1)

A tagállamok eljárási autonómiájának, valamint a bizalomvédelem és a gondos ügyintézés elvének tükrében úgy kell-e értelmezni a 2004/38/EK irányelvnek (1) az EUMSZ 45. és az EUMSZ 49. cikkel összefüggésben értelmezett 27. és 32. cikkét, hogy azok előírják – vagy lehetővé teszik – az uniós polgárként történő bejelentkezésről szóló, a 106/2007. sz. elnöki rendelet 8. cikkének (1) bekezdése alapján egy másik tagállam állampolgára részére már kiadott igazolás visszavonását, valamint az e személyt a fogadó ország területéről kiutasító határozat meghozatalát, amennyiben ezen állampolgár annak ellenére, hogy a közrendi és közbiztonsági okokból elrendelt beutazási tilalom alapján felvették őt a nemkívánatos külföldiek nemzeti jegyzékébe, ismét belépett a szóban forgó tagállam területére, és ott anélkül, hogy a 2004/38 irányelv 32. cikkével összhangban a belépési tilalom megszüntetését kérte volna, vállalkozási tevékenységbe kezdett, mivel ez utóbbit (belépési tilalom) olyan önálló közrendi oknak kell tekinteni, amely igazolja a valamely tagállam állampolgára részére kiadott bejelentkezési igazolás visszavonását?

2)

Az előző kérdésre adott igenlő válasz esetén megfelelhet-e az említett tényállásnak az uniós polgárnak a fogadó állam területén történő illegális tartózkodása oly módon, hogy az lehetővé teszi, hogy az uniós polgárként történő bejelentkezésről szóló igazolás visszavonására hatáskörrel rendelkező szerv a 2008/115/EK irányelv (2) 6. cikkének (1) bekezdése alapján kiutasítási határozatot hozzon, és minderre annak ellenére kerülhet sor, hogy egyrészről általánosan elismert tényként a bejelentkezési igazolás nem képezi az országban való jogszerű tartózkodás jogcímét, és másrészről a 2008/115 irányelv személyi hatálya kizárólag a harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozik?

3)

A kérdésre adott nemleges válasz esetén a valamely tagállam állampolgárának bejelentkezéséről szóló igazolás közrendi vagy közbiztonsági okokból történő visszavonása, amely igazolás nem képezi az országban való jogszerű tartózkodás jogcímét, és az ezen állampolgárt kiutasító határozat elfogadása – amelyekről egyidejűleg határoz a fogadó állam eljárási autonómiájának keretében eljáró, hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság –, a jog helyes értelmezése alapján minősülhetnek-e a 2004/38 irányelv 27. és 28. cikke értelmében vett kiutasításról rendelkező egyetlen közigazgatási aktusnak, amely az előbbi rendelkezésekben foglalt feltételek mellett bírósági felülvizsgálat tárgyát képezi, amely rendelkezések adott esetben csak egyetlen módot határoznak meg az uniós polgároknak a fogadó állam területéről való kiutasítására vonatkozóan?

4)

Az első és a második kérdésre adott igenlő és nemleges válasz esetén is ellentétes-e a tényleges érvényesülés elvével azon nemzeti ítélkezési gyakorlat, amely a közigazgatási hatóságok és következésképpen a hatáskörrel rendelkező érintett bíróságok számára megtiltja, hogy az uniós polgárként történő bejelentkezésről szóló igazolás visszavonása, valamint a fogadó tagállam területéről kiutasító határozat elfogadása keretében, amelyekre azon okból került sor, hogy valamely másik tagállam állampolgára az említett (első) tagállamban belépési tilalom hatálya alatt áll, ellenőrizze, hogy a belépési tilalomról szóló határozat meghozatalakor figyelembe vették-e a 2004/38 irányelv 30. és 31. cikkében előírt eljárási biztosítékokat?

5)

Az előző kérdésre adott igenlő válasz esetén a 2004/38 irányelv 32. cikkéből következik-e az, hogy a tagállamok hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatóságai minden esetben kötelesek a másik tagállam állampolgárát az általa értett nyelven értesíteni a kiutasítási határozatról annak érdekében, hogy az hatékonyan gyakorolhassa az irányelv fent említett rendelkezéseiből eredő eljárási jogait, akkor is, ha e személy maga sem terjesztett elő ilyen értelmű kérelmet?