1

A felperes, a Deutsche Telekom AG inkumbens távközlési szolgáltató Németországban, és a Deutsche Telekom cégcsoport élén álló társaság. A felperes 2000. augusztus 4‑től kezdődően és a jelen ügyben releváns teljes időszak alatt 51%‑os részesedéssel rendelkezett a Slovak Telekom a.s. tőkéjében, amely utóbbi társaság inkumbens távközlési szolgáltató Szlovákiában. A Slovak Telekom tőkéjének másik része 34% erejéig a Szlovák Köztársaság gazdasági minisztériumának, illetve 15% erejéig a Szlovák Köztársaság nemzeti vagyonkezelő alapjának (a továbbiakban együtt: szlovák állam) tulajdonában állt.

2

2014. október 15‑én az Európai Bizottság elfogadta a felperesnek, valamint a Slovak Telekomnak címzett, a 2014. december 16‑i C(2014) 10119 final határozatával, valamint a 2015. április 17‑i C(2015) 2484 final határozatával helyesbített, az EUMSZ 102. cikk és az EGT‑Megállapodás 54. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39523 – Slovak Telekom ügy) hozott C(2014) 7465 final határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat). A Slovak Telekom 2014. december 26‑án külön keresetet nyújtott be, amelyben e társaság is a megtámadott határozat megsemmisítését kéri (T‑851/14. sz. ügy).

3

A Slovak Telekom, amely az 1992‑ben megszűnt állami postai és távközlési vállalkozás közvetett jogutóda, a legnagyobb távközlési és széles sávú hozzáférést nyújtó szolgáltató Szlovákiában. A szlovák távközlési piacon őt megillető de iure monopólium 2000‑ben ért véget. A Slovak Telekom adatszolgáltatások és hangszolgáltatások teljes skáláját nyújtja, továbbá helyhez kötött rézvezetékes és optikai szálas hálózatokkal, valamint távközlési mobilhálózattal rendelkezik, és működteti azokat. A rézvezetékes és a mobilhálózat Szlovákia területének szinte egészét lefedi.

4

A megtámadott határozat a széles sávú internetszolgáltatások szlovák piacán tanúsított versenyellenes magatartásokra vonatkozik. Lényegében azt vizsgálja, hogy Szlovákiában 2005 és 2010 között a Slovak Telekom által megállapított milyen feltételekkel engedték át más szolgáltatóknak a helyi rézhurkot.

5

A helyi hurok azon fizikai sodrott fém érpár (amelyet „vonalnak” is neveznek), amely a helyhez kötött nyilvános telefonhálózatban egy előfizetői hálózati végpontot összekapcsol a fő kábelrendezővel vagy bármely más, annak megfelelő eszközzel.

6

A helyi hurok átengedése lehetővé teszi – a távközlési hálózatok inkumbens szolgáltatóival ellentétben általában „alternatív szolgáltatóknak” nevezett – új belépők számára, hogy az inkumbens szolgáltatókkal versenyezve a már meglévő – és ezen inkumbens szolgáltatókhoz tartozó – távközlési infrastruktúrát különféle szolgáltatásoknak a végfelhasználók részére történő nyújtása céljából használják. A helyi hurkon keresztül a végfelhasználók számára nyújtható különféle távközlési szolgáltatások körébe tartozik – a helyhez kötött internet‑hozzáférés, valamint a digitális előfizetői vonal (digital subscriber line vagy DSL) technológiáján alapuló multimédia‑alkalmazások tekintetében – a széles sávú adattovábbítás.

7

A helyi hurok átengedését az Európai Unió szintjén többek között a helyi hurok átengedéséről szóló, 2000. december 18‑i 2887/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2000. L 336., 4. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 26. kötet, 83. o.), valamint az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2002. L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 349. o.) szabályozza. A 2887/2000 rendelet megkövetelte, hogy a „jelentős piaci erővel rendelkező” szolgáltatók hozzáférést biztosítsanak az átengedett helyi hurkokhoz (unbundled local loop vagy ULL), és hogy tegyenek közzé egy, az átengedésre vonatkozó referenciaajánlatot. Szlovákia e rendelkezéseket a módosított Zákon z 3. decembra 2003 č. 610/2003 Z.z. o elektronických komunikáciách, v znení neskorších predpisov (az elektronikus hírközlésről szóló, 2003. december 3‑i 610/2003. sz. törvény) útján hajtotta végre, amely bizonyos kivételekkel 2004. január 1‑jén lépett hatályba.

8

Ez a keretszabályozás lényegében arra kötelezte a nemzeti szabályozó hatóság által jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként meghatározott szolgáltatót (általában az inkumbens szolgáltatót), hogy átlátható, tisztességes és megkülönböztetéstől mentes feltételek mellett biztosítsa az alternatív szolgáltatók számára a helyi hurokjának és az ezzel összefüggő szolgáltatásoknak az átengedését, és hogy folyamatosan frissítse az ilyen átengedésre vonatkozó referenciaajánlatot. A nemzeti szabályozó hatóság köteles volt gondoskodni arról, hogy a helyi hurok átengedéséért felszámított költségalapú árak a tisztességes és fenntartható versenyt erősítsék. E célból a nemzeti szabályozó hatóság többek között a referenciaajánlat módosítását is követelhette.

9

A szlovák nemzeti távközlési szabályozó hatóság (a továbbiakban: TUSR) piaci elemzés alapján 2005. március 8‑án elfogadta a 205/14/2005. sz. elsőfokú határozatot, amelyben a 2887/2000 rendelet értelmében a Slovak Telekomot a helyi hurok átengedése vonatkozásában a nagykereskedelmi piacon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként jelölte ki. A TUSR következésképpen különböző kötelezettségeket írt elő a Slovak Telekommal szemben, többek között azt, hogy 60 napon belül nyújtson be referenciaajánlatot. A Slovak Telekom által vitatott e határozatot a TUSR elnöke 2005. június 14‑én helybenhagyta. E helybenhagyó határozat alapján a Slovak Telekom köteles volt eleget tenni a helyi hurokjának átengedése iránti valamennyi, észszerűnek és indokoltnak tekinthető kérelemnek annak érdekében, hogy lehetővé tegye az alternatív szolgáltatók számára e hurok használatát, hogy ez utóbbiak Szlovákiában a helyhez kötött széles sávú szolgáltatások „kiskereskedelmi tömegpiacán (illetve fogyasztói piacán)” saját szolgáltatásokat tudjanak nyújtani. A 2005. június 14‑i határozat arra is kötelezte a Slovak Telekomot, hogy az átengedésre vonatkozó referenciaajánlat valamennyi tervezett módosítását legalább 45 nappal korábban tegye közzé, és e módosításokat küldje meg a TUSR részére.

10

A Slovak Telekom 2005. augusztus 12‑én tette közzé az átengedésre vonatkozó referenciaajánlatát (a továbbiakban: referenciaajánlat). Ezen ajánlat, amelyet ezen időpont és 2010 vége között kilenc alkalommal módosítottak, meghatározza a Slovak Telekom helyi hurokjához való hozzáférésre vonatkozó szerződéses és műszaki feltételeket. A nagykereskedelmi piacon a Slovak Telekom hozzáférést biztosít az átengedett helyi hurkokhoz azon fő kábelrendezőben, illetve azon fő kábelrendező mellett, amelyen keresztül a hozzáférést kérő alternatív szolgáltató kialakította a saját központi hálózatát.

11

A megtámadott határozat szerint a Slovak Telekom helyi hurokjának hálózata, amely e szolgáltató érintett vonalainak átengedését követően széles sávú szolgáltatások nyújtására használható, a 2005 és 2010 közötti időszakban a szlovák háztartások összességének 75,7%‑át fedte le. E lefedettség kiterjedt a Slovak Telekom fémvezetékes hozzáférési hálózatában található minden olyan helyi hurokra, amely széles sávú jelek továbbítására használható. Ugyanezen időszak során azonban a Slovak Telekom csak néhány helyi hurkot engedett át 2009. december 18‑tól kezdődően, és ezeket csak egyetlen alternatív szolgáltató használta arra, hogy nagyon széles sávú kiskereskedelmi szolgáltatásokat nyújtson vállalkozások számára.

12

A Bizottság hivatalból vizsgálatot indított, amelynek tárgyát többek között a Slovak Telekom helyi hurokjának átengedésére vonatkozó feltételek képezték. A Bizottság azt követően, hogy 2008. június 13‑án tájékoztatáskéréseket intézett az alternatív szolgáltatókhoz, valamint a Slovak Telekom helyiségeiben 2009. január 13. és 15. között be nem jelentett helyszíni vizsgálatot végzett, 2009. április 8‑án úgy határozott, hogy a Bizottság által az [EUMSZ 101.] és [EUMSZ 102. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) 2. cikke alapján eljárást indít e szolgáltatóval szemben.

13

A Bizottság a vizsgálat folytatása keretében további tájékoztatáskéréseket intézett az alternatív szolgáltatókhoz és a TUSR‑hez, valamint a Slovak Telekom helyiségeiben 2009. július 13‑án és 14‑én bejelentett helyszíni vizsgálatot végzett.

14

A Slovak Telekom több, 2009. augusztus 11. és 2010. augusztus 31. között a Bizottsághoz intézett vitaanyagban jelezte, hogy szerinte semmi alapja nincs úgy tekinteni, hogy a társaság a jelen ügyben megsértette az EUMSZ 102. cikket.

15

A vizsgálat keretében a Slovak Telekom kifogásolta, hogy a 2004. május 1‑jét, azaz a Szlovák Köztársaság Unióhoz való csatlakozását megelőző időszakra vonatkozó információkat szolgáltasson. A Slovak Telekom megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be egyrészt [az EUMSZ 101.] és [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 18. cikke (3) bekezdésének és 24. cikke (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban 2009. szeptember 3‑án hozott C(2009) 6840 bizottsági határozattal, valamint másrészt az 1/2003 rendelet 18. cikke (3) bekezdésének és 24. cikke (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban 2010. február 8‑án hozott C(2010) 902 bizottsági határozattal szemben. A Törvényszék a 2012. március 22‑iSlovak Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑458/09 és T‑171/10, EU:T:2012:145) az e határozatokkal szemben benyújtott kereseteket elutasította.

16

2010. december 13‑án a felpereshez intézett tájékoztatáskéréseket követően a Bizottság úgy határozott, hogy e társasággal szemben megindítja a 773/2004 rendelet 2. cikke szerinti eljárást.

17

2012. május 7‑én a Bizottság kifogásközlést küldött a Slovak Telekomnak. E kifogásközlést másnap küldték meg a felperesnek. E kifogásközlésben a Bizottság előzetesen megállapította, hogy a Slovak Telekom felelős lehet az EUMSZ 102. cikk megsértéséért, mivel a hálózata helyi hurokjainak átengedését, valamint a nemzeti és regionális széles sávú nagykereskedelmi hozzáférést illetően a versenytársaival szemben árpréshez vezető gyakorlatot folytatott, továbbá az alternatív szolgáltatókkal szemben megtagadta a hozzáférést bizonyos nagykereskedelmi termékekhez. A Bizottság előzetesen megállapította továbbá, hogy a felperes felelős lehet e jogsértő magatartásért, mivel a jogsértés időszakában a Slovak Telekom anyavállalata volt.

18

A Slovak Telekom és a felperes, miután betekintést kapott a vizsgálati aktába, 2012. szeptember 5‑én külön‑külön válaszolt a kifogásközlésre. A Bizottság ezt követően ugyanezen év november 6‑án és 7‑én meghallgatást tartott.

19

2013. június 21‑én a Slovak Telekom kötelezettségvállalásokra vonatkozó javaslatot tett a Bizottságnak, hogy megválaszolja az ez utóbbi által versenyjogi szempontból felvetett kifogásokat, és kérte, hogy a Bizottság az 1/2003 rendelet 9. cikke értelmében vett, kötelezettségvállalásokat elfogadó határozatot, és ne pedig tilalmat kimondó határozatot hozzon. A Bizottság azonban e kötelezettségvállalásokat elégtelennek ítélte meg, és ennélfogva az eljárás folytatása mellett döntött.

20

A Bizottság a Slovak Telekom és a felperes részére 2013. december 6‑án, illetve 2014. január 10‑én tényállást közlő levelet küldött, hogy a kifogásközlés megküldését követően begyűjtött további bizonyítékokat illetően lehetővé tegye számukra észrevételek tételét. A Bizottság közölte, hogy e bizonyítékok, amelyekbe a Slovak Telekom és a felperes betekintést kapott, egy esetleges végleges határozatban felhasználhatók.

21

A Slovak Telekom és a felperes 2014. február 21‑én, illetve március 6‑án válaszolt a tényállást közlő levélre.

22

A Bizottság a Slovak Telekommal 2014. szeptember 16‑án, a felperessel pedig 2014. szeptember 29‑én tartott találkozón információkat nyújtott e társaságoknak azon határozatról, amelyet a Bizottság az 1/2003 rendelet 7. cikke alapján meg kívánt hozni.

23

A megtámadott határozatban a Bizottság megállapítja, hogy a Slovak Telekom és a felperes által alkotott vállalkozás a széles sávú szolgáltatásokat illetően Szlovákiában a 2005. augusztus 12. és 2010. december 31. közötti időszakban (a továbbiakban: szóban forgó időszak) az EUMSZ 102. cikkbe és az EGT‑Megállapodás 54. cikkébe ütköző egységes és folyamatos jogsértést követett el.

24

A megtámadott határozatban a Bizottság két érintett termékpiacot határoz meg, azaz:

25

A megtámadott határozat szerint a szóban forgó földrajzi piac Szlovákia egész területét lefedi.

26

A Bizottság megállapítja, hogy a szóban forgó időszakban a Slovak Telekom a helyi hurkok átengedése vonatkozásában monopolhelyzetben volt a nagykereskedelmi piacon, és tényleges vagy potenciális verseny formájában nem állt fenn közvetlen nyomás, sem olyan kompenzáló vásárlóerő, amely korlátozta volna e társaság piaci erejét. A Slovak Telekom tehát a szóban forgó időszakban erőfölényben volt e piacon. A Bizottság megállapítja tovább, hogy a Slovak Telekom ezen időszakban a helyhez kötött széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi tömegpiacán (illetve fogyasztói piacán) is erőfölényben volt.

27

A Bizottság „A hozzáférés megtagadása” című elemzésének első részében rámutat arra, hogy noha több alternatív szolgáltatónak is jelentős érdeke fűződött ahhoz, hogy hozzáférést kapjanak a Slovak Telekom helyi hurokjaihoz annak érdekében, hogy versenyt tudjanak támasztani e társasággal szemben a széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi piacán, e szolgáltató a referenciaajánlatban visszaélésszerű szabályokat és feltételeket állapított meg annak érdekében, hogy az ilyen hozzáférést elfogadhatatlanná tegye. A Slovak Telekom így késleltette, megnehezítette, illetve akadályozta a széles sávú szolgáltatások e kiskereskedelmi piacára való belépést.

28

A Bizottság e tekintetben hangsúlyozza, hogy először is a helyi hurok valamely alternatív szolgáltatónak való átengedése feltételezi, hogy ez utóbbi előzetesen az inkumbens szolgáltató hálózatát illetően kellően részletes és megfelelő információkat kap. Ezen információknak lehetővé kell tenniük az érintett alternatív szolgáltató számára, hogy értékelhesse üzleti lehetőségeit, és a helyi hurok átengedésén alapuló jövőbeli kiskereskedelmi szolgáltatásait illetően megfelelő gazdasági modelleket dolgozhasson ki. Márpedig a jelen ügyben a referenciaajánlat nem felelt meg ezen, az alternatív szolgáltatók tájékoztatására vonatkozó követelménynek.

29

Így a releváns keretszabályozásban (lásd a fenti 7. és 8. pontot) megállapított követelmények ellenére a referenciaajánlat a fizikai hozzáférési helyek elhelyezkedését és a helyi hurkoknak a hálózat pontosan meghatározott részeiben való rendelkezésre állását illetően nem szolgál alapvető információkkal. Az alternatív szolgáltatók csak kérelemre, díjfizetés ellenében juthattak hozzá ezen információkhoz, amely kérelmet a Slovak Telekommal kötött titoktartási megállapodás hatálybalépésétől számított öt napon belül kellett benyújtaniuk, valamint kizárólag azt követően, hogy bankgaranciát nyújtottak. A Bizottság lényegében úgy véli, hogy e követelmények indokolatlanul késleltették és megnehezítették a releváns információknak az alternatív szolgáltatókkal való közlését, ily módon az említett szolgáltatókat visszatartották attól, hogy a Slovak Telekom helyi hurokjaihoz hozzáférjenek.

30

A Bizottság úgy véli, hogy a Slovak Telekom által közölt információk még a kérelemre való hozzáférés esetén is elégtelenek voltak. A Slovak Telekom semmilyen információt nem közölt többek között a helyi hurokjainak rendelkezésre állásáról, noha ezen információk döntő jelentőségűek voltak ahhoz, hogy az alternatív szolgáltatók időben kidolgozhassák gazdasági modelljeiket, és meghatározhassák az átengedés üzleti potenciálját. A Bizottság úgy véli, hogy a Slovak Telekomnak nem csupán a fő kábelrendezők és hasonló források listáját kellett volna közölnie, hanem ezenkívül a földrajzi lefedettségük leírását, továbbá információkat az e központok által ellátott telefonszámlistákról, a vezetékeknek a DSL‑technológiák útján való (százalékszámban kifejezett) tényleges használatáról, a különböző fő kábelrendezőkkel összekapcsolt vezetékeket illetően a pulzuskód‑modulációs (pulse code modulation vagy PCM) berendezés kiépítésének mértékéről, a kábelrendezők nevéről, illetve funkciójáról, továbbá arról, hogy milyen módon használják azokat az említett társaság műszaki és módszertani szabályozásaiban, vagy akár a homogén helyi hurkok maximális hosszáról. Végül a Slovak Telekom tudatában volt annak, hogy az információkhoz való hozzáférés e feltételei és az információk korlátozott terjedelme problémát jelent az alternatív szolgáltatók számára. A Bizottság rámutat továbbá arra, hogy miközben a Slovak Telekom csak 2009 májusában tett közzé egy, az alternatív szolgáltatók által benyújtandó átengedés iránti kérelmekre vonatkozó modellt, az átengedésre vonatkozó referenciaajánlat kezdettől fogva előírta pénzügyi szankciók alkalmazását arra az esetre, ha a hozzáférés iránti kérelmet hiányosnak ítélnék.

31

Másodszor a megtámadott határozat szerint a Slovak Telekom indokolatlanul leszűkítette a helyi hurokjainak átengedésére vonatkozó kötelezettségének terjedelmét.

32

Így elsősorban a Slovak Telekom e kötelezettségből indokolatlanul kizárta a „passzív” vonalakat, azaz azon vonalakat, amelyeket – noha fizikailag léteznek – nem használták. Ily módon a Slovak Telekom jelentős számú olyan potenciális ügyfelet tartott fenn magának, akik még nem fizettek elő e társaság széles sávú szolgáltatásaira, noha e társaság hálózata szolgálta ki őket, jóllehet a releváns keretszabályozás egyáltalán nem korlátozta az átengedési kötelezettséget kizárólag az aktív vonalakra, és e piac igencsak fellendülőben volt. A Bizottság szerint a Slovak Telekom által alkalmazott korlátozást semmilyen objektív műszaki ok nem indokolta.

33

Másodsorban a Slovak Telekom indokolatlanul kizárta átengedési kötelezettségéből azokat a szolgáltatásokat, amelyeket „konfliktusban álló szolgáltatásoknak” minősített, azaz azokat, amelyeket e társaság nyújthatott, és amelyek konfliktusban lehettek egy alternatív szolgáltatónak a helyi hurokhoz való hozzáférésével. Azonkívül, hogy maga a konfliktusban álló szolgáltatások fogalma homályos, az ilyen szolgáltatásoknak a Slovak Telekom által egyoldalúan elkészített listája nem taxatív, következésképpen az alternatív szolgáltatók számára bizonytalanságot eredményezett. E korlátozás megfosztotta az alternatív szolgáltatókat számos, a Slovak Telekom által saját magának fenntartott, és ezáltal a kiskereskedelmi piacról elvont potenciális ügyféltől.

34

Harmadsorban a Bizottság rámutat a Slovak Telekom által a referenciaajánlatban előírt azon szabály indokolatlan jellegére, miszerint a zavarok és interferenciák elkerülése érdekében csak a több érpárt tartalmazó vezetékben lévő helyi hurkok 25%‑a használható széles sávú szolgáltatások nyújtására. E szabály nem indokolt, mivel általános és absztrakt jellegű, így nem veszi figyelembe a vezetékek jellemzőit és a közvetítési technikák konkrét kombinálását. A Bizottság e tekintetben rámutat arra, hogy a más tagállamokban folytatott gyakorlat azt bizonyítja, hogy a hozzáférés ilyen absztrakt és upstream korlátozásainak vannak alternatívái, úgymint a spektrumzavarokból eredő valamennyi konkrét probléma utólagos kezelése érdekében a vezeték 100%‑osan kumulált használatának elve. Végül a Slovak Telekom saját magára a vezeték 63%‑os maximális használatára vonatkozó szabályt alkalmazta, amely kevésbé szigorú, mint az, amelyet az alternatív szolgáltatókkal szemben írt elő.

35

Végül harmadszor a Slovak Telekom a referenciaajánlatban a helyi hurokjainak átengedését illetően több tisztességtelen kikötést és feltételt rögzített.

36

E tekintetben elsősorban a megtámadott határozat szerint a Slovak Telekom a referenciaajánlatban tisztességtelen kikötéseket és feltételeket rögzített a helymegosztást illetően, amelyet ezen ajánlat a következőképpen határozott meg: „az engedéllyel rendelkező szolgáltató távközlési berendezésének megfelelő elhelyezéséhez szükséges terület és műszaki berendezés biztosítása annak érdekében, hogy az engedéllyel rendelkező szolgáltató a helyi hurokhoz való hozzáférés révén szolgáltatásnyújtást tudjon nyújtani végső felhasználói számára”. Az alternatív szolgáltatók számára így létrehozott akadály közelebbről a következő tényezőkből eredt: i. a feltételek előírták a helymegosztás lehetőségeinek előzetes vizsgálatát, amely objektíve nem volt szükséges; ii. az alternatív szolgáltatók a Slovak Telekom által eldöntött helymegosztási forma meghatározását csak további költségek megfizetése esetén vitathatták; iii. a fenntartási időszak azt követő lejárta, hogy az alternatív szolgáltatónak megküldték az előzetes vizsgálat vagy a részletes vizsgálat eredményére vonatkozó véleményt, abban az esetben, ha nem született megállapodás a helymegosztásról, azzal járt, hogy az előzetes vizsgálati eljárást vagy a részletes vizsgálati eljárást teljes egészében újra kellett kezdeni; iv. a Slovak Telekomot semmilyen határidő nem kötötte a tárgyalásokból eredő további részletes vizsgálatok esetén, és jogosult volt arra, hogy magyarázat és jogi következmények nélkül visszavonja a helymegosztási megállapodásra vonatkozó javaslatot azon időszak alatt, amelyben az alternatív szolgáltatók a meghatározott határidőkön belül elfogadhatták a javaslatot; v. a Slovak Telekom a helymegosztás végrehajtása vonatkozásában nem kötelezte magát semmilyen konkrét ütemterv betartására; vi. a Slovak Telekom a helymegosztásra vonatkozóan egyoldalúan tisztességtelen és nem átlátható díjakat írt elő.

37

Másodsorban a Bizottság rámutat arra, hogy a referenciaajánlat értelmében az alternatív szolgáltatók a helyi hurok minősítése iránti kérelmeket illetően kötelesek voltak előrejelzéseket benyújtani tizenkét hónappal előre minden egyes helymegosztási terület vonatkozásában, hónapról hónapra, azt megelőzően, hogy az adott helyi hurokhoz való hozzáférés vonatkozásában minősítés iránti kérelmet nyújthattak volna be. Márpedig a Bizottság úgy véli, hogy e követelmény arra kötelezi az alternatív szolgáltatókat, hogy olyan időpontban nyújtsanak be előrejelzéseket, amikor az átengedéssel kapcsolatos igényeiket nem tudják felbecsülni. A Bizottság ezen túlmenően rámutat arra a körülményre, hogy az előrejelzési feltételek ismeretének hiánya szankciók fizetését vonta maga után, valamint hogy az előrejelzési kötelezettség kötelező jellegű volt, és hogy a Slovak Telekomnak nem kellett bizonyos határidőn belül válaszolnia egy minősítési kérelemre abban az esetben, ha e kérelem az előrejelzés szerinti mennyiséggel nem állt összhangban.

38

Harmadsorban a Bizottság úgy véli, hogy a kötelező minősítési eljárás, amelynek lehetővé kellett tennie az alternatív szolgáltatók számára annak meghatározását, hogy valamely konkrét helyi hurok megfelel‑e a DSL‑technológiának, vagy bármely más olyan széles sávú technológiának, amelyet e szolgáltatók adott esetben használni szándékoztak, azt megelőzően, hogy konkrét átengedés iránti kérelmet nyújtottak volna be, e szolgáltatókat visszatartotta attól, hogy a Slovak Telekomtól a helyi hurkok átengedését kérjék. Így a Bizottság, elismerve annak szükségességét, hogy megvizsgálják a helyi hurkoknak az átengedés tekintetében való megfelelő jellegét, valamint elismerve a konkrét vonalak átengedésének előzetes lényegi feltételeit, rámutat arra, hogy ezen minősítési eljárásnak magától a helyi hurokhoz való hozzáférés iránti kérelemtől való elválasztása indokolatlanul késleltette az átengedést, és az alternatív szolgáltatóknak további költségeket okozott. Ráadásul a minősítési eljárás keretében vizsgált több szempont is felesleges jellegű. A Bizottság kiemeli továbbá a helyi hurok minősítése tíz napra korlátozott érvényességi idejének indokolatlan jellegét, amely határidőn túl már nem lehetett hozzáférés iránti kérelmet benyújtani.

39

Negyedsorban a megtámadott határozat szerint a referenciaajánlat hátrányos feltételeket tartalmazott a javítást, karbantartást és fenntartást illetően a következők miatt: i. a „tervezett” és „nem tervezett munkálatok” megfelelő fogalommeghatározásának hiánya, ii. a „nem tervezett munkálatok” és az egyszerű „hiányosságok” közötti egyértelmű megkülönböztetés hiánya, amely a Slovak Telekom részéről indokolatlan magatartásokat eredményezhet, iii. az alternatív szolgáltató ilyen munkálatokról való tájékoztatására, valamint ezen információknak az alternatív szolgáltató ügyfelei számára történő továbbítására előírt igen rövid határidők, és végül iv. az, hogy a szolgáltatásnak a javítás által okozott megszakadása miatti felelősség átszáll az alternatív szolgáltatóra, amennyiben úgy ítélik meg, hogy az említett szolgáltató nem működött együtt.

40

Ötödsorban a Bizottság tisztességtelennek ítéli a Slovak Telekommal helymegosztási megállapodást kötni kívánó és végső soron e társaság helyi hurokjaihoz hozzáférést kérő valamennyi alternatív szolgáltatótól megkövetelt bankgaranciára vonatkozó több szabályt és feltételt. Így először is a Slovak Telekom túl széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak során, hogy a bankgaranciát elfogadja vagy elutasítja, és e tekintetben semmilyen határidő nem köti. Továbbá a garancia 66387,84 euróban megállapított összege aránytalan a Slovak Telekom által viselt kockázattal és a részéről felmerülő költségekkel. Ez annál is inkább így van, mivel a referenciaajánlat lehetővé tette, hogy a Slovak Telekom e garanciának többszörösét kérje akkor, ha azt érvényesíti, mivel a bankgarancia eredeti összegét akár a tizenkétszeresére is lehetett növelni. Ráadásul a Slovak Telekom a bankgaranciát nem csak annak érdekében érvényesíthette, hogy az általa nyújtott tényleges szolgáltatások meg nem fizetését fedezze, hanem bármely más olyan kártérítési igényt is kielégíthetett belőle, amelyet elő tudott terjeszteni. Mindemellett a Slovak Telekom anélkül érvényesíthette a bankgaranciát, hogy bizonyítania kellett volna, hogy az adóst először felszólította, és az említett adós ezenkívül nem tiltakozhatott a garancia ezen érvényesítésével szemben. Végül a Bizottság hangsúlyozza, hogy az alternatív szolgáltatók semmilyen hasonló garanciával nem rendelkeznek, noha a Slovak Telekomnak a helyi hurkok átengedésével kapcsolatos magatartásából adódóan veszteségek érhetik őket.

41

A Bizottság megállapítja, hogy a Slovak Telekom magatartásának ezen aspektusai összességükben véve az e szolgáltató helyi hurokjai átengedése megtagadásának minősültek.

42

A Slovak Telekom magatartására vonatkozó elemzésének második részében a Bizottság megállapítja az e szolgáltató által a helyi hurokjainak átengedése során tanúsított magatartással okozott árprés fennállását, amely az erőfölénnyel való visszaélés egyik önálló formáját valósítja meg. Így a Slovak Telekom által egyrészt az alternatív szolgáltatók számára ilyen hozzáférés nyújtása során alkalmazott árak, másrészt pedig a saját ügyfeleivel szemben alkalmazott árak közötti eltérés vagy negatív volt, vagy pedig elégtelen volt ahhoz, hogy lehetővé tegye valamely, a Slovak Telekommal megegyező hatékonyságú szolgáltató számára, hogy fedezze azon konkrét költségeket, amelyeket a Slovak Telekomnak viselnie kellett a saját termékeinek értékesítése vagy szolgáltatásainak nyújtása során a lejjebb lévő piacon, azaz a kiskereskedelmi piacon.

43

Azon forgatókönyvet illetően, amikor az adott szolgáltatásportfólió kizárólag a széles sávú szolgáltatásokat foglalja magában, a Bizottság megjegyzi, hogy egy megegyező hatékonyságú versenytárs a Slovak Telekom helyi hurokjainak átengedése révén képes lett volna teljes egészében ugyanazon kiskereskedelmi DSL‑ajánlatot kínálni, mint amelyet a Slovak Telekom kínált, amint azt ez utóbbi társaság az idők során kialakította. Márpedig az úgynevezett „időszakról időszakra” történő megközelítés (azaz a 2005 és 2010 között minden egyes év vonatkozásában rendelkezésre álló árrés kiszámítása) azt mutatja, hogy a Slovak Telekommal megegyező hatékonyságú versenytárs negatív árrésbe ütközött, ennélfogva nem tudta nyereségesen kínálni a Slovak Telekom által a kiskereskedelmi piacon kínált, széles sávú szolgáltatásokat tartalmazó portfóliót.

44

Azon forgatókönyvet illetően, amikor a vizsgált portfólió a helyi hurokhoz való teljes hozzáférés révén a széles sávú szolgáltatásokon kívül távbeszélő‑szolgáltatásokat is magában foglal, a Bizottság szintén arra a megállapításra jut, hogy a Slovak Telekommal megegyező hatékonyságú versenytárs a Slovak Telekom által az átengedés feljebb lévő piacán alkalmazott árak miatt a 2005 és 2010 közötti időszakban nem tudott volna nyereségesen tevékenységeket folytatni a releváns kiskereskedelmi piacon. Egy megegyező hatékonyságú versenytárs tehát ugyanezen időszakban nem tudta volna a Slovak Telekom által kialakított portfóliót nyereségesen kínálni. E megállapításon nem változtat az, hogy e referenciaportfólióba felvették a 2007‑től elérhető multiplay‑szolgáltatásokat.

45

Mivel a közigazgatási eljárásban sem a Slovak Telekom, sem a felperes nem igazolta objektíven a kizárásra irányuló magatartását, a Bizottság megállapítja, hogy a Slovak Telekom által a szóban forgó időszakban tanúsított magatartást visszaélésszerű árprésként kell elemezni.

46

A Bizottság szerint a Slovak Telekom e két típusú magatartása, azaz a helyi hurok átengedésének megtagadása és az alternatív szolgáltatókkal szemben alkalmazott árprés alkalmas volt arra, hogy megakadályozza az alternatív szolgáltatókat abban, hogy az átengedés révén be tudjanak lépni Szlovákiában a helyhez kötött széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi tömegpiacára (illetve fogyasztói piacára). A megtámadott határozat szerint e magatartások kevésbé hatékonnyá tették a versenyt e piacon, mivel nem létezett tényleges nyereséges alternatíva a versenytárs szolgáltatók számára ahhoz, hogy nagykereskedelmi szinten hozzáférjenek a helyi hurkok átengedésén alapuló széles sávú DSL‑technológiához. A Slovak Telekom magatartása annál is inkább kihatott a versenyre, mivel a széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi piaca a szóban forgó időszakban jelentős fejlődési potenciállal bírt.

47

A Bizottság lényegében hozzáteszi, hogy a „beruházás léptéke” fogalmának megfelelően a helyi hurok átengedésének ilyen megakadályozása megfosztotta az alternatív szolgáltatókat egy olyan bevételi forrástól, amely lehetővé tette volna számukra, hogy a hálózatban más beruházásokat eszközöljenek, többek között, hogy kialakítsák saját hozzáférési hálózatukat annak érdekében, hogy ügyfeleiket közvetlenül e hálózathoz kapcsolják.

48

A Bizottság megállapítja, hogy a Slovak Telekom által Szlovákiában a helyhez kötött széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi tömegpiacán (illetve fogyasztói piacán) tanúsított versenyellenes magatartás alkalmas volt arra, hogy a versenyre negatív hatásokat fejtsen ki, és tekintettel arra, hogy e magatartás földrajzi kiterjedése Szlovákia egész területét lefedte, érinthette a tagállamok közötti kereskedelmet.

49

A megtámadott határozat szerint a felperesnek a szóban forgó teljes időszakban nem csupán arra volt lehetősége, hogy meghatározó befolyást gyakoroljon a Slovak Telekom üzletpolitikájára, hanem ténylegesen is ilyen befolyást gyakorolt. Mivel a felperes és a Slovak Telekom ugyanazon vállalkozás részét képezi, mindkettő felelőssége megállapítható a megtámadott határozat tárgyát képező, az EUMSZ 102. cikkbe ütköző egységes és folyamatos jogsértésért.

50

E jogsértés szankcionálását illetően a Bizottság rámutat arra, hogy a bírságok összegét az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatásában (HL 2006. C 210., 2. o.; a továbbiakban: 2006. évi iránymutatás) megfogalmazott elvek alapján állapította meg.

51

Először is a Bizottság a bírság alapösszegét számítja ki úgy, hogy a Slovak Telekom által a jogsértésben való részvétele utolsó teljes évében, azaz a jelen ügyben 2010‑ben a helyi hurok átengedésének és a helyhez kötött széles sávú kiskereskedelmi szolgáltatásoknak a piacán elért forgalom 10%‑át vette figyelembe, és az így kapott összeget a jogsértés időtartama (öt év és négy hónap) figyelembevétele érdekében 5,33‑dal megszorozta. Az e számítás végén kapott alapösszeg 38838000 eurót teszi ki. Ez a szóban forgó jogsértés miatt kiszabott első bírság, amelynek megfizetéséért a Slovak Telekom és a felperes a megtámadott határozat 2. cikke első bekezdésének a) pontja értelmében egyetemlegesen felel.

52

Ezt követően a Bizottság ezen alapösszeget két tekintetben is kiigazította. Elsősorban megállapítja, hogy a szóban forgó jogsértés elkövetésének időpontjában a Bizottság az [EK] 82. cikk szerinti eljárásról (COMP/37.451, 37.578, 37.579 – Deutsche Telekom AG ügy) szóló, 2003. május 21‑i 2003/707/EK határozatában (HL 2003, L 263., 9. o.; a továbbiakban: Deutsche Telekom határozat) a távközlési ágazatban alkalmazott árprés miatt már megállapította a felperes felelősségét egy, az EUMSZ 102. cikkbe ütköző jogsértésért, és hogy e határozat meghozatalának időpontjában a felperes már 51%‑os részesedéssel rendelkezett a Slovak Telekom tőkéjében, és lehetősége volt arra, hogy e társaságra meghatározó befolyást gyakoroljon. Következésképpen a Bizottság megállapítja, hogy a felperes esetében a bírság alapösszegét visszaesés címén 50%‑kal kell növelni. Másodsorban a Bizottság megállapítja, hogy a felperes világszintű forgalma 2013‑ban 60,132 milliárd eurót tett ki, és annak érdekében, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság kellő elrettentő hatással bírjon, az alapösszegre 1,2‑es szorzótényezőt indokolt alkalmazni. Az alapösszeg e kettős kiigazítása révén kapott, 31070000 eurót kitevő összeg a megtámadott határozat 2. cikke első bekezdésének b) pontja értelmében kizárólag a felperessel szemben kiszabott külön bírság.

53

A megtámadott határozat 1. és 2. cikke a következőképpen szól:

„1. cikk

(1)   A Deutsche Telekom AG és a Slovak Telekom a.s. által alkotott vállalkozás az EUMSZ 102. cikkbe és az EGT‑Megállapodás 54. cikkébe ütköző egységes és folyamatos jogsértést követett el.

(2)   A jogsértés 2005. augusztus 12‑től 2010. december 31‑ig tartott, és a következő magatartásokból állt:

2. cikk

Az 1. cikkben megállapított jogsértés miatt a következő bírságok kerülnek kiszabásra:

[…]”

70

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

71

A Bizottság és a beavatkozó fél, a Slovanet azt kéri, hogy a Törvényszék:

72

A felperes mind a megtámadott határozat egészben vagy részben történő megsemmisítése iránti elsődleges kérelmeinek, mind pedig a vele szemben kiszabott bírságok törlése vagy összegük csökkentése iránti másodlagos kérelmeinek alátámasztása érdekében öt jogalapot hoz fel. Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 102. cikk alkalmazása során a Slovak Telekom visszaélésszerű magatartását illetően ténybeli hibákat követett el, és tévesen alkalmazta a jogot, valamint megsértette a védelemhez való jogot. A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a Slovak Telekom visszaélésszerű magatartásának időtartamát illetően tévesen alkalmazta a jogot, és ténybeli hibákat követett el. A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és ténybeli hibákat követett el, amikor a Slovak Telekom visszaélésszerű magatartását a felperesnek tudta be azzal az indokkal, hogy e társaságok ugyanazon vállalkozás részét képezik. A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az uniós jog értelmében vett „vállalkozás” fogalmát és a büntetések egyéniesítésének elvét, mivel a megtámadott határozat kizárólag a felperessel szemben egy külön bírságot is kiszab, valamint hogy a Bizottság megsértette az indokolási kötelezettséget. Végül az ötödik jogalap a Slovak Telekommal és a felperessel szemben egyetemlegesen kiszabott bírság összegének kiszámításakor elkövetett hibákon alapul.

73

Egymást követően meg kell vizsgálni a felperes által felhozott és a fenti 72. pontban említett öt jogalapot.

74

Az első jogalap három részből áll, amelyek közül az első az EUMSZ 102. cikk megsértésén alapul, mivel a Bizottság úgy állapította meg e rendelkezés értelmében vett jogsértés fennállását, hogy nem vizsgálta meg a szóban forgó távközlési infrastruktúrák nélkülözhetetlen jellegét, a második rész azon alapul, hogy a Bizottság az árprés kiszámítását illetően megsértette a felperes meghallgatáshoz való jogát, a harmadik rész pedig a hosszú távú átlagos költségnövekedés (long‑run incremental costs, a továbbiakban: LRIC) kiszámításakor elkövetett hibákon alapul.

75

Egyébiránt a felperes arra hivatkozik, hogy első jogalapja keretében a Slovak Telekom által a megtámadott határozattal szemben 2014. december 26‑án benyújtott keresetben (T‑851/14. sz. ügy) előadott érveléshez csatlakozik. A felperes továbbá a 2013. január 22‑iBizottság kontra Tomkins ítéletre (C‑286/11 P, EU:C:2013:29) hivatkozva azzal érvel, hogy amennyiben az e keresetben hivatkozott valamely jogalapnak a Törvényszék helyt adna, a jelen ügyben a felperesnek is részesülnie kellene annak eredményéből.

[omissis]

81

Első jogalapjának első részében a felperes azzal érvel, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban tévesen nem vizsgálta meg, hogy a Slovak Telekom rézvezetékes DSL‑hálózatához való hozzáférés nélkülözhetetlen‑e ahhoz, hogy Szlovákiában a széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi piacán tevékenységet lehessen folytatni. A Bizottság ezáltal megsértette az 1998. november 26‑iBronner ítéletből (C‑7/97, EU:C:1998:569) eredő elvet, miszerint a szolgáltatás vagy hozzáférés megtagadása csak akkor minősül erőfölénnyel való visszaélésnek, ha az alkalmas arra, hogy a származékos piacon kizárjon minden versenyt, és ha a szóban forgó feljebb lévő piacra való belépés nélkülözhetetlen a lejjebb lévő piacon folytatott tevékenység gyakorlásához. Ezen elv jelen ügyben való alkalmazását nem kérdőjelezi meg az a körülmény, hogy a jelen ügy a hozzáférés hallgatólagos megtagadására vonatkozik, nem pedig – amint az 1998. november 26‑iBronner ítéletben (C‑7/97, EU:C:1998:569) – a hozzáférés teljes megtagadására. Semmilyen ok nem igazolja ugyanis azt, hogy a hozzáférés hallgatólagos megtagadása miatti visszaélés fennállását kevésbé szigorú bizonyítási követelményeknek vessék alá, mint a hozzáférés teljes megtagadása miatti visszaélés fennállását. A Bizottság által e tekintetben tett megkülönböztetés a 2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet (C‑52/09, EU:C:2011:83) 55. és 58. pontjának téves értelmezésén alapul. E megkülönböztetés ráadásul azon illogikus eredményre vezet, hogy a súlyosabb jogsértés (vagyis a hozzáférés teljes megtagadása) bizonyítása szigorúbb feltételeknek lenne alávetve, mint a kevésbé súlyos jogsértés (azaz a hozzáférés hallgatólagos megtagadása) bizonyítására alkalmazandó feltételek. A felperes ez utóbbi kérdést illetően hangsúlyozza, hogy legalább egy vállalkozás hozzáférést kapott a Slovak Telekom helyi hurokjaihoz, ami a hozzáférés teljes megtagadása esetén kizárt lett volna.

82

A felperes továbbá azzal érvel, hogy e bizonyítási követelményt nem enyhíti az a körülmény, hogy a Slovak Telekom alá volt vetve azon jogszabályi kötelezettségnek, hogy a versenytárs szolgáltatóknak átengedje a helyi hurokját, mivel e kötelezettség más célkitűzéseket követ, és más feltételeknek van alávetve, mint az EUMSZ 102. cikk értelmében vett visszaélés fennállásának utólagos ellenőrzése. Ezen, a TUSR által 2005‑ben előírt kötelezettség végül nem alkalmas arra, hogy helyettesítse annak konkrét vizsgálatát, hogy valamely későbbi időpontban nélkülözhetetlen volt‑e a Slovak Telekom helyi hurokjaihoz való hozzáférés. Márpedig a Bizottság a jelen ügyben e konkrét vizsgálatot nem végezte el, noha a távközlési piacok állandó fejlődésben vannak.

83

Hasonlóképpen a felperes vitatja a Bizottság azon nézőpontját, miszerint lényegében az 1998. november 26‑iBronner ítéletből (C‑7/97, EU:C:1998:569) eredő elv a jelen ügyben nem alkalmazható, mivel a szlovák kormány a szóban forgó távközlési hálózatot monopolfeltételek mellett alakította ki. A Bizottság nem indokolja meg, hogy e körülmény miért tette lehetővé számára az erőfölénnyel való visszaélés fennállásának megállapítását anélkül, hogy megvizsgálta volna a Slovak Telekom rézvezetékes DSL‑hálózatához való hozzáférés nélkülözhetetlen jellegét. Mivel a visszaélés fennállását mindig azon feltételektől függetlenül kell értékelni, amelyek mellett az erőfölény kialakult, semmi nem indokolja azt, hogy a régi állami monopóliumok eltérő bánásmódban részesüljenek, mint amelyben az EUMSZ 102. cikk alkalmazása keretében más vállalkozások részesülnek. A felperes hozzáteszi, hogy a Slovak Telekom rézvezetékes DSL‑hálózata eredetileg igen gyenge lefedettségi szinttel bírt, és rossz minőségű volt, és hogy ez arra indította a Slovak Telekomot, amint ez a megtámadott határozat (891) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy 2003 és 2010 között, azaz a monopóliumának elvesztését követően folyamatosan beruházzon széles sávú eszközökbe.

84

Mindenesetre az a tény, hogy több versenytárs szolgáltatónak a saját infrastruktúráján keresztül sikerült belépnie a széles sávú kiskereskedelmi piacra, azt bizonyítja, hogy a Slovak Telekom helyi hurokjának átengedése nem volt nélkülözhetetlen a versenytárs ajánlatok kialakításához.

85

A Bizottság vitatja ezeket az állításokat.

86

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az erőfölényben lévő vállalkozás különös felelősséggel tartozik azért, hogy magatartása ne csorbítsa a belső piacon a hatékony és torzulásmentes versenyt (lásd: 2017. szeptember 6‑iIntel kontra Bizottság ítélet, C‑413/14 P, EU:C:2017:632, 135. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és e tekintetben figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy az erőfölény fennállása korábbi de iure monopóliumból ered (2012. március 27‑iPost Danmark ítélet, C‑209/10, EU:C:2012:172, 23. pont).

87

Az EUMSZ 102. cikk többek között ezért tiltja, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás olyan gyakorlatot folytasson, amely kiszorító hatást gyakorol a hozzá hasonló hatékonyságúnak tekintett versenytársaira, és az érdemeken alapuló verseny eszközein kívüli más eszközök felhasználásával erősíti az erőfölényét. E megközelítésben nem minden árverseny tekinthető jogszerűnek (lásd: 2017. szeptember 6‑iIntel kontra Bizottság ítélet, C‑413/14 P, EU:C:2017:632, 136. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

88

E tekintetben megállapításra került, hogy az EUMSZ 102. cikk által tiltott, erőfölénnyel való visszaélés olyan objektív fogalom, amely az erőfölényben lévő vállalkozás olyan magatartásaira vonatkozik, amelyek hatására – olyan piacon, ahol pontosan a szóban forgó vállalkozás jelenlétének következtében a verseny már meggyengült – a termékeknek vagy szolgáltatásoknak a gazdasági szereplők által nyújtott teljesítésen alapuló rendes versenyét jellemző eszközöktől eltérő eszközökkel akadályozzák a piacon még létező versenyszint fenntartását vagy e verseny fejlődését (lásd: 2012. április 19‑iTomra Systems és társai kontra Bizottság ítélet, C‑549/10 P, EU:C:2012:221, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2009. szeptember 9‑iClearstream kontra Bizottság ítélet, T‑301/04, EU:T:2009:317, 140. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

89

Az EUMSZ 102. cikk nemcsak a fogyasztókat közvetlenül károsító magatartásokra terjed ki, hanem azokra is, amelyek a versenyt torzítva károsítják őket (lásd ebben az értelemben: 2012. március 27‑iPost Danmark ítélet, C‑209/10, EU:C:2012:172, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. március 29‑iTelefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélet, T‑336/07, EU:T:2012:172, 171. pont).

90

A fenti 88. pontban hivatkozott, versenyhelyzetre gyakorolt hatás nem szükségképpen a kifogásolt visszaélésszerű magatartás tényleges hatására vonatkozik. Az EUMSZ 102. cikk megsértésének megállapításához azt kell bizonyítani, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás visszaélésszerű magatartása a verseny korlátozására irányul, vagyis másként fogalmazva a magatartás ilyen hatást fejthet ki, vagy ilyen hatás kiváltására alkalmas (2012. április 19‑iTomra Systems és társai kontra Bizottság ítélet, C‑549/10 P, EU:C:2012:221, 68. pont; lásd továbbá: 2009. szeptember 9‑iClearstream kontra Bizottság ítélet, T‑301/04, EU:T:2009:317, 144. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. március 29‑i, Telefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélet, T‑336/07, EU:T:2012:172, 268. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

91

Egyébiránt az árprést eredményező magatartás visszaélésszerű jellegét illetően rá kell mutatni arra, hogy az EUMSZ 102. cikk második bekezdésének a) pontja kifejezetten tiltja, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás közvetlenül vagy közvetetten tisztességtelen árakat kössön ki (2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet, C‑52/09, EU:C:2011:83, 25. pont; 2012. március 29‑iTelefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélet, T‑336/07, EU:T:2012:172, 173. pont). Mivel az EUMSZ 102. cikkben szereplő visszaélésszerű magatartások listája nem kimerítő, az e rendelkezésben foglalt visszaélésszerű magatartások felsorolása nem meríti ki az erőfölénnyel való visszaélésnek az uniós jog által tiltott módjait (1973. február 21‑iEuropemballage és Continental Can kontra Bizottság ítélet, 6/72, EU:C:1973:22, 26. pont; 2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet, C‑52/09, EU:C:2011:83, 26. pont; 2012. március 29‑iTelefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélet, T‑336/07, EU:T:2012:172, 174. pont).

92

A jelen ügyben rá kell mutatni arra, hogy a felperes által a jelen jogalap első részében előadott érvelés kizárólag azon, a Bizottság által a megtámadott határozat hetedik részében (a (355)–(821) preambulumbekezdés) alkalmazott jogi kritériumra vonatkozik, amely alapján a Slovak Telekom által a szóban forgó időszakban tanúsított magatartássorozatot a „hozzáférés megtagadásának” minősítette. A felperes azonban nem vitatja a Bizottság által a megtámadott határozat e részében megállapított magatartások fennállását. Amint az említett határozat (2) és (1507) preambulumbekezdéséből kitűnik, e magatartások, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a Bizottság az EUMSZ 102. cikkbe ütköző egységes és folyamatos jogsértést állapítson meg (a megtámadott határozat (1511) preambulumbekezdése), először is abban álltak, hogy a Slovak Telekom az alternatív szolgáltatókkal szemben eltitkolt a hálózatára vonatkozó olyan információkat, amelyek szükségesek voltak e szolgáltató helyi hurokjának átengedéséhez, másodszor abban álltak, hogy a Slovak Telekom leszűkítette az alkalmazandó keretszabályozásból eredő, a helyi hurok átengedésére vonatkozó kötelezettségeit, harmadszor pedig abban, hogy az említett szolgáltató az átengedésre vonatkozó referenciaajánlatában több tisztességtelen kikötést és feltételt is rögzített.

93

Egyébiránt, és amint a felperes a tárgyaláson megerősítette, az első jogalap első része nem kívánja megkérdőjelezni a Slovak Telekom árprést megvalósító magatartásának a Bizottság által a megtámadott határozat nyolcadik részében elvégzett elemzését (a megtámadott határozat (822)–(1045) preambulumbekezdése). Keresetében ugyanis a felperes nem vitatja, hogy e típusú magatartás a visszaélés olyan önálló formájának minősül, amely eltér a hozzáférés megtagadásától, és amelynek a fennállására ennélfogva nem vonatkoznak az 1998. november 26‑iBronner ítéletben (C‑7/97, EU:C:1998:569) felállított kritériumok (lásd ebben az értelemben: 2014. július 10‑iTelefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélet, C‑295/12 P, EU:C:2014:2062, 75. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94

Így a felperes lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottság a fenti 92. pontban hivatkozott magatartásokat a Slovak Telekom helyi hurokjához való „hozzáférés megtagadásának” minősítette anélkül, hogy megvizsgálta volna, hogy e hozzáférés az 1998. november 26‑iBronner ítélet (C‑7/97, EU:C:1998:569) 41. pontjában felállított harmadik feltétel értelmében „nélkülözhetetlen‑e”.

95

Ezen ítéletben a Bíróság kétségkívül megállapította, hogy ahhoz, hogy a szolgáltatáshoz való hozzáférés nyújtásának az erőfölényben lévő vállalkozás általi megtagadása az EUMSZ 102. cikk értelmében vett visszaélésnek minősülhessen, az szükséges, hogy e megtagadás alkalmas legyen a szolgáltatás igénybevevőjének piacán a verseny teljes mértékben való megszüntetésére, hogy e megtagadást ne lehessen objektíve indokolni, valamint hogy a szolgáltatás maga elengedhetetlen legyen a szolgáltatás igénybevevője tevékenységének gyakorlásához (1998. november 26‑iBronner ítélet, C‑7/97, EU:C:1998:569, 41. pont; lásd továbbá: 2009. szeptember 9‑iClearstream kontra Bizottság ítélet, T‑301/04, EU:T:2009:317, 147. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

96

Egyébiránt az 1998. november 26‑iBronner ítélet (C‑7/97, EU:C:1998:569) 43. és 44. pontjából kitűnik, hogy annak eldöntéséhez, hogy valamely termék vagy szolgáltatás nélkülözhetetlen‑e ahhoz, hogy valamely vállalkozás meghatározott piacon gyakorolni tudja a tevékenységét, meg kell vizsgálni, hogy léteznek‑e alternatív megoldást jelentő termékek vagy szolgáltatások, még ha azok kevésbé előnyösek is, és hogy léteznek‑e olyan műszaki, szabályozási vagy gazdasági akadályok, amelyek lehetetlenné vagy legalábbis észszerűtlenül nehézzé teszik minden, az említett piacon működni kívánó vállalkozás számára, hogy adott esetben más vállalkozásokkal együttműködve alternatív termékeket vagy szolgáltatásokat állítsanak elő. Az 1998. november 26‑iBronner ítélet (C‑7/97, EU:C:1998:569) 46. pontja szerint ahhoz, hogy meg lehessen állapítani gazdasági jellegű akadályok fennállását, legalábbis azt kell bizonyítani, hogy e termékek vagy szolgáltatások előállítása gazdaságilag nem jövedelmező olyan mértékű gyártás esetén, amely összehasonlítható a létező terméket vagy szolgáltatást ellenőrző vállalkozás általi gyártás mértékével (2004. április 29‑iIMS Health ítélet, C‑418/01, EU:C:2004:257, 28. pont).

97

A jelen ügyben azonban, mivel a távközlési ágazatra vonatkozó szabályozás meghatározza az ágazatra alkalmazandó jogi keretet, és mivel ezáltal hozzájárul azon versenyfeltételek meghatározásához, amelyek között valamely távközlési vállalkozás az érintett piacokon tevékenykedik, az említett szabályozás releváns elem az EUMSZ 102. cikk e vállalkozás magatartására történő alkalmazását illetően, különösen e magatartás visszaélésszerű jellegének értékeléséhez (2010. október 14‑iDeutsche Telekom kontra Bizottság ítélet, C‑280/08 P, EU:C:2010:603, 224. pont).

98

Amint azzal a Bizottság helyesen érvel, a fenti 95. pontban felidézett feltételeket olyan ügyekben fogalmazták meg és alkalmazták, amelyekben arról a kérdésről volt szó, hogy az EUMSZ 102. cikk megkövetelheti‑e az erőfölényben lévő vállalkozástól, hogy más vállalkozások számára hozzáférést biztosítson valamely termékhez vagy szolgáltatáshoz, amennyiben egyáltalán nincs ilyen irányú jogszabályi kötelezettség.

99

E háttér eltér a jelen ügy hátterétől, amelyben a TUSR az e hatóság igazgatója által 2005. június 14‑én helybenhagyott 2005. március 8‑i határozatban arra kötelezte a Slovak Telekomot, hogy tegyen eleget a helyi hurokjának átengedése iránti valamennyi, észszerűnek és indokoltnak tekinthető kérelemnek annak érdekében, hogy ezáltal lehetővé tegye az alternatív szolgáltatók számára, hogy Szlovákiában a helyhez kötött széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi tömegpiacán (illetve fogyasztói piacán) saját szolgáltatásokat tudjanak nyújtani (lásd a fenti 9. pontot). E kötelezettség a hatóságok azon szándékából eredt, hogy a Slovak Telekomot és versenytársait beruházásokra és innovációra ösztönözze, mindeközben biztosítva a piaci verseny fennmaradását (a megtámadott határozat (218), (373), (388), (1053) és (1129) preambulumbekezdése).

100

Amint a megtámadott határozat (37)–(46) preambulumbekezdésében kifejtésre került, a TUSR által a 610/2003. sz. törvény alapján hozott határozat hajtotta végre Szlovákiában a 2887/2000 rendelet 3. cikkében előírt azon követelményt, miszerint a helyhez kötött nyilvános telefonhálózatok piacán jelentős piaci erővel rendelkező üzemeltetők kötelesek átengedni a helyi hurokjaikat. Az uniós jogalkotó az említett rendelet (6) preambulumbekezdésében e követelményt azzal a körülménnyel indokolta, hogy „[a]z újonnan piacra lépők számára nem lenne gazdaságilag megvalósítható az, hogy a már működő üzemeltetők fémes helyi hozzáférési infrastruktúráival megegyező infrastruktúrát teljes egészében és észszerű időn belül reprodukálják[, mivel más] infrastruktúrák […] általában nem rendelkeznek ugyanazzal a funkcionalitással, és nem olyan elterjedtek”.

101

Így, mivel a releváns keretszabályozás egyértelműen elismerte a Slovak Telekom helyi hurokjához való hozzáférés szükségességét annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a széles sávú internetes szolgáltatások szlovák piacán a hatékony verseny kialakulását és fejlődését, a Bizottság nem volt köteles bizonyítani, hogy e hozzáférés az 1998. november 26‑iBronner ítélet (C‑7/97, EU:C:1998:569) 41. pontjában felállított utolsó feltétel értelmében nélkülözhetetlen jelleggel bírt.

102

E következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes azon érve, miszerint a Slovak Telekom helyi hurokjához való hozzáférésre vonatkozó jogszabályi kötelezettség fennállása nem jelenti azt, hogy az EUMSZ 102. cikk értelmében is kellett ilyen hozzáférést nyújtani, mivel egy ilyen ex ante jogszabályi kötelezettség más célkitűzéseket követ, és más feltételeknek van alávetve, mint az erőfölényben lévő vállalkozás magatartásának az említett cikk értelmében vett ex post vizsgálata.

103

Ezen érv elutasításához ugyanis elegendő azt hangsúlyozni, hogy a fenti 97–101. pontban szereplő elemek nem azon az előfeltevésen alapulnak, miszerint a Slovak Telekommal szemben előírt, a helyi hurokjának átengedésére vonatkozó kötelezettség az EUMSZ 102. cikkből ered, hanem a fenti 97. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően csupán azt hangsúlyozzák, hogy egy ilyen jogszabályi kötelezettség fennállása azon gazdasági és jogi háttér releváns elemének minősül, amely háttérre figyelemmel kell értékelni, hogy a Slovak Telekomnak a megtámadott határozat hetedik részében vizsgált magatartását e rendelkezés értelmében vett visszaélésszerű magatartásnak lehetett‑e minősíteni.

104

Végül a felperes által a 2008. április 10‑iDeutsche Telekom kontra Bizottság ítélet (T‑271/03, EU:T:2008:101) 113. pontjára – a fenti 102. pontban hivatkozott érv alátámasztása érdekében – való hivatkozás nem releváns. A Törvényszék az említett pontban kétségtelenül rámutatott arra, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok a nemzeti jog alapján járnak el, amelynek célkitűzései eltérhetnek az uniós versenypolitika célkitűzéseitől. Az indokolás e pontja annak alátámasztására szolgált, hogy a Törvényszék miért utasította el a felperes ezen ügyben hivatkozott érvét, miszerint lényegében a felperes díjainak a német távközlési és postai szabályozó hatóság általi ex ante ellenőrzése kizárja azt, hogy az EUMSZ 102. cikket alkalmazni lehessen a saját helyi hurokjához való hozzáférésre alkalmazott díjaiból eredő esetleges árprésre. E pont ennélfogva nem arra a kérdésre vonatkozott, hogy a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató helyi hurokjához való hozzáférésre vonatkozó jogszabályi kötelezettség fennállása releváns‑e annak értékelése során, hogy a szolgáltatónak a hozzáférésre vonatkozó feltételei összhangban vannak‑e az EUMSZ 102. cikkel.

105

A fentiekből következik, hogy nem lehet azt kifogásolni, hogy a Bizottság elmulasztotta bizonyítani a szóban forgó hálózathoz való hozzáférés nélkülözhetetlen jellegét.

106

Hozzá kell tenni, hogy e megközelítést akkor sem lehet felhozni a Bizottsággal szemben, ha meg kellene állapítani, hogy a 2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet (C‑52/09, EU:C:2011:83) megfontolásai a hozzáférés szóban forgó hallgatólagos megtagadására vonatkoznak. Ebben az ítéletben a Bíróság kimondta, hogy az 1998. november 26‑iBronner ítélet (C‑7/97, EU:C:1998:569) 48. és 49. pontjából nem vonható le az a következtetés, hogy a szolgáltatásnyújtás visszaélésszerű megtagadása fennállásának megállapításához szükséges feltételeket – amely megtagadás az ez utóbbi ügyben vizsgált, előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés tárgyát képezte – azon magatartás visszaélésszerű jellegének megítélése keretében is szükségszerűen alkalmazni kell, amely abban áll, hogy a szolgáltatások nyújtását vagy a termékek értékesítését kedvezőtlen, vagy olyan feltételektől teszik függővé, amelyek a vevőt adott esetben nem érdeklik (2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet, C‑52/09, EU:C:2011:83, 55. pont). E tekintetben a Bíróság rámutatott arra, hogy az ilyen magatartások önmagukban is megvalósíthatják a szolgáltatásnyújtás megtagadásától eltérő visszaélés önálló formáját (2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet, C‑52/09, EU:C:2011:83, 56. pont).

107

A Bíróság egyébiránt kifejtette, hogy az 1998. november 26‑iBronner ítélet (C‑7/97, EU:C:1998:569) eltérő értelmezése annak megkövetelését eredményezné, hogy ahhoz, hogy valamely erőfölényben lévő vállalkozásnak a kereskedelmi feltételeire vonatkozó magatartását visszaélésnek lehessen tekinteni, mindig teljesüljenek a szolgáltatás megtagadása fennállásának megállapításához előírt feltételeknek, ami indokolatlanul korlátozná az EUMSZ 102. cikk hatékony érvényesülését (2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet, C‑52/09, EU:C:2011:83, 58. pont).

108

A felperes e tekintetben helyesen hangsúlyozza, hogy a Bíróság által a 2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítéletben (C‑52/09, EU:C:2011:83) vizsgált alapügyben szóban forgó magatartás kizárólag abban állt – amint ezen ítélet 8. pontjából kitűnik –, hogy a helyhez kötött telefonhálózat svéd inkumbens szolgáltatója esetlegesen árprést alkalmazott annak érdekében, hogy visszatartsa az alternatív szolgáltatókat attól, hogy hozzáférést kérjenek a helyi hurokjához. Ebből azonban nem vonható le az a következtetés, hogy a Bíróság által az 1998. november 26‑iBronner ítélet (C‑7/97, EU:C:1998:569) 41. pontjában megállapított feltételek terjedelmét illetően adott értelmezés kizárólag a visszaélésszerű magatartás e formájára korlátozódik, és nem fedi le az olyan, nem szigorú értelemben vett díjszabási gyakorlatokat, mint amelyeket a Bizottság a jelen ügyben a megtámadott határozat hetedik részében vizsgált (lásd a fenti 27–41. pontot).

109

Először is meg kell ugyanis állapítani, hogy a 2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet (C‑52/09, EU:C:2011:83) 55–58. pontjában a Bíróság nem a visszaélés azon konkrét formájára hivatkozott, amelyet a versenytárs szolgáltatókkal szemben valamely lejjebb lévő piacon alkalmazott árprés valósít meg, hanem arra, hogy „a szolgáltatások nyújtását vagy a termékek értékesítését kedvezőtlen vagy olyan feltételektől teszi[k] függővé, amelyek a vevőt adott esetben nem érdeklik”, valamint az erőfölényben lévő vállalkozás által megállapított „kereskedelmi feltételekre” hivatkozott. Az ilyen megszövegezés arra enged utalni, hogy az így hivatkozott, kiszorításra irányuló gyakorlatok nem kizárólag az árprésre vonatkoznak, hanem más olyan kereskedelmi gyakorlatokra is, amelyek a tényleges vagy potenciális versenytársak vonatkozásában jogellenes kiszorító hatással járhatnak, és amelyek olyan típusúak, mint amelyeket a Bizottság a Slovak Telekom helyi hurokjához való hozzáférés nyújtása hallgatólagos megtagadásának minősített (lásd ebben az értelemben a megtámadott határozat (366) preambulumbekezdését).

110

A 2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet (C‑52/09, EU:C:2011:83) ezen értelmezését megerősíti, hogy a Bíróság az elemzésének e részében az 1998. november 26‑iBronner ítélet (C‑7/97, EU:C:1998:569) 48. és 49. pontjára utalt. E pontok ugyanis a Bíróságnak ezen ügyben feltett, előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdéssel foglalkoztak, és nem arra vonatkoztak, hogy az alapeljárásban érintett erőfölényben lévő vállalkozás egy versenytárs napilap kiadójával szemben megtagadta a kézbesítési rendszeréhez való hozzáférést, amit az első kérdés keretében vizsgáltak meg, hanem arra, hogy erőfölénnyel való visszaélésnek minősíthető‑e azon magatartás, hogy e vállalkozás az ilyen hozzáférést attól a feltételtől teszi függővé, hogy a szóban forgó kiadó ezzel egyidejűleg bízza meg más szolgáltatások nyújtásával is, úgymint az újságosstandokon való értékesítéssel vagy a nyomtatással.

111

E tekintetben nem fogadható el a felperes azon érve, miszerint lényegében a 2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet (C‑52/09, EU:C:2011:83) 55–58. pontjában kifejtett érvelésnek a jelen ügyben való alkalmazása arra az illogikus eredményre vezetne, hogy a hozzáférés nyújtásának hallgatólagos megtagadását könnyebb lenne bizonyítani, mint a világos és egyszerű megtagadást, noha ez utóbbi típusú magatartás az erőfölénnyel való visszaélés súlyosabb formáját valósítja meg. Elegendő ugyanis megállapítani, hogy ezen érv azon a téves előfeltevésen alapul, hogy az EUMSZ 102. cikkbe ütköző, abban álló jogsértés súlya, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás más vállalkozásokkal szemben megtagadja valamely termék vagy szolgáltatás nyújtását, kizárólag a megtagadás formájától függ. Márpedig egy ilyen jogsértés súlya számos olyan tényezőtől is függhet, amely független az említett megtagadás kifejezett vagy hallgatólagos jellegétől, mint például a jogsértés földrajzi kiterjedése, szándékos jellege vagy akár a piacra gyakorolt hatásai. A 2006. évi iránymutatás megerősíti ezen elemzést, amikor a 20. pontjában arra utal, hogy az EUMSZ 101. vagy EUMSZ 102. cikkbe ütköző jogsértés súlyát minden egyes jogsértéstípus vonatkozásában esetről‑esetre kell értékelni, az adott ügy valamennyi releváns körülményére figyelemmel.

112

Végül emlékeztetni kell arra, hogy a 2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet (C‑52/09, EU:C:2011:83) 69. pontjában a Bíróság rámutatott arra, hogy a nagykereskedelmi termék nélkülözhetetlen jellege releváns lehet az árprés hatásainak értékelésekor. A jelen ügyben azonban meg kell állapítani, hogy a felperes a Bizottság azon kötelezettségére, hogy bizonyítsa a Slovak Telekom helyi hurokja átengedésének nélkülözhetetlen jellegét, csak azon állításának alátámasztása érdekében hivatkozott, miszerint a Bizottság a megtámadott határozat hetedik részében vizsgált magatartások értékelésekor nem a megfelelő jogi kritériumot alkalmazta (lásd analógia útján: 2012. március 29‑iTelefónica és Telefónica de España/Commission ítélet, T‑336/07, EU:T:2012:172, 182. pont), nem pedig annak érdekében, hogy megkérdőjelezze az említett magatartások versenyellenes hatásainak a Bizottság által az említett határozat kilencedik részében elvégzett értékelését (a megtámadott határozat (1046)–(1109) preambulumbekezdése).

113

Az, hogy a felperes az [EUMSZ 102. cikknek] az erőfölényben lévő vállalkozások versenykorlátozó visszaélő [helyesen: kiszorításra irányuló visszaélésszerű] magatartására történő alkalmazásával kapcsolatos bizottsági jogérvényesítési prioritásokról szóló iránymutatás című közlemény (HL 2009. C 45., 7. o.) 79. pontjára hivatkozik, a jelen ügyben nem releváns.

114

Egyrészről ugyanis, amint arra a Bizottság helyesen rámutat, az említett pontban a hozzáférés nyújtásának világos és egyszerű megtagadása, valamint „konstruktív [helyesen: hallgatólagos] megtagadás[a]” között tett megkülönböztetés semmilyen további pontosítást nem ad azzal kapcsolatban, hogy melyek az annak érdekében alkalmazandó releváns jogi kritériumok, hogy az említett első, illetve második esetben meg lehessen állapítani az EUMSZ 102. cikkbe ütköző jogsértést. Másrészről mindenesetre e közlemény rámutat arra, hogy egyedüli célja azon prioritások meghatározása, amelyek alapján a Bizottság az EUMSZ 102. cikknek az erőfölényben lévő vállalkozások kiszorításra irányuló magatartására történő alkalmazása során eljár, nem pedig az, hogy jogi állásfoglalást tegyen (lásd a közlemény 2. és 3. pontját).

115

A fentiekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a Slovak Telekomnak a megtámadott határozat hetedik részében vizsgált magatartásainak az EUMSZ 102. cikk értelmében vett visszaélésszerű magatartásnak minősítése nem feltételezte azt, hogy a Bizottság bizonyítsa, hogy a Slovak Telekom helyi hurokjához való hozzáférés a fenti 96. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy Szlovákiában a versenytárs szolgáltatók a helyhez kötött széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi piacán tevékenykedjenek.

116

A fenti elemekből következik, hogy a jelen jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

117

Első jogalapjának második részében a felperes azt állítja, hogy a Bizottság a közigazgatási eljárásban két tekintetben is megsértette a meghallgatáshoz való jogát.

118

Először is a Bizottság a 2014. szeptember 29‑én tartott tájékoztató ülésen egy sor új információt hozott a felperes tudomására. „Az árprés kiszámítása (előzetes eredmények)” (Margin squeeze calculation [preliminary results]) című, a felperessel ez alkalommal közölt dokumentumból kitűnt, hogy a Slovak Telekom által 2005‑ben elért árrés az árrés időszakról időszakra (évről évre) történő kiszámítása alapján pozitív volt. E dokumentum egyébiránt olyan számadatokat is tartalmaz, amelyekhez a felperes a tájékoztató ülést megelőzően nem fért hozzá. Végül a Bizottság ezen ülésen közölte, hogy egyrészt az árrés 2005. augusztus 12. és 2010. december 31. közötti időre vonatkozó kiszámítása során több időszakra (illetve több évre) vonatkozó megközelítést kíván követni, másrészt pedig, hogy ily módon 2005‑re is negatív árrést szándékozik megállapítani. Márpedig e bejelentés meglepte mind a felperest, mind pedig a Slovak Telekomot, mivel eddig egyikőjük sem javasolt ilyen módszert.

119

A felperes által benyújtott kérelmet követően a Bizottság 2014. október 1‑jén arról tájékoztatta a felperest, hogy legkésőbb 2014. október 3‑ig megküldheti a Bizottságnak az ezen információkra vonatkozó észrevételeit. Márpedig, mivel ez utóbbi időpont Németországban törvényes munkaszüneti nap volt, a felperesnek kevesebb mint két munkanapja volt arra, hogy megtegye észrevételeit. Mivel bizonyos, az árprés felülvizsgált kiszámításához használt számadatokat a Slovak Telekom a tényállásközlésre adott válaszában nyújtott be, és mivel a felperesnek e válaszhoz nem volt hozzáférése, a Bizottság 2014. október 7‑i levelében engedélyezte, hogy a felperes betekintsen e válaszba, és legkésőbb október 9‑én este megtegye az arra vonatkozó észrevételeit.

120

A felperes szerint ezen igen rövid határidők gyakorlatilag teljesen megfosztották őt annak tényleges lehetőségétől, hogy a 2014. szeptember 29‑én tudomására hozott új információkkal kapcsolatban kifejtse álláspontját, éspedig annak ellenére, hogy a Bizottság az említett információkat a megtámadott határozatban figyelembe vette. A felperes hangsúlyozza, hogy a Bizottság által első alkalommal ezen időpontban bemutatott számadatok – azonkívül, hogy különösen az LRIC használata miatt újak voltak – összetettek is voltak. A felperesnek nem volt lehetősége arra, hogy ezen új számadatokat megküldje közgazdászoknak, ami bizonyosan lehetővé tette volna számára, hogy befolyásolja a vizsgálat tárgyát képező árprés időtartamának a Bizottság általi értékelését.

121

Másodszor a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban az LRIC kiszámítása érdekében a Slovak Telekom által szolgáltatott adatokon korrekciókat és kiigazításokat végzett, anélkül azonban, hogy előzetesen tájékoztatta volna őt az e tekintetben fennálló kifogásairól, és következésképpen ezáltal teljesen megfosztotta annak lehetőségétől, hogy megfelelően kifejthesse álláspontját.

122

A Bizottság vitatja ezen érveket.

123

Emlékeztetni kell arra, hogy a versenypolitika terén a közigazgatási eljárásokban a védelemhez való jog tiszteletben tartása az uniós jog alapelvét képezi, amelynek betartását az uniós bíróságok biztosítják (lásd: 2013. június 18‑iICF kontra Bizottság ítélet, T‑406/08, EU:T:2013:322, 115. pont, valamint ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

124

Ezen elv megköveteli, hogy a közigazgatási eljárás során az érintett vállalkozásnak lehetősége legyen megfelelően kifejteni álláspontját a tényállás és a hivatkozott körülmények valóságtartalmáról és relevanciájáról, valamint azokról a dokumentumokról, amelyeket a Bizottság a versenyszabályok megsértésének fennállására vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált. Ebben az értelemben az 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy kifogásközlést kell küldeni a feleknek. E kifogásközlésnek egyértelműen fel kell tüntetnie mindazokat a lényeges bizonyítékokat, amelyekre a Bizottság az eljárás e szakaszában támaszkodik (2013. december 5‑iSNIA kontra Bizottság ítélet, C‑448/11 P, nem tették közzé,, EU:C:2013:801, 41. és 42. pont).

125

Ez a követelmény teljesül akkor, ha a végleges határozat az érintetteket nem teszi felelőssé a kifogásközlésben ismertetettektől eltérő jogsértésekért, és csak olyan tényeket állapít meg, amelyekről az érintettek az eljárás során kifejthették álláspontjukat (lásd ebben az értelemben: 2012. május 24‑iMasterCard és társai kontra Bizottság ítélet, T‑111/08, EU:T:2012:260, 266. pont; 2013. június 18‑iICF kontra Bizottság ítélet, T‑406/08, EU:T:2013:322, 117. pont).

126

Azon lényeges bizonyítékokat azonban, amelyekre a Bizottság a kifogásközlésben támaszkodik, elegendő összefoglaló jelleggel megjelölni, és a határozatnak nem kell feltétlenül megegyeznie a kifogásközléssel, mivel a kifogásközlés olyan előkészítő dokumentumnak minősül, amelynek ténybeli és jogi megállapításai pusztán előzetes jellegűek (lásd ebben az értelemben: 1987. november 17‑iBritish American Tobacco és Reynolds Industries kontra Bizottság ítélet, 142/84 és 156/84, EU:C:1987:490, 70. pont; 2013. december 5‑iSNIA kontra Bizottság ítélet, C‑448/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:801, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. május 24‑iMasterCard és társai kontra Bizottság ítélet, T‑111/08, EU:T:2012:260, 267. pont). Így elfogadhatók a kifogásközlés azon kiegészítései is, amelyeket a Bizottság a felek válaszainak fényében tett, akiknek az érvelése igazolja, hogy ténylegesen gyakorolni tudták védelemhez való jogukat. A Bizottság a közigazgatási eljárásra figyelemmel felülvizsgálhatja és ki is egészítheti az általa megfogalmazott kifogások alátámasztása céljából előadott ténybeli vagy jogi érveit (2011. szeptember 9‑iAlliance One International kontra Bizottság ítélet, T‑25/06, EU:T:2011:442, 181. pont). Következésképpen a végleges határozat meghozataláig a Bizottság – különösen a felek írásbeli vagy szóbeli észrevételeire tekintettel – elállhat a felekkel szemben eredetileg megfogalmazott kifogások némelyikétől, vagy akár azok összességétől, és ekképpen módosíthatja a felek számára kedvező módon az álláspontját, vagy – épp ellenkezőleg – dönthet újabb kifogások emelése mellett, amennyiben lehetőséget biztosít az érintett vállalkozások számára, hogy ezzel kapcsolatban kifejthessék álláspontjukat (lásd: 2003. szeptember 30‑iAtlantic Container Line és társai kontra Bizottság ítélet, T‑191/98 és T‑212/98–T‑214/98 ítélet, EU:T:2003:245, 115. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

127

A kifogásközlésben megállapított tényállás jogi minősítésének előzetes jellegéből következik, hogy a Bizottság végleges határozata nem semmisíthető meg kizárólag azzal az indokkal, hogy az e tényállásból levont végleges következtetések nem felelnek meg pontosan az említett előzetes minősítésnek (2013. december 5‑iSNIA kontra Bizottság ítélet, C‑448/11 P, nem tették közzé,, EU:C:2013:801, 43. pont). Az, ha a Bizottság anélkül vesz figyelembe valamely, az egyik fél által a közigazgatási eljárásban előadott érvet, hogy e félnek lehetőséget biztosított volna arra, hogy a végleges határozat meghozatala előtt e tekintetben kifejtse álláspontját, ennélfogva önmagában nem jelentheti e fél védelemhez való jogának megsértését, amennyiben ezen érv figyelembevétele nem változtat a vele szemben felhozott kifogások jellegén (lásd ebben az értelemben: 2001. július 10‑iIrish Sugar kontra Bizottság végzés, C‑497/99 P, EU:C:2001:393, 24. pont; 2002. február 28‑iCompagnie générale maritime és társai kontra Bizottság ítélet, T‑86/95, EU:T:2002:50, 447. pont; 2011. szeptember 9‑iAlliance One International kontra Bizottság ítélet, T‑25/06, EU:T:2011:442, 182. pont).

128

A Bizottságnak ugyanis pontosan a védelemhez való jog tiszteletben tartása érdekében meg kell hallgatnia a kifogásközlés címzettjeit, és adott esetben az elemzését módosítva figyelembe kell vennie a felhozott kifogásokra válaszul tett észrevételeiket. Így lehetővé kell tenni a Bizottság számára, hogy e minősítést a végleges határozatában pontosítsa, figyelembe véve a közigazgatási eljárásból eredő bizonyítékokat akár a megalapozatlannak bizonyult kifogásoktól való elállás céljából, akár pedig az általa fenntartott kifogásokat alátámasztó érvelésének mind ténybeli, mind jogi szempontból való kiigazítása vagy kiegészítése céljából, feltéve azonban, hogy a Bizottság csak olyan tényeket állapít meg, amelyekkel kapcsolatban az érintettek kifejthették álláspontjukat, és a Bizottság a közigazgatási eljárásban átadta a védekezésükhöz szükséges információkat (lásd: 2009. szeptember 3‑iPrym és Prym Consumer kontra Bizottság ítélet, C‑534/07 P, EU:C:2009:505, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2013. december 5‑iSNIA kontra Bizottság ítélet, C‑448/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:801, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

129

Végül emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog akkor sérül, ha fennáll a lehetősége annak, hogy a Bizottság által elkövetett szabálytalanság folytán az általa lefolytatott közigazgatási eljárás eltérő eredményre vezethetett volna. Egy felperes vállalkozás nem akkor támasztja alá, hogy ilyen jogsértésre sor került, ha azt bizonyítja, hogy a szabálytalanság hiányában a Bizottság határozatának tartalma más lett volna, hanem akkor, ha azt bizonyítja a megkövetelt módon, hogy a szabálytalanság hiányában jobban tudta volna biztosítani a védelmét, például azért, mert olyan dokumentumokat használhatott volna fel a védelmére, amelyekbe a közigazgatási eljárás során megtagadták tőle a betekintést (lásd: 2003. október 2‑iThyssen Stahl kontra Bizottság ítélet, C‑194/99 P, EU:C:2003:527, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. május 24‑iMasterCard és társai kontra Bizottság ítélet, T‑111/08, EU:T:2012:260, 269. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. szeptember 9‑iPhilips kontra Bizottság ítélet, T‑92/13, nem tették közzé, EU:T:2015:605, 93. pont).

130

Ezen elvek fényében kell megvizsgálni először is a felperes első kifogását, miszerint megsértették a meghallgatáshoz való jogát, mivel a közigazgatási eljárásban a Bizottság által 2014. szeptember 29‑én tartott tájékoztató ülésen tudomására hozott új elemeket illetően nem fejthette ki ténylegesen az álláspontját, és a Bizottság ezen elemeket figyelembe vette a megtámadott határozatban. Ezen elemek a következők voltak: először is a Slovak Telekom által alkalmazott árprés kiszámítására vonatkozó új számadatok; másodszor az a körülmény, hogy a 2005‑ös évre vonatkozó árrés az időszakról időszakra (évről évre) való árrésszámítás alapján pozitív volt; harmadszor pedig a Bizottság által ezen az ülésen kinyilvánított szándék, hogy az árrés kiszámításakor ezenkívül egy több időszakra (több évre) vonatkozó módszert is alkalmaz, amely lehetővé tette számára a 2005‑ös év vonatkozásában is negatív árrés fennállásának megállapítását.

131

Ami az első két elemet illeti, egyrészt kétségtelenül rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott határozat (1010) preambulumbekezdésének szövege szerint a 2005‑ös év vonatkozásában a három elemzett szolgáltatásportfóliót illetően meghatározott árrések pozitívak voltak. Ez ellentétben áll a kifogásközlésben szereplő, a Slovak Telekom helyi hurokjához való hozzáférés vonatkozásában fennálló árprés kiszámításával, amelyből kitűnik, hogy az ugyanezen évre kiszámított árrés negatív volt (lásd: a kifogásközlés 88. táblázata és (1203) preambulumbekezdése). Másrészt nem vitatott, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem vette át teljes mértékben a kifogásközlésben az árprés kiszámítása céljából felhasznált számadatokat, és hogy e módosítás ahhoz vezetett, hogy az említett határozatban a Bizottság más árrést azonosított, mint amelyet a kifogásközlésben előzetesen kiszámított.

132

Amint azonban a Bizottság a beadványaiban helyesen rámutat, és anélkül, hogy a felperes ezt vitatná, az árprés kiszámításával kapcsolatos e változtatások abból eredtek, hogy a Bizottság figyelembe vette a maga a Slovak Telekom által a kifogásközlésre válaszolva szolgáltatott adatokat és számításokat. E figyelembevétel így többek között a megtámadott határozat (910), (945), (963) és (984) preambulumbekezdésében mutatkozik meg. A megtámadott határozat (946) preambulumbekezdéséből (az 1405. lábjegyzet) és (1000) preambulumbekezdéséből egyébiránt az is kitűnik, hogy a Bizottság e határozat meghozatalakor figyelembe vette azt, hogy a Slovak Telekom a tényállást közlő levélre adott válaszában aktualizálta az árprés kiszámítását (lásd a fenti 21. pontot).

133

A Bizottság azáltal, hogy így járt el, az árprésre vonatkozó értékelését illetően nem módosította a megtámadott határozatban a Slovak Telekommal és tágabb értelemben a felperessel mint anyavállalattal szemben felhozott kifogások jellegét azáltal, hogy olyan tényeket rótt volna a terhükre, amelyekkel kapcsolatban e vállalkozásoknak nem lett volna lehetőségük arra, hogy a közigazgatási eljárásban kifejtsék álláspontjukat. A Bizottság ugyanis csupán a Slovak Telekom által az említett eljárásban megfogalmazott kifogásokat vette figyelembe annak érdekében, hogy kiigazítsa és kiegészítse az árprésre vonatkozóan a kifogásközlésben foglalt elemzését. Mivel a Bizottság e kifogásokat éppen annak érdekében vette figyelembe, hogy eleget tegyen a fenti 128. pontban felidézett követelményeknek, a feleknek a közigazgatási eljárásban való meghallgatáshoz való joga nem követelte meg, hogy lehetőséget adjanak számukra újból arra, hogy a megtámadott határozat meghozatalát megelőzően az árprés felülvizsgált számításával kapcsolatban kifejthessék álláspontjukat.

134

A fenti 130. pontban hivatkozott harmadik, az árprés több időszakra (több évre) való kiszámításában álló módszerre vonatkozó elemet illetően hangsúlyozni kell, hogy a Slovak Telekom a kifogásközlésre adott válaszának – a Bizottság ellenkérelmében idézett – 1281. pontjában kifogásolta a Bizottság által a kifogásközlésben javasolt, időszakról időszakra (évről évre) való számítási módszer kizárólagos alkalmazását.

135

A Slovak Telekom ugyanis lényegében azzal érvelt, hogy a távközlési ágazatban a szolgáltatók azt vizsgálják, hogy egy több mint egyéves időszakban képesek‑e észszerűen elvárható hozamot elérni. Így e társaság többek között azt javasolta, hogy az árprés vizsgálatát egy több időszakra vonatkozó elemzés alapján kell elvégezni, amely során a teljes árrést több évre vonatkozóan számítják ki. A felperes kifogásközlésre adott válaszának (587) preambulumbekezdéséből egyébiránt kitűnik, hogy a felperes csatlakozott e kifogáshoz.

136

Márpedig, amint a megtámadott határozat (859) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottság a több időszakra (több évre) vonatkozó megközelítést e kifogás figyelembevétele érdekében, valamint annak megállapítása érdekében alkalmazta, hogy e megközelítés változtat‑e azon a következtetésén, miszerint a Slovak Telekom által az alternatív szolgáltatókkal szemben a helyi hurokjának átengedése vonatkozásában alkalmazott díjak a 2005‑től 2010‑ig tartó években árprést eredményeztek.

137

E további vizsgálat keretében, amely vizsgálat eredménye a megtámadott határozat (1013) és (1014) preambulumbekezdésében szerepel, a Bizottság valamennyi szolgáltatásportfólió vonatkozásában teljes negatív árrést azonosított egyrészt a 2005 és 2010 közötti időszak vonatkozásában (a megtámadott határozat (1013) preambulumbekezdésének 39. táblázata), másrészt pedig a 2005 és 2008 közötti időszak vonatkozásában (a megtámadott határozat (1014) preambulumbekezdésének 40. táblázata). A Bizottság a megtámadott határozat (1015) preambulumbekezdésében ebből arra következtetett, hogy a több évre (több időszakra) vonatkozó elemzés nem változtat azon a megállapításán, miszerint az időszakról időszakra (évről évre) való elemzés alapján árprés állt fenn.

138

A fentiekből következik, hogy egyrészt az árprésnek a megtámadott határozatban való megállapítása keretében a Bizottság a több időszakra (több évre) vonatkozó elemzést a Slovak Telekom által a kifogásközlésre adott válaszban – az árrés időszakról időszakra (évről évre) való kiszámításában álló módszert illetően – megfogalmazott kifogásra reagálva végezte el, amely kifogáshoz a felperes is csatlakozott. Másrészt a Slovak Telekom helyi hurokjának átengedése vonatkozásában fennálló árrés több időszakra (több évre) vonatkozó elemzése a megtámadott határozatban azt a célt szolgálta, hogy a teljesség kedvéért kiegészítse az említett határozat (1175)–(1222) preambulumbekezdésében szereplő, időszakról időszakra (évről évre) való elemzést, anélkül hogy ez utóbbi elemzés helyébe lépne. Egyébiránt a több időszakra (több évre) vonatkozó kiegészítő elemzés arra vezette a Bizottságot, hogy megerősítse azon megállapítását, miszerint 2005. augusztus 12. és 2010. december 31. között a széles sávú internetes szolgáltatások szlovák piacán árprés állt fenn.

139

Ennélfogva, amint azzal a Bizottság lényegében érvel, a több időszakra (több évre) vonatkozó elemzés nem járt azzal a következménnyel, hogy a Bizottság a felperes és a Slovak Telekom terhére olyan tényeket állapított volna meg, amelyekkel kapcsolatban ez utóbbiaknak nem lett volna lehetőségük kifejteni álláspontjukat a közigazgatási eljárásban, és amelyek megváltoztatták volna a velük szemben felhozott kifogások jellegét, hanem csupán azzal a következménnyel járt, hogy a Bizottság egy további elemzést is elvégzett, azaz a Slovak Telekom által a helyi hurokjának átengedése vonatkozásában alkalmazott díjakból eredő árprést a Slovak Telekom által a kifogásközlésre válaszolva felhozott kifogásra tekintettel is elemezte.

140

E körülmények között a fenti 127. és 128. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a felperes meghallgatáshoz való joga nem követelte meg, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatalát megelőzően lehetővé tegye a felperes számára azt, hogy a Slovak Telekom helyi hurokjának átengedése vonatkozásában fennálló árprés több időszakra alapított elemzése tárgyában újból észrevételeket tegyen. Hangsúlyozni kell, hogy egy ettől eltérő megoldás összeegyeztethetetlen lenne a fenti 127. pontban felidézett ítélkezési gyakorlattal, mivel megakadályozná azt, hogy a megtámadott határozat olyan elemeket tartalmazzon, amelyekkel kapcsolatban a közigazgatási eljárásban nem tették kifejezetten lehetővé a felek számára, hogy állást foglaljanak, még akkor is, ha az említett elemek nem változtatnak a velük szemben felhozott kifogások jellegén.

141

E megállapítást nem kérdőjelezi meg a felperes azon érve, miszerint lényegében a Bizottság által e további vizsgálat keretében az árprés kiszámítása során alkalmazott módszer nem felel meg a Slovak Telekom által a kifogásközlésre adott válaszában javasolt és állítólag a Bizottság határozathozatali gyakorlatán alapuló módszernek, mivel a Bizottság a jelen ügyben a több időszakra (több évre) vonatkozó elemzést azért végezte el, hogy növelje a jogsértés időtartamát.

142

Egyrészt ezen érv a megtámadott határozat téves értelmezésén alapul, mivel a Bizottság az időszakról időszakra (évről évre) való elemzés végén már levonta azt a következtetést, hogy valamely, a Slovak Telekommal megegyező hatékonyságú versenytárs 2005. augusztus 12. és 2010. december 31. között nem tudta volna nyereségesen kínálni a Slovak Telekom által a kiskereskedelmi piacon kínált, széles sávú szolgáltatásokat tartalmazó portfóliót (a megtámadott határozat (1012) preambulumbekezdése). Különösen a megtámadott határozat (998) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság szerint a 2005 augusztusa és decembere között fennálló pozitív árrés nem akadályozta meg azt, hogy a Bizottság ezen időszakot belevegye az árprés formájában elkövetett jogsértés időszakába, mivel a szolgáltatók azt vizsgálják, hogy hosszabb időszakon keresztül képesek‑e hozamot elérni. Más szóval a Bizottság az árprést eredményező magatartás időtartamát az időszakról időszakra (évről évre) való megközelítés alapján állapította meg, és a több időszakra (több évre) vonatkozó megközelítést csak kiegészítésképpen alkalmazta.

143

Másrészt és mindenesetre a fenti 128. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a felperes meghallgatáshoz való jogának tiszteletben tartása kizárólag arra kötelezte a Bizottságot, hogy a megtámadott határozat meghozatalakor vegye figyelembe a Slovak Telekom által az árrés kiszámításának módszerét illetően a kifogásközlésre válaszolva előadott kifogást, amelyhez a felperes is csatlakozott (lásd a fenti 135. pontot). E jog ezzel szemben egyáltalán nem járt azzal, hogy a Bizottságnak szükségképpen a Slovak Telekom által előadott kifogáshoz csatlakozó felperes által kívánt eredményre kellett volna jutnia, azaz hogy meg kellett volna állapítania, hogy 2005. augusztus 12. és 2010. december 31. között semmilyen árprés alkalmazására nem került sor.

144

A teljesség kedvéért, azaz még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság köteles lett volna arra, hogy a megtámadott határozat meghozatalát megelőzően a felperesnek kifejezetten lehetőséget adjon a fenti 130. pontban említett elemekkel kapcsolatban való meghallgatására, azt kellene megállapítani, hogy a Bizottság e követelményt tiszteletben tartotta. Kétségtelen ugyanis, hogy a Bizottság a felperessel szemben különösen rövid határidőket állapított meg arra, hogy megfogalmazza az ezen elemekkel kapcsolatos észrevételeit. Ebből azonban nem vonható le az, hogy e határidők teljesen megfosztották a felperest annak lehetőségétől, hogy e tekintetben ténylegesen meghallgassák, figyelemmel először is arra, hogy a közigazgatási eljárás igen előrehaladott szakaszban volt akkor, amikor a 2014. szeptember 29‑i találkozóra sor került, vagyis több mint két évvel és négy hónappal a kifogásközlés megküldését követően, másodszor pedig arra, hogy észszerűen úgy lehet tekinteni, hogy a felperes ezen időpontban alaposan ismerte az ügy aktáját.

145

Ebből következik, hogy a jelen jogalap második részében foglalt első kifogást el kell utasítani.

146

El kell utasítani a második kifogást is, amely keretében a felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette a meghallgatáshoz való jogát, mivel nem tette számára lehetővé, hogy a közigazgatási eljárás során ténylegesen kifejtse álláspontját azon korrekciókat és kiigazításokat illetően, amelyeket a Bizottság a megtámadott határozatban a Slovak Telekom által az LRIC kiszámítása céljából szolgáltatott adatokon elvégzett.

147

E tekintetben kétségtelenül igaz, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem vette át teljes egészében a Slovak Telekom által a kifogásközlés megküldését követően az LRIC kiszámítása céljából szolgáltatott új adatokat. E megállapítás vonható le többek között a megtámadott határozat (910), (945) és (963) preambulumbekezdéséből. A fenti 143. pontban kifejtett érveléssel való analógia útján azonban nem lehet arra kötelezni a Bizottságot, hogy újból meghallgassa a feleket akkor, ha a végleges határozatában nem szándékozik kitérni a felek által a kifogásközlésre válaszolva megfogalmazott valamennyi kifogásra, kivéve ha ez a Bizottságot arra vezeti, hogy megváltoztassa a velük szemben felhozott kifogások jellegét.

148

Mivel az előző pontban hivatkozott körülmény hatására nem módosultak azon fő ténybeli és jogi elemek, amelyeken a közigazgatási eljárásban a felperessel szemben felhozott vádak alapultak, az első jogalap második részét mint megalapozatlant teljes egészében el kell utasítani.

149

A harmadik részben a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem számította ki megfelelően a Slovak Telekom LRIC‑jét, azaz azon költségeket, amelyeket e szolgáltatónak nem kellett volna viselnie akkor, ha nem kínálta volna az érintett szolgáltatásokat. A Slovak Telekom által a kifogásközlésre adott válaszához csatolva benyújtott tanácsadói jelentés (a továbbiakban: tanácsadói jelentés) ugyanis azt javasolta, hogy a Slovak Telekom eszközeit egy olyan hatékony szolgáltató szintjére figyelemmel igazítsák ki, aki optimális hálózatot alakítana ki annak érdekében, hogy mind a jelenlegi, mind a jövőbeni keresletet ki tudja elégíteni (a továbbiakban: optimalizálási kiigazítások). Márpedig a Bizottság végül nem végzett el ilyen kiigazításokat. Közelebbről a Bizottság nem volt hajlandó a létező eszközöket azok modern megfelelőivel (modern asset equivalent) helyettesíteni. Nem vette figyelembe azt sem, hogy az eszközök a ténylegesen használt kapacitás alapján csökkennek. E megközelítés kifogásolható, mert a Bizottság a megtámadott határozatban egyébként elfogadta a Slovak Telekom eszközeinek újraértékelését, továbbá mert a tanácsadói jelentésben javasolt kiigazítás e szolgáltató inkumbens költségein, nem pedig egy hipotetikus versenytárs költségein alapult, és mert e költségeket egy hatékony versenytársat alapul véve kell értékelni. Ráadásul a felperes hangsúlyozza, hogy az LRIC‑nek a tanácsadói jelentésben szereplő kiszámítása figyelembe vette a Slovak Telekom kellő tartalékkapacitását, és a Bizottság állításával ellentétben nem egy teljes mértékben hatékony versenytársat vett alapul. A felperes szerint e számítási hiba hiányában a Bizottság szükségképpen arra a megállapításra jutott volna, hogy az LRIC csökkenéséhez vezető újbóli vizsgálat miatt az árrés bizonyos években magasabb, sőt pozitív volt.

150

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

151

A felperes által előadott érveket illetően először is rá kell mutatni arra, hogy a Slovak Telekom a kifogásközlésre adott válaszában a tanácsadói jelentésre támaszkodva a folyóáras költségelszámolásra alapított módszert javasolta, vagyis hogy a 2011‑es évtől rendelkezésre álló adatok alapján becsüljék meg a 2005. és 2010 közötti időszakra vonatkozó downstream költségeket (a megtámadott határozat (881) preambulumbekezdése). Közelebbről a Slovak Telekom e válaszban azzal érvelt, hogy az LRIC kiszámításakor egyrészt újra kell értékelni az eszközöket, másrészt pedig figyelembe kell venni a hálózatának a széles sávú szolgáltatások kínálata tekintetében fennálló hiányosságait. E hiányosságok figyelembevételét illetően a Slovak Telekom konkrétan azt javasolta, hogy végezzenek optimalizálási kiigazításokat, azaz először is a létező eszközöket helyettesítsék azok modern, hatékonyabb és kevésbé költséges megfelelőivel (modern asset equivalent), másodszor, hogy a lehető legnagyobb mértékben tartsák fenn a technológiai koherenciát, és harmadszor, hogy a rendelkezésre álló kapacitással szemben a ténylegesen használt kapacitás alapján csökkentsék az eszközöket.

152

Az LRIC‑re vonatkozó saját számításaiban a Slovak Telekom így kiigazította az eszközök tőkeköltségét, valamint a 2005‑től 2010‑ig tartó évek vonatkozásában azok amortizációs értékét, továbbá az említett eszközök működési költségeit, a 2011‑es év vonatkozásában a tanácsadói jelentés szerzője által kiszámított súlyozott átlagos kiigazítási tényező alapján (a megtámadott határozat (897) preambulumbekezdése). A Slovak Telekom azzal érvelt, hogy a javasolt optimalizálási kiigazítások az említett hálózat elemei vonatkozásában azonosított tartalékkapacitást, azaz a hálózatból kivont eszközöket tükrözik, mivel ezeket nem használják termelésre, hanem e szolgáltató még nem értékesítette azokat (a megtámadott határozat (898) preambulumbekezdése).

153

A Bizottság mindazonáltal megtagadta, hogy a megtámadott határozatban elvégezze ezen optimalizálási kiigazításokat.

154

Először is a létező eszközöknek azok modernebb megfelelőivel való helyettesítését illetően a Bizottság a megtámadott határozat (900) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy e helyettesítés nem fogadható el, mivel az a költségek kiigazításához vezetne anélkül, hogy ennek megfelelően kiigazítanák az amortizációt. A Bizottság e kérdésben a megtámadott határozat (889)–(893) preambulumbekezdésére utalt, amelyben kétségeket fogalmazott meg a 2005 és 2010 közötti időszak vonatkozásában az eszközök költségeinek a Slovak Telekom által javasolt kiigazításával kapcsolatban. Ezenkívül a Bizottság a megtámadott határozat (901) preambulumbekezdésében úgy ítélte meg, hogy a létező eszközök ilyen helyettesítése nem felel meg a megegyező hatékonyságú versenytárs kritériumának. Az ítélkezési gyakorlat ugyanis megerősítette, hogy az erőfölényben lévő szolgáltató díjszabási gyakorlatainak visszaélésszerű jellegét főszabály szerint a saját helyzetére tekintettel kell megítélni. Márpedig a jelen ügyben az LRIC‑nek a Slovak Telekom által javasolt kiigazítása hipotetikus eszközök összességén, nem pedig az e szolgáltató tulajdonában álló eszközökön alapulna.

155

Másodszor a hálózatok többletkapacitásának a „ténylegesen” használt kapacitás alapján való figyelembevételét illetően a Bizottság a megtámadott határozat (902) preambulumbekezdésében lényegében rámutatott arra, hogy mivel a beruházások a kereslet előrejelzésén alapulnak, elkerülhetetlen, hogy egy utólagos vizsgálat keretében bizonyos kapacitások néha kihasználatlanok maradnak.

156

A felperes által a megtámadott határozat e részével szemben megfogalmazott kifogások egyikének sem lehet helyt adni.

157

Először is a felperes tévesen állítja, hogy ellentmondás van egyrészt az LRIC optimalizálási kiigazításainak elutasítása, másrészt pedig aközött, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (894) preambulumbekezdésében elfogadta az eszközöknek a Slovak Telekom által javasolt újraértékelését. A felperes a válaszban azzal sem érvelhet, hogy a Bizottságnak azért kellett volna elfogadnia a Slovak Telekom által javasolt optimalizálási kiigazításokat, mert a Bizottság az optimalizálási kiigazításokat illetően nem rendelkezett – amint az eszközök újraértékelése vonatkozásában sem – megbízható inkumbens költségekkel.

158

Az eszközök újraértékelése ugyanis azon eszközökön alapult, amelyek 2011‑ben a Slovak Telekom tulajdonában álltak. Ezen újraértékelést illetően, és amint a megtámadott határozat (885)–(894) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottság hangsúlyozta, hogy nem rendelkezik olyan adatokkal, amelyek a 2005 és 2010 közötti időszak vonatkozásában jobban tükröznék a Slovak Telekom széles sávú eszközeinek költségnövekedését. Ezen okból a Bizottság az árprésnek a megtámadott határozatban elvégzett elemzésébe beillesztette a Slovak Telekom létező eszközeinek e társaság által javasolt újraértékelését. A Bizottság azonban kifejtette, hogy az említett újraértékelés a downstream eszközök költségeinek alábecsülését eredményezheti.

159

Összehasonításképpen, amint a megtámadott határozat (895) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Slovak Telekom által javasolt optimalizálási kiigazítások abban álltak, hogy az eszközöket egy olyan hatékony szolgáltató hozzávetőleges szintjére figyelemmel igazítsák ki, aki olyan optimális hálózatot alakítana ki, amely képes kielégíteni egy jövőbeli – a „mai” információkon és a keresletre vonatkozó előrejelzéseken alapuló – keresletet. E kiigazítások egy előrejelzésen, valamint egy optimális hálózati modellen alapultak, nem pedig a Slovak Telekom létező eszközeinek költségnövekedését tükröző becslésen.

160

Ebből következik, hogy általánosságban az optimalizálási kiigazítások, illetve közelebbről a létező eszközöknek a modernebb megfelelőikkel való helyettesítése más célt szolgált, mint az eszközöknek a Slovak Telekom által javasolt újraértékelését. Egyébiránt az, hogy a Bizottság figyelembe vette a létező eszközöknek a Slovak Telekom által javasolt újraértékelését, mivel nem álltak rendelkezésre e szolgáltató LRIC‑jére vonatkozó más megbízhatóbb adatok, egyáltalán nem feltételezte azt, hogy a Bizottság szükségképpen elfogadja az LRIC optimalizálási kiigazításait. A Bizottság tehát megalapozottan kezelte eltérően egyrészt a létező eszközöknek a modernebb megfelelőivel való helyettesítését, másrészt pedig az eszközöknek a Slovak Telekom által javasolt újraértékelését.

161

Másodszor a felperes helytelenül vitatja a megtámadott határozat (901) preambulumbekezdésében szereplő megállapítást, miszerint az optimalizálási kiigazítások ahhoz vezetnének, hogy az LRIC‑t egy hipotetikus versenytárs eszközei alapján számítanák ki, nem pedig a szóban forgó inkumbens szolgáltató, azaz a Slovak Telekom eszközei alapján.

162

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a valamely erőfölényben lévő vállalkozás által folytatott árpolitika megengedhetőségének az EUMSZ 102. cikkre tekintettel való értékelésekor főszabály szerint az erőfölényben lévő vállalkozás részéről felmerült költségeken és e vállalkozás stratégiáján alapuló árfeltételekre kell támaszkodni (lásd: 2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet, C‑52/09, EU:C:2011:83, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. március 29‑iTelefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélet, T‑336/07, EU:T:2012:172, 190. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 2008. április 10‑iDeutsche Telekom kontra Bizottság ítélet, T‑271/03, EU:T:2008:101, 188. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

163

Közelebbről az árprést eredményező árképzési gyakorlat esetén az ilyen elemzési kritériumok használata lehetővé teszi annak vizsgálatát, hogy a fenti 87. pontban hivatkozott megegyező hatékonyságú versenytárs kritériumának megfelelően e vállalkozás kellően hatékony lett volna‑e ahhoz, hogy képes legyen kiskereskedelmi szolgáltatásait veszteség nélkül kínálni a végső ügyfelek részére, amennyiben ezt megelőzően az általa alkalmazott nagykereskedelmi árat kellett volna fizetnie a közbenső szolgáltatásokért (2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet, C‑52/09, EU:C:2011:83, 42. pont; 2012. március 29‑iTelefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélet, T‑336/07, EU:T:2012:172, 191. pont; lásd ebben az értelemben: 2010. október 14‑iDeutsche Telekom kontra Bizottság ítélet, C‑280/08 P, EU:C:2010:603, 201. pont).

164

E megközelítés annál is inkább indokolt, mivel megfelel a jogbiztonság általános elvének is, hiszen az erőfölényben lévő vállalkozás költségeinek figyelembevétele lehetővé teszi az utóbbi számára, hogy az EUMSZ 102. cikk értelmében rá háruló különleges felelősségre tekintettel értékelje saját magatartásának jogszerűségét. Míg ugyanis az erőfölényben lévő vállalkozás ismeri saját költségeit és díjait, főszabály szerint nem ismeri a versenytársakéit (2010. október 14‑iDeutsche Telekom kontra Bizottság ítélet, C‑280/08 P, EU:C:2010:603, 202. pont; 2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet, C‑52/09, EU:C:2011:83, 44. pont; 2012. március 29‑iTelefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélet, T‑336/07, EU:T:2012:172, 192. pont).

165

A Bíróság a 2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet (C‑52/09, EU:C:2011:83) 45. és 46. pontjában kétségtelenül kifejtette, hogy a versenytársak költségei és árai relevánsak lehetnek az árprést eredményező gyakorlat vizsgálata során. Ezen ítéletből azonban kitűnik, hogy csak abban az esetben kell megvizsgálni az ugyanezen a piacon jelen lévő versenytársak árait és költségeit, ha a körülményekre tekintettel az erőfölényben lévő vállalkozás áraira és költségeire nem lehet hivatkozni, amivel a felperes a jelen ügyben nem érvelt (lásd analógia útján: 2012. március 29‑iTelefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélet, T‑336/07, EU:T:2012:172, 193. pont).

166

A jelen ügyben egyrészt a létező eszközöknek a modernebb megfelelőikkel való helyettesítése az eszközök költségeinek kiigazítását célozta a „jelenlegi” eszközök értékének figyelembevételével, anélkül azonban, hogy elvégeznék az amortizációnak megfelelő kiigazításokat (a megtámadott határozat (900) preambulumbekezdése). E helyettesítés ahhoz vezetett volna, hogy az árprést hipotetikus eszközök alapján számították volna ki, azaz olyan eszközök alapján, amelyek nem felelnek meg a Slovak Telekom tulajdonában lévő eszközöknek. A Slovak Telekom eszközeivel kapcsolatos költségeket tehát alábecsülték volna (a megtámadott határozat (893) és (900) preambulumbekezdése). Másrészt a hálózatok többletkapacitásának a „ténylegesen” használt kapacitás alapján való figyelembevétele azzal járt volna, hogy kizárják a Slovak Telekom termelésre nem használt eszközeit (lásd a fenti 152. pontot).

167

Ennélfogva a fenti 162–165. pontban hivatkozott elvekre tekintettel a Bizottság nem követett el hibát, amikor megállapította, hogy az LRIC tekintetében a Slovak Telekom által javasolt optimalizálási kiigazítások elvégzése az árprés kiszámításakor azzal járt volna, hogy eltértek volna a maga e szolgáltató részéről 2005. augusztus 12. és 2010. december 31. között felmerült költségektől.

168

Végül nem fogadható el a felperes azon állítása, miszerint a Bizottság a megtámadott határozatban megsértette azon elvet, hogy az árprés vizsgálatának egy hatékony versenytárson kell alapulnia, amikor a Bizottság lényegében arra mutatott rá, hogy elkerülhetetlen, hogy bizonyos kapacitások néha kihasználatlanok maradjanak (a megtámadott határozat (902) preambulumbekezdése). A fenti 162. és 163. pontban felidézett elvekből ugyanis az következik, hogy egy árpréshez vezető díjszabási gyakorlat vizsgálatakor lényegében azt kell értékelni, hogy az erőfölényben lévő szolgáltatóval megegyező hatékonyságú versenytárs képes lenne‑e az érintett szolgáltatásokat a végső ügyfeleknek veszteség nélkül kínálni. E vizsgálat elvégzése során ennélfogva nem az ilyen gyakorlat megvalósulásának időszakában fennálló piaci feltételekre tekintettel tökéletesen hatékony szolgáltatót kell alapul venni. Márpedig, ha a Bizottság elfogadta volna a többletkapacitásokkal kapcsolatos optimalizálási kiigazításokat, a Slovak Telekom LRIC‑jének kiszámítása az egy – a keresletnek megfelelő és e szolgáltató hálózatának hiányosságai által nem érintett – optimális hálózattal összefüggő költségeket, azaz a Slovak Telekomtól hatékonyabb versenytárs költségeit tükrözte volna. Ennélfogva a jelen ügyben, noha nem vitatott, hogy a Slovak Telekom releváns eszközeinek egy része 2005. augusztus 12. és 2010. december 31. között kihasználatlan maradt, a Bizottság nem követett el hibát akkor, amikor az eszközök említett részét, más szóval a felesleges kapacitást figyelembe vette az LRIC kiszámításakor.

169

A fentiekből következik, hogy az első jogalap harmadik részét mint megalapozatlant, valamint e jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

170

Második jogalapjával a felperes a Slovak Telekom által a T‑851/14. sz. ügyben e kérdésben előadott érveléshez csatlakozva azt állítja, hogy a megtámadott határozat nyilvánvaló mérlegelési hibát tartalmaz, és sérti az egyenlő bánásmód elvét és a jogbiztonság elvét, mivel megállapítja, hogy a jogsértés 2005. augusztus 12‑től kezdődően fennállt. A felperes e tekintetben három kifogást hoz fel. Első kifogása keretében a felperes lényegében azzal érvel, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a helyi hurokhoz való hozzáférés hallgatólagos megtagadására 2005. augusztus 12‑től kezdődően került sor, azaz akkor, amikor a Slovak Telekom közzétette a referenciaajánlatát. A második és a harmadik kifogás keretében a felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy az árprés 2005‑ben is fennállt.

172

Másodszor érdemben először is emlékeztetni kell arra, hogy – amint a fenti 90. pontban kiemelésre került – az EUMSZ 102. cikk értelmében vett erőfölénnyel való visszaélés bizonyítása érdekében elegendő azt bizonyítani, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás visszaélésszerű magatartása a verseny korlátozására irányul, vagy hogy a magatartás ilyen hatás kiváltására alkalmas. Így noha az erőfölényben lévő vállalkozás gyakorlata a piacra gyakorolt bármilyen csekély versenyellenes hatás hiányában nem minősíthető visszaélésszerűnek, nem követelmény, hogy e hatás szükségképpen konkrét legyen, mivel elegendő a potenciális versenyellenes hatás bizonyítása (lásd: 2012. december 6‑iAstraZeneca kontra Bizottság ítélet, C‑457/10 P, EU:C:2012:770, 112. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

173

Ezenkívül, amint a fenti 89. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, az EUMSZ 102. cikkben megfogalmazott tilalom akkor is kiterjed a versenyt torzító magatartásokra – mert például akadályozzák vagy késleltetik a versenytársak piacra való belépését –, ha e magatartások nem okoznak azonnali kárt a fogyasztóknak.

174

A jelen ügyben a Bizottság által megállapított, az EUMSZ 102. cikkbe ütköző jogsértés a megtámadott határozat (1497) preambulumbekezdése szerint a Slovak Telekom olyan különböző magatartásaiban állt, amelyek a helyi hurokja átengedésének megtagadását, valamint az alternatív szolgáltatókkal szemben e hozzáférés keretében alkalmazott árprést valósítottak meg. A hozzáférés megtagadását eredményező magatartások először is abban álltak, hogy a Slovak Telekom az alternatív szolgáltatókkal szemben eltitkolt a hálózatára vonatkozó olyan információkat, amelyek szükségesek voltak a helyi hurok átengedéséhez, másodszor abban álltak, hogy a Slovak Telekom leszűkítette az alkalmazandó keretszabályozásból eredő, a helyi hurok átengedésére vonatkozó kötelezettségeit, harmadszor pedig abban, hogy az említett szolgáltató az átengedésre vonatkozó referenciaajánlatában több tisztességtelen kikötést és feltételt is rögzített (lásd a fenti 92. pontot).

175

A Bizottság a megtámadott határozat (1507)–(1511) preambulumbekezdésében egyébiránt megállapította, hogy e különböző magatartások a Slovak Telekom ugyanazon, kizárásra irányuló stratégiájába illeszkednek, amelynek célja az volt, hogy Szlovákiában korlátozza vagy torzítsa a helyhez kötött széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi piacán fennálló versenyt, és hogy védje e szolgáltatónak az említett piacon elért bevételeit és az e piacon fennálló helyzetét. A Bizottság ez alapján megállapította, hogy e magatartások, amelyekért a felperesnek mint a Slovak Telekom anyavállalatának a felelősségét is meg kell állapítani, ugyanazon, a verseny korlátozására irányuló átfogó terv keretébe illeszkednek, és ennélfogva egységes és folyamatos jogsértést valósítanak meg (a megtámadott határozat (1511) preambulumbekezdése).

176

A felperes a jelen ügyben, amint azt a tárgyaláson megerősítette, keresetében nem kérdőjelezi meg ezen egységes és folyamatos jogsértésnek minősítést. Második jogalapjában azonban vitatja a megtámadott határozat (1184) preambulumbekezdésében szereplő megállapítást, miszerint ezen egységes és folyamatos jogsértés 2005. augusztus 12‑én kezdődött, amikor a Slovak Telekom közzétette a helyi hurokjának átengedésére vonatkozó referenciaajánlatát.

177

A Bizottság e kérdésben elutasította a Slovak Telekom által a közigazgatási eljárásban előadott érveket, amelyek szerint többek között a vele szemben felrótt jogsértés nem kezdődhetett meg a referenciaajánlata közzétételének időpontjában, mivel ezen ajánlat kizárólag egy, a helyi hurokhoz való hozzáférés feltételeit leíró keretszerződésnek minősült, ennélfogva az ilyen hozzáférésben érdekelt alternatív szolgáltatókkal folytatott tárgyalásokat feltételezett, és a hozzáférés megtagadása csak az ilyen tárgyalások meghiúsulása esetén azonosítható. A Bizottság e kérdést illetően a megtámadott határozat (1520) preambulumbekezdésében hangsúlyozta, hogy bizonyította a referenciaajánlatban a Slovak Telekom helyi hurokjának az alternatív szolgáltatók számára történő átengedése vonatkozásában előírt több szabály és feltétel tisztességtelen jellegét. A Bizottság megállapította, hogy az átengedésre vonatkozó jogszabályi kötelezettség teljesítését célzó referenciaajánlatnak kezdettől fogva tisztességes szabályokat és feltételeket kellett volna tartalmaznia.

178

Ráadásul a Bizottság a megtámadott határozat (1521) preambulumbekezdésében elutasította a felperes azon érvét, miszerint a Slovak Telekom által alkalmazott árprésben álló magatartás nem kezdődhetett meg 2006. január 1‑jét megelőzően, mivel 2005‑re vonatkozóan semmilyen negatív árrést nem lehetett megállapítani. Egyrészt a Bizottság a megtámadott határozat (998) preambulumbekezdésében szereplő elemzésére utalt, amely szerint e körülmény nem kérdőjelezi meg azt, hogy 2005. augusztus 12. és december 31. között árprés valósult meg, mivel lényegében egyetlen alternatív szolgáltató sem döntött volna úgy, hogy belép az érintett piacra egy ilyen rövid időszakra vonatkozó jövőbeli hozamelemzést követően. Másrészt hangsúlyozta, hogy az említett körülmény semmiképpen nem befolyásolhatja a jogsértés időtartamát, mivel a jogsértés olyan más magatartásokból is áll, amelyekkel e körülmény egységes és folyamatos jogsértést alkot.

179

Ezen előzetes észrevételek fényében kell megvizsgálni egyrészt a felperes által felhozott első kifogást, miszerint a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a helyi hurokhoz való hozzáférés hallgatólagos megtagadása 2005. augusztus 12‑én kezdődött, másrészt pedig a második és a harmadik kifogást, amelyek lényegében azon alapulnak, hogy a Bizottság hibákat követett el, amikor a 2005‑ös évre vonatkozóan megállapította árprés fennállását.

180

Első kifogása keretében a felperes azzal érvel, hogy a referenciaajánlat csupán egy keretet határozott meg, amely önmagában nem eredményezhetett semmilyen árprést, hanem annak ki kellett egészülnie az adott esetben a helyi hurok átengedését kérő szolgáltatókkal folytatott egyedi tárgyalásokkal. Márpedig e tárgyalások a gyakorlatban az említett jelentkezőkre nézve kedvezőbb feltételekhez vezettek. Hasonlóképpen a hozzáférés megtagadása csak e tárgyalások meghiúsulása esetén azonosítható. A felperes előadja, hogy a megtámadott határozat e kérdésben nem áll összhangban a Bizottság határozathozatali gyakorlatával, és e tekintetben a 2004. június 2‑i C(2004) 1958 final határozatra (COMP/38.096 – Clearstream ügy, a továbbiakban: Clearstream határozat) és a 2011. június 22‑i C(2011) 4378 final határozatra (COMP/39.525 – „lengyel távközlés” ügy, a továbbiakban: a lengyel távközlésre vonatkozó határozat) hivatkozik. A Slovak Telekom helyi hurokjának átengedése iránti korlátozott igény többek között azzal a körülménnyel magyarázható, hogy bizonyos alternatív szolgáltatók úgy vélték, hogy előnyösebb a piacra lépni úgy, ha a széles sávú hozzáférést veszik igénybe, vagy ha kialakítják saját helyi infrastruktúrájukat.

181

A beavatkozó fél által támogatott Bizottság vitatja ezt az érvelést.

182

E tekintetben nem vitatott, hogy a TUSR elnöke a 2005. június 14‑i határozatában arra kötelezte a Slovak Telekomot, hogy tisztességes és észszerű feltételek mellett engedje át a helyi hurokját, és hogy a Slovak Telekom e kötelezettségnek való megfelelés érdekében tette közzé 2005. augusztus 12‑én az átengedésre vonatkozó referenciaajánlatot (lásd a fenti 9. és 10. pontot).

183

Egyébiránt a felperes nem vitatja a referenciaajánlat tartalmának a megtámadott határozat 7.6. szakaszában („Az ST tisztességtelen kikötései és feltételei”) való leírását, amelynek végén a Bizottság az említett határozat (820) preambulumbekezdésében megállapította, hogy ezen ajánlat kikötéseit és feltételeit úgy állapították meg, hogy a helyi hurok átengedését elfogadhatatlanná tegyék az alternatív szolgáltatók számára.

184

Márpedig a megtámadott határozat e részéből kitűnik, hogy a Bizottság által ebben a részben a „hozzáférés megtagadásának” minősített visszaélésszerű magatartások lényegében magából a referenciaajánlatból következtek.

185

Így először is azt illetően, hogy a Slovak Telekom az alternatív szolgáltatókkal szemben eltitkolt a hálózatára vonatkozó olyan információkat, amelyek szükségesek voltak a helyi hurok átengedéséhez, mindenekelőtt a megtámadott határozat (439) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a referenciaajánlat a fizikai hozzáférési helyek elhelyezkedését és a helyi hurkoknak a hozzáférési hálózat pontosan meghatározott részeiben való rendelkezésre állását illetően nem tartalmazza az alapvető információkat. Egyébiránt a megtámadott határozat (443)–(528) preambulumbekezdésében a Bizottság kétségtelenül megvizsgálta, hogy a Slovak Telekom a hálózatra vonatkozóan milyen információkat adott azon alternatív szolgáltatók kérésére, akik az átengedés lehetőségét mérlegelték. A megtámadott határozat e részéből azonban az is kitűnik, hogy a Bizottság maga a referenciaajánlat miatt ítélte meg az alternatív szolgáltatókkal szemben tisztességtelennek és ennélfogva visszatartó jellegűnek az ilyen információkhoz való hozzáférés szabályait. A Bizottság többek között elsősorban azt a körülményt kifogásolta, hogy a referenciaajánlat nem határozta meg a Slovak Telekom által a hálózatra vonatkozóan az alternatív szolgáltatók rendelkezésére bocsátandó információk pontos terjedelmét, és nem részletezte az érintett információkategóriákat (a megtámadott határozat (507) preambulumbekezdése), másodsorban azt, hogy az említett ajánlat a nem nyilvános információs rendszerekből származó információkhoz való hozzáférést csak azt követően írta elő, hogy a helyi hurokhoz való hozzáférésről keretmegállapodást kötöttek (a megtámadott határozat (510) preambulumbekezdése), harmadsorban pedig azt, hogy ezen ajánlat a Slovak Telekom hálózatára vonatkozó információkhoz való hozzáférést ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az alternatív szolgáltató magas díjakat fizessen (a megtámadott határozat (519) és (527) preambulumbekezdése).

186

Másodszor azt illetően, hogy a Slovak Telekom leszűkítette a helyi hurok átengedésére vonatkozó jogszabályi kötelezettségének terjedelmét, mindenekelőtt a megtámadott határozat (535) és (536) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az említett kötelezettségnek kizárólag az aktív vonalakra való korlátozása (lásd a fenti 32. pontot), amit a Bizottság a Slovak Telekommal szemben kifogásolt, a referenciaajánlata bevezető részének 5.2 pontjából eredt. Továbbá különösen a megtámadott határozat (570), (572), (577), (578) és (584) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a referenciaajánlat 3. mellékletében foglalt rendelkezésekre tekintettel vonta le a Bizottság azt a következtetést, hogy a Slovak Telekom a helyi hurok átengedésére vonatkozó kötelezettségéből indokolatlanul kizárta a konfliktusban álló szolgáltatásokat (lásd a fenti 33. pontot). Végül a megtámadott határozat (606) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a referenciaajánlat 8. mellékletéből eredt a Slovak Telekom által előírt azon korlátozó szabály, miszerint a helyi hurok átengedésére csak a vezeték 25%‑a használható, amely szabályt a Bizottság indokolatlannak tekintette (lásd a fenti 34. pontot).

187

Harmadszor azt illetően, hogy a Slovak Telekom az átengedéssel kapcsolatban tisztességtelen feltételeket állapított meg a helymegosztást, az előrejelzéseket, a javításokat, a karbantartást, a fenntartást, valamint a bankgarancia nyújtását illetően, mindezek, amint a megtámadott határozat 7.6.4. szakaszában bemutatásra került, az e szolgáltató által 2005. augusztus 12‑én közzétett referenciaajánlatból következtek. Ugyanígy a Bizottság által tisztességtelennek tekintett kikötések is az említett ajánlat 4., 5., 14. és 15. mellékletében szerepeltek a helymegosztást illetően (a megtámadott határozat (653), (655) és (683) preambulumbekezdése), a 12. és 14. mellékletben az alternatív szolgáltatók előrejelzési kötelezettségét illetően (a megtámadott határozat (719) és (726)–(728) preambulumbekezdése), az 5. mellékletben a helyi hurkok minősítési eljárását illetően (a megtámadott határozat (740), (743), (767), (768) és (774) preambulumbekezdése), a 11. mellékletben a javításokra, karbantartásra és fenntartásra vonatkozó kikötéseket és feltételeket illetően (a megtámadott határozat (780), (781), (787), (790) és (796) preambulumbekezdése), valamint az 5. és 17. mellékletben az átengedést kérő alternatív szolgáltatótól megkövetelt bankgaranciát illetően (a megtámadott határozat (800), (802)–(807), (815) és (816) preambulumbekezdése).

188

Ebből következik, hogy még ha feltételezzük is, hogy e hozzáférési szabályok némelyikén a Slovak Telekom és a hozzáférést kérő alternatív szolgáltató közötti kétoldalú tárgyalások során adott esetben enyhíthettek, amire a felperes anélkül hivatkozik, hogy állításának alátámasztására bizonyítékokkal szolgálna, a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a 2005. augusztus 12‑én közzétett referenciaajánlat a benne foglalt tisztességtelen kikötések és feltételek miatt már ezen időponttól kezdődően visszatarthatta az alternatív szolgáltatókat attól, hogy hozzáférés iránti kérelmet nyújtsanak be.

189

E körülmények között a Bizottság nem követett el hibát, amikor megállapította, hogy a Slovak Telekom a TUSR határozata értelmében e tekintetben őt terhelő kötelezettség ellenére a 2005. augusztus 12‑én közzétett referenciaajánlatában szereplő hozzáférési szabályok miatt megnehezítette azt, hogy Szlovákiában az alternatív szolgáltatók belépjenek a helyhez kötött széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi tömegpiacára (illetve fogyasztói piacára), és hogy e magatartás ennélfogva már ezen időponttól kezdődően ilyen negatív hatásokat fejthetett ki a versenyre (lásd különösen a megtámadott határozat (1048), (1050), (1109), (1184) és (1520) preambulumbekezdését).

190

E megállapítást nem kérdőjelezi meg a felperesnek a válaszban megfogalmazott azon állítása, miszerint az, hogy a Slovak Telekom helyi hurokjának átengedését csak kevés alternatív szolgáltató kérte, egyrészt azzal a körülménnyel magyarázható, hogy az „ISP Gate/ADSL Partner” elnevezésű termékek révén nyújtott széles sávú nagykereskedelmi hozzáférés (wholesale broadband access [WBA] vagy bitstream) e szolgáltatók számára vonzó alternatívát jelentett a kiskereskedelmi piacra való belépéshez, figyelemmel arra, hogy ez lényegesen kisebb beruházásokat tett szükségessé, másrészt pedig azzal, hogy néhány alternatív szolgáltató kinyilvánította, hogy inkább a saját helyi infrastruktúrája révén kíván belépni a piacra. Elegendő megállapítani, hogy ezen állítást, amely révén a felperes általánosan kívánja vitatni a vitatott magatartások versenyellenes hatásait, semmi nem támasztja alá, és ennélfogva nem alkalmas arra, hogy megkérdőjelezze az említett hatásoknak a Bizottság által a megtámadott határozat (1049)–(1183) preambulumbekezdésében elvégzett elemzését.

191

Végül nem fogadható el a felperes azon érvelése, amelynek keretében a Clearstream határozatban és a lengyel távközlésre vonatkozó határozatban követett megközelítésre hivatkozva vitatja a jelen ügyben a jogsértés kezdő időpontjának a Bizottság általi megállapítását. Anélkül ugyanis, hogy meg kellene vizsgálni, hogy e határozatok a megtámadott határozat jogszerűségének értékelésekor a releváns jogi háttér részét képezhetik‑e – amit a Bizottság vitat –, elegendő megállapítani, hogy e határozatokat a jelen ügy összefüggéseitől eltérő összefüggésekben hozták meg, és hogy ennélfogva nem bizonyíthatják, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban eltért a korábbi határozathozatali gyakorlatától.

192

A Clearstream határozatot illetően elegendő hangsúlyozni, hogy e határozatot a jelen ügyben megtámadott határozattól eltérően olyan háttérre tekintettel hozták meg, amelyben a szóban forgó infrastruktúrával rendelkező vállalkozást egyáltalán nem terhelte olyan jogszabályi kötelezettség, hogy más vállalkozások számára hozzáférést nyújtson az említett infrastruktúrához, valamint amelyben e vállalkozás nem volt köteles arra, hogy az ilyen hozzáférés szabályait és feltételeit részletező referenciaajánlatot tegyen közzé.

193

Ami a lengyel távközlésre vonatkozó határozatot illeti, a Bizottság abban megállapította, hogy a szóban forgó inkumbens szolgáltató visszaélt az erőfölényével a széles sávú hozzáférésnek és a helyi hurok átengedésének lengyel nagykereskedelmi piacán, mivel megtagadta a hálózatához való hozzáférés nyújtását és az említett piacok részét képező nagykereskedelmi termékek értékesítését annak érdekében, hogy védje a kiskereskedelmi piacon fennálló helyzetét. Ezenkívül a lengyel távközlésre vonatkozó ügyben is fennállt a hozzáférés nyújtására vonatkozó olyan jogszabályi kötelezettség, mint amely a jelen ügyben a Slovak Telekomot terhelte, valamint a szóban forgó lengyel távközlési szolgáltató a helyi hurokjának átengedése vonatkozásában köteles volt referenciaajánlatot közzétenni. A lengyel távközlésre vonatkozó határozat részletes elemzéséből azonban kitűnik, hogy az e határozatban követett megközelítés semmilyen ellentmondásban nem áll a megtámadott határozatban követett megközelítéssel. A lengyel távközlésre vonatkozó határozatban ugyanis a Bizottság rámutatott arra, hogy az erőfölényben lévő szolgáltató versenyellenes stratégiája lényegében csak az erőfölényben lévő szolgáltató helyi hurokjának átengedését és az e szolgáltató széles sávú szolgáltatásaihoz való nagykereskedelmi hozzáférést kérő alternatív szolgáltatókkal folytatott tárgyalások során nyilvánult meg. Így a hozzáférés észszerűtlen feltételei azon szerződésekből eredtek, amelyeket a szóban forgó erőfölényben lévő szolgáltató az alternatív szolgáltatókkal folytatott tárgyalások keretében a hozzáférésre vonatkozóan javasolt. Egyébiránt a hozzáférésre vonatkozó megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalások folyamatának késleltetését jellegénél fogva nem lehetett megállapítani már az erőfölényben lévő szolgáltató első referenciaajánlatának közzétételétől kezdődően. Ezenkívül az erőfölényben lévő szolgáltató a hálózatához való hozzáférést azt követően korlátozta, hogy az alternatív szolgáltatókkal nagykereskedelmi hozzáférési megállapodásokat kötött. Ráadásul az előfizetői vonalakhoz való tényleges hozzáférés korlátozása azt követően következett be, hogy az érintett alternatív szolgáltató megkapta a helymegosztási helyszínhez való hozzáférést, illetve a távközlési kábelek telepítésére vonatkozó engedélyt. Végül az alternatív szolgáltatók számára – a hozzáférésre vonatkozó döntéseik meghozatalához – nélkülözhetetlen, megbízható és pontos általános információkhoz való hozzáféréssel kapcsolatos problémák az erőfölényben lévő szolgáltató hálózatához való hozzáférés folyamatának valamennyi szakaszában megnyilvánultak. A lengyel távközlésre vonatkozó ügyben erőfölényben lévő szolgáltató magatartása tehát eltért a Bizottság által a megtámadott határozatban „hozzáférés megtagadásának” minősített gyakorlatoktól, amelyek – amint a fenti 184–189. pontban szereplő elemzésből kitűnik – lényegében magából a Slovak Telekom helyi hurokjának átengedésére vonatkozó referenciaajánlatból következtek. E különbségek indokolják, hogy a lengyel távközlésre vonatkozó határozattól eltérően, amelyben az EUMSZ 102. cikkbe ütköző jogsértés kezdő időpontjaként azt az időpontot állapították meg, amikor a szóban forgó erőfölényben lévő szolgáltató és egy alternatív szolgáltató között megkezdődtek a hozzáférésre vonatkozó első tárgyalások, amelyekre hónapokkal az első referenciaajánlat közzétételét követően került sor (a megtámadott határozat (909) preambulumbekezdése és 1259. lábjegyzete), a Bizottság a jelen ügyben 2005. augusztus 12‑ben, azaz a referenciaajánlat közzétételének időpontjában állapította meg a helyi hurokhoz való hozzáférés hallgatólagos megtagadásának kezdő időpontját.

194

Az első kifogást, amely azon alapul, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor megállapította, hogy a helyi hurokhoz való hozzáférés hallgatólagos megtagadása 2005. augusztus 12‑én kezdődött, tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

195

Hozzá kell tenni, hogy a felperes nem vitatja, hogy a Bizottság egységes és folyamatos jogsértésnek minősítette a megtámadott határozat 1. cikkének (2) bekezdésében említett magatartások összességét, azaz a) a hálózatra vonatkozó, a helyi hurkok átengedéséhez szükséges információk eltitkolását az alternatív szolgáltatókkal szemben b) a helyi hurkok átengedésével kapcsolatos kötelezettségei terjedelmének leszűkítését; c) az átengedésre vonatkozó referenciaajánlatában a helymegosztást, a minősítést, az előrejelzéseket, a javításokat és a bankgaranciát illetően tisztességtelen szabályok és feltételek rögzítését; d) olyan tisztességtelen díjak alkalmazását, amelyek valamely megegyező hatékonyságú szolgáltató számára nem tették lehetővé, hogy a Slovak Telekom átengedett helyi hurokjaihoz való nagykereskedelmi hozzáférés révén veszteségek nélkül tudja kínálni a Slovak Telekom által nyújtott kiskereskedelmi szolgáltatásokat.

196

E körülmények között, és mivel a felperes első kifogása, amely azon alapult, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor megállapította, hogy a helyi hurokhoz való hozzáférés hallgatólagos megtagadása 2005. augusztus 12‑én kezdődött, elutasításra került (lásd a fenti 194. pontot), a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a megtámadott határozat tárgyát képező egységes és folyamatos jogsértés 2005. augusztus 12‑én kezdődött.

197

E megállapítás azonban nem zárja ki azt, hogy a Törvényszék megvizsgálja a felperes által felhozott második és harmadik kifogást, és értékelje, hogy a megtámadott határozat 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja részben megsemmisíthető‑e annyiban, amennyiben az megállapítja, hogy a 2005. augusztus 12. és december 31. közötti időszakban a felperes olyan tisztességtelen díjakat alkalmazott, amelyek valamely megegyező hatékonyságú szolgáltató számára nem tették lehetővé, hogy a Slovak Telekom átengedett helyi hurokjaihoz való nagykereskedelmi hozzáférés révén veszteségek nélkül tudja kínálni a Slovak Telekom által nyújtott kiskereskedelmi szolgáltatásokat (lásd analógia útján: 2010. július 1‑jeiAstraZeneca kontra Bizottság ítélet, T‑321/05, EU:T:2010:266, 864. és 865. pont, valamint a rendelkező rész 1. pontja).

198

Második és harmadik kifogásával a felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a 2005‑ös évben árprés állt fenn.

199

Második kifogása keretében ugyanis a felperes azt állítja, hogy bármilyen forgatókönyvet is veszünk figyelembe, a Slovak Telekom árrése 2005‑ben pozitív volt. Mivel az ilyen pozitív árrés szükségképpen azzal jár, hogy a Slovak Telekommal megegyező hatékonyságú versenytársakat piacra lépésük esetén semmilyen veszteség nem éri, a Bizottság tévesen állapította meg, hogy ebben az évben árprés állt fenn. Ráadásul nem igaz az, hogy egy versenytárs 2005‑ben egy ilyen rövid, négy és fél hónapos időszakra tekintettel valószínűleg nem döntött volna a piacra lépés mellett. Ebben az időszakban ugyanis a következő évekre vonatkozó számadatok jellegüknél fogva még nem voltak ismertek, ennélfogva egy ilyen beruházási döntésre semmilyen hatással nem lehettek.

200

Harmadik kifogása keretében a felperes azzal érvel, hogy az árrés több időszakra (több évre) való kiszámításának módszere, amelynek alkalmazására ez idáig csak kiegészítő jelleggel és az érintett vállalkozás javára került sor, lehetővé tette a Bizottság számára, hogy mesterségesen árprést állapítson meg az azon éveket megelőző évek vonatkozásában, amelyekben az ilyen árprés ténylegesen megállapítható. E módszert azonban nem lehet arra felhasználni, hogy az árprést a múltban kiterjesszék. Mivel sem a Slovak Telekom, sem a felperes nem láthatta előre a díjak 2005‑öt követő alakulását, annak a megállapítása, hogy e társaságok ezen időszaktól kezdődően jogsértést követtek el, sérti az 1/2003 rendelet 23. cikkét. Az a körülmény, hogy magának a Bizottságnak is több évébe tellett, hogy be tudjon mutatni egy, az árprésre vonatkozó számítást, azt bizonyítja, hogy sem a felperes, sem a Slovak Telekom nem tudhatta, hogy ez utóbbi társaság a tényállás időszakában ilyen árprés formájában visszaélést követ el.

201

A Bizottság a második kifogást illetően ezzel szemben azzal érvel, hogy a 2005‑ben esetleg fennállt enyhe pozitív árrés nem változtat azon a megállapításon, hogy ugyanezen év augusztus 12‑étől árprés állt fenn. Ezen árprés ugyanis megakadályozta a piacra belépő versenytársakat abban, hogy az e belépéssel összefüggésben eszközölt befektetéseiket amortizálják. Ráadásul a felperes állításával ellentétben egyetlen szolgáltató sem szándékozik piacra lépni egy több éven keresztül elérhető észszerű hozam perspektívája nélkül.

202

Egyébiránt a Bizottság a harmadik kifogásra azzal válaszol, hogy nem önkényesen állapította meg 2005. augusztus 12‑ben a jogsértés kezdő időpontját, hanem a referenciaajánlat ezen időpontban való közzététele miatt, és figyelemmel azon időszakra, amelytől kezdődően e szolgáltató köteles volt átengedni a helyi hurokjait. Az 1/2003 rendelet 23. cikkének megsértésére alapított érvet illetően a Bizottság emlékeztet arra, hogy ahhoz, hogy az EUMSZ 102. cikk alapján meg lehessen állapítani valamely vállalkozás felelősségét, elegendő az, hogy e vállalkozás tudott a vele szemben felrótt erőfölénnyel való visszaélés ténybeli elemeiről. A jelen ügyben a Slovak Telekom tudta, hogy egy megegyező hatékonyságú versenytársnak 2005‑től kezdődően semmi esélye sincs arra, hogy a piacra belépve kellő mértékű pozitív árrést realizáljon. A felperes állításával ellentétben a nagykereskedelmi piacra való belépés költségei egyébiránt lényegében nem voltak vitatottak. Végül a felperes nem fejti ki, hogy a több időszakra (több évre) vonatkozó módszer miért csak akkor használható, ha az a szóban forgó erőfölényben lévő vállalkozás számára előnyös.

203

Végül a Bizottság előadja, hogy mivel bizonyította a visszaélés két formájának a jogsértés teljes időszakában való fennállását, az árprés hiányának 2005‑re vonatkozóan való esetleges megállapítása semmiképpen nem járna azzal, hogy nem lehetne 2005. augusztus 12‑ben megállapítani a jogsértés kezdő időpontját. Ebből következik, hogy egy ilyen megállapítás semmilyen előnnyel nem járna a felperes számára.

204

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság az úgynevezett „időszakról időszakra” (évről évre) történő megközelítés alapján megállapította, hogy a Slovak Telekom 2005. augusztus 12‑től kezdődően árprést eredményező gyakorlatokat folytatott. A megtámadott határozat (997) preambulumbekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy a szóban forgó időszak minden egyes évére vonatkozó elemzés alapján valamely, a Slovak Telekom helyi hurokjához nagykereskedelmi hozzáféréssel rendelkező, megegyező hatékonyságú versenytárs negatív árrést ért el, és nem tudta nyereségesen kínálni a felperes széles sávú kiskereskedelmi portfólióját. A megtámadott határozat (998) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette, hogy azon tény, hogy 2005‑ben négy hónapon keresztül pozitív árrés állt fenn, nem kérdőjelezi meg e következtetést, mivel egy négy hónapra való belépés nem tekinthető tartós belépésnek. A Bizottság szerint a szolgáltatók azt vizsgálják, hogy képesek‑e egy hosszabb, több évre kiterjedő időszakon keresztül észszerű hozamot elérni (a megtámadott határozat (998) preambulumbekezdése). Ennek alapján a Bizottság az említett határozat (1012) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a 2005. augusztus 12‑től 2010. december 31‑ig tartó időszakban egy, a Slovak Telekommal megegyező hatékonyságú versenytárs nem tudta volna nyereségesen kínálni e szolgáltató kiskereskedelmi portfólióját.

205

Amint azonban arra a Törvényszék a fenti 162. pontban emlékeztetett, a valamely erőfölényben lévő vállalkozás által folytatott árpolitika megengedhetőségének értékelésekor főszabály szerint az erőfölényben lévő vállalkozás részéről felmerült költségeken és e vállalkozás stratégiáján alapuló árfeltételekre kell támaszkodni.

206

Közelebbről az árprést eredményező árképzési gyakorlatot illetően az ilyen elemzési kritériumok használata lehetővé teszi annak vizsgálatát, hogy e vállalkozás kellően hatékony lett volna‑e ahhoz, hogy képes legyen kiskereskedelmi szolgáltatásait veszteség nélkül kínálni a végső ügyfelek részére, amennyiben ezt megelőzően az általa alkalmazott nagykereskedelmi árat kellett volna megfizetnie a közbenső szolgáltatásokért (lásd a fenti 163. pontot és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

207

E megközelítés annál is inkább indokolt, mivel megfelel a jogbiztonság általános elvének is, hiszen az erőfölényben lévő vállalkozás költségeinek figyelembevétele lehetővé teszi az utóbbi számára, hogy az EUMSZ 102. cikk értelmében rá háruló különleges felelősségre tekintettel értékelje saját magatartásának jogszerűségét. Míg ugyanis az erőfölényben lévő vállalkozás ismeri saját költségeit és díjait, főszabály szerint nem ismeri a versenytársakéit. Ezenkívül a kizárásra irányuló visszaélés az erőfölényben lévő vállalkozás potenciális versenytársaira is hatással van, amelyeket a jövedelmezőséggel kapcsolatos perspektíva hiánya visszatarthat a piacra való belépéstől (lásd a fenti 164. pontot és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

208

Ebből következik, hogy az árprést eredményező gyakorlat alkotóelemeinek megállapítása érdekében a Bizottság a megtámadott határozat (828) preambulumbekezdésében helyesen vette alapul a megegyező hatékonyságú versenytárs kritériumát, amely annak bizonyításán alapul, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás a lejjebb lévő piacon nem tudna jövedelmező tevékenységet folytatni, figyelemmel a lejjebb lévő piacon lévő versenytársaival szemben alkalmazott nagykereskedelmi árra és az e vállalkozás által a lejjebb lévő piacon alkalmazott kiskereskedelmi árra.

209

Márpedig, amint a megtámadott határozat 32–35. táblázatából következik, a Bizottság által elvégzett vizsgálat valamennyi elképzelt forgatókönyv esetén – és amint azt ezen intézmény az említett határozat (998) preambulumbekezdésében maga is elismerte – a 2005 augusztus 12. és december 31. közötti időszakban pozitív árréshez vezetett.

210

A Bíróság már kimondta, hogy ilyen esetben, amennyiben az erőfölényben lévő vállalkozás olyan szinten állapítja meg árait, amely lényegében fedezi a kérdéses termék forgalmazásával, illetve a szolgáltatásnyújtással összefüggő költségeket, az e vállalkozással megegyező hatékonyságú versenytársnak főszabály szerint lehetősége van ezen árakkal versenyezni, anélkül hogy hosszú távon elviselhetetlen veszteségek érnék (2012. március 27‑iPost Danmark ítélet, C‑209/10, EU:C:2012:172, 38. pont).

211

Ebből következik, hogy a 2005. augusztus 12. és december 31. közötti időszakban valamely, a Slovak Telekommal megegyező hatékonyságú versenytársnak elvileg lehetősége volt arra, hogy a széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi piacán e szolgáltatóval versenyezzen, feltéve hogy átengedték számára a helyi hurkot, éspedig anélkül, hogy hosszú távon elviselhetetlen veszteségek érték volna.

212

A Bíróság kétségtelenül kimondta, hogy noha az árrés pozitív, nincs kizárva az, hogy a Bizottság valamely árképzési gyakorlat kiszorító hatásának vizsgálata keretében bizonyíthassa, hogy az említett gyakorlat alkalmazása – például a jövedelmezőség csökkenése okán – alkalmas volt arra, hogy az érintett szolgáltatók számára legalábbis nehezebbé tegye tevékenységük folytatását az érintett piacon (lásd ebben az értelemben: 2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet, C‑52/09, EU:C:2011:83, 74. pont). Ezen ítélkezési gyakorlat megfelel az 1/2003 rendelet 2. cikkének, amely szerint az EUMSZ 102. cikk alkalmazásával járó bármely eljárás során az e cikk megsértésével kapcsolatos bizonyítási terhet a jogsértést állító fél vagy hatóság, azaz a jelen ügyben a Bizottság viseli.

213

A jelen ügyben azonban meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem bizonyította, hogy a Slovak Telekom díjszabási gyakorlata 2005. augusztus 12. és december 31. között ilyen kiszorító hatással járt. Márpedig ennek bizonyítására a pozitív árrés fennállása miatt különösen szükség lett volna.

214

A megtámadott határozat (998) preambulumbekezdésében szereplő puszta állítás, miszerint a szolgáltatók azt vizsgálják, hogy képesek‑e hosszabb, több évre kiterjedő időszakon keresztül észszerű hozamot elérni, nem minősülhet ilyen bizonyítéknak. E körülmény ugyanis, még ha bizonyított is, a nyereségesség szükségképpen esetleges, előrejelzésekre támaszkodó vizsgálatán alapul. Ráadásul a jelen ügyben az említett pozitív árrés a szóban forgó időszak legelején jelentkezett, egy olyan időszakban, amikor még semmilyen negatív árrést nem lehetett megállapítani. E körülmények között meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat (998) preambulumbekezdésében szereplő indok nem felel meg a jogbiztonság elvéből eredő, a fenti 164. pontban felidézett követelménynek, miszerint az erőfölényben lévő vállalkozásnak módjában kell álljon az, hogy értékelje magatartásának az EUMSZ 102. cikkel való összeegyeztethetőségét.

215

Ugyanezen okból a negatív árrésnek a több időszakra (több évre) vonatkozó megközelítés alkalmazásával való megállapítása sem kérdőjelezheti meg ezen értékelést, mivel a jelen ügyben e megközelítés alapján a Bizottság csak úgy tudott e megállapításra jutni, hogy a 2005‑ös évre vonatkozó pozitív árrést súlyozta a 2006‑tól 2010‑ig terjedő évekre (a megtámadott határozat (1013) preambulumbekezdése), illetve a 2006‑tól 2008‑ig terjedő évekre (a megtámadott határozat (1014) preambulumbekezdése) megállapított negatív árréssel.

216

Ezenkívül a Bizottság a megtámadott határozat (1026) preambulumbekezdésében a Slovak Telekom jogi osztálya által kidolgozott – a helyi hurok átengedésére vonatkozó referenciaajánlat benyújtásával és az ULL áraival kapcsolatos stratégiára vonatkozó – 2005. áprilisi dokumentumok alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy e társaság már 2005. augusztus 12‑én tudta, hogy a helyi hurok szintjén alkalmazott nagykereskedelmi árak árprést eredményeznek az alternatív szolgáltatókkal szemben.

217

Hangsúlyozni kell azonban, hogy a 2005. augusztus 12. és december 31. között fennállt pozitív árrésre figyelemmel a Bizottságot különös bizonyítási kötelezettség terhelte a Slovak Telekommal szemben ezen időszak vonatkozásában kifogásolt, árprést eredményező gyakorlat kiszorító hatásait illetően (lásd a fenti 212. pontban említett ítélkezési gyakorlatot).

218

Így a Bizottság állítása és az annak alátámasztására hivatkozott dokumentumok nem elengedőek annak bizonyítására, hogy a Slovak Telekommal szemben felrótt, árprést eredményező gyakorlat kiszorító hatással járt, és például csökkentette a jövedelmezőséget, ami alkalmas volt arra, hogy az érintett szolgáltatók számára legalábbis nehezebbé tegye tevékenységük folytatását az érintett piacon.

219

Egyébiránt a megtámadott határozatnak a Slovak Telekom magatartásának versenyellenes hatásaival foglalkozó 9. és 10. szakasza egyáltalán nem vizsgálja a 2005. augusztus 12. és december 31. közötti időszakban állítólag árprést eredményező gyakorlat hatásait.

220

Ennélfogva az állandó ítélkezési gyakorlatra tekintettel, miszerint a bíróságban felmerülő bárminemű kételynek annak a vállalkozásnak a javát kell szolgálnia, amely a jogsértést megállapító határozat címzettje (2004. július 8‑iJFE Engineering és társai kontra Bizottság ítélet, T‑67/00, T‑68/00, T‑71/00 és T‑78/00, EU:T:2004:221, 177. pont; 2011. július 12‑iHitachi és társai kontra Bizottság ítélet, T‑112/07, EU:T:2011:342, 58. pont), meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a Slovak Telekom árprést eredményező gyakorlata 2006. január 1. előtt kezdődött. Mivel a megtámadott határozat e kérdésben következésképpen mérlegelési hibát tartalmaz, nem szükséges megvizsgálnia azt, hogy e megközelítés a felperes állításának megfelelően az 1/2003 rendelet 23. cikkét is sérti‑e.

221

A fentiekre figyelemmel a felperes által hivatkozott második jogalapnak részben helyt kell adni, és a megtámadott határozat 1. cikke (2) bekezdésének d) pontját meg kell semmisíteni annyiban, amennyiben az megállapítja, hogy a felperes a 2005. augusztus 12. és december 31. közötti időszakban olyan tisztességtelen díjakat alkalmazott, amelyek nem tették lehetővé valamely megegyező hatékonyságú szolgáltató számára, hogy a Slovak Telekom átengedett helyi hurokjaihoz való nagykereskedelmi hozzáférés révén veszteségek nélkül tudja kínálni a Slovak Telekom által nyújtott kiskereskedelmi szolgáltatásokat.

[omissis]

474

Negyedik jogalapjának első része keretében a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti a „vállalkozás” fogalmát és a büntetések egyéniesítésének elvét, mivel vele szemben visszaesés címén elrettentési céllal 31070000 euró bírságot szab ki, amely elkülönül a Slovak Telekommal és vele szemben egyetemlegesen kiszabott bírságtól, a második rész keretében pedig azt állítja, hogy a megtámadott határozat e tekintetben sérti az indokolási kötelezettséget.

475

Először az indokolási kötelezettség állítólagos megsértését, másodszor pedig a vállalkozás fogalmának és a büntetések egyéniesítése elvének állítólagos megsértését kell megvizsgálni.

476

A negyedik jogalap második része keretében a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban semmilyen indokolást nem adott arra vonatkozóan, hogy miért egyedül a felperesnek kell viselnie a visszaesés és az elrettentő hatás címén alkalmazott növeléseket, és így megsértette az indokolási kötelezettségét. A Bizottság ugyanis csak megállapította a bírság alapösszegének kiigazítását indokoló súlyosító tényezőket, és ezt követően egyszerűen kimondta, hogy a bírság növeléseit kizárólag a felperesnek kell viselnie. A megtámadott határozat nem teszi lehetővé a felperes számára, hogy megértse e megközelítés indokát, annál is inkább, mivel a felelőssége a jelen ügyben kizárólag abból a körülményből ered, hogy a leányvállalata, a Slovak Telekom által elkövetett jogsértést neki tudták be. Ami a megtámadott határozatnak a Bizottság által a jelen eljárásban idézett (1533) és (1535) preambulumbekezdését illeti, azok kétségkívül lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a felperes forgalma magasabb, mint a Slovak Telekomé. A megtámadott határozat e részei azonban nem teszik lehetővé annak megértését, hogy a Slovak Telekomnak miért kellene elkerülnie a kifejezetten a felperessel szemben kiszabott bírságot.

477

A beavatkozó fél által támogatott Bizottság vitatja ezt az érvelést.

478

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyedi határozat indokolására vonatkozó kötelezettség célja, hogy lehetővé tegye, hogy az uniós bíróság e határozat jogszerűségét megvizsgálja, és megfelelő információt nyújtson ahhoz, hogy az érdekelt megtudhassa, hogy az említett határozat kellően megalapozott‑e, vagy esetleg tartalmaz‑e olyan hibát, amely lehetővé teszi a határozat érvényességének vitatását (lásd ebben az értelemben: 1983. november 9‑iNederlandsche Banden‑Industrie‑Michelin kontra Bizottság ítélet, 322/81, EU:C:1983:313, 14. pont; 2016. február 29‑iSchenker kontra Bizottság ítélet, T‑265/12, EU:T:2016:111, 230. pont).

479

A jelen ügyben a bírságnak kizárólag a felperessel szemben kiszabott azon részét illetően, amely a felperessel és a Slovak Telekommal egyetemlegesen kiszabott bírság összegének visszaesés miatti növelését tükrözi, a megtámadott határozat (1525)–(1531) preambulumbekezdéséből egyértelműen kitűnik, hogy az említett növelést az a körülmény indokolta, hogy a felperest, akinek meg lehetett állapítani a jelen ügyben szóban forgó jogsértésért való felelősségét, a Deutsche Telekom határozatban korábban már szankcionálták egy hasonló jogsértésért. Márpedig, noha a megtámadott határozat e része nem fejti ki, hogy miért egyedül a felperesnek kell viselnie e visszaesés következményeit, a Slovak Telekomnak pedig miért nem, az említett határozatból hallgatólagosan következik, hogy ez az eredmény annak a körülménynek tudható be, hogy a Deutsche Telekom határozatban szóban forgó jogsértésért kizárólag a felperes felelősségét állapították meg, és a felperes volt e címen e határozat címzettje.

480

A bírságnak kizárólag a felperessel szemben kiszabott azon részét illetően, amely az elrettentő hatás céljából alkalmazott 1,2‑es szorzótényezőt tükrözi, a Bizottság a megtámadott határozat (1533) preambulumbekezdésében először is hangsúlyozta, hogy a felperes világszintű forgalma 2013‑ban 60,132 milliárd eurót tett ki, másodszor, hogy a szóban forgó jogsértés vonatkozásában releváns termékek eladásainak értéke e forgalom kevesebb mint 0,067%‑át tette ki, harmadszor pedig, hogy a felperes felelős a Slovak Telekom által elkövetett jogsértésért. A Bizottság a megtámadott határozat (1534) és (1535) preambulumbekezdésében ez alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperessel szemben a 2006. évi iránymutatás 30. pontja alapján magasabb bírságot kell kiszabni, mint a visszaesés miatt 50%‑kal növelt alapbírság, hogy biztosítsák az említett bírság kellő elrettentő hatását. Noha a megtámadott határozat e része nem fejti ki, hogy az 1,2‑es szorzótényező alkalmazásából eredő összeget miért nem kell a Slovak Telekomnak is viselnie, a Bizottság által követett érvelésből hallgatólagosan következik, hogy e megközelítést az a körülmény indokolta, hogy a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában e leányvállalatnak jelentősen alacsonyabb forgalma volt, mint a felperesnek, és a 38838000 eurós bírság az említett leányvállalattal szemben így kellő elrettentő hatással bírt.

481

Ebből következik, hogy még ha a megtámadott határozat indokolása a külön a felperessel szemben kiszabott bírságot illetően rövidnek is tűnik, ezen indokolás a felperes számára kellő információval szolgált a megtámadott határozat e tekintetben való megalapozottságát illetően, és így lehetővé tette a felperes számára, hogy hasznosan vitassa a határozat érvényességet. Ugyanígy ezen indokolás lehetővé teszi a Törvényszék számára, hogy a külön a felperessel szemben kiszabott bírságot illetően megvizsgálja a megtámadott határozat jogszerűségét.

482

A negyedik jogalapnak az indokolási kötelezettség megsértésére alapított második részét tehát el kell utasítani.

483

Negyedik jogalapjának első része keretében a felperes rámutat arra, hogy a megtámadott határozatban vele szemben kiszabott külön bírság két olyan körülményből ered, amelyet a Bizottság az említett határozatban figyelembe vett, azaz egyrészt azon vállalkozás méretéből, amelynek a felperes a részét képezi, és ami a Bizottság szerint indokolja az 1,2‑es szorzótényezőnek a bírságra való alkalmazását, másrészt pedig abból a körülményből, hogy korábban a Deutsche Telekom határozatban egy hasonló jogsértésért már megállapították a felperes felelősségét, ami a bírság alapösszegének 50%‑os emelését indokolta. Márpedig a felperes hangsúlyozza, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem azért állapítja meg a felelősségét, mert közvetlenül részt vett a jogsértés alkotóelemeiben, hanem a Slovak Telekommal fennálló kapcsolatai miatt. Ráadásul a megtámadott határozat szerint a felperes és a Slovak Telekom nem csupán a jogsértés teljes időszaka alatt képezte ugyanazon vállalkozás részét, hanem a Deutsche Telekom határozat meghozatalának időpontjában is, mivel a felperes a Slovak Telekom tőkéjében 2000. augusztus 4‑én szerzett többségi részesedést, és e részesedés szerkezete azóta sem változott.

484

E körülményekre figyelemmel a felperes azzal érvel, hogy a Bizottság megsértette az uniós jog értelmében vett „vállalkozás” fogalmát, valamint a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvét, amikor vele szemben külön bírságot szabott ki. Ezen elv az 1/2003 rendelet 23. cikke (3) bekezdésének megfelelően megköveteli, hogy a bírság összegét egyrészt az érintett vállalkozással szemben egyedileg felrótt jogsértés súlya, másrészt pedig e jogsértés időtartama alapján határozzák meg. Így a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a Bizottság kizárólag különböző vállalkozásokkal szemben szabhat ki eltérő bírságokat, különböző társaságokkal szemben azonban nem, amennyiben ezek ugyanazon vállalkozás részét képezik. A büntetések egyéniesítésének elve ugyanis nem alkalmazható az egyetlen vállalkozást alkotó különböző jogi személyek közötti belső kapcsolatra. Amint azt a Bizottság határozathozatali gyakorlata is megerősíti, a külön bírság csak akkor indokolt, ha jogi szempontból az érintett vállalkozás összetétele a releváns időszakban megváltozott, és ennélfogva különböző vállalkozások azonosíthatók. Mivel a jelen ügyben erről nem volt szó, a Bizottság nem szabhatott volna ki a felperessel szemben magasabb bírságot, mint amelyet a Slovak Telekommal szemben kiszabott, anélkül hogy ne sértette volna meg a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvét. Ezenkívül a jogsértésért felelős vállalkozás szerkezetének változásaira is figyelemmel az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében előírt 10%‑os felső határt a szóban forgó vállalkozás teljes forgalma alapján kell kiszámítani. A visszaesést illetően a felperes azzal érvel, hogy mivel ő maga követte el a Deutsche Telekom határozatban szankcionált jogsértést, nem kell megvizsgálni, hogy a Slovak Telekom a jogsértés elkövetése idején már részét képezte‑e az említett jogsértésért felelős vállalkozásnak. E szakaszban az egyetlen releváns megfontolás abban rejlik, hogy ez utóbbi vállalkozás követte el e jogsértést, és hogy a cégcsoport azon vállalkozása, amelyet ezentúl szankcionálni kell, jelenleg ugyanezen vállalkozás részét képezi.

485

A felperes a visszaesés kockázatát illetően hozzáteszi továbbá, hogy a jelen ügyben mindenképpen meg lehetett volna állapítani azt, hogy a Slovak Telekom nemcsak hogy már a részét képezte a Deutsche Telekom határozatban szankcionált jogsértésért felelős vállalkozásnak, hanem e jogsértésről tudott is, figyelemmel arra, hogy a jogsértést szankcionáló határozat nagy nyilvánosságot kapott. Az elrettentő hatást illetően a felperes lényegében azt hangsúlyozza, hogy a Bizottság érvelését követve a felperes és a Slovak Telekom ugyanazon vállalkozás részét képezi, és ennélfogva nem lehet a bírság összegének kiszámításakor e társaságok különböző méretével érvelni.

486

Végül a felperes másodlagosan azzal érvel, hogy a Bizottság nem rendelkezik olyan mérlegelési mozgástérrel, hogy objektív indok nélkül szabadon dönthetne arról, hogy a cégcsoport valamely társaságával szemben vagy e cégcsoport valamely másik társaságával szemben szab‑e ki bírságot. Márpedig a jelen ügyben nem lenne célszerű privilegizálni a jogsértés tényállását megvalósító társaságot, és kevésbé kedvező bánásmódban részesíteni az anyavállalatát, amelynek a felelősségét csak tisztán származékos alapon állapították meg.

487

A Bizottság vitatja ezen érveket. Szerinte kizárólag az a körülmény, hogy a felperes a Deutsche Telekom határozatban szankcionált jogsértés elkövetése idején a Slovak Telekom alaptőkéjében 51%‑os részesedéssel rendelkezett, nem jelenti azt, hogy a Slovak Telekom az e jogsértést elkövető vállalkozáshoz tartozott. A felperes érvelése e kérdésben egyrészt téves feltevésből indul ki, mivel a Deutsche Telekom határozatban szóban forgó erőfölénnyel való visszaélésért felelős vállalkozás kizárólag ez utóbbi társaságból állt, nem pedig a felperesből és a Slovak Telekomból. Márpedig a felperes állításával ellentétben a Bizottság, amikor versenyjogi jogsértést szankcionál, széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a cégcsoporton belüli társaságok különböző helyzetének figyelembevétele érdekében. A Bíróság soha nem sugallta azt, hogy e mozgástér azon helyzetekre korlátozódna, amikor a szóban forgó vállalkozás összetétele megváltozott.

488

E következtetés nem összeegyeztethetetlen a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvével, amely csupán azt követeli meg, hogy a bírság összegét az érintett vállalkozással szemben egyedileg felrótt jogsértés súlya alapján határozzák meg. Ebből következik, hogy a jogsértést elkövető vállalkozást alkotó jogi személyekkel szemben alkalmazott szankció nem haladhatja meg a jogsértésre tekintettel indokolt mértéket. A büntetések és szankciók egyéniesítésének elvéből ellenben nem következik az, hogy a Bizottság köteles lenne ugyanazon bírságot kiszabni a szóban forgó vállalkozást alkotó valamennyi jogi személlyel szemben.

489

A jelen ügyben a Bizottság a rendelkezésre álló széles mérlegelési mozgástér keretében úgy tekintette, hogy a Slovak Telekomot, amely egy viszonylag kisméretű társaság, nem lehet a kiszabott bírságok összességének megfizetésére kötelezni. Ellenben a felperes esetében indokolt volt az elrettentést célzó növelés, mivel ez utóbbi egy igen nagy társaság, és egy alacsonyabb bírság nem bírt volna vele szemben elrettentő hatással. A Bizottság e tekintetben hangsúlyozza, hogy mivel az ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy a Bizottság szabadon dönthet úgy, hogy nem szankcionál egy anyavállalatot, noha az az uniós versenyjogot megsértő vállalkozás részét képezi, a Bizottságnak objektív okokból a fortiori lehetősége kell legyen arra, hogy az ilyen jogsértésért felelős vállalkozáshoz tartózó valamely társasággal szemben a jogsértésből eredő teljes bírságnak csak egy részét szabja ki. A felperes végül semmilyen érvet nem adott elő annak bizonyítása érdekében, hogy a Bizottság jogellenesen alkalmazta vele szemben a visszaesést mint súlyosító körülményt, valamint az elrettentést célzó növelést.

490

A Bizottság hangsúlyozza továbbá, hogy azon vélelem, miszerint a felperes meghatározó befolyást gyakorolt a Slovak Telekom piaci magatartására, nem került alkalmazásra sem a Deutsche Telekom határozat meghozatalához vezető jogsértés elkövetésének időszaka, sem pedig a megtámadott határozatban szankcionált jogsértés elkövetésének időszaka vonatkozásában. Márpedig arra vonatkozó konkrét bizonyíték hiányában, hogy a Slovak Telekom és a felperes a Deutsche Telekom határozatban szóban forgó jogsértés elkövetése idején már ugyanazon vállalkozás részét képezte, a Bizottság visszaesés címén nem növelhette a Slovak Telekommal szemben kiszabott bírságot. Ellenben, mivel a felperes volt a Deutsche Telekom határozat címzettje, a Bizottság úgy véli, hogy módjában kellett állnia, hogy e társasággal szemben visszaesés címén növelést alkalmazzon, anélkül hogy alaposabb vizsgálatra lett volna szükség annak eldöntése érdekében, hogy az említett határozatban szankcionált jogsértés idején a felperes a Slovak Telekommal már ugyanazon vállalkozás részét képezte‑e. A bírság elrettentési célból való növelését illetően a Bizottság kétségtelenül elismeri, hogy e növelést a Slovak Telekommal szemben is alkalmazhatta volna, mivel ez utóbbi a jelen ügyben szankcionált versenyjogi jogsértésért felelős vállalkozás részét képezte. A Bizottság mindazonáltal azzal érvel, hogy a rendelkezésére álló széles mérlegelési mozgástér keretében célszerűbbnek tekinthette azt, ha nem követi e megközelítést.

491

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződések szerzői úgy határoztak, hogy a „vállalkozás” fogalmát használják valamely, az EUMSZ 101. vagy EUMSZ 102. cikk alapján szankcionálható versenyjogi jogsértés elkövetőjének megnevezésére (lásd: 2017. április 27‑iAkzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

492

Az uniós versenyjog így a vállalkozások tevékenységeire vonatkozik, és a „vállalkozás” fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül e jogalany jogállásától és finanszírozási módjától (lásd: 2017. április 27‑iAkzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezen összefüggésben a „vállalkozás” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból e gazdasági egység több természetes vagy jogi személyből áll (lásd: 2010. július 1‑jeiKnauf Gips kontra Bizottság ítélet, C‑407/08 P, EU:C:2010:389, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. április 27‑iAkzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

493

Ebből következik, hogy ha egy ilyen gazdasági egység megsérti a versenyszabályokat, a személyes felelősség elve szerint neki kell felelnie ezért a jogsértésért (lásd: 2011. január 20‑iGeneral Química és társai kontra Bizottság ítélet, C‑90/09 P, EU:C:2011:21, 35. és 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. április 27‑iAkzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

494

Ezenkívül a Bizottság által az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk alapján hozott határozatok alkalmazása és végrehajtása céljából meg kell jelölni egy olyan jogi személyiséggel rendelkező jogalanyt, amely az e rendelkezések valamelyikébe ütköző jogsértést megállapító és szankcionáló határozat címzettje lesz (lásd ebben az értelemben: 2014. március 27‑iSaint‑Gobain Glass France és társai kontra Bizottság ítélet, T‑56/09 és T‑73/09, EU:T:2014:160, 312. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az uniós versenyjog megsértését így egyértelműen azon jogalanynak kell betudni, amellyel szemben később bírság szabható ki, és a kifogásközlést ez utóbbinak kell címezni (lásd ebben az értelemben: 2015. március 5‑iBizottság és társai kontra Versalis és társai ítélet, C‑93/13 P és C‑123/13 P, EU:C:2015:150, 89. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. április 27‑iAkzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 50. pont; 2014. március 27‑iSaint‑Gobain Glass France és társai kontra Bizottság ítélet, T‑56/09 és T‑73/09, EU:T:2014:160, 312. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

495

E tekintetben sem az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja, sem az ítélkezési gyakorlat nem határozza meg, hogy a Bizottság mely jogi vagy természetes személyt köteles a jogsértésért felelősnek tekinteni és bírság kiszabása útján szankcionálni (lásd: 2017. április 27‑iAkzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

496

A leányvállalat jogsértő magatartását viszont be lehet tudni az anyavállalatnak, különösen akkor, ha e leányvállalat – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg saját piaci magatartását, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az e két jogalany közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra (lásd: 2009. szeptember 10‑iAkzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑97/08 P, EU:C:2009:536, 58. és 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. január 18‑iToshiba kontra Bizottság ítélet, C‑623/15 P, nem tették közzé, EU:C:2017:21, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

497

Ilyen esetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az anyavállalat, amelynek a leányvállalat jogsértő magatartását betudták, személyesen felel az uniós versenyszabályok megsértéséért, és – az általa a leányvállalat felett gyakorolt meghatározó, és ennek révén a leányvállalat piaci magatartását meghatározni képes befolyás miatt – úgy tekintendő, mintha a jogsértést maga követte volna el (lásd: 2017. április 27‑iAkzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

498

Ugyanakkor, amennyiben az anyavállalat felelőssége teljes mértékben származékos jellegű, azaz kizárólag valamelyik leányvállalata jogsértésben való közvetlen részvételén alapul, e felelősség az említett leányvállalat jogsértő magatartásából ered, amely magatartást az e társaságok képezte gazdasági egységre tekintettel az anyavállalatnak tudják be. Következésképpen az anyavállalat felelőssége szükségképpen a leányvállalata által elkövetett jogsértést alkotó tényállástól függ, amely tényálláshoz elválaszthatatlanul kapcsolódik a felelőssége (2017. április 27‑iAkzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 61. pont).

499

A Bíróság ezen okból fejtette ki, hogy olyan helyzetben, amelyben az anyavállalat felelőssége tisztán származékos a leányvállalatának felelősségéhez képest, és amelyben semmilyen más tényező nem jellemzi egyedileg az anyavállalatnak felrótt magatartást, ezen anyavállalat felelőssége nem haladhatja meg a leányvállalatának felelősségét (lásd: 2015. szeptember 17‑iTotal kontra Bizottság ítélet, C‑597/13 P, EU:C:2015:613, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. január 19‑iBizottság kontra Total és Elf Aquitaine ítélet, C‑351/15 P, EU:C:2017:27, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá ebben az értelemben: 2017. április 27‑iAkzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 62. pont).

500

Ezen elvek fényében kell megvizsgálni először a bírságnak kizárólag a felperessel szemben visszaesés címén kiszabott részét, másodszor pedig a bírságnak kizárólag a felperessel szemben elrettentés címén kiszabott részét.

501

A negyedik jogalap első része keretében előadott érvelésével a felperes előadja, hogy amennyiben a Törvényszék megerősítené a felperesnek a jelen jogvitában szóban forgó jogsértésért fennálló, tisztán származékos felelősségét, a Bizottság jogellenesen tudta be csak neki – a Slovak Telekomnak azonban nem – a Deutsche Telekom határozatban szankcionált korábbi hasonló jogsértésből eredő visszaesés következményeit.

502

Ezen érvelés azonban nem fogadható el.

503

Kétségtelen, hogy – amint a felperes hangsúlyozza – a Bíróság kimondta, hogy a jogsértésért való személyes felelősségnek, valamint a büntetések és szankciók egyéniesítésének uniós jogi elve, amely elveket a Bizottságnak a versenyjogi jogsértések szankcionálására vonatkozó jogkörének gyakorlása során tiszteletben kell tartania, kizárólag magára a vállalkozásra vonatkozik, ám az azt alkotó természetes vagy jogi személyekre nem (2014. április 10‑iBizottság és társai kontra Siemens Österreich és társai ítélet, C‑231/11 P–C‑233/11 P, EU:C:2014:256, 56. pont).

504

Ugyanakkor a büntetések egyéniesítésének elvét össze kell hangolni a fenti 499. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatból eredő elvvel, miszerint bizonyos, magát az anyavállalat magatartását egyedileg jellemző tényezők indokolhatják azt, hogy vele szemben súlyosabb szankció kerüljön kiszabásra, mint a leányvállalata által elkövetett jogsértésnek az említett társaságnak való betudásából eredő szankció.

505

E tekintetben a Törvényszék már kimondta, hogy noha valamely vállalkozás piaci magatartásának egysége indokolja, hogy a versenyszabályok megsértése esetén főszabály szerint a jogsértés időtartama alatt a vállalkozás részét képező különböző társaságok mindegyikét egyetemlegesen ugyanolyan összegű bírság megfizetésére kötelezzék, kivételt lehet tenni súlyosító vagy enyhítő körülmények esetén, illetve általánosabban olyan, a bírság összegének kiigazítását indokoló körülmények fennállása esetén, amelyek csak bizonyos társaságok esetében állnak fenn, a többi társaság esetében nem. Így a Törvényszék ez alapján megállapította, hogy egy olyan jogalany, amely esetében a visszaesést mint súlyosító körülményt nem állapították meg, nem tehető egyetemlegesen felelőssé egy olyan másik jogalannyal együtt, amely esetében e körülményt megállapították, a bírság azon részének megfizetésért, amely a visszaesés címén alkalmazott növelésnek felel meg (lásd ebben az értelemben: 2014. január 23‑iEvonik Degussa és AlzChem kontra Bizottság ítélet, T‑391/09, nem tették közzé, EU:T:2014:22, 271. pont).

506

Ebből következik, hogy a visszaesés mint súlyosító körülmény olyan, az anyavállalat magatartását egyedileg jellemző tényezőnek minősülhet, amely indokolja azt, hogy az anyavállalat felelőssége meghaladja a leányvállalatának felelősségét, amelyből a felelőssége teljes egészében származik (lásd ebben az értelemben: 2016. február 29‑iUTi Worldwide és társai kontra Bizottság ítélet, T‑264/12, nem tették közzé, EU:T:2016:112, 332. pont).

507

A jelen ügyben először is a felperes nem vitatja, hogy ő volt a Deutsche Telekom határozat egyedüli címzettje, és hogy az e határozatban szankcionált jogsértést illetően nem állapították meg a Slovak Telekom felelősségét.

508

Így a felperesnek az időközben jogerőssé vált Deutsche Telekom határozatban megállapított felelőssége olyan tényezőnek minősül, amely a jelen ügyben vele szemben felrótt magatartást egyedileg jellemzi.

509

Másodszor igaz, hogy a Slovak Telekom már a Deutsche Telekom cégcsoport részét képezte a Deutsche Telekom határozatban szankcionált jogsértés időtartamának jelentős részében, valamint e határozat meghozatalának időpontjában, amely határozatnak a Slovak Telekom nem volt a címzettje.

510

Az ítélkezési gyakorlatból azonban kitűnik, hogy amennyiben valamely társaság nem volt az uniós versenyjogba ütköző első jogsértést megállapító határozat címzettje, de amely társaság egy új, hasonló jogsértésben való részvétele miatt vele szemben bírságot kiszabó határozat címzettje, visszaesés címén csak akkor állapítható meg e társaság nagyobb felelőssége, ha a Bizottság ez utóbbi határozatban olyan magyarázatot ad, amely lehetővé teszi e társaság számára annak megértését, hogy milyen minőségben és milyen mértékben vett részt az első jogsértésben (lásd ebben az értelemben: 2013. május 8‑iEni kontra Bizottság ítélet, C‑508/11 P, EU:C:2013:289, 129. pont; 2015. március 5‑iBizottság és társai kontra Versalis és társai ítélet, C‑93/13 P és C‑123/13 P, EU:C:2015:150, 98. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

511

A jelen ügyben semmilyen körülmény nem utal arra, hogy a Slovak Telekom bármilyen minőségben részt vett volna a Bizottság által a Deutsche Telekom határozatban szankcionált jogsértésben, és hogy e jogsértést ennélfogva neki is be lehetett volna tudni.

512

E körülmények között a felperes azon érvelésének elfogadása, miszerint a Bizottságnak a Slovak Telekom esetében is meg kellett volna állapítani a visszaesést mint súlyosító körülményt, azzal járna, hogy e leányvállalatot is felelőssé tennék anyavállalata, a felperes korábbi magatartásáért. Márpedig a Bíróság kimondta, hogy nem lehet betudni valamely társaságnak a cégcsoport valamennyi cselekményét, ha nem állapították meg, hogy e társaság volt azon jogi személy, amely a cégcsoport élén állva felelt a csoport tevékenységének összehangolásáért (2003. október 2‑iAristrain kontra Bizottság ítélet, C‑196/99 P, EU:C:2003:529, 98. pont).

513

A jelen ügyben nem vitatott, hogy a Slovak Telekom nem állt a Deutsche Telekom határozatban szankcionált jogsértést elkövető vállalkozás élén, és ez utóbbi jogsértést közvetlenül és kizárólag a felperes követte el. Ebből következik, hogy kizárólag a felperes vett részt mind a Deutsche Telekom határozatban szankcionált jogsértésben, mind pedig a jelen ügyben megtámadott határozatban szankcionált jogsértésben, ami egyedileg jellemzi a magatartását.

514

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor a megtámadott határozatban visszaesés címén kizárólag a felperessel szemben növelte a bírságot.

515

Emlékeztetni kell arra, hogy az „elrettentés” fogalma az egyik olyan tényezőnek minősül, amelyet a bírság összegének kiszámításakor figyelembe kell venni. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk megsértése miatt az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése alapján kiszabott bírságok célja az érintett vállalkozások jogellenes cselekményeinek megtorlása, valamint a kérdéses vállalkozások, csakúgy mint más gazdasági szereplők elrettentése attól, hogy a jövőben megszegjék az uniós versenyjog szabályait. Márpedig az egyrészről a vállalkozások mérete és összesített forrásai, másrészről pedig a bírság elrettentő hatása biztosításának szükségessége közötti kapcsolat nem vitatható. Így a Bizottság a bírság összegének kiszámítása során figyelembe veheti többek között az érintett vállalkozás méretét és gazdasági erejét (lásd: 2010. június 17‑iLafarge kontra Bizottság ítélet, C‑413/08 P, EU:C:2010:346, 102. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. június 5‑iImperial Chemical Industries kontra Bizottság ítélet, T‑214/06, EU:T:2012:275, 142. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

516

A kérdéses vállalkozás méretének és összesített forrásainak annak érdekében való figyelembevételét, hogy a bírságnak kellő elrettentő hatást biztosítsanak, az említett vállalkozásra kifejteni kívánt hatás indokolja, mivel a szankció különösen a vállalkozás fizetőképességére tekintettel nem lehet elhanyagolható (lásd ebben az értelemben: 2012. június 5‑iImperial Chemical Industries kontra Bizottság ítélet, T‑214/06, EU:T:2012:275, 143. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. február 6‑iElf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, T‑40/10, nem tették közzé, EU:T:2014:61, 312. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Így különösen megállapításra került, hogy az elrettentési cél, amelyet a Bizottság a bírság összegének megállapításakor szem előtt tarthat, csakis akkor érhető el hatékonyan, ha a vállalkozás helyzetét a bírság kiszabásának napján veszi figyelembe (lásd: 2012. június 5‑iImperial Chemical Industries kontra Bizottság ítélet, T‑214/06, EU:T:2012:275, 143. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd ebben az értelemben: 2014. december 9‑iLucchini kontra Bizottság ítélet, T‑91/10, EU:T:2014:1033, 314. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

517

Végül, mivel egy igen jelentős forgalommal rendelkező vállalkozás könnyebben tudja mozgósítani a bírságának megfizetéséhez szükséges eszközöket, a Bizottság – amint ezt a 2006. évi iránymutatás 30. pontja kimondja – jogosult ezen az alapon növelni az említett bírságot annak érdekében, hogy biztosítsa a bírság kellően elrettentő hatását (lásd ebben az értelemben: 2011. május 17‑iElf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, T‑299/08, EU:T:2011:217, 253. pont; 2012. március 6‑iUPM‑Kymmene kontra Bizottság ítélet, T‑53/06, nem tették közzé, EU:T:2012:101, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. február 6‑iElf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, T‑40/10, nem tették közzé, EU:T:2014:61, 352. pont).

518

Egyébiránt megállapításra került, hogy a szóban forgó vállalkozás teljes forgalma olyan jelzésértékű információval szolgál a vállalkozás méretéről, valamint gazdasági erejéről, amely a vele szemben kiszabott bírság elrettentő hatásának értékelésekor döntő jelentőségű (lásd ebben az értelemben: 2003. július 9‑iCheil Jedang kontra Bizottság ítélet, T‑220/00, EU:T:2003:193, 96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá ebben az értelemben: 2008. május 22‑iEvonik Degussa kontra Bizottság ítélet, C‑266/06 P, nem tették közzé, EU:C:2008:295, 120. pont).

519

A jelen ügy körülményei között először is hangsúlyozni kell, hogy a felperes és a Slovak Telekom – amint azt a Bizottság helyesen megállapította – a szóban forgó időszakban egyetlen gazdasági egységet alkotott, és a felperesnek a megtámadott határozat tárgyát képező jogsértésért való felelőssége kizárólag e leányvállalat felelősségéből származik.

520

Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat kétségtelenül elismeri, hogy az anyavállalattal szemben kiszabott bírság meghaladhatja a leányvállalatával szemben kiszabott bírságot, még akkor is, ha az előbbi felelőssége kizárólag az utóbbi felelősségéből származik. Ez azonban kizárólag akkor lehetséges, ha fennáll valamely, az említett anyavállalattal szemben felrótt magatartást egyedileg jellemző tényező (lásd a fenti 499. pontot). Márpedig akkor, amikor – amint a jelen ügyben is – a vállalkozás által elkövetett jogsértés súlyának értékelésekor és a vele szemben kiszabandó bírság kiszámításakor a Bizottság a leányvállalat forgalmára támaszkodik, az anyavállalat forgalma – még ha az jelentősen meg is haladja a leányvállalat forgalmát – nem olyan tényező, amely azt jellemzi, hogy az anyavállalat a vállalkozásnak betudott jogsértés megvalósítása során milyen egyedi magatartást tanúsított, mivel az anyavállalat e tekintetben fennálló felelőssége kizárólag a leányvállalatának felelősségéből származik. Egyébiránt a forgalom puszta megállapítása olyan ténykörülmény, amely az anyavállalat magatartását nem egyéniesítheti. A Bizottság tehát a felperessel szemben alkalmazott külön elrettentési együttható alkalmazásának indokolása érdekében nem vehette volna figyelembe ez utóbbi társaság forgalmát.

521

Végül nem fogadható el a Bizottság azon érvelése, miszerint az EUMSZ 101. vagy EUMSZ 102. cikkbe ütköző jogsértéseket szankcionáló bírságok összegének megállapítása során mérlegelési mozgástérrel rendelkezik. Igaz ugyanis, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése e tekintetben mérlegelési mozgásteret enged a Bizottságnak. E rendelkezés azonban a Bizottság által tiszteletben tartandó, objektív kritériumok megállapításával korlátozza e mérlegelési mozgástér gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2014. november 12‑iGuardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 55. pont). Márpedig ezen objektív elemek közé tartozik az e rendelkezésben hivatkozott „vállalkozás” fogalma, amelyet – amint arra a fenti 492. pont emlékeztetett – úgy kell értelmezni, hogy az gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból e gazdasági egység több természetes vagy jogi személyből áll.

522

A jelen ügyben a Bizottság megállapította, hogy a felperes a szóban forgó időszakban meghatározó befolyást gyakorolt a Slovak Telekomra, és ezzel az indokkal tudta be a megtámadott határozat tárgyát képező jogsértésért való felelősséget az e két társaság által alkotott gazdasági egységnek. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Bizottság azon megközelítése, hogy a felperes viselje az 1,2‑es szorzótényező alkalmazásának következményeit, semmilyen objektív igazoláson nem alapul.

523

A fentiekből következik, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban a „vállalkozás” uniós jogi fogalmát megsértve alkalmazta a felperessel szemben elrettentési célból az 1,2‑es szorzótényezőt.

524

A negyedik jogalapnak ennélfogva kizárólag e tekintetben helyt kell adni, és a megtámadott határozat 2. cikke első bekezdésének d) pontját meg kell semmisíteni azzal az indokkal, hogy az a felperessel szemben elrettentési célból 1,2‑es szorzótényezőt alkalmaz.

525

Ötödik jogalapjával a felperes előadja, hogy a Bizottság a vele és a Slovak Telekommal szemben egyetemlegesen kiszabott bírság összegének kiszámításakor több hibát is elkövetett. E jogalap, amelynek keretében a felperes úgy nyilatkozik, hogy csatlakozik a Slovak Telekom által a saját keresetében kifejtett érvekhez, két részből áll, amelyeket egymást követően kell megvizsgálni.

526

A felperes az első részben azzal érvel, hogy a Bizottság azáltal, hogy a bírság alapösszegének kiszámításakor a Slovak Telekom által 2010‑ben a helyi hurok átengedésének piacán és a helyhez kötött széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi piacán elért forgalmat vette alapul, nemcsak hogy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, hanem az egyenlő bánásmód elvét is megsértette. Noha a megtámadott határozat e tekintetben megfelel a 2006. évi iránymutatás 13. pontjának, a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlatából következik, hogy e szabályt nem kell alkalmazni akkor, ha a jogsértésben való részvétel utolsó teljes évében elért forgalom jelentősen eltér az e részvétel első éveiben releváns eladások éves átlagától. A jelen ügyben a Slovak Telekom releváns forgalma 2005 és 2010 között 133%‑kal nőtt. Mivel jelentős növekedésről van szó, a kizárólag 2010‑ben elért forgalom nem kellően reprezentatív.

527

E körülmények között a felperes szerint a Bizottságnak a bírság alapösszegét a jogsértés teljes időszakában, azaz 2005 és 2010 között elért éves átlagos forgalom alapján kellett volna kiszámítania. A Bizottság azáltal, hogy eltért korábbi határozathozatali gyakorlatától azzal az indokkal, hogy a forgalom fent említett növekedése nem volt exponenciális, megsértette az egyenlő bánásmód elvét. Végül a Bizottság azon állítása, miszerint a forgalom e növekedése azzal magyarázható, hogy a Slovak Telekom állítólag visszaélésszerű piaci magatartást tanúsított, egyszerű spekuláció. E növekedés annak köszönhető, hogy a jogsértés időszakában a széles sávú szolgáltatások piacai gyorsan növekedtek, nem pedig annak, hogy a Slovak Telekom piaci részesedése az említett időszakban növekedett.

528

A beavatkozó fél által támogatott Bizottság vitatja ezen érveket.

[omissis]

530

A jogalap első részét illetően érdemben először is emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy a bírság összegének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát.

531

Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a 2006. évi iránymutatás 13. pontja értelmében „[a] kiszabásra kerülő bírságok alapösszegének meghatározásához a Bizottság a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve […] érintett, a vállalkozás által az EGT‑n belül, az érintett földrajzi területen értékesített áruk vagy szolgáltatások eladásának értékét alkalmazza”, és hogy e célból a Bizottság „rendszerint a vállalkozásnak a jogsértésben való részvétel utolsó teljes üzleti évében történt eladásait veszi figyelembe”.

532

Ezenkívül az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a forgalomnak a jogsértés tárgyát képező árukból vagy szolgáltatásokból származó része a jellegénél fogva alkalmas arra, hogy pontosan kimutassa a jogsértés érintett piacra gyakorolt hatásának mértékét, mivel az e piacon elért forgalom olyan objektív tényezőnek minősül, amely pontosan mutatja e magatartás rendes versenyre gyakorolt káros hatásának mértékét (lásd ebben az értelemben: 2016. június 28‑iPortugal Telecom kontra Bizottság ítélet, T‑208/13, EU:T:2016:368, 236. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

533

A 2006. évi iránymutatás 13. pontjának célja az EUMSZ 102. cikkbe ütköző jogsértést illetően így az, hogy a szóban forgó vállalkozással szemben kiszabott bírság összege kiszámításának a kiindulópontja egy olyan összeg legyen, amely tükrözi a jogsértés gazdasági jelentőségét (lásd ebben az értelemben: 2013. július 11‑iTeam Relocations és társai kontra Bizottság ítélet, C‑444/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:464, 76. pont; 2014. november 12‑iGuardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 57. pont; 2015. április 23‑iLG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítélet, C‑227/14 P, EU:C:2015:258, 53. pont).

534

Ugyanakkor hangsúlyozni kell azt is, hogy a Bizottság saját mérlegelési jogkörének a 2006. évi iránymutatás elfogadásából eredő korlátozása nem összeegyeztethetetlen ezen intézmény lényeges mérlegelési mozgásterének fenntartásával. Az említett iránymutatás ugyanis számos olyan rugalmassági tényezőt tartalmaz, amely lehetővé teszi, hogy a Bizottság a mérlegelési jogkörét az 1/2003 rendelet uniós bíróságok által értelmezett rendelkezéseinek megfelelően gyakorolja (lásd ebben az értelemben: 2013. július 11‑iTeam Relocations és társai kontra Bizottság ítélet, C‑444/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:464, 96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), sőt az uniós jog más szabályaival és elveivel összhangban is gyakorolja. Közelebbről maga a 2006. évi iránymutatás 13. pontja kifejti, hogy a Bizottságnak a bírság alapösszegének kiszámításakor „rendszerint” az érintett vállalkozásnak a jogsértésben való részvétele utolsó teljes évében történt eladásait kell figyelembe vennie (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 9‑iSamsung SDI és társai kontra Bizottság ítélet, T‑84/13, nem tették közzé, EU:T:2015:611, 214. pont).

535

A jelen ügyben a megtámadott határozat (1490)–(1495) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság a felperessel és a Slovak Telekommal szemben egyetemlegesen kiszabott bírság alapösszegének meghatározásakor az utóbbi társaság által a jogsértésben való részvételének utolsó teljes üzleti évében eszközölt eladásokat, azaz az e szolgáltató által 2010‑ben az átengedett helyi hurkokhoz való hozzáférés piacán és a helyhez kötött széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi piacán elért forgalmat vette figyelembe. A Bizottság tehát a 2006. évi iránymutatás 13. pontját alkalmazta.

536

Márpedig nem lehet helyt adni a felperes azon állításának, miszerint a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor a jelen ügyben nem tért el e szabálytól annak ellenére, hogy a Slovak Telekom forgalma a szóban forgó időszakban jelentősen növekedett.

537

Egyrészt ugyanis, noha a felperes azzal érvel, hogy a 2005‑től 2010‑ig tartó években a Slovak Telekom releváns forgalma 31184949 euróról 72868176 euróra, azaz 133%‑kal növekedett, semmilyen bizonyítékot nem ad elő arra vonatkozóan, hogy ez utóbbi, a jogsértés utolsó teljes naptári évében elért forgalom a megtámadott határozat Bizottság általi meghozatalának időpontjában nem minősült jelzésértékű információnak a társaság tényleges méretét, a piacon fennálló gazdasági erejét és a szóban forgó jogsértés terjedelmét illetően.

538

Másrészt a felperes alaptalanul rója a Bizottság terhére, hogy a jelen ügyben megsértette az egyenlő bánásmód elvét, mivel eltért a korábbi határozathozatali gyakorlatától azzal az indokkal, hogy a forgalom fent említett növekedése nem volt exponenciális.

539

E tekintetben kétségtelenül igaz, hogy az egyenlő bánásmód elvét – amely tiltja, hogy összehasonlítható helyzeteket különböző módon kezeljenek, és hogy különböző helyzeteket azonos módon kezeljenek, hacsak az ilyen bánásmód objektíve nem igazolt – a Bizottságnak ugyanúgy tiszteletben kell tartania, amikor bírságot szab ki valamely vállalkozással szemben a versenyszabályok megsértése miatt, mint minden intézménynek, azok valamennyi tevékenysége során (2012. június 29‑iE.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítélet, T‑360/09, EU:T:2012:332, 261. pont; 2015. szeptember 9‑iPhilips kontra Bizottság ítélet, T‑92/13, nem tették közzé, EU:T:2015:605, 204. pont).

540

Mindazonáltal az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata nem szolgálhat a versenyjogi bírságok megállapításának jogi háttereként, és a más ügyekre vonatkozó határozatok csak jelzésértékűek az egyenlő bánásmód elve megsértésének esetleges fennállását illetően, figyelemmel arra, hogy kevéssé valószínű, hogy ezen ügyek sajátos körülményei, úgymint az érintett piacok, termékek, vállalkozások és időszakok azonosak lennének (lásd: 2009. szeptember 24‑iErste Group Bank és társai kontra Bizottság ítélet, C‑125/07 P, C‑133/07 P és C‑137/07 P, EU:C:2009:576, 233. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2011. június 16‑iHeineken Nederland és Heineken kontra Bizottság ítélet, T‑240/07, EU:T:2011:284, 347. pont; 2014. február 27‑iInnoLux kontra Bizottság ítélet, T‑91/11, EU:T:2014:92, 144. pont).

541

Így a Bizottság bírságkiszabással kapcsolatos korábbi határozatai csak akkor lehetnek relevánsak az egyenlő bánásmód elve tiszteletben tartásának szempontjából, ha bizonyított, hogy az ezen egyéb határozatok alapjául szolgáló ügyek tényállása olyan körülmények tekintetében, mint az érintett piacok, termékek, országok, vállalkozások és időszakok, összehasonlítható a jelen ügy tényállásával (lásd: 2010. szeptember 13‑iTrioplast Industrier kontra Bizottság ítélet, T‑40/06, EU:T:2010:388, 145. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. június 29‑iE.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítélet, T‑360/09, EU:T:2012:332, 262. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. szeptember 9‑iPhilips kontra Bizottság ítélet, T‑92/13, nem tették közzé, EU:T:2015:605, 205. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

542

Márpedig a jelen ügyben a felperes semmilyen bizonyítékot nem adott elő arra vonatkozóan, hogy az általa hivatkozott korábbi határozatok – azaz a lengyel távközlésre vonatkozó határozat, a 2010. december 8‑i C(2010) 8761 final határozat (COMP/39.309 – LCD – Liquid Crystal Display ügy) és a 2009. július 8‑i C(2009) 5355 final határozat (COMP/39.401 – E.ON/GDF ügy) – alapjául szolgáló ügyek tényállása összehasonlítható a jelen ügy tényállásával. A felperes ugyanis megelégszik azzal, hogy e három határozatra utal, rámutatva arra, hogy az érintett vállalkozások forgalma jelentősen növekedett a jogsértés teljes időszakában, és hogy a Bizottság mindegyik esetben az említett vállalkozások éves átlagos forgalmát vette figyelembe a bírság alapösszegének kiszámításakor.

543

Mindenesetre meg kell állapítani, hogy az e három határozatban szóban forgó jogsértések időszakaiban megállapított forgalomnövekedések jelentősen nagyobbak volt, mint a jelen ügyben. Így a Bizottság a beadványaiban kifejtette, hogy a lengyel távközlésre vonatkozó határozat (896) preambulumbekezdésében megállapított nettó forgalomnövekedés a jogsértés teljes időszakában több mint 3000%‑os volt. Egyébiránt a Törvényszék írásbeli kérdésére válaszolva a Bizottság a tárgyaláson kifejtette, hogy a szóban forgó jogsértések teljes időszakában a releváns növekedés egyrészt a C(2010) 8761 final határozatban szankcionált jogsértést illetően az egyik piacon 521,58%‑os volt, a másik piacon 422,65%‑os volt, másrészt pedig a C(2009) 5355 final határozatban szankcionált jogsértést illetően 261%‑os volt.

544

A fentiekből következik, hogy a Bizottság azáltal, hogy a jelen ügyben a Slovak Telekom által a 2010. december 31‑én véget ért évben, azaz a jogsértésben való részvétel utolsó teljes évében elért forgalmat vette figyelembe, és azáltal, hogy így tartotta magát a 2006. évi iránymutatás 13. pontjában saját maga számára felállított szabályhoz, nem lépte túl a bírságok összegének megállapítása során rendelkezésre álló mérlegelési jogkörének határait.

545

Az ötödik jogalap első részét tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

546

A második részben a felperes azzal érvel, hogy a Bizottság, mivel a 2005‑ös évet tévesen számította bele a jogsértés időszakába, tévesen vette figyelembe ezen évet a vele és a Slovak Telekommal szemben egyetemlegesen kiszabott bírság alapösszegének kiszámításakor.

547

A Bizottság ezen érvelés elutasítását kéri, mivel szerinte helyesen számította bele a 2005‑ös évet a jogsértés időszakába.

548

A fenti 172–196. pontban a második jogalapra válaszolva kifejtett megfontolásokból következik, hogy a Bizottság nem követett el hibát akkor, amikor megállapította, hogy a Slovak Telekom által 2005. augusztus 12‑én közzétett referenciaajánlat az abban foglalt tisztességtelen kikötések és feltételek miatt már ezen időponttól kezdődően visszatarthatta az alternatív szolgáltatókat attól, hogy e szolgáltató helyi hurokjának átengedése iránti kérelmet nyújtsanak be, és ennélfogva a Bizottság jogszerűen állapíthatta meg, hogy a megtámadott határozat tárgyát képező egységes és folyamatos jogsértés ezen időpontban kezdődött.

549

Viszont még mindig e második jogalapra válaszolva a Törvényszék megállapította, hogy a megtámadott határozat 1. cikke (2) bekezdésének d) pontját meg kell semmisíteni annyiban, amennyiben e rendelkezés megállapítja, hogy a felperes a 2005. augusztus 12. és december 31. közötti időszakban olyan tisztességtelen díjakat alkalmazott, amelyek nem tették lehetővé valamely megegyező hatékonyságú szolgáltató számára, hogy a Slovak Telekom átengedett helyi hurokjaihoz való nagykereskedelmi hozzáférés révén veszteségek nélkül tudja kínálni a Slovak Telekom által nyújtott kiskereskedelmi szolgáltatásokat (lásd a fenti 221. pontot).

550

A fentiek összességéből következik, hogy a megtámadott határozat 1. cikke (2) bekezdésének d) pontját meg kell semmisíteni annyiban, amennyiben az megállapítja, hogy a felperes a 2005. augusztus 12. és december 31. közötti időszakban olyan tisztességtelen díjakat alkalmazott, amelyek nem tették lehetővé valamely megegyező hatékonyságú szolgáltató számára, hogy a Slovak Telekom átengedett helyi hurokjaihoz való nagykereskedelmi hozzáférés révén veszteségek nélkül tudja kínálni a Slovak Telekom által nyújtott kiskereskedelmi szolgáltatásokat. Következésképpen, valamint a fenti 515–524. pontban kifejtett okokból a megtámadott határozat 2. cikkét is meg kell semmisíteni a felperest érintő részében. A megtámadott határozat megsemmisítése iránti kereseti kérelmeket az ezt meghaladó részükben el kell utasítani.

551

A felperes továbbá másodlagosan azt kéri, hogy a Törvényszék törölje a vele szemben a megtámadott határozatban kiszabott bírságokat, vagy csökkentse azok összegét.

552

E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogszerűségnek az EUMSZ 263. cikkben bevezetett vizsgálata magában foglalja, hogy az uniós bíróság a felperes által felhozott érvekre figyelemmel mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból felülvizsgálja a megtámadott határozatot, valamint hogy jogosult a bizonyítékokat értékelni, az említett határozatot megsemmisíteni és a bírságok összegét megváltoztatni (lásd ebben az értelemben: 2009. szeptember 3‑iPrym és Prym Consumer kontra Bizottság ítélet, C‑534/07 P, EU:C:2009:505, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. január 26‑iDuravit és társai kontra Bizottság ítélet, C‑609/13 P, EU:C:2017:46, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. március 27‑iSaint‑Gobain Glass France és társai kontra Bizottság ítélet, T‑56/09 és T‑73/09, EU:T:2014:160, 461. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

553

A jogszerűség vizsgálatát kiegészíti a korlátlan felülvizsgálati jogkör, amelyet az EUMSZ 261. cikknek megfelelően az 1/2003 rendelet 31. cikke ruházott az uniós bíróságra. E jogkör feljogosítja a bíróságot arra, hogy a szankció jogszerűségének egyszerű vizsgálatán túl a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse, és következésképpen a kiszabott bírságot vagy kényszerítő bírságot törölje, csökkentse vagy növelje (2011. december 8‑iChalkor kontra Bizottság ítélet, C‑386/10 P, EU:C:2011:815, 63. pont; 2011. december 8‑iKME Germany és társai kontra Bizottság ítélet, C‑389/10 P, EU:C:2011:816, 130. pont; lásd továbbá: 2017. január 26‑iDuravit és társai kontra Bizottság ítélet, C‑609/13 P, EU:C:2017:46, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

554

Márpedig hangsúlyozni kell, hogy e korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása nem egyezik meg a hivatalból való felülvizsgálattal, és hogy az uniós bíróságok előtti eljárás kontradiktórius. Ennélfogva a közrenden alapuló jogalapok kivételével, amelyeket a bíróságnak hivatalból kell megvizsgálnia, főszabály szerint a felperesnek kell felhoznia a megtámadott határozattal szembeni jogalapokat, és neki kell bizonyítékokat előterjesztenie e jogalapok alátámasztása érdekében (lásd ebben az értelemben: 2014. július 10‑iTelefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélet, C‑295/12 P, EU:C:2014:2062, 213. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

555

Ezen elvek fényében kell megvizsgálni, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban kiszabott bírságok összegét meg kell‑e változtatni.

556

Először is rá kell mutatni arra, hogy a felperes által a vele szemben kiszabott bírságok törlése vagy összegük csökkentése iránti másodlagos kereseti kérelmeinek alátámasztása érdekében előadott érvelés nem különbözik a megsemmisítés iránti kereseti kérelmeinek alátámasztására előadott érveléstől. E körülmények között el kell utasítani az e másodlagos kérelem alátámasztására felhozott azon kifogásokat, amelyeket a Törvényszék már elutasított annyiban, amennyiben azok a megsemmisítés iránti kereseti kérelmek alátámasztására irányultak.

557

Másodszor, amint a fenti 204–221. pontból kitűnik, a Bizottság nem bizonyította, hogy a Slovak Telekom által alkalmazott, árpréshez vezető gyakorlat már 2006. január 1‑jét megelőzően megkezdődhetett, és következésképpen a megtámadott határozat 1. cikke (2) bekezdésének d) pontját meg kell semmisíteni a felperest érintő részében annyiban, amennyiben az egységes és folyamatos jogsértésbe belevesz egy 2005. augusztus 12. és december 31. között árprést eredményező gyakorlatot is.

558

Azzal kapcsolatban, hogy e hiba milyen hatással járt a felperes által egyetemlegesen megfizetendő bírság alapösszegére, a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva megállapítja, hogy csökkenteni kell a felperesnek a Bizottság által figyelembe vett releváns eladásainak arányát, és azt 10% helyett 9,8%‑ban kell megállapítani. Mivel a Slovak Telekom a jogsértés utolsó teljes évében 72868176 euró releváns forgalmat bonyolított, a felperes által egyetemlegesen megfizetendő bírság alapösszegének kiszámításakor figyelembe veendő összeg 7141081,20 eurót tesz ki. E bírság alapösszegének kiszámítása érdekében az említett összeget meg kell szorozni a jogsértés időtartamát tükröző 5,33‑os együtthatóval, így a bírság alapösszegét 38061963 euróban kell megállapítani.

559

Harmadszor le kell vonni a fenti 523. pontban tett megállapításból eredő következtetéseket, amely megállapítás szerint a Bizottság a megtámadott határozatban a „vállalkozás” uniós jogi fogalmát megsértve alkalmazta kizárólag a felperessel szemben elrettentési célból az 1,2‑es szorzótényezőt annak érdekében, hogy figyelembe vegye a szóban forgó jogsértésért felelős vállalkozás méretét és gazdasági erejét. E hiba miatt ugyanis újból ki kell számítani a felperessel szemben annak érdekében kiszabott külön bírság összegét, hogy viselje a Bizottság által a megtámadott határozatban megállapított visszaesés következményeit. E bírságot, amely az 1,2‑es szorzótényező alkalmazását megelőzően a felperes által egyetemlegesen megfizetendő bírság alapösszegének 50%‑át teszi ki, így 19030981 euróban kell megállapítani.

560

Negyedszer a mai napon kihirdetett Slovak Telekom kontra Bizottság ítélet (T‑851/14) alapjául szolgáló ügyben a Törvényszék kimondta, hogy a Bizottság hibát követett el annak megállapításakor, hogy a Slovak Telekom a 2005. augusztus 12. és december 31. közötti időszakban árprést eredményező gyakorlatot folytatott. Következésképpen a Törvényszék a Slovak Telekomot érintő részében részben megsemmisítette a megtámadott határozat 1. cikkének (2) bekezdését, valamint az említett határozat 2. cikkét, és csökkentette a Slovak Telekom által ugyanezen határozat 2. cikke első bekezdésének a) pontja alapján fizetendő bírság összegét.

561

A jelen ügyben a Törvényszék a fenti 560. pontban említett hibából ugyanezen következtetéseket vonta le (lásd a fenti 557. és 558. pontot). Így a felperes nem kérheti eredményesen azt, hogy a Törvényszék a jelen ügyben vonja le a mai napon kihirdetett Slovak Telekom kontra Bizottság ítéletből (T‑851/14) eredő következtetéseket. A felperes által a 2013. január 22‑iBizottság kontra Tomkins ítélet (C‑286/11 P, EU:C:2013:29) alapján előterjesztett kérelmet tehát el kell utasítani.

562

Következésképpen a Törvényszék a Deutsche Telekom által egyetemlegesen fizetendő bírság összegét 38061963 euróban, a kizárólag a Deutsche Telekom által fizetendő bírság összegét pedig 19030981 euróban állapítja meg. A bírság törlése, illetve az összegének csökkentése iránti kérelmet az ezt meghaladó részében el kell utasítani.

563

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Egyébiránt az eljárási szabályzat 134. cikkének (3) bekezdése alapján részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Azonban, ha az ügy körülményei alapján indokoltnak látszik, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a fél saját költségein felül viseli a másik fél költségeinek egy részét is.

564

A jelen ügyben a Bizottság és a beavatkozó fél részben pervesztes lett. A felperes azonban nem kérte a beavatkozó fél költségviselésre való kötelezését, hanem kizárólag a Bizottság költségviselésre való kötelezését kérte.

565

E körülmények között a felperest kötelezni kell a saját költségei négyötödének, valamint a Bizottság és a beavatkozó fél költségei négyötödének viselésére ez utóbbiak kérelmének megfelelően. A Bizottság viseli saját költségeinek egyötödét és a felperes költségeinek egyötödét. A beavatkozó fél maga viseli saját költségeinek egyötödét.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács)

a következőképpen határozott: