(1)

2002. december 3-án a belga hatóságok bejelentették (3) a Bizottságnak a De Post – La Poste (a továbbiakban: DPLP, jelenleg: bpost (4)) postai szolgáltató javára végrehajtott tőkeemelést. Az előzetes vizsgálatot követően a Bizottság 2003. július 23-án úgy határozott (5), hogy nem emel kifogást a bejelentett intézkedéssel kapcsolatban. A Bizottság a határozatában megállapította, hogy sem ez a tőkeinjekció, sem az előzetes vizsgálat során feltárt, a DPLP javára biztosított többi intézkedés sem járt a vállalkozás 1992–2002 közötti közfeladatainak végrehajtása során felmerült nettó költségek túlkompenzációjával.

(2)

A Deutsche Post AG és annak belga leányvállalata, a DHL International 2003. november 27-én megtámadta a Bizottság határozatát az Elsőfokú Bíróságnál (6). Az Elsőfokú Bíróság 2009. február 10-én megsemmisítette a Bizottság határozatát, mivel azt állapította meg, hogy a Bizottság azon komoly nehézségek fennállása ellenére sem emelt kifogást, amelyek alapján hivatalos vizsgálati eljárást kellett volna indítania.

(3)

Belgium 2009 áprilisában fellebbezést (7) nyújtott be a Bírósághoz (C-148/09. sz. ügy) az Elsőfokú Bíróság azon ítélete ellen, amellyel megsemmisítette a Bizottság 2003. július 23-i azon határozatát, amely szerint nem emel kifogást.

(4)

A Bíróság 2011. szeptember 22-én elutasította Belgium fellebbezését, és megállapította, hogy az Elsőfokú Bíróság joggal semmisítette meg a Bizottság 2003-ban hozott határozatát.

(5)

2005-ben néhány, sajtótermékek terjesztésével foglalkozó belga magánvállalat a trösztellenes és az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alapján panaszt (8) nyújtott be a belga hatóságok és a DPLP között létrejött sajtótermék-terjesztési megállapodás ellen. Ez a megállapodás Belgium egész területén teljesítendő sajtótermék-terjesztési közfeladattal bízza meg a DPLP-t, továbbá megállapítja ennek a szolgáltatásnak a díjszabását és azt az ellentételezést, amelyre a DPLP az e feladat végrehajtásával járó többletköltségek miatt jogosult. A panasz elsősorban a DPLP által kínált szolgáltatások díjaira vonatkozik, amelyek a panaszosok állítása szerint annyira alacsonyak, hogy minden versenyhajlandóságot kizárnak.

(6)

Az állami támogatásokra vonatkozó szabályok tekintetében a Bizottság szolgálatai elutasították a panaszt, mivel az előzetes vizsgálat lehetővé tette annak megállapítását, hogy nem merül fel a szóban forgó közszolgáltatás nettó többletköltségeinek túlkompenzációja. 2009 májusában azonban a panaszosok kétségbe vonták ezt az előzetes állásfoglalást, kiegészítő információval szolgáltak, és alapos vizsgálat lefolytatására kérték a Bizottságot.

(7)

A sajtótermék-terjesztéshez nyújtott ellentételezésre vonatkozó panasz vizsgálata révén a Bizottság kiderítette, hogy 2005-ben Belgium olyan, nem bejelentett üzemeltetési szerződést („contrat de gestion”) kötött a DPLP-vel, amely az általános gazdasági érdekű szolgáltatások ellentételezésének kifizetéséről rendelkezett. A Bizottság következésképp hivatalból eljárást indított (9), és 2007 áprilisában tájékoztatást kért Belgiumtól.

(8)

2007 decemberében a belga hatóságok azt válaszolták, hogy véleményük szerint az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokért járó ellentételezés azért nem minősül állami támogatásnak, mert az Altmark-ügyben hozott ítéletben (10) említett négy feltétel mindegyike teljesül. Később tájékoztatást nyújtottak a negyedik üzemeltetési szerződésről és különösen az állam által fizetett ellentételezés kiszámításához használt analitikus számviteli rendszerről.

(9)

Ezt követően a hivatalból indított eljárás és a panaszok tárgyát képező intézkedések bekerültek a 2009. július 23-án megindított, C 20/09. számú hivatalos vizsgálati eljárásba.

(10)

Tekintettel arra, hogy az Elsőfokú Bíróság 2003. július 23-án megsemmisítette a Bizottság határozatát, és miután a Bizottság megvizsgálta a belga hatóságok által a vitatott intézkedésekre vonatkozóan közölt információkat, 2009. július 13-án úgy határozott, hogy megindítja az EUMSZ 108. cikkének (2) bekezdésében előírt hivatalos vizsgálati eljárást (11).

(11)

Az eljárás megindításáról szóló bizottsági határozatot közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában. A Bizottság felkérte az érdekelt feleket észrevételeik megtételére.

(12)

A belga hatóságok 2009. augusztus 13-án tették meg észrevételeiket, majd azokat 2009. szeptember 10-én, 2009. október 12-én, 2010. április 23-án, 2010. április 26-án, 2010. október 19-én, 2010. november 19-én, 2010. december 21-én, 2011. január 18-án, 2011. február 17-én, 2011. március 2-án, 2011. március 29-én, 2011. április 11-én, 2011. május 10-én, 2011. május 27-én, 2011. június 14-én, 2011. augusztus 10-én, 2011. augusztus 26-án, 2011. október 7-én, 2011. december 14-én, 2011. december 19-én, 2011. december 20-án és 2011. december 26-án további észrevételekkel egészítették ki. A belga hatóságok jelezték, hogy 2009. április 22-én fellebbezést nyújtottak be az Elsőfokú Bíróság 2009. február 10-i ítélete ellen, és pontosították a közszolgáltatások ellentételezését és a DPLP javára biztosított egyéb eseti intézkedéseket.

(13)

A Deutsche Post AG és a DHL International N.V./S.A. 2009. augusztus 28-án tettek észrevételeket.

(14)

A Vlaamse Federatie van Persverspreiders (a továbbiakban: VFP, a sajtótermék-terjesztők flamand szövetsége) és a Prodipresse (a sajtótermék-terjesztéssel foglalkozó szakemberek egyesülete) 2009. augusztus 28-án tették meg észrevételeiket.

(15)

A Belgische Distributiedienst B.V.B.A (a továbbiakban: BD, a DPLP egyik versenytársa a sajtótermék-terjesztés piacán) 2009. augusztus 28-án tette meg észrevételeit.

(16)

Az Association belge des éditeurs de quotidiens A.S.B.L. 2009. augusztus 28-án tette meg észrevételeit.

(17)

A belga posta állami vállalat („Régie des postes”) volt 1992-ig, amikor önálló jogi személyként („entreprise publique autonome”) jegyezték be. Jogállása 2000-ben közjogi részvénytársaságra („société anonyme de droit public”) változott.

(18)

2010-ben a DPLP üzemi eredménye 2 318 millió EUR, üzemi nyeresége pedig 319 millió EUR volt. 2010 végén 33 616 főt foglalkoztatott. Összehasonlításképpen: 2002-ben 42 000 munkavállalója volt. A személyzeti költségek az összes működési költségének 65 %-át teszik ki.

(19)

A CVC Capital Partners magánbefektető 50 % mínusz egy részvénynek megfelelő kisebbségi részesedéssel rendelkezik. A belga állam többségi részvényes.

(20)

A DPLP-t a postatörvény (12), valamint a vizsgálat teljes időtartama alatt – azaz 1992-től 2010-ig – négy, egymást követő üzemeltetési szerződés bízta meg közfeladatokkal.

(21)

Az üzemeltetési szerződések rendelkeznek a DPLP által a közérdekű tevékenységei keretében vállalt feladatok végrehajtásának szabályairól és feltételeiről, és rögzítik a belga állam pénzügyi beavatkozását.

(22)

A DPLP az 1992-ben történt bejegyzése óta négy üzemeltetési szerződést írt alá a belga állammal következő időszakokra vonatkozóan (13):

(23)

Az üzemeltetési szerződések megállapítják a közfeladatok jegyzékét. A belga állam által az aktuális üzemeltetési szerződésben előírt közfeladatok a következők (14):

(24)

A DPLP 1992-től 2010-ig különböző intézkedések formájában részesült állami támogatásban:

(25)

1992-ben a Régie des postes törvény útján a „De Post – La Poste” elnevezésű önálló állami vállalattá vált. A DPLP a Régie des postes jogutódjaként átvette ez utóbbi eszközeit és személyzetét. Ez a változás számottevő törést jelentett a vállalkozási modellben:

(26)

Így a DPLP 1992-ben átvett 43 747 tisztviselőt, és velük együtt a foglalkoztatás, a nyugdíj és a javadalmazás biztonsága tekintetében őket megillető jogi oltalom biztosításának kötelezettségét (az 1991. március 21-i törvény 33. paragrafusa).

(27)

2008-ban a DPLP még mintegy 23 500 (a köztisztviselőkéhez hasonló jogállású) tisztviselőt foglalkoztatott, akik teljes személyzetének közel kétharmadát tették ki, ahogyan az az alábbiakban látható.

1.   ábra

A DPLP foglalkoztatási rendszere

Forrás: belga hatóságok

Teljes munkaidős egyenérték 2008-ban (1)

Munkavállalói létszám 2008-ban

A foglalkoztatási rendszer leírása

Tisztviselők

20 895

67 %

23 538

67 %

A köztisztviselőkre vonatkozó törvényi aktusokból (a továbbiakban: „statut”) származó szabálykészlet alapján foglakoztatott és a közigazgatási jog hatálya alá tartozó alkalmazottak

Szerződéses alkalmazottak

10 095 (2)

33 %

11 349

33 %

Munkaszerződés alapján foglalkoztatott, és az általános munkajogi szabályozás hatálya alá tartozó alkalmazottak

Összesen

30 990

34 887

(1) A 2008. évi szociális mérlegben feltüntetetteknek megfelelően (FTE: teljes munkaidős egyenérték)

(2) […] (üzleti titok)

(28)

1972 és 1996 között a nyugdíjakat felosztó-kirovó rendszer alapján folyósították. E rendszer szerint a DPLP visszatérítette az államnak azoknak a nyugdíjaknak az összegét, amelyeket az állam a nyugdíjba vonult volt tisztviselőknek fizetett (17) az 1972 óta felhalmozott nyugdíjjogosultságokért, amely évben a belga La Poste az államon belüli önálló elszámolási egységgé (Régie des postes) vált.

(29)

A nyugdí-jfinanszírozási rendszer az 1997-es nyugdíjreformig egyáltalán nem módosult. E reform azt jelentette, hogy a DPLP tisztviselői állományára alkalmazandó első pillér szerinti nyugdíjrendszert a magánszektorbeli nyugdíjrendszerhez igazították: 1997-től a DPLP-nek a bérek 8,86 %-át jelentő nyugdíjjárulékot kellett fizetnie az ONSS (Office national de sécurité sociale; Országos Társadalombiztosítási Hivatal) részére.

(30)

Ezzel párhuzamosan az állam beleegyezett abba, hogy átvállalja a DPLP által felhalmozott, 3,8 milliárd EUR összegű nyugdí-jkötelezettségeket.

(31)

Mindegyik szerződés rendelkezett arról, hogy az állam éves ellentételezést fizet a szerződésekben meghatározott közfeladatok végrehajtására.

(32)

Az első három szerződésben az ellentételezést a közfeladatok kiadásai és bevételei közötti tényleges eltérés alapján határozták meg. A negyedik üzemeltetési szerződés rögzített összegű ellentételezés kifizetéséről rendelkezik, amelynek kiszámítása a DPLP-re háruló költség és a közszolgáltatások igénybevevőitől befolyt bevételek közötti, várt eltérés alapján történik; ez az ellentételezés azonban az üzemeltetési szerződésekben meghatározott felső határ függvénye (18).

(33)

A DPLP-t az aktuális üzemeltetési szerződés (19) értelmében az államtól származó ellentételezésre feljogosító közszolgáltatások a következők:

(34)

Megjegyzendő, hogy az egyetemes postai szolgáltatás az utolsó három üzemeltetési szerződésnek (20) megfelelően nem jogosíthat ellentételezésre. Bár a sajtótermék-terjesztés a közösségi postai szolgáltatások belső piacának fejlesztésére és a szolgáltatás minőségének javítására vonatkozó közös szabályokról szóló, 1997. december 15-i 97/67/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (21) szerint általában beleilleszkedhet az egyetemes szolgáltatás keretébe, a belga hatóságok az üzemeltetési szerződések értelmében ellentételezendő különleges feladatokat (a napilap- és folyóiratterjesztést) olyan kritériumok szerint határozták meg, amelyek megkülönböztetik azokat az egyetemes postai szolgáltatástól. Ezek a kritériumok a következők: 1) a feladat azon célkitűzései, amelyek túlmutatnak az egyetemes szolgáltatás célkitűzésein, 2) az említett szerződésekben megállapított egyedi feltételek és 3) a díjszabásra vonatkozó egyedi rendelkezések, amelyek eltérnek az egyetemes szolgáltatás díjszabására alkalmazandó rendelkezésektől.

(35)

A feladat célkitűzései: a belga hatóságok úgy vélik, hogy különösen fontos a nyomtatott sajtótermékek széles körű terjesztésének biztosítása Belgium egész területén ahhoz, hogy növekedjen a tájékoztatás szintje és a vélemények sokfélesége, és ösztönözzék a lakosságot a politikai vitában való részvételre.

(36)

A szerződés egyedi működési feltételeket állapít meg: a DPLP számára előírt és ellentételezésre jogosító sajtótermék-terjesztési egyedi szolgáltatás túlmutat az egyetemes szolgáltatásban foglalt hagyományos terjesztési szolgáltatáson. A sajtótermék-terjesztési szolgáltatás a minőség és az eredmény vonatkozásában számos szigorú feltételhez kötött, a terjesztés időpontja (például 7.30 előtti terjesztés), gyakorisága, a kiadók terjesztési lehetőségei, a kiadók számára a mennyiség terén biztosított rugalmasság, valamint a szolgáltatás folyamatossága (többek között a vis maior eseteinek szigorú meghatározása) tekintetében.

(37)

Egyedi díjszabás: az ellentételezésre jogosító sajtótermék-terjesztés díjait (a belga állam, a DPLP, a sajtóágazat közötti) háromoldalú tárgyalások keretében határozzák meg, és azokat – az egyetemes szolgáltatási díjakkal ellentétben – a szabályozó hatóságnak nem kell jóváhagynia. Míg az egyetemes közszolgáltatás díjai a költségeken alapulnak, az ellentételezésre jogosító sajtótermék-terjesztési egyedi feladat díjai jóval alacsonyabbak, lehetővé teszik kitűzött céljainak megvalósítását.

(38)

A (33) preambulumbekezdésben említett közszolgáltatások közszolgáltatással járó ellentételezésben részesülhetnek. Az egyes gazdasági évekre ténylegesen fizetett, közszolgáltatással járó ellentételezések a következők:

Első üzemeltetési szerződés

Második üzemeltetési szerződés

Harmadik üzemeltetési szerződés

Negyedik üzemeltetési szerződés

(39)

1997-ben juttatott tőkeinjekció: a DPLP két, nem bejelentett, összesen 62 milliárd EUR értékű tőkeinjekcióban részesült. A belga hatóságok azonban a későbbiekben jelezték, hogy ezek a források valójában közszolgáltatással járó, halasztott ellentételezést jelentettek, amelyeket nem a kívánt időben folyósítottak a DPLP-nek.

(40)

2003-ban juttatott tőkeinjekció: a belga hatóságok a DPLP javára 297,5 millió EUR összegű tőkeinjekciót juttattak. Szerintük ez a tőkeinjekció a rendes piacgazdasági feltételek mellett működő magánbefektető számára elfogadható feltételek mellett valósult meg, a piacgazdasági magánbefektető elvének megfelelően, tehát nem minősülne állami támogatásnak.

(41)

2006-ban juttatott tőkeinjekció: a belga hatóságok újabb, 40 millió EUR összegű tőkeinjekciót juttattak. Szerintük ez a tőkeinjekció megfelelt a piacgazdasági magánbefektető elvének, mivel azt a magánbefektetőkre alkalmazandó feltételekkel megegyező feltételek mellett valósították meg (egyenrangúság elve).

(42)

A DPLP 2005. december 31-ig a társasági adó megfizetése alóli mentesítésben részesült.

(43)

A vizsgálat időszakában a DPLP a közszolgáltatások teljesítése keretében használt ingatlanok esetében ingatlanadó alóli mentesítésben részesült, ami évente […] (*2)–[…] EUR előnyt jelentett. Ezen adó megfizetése esetén az említett ingatlanokat igénybe vevő termékek (közszolgáltatás és kereskedelmi termékek) költségei arányosan magasabbak lettek volna.

(44)

A DPLP más közvetett és helyi adók alól is mentesül. A belga hatóságok nem tudják felbecsülni ennek az előnynek a pontos értékét, de jelzik, hogy ez az intézkedés a de minimis szabályok hatálya alá tartozik.

(45)

Az adómentesítések az EK-Szerződés 1958. évi hatálybalépése előttiek, és azokat jelentősebb módosítás nélkül fenntartották. Míg a társasági adó megfizetése alóli mentesítés 2005. december 31-én megszűnt, a két utolsó intézkedés még mindig hatályban van.

(46)

A belga állam 1992-ben 63 ingatlant ruházott át ellenszolgáltatás nélkül a DPLP-nek (22). A DPLP az ingatlanokat már használta, bár azok jogilag állami tulajdonban voltak. E javak becsült összértéke 112,2 millió EUR (23) volt. Ezek az ingatlanok különálltak azoktól az eredeti eszközöktől, illetve hozzáadódtak azokhoz, amelyeket a La Poste 1971-ben bekövetkezett állami vállalattá („Régie des postes”) válásakor elkülönítettek az állami tulajdonban lévő javaktól. A Régie des postes-nak már törvényesen a tulajdonát képezték a mérlegében feltüntetett eszközök. Ezekről az 1992-ben átruházott további ingatlanokról viszont azt feltételezték, hogy a nyugdíjak jelentette terhet ellentételezik, ami továbbra is a DPLP-re hárult, amikor az önálló állami vállalati („entreprise publique autonome”) jogállás érdekében lemondott a „régie” jogállásról.

(47)

A belga hatóságok kijelentik, hogy ezeknek az ingatlanoknak az átruházása kizárólag az állami tulajdont képező javak belső átszervezése keretébe illeszkedett, és nem jelentett előnyt. Szerintük ezeket az ingatlanokat a belga La Poste már azelőtt használta, mielőtt 1992-ben átalakult DPLP-vé (és következésképp már a Régie des Postes is használta azokat).

(48)

A DPLP-nek lehetősége nyílt arra, hogy az általa felvett kölcsönökre 0,25 %-os díj ellenében állami kezességvállalást kérjen.

(49)

A vizsgálat időszakában ezt a kezességvállalást egyetlen alkalommal vették igénybe az Európai Beruházási Banktól (EBB) felvett 100 millió EUR összegű kölcsönre. A DPLP és az EBB között 2004. december 22-én aláírt megállapodás lehetővé tette a DPLP számára, hogy 2008. június 10-ig igénybe vegye az EBB hitelkeretét. E hitelkeret lehívásával a DPLP 2007. november 8-án 100 millió EUR-t kért; ezt az összeget ténylegesen 2007. december 5-én kapta meg. A DPLP kötelezettséget vállalt arra, hogy a kölcsönt 11 egyenlő összegű – egyenként mintegy 9,09 millió EUR – éves részletben téríti vissza. Az első részletet 2012. december 5-én, az utolsót pedig 2022. december 5-én kell folyósítani. A kamatfizetés negyedévenként (december 5-én, március 5-én, június 5-én, szeptember 5-én) történik. A kamatlábak meghatározása 37 bázisponttal csökkentett háromhavi EURIBOR-kamatláb alapján történik.

(50)

A Bizottság az Altmark-ügyben hozott ítélet (24) alapján úgy vélte, hogy az 1992 óta fizetett közszolgáltatással járó ellentételezések, valamint a fentebb említett adómentesítések, tőkeinjekciók, állami kezességvállalás és ingatlanátruházás az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett támogatásnak minősülhet.

(51)

Az egyetemes szolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolódó költségek ellentételezése formájában nyújtott állami támogatások az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése értelmében a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilváníthatók, ha szükségesek a szóban forgó szolgáltatások teljesítéséhez, és nem befolyásolják a kereskedelem fejlődését olyan mértékben, amely ellentétes az Európai Unió érdekeivel.

(52)

Az eljárás megindításáról szóló 2009-es határozatban a Bizottság azt a kérdést vetette fel, hogy szükségesek és arányosak-e a DPLP számára a közfeladatainak teljesítéséhez biztosított intézkedések.

(53)

A túlkompenzációnak az EUMSZ 106. cikke (2) bekezdése szerinti kiszámítása tekintetében a Bizottság úgy vélte, hogy a közszolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolódó összes bevételt és költséget figyelembe vették, és meggyőződött arról, hogy a közfeladatok esetében nem merült fel túlkompenzáció. Ehhez a számításhoz ellenőrizni kell az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz kapcsolódó költségek meghatározásához alkalmazott számviteli módszer megalapozottságát, és figyelembe kell venni a közszolgáltatás valamennyi nettó költségét és a bármely formában nyújtott további támogatásokat.

(54)

A tisztviselők nyugdíjának állami finanszírozása kapcsán a Bizottság azt a kérdést vetette fel, hogy a nyugdí-jkötelezettségek alóli mentesítés ténye milyen mértékben helyezte a DPLP-t a versenytársaiéval összehasonlítható helyzetbe a társadalombiztosítási járulékok tekintetében.

(55)

A francia La Poste tisztviselői nyugdíjköltségeinek állami finanszírozása tárgyában hozott határozatban (25) a Bizottság által alkalmazott megközelítés szerint meg kellett vizsgálni, hogy ez az intézkedés összeegyeztethető-e a belső piaccal az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdése c) pontjának fényében, ehhez pedig meg kellett határozni, hogy a DPLP által az említett kötelezettségek alóli mentesítését követően megfizetett társadalombiztosítási költségek milyen mértékben hasonlíthatók össze a versenytársait terhelő költségekkel.

(56)

A VFP és a Prodipresse 2009. augusztus 28-án továbbította észrevételeit a DPLP által megvalósított sajtótermék-terjesztési rendszerrel kapcsolatban.

(57)

A VFP és a Prodipresse – az általuk korábban emelt panasznak megfelelően – kiemelte a DPLP alacsony sajtótermék-terjesztési díjaiból fakadó versenytorzulásokat, amelyek megakadályozták az egyéb piaci szereplők felől érkező versenyt.

(58)

A VFP és a Prodipresse közölte, hogy a DPLP által alkalmazott árak megállapítása a DPLP, a kiadók és az állam közötti háromoldalú tárgyalások során történt. Szerintük a DPLP-nek a piacinál alacsonyabb árak miatti veszteségét az állam az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokért járó ellentételezés keretében kompenzálja. Ha ennek a támogatásnak a DPLP a közvetlen kedvezményezettje, a támogatásból közvetett módon a napilapkiadók is részesülnek.

(59)

A VFP és a Prodipresse úgy véli, hogy a DPLP túlkompenzációban részesülhet a sajtótermék-terjesztési rendszer esetében; ezt a túlkompenzációt feltehetőleg az egyéb tevékenységeinek finanszírozásához használja fel.

(60)

Az Association belge des éditeurs de journaux 2009. augusztus 28-án tette meg észrevételeit. Ez alkalommal a demokrácia és az egyenlőség szempontjából annak fontosságát hangsúlyozta, hogy Belgium egész területén egységes és méltányos árakon biztosított, hatékony napilap-terjesztési rendszer legyen, lehetővé téve, hogy az előfizetők kora reggel megkapják napilapjaikat.

(61)

A Deutsche Post AG és a DHL International 2009. augusztus 28-án tette meg észrevételeit. Hangsúlyozták, hogy meg kell vizsgálni a DPLP-re háruló nyugdí-jkötelezettségek átvállalását, és többek között meg kell győződni arról, hogy ez az intézkedés megfelel-e a korábbi gyakorlatnak, ellenőrizni kell, hogy a tőkeinjekciók megfelelnek-e a piacnak, igazolni kell, hogy a költségek elosztása megfelel-e Chronopost-ügyben hozott ítéletnek, végül pedig meg kell vizsgálni az ingatlanátruházást.

(62)

A Belgische Distributiedienst NV/Belgique Diffusion SA (a továbbiakban: BD) – a TNT csoport tagja – 2009. augusztus 28-án tette meg észrevételeit. A BD a DPLP versenytársa – különösen a sajtótermékek terjesztésével foglalkozó leányvállalatának, a Deltamedia vállalatnak a versenytársa – a napilap- és a folyóirat-terjesztés piacán. A BD a korábban tett panaszának megfelelően hangsúlyozta, hogy a DPLP a költségeinél alacsonyabb árakat alkalmazott a napilapterjesztésre. A DPLP veszteségét szerinte állami támogatásokból finanszírozták. Az alacsony árak szerinte megnehezítették a DPLP-vel szembeni versenyt.

(63)

A BD szerint a DPLP megsértette a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1992. június 18-i 92/50/EGK tanácsi irányelvet (26), valamint a 97/67/EK irányelv 7. cikkét. A BD azt a kérdést is felvetette, hogy felmerült-e az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti támogatás, és hogy az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése értelmében vett általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz kapcsolódó költségek ellentételezése összeegyeztethető-e a belső piaccal.

(64)

Felvetette azt a kérdést, hogy a napilapterjesztés minősülhet-e általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak, mivel a tagállamok többségében ez a tevékenységet a postai szolgáltató bevonása nélkül nyitották meg a verseny előtt.

(65)

A BD azt a kérdést is felvetette, hogy a kizárólag a postai szolgáltató számára fenntartott támogatás a napilapterjesztés támogatásának legmegfelelőbb eszközét jelenti-e a kiadóknak nyújtott támogatással szemben, amelyek ekkor igénybe vehetnék a szabad piaci terjesztési szolgáltatásokat, ami lehetővé tenné különböző szolgáltatók versenyét.

(66)

A BD felvetette azt a kérdést, hogy szükségesek-e a költségek; még akkor is, ha a DPLP-re ruházott napilap-terjesztési feladatot jóváhagynák. Szerinte a DPLP a többi piaci szereplőnél jóval magasabb költségeket visel, ami növeli a szükséges támogatási szintet. Ebben az értelemben a támogatások szerinte aránytalanok és indokolatlanok.

(67)

A BD végezetül úgy véli, hogy a DPLP-nek az állam által átvállalt költségei olyan beruházási költségeket tartalmaznak, amelyek nem lennének szükségesek az általános gazdasági érdekű szolgáltatások végrehajtásához, mivel előfordulhat, hogy a DPLP a létesített infrastruktúrákat más szolgáltatásokhoz használta. Előfordulhat az is, hogy a kereskedelmi termékek promóciós kampányait az állami támogatásból finanszírozták.

(68)

A belga hatóságok kijelentik, hogy a Combus-ügyben hozott ítéletben (27) alkalmazott megközelítés szerint a nyugdí-jkötelezettségek átvállalása nem minősül állami támogatásnak, mivel az a belga La Poste-ot egy szokásostól eltérő teher alól, nem pedig egy vállalkozás költségvetését szokásosan érő teher alól mentesíti.

(69)

Egy ilyen szokásostól eltérő teher a tisztviselői állományhoz kapcsolódó magasabb bérköltségekből és az operatív téren tapasztalható rugalmatlanságából fakad, amelyek megakadályozzák, hogy a DPLP a kívánt mértékben csökkentse a személyzetében foglalkoztatott tisztviselők számát.

(70)

A belga hatóságok a nem kellő rugalmasság három okát határozzák meg:

(71)

A tisztviselők foglalkoztatásának biztonsága: a DPLP kijelenti, hogy a tisztviselőit de facto határozatlan időre veszi fel. A DPLP a tisztviselőinek szerződését kizárólag súlyos indok vagy ismétlődő rossz eredmények esetén tudja megszüntetni. Az elbocsátási eljárásra még hasonló esetben is különösen szigorú követelmények vonatkoznak.

(72)

Ezenkívül az Államtanács (a tisztviselők ügyében joghatósággal rendelkező belga közigazgatási bíróság, míg a szerződéses alkalmazottak ügyében a munkaügyi bíróságok rendelkeznek joghatósággal) a tisztviselők támogatására mutatott hajlandóságot azzal, hogy szigorú előírást rögzített az „érvényes indok” megállapítása tekintetében. Ebből kifolyólag a DPLP gazdasági vagy technikai okok miatt sem egyenként, sem kollektív módon nem tudja elbocsátani tisztviselőit.

(73)

A munkaszerződés felmondása következésképp nem minősül olyan adminisztratív eszköznek, amellyel a tényleges működési szükségletek függvényében alakítható át a személyzet összetétele. Ehhez hasonlóan a gazdasági indok miatti elbocsátások lehetőségének hiánya jelentős mértékben korlátozza azokat az eszközöket, amelyek a DPLP rendelkezésére állnak olyan problémák megoldásához, mint a nem kellő mobilitás vagy a tisztviselőknek a piacon alkalmazott béreknél és kedvezményeknél magasabb bére és kedvezményei. A tisztviselők ezenkívül nem jogosultak arra, hogy az államigazgatásba való automatikus áthelyezésüket kérjék, a DPLP pedig egyre kevésbé írhat elő ilyen áthelyezést.

(74)

Ez azt jelenti, hogy a tisztviselők létszámának csökkentése lényegében a kevés önkéntes távozásra és a természetes távozásra korlátozódik.

(75)

A belső mobilitás hiánya: azonkívül, hogy a DPLP nem tudja csökkenteni a tisztviselői állomány létszámát azokon a területeken, ahol csökkent a szolgáltatások iránti kereslet, a tisztviselőinek a szervezeten belüli – szükségletei figyelembevételével történő – átcsoportosításához rendelkezésére álló lehetőségekre szigorú korlátozások vonatkoznak.

(76)

Olyan tényezőkből fakadóan, mint a nyelvi hovatartozás, a szakképesítések, a szolgálati idő és a feladatkörök szerinti besorolás, a DPLP például a hagyományos levelezés háttérbe szorulása miatt csökkenő személyzeti szükségletekkel jellemzett területeken dolgozó személyzetét szinte egyáltalán nem tudja – többek között nyugdíjba vonulás vagy növekvő kereslet miatt – létszámhiányos ágazatokba átcsoportosítani.

(77)

Másképp fogalmazva: a „tisztviselői törvények” rugalmatlansága miatt a DPLP a tisztviselőit szinte egyáltalán nem tudja átcsoportosítani a saját szükségletei szerint, és nem tudja orvosolni a létszámfelesleggel jellemzett tevékenységi területek és a létszámhiányos tevékenységi területek közötti egyenlőtlenséget. Paradox módon a létszámhiányos ágazatokban megállapított szükségletek kielégítéséhez a DPLP-nek ideiglenes vagy szerződéses alkalmazottakat kell felvennie, ugyanakkor meg kell tartania a felesleges tisztviselőit a létszámfelesleggel jellemzett ágazatokban.

(78)

Az átmeneti munkanélküliség lehetőségének hiánya: a DPLP ezenkívül nem kényszerítheti tisztviselőit átmeneti munkanélküliségbe („gazdasági munkanélküliségbe”), ahogyan azt a magánszektorbeli piaci szereplők megtehetik, ha elfogy a munka.

(79)

Magasabb bérköltségek: amikor a Régie des postes 1992-ben önálló állami vállalattá vált, és új neve DPLP lett, a tisztviselők a magánszektorbeli szerződéses alkalmazottaknál jóval magasabb bérekhez és kedvezményekhez jutottak. 1992 óta a szolgálati időhöz kapcsolódó automatikus béremelések és a szakszervezetek jelentős tárgyalási ereje hozzájárult a béreknek és a kedvezményeknek e viszonylag magasabb szinten tartásához.

(80)

A szerződéses alkalmazottakénál magasabb béreken és kedvezményeken kívül a tisztviselőknek további 4–11 nap fizetett szabadság jár (28), ami növeli a DPLP-t terhelő költségeket. A tisztviselőkre jellemző, említett tényezők megnehezítették a tisztviselői állomány egységköltségének DPLP általi kezelését, amely költség jóval magasabb, mint a magánszektor szerződéses alkalmazottaié.

(81)

A Régie des postes tisztviselőinek 1992-ben történt átvétele óta a DPLP vezetői elismerték, hogy ez a személyzet – a magasabb bérköltségeivel és működési rugalmatlanságaival – olyan strukturális hátrányt jelentett, amelynek támogatása a postai piac liberalizációjának előrehaladásával egyre nehezebbé vált. A DPLP ennek következtében 1998-ban megszüntette a tisztviselők felvételét. A leginkább nyugdíjba vonulás miatti természetes távozások hatására abszolút értelemben csökkent a személyzet, 2008-ban 23 538 fő lett.

(82)

Mivel a tisztviselők létszámának csökkenése elsősorban a természetes távozásoktól függ az aktuális életkorpiramis összefüggésében, ez lassú folyamat, és minden valószínűség szerint így is marad 2030-ig, azaz jóval a postai piac teljes liberalizációja utánig, ahogyan azt az alábbi ábra szemlélteti.

2.   ábra

A DPLP-tisztviselők létszámának alakulása

Forrás: belga hatóságok

A tisztviselők eddigi és tervezett létszáma

A DPLP 1998-ban megszüntette a tisztviselők felvételét

Eddigi létszám

Tervezett létszám (1)

43 747

41 982

39 572

35 305

27 705

23 538

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

1992

1995

1997

2000

05

08

10

15

20

25

2030

(1) […]

(83)

A belga hatóságok következésképp úgy ítélik meg, hogy a DPLP-tisztviselők operatív szempontból és a költségek tekintetében komoly hátrányt jelentenek a magánszektorbeli szereplőkkel szemben, és hogy az állam egy olyan, szokásostól eltérő tehertől mentesítette a DPLP-t, amelyet a versenytársai nem viselnek.

(84)

Szerintük az intézkedés nem minősül állami támogatásnak, és a Bizottság által az eljárás megindításáról szóló határozatban – a nyugdíjrendszerekkel kapcsolatos korábbi ügyeknek [EDF (29), La Poste (Franciaország) (30), Royal Mail (31)] megfelelően – alkalmazott megközelítés következésképp nem lenne szükséges a DPLP esetében.

(85)

A belga hatóságok azonban kijelentik, hogy egy ilyen módszernek a DPLP-re történő esetleges alkalmazása ahhoz a következtetéshez vezetne, hogy a társadalombiztosítási költségeknek a DPLP által vállalt része – a bérköltségek százalékos arányában kifejezve – megegyezik a versenytársaiéval.

(86)

A belga hatóságok továbbították a DPLP számviteli adatait (32) és kifejtették a DPLP által alkalmazott analitikus számviteli elveket.

(87)

Először is azzal érvelnek, hogy az évente fizetett, közszolgáltatással járó ellentételezés nem minősül támogatásnak, amennyiben megfelel az Altmark-ügyben alkalmazott ítélkezési gyakorlatnak.

(88)

Ezt követően kijelentik, hogy amennyiben a közszolgáltatással járó ellentételezés támogatásnak minősül, akkor összeegyeztethető a belső piaccal, mivel nem jelenti a DPLP közfeladatai végrehajtása keretében viselt nettó költségeinek túlkompenzációját. A belga hatóságok által benyújtott számítások – szerintük – a DPLP-t terhelő költségek alulkompenzációját tükrözik.

(89)

A belga hatóságok végül azt közlik, hogy bizonyos intézkedések létező támogatásnak minősülnek. E tekintetben a létező támogatásokkal foglalkozó szakaszokra hivatkoznak (6.3.2. és azt követő preambulumbekezdések).

(90)

A belga hatóságok a Bizottsághoz intézett, 2009. augusztus 12-i levelükben azt közlik, hogy az 1997-ben összesen 62 millió EUR értékben juttatott tőkeinjekciót a közszolgáltatással járó, halasztott ellentételezésnek kell tekinteni.

(91)

A belga hatóságok szerint mindkét tőkeemelés, a 2003-as és a 2006-os is, olyan stratégiai tervre (33) épült, amelynek végső célja az volt, hogy a postai piac fokozatos liberalizációjának összefüggésében javítsa a vállalat versenyképességét és jövedelmezőségét.

(92)

Ez a stratégiai terv két fő célt tűzött ki:

(93)

2003-ban juttatott tőkeinjekció: a belga hatóságok szerint a 2003-ban végrehajtott tőkeemelés célja a DPLP saját tőkéjének felerősítése volt, tekintettel többek között a négy új levélválogató központ építése és egy meglévő központ korszerűsítése, a levélpostai küldemények kézbesítési útvonalainak optimalizálása és az automatizálás érdekében tett főbb pénzügyi kötelezettségvállalásaira.

(94)

A belga hatóságok ezenkívül kijelentették, hogy a tőkeinjekciók az előrehozott nyugdíjba vonulási rendszerhez kapcsolódó létszámcsökkentésből, a munkaidő-csökkentésből és a személyzet új tagjainak béremeléséből fakadó személyzeti költségeket is fedezték.

(95)

Ezek az intézkedések a 2003–2007 közötti időszakban ésszerű biztosítékokat szolgáltattak a magánbefektetői elvárásoknak megfelelő nagyobb jövedelmezőségére. Így a belga államot – mint a DPLP egyetlen részvényesét 2003-ban – a tőkebefektetés melletti döntésekor feltehetőleg jövedelmezőségi kilátások vezérelték, a piacgazdasági magánbefektető elvét teljes mértékben tiszteletben tartó logika mentén.

(96)

A belga hatóságok ezenkívül 2009. augusztus 5-én kijelentették, hogy a jövedelmezőségi előrejelzések szerint a tőkeinjekció végrehajtása a piacgazdasági magánbefektető elvének megfelelő feltételek mellett történt, mivel a várt hozam meghaladta azt a hozamot, amelyet egy magánbefektető követelt volna. Ezek az előrejelzések nem voltak irreálisak, ugyanis a 2003 és 2008 között regisztrált tényleges jövedelmezőség határozottan magasabb volt a várt jövedelmezőségnél.

(97)

A belga hatóságok egyértelművé tették, hogy a 2003-as tőkeinjekció és a DPLP elszámolásaiban szereplő állami követelések 2005-ben bekövetkezett törlése egyáltalán nem függött össze. Ez a másik időpontban végrehajtott törlés szokásos számviteli művelet volt, mivel az állam korábban egyértelműen jelezte, hogy ezeket a követeléseket nem fogja megfizetni a DPLP-nek. A mérleg 2005-ös konszolidálása keretében törölt végösszegek eltértek a 2003-ban juttatott tőkeinjekciók összegétől és a 2002 végén felhalmozódott veszteségek összegétől.

(98)

2006-ban juttatott tőkeinjekció: a belga hatóságok kijelentik, hogy ez a tőkeinjekció megfelelt a piacgazdasági magánbefektető elvének, amennyiben azt egy magánbefektetőre – azaz a 300 millió EUR-t befektető Post Invest SA-ra – alkalmazandó feltételekkel egyenértékű feltételek mellett hajtották végre (egyenértékűség elve). Az állam és a magánbefektető új részvényeket jegyzett, ami lehetővé tette az új befektető számára, hogy megszerezze a részvények 50 %-nál eggyel kevesebb részét, míg az állam megtartotta a részvények eggyel több, mint 50 %-át (34).

(99)

A kibocsátott új részvények árának meghatározásához a belga hatóságok által felkeresett befektetési bank becslése szerint a DPLP teljes értéke […]–[…] EUR között volt. Az állam végül a tőkeinjekciók előtti […] EUR összeget vette figyelembe a vállalat egészére nézve. A belga hatóságok elismerik, hogy a DPLP későbbi eredményei meghaladták a becsléskor megfogalmazott feltételezéseket.

(100)

A stratégiai terv végrehajtása a belga hatóságok szerint lehetővé tette, hogy a DPLP-t az egyik leghatékonyabb európai piaci szereplővé tegyék. A DPLP jelentős előrelépéseket tett a jövedelmezőség, a hatékonyság (35) és a minőség terén, miközben ésszerű szinten tartotta az ügyfeleknek kiszámlázott árakat.

(101)

A belga hatóságok a 2009. augusztus 12-i nyilatkozatukban elismerik, hogy a DPLP nem a társaságiadó-rendszer hatálya alá, hanem 2005. december 27-ig valójában a nyereségadó (azaz a jogi személyek adója) hatálya alá tartozott. Mindazonáltal kijelentik, hogy a 2003–2005 közötti időszakban a DPLP-nek nem származott előnye ebből az adórendszerből: ha ugyanis a társasági adó hatálya alá tartozott volna, megtehette volna, hogy a múltbeli veszteségeket átkönyveli, és így ebben az időszakban nem kellett volna megfizetnie a társasági adót.

(102)

A belga hatóságok továbbá azzal érvelnek, hogy a DPLP-nek a 2003–2005 közötti időszakban 2 millió EUR összegű adót kellett fizetnie a nyeresége után.

(103)

A 2006-os pénzügyi évtől kezdődően a DPLP-nek úgy kellett megfizetnie a társasági adót, hogy nem tudta átkönyvelni a korábbi veszteségeit. A belga hatóságok az addig feláldozott adójóváírást 51,87 millió EUR-ra becsülik.

(104)

Ebből tehát arra következtetnek, hogy a DPLP-nek 2006 előtt nem származott nettó nyeresége a társasági adó megfizetése alóli mentesítésből.

(105)

A belga hatóságok egyértelművé teszik, hogy a DPLP a közérdekű szolgáltatás teljesítéséhez használt ingatlanokból származó jövedelem vonatkozásában mentesül az ingatlanadó alól.

(106)

A belga hatóságok felbecsülték a DPLP nettó előnyét, amely szerintük a DPLP-t egy szigorúan meghatározott területi sűrűséggel jellemzett postai hálózat fenntartására vonatkozó – más ellentételezés tárgyát nem képező – kötelezettségre való tekintettel terhelő további költségeknek csak korlátozott részét képezi.

(107)

A belga hatóságok kifejtik, hogy a DPLP mentesül bizonyos közvetett és helyi adók alól. Kijelentik, hogy ezek a mentesítések de minimis nettó hatással járnak.

(108)

A belga hatóságok a 2009. augusztus 12-i nyilatkozatukban megerősítették, hogy a DPLP önálló állami vállalattá alakulásakor bizonyos ingatlanokat átruháztak rá. Ezeket a postai szolgáltatási feladatának végrehajtásához szükséges épületeket a DPLP már 1971 óta használta.

(109)

A belga hatóságok kijelentik, hogy a szóban forgó ingatlanok átruházása semmilyen előnyhöz nem juttatta a DPLP-t, mert az már használta azokat a közfeladata keretében. Másképp fogalmazva: szerintük csak a közjavak átszervezéséről volt szó.

(110)

A belga hatóságok a 2009. augusztus 12-i nyilatkozatukban kijelentik, hogy a DPLP-nek nem jár automatikusan állami kezességvállalás a kölcsöneire. Ha a DPLP-nek ilyen kezességvállalást kellene igényelnie, meg kellene szereznie a belga hatóságok jóváhagyását, és évi 0,25 %-os díjat kellene fizetnie az Államkincstárnak.

(111)

A vizsgált időszakban a DPLP csak egyszer vett igénybe állami kezességvállalást.

(112)

A belga hatóságok megítélése szerint a 0,25 %-os díj megfelelő, tekintettel a DPLP pénzügyi helyzetére, és arra, hogy alacsony a valószínűsége, hogy a DPLP nem téríti vissza a kölcsönt. A belga hatóságok továbbá úgy vélik, hogy állami kezességvállalás hiányában hasonló kölcsönre nyújtott piaci kamatlábak akár 40 bázisponttal magasabbak lettek volna.

(113)

A belga hatóságok a 2009. október 12-i nyilatkozatukban kijelentik, hogy csak a BD és az FVP/Prodipresse nyilatkozatai tartalmaznak döntő információkat. Ezek az információk többek között a napilapok és a folyóiratok korszerű terjesztésével kapcsolatosak.

(114)

A belga hatóságok azzal érvelnek, hogy a BD által hangsúlyozottakkal ellentétben a nem fenntartott postai szolgáltatások (például a sajtótermék-terjesztés) odaítélése nem tartozik a közbeszerzési szerződésekről szóló uniós szabályozás (a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (36)) hatálya alá.

(115)

Ezenkívül kijelentik, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősülő napilap- és folyóiratterjesztés nem sérti a postai piac liberalizációjára vonatkozó uniós rendelkezéseket.

(116)

A belga hatóságok azt is közlik, hogy e feladat odaítélése nem önkényes döntéstől függ. Szerintük a DPLP az egyetlen olyan vállalat, amely teljesíteni tudja az ilyen szolgáltatástípusok szolgáltatói számára előírt feltételeket és kötelezettségeket.

(117)

A belga hatóságok kijelentik, hogy a BD állításával ellentétben a DPLP a 2002–2008 közötti időszakban nem részesült túlkompenzációban a napilap- és folyóirat-terjesztési szolgáltatásának teljesítéséhez kapcsolódó költségekért.

(118)

A belga hatóságok nem osztják az FVP/Prodipresse azon véleményét, amely szerint a DPLP eltúlozta a korszerű – 82 %-osról 100 %-osra növelni tervezett – országos lefedettség bővítéséhez kapcsolódó beruházásait és többletköltségeit. Mivel a 18 % elsősorban a félreeső területeket érintette, a DPLP személyzeti költségei aránytalanul megemelkedtek, és a DPLP-nek – jellemzően magas értékcsökkenési költségű – nagy távolságra közlekedő szállítójárműveket kellett beszereznie.

(119)

A belga hatóságok végül kijelentik, hogy a DPLP reklámkampányának költségeit nem vették figyelembe a korszerű sajtótermék-terjesztésre az államtól kapott ellentételezés kiszámításához.

(120)

A BD jelzi, hogy a DPLP nyilvánvalóan nem költséghatékony. A belga hatóságok vitatják ezt az érvet, hangsúlyozva, hogy a BD nem veszi teljes mértékben figyelembe a korszerű sajtótermék-terjesztéshez kapcsolódó magas többletköltségeket, és hogy figyelmen kívül hagyja azokat a jelentős erőfeszítéseket, amelyeket a DPLP a költségei megfékezésére és a termelékenysége javítására tett.

(121)

A BD szerint a Deltamedia költségei alacsonyabbak a DPLP költségeinél. Ez a helyzet a belga hatóságok szerint a következőknek tudható be:

(122)

A belga hatóságok a 2010. december 21-i nyilatkozatukban azt közlik, hogy a vizsgált intézkedések némelyike létező támogatásnak minősül.

(123)

Először is a belga hatóságok kijelentik, hogy a DPLP-nek biztosított adómentesítések Belgium Európai Unióhoz való csatlakozása előttiek, és következésképp létező támogatásnak minősülnek.

(124)

Másodszor, a belga hatóságok azzal érvelnek, hogy a DPLP-nek folyósított éves támogatás 1999 előtti, azaz a postai piac liberalizációja előtti, és ennélfogva létező támogatásnak minősül. Ugyanígy, az 1999 előtti tőkeinjekciókat – ha azok állami támogatásnak minősülnek – nem kellene létező támogatásnak tekinteni.

(125)

Harmadszor, a belga hatóságok a tízéves elévülési idő miatt azt állítják, hogy az 1999. július 13. előtt (azaz a szóban forgó ügyben a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása előtt) elfogadott valamennyi intézkedés létező támogatásnak minősül, mivel az Elsőfokú Bíróság általi korábbi megsemmisítés a Bizottság összes korábbi vizsgálati aktusának megsemmisítését is maga után vonhatta. Azzal érvelnek azonban, hogy – ahogyan a Bizottság a 2002. decemberi első vizsgálati aktusában felvetette – a vizsgálatba nem kell felvenni az 1992 decembere előtt foganatosított intézkedéseket. Ez az ingatlanátruházást és az 1992-ben folyósított első éves támogatást érintené.

(126)

A 97/67/EK irányelvnek a közösségi postai szolgáltatások belső piacának teljes megvalósítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2008. február 20-i 2008/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (37) (a harmadik postai irányelvvel) módosított 97/67/EK irányelv 14. cikke előírja a postai szolgáltatók számára, hogy olyan analitikus számviteli rendszert kell vezetniük, amely egyértelműen megkülönbözteti az egyetemes szolgáltatás részét képező és azon kívüli szolgáltatások és termékek mindegyikét. Számviteli rendszerükben a közvetlen költségeket közvetlenül a termékekhez kell rendelni, a közös költségeket közvetlenül vagy közvetve kell felosztani és különösen fel kell osztani a megfelelő módon a mind az egyetemes, mind a nem egyetemes szolgáltatások biztosításához szükséges közös költségeket. A DPLP analitikus számviteli rendszere tevékenységalapú költségelszámolási (ABC) módszeren alapul, amely valamennyi működési költséget – az adózás és kamatfizetés előtti eredmény (EBIT) szintjéig – a teljesen felosztott költségek (FDC) módszerének megfelelően a különböző termékekhez könyvel. Az analitikus számviteli rendszer a DPLP valamennyi üzemeltetési költségére és szervezeti egységére kiterjed. 2009-ben a kereskedelmi termékek a DPLP árbevételének […] %-át tették ki, míg a közszolgáltatáshoz kapcsolódó termékek […] %-ot tettek ki

(127)

Az analitikus számviteli módszer háromszintű, ezek: az erőforrások, a tevékenységek és a termékek. Célja az egyes termékekhez könyvelendő költségrész meghatározása.

(128)

A költségek 398 különböző költségtípusra oszthatók, és 3 954 felelősségi központ között oszlanak meg. Számviteli célból ezek 34 erőforráscsoportra és 108 kódcsoportra oszlanak. 986 különböző tevékenység létezik.

(129)

Az erőforrások költségeit a jellegüktől függően könyvelik a tevékenységekhez: a „közvetlen erőforrások” közvetlenül egy konkrét tevékenységhez társulnak, míg a „közvetett erőforrások” több tevékenységhez járulnak hozzá, és azokat az érintett erőforrás tevékenységenkénti felhasználásának mértékét tükröző elosztási kulcsok segítségével kell könyvelni. Végezetül a tevékenységhez való általános hozzájárulás magában foglalja a konkrét tevékenységekhez nem könyvelhető általános költségeket; ezeket a költségeket tehát egyenlően könyvelik az összes bevételhez a költség-plusz elven képzett ár alapján.

(130)

A 986 különböző tevékenység az egyes termékek értékláncának alkotóeleme. A valamely adott tevékenységhez kapcsolódó költségeket termékekhez rendelik, a kérdéses tevékenység egyes termékekben való igénybevételétől függően. A nem operatív tevékenységek költségeit először a termékekhez közvetlenül hozzájáruló üzemeltetési tevékenységekhez rendelik.

(131)

A folyamat utolsó szakaszában a tevékenységek költségeit végül az egyes termékekhez könyvelik, általában a mennyiségen alapuló elosztási kulcs szerint. Másképp fogalmazva: az adott tevékenységgel érintett összes terméket az adott tevékenység termékek általi igénybevételének mértékével arányos költségrészen számolják el.

(132)

A Bizottság megítélése szerint a DPLP által jelenleg alkalmazott analitikus számviteli módszer kielégítő, mivel minden költséget helyesen, kielégítő megfelelőségi szinten rendel hozzá egy adott termékhez. A Bizottság azonban megállapítja, hogy a DPLP ezt a módszert fokozatosan alakította ki; vélelmezhető tehát, hogy a vizsgálat tárgyidőszakának elejéről származó számviteli adatok még az általános megbízhatóságuk ellenére sem annyira részletesek, mint a jelenlegi számviteli rendszer adatai.

(133)

2011 márciusában a belga hatóságok benyújtották a Bizottságnak a DPLP analitikus számviteli módszerének visszamenőleges módosítását, amivel az volt a céljuk, hogy másként osszanak fel bizonyos költségeket a kereskedelmi tevékenységek és a közszolgáltatási tevékenységek között. A belga hatóságok által tervezett módosítás a költségek hozzárendelésének utolsó szakaszára vonatkozik, amikor a termékeket az egyes tevékenységek e termékek általi igénybevételének mértékével arányos költségeken számolják el.

(134)

A módosítás megváltoztatja az üzemeltetési költségek termékekhez rendelését, amelyet a DPLP eddig alkalmazott. E módosítást követően a kereskedelmi termékekhez kapcsolódó költségek bizonyos része a közszolgáltatások körébe tartozna, ami bővítené a közszolgáltatások költségalapját. A közszolgáltatások ebből adódóan a jelenleg a kereskedelmi termékekhez könyvelt költségekből átlagosan évi […] EUR-t viselnének. Az analitikus számvitel többi vetülete változatlan maradna.

(135)

A belga hatóságok közlik, hogy bizonyos tevékenységek költségei a jellegükből fakadóan adott szinten vannak rögzítve, amelyet a közszolgáltatás szükségletei határoznak meg. Másképp fogalmazva: ezeknek a közszolgáltatásokhoz igénybe vett tevékenységeknek a költségei még abban az esetben is változatlanok maradnának, ha egy kereskedelmi termékhez sem veszik igénybe ezeket a tevékenységeket. Amennyiben egy kereskedelmi termék nem váltja ki a kérdéses tevékenységet, a terméknek még abban az esetben sem kellene viselnie az e tevékenységhez kapcsolódó üzemeltetési költséget, ha azt a tevékenységet igénybe veszi.

(136)

Bár a belga hatóságok kijelentik, hogy a felülvizsgált módszer összeegyeztethető a 97/67/EK irányelvvel, a Chronopost ügyben hozott ítélettel (38) és a közszolgáltatással járó ellentételezés formájában nyújtott állami támogatásról szóló közösségi keretszabállyal (39) (a továbbiakban: az ÁGÉSZ-keretszabály), mivel a termékekhez rendeli a közvetlenül könyvelendő költségeket és a közös költségek egy részét, és jobban tükrözi a közszolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolódó tényleges költségeket; a Bizottság véleménye szerint ez az új érv formális, gazdasági és jogi okok miatt nem fogadható el.

(137)

Formális szempontból a javasolt módszer ténylegesen nem használatos a DPLP belső számviteli rendszerében, hanem inkább a korábbi adatok utólagos módosítását jelenti. A felülvizsgált módszert a szabályozó hatóság nem hagyta jóvá díjszabási alapként, és azt az állam egyre kevésbé használja az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokért járó ellentételezés kiszámításához. Úgy tűnik tehát, hogy a felülvizsgált módszer ehhez az állami támogatási eljáráshoz kidolgozott elméleti fejtegetés. Gazdasági szempontból a belső elszámolóár rögzítése tekintetében nem feltételezhető, hogy nem a kereskedelmi termékekhez kellene könyvelni az általuk igénybe vett erőforrások költségeinek egy részét (e módszer szerint például a kereskedelmi termékek annak ellenére sem járulnak hozzá a postások kézbesítési útvonalainak költségeihez, hogy a postások kereskedelmi termékeket is kézbesítenek). Végezetül, jogi szempontból úgy tűnik, hogy ez a módosítás nincs összhangban a 97/67/EK irányelv 14. cikke (3) bekezdése b) pontjának iv. alpontjával, a Chronopost ügyben hozott ítélettel (40), a 2005. évi ÁGÉSZ-keretszabállyal (41), amelyek mind előírják, hogy a közös költségeket a megfelelő módon könyveljék a kereskedelmi tevékenységekhez.

(138)

A Bizottság következésképp nem a módosított elszámolásokra, hanem az Institut belge des services postaux et des télécommunications (IBPT, azaz a belga postai ágazatot szabályozó hatóság (42)) által a 97/67/EK irányelvnek megfelelően hitelesített – korábban közölt és a DPLP által hivatalosan alkalmazott analitikus számviteli módszeren alapuló – analitikus számviteli adatokra alapozza az értékelését.

(139)

Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki: „Ha a Szerződések másként nem rendelkeznek, a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet”.

(140)

Ahhoz, hogy egy intézkedés az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak minősüljön, a négy feltételnek együttesen kell teljesülnie, azaz az intézkedésnek:

(141)

A belga hatóságok a Combus-ügyben hozott ítéletben (43) alkalmazott megközelítésre hivatkozva kijelentik, hogy a nyugdí-jkötelezettségek a szokásostól eltérő terhet jelentettek, amelyet a versenytársaknak nem kellett finanszírozniuk, és ennélfogva az állam általi átvállalásuk nem minősül támogatásnak.

(142)

A belga hatóságok lényegében azt állítják, hogy a DPLP a tisztviselők jogállásának rugalmatlansága miatt nem csökkenthette az ezen alkalmazotti kategória által képviselt részt, annak ellenére, hogy ez a kategória jóval költségesebb, mint a kevésbé előnyös szerződésekkel rendelkező munkavállalókból álló elméleti létszám.

(143)

Általánosságban emlékeztetni kell először is arra, hogy a Bíróság nem erősítette meg a Combus-ügyben hozott ítéletet. Épp ellenkezőleg, a Bíróság ítélkezési gyakorlata ellentmond annak a feltételezésnek, amely szerint egy strukturális hátrány ellentételezése kizárná a támogatássá minősítést. Ennek megfelelően a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a támogatás fennállását az állami beavatkozás hatásaira, nem pedig annak okaira vagy céljaira való tekintettel kell értékelni (44). A Bíróság ezenkívül úgy ítélkezett, hogy a támogatás fogalma kiterjed azokra a hatóságok által nyújtott előnyökre, amelyek különböző formában enyhítik a vállalkozások költségvetésére szokásosan nehezedő terheket (45).

(144)

A Bíróság ezenkívül kimondta, hogy a munkavállalók javadalmazásához kapcsolódó költségek – jellegükből fakadóan – a vállalkozások költségvetését terhelik, függetlenül attól, hogy ezek a költségek törvényi kötelezettségekből vagy kollektív megállapodásokból fakadnak-e (46). E tekintetben megállapította: az, hogy az állami intézkedések a többletköltségek ellentételezésére irányulnak, nem mentesíti azokat a támogatássá minősítéstől (47).

(145)

Ezen túlmenően megállapítható, hogy a Combus versenykörnyezete eltérő volt a DPLP versenykörnyezetétől. A Combusnak kereskedelmi alapon kellett folytatnia szállítási tevékenységét, és a magánszektorbeli autóbusz-társaságokéhoz hasonló versenykörnyezetben kellett működnie a piacon. Egy tendereljárást követően a tömegközlekedési társaságok az autóbuszos szállítási tevékenységüket magán- és közvállalkozásoknak engedik át. A közbeszerzési szabályoknak megfelelően a közbeszerzési szerződéseket a „gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatnak” ítélik oda, függetlenül attól, hogy az ajánlattevő állami vagy magánszektorbeli. Az értékelési időszak során a DPLP mindvégig kifejezetten monopolhelyzetben volt, ahol a gazdasági nyomás teljesen másként érvényesült. Ezenkívül, a Combus-üggyel ellentétben, Belgium jelen esetben nem fogadott el olyan törvényi rendelkezést, amely a DPLP-nél dolgozó tisztviselőkre vonatkozó különleges foglalkoztatási rendszer vagy a nyugdíjjogosultságaik megszerzési módjának megszüntetését vagy kiigazítását célozta volna.

(146)

Következésképp a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a Combus-ügy és a szóban forgó ügy tényállása közötti eltérések eltérő következtetést indokolnak ebben az ügyben.

(147)

Annak értékeléséhez, hogy a szóban forgó intézkedések tartalmaznak-e állami támogatási elemeket, meg kell határozni, hogy ezek az intézkedések gazdasági előnyhöz juttatják-e a DPLP-t azzal, hogy lehetővé teszik számára annak elkerülését, hogy olyan költségeket viseljen, amelyeknek szokásos körülmények között a saját pénzügyi forrásait kellett volna terhelniük, és így megakadályozták, hogy a piacon érvényesülő erők kifejtsék szokásos hatásukat. A támogatás – a szóban forgó tehermegosztási rendszer jellegére vagy felépítésére figyelemmel – a vállalkozások költségvetésére szokásos körülmények között háruló terhek enyhítését jelenti. Fordított esetben meg lehetne határozni a „különleges teher” fogalmát, amely kiegészítő terhet jelentene ezekhez a szokásos terhekhez képest. E különleges teher törvényi rendelkezés útján történő visszavonása nem biztosítana előnyt a kedvezményezett számára, és következésképp nem minősülne állami támogatásnak.

(148)

A szelektivitás elemzésével kapcsolatos bírósági ítélkezési gyakorlathoz hasonlóan, amely referenciakerettel való összehasonlítást foglal magában annak eldöntéséhez, hogy bizonyos vállalkozások és bizonyos termékek differenciált kezelése összhangban áll-e a „rendszer jellegével és felépítésével” egy strukturális szempontból szokásos piaci helyzetben, a „szokásos” vagy „különleges” teherré minősítés azzal jár, hogy referenciakeretet vagy összehasonlítási alapot kell meghatározni az érintett intézkedés célkitűzésének tekintetében hasonló jogi és ténybeli helyzetben lévő vállalkozások azonosításához.

(149)

Úgy tűnik azonban, hogy nem állapítható meg olyan külső összehasonlítási alap, amely lehetővé tenné az érintett intézkedés célkitűzésének tekintetében a DPLP-hez hasonló jogi és ténybeli helyzetben lévő vállalkozásokra háruló „szokásos” hozzájárulás meghatározását. Különösen azért nem, mert a DPLP versenytársai a magánjog hatálya alá tartozó vállalkozások, amelyek versenypiacokon folytatják tevékenységüket, míg a DPLP az értékelés tárgyidőszakában, a 2011-ben megvalósult teljes liberalizáció előtt törvényes monopóliumot élvezett.

(150)

A Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett előny fennállásának meghatározásához a Bizottságnak ezért meg kell vizsgálnia a DPLP helyzetét, és össze kell hasonlítania a nyugdíjak átvállalása előtti és utáni társadalombiztosítási járulékokat.

(151)

Az 1971. július 6-i törvény óta és az 1997-es nyugdíjreformig a DPLP viselte a tisztviselői után fizetendő összes nyugdíjköltséget és társadalombiztosítási költséget. Az adott körülmények között a Bizottság úgy ítéli meg, hogy ezek a költségek azoknak a szokásos kiadásoknak a részét képezik, amelyeket a DPLP-nek – a belga postai piacon fennálló jogi és ténybeli helyzetére való tekintettel – a saját forrásaiból kellett finanszíroznia.

(152)

Ahogyan a nyugdíjak 1997-ben bekövetkezett – és a vizsgálat tárgyát képező – átvállalása lehetővé tette a DPLP számára, hogy ne viselje azokat a költségeket, amelyeket szokásos körülmények között a saját forrásaiból kellett volna finanszíroznia, a szóban forgó intézkedések a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett előnyhöz juttatják a piaci szereplőt.

(153)

A szóban forgó előny szelektív, mivel csak a DPLP-t érinti.

(154)

A nyugdíjak átvállalását az állam finanszírozta, amely a nyugdíjak tekintetében átvette a DPLP hatásköreit.

(155)

Mivel az állam közvetlenül, a saját költségvetéséből fizeti a DPLP nyugdíjba vonult alkalmazottainak nyugdíját, nyilvánvalóan sor kerül állami források igénybevételére.

(156)

A fentebb ismertetett intézkedések érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet, mivel a DPLP a verseny előtt megnyitott piacokon van jelen, például a csomagszállítási szolgáltatások területén, amelyekre intenzív, határokon átnyúló kereskedelem jellemző. A csomagküldemények piacán a DPLP más tagállamokban tevékenykedő vállalkozások – például a UPS, a FedEx vagy a TNT Express – versenyével szembesül. A DPLP a sajtótermék-terjesztés piacán is folytat tevékenységet, ahol működnek és működhetnek más tagállambeli piaci szereplők. A csomagküldemények kézbesítése sosem volt teljes egészében fenntartva a DPLP számára, és más vállalkozások is kínáltak már bizonyos csomagküldemény-kézbesítési szolgáltatásokat (48) vagy más konkrét postai szolgáltatásokat az 1990-es évek elején (49). A DPLP jelen van továbbá a pénzügyi ágazatok piacán (postai folyószámlák, takarékszámlák és kifizetési szolgáltatások), ahol pénzügyi termékeket kínáló piaci szereplők – például bankok és pénzügyi szereplők – versenyével szembesül. A fizetési és megtakarítási célra egyaránt használt postai folyószámlák és takarékszámlák a banki folyószámlákkal és takarékszámlákkal állnak versenyben. A bankszektor már 1992 előtt megnyílt a verseny előtt, és jelentős, tagállamok közötti kereskedelem jellemezte. Különböző tagállamok bankjai már 1992 előtt is letelepedtek Belgiumban: akkor több mint 70 külföldi pénzügyi intézmény volt Belgium területén (50).

(157)

A fenti megfontolásokra való tekintettel nyilvánvaló, hogy minden olyan állami intézkedés, amely gazdasági előnyhöz juttatja a DPLP-t, érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet.

(158)

A (141)–(157) preambulumbekezdésben kifejtett okok miatt a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a nyugdíjak átvállalása az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett támogatásnak minősül.

(159)

Az 1997-es nyugdíjreform keretében az éves nettó nyugdíjköltségnek a DPLP által az állam részére történő visszatérítése helyébe a DPLP-t terhelő nyugdíjköltségeket a versenytársak költségeihez igazító, mentesítő járulék lépett. E reform hiányában a nyugdíjköltségek szintje továbbra is jelentősen emelkedett volna a következő években, mégpedig amiatt, hogy az aktív tisztviselők (járulékfizetők) és a nem aktív tisztviselők (kedvezményezettek) aránya romlott a DPLP azon döntését követően, hogy a továbbiakban nem vesz fel tisztviselőket.

(160)

Mivel az EUMSZ 107. cikkének (2) bekezdésében, valamint 107. cikke (3) bekezdésének a) és b) pontjában előírt eltérések nyilvánvalóan nem alkalmazhatóak, és mivel a DPLP javára történő nyugdíjátvállalás összeegyeztethetőségének alátámasztására Belgium nem hivatkozott az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdésére, a Bizottság megvizsgálja, hogy ez az átvállalás összeegyeztethetőnek nyilvánítható-e a belső piaccal az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében, amely kimondja, hogy az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben.

(161)

A szóban forgó intézkedés arányosságának vizsgálata, valamint a támogatás pozitív és negatív hatásainak mérlegelése előtt a Bizottság először azt vizsgálja meg, hogy a nyugdíjakhoz kapcsolódó összes költség átvállalása milyen mértékben teljesít közös érdekű célt és mennyire szükséges ahhoz.

(162)

Az uniós jog a zöld könyv elfogadásával 1992 óta ösztönözte a postai ágazat egyre nagyobb mértékű liberalizációját, amelynek eredményeként a következő három irányelv elfogadására került sor: i. a 97/67/EK irányelv, ii. a 97/67/EK irányelvnek a közösségi postai szolgáltatások verseny számára való további megnyitása tekintetében történő módosításáról szóló, 2002. június 10-i 2002/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (51) és iii. a 2008/6/EK irányelv. Az is elismert tény, hogy a postai piacok uniós szintű liberalizációja fontos szerepet tölt be a növekedést és a foglalkoztatást célzó lisszaboni stratégiában.

(163)

Következésképp nemcsak az egyetemes szolgáltatási kötelezettség fogalmában megjelenő alapvető postai szolgáltatások nyújtásának garantálása fontos, hanem a hagyományos piaci szereplő, a már jelenlévő versenytársak és az új belépők számára egységes versenyfeltételek bevezetése is.

(164)

A francia La Poste-ra vonatkozó határozatában a Bizottság már elismerte, hogy a hagyományos piaci szereplő és a versenytársai számára egyenlő társadalombiztosításijárulék-fizetési feltételek bevezetése kulcsfontosságú feltételt jelent a postai ágazaton belüli tisztességes versenyhez. A Bizottság úgy vélte, hogy a tisztviselők nyugdíjának finanszírozásával kapcsolatos, a La Poste számára előírt kötelezettségek átvállalása összeegyeztethető a belső piaccal, mivel az állami támogatások a francia La Poste és versenytársai számára egyenlő mértékű társadalombiztosítási járulékokat garantálnak. A Bizottság jelen esetben az e határozat 6.3. fejezetében alkalmazottal azonos logikát kíván követni, amely jelen esetben alkalmazandónak tekintendő, amennyiben releváns.

(165)

A Bizottság úgy véli, hogy a DPLP 1992-ben végrehajtott átalakítása szükséges volt a postai piaci verseny elősegítéséhez: ez az intézkedés ugyanis a jogi forma tekintetében egyenrangúvá tette a DPLP-t és versenytársait (és ily módon megszüntette azt a korlátlan kezességvállalást, amelyben a DPLP addig állami jogalanyként részesült).

(166)

Azonban sem a belga állam, sem a Régie des postes nem halmozott fel akkora tartalékot, amely megfelelt volna a felhalmozott nyugdí-jkötelezettségeknek. 1992-ben történt bejegyzésekor a DPLP továbbra is halmozott fel nyugdí-jkötelezettségeket, de azok fedezetére nem könyvelt megfelelő eszközt a számviteli rendszerében.

(167)

A nyugdíjak folyósítása tehát egyre inkább túlságosan nehéz terhet jelentett volna a DPLP számára, mivel a nyugdíjkorhatár sok tisztviselő számára közeledett. Bár hoztak intézkedéseket (a termelékenység javítása, fokozatos létszámcsökkentés a természetes távozásoknak köszönhetően, bérindexálás) ennek a helyzetnek a javítására, ez nem lett volna elegendő a DPLP tartós pénzügyi egyensúlyának megteremtéséhez (lásd az alábbi 1. ábrát).

(168)

Ez többek között annak tulajdonítható, hogy a magánjog hatálya alá tartozó vállalkozássá történő átalakítás a DPLP számára azzal is járt, hogy megszüntette a tisztviselők felvételét és a továbbiakban csak (általános munkaszerződés és a munkajogi rendelkezések hatálya alá tartozó) szerződéses alkalmazottakat toborzott. A DPLP-nek 1997 után következésképp a saját bevételeiből kellett volna finanszíroznia a nyugdíjas tisztviselők nyugdíjkiadásait és az aktív szerződéses alkalmazottainak nyugdíjbiztosításához kapcsolódó társadalombiztosítási járulékokat is.

(169)

A DPLP pénzforgalmának csökkenése az évek során súlyosbodott, mivel a magasabb összegű nyugdíjkifizetések meghaladták a tevékenységeiből keletkezett bevételeket (lásd a 3. ábrát).

3.   ábra

A DPLP pénzforgalmára vonatkozóan a belga hatóságok által 1996-ban készített szimulációk

Forrás: belga hatóságok

Nyugdíjreform hiányában a tisztviselők törvényes nyugdíjait beszámító pénzforgalom-szimulációk

millió EUR-ban

Fennálló helyzet (1)

Javító intézkedések (2)

200

0

-200

-400

-600

-800

-1000

-1200

1993

95

97

99

2001

03

05

07

09

11

13

15

17

2019

(1) Fennálló helyzet: a DPLP-tisztviselők létszámának megtartása, bérindexálás és jelentős termelékenységjavulás nélkül

(2) Javító intézkedések: jobb termelékenység, a természetes távozásokhoz kapcsolódó, fokozatos létszámcsökkentés, bérindexálás

(170)

Vitathatatlan, hogy a DPLP-nek jóval magasabb költségei merültek volna fel, ha minden nyugdíjba vonult tisztviselőjének a nyugdíját a saját forrásaiból kellett volna finanszíroznia 1997 után. Nyilvánvaló, hogy támogatás hiányában veszélybe került volna a közigazgatási intézményi jogállásról a magánvállalkozás jogállásra való áttérés.

(171)

Ezenkívül a nyugdíjköltségeknek a szabályozott levélpostai küldeményekből származó bevételek növekedésével történő teljes refinanszírozása nagyon magas küldeménydíjakat eredményezett volna és az elküldött levelek számának olyan jelentős csökkenését eredményezte volna, hogy veszélyeztette volna az egyetemes levélpostai szolgáltatások kínálatát.

(172)

A Bizottságnak ezenkívül az a véleménye, hogy a szóban forgó intézkedések igazodnak az általuk kitűzött közösségi érdekű célhoz. Semmilyen más eszköz nem tudta volna hatékonyabban kezelni a kérdést. Az általános gazdasági érdekű szolgáltatással rendelkező ágazatokban bizonyára lehetett volna biztosítani közszolgáltatással járó ellentételezéseket, ez a megközelítés azonban a probléma sajátos strukturális jellege miatt hosszú távon fenntarthatatlan lett volna.

(173)

A postai piacok liberalizációjára vonatkozó célkitűzésekre – többek között a jó minőségű és megfizethető árú egyetemes postai szolgáltatások kínálatának garantálására – való tekintettel, valamint a tisztességes verseny előmozdítására irányuló célkitűzést figyelembe véve a nyugdíjak átvállalása szükséges intézkedés volt.

(174)

A francia La Poste-ra vonatkozó határozat kifejti, hogy a Bizottság hogyan értékelte a postai ágazat hagyományos szereplőit terhelő nyugdíjköltségek átvállalásához kapcsolódó támogatási intézkedések arányosságát, amely szereplők továbbra is egykori monopolhelyzetük idején egyeztetett feltételek mellett alkalmaznak tisztviselőket. Az arányosságot a verseny előtt megnyitott piacokon (például a levélpostai küldemények, a csomagküldemények és a pénzügyi szolgáltatások piacán) érvényesülő tisztességes feltételek tekintetében kell értékelni. A hagyományos piaci szereplőnek a versenytársaiéval megegyező arányú társadalombiztosítási járulékokat kell fizetnie.

(175)

Mivel a DPLP szerződéses alkalmazottai – a köztisztviselőkéhez hasonló jogállású tisztviselőkkel ellentétben – jogilag ugyanolyan helyzetben vannak, mint bármely magánvállalkozás munkavállalói, a DPLP által az egyes munkavállalói kategóriák után fizetett társadalombiztosítási járulékok összehasonlítása lehetővé teszi annak ellenőrzését, hogy a DPLP a nyugdíjak alóli mentesítése óta megfelel-e a versenytársaiéval megegyező arányú társadalombiztosítási járulék fizetésére vonatkozó feltételnek.

(176)

Az alábbi összefoglaló táblázat részletesen bemutatja a DPLP által a tisztviselői és a szerződéses alkalmazottai után megfizetett társadalombiztosítási költségeket:

(177)

Ahogyan azt a fenti táblázat mutatja, a DPLP belga társadalombiztosítási rendszerhez való hozzájárulásának szintje (a bérköltségek névleges aránya) jóval alacsonyabb, mint a magánszektorbeli szereplők hozzájárulásának aránya ([…] %, illetve […] %).

(178)

A társadalombiztosítási járulékok tényleges mértékének összehasonlításához a munkáltató által viselt közvetlen költségek figyelembevétele esetén azonban a két arány gyakorlatilag megegyezik, sőt valamivel magasabb a DPLP tisztviselői esetében ([…] %, illetve […] %).

(179)

Az is megállapítható, hogy a munkavállalók által fizetett járulékok észrevehetően azonosak mindkét esetben ([…] %, illetve […] %).

(180)

A DPLP által a tisztviselői után fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás alacsonyabb névleges aránya bizonyos – a tisztviselői jogállással rendelkező munkavállalókra nem vonatkozó – társadalombiztosítási járulékok (például foglalkozási megbetegedés, munkanélküliség, munkahelyi baleset) alóli mentesítésnek tudható be. Maga a DPLP azonban közvetlenül viseli a mentesített járulékok költségeit a tisztviselői különleges jogállása miatt. Ez a megközelítés magas közvetlen költségekkel jár a DPLP számára.

(181)

Ami a munkavállalók saját hozzájárulását illeti, amit szintén figyelembe kellene venni, mert a munkavállalóknak ezt a hozzájárulást abból a bérből kell kifizetniük, amelyet a munkavállaló folyósít számukra (ez a hozzájárulás tehát ez utóbbi számára is költséget jelent), valamivel magasabb a tisztviselők esetében, mint a szerződéses alkalmazottak esetében.

(182)

A belga hatóságok és a DPLP azt igazoló információkat közöltek, hogy a közvetlen járulékok az idő múlásával összességében stabilak maradtak.

(183)

Bár a DPLP által közvetlenül viselt közvetlen költségek ([…] %) a szó szoros értelmében nem egyeznek meg a társadalombiztosítási járulékokkal, figyelembe kell venni azt, hogy ezek a költségek nem önkéntes költségek, hanem egyenesen a tisztviselők különleges jogállásából adódnak, és következésképp azokat előírták a DPLP számára. Ennélfogva – az eredetüket és a céljukat tekintve – logikusnak tűnik az egyéb kötelező társadalombiztosítási költségekhez való besorolásuk.

(184)

Ezeket a közvetlen költségeket következésképp figyelembe kell venni a DPLP tényleges társadalombiztosítási járulékainak kiszámításához. Az ebből adódó társadalombiztosítási járulék összaránya valamivel magasabb lenne a DPLP tisztviselői állománya esetében ([…] %), mint a magánszektorbeli vállalkozások személyzete esetében ([…] %).

(185)

A DPLP-re alkalmazandó nyugdíjrendszer reformja lényeges szakaszt jelentett a vállalatnak a fokozatos liberalizációhoz való alkalmazkodásában és a belga postai piac teljes liberalizációjához, ami fontos szerepet tölt be a növekedést és a foglalkoztatást célzó lisszaboni stratégia keretében.

(186)

A La Poste-ra vonatkozó határozatában a Bizottság megállapította, hogy a postai ágazat liberalizációja nehezebbé válhat a (Belgiumban bevezetetthez hasonló) nyugdíjreform-tervezetek jóváhagyásának elmaradása esetén.

(187)

A Bizottság továbbá úgy ítéli meg, hogy a szóban forgó intézkedések – még abban az esetben is, ha nyugdíjasoknak folyósított ellátások tekintetében nem egy különleges rendszerre vonatkoznak – lehetővé teszik egy olyan finanszírozási mechanizmus tartóssá tételét, amelyet a múltbeli változások túlhaladtak. Véleménye szerint ezek az intézkedések ennélfogva a tagállami nyugdíjrendszerek – a Tanács és a Bizottság által egyaránt szorgalmazott – reformjának általánosabb keretébe illeszkednek.

(188)

Az intézkedés kedvezőtlen hatásai korlátozottnak tűnnek, mivel – a DPLP múltjára és tevékenységeire figyelemmel – nyilvánvaló, hogy nyugdí-jkötelezettségeinek nagy része a fenntartott ágazatban folytatott tevékenységekhez kapcsolódik, ahol a versenytorzulás az ágazat jellegéből fakadóan korlátozott.

(189)

A szóban forgó intézkedés elméletileg lehetővé tehetné, hogy a DPLP megőrizze erőfölényét. A Bizottság azonban alacsonynak tartja ezt a kockázatot, mert az intézkedések arra korlátozódnak, hogy a DPLP által fizetett járulékokat a versenytársaiéhoz igazítsák.

(190)

A fentiekből az következik, hogy a DPLP-nek nyújtott támogatás kedvezőtlen hatásai korlátozottak az intézkedés kedvező hatásaihoz képest.

(191)

Mivel az intézkedések a társadalombiztosítási járulékok tekintetében az egyenlő feltételek megteremtéséhez szigorúan szükséges mértékre korlátozódnak és megszüntetik a DPLP-t hátráltató versenytorzulást, nem befolyásolják hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben.

(192)

A Bizottságnak következésképp az a véleménye, hogy a nyugdíjak átvállalására vonatkozóan 1997-ben elfogadott intézkedés az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében a belső piaccal összeegyeztethető támogatásnak tekinthető, mivel a DPLP a tisztviselői társadalombiztosítási költségei tekintetében nincs jobb helyzetben, mint más piaci szereplők.

(193)

A közszolgáltatás költségeinek ellentételezése tekintetében az Altmark-ügyben hozott ítélet (54) meghatározza azokat a feltételeket, amelyeket az állami beavatkozásnak teljesítenie kell ahhoz, hogy közszolgáltatási kötelezettségekért járó ellentételezésnek lehessen tekinteni, és ne minősüljön az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak.

(194)

Jelen esetben ezek a feltételek nem teljesülnek és különösen a negyedik nem: a DPLP kiválasztása nem közbeszerzési eljárás keretében történt. A belga hatóságok ráadásul nem bizonyították be, hogy az ellentételezés mértékét azon költségek elemzése alapján állapították meg, amelyek egy átlagos, jól vezetett és a megfelelő eszközökkel ellátott vállalkozásnál a tőle kért közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésekor felmerülnének, emellett a Bizottságnak nincs a birtokában a negyedik feltétel teljesülésének vélelmezésére okot adó utalás vagy információ.

(195)

Mivel az éves ellentételezések egyetlen vállalkozás javát szolgálták, és mivel kiegészítő forrásokat bocsátottak e vállalkozás rendelkezésére, az intézkedés szelektív előnyt biztosított a DPLP számára.

(196)

1997-ben juttatott tőkeinjekció: a belga hatóságok elismerték, hogy az 1997-ben juttatott, 62 millió EUR összegű tőkeinjekció valójában általános gazdasági érdekű szolgáltatások 1996-ra esedékes ellentételezésének halasztott fizetését jelentette. Ezeket a tőkeinjekciókat következésképp ugyanazon szempontok alapján kell értékelni, mint az éves ellentételezéseket. Mivel az Altmark-ügyben hozott ítéletben meghatározott különböző feltételek együttesen nem teljesülnek, az intézkedés szelektív előnyt biztosított a DPLP számára.

(197)

2003-ban juttatott tőkeinjekció: a belga hatóságok kijelentették, hogy a 2003-ban juttatott tőkeinjekció (297,5 millió EUR) tiszteletben tartja a piacgazdasági befektető elvét, és így nem minősül állami támogatásnak. Szerintük ennek a tőkeinjekciónak az volt a célja, hogy – a levélválogató központok építése és korszerűsítése, a levélpostai küldemények kézbesítési útvonalainak optimalizálása és az automatizálás érdekében – felerősítse a DPLP saját tőkéjét. A juttatott források ezenkívül az előrehozott nyugdíjak rendszeréhez kapcsolódó létszámcsökkenésből, a munkaidő csökkentéséből és a személyzet új tagjai számára biztosított béremelésből fakadó személyzeti kiadásokat kívánták fedezni.

(198)

Annak bizonyítására, hogy ez a tőkeinjekció megfelelt a piacgazdasági befektető elvének, a belga hatóságok stratégiai tervük keretében jövedelmezőségi előrejelzéseket készítettek, amelyek a magánbefektető által elvártak szerint a tőkeköltségnél magasabb jövedelmezőségi szintet eredményeztek.

(199)

A belga hatóságok által készített nyereség-előrejelzések és -számítás előretekintő jellegűek, rendkívül részletesek, és megfelelnek annak a módszernek, amelyet egy magánbefektető alkalmazna:

4.   ábra

A 2003–2007 közötti időszakra vonatkozóan a belga hatóságok által készített előzetes előrejelzések

(…)

Forrás: belga hatóságok

5.   ábra

Az előzetes belső megtérülési ráta belga hatóságok általi kiszámítása a legvalószínűbb forgatókönyvhöz

(…)

Forrás: belga hatóságok

(200)

Az is megállapítható, hogy az előrejelzések megalapozottságát a következő években elért pénzügyi eredmények általánosan igazolták (lásd a 6. ábrát). A jövedelmezőség szóban forgó növekedése miatt a DPLP 2007-től osztalékot kezdett fizetni.

6.   ábra

Utólagos nyereség a 2003–2007 közötti időszakban

(…)

Forrás: belga hatóságok

(201)

A tízéves időszak alatt regisztrált eredmények is megfelelnek a 2003-as előrejelzéseknek, mivel az utólagos belső megtérülési ráta […] %-nak, azaz a 2003-ban prognosztizált […] %-nál magasabb szintűnek kellene lennie.

(202)

Bár a belga állam befektetésének megtérülése elegendőnek tűnik annak megerősítéséhez, hogy az említett befektetés megfelel a piacgazdasági magánbefektető elvének, megjegyzendő, hogy a szóban forgó jövedelmezőség értékelésének alapjául szolgáló, várható bevételek között szerepeltek a DPLP-nek fizetett állami támogatások és éves ellentételezések.

(203)

Ezek az állami támogatási intézkedések azonban nyilvánvalóan eltérő célkitűzéseket követnek, és semmilyen időbeli kapcsolatban nem állnak a 2003-ban végrehajtott tőkeinjekcióval.

(204)

Ezenkívül a DPLP javára nyújtott, be nem jelentett támogatásból egy magánbefektető számára esetlegesen adódó bizonytalanságot enyhítette, hogy a Bizottság a 2003-ban hozott határozatában hivatalosan engedélyezte a tőkeinjekciót. A befektetés megvalósításakor bármely, jó megtérülési kilátásokkal rendelkező befektető valószínűleg még abban az esetben is vállalta volna azt a kockázatot, hogy a Bizottság kedvező határozatának elfogadását követően megvalósítja a befektetést, ha ez a határozat még nem volt jogerős. E döntés meghozatalához egy magánbefektető nem várt volna több évet, azaz a Törvényszék és a Bíróság ítéletének időpontjáig. A szóban forgó határozat későbbi megsemmisítése következésképp olyan esemény, amely a befektetéskor nem volt előre látható, de amelynek igen valószínűtlennek kellett tűnnie, mivel a Bizottság határozatai a megsemmisítésükig törvényesnek tekintendők.

(205)

A Bizottságnak következésképp az a véleménye, hogy a 2003-ban végrehajtott tőkeinjekció a piacgazdasági befektető elvével összhangban lévőnek tekinthető, és nem minősül az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak.

(206)

2006-ban juttatott tőkeinjekció: a belga hatóságok kijelentették, hogy a 2006-ban végrehajtott (40 millió EUR összegű) tőkeinjekció tiszteletben tartja a piacgazdasági befektető elvét, és így nem minősül állami támogatásnak.

(207)

Ez a tőkeinjekció a magánbefektetőre vonatkozó feltételekkel megegyező feltételek mellett valósult meg: a DPLP tőkeemelését (40 millió EUR összegben) az állam és (300 millió EUR összegben) a Post Invest Europe jegyezte, részvényenként megegyező áron (egyenértékűség elve). A Post Invest Europe akkoriban olyan külső befektető volt, amely semmilyen kapcsolatban nem állt a DPLP-vel, sem a belga állammal.

(208)

Ezenkívül a részvények kibocsátási árát helyesen állapították meg. A kibocsátott új részvények árának meghatározásához a belga hatóságok által megkeresett befektetési bank a DPLP teljes értékét […]–[…] EUR közöttire becsülte. Az állam végül a tőkeinjekciók előtti […] EUR összeget vette figyelembe a vállalat egészére nézve. A megtérülés és a kockázat szintjére vonatkozó, közös vállalkozási terven alapuló feltételezések önmagukban a nyereség hosszú távú optimalizálásához kapcsolódó megfontolásokra épültek. A DPLP későbbi, a 2006-os tőkeemelést követően elért eredményei (lásd alább) is megerősítik a befektetési döntés meghozatalakor figyelembe vett feltételezések és paraméterek megalapozottságát.

7.   ábra

A DPLP 2006 és 2010 közötti eredményei

(…)

Forrás: belga hatóságok

(209)

A Bizottság megítélése szerint a 2006-ban végrehajtott, 40 millió EUR összegű tőkeinjekció nyilvánvalóan megfelel a piacgazdasági befektető viselkedésének, és következésképp nem minősül állami támogatásnak.

(210)

A társasági adó megfizetése alóli mentesítés – bár előnyt biztosíthat a DPLP számára az általa egyébként megfizetendő adó összegének esetleges csökkentése miatt – konkrét előnyt nem keletkeztetett: 1992-től 2005-ig, a szóban forgó mentesítés megszüntetésének évéig a DPLP adózás utáni halmozott eredménye ugyanis negatív volt. Annak ellenére, hogy nettó eredménye bizonyos években pozitív volt, az egyik évről a másikra átvitt adójóváírás lehetővé tette volna a DPLP számára, hogy még abban az esetben se fizessen adót, ha a társasági adóra vonatkozó szabályok hatálya alá tartozott volna. Ezt a mentesítést következésképp nem vizsgálja részletesebben ez a határozat.

(211)

Az ingatlanadó alóli mentesítés és a helyi adó alóli mentesítés ezzel szemben a DPLP-t más vállalkozásokénál kedvezőbb helyzetbe hozza, mivel olyan kötelezettségek alól mentesíti, amelyeket szokásos körülmények között vállalnia kellett volna. E mentesítések következésképp szelektív előnyt biztosítanak számára.

(212)

A belga hatóságok kijelentették, hogy az ingatlanátruházás az állami tulajdont képező javak belső átszervezését jelentette, mivel a DPLP akkor teljes egészében állami tulajdonban volt. Az ingatlanátruházás azonban olyan újabb eszközöket bocsátott a DPLP rendelkezésére, amelyek azelőtt az állam tulajdonát képezték. A DPLP már akkor használta ezeket az ingatlanokat, amikor azok állami tulajdonban voltak, de nem volt azok törvényes tulajdonosa. A törvényes tulajdonjog átruházása az államtól független DPLP vállalkozásnak tulajdonjogot biztosított az ingatlanokra. A DPLP tehát kiegészítő forrásokhoz jutott az átruházást megelőző helyzethez képest. Ez az intézkedés tehát szelektív előnyt biztosított számára.

(213)

Állami kezességvállalás hiányában a DPLP nem juthatott volna kölcsönhöz ugyanazon feltételek mellett. A belga hatóságok a piaci kamatlábakat akár 40 bázisponttal magasabbnak becsülték, míg az államnak fizetett díj 25 bázispont volt.

(214)

Az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a kezességvállalás formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló bizottsági közlemény (55) [3.2. pontjának d) alpontja] szerint „a kockázatviselést általában a kezességvállalási vagy viszontkezesség-vállalási összegre vonatkozó megfelelő díjjal ellentételezik. Ha a kezességért fizetett ár eléri legalább a pénzpiacon hozzáférhető, megfelelő referencia kezességvállalási-díj értékét, akkor a kezesség nem tartalmaz támogatást. Ha a pénzpiacokon nem állapítható meg megfelelő referencia kezességvállalási- díj, akkor a kezességvállalással biztosított hitel összes pénzügyi költségét, beleértve a hitelre vonatkozó kamatlábat és a kezességvállalás díját egy hasonló, nem biztosított hitel piaci árával kell összevetni.” Mivel úgy tűnik, hogy a díj nem felel meg a piacnak, az állami kezességvállalás lehetővé tette a DPLP számára, hogy alacsonyabb költség mellett jusson finanszírozáshoz, mint amelyet elvileg viselnie kellett volna.

(215)

Következésképp az intézkedés akkora szelektív előnyt biztosított a DPLP-nek, amely az állami kezességvállalás hiányában a DPLP által fizetendő kamatláb, valamint a tényleges kamatláb és a kezességvállalási díj összege közötti különbséggel egyenlő. A megszerzett előny a kintlévő tőkére vetítve évente 15 bázispont volt. Az előny tehát a kölcsön teljes futamideje alatt 1,5 millió EUR-ra becsülhető.

(216)

Az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokért járó éves ellentételezést a belga állam költségvetéséből finanszírozták a DPLP és a belga állam között létrejött, egymást követő üzemeltetési szerződéseknek megfelelően. A belga állam által közölt információk szerint az 1997-ben végrehajtott tőkeinjekciók de facto általános gazdasági érdekű szolgáltatásokért járó ellentételezést jelentenek, és következésképp a határozatnak ebben a részében szerepelnek.

(217)

Az adómentesítések következtében csökkentek az állam adóbevételei azon bevételek csökkenése miatt, amelyeket az említett mentesítések hiányában realizált volna. Következésképp a mentesítések állami források átruházásával járnak, ami a belga államnál adóbevétel-kiesésként jelentkezik.

(218)

A DPLP-re átruházott ingatlanok korábban állami tulajdonban voltak. Az állam átengedte a tulajdonjogot a DPLP-nek, ezáltal csökkentette saját eszközeit, és növelte a DPLP eszközeit. Az intézkedés következésképp állami források átruházásának minősül.

(219)

A kölcsönre vonatkozó kezességvállalást az állam biztosította, amely ellenszolgáltatás nélkül vállalta a saját költségvetését érő kockázatokat, e kezességvállalás következésképp bevételről való lemondás formájában biztosított állami forrásnak minősül.

(220)

A levélpostai küldemények kézbesítéséből keletkezett bevételek a Preussen Elektra ügyben hozott ítéletnek (56) megfelelően nem minősülnek állami bevételnek, mivel a felhasználók által fizetett árak finanszírozása – az állam ellenőrzése alól kieső – saját forrásokból történik.

(221)

Mindazonáltal az összeegyeztethetőség értékelése érdekében ezeket a bevételeket a Bizottság közvetlenül kapcsolatba hozza a postai ágazatban nyújtott általános gazdasági érdekű szolgáltatással, és következésképp – az ÁGÉSZ-keretszabály 17. pontjának és a 97/67/EK irányelv 7. cikkének megfelelően – figyelembe kell venni az ellentételezés szükségességének és arányosságának meghatározásához.

(222)

Az intézkedések a (156) preambulumbekezdésben foglalt okokkal megegyező okok miatt érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet.

(223)

A (193)–(222) preambulumbekezdésben kifejtett okok miatt a következő intézkedések az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülnek.

(224)

A jelen esetben vizsgált intézkedések némelyikét az EUMSZ 108. cikke (1) bekezdésének értelmében vett létező támogatásoknak lehetne tekinteni.

(225)

A társasági adó megfizetése alóli mentesítésből és az ingatlanadó alóli mentesítésből a DPLP-nek akkor származott előnye, amikor még mindig közigazgatási intézmény volt, azaz 1971 előtt, és e mentesítések korábbiak, mint Belgium EGK-csatlakozása. Azóta nem módosultak. Ezek az intézkedések következésképp létező támogatásnak minősülnek.

(226)

A társasági adó megfizetése alóli mentesítés 2005-ben szűnt meg, míg az ingatlanadó alóli mentesítés továbbra is érvényben van.

(227)

A belga hatóságok szerint a postai piac 1999-ben bekövetkezett liberalizációja előtti összes intézkedést létező támogatásnak kell tekinteni. A szóban forgó intézkedések azonban a versenypiacokon (például a csomagküldemények kézbesítésének piacán és a pénzügyi szolgáltatások piacán) jóval a 97/67/EK irányelv 1999-es hatálybalépése előtt jelen lévő DPLP összes tevékenysége szempontjából kedvezőek voltak. Következésképp az Alzetta-ügyben hozott ítéletnek (57) megfelelően egy ilyen intézkedés nem tekinthető úgy, hogy a belső piac fejlődése miatt létező támogatássá válna: adott kedvezményezett számára létező támogatásnak tekinthető, amennyiben az kizárólag olyan piacokon folytatott tevékenységet, amelyek a támogatás végrehajtásakor nem voltak megnyitva a verseny előtt.

(228)

A Bizottság következésképp nem tudja figyelembe venni ezt az érvet.

(229)

A továbbiakban az az állítás sem nem vehető figyelembe, amely szerint a tízéves elévülési időnek e hivatalos vizsgálati eljárás 2009. évi megindításától kellene kezdődnie. Az Elsőfokú Bíróság 2009-ben hozott ítélete nem semmisítette meg az összes korábbi vizsgálati cselekményt. Az Elsőfokú Bíróság csak utalt arra, hogy ezeknek a cselekményeknek hivatalos vizsgálati eljárás indítására kellett volna ösztönözniük a Bizottságot (58).

(230)

Mivel azonban a Bizottság 2002. december 23-án tette meg első vizsgálati cselekményét, amikor először kért tájékoztatást a belga hatóságoktól, az 1992. december 23. előtt végrehajtott intézkedéseket létező támogatásnak kell tekinteni.

(231)

Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások összeegyeztethetőségét a Bizottság az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése és az ÁGÉSZ-keretszabály tekintetében értékeli. Az ÁGÉSZ-keretszabály a hatálybalépésétől, 2005. november 29-től alkalmazandó. Mivel alapvetően olyan szabályoknak a kodifikálásából áll, amelyek már a hatálybalépése előtt léteztek, a Bizottság hivatkozni fog rá a hatálybalépését megelőző intézkedések értékelésekor is.

(232)

A belga hatóságok és a DPLP észrevételeikben határozottan kifogásolták, hogy a Bizottság – a régebben jogellenesen kifizetett támogatásokkal kapcsolatos egyéb ügyek értékeléséhez korábban figyelembe vett megközelítésnek megfelelően – átfogó elemzést készít a DPLP-nek az időszak egészében nyújtott bármely támogatásról, ami azt feltételezi, hogy ez a támogatás megkülönböztetés nélkül finanszírozta a vállalkozásra bízott valamennyi közfeladatot. A belga hatóságok és a DPLP kijelentették, hogy jelen esetben – más ügyekben megállapítottakkal ellentétben – az általuk kötött üzemeltetési szerződések szigorúan behatárolják a DPLP támogatandó tevékenységeit, valamint azokat a támogatási összegeket, amelyekre ezek a tevékenységek jogosultak lehettek (59).

(233)

A Bizottság úgy véli, hogy a szóban forgó üzemeltetési szerződések szigorúan meghatározzák az állam és a támogatás kedvezményezettje jogait és kötelezettségeit, azáltal, hogy megállapítják annak az ellentételezésnek a számítási paramétereit, amelyre ez utóbbi a szerződésekben felsorolt tevékenységek és megjelölt időszakok vonatkozásában jogosult lehet. Következésképp a Bizottság a különböző üzemeltetési szerződések rendelkezéseire alapozza az értékelését.

(234)

Azokat az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat, amelyek esetében ellenőrizni kell a támogatás összeegyeztethetőségét, a tagállami felhatalmazások határozzák meg. A DPLP által teljesítendő közfeladatokat az állammal nagyjából ötévente aláírt üzemeltetési szerződéseket jóváhagyó, egymást követő közigazgatási jogi aktusok bízzák a DPLP-re. Ezek a szerződések kifejtik és kiegészítik a nemzeti postatörvény rendelkezéseit.

(235)

Az egymást követő üzemeltetési szerződések mindegyike olyan külön felhatalmazást jelent, amely ismerteti a DPLP által teljesítendő közfeladatokat, továbbá rögzíti a felhatalmazás időtartamát és azokat a paramétereket, amelyek alapján az állam által fizetendő ellentételezés kiszámítása történik. Az üzemeltetési szerződések meghatározzák az állam által nyújtott pénzügyi ellentételezés összegének kiszámítása során figyelembe vett tevékenységeket.

(236)

A támogatási intézkedések összeegyeztethetőségét az EUMSZ 106. cikke (2) bekezdésének fényében kell értékelni, mivel az ellentételezést a közfeladatok teljesítése miatt felmerült költségek finanszírozására biztosították. Az ellentételezés akkor lenne összeegyeztethető a belső piaccal, ha nem ellentételezné túlzott mértékben a DPLP-t azokért a többletköltségekért, amelyeket az üzemeltetési szerződések által rábízott közfeladatok teljesítése során vállal, ideértendő egy ésszerű nyereség is. A túlkompenzációt vissza kell fizettetni.

(237)

A túlkompenzáció értékelési spektruma azokat az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat foglalja magában, amelyekre az egymást követő üzemeltetési szerződések rendelkezései ellentételezést írnak elő.

(238)

Fontos megjegyezni, hogy az egymást követő üzemeltetési szerződések rendelkezései mutatnak néhány eltérést. Következésképp a túlkompenzációt az egyes szerződésekben meghatározott konkrét paraméterek alapján kell kiszámítani.

(239)

Az első (az 1992–1996 közötti időszakra vonatkozó) üzemeltetési szerződésben az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokért járó ellentételezés valamennyi közszolgáltatásra kiterjed. Ennek az első üzemeltetési szerződésnek a rendelkezései nem osztják el aszerint az ellentételezést a különböző közszolgáltatások között, hogy az említett szerződés értelmében ellentételezésre jogosítanak-e vagy sem.

(240)

Következésképp célszerű figyelembe venni, hogy az e szerződésben előírt ellentételezés – megkülönböztetés nélkül – fedezi az összes közfeladat teljesítéséből adódó többletköltségeket. Ezen időszak vonatkozásában az esetleges túlkompenzáció ellenőrzése valamennyi közszolgáltatási intézkedésre kiterjed: az egyetemes postai szolgáltatásra (egyetemes szolgáltatási kötelezettség), valamint a sajtótermék-terjesztésre és a DPLP-re bízott egyéb feladatokra.

(241)

Az első üzemeltetési szerződéssel ellentétben a második, a harmadik és a negyedik üzemeltetési szerződés a támogatásokat bizonyos, bennük meghatározott általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra tartják fenn. A támogatásra jogosító általános gazdasági érdekű szolgáltatások a következők: a napilap- és folyóirat-terjesztés, valamint a (33) preambulumbekezdésben felsorolt egyéb közszolgáltatások. A támogatott szolgáltatásokat meghatározó záradékok az üzemeltetési szerződésekben szerepelnek: a második üzemeltetési szerződés 7. cikkében, a harmadik üzemeltetési szerződés 15. cikkében, valamint a negyedik üzemeltetési szerződés 12. és 13. cikkében.

(242)

Az egyetemes postai szolgáltatás azonban – az első szerződés kivételével – nem részesül ellentételezésben az üzemeltetési szerződések alapján.

(243)

Az egyetemes postai szolgáltatáshoz kapcsolódó költségeket és bevételeket tehát a Bizottság nem veszi figyelembe a túlkompenzáció kiszámítása során, kivéve – amennyiben indokolt – a fenntartott ágazatból származó többletnyereséget (60).

(244)

A (239)–(243) preambulumbekezdésben említett közszolgáltatási felhatalmazások közötti eltérések miatt az esetleges túlkompenzáció kiszámítása eltérő módon történik az első üzemeltetési szerződés és az azt követő három üzemeltetési szerződés esetében.

(245)

Az ÁGÉSZ-keretszabály a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése miatt felmerült költségek fedezésén kívül egy ésszerű mértékű hozam ellentételezéséről is rendelkezik (61).

(246)

Az ÁGÉSZ-keretszabály 18. pontjának rendelkezései értelmében ésszerű nyereség „a saját tőkehozamnak az a mértéke, amely figyelembe veszi a tagállam beavatkozása következtében a vállalkozást érő kockázatot vagy kockázatmentességet, különösen ha a tagállam kizárólagos vagy speciális jogokat biztosít. Ez a mérték általában nem haladhatja meg az érintett ágazat utóbbi években mért átlagát. Azokban az ágazatokban, ahol nem működik az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozáshoz hasonlítható vállalkozás, az összehasonlítást más tagállamok vagy szükség esetén más ágazatok vállalkozásaival kell elvégezni, feltéve, hogy figyelembe veszik az egyes ágazatok sajátosságait. Az ésszerű nyereség meghatározásakor a tagállam ösztönző kritériumokat állapíthat meg, többek között a nyújtott szolgáltatás minősége és a termelési hatékonyság javulása tekintetében.”

(247)

Az ésszerű nyereség megfelelő szintjét tehát különböző paraméterek – különösen az adott ágazatra vonatkozó átlagos mérték, a vállalkozás tevékenységeihez kapcsolódó kockázatok, és adott esetben a szóban forgó vállalkozáshoz kapcsolódó ösztönző kritériumok – figyelembevételével kell kiválasztani.

(248)

Az ésszerű nyereség szintjének meghatározásához a Bizottság több szakértői tanulmányra hagyatkozott, amelyek részletesebb kifejtése az alábbiakban található. A tanulmányok és az egyes üzemeltetési szerződések kockázati szintje alapján a Bizottság mind a négy üzemeltetési szerződéshez különböző ésszerű nyereség-szinteket határozott meg a DPLP számára, egyrészt a levélpostai küldemények kézbesítése, másrészt pedig a sajtótermékek terjesztése tekintetében. E tanulmányok közös jellemzője, hogy megpróbálják meghatározni a szóban forgó hagyományos postai szolgáltatóval a tevékenységek és a kockázati profil tekintetében kellőképpen összehasonlítható vállalkozáscsoportokat, és megpróbálnak referencianyereség-szintet megállapítani az ezeknél az összehasonlítható vállalkozásoknál megfigyelt nyereség alapján.

(249)

A kockázat tekintetében a Bizottság azt kívánja hangsúlyozni, hogy a DPLP a vizsgált időszak során azért szembesült csekély vagy nem létező versennyel tevékenységeinek döntő többsége esetében, mert törvényesen védett monopóliumot élvezett (ez a levélpostai küldemények kézbesítésére vonatkozó szolgáltatások többségére érvényes), vagy azért, mert – igen jelentős piaci részesedésekkel, valamint a költségeknél alacsonyabb árak támogatása okozta piacralépési korlátokkal jellemzett – erőfölényben volt (például a sajtótermék-terjesztés esetében). A Bizottság szerint ezt a szempontot figyelembe kell venni az azokkal a vállalkozásokkal végzett összehasonlító vizsgálatok mindegyikében, amelyek – bár a DPLP-éhez hasonló szolgáltatásokat nyújtottak – versenykörnyezetben kellett folytatniuk a tevékenységüket.

(250)

Ezenkívül egy-egy hagyományos postai szolgáltató kockázati kitettségének mértéke alapvetően a hatóságok által bevezetett szabályozó mechanizmus tulajdonságaitól függ.

(251)

Ami a levélpostai küldemények kézbesítését illeti, azt az ágazatot, ahol a DPLP egyetemes szolgáltatási kötelezettségét elsősorban a bélyegek árából finanszírozták (62), a Bizottság úgy véli, hogy a kockázat jelentősen eltér attól függően, hogy a szabályozó hatóság a bélyegek árát – az egyetemes szolgáltatási kötelezettség nettó költségeinek folyamatos fedezése érdekében – kisebb-nagyobb gyakorisággal kiigazította (például minden év elején, vagy minden szükséges alkalommal), vagy attól függően, hogy a bélyegek árát (63) hosszú távra szóló szerződés keretében hosszú időre (például négy vagy öt évre) előzetesen rögzítették (64). Az első árszabályozási módszer általában elég alacsony kockázatot hárít a szóban forgó vállalkozásra, amennyiben a bélyegek árát bizonyos gyakorisággal kiigazítják, oly módon, hogy állandó pénzügyi egyensúly maradjon fenn a bevételek és a költségek között. Ez a szabályozástípus megvédi a társaság haszonkulcsát a bizonytalanságokkal szemben. A második módszer nagyobb kockázattal jár, ugyanis a piaci szereplőt hosszú távon kiteszi a költségek és a bevételek ingadozásából adódó következményeknek.

(252)

Ugyanígy a sajtótermékek terjesztése (pénzügyi ellentételezésekből finanszírozott egyetemes szolgáltatási kötelezettség) tekintetében az eltérés jelentős, attól függően, hogy az ellentételezés tényleges nettó költségeken (ténylegesen felmerült nettó költségeken) vagy hosszú távra tervezett nettó költségeken alapul-e. Így a jövőben hosszú távon várható nettó költségeket fedező átalányösszeg formájában fizetett ellentételezés a piaci szereplőt a bevételek és a költségek minden ingadozásának kiteszi. A piaci szereplő ekkor nagyobb kockázatnak van kitéve, mint az utólagosan meghatározott költségeken és bevételeken alapuló teljes ellentételezés esetében.

(253)

Ha a piaci szereplő és a hatóságok közötti szerződés olyan jellegű, hogy a közszolgáltatáshoz bizonyos fokú kockázat társul, például azért, mert a hagyományos piaci szereplőt a bevételek és a költségek jelentős ingadozásának teszik ki, a hagyományos piaci szereplőt megillető ésszerű nyereségnek arányosnak kell lennie a felmerült kockázat megfelelő szintjével. Ezzel ellentétben, ha a hagyományos piaci szereplő és a hatóságok közötti szerződés olyan jellegű, hogy a közszolgáltatáshoz nem kapcsolódik lényeges kockázat, az engedélyezett ésszerű nyereségnek is csekélynek kell lennie.

(254)

A Bizottság ezenkívül megjegyzi, hogy a vállalkozásnál felmerülő kockázat szintje és a vállalkozást a hatékonyságnövekedés érdekében megillető ellentételezések szintje szorosan összefügg. Így a hatóságok előzetesen meghatározhatják az ellentételezés rögzített szintjét, amely megelőlegezi és magában foglalja azt a hatékonyságnövekedést, amelyet a vállalkozásnak rendes körülmények között meg kellene valósítania a felhatalmazás időtartama alatt. A szerződés – azáltal, hogy a költségek és a bevételek minden ingadozásának kiteszi a társaságot – eredményesebbé válásra és a költséghatékonyság javítására ösztönzi azt. Ezzel párhuzamosan nagyobb kockázatot kell vállalnia. Bizonyos fokig a kockázat és a hatékonyságra való ösztönzés tehát egymás velejárói. Ugyanígy, egy eleve hosszú időre meghatározott árplafon rendes körülmények között jobban ösztönöz nagyobb hatékonyságra, ugyanakkor kockázatosabb is az érintett társaság számára.

(255)

Annak a kérdésnek a vizsgálatához, hogy milyen mértékű a DPLP ésszerű nyeresége, a Bizottság több szakértői tanulmányra hagyatkozik.

(256)

A WIK-tanulmány: a német postai szolgáltatóra, a Deutsche Post AG-re (a továbbiakban: DP) vonatkozó állami támogatási eljárással kapcsolatos, C 36/07. sz. ügyben a Bizottság felkérte a WIK Consult tanácsadó céget, hogy készítsen tanulmányt a hagyományos postai szolgáltatók ésszerű nyereségének megfelelő szintjéről (65) (a továbbiakban: WIK-tanulmány). A WIK-tanulmány releváns szempontjait 2010. március 25-én és 2011. február 7-én közölték Belgiummal. Belgiumnak a WIK-tanulmányra vonatkozó észrevételei 2010. április 23-án és 2011. március 1-jén érkeztek be a Bizottsághoz.

(257)

A Deloitte-tanulmány: A Bizottsághoz 2010. április 23-án érkezett be a Deloitte iroda által készített tanulmány (66) (a továbbiakban: Deloitte-tanulmány), amelyben ez utóbbi véleményt nyilvánított a DP egyetemes szolgáltatásai esetében elfogadandó ésszerű nyereségről. Ezt a tanulmányt 2011. december 9-én továbbították Belgiumnak. Belgiumnak a Deloitte-tanulmánnyal kapcsolatos észrevételei 2011. december 26-án érkeztek be a Bizottsághoz.

(258)

A CRA-tanulmány: 2011. március 1-jén Belgium benyújtotta a Charles Rivers Associates (67) tanulmányát, amely vitatta a WIK-tanulmányt (a továbbiakban: CRA-tanulmány).

(259)

Ebben a tanulmányban a WIK referencia ésszerű nyereséget határoz meg a DP számára. Konkrétan: a WIK először a DP feladatait és kockázatát elemzi, majd azt a következtetést vonja le, hogy ez utóbbi elsősorban rutinfeladatokat lát el, és korlátozott vállalkozói kockázata merül fel (68). Ezen elemzés alapján a WIK kiválasztja az összehasonlítási alapul szolgáló vállalkozásokat, azaz meghatározza azoknak a referenciacsoportoknak az összetételét, amelyek lehetővé teszik a referencia ésszerű nyereség kikövetkeztetését. A WIK általánosságban azt hangsúlyozza, hogy az elfogadott értékelési eljárás a belső elszámolóárak esetében a jövedelmezőség referenciaértékeihez alkalmazott tipikus módszertan alapelveit veszi át (69). Ezt a módszertant nemcsak a belső elszámolóárakra vonatkozó nemzeti szabályozásokban alkalmazzák, hanem az OECD belső elszámolóárakkal kapcsolatos elveiben (a továbbiakban: OECD-elvek) (70) is.

(260)

A WIK figyelembe vesz több, a jövedelmezőség mérésére szolgáló eszközt, és különbséget tesz a – pénzforgalmon alapuló és egy-egy tevékenység jövedelmezőségének elméletileg helyes mérési eszközének tekintett – belső megtérülési ráta (IRR), valamint a számviteli adatokból vett egyéb mutatók (hozam) között, mint a befektetett tőke megtérülése (ROCE), a sajáttőke-arányos megtérülés (ROE), az eszközarányos megtérülés (ROA) és az árbevétel-arányos megtérülés (ROS) (71). A WIK-tanulmány 5. fejezetében kifejtetteknek megfelelően a WIK jelen esetben jövedelmezőségi mutatóként az ROS-t javasolja. Ennek az eszköznek az az egyik előnye, hogy csak az eredményre (EBIT (72)) és az értékesítésre vonatkozó számviteli adatoktól, a társaság számviteli nyilvántartásában könnyen megfigyelhető két tételtől függ. Ezenkívül az ROS alkalmazása kiküszöböli a becsléseket és a különböző szolgáltatások közötti eszközallokációt, ami szükségesnek bizonyulna olyan, tőkén alapuló referenciamutatóhoz, mint a ROCE és a ROE, és rendes körülmények között nehezen kivitelezhető. A WIK azt is közli, hogy az ROS-en alapuló referenciamutató akkor javasolt, ha az összehasonlítási alapul szolgáló vállalkozások és az összehasonlító vizsgálat tárgyát képező társaság ugyanahhoz az iparághoz, illetve ipari ágazathoz tartoznak, ami garantálja az EBIT és az értékesítések szerkezetének egységességét.

(261)

A referenciacsoport összetétele tekintetében a WIK arra a következtetésre jut, hogy kompromisszumot kell találni a mintában szereplő vállalkozások összehasonlíthatósága és a minta mérete között. A WIK ellenzi, hogy a hagyományos európai postai szolgáltatók bekerüljenek a mintába, mert az áraik szabályozása olyan piacon történt, amely a vizsgált időszak során az országok többségében mindvégig zárva volt a verseny előtt. Ugyanezen okból kifolyólag a hagyományos postai szolgáltatókkal közvetlenül versenyben lévő társaságok száma elég alacsony. Főként kisebb méretű társaságokról van szó. Az összehasonlítható vállalkozások kiegyensúlyozott csoportjának kialakításához a WIK a nemzeti piacokon jelen lévő közvetlen versenytársakat és azokat a nagy multinacionális szereplőket, például az expressz csomagszállítással foglalkozó nemzetközi társaságokat (UPS, FedEx, DHL) is figyelembe veszi, amelyek kockázatosabb és tőkeintenzívebb tevékenységeket folytatnak, mint egy védett nemzeti piacon jelen lévő hagyományos postai szolgáltató.

(262)

Az összehasonlíthatóság és a minta mérete közötti kompromisszum kérdése tekintetében a WIK a következő három referenciacsoportot irányozza elő: i. az I. referenciacsoport, azaz a csomagküldemények korlátozott ágazata, amely elsősorban csomagszolgáltatóként tevékenykedő társaságokat (az egyetemes postai szolgáltatókkal kifejezetten összehasonlítható 10 társaságot) foglal magában; a II. referenciacsoport, azaz a csomagküldemények kibővített ágazata, amely olyan társaságokat foglal magában, amelyeknek a fő tevékenysége vonatkozhat más szolgáltatásokra, például a levélpostai szolgáltatásokra (valamivel kisebb szintű összehasonlíthatóságot mutató 26 társaság), valamint iii. a III. referenciacsoport, amely a szárazföldi szállítási ágazatbeli társaságokat (1 163, kisebb mértékben összehasonlítható társaságot) is magában foglal (73). A WIK szerint ez a megközelítés erősíti a végleges összehasonlító vizsgálat statisztikai hitelességét.

(263)

A mindhárom referenciacsoportra alkalmazott egyik kritérium a társaság méretére vonatkozik; a WIK csak a 3 millió EUR-nál több bevétellel rendelkező társaságokat veszi figyelembe (74). Ami az adatok tárgyidőszakát illeti: megbízható adatok csak az 1998–2007 közötti időszak vonatkozásában álltak rendelkezésre, az 1990–1997 közötti időszakra pedig visszamenőleges interpolációkat alkalmaztak (75).

(264)

A WIK ezenkívül átveszi a belső elszámolóárak tekintetében elfogadott elemzést azzal, hogy a szélsőértékek hatásának enyhítéséhez és az ésszerű nyereség szintjének meghatározásához az interkvartilis tartomány (76) fogalmára hagyatkozik.

(265)

A WIK az alábbi eredményeket kapta az 1998–2007 közötti időszakra:

(266)

A WIK azt a következtetést vonja le, hogy a csomagküldemények kibővített ágazata, azaz a II. referenciacsoport a legmegfelelőbb referenciacsoport, mivel a kapott eredmények időben viszonylag stabilak a másik referenciacsoporthoz (a csomagküldemények korlátozott ágazatához) képest, és mivel ez az ágazat funkcionálisan közelebb áll a levélpostai és a csomagpostai tevékenységekhez, mint a másik referenciacsoport (szárazföldi szállítási ágazat).

(267)

A WIK tesz egy másik kiigazítást, annak érdekében, hogy a DP ésszerű nyereségének felső határértékét a vállalkozás számára a referenciacsoporthoz képest felmerülő vállalkozói kockázat elemzése alapján számítsa ki. A WIK ennek alapján a – II. referenciacsoport ROS-e mediánjának megfelelő – 3,48 % értéket javasolja a DP ésszerű nyereségének felső határértékeként. Azáltal, hogy az ésszerű nyereség felső értékének inkább a mediánt, mint a 75. percentilist választja, a WIK azt kívánja szemléltetni, hogy a mintában jelen lévő társaságok nagyobb kockázatot vállalnak, mint a hagyományos postai szolgáltatók, mivel őket nem illetik meg különleges jogok.

(268)

A belga hatóságok a WIK-jelentésben használt módszertant helytelennek vélték, és 2010. április 23-án, 2011. március 1-jén, 2011. június 14-én, 2011. augusztus 5-én, 2011. augusztus 10-én, 2011. december 14-én és 2011. december 19-én több olyan dokumentumot (leveleket, állásfoglalásokat és jelentéseket) nyújtottak be, amelyek cáfolták a WIK-jelentés megközelítését és bemutatták a referencia ésszerű nyereség becslésére vonatkozó saját módszerüket.

(269)

2011. augusztus 5-én elküldött állásfoglalásukban a belga hatóságok lényegében kijelentették, hogy a WIK-tanulmányban használt minta nem reprezentatív a tevékenység, a méret, a kockázati profil és a referenciaidőszak szempontjából. Belgium tehát azt állítja, hogy a minta igen nehezen legitimizálható az ÁGÉSZ-keretszabály 18. pontjában kifejtett kritériumok alapján.

(270)

Ugyanebben az állásfoglalásban Belgium azt is kijelenti, hogy logikus lenne különbséget tenni a jelentősen eltérő kockázati szintű tevékenységek haszonkulcsa között: ha a sajtótermékek terjesztése és a levélpostai küldemények kézbesítése eltérő kockázati profilú tevékenységek, a belga hatóságok kijelentik, hogy akkor eltérő szintű ésszerű nyereséget kellene alkalmazni.

(271)

A belga hatóságok ezenkívül azt állítják, hogy a DPLP tevékenységeinek javul a hatékonysága, és hogy a Bizottságnak – az ÁGÉSZ-keretszabály 18. pontjában előírtaknak megfelelően – figyelembe kellene ezt vennie az ésszerű mértékű hozam meghatározásakor. A belga hatóságok hangsúlyozzák, hogy a DPLP számos reform lezárultával és igen hosszú ideig tartó veszteségességet követően vált jövedelmezővé. A DPLP költségei alacsonyak voltak, többek között postahivatal-bezárásoknak köszönhetően. A 2006 óta magánbefektetők tulajdonát képező 50 %-os részesedés új, hatékonyságorientált kultúrát hoz létre. A belga hatóságok szerint ezeket a hatékonyságnövekedéseket figyelembe kellene venni a DPLP-nek nyújtható ésszerű mértékű hozam meghatározásakor.

(272)

A belga hatóságok 2011. március 1-jén elküldték a Bizottságnak a Charles River Associates (CRA) egyik jelentését, amely kritikusan tekint a WIK-tanulmányra, és másik módszert javasol a DPLP ésszerű nyereségének értékelésére.

(273)

A minta összetétele tekintetében a CRA kijelenti, hogy a WIK három mintája számos olyan kisméretű társaságot tartalmaz, amelynek a kockázati profilja nem hasonlítható össze egy nagy postai szolgáltatóéval. A CRA tehát kétségbe vonja a WIK azon következtetéseit, hogy a szóban forgó hagyományos postai szolgáltató levélpostai szolgáltatása alacsony kockázatot rejt, és a referenciacsoportokban szereplő társaságok jó összehasonlításokat tesznek lehetővé.

(274)

A CRA többek között a vállalkozás (állandó és változó költségek arányában kifejezett) költségszerkezete és a felmerült kereskedelmi kockázat közötti összefüggésre hívja fel a figyelmet. A CRA kijelenti, hogy az egyetemes szolgáltatási kötelezettséget teljesítő postai szolgáltatónak magasabb állandó költségei merülnek fel, és következésképp jobban ki van téve a kereslet csökkenésének, mint egy olyan társaság, amelynek alacsonyabbak az állandó költségei. A CRA ezenkívül kiemeli a WIK által képzett csoportok kis- és nagyméretű társaságainak (77) ROS-e közötti eltérést, ami szerinte azt feltételezi, hogy szisztematikus különbségek léteznek a kisméretű csomagszállító társaságok és az olyan nagyobb vállalkozások között, mint a UPS és a FedEX, ami az eltérő költségszerkezettel magyarázható.

(275)

A CRA ezenkívül részletesebben elemez bizonyos, a WIK I. referenciacsoportjának mintájában szereplő kisméretű csomagszállító társaságokat, és azt a következtetést vonja le, hogy a kockázati profiljuk nem hasonlítható össze egy nagy postai szolgáltatóéval. A CRA emellett úgy véli, hogy nem indokolt növelni ennek a már nehezen összehasonlítható mintának a méretét még kevésbé összehasonlítható társaságok hozzáadásával.

(276)

A CRA elutasítja a WIK azon érvét, amely szerint az európai hagyományos postai szolgáltatókat azért nem kellene felvenni a mintába, mert a nyereségüket nem a verseny, hanem az árszabályozás határozta meg, amelynek az a kockázata, hogy ezek a hagyományos postai szolgáltatók az árszabályozásnak köszönhetően túlzott nyereséget halmozhattak fel. A CRA kijelenti, hogy más postai szolgáltatók összehasonlításból való kizárásával a WIK arra az elméleti feltételezésre hagyatkozik, amely szerint ezek a hagyományos szolgáltatók túlzottan magas árakat alkalmazhattak, állítása alátámasztására azonban nem hozott fel empirikus bizonyítékokat. Ebben a tekintetben a CRA hangsúlyozza, hogy a több tagállamban alkalmazott árszabályozási mechanizmusokra, például az ármaximálásra (78) való tekintettel a megfigyelt jelentős nyereség inkább a termelékenység növekedésének, mint a magas áraknak tudható be.

(277)

A CRA kijelenti, hogy a DPLP számára a közszolgáltatási kötelezettségeiből keletkezett ésszerű haszonkulcs természetes számítási módja azt jelentené, hogy más nyugat-európai postai szolgáltatók levélpostai tevékenységeinek haszonkulcsára vonatkozóan rendelkezésre álló adatokra kell hagyatkozni. Ez annál is inkább természetes, mert a szóban forgó közszolgáltatások mindenekelőtt levélpostai szolgáltatások, és más nyugat-európai postai szolgáltatók levélpostai műveleteinek haszonkulcsára vonatkozó adatok közvetlenül hozzáférhetők, és nem tartoznak túlságosan enyhe árszabályozás alá.

(278)

A CRA különösen azt jelenti ki, hogy az elemzésnek azon nyugat-európai postai szolgáltatók levélpostai tevékenységeinek EBIT-marzsára (árbevétel-arányos megtérülésére) kellene épülnie, amelyek ágazati információkat közölnek levélpostai tevékenységeik EBIT-marzsáról vagy (ha nem közlik az ágazati információkat az EBIT-marzsokról), azon nyugat-európai postai szolgáltatók globális EBIT-marzsára, amelyek bevételének több mint 75 %-a levélpostai szolgáltatásokból származik. A nyugat-európai postai szolgáltatókkal szembeni viszonylagos gyenge termelékenységük miatt a CRA kizárja a mintából a kelet-európai szolgáltatókat.

(279)

Következésképp a CRA elemzése 11 nyugat-európai postai szolgáltatóból álló mintán alapul a 2002–2009 közötti időszakra (összesen 73 megfigyelés). E minta átlagos ROS-e […] %-kal, a mediánja […] %-kal, a 75. percentilise pedig […] %-kal egyenlő (79). A CRA kiszámítja a csonkolt átlagot ([…] %) és a Winsor-módszer szerinti átlagot ([…] %) is, amelyeket – a mediánhoz hasonlóan – nem érintenek a szélsőértékek (80).

(280)

Az ésszerű nyereség referenciaértékének meghatározása tekintetében a CRA kijelenti, hogy az átlagértékek alkalmazása módszertani problémákat okoz. A CRA kifejti, hogy a mintában megfigyelt haszonkulcsok ingadozása miatt a túlzott jövedelmezőséget meghatározó kritikus küszöbnek magasabbnak kellene lennie az átlagnál vagy a központi tendencia bármely egyéb mért értékénél, és például megegyezhetne a 75. percentilissel. A CRA szerint ez a megközelítés a belső elszámolóárakkal kapcsolatos vizsgálatokban alkalmazott, és adott intervallumra (például interkvartilis tartományra vagy más percentilisek tartományára) épülő módszerhez társulna.

(281)

A belga hatóságok 2011. december 14-én benyújtottak a Bizottságnak egy olyan dokumentumot, amely átvette a DPLP-nek a postai szolgáltatóknál felmerülő kockázatokkal kapcsolatos álláspontját, és módszertant javasolt a kockázati díj mérésre szolgáló eszköz kidolgozására, amely a kockázatmentes árbevétel-arányos megtérüléshez történő hozzáadása esetén ésszerű szintű ROS-t adna.

(282)

A dokumentum nem fejti ki, hogy jelen esetben hogyan lehetne meghatározni a (ROS formájában kifejezett) kockázatmentes árbevétel-arányos megtérülést, és nem nyilvánít egyértelműen véleményt arról, hogy a javasolt módszertan alapján pontosan minek kellene lennie az ésszerű ROS-nek. Az elemzés inkább a különböző kockázatok értékelésére és a kockázattípusokat tükröző kockázati díj kiszámítására fekteti a hangsúlyt.

(283)

A belga hatóságok különösen három nagyobb kockázatkategóriára – az ágazati kockázatot, a szolgáltatáshoz kapcsolódó kockázatot és a szerződéses kockázatot – és minden kategória esetében a postai szolgáltatóknál felmerülő szokásos kockázattípusokra összpontosítanak. A kockázati díj értékelésének módszertana a következőket írja elő: i. a „maximális kockázati díj” (81) meghatározása; ii. a figyelembe vett időszak szerződéses időszakokra való felosztása az egyes szerződésekhez kapcsolódó kockázatok meghatározása érdekében; iii. egyszerű skála alkalmazása az egyes szerződéses időszakok esetében felmerülő összes kockázat értékeléséhez (alacsony, közepes vagy magas); iv. az egyes kockázatokhoz rendelt pontszámok globális pontszámmá történő átváltása mindhárom nagyobb kockázatkategória esetében, és v. a globális pontszámok kockázati díjjá történő átváltása, amelyeknek az összege adja a kockázati díj teljes összegét.

(284)

Ezen túlmenően példákat szolgáltatnak annak bizonyítására, hogy a DPLP-nél az átlagosnál magasabb kockázatok merülnek fel. Így a belga hatóságok azt állítják, hogy a DPLP-nél magasabb mennyiségi kockázat merül fel, mert bevételeinek jelentősebb része a „levélpostai” tevékenységéből származik, és mert az átlagosnál nagyobb arányú állandó költségek miatt jóval rugalmatlanabbak a költségei. A DPLP magasabbnak ítélt másik kockázattípusa a biztonsági kockázat. Az elemzés szerint ez annak tudható be, hogy a DPLP egyike azoknak a ritka postai szolgáltatóknak, amelyek készpénzben házhoz kézbesítik a nyugdíjjuttatásokat.

(285)

A különböző kockázatok értékelése alapján a belga hatóságok azt a következtetést vonják le, hogy a negyedik üzemeltetési szerződést mindhárom kockázattípus magas szintje jellemzi, míg az első, a második és a harmadik szerződést közepes szintű kockázat jellemzi (az egyetlen kivételt az első szerződés esetében alacsonynak ítélt ágazati kockázat képezi). A belga hatóságok a „maximális kockázati díj” különböző értékei alapján más példákat is szolgáltatnak arra, hogy a különböző kockázatok fenti besorolását hogyan kell kockázati díjra átváltani.

(286)

A fenti (257) preambulumbekezdésben említett Deloitte-tanulmány több ponton egyetért a WIK-tanulmánnyal:

(287)

Az összehasonlítható vállalkozások csoportja tekintetében a WIK-tanulmány és a Deloitte-tanulmány közötti legfőbb eltérés a figyelembe vett társaságok mérete. A Deloitte csak azokat a társaságokat veszi fel a mintájába, amelyeknek az éves bevétele meghaladja a 100 millió EUR-t (82). Ez a korlátozás az egyetemes szolgáltatás nyújtásával és az ahhoz kapcsolódó kereskedelmi és piaci kockázatokkal összefüggő tevékenységek sajátosságainak elemzésével magyarázható (83).

(288)

A Deloitte különösen úgy véli, hogy a kiterjedt és összetett gyűjtési és kézbesítési hálózatokat üzemeltető postai és csomagszállítási ágazatbeli társaságok ésszerűen összehasonlíthatók a DP-vel. A postai hálózatokban alapvetően jellemző méret-, választék- és sűrűséggazdaságosságra és a működési költségeknek a tőkeköltségekhez viszonyított magas arányára, valamint a kapcsolódó kockázatokra (például a mennyiségi kockázatra, az elektronikus levelezés általi helyettesítés kockázatára) való tekintettel a postai és csomagszállítási ágazat soktermékes nagyvállalatai alkalmasabbak az összehasonlításra, mint a levélpostai kisvállalkozások. Kisebb mértékben az áruszállító és logisztikai társaságok is felhasználhatók az összehasonlításhoz, mert ugyanazokat az eszközöket használják.

(289)

A társaságok mérete fontosságának szemléltetéséhez a Deloitte összehasonlítja a mintáját a WIK II. referenciacsoportjának mintájával. A Deloitte rámutat arra, hogy a WIK mintájában az átlagos árbevétel-arányos megtérülés jelentősen eltér a (munkavállalók száma alapján megállapított) különböző méretű társaságok csoportjai között (84). A Deloitte kijelenti, hogy a (nagyobb társaságokon alapuló) mintájában ugyanakkor nincs szoros kapcsolat a méret és az árbevétel-arányos megtérülés között.

(290)

A mintakiválasztási folyamat befejeztével a Deloitte 7 postai és csomagszállító társaságra, 18 logisztikai társaságra és 19 áruszállító társaságra alapozza elemzését. Ami a postai és csomagszállítási ágazatot illeti: a hét összehasonlítható társaságból álló minta magában foglal olyan expressz csomagszállítással foglalkozó nagy multinacionális szereplőket, mint a UPS, a FedEx és a TNT Express, valamint néhány más, elsősorban az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból származó postai szolgáltatót (85). Elvileg minden adat az 1990–2007 közötti időszakra vonatkozik, az első évek tekintetében azonban nagyon kevés adat áll rendelkezésre, és a Deloitte ezért úgy ítéli meg, hogy az ezekre az évekre vonatkozó adatok kevésbé megbízhatóak (86).

(291)

A Deloitte ezenkívül megvizsgálja a jövedelmezőség mérésére szolgáló több más eszköz előnyeit és hátrányait. Jelen esetben a pénzforgalomra vonatkozó megfelelő adatok megszerzéséhez kapcsolódó gyakorlati nehézségek miatt utasítja el a belső megtérülési ráta alkalmazását. A befektetett tőke megtérülése és a sajáttőke-arányos megtérülés alkalmazását is elutasítja, például a társaságok között a költségek és a (a sajáttőke-arányos megtérülés szempontjából fontos) tőkeszerkezet eltérő számviteli kezelése terén jelentkező eltérések miatt. A Deloitte az eszközarányos megtérülést sem tartja megfelelőnek, mert az az összes eszközre vetített mutató. Deloitte következésképp az árbevétel-arányos megtérülés alkalmazását javasolja, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy mivel az nem méri közvetlenül a tőkemegtérülést, csak akkor használható fel összehasonlító vizsgálatokhoz, amennyiben az összehasonlított vállalkozások hasonló tőkeintenzitásúak.

(292)

A Deloitte azonban kiszámítja az ROCE-t (valamint az ROCE-t piaci értéken, és az ROA-t) egy hat társaságból álló kis almintára, de azt a következtetést vonja le, hogy a befektetett tőke megtérülésének tartománya és ingadozása különböző tényezőket tükrözhet, ami óvatos értelmezést tesz szükségessé, és veszélyezteti a referenciamutatókénti hasznosságát. E tényezők közül a Deloitte a tőkeintenzitás fontosságát emeli ki. A Deloitte kijelenti, hogy a tőkeintenzitás tekintetében a DP egyetemes szolgáltatása közelebb áll például a UPS-éhez és a FedEx-éhez, mint az olyan áruszállító szereplőkéhez, mint a Kuehne&Nagel vagy a Wincanton.

(293)

A Deloitte kiemeli a társaságok jövedelmezőségének időbeli, valamint az egyes ágazatokon belüli és közötti jelentős eltérését. A Deloitte szerint ezek az eltérések inkább ésszerűnyereség-tartományok, mint egyetlen átlagérték alkalmazását indokolják. Ez a megközelítés célszerű lenne arra való tekintettel is, hogy nem kell szankcionálni a hatékonyságnövekedés révén elért, átlagosnál jobb eredményeket.

(294)

A Deloitte által az egyes ágazatokra és az összes ágazatra vonatkozóan összegyűjtött eredményeket a Deloitte-tanulmány 22. táblázata foglalja össze. Így:

(295)

A Deloitte referenciamutatóként az éves átlagos ROS-ek átlagán alapuló értéket (7,9 %) javasol (88); az árbevétel-arányos megtérülések tekintetében megfigyelt eltérés megjelenítése érdekében a Deloitte az éves interkvartilis tartományokon alapuló, az ésszerű ROS tartományát is kiszámítja (89).

(296)

A hagyományos postai szolgáltatókkal összehasonlítható vállalkozások megfelelő mintájának kiválasztása összetett feladat. Magától értetődik, hogy annak a vállalkozáscsoportnak a kiválasztását kell a legalaposabban elvégezni, amely a kereskedelmi tevékenységek és a kockázat szempontjából referenciaként szolgálhat.

(297)

A WIK- és a Deloitte-tanulmány közös eleme, hogy olyan kereskedelmi társaságokat céloznak meg, amelyek a DPLP tevékenységeivel összehasonlítható tevékenységeket folytatnak, ugyanakkor kizárják a hagyományos postai szolgáltatókat az összehasonlítási mintából. A CRA ezzel szemben olyan összehasonlítási mintát alkalmaz, amely kizárólag más hagyományos európai postai szolgáltatókból áll.

(298)

A Bizottság osztja a WIK és a Deloitte azon véleményét, amely szerint a hagyományos postai szolgáltatók nyeresége (amit a CRA az összehasonlító vizsgálatában használ) nem szokásos piaci feltételek következménye, hanem nagyrészt más tagállamok szabályozási választásainak eredménye. Ennélfogva előfordulhat, hogy nem megfelelően tükrözik a referenciahozamot. Ugyanakkor, mivel a CRA mintája más európai országok hagyományos postai szolgáltatóira vonatkozik, úgy tűnik, hogy a DPLP-hez legközelebb álló vállalkozások mintáját hozza létre. A Bizottság ezért úgy ítéli meg, hogy maximálisan figyelembe kell venni a CRA mintáját, többek között a referencia ésszerű nyereség (ROS) WIK- és Deloitte-tanulmány alapján meghatározott szintjeinek egybevetéssel történő ellenőrzéséhez.

(299)

A WIK-tanulmány és a Deloitte-tanulmány egyaránt elismeri, hogy megfelelő méretű mintával kell rendelkezni ahhoz, hogy szignifikáns következtetéseket lehessen levonni az összehasonlító vizsgálathoz. Ehhez a postai és csomagszállítási ágazatbeli vállalkozások (viszonylag) szűk mintájára, valamint a logisztikai és áruszállítási ágazatbeli társaságokra kiterjedő nagyobb mintákra hagyatkoznak. A Bizottság elismeri annak fontosságát, hogy statisztikai célokhoz megfelelő méretű mintával kell rendelkezni. A CRA ezzel kapcsolatos álláspontja tekintetében, amely kétségbe vonja a mintaméretnek a minta kevésbé összehasonlítható társaságokkal történő kiegészítésével történő növelésének hasznosságát, a Bizottság úgy véli, hogy a WIK és különösen a Deloitte által meghatározott nagyobb minták – az elfogadott mintakiválasztási módszertanok alapján – megfelelően összehasonlíthatók ahhoz, hogy szignifikáns referenciacsoportok legyenek a DPLP nyereségének értékeléséhez.

(300)

A WIK-tanulmány három kontrollcsoport alapján próbál meg referencia ROS-t meghatározni. A Bizottság ezenkívül azonban úgy véli, hogy a WIK-tanulmány két különálló, bár összekapcsolódó ponton megtámadható (90): i. az, hogy a WIK olyan mintákat alkalmaz, amelyek számos kisebb társaságot is magukban foglalnak (91), amelyek nyilvánvalóan nem hasonlíthatók össze olyan hagyományos postai szolgáltatókkal, mint a DPLP; és ii. a WIK-nek a vizsgálat tárgyát képező postai szolgáltató kockázati szintjére vonatkozó feltételezései.

(301)

A Bizottság megítélése szerint a DPLP-hez hasonló postai szolgáltatók tevékenységi köre és költségszerkezete (az érvényben lévő szabályozási mechanizmussal együtt) a nyereségszintek összehasonlító vizsgálatának alapvető eleme.

(302)

Először is, ha az állandó költségek magasak (és például a tőkeköltségre vagy más, a hálózathoz kapcsolódó költségekre vonatkoznak), a legnagyobb vállalkozásoknál több méret- és sűrűséggazdaságosság jelentkezik. A WIK mintájában szereplő nagy- és kisméretű vállalkozások átlagos ROS-ének összehasonlításával a Deloitte–II.-tanulmány sikeresen bizonyítja, hogy az átlagos ROS a vállalkozások (munkavállalók száma alapján mért) méretével együtt nő (92). Az első kvartilis (Q1) átlagértéke ugyanis nagyon alacsony a WIK első három mintájában (például mindössze 0,75 % a WIK II. mintája esetében az 1998–2007 közötti időszakban) (93), ami arra utalhat, hogy a veszteséges és a piacon maradásért küzdő (kisebb) vállalkozások bizonyos fokig túlreprezentáltak. A WIK – azáltal, hogy ennyi kisvállalkozást vett fel a mintákba (többek között az elsődleges mintának tekinthető II. referenciacsoportba) – talán alulbecsülte a referencia ROS-t, amely inkább olyan nagyobb és jobb pozíciójú vállalkozások esetében lehet releváns, mint a DP vagy a DPLP.

(303)

Másodszor, bár a WIK joggal említi a szolgáltató tevékenységeinek monopolisztikus jellege miatti gyenge kockázati profilt, úgy tűnik, hogy nem vette kellően figyelembe sem az egyetemes szolgáltatási kötelezettség miatti (a változó költségekhez képest) magas állandó költségeket, sem a kockázati profil alakulását, amelyeket a szolgáltatóra irányadó szabályozási rendszer időbeli, különösen a különböző szabályozási időszakok (a DPLP esetében például a különböző üzemeltetési szerződések) közötti módosulásai idézhettek volna elő.

(304)

Az állandó költségek részaránya nemcsak a vállalkozás magas tőkeintenzitása miatt lehet magas (ez a magas állandó költségek egyik általános magyarázata), hanem azért is, mert a vállalkozás nem tudja az összköltségét a kiterjedt elosztási hálózat fenntartására vonatkozó (az egyetemes szolgáltatási kötelezettségéhez kapcsolódó) kötelezettségének figyelembevételével kiigazítani, és mert a meglévő munkaszerződések miatt nem tudja csökkenteni a munkaerőköltségeket. Az állandó költségek magas részaránya (94) még valamivel jobban kétségbe vonja azoknak a kisméretű társaságoknak a felvételét, amelyeknek a költségszerkezete (az állandó és a változó költségeinek aránya) jelentősen eltérőnek tűnik (95).

(305)

A bevezetésben foglaltaknak megfelelően a Bizottság ezenkívül úgy véli, hogy a hagyományos postai szolgáltató kockázati kitettségének mértéke nagymértékben függ annak a szabályozási mechanizmusnak a jellemzőitől, amelyet a hatóságok az egyetemes szolgáltatási kötelezettség finanszírozására vezettek be. A bélyegek ára esetében a hosszabb távú ármaximálási rendszerre való áttérés (amint az a DPLP esetében 2006-ban történt) többek között a mennyiségi kockázat nagyságának jelentős növekedését vonja maga után. Ennek a kockázatnak a fennállása megrendíti a WIK azon feltételezését, amely szerint a DPLP tevékenységeinek kockázata eredendően alacsony, legalábbis az ármaximálási rendszerrel jellemzett időszakban.

(306)

A (286)–(295) preambulumbekezdésben kifejtett érveknek megfelelően a Bizottság úgy véli, hogy a DPLP nyereségének értékeléséhez a Deloitte mintái javulást jelentenek a WIK mintáihoz képest, mivel azokra a vállalkozásokra korlátozódnak, amelyeknek a minimális mérete nagyobb (éves árbevételük meghaladja a 100 millió EUR-t).

(307)

Ezzel párhuzamosan azonban megjegyzendő, hogy a Deloitte megközelítése több szempontból potenciális hiányosságokat is mutat, és a következtetései óvatosan értelmezendőek.

(308)

Úgy tűnik, hogy a Deloitte mintáiban különösen olyan társaságok szerepelnek, amelyeknek a tőkeintenzitása meghaladja a levélpostai szolgáltatókra alkalmazandó tőkeintenzitást (96). Módszertani szempontból az ROS-nek a nyereség értékelési eszközeként történő alkalmazásához olyan összehasonlító mintára van szükség, amelyben hasonló tőkeintenzitási szinttel rendelkező társaságok szerepelnek (a tőkeintenzitás meghatározása ebben az esetben a tőke és az értékesítések arányaként történik). Az a munkahipotézis, hogy az azonos ROS-szel rendelkező társaságok befektetett tőkéjének megtérülése (ROCE (97)) fordítottan arányos lesz a tőke és az értékesítések arányával. Következésképp az ROS-nek a jövedelmezőség referenciamutatójaként történő alkalmazásához azonos tőkeintenzitású társaságokra van szükség a referenciacsoportban. Bár nehezen szerezhetők megbízható becslések a tőkeintenzitásra vonatkozóan (98), úgy tűnik, hogy a levélpostai küldemények kézbesítésével és a sajtótermékek terjesztésével kapcsolatos tevékenységek tőkeintenzitása alacsonyabb, mint a nagy multinacionális társaságok – például a UPS, a TNT, a FedEx és a DHL – expressz csomagszállítási tevékenységeinek tőkeintenzitása (99). Következésképp lehetséges, hogy a Deloitte mintái alapján meghatározott ésszerűnyereség-mutató túlértékeli azt a referencianyereséget, amelyet a DPLP-vel megegyező tőkeszerkezetű társaságokra kellene alkalmazni (100).

(309)

A szóban forgó értékelés körüli számos bizonytalanság fényében a Bizottság úgy véli, hogy a Deloitte által az összes ágazatot tartalmazó nagyobb mintához a medián ROS-re vonatkozóan készített becslések (5,4 %), valamint a postai és csomagszállítási ágazatban tevékenykedő társaságok mintájához a medián ROS-re vonatkozóan készített becslések (7,4 %) alapján indokolt az ROS ésszerű tartományát meghatározni (101). A Bizottság szerint az így kapott tartomány [5,4 %–7,4 %] az ésszerű nyereség „alapértelmezett tartománya” lenne, legalábbis azon időszakok esetében, amikor a DPLP számára jelentős mértékű kockázat merült fel, tekintettel a hatályos ellentételezési szerződésre, és amikor hatékonyságnövelést célzó ösztönző intézkedésekkel szembesült (102).

(310)

A Bizottság megítélése szerint az [5,4 %–7,4 %] közötti tartomány a DPLP levélpostai küldemények terjesztésével kapcsolatos tevékenységei és sajtótermék-terjesztési tevékenységei esetében egyaránt megfelelő alapértelmezett értékként, mivel azok igen hasonló tulajdonságokkal rendelkező, szorosan összekapcsolódó tevékenységek.

(311)

Igaz, hogy a DPLP csekély vagy nem létező versennyel szembesült az érintett tevékenységi területeken (levélkézbesítés és sajtótermék-terjesztés). Ennek alapján felmerül az a kérdés, hogy a nyereségét a versenynek ténylegesen kitett társaságokból álló minta mediánnyeresége alapján kell-e értékelni, és hogy a DPLP helyzetében lévő társaság számára nem lenne-e elegendő egy korlátozóbb jellegű (azaz alacsonyabb) referenciaérték, mint például az első kvartilis (25. percentilis). A Bizottság azonban úgy véli, hogy ez a megközelítés sem a társaságok között, sem az idő viszonylatában nem ismerné el kellőképpen a nyereségszintek jelentős ingadozását. Kerülendő lenne továbbá az esetleges hatékonyságnövekedések oly módon történő indokolatlan eltüntetése, hogy a társaság által utólag elért ROS tekintetében ennyire szigorú felső határértéket írjanak elő.

(312)

A szóban forgó ügyben a Bizottságnak emellett az a véleménye, hogy nem megfelelő a mediánon túlmutató mértékegységekre, például a harmadik kvartilisre hagyatkozni (103). Mivel a figyelembe vett megközelítés már meghatároz egy tartományt a különböző minták között, a mintákban a medián mindkét oldalán lévő tartományok (a belső elszámolóáraknál általánosan használt interkvartilis tartomány) statisztikai célú figyelembevételének többletértéke kissé korlátozottnak tűnik (104). A Bizottság tehát inkább a medián különböző referenciacsoportokban tapasztalható ingadozását veszi figyelembe, mint egy adott mintán belül a medián körüli ingadozást (105).

(313)

Mindenekelőtt azonban, mivel a DPLP levélpostai ágazatának alacsonyabb a tőkeintenzitása, mint az expressz csomagszállító szereplőké (106), úgy tűnik, hogy az utóbbi minta mediánjának alkalmazása már önmagában bizonyos mozgásteret biztosít, amely lehetővé teszi a nyereségszintek medián körüli ingadozásának behatárolását a DPLP-hez hasonlóan alacsony tőkeintenzitású társaságok esetében, valamint adott esetben a hatékonyságnövekedés kellő jutalmazását.

(314)

Több koherens keresztellenőrzést lehet végezni a (308) preambulumbekezdésben említett alapértelmezett tartomány és az ésszerű nyereségre vonatkozóan rendelkezésre álló egyéb becslések között. Az előző alszakasz elején foglaltaknak megfelelően hasznos keresztellenőrzést végezni a CRA-tanulmány medián ROS-ével, amelynek értéke […] % (107). A medián ROS-nek a WIK II. referenciacsoportját tartalmazó – a 100 millió EUR-t meghaladó árbevétellel rendelkező társaságokra korlátozódó – minta alapján történő kiszámításával 7,1 %-os ROS adódik. A Bizottság azt a következtetést vonja le, hogy ezek a számok az [5,4 %–7,4 %] közötti tartományban vannak, ami megerősíti azt az állítást, amely szerint ez a tartomány ésszerűnek tekinthető.

(315)

Általánosságban a Bizottság tehát ebből arra következtet, hogy az [5,4 %–7,4 %] közötti tartományban lévő alapértelmezett haszonkulcs megfelelő referencia-haszonkulcsnak tűnik, legalábbis azon időszakok tekintetében, amikor a DPLP-nél jelentős mértékű kockázat merült fel, és jelentős ösztönzést kapott a hatékonyságra.

(316)

A Bizottság általánosságban úgy ítéli meg, hogy amennyiben a hagyományos piaci szereplő és a hatóságok közötti szerződés értelmében a közszolgáltatás jelentős mértékű kockázathoz kapcsolódik, a hagyományos piaci szereplőt megillető ésszerű nyereségnek arányosnak kell lennie a felmerült kockázat megfelelő szintjével. Ha viszont a szerződés csak kevés kockázattal jár, az ésszerű nyereség szintjének alacsonynak kell lennie.

(317)

A Bizottság az előző szakaszban kifejtette azt a megközelítését, amely az alapértelmezett ésszerű nyereség tartományát [5,4 %–7,4 %] között kívánja meghatározni, ami a jelentős kockázati szintű szerződések esetében megfelelőnek minősül. Alacsony kockázat esetén nehezen számszerűsíthető az ésszerű ROS tartományaként kifejezett megfelelő referenciaérték, azonban nyilvánvaló, hogy ennek az ROS-tartománynak a megfigyelt nyereségszintek mintabeli eloszlásának bal oldalán kellene elhelyezkednie. A Bizottság úgy véli, hogy ebből a szempontból a medián helyett az első kvartilisen (a 25. percentilisen) alapuló ésszerűnyereség-tartományt indokolt figyelembe venni.

(318)

Az alacsony kockázattal járó szerződések esetében a 25. percentilis referenciaértékként történő alkalmazása a Deloitte különböző mintái alapján [3,6 %–4,8 %] közötti ésszerű ROS-tartományt ad.

(319)

A CRA hagyományos postai szolgáltatókkal kapcsolatos eredményeinek összehasonlítása ebben az esetben is másik hasznos keresztellenőrzést jelenthet. Az éves 25. percentilisnek a Bizottság által kiszámított átlaga […] %. A Bizottság azt a következtetést vonja le, hogy ezek a számok a [3,6 %–4,8 %] közötti tartományban vannak, ami megerősíti azt az állítást, amely szerint ez a tartomány ésszerűnek tekinthető.

(320)

Általánosságban a Bizottság tehát ebből arra következtet, hogy a [3,6 %–4,8 %] közötti tartományban lévő alapértelmezett haszonkulcs megfelelő referencia-haszonkulcsnak tűnik, legalábbis azon időszakok tekintetében, amikor a DPLP-nél alacsony mértékű kockázat merült fel.

(321)

Az e szakasz bevezetésében kifejtetteknek megfelelően a DPLP-re háruló kockázat a Belgium által alkalmazott ellentételezési mechanizmustól függ. Erről a mechanizmusról a DPLP és a belga állam között létrejött különböző üzemeltetési szerződések rendelkeznek, és időben változik. Az „ésszerű ROS-hez” célszerű különböző tartományokat figyelembe venni az érvényes ellentételezési mechanizmus szerint, amely meghatározza a DPLP számára felmerülő kockázat szintjét, de azt is, hogy a DPLP mekkora ösztönzést kap a termelékenysége javítására.

(322)

Ebben az összefüggésben a Bizottság hangsúlyozni kívánja, hogy a szerződések kockázati besorolása nem a DPLP üzemeltetési szerződéseiben rejlő kockázatok puszta felmerülésétől, sőt a kockázat abszolút szintjétől függ, hanem inkább attól, hogy a kockázat mennyivel magasabb vagy alacsonyabb, mint az ugyanazokban a mintacsoportokban szereplő társaságoknál felmerülő kockázat. Ugyanez érvényes a DPLP-t hatékonyságnövelésre ösztönző intézkedések intenzitására. Mivel ezek a mintacsoportok versenykörnyezetben működő társaságokból állnak, szokásos körülmények között jelentős kockázatnak vannak kitéve, és határozott ösztönzést kapnak a hatékonyabbá válásra.

(323)

A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a negyedik (a 2006–2010 közötti időszakra vonatkozó) üzemeltetési szerződés egyértelműen előír olyan mechanizmusokat, amelyek az árak és a finanszírozás tekintetében előzetes paramétereken alapuló, hosszú távú kötelezettségeket tartalmaznak. Ez a DPLP levélpostai küldemények kézbesítésével kapcsolatos tevékenységeire és sajtótermék-terjesztési tevékenységeire egyaránt vonatkozik.

(324)

Konkrétabban: a sajtótermékek-terjesztés tekintetében a negyedik üzemeltetési szerződés 9. cikke úgy rendelkezik, hogy a szerződés időtartama alatt (szokásosan 5 évig) a „kis felhasználók kosarához” tartozó szolgáltatások nyújtása esetében a díjak súlyozott átlaga nem fog az egészségmutatón (a fogyasztói árak fajlagos mutatóján) és a kézbesített egyéni levélpostai küldemények időbeli kézbesítésének százalékos arányát tükröző minőségi jutalékon alapuló ármaximálási mechanizmus által engedélyezettnél gyorsabb ütemben emelkedni. A Bizottság szerint a díjaknak a szerződés teljes időtartamára történő rögzítése egy ösztönző szerződés valamennyi jellemzőjét felmutatja, ami a társaságot jelentős kockázati szintnek teszi ki.

(325)

A sajtótermék-terjesztés tekintetében a negyedik üzemeltetési szerződés 2. cikke kimondja, hogy a szerződés időtartama alatt a sajtótermék-terjesztés díjai nem emelkedhetnek az egészségmutatónál gyorsabb ütemben. A sajtótermék-terjesztés nettó költségeinek fedezése érdekében, a tervezett hatékonyságra figyelemmel, a 13. cikk (2) bekezdése a DPLP-t megillető éves ellentételezést 290 613 000 EUR-ban állapítja meg (ez inflációkövető összeg) (108). A 13. cikk (5) bekezdése kimondja, hogy amennyiben az általános gazdasági érdekű szolgáltatás tartalma vagy feltételei megváltoznak vagy a költségekben olyan jelentős változás áll be, amelyet a DPLP nem tud kezelni, a felek megvizsgálják, hogy az ellentételezés összege kiigazítható-e a költségek ezen alakulásának követése érdekében. Erről a kiigazításról a Miniszterek Tanácsa hoz határozatot. A Bizottság elismeri, hogy ez utóbbi záradék „menekülési záradékként” is értelmezhető, amely bizonyos (a DPLP-t a kockázattal szemben megvédő) elemeket utólag újra beemel a szerződésbe. A Bizottság azonban úgy ítéli meg, hogy a hatóságok által használt kifejezések kellően kerülő jellegűek, és hogy a DPLP ennélfogva nem számíthat az alkalmazásukra. A Bizottság általában úgy véli, hogy a DPLP sajtótermék-terjesztéshez kapcsolódó tevékenységei vonatkozásában hozott rendelkezések az ellentételezés szintje tekintetében hosszú távú kötelezettségvállalást feltételeznek.

(326)

Következésképp a Bizottság szerint a negyedik (a 2006–2010 közötti időszakra vonatkozó) üzemeltetési szerződés nem alacsony kockázattal járónak, hanem inkább jelentős mértékű kockázattal járónak tekinthető. Általánosságban úgy tűnik, hogy az [5,4 %–7,4 %] közötti alapértelmezett tartomány megfelel a negyedik üzemeltetési szerződésben előírt két tevékenységtípusnak.

(327)

Ezzel ellentétben úgy tűnt, hogy az előző (2005-ig érvényes) üzemeltetési szerződések nagyrészt olyan ár- és ellentételezési mechanizmusokon alapultak, amelyek alacsony szintű kockázattal jártak a DPLP számára.

(328)

A bélyegárak rögzítése tekintetében a Bizottság megjegyzi, hogy az első három üzemeltetési szerződés más jellegű ármaximálási mechanizmust alkalmazott, mint a negyedik üzemeltetési szerződés (amely hosszú távú kötelezettségvállalást írt elő az árak tekintetében). Ezek a szerződések elég általánosan a tényleges költségeken alapuló – megfelelő számviteli elvek alapján megállapított – díjakra hivatkoznak (109).

(329)

Ugyanígy, a sajtótermék-terjesztés tekintetében a Bizottság megjegyzi, hogy az első három üzemeltetési szerződés nem ír elő olyan átalányalapú költségvetést, amely a negyedik üzemeltetési szerződéshez hasonlóan kiterjedne a szerződés időtartamára (110). Inkább a tényleges költségeken alapuló ellentételezésekre hivatkoznak (111). A Bizottság megállapítja, hogy a második üzemeltetési szerződés ezenkívül globális felső határt határozott meg az ellentételezésre, de úgy tűnik, hogy az időszak során megfigyelt tényleges ellentételezési összegek kétségbe vonják a felső határ valójában kötelező jellegét (112). Az első üzemeltetési szerződés éves költségvetési juttatást (ellentételezést) is megállapított, a Bizottság azonban megjegyzi, hogy a szerződés ugyanakkor nem határozott meg hosszú távú felső határt a sajtótermék-terjesztés díjaira.

(330)

A Bizottságnak következésképp az a véleménye, hogy a szerződéshez kapcsolódó jelentős kockázat hiányában ésszerűnek tartott [3,6 %–4,8 %] közötti tartományt a sajtótermék-terjesztésre és a levélpostai küldemények kézbesítésére egyaránt alkalmazni kell az első három üzemeltetési szerződésnek megfelelő időszakra.

(331)

A Bizottság megállapítja, hogy a szerződéseken alapuló megközelítést a belga hatóságok is javasolnak a 2011. december 14-én benyújtott dokumentumban. Bár a javasolt módszertan több kérdést felvet a kockázati tényezőkkel és a súlyozásuk módjával kapcsolatban (113), a DPLP-nél felmerülő kockázatot alapvetően egy háromszintű skála (alacsony, közepes, magas) szerint besoroló elemzés általában véve megfelel a Bizottság által elfogadott megközelítésnek. Összességében úgy tűnik, hogy a szerződéseknek a DPLP által a felmerült kockázat tekintetében készített releváns besorolása összhangban van a Bizottság elemzésével, mivel a belga hatóságok is úgy ítélik meg, hogy a negyedik szerződés általában véve kockázatosabb, mint az első három.

(332)

A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az ROS [5,4 %–7,4 %] közötti alapértelmezett tartománya megfelelő referenciatartomány azon időszakok ésszerű nyereségének meghatározásához, amelyek során a DPLP-nek jelentős kockázattal kellett szembesülnie és jelentős hatékonyságösztönzést kellett figyelembe vennie.

(333)

A Bizottság azt a következtetést is levonja, hogy az ROS [3,6 %–4,8 %] közötti tartománya megfelelő referenciatartomány azon időszakok ésszerű nyereségének meghatározásához, amelyek során a DPLP-nél nem merült fel jelentős kockázat.

(334)

Azoknak az erőfeszítéseknek a figyelembevétele érdekében, amelyeket a DPLP – a belga hatóságok szerint – a hatékonyságnövekedés megvalósítása érdekében tett, a Bizottság úgy döntött, hogy óvatosságot tanúsít, és e két tartomány felső határértékeit alkalmazza a közszolgáltatási költségekbe beszámítandó ésszerű nyereség meghatározásához. Ezt a megközelítést a Deloitte-tanulmány is hangsúlyozza [lásd a (292) preambulumbekezdést], amely szerint tartományok alkalmazása célszerű lenne arra való tekintettel is, hogy ne kelljen szankcionálni a hatékonyságnövekedés révén elért, átlagosnál jobb eredményeket.

(335)

A Bizottság úgy véli, hogy az (1992–1996, 1997–2002 és 2003–2005 közötti időszakra vonatkozó) első három üzemeltetési szerződés alacsony kockázatot jelez, és hogy a levélpostai küldemények kézbesítésére és a sajtótermékek terjesztésére egyaránt 4,8 %-os ROS-nek megfelelő ésszerűnyereség-szintet lehet alkalmazni. Megítélése szerint azonban a (2006–2010 közötti időszakra vonatkozó) negyedik üzemeltetési szerződés jóval jelentősebb kockázattal jár, amely akkora, hogy a levélpostai küldemények kézbesítésére és a sajtótermékek terjesztésére egyaránt 7,4 %-os ROS-nek megfelelő nyereségszintet lehet alkalmazni.

(336)

Az első üzemeltetési szerződés kimondja, hogy az állam által fizetett éves ellentételezést a közfeladatok összességére szánják.

(337)

Az esetleges túlkompenzációt tehát az összes közfeladat összes költségének és bevételének összeadásával kell kiszámítani.

(338)

Az állam által a közfeladatokra fizetett éves ellentételezést be kell számítani a bevételekbe. A DPLP-nek az első üzemeltetési szerződés alapján juttatott éves ellentételezések összesen 1,5 milliárd EUR-t tesznek ki.

(339)

Ezen túlmenően az alábbi támogatási intézkedéseket kell figyelembe venni:

Ingatlanátruházás

(340)

Az első üzemeltetési szerződés állami ingatlanoknak a DPLP-re történő átruházásáról is rendelkezett. Ezt a 112,2 millió EUR értékű ingatlantulajdon-átruházást, amelyért ellenszolgáltatást nem fizettek, be kell számítani a DPLP bevételeibe az első üzemeltetési szerződés szerinti időszakra nyújtott túlkompenzáció számításához. Az átruházást megelőző időszakban a DPLP nem fizetett ellenszolgáltatást az államnak az épületek használatáért.

(341)

1997-ben az állam 62 millió EUR-t fizetett a DPLP-nek, amelyet az tőkeinjekcióként számolt el. A belga hatóságok ezt követően elismerték, hogy ez az átutalás tulajdonképpen az első üzemeltetési szerződés által 1996-ra előírt éves ellentételezés egyenlege halasztott fizetésének felelt meg.

(342)

A kérdéses összeget eleinte, 1996-ban nem időben fizették a DPLP-nek, ráadásul az állami ellentételezés alacsonyabb volt a kérdéses évre vonatkozó üzemeltetési szerződésben előírt éves összegnél.

(343)

Az első üzemeltetési szerződés szerinti időszakra a túlkompenzáció ellenőrzéséhez a 62 millió EUR kifizetését be kell számítani az általános gazdasági érdekű szolgáltatások ellentételezésébe.

(344)

Az első üzemeltetési szerződés esetében a túlkompenzáció kiszámítása a következőképpen foglalható össze:

(345)

A következő három üzemeltetési szerződés esetében a túlkompenzáció kiszámítása csak azoknak az általános gazdasági érdekű szolgáltatásoknak a költségeit és bevételeit veszi figyelembe, amelyek az említett szerződések értelmében közszolgáltatással járó ellentételezés tárgyát képezhették. Az üzemeltetési szerződéseknek megfelelően támogatásra nem jogosult többi általános gazdasági érdekű szolgáltatáshoz kapcsolódó költségeket és bevételeket figyelmen kívül kell hagyni. Mivel az egyetemes postai szolgáltatás nem tartozik a támogatásban részesülő tevékenységekhez, potenciális nettó költségét figyelmen kívül kell hagyni, és azt – az üzemeltetési szerződésekben meghatározott közszolgáltatási felhatalmazásnak megfelelően – teljes egészében a DPLP-nek kell finanszíroznia a saját forrásaiból. Azok a tevékenységek, amelyek az üzemeltetési szerződéseknek megfelelően az azokban feltüntetett ellentételezési összegben részesülnek, többek között a sajtótermékek (napilapok és folyóiratok) terjesztése és a (33) preambulumbekezdésben felsorolt többi közszolgáltatás.

(346)

A sajtótermék-terjesztésre alkalmazott alacsony díjak miatt a támogatásban részesülő általános gazdasági érdekű szolgáltatások összességében veszteségesek.

(347)

Amennyiben egy adott szolgáltatás túlkompenzációja felhasználható más alulkompenzált közfeladatok miatt felmerülő nettó költségek finanszírozására, az üzemeltetési szerződések értelmében támogatásra jogosult általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz kapcsolódó összes költséget és bevételt össze kell adni a számításhoz.

(348)

A DPLP-nek e három üzemeltetési szerződés alapján juttatott éves ellentételezések összesen 3,5 milliárd EUR-t tesznek ki.

(349)

Az üzemeltetési szerződésekben előírt ellentételezéseken kívül a DPLP-t a vizsgálat időszakában mindvégig megillették a fenntartott postai szolgáltatások nyújtására az állam által biztosított kizárólagos jogok. Bár az említett, fenntartott ágazatból származó, esetleges nettó többlet nem minősül állami forrásnak az állami támogatások ellenőrzése szempontjából, és következésképp nem fizettethető vissza túlkompenzáció esetén, figyelembe vehetők és figyelembe veendők az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alkalmazása keretében, az említett piaci szereplő számára közszolgáltatással járó ellentételezésként nyújtott bármely egyéb állami támogatás szükségességének és arányosságának értékelése során. Következésképp a DPLP számára a különböző üzemeltetési szerződések értelmében nyújtott ellentételezés összeegyeztethetőségének az EUMSZ 106. cikke (2) bekezdése fényében történő értékelésekor a belga postai szolgáltató által ebben a fenntartott ágazatban realizált többletnyereségét le kell vonni az említett szerződések szerint közszolgáltatással járó ellentételezésre jogosult általános gazdasági érdekű szolgáltatások költségéből.

(350)

Ennek kapcsán megjegyzendő, hogy ez az elv szerepel az ÁGÉSZ-keretszabályban, amely a következőképpen rendelkezik: „amennyiben a szóban forgó vállalkozás az ésszerű nyereségen túl is nyereséget hozó általános gazdasági érdekű szolgáltatásokkal összefüggő speciális vagy kizárólagos jogokkal rendelkezik, vagy más állami kedvezményekben is részesül, akkor – az EK-Szerződés 87. cikk értelmében történő besorolásuktól függetlenül – ezeket is figyelembe kell venni és hozzá kell adni a bevételhez” (114). Ez az elv az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdésében rejlő szükségességi és arányossági feltételt tükrözi. A piaci szereplőnek biztosított – és egy másik általános gazdasági érdekű szolgáltatás költségeinek fedezéséhez önmagában elegendő – kizárólagos vagy különleges jogból fakadó többletnyereségen felül egy általános gazdasági érdekű szolgáltatásra nyújtott támogatás nem szükséges az említett általános gazdasági érdekű szolgáltatás nyújtásához. Az említett többletnyereséget realizáló piaci szereplő már egy olyan állami intézkedés hatálya alá tartozik, amely lehetővé teszi, hogy gazdasági egyensúlyfeltételek mellett biztosítsa az általános gazdasági érdekű szolgáltatást, oly módon, hogy kiegészítő ellentételezés nem szükséges.

(351)

Ennélfogva a biztosított kizárólagos jogból fakadóan a fenntartott ágazatban keletkezett bármely többletnyereséget figyelembe kell venni a szóban forgó általános gazdasági érdekű szolgáltatásokért a DPLP-nek nyújtott ellentételezések szükségességének elbírálásához.

(352)

Következésképp a fenntartott ágazatban keletkezett, az ésszerű nyereség szintjét meghaladó bármely nyereséget figyelembe kell venni az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokért járó ellentételezés elemzése során.

(353)

Mivel azonban a fenntartott ágazatnak mindenekelőtt az egyetemes szolgáltatást kell finanszíroznia, az egyetemes szolgáltatás más területein keletkezett veszteség csökkenti a fenntartott ágazatnak a többi kapcsolódó általános gazdasági érdekű szolgáltatás költségeihez való hozzájárulását.

(354)

A fenntartott ágazatban ténylegesen keletkezett többletnyereség meghatározásához ezenkívül figyelembe kell venni az egyetemes szolgáltatási kötelezettség miatt felmerült, de az egyetemes szolgáltatás hatálya alá nem tartozó tevékenységeket terhelő költségeket. A Chronopost-ügyhöz kapcsolódó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a kiskereskedelmi hálózat költségei a DPLP analitikus számviteli rendszerében a hálózat igénybevételét szükségessé tevő tevékenységek között oszlanak meg, ideértendők többek között, de nem kizárólag az egyetemes szolgáltatás hatálya alá tartozó termékek. Konkrétabban: a bizonyos kiterjedésű és sűrűségű kiskereskedelmi hálózat fenntartására vonatkozóan a DPLP számára a belga hatóságok által meghatározott, kielégítő színvonalú egyetemes postai szolgáltatás nyújtása érdekében előírt kötelezettség az egyetemes szolgáltatás hatályán kívüli veszteséget okoz a kereskedelmi tevékenységek számára, mivel a kiskereskedelmi hálózat költségeinek egy részét – a Chronopost-ügyhöz kapcsolódó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően – a kiskereskedelmi hálózatot igénybevevő kereskedelmi termékekre hárítják.

(355)

Az üzemeltetési szerződések által előírt hálózati megkötések: az állam által előírt megkötések a kiskereskedelmi hálózatot alkotó postai szolgáltatási pontok (postahivatalok és/vagy postapontok) sűrűségére és típusára vonatkoznak. E kötöttségeket az egymást követő üzemeltetési szerződések határozzák meg. Így a (2005–2010 közötti időszakra vonatkozó) negyedik üzemeltetési szerződés a következőkről rendelkezik:

(356)

A belga hatóságok úgy ítélik meg, hogy a DPLP kiskereskedelmi hálózatát alkotó postai szolgáltatási pontok számára és típusára alkalmazandó különleges követelmények – az egyetemes szolgáltatási kötelezettséghez kapcsolódó követelményeken túl – az állam által a területi jelenlétre előírt különálló kötelezettséget jelentenek. Belgium ennek alapján úgy véli, hogy a területi jelenlétre vonatkozó különleges kötelezettséghez kapcsolódó összes nettó költséget az államnak kellene ellentételeznie.

(357)

A hálózati megkötés számszerűsítése: a legalább 1 300 postai szolgáltatási pontot, azon belül legalább 589 postahivatalt tartalmazó kiskereskedelmi hálózat fenntartására vonatkozó kötelezettség DPLP-nél felmerülő nettó költségeinek meghatározásához a belga hatóságok összehasonlították a tényleges kiskereskedelmi hálózatot (amelyben a postai szolgáltatási pontok sűrűségét és típusát az állam írja elő) egy olyan feltételezett kiskereskedelmi hálózattal, amelyet a DPLP működtetne, ha nem kellene figyelembe vennie ezeket a különleges megkötéseket. Másképp fogalmazva: a feltételezett kiskereskedelmi hálózat az a hálózat, amelynek a működtetését a DPLP kereskedelmi feltételek mellett választaná, ha az állam nem írna elő számára közszolgáltatási kötelezettségeket.

(358)

A belga hatóságok úgy vélik, hogy ez a feltételezett hálózat kizárólag postapontokból állna. A postahivatalok megszűnnének. Ahhoz azonban, hogy a DPLP továbbra is ugyanakkora teljes ügyfélkört szolgálhasson ki, jelentősen növelnie kellene a postapontok számát.

A DPLP jelenlegi kiskereskedelmi hálózatának és az állam által előírt kötelezettségek hiányában feltételezett hálózatnak az összehasonlítása

(359)

Ahogyan a fenti táblázatból kiderül, a DPLP tényleges kiskereskedelmi hálózata megfelel az állam követelményeinek: a postai szolgáltatási pontok teljes száma és a postahivatalok száma is meghaladja a szükséges szintet. Nagyon eltérő lenne viszont az a feltételezett hálózat, amelyet a DPLP akkor működtetne, ha tisztán kereskedelmi megfontolások alapján választhatná meg a kiskereskedelmi hálózatát: a postai szolgáltatási pontok teljes száma emelkedne, de a DPLP által üzemeltetett postahivatalok eltűnnének.

(360)

A hálózati megkötés realitása: pontosítani kell, hogy az állam által a DPLP számára előírt megkötés nem állapítható meg egyértelműen.

(361)

Először is a DPLP által ténylegesen fenntartott hálózat nagyobb az állam által előírtnál. A postai szolgáltatási pontok teljes száma és a postahivatalok száma is meghaladja az állam által előírt minimumot, aminek alapján azt lehetne vélelmezni, hogy a betartandó kötelezettségei nem terhelik a DPLP-t, amely a kedve szerint tartja fenn a jelenlegi méretű hálózatot.

(362)

A belga hatóságok a postahivatalok e túlzott számát a 10 kilométeres távolságra vonatkozó feltétellel, a postapontok váratlan bezárására fenntartott biztonsági tartalék szükségességével, valamint azzal magyarázzák, hogy a következő üzemeltetési szerződésben 650-re kívánják emelni a postahivatalok minimálisan előírt számát, így nem lenne hatékony a jelenleg rögzített számhoz igazodni a postahivatalok bezárásával, hogy azokat egy bizonyos idő elteltével újra meg kelljen nyitni. A belga hatóságok kijelentik, hogy a DPLP éppen ezért nem tudta jobban csökkenteni a postahivatalok számát, hogy jobban közelítse azt a minimálisan előírt 589-hez. A belga hatóságok szerint a postai szolgáltatási pontok névleges többlete ellenére a 713 postahivatalból álló hálózat jelenlegi felállását az állam által támasztott követelmények diktálják.

(363)

Másodszor, a belga hatóságok által figyelembe vett módszer a kiskereskedelmi hálózat 2009-es költségeinek 1992-re történő visszavetítésén alapul. Hasonló visszavetítés elkerülhetetlenül módszertani bizonytalanságokat okoz. A postapontok kereskedelmi modellje nem feltétlenül áll rendelkezésre 1992 óta. Ráadásul a DPLP személyzete régen alapvetően tisztviselőkből állt, akiknek a bérköltségei nagyon rugalmatlanok voltak. Mivel a postapontokat nem a DPLP személyzete működteti, a postahivatalokba többé ki nem rendelt tisztviselőket továbbra is a DPLP javadalmazta volna. Nagyon valószínűtlen tehát az, hogy a vizsgálat tárgyidőszaka elején a postahivatalok esetleges bezárása a bérköltségek közvetlen csökkenésével járhatott volna. Efféle megtakarítást azonban – bizonyos mértékben – meg lehetett volna valósítani 2009-ben, mivel akkor a személyzetben több volt a szerződéses alkalmazott. A kevésbé rugalmatlan jogállású személyzetre való fokozatos áttérést és az analitikus számviteli rendszer egymást követő tökéletesítéseit figyelembe véve elképzelhető, hogy a közelmúltbeli pénzügyi évekre vonatkozó számviteli adatok mentesek az ilyen jellegű torzulástól. Mivel azonban a bpost vállalatnál jelenleg is több mint 20 000 tisztviselő dolgozik, akik nem foglalkoztathatók postapontokban, és el sem bocsáthatók, az összes postahivatal postapontokkal történő felváltása még ma is elméleti és irreális lehetőség marad.

(364)

A belga hatóságok azonban hangsúlyozzák, hogy régen a potenciális elbocsátási költségeket a működési költségek megtakarításával és a feleslegessé vált épületek eladásával ellentételezték volna. Az 1992–2002 közötti időszakra vonatkozó adatok megbízhatósága tekintetében a belga hatóságok azt állítják, hogy a kiskereskedelmi hálózat költségeit valójában – valószínűleg – alulbecsülték, ugyanis bizonyos olyan elemeket, amelyek hálózati költségnek is minősülhettek volna, más költségközpontokhoz csoportosítottak át. Következésképp a visszavetítési módszer hiányosságait más, a belga hatóságok által a korábbi pénzügyi évek költségeinek kiszámításához figyelembe vett óvatos feltételezések hidalnák át.

(365)

A területi jelenlétre vonatkozó különleges kötelezettség fennállása: még a hálózati megkötés fennállásának elismerése esetén sem tűnik indokoltnak a belga hatóságok azon állítása, amely szerint ehhez a megkötéshez a területi jelenlétre vonatkozó, különálló feladat társul. Úgy tűnik ugyanis, hogy az üzemeltetési szerződések nem tartalmaznak olyan külön rendelkezéseket, amelyek – különálló, valamint az egyetemes szolgáltatási kötelezettségekhez és más közszolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolódó követelményeken túlmutató – területi jelenlétre vonatkozó tényleges kötelezettséget határoznának meg. Épp ellenkezőleg, a DPLP és a belga állam között létrejött üzemeltetési szerződések kimondják, hogy a hálózati megkötésnek kizárólag az a célja, hogy biztosítsa az egyetemes szolgáltatást és a többi általános gazdasági érdekű szolgáltatást (napilapok és magazinok terjesztése, postai számlák és postautalványok stb.), és az ehhez szükséges hálózati költségeket már eleve e különböző szolgáltatások elszámolásaiban könyvelik el (117). Az üzemeltetési szerződések ezenkívül nem rendelkeznek a területi jelenléti kötelezettség költségeinek ellentételezését célzó mechanizmusról. A Bizottság megjegyzi, hogy az ellentételezés számítási paramétereinek előzetes meghatározására vonatkozó kötelezettséget a 2005. évi ÁGÉSZ-keretszabály vezette be, és hogy a Bizottság a 2005 utáni időszakra vonatkozóan állapította meg az általános gazdasági érdekű szolgáltatások DPLP-t terhelő költségeinek túlkompenzációját [lásd a (386) preambulumbekezdést].

(366)

Megjegyzendő, hogy a 97/67/EK irányelv 3. cikke értelmében a tagállamok kötelesek előírni hagyományos postai szolgáltatóik számára azt a kötelezettséget, hogy megfelelő színvonalú egyetemes szolgáltatást nyújtsanak, többek között a földrajzi lefedettség tekintetében. A Belgiumot érintő jelenlegi ügyben felmerülő területi lefedettség azonban csak egyike az egyetemes szolgáltatási kötelezettség számos szempontjának. Azokban az üzemeltetési szerződésekben, amelyek az egyetemes szolgáltatási kötelezettséget a DPLP-re bízzák, a Bizottság nem talál olyan kiegészítő feladatra utaló említést, amely a hagyományos postai szolgáltatót több hivatalból álló, nagyobb hálózat fenntartására kötelezné annál, mint amekkorát a közszolgáltatási kötelezettséghez szükséges területi lefedettség és a többi kapcsolódó – kohéziós vagy területfejlesztési logikának megfelelő – közszolgáltatás megkövetel. Kétségtelen, hogy a DPLP által az egyetemes szolgáltatás biztosítása érdekében működtetett postahivatalok mindegyike hozzájárul a területi kohézióhoz (118), jogi szempontból azonban az adott postahivatal fenntartására vonatkozó kötelezettség a kielégítő színvonalú egyetemes postai szolgáltatás és más kapcsolódó szolgáltatások garantálásának szükségességéhez kapcsolódik. Az alkalmazandó ítélkezési gyakorlat értelmében ahhoz, hogy kiegészítő területi feladatra lehessen hivatkozni, szükséges, hogy a DPLP-t megbízzák az egyetemes szolgáltatáshoz megállapított méretű postai hálózaton kívüli hivatalok fenntartásának különálló és egyértelműen meghatározott feladatával. Ennek a felhatalmazásnak részleteznie kellene a kötelezettségeket, az abból fakadó költségeket, valamint a kiegészítő területi feladat nettó költségeinek finanszírozási rendszerét.

(367)

A Bizottság a fenti elemek egyikét sem találja az állam és a DPLP között létrejött üzemeltetési szerződésekben. A belga hatóságok és a DPLP tulajdonképpen utólag és mesterségesen próbálják megindokolni a különálló területi feladatot, kijelentve, hogy az üzemeltetési szerződésekben megállapított területi lefedettségnek kétszeresen is létjogosultsága van: az az egyetemes szolgáltatási feladatból és az egyetemes szolgáltatási kötelezettségen túlmutató, állítólagos területi feladatból adódik. A kapcsolódó szerződések azonban nem tartalmaznak olyan rendelkezést, amely olyan állítólagos, különálló területi feladatra utalna, amely a DPLP-t az egyetemes szolgáltatás nyújtásához előírtnál nagyobb hálózat fenntartására kötelezné.

(368)

Megjegyzendő, hogy a belga hatóságok és a DPLP állításainak mesterségessége a saját érvelésükből is következik. Egy esetleges túlkompenzáció szintjének csökkentése érdekében a belga hatóságok azt szeretnék, ha a Bizottság az egyetemes szolgáltatási kötelezettségen túlmutató, kiegészítő területi feladat miatt felmerült költségnek tekintené egy teljes postahivatal tényleges költsége és az azt helyettesítő, feltételezett postapont tényleges költsége közötti különbséget. Ez az érvelés nem olyan nagyobb méretű feltételezett hálózatra támaszkodik, amelyet a DPLP a területi célkitűzéseinek megvalósításához fenntartana. A DPLP mindössze az egyetemes szolgáltatás lefedettsége miatt felmerülő többletköltséget emeli ki, amely az üzemeltetési szerződések értelmében nem jogosít támogatásra. A területi célkitűzés hiányát az is megerősíti, hogy a belga hatóságoknak jelentősen növelniük kellene a postapontok számát az egyetemes szolgáltatás nyújtásához, mivel az nem biztosítható ugyanannyi postaponttal.

(369)

Megállapítható azonban, hogy – bár a területi jelenléttel kapcsolatos tényleges és különálló kötelezettségre hivatkozó belga hatóságok állítása nem tűnik elfogadhatónak – az egyetemes szolgáltatás és a többi közszolgáltatás biztosítását lehetővé tevő hálózat fenntartását megkövetelő belga állam által előírt hálózati megkötés nem kizárólag ezekre a szolgáltatásokra vonatkozik; többletköltségeket keletkeztet a kereskedelmi szolgáltatások esetében is.

(370)

A tevékenységenkénti elszámolás és a Chronopost-ügyhöz kapcsolódó ítélkezési gyakorlat szerint – a (354) preambulumbekezdésben kifejtetteknek megfelelően – a kiskereskedelmi hálózatot igénybe vevő összes tevékenység hozzájárul annak közös költségeihez. Következésképp minden termék, a kereskedelmi termékek is hozzájárulnak a hálózat költségeihez. A postahivatalok fenntartására vonatkozóan az állam által előírt kötelezettségből fakadó költségek a kereskedelmi termékeket is terhelik, amelyek – úgy tűnik – folyamatosan veszteséget termelnek, holott azokat piaci áron értékesítik. A DPLP azért kínálja kereskedelmi szolgáltatásait a hálózaton keresztül, mert azok finanszírozzák a hálózat állandó költségeinek egy részét, és így közvetett módon hozzájárulnak az egyetemes szolgáltatáshoz.

(371)

Gazdasági szempontból a DPLP túlkompenzációjának értékelése során ésszerűnek tűnik a kereskedelmi termékek – egyetemes szolgáltatási kötelezettség és más közszolgáltatási kötelezettségek okozta – veszteségének figyelembevétele. Ha a DPLP-nek gazdasági érdeke, hogy igénybe vegye a kiskereskedelmi hálózatot a kereskedelmi termékeinek értékesítéséhez, ennek analitikus számviteli szempontból az a következménye, hogy a hálózat költségeinek egy része, amelyeket más körülmények között a közszolgáltatáshoz könyvelnének, a kereskedelmi termékekhez vannak könyvelve, amelyek ennélfogva veszteségesnek tűnnek.

(372)

Következésképp jelen esetben a túlkompenzáció kiszámítása a következőképpen foglalható össze:

(373)

Az 1997-es tőkeinjekció összeegyeztethetőségét az alábbiakban az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokért járó éves ellentételezés összeegyeztethetőségének értékelése keretében kell értékelni, ugyanis nem különálló feltőkésítésről, hanem az 1992–1996 közötti időszakra a közfeladatokért nyújtott ellentételezéshez kapcsolódó kifizetésről van szó.

(374)

Mivel a 2003-as tőkeinjekció nem minősül az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak, a támogatás összeegyeztethetőségének kérdése nem merül fel.

(375)

Mivel a 2006-os tőkeinjekció nem minősül az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak, a támogatás összeegyeztethetőségének kérdése nem merül fel.

(376)

Megjegyzendő, hogy az állami kezességvállalás nem közszolgáltatási kötelezettségekért járó ellentételezésként jelenik meg az üzemeltetési szerződésben, ennélfogva az összeegyeztethetősége nem értékelhető az EUMSZ 106. cikke (2) bekezdésének fényében. Mivel a belga hatóságok nem tüntettek fel olyan jogalapot, amelyre az összeegyeztethetőség megállapításához hagyatkozni lehetne, és mivel a Bizottság sem talált ilyen jogalapot, az intézkedés a belső piaccal összeegyeztethetetlen működési támogatásnak minősül, és ennélfogva vissza kell fizettetni.

(377)

Ahogyan már szerepelt, a társasági adó megfizetése alóli mentesítés nem biztosított előnyt a DPLP számára, és következésképp nem minősül az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak.

(378)

Az ingatlanadó és a helyi adók alóli mentesítés az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül, de létező támogatásnak tekintendő, mivel bevezetésük a Szerződés hatálybalépése előtt történt. Másfelől megjegyzendő, hogy ezek az adóügyi intézkedések nem szerepelnek az üzemeltetési szerződésekben közszolgáltatási kötelezettségekért járó ellentételezésként.

(379)

Következésképp az adómentesítések nem befolyásolják a túlkompenzáció kiszámítását, amely a DPLP által ténylegesen viselt költségeken alapul (amelyek már magukban foglalják ezeknek az adómentesítéseknek a hatásait).

(380)

Az adómentesítéseket tehát a létező támogatásokra vonatkozó külön eljárás keretében értékelik az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i 659/1999/EK tanácsi rendelet (119) 17., 18. és 19. cikkének megfelelően.

(381)

A túlkompenzáció összege a 6.3.3.2 alszakaszban kifejtett értékelés alapján számítható ki. A belga hatóságok által az üzemeltetési szerződésekben bevezetett közszolgáltatás-finanszírozási mechanizmusnak megfelelően a túlkompenzáció kiszámítására mindegyik felhatalmazási időszak esetében külön-külön kerül sor.

Első üzemeltetési szerződés: 1992–1996

Második üzemeltetési szerződés: 1997–2002

Az egyetemes szolgáltatás fenntartott ágazatából származó túlzott többletnyereség kiszámítása

A túlkompenzáció kiszámítása:

Harmadik üzemeltetési szerződés: 2003–2005

Az egyetemes szolgáltatás fenntartott ágazatából származó túlzott többletnyereség kiszámítása

A túlkompenzáció kiszámítása:

Negyedik üzemeltetési szerződés: 2006–2010

Az egyetemes szolgáltatás fenntartott ágazatából származó túlzott többletnyereség kiszámítása

A túlkompenzáció kiszámítása:

Egyéb intézkedések

(382)

A belga hatóságokkal egyeztetetteknek megfelelően (120) a jelen esetben összesen felmerülő túlkompenzáció kiszámításához figyelembe veendő időintervallum meghatározásához a „leginkább objektív és kiegyensúlyozott” módszer a „szerződésenkénti” megközelítés. A Bizottság nem kifogásolja a belga hatóságok kérelmének elfogadását. Ez a módszer ugyanis nagyobb kiszámíthatóságot és jogbiztonságot biztosít a felek számára, és így inkább csökkenti a túlkompenzáció kockázatát. A Bizottság tehát mindegyik időszakot külön-külön vizsgálja, és sem alulkompenzációt, sem túlkompenzációt nem visz át egyik időszakról a másikra.

(383)

A belga hatóságok azonban kijelentik, hogy a 2005. évi ÁGÉSZ-keretszabály hatálybalépése előtt a Bizottság folyamatosan átfogó módszert alkalmazott az alulkompenzáció, illetve a túlkompenzáció kiszámítására. A belga hatóságok ennek alapján kifejezetten kérték a 2005 előtti évek összevonását (121) az alulkompenzáció, illetve a túlkompenzáció átfogó kiszámításához.

(384)

A Bizottság megjegyzi, hogy mivel a 2005 előtt alkalmazandó három üzemeltetési szerződés vonatkozásában alulkompenzációt állapított meg, az összes év összevonásának ténye nem lenne hatással a visszafizettetendő túlkompenzáció összegére.

(385)

A Bizottság ezenkívül megjegyzi, hogy a 2005. évi ÁGÉSZ-keretszabály hatálybalépése óta „az ellentételezés kiszámításának, ellenőrzésének és felülvizsgálatának paramétereit” (122) előzetesen meg kell határozni a felhatalmazást biztosító jogi aktusban vagy aktusokban. Mivel a negyedik üzemeltetési szerződés nem ír elő ellentételezést az érvényességi idején (2006–2010) kívül viselt költségek vonatkozásában, az említett szerződés hatályán kívül eső időszakokra megállapított alulkompenzáció nem ellentételezhető a DPLP-nek fizetett esetleges túlkompenzációval.

(386)

A Bizottság azt a következtetést vonja le, hogy a DPLP a közfeladatának teljesítéséért 415 millió EUR összegben túlkompenzációban részesült, többek között a negyedik üzemeltetési szerződés alkalmazási ideje alatt. Mivel a túlkompenzáció összeegyeztethetetlen támogatásnak minősül, vissza kell fizettetni.

(387)

A nyugdíjak átvállalása, az évente átruházott állami források, az ingatlanátruházások, az 1997-es tőkeinjekció, az adómentesítések és az állami kezességvállalás az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett támogatási intézkedéseknek minősülnek, mivel olyan költségek alól mentesítették a DPLP-t, amelyeket a magánvállalkozásoknak szokásos körülmények között vállalniuk kell.

(388)

A 2003-as és 2006-os tőkeinjekció nem minősül az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében vett támogatásnak, mivel az állam a piacgazdasági befektető elvének megfelelően járt el.

(389)

A Bizottság megállapítja, hogy Belgium jogellenesen – az EUMSZ 108. cikkének (2) bekezdését megsértve – hajtotta végre az intézkedéseket, kivéve a 2003-as tőkeinjekciót, amelyet a végrehajtása előtt megfelelően bejelentettek a Bizottságnak, és kivéve az adómentesítéseket, amelyek létező támogatásnak minősülnek.

(390)

A nyugdíjak átvállalása nem hozta a DPLP-t a versenytársaiénál kedvezőbb helyzetbe a társadalombiztosítási járulékok tekintetében. Az intézkedés tehát az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdése c) pontjának fényében összeegyeztethetőnek tekinthető a belső piaccal.

(391)

A negyedik üzemeltetési szerződés keretében nyújtott éves ellentételezések az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése fényében a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatásnak minősülnek, amennyiben túlkompenzáció történt a DPLP számára.

(392)

Az állam által nyújtott kezességvállalás a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatás.

(393)

Az ingatlanadó alóli mentesítés és a helyi adók alóli mentesítés létező támogatásnak minősülnek, és azokkal a Bizottság – a 659/1999/EK rendelet 17., 18. és 19. cikkének megfelelően – a létező támogatásokra vonatkozó eljárás keretében külön foglalkozik.

(394)

Az ÁGÉSZ-keretszabály 5. pontjának megfelelően ez a határozat nem sérti a közbeszerzési és versenyjogi tárgyú uniós rendelkezéseket,