—

a Finanzamt Oschatz képviseletében T. Martin, meghatalmazotti minőségben,

—

a Zweckverband zur Trinkwasserversorgung und Abwasserbeseitigung Torgau-Westelbien képviseletében F. Schmidt Steuerberater,

—

a német kormány képviseletében M. Lumma és U. Forsthoff, meghatalmazotti minőségben,

—

az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Fiengo, avvocato dello Stato,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében D. Triantafyllou, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem lényegében a 2001. január 19-i 2001/4/EK tanácsi irányelvvel (HL L 22., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 341. o.) módosított, a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv (HL L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o.) (a továbbiakban: hatodik irányelv) D. mellékletének 2. pontja és H. mellékletének 2. kategóriája szerinti „vízszolgáltatás” fogalmának értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Finanzamt Oschatz (a továbbiakban: Finanzamt) és a Zweckverband zur Trinkwasserversorgung und Abwasserbeseitigung Torgau Westelbien (Torgau-Westelbien körzetének ivóvíz-szolgáltató és szennyvízkezelő önkormányzati társulása; a továbbiakban: Zweckverband) között annak tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő, hogy kedvezményes hozzáadottértékadó-mértéket (hozzáadottértékadó a továbbiakban: HÉA) kell-e alkalmazni az ingatlan vízgépészeti berendezéseinek a vízellátó hálózathoz történő egyéni csatlakoztatása tekintetében (a továbbiakban: egyéni rácsatlakozás).

3

A hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének értelmében:

„Az állami, regionális és helyi közigazgatási szervek és közintézmények nem minősülnek adóalanynak az olyan tevékenységekre, illetve ügyletekre vonatkozóan, amelyeket hatóságként folytatnak, még akkor sem, amikor e tevékenységekkel, illetve ügyletekkel összefüggésben közterheket, illetékeket, járulékokat vagy egyéb adókat szednek be.

Ha azonban ilyen tevékenységeket, illetve értékesítéseket végeznek, akkor ezeket illetően adóalanynak minősülnek, amennyiben nem adóalanyként való kezelésük a verseny jelentős torzulását eredményezné.

Az előbbiekben megnevezett szervek minden esetben adóalanynak minősülnek a D. mellékletben felsorolt tevékenységeket illetően, amennyiben e tevékenységek terjedelme nem elhanyagolható.

[…]”

4

A szóban forgó irányelv D. mellékletének 2. pontjában szerepel különösen a vízszolgáltatás.

5

Ezen irányelv 12. cikke (3) bekezdésének a) pontja így rendelkezik:

„A felszámítandó hozzáadottérték-adó általános mértékét minden tagállam az adóalap egy meghatározott százalékában állapítja meg, amelynek mértéke azonos a termékértékesítésre és a szolgáltatásnyújtásra. […]

[…]

A tagállamok alkalmazhatnak egy vagy két kedvezményes adómértéket is. Ezen adómértékeket, amelyek nem lehetnek 5%-nál kisebbek, az adóalap százalékában határozzák meg, és csak a H. mellékletben meghatározott termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások kategóriáira lehet alkalmazni.

[…]”

6

A hatodik irányelv „Az olyan termékek és szolgáltatások jegyzéke, amelyek értékesítésére kedvezményes hozzáadottértékadó-mértéket lehet alkalmazni” című H. melléklete a 2. kategóriában említi a vízszolgáltatást.

7

Az alapügy tényállásának megvalósulása idején alkalmazandó, a forgalmi adóról szóló 1999. évi törvény (Umsatzsteuergesetz 1999, a továbbiakban: UStG) 1. §-a (1) bekezdésének első mondata értelmében a forgalmi adó hatálya alá tartoznak a vállalkozó által belföldön, ellenszolgáltatás fejében, vállalkozási tevékenysége keretében teljesített értékesítések és más ügyletek.

8

Az UStG 2. cikke (3) bekezdésének első mondata értelmében a közjogi jogi személyek csak kereskedelmi jellegű létesítményeikkel kapcsolatban végeznek kereskedelmi és vállalkozói tevékenységet. A társasági adóról szóló törvény (Körperschaftsteurgesetz) 4. §-ának (3) bekezdése értelmében különösen azok a létesítmények minősülnek kereskedelmi jellegűnek, amelyek célja a lakosság vízzel történő ellátása.

9

Az UStG 12. §-ának (1) bekezdése szerint az adó mértéke valamennyi adóköteles ügylet vonatkozásában az adóalap 16%-a.

10

Ugyanakkor e szakasz (2) bekezdése előírja, hogy az adó mértéke a törvény 2. mellékletében megjelölt áruk – amelyek között e melléklet 34. pontjában szerepel a víz – közösségen belüli szállítására, behozatalára vagy beszerzésére vonatkozó ügylet tekintetében 7%.

11

A Zweckverband biztosítja az ivóvízellátást és a szennyvízkezelést Torgau-Westelbien körzetének több városa és települése számára. E tekintetben a szóban forgó társulás tevékenysége elsősorban az ivóvíz kinyerését, szállítását (vezetését), kezelését és a lakosság, tehát a vízellátó hálózatra csatlakozó ingatlanok tulajdonosai részére történő szolgáltatását foglalja magában. E tevékenység keretében a társulás ügyfelei kérelmére a vízellátó hálózathoz való egyéni rácsatlakozásokat hoz létre, amiért e művelet költségeivel megegyező egységes ellenértéket kap. E rácsatlakozás a Zweckverband tulajdonában marad.

12

Figyelemmel arra, hogy ez a rácsatlakozás eltér a vízszolgáltatástól, a Finanzamt úgy döntött, hogy ennek vonatkozásában a nemzeti szabályozás által előírt általános HÉA-mértéket alkalmazza.

13

Miután a Zweckverband sikertelenül nyújtott be fellebbezést a határozatot hozó szervhez, a Finanzgericht Sachsenhez fordult arra hivatkozva, hogy a szóban forgó egyéni rácsatlakozás esetében ugyanazt a kedvezményes HÉA-mértéket kell alkalmazni, mint a vízszolgáltatás vonatkozásában.

14

A Finanzgericht Sachsen helyt adott a Zweckverband keresetének, mivel úgy vélte, hogy a vízszolgáltatás és a vízellátó hálózatra történő egyéni rácsatlakozás egyaránt „vízszolgáltatás”-nak minősül a hatodik irányelvet átültető nemzeti szabályozás értelmében.

15

A Finanzamt felülvizsgálati kérelemmel fordult e határozat ellen a Bundesfinanzhofhoz.

16

A felekhez hasonlóan a kérdést előterjesztő bíróság is abból az elvből indul ki, hogy az egyéni rácsatlakozás létrehozásával a Zweckverband a nemzeti szabályozás értelmében vállalkozói minőségben cselekszik. Ugyanakkor e bíróság rámutat arra, hogy – amint az a szóban forgó feleknek az alapügyben történt meghallgatása során tett észrevételeiből is következik – a Zweckverband közjogi jogállása értelmében és közjogi formák között cselekedett, ami azt látszik alátámasztani, hogy a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdése rendelkezéseinek értelmében a szóban forgó társulás nem tartozik a HÉA hatálya alá.

17

Az alkalmazandó HÉA-mérték tekintetében a nemzeti bíróság emlékeztet arra, hogy a Bundesministerium der Finanzen (szövetségi pénzügyminisztérium) 2000. július 4-i leveléig az egyéni rácsatlakozás a vízszolgáltatás kiegészítő szolgáltatásának minősült.

18

A nemzeti bíróság is hajlik arra a véleményre, hogy a szóban forgó rácsatlakozás a vízszolgáltatás körébe tartozik, ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy a kérdés eldöntése a hatodik irányelv 12. cikke (3) bekezdése a) pontjának, valamint ezen irányelv H. melléklete 2. kategóriájának értelmezésétől függ.

19

E körülmények között a Bundesfinanzhof az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„A […] hatodik irányelv (D. mellékletének 2. pontja és H. mellékletének 2. kategóriája) szerinti »vízszolgáltatás« fogalmába tartozik-e az ingatlantulajdonosok berendezéseinek a vízszolgáltató vállalkozás által külön felszámított díj ellenében végzett csatlakoztatása a vízellátó hálózathoz (az úgynevezett egyéni rácsatlakozás)?”

20

A Finanzamt és a német kormány észrevételeikben kétségeiket fejezték ki az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés relevanciáját illetően, mivel a kérdés a hatodik irányelv D. mellékletének 2. pontjára vonatkozik, és az alapeljárás nem érinti azt a kérdést, hogy a Zweckverband a HÉA hatálya alá tartozik-e.

21

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróság csak akkor utasíthatja el a határozathozatalt a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről, ha a közösségi jog kért értelmezése nyilvánvalóan nem áll kapcsolatban az alapeljárás tényeivel vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azon ténybeli és jogi körülmények, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a feltett kérdésekre hasznos módon válaszolhasson (lásd különösen a C-35/99. sz. Arduino-ügyben 2002. február 19-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-1529. o.] 25. pontját és a C-13/05. sz. Chacón Navas-ügyben 2006. július 11-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-6467. o.] 33. pontját).

22

Ugyanakkor a jelen ügyben e feltételek közül egy sem teljesül.

23

A HÉA-val kapcsolatos jogvitában eljáró nemzeti bíróság ugyanis az előzetes döntéshozatalra utaló végzésében részletesen felvázolja az alapeljárás ténybeli és jogi hátterét.

24

Emellett a nemzeti bíróság kérdést intéz a Bírósághoz a HÉA-ra vonatkozó közösségi joggal – különösen a „vízszolgáltatás” közösségi jogi fogalmával – kapcsolatban, annak érdekében, hogy értékelhesse, hogy valamely ingatlannak a vízellátó hálózatra történő egyéni rácsatlakozása a szóban forgó szolgáltatás fogalmába tartozónak minősül-e.

25

Mivel az alapeljárás elsősorban arra vonatkozik, hogy alkalmazható-e a szóban forgó ügyletre a HÉA általánostól eltérő, kedvezményes mértéke, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésből az következik, hogy a nemzeti bíróság arra is választ vár, hogy a Zweckverband a HÉA hatálya alá tartozik-e, ami előfeltétele annak, hogy a HÉA valamely mértéke ezen ügyletre alkalmazható legyen.

26

A közösségi jog kért értelmezése tehát kapcsolódik az alapeljárás tényeihez és tárgyához, és nem hipotetikus.

27

Következésképpen az előterjesztett kérdés elfogadható.

28

Először az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésnek a hatodik irányelv 4. cikkének (5) bekezdésére, valamint D. mellékletének 2. pontjára vonatkozó részére kell választ adni, másodszor pedig arra a részére, amely a szóban forgó irányelv 12. cikke (3) bekezdésének a) pontja szerinti kedvezményes HÉA-mértékek egyikének alkalmazására vonatkozik, együttes olvasatban az irányelv H. mellékletének 2. kategóriájával.

29

Kérdésével a nemzeti bíróság elsősorban arra keresi a választ, hogy a vízellátó hálózatra történő egyéni rácsatlakozás a hatodik irányelv D. mellékletének 2. pontja szerinti vízszolgáltatás fogalmába tartozik-e.

30

Mivel a hatodik irányelv nem határozza meg e fogalmat, emlékeztetni kell arra, hogy valamely közösségi jogi rendelkezés – a jelen esetben a szóban forgó irányelv D. melléklete 2. pontjának – értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem annak szövegkörnyezetét, valamint annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (ebben az értelemben lásd különösen a C-156/98. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 19-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-6857. o.] 50. pontját és a C-53/05. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2006. július 6-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-6215. o.] 20. pontját).

31

A hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdéséből, amely előírja, hogy a közjogi szervek minden esetben adóalanynak minősülnek a D. mellékletben felsorolt tevékenységeket illetően, amennyiben e tevékenységek terjedelme nem elhanyagolható, az következik, hogy e rendelkezés korlátozza e szervezetek adómentességének szabályát, amely kiegészíti az ugyanezen cikk első albekezdésében előírt feltételből – azaz, hogy hatóságként végzett tevékenységről legyen szó –, illetve ugyanezen cikk második albekezdésében szereplő arra az esetre előírt eltérésből eredő korlátozásokat, ha e szervezetek nem adóalanyként való kezelése a verseny jelentős torzulását eredményezné. A hivatkozott cikk harmadik albekezdése ily módon annak biztosítására irányul, hogy a gazdasági tevékenységek bizonyos kategóriáit, amelyek jelentősége tárgyukból következik, ne lehessen kivonni a HÉA hatálya alól azon okból, hogy e tevékenységeket közjogi szervezetek vagy hatóságok végzik (lásd a 231/87. és 129/88. sz., Comune di Carpaneto Piacentino és társai egyesített ügyekben 1989. október 17-én hozott ítélet [EBHT 1989., 3233. o.] 26. pontját).

32

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a vízszolgáltatás lényege, hogy a vizet a fogyasztók rendelkezésére bocsátják, és – amint arra a főtanácsnok is rámutat indítványának 43. pontjában – e szolgáltatást a fogyasztók ellátására szolgáló fix hálózatok útján teljesítik.

33

Továbbá, amint az az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből, valamint a Bíróság elé terjesztett észrevételekből is következik, a fix vízellátó hálózatokra történő egyéni csatlakozás abban áll, hogy a Zweckverband olyan vezetéket fektet le, amely lehetővé teszi, hogy az ingatlan vízgépészeti berendezései a fix vízellátó hálózathoz csatlakozhassanak.

34

Az bizonyos, hogy e csatlakozás létrehozása nélkül a vizet lehetetlen a szóban forgó ingatlan tulajdonosa vagy birtokosa rendelkezésére bocsátani. Következésképpen e rácsatlakozás elengedhetetlen a víz rendelkezésre bocsátásához.

35

Mivel a hatodik irányelvnek a jelen ítélet 31. pontjában hivatkozott 4. cikke (5) bekezdése harmadik albekezdésének célja elsősorban annak biztosítása, hogy a szolgáltató közjogi személyisége okán ne lehessen kivonni a HÉA hatálya alól a D. mellékletben hivatkozott, különös jelentőséggel bíró ügyleteket, amelyek között a vízszolgáltatás is szerepel, és mivel a vízszolgáltatás lényege, hogy a vizet a fogyasztók rendelkezésére bocsátják, és végül, mivel az egyéni rácsatlakozás elengedhetetlen a víz ily módon történő rendelkezésre bocsátásához, meg kell állapítani, hogy az egyéni rácsatlakozás a hivatkozott melléklet 2. pontjában szereplő vízszolgáltatás fogalmába tartozik.

36

Ebből következik, hogy még ha a Zweckverband a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének első albekezdése szerinti hatóságként hozza is létre az egyéni rácsatlakozást, e cikk harmadik albekezdésének alkalmazásával e rácsatlakozást illetően adóalanynak minősül.

37

A fentiekre figyelemmel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a hatodik irányelv 4. cikkének (5) bekezdését és D. mellékletének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy az e mellékletben szereplő vízszolgáltatás fogalmába tartozik az alapügyben érintetthez hasonló egyéni rácsatlakozási ügylet, amelynek lényegét az ingatlan vízgépészeti berendezéseinek a fix vízellátó hálózatokhoz történő csatlakozását lehetővé tévő vezeték lefektetése képezi, így a hatóságként eljáró közjogi szervezet ezen ügyletet illetően adóalanynak minősül.

38

Kérdésével a nemzeti bíróság arra is választ keres, hogy a fix vízellátó hálózatokra történő egyéni rácsatlakozás a hatodik irányelv H. melléklete 2. kategóriájában szereplő vízszolgáltatás fogalmába tartozik-e.

39

A hatodik irányelv 12. cikke (3) bekezdésének a) pontjából az következik, hogy a tagállamok számára elismert lehetőség, hogy egy vagy két kedvezményes HÉA-mértéket alkalmazzanak azon elvtől való eltérésként, miszerint az általános mérték az alkalmazandó. Továbbá e rendelkezés szerint a kedvezményes HÉA-mértékeket kizárólag a H. mellékletben szereplő termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások tekintetében lehet alkalmazni.

40

Bár a hatodik irányelv nem tartalmazza a vízszolgáltatás fogalmának meghatározását, ebből azonban nem következik, hogy e kifejezést az ezt tartalmazó különböző mellékletek kapcsán eltérően kellene értelmezni. Amint az a jelen ítélet 34. pontjából is következik, az egyéni rácsatlakozás elengedhetetlen ahhoz, hogy a vizet a fogyasztók rendelkezésére bocsássák, következésképpen meg kell állapítani, hogy ez is a H. melléklet 2. kategóriájában szereplő vízszolgáltatás fogalmába tartozik.

41

Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy a hatodik irányelv 12. cikke (3) bekezdése a) pontjának szövege egyáltalán nem kötelez arra, hogy ezt a rendelkezést úgy kelljen értelmezni, mint amely megköveteli, hogy a kedvezményes adómérték csak akkor alkalmazható, ha ez kiterjed az ezen irányelv H. mellékletében szereplő vízszolgáltatás valamennyi részletére, ily módon a kedvezményes adómérték szelektív alkalmazása nem zárható ki, feltéve hogy ez a verseny torzulásának semmiféle kockázatával nem jár (lásd hasonlóképpen a C-384/01. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2003. május 8-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-4395. o.] 27. pontját).

42

Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a hatodik irányelv 12. cikke (3) bekezdésének a) pontjában rögzített általános mértéknél alacsonyabb kedvezményes HÉA-mértékek előírása és hatályban tartása csak akkor fogadható el, ha ez nem sérti a közös HÉA-rendszer alapját képező adósemlegesség elvét, amely tiltja, hogy az egymással versenyző hasonló szolgáltatásokat a HÉA szempontjából eltérően kezeljék (lásd különösen a C-481/98. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2001. május 3-án hozott ítélet [EBHT 2001., I-3369. o.] 21. és 22. pontját, valamint a C-109/02. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2003. október 23-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-12691. o.] 20. pontját).

43

Következésképpen a közös HÉA-rendszer alapját képező adósemlegesség elvének tiszteletben tartása mellett a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy kedvezményes HÉA-mértéket alkalmazzanak a hatodik irányelv H. mellékletének 2. kategóriájában szereplő vízszolgáltatás olyan konkrét és egyedi részleteit illetően, mint az egyéni rácsatlakozás.

44

E körülményekre figyelemmel az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésre azt a további választ kell adni, hogy a hatodik irányelv 12. cikke (3) bekezdésének a) pontját, valamint H. mellékletének 2. kategóriáját úgy kell értelmezni, hogy a vízszolgáltatás fogalmába tartozik az olyan egyéni rácsatlakozási ügylet, amelynek lényegét az ingatlan vízgépészeti berendezéseinek a fix vízellátó hálózatokhoz történő csatlakozását lehetővé tévő vezeték lefektetése képezi. Továbbá a tagállamok a vízszolgáltatás olyan konkrét és egyedi részleteit illetően, mint az alapügyben érintett egyéni rácsatlakozás, kedvezményes HÉA-mértéket alkalmazhatnak, amennyiben tiszteletben tartják a közös HÉA-rendszer alapját képező adósemlegesség elvét.

45

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: