1

Fellebbezésükben egyfelől a Fabbrica italiana accumulatori motocarri Montecchio SpA és a Fabbrica italiana accumulatori motocarri Montecchio Technologies LLC (a továbbiakban együttesen: FIAMM), másfelől a Giorgio Fedon & Figli SpA és Fedon America, Inc. (a továbbiakban együttesen: Fedon) az Elsőfokú Bíróság T-69/00. sz., FIAMM és FIAMM Technologies kontra Tanács és Bizottság ügyben 2005. december 14-én hozott ítéletének (EBHT 2005., II-5393. o.), valamint a T-135/01. sz., Fedon & Figli és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben 2005. december 14-én hozott ítéleteinek hatályon kívül helyezését kérik. Ezen ítéletekben (a továbbiakban: a FIAMM-ügyben hozott ítélet és a Fedon-ügyben hozott ítélet vagy együtt: megtámadott ítéletek) az Elsőfokú Bíróság elutasította a FIAMM és a Fedon által benyújtott, azon károk megtérítése iránti kereseteket, amelyeket állítólag az a vámpótlék okozott, amelynek az Amerikai Egyesült Államok általi kivetését a felperesek termékeinek behozatalára a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) Vitarendezési Testülete (a továbbiakban: DSB) annak megállapítását követően engedélyezte, hogy a közösségi banánbehozatali rendszer összeegyeztethetetlen a WTO-t létrehozó egyezményhez mellékelt megállapodásokkal és jegyzőkönyvekkel.

2

A Bíróság elnöke 2006. augusztus 8-i végzésével engedélyezte a Spanyol Királyság számára, hogy az Európai Unió Tanácsának és az Európai Közösségek Bizottságának a kérelmét támogatva a C-121/06. P. sz. ügyben beavatkozóként vegyen részt.

3

A Bíróság elnökének 2007. április 12-i végzésével a C-120/06. P. sz. és a C-121/06. P. sz. ügyeket a szóbeli eljárás és az ítélethozatal céljából egyesítették.

4

A többoldalú tárgyalások uruguayi fordulóján (1986–1994) elért megállapodásoknak a Közösség nevében a hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében történő megkötéséről szóló, 1994. december 22-i 94/800/EK határozatával (HL L 336., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 80. o.) a Tanács jóváhagyta a WTO-t létrehozó egyezményt, valamint az annak 1–4. mellékletében szereplő megállapodásokat (a továbbiakban: WTO-megállapodások).

5

A WTO-t létrehozó egyezmény 2. mellékletét képező, a vitarendezés szabályairól és eljárásairól szóló egyetértés 3. cikkének 2. és 7. pontja értelmében:

„2.   WTO vitarendezési rendszere központi elemet képez a multilaterális kereskedelmi rendszer biztonságának és kiszámíthatóságának biztosításában. A tagok elismerik, hogy az az idetartozó megállapodások tagjai jogainak és kötelezettségeinek védelmét szolgálja, és az egyezmények rendelkezéseit tisztázza a nemzetközi közjog értelmezésének szokásos szabályai szerint. A DSB ajánlásai és határozatai az idetartozó megállapodásokban meghatározott jogokhoz és kötelezettségekhez sem hozzá nem tehetnek, sem el nem vehetnek azokból.

[…]

7.   Valamely eljárás megindítása előtt a tagnak meg kell ítélnie, hogy vajon az ezen eljárások szerinti kezdeményezés gyümölcsöző lesz-e. A vitarendezési mechanizmus célja, hogy biztosítsa a viták pozitív megoldását. Egyértelműen a vitában részt vevő felek számára kölcsönösen elfogadható és az idetartozó megállapodásokkal összhangban álló megoldásokat kell előnyben részesíteni. Kölcsönösen elfogadható megoldás hiányában a vitarendezési mechanizmus célja rendszerint, hogy biztosítsa az érintett intézkedések visszavonását, amennyiben úgy találják, hogy ezek nem állnak összhangban bármely idetartozó megállapodás rendelkezéseivel. A kompenzációs rendelkezéshez csak akkor lehet fordulni, ha az intézkedés azonnali visszavonása gyakorlatilag megvalósíthatatlan, illetve ideiglenes intézkedésként, az idetartozó egyezménnyel összhangban nem álló intézkedés visszavonásáig. Ezen egyetértés a vitarendezési eljárást felhívó tag számára végső lehetőségként az idetartozó megállapodások szerinti engedmények vagy más kötelezettségek diszkriminatív módon történő felfüggesztését teszi lehetővé a másik taggal szemben, függően attól, hogy a DSB az ilyen intézkedést jóváhagyja-e.”

6

A vitarendezési egyetértés 7. cikke értelmében a vizsgálóbizottságok ténymegállapításokat tesznek, amelyek segítik a Vitarendezési Testületet ajánlásainak megtételében vagy határozatok meghozatalában. A vitarendezési egyetértés 12. cikkének 7. pontja szerint, ha a vitában érintett felek nem tudnak kölcsönösen kielégítő megoldást kialakítani, a vizsgálóbizottság írásos jelentés formájában nyújtja be ténymegállapításait a DSB-nek.

7

A vitarendezési egyetértés 16. cikkének 4. pontjából kitűnik, hogy a vizsgálóbizottsági jelentést a tagoknak történő átadástól számított hatvan napon belül tartott DSB ülésen el kell fogadni, kivéve ha a vitában részt vevő bármelyik fél hivatalosan bejelenti a DSB-nek fellebbezésre vonatkozó döntését, vagy ha a DSB konszenzussal úgy dönt, hogy nem fogadja el a jelentést.

8

A vitarendezési egyetértés 17. cikke előírja, hogy a DSB Állandó Fellebbezési Testületet hoz létre, amely a különleges csoportokhoz benyújtott ügyekre vonatkozó fellebbezésekben dönt. Az említett cikk 6. pontja szerint a fellebbezés csak a vizsgálóbizottsági jelentés jogi kérdéseire és a vizsgálóbizottság által kidolgozott jogértelmezésre korlátozódik. Ugyanezen cikk 13. pontjából az következik, hogy a Fellebbezési Testület fenntarthatja, módosíthatja és visszavonhatja a vizsgálóbizottság jogi megállapításait és következtetéseit.

9

A vitarendezési egyetértés 17. cikkének 14. pontja szerint:

„A Fellebbezési Testület jelentését a DSB fogadja el; azt a vitában részt vevő feleknek feltétel nélkül el kell fogadniuk, kivéve, ha a DSB konszenzussal a tagoknak történt megküldést követő harminc napon belül úgy dönt, hogy nem fogadja el. […]”

10

A vitarendezési egyetértés 19. cikkének 1. pontja értelmében:

„Ha a vizsgálóbizottság vagy a Fellebbezési Testület arra a következtetésre jut, hogy egy intézkedés nem felel meg valamely idetartozó megállapodásnak, ajánlja, hogy az érintett tag hozza összhangba intézkedéseit az adott egyezménnyel. Az ajánlásain túl, a vizsgálóbizottság, illetve a Fellebbezési Testület javaslatokat tehet a tagnak az ajánlások megvalósítására.”

11

A vitarendezési egyetértés „Az ajánlások és határozatok végrehajtásának felügyelete” című 21. cikke szerint:

„1.   A minden tag számára előnyös, hatékony vitarendezés biztosítása érdekében alapvető a DSB ajánlásainak vagy határozatainak azonnali betartása.

[…]

3.   A vizsgálóbizottság vagy Fellebbezési Testület jelentésének elfogadásától számított harminc napon belül megtartott DSB ülésen az érintett tag köteles tájékoztatást adni a DSB ajánlásainak és határozatainak végrehajtására vonatkozó szándékáról. Ha a gyakorlatban nem lehetséges az ajánlások és határozatok azonnali alkalmazása, az érintett tag megfelelő időtartamot kap ennek megtételére. A megfelelő időtartam:

[…]

5.   Ha az ajánlások és határozatok betartására tett intézkedések létére vagy az idetartozó megállapodásokkal való összhangjára vonatkozóan véleménykülönbség van, az ilyen vitákat e vitarendezési eljárások igénybevétele útján kell eldönteni, beleértve, ahol ez lehetséges, az eredeti vizsgálóbizottság igénybevételét. […]

6.   A DSB felügyeli az elfogadott ajánlások vagy határozatok végrehajtását. […] Hacsak a DSB nem dönt másképpen, az ajánlások vagy határozatok végrehajtásának kérdését a DSB ülésének napirendjére kell tűzni a 3. [pontjában] leírt megfelelő időtartam meghatározását követő hat hónapon belül, és mindaddig a DSB napirendjén kell tartani, amíg megoldás nem születik az ügyben. […]

[…]”

12

A vitarendezési egyetértés „Kompenzáció és engedmények felfüggesztése” című 22. cikke a következőképpen rendelkezik:

„1.   A kompenzáció és engedmények vagy más kötelezettségek felfüggesztése ideiglenes intézkedések, amelyeket akkor lehet igénybe venni, ha az ajánlásokat és határozatokat megfelelő időtartamon belül nem hajtják végre. Mindazonáltal sem a kompenzáció, sem az engedmények vagy más kötelezettségek felfüggesztése nem részesíthető előnyben az intézkedésnek az idetartozó megállapodásokkal való összhangba hozatalát kívánó ajánlás teljes végrehajtásával szemben. A kompenzáció önkéntes, és ha megadják, összhangban kell lennie az idetartozó megállapodásokkal.

2.   Ha az érintett tag az idetartozó megállapodásokkal össze nem egyeztethetőnek talált intézkedését nem tudja megfeleltetni, vagy a 21. cikk 3. [pontjában] meghatározott megfelelő időszakon belül azt az ajánlásokkal és határozatokkal másképpen összhangba hozni, az ilyen tagnak kívánságra, a megfelelő időszak lejártánál nem később tárgyalásokat kell kezdenie bármely féllel a vitarendezési eljárás szerint, kölcsönösen elfogadható kompenzáció kialakításának céljából. Ha kielégítő kompenzációról a megfelelő időszak végétől számított 20 napon belül nem sikerül megállapodni, bármely, a vitarendezési eljárást igénybe vevő fél felhatalmazást kérhet a DSB-től, hogy az érintett taggal szemben felfüggessze az idetartozó megállapodások szerinti engedmények vagy más kötelezettségek alkalmazását.

3.   Annak megítélésében, hogy milyen engedmények és más kötelezettségek kerüljenek felfüggesztésre, a panaszos fél az alábbi elveket és eljárásokat köteles alkalmazni:

[…]

4.   Az engedmények vagy más kötelezettségek felfüggesztési mértékének, amelyre a DSB felhatalmazást ad, azonosnak kell lennie az előnyök hatálytalanításának vagy gyengítésének mértékével.

[…]

6.   A fenti 2. pontban leírtak esetén a DSB kívánságra felhatalmazást ad az engedmények vagy más kötelezettségek felfüggesztésére az ésszerű időtartam lejáratától számított 30 napon belül, kivéve ha a DSB konszenzussal a kérést elutasító döntést hoz. Mindazonáltal, ha az érintett tag ellenzi a javasolt felfüggesztés mértékét, vagy nehezményezi, hogy a fenti 3. pontban leírt elveket és eljárásokat nem követték, a fenti 3. [pont] b) vagy c) alpont[ja] szerint, az engedmények vagy más kötelezettségek visszavonására felhatalmazást kérő panaszos fél esetében az ügyet választottbíróság elé kell utalni. Az ilyen választottbírósági eljárást az eredeti vizsgálóbizottság folytatja le, ha tagjai rendelkezésre állnak, vagy olyan választottbíró, akit a főigazgató nevez ki. Az eljárást az ésszerű időtartam lejártától számított 60 napon belül kell lefolytatni. A választottbírósági eljárás ideje alatt engedmények vagy más kötelezettségek nem függeszthetők fel.

7.   A DSB kérésre felhatalmazást ad az engedmények vagy más kötelezettségek felfüggesztésére, amennyiben a kérés megfelel a választottbírói döntésnek, kivéve, ha a DSB konszenzussal úgy dönt, hogy visszautasítja a kérést.

8.   Az engedmények vagy más kötelezettségek felfüggesztése ideiglenes, és csak addig alkalmazandó, amíg, az idetartozó megállapodásoknak nem megfelelő intézkedéseket megszüntetik, vagy ha az a tag, amelynek alkalmaznia kell az ajánlásokat és határozatokat, megoldást nem talál az előnyök hatálytalanítására vagy gyengítésére vonatkozóan, illetve amíg kölcsönösen kielégítő megoldást nem érnek el. A 21. cikk 6. pontjának] megfelelően a DSB folyamatosan megfigyelés alatt tartja az elfogadott ajánlások vagy határozatok végrehajtását, beleértve azokat az eseteket is, amikor kompenzációra, vagy engedmények vagy más kötelezettségek felfüggesztésére került sor, de az intézkedésnek az idetartozó megállapodásokkal való összhangba hozatalát előirányzó ajánlásokat nem hajtották végre.

[…]”

13

A Tanács 1993. február 13-án elfogadta a banánpiac közös szervezéséről szóló 404/93/EGK rendeletet (HL L 47., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 13. kötet, 388. o.), melynek a harmadik országokkal való kereskedelemre vonatkozó IV. címe által bevezetett rendszer preferenciális rendelkezéseket tartalmazott egyes afrikai, karibi és csendes-óceáni országok (a továbbiakban: AKCS-államok) javára, amelyek az 1989. december 15-én aláírt Negyedik Loméi AKCS-EGK Egyezmény (HL 1991. L 229., 3. o.) társaláírói voltak.

14

Az 1996 februárjában a DSB-hez számos WTO-tag – köztük Ecuador és az Amerikai Egyesült Államok – által benyújtott panaszt követően e kereskedelmi rendszer ügyében vitarendezési eljárást indult.

15

A Fellebbezési Testület jelentésében megállapította, hogy e kereskedelmi rendszer bizonyos elemei összeegyeztethetetlenek a Közösség által a WTO-megállapodásokban vállalt kötelezettségekkel, és ajánlotta, hogy a DSB kérje fel a Közösséget, hogy e rendszert hozza összhangba a WTO-megállapodások alapján őt terhelő kötelezettségekkel. E jelentést a DSB 1997. szeptember 25-i határozatával fogadta el (a továbbiakban: a DSB 1997. szeptember 25-i határozata).

16

A Közösség 1997. október 16-án a vitarendezési egyetértés 21. cikkének 3. pontja alapján tájékoztatta a DSB-t, hogy teljes mértékben eleget tesz nemzetközi kötelezettségeinek.

17

A vitarendezési egyetértés 21. cikke 3. pontjának c) alpontja alkalmazásában a választottbírósági határozat a Közösség számára előírt kötelezettségek teljesítésének ésszerű határidejét 1991. január 1-jében állapította meg.

18

Ahogyan az a 404/93 rendeletet módosításáról szóló, 1999. július 20-i 1637/98/EK tanácsi rendelet (HL L 210., 28. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 23. kötet, 304. o.) (2) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Tanács módosította a harmadik országokkal folytatott banánkereskedelem rendszerét, tekintettel arra, hogy „a Közösség a [WTO] és a Negyedik AKCS-EGK Egyezményt aláíró országoknak tett nemzetközi kötelezettségvállalásait be kell tartani, miközben teljesíteni kell a banánpiac közös szervezésének céljait”.

19

A közösségi banánbehozatal rendszerét illetően a 404/93 rendelet alkalmazásának részletes szabályairól szóló, 1998. október 28-i 2362/98/EK bizottsági rendelet (HL L 293., 32. o.) 1999. január 1-jén lépett hatályba.

20

Mivel úgy vélte, hogy az új közösségi banánbehozatali rendszer a WTO-megállapodások és az 1997. szeptember 25-i DSB-határozat megsértésével fenntartja az előző rendszer jogellenes elemeit, az Amerikai Egyesült Államok 1999. január 14-én a vitarendezési egyetértés 22. cikkének 2. pontja alapján felhatalmazást kért a DSB-től, hogy a Közösséggel és annak tagállamaival szemben 520 millió USD összegű kereskedelmi forgalom vonatkozásában felfüggessze az 1994. évi általános vám- és kereskedelmi egyezmény (GATT) és a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezmény (GATS) szerinti vámengedmények és más kötelezettségek alkalmazását.

21

Mivel a Közösség vitatta ezt az összeget, és azt állította, hogy nem tartották be a vitarendezési egyetértés 22. cikkének 3. pontjában meghatározott elveket és eljárásokat, a DSB 1999. január 29-én úgy határozott, hogy a vitarendezési egyetértés 22. cikkének 6. pontja alapján e kérdést választottbíróság elé utalja.

22

A választottbíróság 1999. április 9-én egyrészt a banánra vonatkozó új behozatali rendszer számos rendelkezését a WTO-megállapodások rendelkezéseivel ellentétesnek ítélte, másrészt évi 191,4 millió USD-ben határozta meg az Amerikai Egyesült Államok által az előnyök hatálytalanítása vagy gyengítése miatt elszenvedett hátrány mértékét.

23

A DSB 1999. április 19-én felhatalmazta az Amerikai Egyesült Államokat, hogy a Közösségből származó behozatal vonatkozásában vámot vessen ki 191,4 millió USD összegű éves kereskedelmi forgalom erejéig.

24

Ugyanazon a napon az Amerikai Egyesült Államok hatóságai 100%-os behozatali értékvámmal terheltek különböző termékeket. Az Ausztriából, Belgiumból, Finnországból, Franciaországból, Németországból, Görögországból, Írországból, Olaszországból, Luxemburgból, Portugáliából, Spanyolországból, Svédországból vagy az Egyesült Királyságból származó termékek között szerepelt az „olyan ólomsav akkumulátor, amelyet nem dugattyús motor indítására vagy elektromos járművek elsődleges energiaforrásaként használnak”, valamint a „zsebben hordható cikkek műanyag vagy műanyaggal megerősített külső felülettel”.

25

A közösségi banánbehozatali rendszer újabb módosítására került sor a 404/93 rendelet módosításáról szóló, 2001. január 29-i 216/2001/EK tanácsi rendelettel (HL L 31., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 31. kötet, 226. o.).

26

A 216/2001 rendelet (1)–(6) preambulumbekezdése értelmében:

27

Az Amerikai Egyesült Államok és a Közösség 2001. április 11-én egyetértési jegyzőkönyvet írt alá, amely meghatározta azon eszközöket, „amelyek lehetővé teszik a banánbehozatal [közösségi] rendszerével kapcsolatos, régóta folyó vita lezárását”. E jegyzőkönyv előírja, hogy a Közösség vállalja, hogy „legkésőbb 2006. január 1-jéig kizárólag tarifális rendszert [vezet be] a banánbehozatal tekintetében”. Ezen okmány meghatározza azon intézkedéseket, amelyek meghozatalára a Közösség kötelezettséget vállal a 2006. január 1-jéig tartó átmeneti időszak során. Ennek ellenében az Amerikai Egyesült Államok vállalta, hogy átmenetileg felfüggeszti a vámpótlék szedését, amelynek kivetésére a közösségi behozatal vonatkozásában felhatalmazták.

28

A 404/93/EGK tanácsi rendeletnek a banán Közösségbe történő behozatalát szabályozó rendelkezések tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2001. május 7-i 896/2001/EK bizottsági rendelet (HL L 126., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 32. kötet, 150. o.) elfogadását követően az Amerikai Egyesült Államok felfüggesztette a vámpótlék alkalmazását. A Közösségből származó állandó akkumulátorok és zsebben hordható cikkek behozatali vámja 2001. július 1-jétől visszatért az eredeti 3,5%-os és 4,6%-os mértékre.

29

A FIAMM többek között az állandó akkumulátorok ágazatában, míg a Fedon a szemüvegtokok és a zsebben hordható cikkek kategóriájába tartozó kiegészítő termékek ágazatában tevékenykedik.

30

A FIAMM és a Fedon a Közösséget tartják felelősnek azon kárért, amely amiatt érte őket, hogy e termékek az Amerikai Egyesült Államok hatóságai által 1999. április 19-től 2001. június 30-ig alkalmazott vámpótlékkal sújtott termékek közé tartoztak, ezért az EK 235. cikk és az EK 288. cikk második bekezdésének együttes rendelkezéseire alapított, a Tanács és a Bizottság elleni kártérítési keresetükkel az Elsőfokú Bírósághoz fordultak.

31

A FIAMM és a Fedon elsődlegesen arra hivatkoztak, hogy a Közösség szerződésen kívüli felelősséggel tartozik intézményei jogellenes magatartásáért. Amint az a FIAMM-ügyben hozott ítélet 69. és 92–95. pontjából, valamint a Fedon-ügyben hozott ítélet 63. és 85–88. pontjából kitűnik, a felhozott jogellenes magatartásra vonatkozóan pontosabban azzal érveltek, hogy a banánbehozatal közösségi rendszerének a Tanács és a Bizottság általi olyan módosításának elmaradása, amely a DSB által megszabott határidőben összhangba hozta volna azt a Közösség által a WTO-megállapodásokban vállalt kötelezettségekkel, sérti a pacta sunt servanda elvét, a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvét, a felperesek tulajdonhoz és gazdasági tevékenység szabad gyakorlásához való jogát, valamint a gondos ügyintézés elvét.

32

Másodlagosan a FIAMM és a Fedon többek között arra hivatkoznak, hogy a szerződésen kívüli felelősséget a Közösségnek még a szervei jogellenes magatartásának hiányában is viselnie kell.

33

A FIAMM-ügyben hozott ítélet 48–59. pontjából, valamint a Fedon-ügyben hozott ítélet 48–55. pontjából kitűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás a következőképpen zajlott le.

34

A FIAMM 2000. március 23-án nyújtotta be keresetlevelét (T-69/00. sz. ügy). 2000. szeptember 11-én végzésben megengedték, hogy a Spanyol Királyság az alperesek kereseti kérelmeinek támogatása végett beavatkozzék.

35

A Fedon a maga részéről 2001. június 18-án nyújtotta be keresetlevelét (T-135/01. sz. ügy).

36

A Bizottságnak az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 51. cikke 1. §-ának második bekezdésén alapuló kérelmére az Elsőfokú Bíróság 2002. július 4-i határozatával e két ügyet öt bíróból álló kibővített tanács elé utalta.

37

Az eredetileg kijelölt bíró megbízatásának megszűnésére tekintettel az Elsőfokú Bíróság elnöke 2002. december 13-i végzésével új előadó bírót jelölt ki.

38

A szóbeli eljárás lefolytatása céljából 2003. február 3-án végzéssel a FIAMM-ügyet, valamint a T-151/00. sz., Laboratoire du Bain kontra Tanács és Bizottság és a T-301/00. sz., Groupe Fremaux et Palais Royal kontra Tanács és Bizottság ügyeket – melyekben 2005. december 14-én született ítélet – az eljárási szabályzat 50. cikkének megfelelően egyesítették. Ezekben az ügyekben 2003. március 11-én került sor tárgyalásra.

39

A 2004. március 23-i határozatával az Elsőfokú Bíróság újra megnyitotta az említett ügyek szóbeli szakaszát, és úgy határozott, hogy ezen ügyeket, továbbá az ezekhez kapcsolódó T-320/00. sz., CD Cartondruck kontra Tanács és Bizottság, a T-383/00. sz., Beamglow kontra Parlament és társai ügyeket (EBHT 2005., II-5459. o.) valamint a Fedon-ügyet az Elsőfokú Bíróság nagytanácsa elé utalja. A 2004. május 19-i végzéssel ezt a hat ügyet a szóbeli szakasz céljából egyesítették.

40

A tárgyalásra 2004. május 26-án került sor.

41

A megtámadott ítéletekben az Elsőfokú Bíróság elutasította a FIAMM és a Fedon keresetét.

42

Az Elsőfokú Bíróság először a felpereseknek a Közösség szervei jogellenes magatartása miatti szerződésen kívüli felelősségének rendszerére alapított kártérítési kérelmét utasította el, a FIAMM-ügyben hozott ítélet 84–150. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 77–143. pontjában.

43

A FIAMM-ügyben hozott ítélet 100. pontja ekként fogalmaz:

„A felperesek azt állítják, hogy az alperesek által megsértett minden elv magasabb rendű, és célja a magánszemélyek védelme. Az amerikai vámpótlék bevezetése előtt a WTO-rendszer közvetlenül megnyitotta a felperesek előtt a termékeik Egyesült Államokba történő behozatalának jogát, és az eredeti behozatali vámot 3,5%-ra csökkentette. Feltételezve, hogy a WTO-megállapodások nem tekintendők közvetlenül alkalmazandóknak, ilyen hatást kell tulajdonítani a Közösséget elítélő [1997. szeptember 25-i] DSB-határozatnak, amely megfelel a közösségi ítélkezési gyakorlat által e tekintetben megállapított feltételeknek.”

44

A FIAMM-ügyben hozott ítélet 93. pontjának szövege pedig így szól:

„A felperesek azt állítják, hogy ha úgy kell tekinteni, hogy a WTO-megállapodások nem rendelkeznek közvetlen hatállyal, a Közösséget elítélő [1997. szeptember 25-i] DSB-határozat ilyen tulajdonságát akkor is el kellene ismerni. A Bíróság hatáskörének fennállását állapította meg a közösségi intézmények olyan aktusai jogszerűségének felülvizsgálatára vonatkozóan, amikor – mint a jelen esetben is – ezen intézmények a WTO keretében vállalt különleges kötelezettséget kívánnak végrehajtani.”

45

A WTO szabályaira való hivatkozás lehetőségére vonatkozó előzetes kérdésről nyilatkozva az Elsőfokú Bíróság a FIAMM-ügyben hozott ítélet 108–115. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 101–108. pontjában kimondta:

46

Ezt követően az Elsőfokú Bíróság kifejti, mely indokok alapján állapította meg, hogy a két fenti kivétel egyike sem alkalmazható.

47

A WTO keretében vállalt különleges kötelezettség végrehajtásának szándékára vonatkozó kivételt illetően az Elsőfokú Bíróság a következő megállapításokat tette a FIAMM-ügyben hozott ítélet 116., 121., 122. és 125–137. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 109., 114., 115. és 118–130. pontjában:

[…]

[…]

48

Az Elsőfokú Bíróság ugyancsak elutasította a WTO-megállapodások meghatározott rendelkezéseire való kifejezett utaláson alapuló kivétel bárminemű alkalmazását, miután a FIAMM-ügyben hozott ítélet 142. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 135. pontjában többek között megállapította, hogy „nem következik a banánbehozatali rendszert módosító különböző rendeletek preambulumából, hogy a közösségi jogalkotó a WTO-megállapodások meghatározott rendelkezéseire utalt volna, amikor azokkal összhangba kívánta hozni e rendszert”.

49

Az Elsőfokú Bíróság a FIAMM-ügyben hozott ítélet 144. és 145. pontjában, valamint a Fedon-ügyben hozott ítélet 137. és 138. pontjában kimondta, hogy „függetlenül attól, hogy a DSB megállapította az összeegyeztethetetlenséget, a jelen esetben a WTO szabályai nem minősülnek olyan normáknak, amelyek alapján vizsgálni lehet az intézmények magatartásának jogszerűségét, sem azon okból, hogy a közösség különleges kötelezettségeket szándékozott végrehajtani, sem meghatározott rendelkezésekre való kifejezett utalás miatt”, továbbá azt, hogy „a felperesek a kártérítési kérelmük vonatkozásában nem hivatkozhatnak érdemben arra, hogy a Tanácsnak és a Bizottságnak felrótt magatartás ellentétes a WTO szabályaival”.

50

Miután a FIAMM-ügyben hozott ítélet 146. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 139. pontjában rámutatott, hogy „[a] felpereseknek a bizalomvédelem, a jogbiztonság, valamint a tulajdonhoz és gazdasági tevékenység szabad gyakorlásához való joguk megsértésére, továbbá a gondos ügyintézés elvének be nem tartására alapított kifogásai mind azon az előfeltevésen nyugszanak, hogy az alperes intézményeknek felrótt magatartás ellentétes a WTO szabályaival”, az Elsőfokú Bíróság az említett ítéletek 147. és 140. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy „[m]ivel ezek a szabályok nem szerepelnek azok között, amelyekre tekintettel a közösségi bíróság a közösségi intézmények magatartásának jogszerűségét felülvizsgálja, ezeket a kifogásokat is el kell utasítani”.

51

A fentiekre tekintettel az Elsőfokú Bíróság a FIAMM-ügyben hozott ítélet 149. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 142. pontjában megállapította, hogy „[m]ivel az alperes intézményeknek felrótt magatartás jogellenessége nem állapítható meg, nem teljesül azon három együttes feltétel egyike, amelyek a Közösség szervei jogellenes magatartása miatti felelősségének beállásához szükségesek”. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság elutasította a felperesek kérelmének első részét.

52

A kérelemnek a Közösséget a szervei jogellenes magatartásának hiányában is terhelő szerződésen kívüli felelősség rendszerére alapított részére vonatkozóan az Elsőfokú Bíróság mindenekelőtt megerősítette e rendszer letézését a FIAMM-ügyben hozott ítélet 157–160. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 150–153. pontjában. E tekintetben az Elsőfokú Bíróság a következő megállapításokat tette:

53

Ezután az Elsőfokú Bíróság megállapította a felpereseknél az ilyen tényleges és bizonyos kár fennállását.

54

Másfelől az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy okozati összefüggés állt fenn egyrészt az alperes intézményeknek a közösségi banánbehozatallal kapcsolatos magatartása, másfelől a felpereseket ért kár között.

55

Végül az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a FIAMM-ot és a Fedont ért kár nem rendkívüli, ezért elutasította a felperesek kérelmének azon részét, melyet a Közösségnek a szervei jogellenes magatartásának hiányában is fennálló szerződésen kívüli felelőssége rendszerére alapítottak.

56

E következtetés levonásához az Elsőfokú Bíróság a FIAMM-ügyben hozott ítélet 205–207. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 194–196. pontjában többek között kimondta:

[…]

57

A C-120/06. P. sz. ügyben a FIAMM, a C-121/06. P. sz. ügyben pedig a Fedon a FIAMM-, illetve a Fedon-ügyben hozott ítélet hatályon kívül helyezését kérik. Fellebbezésük alátámasztására mindketten két jogalapra hivatkoznak.

58

Első jogalapjukban azt állítják, hogy a megtámadott ítéletek a Közösség jogellenes magatartás miatti felelősségének megállapítása iránti keresetük alátámasztására felhozott egyik – a DSB határozatának közvetlen hatályával kapcsolatos – fő érvre vonatkozóan megalapozatlanok, és az erre az érvre vonatkozó indokolás hiányzik belőlük.

59

Második jogalapjukban a FIAMM és a Fedon azt állítják, hogy az őket ért kár rendkívüli jellege hiányának megállapításával és a Közösség szervei jogellenes magatartásának hiányában alkalmazandó felelősségi rendszerre alapított kártérítési kérelmük emiatti elutasításával az Elsőfokú Bíróság olyan érvelést adott elő, melynek indokolása nem megfelelő, amely logikátlan, és ellentétes az adott területre vonatkozó ítélkezési gyakorlattal.

60

Mindkét cég azt kéri, hogy a Bíróság:

61

A FIAMM és a Fedon másodlagosan azt kérik a Bíróságtól, hogy állapítson meg javukra méltányos kártalanítást, az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás ésszerűtlen elhúzódása okán, és hozza meg a méltányosság alapján szükségesnek ítélt egyéb intézkedéseket.

62

A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:

63

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

64

A Spanyol Királyság mind a C-120/06. P. sz. ügyben, melyben az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban részt vevő félként nyújtotta be válaszát, mind a C-121/06. P. sz. ügyben, melyben beavatkozóként vesz részt, azt kéri, hogy a Bíróság:

65

A C-120/06. P. és C-121/06. P. sz. ügyben, miután a Tanács és a Bizottság, valamint a C-120/06. P. sz. ügyben a Spanyol Királyság benyújtották válaszbeadványaikat, a FIAMM és a Fedon kérésükre a Bíróság eljárási szabályzata 117. cikkének 1. §-a értelmében válaszlehetőséget kaptak.

66

A C-120/06. P. sz. ügyben a FIAMM az említett eljárási szabályzat 117. cikkének 1. és 2. §-ában meghatározott határidőn belül telefaxon továbbította válaszát és a Tanács által benyújtatott csatlakozó fellebbezésre vonatkozó válaszbeadványát a Bíróság Hivatalához. A válasz eredeti példánya azonban nem érkezett meg a Bíróság Hivatalához az eljárási szabályzat 37. cikkének 6. §-ában rögzített tíznapos határidőn belül. Következésképpen, mivel a válasz és a Tanács által benyújtatott csatlakozó fellebbezésre vonatkozó válaszbeadvány eredeti példánya késve érkezett meg a Hivatalhoz, azokat eltávolították az eljárás iratai közül, és visszaküldték a FIAMM-nak.

67

A C-121/06. P. sz. ügyben a Fedon sem választ, sem a Tanács által benyújtatott csatlakozó fellebbezésre vonatkozó válaszbeadványt nem nyújtott be. Másfelől a Fedon és a Bizottság észrevételeket fogalmaztak meg a Spanyol Királyság beavatkozási beadványára vonatkozóan.

68

Első jogalapjukban a FIAMM és a Fedon arra hivatkoznak, hogy a megtámadott ítéletek a Közösség jogellenes magatartás miatti felelősségének megállapítása iránti keresetük alátámasztására felhozott egyik – a DSB határozatának közvetlen hatályával kapcsolatos – fő érvre vonatkozóan megalapozatlanok, és az erre az érvre vonatkozó indokolás hiányzik belőlük.

69

Ahogyan arra az Elsőfokú Bíróság a FIAMM-ügyben hozott ítélet 100. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 93. pontjában rámutatott, a fellebbezők mind az eljárás írásbeli szakasza során, mind a tárgyalás alatt a Közösséget elítélő 1997. szeptember 25-i DSB-határozathoz kapcsolódó különleges jogi hatásokra helyezték a hangsúlyt. Azzal érveltek, hogy az ilyen határozat léte a fent hivatkozott Fediol kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben és Nakajima kontra Tanács ügyben hozott ítéletben már szereplő két kivétel mellett egy harmadik esetnek tekintendő, melyben engedélyezni kell a közösségi bíróság előtt a WTO-megállapodások megsértésére történő hivatkozást, különösen ha annak kizárólagos célja kártérítés megállapítása.

70

Márpedig az Elsőfokú Bíróság mérlegelése és a FIAMM-ügyben hozott ítélet 110–112. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 103–105. pontjában szereplő, korábbi ítélkezési gyakorlatra történő utalás irreleváns, mivel ezen ítélkezési gyakorlat más kérdésre vonatkozik, tudniillik arra, hogy a WTO-megállapodások valamely anyagi jogi szabályára lehet-e hivatkozni a közösségi jogszabályok ellenőrzése céljából, és adott esetben kimondani az ilyen jogszabályok alkalmazhatatlanságát.

71

Ahogyan az többek között a FIAMM-ügyben hozott ítélet 114. és 115. pontjából, valamint a Fedon-ügyben hozott ítélet 107. és 108. pontjából kitűnik, az Elsőfokú Bíróság csak abból a szempontból vette figyelembe a DSB 1997. szeptember 25-i határozatát, hogy megállapítsa, ilyen határozat létére tekintettel a WTO-megállapodások közvetlen hatályának hiányában alkalmazható-e az ítélkezési gyakorlatban immár elismert két kivétel egyike.

72

Így az Elsőfokú Bíróság nem vette megfelelően figyelembe a FIAMM és a Fedon arra vonatkozó érvelését, hogy a DSB 1997. szeptember 25-i határozatának végrehajtására előírt ésszerű határidő lejártát követően a Közösség csupán két lehetőség közül választhatott: eleget tesz a határozatnak, vagy sem. A WTO vitarendezési szabályrendszerének rugalmassága, amely többek között lehetővé teszi, hogy a felek tárgyalások útján keressenek megoldást, és amelyen a FIAMM-ügyben hozott ítélet 112. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 105. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapszik, valamint amely lehetetlenné teszi valamely közösségi szabályozásnak a WTO-megállapodásokra tekintettel történő jogszerűségi felülvizsgálatának elvégzését, ettől kezdve megszűnik. E körülmények között semmi akadálya sincs a DSB határozata közvetlen hatályának elismerésének.

73

Ráadásul a jogellenesség olyan megállapítása, amely arra szorítkozik, hogy rögzítse a DSB 1997. szeptember 25-i határozatának a megadott határidőn belüli be nem tartását, nem igényli a szóban forgó közösségi intézkedés mélyreható vizsgálatát, ennélfogva nincs hatása arra a módra, ahogyan a Közösség e jogellenességet meg kívánja szüntetni: minden olyan lehetőség, amely a WTO-megállapodásokkal összhangban van, és amelyet az ellenérdekű fél elfogad, nyitva marad.

74

Az Elsőfokú Bíróság a FIAMM és a Fedon arra vonatkozó érvelését sem vette kellőképpen figyelembe, mely szerint – a megsemmisítés iránti keresettől vagy az érvényességre vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelemtől eltérően – a kártérítési kereset nem vezethet az érintett közösségi jogi aktus megsemmisítéséhez vagy hatályon kívül helyezéséhez, és ennélfogva nem foszthatja meg a WTO-megállapodásokban részes felek szerveit annak lehetőségétől, hogy tárgyalások útján keressenek megoldást. Ezen érvelés azért is helytálló, mivel a jelen esetben a kártérítési kereset megvizsgálására a vita lezárását követően került sor.

75

Ugyanezen megfontolások alapján került sor a FIAMM-ügyben hozott ítélet 111. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 104. pontjában felhozott érv elutasítására is, amely arra vonatkozott, hogy a WTO-megállapodások alapja a viszonosság és kölcsönös előnyök biztosítása.

76

A Tanács a maga részéről azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság megfelelő módon, párhuzamosan vizsgálta a WTO-szabályokra és a DSB 1997. szeptember 25-i határozatára való hivatkozás lehetőségét, ahogyan az a FIAMM-ügyben hozott ítélet 129. pontjából és a Fedon-ügyben hozott ítélet 122. pontjából kitűnik.

77

Másfelől a megtámadott ítéletek összhangban állnak azon ítélkezési gyakorlattal, amely szerint a WTO-megállapodások főszabály szerint nem szerepelnek azon jogi normák között, amelyek tekintetében a Bíróság vizsgálhatja a közösségi intézmények jogi aktusainak jogszerűségét, és az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy a jelen esetben az ezen elv alóli két kivétel egyike sem alkalmazható.

78

Mivel a WTO-megállapodásoknak nem célja magánszemélyek jogokkal történő felruházása, e megállapodások esetleges megsértése nem alapozza meg a Közösségek felelősségét, ugyanis az megkérdőjelezné a WTO-tagok azon mérlegelési jogkörét, hogy eleget tesznek-e a Vitarendező Testület határozatának, vagy sem.

79

Másfelől a Tanács szerint mesterséges az a különbségtétel, amelyet a fellebbezők a Vitarendező Testület határozatának joghatásai és azon anyagi jogi szabályok joghatásai között végeztek, amelynek megsértését e határozat megállapította. E határozat ugyanis csak akkor vehető figyelembe a kártérítési kereset keretében, ha az említett anyagi jogi szabályok közvetlen hatálya előzetesen megállapítást nyert.

80

A Bizottság szerint a FIAMM és a Fedon az elsőfokú eljárás során egyáltalán nem úgy mutatták be a Vitarendező Testület határozatára való közvetlen hivatkozás lehetőségét, mint a Közösség magatartása jogellenességének bizonyítását lehetővé tevő különös és önálló elméletet, és nem is ezt helyezték érvelésük középpontjába. A felek lényegében egy klasszikus érvelést fejtettek ki annak érdekében, hogy bizonyítsák: a DSB 1997. szeptember 25-i határozatát követően a közösségi szabályozásnak a WTO-megállapodásoknak való megfelelés érdekében történő kiigazításának elmaradása e magasabb rendű jogi normák megsértésének minősül.

81

A FIAMM és a Fedon csupán másodlagosan hivatkoztak arra – állításuk alátámasztása és kifejtése nélkül –, hogy ha a WTO-megállapodások nem volnának közvetlen alkalmazhatók, a DSB 1997. szeptember 25-i határozatának kellene közvetlen hatályt tulajdonítani.

82

Az Elsőfokú Bíróság, amely egyébként nem köteles a fellebbezők minden egyes érvéről nyilatkozni, megfelelő módon figyelembe vette tehát a FIAMM és a Fedon érvelését, a FIAMM-ügyben hozott ítélet 108–150. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 101–143. pontjában főként a közösségi intézmények magatartásának vizsgálatára összpontosítva, nem hagyva azonban figyelmen kívül a DSB 1997. szeptember 25-i határozatának hatásait sem, amelyekre a FIAMM-ügyben hozott ítélet 108. és 144. pontjában, valamint a Fedon-ügyben hozott ítélet 101. és 137. pontjában tért ki. A megtámadott ítéletek – jóllehet hallgatólagos – indokolására vonatkozóan elmondható, hogy abból a FIAMM és a Fedon megérthették, milyen indokok alapján ítélte úgy meg az Elsőfokú Bíróság, hogy az intézmények magatartásának jogellenessége nem állapítható meg, még a DSB határozatának meghozatala után sem.

83

Ha a Bíróságnak mégis úgy kellene megítélnie, hogy a megtámadott ítéletek indokolása nem megfelelő, akkor is lehetősége van helyben hagyni ezen ítéletek rendelkező részét, az indokolás kiegészítése mellett.

84

A Bíróság ugyanis már a C-377/02. sz., Van Parys-ügyben 2005. március 1-jén hozott ítéletében (EBHT 2005., I-1465. o.) nemleges választ adva eldöntötte azt a kérdést, hogy a károsult jogalanyok hivatkozhatnak-e a WTO-megállapodásokra annak érdekében, hogy megkérdőjelezzék valamely közösségi jogi szabályozás jogszerűségét abban az esetben, ha a Vitarendező Testület határozata megállapította e szabályozásnak az említett megállapodásokkal való összeegyeztethetetlenségét, és az e határozatnak való megfelelésre megszabott határidő lejárt.

85

Irreleváns bármifajta megkülönböztetés a közösségi jogi aktus megsemmisítésére irányuló jogszerűségi felülvizsgálat és kártérítési célzatú jogszerűségi felülvizsgálat között. Ráadásul az engedményeknek a WTO-megállapodásokkal összhangban álló felfüggesztésével sújtott ipar kárainak megtérítése ártana az e felfüggesztésekkel elérni kívánt kiegyenlítési törekvésnek, és így a viszonosságnak is.

86

A Spanyol Királyság szintén azon a véleményen van, hogy a megtámadott ítéletek eleget tesznek az indokolási kötelezettségnek. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis a FIAMM-ügyben hozott ítélet 100. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 93. pontjában kitért a FIAMM és a Fedon a DSB határozatának közvetlen hatályára vonatkozó elméletére, és a FIAMM-ügyben hozott ítélet 116–150. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 109–143. pontjában elutasította ezen elméletet, megvizsgálva azt a kérdést, hogy az ilyen határozat léte feljogosítja-e a közösségi bíróságot, hogy a közösségi intézmények magatartásának jogszerűségét a WTO-szabályokra tekintettel felülvizsgálja.

87

Másfelől az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a jelen esetre vonatkozóan ilyen felülvizsgálat elvégzésének lehetetlen voltát állapította meg. Közelebbről, a Közösség számára annak veszélye, hogy felelősség megállapítása iránti kereseteknek teszi ki magát, helyzetének meggyengülésével járna, és oda vezetne, hogy a Közösség nem venné figyelembe a vitarendezési eljárás kínálta minden eszköz kimerítésének lehetőségét, ideértve többek között az ellenérdekű fél részéről megtorló intézkedések bevezetését és a megoldás későbbi keresését.

88

Másfelől jogilag semmi sem teszi lehetővé az aszerint történő megkülönböztetést, hogy a közösségi jogi aktus jogszerűségi felülvizsgálata megsemmisítésre vagy kártérítésre irányul, mivel az ilyen felülvizsgálat szempontjai azonosak, és nem függhetnek többek között attól, hogy bekövetkezett-e valamilyen kár, vagy attól, hogy az említett kár bekövetkezésére mikor hivatkoznak.

89

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra – ahogyan azt a főtanácsnok indítványának 20. pontjában tette – hogy noha a fellebbezés első jogalapja a címe szerint a megtámadott ítéletek indokolásának hiányosságára vonatkozik, a fellebbezések megvizsgálásakor kiderült, hogy e jogalap érdemi kifogásokat tartalmaz a megtámadott ítéletekben levezetett megoldásra vonatkozóan is, amely kifogásokra a felek között zajló vita a továbbiakban összpontosult, mind az írásbeli szakasz során, mind a tárgyaláson. Helyénvaló tehát az első jogalapról való ítélkezés céljára megkülönböztetni e jogalap két részét, melyek közül az első az indokolás hiányosságára, a második pedig az Elsőfokú Bíróság által a Közösségnek az intézményei magatartásának jogellenességéért fennálló felelőssége megállapításának feltételeivel kapcsolatban elkövetett téves jogalkalmazásra vonatkozik.

90

Az a kérdés, hogy az Elsőfokú Bíróság ítéletének indokolása ellentmondó vagy hiányos-e, jogi kérdésnek minősül, és mint ilyenre, a fellebbezés keretében lehet rá hivatkozni (lásd többek között a C-404/04. P. sz., Technische Glaswerke Ilmenau kontra Bizottság ügyben 2007. január 11-én hozott ítélet 90. pontját).

91

E tekintetben elsősorban arra kell emlékeztetni, hogy – amint azt a Bíróság többször kimondta – az Elsőfokú Bíróság ítéleteinek indokolására vonatkozó kötelezettsége nem értelmezhető úgy, hogy az Elsőfokú Bíróság köteles részletekbe menően válaszolni a fellebbező minden egyes érvére, különösen ha az nem kellően világos és pontos (lásd többek között a C-274/99. P. sz., Connolly kontra Bizottság ügyben 2001. március 6-án hozott ítélet [EBHT 2001., I-1611. o.] 121. pontját, a C-197/99. P. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 11-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-8461. o.] 81. pontját és a fent hivatkozott Technische Glaswerke Ilmenau kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 90. pontját).

92

Márpedig a FIAMM és a Fedon által az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett keresetekből kiderül legelőször is, hogy a DSB 1997. szeptember 25-i határozatának esetleges közvetlen hatályára vonatkozó állítás egyáltalán nem szerepel a keresetlevelek azon részében, amely a WTO-megállapodások Közösség általi megsértésének létezését vagy annak felhívhatóságát kívánja bizonyítani. Ezen állítás ugyanis a keresetlevél azon részében szerepel, amelynek célja annak alátámasztása, hogy azok a magasabb szintű jogszabályok, amelyek megsértését ily módon előadják, és amelyek között a pacta sunt servanda és a WTO-magállapodások is szerepelnek, „a magánszemélyek védelmére hivatott” jogokat érintenek; így teljesül a közösségnek a szervei jogellenes magatartásáért való felelősségének megállapításához szükséges, az ítélkezési gyakorlat által megállapított egyik feltétel.

93

Továbbá ezen állítás a fent kifejtett szempont szerint csupán rendkívül másodlagos módon fogalmazódott meg, a FIAMM és a Fedon egyszerűen arra hivatkozott, hogy ha a WTO-megállapodások nem tekinthetők közvetlenül alkalmazandó, és ebből kifolyólag a magánszemélyeket védő szabályoknak, akkor a DSB határozatait kellene ilyennek minősíteni.

94

Végezetül az említett állítást, amely a FIAMM 177 pontból álló keresetében kettőt tesz ki, a Fedon keresetében pedig lábjegyzetben szerepel, sem a keresetekben, sem a később a FIAMM és a Fedon által benyújtott válaszbeadványban nem fejtik ki bővebben, és annak alátámasztására sem sorakoztatnak fel különös érveket.

95

A fentiekből következik, hogy mindazon sajátos fejtegetés ellenére, amelyet a FIAMM és a Fedon fellebbezésükben a megtámadott ítéletek indokolásának ellenőrzésére való felhívás gyanánt e kérdésre vonatkozóan előadtak, az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresetükben egyáltalán nem fejtették ki kellően világosan és pontosan, hogy a DSB határozataihoz esetleg kapcsolódó közvetlen hatály igazolná, hogy az ilyen határozatok figyelmen kívül hagyását a WTO-megállapodásoknak a származékos közösségi jogi aktusok jogszerűségi felülvizsgálata céljából való fel nem hívhatósága alóli új, harmadik kivételnek kell tekinteni. Ahogyan az a Fedon keresetéből és a FIAMM válaszbeadványából kitűnik, a fellebbezők a felhívhatóság hiánya alóli két hagyományos kivétel egyikére azonban kifejezetten hivatkoztak, azzal érvelve, hogy a jelen esetben a Közösség jelezte, hogy végre kívánja hajtani a GATT keretében vállalt különleges kötelezettséget.

96

Másodsorban emlékeztetni kell arra is, hogy az indokolási kötelezettséget illetően az Elsőfokú Bíróság nem köteles olyan magyarázatot adni, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet. Az indokolás lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük Elsőfokú Bíróság általi elutasításának okait, és lehetővé teszi a Bíróság számára a felülvizsgálat elvégzését (lásd többek között a Bíróság C-204/00. P., C-205/00. P., C-211/00. P., C-213/00. P., C-217/00. P. és C-219/00. P. sz., Aalborg Portland kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7-én hozott ítéletének [EBHT 2004., I-123. o.] 372. pontját és a C-167/06. P. sz., Komninou és társai kontra Bizottság ügyben 2007. október 25-én hozott ítélet 22. pontját).

97

Márpedig a FIAMM-ügyben hozott ítélet 108. pontjából és a Fedon-ügyben hozott ítélet 101. pontjából kitűnik, hogy a jelen esetben az Elsőfokú Bíróság azt a kérdést kívánta megválaszolni, hogy a WTO-megállapodások – ideértve a vitarendezési egyetértést és annak a DSB határozatai végrehajtására vonatkozó rendelkezéseit – jogot teremtenek-e a közösségi jogalanyok számára, hogy arra a bíróság előtt annak érdekében hivatkozhassanak, hogy vitassák a közösségi szabályozás érvényességét, „ha a DSB megállapította, hogy mind ez, mind a Közösség által később, különösen abból a célból elfogadott szabályozás, hogy megfeleljen a WTO szóban forgó szabályainak, összeegyeztethetetlen ez utóbbiakkal”.

98

Ezt követően, szintén az így meghatározott „WTO-megállapodásokra” utalva az Elsőfokú Bíróság a FIAMM-ügyben hozott ítélet 110–112. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 103–105. pontjában pontosítja, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, az általa hivatkozott indokok miatt, főszabály szerint nem szerepelnek azon normák között, amelyekre tekintettel a közösségi bíróság a közösségi intézmények eljárásának jogszerűségét felülvizsgálja.

99

Végezetül emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott ítéletek valóban jelentős levezetést tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy milyen joghatás tulajdonítható a DSB határozatnak, különösen a jelen esetben, amikor a határozat végrehajtására nyitva álló határidő lejárt.

100

Noha az említett levezetés a megtámadott ítéletek azon részében szerepel, melyben az Elsőfokú Bíróság azt vizsgálja, hogy a WTO-megállapodások magánszemélyek általi fel nem hívhatóságának elve alóli két, az ítélkezési gyakorlat által kimunkált kivétel egyike alkalmazható-e az adott esetben, nem kevésbé igaz, hogy az Elsőfokú Bíróság erre vonatkozó értékelése hallgatólagosan ugyan, de világosan válaszol azon konkrét érvekre, amelyeket a fellebbezések szerint az Elsőfokú Bíróság figyelmen kívül hagyott.

101

Ahogyan az a FIAMM-ügyben hozott ítélet 129–131. pontjából és a Fedon-ügyben hozott ítélet 122–124. pontjából kitűnik, az Elsőfokú Bíróság a vitarendezési egyetértés releváns rendelkezéseinek vizsgálatát követően többek között úgy ítélte meg, hogy nem jelentette a vitarendezési egyetértés által kínált vitarendezési módok kimerülését a Közösség számára a banánbehozatali rendszernek a DSB 1997. szeptember 25-i határozatával való összhangba hozatalára szabott határidő lejárta. Az Elsőfokú Bíróság e tekintetben azt is jelezte, hogy a vita kölcsönösen elfogadható, a WTO szabályaival összhangban álló megoldásának keresésében a közösségi tárgyalók helyzetének gyengítésével járhat, ha a közösségi bíróság az alperes intézmények magatartásának jogszerűségét a WTO szabályai alapján ellenőrizhetné, és adott esetben megfosztanák a jogalkotó és végrehajtó szerveket attól a lehetőségtől, amelyet a vitarendezési egyetértés 22. cikke kínál, hogy akár ideiglenes jelleggel is tárgyalásos megoldást találjanak.

102

Másrészt azt is hangsúlyozni kell, hogy az Elsőfokú Bíróság a FIAMM-ügyben hozott ítélet 132. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 125. pontjában e tekintetben arra a következtetésre jutott, hogy a felperesek tévesen következtettek arra, hogy a vitarendezési egyetértés 21. és 22. pontja azt a kötelezettséget rója a WTO tagjaira, hogy meghatározott határidőn belül meg kell felelniük a WTO szervei ajánlásainak és határozatainak, valamint hogy a DSB határozatai a szerződő felek egyhangú tiltakozása hiányában végrehajthatók.

103

Márpedig ennek kimondásával az Elsőfokú Bíróság legalábbis hallgatólagosan nyilatkozott a fellebbezők azon állításáról, mely szerint az ilyen ajánlásoknak és határozatoknak közvetlen hatályt kellene tulajdonítani a végrehajtásukra megszabott határidő lejártától kezdve.

104

Mindezekből következik, hogy a megtámadott ítéletek indokolása megfelelő választ nyújt a fellebbezőknek az elsőfokú eljárás során kifejtett érvelésére, és többek között lehetővé teszi a Bíróság számára felülvizsgálata elvégzését, és így meg kell állapítani, hogy az első jogalap első része alaptalan.

105

Az első jogalap második részét illetően, amely a Közösség jogellenes magatartás miatti felelőssége megállapításának feltételeire vonatkozik, a következőket kell kiemelni.

106

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EK 288. cikkből kitűnik, hogy a Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapítása és a kártérítéshez való jog érvényesítése több feltétel együttes fennállásától függ, amelyek az intézményeknek felrótt magatartás jogellenességére, a kár bekövetkezésére és a magatartás illetve a kár közötti okozati összefüggés fennállására vonatkoznak (lásd többek között a 26/81. sz., S.A. Oleifici Mediterranei kontra Európai Gazdasági Közösség ügyben 1982. szeptember 29-én hozott ítélet [EBHT 1982., 3057. o.] 16. pontját és a C-146/91. sz., KYDEP kontra Tanács és Bizottság ügyben 1994. szeptember 15-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-4199. o.] 19. pontját).

107

A jelen esetben a fellebbezők az Elsőfokú Bíróság előtti kártérítési igényük alátámasztására lényegében azzal érveltek, hogy a közösségi intézmények jogellenes, ebből eredően vétkes magatartást tanúsítottak, amikor elmulasztották összehangolni a közösségi szabályokat a WTO-megállapodásokkal az erre vonatkozóan ésszerűen megállapított határidőn belül, azt követően, hogy a DSB határozatban mondta ki e jogszabályoknak az említett megállapodásokkal való összeegyeztethetetlenségét.

108

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Közösség valamely harmadik állammal kötött megállapodása rendelkezéseinek Közösségen belüli hatását a szóban forgó rendelkezések nemzetközi eredetének figyelembevétele nélkül nem lehet megállapítani. A nemzetközi jog elveivel összhangban az ilyen megállapodás tárgyalásáért és megkötéséért felelős közösségi intézmények szabadon megállapodhatnak az érintett harmadik államokkal azon hatásokról, amelyeket e megállapodás a szerződő felek belső jogrendjében kivált. Amennyiben az említett megállapodás kifejezetten nem rendelkezik e kérdésről, a hatáskörrel rendelkező bíróságok és különösen a Bíróság feladata, hogy az EK-Szerződés által rá ruházott hatáskör keretében döntést hozzon, ugyanúgy, ahogyan a szóban forgó megállapodás Közösségen belüli alkalmazásának minden más értelmezési kérdésében (lásd többek között a 104/81. sz. Kupferberg-ügyben 1982. október 26-án hozott ítélet [EBHT 1982., 3641. o.] 17. pontját és a fent hivatkozott Portugália kontra Tanács ügyben hozott ítélet 34. pontját), többek között e megállapodás szelleme, rendszere vagy szövege alapján (lásd ebben az értelemben a C-280/93. sz., Németország kontra Tanács ügyben 1994. október 5-én hozott ítéletének (EBHT 1994., I-4973. o.) 110. pontját).

109

Így a Bíróság feladata – többek között a fenti szempontok alapján – különösen annak megállapítása, hogy valamely nemzetközi megállapodás rendelkezései jogot teremtenek-e a közösségi jogalanyok számára, hogy arra bíróság előtt annak érdekében hivatkozhassanak, hogy vitassák a közösségi szabályozás érvényességét (a GATT-ra vonatkozóan lásd a 21/72. és 24/72. sz., International Fruit Company és társai egyesített ügyekben 1972. december 12-én hozott ítélet [EBHT 1972., 1219. o.] 19. pontját).

110

E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a Bíróság a közösségi szabályozás érvényességét csak akkor vizsgálhatja valamely nemzetközi szerződés tekintetében, ha ez utóbbi természetével, illetve rendszerével az nem ellentétes, és ha annak a rendelkezései egyébként a tartalmuk vonatkozásában feltétel nélkülinek és kellően pontosnak tűnnek (lásd ebben az értelemben többek között a C-308/06. sz., Intertanko és társai ügyben 2008. június 3-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-4057. o.] 45. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

111

Konkrétabban a WTO-megállapodásokat illetően az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e megállapodások, figyelemmel szerkezetükre és felépítésükre, főszabály szerint nem szerepelnek azon jogi normák között, amelyek tekintetében a Bíróság vizsgálhatja a közösségi intézmények jogi aktusainak jogszerűségét (lásd többek között a fent hivatkozott Portugália kontra Tanácsa ügyben hozott ítélet 47. pontját, a fent hivatkozott Biret International kontra Tanács ügyben hozott ítélet 52. pontját és a fent hivatkozott Van Parys-ügyben hozott ítélet 39. pontját).

112

A Bíróság csak abban a feltételezett esetben vizsgálhatja a szóban forgó közösségi jogi aktusnak a WTO-szabályokra figyelemmel fennálló jogszerűségét, ha a Közösség a WTO keretében vállalt valamely különös kötelezettséget szándékozott azzal végrehajtani, vagy – mint jelen esetben – ha a közösségi jogi aktus kifejezetten utal a WTO-megállapodások egyedi rendelkezéseire (lásd többek között a fent hivatkozott Biret International kontra Tanács ügyben hozott ítélet 53. pontját, valamint a fent hivatkozott Van Parys-ügyben hozott ítélet 40. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

113

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy a banánpiac közös szervezésének, melyet az azóta módosított 404/93 rendelet vezetett be, nem célja a GATT WTO keretében vállalt valamely különös kötelezettségnek a közösségi jogrendben való végrehajtásának biztosítása, és nem is utal kifejezetten annak rendelkezéseire (a fent hivatkozott OGT Fruchthandelsgesellschaft ügyben hozott végzés 28. pontja).

114

Közelebbről az 1637/98 rendeletet és a végrehajtására alkotott rendeleteket illetően a Bíróság a fent hivatkozott Van Parys-ügyben hozott ítéletének 52. pontjában kimondta, hogy e rendeletek nem utalnak kifejezetten a WTO-megállapodások egyedi rendelkezéseire.

115

Ugyanezen ítéletben a Bíróság azt is kimondta, hogy a Közösség azzal, hogy a DSB 1997. szeptember 25-i határozatának elfogadását követően kötelezettséget vállalt a WTO szabályainak – különösen pedig az 1994. évi GATT I. cikke (1) bekezdésének és XIII. cikkének – való megfelelésre, nem szándékozott a WTO keretében olyan különös kötelezettséget vállalni, amely a közösségi bíróság előtt a WTO szabályaira való hivatkozás meg nem engedettsége alóli kivételt indokolna, illetőleg amely a bíró számára lehetővé tenné a szóban forgó közösségi rendelkezéseknek a WTO-szabályokra figyelemmel történő jogszerűségi vizsgálatát (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Van Parys-ügyben hozott ítélet 41. és 52. pontját).

116

Emlékeztetni kell arra, hogy e téren az a döntő tényező, hogy a WTO jogára vonatkozó jogvita megoldása részben a szerződő felek közötti tárgyalásokon alapszik. Igaz, hogy ez a jog a jogellenes intézkedések visszavonását támogatja leginkább, azonban más megoldásokat is lehetővé tesz (a fent hivatkozott Omega Air és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 89. pontja).

117

A fent hivatkozott Van Parys-ügyben hozott ítéletének 51. pontjában a Bíróság kimondta, hogy a DSB által 1997. szeptember 25-i határozata végrehajtására szabott határidő lejárta nem jelenti azt, hogy a Közösség kimerítette volna a más felekkel fennálló vitája megoldására a vitarendezési egyetértésben felsorolt lehetőségeket. Ilyen körülmények között, a közösségi bíróság részére – pusztán a határidő lejártának ténye miatt – annak előírása, hogy valamely közösségi intézkedés jogszerűségét a WTO szabályaira figyelemmel vizsgálja, azzal a következménnyel járhatna, hogy a vita mindkét fél számára elfogadható, és az említett szabályokkal összhangban lévő megoldás keresése során gyengíthetné a Közösség tárgyalási pozícióját (a fent hivatkozott Van Parys-ügyben hozott ítélet 51. pontja).

118

Többek között az Amerikai Egyesült Államokkal 2001. április 11-én kötött megállapodás feljegyzéseit említve a Bíróság közelebbről azt hangsúlyozta, hogy ezt a megoldást, amellyel a Közösség a WTO-megállapodásokon alapuló kötelezettségeknek az AKCS-államok felé vállalt kötelezettségekkel, valamint a közös agrárpolitika megvalósításához alapvető követelményekkel való összeegyeztetésére törekedett, veszélyeztette volna, amennyiben a közösségi bíróság a DSB által megállapított ésszerű határidő lejártakor lehetőséget kap a szóban forgó közösségi intézkedések jogszerűségének a WTO szabályaira figyelemmel történő vizsgálatára (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Van Parys-ügyben hozott ítélet 49. és 50. pontját).

119

Másfelől a Bíróság arra is emlékeztetett, hogy annak elfogadása, hogy a közösségi jognak a WTO szabályaival való összhangja biztosítása közvetlenül a közösségi bíróságra hárul, megfosztaná a Közösséget jogalkotó és végrehajtó szerveit attól a mozgástértől, amellyel a Közösség kereskedelmi partnereinek hasonló szervei rendelkeznek. Az bizonyos, hogy a megállapodások szerződő felei, köztük a Bizottság kereskedelmi szempontból legfontosabb partnerei, a WTO-megállapodások tárgya és célja alapján éppen arra a következtetésre jutottak, hogy e megállapodások nem tartoznak azon jogi normák közé, amelyek alapul vételével bíróságaik a belső jogszabályaik jogszerűségét vizsgálják. A viszonosság ilyen hiánya – ha elfogadják – azzal a kockázattal járna, hogy kiegyensúlyozatlanná válna a WTO-szabályok alkalmazása (a fent hivatkozott Van Parys-ügyben hozott ítélet 53. pontja).

120

Ahogyan az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, e tekintetben ráadásul nincs is helye aszerinti megkülönböztetésnek, hogy a közösségi aktus jogszerűségi felülvizsgálatára megsemmisítés iránti peres eljárás vagy kártérítési kereset elbírálása céljából kerül sor (lásd ebben az értelemben a DSB által a határozat végrehajtására megállapított ésszerű határidő lejárta előtti időszakra vonatkozóan a fent hivatkozott Biret International kontra Tanács ügyben hozott ítélet 62. pontját).

121

Egyrészt ugyanis, ahogyan azt a Bíróság hangsúlyozta, a kártérítési keresetek lehetősége minden olyan esetben akadályozhatja a jogalkotói feladatkör gyakorlását, amikor közérdekből elfogadni kívánt normatív intézkedések magánszemélyek érdekeit sérthetik (a Bíróság 83/76. és 94/76., 4/77., 15/77. és 40/77. sz., Bayerische HNL Vermehrungsbetriebe és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 1978. május 25-én hozott ítéletének [EBHT 1978., 1209. o.] 5. pontja, valamint a C-46/93. és C-48/93. sz., Brasserie du pêcheur és Factortame egyesített ügyekben 1996. március 5-én hozott ítéletének [EBHT 1996., I-1029. o.] 45. pontja).

122

Másrészt valamely közösségi aktus jogellenességének közösségi bíróság általi megállapítása következményekkel járhat a szóban forgó aktust kibocsátó intézmény által tanúsítandó magatartásra még akkor is, ha a jogellenesség megállapítására nem az EK 230. cikk által e bíróságra ruházott megsemmisítési jogkör alapján kerül sor.

123

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint így van ez többek között akkor, amikor az EK 234. cikk alapján indított eljárás keretében a Bíróság megállapítja valamely közösségi hatóság által elfogadott aktus jogellenességét, határozata azzal a jogi következménnyel jár, hogy a Közösség hatáskörrel rendelkező intézményei kötelesek megtenni a szükséges intézkedéseket a megállapított jogsértés megszüntetése érdekében, mivel analógia útján ilyen esetben is alkalmazandó a megsemmisítést kimondó ítéletek kapcsán az EK 233. cikkben megállapított kötelezettség (lásd többek között a C-421/06. sz., Fratelli Martini és Cargill ügyben 2007. november 8-án hozott végzés 52. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

124

Márpedig semmi sem utal a priori arra, hogy másként volna ez olyan kártérítés iránti peres eljárásban hozott ítélet esetében, amely valamely aktus jogellenességét vagy közösségi intézmény mulasztását állapítja meg. Ahogyan a főtanácsnok indítványának 49. pontjában rámutatott, a jogsértés közösségi bíróság általi megállapítása – történjék akár kártérítés iránti peres eljárás során – minden esetben jogerővel bír, ennélfogva az érintett intézmény köteles megtenni a megállapított jogsértés megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket.

125

A következőket kell pontosítani azon megkülönböztetésre vonatkozóan, amelyet a fellebbezők a WTO-megállapodások anyagi jogi jellegű kötelezettséget előíró szabályainak „közvetlen hatálya” és a DSB-határozat „közvetlen hatálya” között kívánnak tenni, arra hivatkozva, hogy magánszemélyek számára lehetővé kellene tenni, hogy a közösségi bírósághoz forduljanak a közösségi intézmények magatartásának a DSB-határozatra tekintettel történő jogszerűségi felülvizsgálatának elvégzése érdekében, ha ilyen felülvizsgálat elvégzésére nem kerülhet sor azon WTO-megállapodásokra tekintettel, amelyek megsértését az említett határozat megállapította.

126

Noha a Bíróság egyelőre nem nyilatkozott kifejezetten e megkülönböztetésről, a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatból szükségszerűen következik, hogy ilyen megkülönböztetésre nincs lehetőség.

127

Annak kimondásával ugyanis, hogy a WTO-megállapodásokra, melyek megsértését a DSB-határozat megállapította, annak ellenére sem lehet a közösségi intézmények magatartásának az említett szabályokra tekintettel történő jogszerűségi felülvizsgálata céljából hivatkozni a közösségi bíróság előtt, hogy a határozat végrehajtására megszabott határidő lejárt, a Bíróság szükségszerűen kizárta, hogy ilyen felülvizsgálatra magára a DSB-határozatra tekintettel sor kerüljön.

128

A DSB-határozata – amely csupán valamely WTO-tag magatartásának az ezen állam által a WTO keretében vállalt kötelezettségeivel való összeegyeztethetőségéről nyilatkozik – alapvetően nem különböztethető meg az ilyen kötelezettségeket előíró anyagi jogi szabályoktól, amelyekre tekintettel e vizsgálat történik, legalábbis annak megállapításakor, hogy az említett szabályok vagy a határozat megsértése felhívható-e, vagy sem a közösségi intézmények magatartása jogszerűségének a közösségi bíróság előtti felülvizsgálata céljából.

129

Ahogyan a WTO-megállapodások anyagi jogi szabályai, úgy a DSB által hozott, az említett anyagi jogi szabályok megsértését megállapító ajánlás vagy határozat sem keletkeztet jogot a magánszemélyek számára, hogy arra a közösségi bíróság előtt a közösségi intézmények magatartása jogszerűségének felülvizsgálata céljából hivatkozzanak, bármi legyen is az ilyen ajánlásokhoz vagy határozatokhoz kapcsolódó pontos joghatás.

130

Egyrészt ugyanis, ahogyan az a jelen ítélet 113–124. pontjából kitűnik, a WTO-megállapodások jellegére és az e megállapodásokat jellemző viszonosságra és rugalmasságra vonatkozó megállapítások fennállnak az ilyen határozatok vagy ajánlások elfogadását és a végrehajtásukra megszabott határidő leteltét követően is. A közösségi intézmények megőrzik többek között mérlegelési mozgásterüket és a kereskedelmi partnereikkel való tárgyalások lehetőségét, annak érdekében, hogy olyan intézkedéseket fogadjanak el, amelyek eleget tesznek az e határozatokban és ajánlásokban foglaltaknak; és e mozgásteret fenn kell tartani.

131

Másrészt hangsúlyozni kell, hogy amint az a vitarendezési egyetértés 3. cikkének 2. pontjából kitűnik, a DSB ajánlásai és határozatai nem szélesíthetik és nem szűkíthetik az érintett megállapodásokban előírt jogok és kötelezettségek körét. Ebből többek között az is következik, hogy a DSB kötelezettségszegést megállapító határozatának nem lehet következménye valamely WTO-tag kötelezése arra, hogy magánszemélyek olyan jogát ismerje el, amellyel e megállapodások értelmében, ilyen határozat hiányában, nem rendelkeznek.

132

Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság az 1994. évi GATT egyezményre vonatkozóan – amelynek megsértését a jelen esetben a DSB megállapította – már kimondta, hogy ezen rendelkezéseknek nincs közvetlen hatálya, és nem keletkeztetnek olyan jogokat, amelyekre a közösségi jog értelmében magánszemélyek közvetlenül hivatkozhatnak a bíróság előtt (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott OGT Fruchthandelsgesellschaft ügyben hozott ítélet 25. és 26. pontját).

133

A fenti megfontolásokból következik, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen döntött úgy, hogy a DSB-határozat végrehajtására megszabott határidő lejárta ellenére a közösségi bíróság a jelen ügy körülményei között nem végezheti el a közösségi intézmények magatartásának a WTO szabályokra tekintettel történő jogellenességi felülvizsgálatát.

134

Mivel az első jogalap mindkét része alaptalan, a jogalapot el kell utasítani.

135

Második jogalapjában a FIAMM és a Fedon azt állítja, hogy a Közösség objektív felelőssége alapján megfogalmazott kérelmük vizsgálata keretében az Elsőfokú Bíróság – annak megállapításával, hogy a fellebbezők kára nem rendkívüli –, logikátlan érvelést fejtett ki, és megszegte az ítélkezési gyakorlat bizonyos bevett elveit.

136

A megtámadott határozatokban az Elsőfokú Bíróság többek között figyelmen kívül hagyta azt a kettős követelményt, mely szerint ahhoz, hogy a kárt rendes kárnak lehessen minősíteni, egyrészt előre láthatónak, másrészt a szóban forgó ágazatban végzett tevékenységhez kapcsolódónak kell lennie.

137

A FIAMM és a Fedon szerint ugyanis a banánpiacon lezajlott vitát követően az ipari akkumulátorok vagy a szemüvegtokok ágazatában valamely harmadik állam által bevezetett büntetővám okozta kár nem kapcsolódik az említett két utóbbi ágazathoz, amelyről többek között a vitarendezési egyetértés 22. cikke 3. pontjának a) alpontja is tanúskodik. Az ilyen kár már csak azért sem látható előre, mivel váratlan büntető jelleggel bír, ráadásul a GATT és a WTO történetében ugyanúgy példa nélküli, mint a Közösség és az Amerikai Egyesült Államok közötti kapcsolatokban.

138

A fellebbezők szerint ellentmondásos az Elsőfokú Bíróság azon érvelése, mely szerint a bekövetkezett kár nem rendkívüli jellegű, mivel a vitarendezési egyetértés 22. cikkének 3. pontja lehetővé teszi megtorló intézkedések elfogadását. Annak kimondása, hogy a kár rendes kárnak minősül, mert olyan aktus következménye, melyet az alkalmazandó jog megenged, a jogszerű aktus által okozott kárért való felelősség fennállásának tagadását jelentené, amit azonban a megtámadott ítéletek elismernek.

139

A Tanács szerint az Elsőfokú Bíróság helyesen ítélte meg, hogy a felhozott károk rendes kárnak minősülnek, amelyekkel a WTO jelenlegi állapotában az exportőrnek számolnia kell.

140

A Tanács azonban vitatja a megtámadott ítéletek indokolásának bizonyos részeit, és azt kéri a Bíróságtól, hogy bizonyos pontokon helyettesítsen indokokat, vagy a csatlakozó fellebbezésekről határozva – melyeket a Tanács erre vonatkozóan terjesztett elő – részben semmisítse meg a megtámadott ítéleteket.

141

Elsősorban, mivel a tagállamok közel felének jogrendszere biztosítja a hatóság bizonyos jogszerű aktusai által okozott károk megtérítésének egyébként szigorú keretek közé szorított lehetőségét, a Tanács vitatja a FIAMM-ügyben hozott ítélet 160. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 153. pontjában szereplő állítást, mely szerint létezik egy, az összes tagállamban közös, általános elv, amely a Közösség szervei jogellenes magatartásának hiányában is lehetővé teszi a Közösség felelősségének megállapítását.

142

Még ha feltételezzük is ilyen elv létezését, az Elsőfokú Bíróság mindenképpen tévesen állapította meg, hogy az a jelen esetben alkalmazható volna, többek között a következők miatt:

143

Másodsorban a megtámadott ítéletekben tévesen került megállapításra a bizonyos kár fennállása, ugyanis a FIAMM és a Fedon nem bizonyította sem ilyen kár létezését, sem terjedelmét, sem annak pontos összegét.

144

Harmadsorban az okozati összefüggés fennállására vonatkozóan, az Elsőfokú Bíróság megsértette azt a követelményt, mely szerint a kárnak kellően közvetlen módon kell következnie az érintett intézmény magatartásából. Semmiféle automatizmus nem létezik ugyanis a DSB 1997. szeptember 25-i határozata és a szóban forgó vámpótlék kivetése között, mivel az Amerikai Egyesült Államok hatóságai diszkrecionális jogkörben eljárva döntöttek kivetéséről, határozták meg a vámpótlékkal sújtott termékek körét és a vámpótlék mértékét, miközben többek között elfogadhatták volna a Közösség által felajánlott kompenzációt is.

145

A Bizottság is úgy véli, hogy a megtámadott határozatokban az Elsőfokú Bíróság helyesen mondta ki a rendkívüli kár hiányát. Ahhoz, hogy a kár rendes kár legyen, nem szükséges, hogy felmerülése a piaci szereplő tevékenységéhez kapcsolódjék. A nemzetközi kereskedelemben való részvétel – bármely termék piacáról legyen szó – azzal a veszéllyel jár, hogy valamely importőr állam a legkülönfélébb okból a kereskedelmet befolyásoló döntést hoz.

146

Ily módon a fellebbezés második jogalapjának elutasítását kérve a Bizottság a Tanácshoz hasonlóan úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság több esetben tévesen alkalmazta a jogot a Közösségnek a szervei jogellenes magatartása hiányában fennálló felelősségének kérdését illetően. A megtámadott ítéletek rendelkező része mindazonáltal alapos, ezért a Bizottság azt kéri a Bíróságtól, hogy erre vonatkozóan több helyen helyettesítse az indokolást.

147

Elsősorban: magának az ilyen felelősségi elv létének elismerésére vonatkozóan a Bizottság szerint az Elsőfokú Bíróság nem vezethet be ilyen jelentős újítást, mindössze olyan indokolás alapján, amilyet a FIAMM-ügyben hozott ítélet 159. pontja és a Fedon-ügyben hozott ítélet 152. pontja tartalmaz.

148

Ezt az elvet az ítélkezési gyakorlat ugyanis sosem ismerte el, hanem következetesen mellőzve e kérdést, e tekintetben csupán egy esetleges referenciakeret megfogalmazására szorítkozott, anélkül hogy egyáltalán rögzítette volna e felelősség adott esetben történő esetleges megállapításának feltételeit, területeit és eseteit.

149

Ráadásul e felelősség feltételeinek a FIAMM-ügyben hozott ítélet 160. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 153. pontjában történő kimondásával az Elsőfokú Bíróság hallgatólagosan, de szükségszerűen eldöntötte, hogy az említett elv a jelen ügyben szereplő helyzetben alkalmazandó, anélkül, hogy ellenőrizte volna, hogy e következtetés igazolt-e a tagállamok jogrendjeinek közös elveire tekintettel.

150

Az Elsőfokú Bíróság nem a hatóság jogalkotási tevékenységért fennálló felelősségének esetét helyezte vizsgálatának középpontjába, hanem éppen ellenkezőleg, a FIAMM-ügyben hozott ítélet 159. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 152. pontjában a lehető legáltalánosabb módon arra helyezte a hangsúlyt, hogy a károkozó jogellenes magatartásának hiányában is lehetőség van a károkozó általi kártérítésre.

151

Márpedig a tagállamok 25 jogrendszerének vizsgálata azt mutatja, hogy az olyan eseteket leszámítva, mint a közérdekből történő kisajátítás vagy az állam által végzett veszélyes tevékenységgel okozott kár megtérítése vagy az államot a károsulthoz fűző különleges viszony miatti kártérítés – amely esetek a jelen esetben teljesen irrelevánsak – minden széles mérlegelési jogkör alapján végzett jogszerű állami tevékenységért való kártérítési kötelezettség – például a szolidaritás vagy méltányosság által indokolt eset – jelentős számú tagállam jogrendjében ismeretlen. Ha az ilyen felelősség rendkívüli körülményekkel párosul, bizonyos más tagállamok jogrendjében főszabály szerint a felelősség a közigazgatási határozatokra korlátozódik, amely szabály alól jelentős kivétel a francia jog, amely egyedülálló módon világosan elismeri a jogalkotási tevékenységért való felelősséget, amennyiben a kár rendkívüli, különleges és közvetlen, ha a jogalkotó nem közérdekre tekintettel járt el, és a kártérítés nincs kizárva.

152

A francia jog e sajátossága nem ültethető át a közösségi jogba. Ugyanis míg ezen elv alapja az, hogy Franciaországban kizárt a törvények Conseil d’État általi alkotmányossági felülvizsgálata, a közösségi jog a maga részéről előírja a jogalkotó aktusainak a Szerződéshez és az alapelvekhez viszonyított jogszerűségi felülvizsgálatát, valamint e magasabb rendű jogi normák megsértése esetén a Közösség felelőssége megállapításának lehetőségét.

153

Másodsorban a Bizottság szerint a megtámadott határozatokban az Elsőfokú Bíróság a tényleges és bizonyos kár fennállásának kimondásával többek között elferdítette érvelését, elmulasztotta e kár tényleges és bizonyos jellegének konkrét vizsgálatát, és megsértette a bizonyítási teherre vonatkozó szabályokat.

154

Harmadsorban a Bizottság a Tanács által kifejtettekhez hasonló indokok alapján úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság tévedett a tényállás jogi minősítését illetően, amikor a jelen esetben az okozati kapcsolat fennállására következtetett.

155

A Spanyol Királyság szintén a második jogalap elutasítását kéri. A WTO keretében megtorló intézkedések bevezetése – ideértve a vita tárgyát képező ágazattól eltérő ágazatban bevezetett intézkedéseket – nem előre nem láthatók, és nem is kivételesek, ahogyan arról a gyakorlat tanúskodik.

156

A Spanyol Királyság a C-120/06. P. sz. ügyben benyújtott csatlakozó fellebbezésében és a C-121/06. P. sz. ügyben előterjesztett beavatkozási beadványában másfelől a megtámadott ítéletek megsemmisítését kéri azon részükben, amelyben az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy a közösségi jog a tagállamok jogában közös általános elv alapján a jogszerű aktusért fennálló felelősség rendszert tartalmaz. Ráadásul ezen elvnek olyan széles terjedelmet tulajdonítva, mint amely a FIAMM-ügyben hozott ítélet 160. pontjából és a Fedon-ügyben hozott ítélet 153. pontjából kitűnik, az Elsőfokú Bíróság figyelmen kívül hagyta azt a megállapítást, amelyet saját maga tett a FIAMM-ügyben hozott ítélet 159. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 152. pontjában.

157

Ráadásul azon lehetőség elfogadása, hogy a Közösség jogalkotás elmulasztásáért való felelősségét meg lehessen állapítani még akkor is, ha nem létezik olyan, a Közösség cselekvési kötelezettségét előíró szabály, amelyre a károsult hivatkozhatna, ellentétes volna a viszonosság elvével, amelyre hivatkozva az Elsőfokú Bíróság elutasította a jogellenes magatartásért való felelősség megállapításának lehetőségét.

158

A Spanyol királyság beavatkozási beadványára vonatkozóan tett észrevételeiben a Fedon azzal érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság a közösségi szervek jogszerű aktusért való felelősségét helyesen állapította meg és határolta be az állandó ítélkezési gyakorlat alapján, ahogyan arra a Bíróság a fent hivatkozott Dorsch Consult kontra Tanács és Bizottság ügyben emlékeztetett.

159

Az EK 288. cikk második bekezdését, amely a jogállam magánszemélyeket védő alapelvének, és különösen a magánszemélyek tulajdonhoz fűződő jogainak és gazdasági cselekvésük szabadságának biztosítására irányul, a közösségi jogrendszer liberális irányultságára tekintettel a tagállamok jogrendszereit jellemző legliberálisabb elvek számára kedvező módon kellene értelmezni. Ráadásul a 25 tagot számláló Unióban e rendelkezést rugalmasan kellene értelmezni, különben alkalmazhatatlanná válik. A jelen esetben azonban nem vehető figyelembe az új tagállamok jogrendje, a bővítésre ugyanis a tényállás megvalósulását követően került sor.

160

A Spanyol Királyság kifogása, amely többek között arra vonatkozik, hogy a felrótt magatartás mulasztásnak minősül, elfogadhatatlan, mivel ez elsőfokú eljárásban nem került sor annak felhozatalára. Mindenesetre a Közösség felelőssége megállapítható mind az intézmények mulasztásáért, mind azok cselekményeiért.

161

Csatlakozó fellebbezésük első jogalapjában a Tanács többek között a FIAMM- és a Fedon-ügyben hozott ítéletek hatályon kívül helyezését, a Spanyol Királyság pedig a Fedon-ügyben hozott ítélet hatályon kívül helyezését kérik, arra hivatkozva, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor elfogadta a Közösségnek a szerveinek betudható jogellenes magatartás hiányában fennálló felelősségének elvét, de azáltal mindenképpen, hogy ezen elvet a jelen esetben szereplő magatartásra nézve alkalmazhatónak fogadta el. Csatlakozó fellebbezés benyújtását mellőzve a Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság hagyja helyben a megtámadott ítéletek rendelkező részét, de e tekintetben egészítse ki azok indokolását.

162

Az ekképpen megfogalmazott kifogások a megtámadott ítéletekben alkalmazott felelősségi rendszer létezését vagy alkalmazhatóságát vitatják, ezért elsősorban azokat kell megvizsgálni.

163

Rá kell mutatni ugyanis, hogy ha az ekként felhozott téves jogalkalmazás valósnak bizonyul, akkor nem szükséges határozni a fellebbezések második, a bekövetkezett kár rendkívüli jellegére vonatkozó jogalapról, sem a csatlakozó fellebbezésekben megfogalmazott másik két jogalapról, melyek egyike a kár bizonyos jellegére, a másik pedig az okozati összefüggés hiányára vonatkozik, ugyanis a felelősségi rendszer létezéséhez vagy alkalmazásához e három feltételnek kell ahhoz kapcsolódnia.

164

Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a jelen ítélet 106. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint az EK 288. cikk második bekezdéséből kitűnik, hogy a Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapítása és a kártérítéshez való jog elismerése az intézménynek felrótt magatartás jogellenességére, a kár tényleges bekövetkezésére, valamint e magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggésre vonatkozó feltételek együttes fennállásától függ.

165

A Bíróság több alkalommal is emlékeztetett arra, hogy az említett felelősség nem állapítható meg azon feltételek együttes fennállása nélkül, amelyeknek az EK 288. cikk második bekezdésében rögzített kártérítési kötelezettség alá van rendelve (a fent hivatkozott Oleifici Mediterranei kontra Európai Gazdasági Közösség ügyben hozott ítélet 17. pontja).

166

Így a Bíróság kimondta, hogy amikor sem az intézmény cselekménye, sem mulasztása nem jogellenes, akkor a Közösség EK 288. cikk második bekezdése szerinti szerződésen kívüli felelőssége megállapításához szükséges első feltétel nem teljesül, és a közösségi bíróság teljes egészében elutasíthatja a keresetet anélkül, hogy szükség volna e felelősség egyéb feltételeinek, vagyis a kár tényleges bekövetkezése és az intézmények magatartása és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállásának vizsgálatára (lásd többek között a fent hivatkozott KYDEP kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet 80. és 81. pontját).

167

A Bíróság ítélkezési gyakorlata az EK 288. cikk második bekezdése alapján elismeri a Közösséget az intézményei jogellenes magatartásáért terhelő szerződésen kívüli felelősség rendszerének létét, így e rendszer alkalmazásának feltételei is szigorúan rögzítettek. Azonban ez nem mondható el a Közösség ilyen jogellenes magatartás hiányában fennálló szerződésen kívüli felelősségének rendszeréről.

168

Ellentétben azzal, amit az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletekben állít, az ezen ítéleteket megelőző ítélkezési gyakorlatból nem vezethető le, hogy a Bíróság elismerte volna az ilyen felelősségi rendszer elvét.

169

Ahogyan arra a Bíróság többek között a fent hivatkozott Dorsch Consult kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet 18. pontjában emlékeztetett – amely ítéletre az Elsőfokú Bíróság a FIAMM-ügyben hozott ítélet 160. pontjában és a Fedon-ügyben hozott ítélet 153. pontjában hivatkozott – a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatában éppen ellenkezőleg mindeddig arra szorítkozott, hogy pontosítson bizonyos feltételeket, amelyek alapján az ilyen felelősség megállapítására sor kerülhetne, ha a közösségi jog elismerné a Közösség jogszerű aktusokért fennálló felelősségét (lásd hasonló szövegezéssel az 59/83. sz., Biovilac kontra Európai Gazdasági Közösség ügyben 1984. december 6-án hozott ítélet [EBHT 1984., 4057. o.] 28. pontját). A Bíróság kizárólag e tekintetben emlékeztetett arra a fent hivatkozott Dorsch Consult kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet 19. pontjában, hogy az ilyen felelősség elvének elismerése esetén a Bíróság legkevesebb három feltétel együttes fennállását követelné meg, vagyis a kár tényleges bekövetkezését, a kár és a szóban forgó aktus közötti okozati összefüggés fennállását, valamint a kár rendkívüli és különleges jellegét.

170

Ezután a közösségi jogban elismert felelősségi rendszert illetően a Bíróság – arra, hogy az EK 288. cikk második bekezdése a tagállamok jogában közös általános elvekre hivatkozik a Közösségnek az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkért fennálló szerződésen kívüli felelősségére vonatkozóan – kimondja, hogy az EK 288. cikkben lefektetett elv csupán a tagállamok jogrendszereiben ismert általános elv kifejezése, amely szerint egy jogellenes cselekmény vagy mulasztás a kár megtérítésének kötelezettségét vonja maga után (a fent hivatkozott Brasserie du Pêcheur és Factortame egyesített ügyekben hozott ítélet 28. és 29. pontja).

171

Ráadásul konkrétabban a jogalkotási tevékenységért való felelősségre vonatkozóan a Bíróság elég korán rámutatott, hogy noha a tagállamok jogrendszerei jelentős eltéréseket mutatnak a magánszemélyeknek normatív aktussal okozott kárért a közhatalmat terhelő felelősséget szabályozó elvek tekintetében, mindazonáltal megállapítható, hogy a gazdaságpolitikai döntéseket tükröző normatív aktusok csak kivételes esetben, a közhatóság felelősségének egyedi körülményei között alapozhatja meg (a fent hivatkozott Bayerische HNL Vermehrungsbetriebe és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 5. pontja).

172

A Bíróság többek között azt is kimondta, hogy a Közösség gazdaságpolitikai választást is magában foglaló normatív aktusért való felelőssége az EK 288. cikk második bekezdésére tekintettel csak a magánszemélyeket védő magasabb szintű jogi norma kellően súlyos megsértése esetén állapítható meg (lásd többek között a 9/71. és 11/71. sz., Compagnie d’approvisionnement és Grands Moulins de Paris kontra Bizottság egyesített ügyekben 1972. június 13-án hozott ítéletének [EBHT 1972., 391. o.] 13. pontját; a fent hivatkozott Bayerische HNL Vermehrungsbetriebe és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 4. pontját; az 50/86. sz., Grands Moulins de Paris kontra Európai Gazdasági Közösség ügyben 1987. december 8-án hozott ítéletének [EBHT 1987., 4833. o.] 8. pontját, valamint a C-119/88. sz., AERPO és társai kontra Bizottság ügyben 1990. június 6-án hozott ítéletének [EBHT 1990., I-2189. o.] 18. pontját).

173

A Bíróság e tekintetben azt is pontosította, hogy azon jogszabály célja, melynek megsértését meg kell állapítani, magánszemélyek számára jogok biztosítása kell hogy legyen (lásd ebben az értelemben többek között a C-352/98. P. sz., Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-5291. o.] 41. és 42. pontját, valamint a C-282/05. P. sz., Holcim [Deutschland] kontra Bizottság ügyben 2007. április 19-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-2941. o.] 47. pontját).

174

A Bíróság másrészt jelezte, hogy a Közösség normatív jogalkotó tevékenysége gyakorlásának tényéből eredő felelősségének megszorító értelmezése azon megállapítással magyarázható, hogy egyrészt a jogalkotói hatáskör gyakorlása, még ott is, ahol a jogi aktusok jogszerűsége bírósági felülvizsgálat tárgyát képezi, nem akadályozható meg a kártérítési keresetek lehetősége miatt minden olyan esetben, amikor a Közösség közérdekből olyan normatív jogi aktusokat kénytelen elfogadni, amelyek alkalmasak arra, hogy sértsék a magánszemélyek érdekeit, és másrészt, az olyan jogalkotási területen, amelyet valamely közösségi politika megvalósításához elengedhetetlen széles mérlegelési jogkör fennállása jellemez, a Közösség felelőssége csak akkor állapítható meg, ha az érintett intézmény nyilvánvalóan és súlyosan átlépte a hatásköre gyakorlására vonatkozó határokat (lásd többek között a fent hivatkozott Brasserie du pêcheur és Factortame egyesített ügyekben hozott ítélet 45. pontját).

175

Végezetül e tekintetben meg kell állapítani, hogy noha a tagállamok jogrendszereinek összehasonlítása hamar lehetővé tette a Bíróság számára a jelen ítélet 170. pontjában említett azon következtetés levonását, hogy e jogrendszerek egy irányba mutatnak a hatóság – akár normatív – jogellenes cselekmény vagy mulasztás esetén fennálló felelősségének elvét illetően, egyáltalán nem ez tapasztalható a közhatóság jogszerű cselekménye vagy mulasztása esetén fennálló felelősségre, különösen amikor normatív jellegű aktusról vagy mulasztásról van szó.

176

A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a közösségi jog jelenlegi állapotában nem létezik olyan felelősségi rendszer, amely lehetővé tenné a Közösség felelősségnek megállapítását annak normatív hatáskörébe tartozó magatartásáért olyan helyzetben, amikor e magatartásnak a WTO-megállapodásokkal való összhangjának esetleges hiányára a közösségi bíróság előtt hivatkozni nem lehet.

177

Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy a jelen esetben a fellebbezők által felhozott, nekik kárt okozó magatartás a piac közös szervezésének keretébe tartozik, és nyilvánvalóan a közösségi jogalkotó normatív tevékenységének körébe tartozik.

178

E tekintetben irreleváns, hogy az említett magatartást pozitív tartalmú aktusként kell-e értékelni, mivel az 1997. szeptember 25-i DSB-határozatot követően sor került a 1637/98 és a 2362/98 rendelet elfogadására, avagy arra mulasztásként kell tekinteni, mivel nem sikerült olyan aktust elfogadni, amely megfelelően végrehajtaná a DSB-határozatot. A közösségi intézmények mulasztása ugyanis szintén a Közösségek jogalkotási tevékenységének körébe tartozhat, többek között a felelősség megállapítására vonatkozó peres eljárások keretében (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Grands Moulins de Paris kontra Európai Gazdasági Közösség ügyben hozott ítélet 9. pontját).

179

A fenti megfontolásokból következik, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítéletekben a Közösséget az intézményei jogalkotási feladatainak jogszerű gyakorlásáért terhelő szerződésen kívüli felelősség rendszerének létét állapította meg.

180

E tekintetben két pontosításra van szükség.

181

Elsősorban hangsúlyozni kell, hogy a jelen ítélet 179. pontjában szereplő megállapításra azon széles mérlegelési jogkör sérelme nélkül került sor, amely adott esetben azért áll a közösségi jogalkotó rendelkezésére, hogy adott normatív aktus elfogadásakor értékelhesse, hogy az aktus elfogadásával járó bizonyos káros hatások figyelembevétele igazolja-e a kártérítés bizonyos formáinak előírását (lásd ebben az értelemben aC-20/00. és C-64/00. sz., Booker Aquaculture és Hydro Seafood egyesített ügyekben 2003. július 10-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-7411. o.] 85. pontját).

182

Másodsorban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az alapvető jogok elválaszthatatlan részét képezik a Bíróság által védelemben részesített alapelveknek.

183

A tulajdonhoz való jogot és a gazdasági tevékenység szabad gyakorlásához való jogot illetően a Bíróság azokat régóta a közösségi jog általános elveiként ismeri el, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ezek az elvek nem jelentenek korlátlan jogosultságot, hanem a társadalmi szerepükre való tekintettel kell figyelembe venni őket. A Bíróság így kimondta, hogy noha a tulajdonhoz való jog és a szakmai tevékenység szabad gyakorlása korlátozható, többek között valamely közös piac szervezesében, e korlátozásokra akkor kerülhet sor, ha a Közösség által követett közérdekű célok megvalósításához szükségesek, és a célzott joghatásra tekintettel nem jelentenek aránytalan és elviselhetetlen beavatkozást, amely az így biztosított jogok lényegét veszélyeztetné (lásd többek között a 265/87. sz. Schräder-ügyben 1989. július 11-én hozott ítélet [EBHT 1989., 2237. o.] 15. pontját, a fent hivatkozott Németország kontra Tanács ügyben hozott ítélet 78. pontját, valamint a C-295/03. P. sz., Alessandrini és társai kontra Bizottság ügyben 2005. június 30-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-5673. o.] 86. pontját).

184

Ebből következik, hogy a Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapításához vezethet az olyan közösségi normatív aktus, amelynek alkalmazása a tulajdonhoz való jog és a gazdasági tevékenység szabad gyakorlásához való jog korlátozását eredményezi, amely aránytalan és elviselhetetlen beavatkozást jelent e jogok lényegébe, anélkül hogy adott esetben az említett beavatkozás elkerülésére vagy helyrehozatalára alkalmas kártérítést írna elő.

185

A jelen ügy jellegzetességeire tekintettel emlékeztetni kell arra is, hogy a Bíróság ítélezési gyakorlata szerint valamely gazdasági szereplő nem támaszthat tulajdonjogi igényt a piac adott részére, mivel az ilyen piaci részesedés csupán a körülmények kockázatának kitett pillanatnyi gazdasági helyzetet tükrözi (lásd ebben az értelemben többek között a fent hivatkozott Németország kontra Tanács ügyben hozott ítélet 79. pontját és az Aleassandrini és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 88. pontját). A Bíróság azt is pontosította, hogy a tulajdonhoz való jog és a valamely szakma szabad gyakorlását biztosító általános elv biztosítékai nem vezethetnek egyszerű kereskedelmi érdekek vagy lehetőségek védelméhez, amelyek esetlegessége magának a gazdasági tevékenység lényegéhez tartozik (a 4/73. sz., Nold kontra Bizottság ügyben 1974. május 14-én hozott ítélet [EBHT 1974., 491. o.] 14. pontja).

186

Így annak a gazdasági szereplőnek, akinek a tevékenységi körébe többek között harmadik országokba történő export is tartozik, tisztában kell lennie azzal, hogy az adott pillanatban a piacon elfoglalt helyzete különböző körülmények folytán megváltozhat, valamint azzal, hogy e körülmények közé tartozik annak eshetősége, amelyet egyébként a DSB-határozat 22. cikke kifejezetten megemlít és szabályoz, hogy valamely harmadik állam a WTO keretében kereskedelmi partnerei magatartására válaszul az engedmények felfüggesztése mellett dönt, és e tekintetben a vitarendezési egyetértés 22. cikke 3. pontja a) és f) alpontjának megfelelően szabadon kiválasztja az említett intézkedésekkel érintett termékeket.

187

Noha a jelen ítélet 176. és 179. pontjából kitűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint amennyiben az Elsőfokú Bíróság valamely ítéletének indokolása a közösségi jogot sérti, de rendelkező része egyéb jogi indokok miatt megalapozottnak bizonyul, a fellebbezést el kell utasítani (lásd többek között a C-320/92. P. sz., Finsider kontra Bizottság ügyben 1994. december 15-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-5697. o.] 37. pontját, a C-150/98. P. sz., EGSZB kontra E ügyben 1999. december 16-án hozott ítélet [EBHT 1999., I-8877. o.] 17. pontját, valamint a C-210/98. P. sz., Salzgitter kontra Bizottság ügyben 2000. július 13-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-5843. o.] 58. pontját).

188

A jelen esetben is ez a helyzet. A Bíróság ugyanis megállapította, hogy a közösségi jog jelenlegi állapotában nem ír elő olyan rendszert, amely lehetővé tenné a Közösség felelősségének megállapítását annak jogalkotási tevékenységéért olyan helyzetben, amikor e magatartásnak a WTO-megállapodásokkal való összhangjának esetleges hiányára a közösségi bíróság előtt hivatkozni nem lehet. Márpedig a fellebbezők kártérítési keresete többek között ilyen magatartásra hivatkozva kívánja a Közösség felelősségének megállapítását. Ilyen körülmények között az Elsőfokú Bíróság csak elutasítani tudta e kérelmeket, bármelyek legyenek is a fellebbezők által azok alátámasztására felhozott érvek (lásd analógia útján a fent hivatkozott Salzgitter kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. pontját). Az Elsőfokú Bíróság tehát ezek alapján lett volna köteles elutasítani a fellebbezők kérelmeit, azonban tévesen értelmezve a jogot, más indokok alapján utasította el őket (lásd analógia útján a fent hivatkozott Finsider kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 38. pontját és az EGSZB kontra E ügyben hozott ítélet 18. pontját).

189

Mindezekből következik, hogy noha a csatlakozó fellebbezések alátámasztására felhozott első jogalap alapos, hatástalan marad, és ennélfogva el kell utasítani (lásd analógia útján a fent hivatkozott Salzgitter kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 60. pontját).

190

Tekintettel a jelen ítélet 176. pontjában tett megállapításra és a jelen ítélet 163. pontjában kifejtettekre, nincs helye a fellebbezések második, a fellebbezőket ért kár rendkívüli jellegére vonatkozó, valamint a csatlakozó fellebbezések második és harmadik, az említett kár tényleges bekövetkezésére, illetve e kár és a közösségi intézmények magatartása közötti okozati összefüggés hiányára vonatkozó jogalap vizsgálatának.

191

A FIAMM és a Fedon másodlagosan az elsőfokú eljárás elhúzódására tekintettel méltányos kártérítés megállapítását kérik.

192

E tekintetben a C-185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-8417. o.] 26–49. pontjára hivatkozva a FIAMM elsősorban azzal érvel, hogy számára az ügynek jelentős pénzügyi vonzata van, másodsorban azzal, hogy a jelen esetben a ténykérdések teljesen világosak, harmadsorban azzal, hogy a felek egyikének magatartása sem járult hozzá az eljárás elhúzódásához, negyedsorban pedig azzal, hogy az Elsőfokú Bíróság nem szembesült rendkívüli körülményekkel.

193

A Bizottság e kérdésben a FIAMM és a Fedon kérelmeinek elutasítását kéri.

194

A Fedon fellebbezésére vonatkozóan ezen elfogadhatatlanság a Bíróság eljárási szabályzata 112. cikke 1. §-ának c) pontjából következik, mivel a Fedon egyáltalán nem indokolta kérelmét.

195

Mindkét fellebbezésre vonatkozóan ezen elfogadhatatlanság ratione materiae következik. Egyrészt ahogyan az a Bíróság alapokmányának 57. és 58. cikkéből kitűnik, a fellebbezés nem vonatkozhat olyan új tényekre, melyeket az elsőfokú eljárás során nem hoztak fel. Másrészt az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás nem minősíthető eljárási szabálytalanságnak, mivel a jogvita kimenetelére nincs hatása.

196

Végezetül az említett elfogadhatatlanság ratione personae is igazolt, mivel a Közösséget a jelen eljárásban a Tanács és a Bizottság képviseli, nem pedig a Bíróság, amelynek szerves részét képezi az Elsőfokú Bíróság, amelynek a hivatkozott felelősség kiváltó oka a jelen esetben betudható volna.

197

Másfelől a méltányosságon alapuló kártérítés, amelynek megítélésére a fent hivatkozott Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben sor került, a jelen esetben nem képzelhető el, a FIAMM és a Fedon ugyanis nem köteles olyan összeggel hozzájárulni a közösségi költségvetéshez, amelyből levonást lehetne végrehajtani.

198

Végezetül az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás hosszát mindenképpen igazolja az ügyek összetettsége, az öt különböző eljárási nyelven benyújtott ügyek egyesítéséhez kapcsolódó váratlan eljárási fordulatok, valamint három intézmény és egy beavatkozó fél részvétele az ügyben, továbbá az ügyek kibővített tanács elé utalása és az a körülmény, hogy a fent hivatkozott Van Parys ítélethez vezető ügy, amelyben hasonló elvi kérdések merültek fel, folyamatban volt a Bíróság előtt.

199

A Spanyol Királyság szerint a FIAMM és a Fedon kérelme elfogadhatalan, mivel az elsőfokú eljárásban nem hozták fel, így a megtámadott ítéletekben megvizsgálására nem kerülhetett sor.

200

A fellebbezőknek az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás elhúzódása miatti méltányos elégtétel iránti kérelme a jelen esetben nem fogadható el.

201

A Fedon kérelmére vonatkozóan elegendő megállapítani, hogy a fellebbezés petitumában szereplő ezen kérelem a fellebbezés szövegében egyébként nem kerül megemlítésre.

202

Márpedig az eljárási szabályzat 112. cikke 1. §-ának c) pontja értelmében a fellebbezésnek tartalmaznia kell a felhozott jogalapokat és jogi érveket. Az ilyen jogalapok és jogi érvek, amelyek nem azonosak az ugyanezen 112. cikk 1. §-ának d) pontjában szereplő fellebbezési kérelmektől, a jelen esetben teljesen hiányoznak a Fedon fellebbezéséből, ebből következően a méltányos kártérítés iránti kérelmet, amely bárminemű indokolás nélkül szerepel a fellebbezésben, mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant, el kell utasítani.

203

A FIAMM kérelmére vonatkozóan emlékeztetni kell arra, hogy bármiféle olyan bizonyíték hiányában, amely arra utal, hogy az eljárás időtartama hatással lett volna a jogvita kimenetelére, az arra vonatkozó jogalap, hogy az Elsőfokú Bíróság előtt zajló eljárás nem volt összhangban az ésszerű határidő betartásának követelményével, főszabály szerint nem vezet az Elsőfokú Bíróság ítéletének hatályon kívül helyezéséhez (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 49. pontját).

204

Másfelől a jelen ügyben a FIAMM nem hivatkozott arra, hogy az eljárás elhúzódása hatással lett volna a jogvita kimenetelére, és azt sem kérte, hogy emiatt a FIAMM-ügyben hozott ítéletet helyezzék hatályon kívül.

205

Márpedig ahogyan az az eljárási szabályzat 113. cikkének 1. §-ából kitűnik, minden fellebbezési kérelemnek az Elsőfokú Bíróság ítéletének teljes vagy részleges hatályon kívül helyezésére kell irányulnia, és adott esetben arra, hogy az elsőfokú eljárásban előterjesztett kérelmeknek egészben vagy részben adjanak helyt.

206

E tekintetben rá kell mutatni, hogy a fent hivatkozott Baustahlgewebe kontra Bizottság ítélethez vezető ügyben, melyre a FIAMM hivatkozik, a Bírósághoz benyújtott fellebbezés az Elsőfokú Bíróság ítélete ellen irányult, amelyben az Elsőfokú Bíróság – teljes körű felülvizsgálati jogkörével élve – a versenyszabályok megsértése miatt bírságot szabott ki a fellebbezőre; e teljes körű felülvizsgálati jogkörrel a Bíróság is rendelkezik, amikor hatályon kívül helyezi az Elsőfokú Bíróság ítéletét, és a keresetről maga határoz.

207

Az említett ítélet 33. pontjában a Bíróság e tekintetben emlékeztetett a fellebbező ésszerű időn belül lezajló méltányos eljáráshoz fűződő jogára, és többek között arra, hogy határozni kell a Bizottság által a versenyjogi szabályok mégsértésére vonatkozóan megfogalmazott vádak megalapozottságáról és az e tekintetben kiszabott bírságokról.

208

Az adott esetben az ésszerű határidő Elsőfokú Bíróság általi be nem tartásának megállapítását követően a Bíróság a pergazdaságosságra tekintettel és annak érdekében, hogy ezen eljárási szabálytalanság azonnali és hatékony orvoslását biztosítsa, kimondta, hogy az Elsőfokú Bíróság ítéletének kizárólag a bírság összegének kérdésére korlátozott hatályon kívül helyezése és megváltoztatása teszi lehetővé adott esetben a kért méltányos elégtétel biztosítását (a fent hivatkozott Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 47., 48. és 141. pontja).

209

Ezzel szemben a jelen fellebbezés az Elsőfokú Bíróságnak az EK 288. cikk második bekezdésén alapuló kártérítési keresetet elutasító ítélete ellen irányul.

210

Ebből következik, hogy az ilyen ítélet hatályon kívül helyezése nem eredményezheti az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás elhúzódása miatti méltányos elégtétel biztosítását a megtámadott ítélet megváltoztatása címén, mivel az ilyen eljárásban az Elsőfokú Bíróság semmi esetre sem hivatott arra, mint ahogy a fellebbviteli eljárásban a Bíróság sem, hogy a felpereseket olyan összeg megfizetésére kötelezze, amelyből a méltányos elégtételt adott esetben le lehetne vonni.

211

Ilyen feltételek között a FIAMM-nak az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás elhúzódása miatti méltányos elégtétel biztosítása iránti kérelmét – mint elfogadhatatlant – ugyancsak el kell utasítani.

212

Másfelől pontosítani kell, hogy noha az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás időtartama a jelen esetben valóban jelentős volt, a határidő ésszerű jellegét az egyes ügyek sajátos körülményeinek figyelembevételével kell megállapítani, különös tekintettel a jogvitának az érintett szempontjából felmerülő tétjére, az ügy bonyolultságára és a felperes, valamint az illetékes hatóságok magatartására (lásd többek között a fent hivatkozott Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontját és a C-238/99. P., C-244/99. P., C-245/99. P., C-247/99. P., C-250/99. P–C-252/99. P. és C-254/99. P. sz., Vinyl Maatschappij NV és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-8375. o.] 210. pontját).

213

Az illetékes hatóság magatartását és az ügy összetettségét illetően meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás jelentős időtartamára a jelen esetben nagymértékben magyarázatul szolgálhat több párhuzamos eljárásnak az Elsőfokú Bíróság előtti egymást követő megindításának, valamint az általuk érintett jogi kérdések fontosságának az objektív körülménye.

214

E körülmények magyarázhatják ugyanis egy sor eljárási fordulat bekövetkeztét, amelyek döntően hozzájárultak a szóban forgó jogvita befejezésének késleltetéséhez, és amelyek a jelen esetben nem tekinthetők rendkívülinek; így a hat különböző eljárási nyelven megindított ügynek a közöttük levő összefüggés miatti egyesítése vagy azoknak először kibővített tanács elé történő utalása, majd új előadó bíró kijelölése – az eredetileg kijelölt bíró távozása miatt –, végezetül az ügynek az Elsőfokú Bíróság nagytanácsa elé való utalása, amely együtt járt a szóbeli szakasz újbóli megnyitásával.

215

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen 69. cikk 4. §-ának első bekezdése előírja, hogy az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket.

216

Mivel a FIAMM és a Fedon pervesztesek lettek, a Tanács és a Bizottság kereseti kérelmének megfelelően kötelezni kell őket a költségek viselésére.

217

A Spanyol Királyság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: