This document is an excerpt from the EUR-Lex website
Document 52014DC0210
COMMUNICATION FROM THE COMMISSION TO THE EUROPEAN PARLIAMENT AND THE COUNCIL on guidance for application of Directive 2003/86/EC on the right to family reunification
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a családegyesítési jogról szóló 2003/86/EK irányelv alkalmazásához nyújtott iránymutatásról
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a családegyesítési jogról szóló 2003/86/EK irányelv alkalmazásához nyújtott iránymutatásról
/* COM/2014/0210 final */
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a családegyesítési jogról szóló 2003/86/EK irányelv alkalmazásához nyújtott iránymutatásról /* COM/2014/0210 final */
1. Bevezetés Az irányelv végrehajtásáról szóló, 2008
októberében elfogadott jelentés[1]
rögzítette, hogy több átfogó kérdés felmerült az irányelv helytelen
átültetésével vagy alkalmazásával kapcsolatban, és hogy az irányelv a
családegyesítés területén továbbra is csak korlátozott harmonizációs hatást
gyakorol. 2011-ben a Bizottság zöld könyvet tett közzé a
családegyesítési jogról[2]
azzal a céllal, hogy összegyűjtse az uniós szintű szabályok
hatékonyabbá tételével kapcsolatos véleményeket, valamint az irányelv
alkalmazásával kapcsolatos információkat. 120 válasz érkezett, köztük 24
tagállam, továbbá nemzetközi szervezetek, szociális partnerek, nem kormányzati
szervezetek és magánszemélyek észrevételei[3].
A Bizottság 2012. május 31-én és június 1-jén nyilvános meghallgatást tartott
az Európai Integrációs Fórum keretében[4].
A nyilvános konzultáció során született konszenzus értelmében az irányelv
újratárgyalása helyett a Bizottságnak:
biztosítania kell a meglévő
szabályok teljes körű végrehajtását;
szükség esetén
kötelezettségszegési eljárást kell indítania, továbbá
iránymutatást kell készítenie az
azonosított problémákat illetően.
Ez a közlemény ezért iránymutatást ad a
tagállamoknak a 2003/86/EK irányelv alkalmazásával kapcsolatban. Ez az
iránymutatás a Bizottság jelenlegi véleményét tükrözi, és nem érinti az Európai
Unió Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság) ítélkezési gyakorlatát és annak
jövőbeli fejlődését. Az álláspontok a jövőben változhatnak,
következésképpen ez egy dinamikus dokumentum és egy nyílt végű folyamat. Az irányelv elismeri a családegyesítési jogot
és meghatározza e jog gyakorlásának feltételeit. A Bíróság egyrészt megerősítette, hogy a 4.
cikk (1) bekezdése „a tagállamok részére pontos, pozitív kötelezettségeket ír
elő, amelyeknek világosan meghatározott alanyi jogok felelnek meg, mivel
az irányelv az általa meghatározott esetekben a tagállamok részére mérlegelési
mozgástér nélkül előírja a családegyesítő bizonyos családtagjai
családegyesítésének engedélyezését”[5]. Ugyanakkor az is elismert, hogy a tagállamok
bizonyos mérlegelési jogkörrel rendelkeznek. A családegyesítési jogot a
házastárson és a kiskorú gyermekeken kívüli családtagokra is kiterjeszthetik. A
tagállamok meghatározott követelményeknek való megfeleléstől tehetik
függővé a családegyesítési jog gyakorlását, ha ezt az irányelv megengedi.
Bizonyos mérlegelési jogkört megtartva ellenőrizhetik, hogy az irányelvben
meghatározott követelmények teljesülnek-e, és az egyes konkrét helyzetekben
mérlegelhetik a magánszemély és a közösség mint egész versengő érdekeit[6]. Mivel azonban a családegyesítés főszabály
szerint megengedett, az eltéréseket szigorúan kell értelmezni. A mérlegelési
jogkör, amellyel a tagállamok elismerten rendelkeznek, nem gyakorolható olyan
módon, amely veszélyeztetné az irányelv célját – a családegyesítés
elősegítését – és hatékony érvényesülését[7].
Ugyanakkor a családegyesítési jog nem korlátlan. A jogosultak az irányelvben
előírtaknak megfelelően kötelesek betartani a fogadó ország
jogszabályait. Visszaélés és csalás esetén a közösségnek és a valódi
kérelmezőknek is érdekében áll, hogy a tagállamok az irányelvben
előírt, határozott lépéseket tegyenek. Végül: az irányelvet az emberi jogok és
alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben (a
továbbiakban: EJEE) és az Alapjogi Chartában (a továbbiakban: a Charta)
rögzített alapvető jogokkal – és különösen a magán- és családi élet
tiszteletben tartásához való joggal[8],
a megkülönböztetés tilalmának elvével, a gyermekek jogaival és a hatékony
jogorvoslathoz való joggal – összhangban kell értelmezni és alkalmazni. 2. Az
irányelv hatálya Ez az irányelv csak harmadik országbeli
állampolgár[9]
családegyesítőkre vonatkozik. Ez egy tagállamban jogszerűen
tartózkodó bármely olyan személyt jelent, aki az Európai Unió
működéséről szóló szerződés 20. cikkének (1) bekezdése
értelmében nem uniós polgár, és aki vagy akinek családtagjai az együttélés
érdekében családegyesítésért folyamodnak (a továbbiakban: családegyesítő);
emellett az irányelv hatálya kiterjed e személyek harmadik országbeli
állampolgár családtagjaira is, akik a családi egység megőrzése érdekében
csatlakoznak a családegyesítőhöz, függetlenül attól, hogy a családi
kapcsolat a családegyesítő beutazása előtt vagy azt követően
jött létre[10]. 2.1. A
családegyesítő A 3. cikk (1) bekezdése értelmében a
családegyesítő attól a pillanattól kezdve nyújthat be családegyesítési
kérelmet, hogy legalább egy évig érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik,
és megalapozott kilátásai vannak a letelepedési jogosultság megszerzésére. A
fogalommeghatározás szerint a tartózkodási engedély az alábbiak kivételével a
tagállam hatóságai által kiadott bármely engedély, amely lehetővé teszi,
hogy egy harmadik ország állampolgára jogszerűen tartózkodjon a területén:
vízumok;
menedékjog, tartózkodási
engedély, vagy ennek meghosszabbítása iránti kérelem elbírálása
időtartamára kiadott engedélyek;
kivételes körülmények között az
engedélyezett tartózkodás legfeljebb egy hónapos időtartammal való
meghosszabbítása céljából kiadott engedélyek;
a Schengeni Megállapodás
végrehajtásáról szóló egyezmény 21. cikkének rendelkezéseit nem alkalmazó
tagállamok által, hat hónapot meg nem haladó időtartamú tartózkodásra
kiadott engedélyek[11].
A „megalapozott kilátásai vannak a
letelepedési jogosultság megszerzésére” feltételt a tagállamoknak eseti alapon
kell vizsgálniuk, figyelemmel a konkrét körülményekre, például a tartózkodási
engedély jellegére és típusára[12],
az igazgatási gyakorlatra, valamint a családegyesítő helyzetéhez
kapcsolódó egyéb releváns tényezőkre. Az irányelv széles mérlegelési
jogkört biztosít a tagállamoknak annak vizsgálatakor, hogy megalapozottan
valószínűsíthető-e a letelepedési jogosultság megszerzése. A megalapozott kilátások vizsgálata
feltételezi annak előrejelzését, mennyire valószínű a hosszú távú
tartózkodás feltételeinek teljesülése, figyelemmel a rendszeres igazgatási
gyakorlatra és az ügy körülményeire. A tagállamoknak tehát minden egyedi
esetben értékelniük kell, hogy rendes körülmények között az engedély
érvényességi ideje a nemzeti jog alapján meghosszabbítható-e a letelepedési
joghoz előírt időn túlra. A „megalapozott kilátások” meglétéhez nem
arra van szükség, hogy az értékelés időpontjában a letelepedési jog
megszerzéséhez előírt valamennyi feltétel teljesüljön, hanem arra, hogy e
feltételek teljesülése valószínű legyen. Mivel a tartózkodási engedélyek
típusa és célja között tagállamonként jelentősek az eltérések, a
tagállamoknak kell meghatározniuk, milyen tartózkodási engedélyeket fogadnak el
elégségesnek ahhoz, hogy a megalapozott kilátásokat fennállónak véljék. X, aki jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező
informatikai szakember, egy év időtartamra szóló, munkavállalási célú
tartózkodási engedéllyel rendelkezik az egyik tagállamban. Mindaddig, amíg X
teljesíti az e tartózkodási engedéllyel kapcsolatos feltételeket, az engedély
korlátlanul megújítható, öt év után pedig X jogosult lesz a letelepedésre. X szeretné, ha házastársa csatlakozna hozzá. Ha minden rendben megy, X
továbbra is a divatszakmában fog tudni dolgozni; így vélelmezhető, hogy a
tartózkodási engedély e típusára vonatkozó feltételek továbbra is teljesülni
fognak, és hogy X korlátlanul megújíthatja tartózkodási engedélyét, a tagállam
igazgatási gyakorlatának és nemzeti jogszabályainak megfelelően. X-nek
tehát megalapozott kilátásai vannak a letelepedési jogosultság megszerzésére,
így az irányelv alkalmazandó. A meghatározott célra, korlátozott és meg nem
újítható érvényességi idővel kiállított tartózkodási engedélyek birtokosai
azonban főszabály szerint nem tekinthetők olyan személyeknek, akiknek
megalapozott kilátásai vannak a letelepedési jogosultság megszerzésére. Rájuk
tehát nem terjed ki az irányelv hatálya. Ha a meghatározott céllal vagy egy
évnél rövidebb időre kiállított engedélyek érvényességi idejét egymás után
többször, kizárólag azzal a céllal hosszabbítanák meg, hogy elkerüljék a 3.
cikk (1) bekezdésében szereplő, megalapozott kilátásokra vonatkozó
feltételek alkalmazását, ez veszélyeztetné az irányelv célját és hatékony
érvényesülését[13].
Az egy évnél rövidebb időre szóló tartózkodási engedély nem elégséges. Ez
kizárja az ideiglenes tartózkodás formáit, például az alkalmi munkavállalók
vagy az idénymunkások esetében. Z au pairként dolgozik, tartózkodási engedélyének érvényességi ideje 24
hónap, melyet nem lehet megújítani. Z-nek tehát nincsenek megalapozott
kilátásai a letelepedési jogosultság megszerzésére, így az irányelv nem
alkalmazandó. W idénymunkás, tartózkodási engedélye kilenc hónapra szól. Mivel az
engedély érvényességi ideje egy évnél rövidebb, az irányelv nem alkalmazandó. 2.2. Családtagok A 4. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy a
szűk család tagjai, vagyis a házastárs és a kiskorú gyermekek,
mindenképpen jogosultak a családegyesítésre. Ez a cikk a tagállamok részére
pontos, pozitív kötelezettségeket ír elő, amelyeknek világosan
meghatározott alanyi jogok felelnek meg, mivel az irányelv által meghatározott
esetekben a tagállamok részére mérlegelési mozgástér nélkül előírja a
családegyesítő bizonyos családtagjai családegyesítésének engedélyezését[14]. A
kiskorú gyermekek – beleértve a családegyesítő vagy a házastárs
örökbefogadott gyermekeit is – szintén jogosultak családegyesítésre, feltéve,
hogy a családegyesítő, illetve a házastárs szülői felügyeleti joggal
rendelkezik, és a gyermekek az ő eltartottjai. A 4. cikk (1) bekezdése c) és d) pontjának
második mondata értelmében a tagállamok csak akkor engedélyezhetik az olyan
gyermekekkel kapcsolatos családegyesítést, akik felett a szülői
felügyeleti jogot megosztották, ha ebbe a szülői felügyeleti jogot
gyakorló másik fél előzetesen beleegyezett. A „szülői felügyeleti
jog” fogalma a gyermek gondozásával kapcsolatos jogok és kötelezettségek
összességeként értelmezhető, és magában foglalja különösen a gyermek
tartózkodási helye meghatározásának jogát. A szülői felügyeleti jogot
akkor kell „megosztottnak”, vagyis közösen gyakoroltnak tekinteni, ha határozat
vagy jogszabály értelmében a szülői felelősség egyik gyakorlója nem
határozhat a gyermek tartózkodási helyéről a szülői felelősség
másik gyakorlójának hozzájárulása nélkül[15]. A felügyeleti jogra vonatkozó, szülők közötti
megállapodást általában bizonyítani kell, az előírt beleegyezést pedig a
tagállamok családjogi, illetve – szükség esetén – nemzetközi magánjogi
szabályaival összhangban kell megadni. Ha azonban a gyakorlatban feloldhatatlan
gátló helyzet merül fel[16],
e helyzetek kezelésének módját a tagállamok határozhatják meg. Mindazonáltal a
döntéshozatal során – az 5. cikk (5) bekezdésével összhangban – megfelelő
figyelmet kell fordítani a gyermekek érdekeire[17],
és eseti alapon kell eljárni, figyelembe véve az ügy konkrét körülményeit,
például annak okait, hogy miért nem lehet beszerezni a beleegyezést. A 4. cikk (2) és (3) bekezdése opcionális
rendelkezéseket tartalmaz, melyek lehetővé teszik, hogy a tagállamok más,
például a következő családtagok beutazását és tartózkodását is
engedélyezzék: a családegyesítő vagy házastársa első fokú
felmenő rokonai, illetve felnőtt, nem házas gyermekei, továbbá azon
élettárs, akivel a családegyesítő hosszan tartó kapcsolatban, illetve
bejegyzett élettársi kapcsolatban él. Ha egy tagállam úgy dönt, hogy az e
cikkekben felsorolt családtagok bármelyike esetében engedélyezi a
családegyesítést, akkor az irányelv teljes egészében alkalmazandó. A 4. cikk (2)
bekezdésének a) pontjában szereplő, fakultatív rendelkezés lehetővé
teszi a családegyesítést a családegyesítő vagy házastársa első fokú
egyenes ági felmenő rokonai vonatkozásában, amennyiben 1) az ő
eltartottjai, és 2) a származás szerinti országban nem részesülnek
megfelelő családi támogatásban. Az „eltartottság” fogalma az uniós
jogban önálló jelentéssel bír. Noha a Bíróság a 2004/38/EK irányelvvel [18] (a
továbbiakban: a szabad mozgásról szóló irányelv)[19]
kapcsolatos ítélkezési gyakorlatában jutott erre a következtetésre, a Bíróság
szóhasználata nem utal arra, hogy megállapításai az említett irányelvre
korlátozódnának. Bár figyelemmel kell lenni arra, hogy a két irányelv háttere
és célja nem azonos[20],
a Bíróság által az eltartottság értékeléséhez használt szempontok
értelemszerű útmutatást adhatnak a tagállamoknak azon szempontok
meghatározására nézve, amelyek alapján figyelembe kell venni – a 4. cikk (2)
bekezdésének a) pontjával összefüggésben – az érintett személy eltartottságának
jellegét és időtartamát. A Bíróság kimondta, hogy a családtag
„eltartotti” minősége olyan tényállási helyzetből következik, amelyet
az a körülmény jellemez, hogy a családtag jogi, pénzügyi, érzelmi vagy anyagi
támogatása a családegyesítő vagy annak házastársa/élettársa által
biztosított[21].
A kérelmező személyes körülményeire vonatkozó vizsgálat keretében az
illetékes hatóságnak figyelembe kell vennie az adott ügy különböző
releváns tényezőit, így például a családegyesítő és a családtag
közötti pénzügyi vagy fizikai függés mértékét vagy a köztük lévő rokonsági
fokot[22].
Következésképpen az „eltartottság” mértéke különböző lehet, a konkrét
helyzettől és az érintett családtagtól függően. Annak megállapításához, hogy a családtagok
eltartottak-e, a tagállamoknak azt kell vizsgálniuk, hogy – pénzügyi és
szociális helyzetüket figyelembe véve – alapvető szükségleteik
kielégítéséhez szükségük van-e anyagi támogatásra származási országukban,
illetve abban az országban, ahonnan a családegyesítőhöz való csatlakozás
iránti kérelmet beadták[23].
Sem a nyújtott anyagi támogatás összegére, sem az életszínvonalra nem
vonatkozik követelmény a családegyesítő által nyújtott pénzügyi támogatás
szükségességének meghatározásakor[24].
Az eltartott családtag e jogállásának nem előfeltétele a tartáshoz való
jog[25].
A tagállamok különös követelményeket írhatnak elő az eltartottság
jellegével vagy időtartamával kapcsolatban, melyek alapján
meggyőződnek arról, hogy az eltartotti kapcsolat valóban szilárdan
fennáll, és azt nemcsak a fogadó tagállam területére való beutazás és ott‑tartózkodás
céljából hozták létre. E követelményeknek azonban meg kell felelniük a 4.
cikkben szereplő, eltartottságra vonatkozó kifejezések általános
jelentésének, és nem foszthatják meg ezt a rendelkezést hatékony
érvényesülésétől[26]. Az első fokú felmenő rokonokkal
kapcsolatban a 4. cikk (2) bekezdésének a) pontjában szereplő „megfelelő
családi támogatás” fogalma nem tekinthető kizárólag anyagi
támogatásnak, és a tagállamok mérlegelési jogkörrel bírnak azt illetően,
milyen szintű támogatást tekintenek megfelelőnek. A követelmény akkor
teljesül, ha a származási országban nincs más olyan családtag, aki jogszabály
alapján vagy ténylegesen támogatja az illető személyt, vagyis a gondozással
kapcsolatos napi feladatokat illetően senki nem helyettesítheti a
családegyesítőt vagy házastársát. Minden helyzetet az adott ügy
körülményeire tekintettel kell értékelni. Mint azt az (5) preambulumbekezdés kiemeli, e
szakasz valamennyi rendelkezését a – különösen a Charta 21. cikkében rögzített
– megkülönböztetés tilalmának elvével összhangban kell alkalmazni. 2.3. A
házastárs minimális életkora A 4. cikk (5) bekezdése lehetővé teszi,
hogy a tagállamok a családegyesítő és házastársa számára minimális életkor
betöltését írják elő a házastársnak a családegyesítővel való
egyesülése előtt. Ez a minimális életkor legfeljebb 21 év lehet. Ezt a
lehetőséget csak a jobb beilleszkedés biztosítása és a kényszerházasságok
megelőzése érdekében lehet igénybe venni. Következésképpen a tagállamok
csak e célból írhatnak elő minimális életkort, az irányelv célját és
hatékony érvényesülését nem veszélyeztető módon[27]. Az 5. cikk (5) bekezdése és a 17. cikk arra
kötelezi a tagállamokat, hogy fordítsanak megfelelő figyelmet a kiskorú
gyermekek érdekeire, és egyedileg vizsgálják meg a családegyesítési kérelmeket.
Ha egy tagállam minimális életkort ír elő, akkor is eseti alapon kell
értékelnie az adott kérelem valamennyi releváns körülményét. A minimális
életkor szolgálhat referenciaértékként, de nem használható olyan általános
határértékként, amely alatt az egyes kérelmezők helyzetének konkrét
vizsgálata nélkül, minden kérelmet elutasítanak[28]. A
minimális életkor előírása csak egyike azon tényezőknek, amelyeket a
kérelmek elbírálásakor a tagállamoknak figyelembe kell venniük[29]. Ha az egyedi értékelés szerint nem áll fenn a 4.
cikk (5) bekezdésében meghatározott indok – vagyis a jobb beilleszkedés
biztosítása és a kényszerházasságok megelőzése –, a tagállamoknak
fontolóra kell venniük, hogy kivételt tegyenek; így lehetővé tehetik a
családegyesítést olyan esetekben, amelyekben a minimális életkorral kapcsolatos
követelmény nem teljesül. Ez lehet a helyzet például akkor, ha az egyedi
értékelés egyértelművé teszi, hogy nincs szó visszaélésről (például
közös gyermek esetén). Y 30 éves, harmadik országbeli állampolgár családegyesítő, aki
szeretné, ha csatlakozna hozzá 20 éves házastársa (akivel két éve házasodtak
össze), valamint két közös gyermekük. A házastárs alapszinten ismeri a tagállam
nyelvét. A tagállamban az előírt minimális életkor 21 év. Ebben az esetben a minimális életkor csak referenciaértékként
szolgálhat, vagyis csak egyike azon tényezőknek, amelyeket a helyzet
egyedi elbírálásakor figyelembe kell venni. Az a tény, hogy Y-nak és
házastársának két közös gyermeke van, a kényszerházasság
valószínűtlenségére utal, és a gyermekek érdekeit is figyelembe kell
venni. A 4., 7. és 8. cikk szövegezése
egyértelműen jelzi azt az időpontot, amikor a kérelmezőnek vagy
a családegyesítőnek teljesítenie kell a feltételeket. Míg a 7. cikket az
„[a]mikor a családegyesítési kérelmet benyújtják” fordulat vezeti be, a 4. és a
8. cikkben „a házastársnak a családegyesítővel való egyesülése
előtt”, illetve a „mielőtt családtagjai egyesülnének vele” kifejezés
szerepel. Ezért a minimális életkorral kapcsolatos követelménynek nem a kérelem
benyújtásakor, hanem a tényleges családegyesítés időpontjában kell
teljesülnie. Ezért a minimális életkorral kapcsolatos követelmény teljesülése
előtt is lehetőséget kell biztosítani a kérelem benyújtására és
elbírálására, különös tekintettel az esetleges feldolgozási időre, amely
akár kilenc hónap is lehet. A tagállamok azonban elhalaszthatják a tényleges
családegyesítést a minimális életkor betöltéséig. 3. A
kérelem benyújtása és elbírálása 3.1. A
kérelem benyújtása Az 5. cikk (1) bekezdése értelmében a
tagállamoknak kell meghatározniuk, hogy a beutazásra és a tartózkodásra
irányuló kérelmet a családegyesítő vagy a családtag, illetve a családtagok
nyújtsák-e be. Az 5. cikk (3) bekezdésében rögzített általános szabály szerint
a kérelmet akkor nyújtják be és bírálják el, amikor a családtagok a
családegyesítő tartózkodási helye szerinti tagállam területén kívül
tartózkodnak. Az 5. cikk (3) bekezdésének második
albekezdése, valamint a (7) preambulumbekezdés megengedi a tagállamoknak, hogy
– megfelelő körülmények között – eltérjenek az első albekezdés
általános szabályától, és így olyan helyzetekre alkalmazzák az irányelvet,
amikor a család egysége a családegyesítő tartózkodásának kezdetétől
megőrizhető[30].
Vagyis a tagállamok megfelelő körülmények között akkor is befogadhatják a
kérelmet, ha a családtagok már a területén tartózkodnak. A tagállamok széles
mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a „megfelelő körülmények” meghatározása
tekintetében[31]. A tagállamok ésszerű és arányos
igazgatási díjakat írhatnak elő a családegyesítési kérelmekre vonatkozóan,
és ezek meghatározásakor korlátozott mérlegelési jogkörrel rendelkeznek
mindaddig, amíg ezek nem veszélyeztetik az irányelv céljainak elérését és az
irányelv hatékony érvényesülését[32].
A díjak szintjének sem célja, sem eredménye nem lehet a családegyesítési jog
gyakorlásának akadályozása. Az irányelvben meghatározott feltételeket
teljesítő harmadik országbeli állampolgárokra jelentős pénzügyi
terhet jelentő díjak megakadályozhatnák, hogy e személyek gyakorolják az
irányelv által biztosított jogokat, ezért önmaguknál fogva túlzott
mértékűek és aránytalanok lennének[33].
A 2003/86/EK irányelv alapján a harmadik országbeli állampolgárokra és
családtagjaikra kirótt díjakat össze lehetne hasonlítani a saját
állampolgárokra hasonló dokumentumok kiállításáért kirótt díjakkal; ily módon
értékelni lehetne, hogy a harmadik országbeli állampolgárokra kirótt díjak
arányosak-e, figyelemmel arra, hogy e személyek helyzete nem azonos[34]. A
gyermekek érdekeinek védelme érdekében a Bizottság arra ösztönzi a
tagállamokat, hogy a kiskorúak által benyújtott kérelmeket mentesítsék az
igazgatási díjak alól. Amennyiben egy tagállamba való beutazáshoz vízum
szükséges, e vízum kibocsátásának feltételeit könnyíteni kellene, a vízumot
pedig további igazgatási díj nélkül meg kellene adni. 3.2. Csatolt
bizonyítékok Az 5. cikk (2) bekezdése értelmében a
családegyesítési kérelemhez csatolni kell a következőket: a) a családi kapcsolat fennállását igazoló
okmányok; b) a 4. és 6. cikkben, és – adott esetben – a 7.
és 8. cikkben megállapított feltételeknek való megfelelést igazoló okmányok; c) a családtag/családtagok úti okmányainak
hitelesített másolatai. A tagállamok bizonyos mérlegelési jogkörrel
rendelkeznek annak eldöntésekor, hogy indokolt és szükséges-e a családi
kapcsolat fennállását igazoló bizonyítékok ellenőrzése interjú vagy egyéb
vizsgálat útján (a DNS-vizsgálatot is ideértve). Az indokoltságra és
szükségességre vonatkozó feltételekből következik, hogy e vizsgálatok nem
megengedettek, ha a családi kapcsolat fennállása más megfelelő, kevésbé
korlátozó módon is bizonyítható. Eseti alapon kell értékelni minden egyes
kérelmet, az azokhoz csatolt okmányokat, valamint az interjúk és egyéb
vizsgálatok indokolt és szükséges voltát. Az élettársak közötti családi kapcsolat
bizonyítására – olyan tényezők mellett, mint a közös gyermek, korábbi
együttélés és bejegyzett élettársi kapcsolat – felhasználható bármely
megbízható bizonyítási eszköz, mely alkalmas a kapcsolat szilárd és hosszú távú
jellegének igazolására; ilyen lehet például a levelezés, közös számlák,
bankszámlák, ingatlantulajdon stb. 3.3. Az
eljárások hossza Az 5. cikk (4) bekezdése értelmében a
tagállamok kötelesek a lehető legrövidebb időn belül, írásban
értesíteni a határozatról a kérelmezőt. A (13) preambulumbekezdés szerint
a kérelmek elbírálására vonatkozó eljárásnak – figyelemmel a tagállamok
közigazgatására nehezedő munkateherre – hatékonynak és kezelhetőnek
kell lenniük. Ezért főszabály szerint egy
átlagos kérelmet rendes munkateher mellett azonnal, indokolatlan késedelem
nélkül fel kell dolgozni. Ha a munkateher kivételesen meghaladja a közigazgatás
kapacitását, vagy ha a kérelem további vizsgálatra szorul, a kilenc hónapos,
maximális határidő indokolt lehet. A kilenc hónapos határidő a
kérelem első benyújtásának időpontjától kezdődik, nem pedig
attól az időponttól, amikor a tagállam visszaigazolja a kérelem
beérkezését. Az 5. cikk (4) bekezdésének második
albekezdésében szereplő kivétel – mely szerint a kilenc hónapos
határidő meghosszabbítható – csak egy adott kérelem elbírálásának
bonyolultsága miatti kivételes körülmények között igazolható. Ezt az
eltérést szigorúan[35]
és eseti alapon kell értelmezni. Ha egy tagállam közigazgatása élni kíván ezzel
a lehetőséggel, a meghosszabbítás indoklásához bizonyítania kell, hogy egy
konkrét ügy kivételes bonyolultsága kivételes körülményeket jelent. A
közigazgatás kapacitásgondjai nem indokolhatnak kivételes meghosszabbítást, és
valamennyi meghosszabbítást a döntéshozatalhoz szigorúan szükséges minimumra
kell korlátozni. Egy konkrét ügy bonyolultsága miatti kivételes körülmények
lehetnek például a következők: a családi kapcsolat értékelésének
szükségessége többszörös családi egységek esetében, a származási országban
tapasztalható súlyos válság, amely megakadályozza a közigazgatási
nyilvántartásokhoz való hozzáférést, a származási országban tartózkodó
családtagok meghallgatásának megszervezésével kapcsolatos, a biztonsági
helyzetből adódó nehézségek, a diplomáciai képviseletekkel való
kapcsolatfelvétel nehézségei, vagy a szülők különélése esetén a
szülői felügyeleti jog megállapítása. Az 5. cikk (4) bekezdése kimondja, hogy a
kérelmezőt írásban kell értesíteni a határozatról, a kérelmet elutasító
határozatot pedig jogi és ténybeli szempontból is indokolni kell, lehetővé
téve ezzel a kérelmező számára a fellebbezési jog hatékony gyakorlását[36]. 4. A
családegyesítési jog gyakorlására vonatkozó követelmények 4.1. Közrend,
közbiztonság és közegészség A 6. cikk (1) és (2) bekezdése megengedi a
tagállamoknak, hogy közrendi, közbiztonsági vagy közegészségi okokból
elutasítsák vagy visszavonják a családtag tartózkodási kérelmét, vagy
elutasítsák annak megújítását. A (14) preambulumbekezdés némi útmutatást ad e
fogalmak jelentésére nézve. A családegyesítésért folyamodó személy nem
jelenthet fenyegetést a közrend vagy a közbiztonság számára. A közrend
fogalma lefedheti a súlyos bűncselekményért való elítélést. A közrend és a
közbiztonság fogalmába azok az esetek is beletartoznak, amikor egy harmadik
ország állampolgára terrorizmust támogató szervezet tagja, ilyen szervezetet
támogat, vagy szélsőséges törekvésekkel rendelkezik. Fentieken túl e fogalmak meghatározása jórészt
a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik, figyelemmel az Emberi Jogok
Európai Bíróságának és az Európai Unió Bíróságának vonatkozó ítélkezési
gyakorlatára. Noha az Európai Unió Bíróságának vonatkozó ítélkezési gyakorlata
nem közvetlenül a harmadik országbeli állampolgárokhoz kapcsolódik,
értelemszerűen háttérként szolgálhat az érintett fogalmak analógia alapján
történő meghatározásához[37]. A tagállamoknak a konkrét kérelmek
elbírálásakor alkalmazniuk kell az arányosság elvét. A 6. cikk (2) bekezdésének
második albekezdése kimondja, hogy a határozat meghozatalakor a tagállamok
kötelesek figyelembe venni az egyedi ügy konkrét körülményeit (17. cikk),
valamint a közrendet vagy a közbiztonságot sértő bűncselekmény súlyát
vagy típusát, illetve a kérelmező által jelentett veszélyt. A (14)
preambulumbekezdés azt is kimondja, hogy a családegyesítés csak kellően
indokolt alapokon tagadható meg. A közegészséggel kapcsolatos
előírásra csak akkor lehet hivatkozni, ha a családegyesítés olyan
fenyegetést jelentene a nagyközönségre, amely egészségügyi óvintézkedések révén
nem előzhető meg könnyen. A huzamos tartózkodási engedéllyel
rendelkező személyekről szóló irányelv hasonló rendelkezései a
családegyesítéssel összefüggésben is segíthetnek meghatározni a közegészség
fogalmát, mivel ezek a rendelkezések hasonló helyzetekre vonatkoznak, szintén
harmadik országbeli állampolgárokat érintenek, és ugyanazon célt szolgálják[38]. Önmagukban véve kizárólag azok a betegségek
tekinthetők a közegészségre jelentett fenyegetésnek, amelyeket az
Egészségügyi Világszervezet alkalmazandó szabályai és előírásai ilyenként
meghatároznak, valamint olyan más fertőző vagy járványos, paraziták
okozta betegségek, amelyekkel kapcsolatban a fogadó ország állampolgárai
védelme érdekében óvintézkedések vannak hatályban. A tagállamok orvosi
vizsgálatot írhatnak elő, hogy megbizonyosodjanak arról, a családtagok nem
szenvednek e betegségekben. Ilyen orvosi vizsgálatok nem végezhetők
rendszerszinten. 4.2. A
szálláshelyre vonatkozó követelmény A 7. cikk (1) bekezdésének a) pontja
értelmében a tagállamok előírhatják bizonyíték szolgáltatását arra nézve,
hogy a családegyesítő rendelkezik az ugyanabban a régióban egy hasonló
család számára szabványosnak tekintett, az érintett tagállamban hatályos
általános egészségügyi és biztonsági előírásoknak megfelelő
szálláshellyel. E szálláshely értékelése a tagállamok mérlegelési jogkörébe
tartozik, az elfogadott feltételek azonban nem jelenthetnek megkülönböztetést;
a rendelkezés meghatározza az előírható szint felső határát is. A
mérettel, higiéniával és biztonsággal kapcsolatos feltételek nem lehetnek
szigorúbbak azoknál, mint amelyek az ugyanabban a régióban lakó, (a családtagok
számát és szociális helyzetét illetően) hasonló család szálláshelyére
vonatkoznak. Az „ugyanabban a régióban” kifejezést olyan földrajzi egységekre
történő utalásként kell értelmezni, amelyek között különbségek állhatnak
fenn az előírások tekintetében; ez például a települési vagy a regionális
szint is lehet. A tagállamok által elfogadott feltételeknek átláthatóaknak és a
nemzeti jogszabályokban egyértelműen meghatározottaknak kell lenniük. E rendelkezés célja annak biztosítása, hogy a
családegyesítő és családtagjai megfelelő szálláshellyel
rendelkezzenek. Ezért e követelmény teljesülése megítélhető a
családegyesítőnek a kérelmezésekor fennálló helyzete, vagy az arra
vonatkozó ésszerű előrejelzés alapján, hogy várhatóan mely
szálláshely fog rendelkezésre állni, amikor a családegyesítőhöz egy vagy
több családtagja csatlakozik. Bizonyítékként szolgálhat például egy bérleti
vagy adásvételi szerződés. Egy határozott időre szóló bérleti
szerződés adott esetben elégtelen lehet. Hosszú várakozási és feldolgozási
idő esetén aránytalan lehet, és veszélyeztetheti az irányelv célját és
hatékony érvényesülését annak előírása, hogy ezt a követelményt a
kérelmezés időpontjában kell teljesíteni, mivel ez jelentős további
pénzügyi és igazgatási terheket róhatna a családegyesítőre. A Bizottság
arra ösztönzi a tagállamokat, hogy ilyen sajátos körülmények fennállása esetén
gyakoroljanak bizonyos fokú rugalmasságot. Bizonyítékként elfogadhatnának
például egy olyan, feltételes bérleti szerződést, amely akkor lép
hatályba, ha a családegyesítést engedélyezték, és a családtagok ténylegesen
beutaztak az adott tagállamba. 4.3. Betegségbiztosításra
vonatkozó követelmény A 7. cikk (1) bekezdésének b) pontja
értelmében a tagállamok előírhatják bizonyíték szolgáltatását arra nézve,
hogy a családegyesítő rendelkezik saját maga és családtagjai számára az
érintett tagállamban az állampolgárok számára általában biztosított valamennyi
kockázatra kiterjedő betegségbiztosítással. Ha az érintett tagállamban van kötelező
általános egészségbiztosítás, amely a harmadik országbeli állampolgár lakosok
számára is elérhető és kötelező, e követelmény teljesülését
vélelmezni kell. A Bizottság véleménye szerint egy további
magán-egészségbiztosítás megkövetelése szükségtelen terhet róna az érintettekre,
és veszélyeztethetné az irányelv célját és hatékony érvényesülését. Ha a
tagállamban hozzájáruláson alapuló, önkéntes rendszer működik, ez a
követelmény a következők révén teljesíthető: a) olyan feltételhez kötött
egészségbiztosítás, amelyet a családtag akkor köthet meg, ha családegyesítési
kérelmének helyt adnak, vagy b) a tagállami állampolgárok
egészségbiztosítása esetében általában biztosított kockázatokra kiterjedő
magán-egészségbiztosítás. 4.4. Az
elégséges forrásokra vonatkozó követelmény A 7. cikk (1) bekezdésének c) pontja
értelmében a tagállamok előírhatják bizonyíték szolgáltatását arra nézve,
hogy a családegyesítő rendelkezik az érintett tagállam szociális segélyek
rendszeréhez történő folyamodás nélkül a saját maga és családtagjai
eltartásához elégséges állandó és rendszeres forrásokkal. A Bíróság a
Chakroun-ügyben kimondta, hogy mivel a családegyesítés megengedettsége a
főszabály, ezt a lehetőséget szigorúan kell értelmezni. Ezért a
tagállamok nem gyakorolhatják olyan módon az őket elismerten
megillető mérlegelési jogkört, amely veszélyeztethetné az irányelv célját
és hatékony érvényesülését[39].
A Bíróság azt is egyértelművé tette, hogy e jogosultsággal a Charta 7.
cikkének, valamint 24. cikke (2) és (3) bekezdésének fényében lehet élni,
amelyek arra kötelezik a tagállamokat, hogy a családegyesítési kérelmeket az
érintett gyermekek érdekeinek figyelembevételével és a családi élet
elősegítése érdekében vizsgálják[40]. A források állandóságának és rendszerességének
értékelését arra az előrejelzésre kell alapozni, mely szerint
ésszerűen elvárható, hogy a források a belátható jövőben
rendelkezésre fognak állni, így a kérelmezőnek nem lesz szüksége arra,
hogy a szociális segélyek rendszeréhez folyamodjon. E célból a kérelmező
bizonyítékokat szolgáltathat arra vonatkozóan, hogy bizonyos szintű
források a rendelkezésére állnak, és várhatóan továbbra is rendszeresen
rendelkezésére fognak állni. Ezért egy határozatlan idejű
munkaszerződést általában elégséges bizonyítéknak kell tekinteni. A tagállamokat arra ösztönözzük, hogy vegyék
figyelembe a valós munkaerő-piaci helyzetet, mivel a határozatlan
idejű munkaszerződések egyre ritkábbá válhatnak, különösen a
munkaviszony kezdetén. Ha egy kérelmező más típusú munkaszerződésre
vonatkozó bizonyítékot nyújt be, például olyan határozott idejű
szerződést, amely meghosszabbítható, a tagállamokat arra ösztönözzük, hogy
kizárólag a szerződés jellege miatt ne utasítsák el automatikusan a
kérelmet. Ilyen esetekben értékelni kell az egyedi ügyben releváns összes
körülményt. Bizonyos ágazatokban – például egyes
informatikai, média- vagy kreatív ágazatokban – az alkalmi szerződéses
munka lehet az általános gyakorlat, a források azonban mégis állandóak és
rendszeresek lehetnek. A források rendelkezésre állásának értékelése szempontjából
jelentőséggel bírhatnak még például a családegyesítő képesítései és
készségei, betöltendő strukturális álláshelyek a családegyesítő
szakterületén, vagy a munkaerő-piaci helyzet az adott tagállamban.
Mindenképpen a bizonyítás eleme lehet az, hogy az illetőhöz a múltban
bizonyos időn át meghatározott összeg folyt be; ez azonban nem írható
elő követelményként, mivel ez az irányelvben nem szereplő további
feltétel és várakozási idő bevezetését jelenthetné, különösen abban az
esetben, ha a családegyesítő pályakezdő. Ami a források jellegét illeti, ez
lehet munkaviszonyból származó jövedelem, de egyéb forrás is, például
önfoglalkoztatásból származó jövedelem, a családegyesítő magánvagyona,
vagy olyan jogosultságokon alapuló kifizetések, amelyek alapját a
családegyesítő vagy a családtag korábbi hozzájárulásai képezik (például
öregségi vagy rokkantsági nyugdíj). Továbbá ami a források elégséges
voltának értékelését illeti, az „elégséges, állandó és rendszeres források”
kifejezés – szemben a „szociális segélyek rendszeréhez történő
folyamodás nélkül” kitétellel – jelzi, hogy utóbbi kulcsfontosságú szempont
annak értékelésekor, hogy teljesül-e a forrásokkal kapcsolatos követelmény. A
„szociális segélyek” fogalma olyan, az állami hatóságok által nemzeti, regionális
vagy helyi szinten nyújtott támogatásra vonatkozik, amelyhez olyan egyén, adott
esetben családegyesítő folyamodhat, aki nem rendelkezik a saját maga és
családtagjai eltartásához elégséges állandó és rendszeres forrásokkal, és e
ténynél fogva tartózkodási ideje alatt terhet róhat a fogadó tagállam szociális
ellátórendszerére[41].
Ez az uniós jog önálló fogalma, amely nem határozható meg nemzeti jogi
fogalmakra való hivatkozással[42].
A Bíróság kimondta, hogy ezt a fogalmat akként kell értelmezni, hogy az olyan
rendes szociális segélyre utal, amely az elégséges, állandó és rendszeres
források hiányát hivatott orvosolni, nem pedig olyan rendkívüli szociális
segélyre, amely rendkívüli vagy váratlan szükségletek fedezését teszi
lehetővé[43].
Ezért a „szociális segélyek rendszeréhez történő folyamodás” fogalma nem
teszi lehetővé a tagállam számára, hogy megtagadja a családegyesítést
olyan családegyesítő számára, aki igazolta, hogy a saját maga és
családtagjai eltartásához elégséges állandó és rendszeres forrásokkal rendelkezik,
azonban jövedelmének szintjére tekintettel a rendkívüli körülményekből
adódóan szükséges, egyénileg megállapított megélhetési költségek fedezéséhez
rendkívüli szociális segély igénybevételére jogosult, a helyi önkormányzatok
által kivetett adók alól jövedelemfüggő mentesítésekre jogosult, vagy
jövedelemtámogató intézkedéseket vehet igénybe[44]. A családegyesítő forrásainak
értékelésekor és a szociális segélyek szintjének meghatározásakor a tagállamok
figyelembe vehetik a nemzeti minimálbér és minimálnyugdíj szintjét,
valamint a családtagok számát. A Bíróság a Chakroun-ügyben hangsúlyozta,
hogy ezt a lehetőséget szigorúan kell értelmezni, és olyan módon kell
gyakorolni, hogy az ne veszélyeztesse sem az irányelv célját, sem annak
hatékony érvényesülését[45].
Következésképpen úgy kell tekinteni, hogy a nemzeti minimálbér jelenti azt a
felső határt, amit a tagállamok megkövetelhetnek, kivéve, ha a tagállamok
úgy döntenek, hogy figyelembe veszik a családtagok számát. Továbbá a tagállamok meghatározhatnak egy bizonyos
összeget referenciaösszegként, de mivel a szükségletek egyéntől
függően igen széles skálán mozoghatnak, nem írhatják elő a minimálbér
azon összegét, amely alatt minden családegyesítés elutasításra kerül, az egyes
bejelentők helyzetének konkrét – 17. cikk szerinti – vizsgálata nélkül[46]. Ezért
egy kérelem nem utasítató el pusztán amiatt, hogy a kérelmező forrásai nem
érik el a referenciaösszeget. Egy kérelem tárgyában történő döntéshozatal
előtt az adott ügy valamennyi elemét egyedileg kell értékelni. A Bíróság kimondta, hogy az irányelv
előírásai alapján a családegyesítési kérelem egyedi vizsgálata főszabály
szerint a családegyesítő, és nem azon harmadik országbeli állampolgár
forrásaira irányul, aki számára a tartózkodási jogot családegyesítés jogcímén
kérelmezték[47].
Ugyanakkor a „főszabály szerint” kifejezés alkalmazásával a Bíróság azt
sugallja, hogy a tagállamok dönthetnek úgy, hogy a családtagok forrásait
figyelembe veszik, vagy hogy egyedi esetekben kivétel tehető e szabály
alól, ha ezt konkrét körülmények indokolják[48]. Végül a Bíróság azt is kimondta, hogy az e
követelményt alkalmazó nemzeti rendelkezés nem tehet különbséget a családi
kapcsolatok között aszerint, hogy azok a családegyesítő személynek a
tagállam területére történő beutazása előtt vagy azt követően
jöttek-e létre. A családegyesítő azon képessége, hogy rendelkezzen a saját
maga és családtagjai eltartásához elégséges rendszeres forrásokkal, semmi
esetre sem függhet a család létrehozásának időpontjától[49]. 4.5. Beilleszkedéssel
kapcsolatos intézkedések A Bizottság elismeri a tagállamok mérlegelési
jogkörét egyrészt annak eldöntését illetően, megkövetelik-e a harmadik
országbeli állampolgároktól a beilleszkedéssel kapcsolatos intézkedéseknek való
megfelelést, másrészt a saját országukban legmegfelelőbb intézkedések
kialakítása terén[50].
A Bizottság azonban hangsúlyozza, hogy az ilyen intézkedések célja a
családtagok beilleszkedésének megkönnyítése. Megengedhetőségük attól függ,
hogy ezt a célt szolgálják-e, és hogy megfelelnek-e az arányosság elvének.
Ezért ezen intézkedések megengedhetősége hozzáférhetőségüktől,
kialakításuktól és megszervezésüktől, valamint attól függ, hogy az
intézkedések vagy azok hatásai a beilleszkedéstől eltérő célokat
szolgálnak-e. Ha a beilleszkedéssel kapcsolatos intézkedéseket valójában a
családegyesítés korlátozására használnák, ez a családegyesítésre vonatkozó
további követelményt jelentene. Ez veszélyeztetné az irányelvnek a
családegyesítés elősegítésére irányuló célját, valamint az irányelv
hatékony érvényesülését[51]. Ezért a tagállamok a 7. cikk (2) bekezdése
értelmében előírhatják a családtagok számára, hogy eleget tegyenek a
beilleszkedéssel kapcsolatos intézkedéseknek, de ez nem eredményezhet olyan
abszolút feltételt, amelytől a családegyesítési jog függ. A 7. cikk (2)
bekezdése szerinti, beilleszkedéssel kapcsolatos intézkedések jellege
különbözik a 4. cikk (1) bekezdésében és a 7. cikk (1) bekezdésében
szereplő feltételektől. Először is: a 4. cikk (1) bekezdése –
mint pusztán „stand-still” klauzula[52]
– lehetővé teszi, hogy amennyiben a gyermek a 12. életévét betöltötte, és
családja többi tagjától függetlenül érkezik, a tagállamok a beutazás és
tartózkodás engedélyezése előtt ellenőrizhetik, hogy a gyermek
megfelel-e a beilleszkedési feltételnek[53].
Másodszor: a 7. cikk (1) bekezdése értelmében a tagállamok előírhatják a
kérelmet benyújtó személy számára, hogy szolgáltasson bizonyítékot arra nézve,
hogy ezek a feltételek teljesülnek, vagy ésszerű előrejelzés alapján
teljesülhetnek. Ezért ezek olyan előfeltételeknek tekinthetők,
amelyek kapcsán a tagállamok előírhatják, hogy ezeket a
családegyesítő a családtagok beutazásának és tartózkodásának engedélyezése
előtt teljesítse. Ezzel szemben a 7. cikk (2) bekezdése
lehetővé teszi, hogy a tagállamok előírják a harmadik országok
állampolgárai számára, hogy eleget tegyenek a beilleszkedéssel kapcsolatos
intézkedéseknek. A tagállamok előírhatják a családtagok számára, hogy
tegyenek bizonyos erőfeszítéseket annak igazolására, hogy hajlandóak
beilleszkedni – például előírhatják nekik, hogy az érkezés előtt vagy
után nyelvtanfolyamon vagy a beilleszkedést segítő egyéb kurzusokon
vegyenek részt. Mivel ezen intézkedések a beilleszkedési folyamat
megkönnyítéséhez kívánnak segítséget nyújtani, ez azt is magába foglalja, hogy
e lehetőség tagállamok általi megvalósításának módja nem lehet korlátlan. A 7. cikk (2) bekezdése alapján
megkövetelhető egy bevándorlótól, hogy tegye meg a mindennapi életvitelhez
szükséges erőfeszítéseket abban a társadalomban, amelybe be kell
illeszkednie; emellett a tagállamok ellenőrizhetik, hogy az adott személy
megfelelő hajlandóságot tanúsít-e az új környezetbe való beilleszkedésre.
A beilleszkedési hajlandóság ellenőrizhető a beilleszkedés
szempontjából szükségesnek tekintett alapkészségek vizsgálata keretében is. E
vizsgálat során figyelembe kell venni a nemek közötti egyenlőséget,
tekintettel egyes nők speciális helyzetére, például alacsony
iskolázottságára. A vizsga nehézségi szintje, a részvételi költség, a vizsgára
való felkészüléshez szükséges tananyag elérhetősége, vagy magának a
vizsgának a hozzáférhetősége nem jelenthet olyan gyakorlati akadályt,
amely nehezíti e cél elérését[54].
Más szóval: a tagállamok által előírható beilleszkedési intézkedés nem
eredményezhet olyan teljesítési kötelezettséget, amely valójában a
családegyesítés lehetőségét korlátozó intézkedés. Ellenkezőleg: az
intézkedéseknek hozzá kell járulniuk a családegyesítés sikeréhez. Emellett a beilleszkedési intézkedéseknek
arányosaknak kell lenniük, és a szükséges rugalmassággal kell őket alkalmazni,
hogy a családegyesítés – eseti alapon, a konkrét körülményekre figyelemmel –
olyan esetben is engedélyezhető legyen, amikor a beilleszkedéssel
kapcsolatos követelmények nem teljesülnek[55].
A tagállamoknak ezért egyes speciális helyzetekre vagy a szóban forgó
bevándorló személyes körülményeire tekintettel ténylegesen biztosítaniuk kell a
kivétel, a haladék vagy egyéb formájú beilleszkedési intézkedések
lehetőségét. A figyelembe vehető egyedi körülmények
közé tartoznak például a kognitív képességek, a szóban forgó személy
veszélyeztetett helyzete, konkrét esetekben a képzési vagy vizsgalétesítmények
hozzáférhetetlensége, vagy különösen súlyos megterhelést jelentő egyéb
helyzetek. Arra is különös figyelmet kell fordítani, hogy a világ egyes részein
a nők és a lányok oktatáshoz való hozzáférése a férfiakhoz képest
korlátozott, és körükben alacsonyabb lehet az írni-olvasni tudás szintje. Ezért
a tagállamok nem tagadhatják meg a területükre való beutazást és az
ott-tartózkodást a 4. cikk (1) bekezdésében említett családtagtól kizárólag
azon az alapon, hogy ez a családtag még külföldi tartózkodása idején nem tette
le az adott tagállam jogszabályai által előírt beilleszkedési vizsgát[56]. A Bizottság úgy véli, hogy a tagállamoknak
kell gondoskodniuk az ahhoz szükséges beilleszkedési intézkedésekről, hogy
a családtagok megismerjék új tartózkodási országukat és megszerezzék azt a
nyelvtudást, amely megkönnyítheti a beilleszkedési folyamatot. Ezért a
Bizottság úgy véli, hogy a nyelvtanfolyamokat és a beilleszkedést segítő
kurzusokat hozzáférhető (több helyszínen elérhető) módon, ingyen vagy
legalábbis megfizethető áron kell kínálni, és az egyéni igényekhez kell
igazítani őket, ideértve a nemek szerinti sajátos igényeket (például
gyermekgondozási létesítmények). Míg az elutazás előtti beilleszkedési
intézkedések elősegíthetik, hogy a migránsok felkészüljenek a fogadó
országban rájuk váró új életre (mivel tájékoztatásban és képzésben részesülnek
a migráció megtörténte előtt), a beilleszkedési intézkedések gyakran
hatékonyabbak a fogadó országban. 4.6. Várakozási
időszak A 8. cikk korlátozott mérlegelési jogkört
biztosít a tagállamoknak, mely alapján előírhatják a családegyesítő
számára, hogy egy – két évet nem meghaladó – időszakon keresztül
tartózkodjon jogszerűen területükön, mielőtt családtagjai
egyesülnének vele. Ha egy tagállam úgy dönt, hogy él ezzel a lehetőséggel,
nem írhat elő olyan általános várakozási időt, amelyet valamennyi
kérelmezőre ugyanúgy alkalmaz, tekintet nélkül a konkrét esetek sajátos
körülményeire és a kiskorú gyermekek érdekeire[57].
A Bíróság hangsúlyozta, hogy a tagállamban való tartózkodás ideje csak egyike
azoknak a tényezőknek, amelyeket a kérelem elbírálása során a tagállamnak
figyelembe kell vennie, és várakozási idő nem követelhető meg
anélkül, hogy az egyes esetekben az összes jelentős tényezőt
figyelembe vennék; emellett megfelelően figyelembe kell venni a kiskorú
gyermek mindenekfelett való érdekét is[58]. E rendelkezés célja, hogy lehetővé tegye
a tagállamok részére, hogy meggyőződjenek arról, hogy a
családegyesítésre kedvező körülmények között kerül sor, miután a
családegyesítő kellően hosszú ideje tartózkodik a fogadó államban
ahhoz, hogy stabil letelepedettség és bizonyos beilleszkedési szint legyen
vélelmezhető[59].
A várakozási idő irányelv alapján történő megengedhetősége,
valamint annak hossza attól függ, hogy ez az előírás ezt a célt
szolgálja-e, és megfelel-e az arányosság elvének. A családi élet aránytalan
befolyásolásának megelőzése érdekében a Bizottság arra ösztönzi a
tagállamokat, hogy – különösen a kiskorú gyermekeket érintő ügyekben –
olyan rövid várakozási időt határozzanak meg, amely mindenképpen szükséges
a rendelkezés céljának eléréséhez. A Bizottság nézete szerint a
családegyesítő „jogszerű tartózkodása” időtartamának meghatározásához
az első naptól kezdve bármely olyan időszak figyelembe vehető,
melynek során a családegyesítő a vonatkozó nemzeti jogszabályoknak
megfelelően egy tagállam területén tartózkodott. Ez a tartózkodás
alapulhat tartózkodási engedélyen, vagy a jogszerű tartózkodást
lehetővé tevő egyéb jogcímen. A jogellenes tartózkodást – például a
türelmi időt és a kiutasítás végrehajtását megelőző
időszakot – azonban nem lehet figyelembe venni. A tagállamok előírhatják, hogy a
jogszerű tartózkodás folyamatos legyen, tekintettel a rendelkezés céljára,
ami egy meghatározott szintű stabilitás és beilleszkedés elérése. Az e cél
megvalósulását nem veszélyeztető megszakítások azonban megengedhetők.
Ezek közé tartozhatnak egyebek mellett az átmeneti távollétek (például üzleti
út, üdülés vagy családlátogatás a származási országban) vagy a jogellenes
tartózkodás rövidebb időszakai (például a tartózkodási igazolvány lejárta
a meghosszabbítás késői kérelmezése vagy a feldolgozás késedelme miatt). A
jogszerű tartózkodás idejének számításakor figyelembe kell venni azon
jogszerű tartózkodás idejét is, amelyet a családegyesítő a – 3. cikk
(1) bekezdése által előírt – legalább egy évig érvényes tartózkodási
engedély megszerzése előtt töltött el az adott tagállamban. X harmadik országbeli állampolgár, aki kilenc hónapja folyamatosan
jogszerűen tartózkodik egy tagállamban. A mai napon X egy egy évig
érvényes tartózkodási engedélyt kapott, amely korlátlanul megújítható. X
szeretné, hogy harmadik országbeli állampolgár házastársa csatlakozzon hozzá,
ezért családegyesítési kérelmet nyújt be, és szeretné tudni, hogy házastársa
mikor csatlakozhat hozzá. A tagállam várakozási időt ír elő, és X esetében úgy véli,
hogy a kétéves, maximális jogszerű tartózkodás jelenti azt az arányos
időtartamot, amely lehetővé teszi, hogy a családegyesítésre
kedvező körülmények között kerüljön sor. Ebben az esetben X-hez a
várakozási idő hátralévő része végén, vagyis további 15 hónap
elteltével csatlakozhat a házastársa. A Bizottság véleménye szerint a várakozási
idő nem foglalja magába azt az időt, amelyre a tagállamoknak az 5.
cikk (4) bekezdése alapján a kérelem elbírálásához szükségük van[60]. E két
időszak kezdete és vége az adott esettől függően különbözhet
egymástól, és adott esetben átfedés is lehet közöttük. A Bizottság úgy véli,
hogy attól a pillanattól kezdve lehet kérelmet benyújtani, hogy a
családegyesítő legalább egy évig érvényes tartózkodási engedéllyel
rendelkezik, és megalapozott kilátásai vannak a letelepedési jogosultság
megszerzésére[61],
de a tagállamok a családegyesítés engedélyezését kitolhatják addig az
időpontig („mielőtt családtagjai egyesülnének vele”), amíg a
jogszabályaikban meghatározott várakozási idő eltelt. Y harmadik országbeli állampolgár, aki éppen most érkezett meg egy
tagállamba, ahol azonnal egy két évig érvényes, megújítható tartózkodási
engedélyt kap. Y szeretné, ha házastársa és két kiskorú gyermeke csatlakozna
hozzá, ezért családegyesítési kérelmet nyújt be. Y esetében a tagállam úgy véli, hogy Y és házastársa már magas
beilleszkedési szintről tett tanúbizonyságot. A gyermekek érdekében a
tagállam úgy dönt, hogy nem ír elő várakozási időt. A kérelmek
feldolgozása terén azonban közigazgatási korlátok miatt ügyhátralék
tapasztalható, és a tagállam csak kilenc hónap után hozza meg a határozatot.
Y-hoz attól a pillanattól kezdve csatlakozhat házastársa és gyermekei, amikor
megkapja a határozatról szóló értesítést. A Bíróság kimondta, hogy az irányelv szabályai
– a 9. cikk (2) bekezdésének kivételével – egyaránt vonatkoznak a
családegyesítő tagállamban történő tartózkodásának megkezdése
előtt és után kötött házasságra[62]
– ezért a várakozási időszak tekintetében nem tehető különbség a két
helyzet között. Bár a Bizottság osztja a családegyesítési joggal való esetleges
visszaélésekkel kapcsolatos tagállami aggályokat, a várakozási időszak
előírásának lehetősége nem használható kizárólag a visszaélések
megelőzésére. A 8. cikk célja kizárólag egy bizonyos mértékű stabil
tartózkodás és beilleszkedés megkövetelése annak érdekében, hogy a
családegyesítésre biztosan kedvező körülmények között kerüljön sor. A
színlelt házasságok megelőzésének megfelelőbb módját kínálhatja
például az ügyek egyedi értékelése. Z harmadik országbeli állampolgár, aki tanulóként négy éve
jogszerűen tartózkodik egy tagállamban. Diplomaszerzés után Z elfogad egy
állásajánlatot, és új, egy évre szóló tartózkodási engedélyt kap, mely
korlátlanul megújítható. Időközben Z megismerkedik a harmadik országbeli
állampolgár D-vel. Kapcsolatuk kezdete után 13 hónappal összeházasodnak, és
családegyesítési kérelmet nyújtanak be, hogy D csatlakozhasson Z-hez. Z már teljesítette az előírható várakozási időszak maximumát,
a két év jogszerű tartózkodást, így mihelyt D megkapja a határozatról
szóló értesítést, csatlakozhat Z-hez. 5. A
családtagok beutazása és tartózkodása 5.1. Beutazás,
hosszú távú tartózkodásra jogosító vízumok és tartózkodási engedélyek A 13. cikk (1) bekezdése előírja, hogy a
tagállam köteles minden lehetőséget biztosítani a családtagok számára a
szükséges vízumok megszerzéséhez, amint elfogadják a családegyesítés iránti kérelmet.
Ebből az következik, hogy a kérelem elfogadásától a tagállamnak
biztosítania kell a gyors vízumeljárást, a minimumra kell csökkentenie az
adminisztratív terheket, és el kell kerülnie a családegyesítés feltételei
teljesítésének dupla ellenőrzését. Mivel a családegyesítés célja hosszú
távú, nem célszerű rövid távú tartózkodásra jogosító vízumot kibocsátani. A tagállamok lehetőleg vizsgálják meg az
egyedi eseteket és a származási országban uralkodó körülményeket, amennyiben az
úti okmányok és a vízumok beszerzése különösen nehéz vagy veszélyes, és ezáltal
a családegyesítés jogának hatékony gyakorlására aránytalan kockázattal jár,
vagy annak gyakorlati akadályát jelentheti. Különleges esetekben, például
bukott állam esetén, vagy ha az országban magasak a belbiztonsági kockázatok, a
tagállamok lehetőleg fogadják el a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága
(ICRC) által kibocsátott ideiglenes úti okmányokat, bocsássanak ki nemzeti, egy
útra szóló laissez-passer-t, vagy ajánlják fel a családtagoknak, hogy a tagállamba
való érkezéskor kapnak vízumot. A vízumkibocsátás lehet illetékköteles, ám az
illeték nem lehet túlzott vagy aránytalan. Az illetéknek nem lehet sem célja,
sem hatása az, hogy korlátozza az irányelv által biztosított jogok
megszerzését, és ezáltal megakadályozza az irányelv érvényesülését[63]. A 13. cikk (2) bekezdése értelmében a
tagállamoknak legalább egy évig érvényes, megújítható első tartózkodási
engedélyt kell biztosítaniuk a családtagok számára. A 13. cikk (3) bekezdése
értelmében a családtagok tartózkodási engedélyének időtartama elvben
nem lépheti túl a családegyesítő tartózkodási engedélyének lejárati
időpontját. Így a családegyesítők és a családtagok tartózkodási
engedélyei lejártának összehangolása érdekében a tagállamok egy évnél rövidebb
időtartamra adhatnak tartózkodási engedélyt. Mindazonáltal e szabály alól
lehetnek kivételek, például ha a családegyesítő tartózkodási engedélye egy
évnél rövidebb időtartamra érvényes, ám biztos a meghosszabbítása. 5.2. A
munkavállaláshoz való hozzáférés A családegyesítő családtagjai vele azonos
módon jogosultak a munkavállaláshoz való hozzáférésre és az önfoglalkoztatásra,
figyelemmel a 14. cikk (2) és (3) bekezdésében foglalt opcionális
korlátozásokra. A tagállamok 12 hónapot meg nem haladó időtartamra megállapíthatják
a családtagok számára e tevékenységek gyakorlásának feltételeit. A tagállamok
ez alatt az időszak alatt korlátozhatják a családtagok
munkaerőpiachoz való hozzáférését is, továbbá munkaerő-piaci
vizsgálatot is végezhetnek. A 12 hónap letelte után a tagállamok kötelesek
engedélyezni a családtagok számára a munkavállalást és az önfoglalkoztatást,
feltéve, hogy a családegyesítőnek van ilyen engedélye. A tagállamok korlátozhatják a munkavállalást
és az önfoglalkoztatást az elsőfokú felmenők és a felnőtt nem
házas gyermekek esetében, ám az irányelv alapján befogadott más családtagok
esetében nem. A befogadott családtagok az irányelv hatálya alá nem tartozó
munkavállallási joga teljes mértékben nemzeti hatáskörbe tartozik. A Bizottság
a családtagok beilleszkedésének támogatása[64],
valamint a szegénységi csapdák elkerülése és a képzettség csökkenésének
megakadályozása céljából javasolja a családtagok, különösen a migráns nők
munkavállalását korlátozó tényezők minimálisra csökkentését. 5.3. Önálló
tartózkodási engedély megszerzése A 15. cikk (1) bekezdése szerint
legkésőbb ötéves tartózkodás után, továbbá feltéve, hogy a családtag
számára családegyesítésen kívüli ok alapján nem adták meg a tartózkodási
engedélyt, a tagállamok kötelesek a házastárs vagy az élettárs, továbbá a
nagykorúságát elért gyermek kérelmére önálló tartózkodási engedélyt
kibocsátani. Tartózkodás alatt jogszerű tartózkodást kell érteni, és a
Bizottság hangsúlyozza, hogy a tagállamok jogosultak hamarabb megadni az
engedélyt. A kapcsolat felbomlása esetén is jogosult a házastárs vagy az
élettárs az önálló tartózkodási engedélyre, azonban a tagállamok a
nagykorúságot elért gyermek esetében kivételt tehetnek. Noha a 15. cikk (4)
bekezdése értelmében a feltételeket a tagállamok állapítják meg, a 15. cikk (3)
bekezdése szerint a felbomlás körébe tartozhat a megözvegyülés, a különélés, a
válás, a halál stb. A 15. cikk (2) bekezdése és a 15. cikk (3)
bekezdése (első mondat) lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a 4.
cikk (2) bekezdésének hatálya alá tartozó, nagykorúságukat elért gyermekek és
elsőfokú felmenők részére bármikor, továbbá a családegyesítés címén
beutazott személyek részére megözvegyülés, különélés, válás vagy elsőfokú
felmenők vagy leszármazottak halála esetén kérelemre önálló tartózkodási
engedélyt adjanak. A 15. cikk (3) bekezdése (második mondat)
értelmében a tagállamok különösen nehéz körülmények esetén a családegyesítés
jogcímén beutazott bármely családtag számára önálló tartózkodási engedélyt
adnak. A tagállamok kötelesek e célból nemzeti jogukban rendelkezéseket
megállapítani. A különösen nehéz körülményeknek családi helyzet vagy a család
felbomlása miatt kell előállniuk, nem egyéb okokból. A különösen nehéz
körülményekre példa lehet a nők és a gyermekek elleni, családon belüli
erőszak, a kényszerházasság bizonyos esetei, a női nemi szervek
megcsonkításának veszélye, vagy az olyan esetek, amikor a személy különösen
nehéz családi helyzetbe kerülne, amennyiben kénytelen lenne visszatérni a
származási országába. 6. Családegyesítés
nemzetközi védelmet élvezők esetében 6.1. Menekültek Az irányelv V. fejezete több eltérést állapít
meg a 4., 5., 7. és 8. cikkhez képest; ezek kedvezőbb feltételeket
teremtenek a menekültek családegyesítése esetén. Ezek az eltérések részletes
tevőleges kötelezettségeket írnak elő a tagállamok számára, és
ezeknek megfelelő, pontosan meghatározott egyéni jogokat állapítanak meg.
A kötelezettségek értelmében a tagállamok mérlegelési jogkör nélkül[65]
kötelesek kedvezőbb feltételekkel engedélyezni a családegyesítést a
menekültek bizonyos családtagjai esetében. Az irányelv ugyanakkor lehetővé teszi a
tagállamok számára e kedvezőbb feltételek alkalmazásának a következő
esetekre korlátozását: 1) a beutazás előtt kezdődött
családi kapcsolatok (a 9. cikk (2) bekezdése), 2) a menekültjogállás megadását követő
három hónapon belül benyújtott kérelmek (a 12. cikk (1) bekezdésének harmadik
albekezdése), valamint 3) az olyan családok, akik esetében a
családegyesítés nem lehetséges abban a harmadik országban, amellyel a családegyesítőnek
és/vagy a családtagoknak különleges kapcsolata van (a 12. cikk (1) bekezdésének
második albekezdése). Mindazonáltal a tagállamok nem élhetnek ezzel
a mérlegelési jogkörrel olyan módon, amely veszélyeztetné az irányelv célját
vagy érvényesülését[66].
A tagállamoknak úgy kell átültetniük és alkalmazniuk ezeket a rendelkezéseket,
hogy közben különös figyelmet fordítanak a menekültek helyzetére a tekintetben,
hogy milyen okok miatt kellett országukat elhagyniuk, és milyen okok
akadályozták meg azt, hogy ott rendes családi életet éljenek[67]. A Bizottság azon tagállamok példájának
követésére buzdít, amelyek nem vezették be az opcionális korlátozásokat, vagy
engedékenyebben járnak el, elismerve a menekültek speciális helyzetét, illetve
azokat a nehézségeket, amelyekkel a családegyesítés kérelmezésekor kell
szembesülniük[68]. A 12. cikk (1) bekezdése szerint a tagállamok
nem írják elő a menekült, illetve családtagja/családtagjai számára, hogy
bizonyítékot szolgáltassanak[69]
arra nézve, hogy a menekült megfelel a 7. cikkben megállapított
követelményeknek, vagyis rendelkezik szálláshellyel, betegbiztosítással,
elégséges forrásokkal, és eleget tesz a beilleszkedéssel kapcsolatos
intézkedéseknek. A beilleszkedéssel kapcsolatos intézkedések azonban
alkalmazhatóak, ha az érintett személyek részére engedélyezték a
családegyesítést (a 7. cikk (2) bekezdésének második albekezdése). Mivel ez a
szabály nem az V. fejezetben, hanem az általános rendelkezések között szerepel,
ezért elsőbbséget élvez a 9. cikk (2) bekezdésével szemben, amely
lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy kedvezőbb rendelkezéseket
állapítsanak meg azon menekültek esetében, akiknek a családi kapcsolatai a
beutazás előtt keletkeztek. Ezért például noha az V. fejezet nem terjed ki
arra az esetre, ha a menekült családegyesítő belépése után alapította meg
a szűk családot, a beilleszkedéssel kapcsolatos intézkedések a
családegyesítés engedélyezése után is alkalmazhatóak. A Bizottság hangsúlyozza, hogy az V. fejezet
rendelkezéseit az 5. cikk (5) bekezdésében és a 17. cikkben lefektetett elvek
fényében kell értelmezni. Ezért a menekültek családegyesítés iránti kérelmeinek
elbírálásakor a tagállamoknak minden esetben kiegyensúlyozottan és
ésszerűen kell figyelembe venniük az összes érdeket, megfelelő figyelmet
fordítva a kiskorú gyermekek érdekeire[70].
Önmagában egyetlen tényező sem vezethet automatikus döntéshez; mindegyik
csak egy-egy releváns tényezőként vehető figyelembe[71]. 6.1.1. Családtagok A 10. cikk (1) bekezdése értelmében a 4. cikk
bekezdésében szereplő meghatározást kell alkalmazni a menekültek
családtagjainak meghatározására, ezért kizárt a szigorúbb meghatározás vagy
többletfeltétel támasztása. A 4. cikk által támasztott valamennyi kötelező
és opcionális korlátozás is alkalmazandó – mint például a poligám házasság
kizárása –, kivéve a 4. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdését, amely nem
vonatkozik a menekültek gyermekeire. A 10. cikk (2) bekezdése kifejezetten
feljogosítja a tagállamokat a hatály kiterjesztésére azáltal, hogy
lehetővé teszi a 4. cikkben nem említett, egyéb családtagok esetében a
családegyesítés engedélyezését, amennyiben azok a menekült eltartottjai. A
tagállamoknak lehetőleg minél humánusabban kell mérlegelési jogkörükben
eljárniuk, mivel a 10. cikk (2) bekezdése nem állapít meg korlátozásokat az
„egyéb családtagok” rokonsági foka tekintetében. A Bizottság bátorítja a
tagállamokat, hogy vegyék figyelembe azokat a személyeket is, akik esetében nem
áll fenn biológiai kötelék, ám akikről a család gondoskodik (például a
nevelőszülőknél elhelyezett gyerekeket), noha ez a tagállamok
kizárólagos hatáskörébe tartozik. A döntő tényező az eltartottság kérdése. 6.1.2. Az
igazoló hivatalos okmányok hiánya A 11. cikk kimondja, hogy a kérelem
benyújtására és elbírálására az 5. cikket kell alkalmazni, figyelemmel a 11.
cikk (2) bekezdése szerinti, az igazoló hivatalos okmányokra vonatkozó
eltérésre. Ezért – összhangban az 5. cikk (2) bekezdésével – a tagállamok a
családi kapcsolat fennállásának megállapításakor figyelembe vehetik az igazoló
okmányokat, továbbá meghallgatást és más vizsgálatot is végezhetnek, amennyiben
ez szükséges és indokolt. Ugyanakkor azon menekültek és családtagjaik
számára, akiknek el kellett menekülniük a származási országukból, gyakran
lehetetlen vagy veszélyes hivatalos iratokat beszerezniük, vagy kapcsolatba
lépniük származási országuk diplomáciai vagy konzuli hatóságaival. A 11. cikk (2) bekezdése egyértelműen – mérlegelési
jogkör biztosítása nélkül – kimondja, hogy a hivatalos iratok hiánya önmagában
nem lehet a kérelem elutasításának oka, és kötelezi a tagállamokat arra, hogy
ilyen esetekben az ilyen kapcsolat fennállása tekintetében „más bizonyítékokat
vegyenek figyelembe”. Mivel az ilyen „más bizonyítékokat” a nemzeti joggal
összhangban kell értékelni, a tagállamok rendelkeznek bizonyos mérlegelési
jogkörrel, azonban egyértelmű szabályozást kell elfogadniuk az ilyen
bizonyítási követelmények tekintetében. A családi kapcsolat fennállására
vonatkozó „más bizonyítékokra” példa lehet a kérelmező írásbeli vagy szóbeli
nyilatkozata, a családtagok meghallgatása, vagy a külföldi helyzettel
kapcsolatos vizsgálatok. Az ilyen nyilatkozatok megerősíthetők
például olyan kiegészítő bizonyítékokkal, mint iratok, audiovizuális
anyagok vagy tárgyi beadványok (pl. oklevelek, átutalások bizonylatai...), vagy
konkrét tények ismerete. A 17. cikk szerinti egyedi vizsgálat azzal
jár, hogy a tagállamoknak a kérelmező által szolgáltatott bizonyítékok
vizsgálatakor minden releváns tényezőt figyelembe kell venniük, ideértve
az életkort, a nemi hovatartozást, az iskolai végzettséget, a hátteret és a
társadalmi státuszt, valamint az egyedi kulturális vonatkozásokat. A Bizottság
megítélése szerint amennyiben az egyéb bizonyítékok vizsgálata után is komoly
kétségek maradnak, vagy amennyiben komoly jelek utalnak a csalási szándékra,
végső esetben DNS-vizsgálatot lehet alkalmazni[72]. A
Bizottság úgy véli, hogy az ilyen esetekben a tagállamoknak követniük kell az
ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által a DNS-vizsgálattal kapcsolatban
megfogalmazott elveket[73]. Az irányelv nem akadályozza a tagállamokat
abban, hogy illetékkötelesé tegyék a menekültek vagy a kérelmezők számára
a DNS-vizsgálatot vagy más vizsgálatokat. Az illeték ugyanakkor nem lehet
túlzott vagy aránytalan olyan módon, amely akadályozná az irányelvben foglalt
jogok megszerzését, és ezáltal gátolná az irányelv hatékony érvényesülését[74]. A
Bizottság úgy véli, hogy a potenciális illetékek megállapításakor a
tagállamoknak figyelembe kell venniük a menekültek konkrét helyzetét, és arra
bátorítja a tagállamokat, hogy viseljék ők a DNS-vizsgálat költségeit,
különösen amennyiben az kötelező a menekült vagy családtagjai számára. 6.1.3. Kivételek
az V. fejezet kedvezőbb rendelkezései alól A 12. cikk (1) bekezdésének második
albekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára a kedvezőbb
feltételek alkalmazásának mellőzését, ha a családegyesítés lehetséges egy
olyan harmadik országban, amellyel a családegyesítő és/vagy családtagja
különleges kapcsolatokkal rendelkezik. Ehhez az szükséges, hogy a harmadik ország
reális alternatívát jelentsen, és ezáltal biztonságos országnak minősüljön
a családegyesítők és a családtagok számára. A családegyesítés
lehetőségével kapcsolatban a bizonyítás a tagállamot terheli, nem a
kérelmezőt. A harmadik országba történő áttelepülés különösen nem
járhat üldöztetés vagy visszatoloncolás veszélyével[75] a
menekült és/vagy családtagjai számára, és a menekült számára lehetőséget
kell biztosítani arra, hogy ott a menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. évi
egyezménnyel összhangban védelmet kapjon. A „különleges kapcsolatok”
feltételezik azt, hogy a családegyesítő és/vagy a családtag és a harmadik
ország között családi, kulturális vagy társadalmi kötelékek állnak fenn[76]. A 12. cikk (1) bekezdésének harmadik
albekezdése lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy előírják a menekült
számára 7. cikk (1) bekezdésében említett feltételek teljesítését arra az
esetre, ha a családegyesítés iránti kérelmet nem nyújtják be a menekültstátus
megadása után három hónapon belül. A menekültek számára ennek a megadott
határidőn belüli teljesítése gyakran problémát jelent, és a
családegyesítés gyakorlati akadálya lehet. Ezért a Bizottság megítélése szerint
az a tény, hogy a legtöbb tagállam nem alkalmazza ezt a korlátozást, a
lehető legjobb megoldás. Mindazonáltal amennyiben a tagállamok úgy
döntenek, hogy alkalmazzák ezt a rendelkezést, a Bizottság úgy véli, hogy az
egyedi kérelem elbírálásakor a tényezők egyikeként figyelembe kell venniük
azokat a gyakorlati akadályokat, amelyekkel a kérelmező szembesül. Továbbá
noha a tagállamok a 11. cikkel és az 5. cikk (1) bekezdésével összhangban
szabadon dönthetnek arról, hogy a kérelmet a családegyesítőnek vagy a
családtagnak kell-e benyújtania, a menekült és családtagjai konkrét helyzete
ezt különösen nehézzé vagy lehetetlenné teheti. Ezért a Bizottság úgy véli, hogy a
tagállamoknak a családegyesítési jog érvényesülésének biztosítása érdekében
lehetővé kell tenniük, hogy a családegyesítő a tagállam területén
nyújtsa be a kérelmet, különösen abban az esetben, ha a tagállam határidőt
ír elő e tekintetben. Végül amennyiben a kérelmező gyakorlati
akadályokba ütközik a három hónapos határidő betartásával kapcsolatban, a
Bizottság véleménye szerint a tagállamoknak lehetővé kell tenniük
részleges kérelem benyújtását, amelyet aztán akkor kell kiegészíteni, ha az
iratok rendelkezése állnak, vagy a felkutatás sikerrel jár. A Bizottság sürgeti
a tagállamokat, hogy nyújtsanak megfelelő időben, érthető módon
egyértelmű tájékoztatást a menekültek számára a családegyesítésről
(például a menekültjogállás megítélésekor). 6.1.4. Úti
okmányok és hosszú távú tartózkodásra jogosító vízumok A szükséges úti okmányok és hosszú távú
tartózkodásra jogosító vízumok beszerzése rendkívüli nehézséget okozhat a
menekültek és családtagjaik számára, és a családegyesítés gyakorlati akadályát
képezheti. A Bizottság ezért úgy véli, hogy a tagállamoknak különös figyelmet
kell fordítaniuk erre a sajátos helyzetre, és meg kell könnyíteniük az úti
okmányok és a hosszú távú tartózkodásra jogosító vízumok beszerzését annak
érdekében, hogy a menekültek hatékonyan gyakorolhassák a családegyesítéshez
való jogukat. Amennyiben nem lehetséges a menekültek és családtagjaik számára
nemzeti úti okmányok és hosszú távú tartózkodásra jogosító vízumok beszerzése,
a Bizottság arra bátorítja a tagállamokat, hogy ismerjék és fogadják el az ICRC
által kibocsátott ideiglenes úti okmányokat és egyezményes úti okmányokat[77],
bocsássanak ki egy útra szóló laissez-passer-t, és tegyék lehetővé a
tagállamok számára, hogy a tagállamba érkezéskor kapjanak vízumot. 6.2. Kiegészítő
védelemre jogosultak A 3. cikk (2) bekezdése kizárja az irányelv
alkalmazását, és ezáltal a kedvezőbb feltételeket a menekültek számára,
amennyiben a családegyesítő: a) menekültstátus elismerésért folyamodik, és
kérelme tekintetében még nem hoztak végleges határozatot; vagy jogosult b) ideiglenes vagy c) kiegészítő védelemre, vagy e jogállások valamelyikéért
folyamodik. A Bizottság hangsúlyozza, hogy az irányelvet
nem szabad úgy értelmezni, hogy az a tagállamokat arra kötelezné, hogy tagadják
meg az ideiglenes vagy kiegészítő védelemre jogosultaktól a
családegyesítési jogot[78].
A Bizottság úgy véli, hogy a kiegészítő védelmet élvező személyek
humanitárius védelmi szükségletei nem különböznek a menekültekétől, és
bátorítja a tagállamokat olyan szabályok elfogadására, amelyek hasonló jogokat
biztosítanak a menekültek és az ideiglenes vagy kiegészítő védelmet
élvezők számára. A kétfajta védelmi jogállás konvergenciáját az „uniós
menekültügyi csomag”[79]
részeként átdolgozott 2011/95/EU kvalifikációs irányelv[80] is
megerősíti. Mindenesetre a tagállamok akkor is kötelesek tiszteletben
tartani az emberi jogok európai egyezményének 8. és 14. cikkét, ha a helyzetre
nem terjed ki az uniós jog[81]. 7. Általános
elvek 7.1. Tájékoztatás Az irányelv felhívja a tagállamokat, hogy
dolgozzanak ki hatékony és kezelhető, továbbá átlátható és méltányos
szabályokat a családegyesítési kérelmek elbírálására, amelyek jogbiztonságot
nyújtanak az érintettek számára[82].
E követelmények teljesítéséhez a tagállamoknak részletes, pontos,
egyértelmű gyakorlati tájékoztatókat kell kidolgozniuk a kérelmezők
számára, és minden új fejleményről időben és érthetően kell
tájékoztatást adniuk. Az ilyen gyakorlati tájékoztatókat széles körben
elérhetővé kell tenni, ideértve az internetet[83] és
azokat a helységeket, ahol a kérelmeket benyújtják, függetlenül attól, hogy ez
konzulátusokon vagy máshol történik. A Bizottság azt ajánlja, hogy a
tájékoztatók legyenek elérhetőek a tagállam nyelvén, a kérelem helye
szerinti helyi nyelven, valamint angolul. 7.2. A
kiskorú gyermek érdekei Ennek az 5. cikk (5) bekezdésében
szereplő horizontális előírásnak az értelmében a kiskorú gyermek
érdekének elsődleges szempontnak kell lennie minden, a gyermeket
érintő intézkedés során[84].
A tagállamoknak ezért figyelembe kell venniük a gyermek jólétét és a család
helyzetét, összhangban a Gyermek Jogairól szóló Egyezményben és az Európai Unió
Alapjogi Chartájában szereplő, a családi élet tiszteletben tartásának
elvével. A Bíróság úgy foglalt állást, hogy amikor a tagállami
igazgatás megvizsgál egy kérelmet, különösen amikor arról határoz, hogy
teljesülnek-e a 7. cikk (1) bekezdésben megállapított feltételek, az 5. cikk (5)
bekezdése és a (2) preambulumbekezdés értelmében az irányelvet a Chartában szereplő,
a magán- és a családi élet tiszteletben tartásának elvével [85] és
a gyermekek jogaival[86]
összhangban kell értelmezni és alkalmazni [87]. A
Bíróság azt is elismerte[88],
hogy a gyermekeknek személyiségük teljeskörű és harmonikus fejlődése
érdekében családi környezetben kell felnőniük[89], hogy a
tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a gyermeket a szülők akarata
ellenére ne válasszák el tőlük[90],
továbbá, hogy a gyermek vagy szülei által benyújtott, a tagállam területére
családegyesítés céljából történő belépésre vagy onnan történő
kilépésre vonatkozó kérelmeket pozitívan, humánusan és gyorsan bírálják el[91]. A Bíróság elismerte továbbá[92], hogy a
magán- és a családi élet tiszteletben tartásának elvét a kiskorú gyermek
érdekének figyelembe vételére vonatkozó kötelezettséggel[93]
együttesen kell értelmezni, tekintettel a gyermeknek a mindkét szülőjével
való rendszeres, személyes kapcsolattartás iránti szükségletére[94]. Ennek
következtében a tagállamoknak a kérelmek elbírálásakor biztosítaniuk kell, hogy
a gyermeket akarata ellenére ne válasszák el szüleitől, kivéve azt az
esetet, ha a tagállam úgy határoz, hogy az elválasztásra a gyermek érdekében
van szükség, összhangban a vonatkozó jogszabályokkal és eljárásokkal. Az ilyen
határozatokat a hatékony bírói felülvizsgálat biztosítása érdekében indokolni
kell. 7.3. Visszaélés
és csalás A Bizottság úgy véli, hogy feltétlenül szükség
van az irányelv által biztosított jogokkal kapcsolatos visszaélések és csalások
elleni fellépésre. A Bizottság arra bátorítja a tagállamokat, hogy mind a
társadalom, mind a valódi kérelmezők érdekében tegyenek a 16. cikk (2) és
(4) bekezdésével összhangban álló, határozott intézkedéseket. A 16. cikk (2) bekezdése arról rendelkezik,
hogy a tagállamok elutasíthatják a kérelmet, vagy visszavonhatják a családtag
tartózkodási engedélyét, illetve elutasíthatják annak megújítását, ha
bebizonyosodik, hogy a) hamis vagy megtévesztő információt
adtak, hamis vagy hamisított dokumentumokat használtak, más csalást követtek
el, illetve más jogellenes eszközt alkalmaztak; vagy b) a házasságot, az élettársi kapcsolatot vagy
az örökbefogadást kizárólag annak érdekében hozták létre, hogy az érintett
személy beutazhasson egy tagállamba, illetve ott tartózkodjon („névleges
házasság vagy kapcsolat”, „hamis apasági/anyasági nyilatkozatok”). A tagállamok az ilyen esetek vizsgálata során
jogosultak többek között figyelembe venni azt a tényt, hogy az ilyen
házasságra, élettársi kapcsolatra vagy örökbefogadásra azután került sor, hogy
a családegyesítő megkapta tartózkodási engedélyét. A 16. cikk (4) bekezdése lehetővé teszi a
tagállamok számára, hogy különleges ellenőrzéseket és vizsgálatokat
végezzenek, amennyiben indokoltan gyanítható, hogy csalás vagy névleges
házasság, élettársi kapcsolat vagy örökbefogadás jött létre. Mindazonáltal nincs
lehetőség a házasságok, élettársi kapcsolatok vagy örökbefogadások egyes
kategóriáinak általános ellenőrzésére és vizsgálatára. Névleges házasság lehet a harmadik állam
állampolgára által a következőkkel kötött házasság: a) az EU-ban tartózkodó más harmadik országbeli
állampolgár, b) olyan uniós állampolgár, aki gyakorolta a a
szabad mozgás jogát, vagy c) saját állampolgár. Noha ezekben az esetekben eltérő jogok és
jogszabályok vonatkoznak a családegyesítésre, az alapvető
fogalommeghatározások, a nyomozási és felderítési technikák azonosak. Ezért a
szabad mozgásról szóló irányelvről szóló 2009-es iránymutatás 4.2.
szakaszára értelemszerűen hivatkozni lehet a fogalommeghatározások értelmezésekor[95]. A Bizottság az uniós polgárok és családtagjaik
szabad mozgásáról szóló, 2013. november 25-i közleményében[96]
bejelentette, hogy azzal fogja segíteni a hatóságokat a szabad mozgás jogával
kapcsolatos esetleges visszaélések leküzdését célzó uniós szabályok
érvényesítésében, hogy kidolgozza a névházasságok elleni küzdelem kézikönyvét (1.
intézkedés). A kézikönyv az uniós állampolgárok szabad mozgásának jogával
összefüggésben (2004/38/EK irányelv) az uniós és a nem uniós állampolgárok, nem
pedig a 2003/86/EK irányelvvel összefüggésben a két harmadik országbeli
állampolgár közötti érdekházasságok kérdésével fog foglalkozni. Mindazonáltal,
figyelemmel a családegyesítés jogával kapcsolatos esetleges visszaélések és
csalások elleni küzdelem operatív vonatkozásaival való párhuzamokra, ez a
kézikönyv szükség esetén értelemszerűen útmutatást adhat, különös
tekintettel a nyomozási eszközökre és technikákra, valamint a határon átnyúló
műveletekre. Tekintettel a szervezett bűnözés
érintettségére, az érdekházasságok elleni fellépéshez a gyakorlatban operatív
válaszlépésre van szükség, ami rendőrségi együttműködést és a
megfelelő rendvédelmi fórumokon az illetékes nemzeti hatóságok között a
bevált gyakorlatok megosztását is jelenti. E célból a szervezett és súlyos
nemzetközi bűnözésre vonatkozó uniós szakpolitikai ciklusba az „illegális
bevándorlás elősegítéséhez” kapcsolódó prioritás keretén belül[97] beépült
egy külön stratégiai cél (4. cél). A szakpolitikai ciklus prioritásainak
végrehajtása multidiszciplináris módon, a nemzeti hatóságok és a Bizottsági
ügynökségek – például az Europol – együttes intézkedései révén történik, ami
több operatív információcserét tesz lehetővé a tagállamok között a
szervezett bűnözéshez kapcsolódó érdekházasságok szélesebb kérdéskörének
különféle vonatkozásaival kapcsolatban. 7.4. Egyedi
vizsgálat A Bíróság szerint a tagállamok mind a 2003/86
irányelv végrehajtása során, mind a családegyesítési kérelmek elbírásásakor
kötelesek az összes szóban forgó érdeket kiegyensúlyozottan és méltányosan
értékelni[98].
A Bíróság úgy véli továbbá, hogy a 17. cikk értelmében a tagállamok kötelesek
minden egyes esetben átfogóan megvizsgálni minden releváns tényezőt. Ez a
kötelezettség arra az esetre is vonatkozik, ha a tagállam élt azzal a
lehetőséggel, hogy bizonyítékot kérjen bizonyos feltételek (mint a 7.
cikkben a szálláshely, betegbiztosítás vagy a források) teljesítéséről, ha
azt vizsgálja, hogy a 12. életévét betöltött, önállóan érkező gyermek
teljesíti-e a beilleszkedéshez szükséges feltételeket (a 4. cikk (1)
bekezdésének vége), ha a 15. életévét betöltött gyermek nyújt be kérelmet (a 4.
cikk (6) bekezdése), vagy ha a házastárssal szemben minimális életkort írnak
elő (a 4. cikk (5) bekezdése). Önmagában a fenti tényezők egyike sem
alapozhatja meg automatikusan a határozatot, de releváns tényezőként
figyelembe kell venni őket[99]. Az egyéb releváns tényezőkre példa lehet
a személy családi kapcsolatainak jellege és szilárdsága; a tagállamban való
tartózkodásának időtartama; a származási országával fennálló családi,
kulturális és társadalmi kapcsolatai; a származási országban fennálló életkörülmények;
az érintett gyermekek életkora; az a tény, hogy a családtag a tagállamban
született és/vagy nevelkedett; a tagállamhoz fűződő gazdasági,
kulturális és társadalmi kötelékek; a családtagok eltartottsága; a házasságok
és/vagy családi kapcsolatok védelme. A tagállamoknak széleskörű mérlegelési
joga van az egyedi esetekben azt illetően, hogy hogyan veszik
megfelelően figyelembe a releváns tényezőket. Azonban ennek során
korlátozza őket a Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikke, az Európai
Unió Alapjogi Chartájának a család védelmére és a családi élet tiszteletben
tartására vonatkozó 7. cikke, és az Emberi Jogok Európai Bíróságának és a
Bíróságnak az ítélkezési gyakorlata is. Az alábbi elveket kell tiszteletben
tartani: fel kell tárni az ügy minden egyedi körülményét, és a magán- és
közérdekek súlyozásának hasonlónak kell lennie az összevethető esetekben
alkalmazotthoz. A releváns magán- és közérdekeket továbbá ésszerűen és
arányosan kell súlyozni. A tagállamoknak egyértelműen indokolniuk kell a
kérelmeket elutasító határozatokat[100]. X harmadik országbeli állampolgár, aki kiskorú lányával együtt egy
tagállamban tartózkodik. X azt szeretné, ha harmadik országbeli házastársa
csatlakozna hozzá, azonban a jövedelme nem éri el a tagállam által előírt minimális
jövedelemszintet. A tagállamnak ennek ellenére meg kell-e érdemben vizsgálnia
az ügyet? Igen, a tagállamnak meg kell vizsgálnia az egyedi eset összes releváns
körülményét, ideértve a jövedelemszintre vonatkozó követelményt. A tagállam
kérhet bizonyítékot arra nézve, hogy X a saját maga és családtagjai
eltartásához elégséges állandó és rendszeres forrásokkal rendelkezik, azonban a
tagállamnak – az érintett gyermek érdekeinek figyelembevételével és a családi
élet elősegítése érdekében – olyan módon kell vizsgálnia a családegyesítés
iránti kérelmet, hogy az ne veszélyeztesse az irányelv célját vagy hatékony
érvényesülését[101]. 7.5. A
fellebbezéshez való jog A 18. cikk értelmében a tagállamok kötelesek
hatékony fellebbezési jogot biztosítani a nemzeti hatóságok határozatai ellen.
A Bizottság hangsúlyozza, hogy az uniós jog végrehajtása során a tagállamoknak
tiszteletben kell tartaniuk az Alapvető Jogok Chartájában foglalt
rendelkezéseket, és ezért az irányelv jogorvoslatra vonatkozó rendelkezését a bíróság
előtti hatékony jogorvoslathoz való joggal összhangban kell alkalmazniuk,
a Charta 47. cikkének és a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatának
megfelelően[102]. Ez teljes bírósági felülvizsgálatot jelent az
ügy érdeme és jogszerűsége tekintetében. Ezért a határozatok nem csak a
jogszerűségi, hanem ténybeli szempontból is megtámadhatóak. A felperesnek
joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott
független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn
belül tárgyalja. A Charta 47. cikke bíróság előtti hatékony jogorvoslatról
és tisztességes eljárásról rendelkezik, ezért a kvázi bírói vagy az igazgatási
felülvizsgálat nem elegendő. Az irányelv a jogorvoslat lehetőségét
kifejezetten csak négyféle határozat esetében említi[103]. A
Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében azonban a hatékony jogorvoslatot az
irányelv által biztosított alanyi jogokat korlátozó egyéb határozatok esetében
is biztosítani kell. A Charta 47. cikke az irányelvben biztosított valamennyi
jogra kiterjed, ideértve például a munkához való jog korlátozását[104] vagy az
önálló tartózkodási jogcím megadásának elutasítását[105]. Az
érintett tagállam jogszabályaiban kell rendelkezni annak
következményeiről, ha a tagállam az előírt határidőn belül nem
határoz a családegyesítés iránti kérelemről, függetlenül attól, hogy ez
automatikus jóváhagyást vagy egy automatikus elutasítás elleni tényleges
jogorvoslatot jelent[106].
A vonatkozó nemzeti jogszabályban hatékony felmentési eljárásról kell rendelkezni
arra az esetre, ha nem születik időben határozat; ez lehet közigazgatási
panaszeljárás, vagy ennek hiányában bírói eljárás. A Bizottság arra bátorítja a tagállamokat,
hogy e jog hatékony gyakorlásának lehetővé tétele érdekében mind a
családegyesítő, mind a családtagjai számára biztosítsák a jogorvoslat
kezdeményezésének lehetőségét. [1] A Bizottság jelentése a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek a
családegyesítési jogról szóló 2003/86/EK irányelv alkalmazásáról, COM(2008) 610
végleges. [2] Zöld könyv az Európai Unióban élő harmadik országbeli
állampolgárok családegyesítési jogáról (2003/86/EK irányelv), COM(2011) 735
végleges. [3] http://ec.europa.eu/dgs/home-affairs/what-is-new/public-consultation/2012/consulting_0023_en.htm. [4] Az Európai Integrációs Fórum 7. találkozója: Nyilvános
meghallgatás az EU-ban élő harmadik országbeli állampolgárok
családegyesítési jogáról, Brüsszel, 2012. május 31. – június 1., lásd: http://ec.europa.eu/ewsi/en/policy/legal.cfm#;
Az összefoglaló jelentést lásd: http://ec.europa.eu/ewsi/UDRW/images/items/static_38_597214446.pdf. [5] A C-540/03. sz., Európai Parlament kontra az Európai Unió
Tanácsa ügyben 2006. június 27-én hozott ítélet 60. pontja. [6] Analógia alapján lásd a C-540/03. sz., Európai Parlament kontra
az Európai Unió Tanácsa ügyben 2006. június 27-én hozott ítélet 54., 59.,
valamint 61–62. pontját. [7] A C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010. március 4-én hozott ítélet
43. pontja. [8] A C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010. március 4-én hozott ítélet
44. pontja. [9] „Harmadik országbeli állampolgár” minden olyan személy, aki nem
uniós polgár, és akit az uniós jog alapján nem illet meg a szabad mozgás joga. [10] A 2. cikk a)–d) pontja. [11] Az irányelv 2. cikkének e) pontja, valamint a 2008. április 18-i 380/2008/EK
tanácsi rendelettel módosított, a harmadik országok állampolgárai tartózkodási
engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló, 2002. június 13-i 1030/2002/EK
tanácsi rendelet 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja. [12] Ha például a tartózkodási engedély munkavállaláshoz kapcsolódik,
az értékelés során figyelemmel kell lenni a konkrét helyzet valamennyi
körülményére – például a munkavállalás jellegére, az érintett iparág gazdasági
helyzetére, a munkáltató és a munkavállaló szándékára –, és az nem
korlátozódhat az adott esetben meghosszabbítható munkaszerződés
vizsgálatára. [13] Analógia alapján lásd a C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010.
március 4-én hozott ítélet 43. pontját. [14] A C-540/03. sz., Európai Parlament kontra az Európai Unió Tanácsa
ügyben 2006. június 27-én hozott ítélet 60. pontja. [15] Lásd a házassági ügyekben és a szülői felelősségre
vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok
elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet
hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27-i 2201/2003/EK
tanácsi rendelet 2. cikkének 9. pontját, valamint 2. cikke 11. pontjának b)
alpontját. [16] Ha például a családegyesítő vagy házastársa nem rendelkezik
kizárólagos felügyeleti joggal, és a megosztott szülői felügyeleti jog
másik gyakorlója megtagadja a beleegyezést, vagy nem lelhető fel. [17] Lásd a 6504/00. sz. tanácsi dokumentum 5. oldalán található 7.
megjegyzést. [18] Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén
történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló, 2004.
április 29-i irányelv (HL L 158., 77. o.). [19] A szabad mozgásról szóló irányelvvel összefüggésben lásd a
következőket: a 327/82. sz. Ekro-ügyben 1984. január 18-án hozott ítélet 11.
pontja; a C-316/85. sz. Lebon-ügyben 1987. június 18-án hozott ítélet 21.
pontja; a C-98/07. sz., Nordania Finans és BG Factoring ügyben 2008. március 6-án
hozott ítélet 17. pontja, a C-523/07. sz. A-ügyben 2009. április 2-án hozott
ítélet 34. pontja, valamint a C-83/11. sz., Rahman és társai ügyben 2012.
szeptember 5-én hozott ítélet 24. pontja. [20] A szabad mozgásról szóló irányelv alapján a tagállamok kötelesek
elősegíteni a felmenőkkel történő családegyesítést, míg a
családegyesítésről szóló irányelv esetében a felmenőkkel történő
családegyesítés olyan eltérés, amely csak meghatározott feltételek teljesülése
esetén megengedett. [21] Analógia alapján lásd a C-316/85. sz. Lebon-ügyben 1987. június 18-án
hozott ítélet 21–22. pontját; a C-200/02. sz., Zhu és Chen ügyben 2004. október
9-én hozott ítélet 43. pontját; a C-1/05. sz. Jia-ügyben 2007. január 9-én
hozott ítélet 36–37. pontját; a C-83/11. sz., Rahman és társai ügyben 2012.
szeptember 5-én hozott ítélet 18–45. pontját, valamint a C-356/11. és C-357/11.
sz., O. és S. egyesített ügyekben 2012. december 6-án hozott ítélet 56.
pontját. [22] Analógia alapján lásd a C-83/11. sz., Rahman és társai ügyben 2012.
szeptember 5-én hozott ítélet 23. pontját. [23] Analógia alapján lásd a C-1/05. sz. Jia-ügyben 2007. január 9-én
hozott ítélet 37. pontját. [24] Azt, hogy a családtagok eltartottnak minősülnek-e, személyes
körülményeik figyelembevételével elsősorban attól kell függővé tenni,
vajon saját anyagi eszközeik lehetővé teszik-e számukra, hogy rendes
tartózkodási országukban megéljenek a létminimumon (Geelgoed főtanácsnok
C-1/05. sz. Jia-ügyben 2007. január 9-én ismertetett indítványának 96. pontja). [25] Analógia alapján lásd a C-316/85. sz. Lebon-ügyben 1987. június 18-án
hozott ítélet 21–22. pontját. [26] Analógia alapján lásd a C-83/11. sz., Rahman és társai ügyben 2012.
szeptember 5-én hozott ítélet 36–40. pontját. [27] Analógia alapján lásd a C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010.
március 4-én hozott ítélet 43. pontját. [28] Analógia alapján lásd a C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010.
március 4-én hozott ítélet 48. pontját. [29] Analógia alapján lásd a C-540/03. sz., Európai Parlament kontra az
Európai Unió Tanácsa ügyben 2006. június 27-én hozott ítélet 99–101. pontját. [30] A 3. cikk (5) bekezdése kifejezetten rendelkezik arról a
lehetőségről, hogy a tagállamok előnyösebb feltételeket
fogadjanak el vagy tartsanak fenn. [31] A tagállamok például megfontolhatják az eltérést a következők
esetében: újszülöttek, vízummentességet élvező harmadik országbeli
állampolgárok, olyan helyzet, amikor ez tűnik a kiskorú gyermekek
érdekében állónak, továbbá ha a kapcsolat létrejötte időben megelőzi
a beutazást, vagy ha az élettársak hosszú ideje együtt élnek, humanitárius okok
stb. Ezek a példák nem kimerítő jellegűek, és mindig a konkrét
esettől függnek. [32] Analógia alapján lásd a C-508/10. sz., Európai Bizottság kontra
Holland Királyság ügyben 2012. április 26-án hozott ítélet 62., 64. és 65.
pontját. [33] Analógia alapján lásd a C-508/10. sz., Európai Bizottság kontra
Holland Királyság ügyben 2012. április 26-án hozott ítélet 69–70., 74. és 79.
pontját. [34] Analógia alapján lásd a C-508/10. sz., Európai Bizottság kontra
Holland Királyság ügyben 2012. április 26-án hozott ítélet 77. pontját. [35] Analógia alapján lásd a C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010.
március 4-én hozott ítélet 43. pontját. [36] Lásd a 18. cikket. [37] Bár a 2004/38/EK irányelv háttere, célja és jogi rendszere
eltérő, a szabad mozgásról szóló irányelvhez kapcsolódó, 2009. évi
iránymutatás (COM(2009) 313 végleges, 10–14. o.) 3. szakaszában hivatkozott
ítélkezési gyakorlat értelemszerűen háttérként szolgálhat a tagállamok és
a nemzeti bíróságok számára. [38] A harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel
rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25-i 2003/109/EK
tanácsi irányelv 18. cikke. [39] A C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010. március 4-én hozott ítélet 43.
pontja, valamint a C-356/11. és C-357/11. sz., O. és S. egyesített ügyekben 2012.
december 6-án hozott ítélet 74. pontja. [40] A C-356/11. és C-357/11. sz., O. és S. egyesített ügyekben 2012.
december 6-án hozott ítélet 82. pontja. [41] A C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010. március 4-én hozott ítélet 46.
pontja. Analógia alapján lásd a C-140/12. sz. Brey-ügyben 2013. szeptember 19-én
hozott ítélet 61. pontját. [42] A C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010. március 4-én hozott ítélet 45.
pontja. [43] A C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010. március 4-én hozott ítélet 49.
pontja. [44] A C-356/11. és C-357/11. sz., O. és S. egyesített ügyekben 2012.
december 6-án hozott ítélet 73. pontja, valamint a C-578/08. sz.
Chakroun-ügyben 2010. március 4-én hozott ítélet 52. pontja. [45] A C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010. március 4-én hozott ítélet 43.
és 47. pontja. [46] A C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010. március 4-én hozott ítélet 48.
pontja. [47] A C-356/11. és C-357/11. sz., O. és S. egyesített ügyekben 2012.
december 6-án hozott ítélet 72. pontja. [48] Ezzel szemben a tartózkodási engedély megújításának pillanatában a
16. cikk (1) bekezdésének a) pontja azt a kötelezettséget rója a tagállamokra,
hogy vegye figyelembe a családtagok hozzájárulását a háztartás jövedelméhez,
amennyiben a családegyesítő nem rendelkezik elégséges forrásokkal a
szociális segélyek rendszeréhez történő folyamodás nélkül. Mivel nincs
olyan kifejezett rendelkezés, amely ezt tiltaná, a tagállamok az első
tartózkodási engedély kérelmezésének pillanatában is figyelembe vehetik a
családtagok hozzájárulását. [49] A C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010. március 4-én hozott ítélet 64–66.
pontja. [50] A beilleszkedéssel kapcsolatban lásd a bevándorlási integrációs
politikára vonatkozó közös európai uniós alapelveket (az Európai Unió Tanácsa,
a Bel- és Igazságügyi Tanács 2618. ülése, 2004. november 19., 14615/04, Presse 321);
valamint a Bizottságnak az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, 2011.
július 20-i, „A harmadik országbeli állampolgárok integrációjának európai
programja” című közleményét (COM(2011) 455 végleges). [51] A C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010. március 4-én hozott ítélet 43.
pontja. [52] E „stand-still” klauzula a gyermekek korai életkorban történő
beilleszkedési képességét kívánja tükrözni (lásd a (12) preambulumbekezdést). [53] A személyek különböző kategóriái közötti ilyen különbségtétel
jogszerűségét megerősítette a C-540/03. sz., Európai Parlament kontra
az Európai Unió Tanácsa ügyben 2006. június 27-én hozott ítélet 75. pontja. [54] A statisztikák és a mennyiségi szakpolitikai hatásvizsgálatok
jelezhetik, hogy bizonyos intézkedések a családegyesítés tényleges akadályait
jelentik. [55] Sikertelen beilleszkedési vizsga esetén a családegyesítés
automatikus megtagadása az emberi jogok európai egyezménye 17. cikkének, 5.
cikke (5) bekezdésének, valamint 8. cikkének megsértését jelentheti. [56] Az egyetlen olyan helyzet, amikor a beilleszkedési problémák
megtagadást eredményezhetnek, a 4. cikk (1) bekezdésének utolsó albekezdése
értelmében az, amikor a tagállam meggyőződött arról, hogy egy
beilleszkedési feltétel nem teljesült. [57] A 17. cikk, valamint az 5. cikk (5) bekezdése. [58] A C-540/03. sz., Európai Parlament kontra az Európai Unió Tanácsa
ügyben 2006. június 27-én hozott ítélet 99–101. pontja. [59] A C-540/03. sz., Európai Parlament kontra az Európai Unió Tanácsa
ügyben 2006. június 27-én hozott ítélet 97–98. pontja. [60] A „várakozási időszak” egy opcionális követelmény a
családegyesítési jog gyakorlásával kapcsolatban, az „elbírálási időszak”
pedig a kérelmek tagállamok általi feldolgozására és elbírálására biztosított
időkeret. [61] A 3. cikk (1) bekezdése. [62] A C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010. március 4-én hozott ítélet 59–64.
pontja. [63] Analógia alapján lásd a C-508/10. sz., Európai Bizottság kontra
Holland Királyság ügyben 2012. április 26-án hozott ítélet 69. és 79. pontját. [64] Lásd a (15) preambulumbekezdést. [65] Analógia alapján lásd a C-540/03. sz., Európai Parlament kontra az
Európai Unió Tanácsa ügyben 2006. június 27-én hozott ítélet 60. pontját. [66] Analógia alapján lásd a C-578/08. sz. Chakroun-ügyben 2010.
március 4-én hozott ítélet 43. pontját. [67] A (8) preambulumbekezdés. [68] Ilyen nehézséget jelent például, hogy a családtagok felkutatása,
az okiratok benyújtása és a hivatalos iratok beszerzése, valamint a származási
ország (potenciálisan ellenséges) hatóságaival történő együttműködés
stb. gyakran elhúzódó folyamatára csak korlátozott idő áll rendelkezésre. [69] A 4. cikk (1) bekezdése szerinti családmaghoz tartozó
családtagokra vonatkozó kérelmek tekintetében. [70] Analógia alapján lásd a C-356/11. és C-357/11. sz., O. és S.
egyesített ügyekben 2012. december 6-án hozott ítélet 81. pontját, valamint a
C-540/03. sz., Európai Parlament kontra az Európai Unió Tanácsa ügyben 2006.
június 27-én hozott ítélet 62–64. pontját. [71] Analógia alapján lásd a C-540/03. sz., Európai Parlament kontra az
Európai Unió Tanácsa ügyben 2006. június 27-én hozott ítélet 66., 88., 99. és 100.
pontját. [72] Szem előtt kell tartani, hogy DNS-vizsgálattal nem
bizonyítható a házasság, a tágabb értelemben vett családban való tagság vagy
az, ha valaki eltartott családtag, különösen örökbefogadás esetén; emellett a
menekültek és családtagjaik nem minden esetben képesek fizetni a vizsgálatért,
illetve az nem mindig végezhető el számukra elérhető helyen, továbbá
a vizsgálat bizonyos esetekben komoly késedelemhez vezethet. [73] Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa (UNHCR), az ENSZ Menekültügyi
Főbiztosságának feljegyzése a családi kapcsolatok fennállásának
megállapítását célzó DNS vizsgálatokról a menekültek esetében, 2008. június,
lásd: http://www.refworld.org/docid/48620c2d2.html. [74] Analógia alapján lásd a C-508/10. sz., Európai Bizottság kontra
Holland Királyság ügyben 2012. április 26-án hozott ítélet 69. és 79. pontját. [75] Egy személynek egy tagállam általi bármely módon történő
visszaküldése egy másik olyan állam területére, ahol fajhoz, valláshoz,
nemzetiséghez, meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai
véleménye miatt üldöztetéssel nézhet szembe; vagy ahol komolyan fenyegeti az a
veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, vagy más embertelen vagy megalázó
bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá. [76] Lásd a 17. cikket. [77] A menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. évi egyezmény 28.
cikkével összhangban. [78] A 2001/55/EK irányelv kifejezetten feljogosítja az ideiglenes
védelmet élvezőket a családegyesítésre. [79] Közös európai menekültügyi rendszer. [80] Az Európai Parlament és a Tanács 2011/95/EU irányelve (2011. december
13.) a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi
védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült- vagy
kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem
tartalmára vonatkozó szabályokról, HL L 337., 2011.12.20., 9. o. [81] A C-256/11. sz. Dereci-ügyben 2011. november 15-én hozott ítélet 72.
pontja és a C-127/08. sz. Metock-ügyben 2008. július 25-én hozott ítélet 79.
pontja. [82] A (13) preambulumbekezdés. [83] A Bizottság uniós bevándorlási portálján és a tagállamok nemzeti
weboldalain. [84] Az Európai Unió Alapjogi Chartája 24. cikkének (2) bekezdése. [85] Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. cikke. [86] Az Európai Unió Alapjogi Chartája 24. cikkének (2) és (3)
bekezdése. [87] A C-356/11. és C-357/11. sz., O. és S. egyesített ügyekben 2012.
december 6-án hozott ítélet 80. pontja. [88] A C-540/03. sz., Európai Parlament kontra az Európai Unió Tanácsa
ügyben 2006. június 27-én hozott ítélet 57. pontja. [89] A Gyermek Jogairól szóló Egyezmény hatodik preambulumbekezdése. [90] A Gyermek Jogairól szóló Egyezmény 9. cikkének (1) bekezdése. [91] A Gyermek Jogairól szóló Egyezmény 10. cikkének (1) bekezdése. [92] A C-540/03. sz., Európai Parlament kontra az Európai Unió Tanácsa
ügyben 2006. június 27-én hozott ítélet 58. pontja. [93] Az Európai Unió Alapjogi Chartája 24. cikkének (2) bekezdése. [94] Az Európai Unió Alapjogi Chartája 24. cikkének (3) bekezdése. [95] A Bizottság 2009. július 2-i közleménye az Európai Parlamentnek és
a Tanácsnak az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén
történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38/EK
irányelv jobb átültetéséhez és alkalmazásához nyújtott iránymutatásról, COM(2009) 313
végleges, 15–17. o. [96] A Bizottság 2013. november 25-i közleménye az Európai
Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a
Régiók Bizottságának – Az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgása: Öt
intézkedés a változás érdekében, COM(2013) 837 final. [97] A szervezett és súlyos nemzetközi bűnözésre vonatkozó uniós
szakpolitikai ciklus végrehajtása: az „illegális bevándorlás” uniós
bűnüldözési prioritásra vonatkozó többéves stratégiai terv. [98] A C-356/11. és C-357/11. sz., O. és S. egyesített ügyekben 2012.
december 6-án hozott ítélet 81. pontja. [99] A C-540/03. sz., Európai Parlament kontra az Európai Unió Tanácsa
ügyben 2006. június 27-én hozott ítélet 66., 87., 88., 99. és 100. pontja. [100] Az 5. cikk (4) bekezdésének harmadik albekezdése. [101] A C-356/11. és C-357/11. sz., O. és S. egyesített ügyekben 2012.
december 6-án hozott ítélet 82. pontja. [102] Lásd az Alapjogi Charta 51. cikkének (1) bekezdését, valamint a C-540/03.
sz., Európai Parlament kontra az Európai Unió Tanácsa ügyben 2006. június 27-én
hozott ítélet 105. pontját. Lásd még a C-402/05. P. és C-415/05. P. sz., Kadi
és Al Barakaat ügyben 2008. szeptember 3-án hozott ítéletet, valamint a
Tanácshoz és az Európai Parlamenthez címzett, a családegyesítési jogról szóló 2003/86/EK
irányelv alkalmazásáról szóló bizottsági jelentést (COM(2008) 610 végleges). [103] A családegyesítés iránti kérelem elutasítása, a tartózkodási
kérelem megújításának elutasítása, a tartózkodási engedély visszavonása és a
tagállam területéről való kiutasítás. [104] A 14. cikk (2) bekezdése. [105] A 15. cikk. [106] Az 5. cikk (4) bekezdése harmadik albekezdésének második mondata.