalkozásra vonatkozó szabályok által”, a magánjogi jogalany a döntéshozatal terén elvi önállósággal bír. Egyébiránt az államra tekintettel ezen önállóság szükségszerűen sokkal fontosabb, mintha az annak fő vagy egyetlen részvényese lenne, és így a Bizottság által az ilyen magánjogi jogalany ügyleteire gyakorolt ellenőrzés vagy meghatározó befolyás fennállásával kapcsolatban – adott esetben valószínűsítő körülmények formájában – előadott elemek még kevésbé támaszthatják alá a feltételezéseket, és még kevésbé tűnnek kellően meggyőzőnek (lásd ebben az értelemben: 2015. június 25‑iSACE és Sace BT kontra Bizottság ítélet, T‑305/13, EU:T:2015:435, 40. és 41. pont; lásd továbbá a fenti 68. és 69. pontot).

89

Így, azon helyzettől eltérően, amelyben a közvállalkozás által hozott intézkedést az államnak tudják be, a magánjogi jogalany által hozott intézkedés esetében a Bizottság – a jelen ügy körülményeire tekintettel – nem szorítkozhat annak megállapítására, hogy valószínűtlen a hatóságok e magánjogi jogalanyra gyakorolt tényleges befolyásának vagy ellenőrzésének a hiánya (lásd ebben az értelemben: 2015. június 25‑iSACE és Sace BT kontra Bizottság ítélet, T‑305/13, EU:T:2015:435, 48. pont).

90

A jelen ügyben, tekintettel arra, hogy a szóban forgó intézkedést magánjogi jogalany hozta, a Bizottság még inkább köteles olyan elemeket előadni és alátámasztani, amelyek lehetővé teszik számára annak megállapítását, hogy elegendő valószínűsítő körülmény áll fenn annak bizonyítására, hogy az említett intézkedést a hatóságok tényleges befolyása vagy ellenőrzése mellett hozták meg (lásd a fenti 69. pontot), és következésképpen ezen intézkedés valójában az államnak tudható be (lásd ebben az értelemben: 2015. június 25‑iSACE és Sace BT kontra Bizottság ítélet, T‑305/13, EU:T:2015:435, 48. pont).

91

Általánosságban – ugyanúgy, mint az állami források fennállására vonatkozó kritérium esetén – a szóban forgó intézkedés államnak való betudhatóságára vonatkozó kritérium értékelésének meghatározó kritériuma a hatóságnak a szóban forgó intézkedések és azok finanszírozási módjának a meghatározásába való beavatkozásának a mértéke (lásd ebben az értelemben: 2012. szeptember 27‑iFranciaország kontra Bizottság ítélet, T‑139/09, EU:T:2012:496, 63. pont). Csak a beavatkozás kellően jelentős mértéke teszi ugyanis lehetővé a szóban forgó intézkedés olasz államnak való betudhatóságának megállapítását. A Bizottság tehát a megtámadott határozat (112) preambulumbekezdésében helyesen támaszkodott e tényezőre az említett intézkedések állami eredetének a bizonyítására vonatkozó elemzése terjedelmének a meghatározása érdekében.

92

E tekintetben ezen intézkedések államnak való betudhatóságával kapcsolatban a Banca d’Italia által támogatott felperesek mindenekelőtt azzal érvelnek, hogy a Tercas érdekében való beavatkozásról az FITD irányító szervei az FITD tagjai valamennyi képviselőjének az egyhangú egyetértésével a vagyonfelügyelő egyszerű kérelmére határoztak. Semmiféle hatóság nem kötelezhette volna az FITD‑t a beavatkozásra, ha azt nem tekintették volna a konzorcium tagjainak az érdekeivel összeegyeztethetőnek. Ezenkívül a vagyonfelügyelő vezetőként és a BPB jogi képviselőjeként járt el, és az FITD‑nek csupán egy egyszerű beavatkozási kérelmet küldött, amely nem kötötte a konzorciumot. A Banca d’Italia megbízottjai megfigyelőként, de szavazati jog, vagy akár konzultációs jog nélkül vettek részt az FITD ülésein. Ezenkívül a Banca d’Italiával előzetesen felvett kapcsolatok, és a Banca d’Italia FITD irányába arra vonatkozóan tett nem kötelező erejű felhívása, hogy a BPB‑vel kiegyensúlyozott megállapodásra jusson, az érintett felek közötti szokásos párbeszéd megnyilvánulásai. Végül az FITD beavatkozásának a Banca d’Italia általi jóváhagyása ez utóbbi felügyeleti és felülvizsgálati feladatának a kontextusába illeszkedik azzal a céllal, hogy biztosítsa a bankok törvény által ráruházott eredményes és prudens irányítását. E jóváhagyás az FITD beavatkozásról szóló határozatát követő 38 napon belül történt meg, és az FITD továbbra is szabadon dönthetett úgy, hogy nem avatkozik be.

93

A Bizottság azt állítja, hogy olyan valószínűsítő körülmények csoportját határozta meg, amelyek együtt lehetővé teszik a vitatott intézkedések államnak való betudhatóságának a megállapítását. Először is, bár az FITD egy magánkonzorcium, lényegében olyan közérdekű célkitűzést követ, vagyis a betétesek védelmét, amely célkitűzést a Banca d’Italia figyelemmel kíséri. Másodszor a vagyonfelügyelő egy olyan köztisztviselő, akit a Banca d’Italia nevez ki, és annak az ellenőrzése alatt áll. Harmadszor a Banca d’Italia valamely tisztviselőjének az igazgatótanács és a végrehajtó bizottság ülésein megfigyelőként való részvétele lehetővé teszi a Banca d’Italia számára azt, hogy a kezdeti szakaszban ismertesse a tervezett beavatkozással kapcsolatos valamennyi fenntartását. A Banca d’Italia valamely megbízottjának akár megfigyelőként való részvétele lehetővé teszi a Banca d’Italia számára, hogy az FITD intézkedései felett ellenőrzést gyakoroljon. Negyedszer a Bizottság hangsúlyozza, hogy az FITD által végrehajtani szándékozott valamennyi beavatkozás a betétek kifizetésétől más beavatkozásokig megkövetelik a Banca d’Italia előzetes jóváhagyását.

94

A felperesek lényegében azt állítják, hogy az FITD‑nek nem közpolitikai feladata a nehéz helyzetben lévő bankok javára történő beavatkozás, mivel – azáltal, hogy az olasz banktörvény 96bis cikke kizárólag más beavatkozások lehetőségét írja elő minden további pontosítás nélkül – az FITD autonómiát élvez a betétek kifizetésétől eltérő beavatkozásokat illetően. Így ez utóbbiakkal kapcsolatban az olasz jogalkotó az olyan betétbiztosítási rendszerekre, mint az FITD, hagyta az ilyen beavatkozások tárgyának, terjedelmének és konkrét módjainak a teljesen önállóan történő meghatározását. Ezért az FITD alapszabályának 29. cikkében említett beavatkozások alapvetően a konzorciumban tagsággal rendelkező bankok magánérdekeit szolgálják. Egyébiránt azt a döntést, hogy az FITD alapszabályában előírják azt a lehetőséget, hogy a betétek kifizetésétől eltérő beavatkozásokat eszközöljenek, a konzorciumban tagsággal rendelkező bankok hozták, és semmiféle szabály vagy közigazgatási aktus nem kötelezte őket erre. Az a tény, hogy a Banca d’Italia jóváhagyja az FITD alapszabályát, nem befolyásolja ez utóbbi döntéshozatali mechanizmusait, mivel a Banca d’Italia annak megállapítására szorítkozik, hogy az alapszabálynak az FITD‑re ruházott közérdekű jellegű feladatokra vonatkozó rendelkezései tiszteletben tartják a betétesek védelmének jogszabályban előírt célkitűzését.

95

A Bizottság erre azt válaszolja, hogy ugyan az FITD saját szervekkel ellátott és hivatalosan függetlenséget élvező magánkonzorcium, azt jogszabály közérdekű feladattal, vagyis a betétesek védelmével ruházza fel, amely különböző beavatkozási formákban nyilvánul meg. E megállapítást egyébiránt megerősíti az, hogy az FITD az internetes oldalán feltünteti, hogy az intézményi célja abból áll, hogy garanciát nyújtson a konzorciumban tagsággal rendelkező bankok betétesei számára, és hogy e feladat többféle formát ölthet. Ezenkívül a Bizottság szerint a megtakarítások védelme Olaszországban közérdekű célkitűzés, amely alkotmányos értékkel bír. Az a tény, hogy a Banca d’Italia, azáltal hogy az FITD által elhatározott valamennyi beavatkozást jóváhagy, az olasz banktörvény 96ter cikke értelmében „a betétesek védelmére és a bankrendszer stabilitására való tekintettel” jár el, megerősíti, hogy az FITD valamennyi beavatkozása a betétesek védelmére irányul, hogy az FITD közpolitikai feladatot lát el, és hogy az FITD a Banca d’Italia által gyakorolt állami beavatkozásnak van alárendelve.

96

Először is a felperesekhez hasonlóan meg kell állapítani, hogy az FITD támogatási beavatkozásai alapvetően az FITD‑ben tagsággal rendelkező bankok magánérdekeit szolgálják.

97

Így az FITD tagjai számára a támogatási beavatkozások mindenekelőtt arra irányulnak, hogy elkerüljék a betétek felszámolás esetén történő kifizetésénél súlyosabb gazdasági következményeket. Az FITD alapszabálya 29. cikke (1) bekezdésének szövegéből ugyanis kitűnik, hogy a támogatási beavatkozások két kumulatív feltételtől függnek. Egyrészt a beavatkozási intézkedésben részesülő, nehéz helyzetben lévő bank esetében helyreállítási tervnek kell rendelkezésre állnia annak elkerülése érdekében, hogy az FITD‑t a jövőben ismét arra kérjék, hogy akár új támogatási beavatkozáson keresztül, akár a betétek kifizetésére vonatkozó, jogszabályban előírt kötelezettségnek megfelelően beavatkozzon. Másrészt a támogatási beavatkozásoknak az FITD‑ben tagsággal rendelkező bankok esetében kevésbé súlyos pénzügyi teherrel kell járniuk, mint a betétek kifizetésére vonatkozó, jogszabályban előírt kötelezettség teljesítése. Meg kell állapítani, hogy ez utóbbi feltétel előírásával az FITD alapszabálya az FITD‑ben tagsággal rendelkező bankok magánérdekeit garantálja a megtakarítások védelméhez kapcsolódó bármely más megfontolással szemben. Az FITD alapszabályával ugyanis ellentétes bármely olyan támogatási beavatkozás, amely az FITD tagjai számára túl súlyos pénzügyi teherrel jár, még olyan helyzetben is, ha az ilyen támogatási beavatkozás lehetővé tenné a megtakarítások azáltal történő jobb védelmét, hogy felszámolás esetén védi a 100000 eurós jogszabályi felső határ feletti betéteket is.

98

Az FITD tagjai számára a támogatási beavatkozások továbbá a tekintetükben és a bankszektor egésze tekintetében felmerülő negatív következmények elkerülésére irányulnak, különösen ami a hírnevet és a bankok betétesek általi megrohanásának a kockázatát illeti, amely a nehéz helyzetben lévő bank felszámolásához vezetne. Márpedig az, hogy valamely ágazat kölcsönös segítségnyújtási magánrendszert hoz létre, önmagában nem minősül az állami közreműködés valószínűsítő körülményének. A jelen ügyben ugyanis, amint a Bizottság a megtámadott határozat (122) preambulumbekezdésében elismerte, az FITD‑ben tagsággal rendelkező bankok közös érdeke a betétek biztonságának a megerősítése és a bankrendszer hírnevének a védelme. A jelen ügyben meg kell továbbá állapítani, hogy a betétbiztosítási alapok létrehozása és a támogatási beavatkozások végrehajtásának lehetősége az FITD‑ben tagsággal rendelkező bankok tisztán magánkezdeményezéséből ered egy olyan időszakban, amikor jogszabály nem kötelezte a bankokat arra, hogy bármilyen betétbiztosítási rendszerhez csatlakozzanak (lásd a fenti 5. pontot).

99

A konzorciumban tagsággal rendelkező bankok magánérdekei valóban egybeeshetnek a közérdekkel. Az ítélkezési gyakorlatból ugyanakkor kitűnik, hogy az a körülmény, hogy a közérdekű célkitűzések bizonyos esetekben megegyeznek a magánjogi jogalanyok, mint a jelen ügyben a magánjogi konzorcium, érdekével, önmagában nem szolgál semmilyen jelzéssel arra, hogy az állami hatóságok ilyen vagy olyan módon esetleg közreműködtek a szóban forgó intézkedés elfogadásában, vagy nem működtek közre abban (lásd ebben az értelemben: 2017. november 23‑iSACE és Sace BT kontra Bizottság ítélet, C‑472/15 P, nem tették közzé, EU:C:2017:885, 26. pont).

100

Másodszor a Bizottság állításával ellentétben meg kell jegyezni, hogy a támogatási beavatkozások semmiféle, az olasz jogszabály által átruházott közpolitikai feladatot nem hajtanak végre.

101

Egyrészt az olasz banktörvény 96bis cikkének (1) bekezdéséből, amely úgy rendelkezik, hogy „[a] biztosítási rendszerek teljesítik a kifizetéseket az Olaszországban akkreditált bankok felszámolás esetén […]”, kitűnik, hogy az olasz törvénnyel az FITD‑re ruházott közpolitikai feladat kizárólag a betétesek biztosítási rendszerként történő kifizetéséből áll abban az esetben, ha e konzorcium valamely bankja felszámolás alá kerül. Az olasz jogszabály által a betétbiztosítási rendszerekre ruházott közpolitikai feladat egyébiránt nemcsak a betétek felszámolás esetén történő kifizetésére korlátozódik, hanem annak egy felső határa is van, mivel az olasz banktörvény 96bis cikkének (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „a kifizetési határérték minden egyes betétes esetében 100000 euró”. E kereten kívül az FITD tehát nem az olasz jogszabály által előírt közérdekű célkitűzést teljesítve jár el (lásd a fenti 97. pontot).

102

Másrészt meg kell jegyezni, hogy az olasz jogszabály egyáltalán nem kötelezi az FITD‑t, sem a többi betétbiztosítási rendszert arra, hogy írják elő a támogatási beavatkozások végrehajtásának a lehetőségét. E jogszabály nem szabályozza az ilyen beavatkozások módjait sem. A Bizottság által hivatkozott jogszabályi rendelkezés nem írja elő az FITD számára, hogy tagjai valamelyikének a felszámolása hiányában a betétesek védelmére irányuló közpolitikai feladat címén avatkozzon be. A betétek kifizetésén kívül ugyanis semmiféle kötelező beavatkozást nem ír elő e rendelkezés.

103

Bár az olasz banktörvény 96bis cikkének (1) bekezdése valóban úgy rendelkezik, hogy „[a] biztosítási rendszerek részt vehetnek más típusú és formájú beavatkozásokban”, e rendelkezésből kifejezetten kitűnik, hogy csupán a betétbiztosítási rendszerek szabad mérlegelésére bízott egyszerű lehetőségről van szó. Az olasz jogszabály nem kötelezi e rendszereket arra, hogy felszámolás esetére előírják a betétek kifizetésére vonatkozó jogszabályi kötelezettségtől eltérő beavatkozások eseteit és formáit. Ráadásul, ha valamely olasz betétbiztosítási rendszer megállapítja az ilyen beavatkozások lehetőségét, az olasz jogalkotó szabadon hagyja számára azok tárgyának és módjainak a meghatározását.

104

A jelen ügyben az FITD azon lehetősége, hogy támogatási beavatkozásokat eszközöljön, tehát nem valamiféle jogszabályi kötelezettségből, hanem kizárólag a konzorciumban tagsággal rendelkező bankok azon önálló döntéséből ered, hogy ilyen lehetőséget állapítsanak meg az FITD alapszabályában. Szintén a konzorciumban tagsággal rendelkező bankok azok, amelyek önállóan meghatározták azokat a feltételeket, amelyek mellett az ilyen támogatási beavatkozások eszközölhetők. Így az FITD alapszabályának 29. cikke előírja, hogy az FITD „beavatkozhat a konzorcium rendkívüli vagyonfelügyelet alatt álló tagjának a támogatása érdekében, ha észszerűen várható a helyreállítás, és ha a költségek feltételezhetően alacsonyabbak, mint felszámolás esetén lennének”.

105

Márpedig az ilyen beavatkozások előírására vonatkozó bármiféle jogszabályi kötelezettség hiányában az a tény, hogy az olasz banktörvény 96ter cikke első bekezdésének a) pontja alapján az FITD alapszabályát jóváhagyja a Banca d’Italia, nem minősül olyan elemnek, amely megkérdőjelezheti az FITD‑nek a támogatási beavatkozásokra vonatkozó döntéshozatali autonómiáját. Ez annál is inkább így van, mivel az olasz banktörvény rendelkezéseinek megfelelően a Banca d’Italia a prudenciális felügyeleti feladatai keretében valamennyi olasz bankintézet alapszabályát jóváhagyja.

106

A fenti megállapításokból kitűnik, hogy azzal ellentétben, mint amivel a Bizottság a megtámadott határozat (121) preambulumbekezdésében érvel, az olyan támogatási beavatkozásoknak, mint amelyekről a jelen ügyben szó van, a betétek felszámolás esetén történő kifizetése céljától eltérő céljuk van, és nem minősülnek közpolitikai feladat végrehajtásának.

107

A felperesek először is azt állítják, hogy az FITD Tercas érdekében történő beavatkozásáról önállóan határoztak. E határozatot az FITD irányító szervei önkéntesen és a konzorciumban tagsággal rendelkező bankok valamennyi képviselőjének az egyhangú egyetértésével hozták. Semmiféle hatóság nem adott útmutatást vagy kötelező iránymutatást, és semmiféle hatóság nem kötelezhette volna az FITD‑t a beavatkozásra, ha azt a szervei nem tekintették volna a tagjainak az érdekeivel összeegyeztethetőnek.

108

Másodszor az olasz banktörvény 72. cikkének (1) bekezdése alapján a vagyonfelügyelő „a bank feladatait és ügyviteli jogköreit” gyakorolta, és így átvette a feloszlatott ügyviteli szervek magánjellegű jogköreit. A jelen ügyben a vagyonfelügyelő a Tercas, tehát a rendkívüli vagyonfelügyelet alá helyezett bank vezetőjeként és jogi képviselőjeként csupán egy egyszerű beavatkozási kérelmet küldött az FITD‑nek, amely azt semmi esetre sem kötötte. Egyébiránt a felperesek megállapítják, hogy a vagyonfelügyelő nem köteles beszerezni a Banca d’Italia beleegyezését vagy véleményét az FITD általi támogatási beavatkozás iránti kérelem benyújtásához.

109

Harmadszor a Banca d’Italia megbízottja egyszerű megfigyelőként, tehát passzív szerepben és szavazati jog, vagy akár konzultációs jog nélkül vett részt az FITD igazgatótanácsának és végrehajtó bizottságának az ülésein.

110

Negyedszer a Banca d’Italiával fenntartott „kapcsolatok”, és annak az arra vonatkozó „felhívása”, hogy jussanak „kiegyensúlyozott megállapodásra a vevő BPB‑vel a negatív saját tőke fedezésére”, a hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságokkal folytatott észszerű és szokásos párbeszéd megnyilvánulásai egy olyan összetett kontextusban, mint valamely hitelintézet válságkezelésének a kontextusa. Egyébiránt a Banca d’Italia „felhívása”, egy általános tartalmú egyszerű kívánságot („kiegyensúlyozott megállapodás keresése”) fejez ki, és mint ilyen, teljes mértékben elfogadható, mivel a felekre hagy bármiféle, az esetleges megállapodásra vonatkozó mérlegelést. Akárhogy is, egy „felhívásnak” semmiféle kötelező ereje nem lehetett az FITD‑re nézve.

111

Ötödször a Banca d’Italia valamennyi jóváhagyásához hasonlóan az olasz banktörvény 96ter cikke első bekezdésének d) pontjában előírt támogatási beavatkozásokra vonatkozó jóváhagyás a Banca d’Italia felügyeleti és felülvizsgálati feladatának a keretébe illeszkedik azzal a céllal, hogy anélkül biztosítsa a bankok eredményes és prudens irányítását, hogy befolyásolná azon szervezetek önállóan hozott döntéseit, amelyek felett felügyeletet gyakorol. Az ilyen jóváhagyásra szintén az FITD szervei által autonóm módon már elfogadott határozatot követően kerül sor, vagyis a jelen ügyben a jóváhagyás a beavatkozásról szóló határozatot követő 38 nappal történt meg. Mindenesetre a Banca d’Italia jóváhagyásának a megadását követően sem lehet semmiféle kötelező ereje az FITD‑re nézve, amely szabadon eltekinthet a beavatkozástól.

112

A Bizottság erre azt válaszolja, hogy a Banca d’Italia tényleges, állandó és ex ante ellenőrzést gyakorol az FITD tevékenységei felett az alapszabályának a jóváhagyásán, a megbízottjai valamelyikének az FITD igazgatótanácsának és végrehajtó bizottságának az ülésein való részvételén, és minden egyes olyan beavatkozás előzetes jóváhagyásán keresztül, amelyet az FITD végrehajtani szándékozik. A Banca d’Italia nevezi ki a vagyonfelügyelőt is, a felügyelete alá tartozó köztisztviselőt, aki ellátta a Tercas vezetését, és aki fontos jogkörökkel rendelkezik.

113

E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy az FITD egy magánjogi konzorcium, amely az alapszabálya 4. cikkének (2) bekezdése alapján „a konzorcium tagjainak a nevében és érdekében” jár el. Ráadásul az irányító szerveit, vagyis a végrehajtó bizottságot és az igazgatótanácsot az FITD közgyűlése válassza meg, és azok a közgyűléshez hasonlóan kizárólag a konzorciumban tagsággal rendelkező bankok képviselőiből állnak. Meg kell tehát állapítani, hogy semmiféle olyan szervezeti jellegű elem nem áll fenn, amely az FITD‑t az olasz hatóságokhoz köti.

114

Ebben az összefüggésben kell megvizsgálni a Bizottság által a megtámadott határozatban annak megállapítására figyelembe vett elemeket, hogy az olasz hatóságok mindazonáltal rendelkeztek hatalommal és eszközökkel ahhoz, hogy a támogatási beavatkozás végrehajtásának valamennyi szakaszát befolyásolják, és hogy e jogköröket gyakorolták a vitatott intézkedések elfogadását illetően. Különösen meg kell vizsgálni, hogy azok a valószínűsítő körülmények, amelyekre a Bizottság támaszkodik, jogilag megkövetelt módon bizonyítják‑e, hogy az FITD Tercas érdekében történő beavatkozása a fenti 63–69. és 83–91. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatra és elvekre tekintettel betudható az olasz államnak.

115

Először is az FITD Tercas érdekében történő beavatkozásának a Banca d’Italia általi jóváhagyásával kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az nem minősül olyan valószínűsítő körülménynek, amely alapján a szóban forgó intézkedés betudható az államnak.

116

Elsőként az olasz jogszabályból kitűnik, hogy a támogatási beavatkozások Banca d’Italia általi jóváhagyására csak az intézkedés szabályozási keretnek való megfelelőségére irányuló, a Banca d’Italia prudenciális feladatának a keretében végzett ellenőrzés végén kerül sor. E tekintetben az olasz banktörvény 96ter cikke (1) bekezdésének d) pontja úgy rendelkezik, hogy a Banca d’Italia „a betétesek védelmére és a bankrendszer stabilitására való tekintettel […] jóváhagyja a biztosítási rendszerek beavatkozásait”. E rendelkezést az olasz jogszabály által a Banca d’Italiára ruházott prudenciális felügyeleti feladatok fényében kell értelmezni, amelyeket „az általa ellenőrzött intézmények eredményes és prudens irányításának, a pénzügyi rendszer általános stabilitásának, hatékonyságának és versenyképességének, valamint az alkalmazandó rendelkezések tiszteletben tartásának a figyelembevételével” gyakorol (az olasz banktörvény 5. cikkének (1) bekezdése). A biztosítási rendszerek beavatkozásai mellett ugyanis az olasz jogszabály a bankok és a pénzügyi ágazat más szereplőinek bizonyos fontosabb olyan döntését, mint a felvásárlások, a Banca d’Italia jóváhagyásától teszi függővé (lásd különösen az olasz banktörvény 19. cikkét). Márpedig az olasz jogszabály azáltal, hogy a biztosítási rendszerek beavatkozásait és a pénzügyi ágazat magánszereplői által hozott más határozatokat a Banca d’Italia jóváhagyásától teszi függővé, egyáltalán nem arra irányul, hogy a szóban forgó határozatok meghozatalának lehetőségét vagy azok módjának a meghatározását illetően a Banca d’Italia mérlegelésével helyettesítse az érintett szereplők mérlegelését. Épp ellenkezőleg, meg kell állapítani, hogy a Banca d’Italia prudenciális felügyelet céljából csak az intézkedés szabályozási keretnek való megfelelőségét ellenőrzi.

117

Másodszor meg kell állapítani, hogy a Banca d’Italia semmiféle eszközzel nem rendelkezik ahhoz, hogy az FITD‑t arra kötelezze, hogy egy nehéz helyzetben lévő bank támogatása céljából beavatkozzon.

118

A Banca d’Italia jogkörei az olyan támogatási beavatkozások, amelyek mellett az FITD irányító szervei döntöttek, szabályozási keretnek való megfelelőségének az ellenőrzésére korlátozódnak azok jóváhagyása céljából. Azzal ellentétben, mint amire a Bizottság a megtámadott határozat (129) preambulumbekezdésében látszólag utal, az a tény, hogy az FITD, ha úgy kívánja, megőrzi annak lehetőségét, hogy egy eltérő feltételekkel történő támogatási beavatkozás érdekében új jóváhagyási kérelmet nyújtson be Banca d’Italiához abban az esetben, ha a jóváhagyást megtagadják, nem biztosítja a Banca d’Italiának a beavatkozási jogkört a támogatási beavatkozások FITD általi elfogadása során. Ugyanis, amint a megtámadott határozat (18) és (19) preambulumbekezdéséből kitűnik, kizárólag az FITD irányító szervei által önállóan elfogadott támogatási beavatkozások végrehajtásának a jóváhagyásáról van szó. Kizárólag ez utóbbiak rendelkeznek továbbra is hatáskörrel arra, hogy határozzanak valamely nehéz helyzetben lévő bank támogatása céljából történő beavatkozásról, és hogy meghatározzák az ilyen beavatkozás gyakorlati módjait.

119

Ráadásul, amint a Bizottság a megtámadott határozat (132) preambulumbekezdésében elismeri, az FITD nem köteles olyan támogatási beavatkozást végrehajtani, amelyet a Banca d’Italia jóváhagyott. E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy a Banca d’Italia 2013. november 4‑én hagyta jóvá a Tercas érdekében történő első támogatási beavatkozást, amelyről az FITD irányító szervei 2013. október 28‑án és 29‑én határoztak, és amelyet az FITD soha nem hajtott végre.

120

Mindenesetre a jelen ügyben meg kell jegyezni egyrészt, hogy az FITD Tercas érdekében történő beavatkozását 2014. május 30‑án az FITD végrehajtó bizottsága és igazgatótanácsa egyhangúan fogadta el, másrészt pedig, hogy azt ilyenként 2014. július 7‑én hagyta jóvá a Banca d’Italia. Ilyen körülmények között a szóban forgó intézkedés Banca d’Italia általi jóváhagyása nem minősülhet azt bizonyító valószínűsítő körülménynek, hogy az olasz hatóságok oly módon működtek közre az említett intézkedés elfogadásában, hogy az FITD Tercas érdekében történő beavatkozása nekik tudható be.

121

Másodszor a Banca d’Italia képviselőinek az FITD irányító szerveinek az ülésein való jelenlétével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az sem minősül a szóban forgó intézkedés államnak való betudhatósága valószínűsítő körülményének.

122

Egyrészt az FITD alapszabálya 13. cikkének (6) bekezdéséből és 16. cikkének (3) bekezdéséből kifejezetten kitűnik, hogy a Banca d’Italia azon megbízottjai, akik részt vesznek az FITD végrehajtó bizottságának és igazgatótanácsának az ülésein, egyszerű megfigyelő szerepét töltik be, bármiféle szavazati jog vagy konzultatív jelleg nélkül.

123

Másrészt az ügyiratokból kitűnik, hogy a Bizottság semmiféle bizonyítékot nem ad elő ezen állítások alátámasztására a megtámadott határozat (129) és (130) preambulumbekezdésében, amelyek szerint „feltételezhető”, hogy a megbízottak FITD irányító szervinek az ülésein megfigyelőként való jelenléte „lehetővé teszi, hogy a Banca d’Italia már korán hangot adjon a tervezett beavatkozással kapcsolatos aggodalmainak”, és hogy ez „tovább erősíti” azon befolyást, amelyet ezekre gyakorol. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatból kitűnik, hogy ezen állítások csak egyszerű feltételezések, és azokat egyáltalán nem támasztják alá az ügyiratokban szereplő információk. Épp ellenkezőleg, az FITD irányító szerveinek az üléseiről készült jegyzőkönyvek a Banca d’Italia megbízottjainak tisztán passzív szerepét tanúsítják. A végrehajtó bizottság 2014. május 30‑i ülésén a Banca d’Italia megbízottja a találkozó végén csupán elégedettségét fejezte ki a Tercas válsága kezelésének a módját illetően, az igazgatótanács 2014. május 30‑i ülésén pedig a Banca d’Italia megbízottjai még csak szót sem emeltek.

124

E ténybeli megállapításokra tekintettel a Bizottság nem bizonyította, hogy a Banca d’Italia megbízottjainak az FITD irányító szerveinek az ülésein akár csupán megfigyelőként való részvétele lehetővé tette a Banca d’Italia számára azt, hogy az FITD határozatait befolyásolja.

125

Harmadszor, ami azon összefüggést illeti, amelyben az FITD Tercas érdekében történő beavatkozási intézkedését elfogadták, meg kell állapítani, hogy a Bizottság semmiféle elemet nem adott elő, amely bizonyítja, hogy a Banca d’Italia döntően befolyásolta egyrészt az FITD, másrészt a BPB és a vagyonfelügyelő közötti tárgyalást.

126

Így, azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy az érintett magánfelek közötti tárgyalások „a Banca d’Italia koordinálásával” zajlottak (a megtámadott határozat (131) preambulumbekezdése), a felperesekhez hasonlóan meg kell jegyezni, hogy egy olyan összetett műveletben, mint a hitelintézet válságkezelésének művelete, nem meglepő, hogy a Banca d’Italiát tájékoztatják az érintett felek közötti tárgyalások előrehaladtáról. Következésképpen az, hogy egyrészt az érintett felek (vagyis az FITD, a BPB és a Tercas nevében a vagyonfelügyelő), és másrészt a Banca d’Italia között informális találkozók zajlottak a célból, hogy ez utóbbit tájékoztassák a tárgyalások alakulásáról, csak a hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságokkal folytatott jogszerű és szokásos párbeszéd megnyilvánulásai. Meg kell állapítani, hogy a Bizottság semmiféle bizonyítékot nem ad elő annak alátámasztására, hogy a Banca d’Italia e kapcsolatokat használta ki a szóban forgó vitatott intézkedések tartalmának a meghatározó befolyásolására. Épp ellenkezőleg, az ügyiratokban semmi sem szerepel, ami megkérdőjelezhetné a felperesek azon érvét, amely szerint az ilyen kapcsolatok kizárólag azt tették lehetővé a Banca d’Italia számára, hogy tájékoztatást kapjon az ügy előrehaladtáról a célból, hogy a lehető leggyorsabban meghozhassa a szóban forgó intézkedés jóváhagyásával kapcsolatos határozatát, amint azt az FITD irányító szervei elfogadták, és arról a Banca d’Italiát tájékoztatták.

127

Ugyanez igaz azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy a Banca d’Italia „felhívta” az FITD‑t, hogy a Tercas és leányvállalata, a Banca Caripe felszámolásának lehetséges negatív hatásait figyelembe véve jusson „kiegyensúlyozott megállapodásra” a BPB‑vel a Tercas negatív saját tőkéjének a fedezését illetően. A felperesekhez hasonlóan meg kell ugyanis jegyezni, hogy egy általános tartalmú és az FITD‑re nézve bármiféle kötelező erőt nélkülöző egyszerű kívánság kifejezéséről van szó. A hatóságok részéről kifejezett ilyen kívánság nem meglepő olyan körülmények között, mint amelyekről a jelen ügyben szó van. Az ilyen kívánság azonban semmiféleképpen nem arra irányult, hogy az érintett feleknek utasításokat adjanak, és azt egyébiránt ez utóbbiak nem is így értelmezték. Mindenesetre az ügyiratokból nem tűnik ki, hogy az említett felhívásnak a legcsekélyebb hatása lett volna az FITD‑nek a Tercas érdekében történő beavatkozásra vonatkozó határozatára, mivel arra alapvetően az FITD és tagjai azon saját gazdasági megfontolásai adtak okot, amelyeket az e célból megbízott könyvvizsgáló és tanácsadó társaság jelentése tanúsít (lásd a fenti 19. pontot).

128

Végül negyedszer a vagyonfelügyelő által betöltött szereppel kapcsolatban az a tény, hogy annak lehetősége van arra, hogy az FITD támogatási beavatkozásához esetlegesen vezető eljárást indítson azáltal, hogy ez utóbbi felé ilyen értelmű, nem kötelező erejű kérelmet továbbít, szintén nem kérdőjelezheti meg az FITD ilyen beavatkozásra vonatkozó határozatának az önállóságát.

129

Az FITD alapszabálya 29. cikkének (1) bekezdése alapján az FITD csak a konzorciumban tagsággal rendelkező olyan bankok javára hajthat végre támogatási beavatkozásokat, amelyeket rendkívüli vagyonfelügyelet alá helyeztek. E tekintetben az olasz banktörvény 70–72. cikkéből kitűnik, hogy a valamely bank rendkívüli vagyonfelügyelet alá helyezéséről szóló határozatot a gazdasági miniszter a Banca d’Italia javaslatára fogadja el, és a vagyonfelügyelőt a Banca d’Italia nevezi ki, aki azt vissza is hívhatja. Amint a vagyonfelügyelőt kinevezik, az az olasz banktörvény 72. cikkének (1) bekezdése alapján a bank igazgatójaként jár el, és átveszi a betétesek érdekében rendkívüli vagyonfelügyelet alá helyezett bank ügyviteli szerveinek a magánjellegű jogköreit.

130

Meg kell ugyanakkor állapítani, hogy a vagyonfelügyelő által az FITD‑nek benyújtott, beavatkozás iránti kérelem semmiféleképpen nem kötelezi ez utóbbit arra, hogy annak helyt adjon, se nem befolyásolja az FITD‑nek a támogatási beavatkozás tartalmát illetően fennálló önállóságát, ha ez utóbbi úgy dönt, hogy beavatkozik. Ráadásul a Bizottság által a megtámadott határozat (128) preambulumbekezdésében kinyilvánítottakkal ellentétben az FITD alapszabályában vagy az olasz jogszabályban semmi sem utal arra, hogy a vagyonfelügyelő az egyetlen, aki ilyen kérelmet fogalmazhat meg, és semmi sem mond ellent az FITD azon állításának, miszerint ő maga még a vagyonfelügyelő ilyen értelmű kérelmének a hiányában is kezdeményezheti a támogatási beavatkozás végrehajtására irányuló eljárás megindítását.

131

Ezenkívül a jelen ügyben a Bizottság nem ad elő semmiféle arra utaló bizonyítékot, hogy a vagyonfelügyelő által benyújtott kérelem a Banca d’Italia utasításainak az eredménye. Épp ellenkezőleg, a fenti 16. pontban felidézett körülményekből kitűnik, hogy az a kezdeményezés, hogy az FITD‑hez forduljanak, a BPB által támasztott követelményekből ered, mivel a BPB attól tette függővé a Tercas tőkeemelésében való részvételét, hogy az FITD fedezi e bank negatív tőkéjét.

132

Végül a fentiek összességéből kitűnik, hogy a Bizottság tévedett annak a megtámadott határozat (133) preambulumbekezdésében történő megállapításával, hogy bizonyította, hogy az olasz hatóságok jelentős hatósági ellenőrzést gyakoroltak az FITD Tercas érdekében történő beavatkozásának a meghatározásában. Épp ellenkezőleg, meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon azt, hogy az olasz hatóságok közreműködtek a szóban forgó intézkedés elfogadásában, sem pedig következésképpen azt, hogy ezen intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében betudható az államnak.

133

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, „állami forrásból” történő beavatkozás fogalmának az a célja, hogy az a közvetlenül az állam által nyújtott előnyökön kívül magában foglalja az állam által a támogatás kezelésére kijelölt vagy létrehozott köz‑ vagy magánszervezet közvetítésével nyújtott előnyöket is. Az uniós jog ugyanis nem engedheti meg, hogy pusztán az, hogy olyan önálló intézményeket hoznak létre, amelyeket a támogatások szétosztásával bíznak meg, lehetővé tegye az állami támogatásokra vonatkozó szabályok megkerülését (lásd: 2017. november 9‑iBizottság kontra TV2/Danmark ítélet, C‑656/15 P, EU:C:2017:836, 44. és 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

134

Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése minden olyan pénzügyi eszközt magában foglal, amelyet a hatóságok ténylegesen felhasználhatnak vállalkozások támogatására, anélkül hogy jelentősége lenne annak, hogy ezen eszközök állandó jelleggel az állam vagyonába tartoznak‑e, vagy sem. Következésképpen még akkor is, ha a szóban forgó intézkedésnek megfelelő összegek nincsenek állandóan az államkincstár birtokában, az a tény, hogy azok folyamatosan állami ellenőrzés alatt, és így az illetékes nemzeti hatóságok rendelkezésére állnak, elegendőek azok „állami forrásnak” minősítéséhez (lásd: 2017. november 9‑iBizottság kontra TV2/Danmark ítélet, C‑656/15 P, EU:C:2017:836, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

135

E tekintetben egy közvállalkozásokra vonatkozó helyzetben a Bíróság kimondta, hogy mivel azok forrásai az állam ellenőrzése alá esnek, tehát az állam rendelkezésére állnak, e források az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami források” fogalmába tartoznak. Az államnak ugyanis az ilyen vállalkozások feletti meghatározó befolyásának gyakorlása révén teljes mértékben módjában áll, hogy meghatározza e vállalkozások forrásai felhasználásának irányát annak érdekében, hogy adott esetben más vállalkozásoknak nyújtott sajátos előnyöket finanszírozzon. Annak a körülménynek, hogy az érintett forrásokat a hatóságtól elkülönülő jogalanyok kezelik, vagy hogy azok magáneredetűek, e tekintetben nincs jelentősége (lásd: 2017. november 9‑iBizottság kontra TV2/Danmark ítélet, C‑656/15 P, EU:C:2017:836, 47. és 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

136

Így a 2017. november 9‑iBizottság kontra TV2/Danmark ítélet (C‑656/15 P, EU:C:2017:836, 49–53. pont) alapjául szolgáló ügyben a Bíróság megjegyezte, hogy a három érintett vállalkozás az állam tulajdonában lévő közvállalkozás volt, és hogy megbízták őket azzal, hogy utalják át azok egyikének az e vállalkozás reklámidejének az értékesítéséből származó bevételeket. A Bíróság továbbá megállapította, hogy az e bevételek által megtett teljes utat törvény szabályozta, amely értelmében az állam által konkrétan megbízott közvállalkozások feladata volt az említett bevételek kezelése. A szóban forgó bevételek ennélfogva állami ellenőrzés alá tartoztak, és az állam rendelkezésére álltak, amely utóbbi dönthetett a felhasználásukról. A Bíróság ezért megállapította, hogy e bevételek az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami forrásoknak” minősülnek.

137

A jelen ügyekben a Banca d’Italia által támogatott felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság tévesen állapította meg a megtámadott határozatban, hogy az FITD által felhasznált források „állami források” voltak. Így a Bizottság nem állíthatja, hogy az FITD közpolitikai feladatkörben, nem pedig a betétesek betéteinek jogszabályban előírt biztosítása címén járt el akkor, amikor a nehéz helyzetben lévő egyik tagja javára beavatkozott. Hasonlóképpen, figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az FITD egy magánjogi konzorcium, amelynek a szervei a tagjait, nem pedig a hatóságokat képviselik. Ha a Banca d’Italia valamely képviselője részt vesz az FITD szerveinek bizonyos ülésein, azt csupán megfigyelőként, és szavazati jog vagy konzultációs szerepvállalás nélkül teszi. Semmiféle hatóság nem kötelezheti az FITD‑t arra, hogy döntsön a beavatkozásról, vagy hogy írja elő annak módjait. Hasonlóképpen, ha a vagyonfelügyelő, aki átveszi a Tercas vezető tisztviselőinek feladatait, felkérte az FITD‑t a beavatkozásra, az e vállalkozás és annak hitelezői érdekében, és anélkül történik, hogy az az FITD‑t köthetné. Ezenkívül a beavatkozásnak a Banca d’Italia általi jóváhagyása a stabilitás és a megtakarítások védelmére irányuló rendes feladatainak a kontextusába illeszkedik. Egy magánjellegű aktus a posteriori hivatalos ellenőrzésére korlátozott megerősítési intézkedésről van szó. Egyébiránt a tagoknak a beavatkozásokhoz való hozzájárulásait se nem követelik meg, se nem ellenőrzik, se nem bocsátják az állam rendelkezésére. Bár a konzorcium tagjai kötelesek hozzájárulni a betétek kifizetéséhez, semmiféle szabály vagy közigazgatási aktus nem kötelezi őket arra, hogy járuljanak hozzá a beavatkozáshoz. E hozzájárulások kötelező jellege csak az FITD alapszabályából és annak határozataiból következik.

138

A Bizottság azzal érvel, hogy ugyan az FITD saját szervekkel ellátott és hivatalosan függetlenséget élvező magánkonzorcium, azt jogszabály közérdekű feladattal, a betétesek védelmével ruházza fel, amely különböző formákat ölthet. Hasonlóképpen, a Banca d’Italia tényleges, állandó és ex ante ellenőrzést gyakorol az FITD tevékenységei felett az alapszabályának a jóváhagyásán, a megbízottjai valamelyikének az FITD igazgatótanácsának és végrehajtó bizottságának az ülésein való részvételén és minden egyes beavatkozás előzetes jóváhagyásán keresztül. Ezenkívül a Banca d’Italia nevezi ki a vagyonfelügyelőt, a felügyelete alá tartozó köztisztviselőt, aki biztosította a Tercas vezetését a rendkívüli vagyonfelügyelet időszaka alatt. Egyébiránt, mivel az FITD a Banca d’Italia által elismert egyetlen betétbiztosítási rendszer, és a nem hitelszövetkezet bankok kötelesek ahhoz csatlakozni, és annak a megkövetelt hozzájárulásokat fizetni annak érdekében, hogy eleget tegyenek a megtakarítások védelme közérdekű célkitűzésének.

139

A jelen ügyben a Bizottság ahhoz, hogy a megtámadott határozat (144) preambulumbekezdésében megállapítsa, hogy az FITD Tercas érdekében történő beavatkozását állami forrásból finanszírozták, a következő valószínűsítő körülményeket vette figyelembe: azt a tényt, hogy az FITD közpolitikai feladatot látott el; hogy a hatóságok ellenőrzést gyakoroltak az FITD által a beavatkozás finanszírozásához felhasznált források felett; és azt, hogy az FITD által a beavatkozás finanszírozásához felhasznált hozzájárulások kötelező jellegűek voltak.

140

Először is a Bizottság megállapította, hogy az FITD közpolitikai feladatot látott el, és hogy az FITD a Tercas érdekében a betétesek betéteinek a védelme céljából avatkozott be. Az olasz hatóságok ugyanis azt választották, hogy lehetővé teszik a betétbiztosítási rendszereik számára, hogy tagjaiktól beszedett forrásokat használjanak fel a betétesek betéteinek a kifizetéséből álló beavatkozástól eltérő más típusú beavatkozás megvalósítása céljából (lásd a megtámadott határozat (121) preambulumbekezdését).

141

E tekintetben, amint a beavatkozás államnak való betudhatóságával kapcsolatban fentebb előadottakból következik, kitűnik, hogy a különböző betétbiztosítási rendszerekre ruházott közpolitikai feladat csak olyan rendszer végrehajtását teszi kötelezővé Olaszországban, amely lehetővé teszi a betétesek betéteinek a hitelintézet fizetésképtelenné válása esetén történő kifizetését. E közpolitikai feladat ugyanakkor nem teszi kötelezővé, hogy e rendszerek már azt megelőzően is beavatkozzanak, hogy a szükséges forrásoknak a tagjaitól való kérésével járó ilyen fizetésképtelenné válás bekövetkezne. A jelen ügyben az FITD, egy magánkonzorcium alapszabálya írja elő annak létrehozásától kezdve a tagjai valamelyikének a javára történő beavatkozás lehetőségét, ha e nehéz helyzetben lévő tag helyreállítási tervvel rendelkezik, és ha az említett beavatkozás kevésbé költséges, mint a betétesek betéteinek jogszabályban előírt biztosításának a végrehajtása.

142

Ezen elemzés érvényes a beavatkozás állami források révén történő finanszírozásának a megállapításához figyelembe vett elemek vizsgálatát illetően is.

143

Másodszor az FITD által a beavatkozáshoz felhasznált források feletti hatósági ellenőrzés megállapítása céljából a Bizottság e beavatkozás bizonyos jellemzőire hivatkozott. Így a Bizottság azzal érvelt, hogy csak a rendkívüli vagyonfelügyelet alá helyezett bankok javára avatkozhat be az FITD az alapszabálya 29. cikkének (1) bekezdése alapján, és ezért csak a Tercas vagyonfelügyelője, a Banca d’Italia ellenőrzése alatt álló köztisztviselő „kezdeményez[het]i az FITD beavatkozását” (lásd a megtámadott határozat (128) preambulumbekezdését). Hasonlóképpen, a Banca d’Italia széles jogkörökkel rendelkezik az FITD‑t illetően, amelyek keretében különösen jóváhagyta az alapszabályt, és engedélyezte a Tercas érdekében történő beavatkozást annak hatálybalépését megelőzően (lásd a megtámadott határozat (124), (127)–(129) preambulumbekezdését).

144

E tekintetben, ugyanazon okokból, mint amelyek a beavatkozás államnak való betudhatóságával kapcsolatban fentebb szerepelnek, nyilvánvaló, hogy a fent említett elemeket az összefüggésükben kell értékelni, amelyből kitűnik, hogy azok nem elegendőek annak megállapításához, hogy a hatóságok által gyakorolt ellenőrzés miatt az FITD által a beavatkozáshoz felhasznált források az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami források”.

145

Ugyanis a Tercas vagyonfelügyelőjének azon határozatára, hogy az FITD beavatkozását kérje azon vállalkozás nevében, amely esetében az irányítói feladatokat annak rendkívüli vagyonfelügyelet alá való helyezése miatt ellátta, az ad magyarázatot, hogy több rendelkezésre álló lehetőség közül a BPB ajánlata tűnt számára a legérdekesebbnek. Mivel a BPB ajánlata az FITD Tercas érdekében történő beavatkozásától függött (lásd a fenti 16. pontot), nem lehet megállapítani, hogy az ilyen kérelem a hatóságok kezdeményezéséből ered, amelyek így az FITD forrásainak a felhasználását kívánták befolyásolni. Így ez inkább a vagyonfelügyelőnek továbbított magánkezdeményezés alapján történt, aki megállapította, amint az ugyanebbe a helyzetbe kerülő rendes igazgató tette volna, hogy az FITD‑hez az általa irányított vállalkozás érdekében nyújtottak be beavatkozási kérelmet az alapszabálya 29. cikkének (1) bekezdése alapján.

146

Egyébiránt, amint a Banca d’Italia a Törvényszék előtt érvel, az FITD‑re vonatkozóan rendelkezésére álló különböző beavatkozási lehetőségek kizárólag a megtakarítások védelmére, a bankrendszer stalibitására és a bankok eredményes és prudens irányítására irányuló célkitűzéssel kapcsolatos felügyeleti jogköreinek a végrehajtására irányulnak.

147

A jelen ügyben az ügyiratokból nem tűnik ki, hogy az FITD Tercas érdekében történő beavatkozásának jóváhagyása másra adott volna alapot, mint a szabályosság Banca d’Italia részéről történő formális ellenőrzése. A jelen ügyben e jóváhagyás, éppúgy mint az azt megelőző különböző aktusok, az FITD‑nek az Olaszországban elismert egyik betétbiztosítási rendszerként való engedélyezésétől kezdve sem külön‑külön, sem együtt véve nem minősülhetnek olyan intézkedéseknek, amelyek lehetővé teszik annak megállapítását, hogy az államnak módjában állt az FITD beavatkozás finanszírozására fordított forrásainak felhasználását az e konzorcium feletti meghatározó befolyás gyakorlása révén befolyásolni.

148

Az FITD Tercas érdekében történő beavatkozása ugyanis kezdetben egy, a BPB által tett és ezt követően a Tercas által saját érdekében elfogadott ajánlatból ered. Hasonlóképpen, e beavatkozás, amely eleget tesz a konzorcium célkitűzésének, megfelel a tagjai érdekeinek is.

149

Ilyen összefüggésben az olasz szabályozásban annak elkerülése érdekében előírt különböző mechanizmusok, hogy az ilyen típusú beavatkozás ne okozza a bankszektor zavarát vagy veszélyeztesse az FITD‑re ruházott közpolitikai feladat megvalósítását, itt csak általánosságban jóváhagyták az FITD számára az alapszabályában elismert azon lehetőséget, hogy saját forrásainak a felhasználása révén beavatkozzon a tagjai valamelyikének az érdekében, konkrétabban pedig a BPB érdekének megfelelően jóváhagyták az FITD‑nek a Tercas és a konzorcium minden más tagja érdekében történő beavatkozását. A Bizottságnak egyetlen pillanatban sem állt módjában alátámasztani azt, hogy a Banca d’Italia szándéka az volt, hogy a szabályosság hivatalos ellenőrzésén keresztül az FITD rendelkezésére álló magánforrásokat befolyásolja.

150

Harmadszor a Bizottság megállapította, hogy az FITD által a beavatkozás finanszírozásához felhasznált hozzájárulások kötelező jellegűek voltak, mivel egyrészt az abban tagsággal rendelkező bankoknak gyakorlatilag nincs más választásuk, minthogy csatlakozzanak az FITD‑hez, másrészt pedig, hogy e bankok nem vétózhatják meg az FITD határozatait, vagy nem dönthetnek úgy, hogy nem vesznek részt az általa eldöntött beavatkozásban (lásd a megtámadott határozat (133)–(135) preambulumbekezdését).

151

Ezen érvelés vizsgálata céljából mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy nem vitatott, hogy az FITD Tercas érdekében történő beavatkozásához felhasznált források magánforrások, amelyeket a konzorciumban tagsággal rendelkező bankok bocsátottak rendelkezésre.

152

Az FITD alapszabálya ugyanis általános jelleggel előírja, hogy azt a „konzorciumban tagsággal rendelkező bankok által szolgáltatott” forrásokból finanszírozzák (lásd az FITD alapszabálya 1. cikkének (1) bekezdését). A konzorciumban tagsággal rendelkező bankok hozzájárulásainak összegét a visszafizetendő pénzösszegeik mennyisége alapján határozzák meg („hozzájárulási alap”), és a vállalkozás azon kockázati szintjéhez kapcsolódik, amelyet az „irányítási mód indikátorain” keresztül mérnek (lásd az alapszabály 25. cikkét és mellékletét).

153

Ezenkívül a tényállás idején az FITD alapszabályának 21. cikke pontosította, hogy a hatáskörrel rendelkező, alapszabályban meghatározott szervek határozataira tekintettel az olyan típusú beavatkozáshoz, mint amelyet a Tercas esetében nyújtottak, felhasznált forrásokat az FITD kéri, és kimondottan a konzorcium tagjai bocsátják rendelkezésre. Így, bár a konzorcium működéséhez szükséges források hozzájárultak annak költségvetésének a kialakításához, a beavatkozásokra szánt hozzájárulásokat a tagjai által az FITD‑nek fizetett „előlegeknek” tekintették, amely azokat a nevükben megbízottként kezelte.

154

Az FITD tagjainak azon kötelezettsége, hogy hozzájáruljanak az ez utóbbi által eldöntött beavatkozáshoz, tehát nem jogszabályi rendelkezésből – mint amikor az állam a betétesek betéteinek a jogszabályban előírt biztosítása címén a tagok által tett hozzájárulások kezelése érdekében azt kimondottan elrendeli –, hanem egy magánjellegű, alapszabályban foglalt rendelkezésből ered, amely megőrzi az FITD tagjainak a határozathozatali önállóságát.

155

Meg kell továbbá jegyezni, hogy az FITD azt megelőzően, hogy a beavatkozásról döntene, és következésképpen a tagjai magánforrásait mozgósítaná, az alapszabályának 29. cikkében előírtaknak megfelelően, és amint a könyvvizsgáló és tanácsadó társaság által készített 2014. május 26‑i jelentésből kitűnik, megbizonyosodik arról, hogy e beavatkozás költsége alacsonyabb azon költségnél, mint amelyet a tagjai számára a Tercas felszámolása, tehát a betétesek betétei jogszabályban előírt biztosításának a végrehajtása jelentene.

156

Az FITD Tercas érdekében történő beavatkozása tehát nemcsak a BPB és a Tercas érdekében, hanem valamennyi tagjának az érdekében is történt, mivel ezek azt kockáztatták, hogy sokkal jelentősebb összegeket kell költeniük, mint a BPB számára a Tercas átvételének a lehetővé tétele érdekében megkövetelt összegek.

157

Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy – amint az FITD érvel – a beavatkozást az FITD végrehajtó bizottsága és igazgatótanácsa fogadta el az azokat alkotó tagjai képviselőinek az egyhangú egyetértésével. E képviselők közül tehát senki sem ellenzett egy ilyen intézkedést.

158

Szintén szabályos az, hogy amint a határozatot az alapszabályban foglalt rendelkezéseknek megfelelően az irányító szervei elfogadták, az a konzorcium tagjai összességére nézve kötelező. Ezenkívül az ügyiratok egyik eleme sem teszi lehetővé azon érv alátámasztását, miszerint a konzorcium néhány tagja nem hagyta jóvá az FITD Tercas érdekében történő beavatkozásainak vagy beavatkozásának alapszabályban foglalt mechanizmusát.

159

Ezért az FITD tagjainak a beavatkozáshoz való hozzájárulásainak kötelező jellege az e tagok által kétszeresen elfogadott határozatból ered, mivel nemcsak hogy úgy határoztak, hogy csatlakoznak az FITD‑hez, amely előír ilyen lehetőséget, hanem úgy is, hogy elfogadják a konzorcium irányító szervei által elfogadott ilyen beavatkozást. A beavatkozás az FITD célkitűzéseinek, valamint a tagjai érdekeinek szintén megfelelőnek bizonyul.

160

Következésképpen alapvetően elméleti jellegű marad, és nincs hatással az itt szóban forgó beavatkozásra a Bizottság azon érve, miszerint a bankintézetek számára de facto nehéz az FITD‑től elhatárolódni ‑ amelynek régóta tagjai, és amely a mai napig az egyetlen olyan betétbiztosítási alap, amely egyesíti a nem szövetkezet bankokat ‑ annak érdekében, hogy más olyan biztosítási alapot hozzanak létre, amelyet a Banca d’Italia elismerhetne, és amelynek az alapszabálya lehetővé tenné azt, hogy csak a betétesek betéteinek a jogszabályban foglalt biztosítása címén avatkozzon be, vagy adott esetben azt, hogy megtagadja a valamely tag javára történő beavatkozáshoz való hozzájárulást, még ha azt az irányító szervei is fogadták el.

161

A fentiekből kitűnik, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem támasztotta alá jogilag megkövetelt módon, hogy a szóban forgó forrásokat az olasz hatóságok ellenőrizték, és hogy azok tehát ez utóbbiak rendelkezésére álltak. A Bizottság ezért nem állapíthatta meg, hogy bár az FITD Tercas érdekében történő beavatkozása e konzorcium alapszabályának megfelelően és a tagjainak az érdekében, kizárólag magánjellegű pénzeszközök felhasználásával történt, az FITD feletti meghatározó befolyás gyakorlása révén valójában a hatóságok döntöttek úgy, hogy e források felhasználását ilyen beavatkozás finanszírozása érdekében befolyásolják.

162

Mivel a jelen ügyben az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatásnak való minősítésre irányuló feltételek közül az első nem teljesül, helyt kell adni az arra alapított jogalapoknak, hogy a Bizottság tévesen vélte úgy, hogy a vitatott intézkedések állami források felhasználását feltételezték, és hogy azok az államnak tudhatók be, következésképpen pedig – anélkül, hogy vizsgálni kellene a felperesek többi érvét – meg kell semmisíteni a megtámadott határozatot.

163

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottság, mivel pervesztes lett, maga viseli saját költségeit, valamint a felperesek és a beavatkozó fél kérelmének megfelelően kötelezni kell a felperesek és a beavatkozó fél részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

A jogvita előzményei

Érintett szervezetek

A támogatással érintett kereskedelmi szervezetek

FITD

Banca d’Italia

Háttér és az FITD Tercas érdekében történő beavatkozása

Első beavatkozási kísérlet

A beavatkozási határozat és a Banca d’Italia általi jóváhagyás

A Tercas helyzete az FITD beavatkozását követően

A közigazgatási eljárás és a megtámadott határozat

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

Az FITD által előterjesztett kereset elfogadhatóságáról

Az ügy érdeméről

Az „állami támogatás” fogalmára vonatkozó előzetes észrevételek

A megtámadott határozatban az intézkedések állami eredetének a megállapításához figyelembe vett elemek

A vitatott intézkedések olasz államnak való betudhatóságáról

– Az FITD‑re ruházott közpolitikai feladatról

– Az FITD‑nek a beavatkozás elfogadása során fennálló autonómiájáról

A beavatkozás állami forrásból való finanszírozásáról

Végkövetkeztetés

A költségekről