(1)

Az (EU) 2016/1148 európai parlamenti és tanácsi irányelv (4) célja a kiberbiztonsági képességek egész Unióban történő kiépítése, a kulcsfontosságú ágazatokban az alapvető szolgáltatások nyújtására használt hálózati és információs rendszerek fenyegetéseinek mérséklése és az említett szolgáltatások folyamatosságának biztosítása az események során, hozzájárulva ezzel az Unió biztonságához, valamint gazdaságának és társadalmának hatékony működéséhez.

(2)

Az (EU) 2016/1148 irányelv hatálybalépése óta jelentős előrelépés történt az Unió kiberrezilienciájának növelése terén. Az említett irányelv felülvizsgálata megmutatta, hogy az katalizátorként szolgált az uniós kiberbiztonság intézményi és szabályozási megközelítésében, utat nyitva a gondolkodásmód jelentős változásának. Az említett irányelv a hálózati és információs rendszerek biztonságára vonatkozó nemzeti stratégiák létrehozásával, a nemzeti képességek kialakításával és az egyes tagállamok által azonosított alapvető infrastruktúrákra és szervezetekre vonatkozó szabályozási intézkedések végrehajtásával biztosította a hálózati és információs rendszerek biztonságára vonatkozó nemzeti keretek teljessé tételét. Az (EU) 2016/1148 irányelv az együttműködési csoport, valamint a nemzeti számítógép-biztonsági eseményekre reagáló csoportok hálózata létrehozásával hozzájárult az uniós szintű együttműködéshez is. Ezen eredmények ellenére az (EU) 2016/1148 irányelv felülvizsgálata olyan benne rejlő hiányosságokat tárt fel, amelyek megakadályozzák, hogy eredményesen kezelje a jelenlegi és a jövőben felmerülő kiberbiztonsági kihívásokat.

(3)

A hálózati és információs rendszerek a mindennapi élet központi jellemzőjévé fejlődtek a társadalom gyors digitális átalakulásával és összekapcsolódásával, beleértve a határokon átnyúló információmegosztást is. Ez a fejlődés a kiberfenyegetettség bővüléséhez vezetett, új kihívások támasztásával, amelyek minden tagállamban kiigazított, összehangolt és innovatív reagálást igényelnek. Az események száma, nagysága, kifinomultsága, gyakorisága és hatása növekszik, és komoly veszélyt jelentenek a hálózati és információs rendszerek működésére. Ennek következtében az események akadályozhatják gazdasági tevékenységek folytatását a belső piacon, pénzügyi veszteséget okozhatnak, alááshatják a felhasználók bizalmát, és jelentős károkat okozhatnak az Unió gazdaságában és a társadalmában. A kiberbiztonsági felkészültség és hatásosság ezért minden eddiginél elengedhetetlenebb a belső piac megfelelő működéséhez. Emellett a kiberbiztonság számos kritikus ágazat szempontjából kulcsfontosságú tényező a digitális átalakulás sikeres megvalósításában és a digitalizáció gazdasági, társadalmi és fenntartható előnyeinek teljes körű kiaknázásában.

(4)

Az (EU) 2016/1148 irányelv jogalapja az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 114. cikke volt, amelynek célja a belső piac megteremtése és működése a nemzeti szabályok közelítésére irányuló intézkedések fokozásával. A szolgáltatásokat nyújtó vagy gazdaságilag jelentős tevékenységeket végző szervezetekre előírt kiberbiztonsági követelmények jelentősen eltérnek az egyes tagállamokban a követelmények típusa, részletességi szintje és a felügyelet módja tekintetében. Ezek az eltérések többletköltségekkel járnak és nehézségeket okoznak a határokon átnyúló viszonylatban árukat vagy szolgáltatásokat kínáló szervezetek számára. Az egyik tagállam által előírt, a másik tagállam által előírtaktól eltérő vagy akár azoknak ellentmondó követelmények jelentősen befolyásolhatják az ilyen határokon átnyúló tevékenységeket. Ezenkívül egy tagállamban a kiberbiztonsági követelmények nem megfelelő kialakításának vagy végrehajtásának lehetősége valószínűleg károsan hat más tagállamok kiberbiztonsági szintjére, tekintve különösen a határokon átnyúló információmegosztás intenzitását. Az (EU) 2016/1148 irányelv felülvizsgálata jelentős eltéréseket mutatott az irányelv tagállamok általi végrehajtása terén, beleértve a hatály tekintetében, amelynek lehatárolása nagyrészt a tagállamok mérlegelési jogkörében maradt. Az (EU) 2016/1148 irányelv szintén nagyon tág mérlegelési jogkört biztosított a tagállamoknak az abban megállapított biztonsági és eseményjelentési kötelezettségek végrehajtása tekintetében. Ezeket a kötelezettségeket tehát nemzeti szinten jelentősen eltérő módon hajtották végre. Hasonló eltérések vannak az (EU) 2016/1148 irányelv felügyeletre és végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtásában is.

(5)

Mindezek az eltérések a belső piac széttöredezettségével járnak, és káros hatással lehetnek annak működésére, különösen a határokon átnyúló szolgáltatások nyújtására és a kiberbiztonsági ellenállóképesség szintjére, az eltérő intézkedések alkalmazása miatt. Ezek az eltérések végső soron azt eredményezhetik, hogy egyes tagállamok jobban ki vannak téve a kiberfenyegetéseknek, aminek az egész Unióra kiterjedő, tovagyűrűző hatásai lehetnek. Ennek az irányelvnek az a célja, hogy kiküszöbölje a tagállamok közötti ilyen nagy eltéréseket, különösen egy összehangolt szabályozási keret működésével kapcsolatos minimumszabályok megállapításával, az egyes tagállamok felelős hatóságai közötti hatékony együttműködés mechanizmusainak meghatározásával, a kiberbiztonsági kötelezettségek hatálya alá tartozó ágazatok és tevékenységek listájának frissítésével, valamint olyan hatékony jogorvoslatok és végrehajtási intézkedések biztosításával, amelyek kulcsfontosságúak az említett kötelezettségek tényleges érvényesítéséhez. Ezért az (EU) 2016/1148 irányelvet hatályon kívül kell helyezni, és azt ezen irányelvvel kell felváltani.

(6)

Az (EU) 2016/1148 irányelv hatályon kívül helyezésével az ágazatokon alapuló alkalmazási kört ki kell terjeszteni a gazdaság nagyobb részére, hogy átfogóan lefedjék azokat az ágazatokat és szolgáltatásokat, amelyek létfontosságúak a belső piacon kulcsfontosságú társadalmi és gazdasági tevékenységek szempontjából. Ezen irányelv célja különösen az alapvető szolgáltatásokat nyújtó szereplők és a digitális szolgáltatók közötti különbségtétel hiányosságainak kiküszöbölése, amely különbségtétel elavultnak bizonyult, mivel nem tükrözi az ágazatok vagy szolgáltatások jelentőségét a belső piaci társadalmi és gazdasági tevékenységek szempontjából.

(7)

Az (EU) 2016/1148 irányelv értelmében a tagállamok voltak felelősek azon szervezetek meghatározásáért, amelyek megfelelnek az ahhoz szükséges kritériumoknak, hogy alapvető szolgáltatásokat nyújtó szereplőknek minősüljenek. A tagállamok között e tekintetben mutatkozó nagy eltérések kiküszöbölése, valamint az összes érintett szervezet vonatkozásában a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedések és a jelentéstételi kötelezettségek tekintetében a jogbiztonság biztosítása érdekében egy olyan egységes kritériumot kell megállapítani, amely meghatározza az ezen irányelv hatálya alá tartozó szervezeteket. Ennek a kritériumnak tartalmaznia kell a méretküszöb-szabály alkalmazását, amely szerint ezen irányelv hatálya alá tartozik minden olyan szervezet, amely a 2003/361/EK bizottsági ajánlás (5) mellékletének 2. cikke szerint középvállalkozásnak minősül, vagy meghaladja az említett cikk (1) bekezdésében a középvállalkozásokra vonatkozóan előírt küszöbértékeket, és amely az ezen irányelv hatálya alá tartozó ágazatokban működik, és az irányelv hatálya alá tartozó típusú szolgáltatásokat nyújt vagy tevékenységeket végez. A tagállamoknak rendelkezniük kell arról is, hogy ezen irányelv hatálya alá tartozzanak bizonyos olyan, az említett melléklet 2. cikkének (2) és (3) bekezdésében meghatározott kisvállalkozások és mikrovállalkozások, amelyek megfelelnek az arra utaló bizonyos kritériumoknak, hogy kulcsfontosságú szerepet töltenek be a társadalom, a gazdaság, vagy bizonyos ágazatok vagy szolgáltatástípusok szempontjából.

(8)

A közigazgatási szervek ezen irányelv hatálya alóli kizárását azokra a szervezetekre kell alkalmazni, amelyek tevékenységeiket elsősorban a nemzetbiztonság, a közbiztonság, a védelem vagy a bűnüldözés – többek között a bűncselekmények megelőzése, kivizsgálása, felderítése és büntetőeljárás alá vonása – területén végzik. Azon közigazgatási szervek azonban, amelyek tevékenységei csak csekély mértékben kapcsolódnak az említett területekhez, nem zárhatók ki ezen irányelv hatálya alól. Ezen irányelv alkalmazásában a szabályozási hatáskörrel rendelkező szervezetek nem tekintendők a bűnüldözés területén tevékenységet folytató szervezetnek, ezért ezen az alapon nincsenek kizárva ezen irányelv hatálya alól. Nem tartoznak ezen irányelv hatálya alá azon közigazgatási szervek, amelyeket valamely nemzetközi megállapodással összhangban harmadik országgal közösen hoztak létre. Ez az irányelv nem alkalmazandó a tagállamok harmadik országokban működő diplomáciai és konzuli képviseleteire, illetve azok hálózati és információs rendszereire, amennyiben ezek a rendszerek a képviselet helyiségeiben találhatók, vagy harmadik országbeli felhasználók számára üzemelnek.

(9)

A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy megtegyék az alapvető nemzetbiztonsági érdekeik védelmének biztosításához, a közrend és a közbiztonság megóvásához, valamint a bűncselekmények megelőzésének, kivizsgálásának, felderítésének és büntetőeljárás alá vonásának lehetővé tételéhez szükséges intézkedéseket. E célból a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a nemzetbiztonság, a közbiztonság, a védelem vagy a bűnüldözés – többek között a bűncselekmények megelőzése, kivizsgálása, felderítése és büntetőeljárás alá vonása – területén tevékenységet végző meghatározott szervezeteket mentesítsenek e tevékenységek tekintetében az ezen irányelvben megállapított egyes kötelezettségek alól. Amennyiben egy szervezet kizárólag olyan közigazgatási szerv részére nyújt szolgáltatásokat, amely nem tartozik ezen irányelv hatálya alá, a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy az adott szervezetet az említett szolgáltatások tekintetében mentesítsék az ezen irányelvben megállapított egyes kötelezettségek alól. Ezenkívül egyetlen tagállamtól sem követelhető meg olyan információk szolgáltatása, amelyek nyilvánosságra hozatala ellentétes lenne nemzetbiztonságának, közbiztonságának vagy védelmének alapvető érdekeivel. Ebben az összefüggésben figyelembe kell venni a minősített információk védelmére vonatkozó uniós és nemzeti szabályokat, a titoktartási megállapodásokat és az informális titoktartási megállapodásokat, például a jelzőlámpa-protokollt (TLP). A jelzőlámpa-protokollt olyan eszközként kell értelmezni, amely arra szolgál, hogy tájékoztatást nyújtson az információk további terjesztésének korlátairól. Használják szinte valamennyi számítógép-biztonsági eseményekre reagáló csoportban (CSIRT-ek), valamint egyes információelemző és -megosztó központokban.

(10)

Jóllehet ez az irányelv az atomerőművekből származó villamos energia előállításával kapcsolatos tevékenységeket végző szervezetekre is alkalmazandó, e tevékenységek némelyike nemzetbiztonsági vonatkozású lehet. Ha ez az eset áll fenn, a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a Szerződésekkel összhangban gyakorolhassák a nemzetbiztonság védelmével kapcsolatos felelősségüket e tevékenységek tekintetében, ideértve a nukleáris értékláncon belüli tevékenységeket is.

(11)

Egyes szervezetek a nemzetbiztonság, a közbiztonság, a védelem vagy a bűnüldözés – többek között a bűncselekmények megelőzése, kivizsgálása, felderítése és büntetőeljárás alá vonása – területén végzik tevékenységeiket, miközben bizalmi szolgáltatásokat is nyújtanak. A 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (6) hatálya alá tartozó bizalmi szolgáltatóknak ezen irányelv hatálya alá kell tartozniuk az említett rendelet által a bizalmi szolgáltatók tekintetében korábban megállapított biztonsági követelményekével és felügyeletével azonos szint megőrzése érdekében. Egyes meghatározott szolgáltatásoknak a 910/2014/EU rendelet hatálya alóli kizárásával összhangban ez az irányelv nem alkalmazandó a nemzeti jogon vagy meghatározott résztvevők közötti megállapodásokon alapuló, kizárólag zárt rendszerekben használt bizalmi szolgáltatások nyújtására.

(12)

A 97/67/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (7) meghatározott postai szolgáltatóknak – beleértve a futárszolgáltatókat is – ezen irányelv hatálya alá kell tartozniuk, ha a postai kézbesítési lánc legalább egyik lépését biztosítják, különös tekintettel a postai küldemények felvételére, válogatására, szállítására vagy terjesztésére, ideértve az átvételi szolgáltatásokat is, figyelembe véve a hálózati és információs rendszerektől való függőségük mértékét. Azokat a szállítási szolgáltatásokat, amelyeket nem az említett lépések egyikével kapcsolatban végeznek, ki kell zárni a postai szolgáltatások köréből.

(13)

Tekintettel az egyre intenzívebb és kifinomultabb kiberfenyegetésekre, a tagállamoknak törekedniük kell annak biztosítására, hogy az ezen irányelv hatálya alól kizárt szervezetek magas szintű kiberbiztonságot érjenek el, és támogatniuk kell olyan egyenértékű kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedések végrehajtását, amelyek tükrözik az említett szervezetek érzékeny jellegét.

(14)

A személyes adatok ezen irányelv szerinti bármely kezelésére alkalmazni kell az adatvédelemre és a magánélet védelmére vonatkozó uniós jogot. Ez az irányelv nem érinti különösen az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendeletet (8), valamint a 2002/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (9). Ez az irányelv ezért nem érintheti többek között az adatvédelemre és a magánélet védelmére vonatkozó, alkalmazandó uniós jognak való megfelelés nyomon követésére hatáskörrel rendelkező hatóságok feladatait és hatásköreit.

(15)

A kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseknek és jelentéstételi kötelezettségeknek való megfelelés céljából az ezen irányelv hatálya alá tartozó szervezeteket két kategóriába, az alapvető szervezetek és a fontos szervezetek közé kell sorolni, ami tükrözi annak mértékét, hogy az ágazatuk vagy az általuk nyújtott szolgáltatások típusa szempontjából mennyire kritikusak, valamint a méretüket. E tekintetben kellően figyelembe kell venni a vonatkozó ágazati kockázatértékeléseket vagy adott esetben az illetékes hatóságok által adott iránymutatást. A szervezetek e két kategóriája között a felügyeleti és a végrehajtási rendszer tekintetében különbséget kell tenni, hogy biztosítani lehessen a méltányos egyensúlyt a kockázatalapú követelmények és kötelezettségek, valamint a megfelelés felügyeletéből adódó adminisztratív terhek között.

(16)

Annak elkerülése érdekében, hogy a partnervállalkozásokkal rendelkező vagy kapcsolt vállalkozásként működő szervezeteket alapvető vagy fontos szervezetnek tekintsék olyan esetben, amikor ez aránytalan lenne, a tagállamok a 2003/361/EK ajánlás melléklete 6. cikke (2) bekezdésének alkalmazásakor figyelembe vehetik a szervezetek partnereikkel vagy kapcsolt vállalkozásaikkal szembeni függetlenségének mértékét. A tagállamok különösen figyelembe vehetik azt, hogy egy szervezet partnerétől vagy kapcsolt vállalkozásaitól független a szervezet által a szolgáltatásai nyújtása során használt hálózati és információs rendszerek, valamint az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében. Ennek alapján a tagállamok adott esetben úgy tekinthetik, hogy egy ilyen szervezet a 2003/361/EK ajánlás melléklete 2. cikke szerint nem minősül középvállalkozásnak vagy nem haladja meg az említett cikk (1) bekezdésében a középvállalkozásokra vonatkozóan előírt küszöbértékeket, ha a szervezet függetlenségének mértékét figyelembe véve a szervezetet – ha csak a saját adatait vették volna figyelembe – nem tekintették volna úgy, hogy középvállalkozásnak minősül vagy meghaladja az említett küszöbértékeket. Ez nem érinti az ezen irányelv hatálya alá tartozó partner- és kapcsolt vállalkozások ezen irányelvben megállapított kötelezettségeit.

(17)

A tagállamok számára lehetőséget kell biztosítani annak eldöntésére, hogy az ezen irányelv hatálybalépése előtt az (EU) 2016/1148 irányelvvel összhangban alapvető szolgáltatásokat nyújtó szereplőként azonosított szervezetek alapvető szervezetnek tekintendők-e.

(18)

Az ezen irányelv hatálya alá tartozó szervezetek áttekinthetőségének biztosítása érdekében a tagállamoknak össze kell állítaniuk az alapvető és fontos szervezetek, valamint a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezetek jegyzékét. E célból a tagállamoknak elő kell írniuk a szervezetek számára, hogy legalább a következő információkat nyújtsák be az illetékes hatóságoknak, nevezetesen a szervezet nevét, címét és naprakész elérhetőségét, beleértve a szervezet e-mail-címeit, IP-tartományait és telefonszámait, és adott esetben a mellékletekben említett érintett ágazatot és alágazatot, valamint adott esetben azon tagállamok jegyzékét, amelyekben a szervezet az ezen irányelv hatálya alá tartozó szolgáltatásokat nyújt. E célból a Bizottságnak az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség (a továbbiakban: ENISA) segítségével indokolatlan késedelem nélkül iránymutatásokat kell nyújtania és sablonokat kell rendelkezésre bocsátania az információszolgáltatási kötelezettségre vonatkozóan. Az alapvető és fontos szervezetek, valamint a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezetek jegyzéke összeállításának és frissítésének megkönnyítése érdekében a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy nemzeti mechanizmusokat hozzanak létre abból a célból, hogy a szervezetek bejegyeztessék magukat. Amennyiben nemzeti szinten léteznek nyilvántartások, a tagállamok dönthetnek az ezen irányelv hatálya alá tartozó szervezetek azonosítását lehetővé tevő megfelelő mechanizmusokról.

(19)

A tagállamok feladata, hogy a mellékletekben említett minden egyes ágazat és alágazat tekintetében legalább az alapvető és fontos szervezetek számát, valamint az azonosított szervezetek számáról és az ezen irányelvben megállapítottak közül az azonosítás alapjául szolgáló rendelkezésről, valamint az általuk nyújtott szolgáltatás típusáról szóló releváns információkat megküldjék a Bizottságnak. A tagállamok ösztönzést kapnak arra, hogy a Bizottsággal cseréljék ki az alapvető és fontos szervezetekről szóló információkat, valamint nagyszabású kiberbiztonsági események esetén a releváns információkat, így például az érintett szervezet nevét.

(20)

A Bizottságnak az együttműködési csoporttal együttműködve és az érintett érdekelt felekkel folytatott konzultációt követően iránymutatásokat kell nyújtania a mikro- és kisvállalkozásokra alkalmazandó azon kritériumok végrehajtásáról, amelyek célja annak értékelése, hogy a mikro- és kisvállalkozások ezen irányelv hatálya alá tartoznak-e. A Bizottságnak biztosítania kell továbbá, hogy az ezen irányelv hatálya alá tartozó valamennyi mikro- és kisvállalkozás megfelelő iránymutatást kapjon. A Bizottság a tagállamok segítségével e tekintetben információkat bocsát a mikro- és kisvállalkozások rendelkezésére.

(21)

A Bizottság iránymutatást nyújthat annak érdekében, hogy segítse a tagállamokat ezen irányelv hatályra vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtásában és az ezen irányelv alapján meghozandó intézkedések arányosságának értékelésében, különös tekintettel az olyan összetett üzleti modellel vagy működési környezettel rendelkező szervezetekre, amelyek révén egy szervezet egyszerre is megfelelhet mind az alapvető, mind a fontos szervezetekre vonatkozó kritériumoknak, vagy egyidejűleg végezhet olyan tevékenységeket, amelyek közül egyesek ezen irányelv hatálya alá tartoznak, mások pedig ki vannak zárva annak hatálya alól.

(22)

Ez az irányelv a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedések és jelentéstételi kötelezettségek alapjául szolgál a hatálya alá tartozó ágazatokban. Az uniós jogi aktusok kiberbiztonsági rendelkezései széttagoltságának elkerülése érdekében azokban az esetekben, amikor a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedésekkel és jelentéstételi kötelezettségekkel kapcsolatos további ágazatspecifikus uniós jogi aktusokra van szükség a magas szintű kiberbiztonság Unió-szerte történő biztosításához, a Bizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy egy ezen irányelv szerinti végrehajtási jogi aktusban elő lehetne-e írni ilyen további rendelkezéseket. Amennyiben az ilyen végrehajtási jogi aktus nem alkalmas erre a célra, az ágazatspecifikus uniós jogi aktusok járulhatnak hozzá a magas szintű kiberbiztonság biztosításához Unió-szerte, teljeskörűen figyelembe véve az érintett ágazatok sajátosságait és összetettségét. Ennek érdekében ez az irányelv nem zárja ki a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedésekkel és a jelentéstételi kötelezettségekkel foglalkozó további olyan ágazatspecifikus uniós jogi aktusok elfogadását, amelyek kellően figyelembe veszik az átfogó és következetes kiberbiztonsági keret szükségességét. Ez az irányelv nem érinti a Bizottságra számos ágazatban – ideértve a közlekedést és az energiaágazatot is – átruházott, meglévő végrehajtási hatásköröket.

(23)

Ha egy ágazatspecifikus uniós jogi aktus olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek előírják az alapvető vagy fontos szervezetek számára, hogy kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseket fogadjanak el vagy bejelentsék a jelentős eseményeket, és ha ezek a követelmények hatásukban legalább egyenértékűek az ezen irányelvben meghatározott kötelezettségekkel, akkor az ilyen szervezetekre az említett rendelkezéseket – többek között a felügyeletre és a végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseket is – kell alkalmazni. Amennyiben az ágazatspecifikus uniós jogi aktus nem terjed ki az ezen irányelv hatálya alá tartozó adott ágazatban működő valamennyi szervezetre, ezen irányelv vonatkozó rendelkezései továbbra is alkalmazandók azokra a szervezetekre, amelyek nem tartoznak az említett jogi aktus hatálya alá.

(24)

Amennyiben az ágazatspecifikus uniós jogi aktus rendelkezései előírják az alapvető vagy fontos szervezetek számára, hogy az ezen irányelvben megállapított jelentéstételi kötelezettségekkel legalább egyenértékű hatású jelentéstételi kötelezettségeknek feleljenek meg, biztosítani kell az események bejelentésének következetességét és kezelésének hatékonyságát. E célból az ágazatspecifikus uniós jogi aktus események bejelentésére vonatkozó rendelkezéseinek azonnali hozzáférést kell biztosítaniuk a CSIRT-ek, az illetékes hatóságok vagy az ezen irányelv szerinti, kiberbiztonsággal foglalkozó egyedüli kapcsolattartó pontok (a továbbiakban: egyedüli kapcsolattartó pontok) számára az ágazatspecifikus uniós jogi aktusnak megfelelően benyújtott eseménybejelentésekhez. Ilyen azonnali hozzáférés különösen akkor biztosítható, ha indokolatlan késedelem nélkül továbbítják az eseménybejelentéseket a CSIRT-nek, az illetékes hatóságnak vagy az ezen irányelv szerinti egyedüli kapcsolattartó pontnak. Adott esetben a tagállamoknak olyan automatikus és közvetlen jelentéstételi mechanizmust kell bevezetniük, amely biztosítja az információk szisztematikus és azonnali megosztását a CSIRT-ekkel, az illetékes hatóságokkal vagy az egyedüli kapcsolattartó pontokkal az eseménybejelentések kezelésével kapcsolatban. A jelentéstétel egyszerűsítése és az automatikus és közvetlen jelentéstételi mechanizmus végrehajtása céljából a tagállamok az ágazatspecifikus uniós jogi aktussal összhangban használhatnak egy egyedüli kapcsolattartó pontot.

(25)

Az ezen irányelvben megállapítottakkal legalább egyenértékű hatású kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseket vagy jelentéstételi kötelezettségeket előíró ágazatspecifikus uniós jogi aktusok előírhatják, hogy az ilyen jogi aktusok szerinti illetékes hatóságok az ilyen intézkedésekkel vagy kötelezettségekkel kapcsolatos felügyeleti és végrehajtási hatásköreiket az ezen irányelv szerinti illetékes hatóságok támogatásával gyakorolják. Az érintett illetékes hatóságok e célból együttműködési megállapodásokat hozhatnak létre. Az ilyen együttműködési megállapodásokban meg lehet határozni többek között a felügyeleti tevékenységek koordinálásával kapcsolatos eljárásokat, ideértve a nemzeti joggal összhangban végzett vizsgálatokra és helyszíni ellenőrzésekre vonatkozó eljárásokat, valamint a felügyelettel és a végrehajtással kapcsolatos releváns információk illetékes hatóságok közötti cseréjére szolgáló mechanizmusokat, ideértve az ezen irányelv szerinti illetékes hatóságok által kért, kiberjellegű információkhoz való hozzáférést.

(26)

Amennyiben az ágazatspecifikus uniós jogi aktusok előírják a szervezeteknek a jelentős kiberfenyegetések bejelentését, vagy ösztönzik azt, a tagállamoknak is ösztönözniük kell a jelentős kiberfenyegetéseknek a CSIRT-ekkel, az illetékes hatóságokkal vagy az ezen irányelv szerinti egyedüli kapcsolattartó pontokkal való megosztását is annak biztosítása érdekében, hogy e szervek jobban tisztában legyenek a kiberfenyegetettségi helyzettel, és hogy lehetővé tegyék számukra, hogy hatékonyan és kellő időben reagáljanak, amennyiben a jelentős kiberfenyegetések megvalósulnak.

(27)

A jövőbeli ágazatspecifikus uniós jogi aktusoknak megfelelően figyelembe kell venniük az ezen irányelvben meghatározott fogalommeghatározásokat, valamint felügyeleti és végrehajtási keretet.

(28)

Az (EU) 2022/2554 európai parlamenti és tanácsi rendeletet (10) ezen irányelv vonatkozásában ágazatspecifikus uniós jogi aktusnak kell tekinteni a pénzügyi szervezetek tekintetében. Az ezen irányelvben előírt rendelkezések helyett az (EU) 2022/2554 rendeletnek az információs és kommunikációs technológiai (IKT) kockázatkezelésre, az IKT-vel kapcsolatos események kezelésére és különösen a jelentős IKT-vonatkozású események bejelentésére, valamint a digitális működési rezilienciára vonatkozó tesztekre, az információmegosztási megállapodásokra és a harmadik féllel kapcsolatos IKT-kockázatokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. A tagállamok ezért nem alkalmazhatják ezen irányelv kiberbiztonsági kockázatkezelésre és jelentéstételi kötelezettségekre, valamint felügyeletre és végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseit az (EU) 2022/2554 rendelet hatálya alá tartozó pénzügyi szervezetekre. Ugyanakkor fontos, hogy ezen irányelv alapján fennmaradjon a szoros kapcsolat és információmegosztás a pénzügyi ágazattal. Ennek érdekében az (EU) 2022/2554 rendelet lehetővé teszi, hogy az európai felügyeleti hatóságok (a továbbiakban: EFH-k) és az említett rendelet szerinti illetékes hatóságok részt vegyenek az együttműködési csoport tevékenységeiben, továbbá hogy információt cseréljenek és együttműködjenek az egyedüli kapcsolattartó pontokkal, valamint a CSIRT-ekkel és az ezen irányelv szerinti illetékes hatóságokkal. Az (EU) 2022/2554 rendelet szerint illetékes hatóságoknak továbbítaniuk kell az IKT-vel kapcsolatos jelentős események és adott esetben a jelentős kiberfenyegetések részleteit a CSIRT-eknek, az illetékes hatóságoknak vagy az ezen irányelv szerinti egyedüli kapcsolattartó pontoknak is. Ez az eseménybejelentésekhez való azonnali hozzáférés és azok közvetlenül vagy egy egyedüli kapcsolattartó pont révén történő továbbítása biztosításával érhető el. Ezenkívül a tagállamoknak továbbra is be kell vonniuk a pénzügyi ágazatot kiberbiztonsági stratégiájukba, és a CSIRT-ek tevékenységei kiterjedhetnek a pénzügyi ágazatra.

(29)

A légiközlekedési ágazatban működő szervezetekre vonatkozó kiberbiztonsági kötelezettségek közötti hiányosságok vagy átfedések elkerülése érdekében a 300/2008/EK (11), valamint az (EU) 2018/1139 (12) európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti nemzeti hatóságoknak és az ezen irányelv szerinti illetékes hatóságoknak együtt kell működniük egymással a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedések végrehajtása és az ezen intézkedéseknek való megfelelés nemzeti szintű felügyelete terén. Valamely szervezetnek a 300/2008/EK és az (EU) 2018/1139 rendeletben, valamint az e rendeletek alapján elfogadott vonatkozó felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban és végrehajtási jogi aktusokban meghatározott biztonsági követelményeknek való megfelelését az ezen irányelv szerinti illetékes hatóságok az ezen irányelvben meghatározott megfelelő követelményeknek való megfelelésnek tekinthetik.

(30)

A kiberbiztonság és a szervezetek fizikai biztonsága közötti összefüggésekre tekintettel koherens megközelítést kell biztosítani az (EU) 2022/2557 európai parlamenti és tanácsi irányelv (13) és ezen irányelv között. Ennek elérése érdekében az (EU) 2022/2557 irányelv szerinti kritikus szervezetként azonosított szervezeteket ezen irányelv értelmében alapvető szervezeteknek kell tekinteni. Ezenkívül minden tagállamnak arról is gondoskodnia kell, hogy nemzeti kiberbiztonsági stratégiája biztosítson egy szakpolitikai keretet az adott tagállamon belül az ezen irányelv és az (EU) 2022/2557 irányelv szerinti illetékes hatóságai közötti fokozott koordinációhoz, a kockázatokra, a kiberfenyegetésekre és eseményekre, valamint a nem kiberjellegű kockázatokra, fenyegetésekre és eseményekre vonatkozó információk megosztásával és a felügyeleti feladatok ellátásával összefüggésben. Az ezen irányelv és az (EU) 2022/2557 irányelv szerinti illetékes hatóságoknak indokolatlan késedelem nélkül együtt kell működniük és információt kell cserélniük egymással, különösen a következőkkel kapcsolatban: a kritikus szervezetek azonosítása, a kritikus szervezeteket érintő kockázatok, kiberfenyegetések és események, valamint nem kiberjellegű kockázatok, fenyegetések és események, ideértve a kritikus szervezetek által végrehajtott kiberbiztonsági és fizikai intézkedéseket, valamint az ilyen szervezetek tekintetében végzett felügyeleti tevékenységek eredményei.

Ezenkívül az ezen irányelv és az (EU) 2022/2557 irányelv szerinti illetékes hatóságok közötti felügyeleti tevékenységek észszerűsítése, valamint az érintett szervezetek adminisztratív terheinek minimálisra csökkentése érdekében az említett illetékes hatóságoknak törekedniük kell az eseménybejelentésre szolgáló sablonok és a felügyeleti eljárások harmonizálására. Adott esetben az (EU) 2022/2557 irányelv szerinti illetékes hatóságok számára lehetővé kell tenni, hogy felkérjék az ezen irányelv szerinti illetékes hatóságokat, hogy gyakorolják felügyeleti és végrehajtási hatásköreiket az (EU) 2022/2557 irányelv értelmében kritikus szervezetként azonosított szervezetek tekintetében. E célból az ezen irányelv és az (EU) 2022/2557 irányelv szerinti illetékes hatóságoknak – lehetőség szerint valós időben – együtt kell működniük és információt kell cserélniük egymással.

(31)

A digitálisinfrastruktúra-ágazathoz tartozó szervezetek lényegében a hálózati és információs rendszereken alapulnak, ezért az ezen irányelv alapján az ilyen szervezetekre vonatkozóan meghatározott kötelezettségeknek átfogó módon kell kezelniük az ilyen rendszerek fizikai biztonságát kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseik és jelentéstételi kötelezettségeik részeként. Mivel az említett területek ezen irányelv hatálya alá tartoznak, az (EU) 2022/2557 irányelv III., IV. és VI. fejezetében meghatározott kötelezettségek nem vonatkoznak az ilyen szervezetekre.

(32)

A megbízható, rugalmas és biztonságos doménnévrendszer (DNS) fenntartása és megőrzése kulcsfontosságú tényező az internet integritásának fenntartásában, és elengedhetetlen annak folyamatos és stabil működéséhez, amelytől a digitális gazdaság és a társadalom függ. Ezért ezen irányelvnek alkalmazandónak kell lennie a legfelső szintű doménnév-nyilvántartókra és a DNS-szolgáltatókra, amelyeket az internet végfelhasználói számára nyilvánosan hozzáférhető rekurzív doménnév-feloldási szolgáltatásokat vagy harmadik fél általi használatra szánt hiteles doménnév-feloldási szolgáltatásokat nyújtó szervezeteknek kell tekinteni. Ez az irányelv nem alkalmazandó a gyökérnévszerverekre.

(33)

A felhőszolgáltatásoknak ki kell terjedniük azokra a digitális szolgáltatásokra, amelyek igény szerinti adminisztrációt és széles távoli hozzáférést tesznek lehetővé a megosztható számítástechnikai erőforrások méretezhető és rugalmas készletéhez, beleértve azt az esetet is, amikor az ilyen erőforrásokat több helyszínen osztják el. A számítástechnikai erőforrások részét képezik olyan erőforrások, mint a hálózatok, a szerverek vagy más infrastruktúra, az operációs rendszerek, a szoftverek, a tárhelyek, az alkalmazások és a szolgáltatások. A felhőalapú számítástechnika szolgáltatási modelljei magukban foglalják többek között az infrastruktúra-szolgáltatást (IaaS), a platformszolgáltatást (PaaS), a szoftverszolgáltatást (SaaS), valamint a hálózatszolgáltatást (NaaS). A felhőalapú számítástechnika telepítési modelljeinek ki kell terjedniük a magán-, a közösségi, a nyilvános és a hibrid felhőre. A felhőalapú számítástechnikai szolgáltatási és telepítési modelleknek ugyanaz a jelentése, mint az ISO/IEC 17788: 2014 szabványban meghatározott szolgáltatási és telepítési modelleknek. A felhőszolgáltatás felhasználójának azon képessége, hogy egyoldalúan számítástechnikai kapacitásokról, például kiszolgálói időről vagy hálózati tárhelyről gondoskodjon, a felhőszolgáltató emberi beavatkozása nélkül, igény szerinti adminisztrációként jellemezhető.

A „széles távoli hozzáférés” kifejezést annak leírására használják, hogy a felhőképességeket a hálózaton keresztül biztosítják, és heterogén vékony vagy vastag kliensplatformok – beleértve a mobiltelefonokat, táblagépeket, laptopokat és munkaállomásokat – használatát elősegítő mechanizmusok révén férnek hozzájuk. A „méretezhető” kifejezés olyan számítástechnikai erőforrásokra utal, amelyeket a felhőszolgáltató rugalmasan allokál, függetlenül az erőforrások földrajzi elhelyezkedésétől, a kereslet ingadozásainak kezelése érdekében. A „rugalmas készlet” kifejezés leírja azokat a számítástechnikai erőforrásokat, amelyeket az igényeknek megfelelően hoznak létre és bocsátanak ki a rendelkezésre álló erőforrások gyors növelése és csökkentése érdekében, a munkaterheléstől függően. A „megosztható” kifejezés azoknak a számítástechnikai erőforrásoknak a leírására szolgál, amelyeket több olyan felhasználónak biztosítanak, akiknek közös hozzáférése van a szolgáltatáshoz, de ahol a feldolgozást minden felhasználó számára külön végzik, bár a szolgáltatást ugyanazon elektronikus berendezések nyújtják. Az „elosztott” kifejezés azon számítástechnikai erőforrások leírására szolgál, amelyek különböző hálózatba kötött számítógépeken vagy eszközökön találhatók, és amelyek üzenetközvetítéssel kommunikálnak és koordinálnak egymás között.

(34)

Tekintettel az innovatív technológiák és az új üzleti modellek megjelenésére, várhatóan új felhőalapú számítástechnikai szolgáltatási és telepítési modellek jelennek meg a belső piacon, a fejlődő vásárlói igényeknek megfelelően. Ebben az összefüggésben a felhőszolgáltatásokat rendkívül elosztott formában lehet nyújtani, még közelebb az adatok generálásának vagy összegyűjtésének helyéhez, ezáltal átállva a hagyományos modellről a nagymértékben elosztottra („pereminformatika”).

(35)

Az adatközpont-szolgáltatók által kínált szolgáltatásokat nem mindig biztosíthatják felhőszolgáltatások formájában. Ennek megfelelően az adatközpontok nem mindig képezik a felhőalapú számítástechnikai infrastruktúra részét. A hálózati és információs rendszerek biztonsága tekintetében fennálló összes kockázat kezelése érdekében ennek az irányelvnek ezért ki kell terjednie az olyan adatközpont-szolgáltatások szolgáltatóira is, amelyek nem felhőszolgáltatások. Ezen irányelv alkalmazásában az „adatközpont-szolgáltatás” kifejezésnek magában kell foglalnia olyan szolgáltatások nyújtását, amelyeknek részét képezik olyan struktúrák vagy struktúracsoportok, amelyek az adattárolási, feldolgozási és továbbítási szolgáltatásokat nyújtó informatikai és hálózati berendezések központosított elhelyezésére, összekapcsolására és működtetésére szolgálnak, az energia-elosztás és a környezetvédelmi ellenőrzés összes létesítményével és infrastruktúrájával együtt. Az „adatközpont-szolgáltatás” kifejezés nem vonatkozik az érintett szervezet saját tulajdonában lévő és saját céljaira működtetett házon belüli, vállalati adatközpontokra.

(36)

A kutatási tevékenységek kulcsszerepet játszanak az új termékek és folyamatok kifejlesztésében. Az említett tevékenységek nagy részét olyan szervezetek végzik, amelyek megosztják, terjesztik vagy kereskedelmi célokra hasznosítják kutatásaik eredményeit. Az említett szervezetek ezért az értékláncok fontos szereplői lehetnek, ami hálózati és információs rendszereik biztonságát a belső piac általános kiberbiztonságának szerves részévé teszi. Kutatóhelyek alatt olyan szervezetek értendők, amelyek a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 2015-ös, „Iránymutatás a kutatással és a kísérleti fejlesztéssel kapcsolatos adatgyűjtésről és adatszolgáltatásról” című Frascati kézikönyve értelmében tevékenységük lényeges részét alkalmazott kutatásra vagy kísérleti fejlesztésre összpontosítják, eredményeik kereskedelmi célú hasznosítása céljából, például termékek vagy eljárások előállítása vagy fejlesztése, szolgáltatások nyújtása, vagy ezek forgalmazása céljából.

(37)

Az egyre növekvő kölcsönös függőségek az egyre inkább nemzetközivé váló és egymástól függő olyan szolgáltatási hálózat következményei, amelyek az Unió egész területén kulcsfontosságú infrastruktúrákat használnak olyan ágazatokban, mint például az energia, a közlekedés, a digitális infrastruktúra, az ivóvíz- és szennyvíz-, az egészségügy, a közigazgatás bizonyos vonatkozásai, valamint az űrágazat, amennyiben bizonyos szolgáltatások nyújtása olyan földi infrastruktúráktól függ, amelyek tulajdonosai, kezelői és üzemeltetői tagállamok vagy magánszemélyek, tehát nem tartoznak ide az Unió űrprogramja részeként az Unió vagy annak megbízottja tulajdonában lévő, általuk kezelt vagy üzemeltetett infrastruktúrák. Ezek a kölcsönös függőségek azt jelentik, hogy bármilyen zavarnak – akkor is, ha eredetileg csak egy szervezetre vagy egy ágazatra korlátozódik – szélesebb körben lépcsőzetes hatásai lehetnek, ami messzemenő és hosszú távú negatív hatásokat eredményezhet a szolgáltatások belső piacon történő nyújtásában. A Covid19-járvány idején felerősödött kibertámadások megmutatták az egyre inkább egymásra utalt társadalmak sérülékenységét az alacsony valószínűségű kockázatokkal szemben.

(38)

Figyelemmel a nemzeti irányítási struktúrák közötti különbségekre, és a már meglévő ágazati megállapodások vagy az uniós felügyeleti és szabályozó testületek védelme érdekében a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy kijelöljenek vagy létrehozzanak egy vagy több, a kiberbiztonságért és az ezen irányelv szerinti felügyeleti feladatokért felelős illetékes hatóságot.

(39)

A határokon átnyúló együttműködés és a hatóságok közötti kommunikáció megkönnyítése és ezen irányelv hatékony végrehajtásának lehetővé tétele érdekében minden tagállamnak ki kell jelölnie egy egyedüli kapcsolattartó pontot, amely felelős a hálózati és információs rendszerek biztonságával kapcsolatos kérdések koordinálásáért és az uniós szintű, határokon átnyúló együttműködésért.

(40)

Az egyedüli kapcsolattartó pontoknak hatékony, határokon átnyúló együttműködést kell biztosítaniuk más tagállamok érintett hatóságaival, valamint adott esetben a Bizottsággal és az ENISA-val. Az egyedüli kapcsolattartó pontokat ezért meg kell bízni azzal, hogy a jelentős, határokon átnyúló hatású eseményekre vonatkozó bejelentéseket a CSIRT vagy az illetékes hatóság kérésére továbbítsák a többi érintett tagállam egyedüli kapcsolattartó pontjának. Nemzeti szinten az egyedüli kapcsolattartó pontnak lehetővé kell tennie a többi illetékes hatósággal való zökkenőmentes ágazatközi együttműködést. Az (EU) 2022/2554 rendelet szerinti illetékes hatóságok a pénzügyi szervezetekkel kapcsolatos eseményekkel kapcsolatos releváns információkat az egyedüli kapcsolattartó pontoknak is megküldhetik, amelyek adott esetben azokat a CSIRT-eknek vagy az ezen irányelv szerinti illetékes hatóságoknak is továbbíthatják.

(41)

A tagállamoknak mind technikai, mind szervezeti képességek tekintetében megfelelő felszereléssel kell rendelkezniük az események és kockázatok megelőzésére, észlelésére, az azokra való reagálásra, valamint azok mérséklésére. A tagállamoknak ezért ezen irányelv alapján létre kell hozniuk vagy ki kell jelölniük egy vagy több CSIRT-et, és biztosítaniuk kell, hogy azok megfelelő erőforrásokkal és technikai képességekkel rendelkezzenek. A CSIRT-eknek meg kell felelniük az ezen irányelvben meghatározott követelményeknek annak érdekében, hogy garantálják az események és kockázatok kezeléséhez szükséges hatékony és kompatibilis képességeket, valamint hogy biztosítsák a hatékony uniós szintű együttműködést. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy meglévő, számítógépes vészhelyzeteket elhárító csoportokat (CERT-eket) is kijelölhessenek CSIRT-eknek. A szervezetek és a CSIRT-ek közötti bizalmi kapcsolat erősítése érdekében azokban az esetekben, amikor a CSIRT az illetékes hatóság része, a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy fontolóra vegyék a CSIRT-ek által végzett operatív feladatok közötti funkcionális elkülönítést, különösen az információmegosztással és a szervezetek számára nyújtott támogatással, illetve az illetékes hatóságok felügyeleti tevékenységeivel kapcsolatban.

(42)

A CSIRT-ek feladata az események kezelése. Ez magában foglalja nagy mennyiségű, olykor érzékeny adatok kezelését. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a CSIRT-ek rendelkezzenek az információk megosztására és feldolgozására szolgáló infrastruktúrával, valamint jól felszerelt személyzettel, amely biztosítja műveleteik titkosságát és megbízhatóságát. A CSIRT-ek e tekintetben magatartási kódexeket is elfogadhatnak.

(43)

A személyes adatok tekintetében a CSIRT-ek számára lehetővé kell tenni, hogy az (EU) 2016/679 rendelettel összhangban valamely alapvető vagy fontos szervezet kérésére proaktív módon átvizsgálhassák a szervezet szolgáltatásainak nyújtásához használt hálózati és információs rendszereket. Adott esetben a tagállamoknak törekedniük kell arra, hogy valamennyi ágazati CSIRT számára egyenlő szintű technikai képességeket biztosítsanak. A tagállamok számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy segítséget kérhessenek az ENISA-tól CSIRT-jeik fejlesztéséhez.

(44)

A CSIRT-eknek képesnek kell lenniük arra, hogy valamely alapvető vagy fontos szervezet kérésére nyomon kövessék a szervezet internetre mutató eszközeit mind a helyszínen, mind azon kívül, annak érdekében, hogy azonosítsák, megértsék és kezeljék a szervezet általános szervezeti kockázatait az ellátási lánc újonnan azonosított veszélyeivel vagy kritikus sérülékenységeivel kapcsolatban. A szervezetet ösztönözni kell arra, hogy tájékoztassa a CSIRT-et arról, hogy működtet-e kiváltságos irányítási interfészt, mivel ez befolyásolhatja a kockázatmérséklő intézkedések végrehajtásának sebességét.

(45)

Tekintettel a kiberbiztonság terén folytatott nemzetközi együttműködés fontosságára, a CSIRT-ek részt vehetnek az ezen irányelv által létrehozott CSIRT-hálózat mellett nemzetközi együttműködési hálózatokban is. Ezért feladataik ellátása céljából a CSIRT-ek és az illetékes hatóságok számára lehetővé kell tenni, hogy információkat – többek között személyes adatokat – cseréljenek harmadik országok nemzeti számítógép-biztonsági eseményekre reagáló csoportjaival vagy illetékes hatóságaival, feltéve, hogy teljesülnek az uniós adatvédelmi jog személyes adatok harmadik országokba történő továbbítására vonatkozó feltételei, többek között az (EU) 2016/679 rendelet 49. cikkében foglaltak.

(46)

Alapvető fontosságú, hogy megfelelő forrásokat biztosítsanak ezen irányelv célkitűzéseinek eléréséhez, valamint az illetékes hatóságok és a CSIRT-ek számára ezen irányelvben megállapított feladatok végrehajtásának lehetővé tételéhez. A tagállamok nemzeti szinten finanszírozási mechanizmust vezethetnek be az ezen irányelv értelmében a kiberbiztonságért felelős tagállami közigazgatási szervek feladatainak ellátásához szükséges kiadások fedezésére. E mechanizmusnak meg kell felelnie az uniós jognak, arányosnak és megkülönböztetéstől mentesnek kell lennie, és figyelembe kell vennie a biztonságos szolgáltatások nyújtására vonatkozó különböző megközelítéseket.

(47)

A CSIRT-hálózatnak továbbra is hozzá kell járulnia a bizalom erősítéséhez és továbbra is elő kell mozdítania a tagállamok közötti gyors és hatékony operatív együttműködést. Az uniós szintű operatív együttműködés fokozása érdekében a CSIRT-hálózatnak fontolóra kell vennie, hogy felkérje a kiberbiztonsági szakpolitikában részt vevő uniós szerveket és ügynökségeket – például az Europolt – arra, hogy vegyenek részt a hálózat munkájában.

(48)

A kiberbiztonság magas szintjének elérése és fenntartása érdekében az ezen irányelvben előírt nemzeti kiberbiztonsági stratégiáknak olyan koherens keretekből kell állniuk, amelyek stratégiai célkitűzéseket és prioritásokat határoznak meg a kiberbiztonság területén, valamint az ezek eléréséhez szükséges irányítást. Ezek a stratégiák egy vagy több jogalkotási vagy nem jogalkotási eszközből állhatnak.

(49)

A kiberhigiéniai szakpolitikák biztosítják a hálózati és információs rendszerek infrastruktúrája, hardver-, szoftver- és online alkalmazásbiztonsága, valamint a szervezetek által felhasznált üzleti vagy végfelhasználói adatok védelmének alapjait. A kiberhigiéniai szakpolitikák közös alapvető gyakorlatokat foglalnak magukban, beleértve a szoftver- és hardverfrissítéseket, a jelszó megváltoztatását, az új telepítések kezelését, a rendszergazda-szintű hozzáférési fiókok korlátozását és az adatmentést, lehetővé teszik a proaktív felkészültségi keretet, valamint az általános biztonságot és védelmet események vagy kiberfenyegetések esetén. Az ENISA-nak nyomon kell követnie és elemeznie kell a tagállamok kiberhigiéniai szakpolitikáit.

(50)

A kiberbiztonsággal kapcsolatos tudatosság és a kiberhigiénia elengedhetetlen az Unión belüli kiberbiztonság szintjének növeléséhez, különös tekintettel a kibertámadások során egyre gyakrabban használt csatlakoztatott eszközök növekvő számára. Törekedni kell az ilyen eszközökkel kapcsolatos kockázatokra vonatkozó általános tudatosság növelésére, míg az uniós szintű értékelések segíthetnek biztosítani az ilyen kockázatok egységes értelmezését a belső piacon.

(51)

A tagállamoknak ösztönözniük kell minden olyan innovatív technológia alkalmazását, ideértve a mesterséges intelligenciát is, amelynek használata javíthatná a kibertámadások észlelését és megelőzését, lehetővé téve, hogy az erőforrásokat hatékonyabban lehessen a kibertámadásokra fordítani. A tagállamoknak ezért nemzeti kiberbiztonsági stratégiájukban ösztönözniük kell az ilyen technológiák – különösen a kiberbiztonság automatizált vagy félautomatizált eszközeivel kapcsolatos technológiák – használatát elősegítő kutatási és fejlesztési tevékenységeket, valamint adott esetben az ilyen technológiák felhasználóinak képzéséhez és e technológiák fejlesztéséhez szükséges adatok megosztását. Az innovatív technológiák, köztük a mesterséges intelligencia használatának teljes mértékben meg kell felelnie az uniós adatvédelmi jognak, ideértve az adatok pontosságára, az adatminimalizálásra, a méltányosságra és az átláthatóságra, valamint az adatbiztonságra vonatkozó adatvédelmi elveket, például a legkorszerűbb titkosítást. Teljes mértékben ki kell használni az (EU) 2016/679 rendeletben meghatározott beépített és alapértelmezett adatvédelemre vonatkozóan meghatározott követelményeket.

(52)

A nyílt forráskódú kiberbiztonsági eszközök és alkalmazások nagyobb fokú nyitottságot biztosíthatnak, és pozitív hatást gyakorolhatnak az ipari innováció hatékonyságára. A nyílt szabványok elősegítik a biztonsági eszközök közötti interoperabilitást, ami az ipari szereplők biztonságát is szolgálja. A nyílt forráskódú kiberbiztonsági eszközök és alkalmazások ösztönözhetik a szélesebb fejlesztői közösséget, lehetővé téve a beszállítók diverzifikálását. A nyílt forráskód a kiberbiztonsággal kapcsolatos eszközök átláthatóbb ellenőrzési folyamatához és a sérülékenységek közösségi alapú felderítéséhez vezethet. A tagállamoknak ezért képesnek kell lenniük arra, hogy előmozdítsák a nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok használatát a nyílt hozzáférésű adatok és a nyílt forráskódok – az átláthatóságon alapuló biztonság részeként történő – felhasználásával kapcsolatos szakpolitikák folytatása révén. A nyílt forráskódú kiberbiztonsági eszközök bevezetését és fenntartható használatát előmozdító szakpolitikák különösen fontosak a jelentős végrehajtási költségekkel szembesülő kis- és középvállalkozások számára, mivel a költségek a konkrét alkalmazások vagy eszközök iránti igény csökkentésével minimalizálhatók.

(53)

A városi közlekedési hálózatok fejlesztése, a vízellátás és a hulladékártalmatlanító létesítmények korszerűsítése, valamint a világítás és az épületek fűtése hatékonyságának növelése érdekében a városokban a közművek egyre inkább kapcsolódnak a digitális hálózatokhoz. Ezek a digitalizált közművek ki vannak téve a kibertámadásoknak, és sikeres kibertámadások esetén fennáll annak a kockázata, hogy összekapcsoltságuk miatt nagymértékben ártanak a polgároknak. A tagállamoknak nemzeti kiberbiztonsági stratégiájuk részeként olyan szakpolitikát kell kidolgozniuk, amely foglalkozik az ilyen összekapcsolt vagy intelligens városok fejlődésével és azok társadalomra gyakorolt lehetséges hatásaival.

(54)

Az elmúlt években az Unióban exponenciálisan nőtt a zsarolóvírus-támadások száma, amelyek során a rosszindulatú szoftverek titkosítják az adatokat és rendszereket, és váltságdíjat követelnek felszabadításukért. A zsarolóvírus-támadások gyakoriságának és súlyosságának növekedése több tényezőre vezethető vissza, például a különböző támadási mintákra, a „szolgáltatásként nyújtott zsarolóvírus” és a kriptovaluták köré épülő bűnözői üzleti modellekre, a váltságdíjkövetelésekre és az ellátási láncot érintő támadások terjedésére. A tagállamoknak nemzeti kiberbiztonsági stratégiájuk részeként ki kell dolgozniuk egy olyan szakpolitikát, amely kezeli a zsarolóvírus-támadások növekedését.

(55)

A kiberbiztonság területén működő köz-magán társulások (a továbbiakban: PPP-k) megfelelő keretet biztosíthatnak a tudáscseréhez, a bevált gyakorlatok megosztásához és az érdekelt felek közötti közös megértési szint kialakításához. A tagállamoknak olyan szakpolitikákat kell előmozdítaniuk, amelyek támogatják a kiberbiztonsági PPP-k létrehozását. E szakpolitikáknak egyértelművé kell tenniük többek között a hatályt és a részt vevő érdekelt feleket, az irányítási modellt, a rendelkezésre álló finanszírozási lehetőségeket, valamint a részt vevő érdekelt felek közötti interakciót a PPP-k tekintetében. A PPP-k kihasználhatják a magánszektorbeli szervezetek szakértelmét annak érdekében, hogy segítsék az illetékes hatóságokat a legkorszerűbb szolgáltatások és folyamatok kifejlesztésében, ideértve az információcserét, a korai figyelmeztetéseket, a kiberfenyegetés- és kiberesemény-gyakorlatokat, a válságkezelést és a rezilienciatervezést.

(56)

A tagállamoknak nemzeti kiberbiztonsági stratégiáikban foglalkozniuk kell a kis- és középvállalkozások sajátos kiberbiztonsági igényeivel. A kis- és középvállalkozások Unió-szerte az ipari és üzleti piac jelentős hányadát képviselik, és gyakran nehezen tudnak alkalmazkodni az összekapcsoltabb világban az új üzleti gyakorlatokhoz és a digitális környezethez, amelyben az alkalmazottak egyre inkább otthonról dolgoznak és az üzleti tevékenységet egyre inkább online folytatják. Egyes kis- és középvállalkozások olyan sajátos kiberbiztonsági kihívásokkal néznek szembe, mint például az alacsony kibertudatosság, a távoli informatikai biztonság hiánya, a kiberbiztonsági megoldások magas költsége és a fokozott fenyegetettségi szint, például a zsarolóvírusok, amelyekkel kapcsolatban iránymutatást és segítséget kell kapniuk. A kis- és középvállalkozások egyre inkább az ellátási lánccal szembeni támadások célpontjává válnak, mivel kevésbé szigorú kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedésekkel és támadáskezeléssel rendelkeznek, és korlátozott biztonsági erőforrásaik vannak. Az ilyen ellátási láncot érintő támadások nem csak elszigetelten hatnak a kis- és középvállalkozásokra és azok működésére, hanem lépcsőzetes hatást gyakorolhatnak az azon szervezetek elleni nagyobb támadásokra is, amelyek számára a kis- és középvállalkozások ellátást biztosítottak. A tagállamoknak nemzeti kiberbiztonsági stratégiáik révén segíteniük kell a kis- és középvállalkozásokat az ellátási láncaikban felmerülő kihívások kezelésében. A tagállamoknak nemzeti vagy regionális szinten kapcsolattartó pontot kell létrehozniuk a kis- és középvállalkozások számára, amely vagy iránymutatást és segítséget nyújt a kis- és középvállalkozások számára, vagy a megfelelő szervekhez irányítja őket a kiberbiztonsággal kapcsolatos kérdésekre vonatkozó iránymutatást és segítséget illetően. Arra is ösztönzik a tagállamokat, hogy kínáljanak olyan szolgáltatásokat, mint a honlapok konfigurációja és naplózás lehetővé tétele, az ilyen képességekkel nem rendelkező mikrovállalkozások és kisvállalkozások számára.

(57)

Nemzeti kiberbiztonsági stratégiáik részeként a tagállamoknak egy szélesebb körű védelmi stratégia részeként az aktív kiberbiztonság előmozdítására irányuló szakpolitikákat kell elfogadniuk. A reaktív reagálás helyett az aktív kiberbiztonság a hálózatbiztonságot fenyegető betörések aktív módon történő megelőzését, észlelését, nyomon követését, elemzését és mérséklését jelenti, a támadás áldozatául esett hálózaton belül és azon kívül telepített képességek igénybevételével kombinálva. Ez magában foglalhatja azt, hogy a tagállamok ingyenes szolgáltatásokat vagy eszközöket kínálnak egyes szervezetek számára, többek között önkiszolgáló ellenőrzéseket, felderítési eszközöket és eltávolítási szolgáltatásokat. A hálózati és információs rendszerek elleni támadások sikeres megelőzésére, észlelésére, kezelésére és megakadályozására irányuló erőfeszítéseknek egységeseknek kell lenniük, ezért alapvető fontosságú a fenyegetésekre vonatkozó információk és elemzések, a kibertevékenységre figyelmeztető riasztások és a válaszintézkedések gyors és automatikus megosztása és megértése. Az aktív kiberbiztonság olyan védelmi stratégián alapul, amely kizárja az offenzív intézkedéseket.

(58)

Mivel a hálózati és információs rendszerek sérülékenységeinek kiaknázása jelentős zavarokat és kárt okozhat, az ilyen sérülékenységek gyors azonosítása és elhárítása fontos tényező a kockázat csökkentésében. Az említett rendszereket fejlesztő vagy kezelő szervezeteknek ezért megfelelő eljárásokat kell kidolgozniuk a sérülékenységek felfedezéskor történő kezelésére. Mivel a sérülékenységeket gyakran harmadik felek fedezik fel és teszik közzé, az IKT-termékek vagy IKT-szolgáltatások gyártójának vagy szolgáltatójának szintén be kell vezetnie a sérülékenységre vonatkozó információk harmadik felektől történő fogadásához szükséges eljárásokat. Ebben a tekintetben az ISO/IEC 30111 és az ISO/IEC 29147 nemzetközi szabvány útmutatást nyújt a sérülékenységek kezeléséhez, illetve a sérülékenység közzétételéhez. A sérülékenységek közzétételére vonatkozó önkéntes keret előmozdítása érdekében különösen fontos az adatszolgáltatásra kötelezett természetes és jogi személyek és az IKT-termékek vagy IKT-szolgáltatások gyártói vagy nyújtói közötti koordináció megerősítése. A sérülékenység összehangolt közzététele strukturált folyamatot határoz meg, amelyen keresztül a potenciálisan sérülékeny IKT-termékek vagy IKT-szoltáltatások gyártói vagy nyújtói számára a sérülékenységeket oly módon jelentik, hogy a szervezet diagnosztizálhassa és orvosolhassa a sérülékenységet, mielőtt a sérülékenységre vonatkozó részletes információkat harmadik felek vagy a nyilvánosság számára közzétenné. A sérülékenység összehangolt közzétételének magában kell foglalnia az adatszolgáltatásra kötelezett természetes és jogi személy és a potenciálisan sérülékeny IKT-termékek vagy IKT-szoltáltatások gyártói vagy nyújtói közötti koordinációt a sérülékenységek orvoslásának és közzétételének időzítése tekintetében.

(59)

A Bizottságnak, az ENISA-nak és a tagállamoknak továbbra is elő kell mozdítaniuk a nemzetközi szabványokkal és a meglévő ágazati bevált gyakorlatokkal való összehangolást a kiberbiztonsági kockázatkezelés területén, például az ellátási lánc biztonságának értékelése, az információmegosztás és a sérülékenységek közzététele terén.

(60)

A tagállamoknak az ENISA-val együttműködve intézkedéseket kell hozniuk a sérülékenységek összehangolt közzétételének egy megfelelő nemzeti szakpolitika kialakításával történő megkönnyítésére. Nemzeti szakpolitikájuk részeként a tagállamoknak törekedniük kell arra, hogy – a nemzeti joggal összhangban – a lehető legnagyobb mértékben kezeljék a sérülékenységeket kutatók előtt álló kihívásokat, beleértve a büntetőjogi felelősségre vonásnak való potenciális kitettségüket is. Tekintettel arra, hogy a sérülékenységeket vizsgáló természetes és jogi személyek egyes tagállamokban büntetőjogi és polgári jogi szempontból felelősségre vonhatók, a tagállamokat arra ösztönzik, hogy fogadjanak el iránymutatásokat az információbiztonsági kutatók büntetőeljárás alá vonásának mellőzésére és a tevékenységeikkel kapcsolatos polgári jogi felelősség alóli mentességre vonatkozóan.

(61)

A tagállamoknak ki kell jelölniük valamelyik CSIRT-jüket koordinátornak, amely megbízható közvetítőként jár el a bejelentő természetes vagy jogi személyek és – a sérülékenység által valószínűleg érintett – IKT-termékek vagy IKT-szolgáltatások gyártói vagy nyújtói között, amennyiben ez szükséges. A koordinátorként kijelölt CSIRT feladatai közé tartozik az érintett szervezetek azonosítása és a velük való kapcsolatfelvétel, a sérülékenységet bejelentő természetes vagy jogi személyek támogatása, a közzétételi ütemtervek megtárgyalása és a több szervezetet érintő sérülékenységek kezelése (több felet érintő sérülékenységek összehangolt közzététele). Ha a bejelentett sérülékenység több tagállamban is jelentős hatást gyakorolhat bizonyos szervezetekre, a koordinátorként kijelölt CSIRT-eknek adott esetben együtt kell működniük a CSIRT-hálózaton belül.

(62)

Az IKT-termékeket és IKT-szolgáltatásokat érintő sérülékenységekkel kapcsolatos helyes és időszerű információkhoz való hozzáférés hozzájárul a jobb kiberbiztonsági kockázatkezeléshez. A sérülékenységekről nyilvánosan elérhető információk forrásai fontos eszköznek minősülnek a szervezetek és azok szolgáltatásainak felhasználói, de az illetékes hatóságok és a CSIRT-ek számára is. Emiatt az ENISA-nak európai sérülékenység-adatbázist kell létrehoznia, amelyben a szervezetek – függetlenül attól, hogy ezen irányelv hatálya alá tartoznak-e – és a hálózati és információs rendszereket biztosító beszállítóik, valamint az illetékes hatóságok és a CSIRT-ek önkéntes alapon közzétehetik és regisztrálhatják a nyilvánosan ismert sérülékenységeket annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a felhasználók számára a megfelelő mérséklési intézkedések megtételét. Az adatbázis célja, hogy kezelje azokat az egyedi kihívásokat, amelyeket a kockázatok jelentenek az unióbeli szervezetek számára. Ezen túlmenően az ENISA-nak megfelelő eljárást kell létrehoznia a közzétételi folyamat tekintetében annak érdekében, hogy elegendő idő álljon a szervezetek rendelkezésére arra, hogy mérséklési intézkedéseket hozzanak sérülékenységeik tekintetében, és a legkorszerűbb kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseket, valamint géppel olvasható adatkészleteket és megfelelő interfészeket alkalmazzanak. A sérülékenységek közzététele kultúrájának ösztönzése érdekében a közzétételnek nem szabad káros hatást gyakorolnia a bejelentő természetes vagy jogi személyekre.

(63)

Noha léteznek hasonló sérülékenység-nyilvántartások vagy adatbázisok, ezeket nem az Unióban letelepedett szervezetek üzemeltetik és tartják fenn. Az ENISA által fenntartott európai sérülékenység-adatbázis átláthatóbbá tenné a sérülékenységek hivatalos közzététele előtti közzétételi folyamatot, és rezilienciát biztosítana a hasonló szolgáltatások nyújtásának megszakadása vagy zavara esetén. A kettős erőfeszítések lehető legnagyobb mértékű megelőzése és a kiegészítő jelleg elérése érdekében az ENISA-nak fel kell tárnia a harmadik országok joghatósága alá tartozó hasonló nyilvántartásokkal vagy adatbázisokkal kialakítandó strukturált együttműködési megállapodások megkötésének lehetőségét. Az ENISA-nak különösen meg kell vizsgálnia a gyakori sérülékenységek és kitettségek (CVE) rendszere üzemeltetőivel való szoros együttműködés lehetőségét.

(64)

Az együttműködési csoportnak támogatnia kell és elő kell segítenie a stratégiai együttműködést és az információcserét, valamint erősítenie kell a tagállamok közötti bizalmat. Az együttműködési csoportnak kétévente munkaprogramot kell kidolgoznia. A munkaprogramnak tartalmaznia kell az együttműködési csoport céljainak és feladatainak végrehajtása érdekében meghozandó intézkedéseket. Az ezen irányelv szerinti első munkaprogram kialakításának időkeretét összhangba kell hozni az (EU) 2016/1148 irányelv szerint kialakított utolsó munkaprogram időkeretével az együttműködési csoport munkájában bekövetkező esetleges zavarok elkerülése érdekében.

(65)

Az együttműködési csoportnak az útmutató dokumentumok kidolgozása során következetesen fel kell térképeznie a nemzeti megoldásokat és tapasztalatokat, fel kell mérnie az együttműködési csoport eredményeinek nemzeti megközelítésekre gyakorolt hatását, meg kell vitatnia a végrehajtási kihívásokat és konkrét ajánlásokat kell megfogalmaznia, különös tekintettel ezen irányelv átültetésének a tagállamok közti összehangolása elősegítésére, amelyet a meglévő szabályok jobb végrehajtása révén kell elérni. Az együttműködési csoportnak annak érdekében is fel kell térképeznie a nemzeti megoldásokat, hogy előmozdítsa az egyes ágazatokra Unió-szerte alkalmazott kiberbiztonsági megoldások összeegyeztethetőségét. Ez különösen releváns azokban az ágazatokban, amelyek nemzetközi és határokon átnyúló jellegűek.

(66)

Az együttműködési csoportnak továbbra is rugalmas fórumnak kell maradnia, és reagálnia kell a változó és új szakpolitikai prioritásokra és kihívásokra, az erőforrások rendelkezésre állásának figyelembevételével. Rendszeres közös megbeszéléseket szervezhetne az Unió egész területéről érkező magánszférabeli érdekelt felekkel, hogy megvitassák az együttműködési csoport tevékenységeit, és adatokat és információkat gyűjtsenek a felmerülő szakpolitikai kihívásokról. Emellett az együttműködési csoportnak rendszeresen értékelnie kellene a kiberfenyegetések vagy -események, például a zsarolóvírusok helyzetét. Az uniós szintű együttműködés fokozása érdekében az együttműködési csoportnak fontolóra kell vennie a kiberbiztonsági szakpolitikában részt vevő uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek, például az Európai Parlament, az Europol, az Európai Adatvédelmi Testület, az Európai Unió (EU) 2018/1139 rendelettel létrehozott Repülésbiztonsági Ügynöksége és az Európai Unió (EU) 2021/696 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (14) létrehozott Űrprogramügynöksége meghívását a munkájában történő részvételre.

(67)

A tagállamok közötti együttműködés javítása és a bizalom erősítése érdekében az illetékes hatóságok és a CSIRT-ek számára lehetővé kell tenni, hogy konkrét keretek között és adott esetben az ilyen csereprogramokban részt vevő tisztviselők számára előírt szükséges biztonsági tanúsítvány megszerzésétől függően részt vegyenek a más tagállamok tisztviselőire vonatkozó csereprogramokban. Az illetékes hatóságoknak meg kell hozniuk a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy más tagállamok tisztviselői tényleges szerepet tölthessenek be a fogadó illetékes hatóság vagy a fogadó CSIRT tevékenységeiben.

(68)

A tagállamoknak hozzá kell járulniuk az (EU) 2017/1584 bizottsági ajánlásban (15) meghatározott uniós kiberbiztonsági válságelhárítási keret létrehozásához a meglévő együttműködési hálózatokon, különösen az Európai Kiberválságügyi Kapcsolattartó Szervezetek Hálózatán (a továbbiakban: EU-CyCLONe), a CSIRT-hálózaton és az együttműködési csoporton keresztül. Az EU-CyCLONe-nak és a CSIRT-hálózatnak az együttműködés részleteit meghatározó eljárási megállapodások alapján kell együttműködniük és el kell kerülniük a feladatok megkettőződését. Az EU-CyCLONe eljárási szabályzatának részletesen meg kell határoznia az említett hálózat működésének szabályait, ideértve a hálózat szerepét, az együttműködési módokat, az egyéb érintett szereplőkkel folytatott interakciókat és az információmegosztási sablonokat, valamint a kommunikáció eszközeit. Az uniós szintű válságkezelés során az érintett feleknek az (EU) 2018/1993 tanácsi végrehajtási határozat (16) szerinti uniós politikai szintű integrált válságelhárítási mechanizmusra (IPCR-mechanizmus) kell támaszkodniuk. A Bizottságnak az említett célra az ARGUS magas szintű, ágazatok közötti válságkoordinációs folyamatát kell alkalmaznia. Ha a válságnak fontos külső vagy közös biztonság- és védelempolitikai dimenziója van, aktiválni kell az Európai Külügyi Szolgálat válságelhárítási mechanizmusát.

(69)

Az (EU) 2017/1584 ajánlás mellékletével összhangban nagyszabású kiberbiztonsági eseménynek azt az eseményt kell tekinteni, amely olyan mértékű zavart okoz, amely meghaladja valamely tagállamnak az arra való reagálása képességét, vagy amely legalább két tagállamra jelentős hatást gyakorol. Okuktól és hatásuktól függően a nagyszabású kiberbiztonsági események eszkalálódhatnak, és olyan teljes körű válsággá válhatnak, amely nem teszi lehetővé a belső piac megfelelő működését, illetve súlyos közrendi és közbiztonsági kockázatot jelent a szervezetekre vagy a polgárokra nézve több tagállamban vagy az Unió egészében. Tekintettel az említett események széles hatókörére és a legtöbb esetben határokon átnyúló jellegére, a tagállamoknak és az érintett uniós intézményeknek, szerveknek, hivataloknak és ügynökségeknek technikai, operatív és politikai szinten együtt kell működniük a reagálás Unión belüli megfelelő összehangolása érdekében.

(70)

A nagyszabású kiberbiztonsági események és válságok uniós szinten összehangolt fellépést tesznek szükségessé a gyors és hatékony reagálás biztosítása érdekében, az ágazatok és a tagállamok közötti nagyfokú kölcsönös függőség miatt. A kibertámadásokkal szemben reziliens hálózati és információs rendszerek rendelkezésre állása, valamint az adatok rendelkezésre állása, bizalmas jellege és integritása létfontosságú az Unió biztonsága, polgárainak, vállalkozásainak és intézményeinek az eseményekkel és kiberfenyegetésekkel szembeni védelme, valamint az egyének és szervezetek abba vetett bizalmának növelése szempontjából, hogy az Unió képes előmozdítani és megvédeni az emberi jogokon, az alapvető szabadságokon, a demokrácián és a jogállamiságon alapuló globális, nyitott, szabad, stabil és biztonságos kiberteret.

(71)

Az EU-CyCLONe-nak közvetítőként kell működnie a technikai és politikai szint között a nagyszabású kiberbiztonsági események és válságok során, fokoznia kell az operatív szintű együttműködést, és támogatnia kell a politikai szintű döntéshozatalt. Tekintettel a Bizottság válságkezelési hatáskörére, az EU-CyCLONe-nak a Bizottsággal együttműködésben a CSIRT-hálózat megállapításaira kell építenie, és fel kell használnia saját kapacitásait a nagyszabású kiberbiztonsági események és válságok hatásvizsgálatának elkészítésére.

(72)

A kibertámadások határokon átnyúló jellegűek, és egy jelentős esemény megzavarhatja és károsíthatja azokat a kritikus információs infrastruktúrákat, amelyektől a belső piac zavartalan működése függ. Az (EU) 2017/1584 ajánlás valamennyi érintett szereplő szerepével foglalkozik. Ezen túlmenően az 1313/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozattal (17) létrehozott uniós polgári védelmi mechanizmus keretében a Bizottság felelős az általános felkészültségi intézkedésekért, ideértve a Veszélyhelyzet-reagálási Koordinációs Központ és a közös veszélyhelyzeti kommunikációs és tájékoztatási rendszer irányítását, a helyzetismereti és -elemzési képesség fenntartását és továbbfejlesztését, valamint a szakértői csoportok valamely tagállam vagy harmadik ország segítségkérése esetén történő mozgósítására és kiküldésére vonatkozó képesség létrehozását és irányítását. A Bizottság feladata továbbá, hogy elemző jelentéseket készítsen az (EU) 2018/1993 végrehajtási határozat szerinti IPCR-mechanizmus számára, többek között a kiberbiztonsági helyzetismeretről és felkészültségről, valamint a helyzetismeretről és a válságelhárításról a mezőgazdaság, a kedvezőtlen időjárási viszonyok, a konfliktusok feltérképezése és előrejelzése, a természeti katasztrófákra vonatkozó korai előrejelző rendszerek, az egészségügyi vészhelyzetek, a fertőző betegségek felügyelete, a növényegészségügy, a vegyi események, az élelmiszer- és takarmánybiztonság, az állategészségügy, a migráció, a vámügy, a nukleáris és radiológiai vészhelyzetek és az energiaügy területén.

(73)

Az Unió adott esetben nemzetközi megállapodásokat köthet az EUMSZ 218. cikkével összhangban harmadik országokkal vagy nemzetközi szervezetekkel, lehetővé téve és megszervezve részvételüket az együttműködési csoport, a CSIRT-hálózat és az EU-CyCLONe egyes tevékenységeiben. Az ilyen megállapodásoknak védeniük kell az Unió érdekeit és biztosítaniuk kell az adatok megfelelő védelmét. Ez nem zárja ki a tagállamok azon jogát, hogy együttműködjenek harmadik országokkal a sérülékenységek és a kiberbiztonsági kockázatok kezelése terén, megkönnyítve ezáltal a jelentéstételt és az általános információmegosztást az uniós joggal összhangban.

(74)

Ezen irányelv – többek között a sérülékenységek kezelése, a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedések, a jelentéstételi kötelezettségek és a kiberbiztonsági információmegosztási megállapodások tekintetében történő – hatékony végrehajtásának elősegítése érdekében a tagállamok együttműködhetnek harmadik országokkal, és folytathatnak e célból megfelelőnek ítélt tevékenységeket, ideértve többek között a kiberfenyegetésekre, eseményekre, sérülékenységekre, eszközökre és módszerekre, taktikákra, technikákra és eljárásokra, a kiberbiztonsági válságok kezelésére való felkészültségre és az erre irányuló gyakorlatokra, képzésre, bizalomépítésre és strukturált információmegosztási megállapodásokra vonatkozó információcserét.

(75)

A kölcsönös bizalom erősítése és a kiberbiztonság egységesen magas szintjének elérése érdekében szakértői értékeléseket kell bevezetni. A szakértői értékelések értékes felismeréseket és ajánlásokat eredményezhetnek, erősítve az általános kiberbiztonsági képességeket, újabb funkcionális útvonalat teremtve a bevált gyakorlatok tagállamok közötti megosztásához, és hozzájárulva a tagállamok kiberbiztonsággal kapcsolatos érettségi szintjének javításához. Ezen túlmenően a szakértői értékeléseknek figyelembe kell venniük a hasonló mechanizmusok – például a CSIRT-hálózat szakértői értékelési rendszere – eredményeit, hozzáadott értéket kell teremteniük, és el kell kerülniük a párhuzamos munkavégzést. A szakértői értékelések megvalósítása nem sértheti a bizalmas és minősített adatok védelmére vonatkozó uniós vagy nemzeti jogot.

(76)

Az együttműködési csoportnak önértékelési módszertant kell kidolgoznia a tagállamok számára, törekedve olyan tényezők beemelésére, mint a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedések és jelentéstételi kötelezettségek végrehajtásának szintje, az illetékes hatóságok képességeinek szintje és feladatai ellátásának hatékonysága, a CSIRT-ek operatív képességei, a kölcsönös segítségnyújtás végrehajtási szintje, a kiberbiztonsági információmegosztási megállapodások végrehajtási szintje, illetve a határokon vagy ágazatokon átnyúló jellegű konkrét kérdések. A tagállamokat ösztönözni kell az önértékelések rendszeres elvégzésére és önértékeléseik eredményeinek az együttműködési csoporton belüli ismertetésére és megvitatására.

(77)

A hálózati és információs rendszer biztonságának biztosítása nagymértékben az alapvető és a fontos szervezetek felelőssége. Ösztönözni és fejleszteni kell a kockázatértékeléseket és a felmerülő kockázatok súlyosságának megfelelő kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedések végrehajtását egyaránt magában foglaló kockázatkezelési kultúrát.

(78)

A kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseknek figyelembe kell venniük az alapvető vagy fontos szervezet hálózati és információs rendszerektől való függőségének mértékét, és intézkedéseket kell tartalmazniuk az események kockázatainak azonosítására, az események megelőzésére, észlelésére, az azokra való reagálásra és azokat követően a működés helyreállítására, valamint azok hatásainak mérséklésére. A hálózati és információs rendszerek biztonságának magában kell foglalnia a tárolt, továbbított és kezelt adatok biztonságát. A kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseknek rendszerszintű elemzést kell biztosítaniuk, figyelembe véve az emberi tényezőt annak érdekében, hogy teljes képet lehessen alkotni a hálózati és információs rendszer biztonságáról.

(79)

Mivel a hálózati és információs rendszerek biztonságát fenyegető veszélyek különböző eredetűek lehetnek, a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseknek minden veszélyre kiterjedő megközelítésen kell alapulniuk, amelynek célja a hálózati és információs rendszereknek és azok fizikai környezetének a védelme minden olyan eseménytől, mint például a lopás, a tűz, az árvíz, a távközlési és áramellátási zavarok, vagy valamely alapvető vagy fontos szervezet információs és információfeldolgozó létesítményeihez való jogosulatlan fizikai hozzáférés, az azokban keletkezett kár és az azokon végrehajtott beavatkozás, amely veszélyeztetheti a tárolt, továbbított vagy kezelt adatok vagy a hálózati és információs rendszerek által kínált vagy azokon keresztül elérhető szolgáltatások rendelkezésre állását, hitelességét, integritását vagy bizalmas jellegét. A kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseknek ezért a hálózati és információs rendszerek fizikai és a környezetbiztonságával is foglalkozniuk kell azáltal, hogy magukban foglalnak olyan intézkedéseket az európai és nemzetközi szabványokkal, például az ISO/IEC 27000 szabványsorozatban foglalt szabványokkal összhangban, amelyek célja, hogy védjék az ilyen rendszereket a rendszerhibákkal, az emberi hibával, a rosszindulatú cselekményekkel vagy a természeti jelenségekkel szemben. E tekintetben az alapvető és fontos szervezeteknek kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseik részeként foglalkozniuk kell az emberi erőforrásokhoz kapcsolódó biztonsággal is, és megfelelő hozzáférés-ellenőrzési szabályzatokkal kell rendelkezniük. Ezeknek az intézkedéseknek összhangban kell lenniük az (EU) 2022/2557 irányelvvel.

(80)

A kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseknek való megfelelés igazolása céljából, valamint az (EU) 2019/881 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (18) összhangban elfogadott megfelelő európai kiberbiztonsági tanúsítási rendszerek hiányában a tagállamoknak – az együttműködési csoporttal és az európai kiberbiztonsági tanúsítási csoporttal konzultálva – elő kell mozdítaniuk a vonatkozó európai és nemzetközi szabványok alapvető és fontos szervezetek általi használatát, vagy előírhatják a szervezetek számára, hogy tanúsított IKT-termékeket, IKT-szolgáltatásokat és IKT-folyamatokat használjanak.

(81)

Az alapvető és fontos szervezetekre aránytalan pénzügyi és adminisztratív terhek előírásának elkerülése érdekében a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseknek arányosnak kell lenniük az érintett hálózati és információs rendszert fenyegető kockázattal, figyelembe véve az ilyen intézkedések legkorszerűbb állását és adott esetben a vonatkozó európai és nemzetközi szabványokat, valamint végrehajtásuk költségeit.

(82)

A kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseknek arányosnak kell lenniük az alapvető vagy fontos szervezet kockázatoknak való kitettségének mértékével, valamint azon társadalmi és gazdasági hatással, amellyel az esemény járna. Az alapvető és fontos szervezetekhez igazított kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedések meghatározásakor megfelelően figyelembe kell venni az alapvető és fontos szervezetek eltérő kockázati kitettségét, például a szervezet kritikus jellegét, azokat a kockázatokat – köztük társadalmi kockázatokat is –, amelyeknek a szervezet ki van téve, a szervezet méretét és az események bekövetkezésének valószínűségét, valamint azok súlyosságát, ideértve társadalmi és gazdasági hatásukat is.

(83)

Az alapvető és fontos szervezeteknek biztosítaniuk kell a tevékenységük során használt hálózati és információs rendszerek biztonságát. Ezek a rendszerek elsősorban magánhálózatok és információs rendszerek, amelyeket az alapvető és fontos szervezetek belső informatikai személyzete kezel, vagy amelyek biztonságát kiszervezték. Az ezen irányelvben megállapított kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseket és jelentéstételi kötelezettségeket az érintett alapvető és fontos szervezetekre alkalmazni kell, függetlenül attól, hogy az említett szervezetek házon belül végzik-e hálózatuk és információs rendszereik karbantartását vagy kiszervezik azt.

(84)

A határokon átnyúló jellegükre tekintettel uniós szinten magasabb fokú harmonizációt kell alkalmazni a következőkre: DNS-szolgáltatók, legfelső szintű doménnév-nyilvántartók, felhőszolgáltatók, adatközpont-szolgáltatók, tartalomszolgáltató hálózati szolgáltatók, irányított szolgáltatók és irányított biztonsági szolgáltatók, az online piacterek, az online keresőprogramok és a közösségimédia-szolgáltatási platformok szolgáltatói, valamint bizalmi szolgáltatók. A kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedések e szervezetek tekintetében való végrehajtását ezért végrehajtási jogi aktussal kell elősegíteni.

(85)

A szervezet ellátási láncából és a beszállítóival – például az adattárolási és adatkezelési szolgáltatókkal vagy az irányított biztonsági szolgáltatókkal és szoftverszerkesztőkkel – való kapcsolatából eredő kockázatok kezelése különösen fontos, tekintettel az olyan események előfordulási gyakoriságára, amikor a szervezetek kibertámadások áldozatává válnak, és amikor a rosszindulatú elkövetők azzal tudják veszélyeztetni a szervezet hálózatának és információs rendszereinek biztonságát, hogy harmadik fél termékeit és szolgáltatásait érintő sérülékenységeket kihasználnak. Az alapvető és fontos szervezeteknek ezért fel kell mérniük és figyelembe kell venniük beszállítóik és szolgáltatóik termékeinek, szolgáltatásainak, az azokba beépített kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseknek, valamint kiberbiztonsági gyakorlatainak általános minőségét és rezilienciáját, beleértve a biztonságos fejlesztési eljárásaikat is. Az alapvető és fontos szervezeteket különösen arra kell ösztönözni, hogy a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseket építsék be a közvetlen beszállítókkal és szolgáltatókkal kötött szerződéses megállapodásokba. Az említett szervezetek figyelembe vehetik a más szintű beszállítóktól és szolgáltatóktól eredő kockázatokat is.

(86)

A szolgáltatók közül az irányított biztonsági szolgáltatók olyan területeken, mint az eseményekre való reagálás, behatolási tesztek, biztonsági auditok és tanácsadás, különösen fontos szerepet töltenek be abban, hogy segítsék a szervezeteket az események megelőzésében, észlelésében, az azokra való reagálásban, vagy az eseményt követően a működés helyreállításában. Azonban maguk az irányított biztonsági szolgáltatók is kibertámadások célpontjai, és a szervezetek működésébe való szoros integrációjuk miatt különös kockázatot jelentenek. Az alapvető és fontos szervezeteknek ezért fokozott gondossággal kell eljárniuk az irányított biztonsági szolgáltató kiválasztása során.

(87)

Az illetékes hatóságok a felügyeleti feladataikkal összefüggésben olyan kiberbiztonsági szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, mint például a biztonsági auditok, a behatolási tesztek vagy az eseményekre való reagálás.

(88)

Az alapvető és fontos szervezeteknek foglalkozniuk kell azon kockázatokkal is, amelyek egy szélesebb ökoszisztémán belüli más érdekelt felekkel folytatott interakcióikból és kapcsolataikból fakadnak, többek között az ipari kémkedés elleni küzdelem és az üzleti titkok védelme tekintetében. Az említett szervezeteknek különösen meg kell tenniük a megfelelő intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy az egyetemekkel és a kutatóintézetekkel folytatott együttműködésük kiberbiztonsági szabályzatukkal összhangban történjen, és a bevált gyakorlatokat kövessék az információkhoz való általános hozzáférés és terjesztés, valamint különösen a szellemi tulajdon védelme tekintetében. Hasonlóképpen – tekintettel az adatoknak az alapvető és fontos szervezetek tevékenysége szempontjából fennálló fontosságára és értékére – amennyiben az adatok átalakítására és harmadik felektől származó adatelemzési szolgáltatásokra támaszkodnak, az említett szervezeteknek meg kell tenniük a megfelelő kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseket.

(89)

Az alapvető és fontos szervezeteknek az alapvető kiberhigiéniai gyakorlatok széles skáláját kell alkalmazniuk, például a zéró bizalom alapelveit, a szoftverfrissítéseket, az eszközkonfigurációt, a hálózatszegmentálást, a személyazonosság- és hozzáférés-kezelést vagy a felhasználói tudatosságot, továbbá képzéseket kell szervezniük alkalmazottaik számára és fel kell hívniuk a figyelmet a kiberfenyegetésekre, illetve az adathalászatra vagy a pszichológiai manipulációs technikákra. Ezen túlmenően az említett szervezeteknek értékelniük kell saját kiberbiztonsági képességeiket, és adott esetben törekedniük kell a kiberbiztonságot erősítő technológiák, például a mesterséges intelligencia vagy a gépi tanulásra épülő rendszerek integrálására képességeik, valamint a hálózati és információs rendszerek biztonságának fokozása érdekében.

(90)

Az ellátási lánc kulcsfontosságú kockázatainak további kezelése és az ezen irányelv hatálya alá tartozó ágazatokban működő alapvető és fontos szervezetek számára az ellátási lánccal és a szállítóval kapcsolatos kockázatok megfelelő kezelésének elősegítése érdekében az együttműködési csoportnak a Bizottsággal és az ENISA-val együttműködve, és adott esetben az érintett érdekelt felekkel, többek között az ágazati szereplőkkel folytatott konzultációt követően összehangolt biztonsági kockázatértékeléseket kell végeznie a kritikus ellátási láncokra vonatkozóan, az (EU) 2019/534 bizottsági ajánlást (19) követően az 5G hálózatok esetében már megtettek szerint, annak meghatározása céljából, hogy az egyes ágazatokban melyek a kritikus IKT-szolgáltatások, -rendszerek vagy -termékek, a releváns fenyegetések és a sérülékenységek. Ezeknek az összehangolt biztonsági kockázatértékeléseknek azonosítaniuk kell a kritikus függőségekkel, az esetleges egyedi hibapontokkal, a fenyegetésekkel, a sérülékenységekkel és az ellátási lánchoz kapcsolódó egyéb kockázatokkal szembeni intézkedéseket, kockázatcsökkentési terveket és bevált gyakorlatokat, és fel kell tárniuk, hogy miként lehetne még inkább ösztönözni az alapvető és fontos szervezetek általi szélesebb körű elfogadásukat. A potenciális nem technikai kockázati tényezők – például valamely harmadik ország által beszállítókra és szolgáltatásnyújtókra gyakorolt indokolatlan befolyás, különösen alternatív irányítási modellek esetében – közé tartoznak a rejtett sérülékenységek vagy „hátsó ajtók”, valamint az ellátás esetleges rendszerszintű zavarai, különösen technológiai bezáródás („lock-in”) vagy a szolgáltatóktól való függés esetén.

(91)

A kritikus ellátási láncokra vonatkozó összehangolt biztonsági kockázatértékeléseknek az érintett ágazat sajátosságaira figyelemmel figyelembe kell venniük a műszaki és adott esetben a nem technikai tényezőket, ideértve az (EU) 2019/534 ajánlásban, az 5G hálózatok kiberbiztonságának uniós összehangolt kockázatértékelése során és az együttműködési csoport által elfogadott 5G kiberbiztonsági uniós eszköztárban meghatározottakat is. Az összehangolt biztonsági kockázatértékelés alá eső ellátási láncok azonosításához a következő kritériumokat kell figyelembe venni: i. az alapvető és fontos szervezetek mennyiben használnak bizonyos kritikus IKT-szolgáltatásokat, -rendszereket vagy -termékeket, és mennyiben támaszkodnak azokra; ii. a konkrét kritikus IKT-szolgáltatások, -rendszerek vagy -termékek relevanciája a kritikus vagy érzékeny funkciók ellátása tekintetében, ideértve a személyes adatok kezelését is; iii. alternatív IKT-szolgáltatások, -rendszerek vagy -termékek elérhetősége; iv. az IKT-szolgáltatások, -rendszerek vagy -termékek teljes ellátási láncának rezilienciája teljes életciklusuk során a zavaró eseményekkel szemben és v. a megjelenő IKT-szolgáltatások, -rendszerek vagy -termékek esetében azok jövőbeli jelentősége a szervezetek tevékenysége szempontjából. Ezenkívül különös hangsúlyt kell fektetni azokra az IKT-szolgáltatásokra, -rendszerekre és -termékekre, amelyekre harmadik országok egyedi követelményei vonatkoznak.

(92)

A nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok vagy a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások szolgáltatóira, valamint a bizalmi szolgáltatókra a hálózati és információs rendszereik biztonságával kapcsolatban előírt kötelezettségek észszerűsítése, valamint annak lehetővé tétele érdekében, hogy az említett szervezetek és az (EU) 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelv (20), illetve a 910/2014/EU rendelet szerinti illetékes hatóságok kiaknázhassák az ezen irányelv által létrehozott jogi keret előnyeit (ideértve az események kezeléséért felelős CSIRT kijelölését, valamint az érintett illetékes hatóságok részvételét az együttműködési csoport és a CSIRT-hálózat tevékenységeiben), ezeknek a szervezeteknek ezen irányelv hatálya alá kell tartozniuk. A 910/2014/EU rendelet és az (EU) 2018/1972 irányelv megfelelő, az említett típusú szervezetekre vonatkozó biztonsági és bejelentési követelmények előírásával kapcsolatos rendelkezéseit ezért el kell hagyni. Az ezen irányelvben a jelentési kötelezettségekre vonatkozóan megállapított szabályok nem érinthetik az (EU) 2016/679 rendeletet és a 2002/58/EK irányelvet.

(93)

Az ezen irányelvben megállapított kiberbiztonsági kötelezettségeket úgy kell tekinteni, mint amelyek kiegészítik a 910/2014/EU rendeletben a bizalmi szolgáltatókra vonatkozóan előírt követelményeket. A bizalmi szolgáltatók számára elő kell írni, hogy tegyenek meg minden megfelelő és arányos intézkedést a szolgáltatásaikat fenyegető – többek között a fogyasztókkal és a szolgáltatást igénybe vevő harmadik felekkel kapcsolatos – kockázatok kezelésére, valamint hogy jelentsék be az ezen irányelv szerinti eseményeket. Ezeknek a kiberbiztonsági és bejelentési kötelezettségeknek ki kell terjedniük a nyújtott szolgáltatások fizikai védelmére is. A 910/2014/EU rendelet 24. cikkében a minősített bizalmi szolgáltatókra vonatkozóan meghatározott követelmények továbbra is alkalmazandók.

(94)

A tagállamok a bizalmi szolgáltatásokért felelős illetékes hatóságok szerepét a 910/2014/EU rendelet szerinti felügyeleti szervekre ruházhatják annak érdekében, hogy biztosítsák a jelenlegi gyakorlatok folytatását és biztosítsák az említett rendelet alkalmazása során szerzett ismeretek és tapasztalatok hasznosítását. Ilyen esetben az ezen irányelv szerinti illetékes hatóságoknak szorosan és kellő időben együtt kell működniük az említett felügyeleti szervekkel azáltal, hogy megosztják egymással a releváns információkat annak érdekében, hogy biztosítsák a bizalmi szolgáltatók hatékony felügyeletét és az ezen irányelvben, valamint 910/2014/EU rendeletben megállapított követelményeknek való megfelelésüket. Adott esetben a CSIRT-nek vagy az ezen irányelv szerinti illetékes hatóságnak haladéktalanul tájékoztatnia kell a 910/2014/EU rendelet szerinti felügyeleti szervet minden olyan bejelentett jelentős kiberfenyegetésről vagy eseményről, amely a bizalmi szolgáltatásokat érinti, valamint ezen irányelvnek valamely bizalmi szolgáltató általi bármely megsértéséről. A jelentéstétel céljából a tagállamok adott esetben igénybe vehetik az események mind a 910/2014/EU rendelet szerinti felügyeleti szervnek, mind a CSIRT-nek vagy az ezen irányelv szerinti illetékes hatóságnak történő közös és automatikus bejelentésére létrehozott egyedüli kapcsolattartó pontot.

(95)

Adott esetben és a szükségtelen zavarok elkerülése érdekében ezen irányelv átültetése során figyelembe kell venni az (EU) 2018/1972 irányelv 40. és 41. cikkében meghatározott biztonsági intézkedésekre vonatkozó szabályok átültetésére elfogadott, meglévő nemzeti iránymutatásokat, ezáltal építve az (EU) 2018/1972 irányelv alapján a biztonsági intézkedésekkel és az események bejelentésével kapcsolatos, már megszerzett ismeretekre és készségekre. Az ENISA emellett a harmonizáció és az átmenet megkönnyítése, valamint a fennakadások minimálisra csökkentése érdekében iránymutatásokat dolgozhat ki a nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok szolgáltatóira és a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókra vonatkozó biztonsági és jelentéstételi kötelezettségekre vonatkozóan. A tagállamok az elektronikus hírközlésért felelős illetékes hatóságok szerepét az (EU) 2018/1972 irányelv szerinti nemzeti szabályozó hatóságokra bízhatják annak érdekében, hogy biztosítsák a jelenlegi gyakorlatok folytatását és biztosítsák az említett irányelv alkalmazása során szerzett ismeretek és tapasztalatok hasznosítását.

(96)

Az (EU) 2018/1972 irányelvben meghatározott számfüggetlen személyközi hírközlési szolgáltatások növekvő jelentőségére tekintettel biztosítani kell, hogy az említett szolgáltatások sajátos jellegére és gazdasági jelentőségére figyelemmel azok megfeleljenek célszerű biztonsági követelményeknek is. A támadási felület folyamatos bővülésével a számfüggetlen személyközi hírközlési szolgáltatások, például az üzenetküldő szolgáltatások egyre elterjedtebb támadási vektorokká válnak. A rosszindulatú elkövetők platformokat használnak arra, hogy kommunikáljanak az áldozatokkal, és az áldozatokat a feltört honlapokra csábítsák, ezáltal növelve a személyes adatok felhasználását, valamint ahhoz kapcsolódóan a hálózati és információs rendszerek biztonságát érintő események valószínűségét. A számfüggetlen személyközi hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatóknak biztosítaniuk kell, hogy a hálózati és információs rendszerek biztonsága megfeleljen a lehetséges kockázatoknak. Tekintettel arra, hogy a számfüggetlen személyközi hírközlési szolgáltatások szolgáltatói általában nem gyakorolnak tényleges ellenőrzést a hálózatokon keresztüli jelátvitel felett, az említett szolgáltatásokat érintő kockázatok mértéke bizonyos szempontból alacsonyabbnak tekinthető, mint a hagyományos elektronikus hírközlési szolgáltatások esetében. Ugyanez vonatkozik az (EU) 2018/1972 irányelvben meghatározott személyközi hírközlési szolgáltatásokra, amelyek számokat használnak, és amelyek nem gyakorolnak tényleges ellenőrzést a jelátvitel felett.

(97)

A belső piac minden eddiginél jobban támaszkodik az internet működésére. Majdnem minden alapvető és fontos szervezet szolgáltatásai az interneten keresztül nyújtott szolgáltatásoktól függenek. Az alapvető és fontos szervezetek által nyújtott szolgáltatások zavartalanságának biztosítása érdekében fontos, hogy a nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok valamennyi szolgáltatója megfelelő kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedésekkel rendelkezzen, és jelentse az ezekkel kapcsolatos jelentős eseményeket. A tagállamoknak biztosítaniuk kell a nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok biztonságának fenntartását, valamint alapvető fontosságú biztonsági érdekeik védelmét a szabotázstól és a kémkedéstől. Mivel a nemzetközi konnektivitás fokozza és felgyorsítja az Unió és gazdaságának versenyképes digitalizációját, a tenger alatti kommunikációs kábeleket érintő eseményeket jelenteni kell a CSIRT-nek vagy adott esetben az illetékes hatóságnak. A tagállamok nemzeti kiberbiztonsági stratégiájának adott esetben figyelembe kell vennie a tenger alatti kommunikációs kábelek kiberbiztonságát, és a legmagasabb szintű védelem biztosítása érdekében tartalmaznia kell a potenciális kiberbiztonsági kockázatok feltérképezését és mérséklési intézkedéseket.

(98)

A nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok és a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások biztonságának védelme érdekében elő kell mozdítani a titkosítási technológiák alkalmazását, különösen a végponttól végpontig terjedő titkosítást, valamint az olyan adatközpontú biztonsági koncepciókat, mint a feltérképezés, a szegmentálás, a címkézés, a hozzáférési politika és a hozzáférés-kezelés, valamint az automatizált hozzáférés-megadás. Szükség esetén a titkosítás, különösen a végponttól végpontig terjedő titkosítás használatát kötelezővé kell tenni a nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok szolgáltatói és a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók számára, az alapértelmezett és beépített biztonság és adatvédelem elveivel összhangban, ezen irányelv alkalmazásában. A végponttól végpontig terjedő titkosítás használatát össze kell egyeztetni a tagállamok azon hatáskörével, hogy biztosítsák alapvető biztonsági érdekeik és közbiztonságuk védelmét, valamint lehetővé tegyék a bűncselekmények megelőzését, kivizsgálását, felderítését és a büntetőeljárás alá vonását az uniós joggal összhangban. Ez azonban nem gyengítheti a végponttól végpontig terjedő titkosítást, amely az adatok és a magánélet hatékony védelme és a kommunikáció biztonsága szempontjából kritikus technológia.

(99)

A nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok és a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások biztonságának védelme, valamint az azokkal való visszaélés és manipuláció megelőzése érdekében elő kell mozdítani a biztonságos útválasztási szabványok alkalmazását annak érdekében, hogy az internetszolgáltatók teljes ökoszisztémájában biztosítani lehessen az útválasztási funkciók integritását és megbízhatóságát.

(100)

Az internet funkcionalitásának és integritásának megőrzése, valamint a DNS biztonságának és rezilienciájának előmozdítása érdekében ösztönözni kell az érdekelt feleket, köztük az uniós magánszektorbeli szervezeteket, a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtóit, különösen az internet-hozzáférési szolgáltatókat és az online keresőprogram-szolgáltatókat, hogy fogadjanak el stratégiát a DNS címfeloldás diverzifikálására. A tagállamoknak ösztönözniük kell továbbá egy nyilvános és biztonságos európai DNS-címfeloldási szolgáltatás kifejlesztését és használatát.

(101)

Ez az irányelv többlépcsős megközelítést állapít meg a jelentős események bejelentésével kapcsolatban annak érdekében, hogy megtalálja a megfelelő egyensúlyt egyrészt a gyors bejelentések között, amelyek segítenek enyhíteni a jelentős események potenciális terjedését, és lehetővé teszik az alapvető és fontos szervezetek számára, hogy segítségnyújtást kérjenek, másrészt pedig az olyan mélyreható jelentés érdekében, amely értékes tanulságokat von le az egyes eseményekből, és idővel javítja az egyes szervezetek és teljes ágazatok kiberrezilienciáját. E tekintetben ezen irányelvnek ki kell terjednie azon események bejelentésére is, amelyek az érintett szervezet által elvégzett első értékelés alapján jelentős működési zavarokhoz vagy pénzügyi veszteséghez vezethetnek az adott szervezet számára, vagy jelentős vagyoni vagy nem vagyoni kár okozásával hátrányosan érinthetnek más természetes vagy jogi személyeket. Ennek az első értékelésnek figyelembe kell vennie többek között az érintett hálózati és információs rendszereket és különösen fontosságukat a szervezet szolgáltatásainak nyújtásában, a kiberfenyegetés súlyosságát és műszaki jellemzőit, minden kihasznált mögöttes sérülékenységet, valamint a szervezet hasonló eseményekkel kapcsolatos tapasztalatait. Annak meghatározásában, hogy a szolgáltatás működési zavara súlyos-e, fontos szerepet játszhatnak olyan mutatók, mint a szolgáltatás működésére gyakorolt hatás mértéke, az esemény időtartama vagy a szolgáltatások érintett igénybe vevőinek száma.

(102)

Az alapvető és fontos szervezetek számára elő kell írni, hogy amennyiben jelentős eseményről szereznek tudomást, indokolatlan késedelem nélkül és minden esetben 24 órán belül nyújtsanak be egy első bejelentést. Ezt az első bejelentést eseménybejelentésnek kell követnie. Az érintett szervezeteknek indokolatlan késedelem nélkül, és minden esetben a jelentős eseményről való tudomásszerzéstől számított 72 órán belül eseménybejelentést kell benyújtaniuk, különösen azzal a céllal, hogy frissítsék az első bejelentés keretében benyújtott információkat, és közöljék a jelentős esemény első értékelését, beleértve annak súlyosságát és hatását, valamint – amennyiben rendelkezésre állnak – a fertőzöttségi mutatókat. Legkésőbb az eseménybejelentéstől számított egy hónapon belül zárójelentést kell benyújtani. Az első bejelentésnek csak azokat az információkat kell tartalmaznia, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a CSIRT-ek vagy adott esetben az illetékes hatóságok értesüljenek a jelentős eseményről, és lehetővé tegyék az érintett szervezet számára, hogy szükség esetén segítséget kérjen. Ennek az első bejelentésnek adott esetben jeleznie kell, hogy feltételezhető-e, hogy a jelentős eseményt jogellenes vagy rosszhiszemű cselekmények okozták, és hogy valószínűsíthető-e, hogy az esemény határokon átnyúló hatásokkal jár. A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az említett első bejelentés vagy az azt követő eseménybejelentés benyújtásának kötelezettsége ne vonja el a bejelentő szervezet erőforrásait az esemény kezelésével kapcsolatos tevékenységektől, amelyeket kiemelten kell kezelni annak megelőzése érdekében, hogy az eseménybejelentési kötelezettségek erőforrásokat vonjanak el a jelentős események kezelésétől, vagy más módon veszélybe sodorják a szervezet e tekintetben tett erőfeszítéseit. Abban az esetben, ha az esemény a zárójelentés benyújtásának időpontjában folyamatban van, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az érintett szervezetek az adott időpontban az addig elért eredményekről szóló jelentést, a jelentős esemény általuk való kezelését követő egy hónapon belül pedig zárójelentést nyújtsanak be.

(103)

Adott esetben az alapvető és fontos szervezeteknek indokolatlan késedelem nélkül közölniük kell szolgáltatásuk igénybe vevőivel minden olyan intézkedést vagy fenyegetést orvosló lehetőséget, amelyet a jelentős kiberfenyegetésből eredő kockázatok mérséklése érdekében hozhatnak. Az említett szervezeteknek adott esetben és különösen akkor, ha a jelentős kiberfenyegetés valószínűsíthetően bekövetkezik, magáról a fenyegetésről is tájékoztatniuk kell a szolgáltatás igénybe vevőit. A szolgáltatás említett igénybe vevői jelentős kiberfenyegetésekről történő tájékoztatásának követelményét a legnagyobb gondosság elve alapján kell teljesíteni, de az nem mentesítheti az említett szervezeteket azon kötelezettség alól, hogy saját költségükre megfelelő és azonnali intézkedéseket hozzanak az ilyen fenyegetések megelőzésére vagy elhárítására, valamint a szolgáltatás normál biztonsági szintjének helyreállítására. A jelentős kiberfenyegetésekkel kapcsolatos említett információkat a szolgáltatást igénybe vevőknek ingyenesen kell megkapniuk, és azokat könnyen érthető módon kell megfogalmazni.

(104)

A nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok szolgáltatóinak vagy a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatóknak beépített és alapértelmezett biztonságot kell alkalmazniuk, és tájékoztatniuk kell a szolgáltatást igénybe vevőket a jelentős kiberfenyegetésekről, valamint azokról az intézkedésekről, amelyeket megtehetnek az eszközeik és a kommunikáció biztonságának védelme érdekében, például bizonyos típusú szoftverek vagy titkosítási technológiák használata révén.

(105)

A kiberfenyegetések proaktív megközelítése a kiberbiztonsági kockázatok kezelését célzó intézkedések alapvető eleme, amely várhatóan lehetővé fogja tenni az illetékes hatóságok számára, hogy hatékonyan megakadályozzák, hogy a kiberfenyegetések esetlegesen jelentős vagyoni vagy nem vagyoni kárt okozó biztonsági eseményekké váljanak. E célból kulcsfontosságú a kiberbiztonsági fenyegetések bejelentése. Ennek érdekében a szervezetek számára javasolt, hogy önkéntes alapon tegyenek jelentést a kiberbiztonsági fenyegetésekről.

(106)

Az ezen irányelvben előírt információk bejelentésének egyszerűsítése, valamint a szervezetekre háruló adminisztratív terhek csökkentése érdekében a tagállamoknak a bejelentendő releváns információk benyújtása céljából gondoskodniuk kell technikai eszközökről, például egyedüli kapcsolattartó pontokról, automatizált rendszerekről, online űrlapokról, felhasználóbarát interfészekről, sablonokról, kifejezetten a szervezetek használatára létrehozott platformokról, függetlenül attól, hogy a szervezetek ezen irányelv hatálya alá tartoznak-e vagy sem. Az ezen irányelv végrehajtását – különösen az (EU) 2021/694 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (21) létrehozott Digitális Európa program keretében – támogató uniós finanszírozás magában foglalhatja az egyedüli kapcsolattartó pontok támogatását is. Emellett az alapvető és fontos szervezetek gyakran vannak olyan helyzetben, amikor egy adott eseményről – jellemzői miatt – különféle jogi eszközökben szereplő bejelentési kötelezettségek eredményeként különböző hatóságoknak kell jelentést tenniük. Az említett esetek további adminisztratív terhet jelentenek, és bizonytalansághoz vezethetnek az említett bejelentések formátumát és eljárásait illetően is. Egyedüli kapcsolattartó pont létrehozása esetén a tagállamok számára javasolt az is, hogy ezt az egyedüli kapcsolattartó pontot vegyék igénybe a biztonsági események más uniós jogszabályok, például az (EU) 2016/679 rendelet és a 2002/58/EK irányelv által előírt bejelentésére is. Az említett egyedüli kapcsolattartó pontnak a biztonsági események (EU) 2016/679 rendelet és 2002/58/EK irányelv szerinti bejelentésére történő felhasználása nem érintheti az (EU) 2016/679 rendelet és a 2002/58/EK irányelv rendelkezéseinek – különösen az azokban említett hatóságok függetlenségére vonatkozó rendelkezések – alkalmazását. Az ENISA-nak az együttműködési csoporttal együttműködve közös bejelentési sablonokat kell kidolgoznia az uniós jog alapján bejelentendő információk egyszerűsítésére és összehangolására, valamint a bejelentő szervezetekre nehezedő teher csökkentésére irányuló iránymutatások révén.

(107)

Ha felmerül a gyanú, hogy egy esemény az uniós vagy a nemzeti jog szerint súlyos bűncselekményekhez kapcsolódik, a tagállamoknak az uniós joggal összhangban alkalmazandó büntetőeljárási szabályok alapján ösztönözniük kell az alapvető és fontos szervezeteket a vélhetően súlyos bűncselekménynek minősülő események illetékes bűnüldöző hatóságoknak történő bejelentésére. Adott esetben és az Europolra irányadó, a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok sérelme nélkül kívánatos, hogy a Kiberbűnözés Elleni Európai Központ (EC3) és az ENISA megkönnyítse a koordinációt a különböző tagállamok illetékes hatóságai és bűnüldöző hatóságai között.

(108)

Az események következtében sok esetben személyes adatok kerülnek veszélybe. Ebben az összefüggésben az illetékes hatóságoknak minden releváns kérdésben együtt kell működniük és információt kell cserélniük az (EU) 2016/679 rendeletben és a 2002/58/EK irányelvben említett hatóságokkal.

(109)

A doménnév-nyilvántartási adatok (WHOIS-adatok) pontos és teljes adatbázisainak gondozása és az említett adatokhoz való jogszerű hozzáférés biztosítása elengedhetetlen a DNS biztonságának, stabilitásának és rezilienciájának biztosításához, ami viszont hozzájárul az Unió egészére kiterjedő, egységesen magas szintű kiberbiztonsághoz. E konkrét célból a legfelső szintű doménnév-nyilvántartók és a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezetek számára elő kell írni az e cél eléréséhez szükséges egyes adatok kezelését. Ennek az adatkezelésnek az (EU) 2016/679 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett jogi kötelezettségnek kell minősülnie. E kötelezettség nem érinti a doménnév-nyilvántartási adatok más célból, például más uniós vagy nemzeti jogban meghatározott szerződéses megállapodások vagy jogi követelmények alapján történő gyűjtésének lehetőségét. E kötelezettség célja a nyilvántartási adatok teljes és pontos voltának biztosítása, és nem eredményezheti ugyanazon adatok többszöri gyűjtését. A legfelső szintű doménnév-nyilvántartóknak és a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezeteknek együtt kell működniük egymással az e feladattal kapcsolatos átfedések elkerülése érdekében.

(110)

A doménnév-nyilvántartási adatok jogosult hozzáférés-igénylők számára való elérhetősége és időben történő hozzáférhetősége alapvető fontosságú a DNS-sel való visszaélések megelőzése és leküzdése, valamint az események megelőzése, észlelése és az azokra való reagálás szempontjából. Jogosult hozzáférés-igénylőnek tekintendő minden olyan természetes vagy jogi személy, aki vagy amely az uniós vagy a nemzeti jog alapján kérelmet nyújt be. Közéjük tartozhatnak az ezen irányelv alapján illetékes hatóságok, valamint a bűncselekmények megelőzése, kivizsgálása, felderítése vagy büntetőeljárás alá vonása céljából az uniós vagy nemzeti jog alapján illetékes hatóságok, valamint a CERT-ek vagy a CSIRT-ek. A legfelső szintű doménnév-nyilvántartók és a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezetek számára elő kell írni, hogy az uniós és nemzeti joggal összhangban tegyék lehetővé a jogosult hozzáférés-igénylők számára a jogszerű hozzáférést a hozzáférés iránti kérelemhez szükséges meghatározott doménnév-nyilvántartási adatokhoz. A jogszerű hozzáférés-igénylők kérelméhez indokolást kell csatolni, amely lehetővé teszi az adatokhoz való hozzáférés szükségességének értékelését.

(111)

A pontos és teljes doménnév-nyilvántartási adatok rendelkezésre állásának biztosítása érdekében a legfelső szintű doménnév-nyilvántartóknak és a doménnév-nyilvántartási szolgáltatást nyújtó szervezeteknek össze kell gyűjteniük a doménnevek nyilvántartási adatait, és garantálniuk kell azok integritását és rendelkezésre állását. Különösen a legfelső szintű doménnév-nyilvántartóknak és a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezeteknek szabályzatokat és eljárásokat kell kidolgozniuk a pontos és teljes doménnév-nyilvántartási adatok összegyűjtése és vezetése, valamint az uniós adatvédelmi jogszabályokkal összhangban a pontatlan nyilvántartási adatok megelőzése és kijavítása céljából. E szabályzatoknak és eljárásoknak a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell venniük a több érdekelt felet tömörítő irányítási struktúrák által nemzetközi szinten kidolgozott normákat. A legfelső szintű doménnév-nyilvántartóknak és a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezeteknek arányos eljárásokat kell elfogadniuk és végrehajtaniuk a doménnév-nyilvántartási adatok ellenőrzése céljából. Ezen eljárásoknak tükrözniük kell az ágazatban alkalmazott bevált gyakorlatokat és – amennyire lehetséges – az elektronikus azonosítás terén elért eredményeket. Az ellenőrzési eljárások közé tartozhatnak például a nyilvántartásba vételkor végzett előzetes ellenőrzések és a nyilvántartásba vételt követően végzett utólagos ellenőrzések. A legfelső szintű doménnév-nyilvántartóknak és a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezeteknek különösen a bejegyzést igénylő legalább egy kapcsolatfelvételi módját ellenőrizniük kell.

(112)

A legfelső szintű doménnév-nyilvántartók és a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezetek számára elő kell írni, hogy tegyék nyilvánosan hozzáférhetővé az uniós adatvédelmi jog hatálya alá nem tartozó doménnév-nyilvántartási adatokat, például – az (EU) 2016/679 rendelet preambulumával összhangban – a jogi személyeket érintő adatokat. Jogi személyek esetében a legfelső szintű doménnév-nyilvántartóknak és a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezeteknek legalább a bejegyzést igénylő nevét és kapcsolattartási telefonszámát nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenniük. A kapcsolattartási e-mail-címet is közzé kell tenni, feltéve, hogy az nem tartalmaz személyes adatokat, így például az e-mail aliasok vagy a funkcionális fiókok esetében. A legfelső szintű doménnév-nyilvántartóknak és a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezeteknek lehetővé kell tenniük a jogosult hozzáférés-igénylők számára, hogy jogszerű módon, az uniós adatvédelmi joggal összhangban hozzáférjenek a természetes személyekre vonatkozó meghatározott doménnév-nyilvántartási adatokhoz is. A tagállamoknak elő kell írniuk a legfelső szintű doménnév-nyilvántartók és a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezetek számára, hogy indokolatlan késedelem nélkül reagáljanak a jogosult hozzáférés-igénylők doménnév-nyilvántartási adatok nyilvánosságra hozatalára irányuló kérelmeire. A legfelső szintű doménnév-nyilvántartóknak és a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezeteknek szabályzatokat és eljárásokat kell kidolgozniuk a nyilvántartási adatok közzétételére és nyilvánosságra hozatalára vonatkozóan, beleértve a szolgáltatási szintre vonatkozó megállapodásokat is, a jogosult hozzáférés-igénylők kérelmeinek kezelése céljából. E szabályzatoknak és eljárásoknak a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell venniük minden iránymutatást és a több érdekelt felet tömörítő irányítási struktúrák által nemzetközi szinten kidolgozott normákat. A hozzáférési eljárás magában foglalhatja egy interfész, portál vagy más technikai eszközök használatát, hogy hatékony rendszert lehessen biztosítani a nyilvántartási adatok lekérésére és elérésére. A Bizottság a belső piacon a harmonizált gyakorlatok előmozdítása érdekében – az Európai Adatvédelmi Testület hatáskörének sérelme nélkül – iránymutatásokat nyújthat az említett eljárásokról, amelyek a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszik a több érdekelt felet tömörítő irányítási struktúrák által nemzetközi szinten kidolgozott normákat. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a személyes és nem személyes doménnév-nyilvántartási adatokhoz való bármilyen típusú hozzáférés ingyenes legyen.

(113)

Az ezen irányelv hatálya alá tartozó szervezeteket a letelepedésük szerinti tagállam joghatósága alá tartozónak kell tekinteni. A nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok szolgáltatóit vagy a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókat azonban azon tagállam joghatósága alá tartozónak kell tekinteni, ahol szolgáltatásaikat nyújtják. A DNS-szolgáltatókat, a legfelső szintű doménnév-nyilvántartókat és a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezeteket, a felhőszolgáltatókat, az adatközpont-szolgáltatókat, a tartalomszolgáltató hálózati szolgáltatókat, az irányított szolgáltatókat és az irányított biztonsági szolgáltatókat, valamint az online piacterek, az online keresőprogramok és a közösségimédia-szolgáltatási platformok szolgáltatóit azon tagállam joghatósága alá tartozónak kell tekinteni, ahol Unión belüli üzleti tevékenységük fő helye található. A közigazgatási szervezetek az őket létrehozó tagállam joghatósága alá tartozónak kell tekinteni. Ha a szervezet több tagállamban nyújt szolgáltatásokat vagy több tagállamban is letelepedett, annak külön és egyidejűleg minden érintett tagállam joghatósága alá kell tartoznia. E tagállamok illetékes hatóságainak együtt kell működniük, kölcsönös segítséget kell nyújtaniuk egymásnak, és adott esetben közös felügyeleti intézkedéseket kell végrehajtaniuk. Joghatóságuk gyakorlása során a tagállamok – a ne bis in idem elvének megfelelően – nem írhatnak elő egynél többször végrehajtási intézkedéseket vagy szankciókat ugyanazon magatartásért.

(114)

A DNS-szolgáltatók, a legfelső szintű doménnév-nyilvántartók, a doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezetek, a felhőszolgáltatók, az adatközpont-szolgáltatók, a tartalomszolgáltató hálózati szolgáltatók, az irányított szolgáltatók és az irányított biztonsági szolgáltatók, valamint az online piacterek, az online keresőprogramok és a közösségimédia-szolgáltatási platformok szolgáltatói szolgáltatásai és működése határokon átnyúló jellegének figyelembevétele érdekében e szervezetek felett csak egy tagállamnak lehet joghatósága. A joghatóságot annak a tagállamnak kell tulajdonítani, ahol az érintett szervezet Unión belüli üzleti tevékenységének fő helye található. A letelepedési kritérium ezen irányelv alkalmazásában a tevékenység állandó megállapodások útján történő tényleges gyakorlását jelenti. Ebben a tekintetben nem meghatározó tényező az említett megállapodások jogi formája, függetlenül attól, hogy fióktelepen vagy jogi személyiséggel rendelkező leányvállalaton keresztül kötötték-e azokat. E kritérium teljesülése nem függhet attól, hogy a hálózat és az információs rendszerek fizikailag egy adott helyen találhatók-e; az említett rendszerek jelenléte és használata önmagukban nem képezi az üzleti tevékenység említett fő helyét, ezért nem meghatározó kritériumok az üzleti tevékenység fő helyének meghatározásához. Az üzleti tevékenység fő helyének azt kell tekinteni, ahol az Unióban túlnyomórészt meghozzák a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedésekkel kapcsolatos döntéseket. Ez általában megfelel a vállalatok uniós központi ügyvezetése helyének. Ha ilyen tagállam nem határozható meg, vagy az ilyen döntéseket nem az Unióban hozzák meg, akkor úgy kell tekinteni, hogy az üzleti tevékenység fő helye abban a tagállamban található, ahol a kiberbiztonsági műveleteket végzik. Ha ilyen tagállam nem határozható meg, akkor az üzleti tevékenység fő helyét abban a tagállamban levőnek kell tekinteni, ahol a szervezetnek az Unióban a legmagasabb munkavállalói létszámmal rendelkező telephelye található. Ha a szolgáltatásokat vállalkozások csoportja végzi, az irányító vállalkozás üzleti tevékenysége fő helyét a vállalkozáscsoport üzleti tevékenysége fő helyének kell tekinteni.

(115)

Amennyiben egy nyilvános elektronikus hírközlő hálózatokat üzemeltető vagy nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szolgáltató kizárólag az internet-hozzáférési szolgáltatás részeként nyújt nyilvánosan elérhető rekurzív DNS-szolgáltatást, úgy kell tekinteni, hogy a szervezet valamennyi olyan tagállamnak a joghatósága alá tartozik, amelyben a szolgáltatásait nyújtja.

(116)

Olyan esetekben, amikor az Unióban nem letelepedett DNS-szolgáltató, legfelső szintű doménnév-nyilvántartó és doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezet, felhőszolgáltató, adatközpont-szolgáltató, tartalomszolgáltató hálózati szolgáltató, irányított szolgáltató és irányított biztonsági szolgáltató, valamint online piactér, online keresőprogram vagy közösségimédia-szolgáltatási platform szolgáltatója az Unión belül kínál szolgáltatásokat, ki kell jelölnie egy Unión belüli képviselőt. Annak eldöntése érdekében, hogy az említett szervezet kínál-e szolgáltatásokat az Unión belül, meg kell győződni arról, hogy a szervezetnek szándékában áll-e szolgáltatásokat nyújtani személyek számára egy vagy több tagállamban. A szervezet vagy valamely közvetítő webhelyének, az e-mail-címnek és más elérhetőségeknek az Unióban való puszta elérhetősége, vagy a szervezet letelepedési helye szerinti harmadik országban általánosan használt nyelv használata önmagában nem elegendő információ az említett szándék megállapításához. Ha azonban például a szervezet olyan nyelvet vagy pénznemet használ, amely egy vagy több tagállamban is általánosan használatos, és így lehetőséget biztosít szolgáltatásoknak az említett nyelven történő megrendelésére, vagy unióbeli fogyasztókra vagy felhasználókra tesz utalást, az egyértelműen jelezheti, hogy a digitális szolgáltató szolgáltatásokat szándékozik kínálni az Unión belül. A képviselőnek a szervezet nevében kell eljárnia, és az illetékes hatóságok vagy a CSIRT-ek számára lehetővé kell tenni, hogy a képviselőhöz forduljanak. A szervezetnek írásban kifejezetten fel kell hatalmaznia a képviselőt arra, hogy a nevében eljárjon az ezen irányelvben megállapított kötelezettségei vonatkozásában, ideértve a biztonsági események bejelentését is.

(117)

Annak érdekében, hogy biztosítsa az Unióban szolgáltatásokat nyújtó és ezen irányelv hatálya alá tartozó DNS-szolgáltatók, legfelső szintű doménnév-nyilvántartók és doménnév-nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó szervezetek, felhőszolgáltatók, adatközpont-szolgáltatók, tartalomszolgáltató hálózati szolgáltatók, irányított szolgáltatók és irányított biztonsági szolgáltatók, valamint az online piacterek, az online keresőprogramok és a közösségimédia-szolgáltatási platformok szolgáltatói világos áttekinthetőségét, az ENISA-nak a tagállamoktól – adott esetben a szervezetek számára a saját maguk bejegyeztetésére létrehozott nemzeti mechanizmusokon keresztül – kapott információk alapján nyilvántartást kell létrehoznia és vezetnie ezekről a szervezetekről. Az egyedüli kapcsolattartó pontoknak továbbítaniuk kell az ENISA-nak az információkat és azok változásait. Az említett nyilvántartásban feltüntetendő információk pontosságának és teljességének biztosítása céljából a tagállamok benyújthatják az ENISA számára a nemzeti nyilvántartásaikban e szervezetekre vonatkozóan rendelkezésre álló információkat. Az ENISA-nak és a tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk az ilyen nyilvántartások interoperabilitásának elősegítésére, biztosítva ugyanakkor a bizalmas vagy minősített adatok védelmét. Az ENISA-nak megfelelő információosztályozási és kezelési protokollokat kell létrehoznia a közzétett információk biztonságának és bizalmas jellegének biztosítása, valamint az ilyen információk elérésének, tárolásának és a szándékolt felhasználók számára történő továbbításának korlátozása érdekében.

(118)

Amennyiben a nemzeti vagy az uniós joggal összhangban minősített információkat ezen irányelv alapján kicserélik, jelentik vagy más módon megosztják, a minősített információk kezelésére vonatkozó különös szabályokat alkalmazni kell. Emellett az ENISA-nak rendelkeznie kell az érzékeny és minősített adatok kezeléséhez szükséges infrastruktúrával, eljárásokkal és szabályokkal, az EU-minősített adatok védelmére vonatkozó biztonsági szabályokkal összhangban.

(119)

A kiberfenyegetések bonyolultabbá és kifinomultabbá válásával e fenyegetések jó észlelése és a megelőzési intézkedések nagymértékben függenek a fenyegetésekre és sérülékenységekre vonatkozó információk szervezetek közötti rendszeres megosztásától. Az információmegosztás hozzájárul a kiberfenyegetésekkel kapcsolatos tudatosság erősítéséhez, ami viszont fokozza a szervezetek azon képességét, hogy megakadályozzák e fenyegetések eseményekké válását, és lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy jobban visszaszorítsák az események hatásait, és hatékonyabbá tegyék a működés helyreállítását. Uniós szintű útmutatás hiányában, úgy tűnik, számos tényező gátolta az említett információmegosztást, különösen a verseny- és felelősségi szabályokkal való összeegyeztethetőség bizonytalansága.

(120)

A tagállamoknak ösztönözniük és segíteniük kell a szervezeteket, hogy stratégiai, taktikai és operatív szinten együttesen hasznosítsák egyéni tudásukat és gyakorlati tapasztalataikat annak érdekében, hogy javítsák képességeiket az események megfelelő megelőzésére, felderítésére, az azokra való reagálásra, az azokat követő helyreállításra, és hatásaik enyhítésére. Ezért lehetővé kell tenni az önkéntes kiberbiztonsági információmegosztási megállapodások uniós szintű kialakulását. Ennek érdekében a tagállamoknak aktív segítséget és ösztönönzést kell nyújtaniuk az olyan szervezetek számára, mint például a kiberbiztonsági szolgáltatásokat és kutatásokat végző szervezetek, és az ezen irányelv hatálya alá nem tartozó érintett szervezetek számára, hogy részt vegyenek az említett kiberbiztonsági információmegosztási megállapodásokban. Ezeket a megállapodásokat az uniós versenyszabályokkal és az uniós adatvédelmi joggal teljes összhangban kell kialakítani.

(121)

A személyes adatok kezelése – a hálózati és információs rendszerek biztonságának az alapvető és fontos szervezetek általi biztosítása céljából szükséges és arányos mértékben – jogszerűnek tekinthető azon az alapon, hogy az adatkezelés megfelel az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettségnek, az (EU) 2016/679 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és 6. cikkének (3) bekezdésében foglalt követelményekkel összhangban. A személyes adatok kezelése az alapvető és fontos szervezetek, valamint az e szervezetek nevében eljáró, biztonsági technológiákat és szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók jogos érdekei miatt is szükséges lehet az (EU) 2016/679 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében, ideértve azt az esetet is, amikor az adatkezelés kiberbiztonsági információmegosztási megállapodásokhoz vagy a releváns információk ezen irányelvvel összhangban történő önkéntes bejelentéséhez szükséges. Az események megelőzésével, észlelésével, azonosításával, megfékezésével, elemzésével és az azokra való reagálással kapcsolatos intézkedések, a konkrét kiberfenyegetésekkel kapcsolatos tudatosság növelését célzó intézkedések, a sérülékenységek elhárításával és az összehangolt közzététellel kapcsolatos információmegosztás, valamint az ezekre az eseményekre, valamint a kiberfenyegetésekre és sérülékenységekre, a kompromisszummutatókra, taktikákra, technikákra és eljárásokra, kiberbiztonsági figyelmeztetésekre és konfigurációs eszközökre vonatkozó önkéntes információmegosztás szükségessé tehetik a személyes adatok bizonyos kategóriáinak, például IP-címeknek, egységes forrásazonosítóknak (URL-ek), doménneveknek, e-mail-címeknek, és – amennyiben személyes adatokat fednek fel – időbélyegzőknek a kezelését. A személyes adatok illetékes hatóságok, egyedüli kapcsolattartó pontok és CSIRT-ek általi kezelése az (EU) 2016/679 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) vagy e) pontja és 6. cikkének (3) bekezdése értelmében jogi kötelezettségnek minősülhet, vagy közérdekűnek vagy szükségesnek tekinthető az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához vagy az említett rendelet 6. cikke (1) bekezdésének f) pontjában említett alapvető és fontos szervezetek jogos érdekének érvényesítéséhez. Ezen túlmenően a nemzeti jog megállapíthat olyan szabályokat, amelyek lehetővé teszik az illetékes hatóságok, az egyedüli kapcsolattartó pontok és a CSIRT-ek számára, hogy az alapvető és fontos szervezetek hálózati és információs rendszerei biztonságának biztosítása céljából szükséges és arányos mértékben az (EU) 2016/679 rendelet 9. cikkével összhangban kezeljék a személyes adatok különleges kategóriáit, különösen azáltal, hogy megfelelő és konkrét intézkedéseket írnak elő a természetes személyek alapvető jogainak és érdekeinek védelme érdekében, beleértve az ilyen adatok további felhasználására vonatkozó technikai korlátozásokat, valamint a legkorszerűbb biztonsági és adatvédelmi intézkedések alkalmazását, például az álnevesítést vagy titkosítást, amennyiben az anonimizálás jelentősen befolyásolhatja a kitűzött célt.

(122)

A tényleges megfelelés biztosítását elősegítő felügyeleti hatáskörök és intézkedések megerősítése érdekében ennek az irányelvnek rendelkeznie kell azon felügyeleti intézkedések és eszközök minimumlistájáról, amelyek révén az illetékes hatóságok felügyelhetik az alapvető és a fontos szervezeteket. Ezen túlmenően ennek az irányelvnek eltérő felügyeleti rendszert kell meghatároznia az alapvető és a fontos szervezetek vonatkozásában annak érdekében, hogy biztosítsa a kötelezettségek méltányos egyensúlyát az említett szervezetek és az illetékes hatóságok számára. Ezért az alapvető szervezetekre teljes körű (előzetes és utólagos) felügyeleti rendszert kell alkalmazni, míg a fontos szervezetekre könnyített, csak utólagos felügyeleti rendszer alkalmazandó. Ezért a fontos szervezetek számára nem kell előírni a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseknek való megfelelés szisztematikus dokumentálását, míg az illetékes hatóságoknak reaktív utólagos felügyeleti megközelítést kell alkalmazniuk, és ezért nem terheli azokat általános kötelezettség az említett szervezetek felügyeletére. A fontos szervezetek utólagos felügyeletét az illetékes hatóságok tudomására hozott olyan bizonyíték, jelzés vagy információ alapján lehet elindítani, amelyről e hatóságok úgy vélik, hogy ezen irányelv lehetséges megsértésére utal. Ilyen bizonyíték, jelzés vagy információ lehet például a más hatóságok, szervezetek, állampolgárok, a média vagy más források által az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsátott információ, továbbá a nyilvánosan hozzáférhető információk, illetve az származhat az illetékes hatóságok által a feladataik ellátása során végzett egyéb tevékenységekből is.

(123)

A felügyeleti feladatok illetékes hatóságok általi végrehajtása nem akadályozhatja szükségtelen módon az érintett szervezet üzleti tevékenységét. Alapvető szervezetekkel kapcsolatos felügyeleti feladataik – többek között helyszíni ellenőrzések és külső felügyelet elvégzése, ezen irányelv megsértésének kivizsgálása, biztonsági ellenőrzések vagy biztonsági átvilágítások lefolytatása – elvégzése során az illetékes hatóságoknak minimálisra kell korlátozniuk az érintett szervezet üzleti tevékenységére gyakorolt hatást.

(124)

Az előzetes felügyelet végrehajtása során az illetékes hatóságok számára lehetővé kell tenni, hogy arányos módon döntsenek a rendelkezésükre álló felügyeleti intézkedések és eszközök alkalmazásának rangsorolásáról. Ez azt jelenti, hogy az illetékes hatóságok e rangsorolásról olyan felügyeleti módszerek alapján dönthetnek, amelyeknek kockázatalapú megközelítést kell követniük. Konkrétabban, ezek a módszerek tartalmazhatnak kritériumokat vagy referenciaértékeket az alapvető szervezetek kockázati kategóriákba sorolására és a megfelelő felügyeleti intézkedésekre, valamint kockázati kategóriánként ajánlott eszközökre, például a helyszíni ellenőrzések vagy célzott biztonsági ellenőrzések vagy biztonsági vizsgálatok használatára, gyakoriságára vagy típusára, a bekérendő információk típusára és ezen információk részletességének szintjére. Ezeket a felügyeleti módszereket munkaprogramok is kísérhetik, továbbá rendszeresen értékelni kell és felül kell vizsgálni azokat, többek között olyan szempontok alapján, mint az erőforrások elosztása és a szükségletek. A közigazgatási szervek tekintetében a felügyeleti hatásköröket a nemzeti jogalkotási és intézményi keretekkel összhangban kell gyakorolni.

(125)

Az illetékes hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy az alapvető és fontos szervezetekkel kapcsolatos felügyeleti feladataikat képzett szakemberek végezzék, akiknek rendelkezniük kell a szóban forgó feladatok elvégzéséhez szükséges készségekkel, különösen a helyszíni ellenőrzések és a külső felügyelet elvégzése tekintetében, beleértve az adatbázisok, a hardverek, a tűzfalak, a titkosítás és a hálózatok hiányosságainak azonosítását is. Ezeket az ellenőrzéseket és a felügyeletet objektív módon kell végrehajtani.

(126)

Kellően indokolt esetekben, amikor az illetékes hatóság jelentős kiberfenyegetésről vagy közvetlen kockázatról szerez tudomást, lehetővé kell tenni számára, hogy azonnali végrehajtási határozatokat hozzon valamely biztonsági esemény megelőzése vagy az arra való reagálás céljából.

(127)

A végrehajtás hatásossága érdekében meg kell határozni az ezen irányelvben előírt kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedések és jelentéstételi kötelezettségek megszegése esetén gyakorolható végrehajtási hatáskörök minimumlistáját, az említett végrehajtás vonatkozásában az egész Unióban egyértelmű és következetes keretet létrehozva. Megfelelő figyelmet kell fordítani ezen irányelv megsértésének jellegére, súlyosságára és időtartamára, az okozott vagyoni vagy nem vagyoni kárra, a jogsértés szándékos vagy gondatlan jellegére, az elszenvedett vagyoni vagy nem vagyoni kár megelőzésére vagy enyhítésére tett intézkedésekre, a felelősség mértékére vagy bármely releváns korábbi jogsértésre, az illetékes hatósággal való együttműködés mértékére és minden egyéb súlyosbító vagy enyhítő tényezőre. A végrehajtási intézkedéseknek – beleértve a közigazgatási bírságokat is – arányosaknak kell lenniük, és kiszabásukra megfelelő eljárási biztosítékoknak kell vonatkozniuk az uniós jog általános elveivel és az Európai Unió Alapjogi Chartájával (a továbbiakban: a Charta) összhangban, ideértve a hatékony bírói védelemhez, a jogszerű eljáráshoz, az ártatlanság vélelméhez és a védelemhez való jogot.

(128)

Ez az irányelv nem írja elő a tagállamok számára, hogy a valamely szervezet ezen irányelvnek való megfelelésének biztosításáért felelős természetes személyek tekintetében büntetőjogi vagy polgári jogi felelősséget írjanak elő az ezen irányelv megsértése miatt harmadik felek által elszenvedett károkért.

(129)

Az ezen irányelvben megállapított kötelezettségek hatékony végrehajtásának biztosítása érdekében minden illetékes hatóságnak rendelkeznie kell hatáskörrel közigazgatási bírság kiszabására vagy ilyen bírság kiszabásának kérelmezésére.

(130)

Ha a közigazgatási bírságot olyan alapvető vagy fontos szervezetre szabják ki, amely vállalkozás, akkor a vállalkozás fogalmát e célból az EUMSZ 101. és 102. cikkében meghatározott vállalkozásokra vonatkozó szabályoknak megfelelően kell értelmezni. Amennyiben vállalkozásnak nem minősülő személyre szabnak ki közigazgatási bírságot, a bírság megfelelő összegének mérlegelésekor az illetékes hatóságnak figyelembe kell vennie a tagállam általános jövedelemszintjét, valamint a személy anyagi helyzetét. A tagállamok feladata annak meghatározása, hogy a közhatalmi szervekkel szemben alkalmazható legyen-e közigazgatási bírság, és ha igen, milyen mértékben. A közigazgatási bírság kiszabása nem érinti az illetékes hatóságok egyéb hatásköreinek alkalmazását vagy az ezen irányelvet átültető nemzeti szabályokban megállapított egyéb szankciók alkalmazását.

(131)

A tagállamok számára lehetővé kell tenni az ezen irányelvet átültető nemzeti szabályok megsértése esetén alkalmazandó büntetőjogi szankciók szabályainak megállapítását. Az említett tagállami szabályok megsértésére vonatkozó büntetőjogi szankciók, illetve közigazgatási szankciók kiszabása azonban nem eredményezheti az Európai Unió Bíróságának értelmezése szerinti ne bis in idem elv megsértését.

(132)

Ha ez az irányelv nem harmonizálja a közigazgatási szankciókat, vagy szükség esetén más esetekben, például ezen irányelv súlyos megsértése esetén, a tagállamoknak olyan rendszert kell bevezetniük, amely hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat ír elő. E szankciók jellegét és azok büntetőjogi vagy közigazgatási természetét a nemzeti jogban kell meghatározni.

(133)

Az ezen irányelv megsértése esetén alkalmazandó szankciók hatékonyságának és visszatartó erejének további erősítése érdekében az illetékes hatóságokat fel kell hatalmazni arra, hogy az alapvető szervezet által nyújtott összes releváns szolgáltatásra vagy azok egy részére vonatkozó tanúsítványt vagy engedélyt ideiglenesen felfüggesszék vagy kérelmezzék annak ideiglenes felfüggesztését, és kérelmezzék bármely, vezérigazgatói vagy jogi képviselői szinten eljáró természetes személy irányítási feladatok ellátásától való ideiglenes eltiltását. Az említett ideiglenes felfüggesztéseket és eltiltásokat csak a jogsértés súlyosságával arányosan lehet alkalmazni – tekintettel azok súlyosságára és a szervezetek tevékenységére, és végső soron a felhasználókra gyakorolt hatására –, figyelembe véve minden egyes eset sajátos körülményeit, beleértve a jogsértés szándékos vagy gondatlan jellegét, valamint a vagyoni és nem vagyoni károk megelőzése vagy enyhítése érdekében tett intézkedéseket. Ezeket az ideiglenes felfüggesztéseket és eltiltásokat csak végső megoldásként szabad alkalmazni, vagyis csak az ezen irányelvben megállapított egyéb vonatkozó végrehajtási intézkedések kimerítése után, és csak addig, amíg az érintett szervezet meghozza a szükséges intézkedéseket a hiányosságok orvoslására vagy az illetékes hatóság követelményeinek – amelyekkel kapcsolatban az ideiglenes felfüggesztéseket és eltiltásokat alkalmazták – való megfelelésre. Az említett ideiglenes felfüggesztések vagy tiltások kiszabására megfelelő eljárási biztosítékok vonatkoznak, az uniós jog általános elveivel és a Chartával összhangban, ideértve a tényleges jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, az ártatlanság vélelmét és a védelemhez való jogot.

(134)

Annak biztosítása érdekében, hogy a szervezetek megfeleljenek az ezen irányelvben megállapított kötelezettségeiknek, a tagállamoknak együtt kell működniük, és segíteniük kell egymást a felügyeleti és végrehajtási intézkedések tekintetében, különösen abban az esetben, ha valamely szervezet egynél több tagállamban nyújt szolgáltatásokat, vagy ha annak hálózati és információs rendszerei a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban találhatók. A segítségnyújtás során a megkeresett illetékes hatóságnak a nemzeti jognak megfelelő felügyeleti vagy végrehajtási intézkedéseket kell hoznia. Az ezen irányelv szerinti kölcsönös segítségnyújtás zökkenőmentes működésének biztosítása érdekében az illetékes hatóságoknak az együttműködési csoportot kell fórumként felhasználniuk az ügyek és az egyedi segítségnyújtás iránti megkeresések megvitatására.

(135)

A hatékony felügyelet és végrehajtás biztosítása érdekében – különösen a határokon átnyúló dimenzióval rendelkező helyzetekben – azon tagállamnak, amely kölcsönös segítségnyújtás iránti megkeresést kapott, a megkeresés alapján szükséges keretek között megfelelő felügyeleti és végrehajtási intézkedéseket kell hoznia az említett megkeresés alanyát képező szervezettel kapcsolatban, amely az említett tagállam területén szolgáltatásokat nyújt vagy hálózati és információs rendszerrel rendelkezik.

(136)

Ennek az irányelvnek az (EU) 2016/679 rendelet értelmében meg kell határoznia az illetékes hatóságok és a felügyeleti hatóságok közötti együttműködési szabályokat az ezen irányelv személyes adatokkal kapcsolatos megsértésének kezelése érdekében.

(137)

Ezen irányelv célja, hogy biztosítsa a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedésekért és a jelentéstételi kötelezettségekért viselt magas szintű felelősséget az alapvető és fontos szervezetek szintjén. Ezen okok miatt az alapvető és fontos szervezetek vezető testületeinek jóvá kell hagyniuk a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedéseket, és felügyelniük kell azok végrehajtását.

(138)

A kiberbiztonság egységesen magas szintjének Unió-szerte történő biztosítása érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkével összhangban jogi aktusokat fogadjon el ezen irányelv kiegészítése céljából, meghatározva, hogy az alapvető és fontos szervezetek mely kategóriái kötelesek bizonyos tanúsított IKT-termékeket, IKT-szolgáltatásokat és IKT-folyamatokat használni vagy tanúsítványt szerezni valamely európai kiberbiztonsági tanúsítási rendszer keretében. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munka során – többek között szakértői szinten – megfelelő konzultációkat folytasson, és a konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásban (22) foglalt elvekkel összhangban kerüljön sor. Így különösen a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.

(139)

Ezen irányelv végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságot végrehajtási hatáskörökkel kell felruházni annak érdekében, hogy megállapítsa az együttműködési csoport működéséhez szükséges eljárási szabályokat, valamint a kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedésekhez kapcsolódó technikai, módszertani és ágazati követelményeket, és tovább pontosítsa az információk típusát, az események, kiberfenyegetések és majdnem bekövetkezett (near miss) események bejelentése, továbbá a jelentős kiberfenyegetésekre vonatkozó kommunikáció formátumát és eljárását, valamint azokat az eseteket, amelyekben valamely biztonsági esemény jelentősnek minősül. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (23) megfelelően kell gyakorolni.

(140)

A Bizottságnak az érdekelt felekkel folytatott konzultációt követően rendszeresen felül kell vizsgálnia ezt az irányelvet, különösen annak megállapítása céljából, hogy a társadalmi, politikai, technológiai vagy piaci feltételek változásai fényében helyénvaló-e módosításokat javasolni. E felülvizsgálatok részeként a Bizottságnak értékelnie kell, hogy az ezen irányelv mellékleteiben említett szervezetek mérete, ágazatai, alágazatai és típusai mennyire relevánsak a gazdaság és a társadalom működése szempontjából a kiberbiztonság tekintetében. A Bizottságnak többek között értékelnie kell, hogy az (EU) 2022/2065 európai parlamenti és tanácsi rendelet (24) 33. cikke értelmében online óriásplatformnak kijelölt, ezen irányelv hatálya alá tartozó szolgáltatók ezen irányelv értelmében azonosíthatók-e alapvető szervezetként.

(141)

Ez az irányelv új feladatokat hoz létre az ENISA számára, ezáltal növelve szerepét, ami azt is eredményezheti, hogy az ENISA-nak a korábbinál magasabb szinten kell ellátnia az (EU) 2019/881 rendelet szerinti meglévő feladatait. Annak biztosítása érdekében, hogy az ENISA rendelkezzen a meglévő és új feladatai ellátásához szükséges pénzügyi és emberi erőforrásokkal, valamint hogy magasabb szinten végre tudja hajtani a megerősített szerepéből eredő feladatokat, költségvetését ennek megfelelően növelni kell. Ezen túlmenően az erőforrások hatékony felhasználásának biztosítása érdekében az ENISA számára nagyobb rugalmasságot kell biztosítani a források belső elosztásának módja tekintetében, hogy feladatait eredményesen ellássa, és eleget tegyen az elvárásoknak.

(142)

Mivel ezen irányelv célját, nevezetesen a kiberbiztonság Unión belüli egységesen magas szintjének megvalósítását a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban az intézkedés hatásai miatt e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat a szubszidiaritásnak az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt elvével összhangban. Az arányosságnak az említett cikkben foglalt elvével összhangban ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(143)

Az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és figyelembe veszi különösen a Charta által elismert elveket, mindenekelőtt a magánélet és a magáncélú kommunikáció tiszteletben tartásához való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a vállalkozás szabadságát, a tulajdonhoz való jogot, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, az ártatlanság vélelmét, valamint a védelemhez való jogot. A hatékony jogorvoslathoz való jog kiterjed az alapvető és fontos szervezetek által nyújtott szolgáltatások igénybe vevőire. Ezt az irányelvet az említett jogokkal és elvekkel összhangban kell végrehajtani.

(144)

Az európai adatvédelmi biztossal az (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendelet (25) 42. cikkének (1) bekezdésével összhangban konzultációra került sor, és a biztos 2021. március 11-én véleményt nyilvánított (26),